Érvényesítés mintaszakaszok

Érvényesítés. 1. Az érvényesítés – a bevételek, valamint a szakmai igazolással el nem látott kiadások érvényesítését kivéve – a teljesítés igazolása alapján történő, az utalványozást megelőző pénzügyi tevékenység.
Érvényesítés. 1. Az érvényesítés – a bevételek, valamint a IX.5. pont szerinti kiadások érvényesítését kivéve – a teljesítés igazolása alapján történő, az utalványozást megelőző pénzügyi tevékenység.
Érvényesítés. Az érvényesítőnek ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét, és azt hogy az Áht. , az államháztartási számviteli kormányrendelet, az Ávr. , továbbá a belső szabályzatokban foglaltakat megtartották-e. - Érvényesítési feladatokat a FIÜK gazdasági vezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy láthat el. Érvényesítési feladatokat ellátó személynek az Ávr. 55.§ (3) bekezdése szerint a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie. - Ha az érvényesítő a jogszabályok, vagy a szabályzatok megsértését tapasztalja, köteles ezt jelezni az utalványozónak. Az érvényesítés nem tagadható meg, ha ezt követően az utalványozó erre írásban utasítja. A további eljárásra az Ávr. 54.§ (4) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni. - Az érvényesítés az okmány utalványozása előtt történik. - Az érvényesítésnek tartalmaznia kell az érvényesítésre utaló megjelölést, az érvényesített összeget és az érvényesítő keltezéssel ellátott aláírását.
Érvényesítés. 5.1. Kifizetések esetén a teljesítés igazolása alapján - az Ávr. 57. § (3) bekezdése szerinti esetben annak hiányában is - az érvényesítőnek ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét és azt, hogy a megelőző ügymenetben az Áht., az Áhsz., az Ávr. és e szabályzat előírásait, továbbá a belső szabályzatokban foglaltakat megtartották-e.
Érvényesítés. Az érvényesítést a Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal jegyzője által írásban megbízott pénzügyi- számviteli szakképesítésű köztisztviselője az Ávr-ben meghatározottak szerint végzi.
Érvényesítés. 27. § (1) Az érvényesítés a számla beérkezését követő, az elvégzett munka, a szállított anyag, áru, a teljesített szolgáltatás kifizetését, illetőleg a bevételek beszedését megelőző ellenőrző tevékenység.
Érvényesítés. Az érvényesítés a kiadások és bevételek jogosságának, szabályszerűségének felülvizsgálata, számszaki ellenőrzése, továbbá a kiadási, illetve bevételi jogcím kijelölése. Kiadás esetében a felülvizsgálat során meg kell állapítani azt is, hogy a kiadási előirányzat, illetve a kifizetés teljesítéséhez szükséges pénzeszköz rendelkezésre áll-e. Az érvényesítés megtörténtét az okmányokra rávezetett és az érvényesítést végző aláírásával kell igazolni. Az érvényesítési feladatok ellátása az intézményvezető feladata. A műszaki vagy más szakképzettséget igénylő elbírálások esetében az arra illetékes szervezeti egység megbízottja az érvényesítésre kerülő okmányt előzetesen véleményezni köteles.
Érvényesítés a) Az érvényesítést a jegyző által megbízott pénzügyi-számviteli szakképesítésű köztisztviselője végzi. (Ávr. 58. § (4))
Érvényesítés. A szakmai teljesítésigazolás alapján az érvényesítőnek ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét és azt, hogy az előírt követelményeket betartották-e. Az érvényesítésnek az utalványrendeleten - az „érvényesített” megjelölésen kívül - tartalmaznia kell a megállapított összeget és a könyvviteli elszámolásra utaló főkönyvi számlaszámot, valamint az érvényesítő keltezéssel ellátott aláírását. Az érvényesítő felelős az érvényesítés jogszabályban előírt feltételeinek biztosításáért. Az érvényesítésnek időben meg kell előznie az utalványozást. Az érvényesítési feladatok elvégzésére kizárólag megfelelő szakmai végzettséggel (legalább középfokú iskolai végzettségű és emellett pénzügyi- számviteli képesítés) rendelkező pénzügyi ügyintéző jelölhető ki. Ha az érvényesítő jogszabályok, szabályzatok megsértését tapasztalja, köteles ezt jelezni az utalványozónak. Az érvényesítés nem tagadható meg, ha ezt követően az utalványozó erre írásban utasítja. Erről az érvényesítő köteles haladéktalanul értesíteni az irányító szerv vezetőjét. A vezető a tájékoztatás kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül köteles megvizsgálni a bejelentést és kezdeményezni az esetleges felelősségre vonást. A számlák érvényesítését a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya köteles elvégezni.
Érvényesítés. A teljesítésigazolás alapján az érvényesítőnek ellenőrizni kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét és az Áh t., Ávr, az államháztartási számviteli kormányrendelet és a belső szabályza tok előírásai betartásra kerültek -e. Amennyiben az érvényesítő tev ékenysége végzése során szabálytalanságot észlel, arról köteles értesíteni az utalványozót. Az érvényesítést azonban nem tagadhatja meg, ha arra az utalványozó írásban utasítja. A további eljárásra az ellenjegyzésre vonatkozó szabályokat kell al kalmazni. Az érvényes ítést a Hivatal jogszabályi előírásokban foglaltaknak megfelelő szakképesítésű dolgozója végz i. Az érvényesítés az utalványozás előtt történik, és tartalmaznia kell az érvényesítve'" megjelölést. és az érvényesítő keltezéssel ellátott aláírását.