A vis major mintaszakaszok

A vis major. A vis major olyan, a Felek akaratától, cselekedeteitől és személyétől függetlenül bekövetkező, előre nem látható, elháríthatatlan cselekmény (pl: háború, felkelés, sztrájk, természeti katasztrófa vagy más elháríthatatlan szükséghelyzet), amely számottevő módon akadályozza, vagy lehetetlenné teszi a vállalt szolgáltatás teljesítését. A vis major körülmények mentesítik a Feleket a jelen Szerződés szerinti kötelezettségeik teljesítése alól olyan mértékben, amennyire a vis major esemény az érintett Feleket gátolja szerződéses kötelezettségeinek teljesítésében az alatt az idő alatt, ameddig a szóban forgó esemény fennáll. A Felek megállapodnak abban, hogy az ilyen körülményekről egymást haladéktalanul írásban értesítik, és a vis major következményeinek elhárításával kapcsolatosan a Polgári Törvénykönyv megfelelő szabályai szerint egymással együttműködve járnak el. Felek egyetértenek abban, hogy a vis major körülmény önmagában nem mentesíti a bejelentő Xxxxx a Megállapodás szerint egyébként teljesítendő olyan kötelezettségek – különösen díjfizetés - alól, amely a vis major körülmény bekövetkezését megelőzően már esedékesek voltak.
A vis major. Egyik fél sem tehető felelőssé kötelezettségei nem teljesítéséért vagy késedelméért, amennyiben ezt az érdekkörén kívül eső, általuk el nem hárítható események okozzák. Korlátozás nélkül ideértve a bármilyen háborús cselekményeket, zendülést, polgári megmozdulásokat, forradalmat, blokádot, embargót, tüzeseteket, robbanást, árvizet, mostoha időjárási viszonyokat, járványokat, elektromos áram hiányát vagy más ellátási problémát, sztrájkokat is. A vis major helyzet előállta esetén az érintett Fél köteles a másik Felet haladéktalanul, lehetőleg írásban értesíteni az előállt körülmény tényéről, várható időtartamáról és okáról. Az értesítés indokolatlan elmulasztásáért vagy késedelméért az érintett Fél kártérítési felelősséggel tartozik.

Related to A vis major

  • A biztosító és a viszontbiztosító üzleti titka A biztosító, a viszontbiztosító, valamint ezek tulajdonosa, a biztosítóban, a viszontbiztosítóban részesedést szerezni kívánó személy, a vezető állású személy, egyéb vezető, valamint a biztosító és a viszontbiztosító alkalmazottja, megbízottja köteles a biztosító és a viszontbiztosító működésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti titkot – időbeli korlátozás nélkül – megőrizni. A Bit. 144. §-ban előírt titoktartási kötelezettség nem áll fenn a feladatkörében eljáró

  • A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai 7.1. A biztosítás díját a biztosító biztosítási idôszakonként határozza meg. A KöBE OTTHON BIZTOSÍTÁS éves díjú. Az éves díj negyedéves, féléves részletekben is fizethetô, gyakorisága az ajánlaton és a biztosítási köt- vényen kerül meghatározásra.

  • Az adatbeviteli hibák javítása - Felelősség a megadott adatok valóságáért Önnek a megrendelés során a megrendelés véglegesítése előtt folyamatosan lehetősége van az Ön által bevitt adatok módosítására (a böngészőben a vissza gombra kattintva az előző oldal nyílik meg, így akkor is javíthatóak a bevitt adatok, ha Ön már a következő oldalra lépett). Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.

  • A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre A jogszabályban kötelezően előírt illetve jogként biztosított adatkezelés alapján a Szolgáltató által kezelt személyes adatok a következők:

  • Eljárás a szerződés megszűnése esetén Az Előfizetői szerződés megszűnése esetén az Előfizető köteles együttműködik a Szolgáltatóval. Az Előfizető köteles továbbá arra, hogy az átadott technikai eszközöket a szerződés megszűnésekor üzemképes, sértetlen állapotban visszaszolgáltassa a Szolgáltatónak. Amennyiben az Előfizető az eszközök visszaszolgáltatására vonatkozó kötelezettségének a szerződés megszűnését követő 8 napon belül nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult a ténylegesen igazolható kárának megtérítésére, vagy a átalány-kártérítést felszámítani.

  • A biztosítási titokra és az üzleti titkokra vonatkozó közös szabályok 13. § (1) Biztosító jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított hatvan év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.

  • Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig illetve arra terjed ki, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni, úgy, hogy a kültéri egységért valamint a kültéri és a Beltéri egység közötti kapcsolatért nem felelős. Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem minősül hibás teljesítésnek:

  • A megállapodás tárgya A Megállapodás tárgya a földgázkereskedelmi engedély megszerzéséhez a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (továbbiakban: GET) végrehajtásáról szóló. 19/2009. (I.30.) Korm. rendelet 5. sz. melléklet VI. fejezet 10. pontjában előírtak teljesítése. A Felek jelen Megállapodás aláírásával kifejezik azon szándékukat, hogy a vonatkozó jogszabályi és szerződéses feltételek teljesülése esetén, valamint a földgázkereskedelmi engedély megszerzését követően megkötik a földgázszállító rendszer használathoz szükséges valamennyi szerződést. 1.

  • A Biztosítóra vonatkozó tájékoztató adatok Az Európai Utazási Biztosító Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság 1997. január 1-jén kezdte meg mûködését a magyar biztosítási piacon. Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00. Telefon: (00-0) 000-0000, fax: (00-0) 000-0000. Cégjegyzékszám: 00-00-000000, Fôvárosi Törvényszék Cégbírósága A társaság alaptôkéje: 400 000 000 Ft Fô tevékenységi köre: nem-életbiztosítás A társaság cégformája: részvénytársaság Mûködési módja: zártkörû A társaság tulajdonosai: Generali Biztosító Zrt. 61% Europäische Reiseversicherung AG, München 26% Europäische Reiseversicherung AG, Bécs 13%

  • A biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól, a kockázatviselésből kizárt események A biztosító jelen biztosítás esetében az általános feltételek VI. fejezetében meghatározottak szerinti esetekben mente- sül a baleseti égési sérülésre vonatkozó szolgáltatás telje- sítése alól, valamint az általános feltételek VII. fejezetében felsorolt esetekre nem terjed ki a biztosító kockázatviselése.