Bevezető gondolatok. A XIX-XX. században lezajlott nagy társadalmi-gazdasági átalakulási folyamatok által indukált gazdasági fejlődés új igényeinek kielégítésére a már ismert szerző- déstípusok nem mindig nyújtottak a felek érdekeinek megfelelő megoldást, mely- nek következtében a szerződési szabadság elve által kínált lehetőség segítségével felek egyedi, dogmatikai szempontból a hagyományos szerződési tipológiába nem vagy nehezen besorolható szerződéseket kötnek. Ezek fő típusjegyei az idők fo- lyamán megszilárdulnak, de még elterjedésüket követően sok évvel is folyamatban van kodifikációjuk, így rendszertanilag az új szerződéstípusok vegyes (contractus mixtus) vagy atipikus szerződésnek minősülnek. Noha a dogmatikai disputa vél- hetőleg még hosszú ideig el fog tartani, e szerződésfajták jelentős része már vitat- hatatlanul a mindennapi élet részét képezik. E szerződések közül a legjelentőseb- bek közé sorolható a faktoring, melynek jelentőségét mutatja, hogy csak a magyar- országi bruttó faktorált forgalom 2011. első félévében 404,9 milliárd Forint volt.1 Így a faktoring már nem nevezhető marginális pénzügyi szolgáltatásnak, hanem számottevő eleme a rövid távú finanszírozási eszköztárnak. Ezen korszak új szerződéstípusainak különös érdekessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban alakultak ki, majd a második világháború után rohamosan terjedtek el a tőkehiányban szenvedő Nyugat-Európában, majd onnan lassan to- vábbjutott a szocialista országokba is, azaz megfordult az új jogintézmények elter- jedésének földrajzi irány. A folyamatot egyes szerzők „transzatlanti inváziónak” is nevezik.2
Bevezető gondolatok. A szerződésszerű teljesítés alapgondolatát már a preklasszikus kor végén Cice- ro akként írta le, hogy „az igazságosság alapja pedig a fides, vagyis a szavaink és megállapodásaink szilárdsága és valódisága”.1 Ez a fides az, amely nemcsak a Ptk. megalkotása során vezette a jogalkotó kezét a szerződésszerű teljesítés újrakodifi- xxxxx://xxx.xxx/00.00000/XXXX.0000.00.0-0.00 Dr. Bergendi-Xxxx Xxxxx, LL.M. PhD-hallgató (Xxxxxx Xxxxxx Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Xxxxxx). E-mail: xx.xxxxxxxx.xxxx@xxxxx.xxx. 1 Földi–Hamza [2008], 472. kálása során,2 hanem hatással volt és van a Bécsi Vételi Egyezményre (továbbiak- ban: Egyezmény) mint a nemzetközi kereskedelemben egyik legtöbbet alkalmazott jogforrásra is.3 A felek egyik legfontosabb feladata, hogy akár nemzetközi adásvé- tel során, akár a magyar magánjog területére eső szerződés esetében az abban fog- laltak teljesítésekor bizonyos követelményeket megtartsanak. Mind az Egyezmény, mind a Ptk. meghatározza a szerződésbe kötelező elemként belefoglalt felek által teljesítendő kötelezettségeket, amelyek az áru vagy dolog átadását, tulajdonjog át- ruházását és szükség szerint az árura vonatkozó okmányok, illetve dokumentáció átadását jelentik. E fő kötelezettségeken túl mindkét jogforrásban megtalálhatjuk a felek szerződési szabadság elvéből fakadó azon jogát, hogy a közöttük létrejött szerződés tartalmát kölcsönösen alakítják ki és attól csak közös akarattal térhetnek el.4 A felsorolt kötelezettségek együttes megtartása eredményezi a szolgáltatás (áru) szerződésszerű teljesítését és megalapozhatja a felek továbbra is szoros kereskedel- mi kapcsolatát. Természetesen ezen követelmények nem teljesítését mindkét jogfor- rás a szerződésszegő magatartások közé sorolja, és alapvető szerződésszegés esetén, egyfajta ultima ratio megoldásként az elállás jogintézményével kívánja orvosolni a sérelmet szenvedett felet.5 Jelen tanulmány elsődlegesen a fent említett három fő kötelezettség tárgyalását kísérli meg és – figyelembe véve a terjedelmi korlátokat, illetve tekintettel a téma specifikus jellegére – a szerződésszerű teljesítés történeti kialakulásának tárgyalásától eltekint azzal, hogy jelen tanulmány olvasóinak figyel- mébe ajánlja a téma hazai és nemzetközi fejlődésével foglalkozó tudósainak műveit.6
Bevezető gondolatok. Szakértőnek nevezzük azt a személyt, aki a bíróság hiányzó szakismeretét kiegészítve lehetővé teszi a per eldöntése szempontjából jelentős tények megismerését vagy az észlelt tények megfelelő értékelését.1 Általánosság- ban megállapítható, hogy a szakértő egy olyan különleges ismerettel rendelkező sze- mély, aki a bírósággal ellentétben nem jog- kérdés tekintetében fejti ki álláspontját, ha- nem ténykérdésben. E különleges szakérte- lem szokványos értelmezésében a jogon kí- vül eső, általános ismereteket meghaladó tu- dást, tapasztalatot2 jelent. Azonban a külön- leges szakértelmet igénylő perekben az anyagi jogok hatékony, tisztességes eljárás-
1 XXXXXX Xxxxxx: Bizonyítás. In: XXXXXXXXXX Xxxx – XXXXX Xxxxxx (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata. KJK, Budapest, 1976. 927. o.
Bevezető gondolatok. A közbeszerzési eljárások a nemzetgazdasági célkitű- zések szolgálatában meghatározó szerepet töltenek be hazánk gazdasági életében. A közbeszerzés centralizá- ciója különösen azokban az országokban terjedt el, ahol a központi beszerző szerv feladatellátása a közbeszer- zési költségek fokozottabb ellenőrzésének köszön- hetően képes megfékezni a növekvő közkiadásokat.1 Az Európai Parlament és a Tanács 2014/24/EU irányel- vében (a tanulmány további részében: Irányelv) rögzí- tett megengedő szabályra tekintettel, az Európai Unió számos tagállamával egyetemben Magyarország is alkalmazza a központosított (köz)beszerzési technika valamely formáját.2 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a tanulmány további részében: Kbt.) preambulumában megfogalmazott alapvetésekkel összhangban, a köz- pontosított közbeszerzések rendszere a hazai költség- vetésből származó, illetve az Európai Unió által biztosított források hatékony felhasználásának átlát- hatóságát és nyilvános ellenőrizhetőségét szolgálja jog- szabályban meghatározott termékek és szolgáltatások tekintetében. A hazai jogszabályi környezet gazdaság- politikai szempontokat szem előtt tartva, a Kormány irányítása alá tartozó szervezetek számára egyes közbe- szerzések központosított szintű megvalósítását írja elő. A centralizált közbeszerzési rendszert a keretmegálla- podás, mint jogi eszköz által biztosított jogtechnikai megoldás támogatja, amely a hazai központosított közbeszerzési rendszer kiépítése óta hatékonyan segíti a magyar jogrendszer és az Európai Unió által megfo- galmazott jogi és gazdaságpolitikai elvárások érvénye- sülését. A tanulmány tárgya a Közbeszerzési és Ellátási Főigaz- gatóság3 (a tanulmány további részében: KEF), mint a Kormány által kijelölt általános hatáskörrel eljáró köz- ponti beszerző szervezet4 által lefolytatott központo- sított közbeszerzési eljárások alappillérének, a keret- megállapodás jogtechnikai eszköznek a közbeszerzési
Bevezető gondolatok a) Az önszerződés a képviseleti jog sajátos jogintézménye. Polgári Törvénykönyvünk (a továbbiakban: Ptk.) általánosságban az ügyleti képviselet szabályai között az önszerződésről csak az összeférhetetlenség kapcsán ejt szót egyetlen bekezdés erejéig,30 a szerződések különös rendelkezései körében pedig a bizományi szerződés egyik szakaszában31 találhatunk a témába vágó normákat. Ez abból adódik, hogy a közvetlen képviselet szerződési jogunk általános részi intézményeként szerepel képviselet címszó alatt, a közvetett képviselet pedig csak egy vagy két különös részben elhelyezett szerződéstípushoz – leggyakrabban a bizományhoz – kapcsolódóan jut jelentőséghez. Közvetlen képviselet esetén önszerződésről valójában csak akkor beszélünk, ha az egyik szerződő fél a képviselt, a másik maga a képviselő. Ha a képviselttel szerződő fél olyan személy, akit ugyancsak a képviselő képvisel, akkor szükségképpen ellentétes érdekállású pozíciókban ugyanaz a személy lép fel a szerződéskötéskor, az ilyen irányú szerződéskötéseket lehetőleg szűk körre kell korlátozni, ezért állít fel a törvény összeférhe- tetlenségi szabályokat. Közvetett képviseletnél a helyzetet nehezíti, hogy a képviselő a saját nevében jár el, a szerződő felek személye egy és ugyanaz. Az önszerződés kérdése a bizományi szerződés körében merül fel elsődlegesen, abban a formában, hogy a bizományos mikor rendelkezik belépési joggal. A bizományos a saját nevében, a megbízó érdekében szerződések kötésére vállal kötelezettséget harmadik személyekkel, a jog azonban lehetőséget ad arra, hogy a bizományos a szerződést a megbízóval maga xxxxx meg. A manipulációs lehetőségek elkerülése végett a belépési jogot is garanciákkal kell körülbástyázni.
Bevezető gondolatok. A szerződések joga a magánjog dinamikáját leginkább kifejező olyan terület, amely a gaz- dasági változásokhoz igazodóan állandó mozgásban van, és a Polgári Törvénykönyvben (2013. évi V. törvény, a továbbiakban: Ptk.) lefektetett modellszabályokon túl, a felek szá- mára biztosított szerződési szabadság elvének lehetőségeit kihasználva jelentős mozgás- teret, ugyanakkor megfelelő kiszámíthatóságot és kikényszeríthetőséget biztosít a szerződő felek számára. A szerződési jog alapvetően diszpozitív szabályozási metódusa általában fel- veti azt a kérdést, hogy mi szükség van mégis a szinte kizárólag modellszabályokat tartal- mazó szerződési jog rendszerére, részletelőírásaira. Egyes nézetek szerint ezek a diszpo- zitív szabályok kizárólag az olyan kontraktusok mögöttes szabályanyagát adják, amelyek esetében a felek a szerződési szabadság által nyújtott lehetőségeket szinte kizárólag az esz- szenciális elemek tekintetében használják ki (például a szerződés tárgyának, a szerződő felek, partnerek személyének meghatározása, ellenérték), és minden más tekintetben rá- bízzák magukat azokra a főszabályokra, amelyeket a szerződések közös szabályai, vala- mint – amennyiben a megállapodásuk kategorizálható, tipizált és nevesített – az egyes szerződések szabályanyaga körében kínál a Ptk.2 Ez a megközelítés abból a felismerésből indul ki, hogy a jellemzően nagyobb volumenű gazdasági tranzakciók esetében a felek rész- letes, írásba foglalt megállapodást kötnek, és számos tekintetben – akár általános kérdések esetében is (például szerződésszegés, kártérítés mértéke, felmondás) – olyan sajátos jogvi- szonyt hoznak létre, ami legfeljebb a szerződési jog alapelvei érvényesülésének hagy teret. Ezt a megközelítést alapul véve egyértelműen a fogyasztói szerződések, valamint a ma- gánszemélyek között kötött szerződések képezik a legnagyobb csoportot azon kontrak- tusok halmazában, amelyek rábízzák magukat a Ptk. szabályanyagára, nem élve a diszpo- zitivitás nyújtotta lehetőségekkel. A másik megközelítés a szerződési jogot bár alapvetően magánjogi jogterületként azonosítja, azonban egy olyan, a jogrendszer egészére kiható, generális oszlopként tekint a szerződési jog intézményeire, amely valamennyi, a kikény- szeríthetőség igényével létrehozott megállapodás garanciális szabályrendszereként funk- cionál.3 Ezt a megközelítést jellemzően magánjogi megközelítésnek is szokás tekinteni, hiszen követői nem húznak éles határvonalat közjogi és magánjogi jellegű szerződéses vi- szonyok közé, é...
Bevezető gondolatok. A szerződésszerű teljesítés alapgondolatát már a preklasszikus kor végén Cice- ro akként írta le, hogy „az igazságosság alapja pedig a fides, vagyis a szavaink és megállapodásaink szilárdsága és valódisága”.1 Ez a fides az, amely nemcsak a Ptk. megalkotása során vezette a jogalkotó kezét a szerződésszerű teljesítés újrakodifi- kálása során,2 hanem hatással volt és van a Bécsi Vételi Egyezményre (továbbiak- ban: Egyezmény) mint a nemzetközi kereskedelemben egyik legtöbbet alkalmazott Dr. Bergendi-Xxxx Xxxxx, LL.M. PhD-hallgató (Xxxxxx Xxxxxx Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Xxxxxx). E-mail: xx.xxxxxxxx.xxxx@xxxxx.xxx. 1 Földi–Hamza [2008], 472.
Bevezető gondolatok. A szerzői jog több évszázados küzdelem eredményeképpen tudott hangos jeleket, a szerzőre nézve garanciákat jelentő rendelkezéseket meggyökereztetni a szabályozás rendszerében. Ezek közül az egyik legalapvetőbb a szerzői jogi felhasználási szer- ződések értelmezésére vonatkozó szabály: az Szjt. 42. § (3) bekezdése1 – a Ptk.-hoz2 képest kiegészítő jelleggel – úgy rendelkezik, hogy ha a felhasználási szerződés tar- talma értelmezésre szorul, a szerző számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.
1 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.).
2 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:86. § (1) bekezdése a szerződésekre a jognyilatkozatok általános, a nyilatkozati elv akarati elvvel kiegészített értelmezését, azaz az egyes szerződési feltételeknek és nyilatkozatoknak a szerződés egészével összhangban történő értelmezését írja elő. Xxxxxxx Xxxxxx arra világít rá, hogy a jogügyletértelmezés valójában megismerő tevékenység, azaz „nemcsak a jogügyleti nyilatkozat vitatottsága, kétségessége, vagy bizonytalansága esetén van helye, hanem mindig, amikor a jogügylettel kapcsolatos jogalkalmazásra kerül sor.”3 A szerződések értelmezésére azonban az esetek egy ré- szében valamilyen rejtett disszenzus feloldhatósága érdekében van szükség. A szerzői jogban is akkor jelent fogódzót ez a speciális értelmezési szabály, ha a felek nem ki- elégítő részletességű (hiányos) vagy ellentmondásos tartalmú,4 de (adott esetben vitat- hatóan) létező, sőt érvényes szerződést kötnek. Az értelmezési szabály tehát nem az érvénytelenség kiküszöbölésének eszköze – az elhatárolás azonban a szerzői jogban nem mindig látszik egyszerűnek.5 Az alábbiakban az értelmezési szabály jelentősége és az érvénytelenséghez, vala- mint a nem létező szerződésekhez való viszonya, másrészt a konkrét esetekben történő alkalmazása során megfigyelhető tendenciák kerülnek azonosításra.