Csere mintaszakaszok

Csere. Ha az utas díjszabásban megengedett visszatérítés kezdeményezése mellett új menetjegy vásárlását is kezdemé- nyezi, akkor a visszatérítést és az új vásárlást egy cserének kell tekinteni abban az esetben, ha az eredeti és a csere során kiadott új menetjegy értéke azonos, vagy az új menetjegy értéke magasabb és az utas a két menetjegy xxxxxx különbözetét megfizeti. Ha az új menetjegy értéke nem éri el az eredeti menetjegy értékét, akkor vissza- térítést kell végezni és új menetjegyet kiadni. Csere esetén nem kell kezelési költséget számítani. Csere csak pénztárban és akkor lehetséges, ha a menetjegy visszatérítését a Díjszabás vagy a kedvezményre, illetve egyéb esetre vonatkozó szabályozás nem zárja ki. A 100 km-nél hosszabb távolágra kiadott menetjegyek esetében a cserét a menetjegy érvénytartamának legfeljebb első napjáig lehet kezdeményezni. A legfeljebb 100 km távolságra kiadott menetjegy az érvényességi idején belül a rajta feltüntetett kiindulási állo- máson, vagy azt megelőző állomáson cserélhető. Nem kezelhető csereként az utas olyan igénye, amely pénztárban nem megengedett visszatérítésre irányul. Több utazásra érvényes menetjegy (menettérti jegy kivételével) és bérlet nem cserélhető. A másik menetjegy nélkül nem cserélhető az a menetjegy, melyet más jeggyel összefüggésbe hoztak (például kocsiosztály-különbözeti jegy). Ha a cserélni kívánt menetjegyről számla került kiadásra, a csere során kiadott új menetjegyről számla csak ugyan- arra a névre adható ki
Csere. Készülékcsere a meghibásodott készülék azonosítóit (típus, gyári szám, stb.) és a cserekérelem indokának pontos leírását tartalmazó jegyzőkönyvvel igényelhető, mely az Alfasonic Kft. honlapján keresztül online küldhető be. A visszaküldött készülék több hibát nem tartalmazhat, mint amennyi a cserét igénylő jegyzőkönyvben feltüntetésre került. Készülékcsere esetén, amennyiben az eredeti csomagolás már nincs meg, vagy állapota nem alkalmas a készülék állagának megóvására, a lecserélt berendezést a csereként küldött készülék dobozába gondosan becsomagolva kell visszaküldeni az Alfasonic Kft. részére összes tartozékával együtt. A nem megfelelő csomagolásból, és a tartozékok hiányából eredő károkért a Megrendelő/Szerviz felelősséggel tartozik. Amennyiben a korábban elvégzett javítások során már beépített alkatrész(ek) ésszerűen nem távolítható(ak) el a készülékből, úgy ezt a tényt jegyzőkönyvezni kell és a szóban forgó alkatrész(ek) munkalapon elszámolható(ak) az Alfasonic Kft. felé. Minden más esetben el kell távolítani a beépített alkatrész(eke)t és vissza kell szerelni az eredeti alkatrészt a készülékbe. Készülékcsere esetén az igényelt egységet (beltéri, kültéri, komplett klíma) az Alfasonic Kft. kiszámlázza a Megrendelő/Szerviz felé. A hibás készülék Alfasonic Kft. részére történő hiánytalan visszaérkezését követően a kiadott cserekészülékről a Megrendelő/Szerviz részére az Alfasonic Kft. – a hibás készülék átvételét követő, vagy bevizsgálás esetén a bevizsgálás lezárását követő - 5 munkanapon belül jóváírást állít ki. A jóváírás az Alfasonic Kft. döntése szerint az alábbiak szerint történhet: • a Megrendelő részére 60 napos fizetési határidőre, számla ellenében visszafizetik a cserekészülék árát, vagy • amennyiben a Megrendelőnek tartozása áll fenn az Alfasonic Kft. felé, úgy a cserekészülék ára a tartozás összegébe beszámításra kerül, vagy • a Megrendelő későbbi megrendelései során a cserekészülék ára a megrendelések ellenértékébe beszámításra kerül.
Csere. 6.1. A Bárdi Autó Zrt-t terhelik a szavatossági kötelezettséggel kapcsolatos költségek, kivéve, ha a dolog meghibásodásában a jogosultat terhelő karbantartási kötelezettség elmulasztása is közrehatott. Ebben az esetben a szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket a Bárdi Autó Zrt. és a jogosult közrehatásuk arányában viselik.
Csere. 11.5.1. A Díjterméket csak a rajta szereplő érvényességi időn belül, azzal megegyező típusú és azonos érvényességű Díjtermékre lehet cserélni. A csere általános szabályait szintén a BKK Díjszabása tartalmazza.
Csere. 2.4.6.1. Ha az utas a Díjszabásban megengedett visszatérítés kezdeményezése mellett új menetjegy vásárlását is kezdeményezi, akkor a visszatérítést és az új vásárlást egy cserének kell tekinteni abban az esetben, ha az eredeti és a csere során kiadott új menetjegy értéke azonos, vagy az új menetjegy értéke magasabb és az utas a két menetjegy árának különbözetét megfizeti. Ha az új menetjegy értéke nem éri el az eredeti menetjegy értékét, akkor visszatérítést kell végezni és új menetjegyet kiadni. Csere esetén a vasúti társaság nem számít felkezelési költséget.
Csere. ▪ A Bt. szolgáltatása csere esetén magába foglalja a fogyasztási hely mért állapotának ellenőrzését, a régi mellékmérő kiszerelését, tömítőgyűrűk ellenőrzését, szükség esetén cseréjét, az új mellékmérő órákat továbbá ezeknek a beszerelési folyamatát, végül a mérőórák műszaki átvételét2 és a kapcsolódó dokumentumok kezelését. ▪ A Bt. a formanyomtatványokon rögzíti a csere tényét, és a cserével kapcsolatos adatokat. Kitöltést követően a Megrendelő aláírásával látja el a dokumentumokat. ▪ A formanyomtatvány Fővárosi Vízművek Zrt. (továbbiakban: FVM Zrt.) példányát a Megrendelő aláírásával ellátva a Bt. részére benyújtja. ▪ A formanyomtatvány további példánya a Megrendelőnél marad, a továbbiakban a Megrendelőnek szükséges gondoskodnia a hiánytalan kitöltésről. A kitöltés magába foglalja egyrészről a Megrendelő személyes adatainak feltüntetését, aláírását, valamint ha rendelkezik saját nevére szóló bélyegzővel (jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok esetében), bélyegző lenyomatát. Másrészről a Főmérő Tulajdonosának személyes adatainak feltüntetését, aláírását, szükség esetén bélyegzőjének lenyomatát. A főmérő Xxxxxxxxxxx gyakori esetben a Közös képviselő, vagy a közös képviseletet ellátó cég. Amennyiben a Megrendelő nincs tisztában a Főmérő Tulajdonosának kilétével, a Fővárosi Vízművek Zrt.-hez fordulhat segítségért. ▪ A Megrendelő a formanyomtatvány hiánytalan kitöltését követően a rendelkezésére álló példányokat vissza kell juttatnia Társaságunk részére, az alábbi címre: • ÉSZKŐ Bt. 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxxxxxx u. 5. fszt. 1. o
Csere. ▪ A Kft. szolgáltatása csere esetén magába foglalja a fogyasztási hely mért állapotának ellenőrzését, a régi mellékmérő kiszerelését, tömítőgyűrűk ellenőrzését, szükség esetén cseréjét, az új mellékmérő órákat továbbá ezeknek a beszerelési folyamatát, végül a mérőórák műszaki átvételét2 és a kapcsolódó dokumentumok kezelését. ▪ A Kft. a formanyomtatványokon rögzíti a csere tényét, és a cserével kapcsolatos adatokat. Kitöltést követően a Megrendelő aláírásával látja el a dokumentumokat. ▪ A formanyomtatvány Fővárosi Vízművek Zrt. (továbbiakban: Vízművek) példányát a Megrendelő aláírásával ellátva a Kft. a Vízművek részére benyújtja. ▪ A formanyomtatvány további példánya a Megrendelőnél marad, a továbbiakban a Megrendelőnek szükséges gondoskodnia a hiánytalan kitöltésről. A kitöltés magába foglalja egyrészről a Megrendelő személyes adatainak feltüntetését, aláírását, valamint ha rendelkezik saját nevére szóló bélyegzővel (jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok esetében), bélyegző lenyomatát. Másrészről a o
Csere. Csereszerződés esetén az adásvétel szabályait kell megfelelően alkalmazni, mivel ilyenkor a szerződő felek a dolgok tulajdonának kölcsönös átruházására vállalnak kötelezettséget. Ilyenkor mindegyik fél eladó a saját szolgáltatása, és vevő a másik fél szolgáltatása tekintetében. A csereszerződést az adásvételi szerződéstől az különbözteti meg, hogy a tulajdonjog átruházásáért ellenszolgáltatásként a vevő nem vételárat fizet, hanem a tulajdonjog átruházását vállalja. A kölcsönös tulajdon-átruházásból következően ezért a szerződés alanyaira mindkét oldalon az eladót, illetve vevőt megillető jogokat és kötelezettségeket együttesen kell alkalmazni. Érdekességként szeretnénk megemlíteni, hogy amennyiben az önkormányzatok közgyűlései kölcsönösen olyan tartalmú határozatokat hoznak, amelyekben ingatlanok egymás javára történő átengedéséről rendelkeznek, a csereszerződés létrejön, és a közgyűlési határozatokba foglalt, így létrejött szerződés megfelel az alaki követelményeknek is. (BDT2004.1010.) Közüzemi szolgáltatásnak a villamos energia-, a gáz-, a hő-, a víz-, a szennyvíz-, a hulladékkezelési-, a köztisztasági-, és a közcélú távbeszélő szolgáltatás minősül. Közüzemi szerződés alapján a szolgáltató köteles meghatározott időponttól a felhasználó számára folyamatosan és biztonságosan a felhasználó igénye szerint meghatározott közüzemi szolgáltatást nyújtani, a felhasználó pedig köteles időszakonként díjat fizetni. A közüzemi szerződés specialitása – azon túl, hogy jellege szerint közszükségletet elégít ki – abban áll, hogy a szerződésekre általában jellemző szerződési szabadság ez esetben törvényileg korlátozott. Ilyenkor ugyanis a szerződéses viszonyban részt vevő felek (a közüzemi szerződés esetén a felhasználó és a szolgáltató) bár jogilag mellérendeltek, ugyanakkor gazdasági értelemben egyenlőtlen pozícióban vannak, a felhasználó (fogyasztó) kiszolgáltatott helyzete egyértelmű a szolgáltatóhoz képest. Ezen egyensúlyhiányos helyzet kiegyenlítése érdekében írja elő a törvény a szolgáltató szerződéskötési kötelezettségét és ebből folyik az a jellemző is, hogy a szolgáltató a szerződő partnerét főszabály szerint nem választhatja meg szabadon. A szolgáltató a szerződés megkötését csak jogszabályban meghatározott esetekben tagadhatja meg, a teljesítést csak jogszabályban meghatározott esetekben szüneteltetheti, illetőleg korlátozhatja, valamint a szerződés felmondásának joga is törvényileg korlátozott a szolgáltató oldalán. Speciális szabály az is, hogy jogszabály k...
Csere. A menetjegyek cseréje csak az SCCT által meghatározott határidőn belül történhet. Adott esetben a díjkülönbözetet az utas részére visszatérítik, vagy az utas az eredeti menetdíjra ráfizet. Az SCCT a cserére vonatkozóan különleges szabályokat írhat elő.
Csere. Amennyiben a defektes gumiabroncs nem javítható, a Biztosító megtéríti az új gumiabroncs árát, a károsodott és az új gumiabroncs le- és felszerelésének, valamint a kerék centrírozásának a Continental szerviz által kibocsátott szám- lával igazolt költségeit. A számlából az I.11. pontban meghatározottak szerinti önrész vonandó le. A cserét a Biztosító akként hajtja végre, hogy a csere ered- ményeként azonos tengelyen azonos típusú, méretű és mintázatú abroncs kerüljön felszerelésre.