Együttműködés és tájékoztatás. 4.5.1. Az Ügyfél és a Közreműködő a szolgáltatási jogviszonyból eredő szerződéses kapcsolatuk során kötelesek egymással együttműködni. Ennek érdekében a Szolgáltatás szempontjából jelentős tényekről, körülményekről, változásokról egymást kötelesek késedelem nélkül tájékoztatni.
4.5.2. A felek kötelesek egymásnak megadni minden olyan adatot és információt, amelynek közlése a Szolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges.
4.5.3. Az Ügyfél haladéktalanul köteles értesíteni a Közreműködőt, ha személyét vagy jogállását, gazdálkodását érintő bármilyen jellegű változás következik be. E kötelezettség elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli.
4.5.4. Az Ügyfél a kármegelőzési illetve kárenyhítési kötelezettsége teljesítéseként vállalja, hogy a Közreműködőt haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a Közreműködő Szolgáltatása nem vagy nem kielégítően került teljesítésre az ÁSZF-BK rendelkezései szerint.
4.5.5. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás a Fedélzeti Eszközre épül, ezért a Közreműködő felszólítására köteles műszaki felülvizsgálat végett a Közreműködő székhelyét, vagy az általa e célból – Ügyféllel egyeztetve – meghatározott helyet felkeresni. A műszaki felülvizsgálat elmaradása kizárja a Közreműködő káresemény esetén bekövetkező esetleges felelősségét. A műszaki felülvizsgálat költsége a Közreműködőt, a garanciaidőn túl beszerelt, vagy kicserélt alkatrészek költsége az Ügyfélt terheli.
Együttműködés és tájékoztatás. A Bank és az Ügyfél a szerződések teljesítésében együttműködnek. Mind a Bank, mind az Ügyfél kötelesek a Szerződésekhez kapcsolódó tényekről és körülményekről egymást késedelem nélkül tájékoztatni, felhívni egymás figyelmét az esetleges változásokra, tévedésekre és mulasztásokra. Az Ügyfél köteles haladéktalanul értesíteni a Bankot, ha időben nem érkezett meg hozzá valamely olyan értesítés, amely a Bankot terheli, és amelyre jellege folytán számítani kellett (pl. rendszeresség alapján, ügyletkötés kapcsán). Ha az ilyen értesítések tekintetében az Ügyfél nem jelzi az értesítés elmaradását, az ebből eredő károk az Ügyfelet terhelik. Az Ügyfél adataiban és a Bankkal kötött Szerződést érintő körülményekben (különösen: a Banknak bejelentett adatokban, értesítési címben, jog- és cselekvőképességben, képviseleti jogban, kockázatviselő képességben és hajlandóságban, pénzügyi helyzetben, befektetési célok tekintetében) beállt bármely változást a Bank részére haladéktalanul, de legkésőbb a módosulásról való tudomásszerzését követő 5 (öt) Banki Munkanapon belül be kell jelenteni. Az ennek elmulasztásából eredő károk az Ügyfelet terhelik. Az Ügyfél az Azonnali Deviza Adásvételi és Befektetési Szolgáltatási Keretszerződésből, illetve az annak hatálya alatt kötött Egyedi Befektetési Szolgáltatási Szerződésekből eredő fizetési kötelezettségek maradéktalan teljesítésének időpontjáig haladéktalanul értesíteni köteles a Bankot különösen az alábbi tények és események bekövetkezéséről:
a) bármely Biztosítékot érintő végrehajtási, illetve a biztosítéknyújtóval szemben kezdeményezett végrehajtási eljárásról;
b) a vállalkozásként működő Ügyféllel vagy a vállalkozásként működő biztosítéknyújtóval szemben kezdeményezett csőd- vagy felszámolási eljárásról;
c) az Ügyfél vagy a biztosítéknyújtó harmadik személy fizető-, illetőleg teljesítőképességét érintő hatósági intézkedésről;
d) az Ügyféllel vagy a biztosítéknyújtó harmadik személlyel szemben foganatosított végrehajtási cselekményről. Az Ügyfél Bankkal fennálló szerződéses jogviszonyának, valamint az Azonnali Deviza Adásvételi és Befektetési Szolgáltatási Keretszerződés, illetve az annak hatálya alatt kötött Egyedi Befektetési Szolgáltatási Szerződések megszűnését követő elszámolási időszaknak a tartama alatt, köteles haladéktalanul írásban tájékoztatni a Bankot az átalakulási, kiválási, szétválási, egyesülési és beolvadási szándékról, a vagyonának a tervezett megosztásáról, valamint arról, ha tudomására jut, hogy harmadik személ...
Együttműködés és tájékoztatás. 4.5.1. A Megrendelő és a Szolgáltató a szolgáltatási jogviszonyból eredő szerződéses kapcsolatuk során kötelesek egymással együttműködni. Ennek érdekében a Szolgáltatás szempontjából jelentős tényekről, körülményekről, változásokról egymást kötelesek késedelem nélkül tájékoztatni.
4.5.2. A Felek kötelesek egymásnak megadni minden olyan, az AASZ szerinti adatot és információt, amelynek közlése a Szolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges.
4.5.3. A Megrendelő haladéktalanul köteles értesíteni a Szolgáltatót, ha személyét vagy jogállását, gazdálkodását érintő bármilyen jellegű változás következik be. E kötelezettség elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli.
Együttműködés és tájékoztatás. 4.1. A Bank és az Ügyfél a Szerződések teljesítésében együttműködnek. Mind a Bank, mind az Ügyfél kötelesek a Szerződésekhez kapcsolódó tényekről és körülményekről egymást késedelem nélkül tájékoztatni, felhívni egymás figyelmét az esetleges változásokra.
4.2. Az Ügyfél köteles haladéktalanul értesíteni a Bankot, ha időben nem érkezett meg hozzá valamely olyan értesítés, amely a Bankot terheli, és amelyre jellege folytán számítani kellett (pl. rendszeresség alapján, ügyletkötés kapcsán). Ha az ilyen értesítések tekintetében az Ügyfél nem jelzi az értesítés elmaradását, az ebből eredő károk az Ügyfelet terhelik.
4.3. Az Ügyfél adataiban és a Bankkal kötött Szerződést érintő körülményekben (különösen: a Banknak bejelentett adatokban, értesítési címben, jog- és cselekvőképességben, képviseleti jogban, kockázatviselő képességben és hajlandóságban, pénzügyi helyzetben, befektetési célok tekintetében) beállt bármely változást a Bank részére haladéktalanul, de legkésőbb a módosulásról való tudomásszerzését követő 5 (öt) Banki Munkanapon belül be kell jelenteni. Az ennek elmulasztásából eredő károk az Ügyfelet terhelik.
4.4. Az Ügyfél a Keretszerződésből, illetve az annak hatálya alatt kötött Egyedi Szerződésekből eredő fizetési kötelezettségek maradéktalan teljesítésének időpontjáig haladéktalanul értesíteni köteles a Bankot különösen az alábbi tények és események bekövetkezéséről:
a) bármely Biztosítékot érintő végrehajtási, illetve a biztosítéknyújtóval szemben kezdeményezett végrehajtási eljárásról;
Együttműködés és tájékoztatás. 4.1 A Bank és az Ügyfél szerződéses kapcsolataikban a kölcsönös együttműködés és a jóhiszeműség elvének figyelembevételével járnak el. Haladéktalanul értesítik egymást minden jelentős tényről, körülményről és az ügyletekkel kapcsolatos változásokról.
4.2 Az Ügyfél megad a Bank által kért minden olyan információt, amely az Ügyfél és az ügylet megítéléséhez szükséges. E célból az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsátja éves pénzügyi beszámolóját, és a Bank kérésére lehetővé teszi, hogy a Bank az üzleti könyveit és feljegyzéseit a szokásos hivatali órák alatt megvizsgálja.
4.3 A vonatkozó magyar adatvédelmi és titokvédelmi szabályokkal összhangban és azok keretein belül, az Ügyfél köteles a Bank kérésére megadni azokat az adatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Bank megfeleljen a vonatkozó (akár külföldi, akár belföldi) jogszabályok vagy szabályozások által előírt kötelezettségeinek. **
4.4 Beruházás célját szolgáló hitel/kölcsön esetén az Ügyfélnek a beruházás megvalósításáról a Bank részére a Bank által meghatározott formában és gyakorisággal írásbeli beszámolót kell adnia, illetve a beruházással kapcsolatos dokumentumokat a Bank rendelkezésére bocsátja.
4.5 Az Ügyfél haladéktalanul értesíti a Bankot:
i) a pénzügyi, vagyoni és gazdasági helyzetében, gazdálkodásában bekövetkezett minden lényeges változásról – különös tekintettel arra, ha az Ügyfél maga ellen csőd-, vagy felszámolási eljárást kíván kezdeményezni, vagy ellene a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény alapján csőd-, illetve felszámolási eljárás indítását kezdeményezték;
ii) ha az Ügyfél ellen a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezései szerint végrehajtási eljárást indítottak;
iii) ha a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően jogutódlással kíván átalakulni, illetve jogutódlás nélkül szűnik meg, illetve szervezeti felépítését meg kívánja változtatni;
iv) bármely, az azonosíthatóságát vagy a jogállását érintő változásról;
v) cégnév, cím- és székhelyváltozásról, valamint a képviseleti jogban történt változásról;
vi) vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról;
vii) ha a Bankkal szemben esedékessé vált, vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen körülmény veszélyezteti;
viii) a mindenkor hatályos, a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabály(ok) (továbbiakban: „Pénzmosás elleni törvény”) szerinti azonosítás során megadott adato...
Együttműködés és tájékoztatás. 4.3.1. Az Előfizető és a Szolgáltató a szolgáltatási jogviszonyból és az Előfizetői szerződésből eredő szerződéses kapcsolatuk során kötelesek egymással együttműködni. Ennek érdekében a Szolgáltatás szempontjából jelentős tényekről, körülményekről, változásokról egymást kötelesek késedelem nélkül tájékoztatni.
4.3.2. A felek kötelesek egymásnak megadni minden olyan adatot és információt, amelynek közlése a Szolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges.
4.3.3. Az Előfizető - a kármegelőzési illetve kárenyhítési kötelezettsége teljesítéseként - vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a Szolgáltató Szolgáltatása nem, vagy nem kielégítően került teljesítésre. Az értesítés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató nem felel az esetlegesen felmerülő károkért és/vagy Előfizetőt érintő költségekért.
4.3.4. Az Előfizető jogosult rendszeresen ellenőrizni a Szolgáltató munkáját. Ha az Előfizetőnek bármilyen minőségi kifogása merül fel a munkával kapcsolatban, arról tájékoztatja a Szolgáltatót.
4.3.5. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által nyújtott dokumentumokban megfogalmazott javaslatok kivitelezéséről/elvégzéséről gondoskodni.
4.3.6. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által nyújtott dokumentumokban megfogalmazott javaslatok kivitelezéséről/elvégzéséről Szolgáltatót azonnal tájékoztatni.
4.3.7. Az Előfizető köteles Szolgáltatót tájékoztatni az Előfizető webhelyére tervezett fejlesztésekkel, módosításokkal kapcsolatosan legalább 15 nappal a végrehajtásuk előtt.
4.3.8. Az Előfizető által szolgáltatott téves, hibás vagy elégtelen adatok és információk miatt előálló károkért a Szolgáltatót felelősség nem terheli.
4.3.9. Az Előfizető köteles a Szolgáltatót tájékoztatni az általa előfizetett szolgáltatás csomag megszüntetéséről legalább 15 nappal a következő időszak forduló nap előtt. Amennyiben a tájékoztatás kevesebb mint 15 nappal a forduló nap előtt történik, Előfizető köteles a következő időszakra vonatkozó Szolgáltatás teljes díját megfizetni.
Együttműködés és tájékoztatás. Az Ügyfél és a Szolgáltató a Szerződésből eredő szerződéses kapcsolatuk során kötelesek egymással együttműködni.
Együttműködés és tájékoztatás. 6 I.7. Értesítések 10
Együttműködés és tájékoztatás. Az Felhasználó és a Szolgáltató a Szolgáltatási jogviszonyból eredő kapcsolatuk során kötelesek egymással együttműködni. Ennek érdekében a Szolgáltatás szempontjából jelentős tényekről,körülményekről, változásokról egymást kötelesek késedelem nélkül tájékoztatni. A felek kötelesek egymásnak megadni minden olyan adatot és információt, amelynek közlése a Szolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges. Az Felhasználó - a kármegelőzési , illetve kárenyhítési kötelezettsége teljesítéseként - vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a Szolgáltató Szolgáltatása nem vagy nem kielégítően kerül teljesítésre. Az értesítés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató nem felel az esetlegesen felmerülő károkért és/vagy Felhasználót érintő költségekért.
Együttműködés és tájékoztatás. 4.4.1. Az Előfizető és a Szolgáltató a szolgáltatási jogviszonyból és az Előfizetői Szerződésből eredő szerződéses kapcsolatuk során kötelesek egymással együttműködni. Ennek érdekében a Szolgáltatás szempontjából jelentős tényekről, körülményekről, változásokról egymást kötelesek késedelem nélkül tájékoztatni.
4.4.2. A felek kötelesek egymásnak megadni minden olyan adatot és információt, amelynek közlése a Szolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges.
4.4.3. A Előfizető és/vagy jogutódja haladéktalanul köteles értesíteni a Szolgáltatót, ha személyét vagy jogállását, gazdálkodását érintő bármilyen jellegű változás következik be. Hasonlóan a Szolgáltató és/vagy jogutódja haladéktalanul köteles értesíteni az Előfizetőt, ha személyét vagy jogállását, gazdálkodását érintő bármilyen jellegű változás következik be. E kötelezettség elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli.
4.4.4. Az Előfizető – a kármegelőzési illetve kárenyhítési kötelezettsége teljesítéseként – vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a Szolgáltató Szolgáltatása nem vagy nem kielégítően került teljesítésre. Az értesítés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató nem felel az esetlegesen felmerülő károkért és/vagy Előfizetőt érintő költségekért.