Megrendelő jogai és kötelezettségei mintaszakaszok

Megrendelő jogai és kötelezettségei. 1. Ha a munkát a Megrendelő által kijelölt helyen kell végezni, a Megrendelő köteles a munkahelyet – beleértve azt a helyszínt is, ahol a Termék a kihelyezés előtt elhelyezhető, kényelmesen összeszerelhető, és amely kellően világos és tágas - a munkavégzésre alkalmas állapotban a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani. 2. Vállalkozó nem felel a Megrendelésben részletesen meg nem jelölt, vagy műszakilag meg nem határozható, illetve előre nem ismert használati feltételekből eredő sérülésekért, idő előtti elhasználódásokért, vagy egyéb nem paraméterezhető behatásokért. 3. A Helyszínre szállítás és felszerelés után a Vállalkozó csak a Xxxxxx fel nem ismerhető rejtett hibáiért, valamint azokért a hibákért felel, amelyeknek oka a szállítás vagy a szerelés során keletkezett. 4. Megrendelő köteles jelen ÁSZF IX.8. pontjában meghatározott összes körülmény lehetőségét kizárni, így a külső helyszínen történő dekorációs munkálatok esetében biztosítani köteles: a. a környezet megfelelő tisztasági állapotát és a munkaterület zajmentesítését, b. más alvállalkozók helyszínen történő munkavégzésének kizártságát, c. a Vállalkozó által meghatározott minőségű, előkészített munkafelületet, d. a munkaterületen történő szabad átjárást, e. kültéren történő munkálatok esetén a megfelelő hőmérsékletet (15 C fok feletti), f. a munkavégzéshez szükséges mennyiségű elektromos áramot; g. négy méter magasság feletti munkavégzés esetén állvány használatának enegdélyeztetését, h. a kiszállított Termék tárolására megfelelő fedett, zárható és őrzött tárolót. 5. Megrendelő a hibák kijavítására, illetve az esetleges hiányok pótlására csak a vállalkozási díj arányos részét jogosult visszatartani. 6. Megrendelő köteles gondoskodni a Termék kihelyezéséhez szükséges engedélyekről, amelyeket köteles bemutatni Vállalkozó részére.
Megrendelő jogai és kötelezettségei. VIII.1. Megrendelő a Vállalkozó által vállalt kötelezettségnek megfelelő teljesítését – akár saját maga, akár az egyedi szerződésben meghatározott megbízottja,– folyamatosan és bármikor ellenőrizheti, ez a tevékenység azonban a Vállalkozót a feladat teljesítésében nem gátolhatja. VIII.2. Vállalkozó köteles az ellenőrzéskor a Megrendelőnek, vagy a képviseletében eljáró személynek minden, a kivitelezési munkára, vagy annak körülményeire vonatkozó információt feltétel nélkül, és azonnal megadni. VIII.3. Megrendelő kitűzi a műszaki átadás-átvétel időpontját a vállalkozói készre jelentés alapján, a készre jelentés kézhez vételétől számított 8 (nyolc) naptári napon belül. VIII.4. Megrendelő a technológiához szükséges vízmennyiséget a VII. 12. 2. pont betartása esetén biztosítja. Az első (szakaszonként értendő) nyomáspróbához szükséges vizet Megrendelő térítésmentesen biztosítja, de Vállalkozó köteles a felhasznált vízmennyiséget mérni és naplózni VII. 12. pont figyelembe vételével. Az ehhez szükséges mérőeszközöket Megrendelő biztosítja. A fertőtlenítés utáni öblítéshez szükséges vízmennyiséget (térfogat tízszerese) Megrendelő térítésmentesen biztosítja. VIII.5. Sikertelen nyomáspróba, pozitív vízminta esetén, minden további felhasznált vízmennyiség kiszámlázásra kerül, melyet Vállalkozó köteles megfizetni. VIII.6. Megrendelő minden vízmintázott szakaszhoz – saját költségén – kontroll vízmintavételt is kér a nem felújított betápláló szakaszból, melynek helyét a vízmintavételt megelőzően a kivitelezés során Megrendelő határozza meg építési naplóba történő bejegyzéssel. VIII.7. Megrendelő köteles: - a szerződésszerűen teljesített munkát átvenni - a teljesített munka ellenértékét kifizetni - a Vállalkozóval mindenkor együttműködni úgy, hogy Vállalkozó a kötelezettségeit teljesíteni tudja
Megrendelő jogai és kötelezettségei az előfizetési díj maradéktalan megfizetését követően Megrendelő folyamatosan jogosult a tárhely-használatra. - a tárhely-használat során Megrendelő köteles betartani a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit, így különösen a személyiségi jogok védelmére, az internet-használatra, számítógép birtoklására és használatára, valamint a szerzői jogokra vonatkozó előírásokat, továbbá köteles betartani az Internet Etikai Kódexének (Netikett) előírásait. - Megrendelő nem használhatja a tárhelyet kéretlen reklám célú üzenet küldésére, más felhasználó zaklatására, nem helyezhet el rajta olyan anyagot, mely jogszabályba ütközik, mások jogait sérti. - Megrendelő a szolgáltatás igénybevétele során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely fajgyűlöletet szító, illegális tevékenységet támogat, illegális tevékenység végzéséhez nyújt segítséget. - Megrendelő nem helyezhet el, illetve nem futtathat olyan programkódot, vagy programot, amely bármilyen módon kárt okoz vagy kár okozására alkalmas, vagy a tárhelyet működtető szerver működését zavarja, lassítja, üzemszerű működését akadályozza vagy lehetetlenné teszi. - a tárhelyen közzétett tartalomért kizárólag Megrendelő tartozik felelősséggel, a használat során az esetleges jogsértő cselekményeiért, mulasztásaiért, harmadik személyeknek okozott károkért Megrendelő felelős, amely kiterjed a Szolgáltatónak okozott károkért való teljes körű kártérítési felelősségre is. - Megrendelő köteles Szolgáltatónak haladéktalanul jelezni, amennyiben a tárhely-használat során üzemzavart észlel. A bejelentés elektronikus levélben történhet a jelen szerződésben meghatározott email címre. - Megrendelő a tárhely-használatot sem egészben, sem részben harmadik személynek sem ingyenesen, sem ellenérték fejében nem jogosult átengedni, az esetleges átengedésből eredő károkért teljes körű felelősséggel tartozik, ide értve a jogosulatlan tárhely-használatért viselt felelősséget. - a tárhely-használathoz szükséges minden technikai és egyéb feltételt (szoftver, hardver, telekommunikációs eszköz és vonal, stb.) Megrendelő saját költségére és kockázatára maga biztosítja. - Megrendelő kötelessége és felelőssége a tárhelyen található tartalmakat megfelelő védettséggel ellátni. - a tárhely-használathoz szükséges adatokat, azonosítókat, információkat Megrendelő köteles megfelelően őrizni és titokban tartani. A használatukból eredő károkért, ide értve a jogosulatlan használatot is, kizárólag Megrendelő felel.
Megrendelő jogai és kötelezettségei. A Megrendelő köteles a szerződésszerű teljesítés elősegítése érdekében megfelelő időben tájékoztatni a Szolgáltatót a feladatok ellátáshoz szükséges valamennyi információról. Megrendelő köteles gondoskodni arról, hogy a Szolgáltató számára kellő időben hozzáférhetővé váljanak a szerződés teljesítéséhez szükséges információk, így különösen az ajánlat kérés során, illetve az Egyedi szolgáltatási szerződés megkötését megelőző bármely egyeztetés, illetve az Egyedi szolgáltatási szerződés szóbeli megkötése során. A Megrendelő munkatársai elősegítik a szerződésszerű teljesítés érdekében a Szolgáltató által szükségesnek vélt felvilágosítások, információ átadását, adott esetben személyes egyeztetés keretében. Megrendelő köteles a Szolgáltató szerződésszerű teljesítését elősegíteni, és köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a Szolgáltatót a Szolgáltatói szerződésből eredő kötelezettsége teljesítésében akadályozza, vagy szükségtelenül zavarja. A Megrendelő által toborzott diák munkavállalók Iskolaszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatása esetén, a Megrendelő a Diák munkaerő közvetítési szerződés megkötését követően írásban (így különösen e-mail útján) köteles megküldeni a munkavállalók névsorát a Szolgáltató részére. A Megrendelőt korlátlan felelősség terheli az olyan Szolgáltatások megrendeléséből és azok teljesítésének elfogadásából eredő és azzal okozott károkért, amely Szolgáltatásokat az adott formában nem fogadhatta volna el, így különösen, de nem kizárólagosan a csak hatósági engedély birtokában végezhető Szolgáltatásokat, illetve a csak területfoglalási engedély birtokában végezhető Szolgáltatásokat. A Megrendelő az Egyedi szolgáltatási szerződések aláírásával nyilatkozik és elismeri, hogy a szükséges engedélyek birtokában van, és az általa megrendelt Szolgáltatást csak addig a mértékig és olyan módon veszi igénybe, amíg azzal jogszabályt nem sért. Megrendelő köteles írásban tájékoztatni Szolgáltatót az Egyedi szolgáltatási szerződésben foglalt feladatokban történő változásáról, és valamennyi érdekkörében felmerülő olyan körülményről, amely Szolgáltató szerződésszerű teljesítését, tevékenységét érinti, gátolja, vagy akadályozza. Az értesítés elmaradása miatt bekövetkezett kár miatt a Szolgáltatót felelősség nem terheli.
Megrendelő jogai és kötelezettségei. VIII.1. Megrendelő a Vállalkozó által vállalt kötelezettségnek megfelelő teljesítését – akár saját maga, akár az egyedi szerződésben meghatározott megbízottja,– folyamatosan és bármikor ellenőrizheti, ez a tevékenység azonban a Vállalkozót a feladat teljesítésében nem gátolhatja. VIII.2. Vállalkozó köteles az ellenőrzéskor a Megrendelőnek, vagy a képviseletében eljáró személynek minden, a kivitelezési munkára, vagy annak körülményeire vonatkozó információt feltétel nélkül, és azonnal megadni. VIII.3. Megrendelő kitűzi a műszaki átadás-átvétel időpontját a vállalkozói készre jelentés alapján, a készre jelentés kézhez vételétől számított 8 (nyolc) naptári napon belül. VIII.4. Megrendelő köteles: - a szerződésszerűen teljesített munkát átvenni - a teljesített munka ellenértékét kifizetni - a Vállalkozóval mindenkor együttműködni úgy, hogy Vállalkozó a kötelezettségeit teljesíteni tudja
Megrendelő jogai és kötelezettségei. 1. Megrendelő köteles Vállalkozónak a Munka elvégzéséért a VII. pontban meghatározott vál- lalkozói díjat megfizetni. 2. Megrendelő a szerződés teljesítése során a szerződés teljesítése szempontjából lényeges akadályról, vagy körülményről köteles a Vállalkozót haladéktalanul értesíteni. Amennyiben Megrendelő ezen kötelezettségének elmulasztásával, vagy felróható késedelmes teljesítésé- vel a Vállalkozónak igazolhatóan kárt okoz, köteles azt részére megtéríteni.
Megrendelő jogai és kötelezettségei. 2.1. Megrendelő fő kötelezettsége a Kivitelező szerződésszerű teljesítésének az átvétele és a jelen szerződésben meghatározott díj kifizetése. 2.2. Megrendelő műszaki ellenőre útján ellenőrzi a kivitelezést abból a szempontból, hogy az a szerződés illetve a jogszabályok, valamint egyéb előírások rendelkezéseknek megfelelően történik-e. 2.3. Megrendelő köteles az építéshez szükséges munkaterületet munkavégzésre alkalmas állapotban a Kivitelező részére átadni. A munkaterület átadása a szerződő felek által felvett jegyzőkönyvvel történik. A felek rögzítik a munkaterület átadáskori állapotát, amely irányadó lesz annak visszaadása során is. 2.4. Megrendelő felelősséget vállal azért, hogy az átadott munkaterületre harmadik személynek nincs olyan joga vagy igénye, amely az építési munkák kivitelezését akadályozná. A munkavégzés feltételeinek biztosítása Kivitelező feladata. 2.5. Megrendelő részt vehet a Kivitelező által kezdeményezett eljárásokon és egyeztetéseken. Ezen túlmenően rendszeresen és folyamatosan ellenőrizheti a feladatok teljesítését, az építési munkák végzését.
Megrendelő jogai és kötelezettségei. 5.1.1. elvégzi az előfizetői tűzjelző rendszerek TFR végpontjaira történő rákötését; 5.1.2. gondoskodik az előfizetői tűzjelző rendszerekből érkező tűzjelzéseknek – a létesítménytől függően szelektív – eljuttatásáról a Szolgáltató Műveletirányítási Ügyeletére; 5.1.3. a saját rendszere és az előfizető tűzjelző/távjelző berendezései esetében ellátja a rendszerüzemeltetői feladatokat és 24 órás ügyeletet biztosít a rendszer folyamatos, megbízható működéséhez szükséges intézkedések megtételéhez; 5.1.4. végzi az előfizetők részére nyújtandó szolgáltatással kapcsolatos ügyfélszolgálati tevékenységet ideértve a tűzjelzések előzetes – előfizetői tűzjelző/távjelző berendezéseinek karbantartása, tesztelése idejére történő – kivételét és élesítését a saját rendszerében; 5.1.5. értesíti, legkésőbb az előfizetői szerződés hatályba lépését megelőző munkanapon a Szolgáltatót a TFR-hez csatlakozókkal megkötött előfizetői szerződésről, továbbá papír alapon vagy elektronikusan megküldi a Szolgáltató részére a jelen szerződés 1. számú mellékletének 3.2 pontjában meghatározott adatokat tartalmazó adatlapot; 5.1.6. értesíti, legkésőbb az előfizetői szerződés módosításának hatályba lépése előtti munkanapon a Szolgáltatót a bekövetkezett változásokról (az előfizetői szerződés adatainak módosulása, az előfizetői szerződés felfüggesztése, az előfizetői szerződés megszűnése), különös tekintettel azokra az adatokra, amelyek a jelen szerződés 1. számú mellékletének 3.2 pontjában kerültek meghatározásra. (Az adatszolgáltatásnál a Megrendelő figyelembe veszi a jelen szerződés 5.2.2. pontjában meghatározott feldolgozási időket.); 5.1.7. megfizeti a Szolgáltató által végzett tevékenység ellenértékeként a szolgáltatási díjat; 5.1.8. jogosult a TFR –hez csatlakozóktól előfizetői díjat szedni; 5.1.9. köteles az előfizetői szerződésekben a téves és/vagy hamis riasztásokból bekövetkező eseményekkel kapcsolatos szabályokról (különösen a vonulási költségek viselésének és megtérítésének módjáról) az előfizetőit tájékoztatni; 5.1.10. köteles együttműködni a Szolgáltatóval a téves és/vagy hamis riasztásokra vonatkozó szabályokkal kapcsolatos, előfizetőkre vonatkozó tájékoztatási tevékenységben.
Megrendelő jogai és kötelezettségei. Megrendelő jogosult írásbeli lehívásokkal (megrendelés) a szállítási keretszerződésben meghatározott mennyiséget (szerződésben meghatározott idő és mennyiségi keretek között) különböző részletekben, akár az éves bontástól eltérő mennyiségekben lehívni, a Szállító pedig a tényleges megrendeléseknek (lehívásoknak) megfelelően köteles szállítani. A Megrendelő a keretszerződésesben tájékoztató jelleggel feltüntetett teljes mennyiségének lehívására nem köteles, a teljes mennyiség le nem hívására alapítottan a Szállító kárigényt, vagy egyéb igényt nem érvényesíthet. A Megrendelő, a szerződéses mennyiségeken túlmenően további, a szerződéses mennyiséghez százalékosan viszonyított többletmennyiség szállítására vételi jogot jogosult kikötni, amelyre ugyanazon lehívási, szállítási szabályok érvényesek, mint a keretszerződésben rögzített alap mennyiségre. Megrendelő által eszközölt lehívást (megrendelést) a lehívás Szállító általi visszaigazolásától számított szállítási határidő napjainak felén belüli időszakban a Megrendelő jogosult a Szállító részére megküldött írásbeli nyilatkozattal lemondani. A Szállító visszaigazolásától számított szállítási határidő napjainak felén belüli lemondás esetén a Szállító felmerült költségeinek, kárának megtérítésére nem jogosult, ellenkező esetben a Megrendelő a Szállítónak köteles megtéríteni a lehívás teljesítésével összefüggésben a Szállítónál igazoltan felmerült költségeket, igazolt kárt.
Megrendelő jogai és kötelezettségei. 8.1. Megrendelő köteles a teljes felületű feltárás megkezdését megelőzően a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani minden, a feladat ellátásához szükséges, dokumentumot és információt, továbbá a Beruházással kapcsolatos terveket és engedélyeket az alábbiak szerint: a) az érintett területek azonosítására és területszámítására alkalmas áttekintő térkép (1:10.000) és/vagy helyszínrajz (1:2000 vagy kisebb) a földmunkával járó változtatás teljes kiterjedésére vonatkozóan digitális (.dwg és .pdf) formátumban; b) hasznosítási, beépítési, kivitelezési terv vagy koncepcióterv, illetve megléte esetén az építési engedély másolata, melyekből egyértelműen beazonosítható a tervezett építési terület és a talaj bolygatásával járó és a régészeti örökségi elemeket veszélyeztető tevékenységek, illetve a közműérintettség helye és kiterjedése; c) közműtérkép és terepi kijelölésükről készült dokumentáció; d) a kivitelezés várható ütemezésére vonatkozó adatok (amennyiben rendelkezésre áll); e) munkavédelmi szabályzat (amennyiben szükséges); f) humuszgazdálkodási terv. 8.2. Megrendelő gondoskodik az Egyedi Szerződés 1. számú melléklete szerinti lelőhelyek területén az Övr. 34. § (3) bekezdésében előírtaknak megfelelő, a régészeti munkavégzésre alkalmas állapotról, így különösen a lőszermentesítésről, a növényzet irtásáról, a lelőhely kitűzéséről. Történeti városmag feltárása esetén Megrendelő köteles a feltárás időtartamára tűzszerészeti szakfelügyeletet biztosítani, ezáltal a lőszermentesítésről szóló jegyzőkönyv átadásától mentesül. 8.3. Felek megállapodnak, hogy a régészeti földmunka biztosításának módjáról az Egyedi Szerződés keretein belül rendelkeznek. 8.4. Megrendelő köteles a régészeti földmunka megkezdése előtt, a Szolgáltató részére megküldeni a lőszermentesítésről és a kitűzésről készült jegyzőkönyveket és vektoros állományt. 8.5. Megrendelő köteles az Egyedi Szerződés 1. számú melléklete szerinti lelőhelyek megközelítését a Szolgáltató, illetve az általa igénybevett közreműködő részére biztosítani. Megrendelő ennek körében köteles a lelőhely területére való bejutáshoz használt utak, azaz a megközelítési útvonal használatra alkalmas állapotát folyamatosan biztosítani, a régészeti terület megközelítését akadályozó körülményeket megszüntetni. 8.6. Amennyiben a Beruházás földmunkával érintett műszaki tartalmában változás következik be, a Megrendelő köteles egyeztetni a Szolgáltatóval a tervdokumentációk – változással érintett – vonatkozó részéről. 8.7. Megrendelő vállalja, ...