KIVONAT
KIVONAT
az EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI ÉS MÉDIASZOLGÁLTATÁSOK Általános Szerződési Feltételeinek 2015. július 01. napján kezdeményezett és 2015 augusztus 01. napjával hatályba lépő módosításairól
A Társaság „BESZÉDÁTVITELI ÉS TÁVBESZÉLI SZOLGÁLTATÁSOK” Általános Szerződési Feltételei, „INTERNET PROTOKOLLON NYÚJTOTT MŰSORELOSZTÁSI SZOLGÁLTATÁS”
I. Pontos utalások az Internet szolgáltatások ÁSZF módosított rendelkezéseire Externet Nyrt. „BESZÉDÁTVITELI ÉS TÁVBESZÉLI SZOLGÁLTATÁSOK” Általános Szerződési Feltételei, „INTERNET PROTOKOLLON NYÚJTOTT MŰSORELOSZTÁSI SZOLGÁLTATÁS” Általános Szerződési Feltételei és „INTERNET SZOLGÁLTATÁSOK” Általános Szerződési Feltételei összevonásra kerültek „ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI ÉS MÉDIASZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK” címmel. Az eddig külön Általános Szerződési Feltételekben kezelt szolgáltatások esetében a szövegösszevonáson túl, az alábbi tartalmi változások kerültek bevezetésre:
Törzsszöveg 1.1. pontja : pontosítás, levelezési cím módosult Törzsszöveg 2.1.1. pontja : Az igénybejelentés fogalma
Törzsszöveg 2.1.1.1. pontja : Az igénybejelentés kötelező tartalmi elemeinek felsorolása
Törzsszöveg 2.1.1.2. pontja : Az igénybejelentés vizsgálatának kifejtése
Törzsszöveg 2.1.2. pontja : igénybejelentés nyilvántartásba vétele, az ajánlat elfogadásának feltételei módosultak
Törzsszöveg 2.1.3.1. pontja : fizetőképesség vizsgálatának esetei módosultak Törzsszöveg 2.1.3.2. pontja : vagyoni biztosíték kifejtése
Törzsszöveg 2.1.3.3. pontja : eszközre vonatkozó vagyoni biztosíték kifejtése Törzsszöveg 2.1.4. pontja : a szerződéskötés feltételei módosultak Törzsszöveg 2.1.4.a pontja : pontosításra került
Törzsszöveg 2.1.4.f pontja : pontosításra került
Törzsszöveg 2.1.4.1. pontja : pontosításra került az elektronikus úton történő szerződés kötés feltétele
Törzsszöveg 2.1.4.2. pontja : változott a cím, magában foglalja a szóbeli szerződés kötés esetét, illetve annak leírását.
Törzsszöveg 2.1.4.3. pontja : Az írásban kötött egyedi Előfizetői szerződés kötelező tartalmi elemeinek kifejtése
Törzsszöveg 2.1.5.1. pontja : A szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai esetén a műszaki feltételek módosultak Törzsszöveg 2.1.5.3. pontja : A szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai esetén a földrajzi korlátok pontosításra kerültek
Törzsszöveg 2.1.5.4. pontja : A szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai esetén a személyi korlátok pontosításra kerültek, életkor meghatározással
Törzsszöveg 2.1.5.5. pontja : A szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai esetén a tárgyi korlátok pontosításra kerültek
Törzsszöveg 2.2. pontja :Az Előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája pontosításra került
Törzsszöveg 2.3.1. pontja : Az előfizetői hozzáférési pont meghatározása került bele Törzsszöveg 2.3.3. pontja : Az előfizetői hozzáférési pont kialakításának kifejtése került bele.
Törzsszöveg 2.4. pontja : Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele, változás az ajánlattevő és az Előfizető adataiban pontosítás történt
Törzsszöveg 3.1.1.1. pontja : Internet Kiegészítő szolgáltatásokra változott a cím Törzsszöveg 3.1.1.2. pontja : Internet Szolgáltatáscsomagok leírására változott a cím Törzsszöveg 3.1.2. pontja : Beszédátviteli és távbeszélő szolgáltatásokra változott a cím
Törzsszöveg 3.1.2.1. pontja : A telefonszolgáltatás leírása került bele
Törzsszöveg 3.1.2.2. pontja : Internet alapú beszédátviteli szolgáltatás (VoIP szolgáltatás leírása került bele
Törzsszöveg 3.1.2.3. pontja : Távbeszélő szolgáltatás közvetítőválasztás útján (CPS szolgáltatás) leírása került bele
Törzsszöveg 3.1.3. pontja : Műsorterjesztési szolgáltatások leírása került bele Törzsszöveg 3.1.4. pontja : Kiegészítő szolgáltatások leírása került bele Törzsszöveg 3.1.5. pontja : Szolgáltatás csomagok leírása került bele
Törzsszöveg 3.2.2. pontja : Beszédátviteli szolgáltatások szolgáltatási területei kerültek bele
Törzsszöveg 3.2.3. pontja : Médiaszolgáltatások szolgáltatási területei kerültek bele Törzsszöveg 3.3. pontja : A segélyhívó szolgáltatásokhoz és a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférés és azok használatára vonatkozó leírás módosult Törzsszöveg 3.5.1. pontja : Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye pontosításra került
Törzsszöveg 4.1.1. pontja : Szolgáltatásminőségi követelményeket előíró rendelet pontosításra került
Törzsszöveg 4.1.3. pontja : A hálózat rendelkezésre állásának adatai bővültek új szolgáltatásokkal
Törzsszöveg 4.2. pontja : A Szolgáltató hálózatában forgalommérés, irányítás, menedzselés alkalmazása került pontosításra
Törzsszöveg 4.3. pontja : Tájékoztatás azon intézkedésekről, amelyeket a Szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet pont módosult
Törzsszöveg 5.1.1. pontja : Szolgáltatás szünetelésének lehetősége kiegészítésre került a CPS szolgáltatásra vonatkozóan
Törzsszöveg 5.1.2. pontja : A Szolgáltatás szüneteltetése esetén hatályos rendelet száma módosult
Törzsszöveg 5.2. pontja : A Szolgáltatás korlátozásának esetei kiegészítésre kerültek Törzsszöveg 6.1. pontja : A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás módosult
Törzsszöveg 6.5. pontja : A tudakozó szolgáltatás igénybevétele kifejtése került bele Törzsszöveg 7.1.2. pontja : Számlázás módjai és a díjbeszedés rendje, visszatérítés rendje módosult
Törzsszöveg 7.2.2. pontja : Késedelmes fizetés kiegészítésre került Törzsszöveg 8.1. pontja : A számhordozás feltételei pont került bele Törzsszöveg 8.1.1. pontja : Szolgáltatói egyeztetést igénylő esetek került bele Törzsszöveg 8.1.2. pontja : Azonosítás és annak leírása került bele
Törzsszöveg 8.1.3. pontja : A számhordozási igény megtagadásának esete került bele Xxxxxxxxxxx 8.2. pontja : A számhordozás kezdeményezésének leírása került bele Törzsszöveg 8.3. pontja : Számhordozási eljárás leírása került bele
Törzsszöveg 9.2.3.1. pontja : Az Egyedi Előfizetői Szerződés módosítása került pontosításra
Törzsszöveg 9.2.6. pontja : Előfizetői hívószám módosításának esetének leírása került bele
Törzsszöveg 9.3.2. pontja : A hozzáférési pont földrajzi helyének megváltoztatása (áthelyezés) esete módosításra, kiegészítésre került
Törzsszöveg 9.3.4.1. pontja : Átírás öröklés esetének leírása került bele
Törzsszöveg 10.2.9. pontja : Szolgáltató adatvédelmi felelősének személye módosult Törzsszöveg 11.1. pontja : Előfizetői névjegyzék leírása került bele
Törzsszöveg 11.2. pontja : Forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok leírása került bele
Törzsszöveg 11.3. pontja : Értéknövelt szolgáltatások leírása került bele Törzsszöveg 11.5. pontja : Tételes számla igénylésének leírása módosult
Törzsszöveg 11.6. pontja : Előválasztással választott közvetítő szolgáltatóra vonatkozó nyilatkozatok leírása került bele
Törzsszöveg 12.3.1. pontja : Rendes felmondás menete pontosításra került Törzsszöveg 12.3.2. pontja : Rendkívüli felmondás pontosításra került Törzsszöveg 12.4.2. pontja : Rendkívüli felmondás pontosításra került
Törzsszöveg 13. pontja : A közvetítőválasztással kapcsolatos eljárás részletes szabályai, a közvetítőválasztást biztosító összekapcsolási szerződésekben foglaltakkal összhangban leírása került bele
Törzsszöveg 15. pontja : Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint – amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni – az Eht.
132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok leírása került bele Törzsszöveg 17. pontja : A fogalomtár kiegészítésre került
Az I. számú melléklet 1.1.4. pontja : Globális SMTP korlátozás pontosításra került
Az I. számú melléklet 4.3.3.1. pontja : Rendelkezésre állási idő esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.4.3.1. pontja : Rendelkezésre állási idő esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.4.3.3. pontja : Sávszélesség esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.5.3.1. pontja : Rendelkezésre állási idő esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.5.3.3. pontja : Sávszélesség esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.6.3.1. pontja : Rendelkezésre állási idő esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.6.3.4. pontja : Sávszélesség mérése esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.7.3.1. pontja : Sávszélesség esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.7.3.2. pontja : Rendelkezésre állási idő esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.8.2.1. pontja : Sávszélesség esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.8.2.2. pontja : Rendelkezésre állási idő esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.9.3.1. pontja : Rendelkezésre állási idő esetén a hivatkozás módosult
Az I. számú melléklet 4.10. pontja : GPON alapú internet szolgáltatás (Optikai Szélessávú Hozzáférés) leírása került bele
Az I. számú melléklet 4.10.1. pontja : A szolgáltatás használatához szükséges eszközök felsorolása került bele
Az I. számú melléklet 4.10.1.1. pontja : Rendelkezésre állás került bele
Az I. számú melléklet 4.10.1.2. pontja : Rendelkezésre állás mérése került bele Az I. számú melléklet 4.10.1.3. pontja : Sávszélesség leírása került bele
Az I. számú melléklet 4.10.1.4. pontja : Sávszélesség mérésének leírása került bele Az I. számú melléklet 4.10.1.5. pontja : Bit hibaarány hozzáférési vonalanként leírása került bele
Az I. számú melléklet 4.10.2. pontja : A szolgáltatás egyéb feltételeinek kifejtése került bele
Az I. számú melléklet 4.10.3. pontja : A szolgáltatás használatának korlátainak kifejtése került bele
Az I. számú melléklet 8.1. pontja : Telefonszolgáltatás és annak meghatározása került bele
Az I. számú melléklet 8.2. pontja : A telefonszolgáltatás minőségi célértékeinek meghatározása került bele
Az I. számú melléklet 9.1.1 pontja : VoIP szolgáltatás meghatározása, leírása került bele
Az I. számú melléklet 9.1.1.1. pontja : A VoIP szolgáltatás esetén a kizárások esetének leírása került bele
Az I. számú melléklet 9.1.2. pontja : A Megafone VoIP szolgáltatás leírása került bele Az I. számú melléklet 9.2. pontja : A VoIP szolgáltatás esetén a minőségi célértékek meghatározása került bele
Az II. számú melléklet 2.2. pontja : Egyszeri díjak leírása pontosításra került
Az II. számú melléklet 2.2.1. pontja : Egyszeri díjak módosultak az új szolgáltatások által, illetve egyéb esetekben
Az II. számú melléklet 2.2.2. pontja : Eseti adminisztrációs díjba belekerült az IPTV vevőegység telepítésének díja, a telefon szolgáltatás szüneteltetés díja, a hívószám kijelzés tiltásának díja, a szépszám igénylésének díja, az előfizetői hívószám módosításának díja, illetve további díj tételek kerültek bele IPTV szolgáltatások esetén, valamint a Prémium opció kivezetése.
Az II. számú melléklet 2.2.3. pontja : Az igénybe vehető kedvezmények leírása került bele
Az II. számú melléklet 2.3. pontja : Domain szolgáltatások esetén az 1Gbyte tárterületű e-mail cím lista ára került bele
Az II. számú melléklet 2.4. pontja : Elektronikus levelezési szolgáltatások esetén a plussz tárterület igénylésének lista ára került bele
Az II. számú melléklet 2.6. pontjának címe : Internet szolgáltatásokra módosult
Az II. számú melléklet 2.6.2.2. pontja: A bérelt vonali szolgáltatások esetén a sávszélesség intervallumok kerültek pontosításra a listaárakhoz
Az II. számú melléklet 2.6.3.1. pontja : Szolgáltatás csomagok magánszemélyek részére esetén az elérés szám korlátlanra módosult
Az II. számú melléklet 2.6.3.3. pontja , listaárak: Az ADSL szolgáltatások lista árai módosultak
Az II. számú melléklet 2.6.6.2. pontja : A mobil internet szolgáltatások lista árai új tételekkel módosultak
Az II. számú melléklet 2.6.8.1 pontja : Szélessávú GPON szolgáltatás esetén igénybe vehető kiegészítő szolgáltatások leírása módosult
Az II. számú melléklet 2.6.8.2. pontja : Szélessávú GPON szolgáltatás esetén igénybe vehető kiegészítő szolgáltatások leírása módosult
Az II. számú melléklet 2.6.8.3. pontja : Szélessávú GPON szolgáltatások lista árai kerültek bele
Az II. számú melléklet 2.6.9. pontjának címe : Internet szolgáltatások szüneteltetés alatti díjaira módosult
Az II. számú melléklet 2.7.7. pontja : Szüneteltetés címmel került bele Az II. számú melléklet 2.7.8. pontja: Nyilvános IP cím díja
Az II. számú melléklet 2.9.1. pontja : Telefon szolgáltatás díjai pontosításra kerültek Az II. számú melléklet 2.9.2. pontja : VoIP szolgáltatás díjai pontosításra kerültek Az II. számú melléklet 2.9.3. pontja : CPS szolgáltatás díjai pontosításra kerültek
Az II. számú melléklet 2.10.1. pontjának címe : Internet protokollon nyújtott műsorelosztási szolgáltatás havi díjcsomagjai a 2015.07.01 előtt kötött szerződések esetében-re változott
Az II. számú melléklet 2.10.2. pontja: Internet protokollon nyújtott műsorelosztási szolgáltatás havi díjcsomagjai a 2015.07.01 után kötött szerződések esetében listaárai kerültek bele
Az III. számú melléklet 6. pontja : Hang szolgáltatások földrajzi lefedettsége település szerinti bontásban került bele
Az IV. számú mellékletének címe : IV. sz. melléklet Az egyes internet szolgáltatások kínált és garantált sebesség értékei-re változott
Az IV. számú mellékletének 1. pontjának címe : ADSL szolgáltatásra változott Az IV. számú mellékletének 2. pontjának címe : SHDSL szolgáltatásra változott
Az IV. számú mellékletének 7.2. pontjának címe : FTTH alapú hálózaton, Invitel területen-re változott
Az IV. számú mellékletének 8. pontja : GPON internet szolgáltatás (Szélessávú optikai internet szolgáltatás) bevezetése
II. A módosítások lényegének rövid leírása Törzsszöveg 1.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A cég levelezési címe: 1519, Budapest, Pf. 556.
Törzsszöveg 2.1.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A szerződés megkötésére irányuló igényt írásban, online, telefonon, vagy az Externet Nyrt.
személyes ügyfélszolgálatán személyesen lehet megtenni.
A Szolgáltató a hozzá beérkezett igényeket (megrendeléseket) nyilvántartásba veszi és feldolgozza. Amennyiben az igénylés hibás vagy hiányos, a Szolgáltató 15 napon belül felszólítja az igénylőt az igénylés kiegészítésére vagy kijavítására. Amennyiben az igénylő e kérésnek az előírt határidőn belül nem tesz eleget, a Szolgáltató törli a megrendelését a nyilvántartásból, a Szolgáltató minden kötöttsége megszűnik. Ebben az esetben az igénybejelentés időpontja a hiánytalan igénybejelentés szolgáltatóhoz való beérkezése. A Szolgáltató az igénybejelentésben szereplő Szolgáltatások feltételeit és díjait az igénybejelentés dátuma alapján érvényesíti.
Törzsszöveg 2.1.1.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Az igénybejelentés kötelező tartalmi elemei Személyes adatok (amennyiben értelmezhető)
a) az igénylő neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye,
b) az igénylő számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
c) az igénylő születési neve, születési helye és ideje, anyja születési neve,
d) kiskorú, vagy cselekvőképességében az előfizetői szerződés megkötésével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott igénylő esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződéshez a törvényes képviselő a) –c) pont szerinti adatai,
e) az igénylő cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, szükség esetén pénzforgalmi számlaszáma,
f) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek (e-mail cím; mobiltelefonszám; telefonszám);
Előfizetői hozzáférési pontra vonatkozó adatok
g) Igénylő neve, lakóhelye (állandó lakcíme), tartózkodási helye (értesítési/számlázási címe), illetve székhelye
h) az igényelt előfizetői hozzáférési pont teljes, pontos címe
i) az igénylő arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az ingatlant milyen törvényes jogcím alapján használja, s ha az igénylő nem tulajdonosa az ingatlannak, kifejezett nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a létesítéshez szükséges tulajdonosi felhatalmazással, hozzájárulással rendelkezik
j) szükség esetén nyilatkozat arról, hogy az igényben hozzáférési címként megjelölt ingatlanon van e kiépített saját hálózat
k) Szolgáltatásra, számlázásra vonatkozó adatok
l) Az igényelt szolgáltatás, a választott csomag(ok), kiegészítő szolgáltatási csomag(ok), opció(k) megjelölése
m) a szolgáltatás jellegétől függően, igényelt vevőegységek (modem, router,
Set-top box, stb.) darabszáma
n) választott fizetési mód
o) a szerződés tartama.
p) Nyilatkozatok
q) Az igénylő nyilatkozata adatainak kezeléséről
r) az egyéni előfizetői minőséggel,
s) a kis- és középvállalkozási minőséggel,
t) a szolgáltatások egységes kezeléséről,
u) az igénylő hozzájárulása a Szolgáltató által jogszabály alapján kezelt kötelező adatállományon túli adatainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő adatainak a vonatkozó jogszabályban meghatározott céloktól eltérő felhasználásához,
v) igénylő nyilatkozata az elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítése és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezelésére vonatkozóan.
w) Egyebek
x) Az igénybejelentés helye és ideje.
y) Az igénylő egyéb igényei a létesítéssel kapcsolatban.
A Szolgáltató jogosult marketing vizsgálatok céljára az igénylőtől egyéb adatokat is kérni. Az igénylő ezen egyéb adatok szolgáltatását megtagadhatja.
Törzsszöveg 2.1.1.2. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató jogosult az igénybejelentéssel egyidejűleg az ügyfél, vagy meghatalmazottjának személyazonosságát hitelt érdemlő módon ellenőrizni a hivatalos okiratok alapján.
A személyazonosság ellenőrzése történhet:
a) Természetes személy Előfizető esetén
aa) Előfizető személyi igazolványának és lakcímkártyájának, ba) vagy érvényes útlevelének bemutatásával.
b) Üzleti, intézményi Előfizető esetén
aa) 30 napnál nem régebbi állapotra vonatkozó hiteles cégkivonat, vagy cégbizonyítvány,
ba) vagy a képviseletre jogosult által kinyomtatott, ellenjegyzett, cégkivonat, létesítő okirat, egyéb bejegyző okirat,
ca) vagy a cégbírósági bejegyző végzés eredeti példányának hiteles másolata és a szervezet képviseletére jogosult személy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányának, vagy azzal egyenértékű, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintájának bemutatásával
c) Egyéni vállalkozó esetén aa) vállalkozói igazolvány,
ba) vagy őstermelői igazolvány bemutatásával
d) Társasház nevében történő szerződéskötési igény esetén aa) a Társasház Alapító okirata
ba) és/vagy a Szervezeti és Működési Szabályzat bemutatásával,
ca) vagy amennyiben ezen okiratok a képviseleti jogosultságra vonatkozó információkat nem tartalmaznak a szerződéskötésre feljogosító közgyűlési határozat bemutatásával
Abban az esetben, ha nem a képviseletre jogosult jár el a szervezet nevében, a képviseletet igazoló felsorolt okiratokon kívül a képviseletre jogosult által adott érvényes és hatályos meghatalmazás is szükséges, amely igazolja, hogy a szerződéskötő eljárhat a cég nevében.
A fenti okiratok bemutatásának megtagadása esetén a Szolgáltató a szerződéskötésre vonatkozó igényt elutasíthatja.
Szolgáltató jogosult az igénybejelentéssel egyidejűleg az ügyfél, vagy meghatalmazottjának személyazonosságát illetőleg a meghatalmazás jogszerűségét ellenőrizni hitelt érdemlő módon, a hivatalos okiratok alapján.
Törzsszöveg 2.1.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Az igénybejelentés nyilvántartásba vétele, az ajánlat elfogadása
A Szolgáltató az igénybejelentést/szerződéses ajánlatot (továbbiakban ajánlat) beérkezését, illetve jelenlévők között az igénylő ajánlatáról való tudomásszerzést követően – amennyiben szükséges és a szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor – haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az ajánlat teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen határidőn belül a szerződéses ajánlat beérkezésének megfelelő módon nyilatkozik és értesíti ajánlattevőt arról, hogy
a) az ajánlatot elfogadja, és az ajánlat elfogadásával egyidejűleg az általa aláírt egyedi előfizetői szerződést átadja, megküldi, vagy távollévők között szóban kötött szerződés esetén az általa írásba foglalt szerződést e-mailben, postai-, vagy elektronikus úton, az elérés megjelölésével hozzáférhetővé teszi.
b) a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában a 2.3. bekezdésben foglalt időpontig nem tudja biztosítani, de az ajánlatot elfogadja, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az ajánlat beérkezésétől számított 3 hónapot, vagy
c) az ajánlatot elutasítja.
Ha az igénylő a belépési díjelőleg, a belépési díj, illetve a szerelési költség őt terhelő részének a megfizetését nem vállalja, az erről szóló nyilatkozatát az ajánlat visszavonásának kell tekinteni.
Amennyiben Szolgáltató a műszaki feltételek hiánya miatt nem képes a szerződéskötéstől számított 15 napon belül teljesíteni az igényt, és az igénybejelentő/ajánlattevő számára a Szolgáltató által felajánlott időpont nem elfogadható, igénybejelentését írásban, személyesen, vagy telefonon visszavonhatja.
Amennyiben a b) pont szerinti esetben az Előfizető elfogadó nyilatkozata a Szolgáltatóhoz, Szolgáltató ajánlatának kézhezvételétől számított 15 napon belül nem érkezik meg, a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik.
Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötését a fentieken kívül is megtagadhatja, ha:
a) az igénylőnek a Szolgáltatóval szemben bármilyen szolgáltatásból eredően díjtartozása van,
b) az igénylő számlatartozása miatt más távközlési szolgáltató a szerződését felmondta, vagy a Szolgáltatás igénybevételi lehetőségét részben vagy egészben korlátozta,
c) az igénylő számlatartozása miatt ellene más távközlési szolgáltató bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett,
d) az igénylő a Szolgáltatót vagy más szolgáltatót igazolhatóan megtévesztett, vagy a megtévesztésére törekedett és ezzel annak kárt okozott,
e) olyan létesítési címre vonatkozóan érkezik igénybejelentés, amelyen létesített hozzáférésre vonatkozóan a Szolgáltató az Előfizető szerződését az igénybejelentés időpontjában még fennálló díjtartozás miatt felmondta.
f) igénylőnek az előfizetői minőségére vonatkozó nyilatkozata hiányos vagy nyilvánvalóan valótlan, és a 2.1.4. pont szerinti eljárás lefolytatása sikertelennek minősül.
A Szolgáltató a fentieken túlmenően jogosult az ajánlatot (igénybejelentést) nyilvántartásából törölni, amennyiben az igénylő:
a) a belépési díjat, belépési díjelőleget, vagy a szerelési díjat a részére megküldött számla alapján határidőre nem fizeti meg, vagy ha
b) az Előfizetői szerződés megkötését visszautasította, illetve Szolgáltató által tett szerződési ajánlat esetén az általa aláírt Egyedi Előfizetői Szerződést Szolgáltató részére 30 napon belül nem küldte vissza.
Törzsszöveg 2.1.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötése és annak hatálya alatt bármikor jogosult az Előfizető fizetőképességét akár harmadik fél igénybevétele útján vizsgálni és az ehhez szükséges információkat, illetve az ezeket igazoló okmányokat az Előfizetőtől bekérni. A vizsgálat eredményének függvényében Szolgáltató jogosult a szerződéskötést megtagadni, vagy a szolgáltatás igénybevételét vagyoni biztosíték, óvadék, vagy egyéb más biztosíték (bankgarancia, kezesség, előleg, stb.) adásához kötni.
Amennyiben Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételét előleg, agy más biztosíték megfizetéséhez köti, és azt az Előfizető nem teljesíti a számlában megjelölt határidőig, úgy a jelen ÁSZF xxxx pontjában meghatározott előfizetői hozzáférési pont létesítésének határideje meghosszabbodik a késedelem időtartamával.
Az Előfizető által visszautasított fizetőképességi vizsgálat esetén a Szolgáltató a szerződés megkötését visszautasíthatja.
Törzsszöveg 2.1.3.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Szolgáltató jogosult a szolgáltatási szerződés megkötésekor, vagy azt követően a szolgáltatás igénybevételének feltételeként, vagy a szolgáltatás felmondása helyett vagyoni biztosítékot kérni. Díjtartozás esetén a vagyoni biztosítékból Szolgáltató közvetlenül kielégítheti díjigényét. A vagyoni biztosíték összegét a kiegyenlítetlen tartozás összege, az igénybe vett szolgáltatás típusa, a Szolgáltató által biztosított eszközök értéke, az előfizetői jogviszony tartama alatt az Előfizető által tanúsított díjfizetési hajlandóság, és az eset összes körülményei alapján a Szolgáltató egyedileg állapítja meg.
Törzsszöveg 2.1.3.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Eszközre vonatkozó vagyoni biztosíték
Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötése, vagy módosítása előtt, ha azt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által biztosított eszközök értéke indokolja, jogosult a szolgáltatás igénybevételét vagyoni biztosíték fizetéséhez kötni. Előfizető köteles a vagyoni biztosítékot a hozzáférési pont létesítése előtt megfizetni, ennek hiányában a hozzáférési pont létesítése a késedelmes teljesítés idejével hosszabbodik.
Amennyiben az Előfizető a biztosítékadási kötelezettségének eleget tesz, úgy a Szolgáltató a biztosítékot, annak előfizető által történt befizetésének hónapját követő 3. hónapot követően, a 4. hónap végéig átkönyveli az előfizető folyószámlájára. A folyószámlára átkönyvelt összeget a Szolgáltató az előfizető által készpénzben történő befizetésként kezeli, vagyis az igénybe vett szolgáltatások díjának kiegyenlítésére folyamatosan beszámításra kerül.
A biztosíték összegét az átkönyvelés időpontját követően az előfizető kérésére a Szolgáltató visszautalja az előfizető részére, kivéve ha az összeg (részben vagy egészben) beszámításra került a már lejárt tartozásba, vagy a havi számlákba.
Amennyiben az előfizetői szerződés megszűnik, mielőtt az eszközre tekintettel fizetett vagyoni biztosíték összege a havi számlákra felhasználásra kerül, a biztosíték összege a következők szerint kerül elszámolásra:
Amennyiben az Előfizető az eszköz visszaszolgáltatási kötelezettségének
• eleget tesz: a biztosíték összegét, illetve részbeni felhasználás esetén a maradék összegeta Szolgáltató visszautalja részére
• nem tesz eleget: a biztosítékból, illetve a maradék biztosítékösszegből a Szolgáltató közvetlenül kielégítheti az eszköz visszaszolgáltatásának hiányában miatt felmerült kárigényét. Az eszköz visszaszolgáltatásának hiányában a vonatkozó szabályozás szerint kárszámla kerül kiállításra. A vagyoni biztosíték összegét illetve maradék összegét a szolgáltató betudhatja a kárszámla összegébe, ennek hiányában az összeget illetve annak esetleges maradék összegét visszautalja az Előfizető részére. Betudás hiányában az Előfizető a kárszámla összegét teljesíteni köteles.
Törzsszöveg 2.1.4. pontja az alábbiak szerint változik:
Az Előfizetői szerződés a mindenkor hatályos ÁSZF-ből, valamint a Szolgáltatónak és az Előfizetőnek a vonatkozó hatályos jogszabályokon, valamint az ÁSZF szabályain alapuló egyedi megállapodásából áll. Az előfizetői hozzáférési pont létesítésével és azon keresztül igénybe vehető szolgáltatások nyújtásával kapcsolatos – kizárólagosan az érintett Előfizetőre vonatkozó – megállapodás feltételeit a felek Egyedi Előfizetői Szerződésbe foglalják.
Törzsszöveg 2.1.4.a pontja az alábbiak szerint változik:
Az Előfizetői szerződés
jelenlévők között – különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében – az Egyedi Előfizetői Szerződés aláírásával (írásbeli szerződés), illetve jelenlévők között szóban tett szerződéses jognyilatkozatok esetében kifejezett elfogadással, vagy az előfizető kifejezett nyilatkozata esetén, az elektronikus levél megküldésével
Törzsszöveg 2.1.4.f pontja az alábbiak szerint változik:
a) ráutaló magatartás esetében a ráutaló magatartás tanúsításával jön létre a
2.1.4.2. pontnak megfelelően.
Törzsszöveg 2.1.4.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató köteles az ÁSZF-et az Előfizető kérése és választása alapján az általa igényelt módon és formában – tartós adathordozón, elektronikus levélben, vagy nyomtatott formában – az Előfizető rendelkezésére bocsátani.
Az elektronikus úton, távollévők között kötött szerződések esetén az Előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indoklás nélkül elállhat az előfizetői szerződéstől. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
Törzsszöveg 2.1.4.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Szerződéskötés szóban és ráutaló magatartással
Ráutaló magatartással csak akkor jön létre szerződés, ha az Előfizető számára az elfogadó nyilatkozat megtételekor az ajánlat és az előfizetői szerződés lényeges tartalma ismert volt. Szerződéskötésre irányuló, ráutaló magatartással tett jognyilatkozatnak kizárólag az a tevőleges magatartás minősül, amely minden kétséget kizáróan kifejezi az előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratot. A nyilatkozat elmulasztása, vagy valamilyen magatartástól tartózkodás nem minősül előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatnak.
Amennyiben az Előfizető a telefonos, vagy személyes igénybejelentést és az ajánlat elfogadását követően az ügyfélszolgálat által kiküldött szerződést nem küldte vissza a Szolgáltatónak, , és
a) DSL, valamint kapcsolt vonali Szolgáltatás első, 30 másodpercnél hosszabb időtartamú Előfizető általi használatba vételével
b) webszerveren való tartalom-elhelyezéssel,
c) saját szerver elhelyezésével a Szolgáltató telephelyén
Amennyiben az Előfizetői szerződés megkötésére nem jelenlévők között kerül sor, az igénylő a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó ajánlatot szóban, a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül teszi meg. A Szolgáltató 48 órán belül az általa nyújtott szóbeli tájékoztatást megerősítő dokumentumot (visszaigazolást) küld telefaxon vagy elektronikus úton az igénylő részére. Az Előfizetői szerződés a visszaigazolással jön létre. A Szolgáltató köteles tájékoztatni az Előfizetőt az ÁSZF elérhetőségéről.
A távollévők között szóban megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 (tizennégy) napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
A szóban, vagy ráutaló magatartással történő szerződéskötés esetén az előfizetői szerződés 2.1.4 pont szerinti létrejöttét követően a szolgáltató a megkötött előfizetői szerződésről legfeljebb 8 napon belül legalább a 2.1.4.3. pontban felsorolt adatokat tartalmazó dokumentumot ad az előfizetőnek, amennyiben arra a szerződés létrejöttét megelőzően nem került sor, amelyben egyúttal értesíti az Előfizetőt a szerződés létrejöttének időpontjáról. A szolgáltató a dokumentumot ingyenesen, a felek
megegyezése szerint tartós adathordozón vagy elektronikus levélben írásos formában, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni.
Törzsszöveg 2.1.4.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Az írásban kötött egyedi Előfizetői szerződés kötelező tartalmi elemei
Az egyedi előfizetői szerződésnek az EHT 129. § (5) bekezdése alapján legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) személyes adatok, amennyiben értelmezhető:
aa) az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, ba) az előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
ca) az előfizető születési neve, születési helye és ideje, anyja születési neve,
da) kiskorú, vagy cselekvőképességében az előfizetői szerződés megkötésével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződésben a törvényes képviselő aa)–ac) pont szerinti adatai,
ea) az előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, szükség esetén pénzforgalmi számlaszáma,
fa) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek;
b) a szolgáltató adatai:
ab) a szolgáltató neve, székhelye, levelezési címe, bb) a szolgáltató cégjegyzékszáma,
cb) a központi ügyfélszolgálat telefonszáma és e-mail címe, db) a hibabejelentő valamennyi elérhetősége,
eb) az internetes honlap elérhetősége,
fb) az általános szerződési feltételek elérhetősége, amennyiben az egyes fejezetek külön-külön is elérhetők, a fejezetek elérhetősége;
c) az előfizetői szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás:
ac) a szolgáltatás, a díjcsomag megnevezése, az előfizető által kért szolgáltatások, az előfizető tájékoztatása arról, hogy az igénybe vett szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e, az előfizetői hozzáférési pont helye,
bc) a szolgáltatás megkezdésének határideje,
cc) alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen előfizetési díj, forgalmi díj), utalás arra, hogy a szolgáltatáshoz kapcsolódó valamennyi egyéb díj az általános szerződési feltételekben hol található, azzal, hogy e díjak az egyedi előfizetői szerződés részét képezik anélkül, hogy azok az egyedi előfizetői szerződésben tételesen fel lennének sorolva,
dc) a díjfizetés módja,
ec) a számlakibocsátás határideje,
fc) telefonszolgáltatás esetén az előfizető hívószáma, amennyiben a szolgáltató a szolgáltatáshoz telefonszámot rendelt és az rendelkezésre áll, vagy amennyiben az előfizetői szerződéskötés időpontjában nem áll rendelkezésre, az előfizetői hívószám közlésének határideje,
gc) a nyújtott kedvezmények meghatározása és mértéke;
d) az előfizetői szerződés hatálybalépése, időtartama, jelenlévők között kötött határozott idejű előfizetői szerződés esetén a határozott időtartam lejáratának napja;
e) amennyiben értelmezhető, az előfizető egyértelmű (igen/nem) nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje:
ae) az előfizetői névjegyzékkel,
be) a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok nyújtásával,
ce) az elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítése és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezelésével,
de) a tételes számlamelléklet, vagy a hívásrészletező igénylésével, ee) az előválasztással választott közvetítő szolgáltatóval,
fe) az egyéni előfizetői minőséggel,
ge) a kis- és középvállalkozási minőséggel,
he) az egyedi előfizetői szerződésben foglaltak megismerésével,
ie) a 8. § (2) bekezdés szerinti, a felmondási jogra vonatkozó tájékoztatás tudomásul vételével kapcsolatos nyilatkozat az Eht.-ban foglaltaknak megfelelően;
f) amennyiben a szolgáltató az adott szolgáltatás tekintetében az igénybevétel korlátjaként összeghatárokat, vagy adatmennyiségeket határoz meg, és ezek túllépése esetén az Eht. 137. § (1) bekezdés d) pontja szerinti korlátozással él, az erre vonatkozó külön feltételek, valamint ezek elfogadásáról szóló, az előfizető külön, egyértelmű (igen/nem) nyilatkozata;
g) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák az előfizetői szerződés módosításának eseteit, feltételeit, az egyoldalú módosítás esetén az előfizetőt megillető jogokat;
h) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák az előfizetői szerződés megszűnésének eseteit, feltételeit és jogkövetkezményeit;
i) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák azt, hogy jogvita esetén milyen típusú eljárások állnak az előfizető rendelkezésére, valamint ezen eljárásokkal és az eljáró szervekkel kapcsolatos tájékoztatás;
j) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák a szolgáltatói szerződésszegés jogkövetkezményeit, így különösen a szolgáltatás minőségére, korlátozására, szüneteltetésére vonatkozó rendelkezések megszegése esetén az előfizetőt megillető jogokat, a díjvisszatérítés rendjét, az előfizetőt megillető kötbér mértékét;
k) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák az előfizetői szerződés szüneteltetésének és a szolgáltatás korlátozásának feltételeit;
l) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák a hibabejelentések megtételének, számlapanaszok bejelentésének lehetséges módjait, valamint a hibabejelentések és számlapanaszok elintézési rendjét, a karbantartási szolgáltatások biztosítására vonatkozó információkat;
m) üzleti előfizető esetén amennyiben a 6/2011 (X. 6.) NMHH rendelet
4. §, illetve 2015. augusztus 1. után azt ezt felváltó 2/2015 (III. 30.) NMHH rendelet 4. § által meghatározott esetekben a jogszabályi rendelkezésektől eltérő egyedi előfizetői szerződés esetén az ÁSZF-től eltérő szerződési feltételeket, illetve az üzleti előfizető kifejezett nyilatkozatát az eltérés elfogadására.
Az Előfizető az előfizetői szerződés fennállása alatt, vagy annak megszűnését követően az elévülési időn belül, évente egyszer ingyenesen kérheti az előfizetői szerződés általa megjelölt időpontjában hatályos tartalmáról szóló e pontban felsorolt adatokat tartalmazó dokumentum átadását. A dokumentumot a Szolgáltató a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül köteles az Előfizető választása szerinti formában, papíron nyomtatott formában, vagy más tartós adathordozón, vagy elektronikus levélben ingyenesen, igazolható módon átadni, vagy megküldeni.
Törzsszöveg 2.1.5.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltatások igénybevételének tárgyi feltétele az Előfizető részéről, hogy az Előfizető rendelkezzék megfelelő Előfizetői hozzáférési ponttal (ASZF 2.3.1. pont) és a Szolgáltatás egyes típusainak leírásánál részletezett megfelelő végberendezéssel.
Szolgáltató kialakíthat olyan csomagokat, amelyek esetében a Szolgáltatás működéséhez szükséges végberendezés beszerzéséről, valamint a beállítások elvégzéséről az Előfizető köteles gondoskodni. A Szolgáltató a beállítások elvégzéséhez az Előfizető számára szakmai támogatást nyújt. A végberendezés beszerzését, a programok helyszíni installálását a Szolgáltató külön megállapodás alapján vállalhatja. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás kiépítéséhez teljesítési segédet (alvállalkozót) igénybe venni. Az Előfizetői szerződés aláírásával az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető adatait alvállalkozóinak a feladat elvégzése céljából átadja.
A hírközlő berendezések nem veszélyeztethetik a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) és meg kell felelniük az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek, továbbá eleget kell tenniük az egészségvédelmi és környezetvédelmi jogszabályokban előírt követelményeknek.
A Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges távközlő hálózatokat az Előfizetői oldalon a Szolgáltató, vagy más távközlési szolgáltató biztosítja az Előfizető vagy a Szolgáltató megrendelése alapján. A szolgáltatásnak más távközlési szolgáltatók távközlő hálózatán keresztül történő elérhetősége a Szolgáltató és az érintett távközlési szolgáltatók közötti távközlő hálózati szerződések függvénye.
Szolgáltató egyes szolgáltatásai vonatkozásában lehetővé teszi, hogy az Előfizető lényegesen kedvezőbb kondíciók mellett jusson Internet kapcsolathoz azáltal, hogy az Előfizetőnek nem kell várnia a Szolgáltató által biztosított szakemberek kiszállására a szolgáltatás üzembe helyezése végett, hanem a szolgáltatás megrendelésekor, az általa
külön megrendelt megfelelő végberendezés tulajdonjogát is megszerzi, amelyet egyszerűen csatlakoztathat a telefonvonalához. A végberendezés mellé egy képekkel illusztrált, részletes telepítési útmutató biztosít a Szolgáltató, így amint az adott szolgáltatás a telefonvonalon életbe lép, az Előfizető már használhatja is azt („szereld magad konstrukció”).
Egyes Internet alkalmazások teljes értékű igénybevételéhez az Előfizető részére domain név delegálása és regisztrálása szükséges. A Szolgáltató a domain név regisztrálásával és fenntartásával kapcsolatos feladatok teljesítését az Előfizetővel kötött külön megállapodás alapján vállalja. A domain név regisztráció során a Szolgáltató a vonatkozó hazai, illetve nemzetközi regisztrációs szabályzatban foglaltak szerint jár el.
Törzsszöveg 2.1.5.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Az egyes szolgáltatások földrajzi elérhetőségét a III. melléklet tartalmazza.
Törzsszöveg 2.1.5.4. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató Magyarországon nem bejegyzett jogi személlyel, továbbá Magyarországi tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldi természetes személlyel csak a felek egyező akarata esetén köt Előfizetői szerződést.
A Szolgáltató 18 év életkort be nem töltött természetes személlyel nem köt előfizetői szerződést.
Törzsszöveg 2.1.5.5. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltatások igénybevételének tárgyi korlátja, ha az Előfizető nem rendelkezik megfelelő Előfizetői hozzáférési ponttal és a Szolgáltatás egyes típusainak leírásánál részletezett megfelelő végberendezéssel (I. melléklet).
Törzsszöveg 2.2. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötéséhez az alábbi adatokat kérheti be és tarthatja nyilván az Előfizetőtől az Eht1. 154. § (1) bekezdése és 157. § (2) bekezdése és a 2/2015 (III. 30.) NMHH rendelet 11.§ (1) bekezdése alapján (megegyezően jelen ASZF 2.1.1.1. pontjával):
1) Magánszemély esetén:
a) név
b) születési név
c) születési hely és idő
d) anyja születési neve
e) számlázási cím
f) levelezési cím
g) szükség esetén számlaszáma
h) az előfizetői hozzáférési pont helye
i) lakcím, ideiglenes lakcím
2) Korlátozottan cselekvőképes személy esetén az 1) pontban írtakon túl:
a) törvényes képviselő neve
b) törvényes képviselő születési neve
c) törvényes képviselő születési helye és ideje
1 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
d) törvényes képviselő anyja születési neve
e) törvényes képviselő lakóhelye, tartózkodási helye, vagy székhelye
f) törvényes képviselő számlázási címe
g) szükség esetén trövényes kéviselő számlaszáma
3) Üzleti Előfizető esetén:
a) cégszerű megnevezés
b) cégjegyzékszám
c) adószáma
d) székhely, telephely, fióktelep
e) szükség esetén pénzforgalmi számlaszám
f) levelezési cím
g) szolgáltatási pont címe
Ha a természetes személy Előfizető korlátozottan cselekvőképes, az Előfizetői szerződés személyes adatok pontjának a természetes személy Előfizető törvényes képviselőjének fenti (1), (3) és (5) alpontokban felsorolt adatait is tartalmaznia kell.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megadott adatok valódiságát ellenőrizze a 2.1.1.2 pontban leírtaknak megfelelően.
Törzsszöveg 2.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Az előfizetői hozzáférési pont meghatározása
Az előfizetői hozzáférési pont azon hálózati végpont melyen keresztül Előfizető elektronikus hírközlő berendezés fizikai és logikai csatlakoztatásával hálózati funkciókat és szolgáltatásokat vehet igénybe.
Törzsszöveg 2.3.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Az előfizetői hozzáférési pont kialakítása
A Szolgáltató illetve meghatalmazott alvállalkozói az előfizetői hozzáférési pontot a lakáson/ingatlanon belül építik ki azzal, hogy a szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezések, az igénybevett technológiától függően az ingatlan illetve a csatlakozó vagy szomszédos ingatlan külső területén is elhelyezésre kerülhetnek. Az eszközök és azok tartozékainak áramellátása az Előfizető felelőssége, azt térítésmentesen köteles biztosítani.
Amennyiben a helyszíni telepítés során valamilyen előre nem látható körülmény miatt műszaki okból a szolgáltatás teljesítése az előfizetői szerződésben meghatározott feltételekkel nem biztosítható, a felek a szolgáltatás létesítése előtt elállhatnak a szerződéstől, vagy közös megegyezéssel módosíthatják azt.
Amennyiben a Szolgáltató és az Előfizető megegyezik, hogy több szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott teljesítési időpont külön megrendelésnek számít.
Amennyiben az Előfizető egy igénybejelentésben több helyszínre rendel szolgáltatást akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek minősül.
Törzsszöveg 2.4. pontja az alábbiak szerint változik:
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentések/ajánlatok kezelése,
nyilvántartásba vétele a 2.1.1 pontban került szabályozásra.
Törzsszöveg 3.1.1.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Internet Kiegészítő szolgáltatások
Törzsszöveg 3.1.1.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Internet Szolgáltatáscsomagok leírása
Törzsszöveg 3.1.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Beszédátviteli és távbeszélő szolgáltatások
Törzsszöveg 3.1.2.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató a nyilvánosság számára hozzáférhető helyhez kötött telefon szolgáltatást nyújt, amelyet az előfizetők az Előfizetői Szerződés hatálya alatt bármikor igénybe vehetnek a hálózaton biztosított interfészhez csatlakoztatott távközlő végberendezéssel. A helyhez kötött telefon szolgáltatás nyújtása során beszéd valós idejű, közvetlen átvitele és kapcsolása történik úgy, hogy e Szolgáltatás bármely előfizetője helyhez kötött hálózati végponthoz kapcsolt távközlő végberendezésről indított vagy fogadott hívással kommunikálhat egy másik hálózati végponttal, amelynek elérése az Azonosítók Nemzeti Felosztási Tervében meghatározott választási eljárás útján lehetséges.
A Szolgáltatás részletes leírását az I. sz. melléklet 8. pontja tartalmazza.
Törzsszöveg 3.1.2.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Internet alapú beszédátviteli szolgáltatás (VoIP szolgáltatás)
A VoIP szolgáltatás internet protokollt használó beszédcélú adatátviteli szolgáltatás mely IP protokollon kapcsolódik az IP hálózathoz, illetve két előfizetői hozzáférési pont között az előfizető kezdeményezésére kétirányú hangtovábbítás.
A Szolgáltatás részletes leírását az I. sz. melléklet 9. pontja tartalmazza.
Törzsszöveg 3.1.2.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Távbeszélő szolgáltatás közvetítőválasztás útján (CPS szolgáltatás)
A közvetítőválasztás során az Előfizető által megadott hívásirányokra indított hívások a Szolgáltató hálózatán – mint közvetítő hálózaton keresztül – jutnak el a hívott fél hálózatába. A híváshoz nem szükséges közvetítőválasztó előtét használata az Előfizető részéről.
A Szolgáltatás részletes leírását az I. sz. melléklet 10. pontja tartalmazza. Törzsszöveg 3.1.3. pontja az alábbiak szerint változik: Műsorterjesztési szolgáltatások
Az Internet protokollon nyújtott műsorelosztási szolgáltatás az I. számú melléklet szerinti hírközlési szolgáltatás, mely során a Szolgáltató a műsorszolgáltató által előállított televízió- és rádióműsorok egyidejű, változatlan továbbítását végzi IP alapú vezetékes távközlési hálózaton az arra jogosult felhasználó vevőkészülékéhez (a továbbiakban
„Szolgáltatás”-nak jelölve).
Törzsszöveg 3.1.4. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató az Előfizetők számára a Szolgáltatásokhoz kapcsolódó, (hálózati és/vagy információs) egyéb kiegészítő szolgáltatásokat is nyújt. A kiegészítő szolgáltatások igénybevételére kötött külön megállapodások a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó Előfizetői szerződésektől eltérő jogviszonyt jelentenek, így azokra a jelen ÁSZF-ben foglaltak – a felek eltérő megállapodása hiányában – nem irányadóak. A Szolgáltató ideiglenesen kialakíthat olyan kiegészítő-szolgáltatáscsomagokat, amelyeket az Előfizetők csak, mint egész rendelhetik meg, illetve amelyeket kizárólag valamely Szolgáltatást igénybe vevő Előfizetői kör veheti igénybe.
Törzsszöveg 3.1.5. pontja az alábbiak szerint változik:
A fenti Szolgáltatások egyes típusainak részletes leírását jelen ÁSZF I. számú melléklete tartalmazza. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az egyes típusokon belül, illetve az egyes típusok elemeiből szolgáltatáscsomagokat állítson össze. Az egyes szolgáltatáscsomagok megjelölését és díjait jelen ÁSZF II. számú melléklete tartalmazza. A Szolgáltató az egyes szolgáltatáscsomagok leírását az ügyfélszolgálatán elérhetővé teszi, azok változásáról az Előfizetőket legalább 30 nappal a változás hatályba lépése előtt értesíti.
Törzsszöveg 3.2.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Beszédátviteli szolgáltatások szolgáltatási területei
Szolgáltatás | Szolgáltatási terület |
CPS szolgáltatás | Országos |
VOIP szolgáltatás | Országos |
Telefon szolgáltatás | Országos |
A szolgáltatási területek település szerinti listáját a III. melléklet tartalmazza. Törzsszöveg 3.2.3. pontja az alábbiak szerint változik: Médiaszolgáltatások szolgáltatási területei
Szolgáltatás | Szolgáltatási terület |
IPTV szolgáltatás | Országos |
OTT szolgáltatás | Országos |
A szolgáltatási területek település szerinti listáját a III. melléklet tartalmazza. Továbbiakért lásd 2.1.5.3. pont rendelkezéseit.
Xxxxxxxxxxx 3.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Az Eht. 145. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján a segélyhívások megválaszolása céljából a Szolgáltató a hívó fél azonosítása kijelzésének letiltására, továbbá a helymeghatározási adatai kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya vagy visszavonása esetén is köteles a segélyhívó szolgálatok kérésére rendelkezésre bocsátani
- külön jogszabályban meghatározott módon - a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat. E kötelezettség alapján a Szolgáltató valós időben (real-time) megadja a hívó fél hívószámát a hívott fél felé a 24/1997. (III.26.) BM rendelet szerinti, az állam működése, a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos
létesítmények, a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat hívószámaira kezdeményezett hívások esetében, beleértve a „112” egységes európai segélyhívószámra irányuló hívásokat is.
A VoIP szolgáltatás műszaki jellege miatt a kapcsolódó internet szolgáltatás vagy áramszolgáltatás szünetelése idején nem biztosítható a segélyhívó számok hívása.
A Szolgáltató a hívás helyét átadja, amennyiben az lehetséges és rendelkezésre áll. Nomadikus számok esetén budapesti primer körzetet ad át a Szolgáltató.
Törzsszöveg 3.5.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Internet szolgáltatás esetén a távközlési hálózat azon pontja, amely a végfelhasználói berendezések csatlakoztatására szolgál
• DSL-modemes szolgáltatásnál a DSL modem Előfizető oldali interfésze
• DSL-modem nélküli szolgáltatásnál és telefon-előfizetés nélküli DSL szolgáltatásoknál a DSL modemhez kapcsolódó hálózati leválasztó szűrő/hálózat végződtető berendezés Előfizető oldali interfésze,
• Vezeték nélküli (mobil) internet szolgáltatás esetében a HSDPA modem
• Szélessávú kábel internet szolgáltatás esetében a kábelmodem ügyfél oldali interfésze.
• Optikai szélessávú internet szolgáltatás esetén a hálózat végződtető eszköz (OTN) ügyfél oldali portja.
Digitális telefon hozzáférés esetén: Az Előfizetői hozzáférési pont a kábel modem/optikai végberendezés ügyfél oldali interfésze, xDSL vonal esetén a 3.5.1 pontban felsorolt interfészek.
VoIP hang szolgáltatás esetén a Szolgáltató VoIP szerverének SIP portja. Digitális műsorelosztás szolgáltatás esetén
• IPTV szolgáltatás: a beltéri egység Előfizető oldali interfésze.
• OTT szolgáltatás: az Szolgáltató szerverének média portja.
Törzsszöveg 4.1.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Szolgáltatásminőségi követelmények szerinti, kötelezően teljesítendő egyedi célértékek a 13/2011. (XII.27.) NMHH rendelet alapján. Itányadónak tekinthetőek az MSZ EN 50083- 7:1998, MSZ EN50083-7:1996/A1:202 szabványok.
A szolgáltató által vállalt konkrét szolgáltatás-minőségi célértékeket, a minőségi mutatók meghatározását és mérési módszerét szolgáltatásonként, jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza.
Törzsszöveg 4.1.3. pontja az alábbiak szerint változik:
A rendelkezésre állás hálózati szolgáltatásminőségi követelmények szerinti célértéke:
• Telefon szolgáltatás esetén: 98%
• VoIP szolgáltatás esetén: 95%
• CPS szolgáltatás esetén: 95%
Törzsszöveg 4.2. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató forgalommérést, irányítást, menedzselést kizárólag forgalomkorlátos DSL és Vezeték nélküli (mobil) internet szolgáltatások esetében, valamint a beszédátviteli szolgáltatások esetében alkalmaz.
Törzsszöveg 4.3. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás tekintetében az Előfizetői használat rendeltetésszerűségét ellenőrizni, amelynek keretében jogosult az Előfizetőnél telepített szolgáltatás hozzáférési pontot ellenőrizni.
Törzsszöveg 5.1.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Amennyiben az Előfizető Távközlési Alapszolgáltatójánál szünetelést kér a CPS szolgáltatás nyújtásába bevont telefonvonal tekintetében, a szünetelési kérelem teljesítésével a CPS szolgáltatás automatikusan megszűnik.
Törzsszöveg 5.1.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet 15. § (4) bekezdése szerint a rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltak esetén az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a Szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig a Szolgáltatás szünetel.
Törzsszöveg 5.2. pontja az alábbiak szerint változik:
f) az Előfizető a műsorjelet jogosulatlanul vételezi, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.
Telefonszolgáltatás és CPS esetén a korlátozás ideje alatt a kimenő hívások teljes körűen letiltásra kerülnek, ide nem értve a segélyhívó számokat.
VoIP szolgáltatás esetén a SIP szerver elérése kerül korlátozásra, így kimenő hívás kezdeményezésére nincs lehetőség.
A Szolgáltatónak lehetősége van az általa nyújtott Szolgáltatások tekintetében az igénybevétel korlátjaként összeghatár maximum meghatározására, amelyet az ElLfizető külön nyilatkozattal fogad el. Az egyedi értékhatár eléréséről és emiatt a számlázási időszakon kívüli díjfizetés szükségességéről és a fizetendő díj összegéről a Szolgáltató egyéb elektronikus hírközlés útján értesíti az Előfizetőt az e célból a Szolgáltató rendelkezésére bocsátott elérhetőségeken.
Egyedi értékhatár számítása a Szolgáltatás esetén:
Az Előfizetői szerződés megkötését követő első 4 hónapban 15.000,- Ft/hó összeghatárig, 4 hónap elteltét követLen pedig a tárgyhónapot megelőző 3 hónap – határidőben kiegyenlített - havi számlái számtani átlagának megfelelő összeghatárig veheti igénybe a szolgáltatást az Előfizető anélkül, hogy tőle a Szolgáltató számlázási időszakon kívüli díjfizetést követelne. Ha az Előfizető az utolsó 6 hónapban csak felszólítást követően tett eleget díjfizetési kötelezettségének, az egyedi értékhatár 6 hónap eltelte után is megegyezik az Előfizetői szerződés megkötését követő első 4 hónapra vonatkozóan meghatározottakkal. 12 hónapnál régebben létrejött Előfizetői jogviszony esetében – ha az Előfizető díjfizetési kötelezettségének mindig a vele közölt határidő betartásával tett eleget – az egyedi értékhatár 30 százalékkal megemelkedik.
Arra tekintettel, hogy az Előfizető által igénybevett Szolgáltatás egyes díjelemei nem minden esetben jelennek meg a Szolgáltatás igénybevételével egyidejűleg a Szolgáltató számlázási rendszerében, az Előfizető nem tagadhatja meg az általa az egyedi értékhatárt meghaladóan igénybe vett Szolgáltatás díjának megfizetését arra hivatkozva, hogy a Szolgáltató az egyedi értékhatár elérését követően nem korlátozza a Szolgáltatás nyújtását.
Törzsszöveg 6.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Az Előfizető és a Szolgáltatás azonosításához szükséges a Szolgáltató által kiadott ügyfélazonosító és szolgáltatásazonosító szám megadása, vagy azon telefonszám megjelölése, amelyen lévő Szolgáltatás használata során a hiba jelentkezik.
Nem köteles a Szolgáltató 48 órán belül a hibabehatároló eljárás eredményéről értesíteni az Előfizetőt amennyiben a valós, a szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba elhárításához nem szükséges helyszíni, az Előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat.
Xxxxxxxxxxx 6.5. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató tudakozó szolgáltatást nem tart fenn. A Szolgáltató – az Előfizető hozzájárulásától függően – az Előfizető nevét, lakcímének a szolgáltatóval nyilvánosságra hozatal céljából közölt részét és kapcsolási számát köteles a tudakozó szolgáltatást nyújtó egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltató részére átadni. Az így átadott információk csak az egyetemes tudakozó szolgáltatáshoz használhatók fel.
A telefonszolgáltató köteles biztosítani, hogy az előfizető igénybe vehessen bármely országos tudakozó szolgáltatást, valamint hogy az országos belföldi tudakozó szolgáltatás az Európai Gazdasági Térség más végfelhasználói számára hanghívás vagy SMS útján közvetlenül hozzáférhető legyen.
Törzsszöveg 7.1.2. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató az előre beszedett és az Előfizető részére visszajáró összegeket a meghiúsulástól számított 30 (harminc) napon belül köteles visszafizetni, a bruttó 300,- Ft összeg alatti visszafizetési kötelezettség esetén az összeget a Szolgáltató kizárólag az Előfizető kifejezett írásbeli kérésére, banki átutalással vagy a Szolgáltató által erre kijelölt helyen készpénzben fizeti vissza Előfizetőnek.
Törzsszöveg 7.2.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Késedelmes fizetés esetén az Előfizető köteles késedelmi kamatot fizetni. A késedelmi kamat mértéke a Polgári Törvénykönyv által megengedett törvényes maximum. A késedelmi kamat összegénél alkalmazott képlet:
S ∗ ⎡ n ⎤ ∗ p
⎢⎣365 ⎥⎦
Amennyiben Üzleti/intézményi Előfizető esik késedelembe díjfizetési kötelezettségével, köteles a Szolgáltatónak a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezésére a 2013 évi V. tv. 6:155§ (2) bekezdése szerinti negyven eurónak megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdőnapján érvényes hivatalos devizaárfolyama alapján meghatározott forintösszeget megfizetni.
Törzsszöveg 8.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános
szerződési feltételeiben foglaltaknak. Amennyiben Szolgáltató van az átvevő szolgáltatói pozícióban, e feltételek megléte azt jelenti, hogy az Előfizetővel szemben nem áll fenn olyan körülmény, amely Előfizetői szerződés megkötésének akadályát jelentené.
Az Előfizető az átadó szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződésében szereplő összes számra külön kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet a … pontokban szabályozott feltételek mellett.
A fennálló előfizetői szerződésben szereplő azon számokra, amelyekre az Előfizető nem igényelte a számhordozást, az átadó szolgáltató a szolgáltatást az érvényes előfizetői szerződés módosításával fenntartja, vagy az Előfizető kérésére a szolgáltatást megszünteti. Az előfizetői szerződés megszüntetését az Előfizető az átadó szolgáltatónál kezdeményezheti.
Törzsszöveg 8.1.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Szolgáltatói egyeztetést igénylő esetek
A többféle szolgáltatást tartalmazó (multy-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával, az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás, a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint az egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében – az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén – az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni.
Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
A Szolgáltató Előfizetője számhordozással kapcsolatos igényét az átvevő szolgáltatónál, az általa közzétett információk alapján nyújthatja be, és a szolgáltatást az átvevő szolgáltató ÁSZF-jében leírtak alapján veheti igénybe.
Az Előfizetőt az átvevő szolgáltató a következő bekezdésben meghatározott módokon azonosítja, illetve írásban nyilatkoztatja arról, hogy a számhordozást kizáró feltételek nem állnak fenn és új előfizetői szerződést köt.
Törzsszöveg 8.1.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja, ezt az előfizetői számon kívül, a következő okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján teszi.
1) Ha az Előfizető természetes személy:
a) magyar állampolgár esetében személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány;
b) nem magyar állampolgár esetében útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély vagy más hatósági igazolvány;
c) valamint mindkét esetben az Előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította.
2) Ha az Előfizető gazdálkodó szervezet, valamint oktatói munkaközösség:
a) 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány;
b) a cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldánya;
c) az eljáró képviselő személyi igazolványa; és
d) meghatalmazás, ha nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el.
3) Ha az Előfizető költségvetési szerv, társasház, valamint egyéb szervezet:
a) a szervezetet, szervet illetve társasházat nyilvántartásba vevő bíróság vagy hatóság által kiállított eredeti okirat, vagy általa vezetett nyilvántartás hiteles másolata, illetve a hatósághoz beadott létesítő okirat(ok), amely tartalmazza legalább a szervezet, szerv, illetve társasház nevét, székhelyét és képviselőjét, a képviselet módját, amennyiben ilyen adatot nyilvántartanak;
b) a szervezet adóhatósági nyilvántartásba vételét igazoló eredeti okirat, amennyiben e nyilvántartásba vétele kötelező;
c) az eljáró képviselő személyi igazolványa;
d) meghatalmazás, amennyiben nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el.
Az azonosításhoz használt okiratokról, okmányokról az Előfizető írásbeli engedélye nélkül másolat nem készíthető.
Az átvevő szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötésekor felajánlja az Előfizetőnek a lehetséges számátadási időablakokat, amelyek közül az Előfizető előzetesen választ.
Törzsszöveg 8.1.3. pontja az alábbiak szerint változik:
A számhordozási igény megtagadása
Az átadó szolgáltató a számhordozási igényt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha
a) A számhordozást kérő előfizető nem azonosítható az Azonosítás pontban szabályozottak szerint, vagy
b) az Előfizetőnek a számhordozási igény átadó szolgáltató részére történő bejelentésének időpontjában az átadó szolgáltatóval szemben több mint 30 napja lejárt számlatartozása van, amelyről az átadó szolgáltató az Előfizetőt az EHT 144. §-a szerint igazolhatóan értesítette, vagy
c) az átadó szolgáltató a 8.1.1. pont szerinti hordozás miatt egyeztetést igényel.
Az Előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása, illetve a határozott időtartamra kedvezményesen, illetve egyéb módon kedvezményesen értékesített készülékhez kapcsolódó követelés számhordozás kezdeményezése esetén lejárttá válik.
Törzsszöveg 8.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Az előfizetőnek az átvevő szolgáltató felé kell bejelentenie a számhordozási igényét.
Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek az igénybejelentés során
a) az átvevő szolgáltató azonosítja az Előfizetőt és új szerződést köt az általános szabályok szerint;
b) Az átvevő szolgáltató és az Előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik
c) az Előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
Az átvevő szolgáltató a számhordozási igénybejelentésnek megfelelő módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt arról, hogy
a) a számátadási időablak alatt a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet
b) a hangposta üzenetek nem vihetőek át
c) az előre fizetett csomag esetén a fel nem használt összeg számátadáskor elvész, kivéve, ha az átvevő szolgáltató ettől eltérően rendelkezik,
d) az előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában lejárt számlatartozása keletkezik, melyet az Előfizető az átadó szolgáltatónál köteles 8 munkanapon belül kiegyenlíteni,
e) 8.3.3 pont szerinti esetekben az átadó szolgáltató kérésére az átvevő szolgáltató köteles a számhordozást az átadó szolgáltatóval egyeztetni, amely az előfizető közreműködését is igényelheti.
Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető számhordozási igényének megfelelően az átadó szolgáltatónál az előfizetői szerződés megszűnése, illetve módosítása, valamint a számhordozási eljárás lebonyolítása során az Előfizető képviseletében eljárni. Az Előfizető számhordozási igényét és a képviseletére vonatkozó meghatalmazást, a szolgáltatók ettől eltérő megállapodásának hiányában, az átvevő szolgáltató a dokumentumok eredeti képi formáját változatlanul rögzítve elektronikus úton köteles az átadó szolgáltatónak átadni.
Törzsszöveg 8.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Számhordozási eljárás
Az átvevő szolgáltató köteles
a) a munkanapokon 16 óráig beérkezett számhordozási előfizetői igényekről az átadó szolgáltatót munkanap 20 óra 00 percig értesíteni,
b) az a) pont szerinti értesítést követő munkanapon a számhordozást a KRA- nak legkésőbb a számátadási időablak napját megelőző nap 12 óra 00 percig a következő munkanap számátadási időablakára bejelenteni, kivéve a „Határidőre vonatkozó kivételek” cím alatt felsorolt eseteket.
c) A jelen bekezdés a) és b) pontjában foglalt kötelezettségek elmulasztása esetén az átvevő szolgáltató számhordozási megállapodásonként és mulasztásonként 5000 forint kötbért köteles fizetni az Előfizetőnek.
Határidőre vonatkozó kivételek Amennyiben
a) az Előfizető nem a legkorábbi számátadási időablak alkalmazását kéri, vagy
b) a számhordozáshoz az előfizetői hurok átengedése, vagy előfizetési hozzáférési pont létesítése szükséges, vagy
c) a 8.1.1. pont szerinti egyeztetés során nem a legkorábbi időablakot választották,
az átvevő szolgáltató köteles legkésőbb a számhordozási megállapodásban rögzített számátadási időablakot megelőző nap 12 óra 00 percig a KRA-nak a számhordozást bejelenteni. E kötelezettség elmulasztása esetén kötelezettségek elmulasztása esetén az
átvevő szolgáltató számhordozási megállapodásonként és mulasztásonként 5000 forint kötbért köteles fizetni az Előfizetőnek.
Az átadó szolgáltató
a) a számhordozás elfogadásáról, vagy elutasításáról és annak indokáról, legkésőbb az átvevő szolgáltató általi értesítést követő munkanap 20 óra 00 percig értesíti az átvevő szolgáltatót, valamint
b) a KRA-ban a tranzakció zárásig jóváhagyja, vagy elutasítja a számhrodozást.
Az átadó szolgáltató a szolgáltatások folyamatosságát a számátadási időablak kezdetéig köteles biztosítani.
Amennyiben az átadó szolgáltató a számhordozási igényt jogellenesen utasítja el, számhordozási megállapodásonként és mulasztásonként 5000 forint kötbért köteles fizetni az Előfizetőnek.
Amennyiben az átadó szolgáltató a számhordozást a …. c) pont alapján utasította el, az átadó és átvevő szolgáltató köteles a … pont szerinti egyeztetést az elutasítás napjától számított 5 munkanapon belül lefolytatni.
Az egyeztetés alapján benyújtott számhordozási igényt, valamint az átadó szolgáltató hibájából elmaradt egyeztetés esetén ismételten benyújtott számhordozási igényt az átadó szolgáltató nem utasíthatja el.
A határidők az Előfizető újabb azonosítását, vagy a lejárt követelések kiegyenlítésének Előfizető általi bejelentését, vagy az egyeztetést követően a hordozási igény átadó szolgáltató részére történő ismételt átadásának napján újrakezdődnek.
Az Előfizető a számhordozási igényét az átvevő szolgáltatónál a számátadási időablakot megelőző 2. munkanapon 16 óráig visszavonhatja, amely alapján az átvevő szolgáltató az igény törléséről az átadó szolgáltatót 20 óra 00 percig értesíti, valamint a KRA-ba bejelentett hordozást az előfizető visszalépett indoklással törli.
A számhordozásra vonatkozó megállapodás a hordozási igény KRA-ba történő bejelentésével lép hatályba. A telefonszolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés a számhordozás műszaki megvalósulásával jön létre, tekintettel arra, hogy a számhordozás megvalósulásához így a szerződés létrejöttéhez is elengedhetetlen, hogy a számhordozási igényt az átadó szolgáltató teljesítse. Ennek megtörténtéig a szerződés nem jön létre, de a felek nyilatkozatukhoz kötve vannak.
Az Előfizető jogosult a hordozott számot más szolgáltatóhoz tovább hordozni, más szolgáltató alatt értve bármely előző szolgáltatót is. A hordozott számra vonatkozó előfizetői szerződés megszűnése esetén a szabaddá váló előfizetői szám használati joga és az ezzel összefüggő kötelezettségek mindaddig az átvevő szolgáltatónál maradnak, amíg a szám nem rendelhető új Előfizetőhöz. A szabaddá váló előfizetői szám 6 hónapig nem rendelhető új Előfizetőhöz. A 6 hónap elteltét követően a megszűnt hordozott előfizetői szám használati joga visszakerül a számot tartalmazó számmező kijelölési engedélyének jogosultjához, amikor a szám újra Előfizetőhöz rendelhetővé válik.
A Szolgáltató díjmentesen hívható ügyfélszolgálaton keresztül biztosítja a hívó fél számára annak a lehetőségét, hogy a hívás megkezdése előtt tájékozódni tudjon arról, hogy hívás melyik szolgáltató hálózatában végződik és annak mennyi a tarifája.
A hordozott és a nem hordozott számmal rendelkező előfizetők a szolgáltatók szolgáltatásait azonos feltételekkel vehetik igénybe.
Xxxxxxxxxxx 9.2.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A határozatlan időre kötött előfizetői szerződés tekintetében a Szolgáltató meghatározhat olyan feltételt az egyedi előfizetői szerződésben vagy az általános szerződési feltételekben,
amely alapján a fogyasztói árszínvonal meghatározott változása esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás díjának naptári évenként legfeljebb egyszeri módosítására. E feltétel bekövetkezése esetén a Szolgáltató jogosult az EHT 132. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítani.
Törzsszöveg 9.2.6. pontja az alábbiak szerint változik:
Előfizetői hívószám módosítása
Az előfizetői hívószámot a Szolgáltató az alábbi esetekben változtathatja meg:
a) ha az Előfizető kéri, vagy
b) ha a számváltozás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen, és ennek szükségességét az illetékes hatóság igazolta, vagy
c) ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az előfizetői hívószámot megváltoztatni, ha a szám megváltoztatásának műszaki feltátelei adottak. A felek altérő megállapodás hiányában a megváltozott hívószámot a szolgáltató választja ki a rendelkezésére álló számtartományból.
Ha a szolgáltató az előző bekezdés szerint kért előfizetői hívószám megváltozását műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadja, köteles az elutasítást részletesen indokolni
Szolgáltató köteles az Előfizetőt a következő két bekezdésben foglaltakról tájékoztatni és a fenti b)-c) pontokban meghatározott esetekben az Előfizetőt az előfizetői hívószám megváltozásáról legalább 30 nappal előre értesíteni.
Az előfizetői hívószám megváltozása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a hívószámot ne rendelje más Előfizetőhöz, a korábbi előfizetői hívószámon az új előfizetői hívószámról a szolgáltató – a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel – tájékoztatást adjon.
Az előző bekezdésben meghatározott szolgáltatás, amennyiben a változásra a fenti b)-c) pontokban meghatározott esetekben kerül sor, az Előfizető kérésének megfelelő ideig, de legfeljebb 3 hónapig díjmentes.
Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról ügyfélszolgálatán köteles mindaddig tájékoztatást adni, amíg a hívószámot nem rendeli más Előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított egy évig.
Szolgáltató az előfizetői hívószámot leghamarabb 180 nap elteltével rendeli más Előfizetőhöz.
Törzsszöveg 9.3.2. pontja az alábbiak szerint változik:
a) az áthelyezési igénybejelentést elfogadja, és azt az általános szerződési feltételekben meghatározott határidőn, legfeljebb azonban az igény beérkezését követő 30 napon belül, vagy az előfizető által az áthelyezési igényben megjelölt későbbi, de legfeljebb az áthelyezési igény szolgáltatóhoz való beérkezésétől számított 90 napon belüli időpontban teljesíti,
b) az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését műszaki lehetőség hiányában az a) pont szerinti határidőben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igénybejelentést elfogadja és ezzel egyidejűleg (év, hónap, nap pontossággal) megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésőbbi időpontját, amely nem haladhatja meg az áthelyezési igénybejelentéstől számított 90 napot, vagy
Az áthelyezés a CPS szolgáltatás tekintetében műszakilag nem kivitelezhető, míg a nomadikus telefonszámok (21-es körzetszám) esetében a VoIP szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
Az IPTV szolgáltatások esetében az áthelyezés csak a hozzá kapcsolódó internet szolgáltatás áthelyezésével együtt kérhető.
Xxxxxxxxxxx 9.3.4.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Az Szolgáltatónak az Előfizető haláláról megküldött és a szolgáltató által kézhez vett értesítés (a halotti anyakönyvi kivonat hitelt érdemlő másolatának Szolgáltatónak megküldésével) az előfizetői jogviszony megszűnik, amennyiben az örökös(ök), illetve a túlélő házastárs ezzel ellentétes nyilatkozatot nem tesz.
A Szolgáltató az öröklés tényének hitelt érdemlő bizonyítása esetén (hagyatékátadó végzés), az örökös írásbeli kérelmére a szolgáltatást az örökös eltérő nyilatkozata hiányában – változatlan tartalommal átírja az örökösre. Több örökös esetében az örökösök írásbeli megállapodása az irányadó. Ha a hagyatéki eljárás befejezését követő
30 napon belül az előfizetői jogviszony folytatásáról nem állapodnak meg, az előfizetői jogviszony megszűnik.
A Szolgáltató az Előfizető haláláról történő tudomásszerzés időpontjától az örökös(ök) jelentkezéséig, vagy a hagyatéki eljárás jogszerű befejezését követő 30. napig, a jogviszonyt szüneteltetheti. Az elhalálozás tudomásulvételének időpontjától a jogviszony szüneteltetése díjmentes. A szünetelés maximális időtartama 6 hónap, ennek elteltével az előfizetői jogviszony megszűnik.
Amennyiben a túlélő házastárs, a haszonélvezeti jogával terhelt lakás használója marad, a szolgáltató az özvegyi haszonélvezeti jog keletkezését öröklési esetként kezeli. Ebben az esetben, a lakásban maradó özvegy átírási igényét a Szolgáltató az örökléstől függetlenül, valamennyi örökös átírási igényét megelőzően, - az özvegy ettől eltérő nyilatkozata hiányában - változatlan tartalommal teljesíti.
Öröklés esetén a Szolgáltató nem számít fel átírási díjat.
Törzsszöveg 10.2.9. pontja az alábbiak szerint változik:
Az Előfizetők a jelen Tájékoztatóban foglalt adat- és titokvédelmi szabályokkal kapcsolatos további kérdéseiket, észrevételeiket a szolgáltató lentebb megjelölt adatvédelmi felelősének küldhetik meg.
Név: Xxxxx Xxxxx
Tisztség: Operatív Igazgató Telefon: 1201
Fax: (0) 000-0000
Email: xxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx
Törzsszöveg 11.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Telefonszolgáltatás esetén az Előfizetői névjegyzékben való szerepléshez szükséges nyilatkozatokat az Előfizető szerződéskötéskor vagy azt követően az Előfizetői szerződés hatálya alatt bármikor megteheti, azokat bármikor, térítésmentesen módosíthatja és/vagy visszavonhatja.
Szolgáltató mint telefonszolgáltató évente legalább egy alkalommal köteles valamennyi olyan telefon szolgáltatását igénybe vevő előfizetőjéről névjegyzéket készíteni, aki e névjegyzékben való szerepeltetéséhez hozzájárult. A névjegyzéket a Szolgáltató köteles
elektronikusan – legalább interneten keresztül – hozzáférhetővé tenni, és legalább havi rendszerességgel frissíteni.
Szolgáltató a helyhez kötött telefon előfizetői hozzáférések tekintetében köteles az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatónak az általa készített előfizetői névjegyzék adatait térítésmentesen rendelkezésre bocsátani. Az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed a számozási körzet valamennyi olyan Előfizetőjének nevére, címére és előfizetői hívószámára, akik az adataik előfizetői névjegyzékben történő megjelenéséhez hozzájárultak.
Törzsszöveg 11.2. pontja az alábbiak szerint változik:
A forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok alkalmazásához szükséges nyilatkozatokat az Előfizető szerződéskötéskor vagy azt követően az Előfizetői szerződés hatálya alatt bármikor megteheti, azokat bármikor, térítésmentesen módosíthatja és/vagy visszavonhatja.
Törzsszöveg 11.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Az értéknövelt szolgáltatások igénybevételéhez szükséges nyilatkozatokat az Előfizető szerződéskötéskor vagy azt követően az Előfizetői szerződés hatálya alatt bármikor megteheti, amennyiben az adott értéknövelt szolgáltatás igénybevétele kapcsán az Előfizető ellentétes kötelezettséget kifejezetten nem vállalt, azokat bármikor, térítésmentesen módosíthatja és/vagy visszavonhatja.
Xxxxxxxxxxx 11.5. pontja az alábbiak szerint változik:
A számlamellékletnek hozzáférés típusonként nem beszéd célú adatforgalom esetén a következőket kell tartalmaznia:
a) a nem beszéd célú adatforgalom időpontja;
b) adatforgalom mennyisége vagy időalapú számlázásnál az adatforgalom időtartama;
c) egységnyi forgalom vagy időalapú díj számlázásánál az egységnyi időalapú díj;
d) az adatforgalom díja.
A számlamellékletnek hozzáférés típusonként beszédcélú adatforgalom esetén a következőket kell tartalmaznia:
a) a hívott szám;
b) a hívás kezdő időpontja;
c) a hívás időtartama;
d) a hívásegység díja;
e) a hívás díja.
A számlamellékletben külön fel kell tüntetni a beszéd és nem beszéd célú hívásokért felszámított díjakat, valamint a díjazási időszakokat. Átalány díjas Szolgáltatás esetében a Szolgáltató a fenti bekezdés d)–e) pontjainak alkalmazása helyett utalhat az átalányra vagy a Szolgáltatás átalánydíjas jellegére is.
Xxxxxxxxxxx 11.6. pontja az alábbiak szerint változik:
Az előválasztással választott közvetítő szolgáltatóra vonatkozó nyilatkozatokat az Előfizető szerződéskötéskor vagy azt követően az Előfizetői szerződés hatálya alatt bármikor megteheti, azokat bármikor, térítésmentesen módosíthatja és/vagy visszavonhatja.
Törzsszöveg 12.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Szolgáltató jogosult ellenőrizni, hogy a felmondó nyilatkozatot az arra jogosult tette e, így a felmondás jogszerűsége érdekében a nyilatkozatot az ügyfél azonosítását és a jelen ÁSZF 2.1.1.2 pontjában meghatározott dokumentumok ellenőrzését követően fogadja el.
Az Előfizetőnek átadott, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök tekintetében az Előfizető felmondása az ezen eszközökre vonatkozó polgári jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (V/2013 Tv.) szabályai az irányadók.
Az Előfizető felmondása esetén a részére átadott eszközöket az Előfizető köteles a szolgáltatás megszűnését követő 8 munkanapon belül a Szolgáltató 1.2.2. pontban megadott személyes ügyfélszolgálatán leadni, vagy azt a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájának címére visszajuttatni.
Törzsszöveg 12.3.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Szolgáltató jogosult ellenőrizni, hogy a felmondó nyilatkozatot az arra jogosult tette e, így a felmondás jogszerűsége érdekében a nyilatkozatot az ügyfél azonosítását és a jelen ÁSZF 2.1.1.2 pontjában meghatározott dokumentumok ellenőrzését követően fogadja el.
Az Előfizetőnek átadott, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök tekintetében az Előfizető felmondása az ezen eszközökre vonatkozó polgári jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (V/2013 Tv.) szabályai az irányadók.
Az Előfizető felmondása esetén a részére átadott eszközöket az Előfizető köteles a szolgáltatás megszűnését követő 8 munkanapon belül a Szolgáltató 1.2.2. pontban megadott személyes ügyfélszolgálatán leadni, vagy azt a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájának címére visszajuttatni.
Xxxxxxxxxxx 12.4.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Az Előfizetőnek átadott, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök tekintetében az Szolgáltató felmondása az ezen eszközökre vonatkozó polgári jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (V/2013 Tv.) szabályai az irányadók.
A szerződés Szolgáltató által történő felmondása esetén az Előfizetőnek átadott eszközöket az Előfizető köteles a szolgáltatás megszűnését követő 8 munkanapon belül a Szolgáltató 1.2.2. pontban megadott személyes ügyfélszolgálatán leadni, vagy azt a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájának címére visszajuttatni.
Szolgáltató a fenti jogkövetkezményt nem alkalmazhatja, ha Előfizető azért mondja fel Előfizetői szerződését, mert a Szolgáltató a hibabejelentéseit követően a hibát 30 (harminc) napig nem tudja elhárítani,
Törzsszöveg 13. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató CPS szolgáltatását a követlező telefonszolgáltatók előfizetőinek áll módjában igénybe venni:
a) Magyar Telekom Nyrt.,
b) UPC Magyarország Kft.,
c) Invitel Zrt.,
d) GTS Hungary Távközlési Kft.
A CPS szolgáltatás nyújtása megkezdésének az Előfizetői szerződés megkötésétől számított határidejét a 2.3. pont határozza meg,
Amennyiben a közvetítőválasztás automatikusan nem valósul meg, a kötelezett szolgáltató a szükséges műszaki változtatást köteles a Szolgáltató - mint közvetítő szolgáltató - értesítésétől számított öt munkanapon belül végrehajtani, és ennek megtörténtéről az Előfizetőt és a Szolgáltatót – mint közvetítő szolgáltatót - írásban vagy egyéb bizonyítható módon tájékoztatni.
A Szolgáltató figyelmezteti az Előfizetőt, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevétele során alkalmazható közvetítőválasztásról szóló 73/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet vonatkozó előírásánál fogva a CPS szolgáltatás igénybevételére irányuló Előfizetői szerződés megkötésével – beleértve az erre irányuló ráutaló magatartás tanúsítását – a következő jogkövetkezmények automatikusan bekövetkeznek:
a) az Előfizető elfogadja a Szolgáltató – mint közvetítő szolgáltató - általános szerződési feltételeit;
b) az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a kötelezett szolgáltató a Szolgáltató – mint közvetítő szolgáltató - igénye esetén továbbítsa részére a természetes személy Előfizető esetén az Előfizető természetes személyazonosító adatait, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét, nem természetes személy Előfizető esetén az Előfizető cégjegyzékszámát vagy más nyilvántartási számát, valamint az Előfizető telefonszámát, továbbá ha az Előfizetőnek díjtartozása van, ennek tényét;
c) az Előfizetőnek – a hívásonkénti közvetítőválasztás esetét kivéve – a kötelezett szolgáltatóval, illetve más közvetítő szolgáltatóval a CPS szolgáltatás vonatkozásában fennálló előfizetői szerződése megszűnik vagy
– ha a választás azt nem érinti teljes egészében – módosul, amelyet a kötelezett szolgáltató köteles az előfizetői szerződésen átvezetni.
A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét, hogy a CPS szolgáltatás igénybevételére vonatkozó Előfizetői szerződés megkötésekor a kötelezett szolgáltatónak a Szolgáltató – mint közvetítő szolgáltató - igénye esetén eleget kell tennie a következő kötelezettségnek:
a) A kötelezett szolgáltató a Szolgáltató - mint közvetítő szolgáltató - igénye esetén a választást követő 2 munkanapon belül – illetőleg ha a Szolgáltatóval az Előfizetői szerződés megkötése nem ráutaló magatartással történt, a következő bekezdés szerinti tájékoztatást követő
2 munkanapon belül – térítésmentesen köteles közölni a Szolgáltatóval- mint választott közvetítő szolgáltatóval -
i. az előző bekezdés b) pontjában foglalt adatokat,
ii. ráutaló magatartással történő választás esetén a választás tényét és időpontját.
b) A kötelezett szolgáltató a jelen bekezdés a) pontjában foglalt adatközlési kötelezettségét a nyilvántartásban szereplő adatok alapján teljesíti, amely adatok valódiságáért felelősség nem terheli.
A Szolgáltató – mint közvetítő szolgáltató – az Előfizetői szerződés megkötéséről, az Előfizető nevéről, hívószámáról a választott szolgáltatások köréről legkésőbb 2 munkanapon belül tájékoztatja
a) a kötelezett szolgáltatót,
b) ha az Előfizetőnek a választott szolgáltatás tekintetében a kötelezett szolgáltatón kívüli szolgáltatóval áll fenn előfizetői szerződése, ezt a közvetítő szolgáltatót, a hívásonkénti közvetítőválasztás esetét kivéve.
Amennyiben az Előfizető az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatótól előre fizetett szolgáltatást vesz igénybe és ennek keretében él a közvetítőválasztás jogával, a közvetítőválasztásával igénybe vett szolgáltatásokért – az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatónak előre kifizetett díjtól függetlenül – külön díjfizetési kötelezettség terheli.
A Szolgáltató nem nyújt olyan Szolgáltatást, amely esetén más internet szolgáltató szolgáltatását az internet hívás forgalmi díjával együtt számlázza ki az Előfizetői részére.
CPS szolgáltatás esetén az Előfizetői szerződés a szolgáltató-választás műszaki megvalósításával lép hatályba. Több hívószámra megrendelt Szolgáltatás esetén az Előfizetői szerződés az első szám átfordításával egyidejűleg hatályba lép. A Szolgáltató az átfordítás megtörténtéről értesíti az Előfizetőt, mellyel egyidejűleg az Előfizetőnek a hozzáférést biztosító szolgáltatóval, illetve más közreműködő szolgáltatóval fennálló szerződése a választott Szolgáltatás vonatkozásában megszűnik, vagy módosul. Határozott időre kötött szerződés esetén a szerződéses időtartam nem kezdődik el, ameddig az utolsó szám átfordítása meg nem történik. Amennyiben valamennyi hívószám átfordítására az első szám átfordításától számított 5 napon belül nem kerül sor, úgy a szerződéses elkötelezettség tartama az első szám átfordításától számított 6. napon elkezdődik.
CPS szolgáltatás esetén, a hozzáférést biztosító szolgáltató érdekkörében felmerülő okokból - mint például a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása – beállott szüneteltetés vonatkozásában a Szolgáltató a felelősségét kizárja, tekintettel arra, hogy azt az Előfizető és a hozzáférést biztosító szolgáltató között létrejött jogviszony szabályozza.
Törzsszöveg 15. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató IPTV szolgáltatását az igénybevett csatornák számától függően, különböző szolgáltatáscsomagokban biztosítja. A havi előfizetési díj ellenében a Szolgáltató egy megállítható, visszatekerhető (time-shift) és felvétel funkciót nem tartalmazó set top box igénybevételét teszi lehetővé.
Az alapkínálati csomagok (alapcsomagok) igénybevétele szükséges ahhoz, hogy kiegészítő (tematikus, extra, HBO, HD) csomagot, s minden más kiegészítő szolgáltatást, vagy interaktív funkciót az Előfizető elérhessen. Az alapkínálati- és kiegészítő csomagokat, azok tartalmát jelen pont tartalmazza.
Törzsszöveg 17. pontja az alábbiak szerint változik:
Kínált letöltési sebesség
Az elektronikus hírközlési szolgáltató által az előfizetői szerződésben rögzített, az internet hozzáférési szolgáltatás nyújtsa során az adott előfizetői hozzáférési ponton letöltési irányban elérhető, a szolgáltatáshoz rendelt adatátviteli sebesség felső elméleti határa.
Kínált feltöltési sebesség
Az elektronikus hírközlési szolgáltató által az előfizetői szerződésben rögzített, az internet hozzáférési szolgáltatás nyújtsa során az adott előfizetői hozzáférési ponton feltöltési irányban elérhető, a szolgáltatáshoz rendelt adatátviteli sebesség felső elméleti határa.
Garantált letöltési sebesség
Az elektronikus hírközlési szolgáltató által az előfizetői szerződésben rögzített, az internet hozzáférési szolgáltatás nyújtsa során az adott előfizetői hozzáférési ponton letöltési irányban teljesíteni vállalt legkisebb adatátviteli sebesség.
Garantált feltöltési sebesség
Az elektronikus hírközlési szolgáltató által az előfizetői szerződésben rögzített, az internet hozzáférési szolgáltatás nyújtsa során az adott előfizetői hozzáférési ponton feltöltési irányban teljesíteni vállalt legkisebb adatátviteli sebesség.
Csomagban foglalt adatforgalom
Az elektronikus hírközlési szolgáltató által az előfizetői szerződésben rögzített havi díjban foglalt az internet hozzáférési szolgáltatás nyújtása során az adott előfizetői hozzáférési ponton mért adatmennyiség, amely le- és feltöltési irányban fogadott és küldött adatmennyiség összege, vagy csak a letöltési irányban fogadott adatmennyiséggel egyezik meg.
Túlforgalmazás kezelése
Az elektronikus hírközlési szolgáltató által az előfizetői szerződésben rögzített, a Csomagban foglalt adatforgalom elérése esetén tett intézkedés.
Több saját eszköz közötti megosztás lehetősége
Az elektronikus hírközlési szolgáltató által az előfizetői szerződésben rögzített módon, az internet hozzáférési szolgáltatás nyújtása során az adott előfizetői hozzáférési ponton az internet hozzáférési szolgáltatás végberendezések közötti megosztási lehetősége támogatott-e (igen/nem).
Felhasználási módok
VoIP, Chat alkalmazások, Közösségi oldalak, Fájlcserélő alkalmazások, Video megosztó alkalmazások, Egyéb
Az elektronikus hírközlési szolgáltató által az előfizetői szerződésben rögzített azon forgalmi típus, amelyhez feltétel kapcsolódhat. Az adott felhasználási módra vonatkozó feltétel megadásának módja lehet:
a) igénybe vehető
b) nem vehető ignybe
c) feltételekkel vehető igánybe
Az I. számú melléklet 1.1.4. pontja az alábbiak szerint változik:
A globális korlátozás bevezetése után az új Előfizetők részére a korlátozás alapértelmezetten lép életbe, mely kikapcsolása az online ügyfélszolgálati felületen lehetséges.
Az I. számú melléklet 4.3.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A rendelkezésre állás hálózati szolgáltatásminőségi követelmények szerinti célértékét a
IV. melléklet 9. pontja határozza meg.
Az I. számú melléklet 4.4.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A rendelkezésre állás hálózati szolgáltatásminőségi követelmények szerinti célértékét a
IV. melléklet 9. pontja határozza meg.
Az I. számú melléklet 4.4.3.3. pontja az alábbiak szerint változik:
A távközlési alapszolgáltatótól igénybe vett és továbbértékesített ADSL szolgáltatás sávszélesség adatait a IV: melléklet 1. pontja tartalmazza.
Az I. számú melléklet 4.5.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A rendelkezésre állás hálózati szolgáltatásminőségi követelmények szerinti célértékét a IV: melléklet 9. pontja határozza meg.
Az I. számú melléklet 4.5.3.3. pontja az alábbiak szerint változik:
A le és feltöltési sebesség értéke egy adott csomagon belül megegyezik, maximális értéke (kínált sávszélesség) csomagfüggő. Az előfizetői hozzáférési ponton elérhető aktuális sebességértéket a gerinchálózat pillanatnyi forgalmi viszonyai határozzák meg. Az SHDSL szolgáltatás sávszélesség adatait a IV. melléklet 2. pontja tartalmazza.
Az I. számú melléklet 4.6.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A rendelkezésre állás hálózati szolgáltatásminőségi követelmények szerinti célértékét a
IV. melléklet 9. pontja határozza meg.
Az I. számú melléklet 4.6.3.4. pontja az alábbiak szerint változik:
Az előfizető számára adott pillanatban rendelkezésére álló sávszélesség tájékoztató jellegű mérése a xxxx://xxx.xxxxxxxx.xx/xx xxx.xxxxxxxx.xx szerverről kijelölt file-ok letöltésével, és a letöltés sebességének mérésével lehetséges. Sávszélesség problémák esetén az Előfizető, illetve a Szolgáltató irányadónak tekinti az érintett távközlési szolgáltató által készített és hitelesített mérési jegyzőkönyvet.
Az I. számú melléklet 4.7.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A mikrohullámú Internet szolgáltatás 0,06-4,00 Mbit/s sávszélességű hozzáférést biztosíthat a választott előfizetéstől függően, a maximális átviteli sebességet (kínált sávszélesség) az adott szolgáltatás csomag előfizetői szerződése tartalmazza. A mikrohullámú Internet szolgáltatás sávszélesség adatait a IV: melléklet 5. pontja tartalmazza.
Az I. számú melléklet 4.7.3.2. pontja az alábbiak szerint változik:
A rendelkezésre állás hálózati szolgáltatásminőségi követelmények szerinti célértékét a
IV. melléklet 9. pontja határozza meg.
Az I. számú melléklet 4.8.2.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató által kínált és garantált sávszélességeket a IV. melléklet 6. pontja határozza meg.
Az I. számú melléklet 4.8.2.2. pontja az alábbiak szerint változik:
A rendelkezésre állás hálózati szolgáltatásminőségi követelmények szerinti célértékét a IV: melléklet 9. pontja határozza meg.
Az I. számú melléklet 4.9.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A távközlési alapszolgáltatótól igénybe vett és továbbértékesített Szélessávú kábel internet szolgáltatás sávszélesség adatait a IV. melléklet 7. pontja tartalmazza.
Az I. számú melléklet 4.10. pontja az alábbiak szerint változik:
GPON alapú internet szolgáltatás (Optikai Szélessávú Hozzáférés)
Az Előfizető/használó GPON típusú összeköttetésen keresztül PPP protokollt használva internet kapcsolatot létesít a Szolgáltató IP gerinchálózatával.
A GPON technológián alapuló szolgáltatást a Szolgáltató meghatározott, hálózati szerződésekkel lefedett helyeken biztosítja, melyekről az ügyfélszolgálaton tájékoztatást ad.
Az I. számú melléklet 4.10.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A szolgáltatás használatához szükséges eszközök
Előfizető hálózat végződtető berendezésen (ONT) keresztül kapcsolódik a hálózatra. Az előfizetői hozzáférési pont az ONT ügyfél oldali 100/1000 BaseT Ethernet interfésze. Az ONT az előfizetői végberendezéshez fizikailag egy RJ 45-ös csatlakozón keresztül, kategória 5-ös UTP vezetékkel, egyenes bekötéssel lehet csatlakoztatni. Az ONT-t szolgáltató biztosítja.
Javasolt minimális hardware feltételek Szélessávú kábel internet szolgáltatás esetén:
• P4 kategóriájú PC,
• 512 Mbyte memória,
• 100BaseT hálózati kártya (100Mbit/s full-dulex üzemmódban),
• Gyors disk alrendszer (Ultra ATA, SATA, SCSI).
Javasolt minimális szoftver feltételek Szélessávú kábel internet szolgáltatás esetén:
• Windows XP vagy annál magasabb verziójú operációs rendszer,
• Linux (Referencia: Debian, Ununtu) min 2.6-os kernel.
Az I. számú melléklet 4.10.1.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A rendelkezésre állás hálózati szolgáltatásminőségi követelmények szerinti célértékét a
IV. melléklet 9. pontja határozza meg.
Az I. számú melléklet 4.10.1.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Az előfizetői szolgáltatás-hozzáférési pont rendelkezésre állása az előfizetői oldalról a kapcsolat felépítésének megkísérlésével mérhető. A rendelkezésre állás azon időszakok, amelyekben a kapcsolat felépült, vagy – nem folyamatosan használt kapcsolat esetén - felépíthető, és a teljes időszak hányadosként határozható meg.
A kapcsolat felépültnek tekinthető, ha a Szolgáltató IP hálózata elérhető. Ez például ellenőrizhető a Szolgáltató főbb szervereinek elérésével, például xx.xxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxx.xx, xxx.xxxxxxxx.xx.
Az I. számú melléklet 4.10.1.3. pontja az alábbiak szerint változik:
A kínált sávszélesség, azaz a maximális adatátviteli sebesség a lentebb írtak szerint szolgáltatás-csomagonként eltérő. Az előfizetői hozzáférési ponton elérhető aktuális sebességértéket a gerinchálózat pillanatnyi forgalmi viszonyai határozzák meg.
A távközlési alapszolgáltatótól igénybe vett és továbbértékesített GPON internet szolgáltatás sávszélesség adatait a IV. melléklet 8. pontja tartalmazza.
A távközlési alapszolgáltatók fenntartják maguknak a jogot a GPON internet szolgáltatások elérhető maximális sebességének megnövelése tárgyában. Az előfizetői hozzáférések átállítását a távközlési alapszolgáltatók egyedi igénybejelentés nélkül hajtják végre.
A felhasználói hozzáféréseken elérhető aktuális sebességértékeket az adott vonal műszaki paraméterei és az adathálózat pillanatnyi forgalmi viszonyai határozzák meg.
A szolgáltató a fentiek szerinti sebességnövelési esetekben továbbra is az egyedi előfizetői szerződésben, illetve jelen ÁSZF-ben vállalt teljesítési értékek (sebességek) és változatlan szolgáltatási díjak szerint nyújtja az egyedi hozzáféréseket, azzal, hogy az előfizető által kezdeményezett sávszélesség váltás esetén az ÁSZF rendelkezései megfelelően alkalmazandók.
Az I. számú melléklet 4.10.1.4. pontja az alábbiak szerint változik:
Az előfizető számára adott pillanatban rendelkezésére álló sávszélesség tájékoztató jellegű mérése a xxx.xxxxxxxx.xx oldalon a „sebességmérés” oldalon elérhető szerver- alapú alkalmazással, vagy az xxx.xxxxxxxx.xx szerverről kijelölt file-ok letöltésével, és a letöltés sebességének mérésével lehetséges.
Az előfizetők számára adott pillanatban rendelkezésre álló sávszélesség mérése a szélessávú Optikai hozzáférés előfizetői számára a xxxx://xxxxxx.xxx.xxxxxxx.xx/ oldalon írtak szerint lehetséges.
A Szolgáltató szúrópróbaszerűen végez méréseket a vizsgálati tervben meghatározott ütemezés szerint, melyet részletesen a vonatkozó műszaki dokumentáció tartalmaz. A Szolgáltató a fentiek szerinti mérési eredményekből kiindulva akként ellenőrzi és biztosítja az előfizetői hozzáférési pontokon a garantált le- és feltöltési sebesség célértékének teljesülését, hogy az adott vizsgálati időszakban mért eredményeket növekvő sorrendbe rendezi, és a mérési eredmények értéket határozza meg, mint garantált le- és feltöltési sebesség-célértéket.
Az I. számú melléklet 4.10.1.5. pontja az alábbiak szerint változik:
Bit hibaarány hozzáférési vonalanként
Az alkalmazott IP csomag-kapcsolt technológia esetén nem értelmezhető azon mutató, hogy mennyi a bit hibaarány hozzáférési vonalanként, mivel itt csomagok továbbítására kerül sor, és a rendszer egy hibás csomag vétele esetén automatikusan kéri a feladótól annak ismételt elküldését. Tehát nem állapítható meg, hogy a meghibásodott csomag mennyi hibás bitet tartalmazott.
Az I. számú melléklet 4.10.2. pontja az alábbiak szerint változik:
A szolgáltatás egyéb feltételei
A szolgáltató a megrendelés beérkezését követően előzetes felmérést végez, és a GPON internet szolgáltatást a megrendeléstől számított 15 napon belül üzembe helyezi. Amennyiben a szolgáltató erre műszaki okok miatt nem képes, vagy a megrendelés a joghatás kiváltására nem alkalmas, úgy erről az igénylőt haladéktalanul értesíti. Az üzembe helyezési idő az igénylővel történő megegyezés alapján túllépheti a 15 napos határidőt.
Az előfizetői hozzáférési pont áthelyezésére – a szükséges műszaki feltételek fennállása esetén – közös megegyezés alapján külön díjfizetési kötelezettség mellett nyílik lehetőség, feltéve, hogy az áthelyezés műszakilag lehetséges.
Az I. számú melléklet 4.10.3. pontja az alábbiak szerint változik:
A szolgáltatás használatának korlátai
A GPON internet szolgáltatás igénybevételéhez szükséges felhasználói névvel történő belépések száma 5 percenként legfeljebb 1 alkalom lehet. A Szolgáltató a megadott értékektől pozitív irányban előzetes értesítés nélkül eltérhet.
A GPON internet szolgáltatás csomagjain belül megkülönböztetünk egyéni és üzleti célú alcsomagokat, melyek egyazon hozzáférésre egyidejűleg csatlakoztatható PC-k számában, és ennek megfelelően a szolgáltatási díjakban különböznek. Az egyéni csomagokon szerver üzemeltetése nem megengedett.
A Szolgáltató jogosult az Egyedi Előfizetői Szerződés keretében igénybe vett szolgáltatás átviteli sebességének a III. melléklet 8. pontja szerinti garantált szintre történő csökkentésére, és a szolgáltatás kizárólag ezen sebességi szinten történő biztosítására mindaddig, míg az alábbi tiltott magatartás megszüntetésre nem kerül:
A hozzáféréshez a szerződésben az egyes csomagonként meghatározott számú számítógép csatlakoztatható, üzleti vagy háztartáson kívüli LAN hálózaton történő megosztás nem megengedett.
Az I. számú melléklet 8.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A Szolgáltató a nyilvánosság számára hozzáférhető helyhez kötött telefon szolgáltatást nyújt, amelyet az előfizetők az Előfizetői Szerződés hatálya alatt bármikor igénybe vehetnek a hálózaton biztosított interfészhez csatlakoztatott távközlő végberendezéssel. A helyhez kötött telefon szolgáltatás nyújtása során beszéd valós idejű, közvetlen átvitele és kapcsolása történik úgy, hogy e Szolgáltatás bármely előfizetője helyhez kötött hálózati végponthoz kapcsolt távközlő végberendezésről indított vagy fogadott hívással kommunikálhat egy másik hálózati végponttal, amelynek elérése az Azonosítók Nemzeti Felosztási Tervében meghatározott választási eljárás útján lehetséges.
A Szolgáltatás igénybe vehető bármely szolgáltató által biztosított távközlési hálózaton keresztül. Az alapszolgáltatás keretében az Előfizető belföldi (helyi, helyközi I., helyközi
II. és távolsági), nemzetközi és mobil rádiótelefon hálózatba irányuló hívást kezdeményezhet a végponthoz csatlakozott végberendezésről.
Helyi hívás az azonos prefixen belüli helyhez kötött telefonállomások közötti hívás. Távolsági hívás a két különböző földrajzi számozási területen lévő helyhez kötött telefonállomások közötti hívás, a helyközi II. díjzónába tartozó hívások kivételével. Nemzetközi hívás a külföldi helyhez kötött telefonállomásra, valamint a külföldi mobil rádiótelefon állomásra irányuló hívás. Mobil rádiótelefon hálózatba irányuló hívás a belföldi mobil rádiótelefon szolgáltatók kapcsolási számainak hívása. A Szolgáltató biztosítja előfizetői számára a segélyhívó szolgálatok elérését, valamint a jelentős piaci erővel rendelkező és az egyetemes telefon szolgáltatók által működtetett országos, minden helyhez kötött és mobil rádiótelefon kapcsolási számára kiterjedő tudakozó szolgáltatás igénybevételét.
Az Előfizetők helyhez kötött telefonállomása telefonszámmal rendelkezik, a belföldi és nemzetközi helyhez kötött vagy mobil rádiótelefon állomásokról hívható. A helyhez kötött telefonállomás azon belföldi helyhez kötött és mobil rádiótelefon állomásokról hívható, amelyek szolgáltatójával a Szolgáltató összekapcsolási szerződést kötött, vagy valamely harmadik szolgáltatóval kötött tranzit megállapodás keretében a hálózata elérhető. Ezen szolgáltatók pontos körét a szolgáltató az ügyfélszolgálatán közzéteszi. A Szolgáltatás alkalmas telefonbeszélgetések lebonyolítására és fax készülékek közötti adatátvitelre.
A hívás létrejön akkor is, ha tényleges beszélgetés nem történik, azonban a hívott oldalon lévő végberendezés (pl. hangposta, üzenetrögzítő, fax, alközpont, modem) fogadja a hívást.
A Szolgáltató minden előfizetőjének évente egyszer felajánlja átvételre az egyetemes távközlési szolgáltató által kiadott ingyenes előfizetői névjegyzéket. A névjegyzéket a szolgáltató nyomtatott (telefonkönyv) formában, az előfizetői végpont szerinti megyei telefonkönyv, budapesti végpont esetén a budapesti telefonkönyv felajánlásával biztosítja.
A Szolgáltató biztosítja előfizetőinek a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre összekapcsolási szerződést kötött. Ha adott előfizető másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, a szolgáltatónál használt telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
A távbeszélő szolgáltatás SZJ’03 osztályozás alapján a következő szolgáltatásokat tartalmazza:
• Nyilvános helyi távbeszélő szolgáltatás (64.20.11.0)
Ide tartozik a helyi hívási területek közötti kapcsolat megteremtése és fenntartása érdekében végzett kapcsoló-, átviteli szolgáltatás. A hangátvitel mellett egyéb jelek átvitelére is szolgál (pl. fax, teletext) és díjazása lehet forgalomarányos vagy átalánydíjas. Ez a szolgáltatás az igénybevevő számára hozzáférést enged a szolgáltató teljes hálózatához és néhány esetben korlátozott számú kapcsolási körzethez is.
• Nyilvános távolsági távbeszélő szolgáltatás (64.20.12.)
Ide tartoznak a hagyományos (analóg) távbeszélő-szolgáltatások, amelyek hangátvitelt biztosítanak a helyi hálózatból a belföldi, illetve a nemzetközi hálózatba; valamint a telex-, távíró-, teletext- és telefax-szolgáltatások.
• Nyilvános belföldi távbeszélő szolgáltatás (64.20.12.1)
• Nyilvános nemzetközi távbeszélő szolgáltatás (64.20.12.1)
Az I. számú melléklet 8.2. pontja az alábbiak szerint változik:
a) A sikeres hívások aránya, százalékban kifejezve: célértéke 97,3%.
b) Hívás felépítési idő másodpercben kifejezve, a leggyorsabban felépülő 95%-nyi hívás átlagos felépítési ideje:
célértéke 45 másodperc.
c) Sikeres SMS-továbbítás aránya, százalékban kifejezve: célértéke 95%.
d) Számlareklamáció aránya (távbeszélő számla elleni megalapozott reklamációk aránya a bekapcsolt előfizetési pontok éves átlagos számához mérve):
célértéke 0,2%.
e) Szolgáltatási terület egészét érintő szüneteltetés (azon időtartam, amely alatt az adatgyűjtési időszakban a szolgáltatási terület egészét érintően az
előfizetők számára váratlan szolgáltatás-kiesés miatt nem volt igénybe vehető):
célértéke: 4 óra (240 perc).
f) Az előfizetők legalább 10%-át érintő szünetelés (azon időtartam, amely alatt a szolgáltatás az előfizetők legalább 10%-a számára váratlan szolgáltatás kiesés miatt nem volt igénybe vehető):
célértéke: 48 óra (2880 perc).
g) Meghibásodás (egy hónap alatti átlagosan meghibásodó előfizetői hozzáférési pontok viszonya az átlagosan üzemelő előfizetői hozzáférési pontok számához mérve):
célértéke: 5%.
h) A Telefon szolgáltatás beszédátviteli minősége megfelel a beszédátvitel minőségének modelljét és mérését leíró ITU-T G.107, G.109 és P.862 ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső beszédátviteli minőségnek.
Az I. számú melléklet 9.1.1 pontja az alábbiak szerint változik:
64.20.16.3 Adathálózati szolgáltatás (VoIP)
A VoIP szolgáltatás internet protokollt használó beszédcélú adatátviteli szolgáltatás mely IP protokollon kapcsolódik az IP hálózathoz, illetve két előfizetői hozzáférési pont között az előfizető kezdeményezésére kétirányú hangtovábbítás. Szélessávú internet technológián alapuló helytől független elektronikus hírközlési szolgáltatás, mely során a Szolgáltató VoIP átjárót működtet SIP protokoll használatával.
Az internet alapú beszédátviteli szolgáltatás által a távbeszélő, illetve a mobil rádiótelefon hálózat, valamint az internet hálózat összekapcsolásával az összekapcsolt hálózatok előfizetői fax- és beszédátviteli kapcsolatot alakíthatnak ki.
A szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele az Előfizető részéről, hogy rendelkezzen megfelelő szolgáltatás-hozzáférési ponttal (szélessávú internet csatlakozás) és a Szolgáltatás igénybevételéhez alkalmas végberendezéssel.
Minden Előfizető, aki a VoIP szolgáltatás tekintetében a Szolgáltatóval Előfizetői szerződést köt, automatikusan kap egy 21-es számmezőből (SHS=21, helytől független hírközlési szolgáltatás) kiosztott nomadikus telefonszámot.
Az előfizetői számokon különleges díjazású (díjmentes, osztott díjas, emeltdíjas, illetve emeltdíjas megkülönböztetett) szolgáltatás, mobil telefon illetve helyhez kötött telefon szolgáltatás nem nyújtható.
Az IP alapú beszédátvitel minősége eltér a közcélú távközlési hálózaton bonyolított beszédátvitel minőségétől. DSL kapcsolaton keresztül történő igénybevétele esetén - az DSL távközlési kapcsolat technikai sajátosságaiból adódóan, valamint az előfizető a hangátvitellel azonos időben megvalósuló általános célú internet-használatának függvényében – a beszédátvitelben előfordulhat átmeneti minőségromlás.
A Szolgáltató a Szolgáltatást az azonos helyzetben levő Előfizetőknek azonos feltételekkel biztosítja. A Szolgáltatást igénybe veheti mind egyéni mind üzleti Előfizető korlátozás nélkül.
Az I. számú melléklet 9.1.1.1. pontja az alábbiak szerint változik:
A 90 és 91 körzetszámú, emeltdíjas díjkorlát nélküli és díjkorlátos szolgáltatások a Szolgáltató hálózatából nem hívhatóak. A szolgáltató fenntartja annak a jogát, hogy külföldi emelt díjas körzetszámokhoz tartozó telefonszámok a hívhatóságát korlátozza.
Az I. számú melléklet 9.1.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Megafone VoIP
Az Előfizető a xxx.xxxxxxxx.xx oldalon történt regisztrációval válik jogosulttá a Szolgáltatás használatára. A regisztráció után megkapott ügyfél azonosító tekintetében a Szolgáltató nem korlátozza a felhasználás idejét. A regisztrált Előfizetők a Szolgáltatás igénybevételéhez alkalmas végberendezésekkel a díjtáblázat szerinti díjért – jelenleg ingyenesen - beszélhetnek egymással hálózaton belül, a regisztráció során a szolgáltató által kiosztott belső azonosító szám alapján (6 jegyű Megafone szám).
A hálózaton kívüli beszélgetés szolgáltatás igénybevétele esetén a díjtáblában meghatározott percdíjak megfizetésére köteles az előfizető.
A hálózaton kívüli beszélgetési szolgáltatás igénybevételéhez előrefizetett (prepaid) fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató. Az Előfizető az interneten tud vásárolni prepaid feltöltési egységeket, 1.000,-Ft, 2.000,-Ft, 5.000,-Ft és 10.000,-Ft-os címletekben. A megvásárolni kívánt feltöltési egyenleg szerinti fizetési kötelezettségének az Előfizető eleget tehet on-line bankkártyás fizetéssel, illetve a Szolgáltató bankszámlájára történő átutalással. A megvásárlást követően, amint a Szolgáltató számlájára beérkezett a prepaid összeg, a Szolgáltató az Előfizető rendelkezésére bocsátja, azaz egyenlegén ténylegesen jóváírja a teljesítésnek megfelelő egységmennyiséget, hálózaton kívüli beszélgetés szolgáltatás igénybevétele céljára. A határozott idejű 1 éves szolgáltatási szerződés a megvásárolt feltöltési egységek Előfizetőnél történő tényleges jóváírásával egyidejűleg jön létre, ezt követően pedig a szerződés minden egyenlegfeltöltés útján történő tényleges egyenleg jóváírással egyidejűleg az aktuális lejárat napjától számítottan annyi nappal hosszabbodik meg, ahány nap a legutóbbi tényleges egyenleg jóváírás napja óta eltelt.
Minden Előfizető, az első feltöltés alkalmával automatikusan kap egy 21-es számmezőből (SHS=21, helytől független hírközlési szolgáltatás) kiosztott telefonszámot, melyet a Szolgáltató későbbiek során külső hálózatból is elérhetővé kíván tenni. Amennyiben erre sor kerül, a Szolgáltató közleményben tájékoztatja az Előfizetőket.
A határozott idejű szolgáltatási szerződés 1 éves határozott időtartamra kötődik. Az egyenleg csupán a tényleges egyenleg jóváírást követő 180 napon belül használható fel, viszont az Előfizető azt követően is jogosított marad a SHS=21 számmezőből kiosztott szám használatára az 1 éves határozott idő leteltéig. Ismételt feltöltés esetén a tényleges egyenleg jóváírással egyidejűleg a feltöltést megelőzően az előfizető egyenlegén található még felhasználatlan egységek az újbóli feltöltés szerinti összeghez hozzáadódnak, és a teljes egyenleg a feltöltést követő tényleges egyenleg jóváírástól számított 180 napon belül felhasználhatóvá válik.
Minden alkalommal, amikor az Előfizető igénybe veszi a hálózaton kívüli beszélgetés szolgáltatást, a felhasználás díja levonásra kerül a rendelkezésre álló egyenlegből. A hívásdíjak a hívás megkezdésekor érvényes napszak és hívásirány szerint kerülnek kiszámításra és levonásra.
Az Előfizető nem jogosult a hálózaton kívüli beszélgetések kezdeményezésére, amennyiben az egyenlege lemerült, vagy az utolsó feltöltés óta eltelt 180 nap.
Amennyiben az utolsó feltöltést követő tényleges jóváírástól számított 180 napon belül nem kerül sor újabb egyenlegfeltöltés alapján tényleges jóváírásra, az egyenleg nullázódik és a le nem beszélt egyenleg szerinti befizetéseket a Szolgáltató nem köteles visszatéríteni az Előfizető részére. Az Előfizető addig jogosult a bejövő hívások fogadására, és az SHS=21 számmezőből kiosztott szám használatára, amíg a határozott idejű szolgáltatási szerződés 1 éves időtartama le nem jár.
Az előre fizetett szolgáltatás alkalmas a Megafone hálózatán kívüli vezetékes és mobil telefonszámok felhívására. A szolgáltatással nem hívhatóak a rövidszámok, köztük a 112-es segélyhívószám illetve a „színes” számok (06-40; 51; 80; 90, stb.).
Az I. számú melléklet 9.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Szolgáltatás jellemzők | Mérés | Minőségi célérték | |||
Sikeres hívások aránya | A sikertelen vizsgálóhívások maximális aránya nagy forgalmú időszakban (hétfőtől péntekig 9- 17 óráig) kezdeményezett összes vizsgálóhíváshoz képest. (A vizsgálószámokat a Szolgáltató listájából véletlenszerűen kell kiválasztani és a mutatók meghatározásakor annyi mérést kell végezni, amely biztosítja, hogy a mértérték és a mérési pontosság együtt nehaladja meg a célértéket.) | ||||
97,3% | |||||
Hívás felépítési | Közvetlen IP címzés esetén | 45 másodperc | |||
idő másodpercben kifejezve, a leggyorsabban felépülő 95%- nyi hívás átlagos felépítési ideje: | |||||
E.164 szám esetében | IP | címre történő | konvertálása | 45 másodperc | |
E.164 szám IP címre történő konvertálása esetében, clearing house-on keresztül vagy bolyongás esetén | 45 másodperc | ||||
E-mail alias esetén | cím | IP címre való | transzlációja | 45 másodperc | |
Számlareklamác | Távbeszélő | számla elleni | megalapozott | ||
ió aránya | reklamációk aránya a bekapcsolt előfizetési | 0,2% | |||
pontok éves átlagos számához mérve | |||||
Szolgáltatási | Azon időtartam, amely alatt az adatgyűjtési | ||||
terület egészét | időszakban a szolgáltatási terület egészét | ||||
érintő | érintően az előfizetők számára váratlan | 4 óra (240 perc) | |||
szüneteltetés | szolgáltatás-kiesés miatt nem volt igénybe | ||||
vehető | |||||
Az előfizetők | Azon időtartam, amely alatt a szolgáltatás az | ||||
legalább 10%-át | előfizetők legalább 10%-a számára váratlan | 48 óra (2880 | |||
érintő | szolgáltatás | kiesés miatt nem | volt igénybe | perc) | |
szünetelés | vehető |
Meghibásodás Egy hónap alatti átlagosan meghibásodó 5%
előfizetői hozzáférési pontok viszonya az átlagosan üzemelő előfizetői hozzáférési pontok számához mérve
Az II. számú melléklet 2.2. pontja az alábbiak szerint változik:
A kizárólag internet szolgáltatásra vonatkozó egyedi díjak a többi szolgáltatásnál az egyedi előfizetői szerződés szerinti megállapodás függvényei. A belépési díj, helyszíni konfigurálási díj, átírási díj, jellegváltoztatási díj, áthelyezési díj, visszaállítási díj, csomagmódosítási/csomagváltási díj, az ISP váltással kapcsolatos díjak összegei egy végpontra vetítve kerültek meghatározásra.
Az II. számú melléklet 2.2.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Belépési díj GPON Internet hozzáférés
• 45.000, -Ft/db IPTV szolgáltatás létesítési díj
• 40.000, -Ft/db
Az II. számú melléklet 2.2.2. pontja az alábbiak szerint változik: IPTV vevőegység (set-top-box) telepítési díja 8.250, -Ft/alkalom valamint:
A Prémium opció 2015.07.01 után kötött szerződések esetén nem igényelhető.
Az Internet szolgáltatás áthelyezésének díja:
• 9.375,-Ft
Előfizetői hívószám módosításának díja
• 5.000, -Ft, CPS szolgáltatás esetén nem alkalmazható.
„Szépszám” igénylésének díja
• 25.000,-Ft hívószámonként, CPS szolgáltatás tekintetében nem alkalmazható.
Hívószámkijelzés tiltásának díja
• 3.000, Ft-
Telefon szolgáltatás szüneteltetésének díja
• 2.000, Ft-/hó.
További díjtételek
Második/harmadik IPTV vevőegység (set top box) és Prémium opció utólagos telepítési díja, illetve IPTV vevőegység beszedési költsége: | 8.250,-Ft |
Előfizetői végpontonként egynél több HDD-s set top boksz telepítési díja / | 8.250,-Ft |
HDD-s set top box:
Videotéka, I. kategóriájú (Discovery, Akció 78, FitVideo 142) mozifilm/koncert díja: | 498,-Ft |
Videotéka, II. kategóriájú (Akció 235, FitVideo 307, Library, Current) mozifilm/koncert díja: | 594,-Ft |
Videotéka, rövidfilm kategória (Dokumentum 30 perc) díja: | 198,-Ft |
Videotéka, felnőtt film kategória díja: | 696,-Ft |
Digitális elosztó vissza nem szolgáltatása esetén alkalmazott díj / darab: | 15.600,-Ft |
Merevlemezes IPTV vevőegység (set top box) vissza nem szolgáltatása esetén alkalmazott díj / darab: | 50.000,-Ft |
Merevlemez nélküli IPTV vevőegység (set top box) vissza nem szolgáltatása esetén alkalmazott díj / darab: | 15.000,-Ft |
Távirányító vissza nem szolgáltatása esetén alkalmazott díj / darab: | 5.000,-Ft |
Második/harmadik IPTV vevőegység (set top box) havi bérleti díja: | 850,-Ft |
Prémium opció havi díja*: | 1.500,-Ft |
* Prémium opció lehetővé teszi az élő TV műsor megállítását, visszatekerését, és felvételét A Prémium opció a 2011.07.01. után létesített IPTV szolgáltatások esetén rendelhető. A 2011.07.01-e előtt létesített szolgáltatások esetén a TV műsor megállíthatósága, visszatekerhetősége és felvétele Prémium opció nélkül is elérhető.
Az II. számú melléklet 2.2.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Időben fizetés kedvezménye
• 1000, Ft-/hó
Az időben fizetés kedvezménye az egyes előfizetői szerződésekben a Szolgáltató által adható kedvezmény, amelynek feltétele a tárgyhavi számla fizetési határidő letelte előtti kiegyenlítése. Amennyiben Xxxxxxxxx késedelembe esik, a kedvezmény az adott hónapra elvész.
Elektronikus fizetési mód kedvezménye
• 300, Ft-/hó
Az elektronikus fizetési mód kedvezménye az egyes előfizetői szerződésekben a Szolgáltató által adható kedvezmény. Az elektronikus fizetési mód kedvezményének feltétele, elektronikus számlázási mód igénylése és a számlák elektronikus úton történő kiegyenlítése.
Az II. számú melléklet 2.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Domain végződésű e-mail (1 Gbyte tárterülettel) | Éves díj 3.048- Ft |
Az II. számú melléklet 2.4. pontja az alábbiak szerint változik:
• Elektronikus levelezés szolgáltatások (a szolgáltatások legfeljebb 15 Mbyte hosszúságú üzenetek továbbítását teszik lehetővé).
50 Mbyte plusz tárterület e-mail fiókhoz Éves díj
3.048,-Ft
Az II. számú melléklet 2.6. pontjának címe az alábbiak szerint változik:
Az II. számú melléklet 2.6.2.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Csomag neve | Egyszeri díj | Havi díj |
Bérelt vonal 2M-ig | 112.500 Ft | 300.000 Ft |
Bérelt vonal 3-8M | 112.500 Ft | 350.000 Ft |
Bérelt vonal 9-20M | 112.500 Ft | 400.000 Ft |
Bérelt vonal 21-50M | 112.500 Ft | 500.000 Ft |
Bérelt vonal 51-100M | 112.500 Ft | 600.000 Ft |
Bérelt vonal 100 Mbit/s felett | egyedi megállapodás szerint | egyedi megállapodás szerint |
Az II. számú melléklet 2.6.3.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Elérés (gép) | korlátlan |
Az II. számú melléklet 2.6.3.3. pontja az alábbiak szerint változik, listaárak:
Csomag neve | Nettó havidíj | Bruttó havidíj | Csomag neve | Nettó havidíj | Bruttó havidíj |
T-Com területen | Invitel területen | ||||
Otthoni (kizárólag lakossági telefonvonalon) | |||||
Alfa | 5.000,-Ft | 6.350,-Ft | Alfa | 8.000,-Ft | 10.160,-Ft |
Tango | 6.000,-Ft | 7.620,-Ft | Tango | 8.000,-Ft | 10.160,-Ft |
Bravo | 6.500,-Ft | 8.255,-Ft | Bravo | 15.000,-Ft | 19 050,-Ft |
Golf | 7.000,-Ft | 8.890,-Ft | Golf | 13.600,-Ft | 17.272,-Ft |
Charlie | 7.500,-Ft | 9.525,-Ft | Charlie | 20.000,-Ft | 25.400,-Ft |
Echo | 8.000,-Ft | 10.160,-Ft | |||
Sierra | 8.500,-Ft | 10.795,-Ft | Sierra | 17.600,-Ft | 22.352,-Ft |
Oscar | 9.000,-Ft | 11.430,-Ft | Oscar | 20.000,-Ft | 25.400,-Ft |
Zulu | 10.000,-Ft | 12.700,-Ft | |||
Max | 12.000,-Ft | 15.240,-Ft | |||
VDSL | 17.000,-Ft | 21.590,-Ft | |||
Üzleti | |||||
Alfa | 8.500,-Ft | 10.795,-Ft | Alfa | 12.000,-Ft | 15.240,-Ft |
Tango | 9.000,-Ft | 11.430,-Ft | Tango | 13.000,-Ft | 16.510,-Ft |
Bravo | 9.500,-Ft | 12.065,-Ft | Bravo | 18.000,-Ft | 22.860,-Ft |
Golf | 10.000,-Ft | 12.700,-Ft | Golf | 22.000,-Ft | 27.940,-Ft |
Charlie | 10.500,-Ft | 13.335,-Ft | Charlie | 24.000,-Ft | 30.480,-Ft |
Echo | 11.000,-Ft | 13.970,-Ft | |||
Sierra | 11.500,-Ft | 14.605,-Ft | Sierra | 28.000,-Ft | 35.360,-Ft |
Oscar | 18.000,-Ft | 22.860,-Ft | Oscar | 32.000,-Ft | 40.640,-Ft |
Delta | 19.000,-Ft | 24.130,-Ft | Delta | 35.000,-Ft | 44.450,-Ft |
Zulu | 19.000,-Ft | 24.130,-Ft | |||
Max | 30.000,-Ft | 38.100,-Ft | |||
VDSL | 50.000,-Ft | 63.500,-Ft | |||
PowerDSL | 80.000,-Ft | 101.600,-Ft |
A telefonvonal nélküli (csupasz ADSL) szolgáltatások listaára 1.500 Ft- + ÁFA (bruttó 1.905 Ft-) felárat tartalmaz, a fenti táblázathoz képest.
Az II. számú melléklet 2.6.6.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Csomag neve | Havidíj | |||
Magán | Üzleti | |||
önálló termékként nyújtott előfizetés esetén | csomagban nyújtott előfizetés esetén | önálló termékként nyújtott előfizetés esetén | csomagban nyújtott előfizetés esetén | |
Mobilnet 1 G | 5.000,-Ft | 5.000,-Ft | 5.000,-Ft | 5.000,-Ft |
Mobilnet 3 G | 7.500,-Ft | 7.500,-Ft | 7.500,-Ft | 7.500,-Ft |
Mobilnet 8 G | 10.000,-Ft | 10.000,-Ft | 10.000,-Ft | 10.000,-Ft |
Mobilnet 12 G | 12.000,-Ft | 12.000,-Ft | 12.000,-Ft | 12.000,-Ft |
Mobilnet 20 G | 14.000,-Ft | 14.000,-Ft | 14.000,-Ft | 14.000,-Ft |
A normál adatmennyiség havi számlázási ciklusonként Mobilnet 1 G csomag esetében 1 Gbyte, Mobilnet 3 G esetében 3 Gbyte, Mobilnet 8 G esetében 8 Gbyte, Mobilnet 12 G
esetében 12 Gbyte, Mobilnet 20 G esetében 20 Gbyte.
Az II. számú melléklet 2.6.8.1 pontja az alábbiak szerint változik:
E-mail tárterület/fiók | 20 Mbyte |
Spam és vírusszűrés | van |
Web tárterület | 50 Mbyte statikus |
Bontás 168 órás | van |
Mail alias | van |
Az II. számú melléklet 2.6.8.2. pontja az alábbiak szerint változik:
Szolgáltatás csomagok üzleti előfizetők részére T-Com területen
Csomag neve | Optika 5 |
Elérés (gép) | 2 |
E-mail cím | 5 |
E-mail tárterület/fiók | 20 Mbyte |
Spam és vírusszűrés | van |
Web tárterület | 75 Mbyte statikus |
Bontás 168 órás | van |
Mail alias | van |
Xxxxxx neve | Optika 10, Optika 15, Optika 20, Optika 25, Optika 30, Optika 50, Optika 50+, Optika 80, Optika 120 |
Elérés (gép) | korlátlan |
E-mail cím | 5 |
E-mail tárterület/fiók | 20 Mbyte |
Spam és vírusszűrés | van |
Web tárterület | 75 Mbyte statikus |
Bontás 168 órás | van |
Mail alias | van |
Az II. számú melléklet 2.6.8.3. pontja az alábbiak szerint változik: GPON internet csomagok listaárai
Xxxxxx neve | Nettó | Bruttó |
havidíj | havidíj | |
T-Com területen | ||
Magánszemélyek részére | ||
Optika 5 | 8.500,-Ft | 10.795,-Ft |
Optika 10 | 9.000,-Ft | 11.430,-Ft |
Optika 15 | 11.000,-Ft | 13.970,-Ft |
Optika 20 | 11.500,-Ft | 14.605,-Ft |
Optika 25 | 15.500,-Ft | 19.685,-Ft |
Optika 30 | 11.500,-Ft | 14.605,-Ft |
Optika 50 | 11.800,-Ft | 14.986,-Ft |
Optika 50+ | 15.000,-Ft | 19.050,-Ft |
Optika 80 | 22.000,-Ft | 27.940,-Ft |
Optika 120 | 19.000,-Ft | 24.130,-Ft |
Üzleti előfizetők részére | ||
Optika 5 | 31.000,-Ft | 39.370,-Ft |
Optika 10 | 45.000,-Ft | 57.150,-Ft |
Optika 15 | 45.500,-Ft | 5.7785,-Ft |
Optika 20 | 63.000,-Ft | 80.010,-Ft |
Optika 25 | 60.000,-Ft | 76.200,-Ft |
Optika 30 | 90.000,-Ft | 114.300,-Ft |
Optika 50 | 69.000,-Ft | 87.630,-Ft |
Optika 50+ | 99.000,-Ft | 125.730,-Ft |
Optika 80 | 111.000,-Ft | 140.970,-Ft |
Optika 120 | 124.000,-Ft | 157.480,-Ft |
Az II. számú melléklet 2.6.9. pontjának címe az alábbiak szerint változik:
Internet szolgáltatások szüneteltetés alatti díjai
Az II. számú melléklet 2.7.7. pontja az alábbiak szerint változik:
A WEB-hoszting szolgáltatások nem szüneteltethetőek. Az egyéb szerver-alapú szolgáltatások ugyancsak nem szüneteltethetőek. A domain regisztrációs és fenntartási szolgáltatások nem szüneteltethetőek.
Az II. számú melléklet 2.7.8. pontja:
Szolgátlató fenntartja magának a jogot, hogy az Internet szolgáltatásait NAT (Network Address Translation) elérésen keresztül nyújtsa. Amennyiben az Előfizető nyilvános IP címen szeretne az internetre csatlakozni ennek díja:
• 300 –Ft/hó.
Az II. számú melléklet 2.9.1. pontja az alábbiak szerint változik:
Telefon szolgáltatás havi alapdíja
• 3.000,-Ft.
Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a havidíj tekintetében élhet azzal a kedvezménnyel, hogy a havidíjat részben, vagy egészben elengedi a forgalom függvényében.
Szolgáltató az egyes telefon szolgáltatások esetében meghatározhat a havidíjból a forgalmi díjban elszámolható összeget, a kedvezmény mindenkori összegét az egyedi szerződés tartalmazza.
Az II. számú melléklet 2.9.2. pontja az alábbiak szerint változik:
VoIP szolgáltatás havi alapdíja
• 5.000,-Ft/telefonszám
Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a havidíj tekintetében élhet azzal a kedvezménnyel, hogy a havidíjat részben, vagy egészben elengedi a forgalom függvényében.
Szolgáltató az egyes telefon szolgáltatások esetében meghatározhat a havidíjból a forgalmi díjban elszámolható összeget, a kedvezmény mindenkori összegét az egyedi szerződés tartalmazza.
Az II. számú melléklet 2.9.3. pontja az alábbiak szerint változik:
CPS szolgáltatás havi alapdíja
• 5.000,-Ft.
Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a havidíj tekintetében élhet azzal a kedvezménnyel, hogy a havidíjat részben, vagy egészben elengedi a forgalom függvényében.
Szolgáltató az egyes telefon szolgáltatások esetében meghatározhat a havidíjból a forgalmi díjban elszámolható összeget, a kedvezmény mindenkori összegét az egyedi szerződés tartalmazza.
Az II. számú melléklet 2.10.1. pontjának címe az alábbiak szerint változik:
Az II. számú melléklet 2.9.3. pontja az alábbiak szerint változik:
Csomag neve | Díjak |
IPTV-I. | 7.000,-Ft |
IPTV-II. | 12.000,-Ft |
IPTV-III. | 16.000,-Ft |
• 2.100, -Ft/hó
Az III. számú melléklet 6. pontja az alábbiak szerint változik:
Hang szolgáltatások földrajzi lefedettsége település szerinti bontásban
Aba Abádszalók Abaliget Abasár Abaújkér Abaújszántó Abda
Abod Abony
Ábrahámhegy Ács
Acsa Acsád Ácsteszér Adács Ádánd Adásztevel Adony
Adorjánháza Agárd Ágasegyháza Ágfalva Aggtelek Ajak
Ajka Akasztó Xxxxxxx Xxxx Xxxxxxxx Albertirsa Alcsútdoboz Aldebrő Algyő Almásfüzitő
Almáskamarás Álmosd Alsógagy Alsóörs Alsópáhok Alsópetény Alsószentiván Alsószölnök Alsótold Alsóújlak Alsózsolca Ambrózfalva Andocs Andornaktálya Annavölgy Apácatorna Apagy
Apaj Apátfalva
Apátistvánfalva Apc
Áporka Apostag Aranyosapáti Aranyosgadány Xxxx
Xxxxx Ároktő Árpádhalom Ásotthalom Ásványráró
Aszaló Aszód Aszófő Átány Xxxxx Xxxxxx Babócsa Bábolna Babót Bácsalmás Bácsbokod Bácsborsod
Bácsszentgyörgy Bácsszőlős Badacsony Badacsonytomaj Badacsonytördemic Bag
Bagamér Bagod Bágyogszovát Baj
Baja Bajánsenye Bajna Bajót
Bak Bakonszeg Bakonybél Bakonycsernye Bakonygyirót Bakonyjákó
Bakonykoppány Bakonynána Bakonyoszlop Bakonypéterd Bakonypölöske Bakonyság Bakonysárkány Bakonyszentiván Bakonyszentkirály Bakonyszentlászló Bakonyszombathely Bakonyszücs Bakonytamási
Baks Baktakék
Baktalórántháza Baktüttös Balassagyarmat Balástya Balaton Balatonakali Balatonalmádi Balatonboglár Balatonederics Balatonfenyves Balatonfőkajár Balatonföldvár Balatonfüred Balatonfűzfő Balatongyörök Balatonkenese Balatonlelle
Balatonmáriafürdő
Balatonrendes Balatonszabadi Balatonszárszó Balatonszemes Balatonszentgyörgy Balatonszepezd Balatonszőlős Balatonudvari Balatonvilágos Balkány
Ballószög Balmazújváros Balotaszállás Balsa
Bana Bánd
Bánhorváti Bánk
Bánokszentgyörgy Bánréve
Bár Baracs Baracska Báránd Barbacs Barcs
Bárdudvarnok Bárna
Barnag Bársonyos Báta Bátaszék Baté Bátmonostor
Bátonyterenye Bátor Battonya Bátya Bázakerettye Béb
Becsehely Becske Bejcgyertyános Békás
Bekecs Békés Békéscsaba
Békéssámson Békésszentandrás Bekölce Bélapátfalva Beled
Belezna Bélmegyer Beloiannisz Belvárdgyula Bér
Bercel Berekböszörmény Berekfürdő Xxxxxxxx Xxxxxxx
Beret Berettyóújfalu Berhida
Berkesz Bernecebaráti Berzence Besenyőtelek Besenyszög Besnyő Bezenye Biatorbágy Bicsérd Bicske
Biharkeresztes Biharnagybajom Biharugra Bikács
Boba Bocfölde Boconád Bócsa Bocskaikert Bodajk Bodroghalom
Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud Bodrogolaszi Bódvaszilas Bogács Bogádmindszent Bogád-Romonya Bogdása
Bokod Bokor Boldog
Boldogasszonyfa Boldogkőváralja Boldva
Bóly Boncodfölde Bordány Borgáta Borjád Borota Borsfa Borsodbóta Borsodivánka
Borsodnádasd Borsodszentgyörgy Borsosberény Borszörcsök Borzavár
Bő Bőcs Bögöt Bögöte
Böhönye Bököny Bölcske Bőny Bősárkány Bucsa
Bucsuszentlászló Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Budapest
Bugac Buj Buják Bük
Bükkábrány Bükkaranyos Bükkösd Bükkszenterzsébet Bükkszentkereszt Bükkzsérc
Büttös Cece Cegléd
Ceglédbercel Celldömölk Cered Cibakháza Cigánd
Cirák Csabacsűd Csabaszabadi Csabrendek Csaholc Csajág
Csákánydoroszló Csákányoszró Csákberény Csákvár Csanádalberti Csanádapáca Csanádpalota Csánig
Csány Csanytelek Csapod Csárdaszállás Csaroda Császár Császártöltés Csátalja Csatár Csávoly Csécse Csehbánya Csemő
Csempeszkopács Csengele Csenger Csengersima Csengőd
Csénye Csenyéte Csép Csépa Csepreg Cserépfalu
Cserépváralja Cserhátsurány Cserhátszentiván Cserkeszőlő Cserkút
Csernely Cserszegtomaj Csesznek Csesztreg
Csetény Csikéria Csincse Csitár Csobaj Csobánka Csókakő
Csokonyavisonta Csokvaomány Csolnok Csólyospálos Csomád Csongrád Csonkahegyhát Csopak
Csór Csorna Csorvás Csót Csögle Csökmő Csömödér Csömör Csönge Csörög Csővár Csurgó Dabrony Dad
Dág Dáka
Dánszentmiklós Dány
Darány Darnózseli Daruszentmiklós Xxxxxx
Xxxxx Debrecen Decs
Dédestapolcsány Dég
Dejtár Délegyháza Demecser Demjén Derecske Derekegyház Deszk
Detk Dévaványa Devecser Diósd Diósjenő Diósviszló Doba Dobogókő Doboz
Dóc Domaháza Xxxxxx Xxxxxxxx Dombegyház Dombiratos Dombóvár
Dombrád Domony Domoszló Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxxxxx Xxxxxxxx Döbrönte Döge Dömös Dömsöd Dör Drágszél Drávafok
Drávaszabolcs Drégelypalánk Dudar
Duka Dunaalmás Dunabogdány Dunaegyháza Dunafalva Dunaföldvár Dunaharaszti Dunakeszi Dunakiliti Dunapataj Dunaszeg Dunaszekcső
Dunaszentbenedek Dunaszentgyörgy Dunaszentmiklós Dunaszentpál Dunasziget Dunatetétlen Dunaújváros Dunavarsány Dunavecse Dusnok
Ebes Écs Ecséd Ecseg
Ecsegfalva Edelény Edve
Eger Egerág Egeralja Egeraracsa Egerbakta Egerbocs Egercsehi Egerszalók Egerszólát
Egyházasdengeleg Egyházasgerge Egyházashetye Egyházaskesző Egyházasrádóc Elek
Előszállás Emőd Encs Encsencs
Endrefalva Enese Enying Eperjes Eplény Epöl
Ercsi Érd
Erdőbénye Erdőhorváti Erdőkertes Erdőkövesd Erdőkürt Erdőtarcsa Erdőtelek Érpatak Érsekcsanád Érsekhalma Érsekvadkert Esztár Esztergom Ete
Etes Etyek
Fábiánháza Fábiánsebestyén Fadd
Fajsz Fancsal Farád Farkasgyepű Farmos Fegyvernek
Fehérgyarmat Fehértó Fehérvárcsurgó Felcsút Feldebrő Felgyő Felsőcsatár Felsőgagy Felsőnyárád Felsőörs Felsőpáhok Felsőrajk Felsőszentiván Felsőtárkány Felsőtold Felsővadász Felsőzsolca Fényeslitke Fenyőfő Ferencszállás Fertőd Fertőendréd Fertőhomok Fertőrákos
Fertőszentmiklós Fertőszéplak Foktő
Fonó Fonyód Forráskút Forró
Fót
Földeák Földes Fulókércs Furta Fülöpháza Fülöpjakab Fülöpszállás Füzérkomlós Füzérradvány Füzesabony Füzesgyarmat Xxxxxxxx Xxxxxxx Xxxxxxxxxxx Galambok Galgagyörk Galgahévíz Galgamácsa Gálosfa Gamás Ganna
Gara Garáb Garadna Gárdony Gátér
Gávavencsellő Gecse Géderlak Gégény Gelénes Gellénháza Gelse Gencsapáti Gérce Gerendás Gerjen Gersekarát Geszt Gesztely Geszteréd
Gic Girincs Gógánfa Golop Göd Gödöllő Gödre Gönc Gönyű
Görbeháza Görcsöny Görgeteg Gutorfölde Gyarmat Gyékényes Gyenesdiás Gyermely Gyirmót Gyomaendrőd Gyömöre Gyöngyös Gyöngyöshalász Gyöngyös- Mátraháza
Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Gyönk
Győr Györgytarló Györköny Győrladamér Győrság Győrszemere Győrtelek Győrújbarát Győrújfalu Győrzámoly Gyula Gyulakeszi Hagyárosbörönd Hahót Hajdúbagos
Hajdúböszörmény Hajdúdorog Hajdúhadház Hajdúnánás Hajdúsámson Hajdúszoboszló Hajdúszovát Hajmáskér
Hajós Halászi Halásztelek Halimba Halmaj Hangács Hangony Hantos Harka Harkakötöny Harkány Háromfa Harsány Hárskút Harta Hatvan Hédervár Hedrehely
Hegyeshalom Hegyfalu Hegykő Héhalom Hejőbába Helvécia Hencida Herceghalom Hercegkút Hercegszántó Heréd
Héreg Herend Hernádcéce Hernádkak
Hernádnémeti Hernádvécse Hét
Hetes
Heves Hévíz Hévízgyörk
Hidasnémeti Hidegkút Hidvégardó Himod Hobol Hodász
Hódmezővásárhely Hollóháza
Hollókő Homokbödöge Homokmégy Homokszentgyörgy Homorúd
Homrogd Hont Horány Hort Hortobágy Hosszúpályi
Hosszúpereszteg Hőgyész
Hunya Ibrány Igal Igar Ikervár Iklad Ikrény
Imrehegy Xxxxxx Xxxxxxxxxxx Ipolytarnóc Xxxxxxxxxxxx Xxxxxxxxx Iregszemcse Isaszeg Istenmezeje Istvándi Iszkáz Isztimér Xxxx Xxxxxxx Xxxxx Xxxxxxxxx Xxxxxxxxxxxx Jákfa Xxxxxxxxxx Xxxxxxxxxx Jánosháza Jánoshida
Jánossomorja Járdánháza Jásd
Jászágó Jászalsószentgyörg y
Jászapáti Jászárokszállás Jászberény Jászboldogháza Jászdózsa
Jászfelsőszentgyörg y
Jászfényszaru Jászivány Jászjákóhalma Jászkarajenő Jászkisér Jászladány Jászszentandrás Jászszentlászló Jásztelek
Jéke Jobbágyi Jósvafő Juta Kaba Kadarkút Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxxx Xxx
Káld Kálló
Kállósemjén Kálmánháza Kalocsa Káloz Kamond Kamut Kapolcs Kápolna
Kápolnásnyék Kaposfő Kaposfüred Kaposmérő Kaposvár Káptalanfa Kapuvár Karácsond Karád
Karakó Karakószörcsök Karancsalja Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtő Karancsság Karcag
Karcsa Kardos Kardoskút Karmacs Kartal Kaskantyú Kaszaper Katymár Kávás Kazár
Kazincbarcika Kecel Kecskéd Kecskemét
Kehidakustány Kék
Kékcse
Kelebia Keléd Kelemér Kéleshalom Kemecse Kemence
Kemeneshőgyész Kemeneskápolna Kemenesmagasi Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárt on Kemenesszentpéter Kémes
Kenderes Kenézlő Kengyel Kenyeri Kerecsend Kerekegyháza Kereki Kerepes Kérsemjén Kerta Kertészsziget Keszthely Kesztölc Keszü Kétbodony Kétegyháza Kéthely
Kétpó Kétsoprony Kétújfalu Kéty Kevermes Kimle Kincsesbánya Királd Királyegyháza Királyhegyes
Királyszentistván Kisapostag
Kisar Kisbágyon Kisbajcs Kisbárkány Kisbér Kisberzseny Kiscsécs Kiscsősz Kisdombegyház Kisfalud Kisgyőr Kishartyán Kisigmánd Kisköre Kiskőrös
Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Kiskunlacháza Kiskunmajsa Kisláng
Kisléta Kislőd Kismaros Kisnána Kisnémedi Kisoroszi Kispirit Kissomlyó Kistarcsa Kistelek Kistokaj Kisújszállás Kisunyom Kisvárda Kiszombor Kisszállás Kisszőlős Klárafalva Kocs Kocsér Kocsola Kocsord Kokad Kolontár Komádi Komárom Komjáti Komoró Kompolt Kondó Kondoros Kóny Konyár Kópháza Korlát Kosd Kóspallag Kótaj Kozárd
Kozármisleny Köcsk Kökény Kölcse Kölesd Kölked Kömlő Kömlőd Körmend Környe Köröm Kőröshegy Körösladány
Körösnagyharsány Köröstarcsa Kőröstetétlen Körösújfalu Körösszakál Kőszeg
Kötegyán Kőtelek Kővágóörs Kővágószőlős Kövegy Krasznokvajda Kulcs
Xxxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxx Xxxxxxxxx Xxxxxxxxxx Kunhegyes Kunmadaras Kunszállás Kunszentmárton Kunszentmiklós Kunsziget
Kup Kupa Kurd Kurityán Kutas Kutasó
Kübekháza Külsővat Küngös Lábatlan Xxxxx Xxxxxxxxxxxx Lajosmizse Lak
Lakitelek Lakócsa Lánycsók Lázi Leányfalu Leányvár Lébény Legyesbénye Lengyeltóti Lenti Lepsény
Lesencetomaj Létavértes Letenye Letkés
Levél Levelek Lippó
Lispeszentadorján Litér
Litke Lókút Lórév Lothárd
Lovasberény Lovászpatona Lőkösháza Lőrinci
Lövő Lövőpetri Lucfalva Ludányhalászi Ludas Lukácsháza Mád
Madaras Madocsa Mágocs Magy Magyaralmás
Magyaratád Magyarbánhegyes Magyarbóly Magyarcsanád Magyardombegyház Magyargéc Magyargencs Magyarkeresztúr Magyarkeszi Magyarlak Magyarnándor Magyarpolány Magyarsarlós Magyarszentmiklós Majosháza
Majs Makád
Makkoshotyka Maklár
Xxxx Xxxxxxxx Xxxxx Xxxxxx
Marcalgergelyi Xxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx Xxxxxxxxxxx Máriakéménd Márianosztra Máriapócs Markaz Márkháza Márkó Maroslele Mártély Martfű Martonvásár Xxxxxxxxxx Xxxxxxxxx
Mátraderecske Mátramindszent Mátranovák Mátraszele Mátraszentimre Mátraszőlős Mátraterenye Mátraverebély Mecsér Medgyesbodzás Medgyesegyháza Megyaszó Megyehíd Meggyeskovácsi Méhkerék Mélykút Mencshely
Méra Mernye Mersevát Mesteri Meszes Mesztegnyő Mezőberény Mezőcsát
Mezőfalva Mezőgyán Mezőhegyes Mezőkeresztes Mezőkomárom Mezőkovácsháza Mezőkövesd Mezőlak Mezőnagymihály Mezőnyárád Mezőörs Mezőszemere Mezőszilas Mezőtárkány Mezőtúr
Xxxxxx Xxxxxxxxxxx Mihályháza Mihályi Xxxxxxxx Xxxxxxxxx Mikóháza Mindszent Mindszentgodisa Miske
Miskolc Miszla Mocsa Mogyoród
Mogyorósbánya Moha
Mohács Molnaszecsőd Monok Monostorapáti Monostorpályi Mórahalom Móricgát Mosonmagyaróvár Mosonszentmiklós Mosonszolnok Mosonudvar Mozsgó
Múcsony Murakeresztúr Muraszemenye Murony Nábrád Nádasd Nádudvar Nagyacsád Nagyalásony Nagyatád Nagybajom
Nagybánhegyes Nagybaracska Nagybárkány Nagyberki Nagybörzsöny Nagycenk Nagycsécs Nagydém Nagydobos Nagydorog Nagyecsed
Nagyér Nagyesztergár Nagyfüged Nagygeresd Nagygyimót Nagyhalász Nagyharsány Nagyigmánd Nagyiván Nagykálló Nagykamarás Nagykanizsa Nagykapornak Nagykarácsony Nagykereki Nagykeresztúr Nagykónyi Nagykovácsi Nagykozár Nagykőrös Nagykörű Nagylak Nagylengyel Nagylóc Nagylók Nagymágocs Nagymaros Nagynyárád Nagyoroszi Nagypeterd Nagypirit Nagyrábé Nagyrécse Nagyréde Nagyrozvágy Nagysáp Nagysimonyi Nagyszakácsi Nagyszénás Nagyszentjános Nagytarcsa Nagytevel Nagytőke Nagyút Nagyvarsány Nagyvázsony Nagyvenyim Nagyvisnyó Napkor
Naszály Nekézseny Nemesbikk Nemesgörzsöny Nemesgulács Nemeske Nemeskeresztúr Nemeskocs Nemesnádudvar Nemesnép Nemesvámos Nemesvid Nemesszalók Németbánya Németkér Nemti
Neszmély Nézsa Xxxx Xxxxx Nógrád
Nógrádkövesd Nógrádmarcal Nógrádmegyer Nógrádsáp Nógrádsipek Nógrádszakál Nóráp
Noszlop Noszvaj Nova Novajidrány Nőtincs Nyárád Nyárlőrinc Nyársapát Nyékládháza
Nyergesújfalu Nyírábrány Nyíracsád Nyirád Nyíradony Nyírbátor Nyírbéltek Nyírbogát Nyírbogdány Nyírcsaholy Nyírcsászári Nyíregyháza Nyírgelse Nyírkarász Nyírlugos Nyírmada Nyírmeggyes Nyírmihálydi Nyírpazony Nyírtass Nyírtelek Nyírtura Nyőgér
Nyúl Óföldeák Óhíd Okány Olasz Olaszfalu Olaszliszka Xxxx Xxxx Xxxxxx
Ópusztaszer Ordas
Orfű Orgovány Ormosbánya Orosháza Oroszi Oroszlány Osli
Ostffyasszonyfa Ostoros
Oszlár Ózd Ozmánbük Ozora
Öcs Őcsény Öcsöd
Ököritófülpös Ölbő Őrbottyán Öregcsertő Őrhalom Őrimagyarósd Őriszentpéter Örményes Örménykút Ősi
Öskü Öttevény Öttömös Pácin Pacsa Páhi Páka Pákozd Paks Pálfa Pálháza
Pálmonostora Palotás Paloznak Pamlény Pannonhalma Panyola
Pap Pápa
Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Pápateszér Papkeszi Pápoc
Parád Parasznya Paszab Pásztó Patak Pátka Pátroha Patvarc Páty Pázmánd Pécel Pecöl Pécs Pellérd Penc
Pénzesgyőr Pér
Perbál Perecse Pereszteg Perkáta Perkupa Perőcsény
Pétervására Pétfürdő Petneháza Petőfibánya Petőfiszállás Petőháza Piliny Pilisborosjenő Piliscsaba Piliscsév Pilisjászfalu Pilismarót Pilisvörösvár Pilisszántó Pilisszentiván
Pilisszentkereszt Pilisszentlászló Pincehely Piricse
Pirtó Pitvaros Pocsaj Pócsmegyer Pogány Pókaszepetk Polgár Polgárdi Pomáz Porcsalma Poroszló Porpác
Porrogszentkirály Porva
Pósfa Prügy Pula
Pusztaföldvár Pusztamérges Pusztamiske Pusztamonostor Pusztaottlaka Pusztaszabolcs Pusztaszer Pusztazámor Putnok Püspökhatvan Püspökladány Püspökszilágy Rábacsécsény Rábakecöl Rábapatona Rábapaty Rábatamási Rácalmás Ráckeresztúr Ráckeve
Rád Radostyán Ragály Rajka Rakaca Rakacaszend Rakamaz
Rákóczibánya Rákóczifalva
Rákócziújfalu Rátka Ravazd Recsk
Réde Rédics Regöly Rém
Remeteszőlős Répáshuta Répcelak Répceszentgyörgy Resznek
Rétság Révfülöp Rezi Ricse Rimóc Románd Romhány Rozsály
Rózsaszentmárton Röszke Rudabánya
Rum Ruzsa Ságújfalu Ságvár
Sajóbábony Sajóecseg Sajókápolna Sajókaza Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajónémeti Sajópálfala Sajópetri Sajópüspöki Sajósenye Sajószentpéter Sajószöged Sajóvámos Sajtoskál Salgótarján Xxxx Xxxxxxxxxx Sándorfalva Xxxxxx Xxxxxxxxxxx Sárbogárd Sáregres Sárhida Sárisáp Sarkad
Sarkadkeresztúr Sárkeresztes Sárkeresztúr Sármellék Sárosd Sárospatak Sárrétudvari Sarród Sárszentágota Sárszentmihály
Sarud Sárvár Sásd Sáta
Sátoraljaújhely Sátorhely Sávoly
Sé Selyeb Sellye
Seregélyes Serényfalva Sikátor Siklós Xxxxxxx Xxxxxxxxxxx Xxxxxxxx Xxxxxx
Sirok Sitke Solt
Soltszentimre Soltvadkert Sóly
Solymár Som Somlójenő Somlószőlős
Somlóvásárhely Somlóvecse Somogyapáti Somogyegres Somogyfajsz Somogyjád Somogymeggyes Somogytúr Somogyvár Somogyzsitfa Somoskőújfalu Soponya
Sopron Sopron-Balf
Sopronhorpács Sopronkövesd Sormás Sóshartyán Sóskút
Sótony Söjtör Söpte Sukoró Súr Surány Surd Sükösd Sümeg Süttő
Szabadbattyán Szabadegyháza Szabadhídvég Szabadkígyós Szabadszállás Szabadszentkirály Szabolcsbáka Szada
Szajk Szajol Szakcs Szakmár Szákszend Szalánta Szalaszend Szálka
Szalkszentmárton Szalmatercs Szalonna Szamosbecs Szamosszeg Szanda
Szank Szany Szápár Szár Szárföld Szárliget Szarvas
Szarvasgede Szarvaskend Szarvaskő Szászfa Szatymaz Százhalombatta Szécsény Szécsényfelfalu Szederkény Szedres
Szeged Szeghalom Szegi Szegilong Szegvár Székely Székelyszabar Székesfehérvár Székkutas Szekszárd Szeleste Szelevény Szemenye Szemere Szendehely Szendrő Szendrőlád Szenna Szentantalfa Szentbalázs Szentendre Szentes Szentgál Szentgotthárd
Szentgyörgyvölgy Szentistván Szentkirály Szentkirályszabadja Szentlászló Szentliszló Szentlőrinc Szepetnek Szeremle
Szerencs
Szerep Szergény Szigetbecse Szigetcsép Szigethalom Szigetmonostor
Szigetszentmárton Szigetszentmiklós Szigetújfalu Szigetvár
Szigliget Szihalom Szikszó Szil
Szilaspogony Szilsárkány Szilvágy Szilvásvárad Szin Szintistván Szirák Szirmabesenyő Szob
Szokolya Szólád Szolnok Szombathely Szomód Szomolya Szomor Szorosad Szőc
Sződ Sződliget Szőlősardó Szuha Szuhakálló Szulok
Szurdokpüspöki Szűcsi
Szügy Tab Tabajd Tabdi Tác
Tahitótfalu Takácsi Xxxxxxx Xxxxxxxx Taktaharkány Taktakenéz Taliándörögd Xxxxxx Xxxxxx Tápiógyörgye Tápiószele Tápiószőlős
Táplánszentkereszt Tapolca
Tar Tarcal Tard Tardona Tardos Tarhos
Tarján Tárkány Tarnabod Tarnalelesz Tarnaméra Tarnaörs
Tarnaszentmária Tárnok
Táska Tass Taszár Tát Tata
Tatabánya Tataháza Tázlár Téglás
Telekgerendás Telki
Tengelic Tenk Tényő Tépe Tereske Tés Tésa Teskánd Tét
Tibolddaróc Tihany Tinnye Tiszaalpár Tiszabábolna Tiszabercel Tiszabezdéd Tiszabő Tiszadada Tiszaderzs Tiszaeszlár Tiszaföldvár Tiszafüred Tiszagyenda Tiszaigar Tiszajenő Tiszakanyár Tiszakarád Tiszakécske Tiszakürt Tiszaladány Tiszalök Tiszalúc Tiszanána Tiszaörs
Tiszapalkonya Tiszapüspöki Tiszaroff Tiszasas Tiszasüly Tiszaszalka Tiszaszentimre Tiszasziget Tiszaszőlős Tiszatardos Tiszatenyő Tiszaug
Tiszaújváros Tiszavárkony Tiszavasvári Tokaj
Tokod Tokodaltáró Tokorcs Tolcsva Tolna Tolnanémedi
Tomajmonostora Tompa
Tordas Tornaszentjakab Tornyosnémeti Tornyospálca Torony
Tószeg Tótkomlós Tótszerdahely Tótvázsony Tök
Tököl Töltéstava Tömörkény Törökbálint
Törökszentmiklós Törtel
Töttös Tunyogmatolcs Tura
Túrkeve Túrricse Tuzsér Türje Tüskevár Tyukod Ugod Újfehértó Újiráz Újkígyós Újléta Újpetre Újsolt Újszalonta Újszász Újszentiván
Újszentmargita Újszilvás Újtelek Újudvar
Ukk Úny
Uraiújfalu Úrkút Uszód Üllés Üröm Vác Vácduka Vácegres
Váchartyán Váckisújfalu Vácrátót Vácszentlászló
Vadosfa Vágáshuta Vajdácska Vajszló Vajta Valkó Vállaj
Vámoscsalád Vámosgyörk Vámosmikola Vámosoroszi Vámospércs Vámosújfalu Vámosszabadi Vanyarc Vanyola Varbó Várdomb Várkesző Városföld Városlőd Várpalota Varsány Vasalja
Vásárosdombó Vásárosfalu Vásárosmiske Vásárosnamény Vasegerszeg Vashosszúfalu Vaskút
Vaspör Vasvár Xxxxxx Xxxxxxxxxxx
Vasszentmihály Vát
Vatta Vécs
Végegyháza Velence Vép
Veresegyház Verőce Verpelét Verseg Versend Vértesboglár Vértessomló Vértesszőlős Vése Veszprém Veszprémfajsz Veszprémgalsa
Veszprémvarsány Vésztő
Vezseny Vid Villány Xxxxxxx Xxxxx
Vindornyafok Visegrád Visonta Vitnyéd
Vizslás Vizsoly
Vonyarcvashegy Vönöck
Vöröstó Zabar Zádorfalva Zagyvarékas Zagyvaszántó Záhony Zákányfalu Zákányszék
Zalaapáti Zalabér Zalaboldogfa Zalacsány Zalaegerszeg Zalagyömörő Zalahaláp Zalaháshágy Zalakaros Zalakomár Zalalövő Zalaszabar
Zalaszántó Zalaszentbalázs Zalaszentgrót Zalaszentgyörgy Zalaszentiván Zaláta Zalatárnok Zalavár Zamárdi
Zámoly Zánka Zaránk
Zebegény Zirc Zomba Zsadány Zsáka Zsámbék Zsámbok Zsana Zsédeny
Zselicszentpál Zsombó
Az IV. számú mellékletének címe az alábbiak szerint változik:
IV. sz. melléklet Az egyes internet szolgáltatások kínált és garantált sebesség értékei
Az IV. számú mellékletének 1. pontjának címe az alábbiak szerint változik:
Az IV. számú mellékletének 2. pontjának címe az alábbiak szerint változik:
SHDSL szolgáltatás
Az IV. számú mellékletének 7.2. pontjának címe az alábbiak szerint változik:
FTTH alapú hálózaton, Invitel területen
Az IV. számú mellékletének 8. pontja az alábbiak szerint változik:
1. GPON internet szolgáltatás (Szélessávú optikai internet szolgáltatás)
Kínált/garantált letöltési sebesség (Mbit/s) T-Com területen | Kínált/garantált feltöltésii sebesség (Mbit/s) T-Com területen | |
Optika 5: | 5,00/2,50 | 2,50/1,25 |
Optika 10: | 10,00/1,00 | 0,50/0,20 |
Optika 15: | 15,00/7,50 | 7,50/3,75 |
Optika 20: | 20,00/10,00 | 1,00/0,50 |
Optika 25: | 25,00/12,50 | 12,50/6,25 |
Optika 30: | 30,00/20,00 | 5,00/1,00 |
Optika 50: | 50,00/25,00 | 25,00/12,50 |
Optika 50+: | 50,00/30,00 | 25,00/12,50 |
Optika 80: | 80,00/40,00 | 40,00/20,00 |
Optika 120: | 120,00/50,00 | 50,00/25,00 |
A kínált sávszélesség szolgáltatás csomagonként eltérő. Az előfizetői hozzáférési ponton elérhető aktuális sebességértékeket az adott vonal műszaki paraméterei és a gerinchálózat pillanatnyi forgalmi viszonyai határozzák meg.
Az ÁSZF utolsó módosításának dátuma 2015. július 01. hatálybalépésének dátuma
2015 augusztus 01. napra módosult.
Az ÁSZF tartalomjegyzéke értelemszerűen módosult.
III. A módosítások hatálybalépésének időpontja
A módosítások hatálybalépésének időpontja 2015. augusztus 01. napja.
IV. A közzétett ÁSZF elérhetősége
xxx.xxxxxxxx.xx honlap nyitóoldala
V. Ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatások díját módosítja, vagy a díjban foglalt szolgáltatás mennyiségét csökkenti, akkor a módosított díjat, mennyiséget és a változás összegét, több szolgáltatást tartalmazó díjcsomagok esetében szolgáltatásonként elkülönítve
Díjmódosításra nem került sor.
A Publikus IPv4 cím igénylésének díja került bevezetése. Publikus IPv4 cím havidíjának listaára: 2000 Ft.
VI. Az ÁSZF módosítás indoka
A Társaság „Internet szolgáltatások” Általános Szerződés Feltételei módosításra kerül, a jelenleg hatályos Általános Szerződési Feltételek 9.2.1 pontjában rögzített lehetőségnél fogva, összhangban a 2003. évi C. tv. 132. §-ával, egyrészről a körülményekben bekövetkezett lényeges változásnak történő megfelelés, másrészről a jogszabályi környezettel való harmonizálás (II/2015. (III. 30.) NMHH rendelet) végett.
VII. Az előfizetőt az ÁSZF jelen módosítása kapcsán megillető jogosítványok
Szolgáltató tájékoztatja Xxxxxxxxxxx, hogy a jelen értesítést követően 8 (nyolc) napon belül jogosultak előfizetői szerződésüket azonnali hatállyal felmondani. A Szolgáltató tájékoztatja a határozott időtartamra megkötött, és jelenleg is határozott időtartamra megkötöttnek minősülő Előfizetői szerződéssel rendelkező Előfizetőket, hogy tekintettel a határozott időtartamra történő szerződéskötés kapcsán nyújtott kedvezményekre felmondási jogukat csak a szerződéskötés kapcsán nyújtott kedvezmények egyidejű és egyösszegű teljesítése mellett gyakorolhatják, kivéve, amennyiben a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz.
Szolgáltató tájékoztatja Xxxxxxxxxxx, hogy amennyiben a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú Előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az Előfizető a határozott időtartamú Xxxxxxxxxx szerződést ilyen esetben akkor, ha az Előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja a határozott időtartamú Előfizetői szerződést, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
Budapest, 2015. június 01. EXTERNET Nyrt.