SIGNAL ÜGYFÉLPORTÁL
Általános szerződési feltételek
A SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. (Biztosító vagy Szolgáltató) internet alapú ügyfélszolgálatot biztosít ügyfelei számára SIGNAL Ügyfélportál (továbbiakban SÜP) néven az ügyfelek színvonalas kiszolgálása érdekében. A SÜP rendszert a Biztosító mindazon Ügyfelei számára (továbbiakban: Felhasználó) elérhetővé teszi, akik a jelen szerződésben foglaltakat elfogadják, és akik a felhasználási feltételeknek teljes körűen megfelelnek. A Szolgáltatónak jogában áll jelen feltételeket módosítani, amennyiben az a SÜP rendszer biztonságos működése, illetve a szolgáltatás bővítése érdekében szükséges.
I. Fogalmak
A szolgáltatás:
A SÜP rendszer társaságunk honlapjának főoldalán (xxxxxx.xx) az Ügyfélportál menüpont alatt érhető el, és a bejelentkező oldal „Szolgáltatásaink” menüpontja alatt szereplő szolgáltatásokat nyújtja a Felhasználók számára. A SÜP rendszer által kínált szolgáltatások köre a fejlesztések során bővülhet, ebben az esetben a már regisztrált felhasználók az új szolgáltatások igénybevételére is jogosultak, így ezek igénybevételéhez új regisztráció nem szükséges.
A Szolgáltató: SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt., 1123 Budapest, Alkotás u. 50.
A Felhasználó:
A SÜP rendszer szolgáltatásait a Szolgáltató mindazon Ügyfelei igényelhetik, akik legalább egy érvényes biztosítási szerződéssel rendelkeznek és a regisztrációs kérelmüket a Szolgáltatónak jelezték.
Szerződés:
Jelen szerződés a SÜP rendszer igénybevételére vonatkozó, a Biztosító, valamint a Felhasználó között létrejövő megállapodás, mely a rendszer használatának jellemzőit, feltételeit, a felek jogait, kötelezettségeit rögzíti. Jelen szerződés hatálya alá tartozik a Felhasználó minden olyan biztosítási szerződése, amely a rendszerben regisztrálásra kerül.
II. Elérhetőség
A Felhasználó a SÜP rendszert a xxx.xxxxxx.xx címen éri el. A regisztrációhoz szükséges nyilatkozatot a xxxx://xxx.xxxxxx.xx/xx/xxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxx/XXXXXX-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxx oldalon a Dokumentumtárban éri el.
III. Regisztráció
A regisztráció az az eljárásrend, amely során a Biztosító Ügyfele jogosultságot kap a SÜP által kínált szolgáltatások igénybevételére.
Folyamata:
A regisztráció történhet on-line a SÜP rendszerben vagy papíralapon (befektetési egységekhez kötött (UL) termékek esetén csak online regisztrációra van lehetőség). A regisztrációhoz szükséges - Megállapodás a SIGNAL Ügyfélportál használatára – formanyomtatvány
(továbbiakban Megállapodás) a xxxx://xxx.xxxxxx.xx/xx/xxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxx/XXXXXX- ugyfelportal/belepes oldalon a Dokumentumtárban, illetve a xxx.xxxxxx.xx Dokumentumok/Letölthető dokumentumok oldaláról tölthető le. A megállapodást a Szerződőnek sajátkezű aláírásával ellátva kell eljuttatnia a Szolgáltató számára a következő faxszámra: (00 0) 000 0000 vagy postai úton a következő levelezési címre:
SIGNAL IDUNA Biztosító Zrt. Budapest Pf. 260. 1519
A SÜP rendszer szolgáltatásai a regisztrációs Megállapodás Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő 3. munkanapon aktiválódnak.
A belépéshez szükséges felhasználó nevet a Szolgáltató e-mailben küldi a Megállapodásban szereplő, a Felhasználó által megadott e-mail címre.
A belépéshez szükséges jelszót a Szolgáltató SMS üzenetként küldi a Megállapodásban szereplő, a Felhasználó által megadott mobiltelefonszámra.
IV. Felhasználó azonosítás
Első belépés:
Belépés:
A Felhasználó a SÜP rendszerben az általa választott felhasználónévvel és jelszóval jogosult megtekinteni a biztosítási szerződéseit.
V. Telefonszám
VI. E-mail cím
A Felhasználó a Megállapodásban egy e-mail címet ad meg. A Felhasználó felel azért, hogy e- mail postafiókjának ne legyen olyan delegáltja, akinek a szolgáltatáshoz és a szerződéseihez való hozzáférését nem kívánja.
VII. Adatkezelés
A személyes adatok kezelésével kapcsolatos részletes tájékoztatást a xxxx://xxx.xxxxxx.xx/xx/xxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxx/XXXXXX-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxx oldalon a Dokumentumtárban található adatkezelési tájékoztató tartalmazza. A SÜP rendszerben történő regisztráció kizárólag az adatkezelési tájékoztató elfogadását követően lehetséges.
VIII. Felelősség
Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató által nyújtott elektronikus ügyfélszolgálat célja elsősorban az, hogy Felhasználó saját biztosítási szerződéseivel kapcsolatos információkat on-line módon megtekintse, és a technikai lehetőségek függvényében a szerződésekkel kapcsolatos szükséges módosításokat átvezesse, illetve a szerződésből fakadó jogait gyakorolja. Ennek megfelelően:
a) Szolgáltató garantálja, hogy Felhasználóhoz köthető adatokhoz csakis és kizárólag Felhasználó felhasználónevének és jelszavának együttes alkalmazásával lehet a SÜP rendszeren keresztül hozzáférni;
b) Szolgáltató kijelenti, és Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Felhasználó által végrehajtott bárminemű, a Felhasználóhoz köthető biztosítási szerződések módosításaiból fakadó károkért Szolgáltató semminemű felelősséget nem vállal. A Felhasználó ennek figyelembevételével veszi igénybe a SÜP rendszer szolgáltatásait.
c) A belépéshez szükséges felhasználó nevet és jelszót a Felhasználó titkosan kezeli, azoknak jogosulatlan személyek általi felhasználásából eredő károkért a Felhasználó a felelős. A jogosultan használatból eredő bárminemű hátrány következményeit Felhasználó viseli, a Szolgáltatóval szemben ilyen jellegű jog- és igényérvényesítésre nem jogosult.
d) Amennyiben a Felhasználó vélelmezi, hogy neve, illetve jelszava jogosulatlan személy birtokába került, úgy köteles azokat haladéktalanul megváltoztatni. Amennyiben a Felhasználó az azonosítását szolgáló adatokat elvesztette, elfelejtette, köteles a Szolgáltatót erről faxon, postai úton vagy elektronikus levél formájában írásban értesíteni. Az értesítést megelőző időpontban bekövetkezett károkat a Felhasználó viseli, az értesítés kézhezvételét követően bekövetkező károkért pedig a Szolgáltató a felelős. Xxxxx bizonyítása, hogy a Szolgáltató értesítése az azonosításra szolgáló adatok elvesztéséről megtörtént, a Felhasználót terheli.
e) 5 egymást követő alkalommal történt sikertelen belépési kísérletet követően a szolgáltatás ideiglenes letiltására kerül sor. Az új jelszó kérés menetéről a Felhasználó a SÜP felületén kap tájékoztatást, illetve kérdéseivel a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatához fordulhat a 06 1 458 4200 telefonszámon.
f) Amennyiben a Szolgáltató az adatok jogosulatlan használatát feltételezi, jogosult a SÜP szolgáltatásainak letiltását kezdeményezni a Felhasználó egyidejű értesítése mellett. A Szolgáltató által kezdeményezett ilyen jellegű letiltás kizárólag a Felhasználó írásbeli hozzájárulása mellett oldható fel.
IX. Díjazás
A Szolgáltató a SÜP szolgáltatást ingyenesen nyújtja.
X. Elérhetőség
A SÜP szolgáltatás a hét minden napján 0-24 óráig elérhető. A Szolgáltató a szolgáltatás színvonalának fenntartása és az esetleges fejlesztési munkálatok kapcsán jogosult karbantartási munkálatokat végezni, mely karbantartás alatt a szolgáltatás szünetel. Az előrelátható karbantartási munkálatok időpontját és időtartamát a Szolgáltató internetes oldalán teszi közzé. A Felhasználó felelős az általa okozott, a rendszer használatából adódó technikai hibákért, az ezekből adódó károkért a Szolgáltató nem felel.
XI. A szerződés hatályba lépése, megszűnése
Jelen szolgáltatási szerződés határozatlan időre szól és a Felhasználó első regisztrációjával lép hatályba. Ha a Felhasználó által a regisztráció során megadott adatok különböznek a Szolgáltató rendelkezésére álló adatoktól, úgy a Felek között adategyeztetés szükséges. Ebben az esetben a szolgáltatási szerződés az adategyeztetést követően lép hatályba.
A szolgáltatási szerződés megszűnhet a Xxxxx közös megegyezésével, a Felek bármelyikének indokolás nélküli rendes felmondásával, jogutód nélküli megszűnésével, továbbá a Szolgáltatónak a Felhasználóhoz intézett azonnali hatályú felmondásával. A Felek a rendes felmondás jogát a másik félhez írásban intézett, faxon vagy postai úton eljuttatott egyoldalú nyilatkozattal gyakorolhatják. A felmondási idő 15 nap. A szolgáltatás a Felhasználó számára a felmondási idő leteltét követő napon szűnik meg. Szolgáltató jogosult jelen szerződést azonnali hatállyal felmondani Felhasználó nem rendeltetésszerű rendszerhasználata esetén. A felmondás a Felhasználó felé intézett egyoldalú nyilatkozattal történik. A szolgáltatási szerződés hatályon kívül helyezése nem érinti a Biztosító és a Felhasználó között fennálló, biztosítási szerződés(ek)re vonatkozó jogviszonyt.
XII. A szerződés módosítása
Szolgáltató jogosult jelen szerződési feltételeket egyoldalúan módosítani. A módosított szolgáltatási szerződési feltéteket a Szolgáltató a honlapján teszi közzé. Ha a Felhasználó a módosítást nem fogadja el, az erről szóló közlemény közzétételét követő 15 napon belül rendes felmondással felmondhatja a szerződést.
XIII. Egyéb rendelkezések
Felhasználó feljogosítja a Szolgáltatót a szerződéseinek és ügyféladatainak a SÜP felületén történő megjelenítésére. Szolgáltató felelősséget vállal azért, hogy az egyes felhasználók adatai csakis és kizárólag az adott felhasználó által elérhető felületen jelennek meg, illetéktelenek azokhoz nem férhetnek hozzá. Szolgáltató az internet kapcsolat során titkosított adatátvitelt biztosít.
A szolgáltatási szerződésben nem szabályozott kérdésekben az Online Ügyfélszolgálat szolgáltatásai körébe bevont biztosítási szerződések feltételein kívül a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az információs önrendelkezési jogról és információ szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény rendelkezései az irányadóak.