TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK
I. Az ajánlatok elkészítésével kapcsolatos információ, valamint iratjegyzék a csatolandó igazolásokról és nyilatkozatokról
II. Műszaki leírás
III. Nyilatkozatminták
IV. Szerződéstervezet
I. Az ajánlatok elkészítésével kapcsolatos információ, valamint iratjegyzék a csatolandó igazolásokról és nyilatkozatokról
1 Az ajánlatkérőnek jelen közbeszerzési dokumentum kiadásával az a célja, hogy a közbe- szerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) alapelveinek és ren- delkezéseinek figyelembe vételével minél inkább elősegítse az ajánlattevők részére a si- keres ajánlattétel lehetőségét. Ezen cél elérése érdekében az ajánlattételi felhívás előírásai mellett a jelen közbeszerzési dokumentum is eligazítást kíván nyújtani a közbeszerzési eljárásban részt venni kívánó ajánlattevők részére.
2 Az ajánlatot az ajánlattevőknek az ajánlattételi felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentum meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elké- szíteniük és benyújtaniuk.
3 Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlat elkészítésével és be- nyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget, kockázatot az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlatok benyújtásának helye az ajánlattételi felhívásban került meghatáro- zásra.
Az ajánlatkérő kéri az ajánlattevőket, hogy az ajánlatok benyújtása során vegyék figye- lembe az épületbe, illetve a benyújtás pontos helyszínére történő bejutással kapcsolatos esetleges időtöbbletet, adminisztrációt is.
4 Az ajánlat összeállításának megkönnyítése érdekében az ajánlatkérő a jelen közbeszerzési dokumentum részeként nyilatkozatmintákat bocsát az ajánlattevők rendelkezésére. A do- kumentáció részét képező nyilatkozatminták nem kötelező.
Az ajánlat részeként benyújtott igazolások, illetőleg nyilatkozatok tekintetében az ajánlat- tevők igazolásaikat, nyilatkozataikat az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumen- tum, valamint a Kbt. és az egyéb jogszabályok által megkövetelt formában kötelesek megtenni, benyújtani.
5 Az ajánlatkérő felhívja továbbá az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Kbt. 47. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a Kbt. vagy az ajánlattételi felhívás és a közbeszerzési dokumentum által előírt igazolásokat egyszerű másolatban is be lehet nyújtani.
6 Az ajánlattétel, valamint a teljesítés hivatalos nyelve a magyar.
Ha bármely, az ajánlatban csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, akkor az ajánlattevő köteles a nem magyar nyelvű irat ajánlattevő általi ma- gyar nyelvű felelős fordításának a csatolására is.
7 Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen közbeszerzési dokumen- tumban rendelkezésre bocsátott szerződéstervezetet nem kell az ajánlat részeként csatol- ni.
8 Kiegészítő tájékoztatás
Bármely gazdasági szereplő, amely a jelen közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet – a megfelelő ajánlattétel érekében – a közbeszerzési dokumentumokkal kapcsolatban kiegé- szítő tájékoztatást kérhet a Kbt. 56. §-ára és 114. §-ának (6) bekezdésére figyelemmel.
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a kiegészítő tájékoztatás az aján- lattételi felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumban foglaltakat – azokat nem módosítva – értelmezi, kiegészíti, ezért az ajánlattevőknek az ajánlat összeállításánál a kiegészítő tájékoztatásban foglaltakra is figyelemmel kell lenniük.
Az ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy a Kbt.-ben foglalt alapelvekre tekintettel nem áll módjában a kiegészítő tájékoztatás keretében olyan kérdésekre válaszolnia, melyek az ajánlat előzetes értékelésére, valamint a vonatkozó jogszabályok jogi értelmezésére vo- natkoznak.
9 Hiánypótlás
Az ajánlatkérő a Kbt. 71. §-ában meghatározottak szerint lehetőséget biztosít a hiánypót- lásra
10. Az ajánlat részeként, illetve a Kbt. 69. §-ának (4) bekezdése szerinti felhívásra benyújtandó igazolások és nyilatkozatok jegyzéke
Az ajánlatkérő a Kbt. 57. §-ának (1) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az alábbi nyilatkozatokat és igazolásokat kell az ajánlat részeként becsatolni:
- tartalomjegyzék;
- felolvasólap (ajánlati adatlap);
- ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő más gazdasági szereplő (kapacitást biztosító szervezet) cégkivonata (kivéve, ha a cégkivonat a céginformációs szolgáltat honlapján megtalálható);
- ajánlattevő, továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő más gazdasági szereplő (kapacitást biztosító szervezet) tekintetében az ajánlatot vagy annak részét képező bármely nyilatkozatot aláíró cégjegyzésre jogosult(ak) - a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti - aláírási címpéldánya(i), vagy aláírási mintá(i);
- meghatalmazott általi aláírás esetén a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő meghatalmazás, mely tartalmazza a meghatalmazott aláírását is;
- ajánlattevő nyilatkozatai a Kbt. 66. §-ának (2) és (4) bekezdései alapján;
- közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő által cégszerűen aláírt nyilatkozat arról, hogy nyertességük esetén a megkötésre kerülő szerződésben a közös ajánlattevők egymás szerződésszerű teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak;
- ajánlattevő nyilatkozata a kizáró okokról a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (1) és (2) bekezdése alapján;
- ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 62. § (1) bekezdésének kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében;
- ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 65.§-ának (7) bekezdése alapján (adott esetben);
- kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (vagy személy) olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirata, amely megfelel a Kbt. 65. §-ának (7) és (9) bekezdésében foglaltaknak (adott esetben);
- nyilatkozat a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján a Kbt 67. § (1) bekezdés szerint, a felhívás 13.1. pont P.1-P.2. és 13.3. pont M.1-M.2. pontjára vonatkozóan;
- ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban, fennállása esetén az ajánlathoz csatolandó a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás is;
- ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 134. §-ának (5) bekezdése alapján;
- ajánlattevő nyilatkozata, hogy nyertessége esetén kizárólag új, korábban még soha nem használt olyan termékeket ad el az ajánlatkérő részére, amelyek mindenben megfelelnek a közbeszerzési dokumentum részét képező műszaki leírásában foglalt műszaki követelményeknek és előírásoknak;
- a megajánlott termékek és kapcsolódó szolgáltatások megnevezését és díjait bemutató nyilatkozat;
- egyenértékűség igazolása (adott esetben);
- nem magyar nyelven kiállított xxxxxx xxxxxxxxxxx általi magyar nyelvű felelős fordítása;
- az ajánlat elektronikus adathordozón,
- az ajánlati felhívásban vagy a dokumentációban előírt egyéb iratok.
A Kbt. 69.§-ának (4) bekezdése szerinti felhívásra benyújtandó iratok az alábbiak:
- ajánlattevő nyilatkozata az ajánlattételi felhívás megküldésének napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben elért – az általános forgalmi adó nélkül számított – teljes árbevételéről évenkénti bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak;
- ajánlattevő nyilatkozata az ajánlattételi felhívás megküldésének napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben elért a közbeszerzés tárgyából származó – az általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről évenkénti bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak;
- az ajánlattételi felhívás megküldésének napját megelőző három évben teljesített legjelentősebb szállítások ismertetése a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 23. §-ában foglaltak szerint ajánlattevői referencianyilatkozattal, vagy a szerződést kötő másik fél által kiállított referenciaigazolással;
- a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember megnevezése, végzettsége ismertetése, valamint a szakember végzettségét igazoló okirat másolata.
11. A közbeszerzési eljárásba bevont felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók adatai: Neve: xx. Xxxxx Xxxx
Lajstromszáma: 00226
Levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 00. E-mail címe: xxxxx.xxxxxxxx@xxxxx.xx
Neve: xx. Xxxxxxxx Xxxx
Lajstromszáma: 00985
Levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 00. E-mail címe: xxxxx.xxxxxxxx@xxxxx.xx
12. A Kbt. 73. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő az alábbiakban adja meg azon szervezetek nevét és elérhetőségét, amelyektől az ajánlattevők megfelelő tájékoztatást kaphatnak azokról a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekről, amelyeknek a szerződés teljesítése során meg kell felelni:
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)
Székhely: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839.
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx xxx 0-0
Postai cím: 1369 Budapest Pf.: 481.
Telefon: +36 (l) 000-0000
Fax: +36 (l) 000-0000
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
Székhely: 1145 Budapest, Columbus u. 17-23
Levelezési cím: 1590 Budapest, Pf. 95
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000 30
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Székhely: 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2.
Tel.: x00- 0-000-0000
Fax: +36-1- 000-0000
Nemzetgazdasági Minisztérium
H-0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx xxx 0-0. Levelezési cím: 1369 Budapest Pf.: 481.
Telefax: x00-0-000-0000
Telefon:
XXX (Xxxxxx xxxxx tér 2-4.): x00 0 000-0000
NGM (Xxxxxx Xxxx u. 2): x00 0 000-0000
NGM (Honvéd u. 13-15): x00 0 000-0000
E-mail:xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx
Földművelésügyi Minisztérium
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx xxx 00. Postai cím: 1860 Budapest
Telefon: 00-0-000-0000
Telefax: 00-0-000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx
Közbeszerzési Hatóság
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 0.
Postafiók cím: 1525. Pf. 166.
Telefon: 00-0-000-0000
Telefax: 00-0-000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/
II. Műszaki leírás
Amennyiben az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban, vagy a közbeszerzési dokumentu- mokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra hivatkozik, az ajánlatkérő azzal egyenértékűt is elfogad, tekintettel arra, hogy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértel- mű meghatározása érdekében történt. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell ajánlatában a Kbt. és a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 46. §-ában foglaltaknak megfelelően (például a megajánlott eszközök műszaki leírásának ismertetésével) igazolnia. Ajánlatkérő egyenértékű- nek elfogadja a kiírt áruk műszaki paramétereivel, illetve jellemzőivel megegyező, vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb műszaki jellemzővel rendelkező árut is.
HELYISÉG | BESZEREZNI KÍVÁNT ÁRU | MENY- NYISÉG (DB) | MÉRET | MŰSZAKI PARAMÉ- TEREK |
Előcsarnok | üveglap | 1 | 1,5m átmérő | köralakú, 1,5 cm vastag edzett üveg |
virág- kompozíció díszvázában | 1 | kb. 1 x 1m | 40-50 szál, különböző hosszúságú és bokrosságú, széles színskálájú, longlasting flowers, ara- nyozott talpas vázában | |
kópia fotelek | 3 | meglévő szerint | R-9.4 Fotel másolat.pdf (külön mellékletként csa- tolva | |
Díszebédlő | díszterítő a nagy ebédlőasz- talra | 1 | 8,80 m x 3,50 = kb 32 m2 | Art Treva color 070 vagy Damas Ridex arany és szürke shantal, vagy ezek- kel egyenértékű |
Kék szalon | szőnyeg | 2 | (2 x 4 m) | kék (Venice border) EGE Design2: RF5295766 Venise border Background: 5295-gb6 5295-ac46 instead of the darker grey 5295-ac23 instead of ac33 5295-ac13 instead of gb9 |
meglévő füg- gönyhöz kiegé- szítők 3 ablakra | 6 kikötő- bojt, 6 kikötő- gomb | függöny kikötőgombok, kikötőbojtok installálásával - bojt: Dekoma Baroque Marine szinű Braid AT 557 B; kikötőgomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás |
díszpárna | 6 | 30x30 | csak az anyagok (varrást az alapítvány varrónője csinál- ja): tollal töltött, zsinóros szegély díszítéssel, bársony anyagból varráshoz | |
Vörös szalon | függöny kiegé- szítők 1 ablakra | 2 db kikö- tőgomb; 2 db kikö- tőbojt | bojt: Houlès "les Marquises" ref 35 483 93 10; kikötőgomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás | |
függöny és ki- egészítők a szélfogóra 1 ablakra | 1 karnis, 2 szél, 2 gomb, 2 bojt | 8 m | karnis: földszínten meglé- vők alapján; textil: Textil 22 Sambar col 5 (écru és vörös); bélésanyag: zöld vagy vörös; bojt: Dekoma TIEBACK 14.748 Bitter 19; kikötőgomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás | |
szőnyeg | 1 | 3x4m | Piros és arany EGE Royal Banquet 5220697 Rococo K5220 | |
szőnyeg szélfo- góba | 1 | 1,70x2,20 m | EGE « SPECIAL RUNNER » piros « Opulence » Victoria with border | |
Bálterem | függöny kiegé- szítőkkel 3 ab- lakra | 6 szél, 6 kikötő- bojt, 6 kikötő- gomb | 450x140cm | bélelt dekor függöny, flanel közbéléssel anyag: 100% selyenshantung, a meglévő boullionné színében és anyagában (Bangalore a Nobilis nevű gyártótól), kikötő azonos anyagból; kikötőgomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás |
Zeneszalon | függönyökhöz kikötőbojtok, kikötőgombok 2 ablakra | 4 kikötő- bojt, 4 kikötő- gomb | bojt: Dekoma Baroque « Linen »; kikötőgomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás | |
Biliárdterem | 3-as rúdlámpa | 1 | Réz lámpa / Réz színű lámpatest rúdazat , 14" 3db zöld búra; | |
Főispáni te- rem | függöny kiegé- szítők 5 ablakra | 10 szél- hez 10 kikötőbojt és 10 ki- kötőgomb | bojt: Dekoma Baroque « marzipan » szinű 24cm; kikötőgomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás |
kópia ülőkék | 8 | 65x50cm, 45 ma- gas | R-9.1 Kárpitozott ülő- ke.pdf (külön mellékletként csatolva) | |
Díszlépcső- ház | futószőnyeg | 1 | 23mx1,5m | közepén egyszínű, szélein bordürős díszű/EGE carpets (Dánia) EGE 5295 gb2 infill and 5295-gb3 border |
Festetics | függöny tarto- zékok 2 ablakra | 4 szélhez, 4 kikötő- bojt, 4 kikötő- gomb | kikötőgomb: Médicis us- en/collection 2 tieback hooks 210mm - szma: 68239-67 bronze színben; bojt: L&B color 7; 24cm | |
karnis | 2 | rúdhossz= 2m; atm: 4cm ananász végek= 9 cm | profilozott konzolokra tá- maszkodó, ananász végben záródó rúdkarnis, hársfából faragva, pácolva, xxxx xxx- xxxxxx felületkezeléssel | |
kópia asztal | 1 | 420x130cm 77cm magas | R-9.3 Asztal.pdf (külön mellékletként csatolva) | |
könyvszekrény, kandallókerettel kópia | 1 | 260 x 33 x 280 cm | A-2.1 Könyvszekrény.pdf (külön mellékletként csa- tolva) | |
Napoleon szoba | függöny tarto- zékokkal 2 ablakra | 4 szél, 4 kikötő- bojt, 4 kikötő- gomb | 350x140cm | bélelt dekor függöny, flanel közbéléssel, bélésanyag: zöld; függönyanyag: 100% selyenshantung, Sanderson-Harlequin zöld (Lilaea Silks Emerald); gomb: Médicis us- en/collection 2 tieback hooks 210mm - szma: 68239-67 bronze színben; kikötőbojt: Houlès Xxxxx xxxxXxx 35 718 97 00 |
karnis | 2 | rúdhossz = kb. 2m; | profilozott konzolokra tá- maszkodó, ananász végben záródó rúdkarnis, hársfából faragva, pácolva, matt lak- kozott felületkezeléssel, a Zeneszalonban jelenleg található karnis jellegéhez igazodó, kárpitozott rátéttel takart karnis ( lambrequin vagy valance) | |
Könyvtár | virágkompozí- ció | 1 | kb. 1x1m | 40-50 szál, különböző hosszúságú és bokrosságú, széles színskálájú, longlasting flowers |
Wenckheim szoba | függöny kiegé- szítőkkel 3 ab- lakra | 3 ablakra | 350x140cm | bélelt dekor függöny, flanel közbéléssel, bélésanyag: pale pink vagy bézs; füg- gönyanyag: 100% selyemshantung, SASATEX 081 Primrose; gomb: Médicis us- en/collection 2 tieback hooks 210mm - szma: 68239-67 bronze színben; kikötőbojt: Houlès "les Marquises" ref35 481 94 45 |
karnis | 3 | rúdhossz= 2m; atm: 4cm ananász végek= 9 cm | profilozott konzolokra tá- maszkodó, ananász végben záródó rúdkarnis, hársfából faragva, pácolva, xxxx xxx- kozott felületkezeléssel; a Zeneszalonban jelenleg található karnis jellegéhez igazodó, kárpitozott rátéttel takart karnis ( lambrequin vagy valance) | |
Kópia kandal- lónyílás takaró | 1 | 100 x 83 cm | A-2.2 Kandallótakarás.pdf (külön mellékletként csa- tolva) | |
Kiállítótér, boudoir | virágkompozí- ció | 1 | kb. 1mx60cm | 20-30 szál, különböző hosszúságú és bokrosságú, sok zöld növényt tartalma- zó longlasting flowers |
függöny | 2 | 2 szél, 2 kikötő- bojt, 2 kikötőgomb | meglévő bélelt függöny flanel közbéléssel való ellá- tása; bélésanyag: bézs; ki- kötőgombok: Médicis us- en/collection 2 tieback hooks 210mm - szma: 68239-67 bronze színben; kikötőbojt: L&B color 3/6 | |
karnis | 1 | rúdhossz= 2m; atm: 4cm ananász végek= 9 cm | profilozott konzolokra tá- maszkodó, ananász végben záródó rúdkarnis, hársfából faragva, pácolva, matt lak- kozott felületkezeléssel | |
Manzard kutatószoba | könyvespolc | 1 | 14,4m2 | helyiség végfalán kereske- delemben kapható, MDF vagy fa anyagú, 9 fm 1,60 m magas könyvespolc elhe- lyezése |
asztal | 2 | 110x74x55 cm | kereskedelemben kapható irodaasztal (fém láb és fa vagy bútorlap asztallap, zárható fém vagy fa vagy bútorlap fiókos résszel) | |
szék | 2 | kereskedelemben kapható irodaszék, pl. Jysk SKU:3620099 | ||
Manzard kiállítóterem | touchscreen infoképernyő kompletten, hardver és alap szoftver | 1 | BDT4225EK/06 – Érintésérzékeny 107 cm-es (42″-es), multimédiás, Full HD LCD információs ki- oszk vagy ezzel legalább egyenértékű, windows 10 operációs rendszerrel és office csomaggal | |
projektor | 1 | Acer H6517ABD Projektor vagy azzal legalább egye- nértékű | ||
számítógép | 1 | alapkategóriás asztali szá- mítógép (Asztali PC: Intel Core i5 CPU+4GB DDR4 RAM+1TB HDD vagy ezzel legalább egyenértékű) 23" monitorral, alapszoft- verekkel (windows 10 OP rendszerrel, office alap- csomaggal) | ||
nagyméretű kiállítási molinó | 1 | 4x2,5m, monokróm vagy kétszínű (színek a megren- delővel egyeztetendők), fotómontázsolt molinó rög- zítéssel együtt | ||
Teljes akció- terület I. ütem | műtárgy- fel- iratok | 75 | 12x6cm | réz gravírozva |
helységfeliratok | 12 | 10x20 | üveg gravírozva | |
guruló állvány | 1 | 2.00x0.75m | Zarges Z300 Zaletta alumí- nium gurulóállvány 3 m munkamagasság |
HELYISÉG | KAPCSOLÓDÓ ELLÁTANDÓ SZOLGÁLTATÁS |
Előcsarnok | csillár le és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) - a Bálterem jelenlegi csillárja kerül át ide |
ajtó vasalat és zár pótlás (1 db) | |
m.s emelő podeszt szőnyegpadló burkolás, oszlop mázolás (2,1 m2) | |
gipsz lábazat és ajtókeretek javítása, festés javítása | |
xxxxxxxxx xxxxxxxxxxx javítása, mennyezeti mező újrafestése, kandalló fölötti kőkonzolok kiszedése, faljavítás, falsáv újrafestése mészfestékkel (6,7 m2) | |
Vörös szalon | oldalfalak festése 72m2 szilikát alapú; a gyártó és a szín: Farrow and Ball Incarnadine Red No 248 vagy ezzel egyenértékű |
mennyezet újrafestése (46 m2) | |
falábazat festésjavítás (5 m2) | |
parketta csiszolás, lakkozás 2 rétegben, nagy kopásállóságú lakkal (49 m2) | |
Bálterem | villanyszerelés csillár le és felszerelés, falikarok le és felszerelése (5 db), dugalj a kandalló mellé (2db) |
vakolatjavítások (sérült részeken vakolat leverése, újravakolás), repedésáthi- daló sávok beépítésével (8 m2) | |
oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, mészfestékkel, komplett (116 m2) Farrow & Ball Dorset cream 68 | |
mennyezet átfestése mészfestékkel 1 rtg-ben (115 m2) | |
kandallóbélés (vas) javítása, átfestése (2,3 m2) | |
falábazat festésjavítás (5 m2) | |
Zeneszalon | falábazat festésjavítás (2 m2) |
Biliárdterem | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) |
vakolatjavítások, sérült részeken vakolat leverése, újravakolás (2 m2) | |
oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal (2 oldalon), a jelenlegivel azonos típusú (szilikát) festékkel, RAL kód 6020, komplett (31 m2) | |
mennyezet átfestése mészfestékkel 1 rtg-ben (36 m2) | |
falábazat festésjavítás (2 m2) | |
Díszlépcső- ház | falikarok eltávolításával, csillár felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (3 db) |
oldalfalak újrafestése 1 rétegben, mészfestékkel, komplett (15 m2) | |
utólagos polcok bontása, radiátorrács átalakítása átfestéssel (1,5 m2) | |
leszedett falikarok helyén oldalfal mezők átfestése mészfestékkel, komplett (10 m2) | |
ablakparapet burkolása fűtőrács körül, 2 cm vtg kőlap ragasztva (1,6 m2) | |
csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) | |
lábazat festésjavítás (6,5 m2) | |
Festetics | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1db) |
gipsz díszlécek eltávolítása, áthelyezése (14 fm) - csak a könyves szekrény |
falon, ott is csak részlegesen, a szekrényeknek megfelelően | |
xxxxxxxx xxxxxxxxx, lakkozás 2 rétegben, nagy kopásállóságú lakkal (49 m2) | |
oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, repedésáthidaló sávok beépíté- sével, mészfestékkel, vilàgos kék (pale powder blue, Farrow & Ball, vagy ezzel egyenértékű), komplett (81 m2) | |
falábazat-szakasz bontás, lábazat festésjavítás (0,5 m2) | |
kályhafülkében parketta visszavésés, szegélyléc bontás, sárgarézlemez burko- lat éa lábazati csík elhelyezés (0,76 m2) | |
2 db 350x140-es függöny átalakítása | |
Velencei boudoir | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1db) |
előtér-rész oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, repedésáthidaló sá- vok beépítésével, mészfestékkel, komplett (23 m2) | |
akantuszleveles gipszfejezet zöld akantusz festéses díszítése (12 db levél) | |
Xxxxxxxx szoba | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés, üvegfödém alatti világítás javítása (1-1 db) |
oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, repedésáthidaló sávok beépíté- sével, előre kikevert színezett mészfestékkel: Farrow & Ball Farrow’s creamN°67, komplett (87 m2) | |
üvegfödém fa keretelés cseréje (4,10 fm) | |
radiátorrács cseréje szinterezett fémlemezre (0,85 m2) | |
falábazat pótlás cserélt burkolatú radiátor alatt, festésjavítás-pótlás (0,4 m2) | |
kályhafülkében parketta visszavésés, szegélyléc bontás, sárgarézlemez burko- lat éa lábazati csík elhelyezés (0,76 m2) | |
kályhamásolatba épített fűtőszál energiaellátása, kapcsoló kiépítése (1 db) | |
parketta csiszolás, lakkozás 2 rétegben, nagy kopásállóságú lakkal (61 m2) | |
Könyvtár | lábazat festésjavítás (2 m2) |
Wenckheim szoba | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) |
oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, repedésáthidaló sávok beépíté- sével, mészfestékkel, komplett (99 m2) vieux rose” MIL 531 | |
kandallóbélés (vas) átfestése (2,3 m2) | |
Kiállítótér, boudoir | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) |
oldalfalak és gipszrabic boltozat újrafestése előkészítő munkákkal, mészfes- tékkel, komplett (34 m2) | |
radiátortakaró burkolat beépítése meglévő ablakparapeti radiátortakarók min- tájára, 1,70x0,25x1,30 m (2 db) | |
15 cm magas faszerkezetű podeszt építése boltozatos térrészben (0,27 m3 faanyag), szőnyegpadló burkolattal (7,0 m2) - színe: tojáshéj, törtfehér vagy hasonló (egyeztetendő), fa szegélylécezéssel (8,0 fm) | |
rejtett világítás kiépítése boltozatos térrészben, fejezet mögött, vezetékezés- sel, világítótesttel, kapcsolóval, komplett (2 db) | |
Manzard kutatószoba | szerelt gipszkarton válaszfal CW100 tartószerkezeten, kétoldali 2x12,5 RB gipszkarton burkolattal (55 m2) |
gipszkarton fal egyoldali festése 2 rtg diszperziós festékkel, gletteléssel, üvegfátyol felrakással, komplett (55 m2) | |
1,00/2,10-es tapétaajtó (ECLISSE tapéta SYNTESIS LINE nyílóajtó) beépí- tése gipszkarton válaszfalba, szerelvényezve, komplett (1 db) | |
helyiségvilágító kapcsoló létesítése a meglévő manzárdvilágítási rendszer szétválasztásával (1 db) |
Manzard kiállítóterem | gipszkarton fal egyoldali festése 2 rtg diszperziós festékkel, gletteléssel, üvegfátyol felrakással, komplett (55 m2) |
jelenlegi világítási rendszer bontása és átalakítása, helyiségvilágító kapcsoló létesítése a meglévő manzárdvilágítási rendszer szétválasztásával (1 db) | |
a kastély manzárd szintjén berendezendő korai családtörténeti bemutatóhoz készítendő multimédia tartalom fejlesztése a „Multimedia-Korai családtörté- net.docx” fájlban (külön mellékletként csatolva) foglaltak szerint | |
Teljes akció- terület I. ütem | A munkahelyen képződő építési és kommunális hulladék, törmelék, bontott anyag stb. folyamatos összegyűjtése és rendszeres elszállítása. EWC-170904 kód: Kevert építési és bontási hulladék, "nem veszélyes" osztályba sorolva. (10 m3) |
A meglévő szerkezetek munkálatok alatti levédése (fóliatakarás, leragasztás, stb.) (415 m) |
III. Nyilatkozatminták
AJÁNLATI ADATLAP
(Felolvasólap)
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épületé- ben megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
I. Xxxxxxxxxxx neve:1..............................................................................................................
Ajánlattevő székhelye (lakóhelye): ....................................................................................
Telefon: ……………………………. Telefax: ......................................................
E-mail: ................................................................................................................................
II.
1. A kért ellenszolgáltatás általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) összege:
…………………………….. (HUF)2
2. A vállalt többletjótállás időtartama a minimálisan előírt 12 hónapon felül:
…………………… hónap3
.............................., 2018. ………………… …..
…...……..………..………………. (közös) ajánlattevő(k) cégszerű vagy meghatalmazotti aláírása
1 Közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevőt fel kell tüntetni, és meg kell adni az 1. pont szerinti adatokat. Nem elegendő, ha az ajánlattevők kizárólag az egyik ajánlattevőt vagy a közös ajánlattevők által adott konzorciumi elnevezést tüntetik fel. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a „konzorcium” nem jogképes szervezet, ezért a felolvasólapot közös ajánlattétel esetén úgy kell kitölteni, hogy abból egyértelmű legyen, hogy a közös ajánlattevők nyújtják be az ajánlatot.
2A kért ellenszolgáltatás összegét úgy kell megadni, hogy az magába foglalja a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott valamennyi áru és ellátandó feladat ellenértékét.
3 Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlattételi felhívásban előírta, hogy „Az ajánlatkérő egyúttal felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a 24 hónapot elérő, és az azt meghaladó mértékű többletjótállás az ajánlatok elbírálása során azonos (maximális) pontszámot kap. Azaz amennyiben valamelyik ajánlattevő 24 hónapot meghaladó mértékű többletjótállást ajánl, az ajánlatkérő az arányosításánál legkedvezőbb tartalmi elemként a 24 hónapot veszi figyelembe.”
Nyilatkozat a megajánlott termékek és kapcsolódó szolgáltatásokról és és díjairól 4
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épületé- ben megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
Xxxxxxxxx, ..........................................., mint a(z) xxxxxxxxxxx
(székhely: ......................................................) cégjegyzésre jogosultja vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező képviselője nyilatkozom, hogy az ajánlatunkban megajánlott termékek és szolgáltatások és azok díjai az alábbiak:
HE- LYISÉ G | BESZE- REZNI KÍ- VÁNT ÁRU | MEN NYIS ÉG (DB) | MÉ- RET | MŰSZAKI PARAMÉTE- REK | NETTÓ ÁR (HUF) |
Elő- csarnok | üveglap | 1 | 1,5m átmérő | köralakú, 1,5 cm vastag edzett üveg | …………. |
virág- kompozíció díszvázában | 1 | kb. 1 x 1m | 40-50 szál, különböző hosz- szúságú és bokrosságú, szé- les színskálájú, longlasting flowers, aranyozott talpas vázában | …………. | |
kópia fotelek | 3 | meglévő szerint | R-9.4 Fotel másolat.pdf (kü- lön mellékletként csatolva) | 3x = …………. | |
Dísz- ebédlő | díszterítő a nagy ebédlő- asztalra | 1 | 8,80 m x 3,50 = kb 32 m2 | Art Treva color 070 vagy Damas Ridex arany és szür- ke shantal, vagy ezekkel egyenértékű | …………. |
Kék szalon | szőnyeg | 2 | (2 x 4 m) | kék (Venice border) EGE Design2: RF5295766 Venise border Background: 5295-gb6 5295-ac46 instead of the darker grey 5295-ac23 instead of ac33 5295-ac13 instead of gb9 | 2x = …………. |
4 Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy jelen nyilatkozatminta alkalmazása kötelező, ugyanak- kor amennyiben az ajánlattevő egyenértékű termékre tesz ajánlatot, akkor a jelen nyilatkozatminta értelemsze- rűen az ajánlattevő ajánlatának műszaki tartalmának megfelelőn módosítható, figyelemmel arra, hogy az aján- latkérő a fenti termékekkel egyenértékű termékeket is elfogad. Az ajánlatkérő jelzi ugyanakkor, hogy az egye- nértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában kell igazolnia.
meglévő füg- gönyhöz ki- egészítők 3 ablakra | 6 kikö- tőbojt, 6 kikö- tő- gomb | függöny kikötőgombok, ki- kötőbojtok installálásával - bojt: Dekoma Baroque Marine szinű Braid AT 557 B; kikötőgomb: Houles Pala- ce Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás | 6x + 6x = …………. | ||
díszpárna | 6 | 30x30 | csak az anyagok (varrást az alapítvány varrónője csinál- ja): tollal töltött, zsinóros szegély díszítéssel, bársony anyagból varráshoz | 6x = …………. | |
Vörös szalon | függöny ki- egészítők 1 ablakra | 2 db kikötő- tő- gomb; 2 db kikö- tőbojt | bojt: Houlès "les Marquises" ref 35 483 93 10; kikötő- gomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás | 2x + 2x = | |
függöny és kiegészítők a szélfogóra 1 ablakra | 1 kar- nis, 2 szél, 2 gomb, 2 bojt | 8 m | karnis: földszínten meglévők alapján; textil: Textil 22 Sambar col 5 (écru és vörös); bélésanyag: zöld vagy vörös; bojt: Dekoma TIEBACK 14.748 Bitter 19; kikötő- gomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás | …………. + 2 x ………….+ 2 x …………. + 2 x …………. = …………. | |
szőnyeg | 1 | 3x4m | Piros és arany EGE Royal Banquet 5220697 Rococo K5220 | …………. | |
szőnyeg szél- fogóba | 1 | 1,70x2,2 0 m | EGE « SPECIAL RUNNER » piros « Opulence » Victoria with border | …………. | |
Bálte- rem | függöny ki- egészítőkkel 3 ablakra | 6 szél, 6 kikö- tőbojt, 6 kikö- tő- gomb | 450x140 cm | bélelt dekor függöny, flanel közbéléssel anyag: 100% selyenshantung, a meglévő boullionné színében és anya- gában (Bangalore a Nobilis nevű gyártótól), kikötő azo- nos anyagból; kikötőgomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás | 6x + 6x …………. + 6x …………. = …………. |
Zene- szalon | függönyökhöz kikötőbojtok, kikötőgombok 2 ablakra | 4 kikö- tőbojt, 4 kikö- tő- gomb | bojt: Dekoma Baroque « Linen »; kikötőgomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás | 4x + 4x …………. = …………. |
Biliárd- terem | 3-as rúdlámpa | 1 | Réz lámpa / Réz színű lámpatest rúdazat , 14" 3db zöld búra; | …………. | |
Főispá- ni terem | függöny ki- egészítők 5 ablakra | 10 szélhez 10 kikö- tőbojt és 10 kikötő- tő- gomb | bojt: Dekoma Baroque « marzipan » szinű 24cm; ki- kötőgomb: Houles Palace Laiton/Empire 80mm átm. 200mm kiállás | 10 x + 10x = …………. | |
kópia ülőkék | 8 | 65x50c m, 45 magas | R-9.1 Kárpitozott ülőke.pdf (külön mellékletként csatol- va) | 8x = …………. | |
Díszlép- cső-ház | futószőnyeg | 1 | 23mx1,5 m | közepén egyszínű, szélein bordürős díszű/EGE carpets (Dánia) EGE 5295 gb2 infill and 5295-gb3 border | …………. |
Feste- tics | függöny tarto- zékok 2 ablak- ra | 4 szél- hez, 4 kikö- tőbojt, 4 kikö- tő- gomb | kikötőgomb: Médicis us- en/collection 2 tieback hooks 210mm - szma: 68239-67 bronze színben; bojt: L&B color 7; 24cm | 4x + 4x …………. = …………. | |
karnis | 2 | rúd- hossz= 2m; atm: 4cm ananász végek= 9 cm | profilozott konzolokra tá- maszkodó, ananász végben záródó rúdkarnis, hársfából faragva, pácolva, xxxx xxxxx- zott felületkezeléssel | 2x = …………. | |
kópia asztal | 1 | 420x130 cm 77cm magas | R-9.3 Asztal.pdf (külön mellékletként csatolva) | …………. | |
könyvszek- rény, kandal- lókerettel kó- pia | 1 | 260 x 33 x 280 cm | A-2.1 Könyvszekrény.pdf (külön mellékletként csatol- va) | …………. | |
Napoleo n szoba | függöny tarto- zékokkal 2 ablakra | 4 szél, 4 kikö- tőbojt, 4 kikö- tő- gomb | 350x140 cm | bélelt dekor függöny, flanel közbéléssel, bélésanyag: zöld; függönyanyag: 100% selyenshantung, Sanderson- Harlequin zöld (Lilaea Silks Emerald); gomb: Médicis us- en/collection 2 tieback hooks 210mm - szma: 68239-67 | 4x + 4x …………. + 4x …………. = …………. |
bronze színben; kikötőbojt: Houlès Xxxxx xxxxXxx 35 718 97 00 | |||||
karnis | 2 | rúd- hossz = kb. 2m; | profilozott konzolokra tá- maszkodó, ananász végben záródó rúdkarnis, hársfából faragva, pácolva, xxxx xxxxx- zott felületkezeléssel, a Ze- neszalonban jelenleg találha- tó karnis jellegéhez igazodó, kárpitozott rátéttel takart karnis ( lambrequin vagy valance) | 2x = …………. | |
Könyv- tár | virágkompo- zíció | 1 | kb. 1x1m | 40-50 szál, különböző hosz- szúságú és bokrosságú, szé- les színskálájú, longlasting flowers | …………. |
Wenckh eim szoba | függöny ki- egészítőkkel 3 ablakra | 3 ab- lakra | 350x140 cm | bélelt dekor függöny, flanel közbéléssel, bélésanyag: pale pink vagy bézs; függöny- anyag: 100% selyemshantung, SASATEX 081 Primrose; gomb: Médicis us-en/collection 2 tieback hooks 210mm - szma: 68239-67 bronze szín- ben; kikötőbojt: Houlès "les Marquises" ref35 481 94 45 | 6x + 6x …………. + 6x …………. = …………. |
karnis | 3 | rúd- hossz= 2m; atm: 4cm ananász végek= 9 cm | profilozott konzolokra tá- maszkodó, ananász végben záródó rúdkarnis, hársfából faragva, pácolva, xxxx xxxxx- zott felületkezeléssel; a Ze- neszalonban jelenleg találha- tó karnis jellegéhez igazodó, kárpitozott rátéttel takart karnis ( lambrequin vagy valance) | 3x = …………. | |
Kópia kandal- lónyílás taka- ró | 1 | 100 x 83 cm | A-2.2 Kandallótakarás.pdf (külön mellékletként csatol- va) | …………. | |
Kiállító- tér, boudoir | virágkompo- zíció | 1 | kb. 1mx60c m | 20-30 szál, különböző hosz- szúságú és bokrosságú, sok zöld növényt tartalmazó longlasting flowers | …………. |
függöny | 2 | 2 szél, 2 kikötő- bojt, 2 kikötő- | meglévő bélelt függöny fla- nel közbéléssel való ellátása; bélésanyag: bézs; kikötő- gombok: Médicis us- | 2x + 2 x + 2x …………. = |
gomb | en/collection 2 tieback hooks 210mm - szma: 68239-67 bronze színben; kikötőbojt: L&B color 3/6 | …………. | |||
karnis | 1 | rúd- hossz= 2m; atm: 4cm ananász végek= 9 cm | profilozott konzolokra tá- maszkodó, ananász végben záródó rúdkarnis, hársfából faragva, pácolva, xxxx xxxxx- zott felületkezeléssel | …………. | |
Manzar d kuta- tószoba | könyvespolc | 1 | 14,4m2 | helyiség végfalán kereskede- lemben kapható, MDF vagy fa anyagú, 9 fm 1,60 m ma- gas könyvespolc elhelyezése | …………. |
asztal | 2 | 110x74x 55 cm | kereskedelemben kapható irodaasztal (fém láb és fa vagy bútorlap asztallap, zár- ható fém vagy fa vagy bútor- lap fiókos résszel) | 2x = …………. | |
szék | 2 | kereskedelemben kapható irodaszék, pl. Jysk SKU:3620099 | 2x = …………. | ||
Manzar d kiállítót erem | touchscreen infoképernyő kompletten, hardver és alap szoftver | 1 | BDT4225EK/06 – Érintésérzékeny 107 cm-es (42″-es), multimédiás, Full HD LCD információs kioszk vagy ezzel legalább egyenér- tékű, windows 10 operációs rendszerrel és office cso- maggal | …………. | |
projektor | 1 | Acer H6517ABD Projektor vagy azzal legalább egyenér- tékű | …………. | ||
számítógép | 1 | alapkategóriás asztali számí- tógép (Asztali PC: Intel Core i5 CPU+4GB DDR4 RAM+1TB HDD vagy ezzel legalább egyenértékű) 23" monitorral, alapszoftverekkel (windows 10 OP rendszerrel, office alapcsomaggal) | …………. | ||
nagyméretű kiállítási mo- linó | 1 | 4x2,5m, monokróm vagy kétszínű (színek a megrende- lővel egyeztetendők), fotómontázsolt molinó rögzí- téssel együtt | …………. | ||
Teljes akcióte- | műtárgy- feliratok | 75 | 12x6cm | réz gravírozva | 75x = |
rület I. ütem | …………. | ||||
helységfel- iratok | 12 | 10x20 | üveg gravírozva | 12x = …………. | |
guruló állvány | 1 | 2.00x0.7 5m | Zarges Z300 Zaletta alumí- nium gurulóállvány 3 m munkamagasság | …………. | |
HE- LYISÉ G | KAPCSOLÓDÓ ELLÁTANDÓ SZOLGÁLTATÁS | ||||
Elő- csarnok | csillár le és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) - a Bálterem jelenlegi csillárja kerül át ide | …………. | |||
ajtó vasalat és zár pótlás (1 db) | …………. | ||||
m.s emelő podeszt szőnyegpadló burkolás, oszlop mázolás (2,1 m2) | …………. | ||||
gipsz lábazat és ajtókeretek javítása, festés javítása | …………. | ||||
xxxxxxxxx xxxxxxxxxxx javítása, mennyezeti mező újrafestése, kan- dalló fölötti kőkonzolok kiszedése, faljavítás, falsáv újrafestése mészfestékkel (6,7 m2) | …………. | ||||
Vörös szalon | oldalfalak festése 72m2 szilikát alapú; a gyártó és a szín: Farrow and Ball Incarnadine Red No 248 vagy ezzel egyenértékű | …………. | |||
mennyezet újrafestése (46 m2) | …………. | ||||
falábazat festésjavítás (5 m2) | …………. | ||||
parketta csiszolás, lakkozás 2 rétegben, nagy kopásállóságú lak- kal (49 m2) | …………. | ||||
Bálte- rem | villanyszerelés csillár le és felszerelés, falikarok le és felszerelé- se (5 db), dugalj a kandalló mellé (2db) | …………. | |||
vakolatjavítások (sérült részeken vakolat leverése, újravakolás), repedésáthidaló sávok beépítésével (8 m2) | …………. | ||||
oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, mészfestékkel, komplett (116 m2) Farrow & Ball Dorset cream 68 | …………. | ||||
mennyezet átfestése mészfestékkel 1 rtg-ben (115 m2) | …………. | ||||
kandallóbélés (vas) javítása, átfestése (2,3 m2) | …………. | ||||
falábazat festésjavítás (5 m2) | …………. | ||||
Zene- szalon | falábazat festésjavítás (2 m2) | …………. | |||
Biliárd- terem | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) | …………. | |||
vakolatjavítások, sérült részeken vakolat leverése, újravakolás (2 m2) | …………. | ||||
oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal (2 oldalon), a jelen- legivel azonos típusú (szilikát) festékkel, RAL kód 6020, komp- lett (31 m2) | …………. | ||||
mennyezet átfestése mészfestékkel 1 rtg-ben (36 m2) | …………. | ||||
falábazat festésjavítás (2 m2) | …………. | ||||
Díszlép- | falikarok eltávolításával, csillár felszerelésével kapcsolatos vil- | …………. |
cső-ház | lanyszerelés (3 db) | |
oldalfalak újrafestése 1 rétegben, mészfestékkel, komplett (15 m2) | …………. | |
utólagos polcok bontása, radiátorrács átalakítása átfestéssel (1,5 m2) | …………. | |
xxxxxxxxx xxxxxxxxx helyén oldalfal mezők átfestése mészfesték- kel, komplett (10 m2) | …………. | |
ablakparapet burkolása fűtőrács körül, 2 cm vtg kőlap ragasztva (1,6 m2) | …………. | |
csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) | …………. | |
lábazat festésjavítás (6,5 m2) | …………. | |
Feste- tics | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1db) | …………. |
gipsz díszlécek eltávolítása, áthelyezése (14 fm) - csak a köny- ves szekrény falon, ott is csak részlegesen, a szekrényeknek megfelelően | …………. | |
parketta csiszolás, lakkozás 2 rétegben, nagy kopásállóságú lak- kal (49 m2) | …………. | |
oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, repedésáthidaló sávok beépítésével, mészfestékkel, vilàgos kék (pale powder blue, Farrow & Ball, vagy ezzel egyenértékű), komplett (81 m2) | …………. | |
falábazat-szakasz bontás, lábazat festésjavítás (0,5 m2) | …………. | |
kályhafülkében parketta visszavésés, szegélyléc bontás, sárga- rézlemez burkolat éa lábazati csík elhelyezés (0,76 m2) | …………. | |
2 db 350x140-es függöny átalakítása | …………. | |
Velen- cei boudoir | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1db) | …………. |
előtér-rész oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, repedés- áthidaló sávok beépítésével, mészfestékkel, komplett (23 m2) | …………. | |
akantuszleveles gipszfejezet zöld akantusz festéses díszítése (12 db levél) | …………. | |
Napoleo n szoba | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés, üvegfö- dém alatti világítás javítása (1-1 db) | …………. |
oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, repedésáthidaló sávok beépítésével, előre kikevert színezett mészfestékkel: Farrow & Ball Farrow’s creamN°67, komplett (87 m2) | …………. | |
üvegfödém fa keretelés cseréje (4,10 fm) | …………. | |
radiátorrács cseréje szinterezett fémlemezre (0,85 m2) | …………. | |
falábazat pótlás cserélt burkolatú radiátor alatt, festésjavítás- pótlás (0,4 m2) | …………. | |
kályhafülkében parketta visszavésés, szegélyléc bontás, sárga- rézlemez burkolat éa lábazati csík elhelyezés (0,76 m2) | …………. | |
kályhamásolatba épített fűtőszál energiaellátása, kapcsoló kiépí- tése (1 db) | …………. | |
xxxxxxxx xxxxxxxxx, lakkozás 2 rétegben, nagy kopásállóságú lak- kal (61 m2) | …………. | |
Könyv- tár | lábazat festésjavítás (2 m2) | …………. |
Xxxxxx | xxxxxxx le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) | …………. |
eim szoba | oldalfalak újrafestése előkészítő munkákkal, repedésáthidaló sávok beépítésével, mészfestékkel, komplett (99 m2) vieux rose” MIL 531 | …………. |
kandallóbélés (vas) átfestése (2,3 m2) | …………. | |
Kiállító- tér, boudoir | csillár le- és felszerelésével kapcsolatos villanyszerelés (1 db) | …………. |
oldalfalak és gipszrabic boltozat újrafestése előkészítő munkák- kal, mészfestékkel, komplett (34 m2) | …………. | |
radiátortakaró burkolat beépítése meglévő ablakparapeti radiá- tortakarók mintájára, 1,70x0,25x1,30 m (2 db) | …………. | |
15 cm magas faszerkezetű podeszt építése boltozatos térrészben (0,27 m3 faanyag), szőnyegpadló burkolattal (7,0 m2) - színe: tojáshéj, törtfehér vagy hasonló (egyeztetendő), fa szegélyléce- zéssel (8,0 fm) | …………. | |
rejtett világítás kiépítése boltozatos térrészben, fejezet mögött, vezetékezéssel, világítótesttel, kapcsolóval, komplett (2 db) | …………. | |
Manzar d kuta- tószoba | szerelt gipszkarton válaszfal CW100 tartószerkezeten, kétoldali 2x12,5 RB gipszkarton burkolattal (55 m2) | …………. |
gipszkarton fal egyoldali festése 2 rtg diszperziós festékkel, gletteléssel, üvegfátyol felrakással, komplett (55 m2) | …………. | |
1,00/2,10-es tapétaajtó (ECLISSE tapéta SYNTESIS LINE nyí- lóajtó) beépítése gipszkarton válaszfalba, szerelvényezve, komp- lett (1 db) | …………. | |
helyiségvilágító kapcsoló létesítése a meglévő manzárdvilágítási rendszer szétválasztásával (1 db) | …………. | |
Manzar d kiállítót erem | gipszkarton fal egyoldali festése 2 rtg diszperziós festékkel, gletteléssel, üvegfátyol felrakással, komplett (55 m2) | …………. |
jelenlegi világítási rendszer bontása és átalakítása, helyiségvilá- gító kapcsoló létesítése a meglévő manzárdvilágítási rendszer szétválasztásával (1 db) | …………. | |
a kastély manzárd szintjén berendezendő korai családtörténeti bemutatóhoz készítendő multimédia tartalom fejlesztése a „Multimedia-Korai családtörténet.docx” fájlban (külön mellék- letként csatolva) foglaltak szerint | …………. | |
Teljes akcióte- rület I. ütem | A munkahelyen képződő építési és kommunális hulladék, tör- melék, bontott anyag stb. folyamatos összegyűjtése és rendsze- res elszállítása. EWC-170904 kód: Kevert építési és bontási hulladék, "nem veszélyes" osztályba sorolva. (10 m3) | …………. |
A meglévő szerkezetek munkálatok alatti levédése (fóliatakarás, leragasztás, stb.) (415 m) | …………. |
.............................., 2018. ………………… …..
…...……..………..………………. (közös) ajánlattevő(k) cégszerű vagy meghatalmazotti aláírása
Nyilatkozat
a Kbt. a 66. § (2) és (4) bekezdésében, 134. § (5) bekezdésében foglaltakkal, valamint a termékek újszerűségével és műszaki megfelelőségével, valamint változásbejegyzéssel kapcsolatban
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épületé- ben megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
Xxxxxxxxx, ..........................................., mint a(z) xxxxxxxxxxx
(székhely: ......................................................) cégjegyzésre jogosultja vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező képviselője az alábbiak szerint nyilatkozom, hogy:
1) az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi for- mai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után – a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – kijelentem, hogy az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelményt megismertük, megértettük és azokat a jelen nyilatkozattal feltétel nélkül és visszavonhatatlanul elfogadjuk, nyertességünk esetén a szerződést megkötjük, az abban foglalt feltételek szerint az ajánlatunkban meghatározott ellenszolgáltatás ellenében telje- sítjük.
2) a Kbt. 66. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nyilatkozom, hogy az általam kép- viselt ajánlattevő a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikrovállalkozásnak / kisvállalkozásnak / középvállalkozásnak / egyiknek sem mi- nősül5.
3) a Kbt. 134. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nyilatkozom, hogy a jótállási biztosítékot a meghatározott határidőig az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátjuk.
4) nyertességünk esetén kizárólag új, korábban még soha nem használt olyan termékeket adunk el az ajánlatkérő részére, amelyek mindenben megfelelnek a közbeszerzési doku- mentum részét képező műszaki leírásban foglalt műszaki követelményeknek és előírások- nak.
5) az ajánlattevő vonatkozásában változásbejegyzési eljárás van folyamatban / ajánlattevő vonatkozásában változásbejegyzési eljárás nincsen folyamatban. 6
………..., 2018. ...............................
..........................................
(közös) ajánlattevő(k) cégszerű vagy meghatalmazotti aláírása
5 Kérjük, a megfelelő meghatározást egyértelműen megjelölni szíveskedjenek!
6 Kérjük, a megfelelő meghatározást egyértelműen megjelölni szíveskedjenek!
NYILATKOZAT
Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épü- letében megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szol- gáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
Alulírott …………………………… (név), mint a(z) (ajánlat-
tevő elnevezése) képviselője úgy nyilatkozom, hogy az alkalmassági követelményeknek az alábbi szervezetek kapacitására (is) támaszkodva kívánunk megfelelni:
Kapacitást rendelkezés- re bocsátó szervezet neve, székhelye (címe) | Az ajánlattételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésé- vel annak az alkalmassági követelménynek a megjelölése, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő a megjelölt szervezet erőforrására támaszkodik (Pl.: P/1). |
…………………., 2018. ……….…… …..
..........................................
(közös) ajánlattevő(k) cégszerű vagy meghatalmazotti aláírása
Nyilatkozat a kizáró okokról
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épületé- ben megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
Alulírott …………………………… (név), mint a(z) (ajánlat-
tevő elnevezése) képviselője úgy nyilatkozom, hogy az ajánlattevő nem tartozik a jelen köz- beszerzési eljárás során előírt kizáró okok hatálya alá, azaz nem áll fel vele szemben a Kbt. 62.§ (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjában felsorolt kizáró okok egyike sem.
Nyilatkozom továbbá a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. §
(2) bekezdése alapján, hogy a szerződés teljesítéséhez nem veszek igénybe a fenti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általam az alkalmasság igazolására igénybe vett más gazdasági szereplő/szervezet nem tartozik a fenti kizáró okok hatálya alá.
………….., 2018. ………… ………..
..........................................
(közös) ajánlattevő(k) cégszerű vagy meghatalmazotti aláírása
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró okról
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épületé- ben megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
Alulírott …………………………… (név), mint a(z) (ajánlat-
tevő elnevezése) képviselője úgy nyilatkozom, hogy:
1) A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontjával kapcsolatban kijelentjük, hogy társaságunk olyan társaságnak minősül, amely7
- szabályozott tőzsdén jegyzett;
- szabályozott tőzsdén nem jegyzett.
Amennyiben a társaság szabályozott tőzsdén nem jegyzett, akkor a pénzmosás és a terroriz- mus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. §
38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevét és ál- landó lakóhelyét az alábbiak szerint mutatjuk be:8
....................................................... (név) (állandó lakóhely)
....................................................... (név) (állandó lakóhely)
....................................................... (név) (állandó lakóhely)
………….., 2018. ………… ………..
..........................................
(közös) ajánlattevő(k) cégszerű vagy meghatalmazotti aláírása
7 A megfelelő részt meg kell jelölni, vagy a nem kívánt részt törölni kell!
8 Amennyiben az ajánlattevő olyan társaságnak minősül, amely szabályozott tőzsdén nem jegyzett, ugyanakkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3.
§ 38. pontjának a-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa nincsen, akkor erről kell nyilatkoznia.
Nyilatkozat a Kbt. 114. §-ának (2) bekezdése alapján az alkalmassági követel- ményeknek való megfelelőségről
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épületé- ben megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
Alulírott …………………………… (név), mint a(z) (ajánlat-
tevő/) képviselője úgy nyilatkozom, hogy az ajánlattételi felhívás 13.1. P/1-P/2. pontjában, valamint a 13.3. M/1-M/2. pontjában előírt alkalmassági követelmények teljesülnek, azoknak megfelelünk.
………….., 2018. ………… ………..
..........................................
(közös) ajánlattevő(k) cégszerű vagy meghatalmazotti aláírása
Nyilatkozat9
a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja tekintetében a P/1. és P/2. alkalmassági feltétellel kapcsolatban
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épületé- ben megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
Alulírott, ……………........…….………, mint a(z) (cég-
név, székhely) ajánlattevő / az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet10cégjegy- zésre jogosult képviselője – az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után – a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy a(z)
…………………………………..
ajánlattevő / az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet11
általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) teljes, illetve a közbeszerzés tárgyából szár- mazó árbevétele az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától visszafelé számított utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a következőképpen alakult:
………. üzleti év (Pénz- nem ) | ………. üzleti év (Pénznem ) | ………. üzleti év (Pénznem ) | |
Teljes árbevé- tel | ……………………,- (nettó) | ……………………,- (nettó) | ……………………,- (nettó) |
A közbeszer- zés tárgyából származó árbevétel | ……………………,- (nettó) | ……………………,- (nettó) | ……………………,- (nettó) |
………….., 2018. ………… ………..
…………………………………… cégszerű vagy meghatalmazott ál- tali aláírás
9 Jelen nyilatkozatot kizárólag ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján az alkalmasságra vonatkozó részletes igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek/alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek kell benyújtania az ajánlatkérő ezirányú felhívását követően.
10 A megfelelő részt jól látható módon meg kell jelölni.
11 A megfelelő részt jól látható módon meg kell jelölni.
NYILATKOZAT12
a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja tekintetében az M/1. számú alkalmassági feltétellel kapcsolatban
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épületé- ben megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
Alulírott, ……………...……….………, mint a(z) (cégnév,
székhely) ajánlattevő / az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet 13cégjegyzésre jogosultja vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező képviselője – az ajánlati felhívás- ban és a és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi köve- telmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után – a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel kije- lentem, hogy
………………………
ajánlattevő / az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet14
az ajánlattételi felhívás megküldésének napjától visszafelé számított három évben teljesített legjelentősebb referenciamunkái a következőképpen alakultak:
Sor szám | A szerződést kötő másik fél neve és címe, valamint a kapcsolattartó neve és elérhe- tősége | A referenciamunka tárgya | Az alkalmas- sági mini- mumkövetel mény tekinte- tében rele- váns mennyi- ségi adat | A teljesítés ideje (teljesítés kezdé- sének és befeje- zésének időpont- ja - év, hónap, nap) | A teljesítés az elő- írásoknak és a szerződésnek meg- felelően történt-e (Igen/Nem) |
1. | |||||
… | |||||
… | |||||
… |
………………….., 2018. ………………
…………………………………… cégszerű vagy meghatalmazott ál- tali aláírás
12 Jelen nyilatkozatot kizárólag ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján az alkalmasság igazolására vonatkozó részletes igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek/alkalmasság igazolásá- ban részt vevő más szervezetnek kell benyújtania az ajánlatkérő ezirányú felhívását követően.
13 A megfelelő részt jól látható módon meg kell jelölni. 14 A megfelelő részt jól látható módon meg kell jelölni.
NYILATKOZAT15
a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében az M/2. alkalmassági feltétellel kapcsolatban
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épületé- ben megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.
Alulírott, ……………...……….………, mint a(z) (cégnév,
székhely) ajánlattevő / az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet 16cégjegyzésre jogosultja vagy szabályszerű meghatalmazással rendelkező képviselője – az ajánlattételi fel- hívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi köve- telmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után – a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel kije- lentem, hogy
………………………
ajánlattevő / az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet17
az alábbi szakembert kívánja a szerződés teljesítésébe bevonni:
Név | Végzettség |
1. |
A szakember végzettséget igazoló okiratot mellékelten csatoljuk.
……………..………, 2018. …………….. …….
………..………………. cégszerű vagy meghatalmazott általi aláírás
15 Jelen nyilatkozatot kizárólag ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján az alkalmasságra vonatkozó részletes igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek/alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek kell benyújtania az ajánlatkérő ezirányú felhívását követően.
16 A megfelelő részt jól látható módon meg kell jelölni. 17 A megfelelő részt jól látható módon meg kell jelölni.
IV. Szerződéstervezet
VÁLLALKOZÁSSAL VEGYES ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
(tervezet)
amely létrejött egyrészről (székhely:
………………………………….., cégjegyzékszám: bankszámla-
szám: ……………………………………, adószám: ………………………….) mint eladó (a továbbiakban: Xxxxx)
és másrészről
a Xxxxxxx Xxxxxx Alapítvány (8052 Fehérvárcsurgó, Xxxxxx xxxx 0., xxxxxxxxxxxxxx szám: 01-01- 0005140, adószám: 18065877-2-07, bankszámlaszám: ………………………….) mint vevő (a továbbiakban: Vevő) között az alábbi feltételekkel:
I. Előzmények
1. [Az érintett projekt]
Vevő tájékoztatta Eladót, hogy konzorciumi partnerként célja a „A fehérvárcsurgói Károlyi- kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016-00017 azonosító számú, uniós forrásból finanszírozott projekt megvalósítása.
2. [Tájékoztatás a pénzügyi fedezetről]
Vevő a jelen szerződés szerinti ellenszolgáltatás fedezetét „A fehérvárcsurgói Károlyi- kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016-00017 azonosító számú projekt keretben megkötött támogatási szerződés alapján biztosítja.
3. [A közbeszerzési eljárás lényegesebb adatai]
3.1 Vevő mint ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiak- ban: Kbt.) 113. §-a alapján hirdetmény közzététele nélküli nyílt eljárást folytatott le. Vevő az eljárást megindító felhívást 2018 napján küldte meg a kiválasztott, illetve
érdeklődését jelző ajánlattevőknek. Az összefoglaló tájékoztatás a Közbeszerzési Hatóság honlapján 2017. napján jelent meg.
3.2 Vevő a közbeszerzési eljárásban a közbeszerzés tárgyát az alábbiak szerint határozta meg.
„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fejlesztése” című GINOP-7.1.1-15-2016- 00017 azonosító számú projekt keretében kiállítási installáció beszerzése és a kastély épü- letében megvalósuló kiállítás kialakításával és megvalósításával kapcsolatos egyes szol- gáltatások ellátása vállalkozással vegyes adásvételi szerződés keretében.”
3.3 A közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő Eladó lett.
4. [Eladó megerősítő nyilatkozata]
Eladó a jelen szerződés aláírásával megerősíti, hogy az ajánlattételi felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban megjelenő valamennyi feltételt megismerte, azokat az aján- latának a közbeszerzési eljárásban való benyújtásával magára nézve kötelezőnek fogadta el.
II. A szerződés tárgya
5. [Eladó főkötelezettsége]
Eladó köteles a szerződés tárgyát képező és a jelen szerződés 2. számú mellékletében részle- tesen előírt minőségi, funkcionális és mennyiségi feltételeknek mindenben megfelelő, a 3. számú mellékletében ajánlott új, azaz még nem használt kiállítási installációt (továbbiakban: Termék vagy Termékek) Vevőnek a teljesítés helyén átadni és azok tulajdonjogát mindenne- mű korlátozástól mentesen Vevőre átruházni. Az átadott Termékeknek mindenben meg kell felelniük a jelen szerződésben és annak mellékleteiben, valamint a hatályos jogszabályokban és a teljesítéskor érvényes szabványokban foglalt előírásoknak.
Eladó köteles továbbá a szerződés tárgyát képező és a jelen szerződés 2. számú mellékletében részletesen meghatározott, a fehérvárcsurgói kastély épületében megvalósuló kiállítás kialakí- tásával és megvalósításával kapcsolatos egyes szolgáltatásokat is ellátni.
6. [Vevő átvételi kötelezettsége]
Vevő köteles a jelen szerződés megkötésével megrendelt és szerződésszerűen átadott Termé- keket átvenni, a szerződésszerűen teljesített kapcsolódó szolgáltatásokat elfogadni és azok el- lenértékéül a jelen szerződés szerinti ellenértéket megfizetni.
III. A felek jogai és kötelezettségei
7. [Tájékoztatási kötelezettség teljesítése]
Szerződő felek kölcsönösen és egybehangzóan kijelentik, hogy Vevő a szerződés teljesítésé- hez szükséges minőségi, funkcionális és mennyiségi követelményeket a közbeszerzési eljá- ráshoz készített ajánlattételi felhívásban (1. számú melléklet) és az egyéb közbeszerzési do- kumentumok részét képező műszaki leírásban (2. számú melléklet) hiánytalanul megadta.
8. [Kiegészítő tájékoztatás nyújtása]
Amennyiben Xxxxxxxx a közbeszerzési dokumentumokban, illetve a jelen szerződés mellékle- teiben nem szereplő, de a teljesítéshez szükséges egyéb információra van szüksége, köteles az információ igényéről Vevőt haladéktalanul értesíteni. Vevő vállalja, hogy Xxxxx által észszerűen kért, a szerződésszerű teljesítéshez szükséges és rendelkezésére álló minden in- formációt, adatot, nyilatkozatot, hozzájárulást észszerű határidőn belül – késedelem nélkül – Eladó rendelkezésére bocsát.
9. [Jogszavatosság, felhasználási engedély]
Eladó szavatol azért (jogszavatosság), hogy a Termékek korlátozásmentes tulajdonjogával rendelkezik, azoknak Vevőre történő átruházását harmadik személy joga nem korlátozza, il- letve nem zárja ki.
Eladó hozzájárul ahhoz, hogy a jelen szerződés teljesítése során létrejövő bármely szellemi alkotást Vevő Eladó minden további hozzájárulása nélkül korlátozás nélkül és kizárólagosan szabadon felhasználhassa. A felhasználási engedély határozatlan idejű, korlátlan és kizáróla- gos. Eladó kifejezetten kijelenti, hogy a felhasználási engedély magában foglalja a művek módosításának és átdolgozásának jogát is. A felhasználási engedély kifejezetten kiterjed a mű többszörözésére, amely magában foglalja a mű kép- vagy hangfelvételen rögzítését, illetve számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra való másolását is. A felhasználási engedély kiterjed arra is, hogy a felhasználási engedélyt Vevő harmadik személyre átruházza, illetve, hogy harmadik személynek további engedélyt adjon a művek felhasználására. Eladót megil- lető teljes felhasználási díjat a jelen szerződés 21. pontjában foglalt teljes ellenszolgáltatás magában foglalja.
IV. A szerződés teljesítése, teljesítési határidő
10. [A teljesítési határidő]
Szerződő felek megállapodnak abban, hogy Xxxxx a jelen szerződés feltételeinek mindenben megfelelő és a rendeltetésszerű használatra alkalmas Termékek – ide nem értve az opciós té- telt – teljesítési helyen történő átadását és a tulajdonjog átruházását, illetve a kapcsolódó szol- gáltatások ellátását és a fejlesztett multimédia tartalom átadását legkésőbb a jelen szerződés aláírásától számított 70 munkanapon belül teljesíti.
11. [A kapcsolódó szolgáltatások ellátásával kapcsolatos eladói kötelezettségek]
Eladó köteles az egyes kapcsolódó szolgáltatásokkal érintett munkaterületet munkavégzésre alkalmas állapotban biztosítani Vevő részére a jelen szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt.
12. [Részteljesítés]
Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés aláírását követő 30. munkanapig szerző- désszerűen leszállított, illetve teljesített Termékek és szolgáltatások tekintetében Eladó külön részszámla kiállítására jogosult az ajánlatában meghatározott (egység)díjak figyelembe véte- lével. A részszámla kiállításának feltétele, hogy az érintett Termékek tulajdonjogának Vevőre történő átruházásának ne legyen jogi akadálya, az érintett Termékek működőképessége, ren- deltetésszerű használatra alkalmassága, valamint a jelen szerződésben meghatározott minősé- gi, funkcionális és mennyiségi követelményeknek való megfelelősége, illetve az érintett kap- csolódó szolgáltatások szerződésszerű teljesítése bizonyított legyen és a szerződésszerű rész- teljesítést Vevő részteljesítési jegyzőkönyv aláírásával igazolja.
13. [A Termékek, illetve a kapcsolódó szolgáltatások mennyiségi, funkcionális és minőségi ellenőrzése]
13.1 Vevő köteles a felajánlott (rész)teljesítés minőségi, funkcionális és mennyiségi ellenőr- zését a Termékek átadásától, illetve a kapcsolódó szolgáltatások befejezésétől számított 5 munkanapon belül elvégezni.
13.2 Az ellenőrzés a szerződésszerű (rész)teljesítést nem akadályozhatja, indokolatlanul nem késleltetheti.
14. [Teljesítési hely]
Eladó a Termékek szállításának pontos időpontjáról legkésőbb a szállítást megelőző öt nappal korábban köteles értesíteni Vevőt. A Termékek teljesítési helye: 8052 Fehérvárcsurgó, Xxxxxx xxxx 0. (Károlyi-kastély)
15. [Kárveszély viselése a teljesítés előtt a Termékek tekintetében]
15.1 A Termékek átadás-átvétele előtt a kárveszély teljes mértékben Eladót terheli.
15.2 Eladó felelőssége különösen kiterjed a Termékekben a szállítás vagy a raktározás során bekövetkező mindennemű károkért, ezzel kapcsolatban Vevőt semmiféle felelősség nem ter- heli. Eladó felel különösen a megfelelő csomagolásért és a szakszerű fel- és lerakodásért is. Eladó köteles a Termékek olyan csomagolásáról gondoskodni, amely a teljesítési helyre törté- nő szállítás vagy a raktározás alatt megakadályozza azok sérülését vagy értékromlását. A szál-
lítás, illetve a raktározás alatt a csomagolásnak meg kell felelnie a szállítás, illetve a raktáro- zás módjának.
16. [Vevő felelősége a szállítás körében]
Vevő felel azért, hogy a teljesítési hely alkalmas legyen arra, hogy Eladó a Termékeket a tel- jesítési helyen le tudja rakni. Amennyiben Vevő érdekkörében felmerülő ok miatt Eladó bár- melyik Xxxxxxxx nem tudja a teljesítési helyen kirakodni vagy a szerződés szerinti feladatait elvégezni, ezt Vevő késedelmének kell tekinteni, mely Eladó egyidejű késedelmét kizárja.
17. [Teljesítési jegyzőkönyv]
17.1 A Termékek átadásáról és átvételéről, illetve a kapcsolódó szolgáltatások teljesítéséről jegyzőkönyvet (a továbbiakban: teljesítési jegyzőkönyv) kell felvenni.
17.2 Vevő kizárólag nem szerződésszerű teljesítés esetén tagadhatja meg az átvételét, a telje- sítés elismerését. Vevő – figyelemmel a Kbt. 135. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségére
– a felajánlott teljesítés elismeréséről vagy az elismerés megtagadásáról és annak indokairól a teljesítés felajánlását tartalmazó értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles írásban tájékoztatni Eladót. Eladó köteles az esetleges hiba elhárítását haladéktalanul meg- kezdeni és a teljesítést ismételten felajánlani.
17.3 A teljesítési jegyzőkönyv Vevő általi aláírásával egyidejűleg a kárveszély is átszáll Ve- vőre.
18. [A teljesítési jegyzőkönyv aláírásának feltételei]
A teljesítési jegyzőkönyv aláírásának feltétele, hogy a Termékek tulajdonjogának Vevőre tör- ténő átruházásának ne legyen jogi akadálya, a Termékek működőképessége, rendeltetésszerű használatra alkalmassága, valamint a jelen szerződésben meghatározott minőségi, funkcioná- lis és mennyiségi követelményeknek való megfelelősége, illetve a kapcsolódó szolgáltatások szerződésszerű teljesítése bizonyított legyen. A teljesítési jegyzőkönyv aláírásának az is felté- tele, hogy Xxxxx a jótállási biztosítékot Vevő rendelkezésére bocsássa.
19. [A tulajdonjog átszállása]
A Termékek tekintetében a 17. pont szerinti teljesítési jegyzőkönyv, - illetve a részteljesítéssel érintett Termékek tekintetében – a 12. pont szerinti részteljesítési jegyzőkönyv Vevő általi aláírásának időpontjában a Termékek tulajdonjoga átszáll Vevőre, feltéve ha utóbb Eladót megillető ellenszolgáltatást megfizeti.
20. [Alvállalkozók, közreműködők]
20.1 A felek alvállalkozó kifejezésen a közbeszerzési eljárás megindításakor hatályos Kbt. 3.
§-ának 2. pontja szerinti fogalmat, valamint a Ptk. 6:129. §-a és a Ptk. 6:148. §-a szerinti köz- reműködőt értik.
20.2 Eladó a jelen szerződésből eredő kötelezettségeinek harmadik személyre történő átruhá- zására nem jogosult. A jelen szerződést Eladónak kell teljesítenie.
20.3 Vevő a Kbt. 138. §-ának (3) bekezdése alapján – a 20.4 pontban foglalt kivétellel - nem korlátozhatja Eladó jogosultságát alvállalkozó bevonására. Eladó ugyanakkor legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles Vevőnek valamennyi olyan alvállalkozót beje- lenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a közbeszerzési eljárásban az adott
alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. Eladó a szerződés teljesí- tésének időtartama alatt köteles Vevőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvál- lalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
20.4 Eladó a Kbt. 138. §-ának (2) bekezdése alapján a teljesítésében az alkalmasságának iga- zolásában részt vett szervezetet a Kbt. 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon, valamint a 65. § (7) bekezdésében bemutatott kötelezettségvállalásának megfelelően köteles igénybe venni. E szervezetek teljesítésbe történő bevonása kizárólag a Kbt. 138. §-ának (2) bekezdésében foglaltak esetén maradhat el.
20.5 Eladó a fentiekkel összhangban igénybe vett alvállalkozóért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna, alvállalkozó jogosulatlan igénybevétele esetén pedig felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.
V. Az Eladót megillető ellenszolgáltatás, fizetési feltételek
21. [Az Eladót megillető ellenszolgáltatás]
21.1 Felek megállapodnak abban, hogy Vevő által Eladótól megvásárolt – a jelen szerződés- ben meghatározott minőségi, funkcionális és mennyiségi követelményeknek megfelelő és rendeltetésszerű használatra alkalmas – Termékek (ide értve az opciós tételt is) vételára, és a kapcsolódó szolgáltatások díja összesen Ft. + áfa (a továbbiakban: teljes ellen-
szolgáltatás)
21.2 A teljes ellenszolgáltatás magában foglalja Eladónak a szerződés teljesítésével összefüg- gő valamennyi költségét, így különösen valamennyi adót, illetéket és vámot, valamint vala- mennyi, a jelen szerződésben megrendelt szolgáltatás ellenértékét is, továbbá a Termékek teljesítési helyre juttatásának költségeit is. Eladó a teljes ellenszolgáltatáson kívül további díjazásra, költségtérítésre nem jogosult.
22. [Fizetési, számlázási feltételek]
22.1 Vevő az ellenszolgáltatást a Ptk. 6:130. §-ának (1)-(2) bekezdései alapján a teljesítés Vevő általi – a Kbt. 135. §-ának (1) bekezdése szerinti – igazolását követően, a nevére a jog- szabályoknak megfelelően kiállított (rész)számlának Vevő általi kézhezvételétől számított 8 napon belül, az Eladó által megjelölt bankszámlára történő átutalással egyenlíti ki, figyelem- mel a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet utófinanszírozásra vonatkozó szabályaira.
22.2 A (rész)számla kötelező mellékletét képezi az aláírt (rész)teljesítési jegyzőkönyv.
22.3 A kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF).
22.4 Vevő – figyelemmel a Kbt. 135. §-ának (6) bekezdésében foglaltakra – a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak Xxxxx által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be.
22.5 Eladó az opciós tétel tekintetében külön számlát köteles kiállítani, amennyiben az opciós tétel teljesítésére külön kerül sor.
23. [Előleg biztosítása]
23.1 Vevő a Kbt. 135. §-ának (8) bekezdése alapján legfeljebb - az általános forgalmi adó nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 30 %-ának megfelelő mértékű előleg igénylésének lehetőségét biztosítja Xxxxx számára.
23.2 Az igénybe vett előleget a végszámlában kell elszámolni.
23.3 Amennyiben a jelen szerződés bármely okból megszűnik, a még el nem számolt előleget Xxxxx Vevő írásbeli felszólítását követő 8 napon belül köteles visszafizetni.
24. [Adószabályok alkalmazása]
Vevő kizárólag a vonatkozó jogszabályokban, különösen az általános forgalmi adóra vonat- kozó jogszabályokban meghatározott alaki és formai követelményeknek megfelelő számlát fogadja be. Vevő a teljes ellenszolgáltatáson kívül egyéb, pénzbeli szolgáltatást nem biztosít, Eladó a jelen szerződésben foglalt teljes ellenszolgáltatáson felül semmilyen egyéb jogcímen semmilyen további díjazásra, költségtérítésre nem jogosult, kivéve, ha jelen szerződés kifeje- zetten másként rendelkezik.
25. [Késedelmes fizetés]
Késedelmes fizetés esetén Vevő a Ptk. 6:155. §-ában meghatározott mértékű késedelmi kama- tot köteles Eladónak megfizetni.
VI. A szerződés megerősítése
26. [Hibás teljesítés]
Felek hibás teljesítésnek tekintik, ha bármelyik Termék, vagy szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a jelen szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi, mennyiségi vagy funkcionális követelményeknek.
27. [Késedelmi kötbér]
27.1 Ha Eladó a jelen szerződés 10. pontjában meghatározott teljesítési határidő tekintetében olyan okból, melyért felelős, késedelembe esik, a késedelemmel érintett naponként - a jelen szerződés 211.1. pontja szerinti, az általános forgalmi adó összegét nem tartalmazó - teljes ellenszolgáltatás 0,5 százalékának megfelelő összegű késedelmi kötbér fizetésére köteles.
27.2 A késedelmi kötbér a késedelembe esés napjától esedékes.
27.3 A késedelmi kötbér nem haladhatja meg a jelen szerződés 21.1 pontja szerinti, az általá- nos forgalmi adó nélkül számított teljes ellenszolgáltatás 10 %-át. A kötbérmaximum elérése esetén Vevő – kártérítési kötelezettség és a teljesítéshez fűződő érdeke megszűnésének bizo- nyítása nélkül – egyoldalúan gyakorolhatja elállási jogát, vagy a szerződést egyoldalúan azonnali hatállyal felmondhatja.
28. [Meghiúsulási kötbér]
Ha a teljesítés Vevőnek – Eladó a jelen szerződésben foglalt szerződésszegésére alapított - elállása vagy felmondása miatt, akár más olyan okból, melyért Xxxxx felelős meghiúsul, Eladó a jelen szerződés 21.1 pontja szerinti, az általános forgalmi adót nem tartalmazó teljes ellen- szolgáltatás 20 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbér fizetésére köteles. A teljesítés elmara- dása esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja.
29. [Jótállás]
29.1 Eladó a jelen szerződésben meghatározott teljesítésért teljes körű jótállást vállal a teljesí- tési jegyzőkönyv mindkét fél általi aláírásától számított 12 + …18 hónap, azaz összesen … hónap. (jótállási idő). Amennyiben a jótállás tekintetében jogszabály ennél magasabb mérté- ket, vagy hosszabb kötelező alkalmassági időt határoz meg valamely Termék vagy munkarész tekintetében, akkor a jogszabály előírásait kell alkalmazni.
29.2 Vevő jótállással kapcsolatos jogai nem érintik Vevőt jogszabály alapján megillető szava- tossági jogait.
29.3 A jótállás ugyanakkor nem terjed ki azokra a hibákra, amelyekről Eladó bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett, rendeltetésellenes használat vagy karbantartás elmu- lasztásának következménye.
29.4. A jótállási vagy szavatossági idő alatt fellépő hiányosságot, hibát haladéktalanul Eladó tudomására kell hozni, Xxxxx pedig köteles haladéktalanul intézkedni, a hibát, hiányt kiküszö- bölni.
29.5 Eladó a jótállási idő alatt az érdekkörébe tartozó hibák kijavítását haladéktalanul meg- kezdi és a műszakilag indokolt időtartamon belül befejezi. Ellenkező esetben Vevő jogosult Eladó értesítésével Xxxxx terhére a munkát mással elvégeztetni, a jótállási biztosíték érvénye- sítésével.
30. [Jótállási biztosíték]
30.1 Szerződő Felek kijelentik, hogy Eladó a teljesítési jegyzőkönyv aláírásáig a jelen szerződésnek mindenben megfelelő jótállási biztosítékot köteles átadni Vevő részére és javára pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia, vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény formájában (a továbbiakban: teljesítési biztosíték). A jótállási biztosíték szolgáltatását igazoló okirat jelen szerződés 5. számú mellékletévé válik. A jótállási biztosíték átadásának bármilyen okból történő elmulasztását vagy késedelmes teljesítését, illetve nem megfelelő jótállási biztosíték nyújtását a szerződő felek olyan súlyos szerződésszegésnek tekintik, hogy ez önmagában megalapozza Vevő jogosultságát a teljesítési biztosíték igénybevételére.
30.2 A jótállási biztosíték akkor megfelelő, ha
18 Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a 2. értékelési részszempont tekintetében az ajánlattevőknek arra kell ajánlatot tenniük, hogy a minimális 12 hónapos jótálláson felül hány hónap többletjótállást vállalnak. A felolvasólapon a vállalt többletjótállást kell feltüntetni. Példával élve: ameny- nyiben az ajánlattevő összesesen 36 hónap jótállást vállal, akkor a felolvasólapon 36-12, azaz 24 hónapot kell feltüntetni. Az ajánlatkérő egyúttal felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a 24 hónapot elérő, és az azt meghaladó mértékű többletjótállás az ajánlatok elbírálása során azonos (maximális) pontszámot kap. Azaz amennyiben valamelyik ajánlattevő 24 hónapot meghaladó mértékű többletjótállást ajánl, az ajánlatkérő az arányosításánál legkedvezőbb tartalmi elemként a 24 hónapot veszi figyelembe.
- a jelen szerződés 21.1. pontja szerinti, az általános forgalmi adó összegét nem tartalmazó teljes ellenszolgáltatás opciós tétel vételárával csökkentett összege 5 %-ára vonatkozik,
- pénzügyi intézmény vagy biztosító társaság részéről szabályszerűen kerül kiállításra,
- a Ptk. 6:436. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakon kívül korlátozás nélküli és visszavonhatatlan,
- megfelel valamennyi a jelen szerződésben meghatározott egyéb feltételnek.
30.3 A fentieken túlmenően a jótállási biztosítéknak tartalmaznia kell azt, hogy a pénzügyi intézmény vagy a biztosító társaság kötelezi magát arra, hogy Vevő első írásbeli felszólítására, Eladó vagy bármely más személy esetleges kifogásolását figyelmen kívül hagyva, azonnal kifizeti a Vevőnek a megjelölt összeget a jogviszony a Ptk. 6:436. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakon túlmenő vizsgálata nélkül, a bank vagy a biztosító társaság saját kötelezettsége alapján.
30.4 A teljesítési biztosítéknak a jelen szerződés a jótállási időtartam lejártát követő 30 napig kell érvényesnek lennie.
30.5 A jótállási biztosíték érvényességi határidején belül Eladónak jótállási kötelezettségével kapcsolatos bármilyen mulasztása vagy szerződésszegése önmagában megalapítja a jogot arra, hogy Vevő a jótállási biztosítéknak a mulasztással vagy szerződésszegéssel arányos részét lehívja. A jótállási biztosíték nem mentesíti Eladót a jótállási kötelezettség szerződésszerű teljesítésből eredő - a jótállási biztosíték mértékét meghaladó - vevői követelések teljesítése alól.
30.6 Eladó a jelen szerződésnek megfelelő jótállási biztosítékot – a jelen pontban meghatározott formákon kívül – oly formában is átadhatja Vevő részére, hogy annak összegét legkésőbb a teljesítési jegyzőkönyv aláírásáig Vevő által megjelölt bankszámlára befizeti (átutalja). A befizetett készpénzt Felek óvadéknak tekintik, és Vevő ezt óvadékként kezeli.
30.7 Eladó – figyelemmel a Kbt. 134. §-ának (8) bekezdésében foglaltakra – a jótállási biztosíték egyes formáiról a másikra áttérhet azzal a feltétellel, hogy a jótállási biztosítéknak a jelen szerződésben foglalt összegben és időtartamra folyamatosan rendelkezésre kell állnia.
31. [Elállás vagy felmondás késedelem esetén]
Vevő Xxxxx késedelme miatt – az érdekmúlás bizonyítása nélkül – elállhat a szerződéstől, vagy ha az már nem lehetséges, azonnali hatállyal felmondhatja azt, ha a késedelem megha- ladja a 20 naptári napot.
32. [Egyéb felmondási és elállási jogok]
32.1 Vevő – kártérítési kötelezettség és a teljesítéshez fűződő érdeke megszűnésének bizonyí- tása nélkül – elállhat a szerződéstől, vagy azt azonnali hatállyal felmondhatja az alábbi ese- tekben is:
- Eladó ellen felszámolási vagy végelszámolási eljárás indul;
- Eladó a jelen szerződés rendelkezéseivel ellentétesen von be alvállalkozót vagy egyéb közreműködőt a teljesítésbe;
- a Kbt. 143. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak;
- Eladó egyéb, a jelen szerződésben nevesített olyan szerződésszegést követ el, melyhez a szerződés ezt a jogkövetkezményt fűzi.
32.2 Vevő a Kbt. 143. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel köteles a jelen szerző- dést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy Eladó tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.
32.3 Vevő a Kbt. 143. §-ának (3) bekezdése alapján jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érin- tett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon -, ha
- a Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekin- tetében fennáll a 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;
- a Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez va- lamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.
33. [Felmondás és elállás közlése]
Az elállást, illetve a felmondást írásban kell közölni.
34. [Kötbér érvényesítésének joghatása]
Vevő kötbérigényének érvényesítése nem jelenti Vevő egyéb igényeinek elvesztését. Vevő a kötbért meghaladó kárának érvényesítésére is jogosult. Vevő kötbérigényét írásban köteles közölni Eladóval, külön megjelölve annak jogalapját és összegét.
VII. Vegyes rendelkezések
35. [A szerződés módosítása]
A felek – vagy az erre jogosult bármelyik fél – a jelen szerződést csak a Kbt. 141. §-ában fog- laltak és a Ptk. rendelkezései szerint, írásban módosíthatják.
36. [Együttműködési kötelezettség]
Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés időtartama alatt folyamatosan, a jóhi- szeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően kölcsönösen együttműködnek. Ennek megfelelően időben tájékoztatják egymást, nem csupán a jelen megállapodásban foglaltak teljesítéséről, hanem minden olyan számottevő kérdésről, amely a szerződés teljesítésére kiha- tással lehet.
37. [Konfliktuskezelés]
Felek az esetleges jogvitáikat elsődlegesen békés úton, tárgyalások útján kívánják rendezni, s csupán akkor fordulnak bírósághoz, ha a tárgyalásos rendezés nem vezetett eredményre.
38. [A szerződés érvényessége]
Felek a jelen szerződés megkötésekor figyelemmel voltak a Kbt. 135. § (11) bekezdésében foglalt rendelkezésre is, mely szerint semmis – a késedelmi kamat tekintetében a Ptk. 6:155.
§-ának (4) bekezdésében lehetővé tett eset kivételével – a közbeszerzési eljárás alapján meg- kötött szerződés azon rendelkezése, amely kizárja vagy korlátozza Vevő szerződésszegése esetére irányadó jogkövetkezmények alkalmazását.
Felek kölcsönösen kijelentik, hogy a jelen szerződésnek nincs olyan rendelkezése, mely a jelen pontban hivatkozott jogszabályi rendelkezést sérti.
39. [Üzleti titok korlátai]
Nem korlátozható, illetve nem tiltható meg üzleti titokra hivatkozással olyan információ nyil- vánosságra hozatala, amely az információs önrendelkezési jogra vonatkozó külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik vagy az adat üzleti ti- tokká minősítését jogszabály kizárja. Szerződő felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el, hogy a közreműködő szervezet, a támogató, valamint a jogszabályok alapján ellenőrzésre ha- táskörrel rendelkező szervezetek jogosultak ellenőrizni a rendelkezésükre bocsátott költségve- tési pénzeszközök szerződésszerű felhasználását.
40. [A Kbt. 136. §-a szerinti kikötések]
40.1 Eladó
a) nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költ- ségeket, amelyek a 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek Eladó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak, valamint
b) a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatké- rőt haladéktalanul értesíti.
40.2 Amennyiben Eladó külföldi adóilletőségű személy, akkor köteles a szerződéshez, annak megkötését követő 8 napon belül arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illető- sége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a Eladóra vonat- kozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
41. [Átláthatóság]
Eladó a jelen Szerződés aláírásával nyilatkozik arról, hogy 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek. 1. a-c) pontokban meghatározott átlátható szervezetnek minősül. Eladó ezen nyilatkozat- ban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles a Vevőt tájékoztatni. A valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést a Vevő felmondhatja vagy – ha a jelen szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől elállhat.
VIII. Mellékletek
42. [Mellékletek]
Jelen szerződés – külön csatolás nélkül is – elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellék- letek:
1. számú melléklet: Ajánlattételi felhívás
2. számú melléklet: Műszaki leírás
3. számú melléklet: Eladó ajánlatának szakmai tartalma
4. számú melléklet: Teljesítési biztosíték
5. számú melléklet: Jótállási biztosíték
6. számú melléklet: Előleg-visszafizetési biztosíték (szükség esetén)
43. [Értelmezési sorrend]
Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a mellékletek értelmezése vagy esetleges ellent- mondásuk esetén az alábbi értelmezési sorrend irányadó.
1. ajánlattételi felhívás
2. műszaki leírás
3. Eladó szakmai ajánlata
4. jelen szerződés
A felek a szerződésben nem szabályozott egyéb kérdésekben a Ptk., a Kbt., valamint az egyéb kapcsolódó jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit tekintik irányadónak.
A szerződő felek a jelen szerződést – annak elolvasása és értelmezése után – mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá.
………………….., …….. …………………….
………..……………………………… ………………………….……….
Vevő Eladó