Nemzetközi Passport Advantage Szerződés Nemzetközi Passport Advantage Express Szerződés
Nemzetközi Passport Advantage Szerződés Nemzetközi Passport Advantage Express Szerződés
Melléklet a Havi Licenceléshez
A jelen Melléklet a Havi Licenceléshez („Melléklet”) feltételei az Ügyfél vonatkozó IBM International Passport Advantage Szerződés feltételeinek vagy IBM International Passport Advantage Express Szerződés feltételeinek kiegészítése, amely olyan IBM Programokat szabályoz, amiket az IBM vagy hivatalos viszonteladóinak egyike havi licenc alapján elérhetővé tesz az Ügyfél xxxxxxx.Xx Ügyfél aláírásával módosítás nélkül elfogadja a jelen Melléklet feltételeit. A jelen Mellékletben nem meghatározott, nagybetűkkel kiemelt kifejezések meghatározása a Szerződésben található.
1. Meghatározások
Szerződés – az Ügyfél IBM International Passport Advantage Szerződése vagy IBM International Passport Advantage Express Szerződése.
Kötelezettségvállalási Időszak – azon időszak, amelyben az Ügyfél fizetési kötelezettséget vállal az IBM felé és amely során a HL Program az Ügyfél rendelkezésére áll a vonatkozó Tranzakciós Dokumentum meghatározásai szerint.
Ügyfél – a Szerződésben vagy a vonatkozó Tranzakciós dokumentumban azonosított „Ügyfél”.
HL Program – egy IBM program, amely az Ügyfél rendelkezésére áll a havi licenc („HL” vagy angol rövidítés szerint ML) díjáért egy megadott Kötelezettségvállalási Időszakban.
Havi Licencelés – azon feltételek, amelyek keretében az IBM az Ügyfél rendelkezésére bocsátja a HL Programokat.
2. Megújítás
2.1 A Kötelezettségvállalási Időszak automatikus megújítása
Ha az Ügyfél Felhasználási Engedélye a HL Program megújítását „automatikusként” határozza meg, akkor az IBM az aktuális áron automatikusan megújítja a lejáró HL Program Kötelezettségvállalási
Időszakát a követő időszakra.
Az Ügyfél visszautasíthatja a lejáró HL Program Kötelezettségvállalási Időszakának automatikus megújítását, ha írásos kérelmet nyújt be az IBM vagy az Ügyfél viszonteladója számára egy hónappal az aktuális Kötelezettségvállalási Időszak lejárati dátuma előtt.
2.2 Kötelezettségvállalási Időszakot követő folyamatos számlázás
Ha az Ügyfél Felhasználási Engedélye „folyamatos számlázást” határoz meg a HL Program megújítására vonatkozóan, akkor az IBM az Ügyfél számára számlát küld a HL Programmal kapcsolatban a számlában meghatározott számlázási időszakra érvényes áron, azonos számlázási gyakorisággal.
Az ügyfél megszakíthatja a HL Programot, ezáltal leállíthatja a folyamatos számlázást, ha egy hónapra előre írásos értesítést küld az IBM vagy az Ügyfél viszonteladója számára. A HL Program Ügyfél általi használatának megszüntetése esetén az IBM minden fennálló díjról számlát állít ki az Ügyfél részére abban a hónapban, amelyben a megszüntetés hatályba lépett. A fel nem használt előre befizetett összegek nem téríthetők vissza.
2.3 Megújítás hiánya
Ha az ügyfél Felhasználási Engedélye a HL Program megújítási típusát „megszűnőként” határozza meg, akkor az IBM nem újítja meg a HL Programot a kezdeti Kötelezettségvállalási Időszak végén és megszünteti a HL Program licencét.
A HL Program Kötelezettségvállalási Időszakon túli használatának folytatásához az Ügyfélnek egy új Kötelezettségvállalási Időszak megvásárlását kell megrendelnie az IBM vállaltnál vagy az Ügyfél viszonteladójánál.
3. Pénz-visszafizetési garancia
Az IPLA „pénz-visszafizetési garanciája” csak akkor érvényes HL Programokra, amikor az Ügyfél első alkalommal licenceli a programot, függetlenül attól, hogy egyszeri díj, Határozott Időszak vagy a jelen Melléklet vonatkozik rá. Az Ügyfél csak akkor kaphat visszatérítést egy HL Programmal kapcsolatban, ha
az Ügyfél a HL Program kezdeti Kötelezettségvállalási Időszakának első 30 napján belül visszaszolgáltatja azt. Az IBM nem biztosít jóváírást vagy visszatérítést korábban esedékes vagy kifizetett díjakért.
4. Megszüntetés és Visszavonás
4.1 A Havi Licencelés megszüntetése
Az IBM teljes egészében visszavonhatja a Havi Licencelést minden aktuális Ügyféltől egy 12 hónapos előzetes írásos értesítéssel, nyilvános bejelentés, levél vagy e-mail formájában.
A jelen Melléklet esetleges ellentétes rendelkezései ellenére, ha az Ügyfél HL Programhoz történő hozzáférését az IBM azért szünteti meg, mert az Ügyfél megsértette a jelen Melléklet bármely vonatkozó feltételét, az IBM nem köteles a Kötelezettségvállalási Időszak igénybe nem vett részére vonatkozóan visszatérítést vagy jóváírást biztosítani.
4.2 A licencengedély megszűnése
Az Ügyfél HL Program használatára vonatkozó jogosultsága azon időszak utolsó napján szűnik meg, amelyben az Ügyfél fizetési kötelezettséggel tartozik a HL Program használatáért. Az Ügyfél beleegyezik, hogy a licencengedély megszűnésekor azonnal megszakítja a HL Program használatát és megsemmisíti az Ügyfél minden másolatát a HL Programról.
4.3 HL Program visszavonása
Ha az IBM visszavonja egy adott HL Program Havi Licencelését, az Ügyfél elfogadja a következőket:
a. az Ügyfél nem újíthatja meg az adott HL Program Kötelezettségvállalási Időszakát; és
b. ha az Ügyfél a visszavonási értesítés előtt újította meg a HL Program Kötelezettségvállalási Időszakát, akkor az Ügyfél (a) folytathatja a HL Program használatát az aktuális
Kötelezettségvállalási Időszak végéig a Havi Licencelési feltételek értelmében vagy (b) időarányos pénz-visszatérítést kaphat.
A jelen Melléklet a Havi Licenceléshez, a Szerződés és annak bármely Tranzakciós Dokumentuma minősül a felek között kötött teljes szerződésnek az Ügyfél által beszerzett Havi Licencelési tranzakciókra vonatkozóan és felülír minden korábbi szóbeli vagy írásbeli kommunikációt, közlést, vállalást, biztosítékot, ígéretet, közlést és kötelezettséget az Ügyfél és az IBM között a Havi Licencelés tekintetében. A jelen Melléklet, valamint bármely alkalmazandó Tranzakciós dokumentum aláírása során egyik fél sem támaszkodik olyan tényállásra, amely nincs meghatározva jelen Mellékletben, a Szerződésben vagy egy Tranzakciós Dokumentumban. Az Ügyféltől származó minden egyéb, írásban közölt további vagy eltérő feltétel (mint például egy megrendelőlap, PO) érvénytelen.
A felek mindegyike elfogadja a jelen Melléklet feltételeit, és ennek jeléül a jelen Mellékletet (vagy más, jelentőséggel bíró, kapcsolódó dokumentumot) kézi, vagy amennyiben a jogszabályok azt elismerik, elektronikus aláírásával látja el. Aláírását követően, i) jelen Mellékletnek megbízható eszközökkel készült minden másolata (például elektronikus kép, fénymásolat vagy fax) eredetinek tekintendő, valamint ii) az, a jelen Melléklet alapján megszerzett valamennyi Havi Licencre érvényes.
Elfogadva:
<Ügyfél cégjegyzékben szereplő neve>
Elfogadva:
<IBM cégjegyzékben szereplő neve>
Ügyfél cégszerű aláírása Cégszerű aláírás
Név (gépelve vagy nyomtatott betűkkel): Név (gépelve vagy nyomtatott betűkkel):
Beosztás (gépelve vagy nyomtatott betűkkel): Beosztás (gépelve vagy nyomtatott betűkkel): Dátum: Dátum:
Szerződésszám / Helyszín szám:
IBM Ügyfélszám:
Ügyfél címe: