ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
11. sz. melléklet
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
elektronikus számlavezetéshez
Hatályos: 2022. február 01.
1. Általános rendelkezések
Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) hatálya kiterjed a Polgári Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Bank) által biztosított elektronikus szolgáltatásokra (SMS-Info, Internet Banking, Electra ügyfélprogram).
Jelen ÁSZF a Bank elektronikus szolgáltatásainak részletes feltételeit szabályozza. A Bank és Ügyfél között fennálló jogviszony alapját jelen ÁSZF, az Üzletszabályzat, a vonatkozó hirdetmények, valamint a Bank és Ügyfél által megkötött Elektronikus Számlavezetés Szolgáltatási Szerződés (továbbiakban Szerződés) képezi.
Az Ügyfél a Szerződés aláírásával elismeri, hogy az Üzletszabályzatot, az ÁSZF-et, valamint a vonatkozó hirdetményeket megismerte, megértette, és azok tartalmát elfogadja. Az Ügyfél elismeri, hogy a Bank a Szerződés megkötését megelőzően kellő időben lehetőséget biztosított a vonatkozó dokumentumok megismerésére.
Az Üzletszabályzat, a jelen ÁSZF valamint a vonatkozó hirdetmények a Bank honlapján és fiókjaiban az ügyfelek számára elérhető helyen közzétételre kerültek, melyeket az Ügyfél kérésére papír alapon vagy tartós adathordozón díjmentesen rendelkezésre bocsátja.
Jelen ÁSZF-ben – valamint a Bank és Ügyfél között létrejött Szolgáltatási Szerződésben – nem szabályozott kérdésekben a Bank Általános Üzletszabályzata, a 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (hpt.), a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (pft.), a 2013. évi V. törvény (Polgári Törvénykönyv), a Bank mindenkor hatályos hirdetményei, illetve egyéb, az irányadó hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
2. Fogalmak
Bank: Polgári Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 0000 Xxxxxx, Xxxxx xxxx 0. cégjegyzékszám: 09-10-000511) továbbiakban (Bank).
Bankszámla: Ügyfelek részére a Bank által forintban vagy egyéb devizában vezetett, a pénzforgalmi jogszabályok szerinti fizetési számla, amelyen forgalmi tranzakciók bonyolíthatók és amelyre a Bank a napi záróegyenleg alapján kamatot fizet (magában foglalja a lakossági fizetési és vállalkozói pénzforgalmi számlákat).
Azonnali Fizetési Rendszer (AFR): A GIRO Zrt. által működtetett azonnali átutalási megbízások teljesítésére szolgáló belföldi forint fizetési elszámolási rendszer, amelynek során a megadott fizetési megbízás a jogszabályban (35/2017 (XII.14.) MNB rendelet) meghatározott időtartamon belül teljesül.
Azonnali átutalási megbízás: minden olyan, elektronikus banki csatornán benyújtott, egyedi forintösszegre szóló átutalási megbízás, melyet forintszámla terhére adtak meg, összege legfeljebb 10 millió Ft és terhelési napot nem tartalmaz. Az átutalási megbízást a pénzforgalmi szolgáltató emberi beavatkozást nem igénylő módon dolgozza fel, és az, – kivéve ha azt Fogyasztó nyújtja be - nem minősül Kötegelt megbízásnak.
Másodlagos számlaazonsító: a Számlatulajdonos által megadott, a Bank által vezetett fizetési/pénzforgalmi számla azonosítására szolgáló egyedi azonosító. Másodlagos azonosító lehet: e-mail cím, mobil telefonszám, adószám/ adóazonosító jel.
Keretszerződés: az egyes Elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó, a Bank és az ügyfél között létrejött szerződés, amelynek elválaszthatatlan részét képezi az ÁSZF, valamint a Hirdetmény.
Számlatulajdonos: A Bankkal Bankszámlaszerződést kötő természetes személy (ideértve a lakossági Bankszámlák esetén a két néven vezetett Bankszámla mindkét Számlatulajdonosát), illetve jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet.
Cégképviselő: a Bank Pénzforgalmi számlával rendelkező számlatulajdonosának szervezeti formáját szabályozó jogszabályban a szervezet képviseletére jogszabály erejénél fogva jogosultként meghatározott személy, aki
kinevezését/megválasztását a vonatkozó jogszabályban/banki eljárásrendben meghatározott módon igazolja. A Bank InternetBanking és Electra ügyfélprogram szolgáltatásának igénybevétele kapcsán képviseleti aláíró (cégaláíró) igénybe vevő is lehet, aki természetes személyként a számlatulajdonos szervezetnek a szervezet képviseletére, jogszabály erejénél fogva jogosultként meghatározott személy. Aláíró jogát egyedül vagy más képviseletre jogosulttal együttesen gyakorolhatja a rá vonatkozó képviseleti szabályok szerint. Képviseleti jogának terjedelemét az aláírási pontszám fejezi ki.
Ügyfél: a Bank pénzügyi szolgáltatásait igénybe vevő természetes személy, illetve jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, az egyéni vállalkozó, egyéb szerv vagy szervezet.
Rögzítő: a Pénzforgalmi bankszámla Cégképviselője által jelölt – korlátozott jogkörrel bíró – Felhasználó, aki az Internetbanking/Electra ügyfélprogramban hozzáférési jogosultsággal bír, de aláírási jog hiányában megbízás küldésére nem jogosult. Rögzítőként olyan személy is jelölhető, aki a Pénzforgalmi bankszámla felett nem Rendelkező.
Lekérdező: Korlátozott jogkörrel bíró felhasználó, aki hozzáférési jogosultsággal bír, de aláírási jog hiányában megbízás rögzítésére és küldésére nem jogosult.
Felhasználó: a Bankszámla felett Elektronikus szolgáltatás igénybevételével rendelkezni jogosult személy, aki lehet a Számlatulajdonos, illetve pénzforgalmi számla esetén a Számlatulajdonos Cégképviselője, másrészt a Bankszámla felett Rendelkező jogkörrel bíró személy, akit a Számlatulajdonos/Cégképviselő a szolgáltatás igénybevételére feljogosít az általa meghatározott korlátozásokkal, valamint a Bankkártyaszolgáltatást igénybevevő Kártyabirtokos. Ideértve továbbá az SMS Szolgáltatásnál a Szolgáltatás jogosultját.
Felhasználói azonosító: a Felhasználó személyének azonosítására szolgáló azonosító kód, amelyet a Bank bocsájt a Felhasználó rendelkezésére. A Bank minden Felhasználó számára egyedi Felhasználói azonosítót biztosít.
Elektronikus szolgáltatások: A Bank és a Számlatulajdonos között az Elektronikus Megbízást, valamint a Bank által a fizetési/pénzforgalmi számlákra vonatkozóan nyújtott egyéb információs szolgáltatások teljesítését elektronikus adatátvitellel lehet megvalósítani nyitva tartáson belüli személyes megjelenés, illetve nyomtatványok használata nélkül, a Felhasználói adatlapon megadott Felhasználók által. Részei: InternetBanking, Electra Ügyfélprogram, SMS-Info szolgáltatás.
Electra ügyfélprogram (Electra Home Banking): az Ügyfél legalább egy telephelyén, legalább egy számítástechnikai eszközre telepített számítógépes program, amely a Bank vagy a Számlatulajdonos által való telepítés útján elérhető elektronikus banki szolgáltatás, amely segítségével a Felhasználó a Bankszámla javára/terhére fizetési, valamint egyéb a jelen ügyviteli utasításban megjelölt műveleteket végezhet/kezdeményezhet és szolgáltatásokat vehet igénybe.
Electra InternetBanking: A Bank által a Számlatulajdonos részére nyújtott kiegészítő szolgáltatás, amelyet web- böngésző segítségével a Bank xxx.xxxxxxxxxxx.xx honlapján lehet igénybe venni. Segítségével a felhasználó a Bankszámla javára/terhére fizetési megbízásokat kezdeményezhet, információkat kérhet és egyéb szolgáltatásokat vehet igénybe.
SMS-Info szolgáltatás: az a szolgáltatás, amelynek keretein belül, a Banknál vezetett Bankszámlán bonyolított forgalmakról valamint egyenlegekről, illetve Bankkártyával végzett műveletekről rövid szöveges üzenet (SMS) formájában a Bank információt ad. Az Ügyfél a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó részletező adatlapon nyilatkozik arról a Banknak, hogy a szolgáltatásba bevont fizetési számláját/számláit érintő forgalomból miről kíván információt kapni SMS formájában.
SMS (Short Message Service): mobiltelefonnal küldött rövid terjedelmű, meghatározott karakterszámú „GSM System” szabvány szerinti üzenet.
Mobiltelefon: A mobiltelefon (röviden mobil) önmagában kis hatótávolságú hordozható elektronikus telekommunikációs eszköz. Az alap beszédközvetítő funkción kívül egyéb GSM szolgáltatást támogatnak, így például az SMS-t (szöveges üzenet), e-mailt, internetet, MMS-t (multimédia üzenet, fotók, videók küldése), készüléktípusoktól függően biometrikus azonosításra alkalmas és NFC-t tartalmaz (Az NFC (Near field communication) egy rövid hatótávú kommunikációs szabványgyűjtemény okostelefonok és hasonló (általában mobil) eszközök között, egymáshoz érintéssel vagy egymáshoz nagyon közel helyezéssel (maximum pár centiméter) létrejövő rádiós kommunikációra).
Kezdeti bejelentkezési jelszó: a felhasználó bejelentkezési jelszava, melyet a Bank a szolgáltatás élesítésekor küld meg Felhasználó részére, a szerződésben megadott mobiltelefonszámra.
Jelszó: az Electra Internetbankba valamint az Electra ügyfélprogramba történő belépéshez szükséges, a hozzáférésre jogosult Felhasználó egyedi azonosítására szolgáló titkos jelszó, amely kizárólag a Felhasználó számára ismert, és a Kezdeti jelszó megváltoztatásával saját maga határoz meg.
Aláírási jelszó: a hozzáféréshez jogosult Felhasználó egyedi azonosítására szolgáló titkos jelszó, mely segítségével az előkészített megbízásokat – megfelelő aláírási jogosultság esetén – a Bank részére a Felhasználó továbbítja. Az aláírási jelszó a Felhasználó által kerül rögzítésre az első belépés során az aktiválást megelőzően.
Egyedi jelszó: a Felhasználó részére SMS üzenetben megküldött korlátozott ideig érvényes azonosító kód, amelyet a Bank a megbízások/tranzakciók megadásakor küld meg. A megbízás Bank részére történő elküldése előtt a Felhasználónak az Egyedi jelszót meg kell adnia az elektronikus felületen.
Elektronikus Megbízás: a Számlatulajdonos által létrehozott, az InternetBanking vagy az Electra Ügyfélprogram rendszeren keresztül a Bank részére megküldött, a Szerződésben meghatározott típusú pénzügyi tranzakció.
Kötegelt Pénzforgalmi Megbízás: Kötegelt fizetési megbízásnak azok az átutalási megbízások minősülnek, amikor a Felhasználótól a Bankhoz egyidejűleg egynél több fizetési megbízás érkezik elektronikus csatornán.
Tranzakció: olyan banki teljesítés, amit a Bank a Felhasználó kérésére hajt végre úgy, hogy elfogadja annak megbízását.
Erős ügyfél-hitelesítés: hitelesítés legalább két olyan
a) ismeret, azaz csak az ügyfél által ismert információ,
b) birtoklás, azaz csak az ügyfél által birtokolt dolog, és
c) biológiai tulajdonság, azaz az ügyfél jellemzője kategóriába sorolható elem felhasználásával, amely kategóriák egymástól függetlenek annyiban, hogy az egyik feltörése nem befolyásolja a többi megbízhatóságát és az eljárás kialakítása révén biztosított az azonosítási adatok bizalmassága.
3. Az elektronikus szolgáltatások igénybevételének feltételei
Az elektronikus szolgáltatások igénybe vételének feltétele a Banknál vezetett fizetési/pénzforgalmi számla. Az Electra InternetBanking, az SMS-Info valamint az Electra ügyfélprogram kiegészítő szolgáltatás a Számlatulajdonos és a Bank által írásban kötött Szerződés által jön létre. Ha a Szerződés mellékletét képező Felhasználói Adatlapon feltüntetett Felhasználó a Banknál nem azonosított személy, a Bank a mindenkor hatályos Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló Szabályzata értelmében elvégzi a teljes körű azonosítást. A Bank fenntartja a jogot a megrendelés visszautasítására. A Bank a Felhasználóként megjelölt személy tekintetében az adott személy jogszabály / alapító okirat szerint jogosultságát nem vizsgálja és a jelölés jogszerűségéért nem vállal felelősséget.
A Bank és a Számlatulajdonos közötti határozatlan idejű Szerződés azon a napon jön létre, amikor annak két példányát a Számlatulajdonos és a Bank cégszerű aláírásával ellátja. A két eredeti Szerződés egyik példánya az Ügyfélé, másik példánya a Banknál marad.
A Számlatulajdonos és a Felhasználó hozzájárul ahhoz, hogy a valóságnak megfelelően, pontosan kitöltött adatlapokon közölt adatait a Bank az érintett szolgáltatás nyújtásának érdekében kezelje. A Szerződés a Bank és a Számlatulajdonos között jön létre, a Bank ezáltal nem kerül szerződéses jogviszonyba a Számlatulajdonos által a Felhasználói adatlapokon megadott Felhasználókkal.
A Számlatulajdonos a Szerződés Felhasználói adatlapjának kitöltésével egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy a Felhasználó a megadott jogosultsági keretein belül a letiltásról, biztonsági kódok újraaktiválásáról szabadon rendelkezzen és a Bankkal ezzel összefüggésben kapcsolatba lépjen, és a Bank a jogosultság és azonosítás függvényében a kérésnek eleget tegyen.
Az Elektronikus szolgáltatás igénybevételével a Felhasználó visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy a Bank a Felhasználó felé, a Felhasználó érdekkörébe tartozó indokolt okból visszahívást kezdeményezzen.
3.1. Electra InternetBanking szolgáltatás
Az Electra InternetBanking a Bank honlapján keresztül elérhető (xxx.xxxxxxxxxxx.xx) elektronikus banki szolgáltatás, amely segítségével a Felhasználó a Bankszámla terhére fizetési megbízásokat adhat, melyhez kiegészítő szolgáltatásként az egyenleg és számlaforgalom is lekérdezhető.
Az Internetbankon, mint internetes felületen keresztül a Bank egyéb pénzügyi szolgáltatásai / szolgáltatások igénybevételét előkészítő és elősegítő szolgáltatást, illetve az igénybe vett pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan tájékozódási vagy interakciós lehetőséget biztosíthat a Bank által mindenkor lehetővé tett körben. Az Electra InternetBanking kiegészítő szolgáltatást a Bank a Szerződés megkötését követő két munkanapon belül aktiválja a megrendelés során a Számlatulajdonos által megadott Felhasználó(k) részére, a megrendelésben megadott számla/számlák tekintetében.
A Számlatulajdonos a szolgáltatás igénybevételére jogosított Felhasználó, vagy saját rendelkezési jogának módosítását/kiterjesztését/ visszavonását/megszüntetését – erre irányuló szándéka esetén – a Banknak írásban, a Bank által erre rendszeresített Adatlap kitöltésével jelenti be. A módosítást a Bank a hiánytalanul kitöltött Adatlapon történő bejelentés érkezését követő banki munkanap 24.00-ig elvégzi.
Lakossági ügyfelek igénylése: Számlatulajdonos Ügyfél saját részére, a bankfiókban személyesen igényelheti. Rendelkező részére Elektronikus szolgáltatás igénybevételének biztosítása esetén az Elektronikus szolgáltatás igénylése bankfiókban a Rendelkező(k) személyes jelenléte mellett történik.
Vállalati ügyfelek igénylése: Számlatulajdonos Ügyfél / Cégképviselő saját, illetve a Felhasználó személyes jelenléte esetén a Felhasználó részére is, a Bank bármely bankfiókjában benyújthatja a szolgáltatásra vonatkozó igényét.
A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges műszaki feltételeket az Ügyfél biztosítja:
• személyi számítógép;
• Microsoft Windows (Windows7, Windows 8, Windows 8.1, Windows 10, Windows Phone 8.1 / 10), vagy Apple Mac OS X 10.9, Apple iOS 7.1, Android 4.4.2, vagy újabb operációs rendszer;
• folyamatosan frissített vírusellenőrző program;
• internet kapcsolat;
• internet böngésző (minimális rendszerkövetelmény): Internet Explorer 11 (vagy nagyobb). A következő böngészők esetén az utolsó két aktuális verzió támogatott: Opera, Firefox, Safari, Chrome.
• SMS fogadására alkalmas telefonkészülék és működő SMS szolgáltatás valamely távközlési szolgáltatónál.
3.2. SMS-Info szolgáltatás
Az SMS-Info szolgáltatás a Számlatulajdonos Ügyfél a Bank és az Ügyfél által írásban megkötött Szerződéssel kezdeményezhető. A szolgáltatás a Szerződés megkötését követő két munkanapon belül kerül aktiválásra.
A Számlatulajdonos az SMS-Info Szolgáltatás igénylésével egyidejűleg felhatalmazza a Bankot, hogy a bankszámlájára vonatkozó, banktitoknak minősülő információkat, a tranzakciók végrehajtását követően, vagy a szolgáltatás nyújtásának technikai időrendjében a Számlatulajdonos, illetve a Számlatulajdonos által az SMS Szolgáltatásra jogosult Rendelkező részére megadott és a Bank által rögzített SMS fogadására alkalmas mobil telefonszámra továbbítsa.
SMS-Info szolgáltatást igénybe vevő Szerződő Fél a mobil telefonjára érkező tájékoztató jellegű SMS üzeneten keresztül értesül a számláját érintő tranzakciókról. Az SMS-Info szolgáltatás lehetőséget nyújt arra, hogy a Szerződő Fél egyedi beállításokat alkalmazzon a szolgáltatás igénybevételekor. Egy folyószámlához 3 db mobiltelefonszám adható meg. A terhelésekről illetve jóváírásokról szóló értesítések esetén limitösszeg is megadható. A következő információkról kérhető tájékoztatás a szolgáltatással: értesítés átutalásról, számlák közötti átvezetésről, költség-és kamatelszámolásokról, napi egyenlegről, számlafedezet változás limit alá / limit fölé, csoportos beszedési megbízás sorbaállításáról, a beszedési megbízás visszautasításáról, betétszámla lejárata előtt 1-5 nappal, betétösszeg újralekötéséről.
Tranzakció SMS küldés ideje: A számlán történő terhelés/jóváírás esetén, valamint a bankkártya tranzakciók összegének zárolását követően.
Egyenlegküldés ideje: reggel 07.00 óra, csak az egyenleg megváltozása esetén kerül kiküldésre, mely a tárgynap nyitóegyenlegét tartalmazza. A egyenleg a felhasználható (szabad hitelkerettel növelt) összeget tartalmazza.
A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges műszaki feltételeket az Ügyfél biztosítja:
• SMS fogadására alkalmas mobil telefonkészülék,
• működő SMS szolgáltatás valamely mobil távközlési szolgáltatónál.
3.3. Electra ügyfélprogram szolgáltatás
Az Elektronikus szolgáltatásait a Banknál Lakossági Bankszámla szerződéssel rendelkező Számlatulajdonos(ok), Pénzforgalmi bankszámlával rendelkező Számlatulajdonos(ok), és erre jogosult – az egyes szolgáltatások igénybevétele jellegétől függően a Bank által elvárt módon a képviseleti és rendelkezési joggal bíró – Cégképviselők, valamint az általuk rendelkezésre megjelölt személyek vehetik igénybe.
Az Electra ügyfélprogram kiegészítő szolgáltatást a Bank a Szerződés megkötését követő két munkanapon belül aktiválja a megrendelés során a Számlatulajdonos által megadott Felhasználó(k) részére, a megrendelésben megadott számla/számlák tekintetében.
A Számlatulajdonos Ügyfél a szolgáltatás igénybevételére jogosított Felhasználó, vagy saját rendelkezési jogának módosítását/kiterjesztését/ visszavonását/megszüntetését – erre irányuló szándéka esetén – a Banknak írásban, a Bank által erre rendszeresített Adatlap kitöltésével jelenti be. A módosítást a Bank a hiánytalanul kitöltött Adatlapon történő bejelentés érkezését követő banki munkanap 24.00-ig elvégzi.
Lakossági ügyfelek igénylése: Számlatulajdonos Ügyfél saját részére, a bankfiókban személyesen igényelheti. Rendelkező részére Elektronikus szolgáltatás igénybevételének biztosítása esetén az Elektronikus szolgáltatás igénylése bankfiókban a Felhasználó(k) személyes jelenléte mellett történik.
Vállalati ügyfelek igénylése: Számlatulajdonos Ügyfél / Cégképviselő saját, illetve a Felhasználó személyes jelenléte esetén a Felhasználó részére is, a Bank bármely bankfiókjában benyújthatja a szolgáltatásra vonatkozó igényét.
Az Ügyfél vállalja, hogy saját költségén és felelősségére biztosítja az Electra Ügyfélprogram szolgáltatás eléréséhez, használatához szükséges felhasználói környezetet, és vállalja annak használati (szolgáltatói) díját.
Az Ügyfél saját költségén és felelősségére gondoskodik a felhasználói környezet karbantartásáról, vírusvédelméről, az abban tárolt adatok biztonságáról, szoftverek és adatok helyreállíthatóságáról, berendezések, adatkapcsolatok tartalékolásáról. A felhasználói környezet meghibásodása, működésképtelensége esetén az Electra ügyfélprogram használata érdekében az Ügyfél a szükséges intézkedéseket saját költségén megteszi. A fentiek elmulasztása következtében fellépő kárért a Bankot nem terheli felelősség.
Az Electra InternetBanking és az Electra ügyfélprogram használatának részletes technikai feltételeit, műszaki jellemzőit a Felhasználói Kézikönyv tartalmazza (teljes változata az elektronikus felületen a Súgó menüben érhető el).
A szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges műszaki feltételeket az Ügyfél biztosítja:
• számítógép, táblagép vagy egyéb olyan eszköz, amely Windows operációs rendszerrel (vagy az említett operációs rendszerben igénybe vett szolgáltatásokkal teljesen megegyező szolgáltatásokat tartalmazó más operációs rendszer),
• folyamatos kapcsolattartásra alkalmas, megfelelő sávszélességű Internet kapcsolat (vezeték nélküli kapcsolati elem esetén megfelelő biztonsági beállítások megléte mellett).
A Bank az Electra ügyfélprogram telepítési díját a mindenkor hatályos hirdetmény tartalmazza. A díjról a Bank ennek megfelelő számlát állít ki a Számlatulajdonos részére.
Számlatulajdonos Ügyfél és a Felhasználó minden esetben köteles az Electra InternetBanking, az SMS-Info valamint az Electra ügyfélprogram szolgáltatást – a működtetésre vonatkozó biztonsági előírásokat betartva – rendeltetésszerűen alkalmazni.
3.3.1. Electra ügyfélprogram szolgáltatás további feltételei
Az Electra ügyfélprogram rendszer kliens moduljának használatát a Bank egyetlen aktív példányban engedélyezi függetlenül a szoftverrel kezelt számlák számától. Lehetőség van a kliens modul tulajdonos kérésére az Electra ügyfélprogram helyi hálózatban történő használatára. A hálózatos működés esetén egyetlen program képes a kommunikációra, a többi programmal csak az off-line üzemmódban működő alkalmazások (pl. megbízások rögzítése, aláírása) az elérhetőek. Amennyiben a kliens modul tulajdonos több számítógépen kíván kommunikálni, akkor több kliens programot kell igényelnie. Az Electra ügyfélprogram kliens moduljának mentését, archiválását a kliens modul tulajdonos jogosult elvégezni.
Az Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy a rendszerhez illetéktelenek ne férjenek hozzá, másolatot ne készítsenek. A Bank az informatikai munkatársai vagy megbízott alvállalkozó által biztosítja a távoli telefonos támogatást a Kliens modul használatára, és az esetleges hibaelhárításokra vonatkozóan.
A Bank a helyszíni telepítést a kliens modul tulajdonossal egyeztetett időpontban, a mindenkori hirdetményben meghatározott díj ellenében végzi el. A Bank kapacitásának függvényében a helyszíni munkához alvállalkozót vonhat be. A kliens modul tulajdonos kötelessége biztosítani, hogy a telepítéskor jelen lévő általa megbízott személy jogosult legyen a telepített program átvételére.
Az Electra ügyfélprogram szolgáltatás esetén az Ügyfél és Felhasználó kötelezettséget vállal arra, hogy a szoftvert kizárólag a kézikönyvben leírtak szerint használja az abban leírt feldolgozási és kapcsolattartási rend szerint. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a fenti okok miatt történt mulasztás a szolgáltatás Bank által történő felmondását vonhatja maga után.
4. Elektronikus szolgáltatás aktiválása
Az Electra InternetBanking valamint az Electra ügyfélprogram az automatikus titkosító és ellenőrző rendszerek (elektronikus hitelesítő tanúsítvány, egyéb titkos azonosító adatok) segítségével biztosítják, hogy a Bank vagy az Ügyfél által küldött, illetve fogadott adatokhoz jogosulatlan harmadik személy ne férhessen hozzá, illetve a küldött
/ fogadott adatokban eszközölt változások felismerhetőek legyenek.
A Felhasználó az Electra InternetBanking valamint az Electra ügyfélprogram rendszert személyre szóló bejelentkezéshez szükséges azonosító valamint titkos Jelszó birtokában veheti igénybe. A Bank a bejelentkezéshez szükséges információkat a Felhasználó a Szerződés aláírását követően az aktiválás során biztosítja. A regisztráció során generált „Csoport név” valamint ’Felhasználó név” az aktiválást követően átadásra kerül a Felhasználó részére, a bejelentkezési jelszó SMS-ben kerül kiküldésre a Felhasználó által megadott mobil telefonszámra. A kezdeti bejelentkezési jelszó megváltoztatása az Ügyfél feladata és felelőssége, ennek elmulasztásából eredő károkért a Bankot nem terheli felelősség. A Felhasználó biztonsági kódjáért, az azokkal történő visszaélésért kizárólag a Felhasználó a felelős. A Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy a biztonsági kódokat megőrizze, jogosulatlan harmadik személy tudomására ne jusson, hozzá ne férjen. A Felhasználónak korlátlanul és feltétel nélkül jogában áll a biztonsági kódok (jelszavak) megváltoztatása. A nagyobb biztonság érdekében az 1. biztonsági szintű jelszavak megváltoztatása 90 naponta esedékes.
Ha a Felhasználó úgy véli, hogy jelszava kitudódott, a Felhasználó az Electra InternetBanking valamint az Electra ügyfélprogramba történő belépéssel köteles haladéktalanul megváltoztatni. A Bank ellenőrzési lehetősége az adott felhasználó név/ jelszó megfelelőségéhez van, így azért, hogy azt ki és milyen tranzakcióhoz használta, semmilyen felelősség nem terhelheti. A biztonsági kódok illetéktelen felhasználásából eredő károkért nem terheli a Bankot felelősség.
1.szintű Biztonsági Kód (Jelszó): Az 1. szintű biztonsági kód az az Electra InternetBanking valamint az Electra ügyfélprogramba történő bejelentkezéshez szükséges a felhasználónév és azonosító ismerete mellett. Az 1. szintű biztonsági kód szigorú biztonsági előírások mellett, a Felhasználó számára készült titkos azonosító kód, melyet az első bejelentkezés alkalmával - a Felhasználói Kézikönyvben leírtak szerint - minimum 8 karakterből álló egyedi azonosító kódra, jelszóra meg kell változtatni.
Az adatok jogosulatlan hozzáférés elleni védelme érdekében a Bank Internetbanking rendszerébe történő bejelentkezés során erős ügyfélhitelesítést alkalmaz. Az erős-ügyfélhitelesítés során a Felhasználó azonosítása a felhasználó azonosító és a bejelentkezési jelszó megadásával, majd az SMS hitelesítés alkalmazásával történik a Felhasználói adatlapon megadott telefonszámra. A Bank az SMS hitelesítési módot alkalmazza a kapcsolt szolgáltatások termékek igénybevételének Felhasználók általi biztonságos jóváhagyásához is.
2. szintű Biztonsági Kód (Jelszó): Az Electra InternetBanking valamint az Electra ügyfélprogram rendszeren belül a rögzített tranzakció-csomagok aláírására szolgál. A Felhasználó az 1-es szintű biztonsági kódjától (bejelentkezési jelszó) különböző, 2. szintű (aláíró) kódjával (jelszó) írja alá az utalandó tranzakció-csomagot.
Electra InternetBanking használata esetén a nagyobb biztonsági szint elérése érdekében a Felhasználó részére az aláíráshoz SMS jelszó szükséges, melyet az aláírási gombra kattintva a rendszer automatikusan generál, és SMS-ben elküldi a Felhasználó által megadott mobil telefonra. Ezt követően öt perc áll a Felhasználó rendelkezésére, hogy ezzel a jelszóval a tranzakció-csomagot aláírja és beküldje a Bankba. Öt perc után az SMS-jelszó érvényét veszti, az aláírást újra kell kezdeményezni. A Bank a dinamikus jelszó időbeni megérkezéséért nem vállal felelősséget.
Electra ügyfélprogram használata esetén a Felhasználó aláíró jelszavát az első bejelentkezéskor állítja be.
SMS-Info szolgáltatás igénybevétele esetén az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Bank számítástechnikai rendszere által szolgáltatott adatok SMS üzenetek transzferálását a Bank által megbízott transzferszolgáltató végzi, melyre tekintettel kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy banktitoknak minősülő adatait az SMS-Info szolgáltatás keretében és érdekében – az SMS-Info szolgáltatás teljesítéséhez szükséges és elégséges mértékben – a Bank a transzfer
szolgáltató és mobiltelefon szolgáltatók részére továbbítás céljából megküldje. Az üzeneteket tájékoztató jellegűnek kell tekinteni.
Az SMS üzeneteket a Bank kizárólag a Felhasználói adatlapon megadott telefonszám(ok)ra teljesíti. A Bank az üzenetek kiküldése során csakis az elindított üzenet tartalmáért és címzettjéért vállal felelősséget. Az üzenet meg nem érkezéséért, a késedelméért, téves kézbesítéséért, a kézbesített üzenetek illetéktelenek általi hozzáféréséért és az azokból eredő károkért nem terheli felelősség.
A Felhasználó az SMS-Info szolgáltatást az általa megadott SIM kártyáról veheti igénybe. Az adatlapon bejelentett SIM kártya hívószámának módosulásakor a Felhasználó kötelessége, és felelőssége a változás bejelentése, változtatás elmaradásából eredő károkért a Bank felelősséget nem vállal, a Bankot felelősség nem terheli.
Az ügyfél kötelezi magát arra, hogy a telefonszám megváltozásáról, megszűnéséről, illetve a mobiltelefonszámhoz kapcsolódó mobiltelefon, SIM-kártya elvesztéséről, ellopásáról, továbbá illetéktelen harmadik személy birtokba jutásáról haladéktalanul értesíti a Bankot.
4.1. Jelszó letiltás, feloldás
Ha a Felhasználó nem megfelelő belépési jelszót ad meg, az Electra InternetBanking valamint az Electra ügyfélprogram rendszer a hibás jelszó megadás tényét jegyzi, és jelzi a következő sikeres bejelentkezéskor. Három, egymást követő sikertelen bejelentkezés után az Electra InternetBanking valamint az Electra ügyfélprogram automatikusan letiltja a Felhasználó rendszerhasználati lehetőségét.
A biztonsági kódok (jelszavak) elfelejtése, illetve a Felhasználó sikertelen bejelentkezése miatti letiltás esetén a Felhasználó kérheti a Banktól új biztonsági kód megadását. Az új biztonsági kód kérvény bejelentését követően a Bank az adott Felhasználóra vonatkozó korábbi biztonsági kódokat (jelszavakat) érvényteleníti, és új jelszót biztosít az előzővel azonos módon a Felhasználó számára. A Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy az új biztonsági kódok (jelszavak) az első belépés alkalmával megváltoztatásra kerüljenek.
Ha valamelyik elektronikus szolgáltatásban a Felhasználó rendelkezési joga a Számlatulajdonos / Felhasználó által bármilyen okból vagy bármelyik jelszó (Kezdeti jelszó vagy Jelszó) háromszori, egymás utáni sikertelen megadását követően letiltásra kerül, a letiltás feloldása személyesen a bankfiókban nyitvatartási időben történő megjelenés útján kezdeményezhető.
A letiltást követően az alábbi műveletek elvégzésére van lehetőség:
• Hibapontok törlése (hibás jelszó megadás következtében)
• Aláírási jelszó törlése (üresre állítása)
• Új bejelentkezési jelszó küldése (SMS-ben)
Személyesen, a bankfiókban történő ügyintézés folyamata:
• A sikertelen azonosítás következtében (ha az Ügyfél a három azonosító adat valamelyikét nem tudja) telefonon történő ügyintézésre nincs mód.
• Az ügyfélazonosítás és ügyintézés a fiókban történő személyes megjelenés alkalmával történik.
A Bank bármikor, azonnali hatállyal jogosult az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használatát, bármely Felhasználót, bármely fizetési/pénzforgalmi számlát véglegesen vagy átmeneti jelleggel letiltani, illetve bármely Elektronikus Megbízás teljesítését megtagadni, felfüggeszteni, ha
(a) a Számlatulajdonos vagy a Felhasználó bejelentést tett,
(b) bármely Jelszóval, vagy az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használatához szükséges egyéb titkos azonosító adattal, vagy bármelyik rendszerrel való visszaélésre vonatkozóan a Bank megítélése szerint alapos gyanú merül fel;
(c) az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info biztonságos működését veszélyeztető használatot, hibajelenséget észlel;
(d) az Ügyfél/Számlatulajdonos/Felhasználó megszegi a Szerződést;
(e) a Számlatulajdonos kártól való megóvása érdekében ezt szükségesnek ítéli;
(f) egyéb, a Bank által indokolt biztonsági okból.
A Számlatulajdonos a fizetési/pénzforgalmi számla felett a bejelentése esetén, illetve a Bank letiltásra vonatkozó döntését követően a Fizetési/pénzforgalmi számla Keretszerződés rendelkezései szerint rendelkezhet. A
Számlatulajdonos letiltás esetén köteles a Bank vonatkozó hirdetményében meghatározott összegű díjat a Banknak megfizetni. A letiltási díjjal a Bank a Számlatulajdonos fizetési/pénzforgalmi számláját megterheli.
5. Biztonsági szabályok
A Felhasználó haladéktalanul értesíti a Bankot, ha észlelte, hogy
- az elektronikus fizetési eszköz kikerült a birtokából (őrzése alól), vagy annak használatához tartozó azonosítókat, jelszavakat jogosulatlan harmadik személy is megismerte;
- a folyószámlakivonaton, illetve a folyószámlán jogosulatlan műveletet tüntettek fel.
A fenti biztonságot sértő eseményekről Számlatulajdonos / Felhasználó haladéktalanul értesíti a Bankot
• a Bank nyitva tartási idejében a Bank számlavezető / kapcsolattartó bankfiókjában, vagy a bank kapcsolattartó referensének tett bejelentéssel.
A bejelentésnek tartalmaznia kell a legfontosabb adatokat (a bejelentő Felhasználó személyazonosító adatait, a Számlatulajdonos megnevezését, az érintett számla számát, a bejelentés alapjául szolgáló esemény megjelölését, feltételezett helyét, időpontját). A bejelentéssel egyidejűleg a bejelentő Felhasználó köteles külön nyilatkozni arról, hogy az Electra InternetBanking, az Electra ügyfélprogram valamint SMS-Info rendszerhez való hozzáférés törlését, vagy újbóli aktiválást kér. A Bank a letiltási- és újraaktiválási kérelemnek négy órán belül tesz eleget. A Felhasználó bejelentés esetén kérheti új jelszót biztosítását. A bejelentés előtti és utáni időszakban keletkezett károk viselésére vonatkozó szabályokat a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény tartalmazza.
A Bank a bejelentést hatálytalannak tekintheti, ha a bejelentésből a fizetési/pénzforgalmi számla, illetve a Felhasználó nem azonosítható, vagy a bejelentés körülményei és tartalma arra enged következtetni, hogy az abban foglaltak nem valósak. A bejelentés hatálytalanságából fakadó jogkövetkezményekért és károkért a Bank nem felel. Bejelentés esetén a Felhasználó személyazonosságának ellenőrzése céljából a Bank jogosult további - a Bankszámlával kapcsolatosan általa nyilvántartott - adatokat kérni.
Számlatulajdonos jogosult
• az InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info szolgáltatások használatának megszüntetésére,
• bármely Felhasználónak letiltására,
• bármely felhasználó jelszavának aktiválását kérni.
Felhasználó jogosult
• saját hozzáférésének letiltására,
• saját jelszavának újraaktiválását kérni.
A Bank nem felelős azért a kárért, amely abból származik, hogy a Bankot megtévesztik a tekintetben, hogy a bejelentés a Számlatulajdonostól vagy az arra jogosult Felhasználótól származik-e.
5.1. Rendszer használat letiltása
A Bank bármikor, azonnali hatállyal jogosult az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram és SMS-Info használatát, bármely Felhasználót, bármely Bankszámlát véglegesen vagy átmeneti jelleggel letiltani, illetve bármely elektronikus megbízás teljesítését megtagadni, felfüggeszteni, ha
• a Számlatulajdonos vagy a Felhasználó bejelentést tett,
• bármely Jelszóval, vagy az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram SMS-Info rendszer használatához szükséges egyéb titkos azonosító adattal, illetve az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszerrel való visszaélésre vonatkozóan a Bank megítélése szerint alapos gyanú merül fel;
• az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram biztonságos működését veszélyeztető használatot, hibajelenséget észlel;
• a Számlatulajdonos vagy a Felhasználó megszegi a Szerződést;
• a Számlatulajdonos kártól való megóvása érdekében ez szükséges;
• egyéb, a Bank által indokolt biztonsági okból.
A Számlatulajdonos a pénzforgalmi/fizetési számla felett a bejelentése esetén (ha az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram vagy az SMS-Info rendszer használata vagy valamennyi Felhasználó letiltásra kerül), illetve a Bank letiltásra vonatkozó döntését követően a pénzforgalmi/fizetési számla szerződés rendelkezései szerint rendelkezhet. Az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használatának fenti szabályozott letiltása miatt a Számlatulajdonos vagy bármely harmadik személy esetében felmerülő károkért a Bank nem felel.
Bármely Jelszó, vagy az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használatához szükséges egyéb titkos azonosító adat, illetve az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram letiltására irányuló
bejelentésének - az ennek alapjául szolgáló tények bekövetkezése ellenére történő - elmulasztása, vagy a bejelentéssel kapcsolatos - a Bank tevékenységi körén kívül eső - bármilyen visszaélés következtében a Számlatulajdonost, a Felhasználót vagy valamely harmadik személyt ért kárért a Bank felelősséget nem vállal.
A Számlatulajdonos letiltás esetén köteles a Bank vonatkozó Hirdetményében meghatározott összegű díjat a Banknak megfizetni. A letiltási díjjal a Bank jogosult a Számlatulajdonos számláját megterhelni.
6. Felhatalmazás
A Felhasználónak az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram használatára vonatkozó jogosultságát a Számlatulajdonos által a Szerződésben megjelölt feltételek határozzák meg.
A Számlatulajdonos felhatalmazza a Bankot, hogy mindaddig, amíg arról írásban másképpen nem rendelkezik:
• A Szerződéshez tartozó Felhasználói adatlapon kért és kapott Felhasználó nevet, és a hozzátartozó, a Felhasználó által beállított jelszót az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszer bejelentkezési eljárása során mindaddig tekintse érvényes, a bankszámlákhoz történő jogos, és engedélyezett hozzáférésnek, amíg a Felhasználó névhez megfelelő jelszót adnak meg, illetve a letiltásra, módosításra vonatkozóan a Felhasználó, vagy a Számlatulajdonos bejelentést nem tesz.
• Megbízzon az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszeren keresztül megfelelő pontértékű és aláírással ellátott, hozzá beérkező bármely Elektronikus Megbízás helyességében, valódiságában, teljességében, pontosságában.
A Banknak az elektronikus tranzakció csomagok esetében kizárólag az összértékben megfelelő aláírás helyességéről kell meggyőződnie, és annak megfelelőssége esetén további ellenőrzések nélkül teljesíti az Elektronikus Megbízást. A Banknak a biztonsági kódok ellenőrzésén túl nem kötelessége annak ellenőrzése, hogy az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszerbe Felhasználóként bejelentkező személy hozzáférésre jogosult-e, illetve, hogy a Számlatulajdonosnál a biztonsági szabályok betartására vagy kijátszására sor került-e.
A Számlatulajdonos pontértékekben határozza meg a Felhasználók részére az átutalási jogot. Egy átutalás akkor tud teljesülni a rendszerben, ha az átutalást indító(k) minimum 10 pont értékű joggal rendelkezik, illetve rendelkeznek.
7. Elektronikus pénzforgalmi megbízások feldolgozása
A Felhasználó az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszer megfelelő funkcióinak alkalmazásával elektronikus megbízásait a Bank által meghatározott szerkezetű és tartalmú elektronikus adatállományként létrehozza és az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszer segítségével a Bankhoz elektronikus úton továbbítja.
A Bank az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszer alkalmazásával beküldött elektronikus megbízások közül csak az InternetBanking, Electra ügyfélprogram által fogadott és visszaigazolt (vagy beérkezés után lekérdezhető) tételeket tekinti benyújtott, feldolgozandó tételnek.
A Bank az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram alkalmazásával a Felhasználó által a Bankhoz eljuttatott hibátlan tartalmú és formájú Elektronikus Megbízásokat feldolgozza, valamint a mindenkor hatályos pénzforgalmi előírások figyelembevételével a teljesítés Bankra háruló feladatait a megfelelő sorrendben végrehajtja. A Bank az Elektronikus Megbízások teljesítéséről vagy a teljesítés esetleges meghiúsulásáról, illetve a Bankszámla aktuális (teljesített) és archív adatairól a Felhasználó számára (lekérdezés által) számlainformációt nyújt.
A Bank fenntartja magának a jogot, hogy az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszeren keresztül beküldött elektronikus megbízás teljesítéséről vagy a teljesítés esetleges meghiúsulásáról, illetve a Bankszámla aktuális és archív adatairól nyújtott számlainformációk típusát megváltoztassa.
Felhasználó hozzájárul ahhoz, hogy a Bankhoz továbbított elektronikus megbízások, lekérdezések adatállományát a Bank elmentse és tárolja, valamint a jogok és kötelezettségek elévüléséig az adott banki műveletre vonatkozóan az egyes eljárásokban bizonyítékként felhasználja. A Bank az archivált állományokat (a bizonylat megőrzésére vonatkozó szabályozás szerint) öt évig megőrzi.
Az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszeren keresztül benyújtott elektronikus megbízások azonnal feldolgozásra kerülnek a Bank számlavezető rendszerében.
Az Electra rendszeren keresztül a Felhasználónak nincs lehetősége a Bankhoz benyújtott megbízás visszavonására, törlésére, módosítására. A fizetési megbízás - kivéve az azonnali átutalási megbízást - a terhelési napot megelőző banki munkanap végéig külön indoklás nélkül visszavonható, a Bankhoz Electra rendszeren keresztül elküldött szabad formátumú üzenet, vagy a Bank Ügyfélszolgálatán keresztül írásban benyújtott megbízás formájában.
A már teljesült megbízás visszavonására nincs mód, arra visszahívás tranzakció kezdeményezhető. Felhasználó az előzetesen általa jóváhagyott, a Bankhoz papír alapon vagy elektronikusan továbbított átutalási megbízás banki teljesítését követően kezdeményezheti a megbízás visszahívását. A visszahívás kezdeményezésére legfeljebb az átutalási megbízás teljesítését követő harmincadik napon, az alábbi módon van lehetőség:
• Bankfiókban, a Banknál bejelentett módon aláírt, erre a célra rendszeresített formanyomtatványon
• Elektronikus úton (Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram) az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon vagy azzal azonos tartalmú elektronikus jelszóval aláírt levél megküldésével.
A Bank a jogszabályba ütköző megbízások teljesítését megtagadja.
A megbízásokat a Bank az érkezésük sorrendjében teljesíti, az idősorrendet kötelezően megelőző teljesítendő tételek kivételével. Az érkezés sorrendjére a Bank nyilvántartása az irányadó. A beérkezett készpénzfelvételi megbízás fedezet esetén a Bank által azonnal lekönyvelésre kerül, tekintet nélkül a Számlatulajdonos által az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram kiegészítő szolgáltatás keretében továbbított megbízásokra. A megbízások közül a Bank - a Számlatulajdonos rendelkezése és az előzőekben meghatározott sorrendre tekintet nélkül – a 35/2017. (XII. 14.) MNB rendelet a pénzforgalom lebonyolításáról, valamint a 2009. évi LXXXV. törvény a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról rendelkezései alapján benyújtott megbízásokat teljesíti, az ott meghatározott sorrendben. A tételek benyújtásának időpontja az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszer által adott időpont.
A Bank az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszeren keresztül beérkezett Elektronikus Megbízásokat tárgynapi teljesítésre a vonatkozó hirdetményében megjelölt beérkezési határidők szerint fogadja el.
A Bank a nem értéknapos elektronikus megbízást
• amennyiben az megfelel az azonnali fizetési megbízás feltételeinek, öt másodpercen belül;
• amennyiben a vonatkozó hirdetményében megjelölt határidőn belül érkezett a Bankhoz, és nem felel meg az azonnali fizetési megbízás feltételeinek az adott banki munkanapon;
• amennyiben a vonatkozó hirdetményében megjelölt határidőn túl érkezett a Bankhoz, a következő banki munkanapon teljesíti.
A Bank az értéknapos Pénzforgalmi Megbízást a megjelölt értéknap szerint vállalja teljesíteni, feltéve, hogy az a Bank vonatkozó hirdetményében megjelölt befogadási határidőn belül érkezett be a Bankhoz, és van rá fedezet.
A Számlatulajdonos visel minden abból eredő kárt, ha bármely okból ugyanazon pénzforgalmi megbízás teljesítésére a Bank által e célra rendszeresített pénzforgalmi nyomtatványon (vagy a számlaszerződésben előírt más módon) és elektronikus megbízásként is megbízást ad a Bank számára.
Amennyiben a Számlatulajdonos egyes pénzforgalmi megbízásai különböző módon - a Bank által e célra rendszeresített pénzforgalmi nyomtatványon (vagy a számlaszerződésben előírt más módon), illetve elektronikus megbízásként - érkeznek be a Bankhoz, akkor a Bank a különböző módon beérkező pénzforgalmi megbízások beérkezésének egymáshoz viszonyított sorrendjét a Bankhoz történő beérkezés sorrendje szerint, valamint a hatályos pénzforgalmi jogszabályok és rendelkezések szerint állapítja meg és dolgozza fel azokat.
A Bank az elektronikus megbízás teljesítéséről vagy a teljesítés esetleges meghiúsulásáról és a Bankszámla aktuális (teljesített) és archív adatairól az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogramon keresztül rendszeresen számlainformációt nyújt a Felhasználó számára, amit a Felhasználó lekérdezhet. A Felhasználó köteles minden olyan Elektronikus Megbízást ellenőrizni, amelynek teljesítéséről vagy visszautasításáról a Bank az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogramon rendszeren keresztül visszaigazolást nem biztosított. A Bank nem felel a jelen rendelkezés alkalmazása következtében az Elektronikus Megbízások nem vagy késedelmes teljesítéséből eredő esetleges károkért.
A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy csak a Bank által papír alapon küldött számlakivonat, valamint az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszeren keresztül elektronikus formában letölthető minősül hitelesnek. Az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszeren keresztül nyomtatott információk csak tájékoztató jellegűek.
A számlatulajdonos által Internetbank szolgáltatás igénylése esetén a hitelesített elektronikus számlakivonatot az ügyféloldali felületről töltheti le a kivonat előállítását követő napon, melyek elérhetősége 6 hónapig biztosított.
8. Szolgáltatás használatával kapcsolatos reklamáció kezelése
Ha a Számlatulajdonos valamelyik elektronikus megbízás teljesítését vitatja, kifogással élhet a vitatott tétel észlelését követően haladéktalanul, de legkésőbb a számlakivonat rendelkezésre állását követő hatvan napon belül személyesen a Bank fiókjaiban, vagy e-mailben (xxxxxxxx@xxxxxxxxxxx.xx). A határidő letelte után a tranzakció teljesítés elfogadottnak minősül.
A reklamációnak tartalmaznia kell a reklamáló személyazonosító adatait, a Számlatulajdonos megnevezését, a Bankszámla számát, a bejelentés alapjául szolgáló esemény részletes leírását helyét, időpontját a kifogások elkülönítetten történő rögzítése mellett, ,.
A reklamáló személyazonosságának ellenőrzése céljából a Bank jogosult a reklamációt bejelentő személytől további
- a számlával kapcsolatosan általa nyilvántartott - adatokat kérni.
.
A Bank a reklamációt megvizsgálja és annak eredményéről szóló tájékoztatást a reklamáció Bankhoz történt bejelentés érkeztetésétől számított tizenöt munkanapon belül megküldi az Ügyfél részére. Amennyiben a szolgáltatón kívül álló okból 15 munkanapon belül nem válaszolható meg, a szolgáltató ideiglenes választ küld. A végső váasz megküldésének határideje a reklamáció közlését követő 35. munkanap.
9. Hibaelhárítás, karbantartás, szüneteltetés, fejlesztés
A Bank fenntartja magának a jogot, hogy az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer (kiegészítő szolgáltatás) elérhetőségét karbantartás idejére bejelentés nélkül szüneteltesse. Ez idő alatt a kiszolgálás a számla Szerződésben foglaltak szerint történik.
A Felhasználó az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram , SMS-Info rendszer használatával kapcsolatban észlelt hibát telefonon, telefaxon, postai úton megküldött írásbeli bejelentéssel, illetve a hivatalosan meghirdetett üzleti órák alatt, a Bank bármely fiókjánál személyesen teheti meg.
A Bank, illetve megbízottja gondoskodik arról, hogy az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram , SMS-Info rendszer banki fogadó oldalán felmerülő hiba a hiba jellegétől függően gyorsan kijavításra kerüljön.
A Bank, illetve megbízottja nem köteles olyan jellegű hibát elhárítani, amely a felhasználói környezet működésével összefüggésben merül fel. Az ilyen jellegű hiba elhárításáról a Számlatulajdonos, és a Felhasználó saját költségére köteles gondoskodni. A hiba jellege tekintetében a Számlatulajdonos, és a Felhasználó - ellenkező bizonyításáig - a Bank közlését elfogadja.
A Bank bejelentés nélkül jogosult az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram , SMS-Info rendszer használatát karbantartás vagy a meghibásodás kijavítása céljából, illetve egyéb szervezési-működési okokból részben vagy egészben szüneteltetni. Amennyiben az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram használatának szüneteltetésére előre tervezhető karbantartási, javítási, egyéb szervezési-működési okból kerül sor, a Bank az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszeren keresztül (elektronikus úton) előzetesen értesíti a Felhasználót. Amennyiben az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszer használatának szüneteltetésére előre nem tervezhető karbantartási, javítási, egyéb szervezési-működési okból kerül sor, a Bank a Felhasználót késedelem nélkül, az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszeren keresztül elektronikus úton értesíti, kivéve, ha ezen értesítés a szünetelés okának jellegéből adódóan nem lehetséges, vagy a Bank megítélése szerint a szünetelés okának mielőbbi elhárítása érdekében nem célravezető. A Bank nem felel a jelen rendelkezés alkalmazása következtében az elektronikus megbízások nem vagy késedelmes teljesítéséből, vagy az értesítés elmaradásából eredő esetleges károkért.
Az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszer fenti szüneteltetése esetén a szüneteltetés időtartama alatt a Számlatulajdonos pénzforgalmi megbízásait a Bank által e célra rendszeresített pénzforgalmi nyomtatványon vagy a számlaszerződésben előírt más módon jogosult a Bank részére megadni. A Bank nem felel a jelen rendelkezés alkalmazása következtében esetlegesen bekövetkező károkért.
A Bank fenntartja magának a jogot, hogy az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram , SMS-Info rendszereket továbbfejlessze, módosítsa. A Bank erről a Számlatulajdonost időről-időre értesíti.
A Számlatulajdonos, Felhasználó vállalja, hogy az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram , SMS-Info rendszer továbbfejlesztett változatát a Bank felhívására és utasításainak megfelelően használja. A Bank nem felel az abból eredő kárért, ha a Számlatulajdonos, Felhasználó nem teljesíti ezen kötelezettségét.
10. Felelősségi szabályok
Számlatulajdonos köteles gondoskodni arról, hogy a jelen ÁSZF-ben és a Felhasználói Kézikönyvekben foglalt Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszerek rendeltetésszerű és biztonságos használatára vonatkozó rendelkezések a Számlatulajdonos és valamennyi Felhasználó által az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használatának megkezdése előtt maradéktalanul megismerésre és betartásra kerüljenek. A Bank nem felel az abból eredő kárért, ha a Számlatulajdonos a Felhasználó jelen rendelkezés szerinti tájékoztatását elmulasztja, vagy késedelmesen, hiányosan teljesíti, illetve ha a Számlatulajdonos vagy a Felhasználó az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer rendeltetésszerű és biztonságos használatára vonatkozó rendelkezéseket nem tartja be.
A Bank - a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben megengedett módon - kizárja felelősségét azért a késedelemért, tévedésért, mulasztásért, amely az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszeren keresztül továbbított adat átadása, feldolgozása, tárolása során következett be az alábbi okok valamelyike miatt:
• erőhatalom (vis maior), a belföldi vagy a külföldi hatóságok rendelkezése vagy a Bank működésének megzavarása;
• valamely szolgáltató által üzemeltetett - a Bank és a Számlatulajdonos között elektronikus kapcsolatot megteremtő, az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer működéséhez szükséges - kommunikációs rendszer hibája;
• az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram , SMS-Info rendszerének a Számlatulajdonos, a Felhasználó vagy harmadik személy általi, bármely módon történő szándékos vagy gondatlan megzavarása, megkárosítása, feltörése vagy ezek megkísérlése.
Bejelentés esetén a Bank az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer további használatának megakadályozása érdekében minden, a Banktól általában elvárható intézkedést megtesz akkor is, ha a Számlatulajdonos, illetve valamely Felhasználó az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használata és őrzése során megszegte a jelen ÁSZF előírásait.
A Bank felel azért az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használata miatt bekövetkezett kárért, amely abból származik, hogy a Számlatulajdonos, illetve a Felhasználó nem tudja megtenni a jelen ÁSZF-ben fent említett bejelentését. Ez alól a felelősség alól a Bank mentesül, ha a Tőle általában elvárható intézkedéseket megtette.
A Bank felelős, ha jóvá nem hagyott fizetési műveletet teljesít, vagy ha jóváhagyott fizetési műveletet hibásan teljesít. Ezekben az esetekben a Számlatulajdonost megilleti a helyesbítés joga, amellyel, a nem Fogyasztónak minősülő Számlatulajdonos - a fizetési műveletről szóló értesítés, vagy az adott fizetési műveletet tartalmazó, illetve (nem teljesítés okán) nem tartalmazó bankszámlakivonat kézhezvételét követő - 60 napig élhet. Ha a Számlatulajdonos Xxxxxxxxxxxx minősül, őt, és az általa bejelentett, bankszámla felett rendelkezni jogosult személyt a helyesbítés joga az érintett fizetési művelet teljesítését követő 13. hónapnak a bankszámla terhelésének napjával megegyező napjáig illeti meg.
A Számlatulajdonos az erre vonatkozó igényét írásban nyújthatja be a Banknak, bizonyítékaival együtt. Amennyiben hibás teljesítés esetén a Bank Számlatulajdonos igényét elfogadja, a döntést követően haladéktalanul intézkedik az érintett összeg és az elmaradt kamat jóváírásáról. A Bank a jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése esetén a tudomásszerzést követően haladéktalanul, de legkésőbb az ezt követő munkanap végéig - kivéve, ha az adott helyzetben ésszerű okból csalásra gyanakszik, és ezen okból a Felügyeletet írásban tájékoztatja - megtéríti a Számlatulajdonos részére a jóvá nem hagyott fizetési művelet összegét annak esetleges időközi kamataival együtt oly módon, hogy a jóváírás értéknapja az érintett fizetési művelet értéknapjával megegyező nap.
Jóvá nem hagyott fizetési művelet esetén - amennyiben az elektronikus szolgáltatás jogosulatlan használatából ered
- a Számlatulajdonos viseli a kárt a bejelentési kötelezettsége teljesítését megelőzően keletkezett kár tekintetében 15.000,- Ft-nak megfelelő összeg mértékéig. A bejelentést követően az elektronikus szolgáltatás jogosulatlan használatából eredő kár a Bankot terheli.
Számlatulajdonos mentesül a 15.000,- Ft kárviselés alól, ha
• az InternetBank jogosulatlan használatát az érintett fizetési műveletet megelőzően nem észlelhette
• a kárt a Bank alkalmazottjának, pénzforgalmi közvetítőjének, vagy a Bank részére kiszervezett tevékenységet végző intézkedése vagy mulasztása okozta
• a Bank nem ír elő erős ügyfél-hitelesítést
• a kárt készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősülő olyan személyre szabott eljárással okozták, amely információtechnológiai eszköz vagy távközlési eszköz használatával történt, vagy a készpénz- helyettesítő fizetési eszközt személyes biztonsági elemek nélkül használtak, vagy
• a Bank nem tette lehetővé a bejelentés megtételének lehetőségét.
A Bank mentesül felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt a Számlatulajdonos / Felhasználó csalárd módon eljárva, vagy az elektronikus szolgáltatás használatára, az azonosító kódok őrzésére, illetve a bejelentési kötelezettségére vonatkozó szabályokat szándékos vagy súlyos gondatlan megszegésével okozta.
Szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal okozott szerződésszegésnek/csalárd magatartásnak minősül különösen, ha a Számlatulajdonos / Felhasználó
• az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használatához szükséges biztonsági kódok vagy más hasonló azonosító adat (pl.: Felhasználó név, Jelszó, SMS/E-mail) elvesztése, illetve jogosulatlan harmadik személyre való átruházása vagy átadása;
• a biztonsági kódok kötelező megváltoztatásának elmulasztása az első bejelentkezés alkalmával;
• a biztonsági kód felhasználásával végrehajtott jogosulatlan tranzakció,
• a Felhasználó által észlelt jogosulatlan tranzakcióról a Felhasználó nem tájékoztatja haladéktalanul a Számlatulajdonost,
• a biztonsági kódok vagy más hasonló azonosító adat (pl.: Felhasználó név, SMS/E-mail) őrzésére, kifürkészésének megakadályozására vonatkozó kötelezettség nem vagy hiányos teljesítése;
• a bejelentés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése;
• az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszernek bejelentés megtételét vagy a Szerződés megszűnését követő használata;
• az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer rendeltetésszerű és biztonságos használatára vonatkozó, a jelen ÁSZF-ben és a Felhasználói Kézikönyvben foglalt előírások megsértése;
• az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer biztonságos és rendeltetésszerű működéséhez szükséges paraméterek megváltoztatása vagy ennek megkísérlése.
Az SMS Szolgáltatás használatához szükséges mobiltelefon, SIM kártya elvesztéséből, ellopásából, elrablásából eredő károkért a Bank nem felel.
A Bank felel az Elektronikus szolgáltatáson keresztül szabályosan kezdeményezett, a vonatkozó jogszabálynak megfelelő tartalmú tranzakciós megbízások teljesítése elmulasztásáért, valamint ezek hibás végrehajtásáért akkor is, ha ezeket a műveleteket olyan eszköznél vagy berendezésnél kezdeményezték, amely nem tartozik közvetlen vagy kizárólagos felügyelete alá.
A Bank, mint a Fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója felel a fizetési művelet hibás teljesítésért, ha a fizetési műveletet a közvetlenül a fizető fél kezdeményezte, kivéve, ha a fizetési művelet összege a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójához beérkezett.
A Bank, mint a Kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója a Kedvezményezett felé felel a Fizetési művelet Fizető fél részére történő továbbításáért, ha a fizetési műveletet a Kedvezményezett kezdeményezte, vagy rajta keresztül kezdeményezték illetve a Fizető fél által kezdeményezett fizetési művelet esetén, ha a fizetési művelet összege hozzá beérkezett.
A Fizetési művelet késedelmes teljesítése esetén a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója – a Fizető fél nevében eljáró pénzforgalmi szolgáltató kérésére- biztosítja, hogy a fizetési művelet összegének a Kedvezményezett fizetési számláján történő jóváírás értéknapja ne legyen későbbi, mint az a nap, amely hibátlan teljesítés esetén lett volna.
Ha a fizetési műveletet a Fizető fél Fizetés-kezdeményezési szolgáltatón keresztül kezdeményezte, a nem vagy hibásan teljesített fizetési műveletért a Számlatulajdonos felé a fizetési számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató felel, azonban a Fizetés-kezdeményezési szolgáltató visszkereseti jog illeti meg.
A Bank, az ügyfél kérésére, a nem vagy hibásan teljesített fizetési művelet nyomon követése érdekében az adott helyzetben elvárható magatartást tanúsítja, melyért az ügyfelet fizetési kötelezettség nem terheli.
A Bank az ügyfelet a kérelme beérkezéséről, a benne foglaltak kivizsgálásának megkezdéséről, illetve a kivizsgálás eredményéről a kérelmében közölt módon és címen, ennek hiányában a Bank által tárolt utolsó kézbesítési címen értesíti. A hibásan teljesített művelet jóváírása a számlakivonaton is feltüntetésre kerül.
Az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszert csak a megadott hardver és szoftver környezetben javasolt használni. A Bank nem köteles ellenőrizni, hogy a Felhasználó megfelelő berendezést és szoftvert biztosít- e az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram használatához, illetve, hogy más számítógépes alkalmazás
(szoftver) nem korlátozza vagy akadályozza-e az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram használatát. Az eltérő szoftver, hardver környezetből, illegális szoftver használatból származó hibák kezelését, javítását a Bank nem vállalja, mindezekből származó károkért semmilyen felelősség nem terheli.
11. Szerzői jog védelme
Minden olyan szerzői jog és egyéb szellemi alkotáshoz fűződő jog, amely az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszerre vonatkozik, kizárólag a Bankot és az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszert kifejlesztő beszállítót illeti. A Számlatulajdonos a Szerződés hatályának időtartamára nem kizárólagos, nem átruházható használati jogot kap az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használatára az ezekre vonatkozó szerzői jog, és egyéb szellemi alkotáshoz fűződő jogok átruházása nélkül.
A Számlatulajdonos, Felhasználó a Szerződés aláírásával hozzájárulását adja ahhoz, hogy hozzá a Banktól, illetve - a Bank által előzetesen jóváhagyatott kérdőív alapján - az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszert kifejlesztő beszállító cégtől az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszerszolgáltatással kapcsolatosan, önkéntes jellegű közvélemény kutatás céljából, levélben, telefonon, vagy egyéb elektronikus, illetve más formájú kommunikációs eszközön megkeresés érkezzen.
A Számlatulajdonos, és a Felhasználó a Bankhoz megküldött írásbeli nyilatkozattal bármikor jogosult az ilyen jellegű megkeresések letiltására.
12. InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info használatával kapcsolatos díjak, egyéb költségek
A Számlatulajdonos az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info használatáért, igénybevételéért a Bank vonatkozó hirdetményében, vagy - a Felek eltérő megállapodása esetén - a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott típusú és mértékű díjtételeket, költségeket, jutalékokat köteles megfizetni a Bank részére. A díjtételek megfizetése oly módon történik, hogy a Bank a Számlatulajdonos Szolgáltatási Szerződésben megjelölt pénzforgalmi számláját, illetve - amennyiben azon a szükséges fedezet nem áll rendelkezésre - a Banknál vezetett bármely számláját esedékességkor megterheli. A Számlatulajdonos köteles gondoskodni arról, hogy esedékességkor a megfelelő fedezet a Bank rendelkezésére álljon.
Az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info használatáért a fentiek szerint felszámított díjak nem foglalják magukban az elektronikus pénzforgalmi megbízások, valamint az egyéb szolgáltatások után felszámított forgalmi jutalékokat, amelyeket mindenkor a Bank hatályos hirdetményei tartalmaznak.
A Bank fenntartja magának a jogot, hogy Üzletszabályzatának vonatkozó rendelkezései szerint az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram , SMS-Info használatával kapcsolatos díjak, költségek, jutalékok típusát és mértékét időről-időre saját hatáskörben módosítsa, illetve, az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS- Info rendszerek használatával összefüggésben más díj-, költség- és jutaléktételeket állapítson meg.
Az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info Felhasználói használatához szükséges, elektronikus összeköttetést biztosító hálózat (telefon, Internet szolgáltató, egyéb kommunikációs rendszer) előfizetésének költségei a program felhasználóját terhelik.
13. Szerződés módosítása, megszűnése
Jelen ÁSZF a Bank és a Számlatulajdonos között létrejött Szerződés elválaszthatatlan részét képezi, azzal együtt értelmezendő. Az ÁSZF-et a Bank módosíthatja, a módosítást a hirdetményekkel azonos módon közzé teszi. A Bank jogosult a jelen ÁSZF-et egyoldalúan módosítani. A módosításra vonatkozó ajánlatát a Polgári Bank a Honlapján valamint fiókjaiban az ügyfelek számára elérhető helyen közzéteszi. A módosítás – feltéve, hogy a módosításra vonatkozó ajánlat hosszabb időtartamot nem határoz meg – az ajánlat meghirdetésétől számított két hónap múlva hatályba lép, kivéve, ha a Szerződést a Számlatulajdonos ezen időtartam alatt felmondja. A szerződést a Számlatulajdonos díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettség mentesen felmondhatja. A felmondási idő alatt a Szerződés az eredeti feltételekkel áll fenn. A Bank a módosított feltételeket elfogadottnak tekinti, ha a Számlatulajdonos a felmondási idő lejártáig a Bankhoz írásban nem jelenti be, hogy a módosítást nem fogadja el.
A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a jelen 3. pontjában meghatározottak szerint az általa megbízott Felhasználót a fizetési/pénzforgalmi számla feletti rendelkezésre a Felhasználói adatlapon bejelenti.
Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram rendszerhez való felhasználói bejelentkezés csak a fenti számlatulajdonosi kötelezettség teljesítése után van mód, a Felhasználói adatlapon is megjelölt jogosultsági szintig.
A Szerződés az alábbi esetekben és módon szűnik meg:
• a Bank és a Számlatulajdonos a Szerződést közös megegyezéssel meghatározott határnapon megszüntetik;
• a Szerződés felmondását a Bank rendes felmondással két hónap felmondási idő mellett, írásbeli nyilatkozattal kezdeményezi;
• a Számlatulajdonos a Szerződés felmondását rendes felmondással egy hónap felmondási idő mellett írásbeli nyilatkozattal kezdeményezi;
• a Számlatulajdonos a jelen Szerződésben vállalt kötelezettségét súlyosan vagy ismételten megszegte a Bank a Szerződést azonnali hatállyal felmondja;
• a Számlatulajdonos valamennyi számlája bármely okból megszűnik, ebben az esetben a megszűnés időpontjában azonnal;
• a Bank vagy a Számlatulajdonos jogutód nélkül megszűnik;
• a Számlatulajdonossal szembeni megindított csődeljárás keretében a Bankhoz bejelentésre kerül az az értékhatár, amelyet meghaladó pénzügyi rendelkezések csak a vagyonfelügyelő hozzájárulásával fogadhatóak el.
A Szerződés megszűnésének időpontjától a Bank az Electra InternetBanking, Electra ügyfélprogram, SMS-Info rendszer használatának lehetőségét megszünteti. A Bank jogosult visszautasítani azokat az elektronikus megbízásokat, amelyek a Szerződés megszűnésének időpontjáig nem teljesíthetők.
A Bank jogosult a vonatkozó hirdetményt saját üzleti döntése alapján bármikor, egyoldalúan módosítani. A módosítás hatálybalépését megelőzően legalább két hónappal a Bank hirdetmény formájában a xxx.xxxxxxxxxxx.xx honlapon közzéteszi, valamint a bankfiókokban az ügyfelek számára elérhető helyen kifüggeszti.
A Bank a módosított feltételeket elfogadottnak tekinti, ha a Számlatulajdonos a módosított hirdetmény hatálybalépését megelőzően a Bankhoz írásban nem jelenti be, hogy a módosítást nem fogadja el és ezért a Szolgáltatási Szerződés felmondását kezdeményezi.
A kiegészítő szolgáltatás szerződését a Bank azonnali hatállyal felmondja, ha:
• Az Ügyfél az adatvédelmi szabályokat súlyosan megszegi, vagy az adatok jogtalan felhasználása, adathamisítás, jogszerűtlen másolat készítés ténye felmerül.
• A rendszert a Számlatulajdonos illetéktelen harmadik személynek átadta.
• A szerződésben és a kiegészítő üzletszabályzatban foglaltak szabályokat az Ügyfél megszegi.
• Az Ügyfél a Bank által biztosított adatkapcsolatot a szerződésben foglaltakon kívül más célra is igénybe vette, illetve más számára is átengedte.
A szolgáltatás megszűnése után az Electra ügyfélprogram kliens moduljának egyszeri szoftver díja az Ügyfél által nem igényelhető vissza.
A szoftver készítőit a szerzői jogvédelem a szerződés hatályának megszűnése után is maradéktalanul megilleti. A szerződő fél köteles biztosítani, hogy a Bank informatikusa (vagy a megbízott alvállalkozó) a telepített program felhasználói gépről történt kitörlésének tényét ellenőrizhesse.
14. Vegyes rendelkezések
A számlavezetéssel, illetve a fizetési / pénzforgalmi számlát érintő, a pénzforgalom lebonyolításával kapcsolatban felmerült reklamációt a számlatulajdonos megteheti:
• személyesen és írásban nyitvatartási idő alatt bármelyik bankfiókban (fiókok elérhetősége, nyitvatartási ideje: xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxx),
• postai úton (4090 Polgár, Hősök útja 8 vagy 4091 Polgár, Pf.: 43),
• telefonos ügyfélszolgálaton keresztül 00.00-24.00-ig: 06 21 24-24-612,
• a Bank honlapjáról letölthető panaszbejelentés nyomtatványon (xxx.xxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx_),
• E-mailben: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxx.xx
A Felek kötelezettséget vállalnak arra vonatkozóan, hogy a szerződésből eredő jogvitákat megkísérlik polgári peres eljáráson kívül, tárgyalásos úton rendezni.
Ennek eredménytelensége esetén a fogyasztónak minősülő Számlatulajdonos a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat panaszával.
• Ügyfélszolgálat: 1122 Budapest, Krisztina krt. 6.
• Levélcím: 1525 Budapest BKKP, Pf.: 172
• Tel: 00-0-000-0000 vagy x00-00-000-000,
• E-mailben: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx.
Elektronikus úton ügyfélkapun keresztül: xxx.xx.xx oldalon.
Az OVR rendelet szerinti online módon kötött szolgáltatási szerződéssel kapcsolatban az online vitarendezési platformon keresztül a xxxxx://xxxxxxx.xx.xxxxxx.xx/xxx oldalon.
Fogyasztónak nem minősülő ügyfél, amennyiben az általa benyújtott panasz elbírálásával nem elégedett, jogorvoslatként a polgári perrendtartás szabályai szerint területileg illetékes Bírósághoz fordulhat.
Számlatulajdonos és a Bank között létrejövő jogviszonyra a magyar jog előírásai az irányadók. A Bank felelőssége szándékos kötelességmulasztásra és/vagy súlyos gondatlanságra korlátozódik, melyet a károsultnak kell bizonyítania.
Az Általános Szerződési Feltételekben nem szabályozott kérdésekben a lakossági Keretszerződés, a Bank Üzletszabályzata, a Pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV, törvény, a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadóak.