Calliotel Kft.
Calliotel Kft.
Általános Szerződési Feltételek
Internet Protokoll Alapú, Helyhez Kötött Telefonszolgáltatáshoz és Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatáshoz
Készítés dátuma: 2019. augusztus 1.
Utolsó módosítás dátuma: 2019. augusztus 1.
Hatályos: 2019. augusztus 1.
1. oldal, összesen 82
Tartalom
1. Általános adatok, elérhetőség 9
1.1. A szolgáltató neve és címe 9
1.2. A szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek, internetes elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők 9
1.3. A szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) 9
1.4. A szolgáltató internetes honlapjának címe 9
1.5. A felügyeleti szervek elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) 9
1.6. Az általános szerződési feltételek elérhetősége 9
2. Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei 9
2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások
igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges
időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai 9
2.1.2. Szerződéskötés megtagadása 11
2.2. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája 11
2.2.1. Az előfizetői jogviszony létrejötte, a legrövidebb szerződési időszak 12
2.3. A szolgáltatás igénybevételének módja és műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és
2.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai 12
2.4. A szerződéskötéstől számítva az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására, és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő. 12
2.4.1. Előfizetői hozzáférési pont 12
2.4.2. Előfizetői hozzáférési pont létesítésének határideje 13
2.4.3. Az előfizetői hozzáférési pont létesítése 13
2.5. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatok kezelése, nyilvántartásba
vétele, változás az ajánlattevő és az előfizető adataiban 13
A Szolgáltató a bejelentett igényeket, az Ajánlattevő által tett ajánlatokat
Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) kötött előfizetői szerződést a Szolgáltató köteles
elektronikus úton haladéktalanul, de legfeljebb 48 órán belül visszaigazolni és iktatni.
........................................................................................................................................ 13
Ha az Ajánlattevő vagy Előfizető valamely, az ajánlatban vagy az előfizetői szerződésben szereplő személyes adata megváltozik, köteles azt előzetesen, de
legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai
levélben, telefaxon) bejelenteni. Az adatváltozás bejelentése és annak a Szolgáltató általi tudomásulvétele visszaigazolása esetén az előfizetői szerződés a változott
Ha az Előfizető valamely, a szerződésben szereplő és kapcsolattartásra megjelölt
adata megváltozik, köteles azt lehetőség szerint a változást megelőzően, de
legkésőbb a változást követő 3 munkanapon belül a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen vagy meghatalmazott képviselője útján írásban (postai
levélben, telefaxon) bejelenteni. 13
3 Az előfizetői szolgáltatás tartalma 13
3.1. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás leírása 13
3.1.2. Elektronikus ügyfélszolgálat 15
3.2. A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe 16
3.3. A segélyhívó szolgáltatásokhoz és a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférés és azok használatára vonatkozó leírás 16
3.4. Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e 16
3.5. A szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye 16
4. Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága 16
4.1. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt
szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és teljesítésük
ellenőrzésének mérési módszere 16
4.1.1. A minőségi célértékek értelmezése 16
4.1.2. A szolgáltatás minőségének ellenőrzése 17
4.1.3. A minőségi célértéktől való eltérés 17
4.1.4. Minőségi célérték miatti előfizetői vita 17
4.2. Amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést
alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz
történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése 18
4.3. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet 18
4.4. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 18
4.4.1. Hálózathoz csatlakoztatható előfizetői végberendezés 18
4.4.2. Előfizető felelőssége 18
4.4.3. Eljárás vevőkészülék hibájából adódó vita esetén 18
4.4.4. A Szolgáltató ellenőrzési jogosultsága 19
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása 19
5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a
5.1.1. A szolgáltatás szünetelhet 19
5.1.2. Szolgáltatás szünetelés a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból valamint a
mindkét fél érdekkörén kívüli okból történő szünetelés 19
5.1.3. A szolgáltatás szüneteltetése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt 19
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának
5.2.1. A Szolgáltató szolgáltatás-korlátozási joga 20
5.2.2. Előfizetői szolgáltatás korlátozás megszüntetése 20
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 21
6.1. Hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási célértékek, a
hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 21
6.1.1. A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az
elvégzett vizsgálat alapján az előfizetőt értesíteni arról, hogy 21
6.1.2. A Szolgáltató köteles az előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. 21
6.1.3. A hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig eltelt idő nem haladhatja meg a 72 órát....
.............................................................................................................................. 21
6.1.4. Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például xxxxxxx,
közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges a fenti
határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, azonban a hozzájárulást a Szolgáltatónak a 6.1.1. pont szerinti határidőn belül meg kell kérnie 22
6.1.5. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul értesíteni az előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési
kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. 22
6.1.6. A hibakezelési kötelezettség teljesítése során a Szolgáltató a hibaelhárítással kapcsolatos valamennyi adatot a hibaelhárítástól számított egy éves elévülési
időtartam végéig köteles megőrizni. 22
6.1.7. A Szolgáltató a 6.1.2 bekezdésben meghatározott hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a Szolgáltatónál felmerülő (javítási, kiszállási) költséget, illetve a hiba behatárolása és elhárítása során az Előfizető helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az előfizetőre 22
6.1.8. Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az előfizető helyiségében lehetséges és a szolgáltató által az 22
6.1.9. Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a 6.1.8. xxxx szerint a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidő a szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a szolgáltató kezdeményezésére a felek
által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik. 22
6.1.10. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló
szolgáltatói értesítéstől számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló
szolgáltatói értesítéstől az előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt
6.1.11. A hibabejelentés nyilvántartása 22
6.1.12. Hibabejelentés visszaigazolása 22
6.1.13. Előfizető értesítése a hiba javításáról 22
6.1.14. Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítás során 23
6.1.15. Előfizető érdekkörébe tartozó hiba 23
6.1.16. Soron kívüli hibaelhárítás 23
6.1.17. Késedelmes hibaelhárításhoz kapcsolódó kötbér 23
6.1.18. Együttműködés más Szolgáltatókkal a hibaelhárítás terén 23
6.2. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt
megillető kötbér mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének
6.2.2. Az Előfizetőt megillető díjcsökkentés mértéke 23
6.2.3. Előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 24
6.3. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 24
6.3.2. Előfizetői bejelentések, panaszok kezelése 24
6.3.4. A Szolgáltató kötbérfizetési kötelezettsége 25
6.3.5. Kötbérigény kezelése 25
6.3.6. Szolgáltató általi kártérítési igény érvényesítése 25
6.3.7. Előfizetői kártérítési igények kezelése 25
6.3.8. Szolgáltató mentessége a kártérítési felelősség alól 26
6.4. Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 26
6.4.5.1. Az Előfizető nyilatkozat tételei 27
6.4.5.2. A Szolgáltató közzétételi kötelezettsége 27
6.4.5.3. A Szolgáltató Előfizetővel szemben fennálló értesítési kötelezettsége 27
6.4.5.4. Az ÁSZF Szolgáltató általi egyoldalú módosítása esetén a módosításáról szóló valamennyi értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia:27
6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 27
6.6. Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek
megnevezése, elérhetőségeik feltüntetése 27
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér 28
7.1. Az előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek
keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális
használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, a szerződés
megszűnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, beleértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a
számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj 28
7.2. A kínált díjfizetési módok, a különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő
7.2.2 Díjfizetési gyakoriság, számlázási időszak 29
7.2.2.1. Az egyes díjak esedékessége 29
7.2.2.3. Az Előfizetőt terhelő késedelmi kamat 30
7.2.2.4. A Szolgáltatót terhelő késedelmi kamat 30
7.2.2.5. A késedelmi kamat mértéke 30
7.2.2.6. A befizetések elszámolása 30
7.2.2.7. Vagyoni biztosíték 30
7.2.2.8. Adminisztrációs díj 30
7.2.2.9. Számhasználati díj 30
7.3. A kártérítési eljárás szabályai 30
7.4. A kötbér meghatározása, mértéke és módja 30
7.4.1. A szolgáltató kötbér fizetésére köteles 31
7.5. Az akciók és akciós díjak elérhetősége 31
8. A számhordozással, a szünetmentes szolgáltató váltással, a közvetítőválasztással kapcsolatos
eljárások részletes szabályai 32
8.1. A számhordozásra vonatkozó jogszabályok és a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai 32
8.1.1. A számhordozással kapcsolatos fogalmak 32
8.1.2. A számhordozás tartalma, a számhordozással kapcsolatos szolgáltató és előfizetői jogok és kötelezettségek Szolgáltató együttműködik a többi telefonszolgáltatóval annak érdekében, hogy a számhordozhatóság teljes egészében megvalósulhasson Magyarországon. 33
8.1.3. A számhordozás kezdeményezése, és teljesítésének folyamata 33
A Szolgáltatás igénybevételének feltételei 35
8.1.4. A számhordozás elindításához szükséges dokumentumok 36
10. Adatkezelés, adatbiztonság 36
10.1. A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja,
10.2. Az előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről 36
11. Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (elektronikus hírközlési
szolgáltatások értékesítéséhez, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat) 36
11.1. A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő
11.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 11.1. xxxx szerint ezen kategóriát választó kis- és középvállalkozásnak a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az
előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. 37
11.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben
foglalt értesítés) elfogadásáról. 37
11.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás,
valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről 37
12. Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 37
12.1. A Szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a Szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az Előfizető erről történő
tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az Előfizetőt megillető jogok 37
12.1.1 A Szolgáltató egyoldalú módosítási joga 37
12.1.2. Az Előfizetők tájékoztatása 38
12.1.3. Az Előfizetőt, Ügyfelet az Előfizetői Szerződés és az Általános Szerződési Feltételek egyoldalú módosítása esetén megillető jogok 39
12.2. Az Előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás
12.2.1. Előfizető egyoldalú szerződés módosításai 39
12.2.2. Felek közös megegyezésével történő Előfizetői szerződésmódosítás 40
12.2.3. Az előfizetői hívószám megváltoztatása 40
12.2.4. Az Előfizetői szerződés módosítása elektronikus ügyfélszolgálaton
12.3. A Szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei, 41
12.3.1. A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről 41
12.3.2. Felmondás Előfizetői szerződésszegés esetén 41
12.3.3. A Szolgáltató Előfizetői szerződés felmondása díjtartozás esetén 42
12.3.4. A Szolgáltató díj-visszatérítési kötelezettsége a szerződés megszűnése
12.3.5. Az Előfizető feltételes kedvezmény-fizetési kötelezettsége 42
12.3.6. Eljárás a szerződés megszűnése esetén 42
12.4. Az Előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 42
12.5. Egyéb Előfizetői Szerződés megszűnésesetek és feltételeik 42
12.5.1. A határozott idejű szerződés megszűnése 43
12.5.2. A határozatlan idejű szerződés megszűnése 43
13. Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 43
13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 43
13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 44
13.3. A végberendezéssel, illetve az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 44
13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 44
14. A kiskorúak védelmét lehetővé tevő, könnyen telepíthető és használható szoftverek és azokkal egyező célra szolgáló más szolgáltatások elérhetősége és használatára vonatkozó tájékoztatás.
................................................................................................................................................... 44
15. Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó
médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint – amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni – az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok. 44
16. A Szolgáltatónál alkalmazott Hűségszerződésekre és Hűségnyilatkozatokra vonatkozó
16.1. A hűségnyilatkozat és a hűségszerződés fogalma 44
16.2. A hűségszerződés, az Előfizetői Szerződés és az Általános Szerződési Feltételek egymáshoz való viszonya 45
16.3. A Szolgáltató által nyújtott kedvezmények 45
16.4. Az igénylő, Előfizető, fogyasztó által vállalandó kötelezettségek 45
16.5. A hűségszerződés megkötésének módja 46
16.6. A hűségszerződés megszegése az Előfizető részéről (kötbér, kedvezmények
visszafizetése, módosítási kötbér) 46
16.7. A hűségszerződés megszegése a Szolgáltató részéről (Szolgáltató késedelme, hibás teljesítése), a Szolgáltató joga az általános szerződési feltételek módosítására
hűségszerződéssel rendelkező Előfizető felé 46
16.8. A hűségszerződés meghosszabbodása, meghosszabbítása 47
16.9. Értesítés a hűségidő lejártáról, jogok és kötelezettségek hűségidő lejártát követően 47
16.10. A hűségszerződés közzététele 47
17. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések 47
1. Általános adatok, elérhetőség
1.1. A szolgáltató neve és címe
Szolgáltató neve: Xxxxxxxxx Xxx.
Szolgáltató címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxx x. 20. Fszt. 3.
Szolgáltató adószáma: 14940868-2-43
1.2. A szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek, internetes elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők
Cím: 6000 Kecskemét, Xxxxxx Xxxxxx u. 1/B. 7.em.
Telefonszám: x00 00 000 000,x00 00 000 000
Elektronikus ügyfélszolgálat elérhetősége: xxx.xxxxxxxxx.xx
Központi e-mail cím: xxxx@xxxxxxxxx.xx
Nyitvatartási idő munkanapokon: 9:00-16:00
1.3. A szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartásiidő)
Cím: 6000 Kecskemét, Xxxxxx Xxxxxx u. 1/b. 7.em
Telefonszám: x00 00 000 000
Nyitvatartási idő munkanapokon: 9:00-16:00
1.4. A szolgáltató internetes honlapjának címe: xxx.xxxxxxxxx.xx
1.5. A felügyeleti szervek elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség)
A felügyeleti szervek megjelölését, elérhetőségeit a 8. számú melléklet tartalmazza.
1.6. Az általános szerződési feltételek elérhetősége
A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán (xxx.xxxxxxxxx.xx) teszi hozzáférhetővé.
A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre a 3. számú melléklet eljárási díja szerint.
A 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján üzleti előfizetők esetében az Eht. 117-118. §, 127. § (4b) bekezdés, a 129. § (2) és (4)-(6) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, 132. §, 134. § (1)- (3), (6)-(13) bekezdés,
135. §, és a Rendelet 3. § (9)-(10) bekezdés, 5. §, 6. § (3)-(6) bekezdés, 8. §, 21. § (2)-(3) és (6) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása nem kötelező.
A Rendelet 4. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az üzleti előfizetők esetében a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht.
128. § (2) bekezdés, 134. § (14)-(15) bekezdés, 139-140. §, továbbá a Rendelet 7. és 9. § rendelkezéseitől.
2. Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei
2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
A nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, az Előfizető, illetve igénylő (a továbbiakban együtt: Felek) Előfizetői szerződéstkötnek.
Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételének függvényében köt szerződést az Előfizetővel az alábbiak szerint.
Előfizetői szerződést a felek kizárólag írásban, a Szolgáltató előzetes jóváhagyása mellett köthetik meg. Az írásban megkötött Előfizetői szerződés kötelező mellékleteit jelen ÁSZF 2.1.1 pontja tartalmazza.
Előfizető a Szolgáltató részére a szerződés megkötésekor az igényelt biztonsági korláttal egyenértékű letétet köteles megfizetni biztosítékul. Szolgáltató a megfizetett letétet nyilvántartásba veszi. Szolgáltató köteles az Előfizető számára a letét összegét jóváírni a szerződéskötéstől számított 4. forgalmi számlán, amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlákat határidőre és maradéktalanul megfizette. Amennyiben Szolgáltató a 4. megküldött számlán nem tudja teljes mértékben jóváírni a letét összegét, úgy azt a soron következő számlákon írja jóvá mindaddig, amíg a befizetett letét 100%-ban felhasználásra kerül. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlát nem fizeti meg határidőre, úgy a fizetési határidő napját követő napon a Szolgáltató a befizetett letétből azt kiegyenlíti, de ugyanekkora összeggel csökkenti a biztonsági korlát mértékét is. A késedelmes, vagy pontatlan fizetés a letét felhasználásának határidejét a késedelmes hónapok számával növeli. Egyedi megállapodás keretén belül Szolgáltatónak jogában áll a letét befizetésétől eltekinteni.
Kivételes esetben az Előfizetői szerződés ráutaló magatartással is létrejöhet. Ráutaló magatartással létrejöttnek tekinthető a szerződés, amennyiben az igénylő igénybejelentése alapján a Szolgáltató a kért előfizetői szolgáltatást írásos szerződés létrejöttének elmaradása esetén is teljesítette, az igénylő a szolgáltatást igazolható módon igénybe vette.
2.1.1. Szerződéskötés
Szerződő felek az Előfizetői szerződést írásban üzletkötőn keresztül vagy ügyfélszolgálaton kötik meg. Az Előfizetői szerződésből fakadó jogok érvényesítése és kötelezettségek teljesítése akkortól történik, amikortól a Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételét biztosítja.
Üzletkötőn keresztül vagy ügyfélszolgálaton megkötött írásos szerződés úgy jön létre, hogy az Előfizető a szerződést aláírásával hitelesíti. A szerződés aláírásával az Előfizető az ÁSZF-ben foglaltakat magára nézve elfogadottnak tekinti. A szerződés a Felek között határozatlan időre jön létre kivéve, ha a Felek meghatározzák a szerződés időtartamát előre. A szerződés aláírását követően a Szolgáltató maximum 30 napon belül aktiválja a megrendelt szolgáltatásokat az Előfizető számára. Az aktiválást követően a Szolgáltató az Előfizetőnek megküldött e-mailben jelzi a szolgáltatás aktív állapotát.
Az egyedi Előfizetői szerződés kötelező tartalmi elemei:
a) Szolgáltató neve, címe, az ügyfélszolgálat és hibabejelentő szolgálat elérhetősége és nyitvatartási rendje, illetve internetes honlapjának címe;
b) az Előfizető neve, állandó lakóhelye illetve székhelye, tartózkodási helye (levelezési címe),
c) természetes személy Előfizető esetén az Előfizető születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje, személyi igazolvány száma;
d) nem természetes személy Előfizető esetén az Előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, adószáma valamint az Előfizető bankszámlaszáma;
e) az Előfizető hozzájárulása a Szolgáltató által jogszabály alapján kezelt kötelező adatállományon túli adatainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő adatainak az e törvényben meghatározott céloktól eltérő felhasználásához;
f) a szerződés tartama;
g) a szolgáltatás létesítési helyének címe
h) a szolgáltatás megkezdésének határideje
i) az előfizetői végberendezés felszerelésének helye, előfizetői hívószám, a Szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye. Az előfizetői hozzáférési pont meghatározása tekintetében az Előfizetők által szokásosan megjelölt pont az irányadó, amely csak az Előfizető kifejezett kérésére létesíthető az Előfizető helyiségén kívül;
j) az ÁSZF elérhetősége, valamint az Előfizető azon nyilatkozata, amely szerint az e szerződésben foglaltakat megismerte és elfogadja
k) az Előfizető e-mail címe
l) az Előfizető által meghatározott biztonsági korlát mértéke
Írásos szerződés létrejöttével egyidejűleg a Szolgáltató az egyedi Előfizetői szerződés egy példányát és az ÁSZF kivonatát térítésmentesen köteles az Előfizető rendelkezésére bocsátani. Az Előfizető kérésére a Szolgáltató a teljes ÁSZF egy példányát is az Előfizető rendelkezésére bocsátja a 3. számú mellékletben megjelölt díj ellenében.
Egyedi esetekben a szerződés kibővülhet az Előfizetői szerződésben rögzített egyéb mellékletekkel.
Amennyiben az Előfizetői szerződés ráutaló magatartással jött létre, a Szolgáltató postai vagy elektronikus úton megküldi az Előfizetői szerződés dokumentumait az Előfizetőnek, aki a kézhezvételtől számított 30 napon belül köteles azt aláírva visszajuttatni a Szolgáltatónak. Ennek elmaradása esetén a ráutaló magatartással létrejött szerződés azonnal hatályát veszíti és a Szolgáltató a megrendelt szolgáltatásokat törli. Az előírt határidőn belül visszaküldött szerződés esetén a szerződés létrejöttének időpontja a szolgáltatás átadás/átvételének napjávalmegegyezik.
A szerződést az Előfizető részéről
• természetes személy Előfizető esetén az Előfizető saját kezűleg, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratban meghatalmazott képviselője,
• nem természetes személy Előfizető esetén a képviseletre jogosult személy(ek) cégszerűen, a Szolgáltató részéről,
• az Ügyfélszolgálati Irodában történő szerződéskötés esetén a Szolgáltató arra felhatalmazott munkatársa, vagy
• az Ügyfélszolgálati Irodán kívül megkötött szerződés esetén a Szolgáltató aláírásra felhatalmazott képviselője írja alá.
Az Előfizetői szerződésben foglalt adatok valóságtartalmáért az aláíró személy tartozik felelősséggel, az Előfizetői szerződéssel járó kötelezettségek az Előfizetőtterhelik.
2.1.2. Szerződéskötés megtagadása
A Szolgáltatót az Eht. 129. § (1) bekezdése alapján nem terheli szerződéskötési kötelezettség, ezért fenntartja magának a jogot, hogy egyedi döntés alapján megtagadhassa az új Előfizetői szerződés megkötését:
− ha az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges műszaki feltételeket nem tudja biztosítani,
− ha a Szolgáltató nyilvántartása szerint az Előfizetőnek a Szolgáltató felé tartozása van, vagy tudomására jut, hogy az Előfizetőnek más Szolgáltatókkal szemben 30 napnál régebbi lejárt tartozása van
− ha a Szolgáltatónál korábban igénybevett szolgáltatást az Előfizető súlyos szerződésszegése miatt, rendkívüli felmondással szüntette meg.
− ha - különös tekintettel az akciókhoz kötődő igénylések esetében - az Előfizető a Szolgáltatónak az előfizetői hozzáférési pont (fizikai) létesítése időpontjának egyeztetésére irányuló megkeresésétől számított 30 napon belül nem biztosítja Szolgáltató részére a megvalósítás (bekötés) feltételeit.
− ha a Szolgáltató az Előfizetővel korábban fennállott szerződésétmegszűntette.
Ha az Előfizető tartozását csak jelentős késedelemmel egyenlítette ki, és a szerződést a Szolgáltató a díjfizetési kötelezettség megszegése miatt szüntette meg, úgy a Szolgáltató jogosult arra, hogy:
− az újabb szerződéskötést az Előfizető korábban fennálló tartozásának megfizetéséhez kösse
− a szerződés megkötésével egyidejűleg a 3. számú mellékletben meghatározott visszakapcsolási díjnak megfelelő összeg megfizetését kérje,
− határozott idejű szerződést kössön.
Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy fenti lehetőségek közül megítélése szerint válasszon, vagy azokat együttesen alkalmazza.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az igénylő fizetőképességét más elektronikus hírközlési szolgáltatóknál ellenőrizze.
2.2. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája
Az Előfizetői szerződés megkötéséhez a 2.1.1 pont szerinti adatok szükségesek.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megadott adatok valódiságát ellenőrizze. Amennyiben az Előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges adatokat az Előfizető nem, hiányosan, vagy nem a valóságnak megfelelően adja meg, az Előfizetői szerződés nem jön létre.
A Szolgáltató az Előfizető által szolgáltatott adatok valódiságának ellenőrzése céljából az alábbi eredeti dokumentumok bemutatását kérheti:
a) Cégjegyzékben nyilvántartott szervezetek (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, betéti társaság, közkereseti társaság, közös vállalat, szövetkezet, közhasznú társaság, egyesülés, egyéni cég, oktatói munkaközösség, vízgazdálkodási társulat) esetében:
30 napnál nem régebbi és hatályos adatokat tartalmazó cégbírósági bejegyző végzés, vagy cégkivonat, amennyiben még nincs bejegyezve a Cégbíróság által érkeztetett bejegyzési kérelem teljes példánya, vagy mindezek másolati példánya, aláírási címpéldány, a cégjegyzésre jogosult személy azonosító okmánya, meghatalmazás közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el)
b) Cégjegyzékben nem nyilvántartott szervezetek (alapítványok, egyesületek, egyházak, politikai pártok, társadalmi szervezetek, szakszervezetek, ügyvédi irodák, stb.) esetében: 30 napnál nem régebbi hatályos adatokat tartalmazó bírósági nyilvántartásba vételről rendelkező végzés, vagy nyilvántartásba vétel előtt az alapszabály bíróság által érkeztetett másolati példánya, a képviseletre jogosult személyazonosító okmánya. Szükséges lehet meghatalmazás közokirati vagy teljes bizonyító erejű magánokirati formában, abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el.
c) Egyéni vállalkozók esetében: a vállalkozó igazolvány eredeti vagy másolati példánya, személyi azonosító okmány, meghatalmazás közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el)
d) Természetes személy esetében: személyi azonosító okmány, meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el).
Jelen pont vonatkozásában személy azonosítására alkalmas dokumentumnak minősül a személyi igazolvány és a lakcímkártya, az új típusú vezetői engedély, az útlevél, a tartózkodási engedély, a letelepedési engedély.
2.2.1. Az előfizetői jogviszony létrejötte, a legrövidebb szerződési időszak
Az Előfizetői szerződés megkötésekor az 2.1. pont szerint kell eljárni. Az Előfizetői szerződés határozatlan vagy határozott időre jön létre.
A Szolgáltató jogosult határozott idejű előfizetési szerződés esetén, az egyedi Előfizetői szerződés megkötésekor a szerződésben meghatározott időtartamra fizetendő díjat egy összegben előre elkérni az Előfizetőtől.
Legrövidebb szerződési időszakot természetes személy esetén és egyéb előfizetők esetén egyedi megállapodás szabályozza.
A nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, az Előfizető, illetve igénylő (a továbbiakban együtt: Felek) Előfizetői szerződéstkötnek.
Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételének függvényében köt szerződést az Előfizetővel az alábbiak szerint.
Előfizetői szerződést a felek kizárólag írásban, a Szolgáltató előzetes jóváhagyása mellett köthetik meg. Az írásban megkötött Előfizetői szerződés kötelező mellékleteit jelen ÁSZF 2.1.1 pontja tartalmazza.
Üzletkötőn keresztül vagy ügyfélszolgálaton megkötött írásos szerződés úgy jön létre, hogy az Előfizető a szerződést aláírásával hitelesíti. A szerződés aláírásával az Előfizető az ÁSZF-ben foglaltakat magára nézve elfogadottnak tekinti.
2.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai
A Szolgáltatás kizárólag a Szolgáltató által a hírközlési hatósághoz bejelentett, és ott nyilvántartásba vett területeken érhető el. Jelenleg ez Magyarország területe. A szolgáltatás az előfizetői hozzáférési pont létesítése, illetve a szolgáltatáscsomag bekapcsolása után az Előfizető és a Szolgáltató között megkötött Előfizetői szerződés alapján vehető igénybe.
A Szolgáltató a szolgáltatás tartalmát az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja, és új szolgáltatáscsomagokat alakíthat ki.
A Szolgáltató által biztosított szolgáltatásnak nincs időbelikorlátja.
A szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötése előtt Szolgáltató az igénylőt - annak kérésére - előzetesen tájékoztatja a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges minimális és ajánlott műszaki követelményekről.
Az Xxxxxxxxx nem jogosult arra, hogy az Előfizetői szerződés megkötésével az őt megillető jogokat harmadik személyre átruházza. Az Előfizető teljes körű felelősséggel tartozik minden olyan szolgáltatás használatáért, amelynek során a hozzáférés az ingatlanán kiépített előfizetői hozzáférési ponton keresztül történik
2.4. A szerződéskötéstől számítva az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására, és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő.
2.4.1. Előfizetői hozzáférési pont
Azon hálózati végpont, amelyen keresztül az előfizető egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén hálózati funkciókat és a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat vehet igénybe. Az elektronikus szolgáltatás átadási pontja a Szolgáltató szerverfarmja budapesti szervertermi elhelyezéssel, melyet az Előfizető Előfizetői hozzáférési pontja és a publikus internet segítségével ér el. A Szolgáltató jogosult az előfizetői hozzáférési pont létesítésekor egyszeri díjat (telepítési díj) felszámítani, abban az esetben, ha az Előfizető a Szolgáltatót bízza meg a hozzáférési pont kialakításával.
Xxxx Xxxxxxxxxx, akik helyhez kötött elektronikus hírközlési szolgáltatást vesznek igénybe, önállóan alakítják ki a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges Előfizetői végpontot, a szolgáltató ebben az esetben nem jogosult telepítési díjat felszámítani, de az Előfizetőnek írásos, vagy elektronikus formában megkötött szerződésben kell vállalni, hogy a kiépített végpontot kizárólag a szerződésben meghatározott felszerelési helyen üzemelteti. Minden a használatból adódó jogi felelősség ezt követően az Előfizetőt terheli.
2.4.2. Előfizetői hozzáférési pont létesítésének határideje
Mind írásban, mind elektronikus úton megkötött Előfizetői szerződés esetén a Szolgáltató azt feltételezi, hogy Előfizető az előfizetői hozzáférési pontot önállóan alakítja ki. Előfizetőnek lehetősége van Szolgáltató bármely Átvevő Szolgáltatóval, vagy bármely egyéb kivitelezővel megállapodni az előfizetői hozzáférési pont kialakításáról. Az előfizetői hozzáférési pont létesítésének határideje ezért jelen pontban nem értelmezhető a Szolgáltató részéről.
2.4.3. Az előfizetői hozzáférési pont létesítése
A Szolgáltató az ingatlanon belüli előfizetői hozzáférési pont kiépítésével kapcsolatban az Előfizetővel állapodik meg. A telepítési díj egy hozzáférési pont kiépítését tartalmazza oly módon, hogy a Szolgáltató az Előfizető ingatlanában rendelkezésre álló internet-csatlakozási pont mellé telepíti a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket. További kábelezési, vagy minden olyan munkálat elvégzése, ami a szolgáltatás igénybevételének helyéig tart, az Előfizető feladata. A fentiekben megjelöltektől eltérő feltételek esetén a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont kiépítését megtagadhatja, vagy egyedi kalkuláción alapuló díjazásért vállalhatja.
A helyben telepített és a szolgáltatás működéséhez szükséges szolgáltatói berendezések/eszközök áramellátását az Előfizető köteles biztosítani.
Az Előfizető érdekkörébe tartozó hálózatszakasz hibájáért Szolgáltatót felelősség nem terheli, az azon keletkezett hibák elhárítását nem, vagy csak külön díjazásért, megállapodás alapján vállalja.
2.5. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele, változás az ajánlattevő és az előfizető adataiban
a) az írásbeli ajánlat Szolgáltatóhoz való érkezésének, a szóbeli ajánlat Szolgáltatóval való közlésének időpontját,
b) az ajánlat Szolgáltató általi elutasítása esetén az elutasítást tartalmazó dokumentum keltét és Ajánlattevő részére való megküldés időpontját, módját,
c) az ajánlat Szolgáltató általi elfogadása esetén az írásbeli előfizetői szerződés Xxxxxxxxx részére való megküldés időpontját és az előfizetői szerződés számát.
Ha az Ajánlattevő vagy az Előfizető az adatváltozás bejelentését elmulasztja, vagy fenti határidőn túl teszi meg, az Ajánlattevő vagy Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Ajánlattevővel vagy Előfizetővel szemben jogosult érvényesíteni.
Nem minősül a jelen pont szerinti adatváltozásnak az Ajánlattevő vagy Előfizető személyváltozása, melyre az átírás szabályai az irányadók.
Ha ezt elmulasztja, az Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Előfizetőtől követelheti.
3 Az előfizetői szolgáltatás tartalma
3.1. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás leírása
A jelen ÁSZF alkalmazásában a szolgáltatás a helyhez kötött telefonszolgáltatást jelenti, amelyek segítségével az Előfizetők az előfizetői végponton keresztül beszédcélú telefonszolgáltatást vehetnek igénybe.
A helyhez kötött telefonszolgáltatás jelen ÁSZF-ben azt a szolgáltatást jelenti, amely segítségével az Előfizetők előfizetői hozzáférési pontjukon keresztül hívást tudnak kezdeményezni ugyanazon vagy más helyhez kötött, illetve helyhez nem kötött telefonhálózatok előfizetői végpontjára, vagy bármely mobiltelefon hálózat előfizetői végpontjára. Az Előfizetők hívás fogadására képesek ugyanazon, vagy bármely helyhez kötött és helyhez nem kötött telefonhálózatból vagy mobiltelefon
hálózatból érkező hívás esetében, amennyiben rendelkeznek a Szolgáltató által biztosított, vagy a Szolgáltatóhoz hordozott telefonszámmal. A hívások kezdeményezése történhet akár belföldi, akár nemzetközi irányba, illetve hívások fogadása történhet akár belföldi akár nemzetközi irányból. A számozás az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervéről szóló 3/2011. (IX. 26.) NMHH rendeletnek megfelelően történik.
A szolgáltatások leírását, valamint díjait a Szolgáltató internetes oldalán, a xxx.xxxxxxxxx.xx címen elérhetővé teszi, annak változásáról az Előfizetőket 30 nappal a változás hatályba lépése előtt értesíti.
Az előfizetői szolgáltatásokat a 4. számú melléklet tartalmazza.
A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az egyes szolgáltatástípusokon belül a szolgáltatástípusok elemeiből szolgáltatáscsomagokat állítson össze. A szolgáltatáscsomagok leírását, valamint díjait a Szolgáltató weboldalán és ügyfélszolgálatán elérhetővé teszi, azok változásáról az Előfizetőket 30 nappal a változás hatályba lépése előtt értesíti.
Az ÁSZF tárgyi hatálya a címben specifikált IP alapú hangszolgáltatásra terjed ki. Az ÁSZF személyi hatálya alá tartoznak: Szolgáltató, Előfizető, Felhasználó
Az ÁSZF területi hatálya kiterjed Magyarország területén mindazon közigazgatási egységre (város, község), ahol a Szolgáltató szolgáltatást nyújt a hírközlési hatóság által elfogadott és nyilvántartásba bejegyzett bejelentése alapján.
A Szolgáltató, az Előfizető, illetőleg az igénylő az egyedi Előfizetői szerződésben ezen ÁSZF-től egyező akarattal, közös megegyezéssel eltérhetnek.
Az ÁSZF-et a Szolgáltató honlapján és az ügyfélszolgálaton megtekintés céljából rendelkezésre bocsátja, arról másolat - térítés ellenében - kérhető.
Az ÁSZF az Elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény és az elektronikus hírközlési előfizetői szerződésekről szóló 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: hatóság) nyilvántartásba vételétől határozatlan ideig hatályos.
Felhasználó: az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy egyéb szervezet, aki, vagy amely használja vagy igényli az elektronikus hírközlési tevékenységeket, így különösen az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat.
Előfizető: azon természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy más szervezet értendő, aki, vagy amely a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtójával (a továbbiakban Szolgáltató) ilyen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó Szerződéses viszonyban áll. Az Előfizető lehet természetes személy (Egyéni Előfizető), egyéni vállalkozó (Üzleti Előfizető), gazdasági társaság (Üzleti Előfizető), valamint egyéb szervezet (Üzleti Előfizető) kategóriájú.
Egyéni Előfizető: az a természetes személy, aki úgy nyilatkozott, hogy gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az elektronikus hírközlési szolgáltatást.
Üzleti (üzleti/intézményi) Előfizető: az a személy vagy szervezet (ideértve az állami, közigazgatási szervet, civil szervezetet és más, külön jogszabályban önálló jogi személyiséggel felruházott szervezetet is), aki vagy amely szakmája, önálló foglalkozása, gazdasági, üzleti tevékenysége vagy jogszabályban meghatározott feladata körében veszi igénybe az elektronikus hírközlési szolgáltatást.
Bejelentés: Az Előfizetői bejelentés olyan - Előfizetői panasznak nem minősülő - észrevétel, módosítási vagy egyéb kérelem, amely a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos, vagy a társaság működésével kapcsolatos valamely tényre, körülményre hívja fel afigyelmet.
Előfizetői panasz: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek.
Hibajelentés: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem előfizetői szerződés szerinti teljesítésével, így különösen a szolgáltatás minőségének romlásával, mennyiségi csökkenésével, vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésévelkapcsolatos.
Eht.: az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény
Előfizetői Hozzáférési Pont: azon fizikai kapcsolódási pont, ahol az Előfizető végberendezése csatlakozik a publikus internethez, és ezzel közvetetten a Szolgáltató hálózatához. Az Előfizetői Hozzáférési Pont nem a Szolgáltató szolgáltatással kapcsolatos felelősségének átadási pontja(határa).
Előfizetői Szerződés: a jelen ÁSZF-ben foglalt szolgáltatások igénybe vételére az Előfizető és a Szolgáltató által megkötött Szerződés, mely az egyedi Előfizetői Szerződésből, és az Általános Szerződési Feltételekből áll, azok minden mellékletével és függelékével együtt.
Földrajzi Szolgáltatási Terület: Magyarország területén az NMHH által földrajzi számozási területnek minősített azon terület, ahol a Szolgáltató kiegészítő beruházás nélkül képes Előfizetői Hozzáférési Pont létesítésére.
Igénylő: azon természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, vagy más szervezet, aki, vagy amely a Szolgáltatást igénybe kívánja venni, és arra még Előfizetői Szerződést nem kötött.
Egyéb szervezet: (non-profit szervezetek) azok, amelyek nem haszonszerzés céljából, - azaz nyereség - illetve vagyonszerzési cél nélkül - tevékenykednek, és céljuk többek között társadalmi szükséglet kielégítése, szakmai érdekképviselet, kulturális, tudományos vagy sport tevékenység (pl. közhasznú szervezetek, egyesület, egyesülés, alapítvány, köztestület, költségvetésiszerv).
Számlafizető: azon természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy más szervezet, aki, vagy amely az Előfizetői Szerződésben vállalja, hogy az Előfizető által igénybe vett Szolgáltatás után járó díjakat megfizeti. Az Előfizető és a Számlafizető személyeeltérhet.
Szolgáltató: a jelen ÁSZF 1. pontjában megjelölt társaság
Társszolgáltató: olyan elektronikus hírközlési szolgáltató, amely hálózatának igénybe vételével a Szolgáltató szolgáltatását nyújtja, vagy amely szolgáltató Előfizetője a Szolgáltató hálózatán vesz igénybe szolgáltatást
Ügyfélszám: a Szolgáltatóval, első alkalommal történő Szerződéskötéskor a Szolgáltató által az Előfizető részére kijelölt szám, ami a későbbiekben az Előfizető azonosítását szolgálja.
Szerződésszám: a Szolgáltatóval megkötött Előfizetői szerződés száma, ami a későbbiekben az Előfizetői szerződés azonosítását szolgálja.
Végberendezés: az Előfizető tulajdonában álló készülék, amellyel az Előfizető a szolgáltatást igénybe veszi
Vis maior: előre nem látható, és el nem hárítható, az Előfizető és a Szolgáltató érdekkörén kívül eső, külső ok
3.1.2. Elektronikus ügyfélszolgálat
A Szolgáltató honlapján, a xxx.xxxxxxxxx.xx címen elektronikus ügyfélszolgálatot működtet. Az elektronikus ügyfélszolgálatot az Előfizetők egy az Előfizető által előre megadott ügyfél-azonosító és egy jelszó segítségével érhetik el (regisztrációkor kell megadni).
Az elektronikus ügyfélszolgálat segítségével az Előfizetőnek lehetőségevan:
− Szerződést módosítani
− Számlainformációkról tájékozódni*
− Adatait módosítani
− Egyéb szolgáltatásokat megrendelni
− Egyéb szolgáltatásokat lemondani
− Hibát bejelenteni írásban
− Egyenleget feltölteni.
* A számlainformációt minden Előfizető azonosítójának és jelszavának megadásával folyamatosan megtekintheti, és visszamenőleg 3 hónapra ellenőrizheti. A számlainformáció az alábbi adatokat tartalmazza:
− hívás sorszáma
− hívás kezdő időpontja
− hívás befejezésének időpontja
− hívó száma
− hívott száma
− célirány
− hívás időtartama
− hívás költsége
3.2. A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe
Az ÁSZF területi hatálya kiterjed Magyarország területén mindazon közigazgatási egységre (város, község), ahol a Szolgáltató szolgáltatást nyújt a hírközlési hatóság által nyilvántartásba vett bejelentése alapján. Magyarország területén az NMHH által földrajzi számozási területnek minősített azon terület, ahol a Szolgáltató kiegészítő beruházás nélkül képes Előfizetői Hozzáférési Pont létesítésére.
A Szolgáltató köteles ingyenesen - nyilvános telefonállomás esetén fizetőeszköz használata nélkül - biztosítani, hogy végfelhasználója elérhesse a Kormány által rendeletben meghatározott hívószámokon keresztül, ideértve a „112” egységes európai segélyhívószámot is, a segélyhívó szolgálatok elérését. A segélyhívások megválaszolása céljából a Szolgáltató a hívó fél azonosítása kijelzésének letiltására, továbbá a helymeghatározási adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya vagy visszavonása esetén is köteles a segélyhívó szolgálatok rendelkezésére bocsátani - külön jogszabályban meghatározott módon - a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat.
3.4. Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e
A jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nem minősül egyetemes szolgáltatásnak.
3.5. A szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye
Az előfizetői hozzáférési pont azon fizikai kapcsolódási pont, ahol az Előfizető végberendezése csatlakozik a publikus internethez, és ezzel közvetetten a Szolgáltató hálózatához. Az Előfizetői Hozzáférési Pont nem a Szolgáltató szolgáltatással kapcsolatos felelősségének átadási pontja(határa).
4. Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága
A minőségi mutatók meghatározását, illetve ezek minimál-, és célértékeit az 5. számú melléklet tartalmazza.
4.1.1. A minőségi célértékek értelmezése
4.1.1.1. Új hozzáférés létesítési idő
A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%-ában teljesített határideje. [megkezdett naptári nap]
4.1.1.2. Minőségi panasz hibaelhárítási ideje
A minőségi panaszok alapján indított hibaelhárításnak az esetek 80%-ában teljesített határideje. [megkezdett óra]
4.1.1.3. Számlapanasz kivizsgálási és elintézési ideje
A bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének az esetek 80%-ában teljesített határideje [megkezdett nap]
4.1.1.4. A szolgáltatás-rendelkezésre állása (RA)
A szolgáltatás-igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest [%]
A rendelkezésre állás számítási módja RA=[1-SZKT/SZT]*100, ahol
SZKT - szolgáltatás-kiesés teljes időtartama SZT – teljes elvi szolgáltatási időtartam
4.1.1.5. A sikertelen hívások aránya
A sikertelen hívások aránya a vizsgált időtartamban megkísérelt összes hívások számához képest. (%)
4.1.1.6. A hívás felépítési ideje
A hívás felépítése az az időtartam, amely alatt az összeköttetés felépül. (megkezdett másodperc)
4.1.1.7. Kezelő, hibafelvevő válaszideje:
A kezelői, hibafelvevő munkahelyekre beérkezett hívások 75%-ában teljesített együttes válaszideje. (másodperc)
4.1.1.8. Bithiba arány hozzáférési vonalanként
A hibásan átvitt bitek számának aránya az átvitt összes bitek számához képest.
4.1.1.9. Megrendelt havi díjas szolgáltatások aktiválásának határideje:
A havi díjas szolgáltatások megrendelésének beérkezésétől számított munkanapok száma az esetek 80%-ban (munkanap)
4.1.2. A szolgáltatás minőségének ellenőrzése
A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi
a) a központi berendezések ellenőrzésével folyamatosan és méréssel legalább féléventerendszeresen,
b) a gerinchálózaton meglevő mérőpontokon keresztül rendszeresen,
c) az Előfizetői hozzáférési pontokon időszakonkénti szúrópróbaszerű méréssel, az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet által meghatározott mérésszámban és módon,
d) az Előfizető minőségre vonatkozó panasza esetén az Előfizető előfizetői hozzáférési pontján a panasztól függően objektív módon méréssel és/vagy szubjektív módonszemrevételezéssel.
A méréshez a Szolgáltató megfelelő műszert és szükség esetén ellenőrző vevőberendezést alkalmaz. A mérés eredményeit a Szolgáltató dokumentálja.
4.1.3. A minőségi célértéktől való eltérés
A Szolgáltató kivételesen indokolt esetben jogosult a minőségi célérték vállalt paraméterektől eltérő, csökkentett minőségi célértékekkel való szolgáltatás nyújtására. Ezen szolgáltatásokat a Szolgáltató az 5. számú mellékletben jelöli meg, ahol Szolgáltató a célértékeket is külön köteles a szolgáltatás/részszolgáltatás megnevezésével tételesen feltüntetni. E szolgáltatás vonatkozásában minőségi reklamációt az Előfizető csak a csökkentett minőségi követelményeket el nem érő vételi minőség esetén tehet.
Csökkentett minőségi követelményű szolgáltatás nyújtására
a) csökkentett műszaki minőségű részszolgáltatás felhasználásávalvagy
b) a teljes értékű szolgáltatás követelményeinek meg nem felelő minőségű bejövő szolgáltatás esetén kerülhet sor.
Csökkentett műszaki minőségű részszolgáltatás igénybe vétele akkor indokolt, ha
a) a szolgáltatás másik, teljes értékű részszolgáltatás felhasználása telítettség miatt már nem lehetséges, vagy
b) a rendelkezésre álló teljes értékű szolgáltatás kapacitás olyan műszaki megoldás mellett nyújtható, hogy így a felhasználást a régebbi előfizetői eszközök nem teszik lehetővé, vagy
c) az Előfizetői végponton nem áll rendelkezésre megfelelő minőségű internet-kapcsolat a teljes értékű szolgáltatás nyújtására.
A teljes értékű szolgáltatás követelményeinek meg nem felelő minőségű részszolgáltatás igénybe vétele esetén az Előfizető a 3. számú mellékletben meghatározott normál díjakat fizeti meg a Szolgáltatónak.
4.1.4. Minőségi célérték miatti előfizetői vita
Ha az előfizetői panasz miatt lefolytatott mérés eredményét az Előfizető vitatja, a vita eldöntése érdekében az Előfizető jogosult a hírközlési hatóságtól minőség vizsgálatot kérni. Amennyiben a hatóság által elvégzett mérés eredményeként bebizonyosodik, hogy a szolgáltatás minősége nem megfelelő, a Szolgáltató köteles a szolgáltatás minőségét a vállalt minőségi célértékeknek megfelelőre kijavítani. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi, és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetőre áthárítani.
A Szolgáltató nem tekinti a minőségi célértéktől való eltérésnek az Előfizető internet-kapcsolatának hibájából bekövetkező minőségromlást.
Szolgáltató jogosult a minimálisan vállalt műszaki paramétereket meghaladó értékű – maximált teljesítési értéket meghatározni
szolgáltatásonként.
A szolgáltatás észlelhető hiányosságait az Előfizetőnek haladéktalanul jeleznie kell a Szolgáltató hibaelhárító szolgálatánál.
A hiba elhárítása, megszüntetése érdekében Előfizető köteles Szolgáltatóval együttműködni, különösen a hibaelhárítást és karbantartást lehetővé tenni, ellenkező esetben Szolgáltatónak okozott kárért felelősséggel tartozik különösen abban az esetben, ha más előfizetőket is érintő hiba elhárítását, illetve az egyéb hálózat üzemeltetési tevékenységét akadályozza vagy hiúsítja meg.
4.2. Amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése
A Szolgáltató a hálózatában nem alkalmaz olyan forgalommérést, irányítást, menedzselést, amely a szolgáltatás minőségére vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre hatással van.
4.3. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet
Az előfizetők védelme érdekében az olyan számok/számmezők letiltására jogosult a Szolgáltató, amelyek feltételezhetően csaláshoz, az előfizetőknek, illetve a Szolgáltatónak történő károkozáshoz szolgálnak eszközül. A Szolgáltató letiltja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által nyilvántartott, "betárcsázó és egyéb gyanús számok" listáján szereplő számok automatikus kapcsolását.
4.4. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei
4.4.1. Hálózathoz csatlakoztatható előfizetői végberendezés
Szolgáltató Xxxxxxxxx részére alapesetben nem biztosít végberendezést. A végberendezésről az Előfizetőnek kell gondoskodni, amelynek rendeltetésszerű használhatóságáért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által biztosított végberendezést használja, az Előfizető az Előfizetői szerződés megszűnésekor köteles Szolgáltatónak visszaadni. Szolgáltató által biztosított végberendezés nem rendeltetésszerű használatából eredő károkat Előfizető kötelesmegtéríteni.
A szolgáltatás igénybevételéhez csak az alapvető követelményeknek, szabványoknak megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést szabad használni.
Az Előfizető nem üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét, biztonságát vagy vagyonát (alapvető biztonságtechnikai követelmények); és meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek.
4.4.2. Előfizető felelőssége
A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni.
4.4.2.1. A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges készülékhiba elhárítása vagy a vevőkészülék vételre alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, amely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára, alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól. Szolgáltató nem felel azért, ha az előfizetői végberendezés korszerűtlensége vagy technikai jellemzője vagy egyéb sajátossága miatt nem alkalmas a szolgáltatás teljes körű igénybevételére.
4.4.2.2. A készülék beállítása az Előfizető feladatkörébe tartozik. A hálózatra történő csatlakozást követő további beállításokat az Előfizető kérésére egyedi megállapodás alapján különdíj ellenében elvégezheti.
4.4.3. Eljárás vevőkészülék hibájából adódó vita esetén
Az Előfizető vevőkészülékének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére az illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi, és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy
annak költségeit, valamint a hatóság által a Szolgáltatóval szemben érvényesített további díjat a Szolgáltató jogosult az Előfizetőre áthárítani.
4.4.4. A Szolgáltató ellenőrzési jogosultsága
A Szolgáltató indokolt esetben (amennyiben az Előfizető berendezései vagy hálózata veszélyezteti a Szolgáltató hálózatát) jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és berendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat, hibákat stb. tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak 15 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén jogosult a szolgáltatást korlátozni. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az Előfizetői szerződést felmondhatja.
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása
Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének bármely esetében a szüneteltetés időtartama alatt az Előfizető hívást kezdeményezni és fogadni nem tud. Ez vonatkozik a segélyhívó számokra is.
5.1.1. A szolgáltatás szünetelhet
a) Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból, vagy
b) az Előfizető érdekkörébe tartozó okból
d) mindkét fél érdekkörén kívüli okból (vis maior), vagy
e) Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon.
A szüneteltetés ideje beszámít az éves rendelkezésre állási időbe.
A szolgáltatás a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, rendkívüli karbantartása vagy a hálózaton végzett havi rendszeres karbantartás miatt átmenetileg szünetelhet. A tervezett szüneteltetésről a Szolgáltató az Előfizetőket annak megkezdése előtt legalább 15 nappal értesíti, és a munkát úgy szervezi, hogy a szüneteltetés - amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg, a rendszeres karbantartás idején túl. A szolgáltatás rendszeres karbantartás miatti szüneteltetése miatti időtartam, de maximum havonta 1 nap a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele.
Az előfizetői szolgáltatások teljesítése szempontjából mindkét fél érdekkörén kívüli, előre nem látható és el nem hárítható oknak, azaz vis maiornak minősül különösen a háborús helyzet, sztrájk, természeti katasztrófa, a hálózat valamely elemét működésképtelenné tevő természeti erő vagy harmadik fél által okozott erőhatás, illetve a szolgáltatást megtiltó vagy szüneteltetését elrendelő, jogszabályon alapuló hatósági rendelkezés.
Ha a szünetelésre a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor - ide nem értve a jelen ÁSZF-ben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles.
Ha a szüneteltetés meghaladja a 48 órát, a szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat. Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés oka vis maior, feltéve, hogy Szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett.
5.1.3. A szolgáltatás szüneteltetése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt
Előfizető érdekkörébe tartozó oknak minősül a szünetelés, ha a szünetelést az Előfizető kérte, vagy a szünetelés az Előfizetőnek felróható okra vezethető vissza.
Az Előfizető kérésére az előfizetői szolgáltatás határozott időre szünetelhet – kivéve a határozott idejű szerződéseket.
Az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését írásban, legalább 5 munkanappal a kért kikapcsolás előtt kérheti. A szüneteltetés az Előfizető által kért visszakapcsolásig, a szerződés felmondásáig, a maximális szüneteltetési idő lejártáig tart. A visszakapcsolást az Előfizető a szüneteltetés kérésekor, vagy a kért visszakapcsolást megelőzően legalább 5 munkanappal, írásban kérheti. A visszakapcsolást a Szolgáltató legkésőbb az Előfizető által kért munkanapig elvégzi, a 3. számú mellékletben meghatározott eljárási díj megfizetése mellett. Az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatti szüneteltetés ideje a rendelkezésre állás idejébe beleszámít. Amennyiben az Előfizető a szüneteltetés lejárta után nem kéri a szolgáltatás visszakapcsolását, úgy Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződést 8 napos felmondási idővel felmondani.
A szolgáltatást egy naptári évben az Előfizető legalább egy hónapra szüneteltetheti. A szüneteltetés összidőtartama naptári évenként legfeljebb 6 hónap. E szabály alkalmazása alól a Szolgáltató az Előfizető kérésére indokolt esetben eltekinthet.
Amennyiben az Előfizető a szolgáltatást feltételes kedvezménnyel kívánja igénybe venni, úgy az érdekkörébe tartozó szolgáltatás szüneteltetésének lehetőségéről a hűségnyilatkozatban vállalt időtartamra lemond.
Határozott idejű Előfizetői Szerződések esetében a szerződés időtartama a szünetelés időtartamával meghosszabbodik. A szüneteltetés az előfizetői jogviszony folytonosságát nemérinti.
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai
5.2.1. A Szolgáltató szolgáltatás-korlátozási joga
Az Előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult:
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott,
b) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja,
c) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló első felszólításban megjelölt - de legalább 8 napos; 50.000,- Ft feletti díjtartozás esetén a fizetési határidő lejártát követő 5 napos- határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot,
d) Tiltott használat miatti szolgáltatás-korlátozás: amennyiben Előfizető súlyosan megszegi a jelen ÁSZF-ben szabályozott szolgáltatásokra vonatkozó nemzetközi vagy magyarországi törvényeket, jog- és etikai szabályokat, elveket.
e) Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatónál több szerződéssel is rendelkezik, és azok bármelyikén legalább 8 napos lejárt díjtartozása van, Szolgáltató jogosult valamennyi szerződésen korlátozni a nyújtott szolgáltatást.
5.2.1.1. Az előfizetői hozzáférést biztosító Szolgáltató a közreműködő szolgáltató megkeresése esetén is korlátozhatja az előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltatás igénybevételét, ha 5.2.1. b)-c) pontjaiban meghatározott feltételek az Előfizető által – a szolgáltató-választás bevezetésének és alkalmazásának feltételeiről szóló jogszabály szerint – választott közreműködő szolgáltató vonatkozásában állnak fenn.
5.2.1.2. A Szolgáltató az előfizetés korlátozásának megkezdésekor az Előfizetőt írásban, elektronikus levél formájában értesíti. A korlátozás időtartama alatt a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben megrendelt szolgáltatásokat sem biztosítja. A korlátozás ideje beszámít az éves rendelkezésre állási időbe.
A fenti bekezdéstől eltérően a telefonszolgáltatás tekintetében Szolgáltató a szolgáltatás korlátozása esetén is köteles biztosítani
a) az előfizető hívhatóságát,
b) a segélykérő hívásoktovábbítását,
c) a szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét,
d) a hibabejelentőjének elérhetőségét.
5.2.2. Előfizetői szolgáltatás korlátozás megszüntetése
A Szolgáltató köteles az Előfizető kérelmére az 5.2.1. pont szerinti bármely korlátozást a kérelem kézhezvételétől számított 2 munkanapon belül megszüntetni, ha a korlátozás oka megszűnt, az Előfizetőnek nincs semmilyen díjtartozása, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomástszerez.
A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 3. számú mellékletben feltüntetett visszakapcsolási díjat (visszakapcsolási díj Szolgáltató általi felfüggesztés esetén) számol fel. Amennyiben az Előfizető díjtartozása nem éri el az 1.000,- Ft-ot a Szolgáltató nem jogosult visszakapcsolási díjat számlázni Előfizető részére.
A szolgáltatás - Előfizető általi szerződésszegés miatti – korlátozásból eredő igényét a Szolgáltató peren kívüli vagy peres úton érvényesítheti az Előfizetővel szemben szerződésszegés jogcímén.
Az Előfizetői érdekeket szem előtt tartva, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy minden kezdeményezett hívást a rendszerbe integrált biztonsági időlimit leteltét követően megszakítson. A biztonsági limit 60 perc.
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták
A Szolgáltató a hálózat és az előfizetői szolgáltatások folyamatos és zavartalan biztosítása érdekében az ügyfélszolgálat elérhetőségével azonos feltételek szerinti hibabejelentő szolgálatot működtet. Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított hibabejelentő szolgálatnál elsősorban írásban e-mail formában jelentheti be a xxx@xxxxxxxxx.xx címen, vagy a szolgáltató internetes oldalán a „kapcsolat” főmenüben található üzenetküldő alkalmazás segítségével.
A Szolgáltató az ügyfélszolgálat nyitvatartási idejében élőhangos hibabejelentőt is működtet. Az ügyfélszolgálat/hibabejelentő szolgálat elérhetőségének biztosítása keretében a Szolgáltató köteles havi átlagban az ügyfélszolgálatra/hibabejelentő szolgálatra érkező hívások legalább 75%-a esetében legfeljebb 120 másodpercen belül ügyintéző bejelentkezését is biztosítani.
Az élőhangos szolgálat szünetelése idején a Szolgáltató üzenetrögzítő működését biztosítja. Az ügyfélszolgálat nyitvatartási idején kívül (illetve munkaidőn kívül) a távbeszélőn üzenetrögzítőre, vagy elektronikus, vagy postai úton érkező bejelentéseket a Szolgáltató köteles nyilvántartásba venni, és visszaigazolni az ügyfélszolgálati idő (illetve munkaidő) alatt a bejelentések beérkezésének sorrendjében. A Szolgáltató a hiba bejelentése után a lehető legrövidebb időn belül megkezdi a hibabehatárolást.
A Szolgáltató a hálózat és az előfizetői szolgáltatások folyamatos és zavartalan működésének biztosítása érdekében az ÁSZF 1.2. pontja szerinti ügyfélszolgálat mellett hibabejelentő szolgálatot is működtet, melynek elérhetőségét jelen ÁSZF 1.3. pontja tartalmazza.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított hibabejelentő szolgálatnál jelentheti be, amelyet a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán keresztül vagy közvetlenül köteles elérhetővé tenni, az ügyfélszolgálat elérhetőségével azonos feltételek szerint.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított
- hibabejelentő szolgálatnál szóban telefonon vagy,
- az ügyfélszolgálatnál szóban személyesen vagytelefonon,
- az ügyfélszolgálathoz küldött levélben, vagy elektronikus levélben, vagy egyéb elektronikus hírközlés útján jelentheti be. Az Előfizető azonosíthatósága érdekében a bejelentéskor közölni, illetve feltüntetni szükséges az Előfizető nevét, címét és ügyfélazonosító számát (szerződésszámát).
A telefonhálózaton elérhető ügyfélszolgálat/hibabejelentő szolgálat elérhetőségét az 5. számú melléklet 7. pontjában megjelölt 120 mp időtartamon belül biztosítja.
Hibabejelentésnek minősül az Előfizető által a hibabejelentő szolgálatnak telefonon, e-mailben vagy az ügyfélszolgálatnál személyesen tett minden olyan bejelentés, amely az Előfizető által jogszerűen igénybe venni kívánt valamely előfizetői szolgáltatás igénybe vételi lehetőségének teljes vagy részleges hiányára vagy a Szolgáltató által vállalt minőségi célértékeknél alacsonyabb szintű használhatóságára vonatkozik.
Nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének, ha
a) a hiba az Előfizető érdekkörében keletkezett,
b) a hiba nem a Szolgáltató érdekkörében keletkezett,
c) a hiba elháríthatatlan külső ok miatt következettbe,
d) a hibát nem jelentették be,
e) a hibát a Szolgáltató a hibaelhárítási időn belül elhárította,
f) a hibaelhárítás lehetőségét az Előfizető nem biztosította az érintett ingatlanon, feltéve, hogy a hiba elhárításához szükséges a bejutás,
g) az Előfizető a biztosított szolgáltatás minőségétől eltérő szolgáltatás vagy szolgáltatási feltételek teljesítését várja el.
6.1.1. A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az előfizetőt értesíteni arról, hogy
a) további helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet), vagy
b) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
6.1.2. A Szolgáltató köteles az előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani.
6.1.3. A hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig eltelt idő nem haladhatja meg a 72 órát.
6.1.4. Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges a fenti határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, azonban a hozzájárulást a Szolgáltatónak a 6.1.1. pont szerinti határidőn belül meg kellkérnie.
6.1.5. A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul értesíteni az előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet.
6.1.6. A hibakezelési kötelezettség teljesítése során a Szolgáltató a hibaelhárítással kapcsolatos valamennyi adatot a hibaelhárítástól számított egy éves elévülési időtartam végéig köteles megőrizni.
6.1.7. A Szolgáltató a 6.1.2 bekezdésben meghatározott hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a Szolgáltatónál felmerülő (javítási, kiszállási) költséget, illetve a hiba behatárolása és elhárítása során az Előfizető helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az előfizetőre.
6.1.8. Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az előfizető helyiségében lehetséges és a szolgáltató által az
6.1.1 a) pontja szerinti értesítésben az arra javasolt időpont az előfizetőnek nem megfelelő, akkor a szolgáltató által javasolt időponttól az előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe.
6.1.9. Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a 6.1.8. pont szerint a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidő a szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik.
6.1.10. Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől az előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.
6.1.11. A hibabejelentés nyilvántartása
A szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul értesíteni az előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi.
A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, amely nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza:
- az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza
a) az Előfizető értesítési címét, vagy más azonosítóját;
b) az előfizetői hívószámot vagy más azonosítót;
c) a hibajelenség leírását;
d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra),
- a Szolgáltató hibaelhárítási eljárása alapján tartalmazza
e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,
f) a hiba okát,
g) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát),
h) az Előfizető értesítésének módját és időpontját, ezen belül is különösen az előfizető bejelentésének visszaigazolásáról, valamint a g) pontban foglaltakról történő értesítések módját ésidőpontját.
6.1.12. Hibabejelentés visszaigazolása
A Szolgáltató az Előfizető általi hibabejelentést visszaigazolja:
a) telefonon, vagy ügyfélszolgálaton személyesen tett bejelentés esetén a bejelentett hibára vonatkozóan e-mailben az Előfizető által megadott e-mail címre írt levél formájában,
b) a telefonos üzenetrögzítőre mondott, vagy írásban benyújtott bejelentés esetén az Előfizető által megadott e-mail címre írt levél formájában.
6.1.13. Előfizető értesítése a hiba javításáról
A hibabejelentés kivizsgálása és elhárítása során a Szolgáltató haladéktalanul értesíti az Előfizetőt arról, hogy
a) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba az Előfizető érdekkörébe tartozó okból merült fel;
b) a hiba kijavítását megkezdte;
c) a hiba kijavítását átmeneti (meghatározott) ideig vagy tartósan nem tudja vállalni, ezért az Előfizető részére kötbért fizet.
A Szolgáltató a hibaelhárítás után, annak megtörténtéről az Előfizetőt e-mail formájában értesíti. A hiba akkor tekinthető kijavítottnak, ha az Előfizető a javítást elfogadta. Amennyiben az Előfizető a javítást nem fogadja el, viszont a felügyeleti rendszer, vagy Szolgáltató mérési eredményei szerint az Előfizetői szolgáltatás megfelel a szolgáltatás leírásban rögzített minőségi követelményeknek, akkor a hibát kijavítottnak kell tekinteni.
6.1.14. Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítás során
Az Előfizető a hibaelhárítás során köteles a Szolgáltatóval együttműködni, a hibaelhárítás lehetőségét az előfizetői hozzáférési ponton, valamint az azt magában foglaló ingatlanon biztosítani. Ha a Szolgáltató a hibaelhárítást az Előfizető bejelentése alapján a 6.1.3. pont szerinti határidőn belül végzi, úgy csak akkor köteles a Szolgáltató az Előfizetőt előzetesen értesíteni, ha a hiba elhárításához az ingatlanba szükséges bejutni.
6.1.15. Előfizető érdekkörébe tartozó hiba
Amennyiben a Szolgáltató a hiba kivizsgálása során megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozó okból (pl. a csatlakoztatott készülék, illetve az Előfizető által üzemeltetett saját belső hálózati szakasz vagy azok beállítási hibája miatt) merült fel, a Szolgáltató a hiba elhárítására nem köteles, egyedi megállapodás szerint kiszállási- és munka óradíjat jogosult kiszámlázni. Amennyiben a Szolgáltató tevékenységi köre és kapacitása azt lehetővé teszi – egyedi megállapodás szerinti díjazásért a nem az érdekkörébe eső hiba elhárítását iselvégezheti.
6.1.16. Soron kívüli hibaelhárítás
Amennyiben az Előfizető kéri, és a Szolgáltató azt teljesíteni tudja a feltételek adottsága miatt, úgy a Szolgáltató a hibabejelentés nyilvántartásba vételétől számított 6 órán belül megkezdi a helyszíni hibaelhárítást egyedi megállapodás szerinti sürgősségi díj ellenében.
6.1.17. Késedelmes hibaelhárításhoz kapcsolódó kötbér
A 6.1.3. pontban foglaltak nem teljesítése esetén a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra az alábbiak szerinti kötbér fizetésére köteles:
a) Ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehet igénybe venni, a kötbér mértéke minden késedelmes nap után a hiba bejelentését megelőző az előző hat hónapban az Előfizető által az Előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg nyolcszorosa. Hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén a vetítési alap az előfizetői jogviszony teljes hossza alatt kifizetett (felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetítettösszeg.
b) Ha a hiba következtében az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató által vállalt minőséghez képest alacsonyabb minőségben képes csak igénybe venni, a Szolgáltatónak az a) pontban meghatározott kötbér felét kell fizetnie.
A Szolgáltató a kötbért havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő elszámolás alkalmával az Előfizető számláján egy összegben jóváírja, vagy az előfizetői jogviszony megszűnése esetén az Előfizető választása szerint a bejelentés elbírálásától számított 30 napon belül azt az Előfizető részére egy összegben visszafizeti.
Mentesül a Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha a hibát az Előfizető nem, vagy csak utólag, a hiba Szolgáltató általi elhárítása után jelentette be.
Ha az Előfizető a Szolgáltatónak a hibás teljesítéssel kapcsolatos állásfoglalását vitatja, a Hatósághoz, illetve a Hatóságon belül a Média- és Hírközlési Biztoshoz fordulhat.
6.1.18. Együttműködés más Szolgáltatókkal a hibaelhárítás terén
Amennyiben a szolgáltatás hibája, hibás működése más Szolgáltató hatáskörében felmerülő hiba miatt következett be, úgy a Szolgáltató vállalja azt, hogy erről az érintett Szolgáltatót értesíti.
6.2.1. Előfizető jogai a szolgáltatás hibás teljesítése esetén
A szolgáltatás hibás teljesítése esetén az Előfizető jogait, így különösen az Előfizetőt megillető kötbér mértékét valamint az egyéb igények érvényesítési módját és eljárását jelen ÁSZF tartalmazza.
6.2.2. Az Előfizetőt megillető díjcsökkentés mértéke
Ha az Előfizető hibabejelentése alapján elvégzett vizsgálat és hibaelhárítás során nyilvánvalóvá válik, hogy a Szolgáltató a hiba kijavítását átmeneti (meghatározott) ideig vagy tartósan nem tudja vállalni, e tényről a Szolgáltató az Előfizetőt haladéktalanul és megfelelő indoklással értesíti. Az Előfizetőt a hiba kijavításáig a bejelentésétől számított 72 órát, illetve az Előfizető esetleges késedelmével meghosszabbodott hibajavítási határidőt meghaladó időtartamra terjedően naponta megillető és jóváírandó díjcsökkentés mértéke:
a) csomag jellegű szolgáltatás esetén a havi előfizetési díj egy napra eső része és a hibabejelentésben szereplő, nem a vállalt minőségi követelményeknek megfelelő minőségben továbbított csomag részegysége és a csomagban összesen szolgáltatott részegységek darabszáma arányának szorzata, vagy
b) egység jellegű szolgáltatás esetén a havi előfizetési díj egy napra eső összegével egyenlő, ennek hiányában az Előfizető által az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban a bejelentését megelőző 6 hónapban kifizetett díj átlaga alapján egy napra vetített összeg
6.2.2.1. Ha az Előfizető a szolgáltatás minőségi problémája miatt a Szolgáltatótól díjcsökkentést kapott, ugyanazon minőségi probléma miatt egyidejűleg kötbérre nem jogosult.
6.2.3. Előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésénekmódja
Az Előfizető díjreklamációja, kötbérigénye, kártérítési igénye elintézésével kapcsolatos panasza esetén jogosult a 8. számú melléklet szerinti illetékes hatóság(ok) vizsgálatát kérni.
Az Előfizető a Szolgáltatóval szemben fennálló követelését az elévülési időn belül bíróságon érvényesítheti. Az elévülési idő 1 év.
6.3.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában
a) előfizetői bejelentés: az előfizetői panasz és a hibabejelentés,
b) előfizetői panasz: előfizetői szerződés alapján igénybevett elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával összefüggésben az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az Előfizetőt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek.
A Szolgáltató a hibabejelentésekkel kapcsolatban a 6.1. pontban foglaltak szerint jár el.
A Szolgáltató az Előfizetőktől származó panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a 6. számú mellékletben megjelölt szerinti időtartamig megőrzi.
6.3.2. Előfizetői bejelentések, panaszok kezelése
Az ügyfélszolgálat útján a Felhasználó, illetve az Előfizető szolgáltatás iránti igényt jelenthet be, szerződést köthet, módosíthat, és szüntethet meg, díjfizetést teljesíthet, szüneteltetés iránti igényt jelenthet be, a szolgáltatással kapcsolatban tájékozódhat, és információt kérhet, hibabejelentést tehet, a szolgáltatással kapcsolatban szerződésével összefüggésben panasszal élhet.
6.3.2.1. Ha az ügyfélszolgálaton az Előfizető hibát kíván bejelenteni, a Szolgáltató az ÁSZF 6. pontja szerint jár el.
6.3.2.2. A Szolgáltató az Előfizetőktől származó bejelentéseket, panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt 1 évig megőrzi.
A Szolgáltató az Előfizető bejelentését, panaszát azonnal elintézhető szóbeli panasz esetén lehetőleg azonnal kivizsgálja, és eredményéről Xxxxxxxxxx igénye szerint szóban vagy írásban értesíti. Nem szóbeli vagy hosszabb ügyintézést igénylő szóbeli bejelentés esetén legkésőbb a bejelentéstől számított maximum 30 napon belül kivizsgálja, és a vizsgálat eredményéről az Előfizetőt írásban értesíti a kivizsgálás befejezésétől számított 15 napon belül. Amennyiben a bejelentés, panasz kivizsgálására (pl. harmadik fél bevonása miatt) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató az általános elintézési idő lejárta előtt köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról.
Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik.
A panasz elutasítása esetén az ügyfélszolgálat köteles az elutasítást indoklással ellátva írásba foglalni, és annak 1 példányát fogyasztónak átadni, vagy 15 napon belül megküldeni.
Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató a bejelentés
megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az Előfizető szerződést felmondani. Az Előfizető díjreklamációját a hivatkozott számla fizetési határidejének lejáratáig teheti meg. Az ezt követően beérkezett számlareklamációkat a Szolgáltató nem köteles befogadni.
Az Előfizetői számlareklamáció a számla fizetési határidejére nincs halasztó hatállyal.
Ha a Szolgáltató az Előfizetői bejelentésnek helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított 30 napon belül – az Előfizető választása szerint – a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján jóváírja, vagy a díjkülönbözetet és annak kamatait az Előfizető részére egy összegben visszafizeti. A díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az Előfizetőt megillető kamat mértéke megegyezik a Szolgáltatót az Előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértékével.
Ha az Előfizető a Szolgáltató által követelt díj összegszerűségét vitatja, a Szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a hálózata az illetéktelen hozzáféréstől védett, és számlázási rendszere zárt, a díj számlázása, továbbá megállapítása helyes volt.
Előfizető felelőssége, hogy a szolgáltatás elengedhetetlen részét képező jelszó védelméről gondoskodjon. Az Előfizető jelszavának felhasználásból eredő károkért a Szolgáltató nem vonható felelősségre.
Szolgáltató a 100,- Ft alatti eltérések kivizsgálására és helyesbítésére nem kötelezhető.
6.3.4. A Szolgáltató kötbérfizetési kötelezettsége
A szolgáltatót terhelő kötbérfizetési kötelezettségnek a szolgáltató a szerződésszegő magatartás vagy a szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül – az előfizetőt megillető kötbér mértékéről és a kötbér teljesítésének módjáról szóló tájékoztatással együtt – köteles elegettenni.
A 6.3.4 pont szerinti kötelezettség teljesítését a szolgáltató nem kötheti az előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez.
A szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy köteles eleget tenni, hogy
a) a kötbért a havi számlán, vagy előre fizetett szolgáltatás esetén az előfizető egyenlegén jóváírja,
b) az előfizetői szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az előfizető részére egy összegben, jelenlévők esetében az ügyfélszolgálaton, amennyiben a szolgáltató az előfizető szükséges adataival rendelkezik banki átutalással, egyéb esetben postai úton fizeti meg.
A 6.3.5. bekezdés b) pontjában foglalt postai úton vagy banki átutalással történő kifizetés esetében a szolgáltató a fizetendő kötbérből levonhatja a postai úton történő kifizetés vagy a banki átutalás igazolható költségét.
Ha a kötbérigény kivizsgálásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli.
6.3.5.1 A Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettsége alól mentesül, amennyiben
a) az Előfizető saját tulajdonú végponti berendezésének hibájából az Előfizető nem tudja igénybe venni a szolgáltatást,
b) az Előfizető által beállított, egyébként működőképes végponti berendezés nem csatlakozik a Szolgáltató hálózatához,
c) a Szolgáltató megkísérli az Előfizető tulajdonában lévő végponti berendezés működőképességét helyreállítani az Előfizető, vagy az Előfizető által felkért egyéb személy segítségével, de az eredménytelen,
d) Előfizető által egyéb szolgáltatótól igénybe vett internet-szolgáltatás minősége nem megfelelő,
e) amennyiben az Előfizető a szolgáltatás helyreállításának érdekében nem működik együtt a Szolgáltatóval.
6.3.6. Szolgáltató általi kártérítési igény érvényesítése
Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi Előfizetői szerződés alapján eljárni, jogait jóhiszeműen gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni, valamint a Szolgáltatóval együttműködni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az Előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő vevőkészülék meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakoztatásából, Szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, Szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).
6.3.7. Előfizetői kártérítési igények kezelése
Az Előfizető a kötbért meghaladó, de kizárólag csak a meglévő vagyonában okozott kárát érvényesítheti a hatályos jogszabályok szerint. Ha az Előfizető a Szolgáltatónak kártérítési igényét írásban bejelenti, a Szolgáltató a bejelentést haladéktalanul
nyilvántartásba veszi, annak jogosságát legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja, és postai úton kézbesített levélben értesíti az Előfizetőt a vizsgálat eredményéről.
Ha a kártérítési igény kivizsgálásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli.
Az Előfizetői szerződés késedelmes vagy hibás teljesítése esetén a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott értékcsökkenésért felel, amely azt az értéket jelenti, amellyel az Előfizető meglévő vagyona a Szolgáltató károkozása következtében ténylegesen csökken. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie az elmaradt hasznot, és a szolgáltatás nem, vagy nem megfelelő működéséből adódó és az azzal összefüggésbe hozható kommunikáció- és információhiányból eredő kárt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget, amely az Előfizetőt ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
6.3.8. Szolgáltató mentessége a kártérítési felelősség alól
A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az, az adott helyzetben általában elvárható.
A Szolgáltató a jelen ÁSZF alapján nem tartozik felelősséggel azokért a károkért, amelyeket a szolgáltatása érdekkörén kívül eső meghibásodásából vagy elégtelenségéből adódtak.
Nem kell a Szolgáltatónak megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az, az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési, együttműködési, tájékoztatási kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette.
Az Előfizetői szerződésekből eredő követelések elévülési ideje egy év, melyet a késedelem vagy a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.
Egyik fél sem felel jelen ÁSZF-ben megállapított valamely kötelezettsége teljesítéséért – a jelen ÁSZF-ben foglalt kivételektől eltekintve - azokban az esetekben, amikor olyan, bármely fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható, illetve elháríthatatlan körülmények (vis maior) merülnek fel, amelyek megakadályozzák az Előfizetői szerződés teljesítését. Ilyen körülmények különösen, de nem kizárólagosan: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, robbantásos merénylet, szükséghelyzet, elemi csapás (árvíz, tűzvész, villámcsapás, szél- és hóvihar, belvíz, más természeti katasztrófa, közműszolgáltatás szünetelése), illetve a törvény alapján arra feljogosított szervezetek rendkívüli helyzetben tett intézkedéseinek következményei és ezek az esetek a szerződő feleket az Előfizetői szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítésében korlátozzák vagy gátolják és ennek eredményként vétlen módon vagyoni vagy nem vagyoni kárt okoznak.
6.4. Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje
6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza.
A szolgáltató központi telefonos ügyfélszolgálata elérhető a legalacsonyabb díjú hívás díjánál nem magasabb díjazású hívhatósággal is.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az ügyfélszolgálati telefonszámokra érkezett hívásokról hangfelvételt készítsen, amiről a hívó felet minden esetben a hangrögzítést megelőzően tájékoztatja. A Szolgáltató a rögzített hanganyagot a hívó fél kérésére a tárolási időn belül rendelkezésre bocsájtja. A Szolgáltató a rögzített hanganyagokat a rögzítés napját követő 1 évig tárolja.
6.4.2. Az ügyfélszolgálat útján a Felhasználó illetve az Előfizető szolgáltatás iránti igényt jelenthet be, szerződést köthet, módosíthat és szüntethet meg, díjfizetést teljesíthet, szüneteltetés iránti igényt jelenthet be, a szolgáltatással kapcsolatban tájékozódhat és információt kérhet, hibabejelentést tehet, bejelentést tehet és panasszal élhet.
6.4.3. A panaszok kezelési rendjét a 6.2.2. pont tartalmazza.
6.4.4. Az ügyfelek Szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje az ügyfél igényének kielégítéséhez szükséges folyamatok lebonyolításának időigényétől függ, valamint az adott időpontban az ügyfélszolgálaton megjelenő ügyfelek számától. A Szolgáltató minden tőle elvárhatót megtesz az ügyfelek gyors, pontos kiszolgálása érdekében és több ügyfél egyidejű megérkezése esetén az ügyfélszolgálat vezetője azonnal intézkedik az ügyfelek mielőbbi kiszolgálása érdekében. A Szolgáltató törekszik arra, hogy az ügyfél és az ügyfélszolgálati munkatárs közvetlen kommunikációja során az időintervallum minimalizálásra kerüljön az ügyfélszolgálati munkatársak felkészült ügyintézése, gyors, pontos, értelmezhető válaszadása útján.
6.4.5.1. Az Előfizető nyilatkozat tételei
Az Előfizető nyilatkozatait a Szolgáltató ügyfélszolgálatára postai úton feladva vagy személyesen benyújtva vagy digitális aláírással ellátott elektronikus levélben írásban jogosult megtenni
6.4.5.2. A Szolgáltató közzétételi kötelezettsége
A Szolgáltató ügyfélszolgálaton történő közzétételi kötelezettségét (beleértve különösen az ÁSZF közzétételét, valamint más tájékoztatás közzétételét) az alábbiak szerint teljesíti:
a) a tájékoztatást az ügyfélszolgálati helyiségben és internetes honlapján közzéteszi, továbbá
b) az abban foglaltakról a telefonszolgáltatás igénybevételével elérhető ügyfélszolgálat szóbeli tájékoztatást ad.
6.4.5.3. A Szolgáltató Előfizetővel szemben fennálló értesítési kötelezettsége
A Szolgáltató Előfizetővel szemben fennálló értesítési kötelezettségét az alábbiak szerint teljesíti:
a) az Előfizető közvetlen, írásbeli értesítésével (értesítés levélben) vagy,
b) elektronikus levélben, vagy
c) egyéb elektronikus hírközlés útján, vagy
6.4.5.4. Az ÁSZF Szolgáltató általi egyoldalú módosítása esetén a módosításáról szóló valamennyi értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire;
b) a módosítások lényegének rövid leírását;
c) a módosítások hatálybalépésének időpontját;
d) a közzétett ÁSZF elérhetőségét;
e) ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatások díját módosítja, akkor a módosított díj összegét;
f) azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel a Szolgáltató a módosítást indokolja;
g) az Előfizetőt az ÁSZF egyoldalú módosítása esetén megillető jogosítványokat.
Fenti értesítésekkel egyidejűleg Szolgáltató tájékoztatja Xxxxxxxxxx a felmondás feltételeiről.
6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele
A szolgáltató minden előfizető számára biztosítja, hogy az előfizetői névjegyzékben külön térítés nélkül feltüntethesse nevét, lakcímét (székhelyét) és előfizetői hívószámát, igény esetén az előfizetői hívószámhoz tartozó végberendezés felhasználási módját (telefon/fax).
Az országos belföldi tudakozó szolgáltatás nyújtásához az adatainak abban történő felhasználásához hozzájárulását adó előfizető nevét, lakcímének a szolgáltatóval nyilvánosságra hozatal céljából közölt részét és kapcsolási számát az egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltató térítésmentesen kapja meg az előfizetői hozzáférést nyújtó érintett telefonszolgáltatóktól. Az e célból átadott információk csak az egyetemes tudakozó szolgáltatáshoz használhatók fel.
6.6. Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik feltüntetése
6.6.1. A Szolgáltató az Előfizetőt az ügyfélszolgálatán közzétéve, internetes honlapján, valamint az ÁSZF-ben tájékoztatja arról, hogy
a) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentéseket, panaszokat milyen feltételek szerint teheti meg a Szolgáltatónál, az egyes fogyasztóvédelmi szerveknél, illetve az illetékes hatóságoknál,
b) az ügyfélszolgálathoz érkező egyes panaszokat mennyi időn belül fogja kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről mennyi időn belül és milyen módon értesíti az előfizetőt,
c) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az előfizető mely fogyasztóvédelmi szervekhez, szervezetekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat.
Az a) és c) pont szerinti tájékoztatásokat a 6.3. ponttartalmazza.
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér
7.1.1. Egyszeri díjak
Az Előfizető a Szolgáltató egyes nem rendszeres szolgáltatásaiért alkalmanként a 3. számú melléklet szerinti egyszeri, illetve adminisztrációs díjakat köteles fizetni. Alkalmazásának eseteit az ÁSZF vonatkozó része határozza meg.
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatásokért az ÁSZF 3. számú melléklete szerinti díjakat köteles fizetni.
7.2. A kínált díjfizetési módok, a különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintőeltérések
7.2.1. Számlázás módja és a díjbeszedés rendje
A Szolgáltató az esedékes díjakról az esedékesség hónapjában elektronikus számlát, vagy külön igény estén nyomtatott számlát, illetve postai utalványt (sárga csekk) küld az Előfizetőnek postai úton. Előfizető a számla összegét az azon feltüntetett határidőig köteles kiegyenlíteni. Elektronikus számlához nem igényelhető postai utalvány!
A fizetési határidő nem lehet kevesebb a számla keltétől számított 8 naptári napnál. Papír alapú számlázás esetén a számla keltétől számított 15 naptári napnál nem lehet kevesebb a fizetési határidő. Ha az Előfizető a számlát nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul, de legkésőbb a számlázási fordulónapot követő 10. napig, papír alapú számlázás esetén 15. napig bejelenteni. A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat, vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja.
A Szolgáltató jogosult hóközi számla kiállítására abban az esetben, ha az előfizető bruttó egyenlege eléri vagy meghaladja az 50.000,- Ft-ot. Az 50.000,- Ft-ot meghaladó számlák fizetési határideje a számla keltétől számított 8 naptári nap. Késedelmes fizetés esetén a jelen ÁSZF 5.2.1. pontjában foglaltak a mérvadóak.
A Szolgáltató Alapdíjat számol fel, amelynek mértékét a 3. számú melléklet tartalmazza. Szolgáltató jogosult az alapdíjból kedvezményt biztosítani az Előfizetőnek
a) ha Előfizető elektronikus ügyintézési módot választ;
b) Egyedi megállapodás keretében.
A kedvezmény mértékét az a) pont esetében az ÁSZF, a b) pont esetében egyedi megállapodás tartalmazza.
A számla kiegyenlítése elsősorban az Előfizető által választott módon, a 7.2.2.2. pontban megjelölt fizetési módok valamelyikének igénybevételével történhet. A Szolgáltató az összeg folyószámlájára kerülését ellenőrzi, nyilvántartásában kimutatja, és elektronikus ügyfélszolgálata útján az Előfizető számára hozzáférhetővé teszi.
A telepítési díjat, ha ilyen költség felmerül, az Előfizető bekapcsolása után fizeti meg az Előfizető a Szolgáltató számlája alapján.
A Szolgáltató által kiállított számla a mindenkori jogszabályoknak megfelel. A számlázási rendszer zárt, így a Szolgáltató által kiállított számlák aláírás nélkül is érvényesek.
7.2.1.1. Az elektronikus számla. A Szolgáltató elektronikus úton i s bocsát ki számlát. Az elektronikus számla legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva kerül kibocsátásra. A Szolgáltató a kibocsátott elektronikus számla eredetének hitelességét, tartalmának teljességét, megváltoztathatatlanságát, sértetlenségét, értelmezhetőségét (olvashatóságát), a jogosultak általi hozzáférhetőségét, valamint a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, törlés vagy megsemmisítés elleni védelmét a kibocsátáskor és a számla megőrzésére külön jogszabály által előírt időtartam alatt is biztosítja. Az elektronikus számla adóigazolásra alkalmas, tartalmazza mindazon adatokat, amelyeket a papíralapon kibocsátott számla.
7.2.1.2. Papír alapú számla, illetve postai utalvány (sárga csekk) igényelhető:
− az Előfizetői szerződés megkötésekor
− az Előfizetői szerződés módosítása keretében (ld.: Előfizetői szerződés módosítására vonatkozó szabályok)
7.2.1.3. Az Előfizető tartozik felelősséggel azért, hogy létező, számára hozzáférhető, illetéktelen személyek elől védett e- mail címet adjon meg a Szolgáltatónak, amelyre a Szolgáltató a számlázás rendjére vonatkozó ÁSZF rendelkezéseknek és egyéb jogszabályoknak megfelelően elküldi az Előfizető elektronikus számláját. Az Előfizető szavatol azért, hogy az általa megadott e-mail címet fenntartsa, ahhoz hozzáférési joggal rendelkezzen. Az Előfizető a megadott e-mail címének megszűnéséről, vagy az e-mail cím megváltoztatásáról 15 nappal korábban köteles a Szolgáltatót elektronikus ügyfélszolgálatán keresztül értesíteni, a módosított e-mail cím egyidejű megadásával.
7.2.1.4. A Szolgáltatót semminemű felelősség nem terheli, ha az elektronikus számlát az Előfizető a Szolgáltató érdekkörén kívül eső körülmény – különösen a megadott e-mail cím megszűnéséről vagy módosulásáról való értesítés elmaradása, illetve a szükséges beállítási módosítások elmaradása – miatt nem kapja meg, illetve ilyen vagy hasonló okból nem fér hozzá.
7.2.1.5. Az elektronikus számlának a megadott e-mail címre történő elküldésekor az elektronikus számla kézbesítettnek minősül. Amennyiben az Előfizető nem kapja meg a Szolgáltató által küldött számlát, azt köteles jelezni az ügyfélszolgálaton, vagy köteles ellenőrizni az elektronikus ügyfélszolgálaton. Ezen feltételek nem teljesülése esetén a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal a díjtartozás miatti korlátozásokból adódó károkért.
7.2.1.6. Az Előfizető a kézbesített elektronikus és egyéb számlát a Szolgáltató honlapján, a xxx.xxxxxxxxx.xx címen ellenőrizheti. Adóigazgatási azonosításra a kapott elektronikus számla csak változatlan, elektronikus formában tárolva alkalmas.
7.2.1.7. A számla teljesítése banki átutalással, banki készpénzbefizetéssel, postai utalványon történő készpénzbefizetéssel (sárga csekken), illetve postai átutalással (rózsaszínű csekken) történhet, valamint a Szolgáltató - kizárólag az ügyfélszolgálati helyiségében - elfogad készpénzes teljesítést is.
7.2.1.8. Az elektronikus számlázási mód lemondására írásban postai úton, tértivevényesen feladott levél formájában van lehetőség, valamint digitális aláírással ellátott e-mail formájában, amellyel az Előfizető egyértelműen beazonosítható. A lemondás feltétele, hogy az Előfizető más alkalmas számlázási módot válasszon, amelyet a Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett szolgáltatásokra és az Előfizetői szerződésre tekintettelelfogad.
7.2.1.9. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által havi rendszerességgel kiállított számlák fizetési határidejét rendszeresen és jelentősen túllépi, úgy a Szolgáltató jogosult letéti díj megfizetésére kötelezni az Előfizető. A letéti díjat a Szolgáltató maximum 3 hónapig jogosult visszatartani, majd a 3 hónapos időszak leteltét követően azt köteles jóváírni az
Előfizető számláján. A három hónapos időszak leteltét követően, amennyiben az Előfizető részére kiállított egy havi számla végösszege nem éri el a letét összegét, az a későbbi telefonszámlákon kerül jóváírásra.
7.2.1.10. Előfizető az általa megkötött Előfizetői szerződésben meghatározhatja a biztonsági limit mértékét. Előfizető a biztonsági limit mértékét a már korábban megkötött Előfizetői szerződés esetében is módosíthatja. Amennyiben az Előfizető által igényelt biztonsági limit mértéke nagyobb, mint bruttó 10.000,- Ft, úgy a Szolgáltató jogosult annak 10.000,- Ft feletti részével megegyező letétet kérni. A letétet a Szolgáltató 3 hónapig jogosult visszatartani, majd a 3 hónapos időszak leteltét követően azt jóváírja az Előfizető számláján, amennyiben az Előfizető részére kiállított havi számlák rendben, határidőre lettek megfizetve. A három hónapos időszak leteltét követően, amennyiben az Előfizető részére kiállított egy havi számla végösszege nem éri el a letét összegét, az a későbbi telefonszámlákon kerül jóváírásra.
7.2.2 Díjfizetési gyakoriság, számlázási időszak
Az előfizetési- és a forgalmi díj megfizetésének gyakorisága havi rendszerességű. A számla kiegyenlítése a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül esedékes.
A díjfizetési időszakok naptári időszakokraértendők.
A Szolgáltatónak jogában áll a számlázási időszakot módosítani. A díjfizetési időszak módosulásáról a Szolgáltató az Előfizetőt jelen ÁSZF-ben meghatározott módon értesíti.
7.2.2.1. Az egyes díjak esedékessége
A rendszeres előfizetési díjak és az előfizetési díj jellegű díjak előre, a telepítési díj és az egyéb egyszeri díjak pedig utólag esedékesek.
7.2.2.2. Díjfizetési módok
Az előfizetési valamint a forgalmi díj kiegyenlítésének módja lehet:
a) banki átutalás az Előfizető megbízása alapján lakossági vagy vállalkozási számláról,
b) banki átutalás számla alapján,
c) banki készpénzbefizetés,
d) postai utalványon történő befizetés (sárga csekk),
e) postai átutalás (rózsaszín csekk)
f) készpénzes kiegyenlítésügyfélszolgálaton.
7.2.2.3. Az Előfizetőt terhelő késedelmi kamat
A Szolgáltató jogosult késedelmi kamat felszámítására abban az esetben, ha az Előfizető a számlán feltüntetett időpontig a számla összegét nem fizeti meg. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdő napja a számlán feltüntetett fizetési határidőt követő nap. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség mindaddig fennáll, amíg az Előfizető a számla szerinti összeget nem fizeti be. A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti.
Az Előfizetőt alaptalan számlareklamáció esetén - a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatfizetési kötelezettség terheli.
7.2.2.4. A Szolgáltatót terhelő késedelmi kamat
A Szolgáltató a tévesen felszámított és beszedett díjat késedelmi kamattal növelt értékben köteles haladéktalanul visszafizetni. A Szolgáltató késedelmi kamatfizetési kötelezettségének a kezdő napja a számla befizetésének a napja, végső napja az összeg visszafizetésének napja.
7.2.2.5. A késedelmi kamat mértéke
A késedelmi kamat mértéke, az Előfizető és a Szolgáltató kamatfizetési kötelezettsége esetén is a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese minden naptári napra lebontva, időarányosanalkalmazva.
7.2.2.6. A befizetések elszámolása
A Szolgáltató az Előfizető által teljesített befizetéseket a Ptk. 6:46. §-a szerinti módon számolja el, így ha az Előfizető kamattal és költséggel is tartozik, és a fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, azt elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a főtartozásra kellelszámolni.
Az Előfizető eltérő rendelkezése hatálytalan. Ez az eljárás irányadó Szolgáltató Xxxxxxxxx számára teljesített fizetéseire is.
7.2.2.7. Vagyoni biztosíték
A Szolgáltató az esetleges díjhátralék biztosítékaként az Előfizetőtől vagyoni biztosítékot kérhet. Vagyoni biztosíték lehet pl. ingón vagy ingatlanon alapított jelzálogjog, pénzösszeg letétbe helyezése, vagyoni értékű jog engedményezése, stb., amelynek összegét a Szolgáltató az eset összes körülményeire tekintettel állapítja meg.
7.2.2.8. Adminisztrációs díj
Szolgáltató jogosult adminisztrációs díj felszámítására abban az esetben, ha az Előfizető olyan igénnyel áll elő, amelyet a Szolgáltató elektronikus ügyintézés formájában az elektronikus ügyfélszolgálatán elérhetővé tett Előfizető számára:
7.2.2.8.1. Számváltoztatás,
7.2.2.8.2. Adatváltoztatás,
7.2.2.8.3. Hangposta beállítás,
7.2.2.8.4. Jelszóbeállítás, vagy jelszóváltoztatás,
7.2.2.8.5. Híváslista lekérése,
7.2.2.8.6. Számla vagy postai készpénzfizetési utalvány (sárga csekk) újraküldés,
7.2.2.8.7. Távsegítség eszközbeállításhoz,
7.2.2.8.8. Hangrögzítési anyagok kiküldése.
A Szolgáltató jogosult adminisztrációs díj felszámítására minden olyan esetben, amely során az Előfizető speciális beállítást vagy módosítást kér meglévő előfizetői szerződésével kapcsolatban.
7.2.2.9. Számhasználati díj
Szolgáltató számhasználati díjat számol fel minden, a szolgáltató által biztosított, vagy az Előfizető által a Szolgáltatóhoz hordozott telefonszám használata után. Szolgáltató a díjat havi rendszerességgel számolja fel az ÁSZF 3. számú melléklete szerint, az ügyfél szerződésének fordulónapján. A díj, a havidíjak számlázási rendjének megfelelően előre fizetendő. Utólagos elszámolású Előfizető esetében a díj a havi számlán jelenik meg, előre fizető szerződés esetében a számhasználati díj az Előfizető egyenlegéből kerül levonásra.
7.3. A kártérítési eljárás szabályai
A kártérítési eljárás szabályait a 6.2.7. pont tartalmazza.
7.4. A kötbér meghatározása, mértéke és módja
7.4.1. A szolgáltató kötbér fizetésére köteles
a) a 6.1.1. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig,
b) a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra.
7.4.2. kötbér mértéke a vetítési alap
a) kétszerese a 7.5.1. a) pontja szerinti esetben,
b) négyszerese a 7.5.1. bekezdés b) pontja szerinti esetben, ha a hiba következtében az előfizető az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató által vállalt minőséghez képest alacsonyabb minőségben képes csak igénybe venni,
c) nyolcszorosa a 7.5.1 bekezdés b) pontja szerinti esetben, ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehet igénybe venni.
7.4.3. A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap
7.4.3.1. a hiba bejelentését megelőző hat hónapra az előfizető által az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetítettösszeg,
7.4.3.2. hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén annak teljes időtartama alatt, az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg,
7.4.3.3. ha a hiba bejelentését megelőzően az előfizető az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban díjat még nem fizetett, akkor a havi előfizetési díj alapján egy napra vetített összeg.
7.5. Az akciók és akciós díjak elérhetősége
A Szolgáltatónak jogában áll az Előfizetők egyes rétegei, csoportjai számára az értékesítést elősegítendő, kedvezményes akciót szervezni. A Szolgáltató önállóan dönthet a kedvezményekről, meghatározott idejű, illetve meghatározott területi hatályú akciókról, amelyek a díjakat csökkentik.
A Szolgáltató jogosult arra, hogy a kedvezményes akcióban történő részvétel feltételeit az ÁSZF rendelkezéseitől eltérően, az Előfizető részére összességében az ÁSZF-nél előnyösebben, az azonos helyzetben levők számára azonos feltételekkel, akciónként eltérően szabályozza. A Szolgáltató ezen akciók nyilvánosságát saját érdekében biztosítja. A Szolgáltató az akció ideje alatt is köteles az Előfizetővel az ÁSZF-nek megfelelő szerződést kötni, ha az Előfizető az akcióban nem kíván részt venni, vagy nem felel meg a meghirdetett feltételeknek.
Akciós kedvezmény lehet:
a) a telepítési díj mértékének csökkentése vagy részletekben történő kiegyenlítése,
b) valamely egyszeri díj elengedése vagy csökkentése,
c) valamely szolgáltatás terjedelmének növelése, vagy díjmentesen, illetve csökkentett díjjal történő, határozott időre szóló biztosítása,
d) egyéb eseti kedvezmény(ek),
e) ajándéksorsolás,
f) az a)-e) pontok közül több lehetőség együttese.
Az akció keretében a Szolgáltató a telepítési díjat és a határozott időre igénybe vett szolgáltatás díját összekapcsolhatja.
A Szolgáltató az akcióba bevont földrajzi területet meghatározhatja és/vagy az akcióban részt vevők számát a jelentkezés sorrendjének megtartásával korlátozhatja.
Akció meghirdetése esetén a Szolgáltató a kedvezményes Előfizetői szerződésben jogosult az Előfizető szerződésmódosítási és felmondási jogának gyakorlását meghatározott időre korlátozni. Amennyiben az Előfizető ennek ellenére felmondja a szerződést, az adott akciós kiírásban megjelölt jogkövetkezmények terhelik.
A Szolgáltató jogosult az igénylőt az akcióból kizárni, ha nem felel meg az akciós szabályoknak. A kizárás okai lehetnek elsősorban:
a) az Előfizető akciós igényével egyidejűleg, illetve az akciót megelőző és követő, pontosan meghatározott időtartam alatt meglévő Előfizetői szerződését felmondja,
b) az Előfizetővel szemben a Szolgáltatónak lejárt díjkövetelése van.
Valamely akció keretében megkötött Xxxxxxxxxx szerződést a Szolgáltató jogosult nem kedvezményes szerződésként kezelni, ha utóbb kiderül, hogy az Előfizető az igény beadásakor nem felelt volna meg az akciós feltételeknek, azonban ettől ellentétes nyilatkozatával a Szolgáltatót megtévesztette. A Szolgáltató ezen Xxxxxxxxxxxx a kedvezményt megvonja, a már megkötött Előfizetői szerződést a Felek megegyezése esetén az ÁSZF-nek megfelelően módosítják, és az Előfizető a díjkülönbözetet - ha van
- megfizeti, vagy ha ilyen megegyezés nem jön létre, a Szolgáltató jogosult a szerződést felmondani, és kárát az Előfizetővel szembenérvényesíteni.
Amennyiben az Előfizető valamely ideiglenes akció keretében kötött szerződésben vállalta, hogy valamely szolgáltatást az akcióban meghirdetett feltételekkel valamely határozott ideig igénybe vesz, a meghatározott időtartam alatt az Előfizető általi Előfizetői szerződés felmondása, szüneteltetése vagy módosítása, vagy a Szolgáltató által az Előfizető szerződésszegése vagy díjhátraléka miatti felmondás esetén az Előfizető a kapott kedvezményt elveszti. A kedvezmény elvesztése alapján az Előfizető köteles a Szolgáltatónak a kedvezmény elvesztésének időpontjában egy összegben megfizetni az akciós kedvezmény igénybe vételének időpontjától visszamenőleg az akció nélküli (ÁSZF szerinti) és az akciós díjak (ideértve az igényléskor fizetendő díjakat is) közötti különbözetet, annak - akciós szerződésben meghatározott - kamatával együttesen; vagy az akciós szerződésben meghatározott, és vállalt jogkövetkezményeket viselni.
- 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről („Eht.”),
- a 13/2012. (IX. 28.) NMHH rendelettel módosított, a számhordozás részletes szabályairól szóló 2/2012. (I. 24.) NMHH rendelet.
8.1.1. A számhordozással kapcsolatos fogalmak
átadó szolgáltató: az a szolgáltató, amelynek előfizetője az előfizetői szerződés megszüntetését, illetve egyes számok esetében módosítását követően a számot egy másik szolgáltatóhoz viszi át;
átvevő szolgáltató: az a szolgáltató, amelynek jövőbeni előfizetője az előfizetői szerződés megkötésének keretében számát egy másik szolgáltatótól hozza át;
berendezés kód: a szolgáltató által adott háromjegyű számból álló kód, amely földrajzi szám esetében megjelöli azt a kapcsolási eszközt, amelyhez a hordozott szám előfizetője csatlakozik, illetve azt az összekapcsolási pontot, amelyen keresztül a hordozott szám előfizetője közvetlenülelérhető;
együttműködési teszt: a felhasználó elméleti és műszaki alkalmasságának ellenőrzése a KRA használatához;
hely szerinti számhordozás: helyhez kötött telefonszolgáltatásnál az előfizetői szám megtartása a számozási körzeten belül, az igénybevétel helyének illetve technológiájának – az irányítási információ változásával járó – megváltoztatása esetén;
hívásirányítás: az a hálózati funkció, amely a hordozott számra kezdeményezett hívás esetén meghatározza és beilleszti a valós végződésre utaló irányítási információt és a hívást a hívott fél valós végződtető hálózata felé továbbítja;
hordozott szám: az előfizetői szerződésben szereplő azon szám, amelyet az előfizető az átadó szolgáltatótól az átvevő szolgáltatóhoz való áttéréskor, vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének illetve technológiájának – hívásirányítási információ változásával járó – megváltoztatásakor megtart;
irányítási információ: a hordozott számot, a hozzá tartozó irányítási számot és az érvényesség időtartamát tartalmazó információ;
irányítási szám: szolgáltató kódból és berendezés kódból álló információ, amely a hordozott számokra irányuló hívások és jelzések megfelelő irányítását teszi lehetővé;
irányítást végző szolgáltató: az a szolgáltató, amely a hívások, illetve jelzések hordozott számokra való irányításához a szükséges irányítási számot – általában adatbázis lekérdezésével – a hívásba, illetve jelzésbe beiktatja;
jelzésirányítás: az a hálózati funkció, amely a hívásirányításon kívüli, a számhordozás során is biztosítandó szolgáltatások megvalósításához szükséges jelzéseket elemzi és hordozott számok esetén beilleszti a valós végződésre utaló jelzésirányítási információt, és a jelzést a valós végződtető hálózat felé irányítja;
jelzés relé funkció (Signaling Relay Function): olyan jelzéshálózati funkció, amely mind a hívásfelépítéssel kapcsolatos, mind a hívásfelépítéstől független jelzésüzenetek esetében képes a hordozott számok felismerésére és szükség esetén azok irányítási információval való ellátására;
kapcsolattartó: az a személy, aki jogosult a szolgáltató nevében a központi referencia adatbázissal kapcsolatos adminisztratív kérdésekben eljárni;
központi referencia adatbázis, vagy KRA: az a számhordozás érdekében létrehozott rendszer, amely tartalmazza és kezeli az összes hordozott számmal kapcsolatos irányítási információt, valamint a szolgáltatók és felhasználók jelen rendeletben meghatározott adatait, továbbá elektronikus adatkapcsolaton keresztül biztosítja az irányítási adatok összegyűjtését és a szolgáltatók, valamint más jogszabály alapján erre jogosultak részére való szétosztását;
lekérdezés bontásnál (Query on Release): olyan eljárás, amelyben az irányítási információt tartalmazó adatbázis lekérdezése abban az esetben történik, ha a hívott szám eredeti szolgáltatójától érkező bontás hordozott számot jelez;
lekérdezés minden hívásnál (All Call Query): olyan eljárás, amelyben az irányítási információt tartalmazó adatbázis lekérdezését minden hívás során végrehajtják;
nomadikus beszédcélú szolgáltatás: az elektronikus hírközlő hálózatok azonosítóinak nemzeti felosztási tervében meghatározott
olyan beszédcélú elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely a hívások kezdeményezése és fogadása céljából a szolgáltatást nyújtó hálózatok tetszőleges hozzáférési pontján elérhető, azaz a szolgáltatáshoz való hozzáférés nincs egy adott hozzáférési ponthoz rendelve, azonban a szolgáltatás igénybevétele közben a hozzáférési pont nem változtatható;
számátadási időablak: minden munkanap 20 óra 00 perctől kezdődő 4 óra hosszúságú időtartomány, amelyben a számhordozás és számmező átadás érvényesítéséhez szükséges műszaki intézkedéseket a szolgáltatók végrehajtják, és amely időtartam alatt a számátadással érintett számokon a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet;
számhordozási megállapodás: az előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza;
szolgáltatói felhasználó: a KRA-hoz való hozzáférésre jogosult személy, illetve számítógépes rendszer, amely a szolgáltató nevében számhordozási tranzakciókat végez;
szolgáltató kód: a hatóság által adott háromjegyű számból álló kód, amely a KRA-ban a szolgáltatót, vagy szolgáltató üzletágát vagy részegységét jelöli;
tranzakció: egy adott szám vagy számtartomány átadására, egy hordozott szám vagy számtartomány hordozottságának vagy számhasználatának megszüntetésére, illetve a KRA adatainak letöltésére vonatkozó, a KRA-ban rögzített, tranzakció azonosítóval ellátott bejelentési, jóváhagyási, módosítási, törlési vagy letöltési művelet;
tranzakció azonosító: a szolgáltatói felhasználó, illetve a hatóság által adott egyedi azonosító;
tranzakció zárás: a számhordozási időablak kezdetét 8 órával megelőző időpont, amely után a KRA az adott számátadási időablakra vonatkozó tranzakciót – letöltési művelet kivételével – nem fogad el;
üzenet: a KRA-ból a szolgáltató által letöltendő, a KRA által elektronikus formában tárolt, a szolgáltatót érintő, számhordozással kapcsolatos információ.
Szolgáltató, mint előfizetői hozzáférést nyújtó átadó szolgáltató köteles lehetővé tenni előfizetője számára, hogy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén, ha az előfizető a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatót változtat, megtarthassa előfizetői számát.
Szolgáltató, mint előfizetői hozzáférést nyújtó átvevő szolgáltató biztosítja az Előfizető számára a számhordozást, ha az Előfizető korábban más hozzáférési (átadó) szolgáltatóval fennálló jogviszonyát megszünteti és ezzel egyidejűleg a Szolgáltató, mint átvevő szolgáltató az előfizetővel korábbi telefonszáma megtartása mellett Xxxxxxxxxx szerződést köt.
Mindkét esetben a Szolgáltató csak abban az esetben köteles a számhordozást az Előfizető részére biztosítani, ha az átvevő, illetve átadó telefonszolgáltatók egymással e tekintetben megállapodást kötöttek.
Nem terheli a jelen pont szerinti kötelezettség az átadó szolgáltatót, amennyiben az Előfizetőnek a számhordozási igény bejelentésekor, vagy azt követően az átadó szolgáltatóval szemben díjtartozása áll fenn. Ez esetben a számhordozás teljesítését az átadó szolgáltató a díjtartozás kiegyenlítéséig megtagadhatja. Az Előfizető átvevő szolgáltatója az Előfizető képviseletében nyilatkozhat, hogy a számhordozás kezdeményezésekor fennálló díjtartozást átvállalja. Ez esetben az átadó szolgáltató nem jogosult számlatartozás okán a számhordozás teljesítésétmegtagadni.
Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető hozzájárulásának megfelelően a hordozott előfizetői számnak az előfizetői nyilvántartásban, valamint a tudakozóban való közzétételéről gondoskodni.
A hordozott és a nem hordozott számmal rendelkező előfizetők a Szolgáltató szolgáltatásait azonos feltételekkel vehetik igénybe, a számhordozás miatt megkülönböztetés nem alkalmazható.
8.1.3. A számhordozás kezdeményezése, és teljesítésének folyamata
Az Előfizetőnek a számhordozási igényét – az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igény bejelentésével egyidejűleg – az Átvevő Szolgáltató részére kell bejelentenie. Az Előfizetőt az Átvevő Szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon valamint a számhordozási nyilatkozatban foglalt adatok alapján azonosítja, és ezen adatokat továbbítja az Átadó Szolgáltató felé. Az Átadó Szolgáltató a Számhordozási rendelet 5. § (1) bekezdésében, valamint általános szerződési feltételeiben meghatározott módon azonosítja. Az Átvevő Szolgáltató nyilatkoztatja továbbá az Előfizetőt arról, hogy a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdésének b) pontja szerinti számhordozást kizáró feltétel nem áll fenn és új előfizetői szerződést, illetve Számhordozási megállapodást köt.
Az Átvevő szolgáltató köteles az Előfizető számhordozási igényének és a Számhordozási megállapodásnak megfelelően az Átadó Szolgáltatónál az előfizetői szerződés megszűnése, illetve módosítása, valamint a számhordozási eljárás lebonyolítása során az Előfizető képviseletében eljárni. Az Átadó Szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződés a vonatkozó NMHH rendelet 5. § (3)
bekezdése szerint a számhordozás megvalósulásával megszűnik, illetve módosul.
Előfizető számhordozási igényét és az Átvevő szolgáltató köteles továbbítani az Átadó szolgáltató felé a számhordozási eljárás szabályai szerint. Az Előfizető számhordozási nyilatkozatának kötelező tartalmi elemei:
− Előfizető neve/cégneve,
− Természetes személy Előfizető esetén anyja születési neve,
− Gazdálkodó szervezet Előfizető esetén cégjegyzékszáma, cégjegyzésre jogosult képviselőjénekneve,
− Előfizető lakcíme/székhely címe,
− Előfizető hordozni kívánt kapcsolási száma vagy számtartománya, vagy hordozni kívánt nem földrajzi szám,
− Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxx Xxxxxxxx(ok),
− Az Előfizető számhordozási igénye.
A Számhordozási Igénybejelentés opcionális eleme:
Átvevő Szolgáltató nyilatkozata a számla- és egyéb tartozások* kiegyenlítésének átvállalásáról
*: Az Előfizetőnek az Átadó Szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása, illetve a határozott időtartamhoz, kedvezményesen vagy egyéb módon kedvezményesen értékesített készülékhez kapcsolódó követelés a számhordozás kezdeményezése esetén lejárttá válik. E számlatartozás ki nem egyenlített ellenértékéről az Előfizető képviseletében az Átadó Szolgáltatónál eljáró Átvevő Szolgáltató úgy nyilatkozhat, hogy annak kiegyenlítését átvállalja, ennek hiányában az előfizető a számhordozás kezdeményezését követően az Átadó Szolgáltatónál köteles 8 munkanapon belül kiegyenlíteni.
Az Előfizető az Átadó Szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet.
Kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása esetében az Átvevő szolgáltató köteles az Átvevő Szolgáltatóval a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében előzetesen egyeztetni. A számhordozás az Előfizetővel előre egyeztetett időpontban történikmeg.
Átvevő Szolgáltató köteles a munkanapokon 16 óráig bejelentett számhordozási előfizetői igényről az Átadó Szolgáltatót az adott munkanap 20 óra 00 percig értesíteni. A számhordozást az Átvevő Szolgáltató legkésőbb a számátadási időablak napját megelőző nap 12 óra 00 percig köteles bejelenteni a KRAszámára.
A számhordozás bejelentéséről a KRA az Átadó Szolgáltató részére jóváhagyást kérő üzenetet készít. A bejelentést az Átadó Szolgáltató a tranzakciózárásig, kizárólag a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdésében meghatározott indok alapján utasíthatja el.
Az Átadó Szolgáltató
a) a számhordozás elfogadásáról vagy elutasításról és annak indokáról, legkésőbb az Átvevő Szolgáltató általi értesítést követő munkanap 20 óra 00 percig értesíti az Átvevő Szolgáltatót, valamint
b) a KRA-ban a tranzakciózárásig a Számhordozási rendelet 13. § (2) bekezdés szerint jóváhagyja vagy elutasítja a számhordozást.
Amennyiben az Átadó Szolgáltató a számhordozás fenti bekezdésben meghatározott jóváhagyási határidején belül nem válaszol, úgy kell tekinteni, hogy a bejelentés adatait jóváhagyta és ennek alapján a számhordozást a KRA elfogadottá teszi.
Elutasítás esetén az Átadó Szolgáltató mindenkor megadja az elutasítás indoklását is. Az elutasítás kizárólag a következő okokon
alapulhat:
a) a számhordozást kérő előfizető nem azonosítható a Számhordozási rendelet 5. § (1) bekezdés alapján, vagy
b) az Előfizetőnek az Átadó Szolgáltatóval szemben több mint 30 napja lejárt számlatartozása van, amelyről az Átvevő Szolgáltató az előfizetőt az Eht. 144. §-a szerint igazolhatóan értesítette, és amelyre nézve az Átvevő Szolgáltató a Számhordozási rendelet 5. § (7) bekezdése szerint nem nyilatkozott, vagy
c) az Átadó Szolgáltató a Számhordozási rendelet 3. § (8) bekezdése szerinti esetekben egyeztetést igényel.
A számhordozási igény elutasításáról az Átvevő Szolgáltató köteles az Előfizetőt az Eht. 144. § (4) bekezdésének megfelelően egy munkanapon belül értesíteni.
Amennyiben az Átadó Szolgáltató a számhordozást a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdés c) pontja alapján utasította el, az Átadó Szolgáltató és Átvevő Szolgáltató köteles a Számhordozási rendelet 3. § (8) bekezdés szerinti egyeztetést az elutasítás napjától számított 5 munkanapon belül lefolytatni. Az egyeztetés alapján benyújtott számhordozási igényt, valamint az Átadó Szolgáltató hibájából elmaradt egyeztetés esetén ismételten benyújtott számhordozási igényt az Átadó Szolgáltató nem utasíthatja el.
A határidők az Előfizető újabb azonosítását, vagy a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdés b) pontja szerint lejárt követelések kiegyenlítésének előfizető általi bejelentését, vagy a (7) bekezdés szerinti egyeztetést követően a hordozási igény Átadó Szolgáltató részére történő ismételt átadásának napján újrakezdődnek.
Az Előfizető a számhordozási igényét az Átvevő Szolgáltatónál a számátadási időablakot megelőző 2. munkanapon 16 óráig visszavonhatja, amely alapján az Átvevő Szolgáltató az igény törléséről az Átadó Szolgáltatót 20 óra 00 percig értesíti, valamint a KRA-ba bejelentett hordozást az előfizető visszalépett indoklással törli.
Amennyiben az előfizető által ISDN2 vagy ISDN30 előfizetés keretében használt számblokk hordozására kerül sor, a számhordozási díjat számblokkonként kell megfizetni. Összefüggő tartomány részleges hordozása esetén az elhordozott számokra a Szolgáltató az egyedi számok hordozására megállapított díjat alkalmazza.
A behordozott számok hordozásonkénti egyszeri díját az számhordozási folyamat lezárását követően számlázza ki a Szolgáltató. A hordozott számról kezdeményezett segélyhívás irányítását a számhordozást követően az Átvevő szolgáltató biztosítja.
A Szolgáltatás igénybevételének feltételei
Átvevő Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötésekor felajánlja az Előfizetőnek a lehetséges számátadási időablakokat, amelyek közül az Előfizető előzetesen választ.
A Számátadási Időablak nem lehet több 4 (négy) óránál.
A számhordozási igényt – annak Átadó Szolgáltató általi elfogadása esetén – a Számhordozási rendelet 7. § (4) bekezdésében írt határidővel kell az Átadó Szolgáltatónak teljesítenie az Átvevő Szolgáltatóval egyeztetett Számátadási Időablakban, kivéve, ha a felajánlott időablakok közül az előfizető ennél későbbi időpontot jelöl meg.
A számhordozás díjait jelen ÁSZF 3. számú mellékletetartalmazza.
A Számhordozási Xxxxx elutasításáról az Átvevő Szolgáltató köteles értesíteni az Előfizetőt az Eht. 144. § (4) bekezdésének megfelelően 1 (egy) munkanapon belül.
Az Átvevő Szolgáltató köteles az egyeztetett Számátadási Időablakon belül az Átadó Szolgáltatóval együttműködve a Hordozott Számmal és annak Előfizetőjével kapcsolatos minden, az Átvevő Szolgáltatót terhelő szolgáltatói feladatot átvenni.
A számhordozást követően az Átvevő Szolgáltató kezeli az Előfizető szolgáltatását, illetve Előfizető ügyfélpanaszait.
Az Átvevő Szolgáltató számhordozási megállapodásonként és mulasztásonként 5.000,- Ft kötbért köteles fizetni az Előfizetőnek, amennyiben
a) a számhordozási igényről az Átadó Szolgáltatót nem a Számhordozási rendelet 7. § (1) a) pontjában írtak szerint értesítette,
b) a számhordozást a KRA-ba nem a Számhordozási rendelet 7. § (1) b) pontjában írtak szerint jelentettebe,
c) az Előfizető nem a legkorábbi számátadási időablak alkalmazását kéri, vagy a számhordozáshoz az előfizetői hurok átengedése vagy előfizető hozzáférési pont kiépítése szükséges, vagy a Számhordozási rendelet 3. § (8) bekezdés szerinti egyeztetés során nem a legkorábbi számátadási időablakot választották és az Átvevő Szolgáltató elmulasztotta a számhordozási megállapodásban rögzített számátadási időablakot megelőző nap 12 óra 00 percig bejelenteni a hordozási igényt a KRA-nak.
Az Átadó Szolgáltató 5.000,- Ft kötbért köteles fizetni az előfizetőnek számhordozási megállapodásonként és jogellenes elutasításonként, amennyiben a számhordozási igényt
a) indoklás nélkül,
b) a Számhordozási rendelet 5. § (1) bekezdésnek megfelelő azonosítás ellenére,
c) nem a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdés b) pontja szerint lejárt és értesített tartozás miatt, vagy
d) nem a Számhordozási rendelet 3. § (8) bekezdés szerinti, indokolt esetben igényelt egyeztetés miatt, vagy
e) a Számhordozási rendelet 7. § (4) bekezdés a) pontja szerinti elfogadást követően a KRA-ban utasítja el.
8.1.4. A számhordozás elindításához szükséges dokumentumok
- Számhordozási szabályzat (Előfizető által aláírt eredeti),
- Előfizetői nyilatkozat és számhordozási meghatalmazás (Előfizető által aláírt eredeti),
- Előfizetői szerződés (Előfizető által aláírt eredeti).
Az Előfizetői szerződés megkötésekor a 2.1.1. pont szerint kell eljárni. Az Előfizetői szerződés határozatlan vagy határozott időre jön létre.
A Szolgáltató jogosult határozott idejű előfizetési szerződés esetén, az egyedi Előfizetői szerződés megkötésekor a szerződésben meghatározott időtartamra fizetendő díjat egy összegben előre elkérni az Előfizetőtől.
Legrövidebb szerződési időszakot természetes személy esetén és egyéb előfizetők esetén egyedi megállapodás szabályozza.
Amennyiben az Egyedi Előfizetői Szerződésben rögzített határozott időtartam eltelt, és az Előfizető újabb határozott időtartamra nem köt Előfizetői Szerződést, akkor a határozott időtartam lejártával – amennyiben az Előfizető és a Szolgáltató másként nem állapodtak meg – az Előfizető Szerződés időtartama meghosszabbodik, és határozatlan időtartamúvá válik. Ebben az esetben a Szolgáltató a határozott időtartam lejártát megelőzően értesíti az Előfizetőt a határozatlan időtartamú szerződésre irányadó listaárakról és az esetleges díjkedvezményekről
10. Adatkezelés, adatbiztonság
10.1.1. A Szolgáltató által nyilvántartott, az Előfizetőre vonatkozó személyes adatok körét, azok részletes felhasználási és nyilvántartási szabályait jelen ÁSZF 6. számú melléklete szerinti Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat tartalmazza.
10.2.1. A Szolgáltató az általa nyilvántartott személyes adatokról az Előfizetőnek kérésére köteles az Előfizető saját adatairól felvilágosítást adni.
Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által kezelt adataiban bekövetkezett változást a Szolgáltató felé nem jelenti be, úgy az Előfizető mulasztásának időtartamára a Szolgáltató mentesül az adatok kezelésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítése alól.
10.2.2. A Szolgáltató az általa nyilvántartott adatokat csak az előfizetői szerződés fennállása alatt illetve azután annyi ideig tárolhatja, ameddig arra a hálózat kiépítettségének műszaki dokumentálása szükségessé teszi, illetve az Előfizetők tájékoztatásával, a díjszámlázással, továbbá az előfizetői szolgáltatások igénybe vételére vonatkozó panaszok ügyintézésével kapcsolatos jogai és kötelezettségeifennállnak.
10.2.3. A Szolgáltató az Előfizető adatkezelési nyilatkozatával ellentétes adatszolgáltatást csak kizárólag erre jogszabályban felhatalmazott szervek megkeresésére teljesíthet.
10.2.4. A Szolgáltatót külön jogszabályok alapján adatvédelmi és titoktartási kötelezettség terheli Az adatvédelmi és titoktartási kötelezettség a Szolgáltató tagjait, alkalmazottait és megbízottját egyarántterhelik.
11.1. A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását.
A Szolgáltató a kérést akkor teljesíti, ha a kérelmező egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy nem minősül üzleti előfizetőnek, és gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást.
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
11.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 11.1. xxxx szerint ezen kategóriát választó kis- és középvállalkozásnak a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni.
Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 12.2.2.1. pont szabályai az irányadók.
11.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés)elfogadásáról.
Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 12.2.2.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani.
11.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek.
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
12. Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei
A jelen pontban foglalt Szolgáltatói kötelezettségek kizárólag az ÁSZF-ben meghatározott Szolgáltatásokra irányadó ÁSZF és Előfizetői Szerződés rendelkezésekre vonatkoznak. Az ÁSZF-ben meghatározott, elektronikus hírközlési szolgáltatásoknak nem minősülő szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések kizárólag az Előfizetők teljes körű tájékoztatása érdekében kerültek egységes szerkezetbe szerkesztésre a Szolgáltatásra vonatkozó feltételekkel, így azok módosítása – tekintettel arra, hogy e járulékos szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések nem tartoznak az Eht. hatálya alá – nem minősül a jelen ÁSZF, vagy az Előfizetői Szerződés Eht. 130-132. §- ai szerinti módosításának, így az Eht. 144.§-ban foglalt tájékoztatási kötelezettség sem terheli e vonatkozásban a Szolgáltatót.
Az Előfizetői Szerződés kétoldalú, közös megegyezésen alapuló módosítását bármelyik fél kezdeményezheti. Ráutaló magatartással határozatlan időre kötött Egyedi Előfizetői Szerződés ráutaló magatartással akkor módosítható, ha az Előfizető az Előfizetői Szerződés ideje alatt igazolható módon szóban vagy írásban nyilatkozik arról, hogy amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés módosítását kezdeményezi, az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása, vagy tevőleges magatartásának tanúsítása elfogadásnak minősül. Szóban kötött Xxxxxxxxxx Szerződés esetén az Előfizető kifejezett szóbeli (telefonon megtett) vagy írásos nyilatkozata, írásban kötött Előfizetői Szerződés esetén az Előfizető kifejezett írásos nyilatkozata szükséges a kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó Szolgáltatói ajánlat elfogadásához. Amennyiben az elfogadáshoz írásbeli nyilatkozat megtétele szükséges, azt az Előfizető postai vagy elektronikus levélben megküldött nyilatkozat útján teheti meg.
Az Előfizető jogosult a Szolgáltatónál – a jelen ÁSZF-ben meghatározott kapcsolattartási pontokon - kezdeményezni az Előfizetői Szerződés módosítását. Amennyiben az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatót elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján keresi meg, úgy kell tekinteni, hogy az Előfizető az elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéséhez az adott megkeresés tekintetében hozzájárult. Az Előfizető által kezdeményezett Előfizetői Szerződés módosítás annak Szolgáltató általi elfogadásával jön létre, és a Felek megállapodása szerint lép hatályba.
A jelen pontban foglalt Szolgáltatói kötelezettségek kizárólag az ÁSZF-ben meghatározott Szolgáltatásokra irányadó ÁSZF és Előfizetői Szerződés rendelkezésekre vonatkoznak, a Kiegészítő szolgáltatásokra nem, minthogy azok nem tartoznak az Eht. hatálya alá.
12.1.1 A Szolgáltató egyoldalú módosítási joga
A Szolgáltató a jelen rendelkezéseinek egyoldalú módosítására jogosult, különösen, ha a Szolgáltató:
a) a hálózat műszaki paramétereinek megváltozása vagy egyéb indokolt és szolgáltatással összefüggő üzleti ok miatt az előfizetői szolgáltatások körét, illetve a szolgáltatások igénybe vételének feltételeit kívánjaváltoztatni,
b) a jelen ÁSZF-ben szereplő díjakat meg kívánja változtatni, vagy
c) jogszabályváltozás, hatósági döntés, vagy
d) egyéb, vis maior vagy a Szolgáltatón kívül álló bármely körülményben bekövetkezett lényeges változás indokolja.
A Szolgáltató a fentiek szerint jogosult az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani. Ebben az esetben a Szolgáltató köteles a módosításról annak hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az Előfizetőket értesíteni az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről szóló tájékoztatással együtt.
A Szolgáltató nem köteles a 30 napos értesítési határidő betartására olyan esetekben, amikor az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó ÁSZF-et nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díjcsökken.
12.1.2. Az Előfizetők tájékoztatása
Szolgáltató az Előfizetői Szerződés egyoldalú módosítása esetén az Előfizetőt a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 30 (harminc) nappal köteles értesíteni.
Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő, és amennyiben a Szolgáltató számlalevelet is küld, a Szolgáltató köteles a számlalevél mellékletében értesíteni az Előfizetőt. Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és a Szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem köteles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél Előfizetőnek történő, Szolgáltató ÁSZF-je által meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget:
a) az Előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodó módon,
b) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre;
c) egyéb elektronikus hírközlés útján, a Honlapon történő közzétételre utalással, vagy
Az a)-c) pontjában meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy
• a szóbeli értesítést az Előfizető tudomásul vette, vagy
• az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó Xxxxxxxxxxxx hitelesen igazolható módon megküldték.
Az Előfizető jogai gyakorlására nyitva álló határidőket a legkésőbbi értesítéstől kell számítani.
Az a)-c) pont szerinti értesítési módok esetében a következőket kell tartalmaznia az értesítésnek:
• a módosítások hatálybalépésének időpontját;
• amennyiben ez lehetséges, pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire;
• a közzétett ÁSZF Honlapon történő elérhetőségét;
• az Előfizetőt az ÁSZF egyoldalú módosítása esetén megillető jogokra történő utalást.
Az elektronikus levelet, SMS-t vagy MMS-t a kézbesítési visszaigazolás napján – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett. Amennyiben elektronikus levélben, SMS-ben vagy MMS-ben történő értesítés megtörténte az Előfizető érdekkörében fennálló körülmény miatt nem állapítható meg, az értesítést
– az ellenkező bizonyításáig – a Szolgáltató legalább két alkalommal, legalább 5 napos időközzel megtett kézbesítési kísérletét követő napon úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett. A postai úton megküldött értesítést a postára adástól számított hetedik napon – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
Szolgáltató az ÁSZF egyoldalú módosítása esetén az Előfizetőt a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 30 (harminc) nappal köteles értesíteni a jelen pontban foglaltaknak megfelelő módon, az alábbi tartalommal:
• pontos utalás az ÁSZF módosított rendelkezéseire;
• a módosítások lényegének rövid leírása;
• a módosítások hatálybalépésének időpontja;
• a módosított és közzétett ÁSZF elérhetősége;
• a módosítás indokolása;
• ha a Szolgáltató a Szolgáltatások díját módosítja, vagy a díjban foglalt Szolgáltatás mennyiségét csökkenti, akkor a
módosított díjat, mennyiséget és a változás összegét, több Szolgáltatást tartalmazó díjcsomag esetében Szolgáltatásonként elkülönítve;
• az Előfizetőt az egyoldalú módosításra tekintettel megillető jogosítványok.
Amennyiben a Szolgáltató az Előfizetőt egyéb hírközlési eszköz (különösen SMS, MMS) útján értesíti az ÁSZF egyoldalú módosításáról, úgy az értesítésnek az alábbiakat kell tartalmaznia:
• amennyiben lehetséges, utalás az ÁSZF módosított rendelkezéseire;
• a módosítások hatálybalépésének időpontja;
• a módosított és közzétett ÁSZF elérhetősége;
• az Előfizetőt az egyoldalú módosításra tekintettel megillető jogosítványok.
A Szolgáltató nem köteles a 30 (harminc) napos értesítési határidő betartására olyan esetekben, amikor az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatások feltételeit nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken.
Amennyiben a Szolgáltató az ÁSZF-et a 12.1.1. pontban meghatározottak szerint egyoldalúan módosítja, az Előfizető jogosult a módosítás tárgyában tett Szolgáltatói értesítést követő 8 napon belül a szerződés azonnali hatályú felmondására.
Ha a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az Előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az Előfizető az Előfizetői szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartam alatt igénybe veszi és az Előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja az Előfizetői szerződést, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
Az ÁSZF Szolgáltató általi módosítása esetén az Előfizető a fentiek szerinti felmondási joga helyett jogosult az egyedi Előfizetői szerződését ugyanattól a naptól hatályosan módosítani.
Amennyiben a Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításának következtében Előfizetőt megillető felmondásról szóló tájékoztatásban meghatározott határidőn, de legkésőbb 15 napon belül az Előfizető nem nyilatkozik, továbbá a díj összegére irányuló módosítás esetén az Előfizető a módosított díjat megfizeti, úgy ezen magatartások az Előfizető részéről a módosított feltételek elfogadását jelentik.
A jelen pont vonatkozásában az előfizető jognyilatkozat tételének kezdő időpontja az elektronikus levél formájában kézbesített értesítés elküldésének napját követő 4. napon, illetve az egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítés esetében az egyéb elektronikus hírközlési módon megtett közlés napját követő 4. napon.
Vita esetén a Szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a módosításról az Előfizetőt a törvényben előírt módon és időpontban értesítette.
12.2.1. Előfizető egyoldalú szerződés módosításai
Az egyedi Előfizetői szerződésnek az előfizető egyoldalú nyilatkozatával történő módosítására a következő esetekben kerülhet sor:
12.2.1.1. Az Előfizető előfizetői minősége (egyéni, nem egyéni Előfizető) megváltozik
Az Előfizető igénye esetén a bejelentést követő hónap első napjától megváltoztathatja Előfizetői minőségét, feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 15 nappal megtette és az előfizetői minőség megváltoztatásához szükséges feltételeket igazolta. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi.
12.2.1.2. Ha az Előfizető módosítani kívánja a fizetési módra vonatkozó nyilatkozatát, a bejelentést követő hónap első napjától megváltoztathatja a fizetési módot, feltéve, hogy bejelentését annak kért hatályba lépése előtt legalább 30 nappal megtette. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi.
Folyószámlás fizetési mód esetén az Előfizető köteles az előfizetési díj teljesítésével kapcsolatban a bank megnevezését és a számlaszámot a Szolgáltatónak megadni.
A Szolgáltató a díjbeszedést az Előfizető nyilatkozata szerinti fizetési móddal köteles megkísérelni a módosítás hatályba lépésétől kezdődően. Ha ez a Szolgáltatón kívüli okból (pl. banki elutasítás megbízás hiánya vagy hibás bankszámlaszám miatt) nem vezet eredményre, a Szolgáltató – az Előfizető egyidejű értesítésével – visszatérhet a módosítás előtti fizetési módhoz. Ha a díjbeszedés folyamatosságában a bankszámlás fizetésre való átállás során kimaradás történik, a Szolgáltató jogosult az Előfizető első sikeres
bankszámla terhelésekor vagy azt követően az aktuális díj mellett az időközben kialakult díjhátralék összegének leemelésére is.
12.2.1.3. Ha az Előfizető valamely, a szerződésben szereplő adata, továbbá jogállása, gazdálkodása változik, köteles a változást követő 8 napon (fizetési mód megváltozása esetén a változás megelőző 30 napon) belül azt a Szolgáltatónak írásban bejelenteni. Az Előfizető köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgáltatót az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni. Ha ezt elmulasztja, az Előfizető ebből adódó esetleges káráért vagy bármely többletköltségéért a Szolgáltató nem felelős, és a Szolgáltatónak okozott esetleges kárt vagy többletköltséget a Szolgáltató az Előfizetőtőlkövetelheti.
12.2.1.4. Ha az Előfizető módosítani kívánja havidíjas szolgáltatásainak körét (új szolgáltatás aktiválása, meglévő szolgáltatás lemondása), azt a bejelentést követő hónap első napjától megváltoztathatja, feltéve, hogy kérelmét írásban (postai levél, fax, e-mail) annak kért hatályba lépése előtt legalább 3 munkanappal eljuttatta a Szolgáltatóhoz. A Szolgáltató az Előfizető kérésére rövidebb bejelentési időt is elfogadhat, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővéteszi.
12.2.2. Felek közös megegyezésével történő Előfizetői szerződésmódosítás
12.2.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, öröklés vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Átírás esetén az átírás alapjául szolgáló tényekről a Feleknek mindkét fél által aláírva írásban, vagy az ügyfélszolgálati irodában együttesen (az Előfizető halála vagy megszűnése miatti átírás esetén az átírást kérő örökösnek vagy jogutódnak) kell nyilatkoznia vagy az átírás okát bírósági végzéssel vagy hagyatékátadó végzéssel kell igazolni. Az átírás időpontját az átírást kérő Felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. Az átírási kérelmet a Szolgáltató a formai követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságot) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet.
Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új Előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie.
Az Előfizető az Előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni.
A korábbi előfizető jogutódja - az a személy, akinek javára az átírás történt – a jogelőd szerződésből eredő tartozásaiért és egyéb kötelezettségeiért felelősséggel tartozik.
Előfizető kijelenti, hogy az átírást követő 15 napon belül rendezi jogelődje fennálló tartozását, illetve eleget tesz a szerződésből fakadó elmaradtkötelezettségeinek.
12.2.2.2. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését kéri (áthelyezés)
Az előfizetői hozzáférési pont tulajdonos Előfizető áthelyezés címén kérheti a Szolgáltatótól az előfizetői hozzáférési pont helyének megváltoztatását a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül. Az áthelyezési kérelmet a Szolgáltató a formai követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságot) kérelem benyújtásakor egyeztetett időpontban - de legfeljebb a kérelem beérkezését követő 30 napon belül - teljesíti, ha a kért új előfizetői hozzáférési pont kiépítésének műszaki feltételei adottak.
Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a kérelem benyújtásakor egyeztetett időpont megváltoztatását Előfizetőnél kezdeményezze és Előfizetővel egyeztetve új időpontot jelöljenek meg.
Amennyiben Szolgáltató az egyeztetett időpontban saját érdekkörében felmerülő okból nem teljesít, úgy az késedelmes teljesítésnek minősül, amely esetben Szolgáltató kötbér megfizetésére kötelezhető. A Szolgáltató kötbért köteles fizetni, amelynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada, legfeljebb azonban az áthelyezés díjával megegyező összegű. Az áthelyezés díját a 3. számú melléklet tartalmazza.
Ha az áthelyezés műszaki okok miatt nem teljesíthető, erről a Szolgáltató az áthelyezés kérelmezésétől számított 15 napon belül értesíti az Előfizetőt a várható teljesítési időpont (év, negyedév) megjelölésével, amely esetben az eredeti előfizetői hozzáférési pont megszüntetésére sor kerül, és az előfizetői jogviszony ettől az időponttól kezdve az áthelyezési kérelem teljesítéséig szünetel. Ha az áthelyezésre az eredeti előfizetői hozzáférési pont megszüntetését követő 180 napon belül nem kerül sor, az Előfizetői szerződés az Előfizető – a kiépítés hiányáról szóló – előzetes írásbeli értesítéséves megszűnik.
Az áthelyezés díját 3. számú melléklet tartalmazza.
Az áthelyezési kérelem beadásakor az Előfizető köteles megadni, hogy a szolgáltatási hozzáférési pontot mely címre kéri. Amennyiben az áthelyezési kérelem beadásakor az Előfizető a létesítési címet megadni nem tudja, a Szolgáltató az áthelyezési igényt 60 napig tartja nyilván. Ezt követően az Előfizetői szerződésmegszűnik.
12.2.3. Az előfizetői hívószám megváltoztatása
Az előfizetői hívószámot a Szolgáltató az alábbi esetekbenváltoztathatja:
− ha a Felek ebben megállapodtak;
− ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi;
− ha a számváltoztatás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen, és ennek szükségességét a hatóság igazolta.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére megváltoztatja az előfizetői hívószámot, ha annak műszaki feltételei adottak. Felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívószámot a Szolgáltató választja ki a rendelkezésre álló számtartományból. Az Előfizető kérésére történő számváltoztatás díját a 3. számú melléklet tartalmazza.
Amennyiben a Szolgáltató az Előfizető hívószám megváltoztatására irányuló kérelmét műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadja, köteles az elutasítást részletesenmegindokolni.
A Szolgáltató köteles a b) és c) pontban meghatározott esetekben az Előfizetőt legalább 30 nappal előre értesíteni a hívószám megváltozásáról, és tájékoztatni a 6/2011. (X. 6.) NMHH rendeletben lefektetett jogairól.
Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a korábbi előfizetői hívószámon az új előfizetői hívószámról a Szolgáltató 60 napig - a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel – tájékoztatást adjon, továbbá, hogy a Szolgáltató a hívószámot 6 hónapig ne rendelje más előfizetőhöz. Előfizetői igény hiányában Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a hívószámot 60 nap után más előfizetőhöz rendelje.
A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás útján köteles mindaddig tájékoztatást adni, amíg a hívószámot nem rendeli más előfizetőhöz, de legfeljebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított egy évig.
12.2.4. Az Előfizetői szerződés módosítása elektronikus ügyfélszolgálatonkeresztül
A Szolgáltató minden Előfizetőnek lehetőséget biztosít elektronikus ügyfélszolgálatán (www.calliotel.hu) szerződéses adatainak megváltoztatására jelen ÁSZF 3.1.2 pontja szerint.
12.3. A Szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei
12.3.1. A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről
Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának határideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap.
A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben köteles megküldeni az Előfizetőnek, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem így tudja értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben az értesítést Szolgáltató egyéb módon is teljesítheti.
A felmondásnak tartalmaznia kell:
a) a felmondás indokát,
b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját,
c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról, hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az Előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával.
Az Előfizetői szerződés megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha az Előfizető részére a Szolgáltató írásbeli felmondását kézbesítették. A felmondást akkor is kézbesítettnek kell tekinteni, ha a Szolgáltató által az Előfizető utoljára bejelentett nevére és címére küldött tértivevényes levél az „átvételt megtagadta, nem fogadta el, nem kereste, ismeretlen vagy elköltözött, meghalt” jelzéssel érkezik vissza. Ebben az esetben a szerződés megszűnésének időpontja a visszaérkezéstől számított 3. nap.
Az Előfizetői szerződés felmondása nem mentesíti az Előfizetőt a Szolgáltató szerződésből eredő követeléseinek megtérítése alól.
12.3.2. Felmondás Előfizetői szerződésszegés esetén
A Szolgáltató az Előfizető szerződésszegése esetén az Előfizetői szerződést a 12.3.1. pontban meghatározott feltételek szerint 15 napos határidővel felmondhatja, ha
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg.
b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze,
c) az Előfizető az egyetemes előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részéretovábbértékesíti,
d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokrahasználja.
12.3.3. A Szolgáltató Előfizetői szerződés felmondása díjtartozás esetén
A Szolgáltató az Előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 8 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki.
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha
a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 1.000,- Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén az 1.000,- Ft-ot, vagy ha
b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti,
c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül kiegyenlítette, és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta.
A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni, vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – a kárenyhítés érdekében korlátozni az előfizetői szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
Ha az Előfizető a felmondási idő alatt a felmondásra okot adó szerződésszegést megszünteti, az Előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. Ha a Szolgáltató az Előfizetői szolgáltatást a felmondási idő alatt korlátozta, köteles azt haladéktalanul megszüntetni, és a szerződés szerinti állapotot visszaállítani.
12.3.4. A Szolgáltató díj-visszatérítési kötelezettsége a szerződés megszűnése esetén
Az Előfizetői szerződés megszűnésekor az Előfizető túlfizetése esetén a Szolgáltató a túlfizetés mértékéig, az Előfizető írásbeli kérésére az abban meghatározott bankszámlaszámra vagy postai címre teljesítve köteles a díjvisszatérítésre. A díj- visszatérítés adminisztrációs költségének mértékét jelen ÁSZF 3. számú melléklete szerinti „adminisztrációs díj” tartalmazza.
12.3.5. Az Előfizető feltételes kedvezmény-fizetési kötelezettsége
Amennyiben az Előfizetői szerződés megkötésekor az Előfizető kedvezményt vett igénybe, amelyet a Szolgáltató a megjelölt szolgáltatási szint igénybevételéhez kötött, az Előfizető nem jogosult a kedvezményes időszak időtartama alatt a szerződés felmondására, szüneteltetésére, módosítására, különben ezen esetekben az Előfizető elveszíti a kedvezményt. A kedvezményt abban az esetben is elveszíti az Előfizető, ha a szerződés Szolgáltató általi felmondására az Előfizető szerződésszegése miatt kerül sor.
Az Előfizető a feltételes kedvezmény elvesztése esetén köteles a kedvezménynek az egyedi Előfizetői szerződésben megállapított vagy a szerint kalkulált összegét késedelmi kamattal növelten a Szolgáltató részére megfizetni.
12.3.6. Eljárás a szerződés megszűnése esetén
Az Előfizetői szerződés megszűnése esetén Előfizető kötelezettséget vállal arra, hogy a tőle elvárható módon együttműködik a Szolgáltatóval. Kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy az átadott technikai eszközöket (pl. dekódoláshoz szükséges eszközök) a szerződés megszűnésekor üzemképes, sértetlen állapotban visszaszolgáltatja a Szolgáltatónak. Amennyiben ennek a kötelezettségének a szerződés megszűnését követő 8 napon belül nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult a ténylegesen igazolható kárának megtérítésére.
12.4. Az Előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei
Az Előfizető a határozatlan idejű Előfizetői szerződést írásban, legalább 8 naptári napos felmondási határidővel, indoklás nélkül bármikor jogosult felmondani.
Az Előfizetői szerződés megszűnésének napja az írásbeli felmondásnak a Szolgáltatóhoz való megérkezését követő 8. nap. Az Előfizető ebben az esetben köteles a felmondás időpontjában fennálló, valamennyi tartozását azonnal kiegyenlíteni.
Az Előfizető a szerződés felmondása esetén jelen ÁSZF 12.3.6. pontja szerint köteles együttműködni a Szolgáltatóval.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató tulajdonát képező berendezéseket a szerződés megszűnésekor üzemképes, sértetlen állapotban a Szolgáltató ügyfélszolgálati pontján leadni, illetve együttműködni Szolgáltató képviselőjével azok leszerelésében.
12.5. Egyéb Előfizetői Szerződés megszűnésesetek és feltételeik
12.5.1. A határozott idejű szerződés megszűnése
A határozott idejű Előfizetői szerződés megszűnik
a) a határozott idő leteltével – amennyiben a Felek az Előfizetői szerződésben ettől eltérően nem állapodnak meg,
b) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetén,
c) a természetes személy Előfizető halála esetén, ha nincs átírásra jogosult örökös, vagy az átírást nem igényli,
d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén,
e) az egyedi Előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, amelyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 60 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,
f) a Szolgáltató szolgáltatási jogosultságának megszűnésével,
g) a Felek közös megegyezésével.
A határozott idejű szerződés megszűnése az Előfizetőt nem mentesíti az Előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól.
12.5.2. A határozatlan idejű szerződés megszűnése
A határozatlan idejű Előfizetői szerződés az alábbi esetekben szűnik meg:
a) valamelyik fél általi felmondással,
b) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnése esetén,
c) a természetes személy Előfizető halála esetén, ha nincs átírásra jogosult örökös, vagy az átírást nem igényli,
d) a nem természetes személy Előfizető jogutód nélküli megszűnése esetén,
e) az egyedi Előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatás Szolgáltató általi végleges megszüntetése esetén, amelyről a Szolgáltató a megszűnés időpontját megelőző legalább 60 nappal korábban értesíti az Előfizetőt,
f) a Szolgáltató szolgáltatási jogosultságának megszűnésével,
g) a Felek közös megegyezésével.
A határozatlan idejű szerződés megszűnése az Előfizetőt nem mentesíti az Előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól.
A határozatlan idejű szerződés automatikusan megszűnik, amennyiben az Előfizető az utolsó hívást követően 180 napig teljesen tétlen. Ez azt jelenti, hogy hívást nem kezdeményez, és nem fogad. Határozatlan idejű szerződés automatikus megszűnése esetén az Előfizető:
− a szerződés megszűnését követő 30 napig visszaigényelheti hívószámát az adminisztrációs díj megfizetése mellett.
− nem élhet számhordozási kéréssel a Szolgáltató felé.
13. Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei
13.1 Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség
Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított.
13.2 Az Előfizetőt tájékoztatási kötelezettség terheli a Szolgáltatóval szemben mindazon adat és információ vonatkozásában, mely a szolgáltatásra vagy a Szolgáltatóra kihatással lehet. Így különösen köteles az Előfizető tájékoztatni a Szolgáltatót várható fizetési késedelméről, fizetésképtelen állapotáról.
13.3 Az Előfizető és a Felhasználó minden tőle elvárhatót köteles elkövetni az ingatlanában található hálózati elemek megőrzéséért és épségének biztosításáért.
Az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot, annak elemeit, valamint a szolgáltatás igénybevehetősége érdekében a Szolgáltató által az Előfizető rendelkezésére bocsátott hírközlési berendezést nem jogosult más célra (pl. más szolgáltató általi szolgáltatás igénybevétele) használni, vagy azok használatát harmadik személynek átadni.
13.4 A hibaelhárítás, a hiba okának kivizsgálása és az üzemelés, valamint szolgáltatásnyújtás biztosítása érdekében – ha a kivizsgálás, vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen lehetséges -, az ingatlan tulajdonosa (használója) tűrni köteles,
hogy előzetes értesítés alapján a Szolgáltató erre felhatalmazott képviselője az ingatlan területére kivizsgálás, karbantartás és hibaelhárítás céljából belépjen, illetve ha műszaki indokok miatt a hiba elhárítása másként nem oldható meg, az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban a szolgáltatás céljára szolgáló eszközt (pl.: távközlő berendezést, vezetéket) elhelyezzen.
13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata
Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakoztatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).
13.3. A végberendezéssel, illetve az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek
Az Előfizetőt a végberendezéssel kapcsolatban terhelő kötelezettségekre vonatkozóan a 4.4. pont szabályai az irányadók.
Az Előfizetőt az Előfizetőnek átadott, de a Szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatban egyrészről az ÁSZF-ben foglalt kötelezettségek terhelik.
Az Előfizető másrészről a Szolgáltató tulajdonát képező eszközöket a jó gazda gondosságával köteles megőrizni és kezelni, valamint azokat az előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén haladéktalanul, de legfeljebb az ÁSZF-ben megjelölt időtartamon belül köteles a Szolgáltató birtokába visszaadni.
13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás
Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató által indokoltan igényelt és az Előfizető személyes adatainak sérelmével nem járó, a szolgáltatásnyújtással összefüggő adatszolgáltatásokat haladéktalanul teljesíteni.
Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
15. A Szolgáltatónál alkalmazott Hűségszerződésekre és Hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályozás
Az ÁSZF jelen fejezete a Szolgáltató által általában alkalmazott hűségszerződésekre és hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályozás. A szabályozás a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium és a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője kezdeményezésére a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Hírközlési hatóság közreműködésével született, a Szolgáltatók részére a hűségnyilatkozatos Előfizetői Szerződésre vonatkozó tájékoztatás és ajánlat egyes feltételeinek és alkalmazott szabályainak meghatározására vonatkozó ajánlás (a továbbiakban: Ajánlás) figyelembevételével készült.
15.1. A hűségnyilatkozat és a hűségszerződés fogalma
Hűségnyilatkozatnak, illetve hűségszerződésnek minősül az Előfizetői Szerződés olyan kikötése, amely alapján a Szolgáltató meghatározott kedvezményben részesíti a fogyasztót, Előfizetőt, igénylőt (továbbiakban együttesen: Előfizető) arra való tekintettel, hogy az Előfizető, olyan kötelezettséget vállal a szolgáltatásnak a meghatározott időszak - hűségidő - alatt történő igénybevételére, amelynek a szerződésben meghatározott jogkövetkezménnyel jár a megszegése.
A hűségnyilatkozat és a hűségszerződés a határozatlan időre kötött Előfizetői Szerződések mellett jellemzően az Előfizető részéről meghatározott időre szóló felmondási, szüneteltetési és szerződés módosítási tilalom vállalását, a Szolgáltató részéről pedig egyszeri vagy meghatározott ideig tartó kedvezmény biztosítását jelenti.
Az Általános Szerződési Feltételekben a hűségnyilatkozat és a hűségszerződés fogalma megegyezik.
A Szolgáltató - üzleti gyakorlat szerint - hűségszerződés kötésének lehetőségét jellemzően valamilyen akció keretében - az akcióban való részvétel feltételeként - kínálja fel az Előfizetők számára, illetve valamely akcióban való részvétel feltételeként hűségszerződés kötését kívánja meg az Előfizetőtől.
A Szolgáltató vállalja, hogy a hűségszerződést kötni nem kívánó fogyasztók, Előfizetők, igénylők részére fenntart hűségnyilatkozat nélküli Előfizetői Szerződésre vonatkozó konstrukciókat, azaz biztosítja, hogy az ÁSZF-ben meghatározott listaáron bárki (a technikai megvalósíthatóságtól függően) hűségszerződés vállalása nélkül szerződést köthessen az akcióban szereplő csomagra. Ebben az esetben azonban Szolgáltató nem köteles a hűségszerződésben kínált kedvezményeket biztosítani, hanem az ÁSZF-ben feltüntetett árakat, díjakat stb. jogosult alkalmazni, továbbá az Előfizetőt az ÁSZF egyéb rendelkezéseiben meghatározott jogok illetik és kötelezettségek terhelik.
Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezései a Szolgáltató valamennyi Előfizetőjére vonatkoznak, aki azt a jogszabályokban meghatározott módon elfogadta. Az Előfizetői Szerződés rendelkezései – a felek egyező akaratából eredően – eltérhetnek az ÁSZF egyes rendelkezéseitől. Ebben az esetben az Előfizetői Szerződés rendelkezései az ÁSZF vonatkozó rendelkezései helyébe lépnek. A hűségszerződés rendelkezései eltérhetnek az Előfizetői Szerződés rendelkezéseitől. Eltérés esetén a hűségszerződés rendelkezései az irányadóak elsődlegesen az Előfizetői Szerződéshez, másodlagosan az ÁSZF rendelkezéseihez képest. A hűségszerződés rendelkezéseinek elsődlegessége a hűségidő tartama alatt érvényesül, kivéve, ha maga a hűségszerződés - egyes, meghatározott eltérésekre nézve - másként rendelkezik.
Mindezek értelmében a hűségszerződést kötő Előfizetőkre is vonatkoznak az Előfizetői Szerződés és az ÁSZF rendelkezései azzal, hogy amennyiben eltérés mutatkozik a hűségszerződés rendelkezései és az Előfizetői Szerződés és/vagy ÁSZF rendelkezéseihez képest, úgy elsődlegesen a hűségszerződés előírásai az irányadók a hűségidő tartama alatt.
15.3. A Szolgáltató által nyújtott kedvezmények
A Szolgáltató által nyújtott kedvezmények körébe tartozik különösen, de nem kizárólagosan:
a) a belépési díj részbeni vagy teljes elengedése,
b) a szolgáltatás havi előfizetési díjának kedvezménye a határozatlan idejű szerződésekben alkalmazotthoz, vagy a listaárhoz képest,
c) a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges Előfizetői hírközlő végberendezés kedvezményes átengedése vagy értékesítése,
d) a szolgáltatáshoz való hozzáférést biztosító infrastruktúra kiépítésének a megtérülési kockázatok ellenére történő felvállalása,
e) egyes meghatározott számlázási és/vagy fizetési módok választása esetére nyújtott díjcsökkentés (pl.: e-számla kedvezmény, átutalási kedvezmény, stb.),
f) a hűségszerződés alapján fizetendő csökkentett díjak és az ÁSZF-ben feltüntetett díjak közti különbözet.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a fentieken kívül más egyéb kedvezményeket is biztosítson a hűségszerződést vállaló Előfizetőknek.
A Szolgáltató az egyes kedvezményfajtákat önállóan, vagy egymással tetszőlegesen kombinálva kínálhatja a hűségszerződést kötő Előfizetők részére, a meghirdetett akciók jellegétől függően.
A kedvezmények konkrét jellegét és mértékét a hűségszerződéstartalmazza.
Árgaranciás hűségszerződések esetében - mivel a Szolgáltatónak nincs befolyása az egyes díjak adótartalmának változásaira - a Szolgáltató - gyakorlata szerint - a havi előfizetési díjak esetében a díjak nettó árának változatlanságát garantálja az Előfizetőnek a hűségidő tartamára.
15.4. Az igénylő, Előfizető, fogyasztó által vállalandó kötelezettségek
Az igénylő, Előfizető, fogyasztó által vállalandó kötelezettségek körébe tartozik különösen, de nem kizárólagosan, hogy a hűségidőn belül:
a) saját érdekkörében felmerülő okból nem kezdeményezi aa) az Előfizetői Szerződés felmondását,
ab) az Előfizetői szolgáltatás szünetelését,
ac) az Előfizetői Szerződés olyan módosítását, amelyet a szerződés kikötése nem tesz lehetővé.
b) szerződésszegő magatartásával nem szolgáltat jogalapot aSzolgáltatónak ba) az Előfizetői Szerződés felmondására,
bb) az Előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a fentieken kívül más jellegű kötelezettségek vállalását is kérje a hűségszerződést kötni kívánó Előfizetőtől.
A Szolgáltató az egyes kötelezettségfajták vállalását önállóan, vagy egymással tetszőlegesen kombinálva kérheti a hűségszerződést kötő Előfizetőktől a meghirdetett akciók jellegétől függően.
A kötelezettségek jellegét, pontos előírásait a hűségszerződés tartalmazza.
15.5. A hűségszerződés megkötésének módja
Az Előfizetőnek kifejezetten nyilatkoznia kell arról, hogy kíván-e hűségnyilatkozatot tenni, egyúttal a hűségnyilatkozat vállalását a Szolgáltató visszaellenőrizhető módon köteles rögzíteni. Amennyiben az Előfizető nem nyilatkozik, akkor Szolgáltató úgy tekinti, hogy az Előfizető a szolgáltatást hűségnyilatkozat vállalása nélkül kívánja igénybe venni.
15.5.1. Írásban, a Szolgáltató ügyfélszolgálati helységében:
Az írásban, a Szolgáltató ügyfélszolgálati helységében kötött hűségszerződés a Szolgáltató és az Előfizető aláírásával jön létre.
15.5.2. Írásban, a Szolgáltató ügyfélszolgálati helységén kívül (postai úton küldött hűségszerződés):
Az írásban, postai út igénybevételével történő hűségszerződés kötés esetén a hűségszerződés létrejöttének feltétele, hogy az Előfizető a Szolgáltató által postázott nyomtatványt aláírva visszaküldje a Szolgáltatónak. A hűségszerződés létrejöttének napja a Szolgáltató általi kézhezvétel napja.
A postai úton kézbesített hűségszerződés esetén a Szolgáltatót terhelő ajánlati kötöttség időtartamára a Ptk. rendelkezései irányadóak.
A késve, módosítva, változtatva vagy aláíratlanul visszaküldött hűségnyilatkozatokat a Szolgáltató semmisnek tekinti.
A hűségszerződés megszegésének eseteit konkrétan a hűségszerződés rendelkezései tartalmazzák.
Szerződésszegésnek minősül - a hűségszerződés eltérő rendelkezése hiányában - a hűségidő tartamára vállalt felmondási, szüneteltetési és módosítási tilalom megszegése, olyan Előfizetői magatartás tanúsítása, amely jogalapot szolgáltat a Szolgáltatónak arra, hogy az Előfizetői Szerződést megszüntesse vagy a szolgáltatás igénybevételét korlátozza.
Szerződésszegés esetén a Szolgáltató jogosult a hűségszerződést megszüntetni, és kötbért kiszabni, és/vagy a nyújtott kedvezményeket visszakövetelni. A kötbér (és a visszafizetendő kedvezmények) mértékét és/vagy számításának módját a hűségszerződés tartalmazza. A kötbért (és a visszafizetendő kedvezményeket) az Előfizető a Szolgáltató által kiállított számla alapján, az abban feltüntetett határidőig köteles egyösszegben megfizetni. A hűségszerződés a kötbér (és a visszafizetendő kedvezmények) tekintetében tartozás elismerésnek minősül, amely bírósági, végrehajtási és behajtási eljárás során felhasználható.
A Szolgáltató jogosult a fentiektől eltérően külön kötbért alkalmazni meghatározott típusú szerződésmódosítások esetére (módosítási kötbér). A módosítási kötbér összegét és alkalmazásának pontos feltételeit a hűségszerződés tartalmazza. A módosítási kötbér megfizetése esetén a hűségszerződés nem szűnik meg, hanem a felek egyező akarata szerint módosul úgy, hogy a módosítás a hűségidőt nem szakítja meg. A Szolgáltató a kikötött módosítási kötbér megfizetése ellenére is csak akkor köteles hozzájárulni a hűségszerződés módosításához, ha az Előfizető megfelel annak a hűségszerződéssel meghirdetett akcióban meghatározott részvételi feltételeknek, amelyre a hűségszerződését módosítani kívánja. Ellenkező esetben a Szolgáltató jogosult a szerződésmódosításra tett ajánlatot visszautasítani. A módosítási kötbért a hűségszerződés módosításával egyidejűleg köteles az Előfizető egyösszegben megfizetni. A hűségszerződés a módosítási kötbér tekintetében tartozás elismerésnek minősül, amely bírósági, végrehajtási és behajtási eljárás során felhasználható.
A hűségszerződés keretében nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatások Szolgáltató általi hibás vagy késedelmes teljesítésére az ÁSZF vonatkozó rendelkezései az irányadók, azaz az Előfizető az ott megjelöltek szerint arányos díjcsökkentésre, jóváírásra vagy kötbér igénylésére jogosult.
Nem minősül Szolgáltatói szerződésszegésnek, ha a Szolgáltató a hűségidő alatt az általános szerződési feltételinek olyan rendelkezéseit (ide értve különösen, de nem kizárólagosan a szolgáltatási csomag összetételére, minőségi paramétereire, árára, egyéb kiegészítő vagy járulékos díjaira, stb. vonatkozó rendelkezéseket) módosítja, amelyek változatlanságára a hűségszerződésben nem vállalt kötelezettséget, vagy ha az általános szerződési feltételeket úgy módosítja, hogy a módosításokat nem lépteti hatályba vagy nem érvényesíti azon Előfizetők tekintetében, akiknek a hűségszerződésében az adott rendelkezések hűségidő alatti változatlanságára kötelezettséget vállalt.
Nem minősül szerződésszegésnek a Szolgáltató általános szerződési feltételeinek olyan módosítása, amely a hűségszerződéssel nyújtott feltételes kedvezményeket nemérinti.
Abban az esetben, ha a fenti rendelkezésektől eltérően a Szolgáltató úgy módosítja az általános szerződési feltételeit, vagy a hűségszerződéssel rendelkező Előfizetőre nézve olyan módosítást léptet életbe, hogy azzal megszegi a hűségszerződésben vállalt kötelezettségeit, az Előfizető az ÁSZF módosításról történő értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül jogosult a hűségszerződést jogkövetkezmények nélkül, írásban felmondani.
Amennyiben Előfizető nem él a felmondás jogával Szolgáltató úgy tekinti, hogy a nyilatkozattétel elmulasztása - mint ráutaló magatartás - az ÁSZF módosítás elfogadásának minősül.
15.8. A hűségszerződés meghosszabbodása, meghosszabbítása
A hűségszerződés a hűségidő elteltét követően nem hosszabbodik meg automatikusan.
A hűségszerződést (és a hűségidőt) a Szolgáltató és az Előfizető egyező akarattal hosszabbíthatják meg. A hűségszerződés meghosszabbítása csak írásban lehetséges.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy azon Előfizetőinek, akik lejáró hűségszerződéssel rendelkeznek, felajánlja a hűségszerződés meghosszabbítását, vagy az eredetitől eltérő, új hűségszerződés megkötésére tegyen ajánlatot. Az eredetitől eltérő, új hűségszerződés létrejötte esetén az eredeti hűségszerződés nem hosszabbodik meg, hanem új hűségszerződés jön létre az abban foglalt feltételekkel.
15.9. Értesítés a hűségidő lejártáról, jogok és kötelezettségek hűségidő lejártát követően
A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a hűségidő lejártát megelőzően e-mailben értesíti az Előfizetőt a hűségidő lejártáról.
A hűségidő lejártát követően a Szolgáltatót és az Előfizetőt az ÁSZF egyéb rendelkezéseiben meghatározott felmondásra, szüneteltetésre, szerződésmódosításra, stb. vonatkozó jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik.
A hűségidő lejártát követően az Előfizető által fizetendő havi előfizetési díj megegyezik az ÁSZF-ben feltüntetett listaárral, kivéve, ha a hűségszerződés másként rendelkezik.
A hűségidő lejárta után az Előfizető elveszíti a hűségidőre kikötött egyéb kedvezményeket, kivéve, ha a hűségszerződés másként rendelkezik.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a hűségszerződés lejártakor a hűségszerződésben foglaltakhoz képest kedvezőbb (a listaárhoz képest alacsonyabb) havi előfizetési díjat állapítson meg a hűségszerződés lejártát követő időszakra, amely azonban nem jelentheti a hűségszerződés meghosszabbodását. Az így megállapított havidíjról a Szolgáltató előre értesíti az Előfizetőt. A hűségidő lejárta utánra felajánlott kedvezményes havi előfizetési díj mértékét a Szolgáltató a későbbiekben is jogosult módosítani az Előfizető előzetes értesítése mellett.
15.10. A hűségszerződés közzététele
A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy az egyes meghirdetett akcióihoz kapcsolódó hűségszerződéseket az akció meghirdetésével egyidejűleg, az akció feltételrendszerének részeként tájékoztató jelleggel közzé teszi hivatalos honlapján.
Hűségidő, hűségidőszak: a hűségnyilatkozat hatályba lépésének napjától kezdődő, a hűségszerződésben vállalt időtartam elteltének napján, vagy a hűségszerződésben meghatározott időpont (év, hónap, nap) 23 óra 59. perc végéig tartó időszak.
A hűségszerződés hatályba lépésének napja: az a nap, amelyen a Szolgáltató a hűségszerződésben vállalt feltételekkel megkezdi a szolgáltatás nyújtását az Előfizetőnek.
A hűségszerződés létrejöttének napja: a 16.5.1. -16.5.2. pontokban meghatározott időpont.
16. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdések
A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó szabályai az irányadók
1A számú melléklet: Egyedi Előfizetői szerződés Egyéni Előfizető részére 1B számú melléklet: Egyedi Előfizetői szerződés Üzleti Előfizető részére
2. számú melléklet: ÁSZF kivonat
3. számú melléklet: Szolgáltatások díja
4. számú melléklet: Előfizetői szolgáltatások
5. számú melléklet: Minőségi mutatók
6. számú melléklet: Adatkezelési nyilatkozat
7. számú melléklet: Számhordozási nyilatkozat és számhordozási szabályzat
8. számú melléklet: A felügyeleti szervekelérhetősége
1A számú melléklet: Egyedi Előfizetői szerződés Egyéni Előfizető részére
Jelen szerződés (a továbbiakban: „Szerződés”) létrejött egyrészről a Calliotel Korlátolt Felelősségű Társaság (1111 Budapest, Bartók Béla út 20. Fszt. 3. (adószám: 14940868-2-43., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-926995), Bankszámlaszám: 10918001-00000092- 94560001) továbbiakban: Szolgáltató, másrészről Előfizető között.
Ügyfél azonosító | Szerződésszám | Ügyfélkapu azonosító | Ügyfélkapu jelszó |
1. Előfizető (szerződő) adatai
Előfizető neve: | ||
Születéskori név: | ||
Állandó lakcím: | ||
Levelezési cím: | ||
Anyja neve: | ||
Születési helye, ideje: | Helye: | Ideje: |
Személyi ig. száma: | ||
Adószáma: | ||
Telefonszáma: | Tel: | Mobil: |
E-mail címe: |
2. Számlázási adatok
Számlázási név: | |
Számlázási cím: | |
Számlaküldési név: | |
Számlaküldési cím: | |
Számlaszám: |
Számlázás módja: ☐ Elektronikusan kiállított számla (https://ugyfelkapu.calliotel.hu) ☐ Papír alapú számla (kiállítási díj 500Ft)
Fizetés módja: ☐ Készpénz átutalási megbízás (postai csekk) ☐ Banki átutalás ☐ Csoportos befizetés ☐ Előre fizetett szolgáltatás
3. Calliotel telefonszolgáltatás adatok
Telefonszám: | Telefonszám: | Telefonszám: |
Telefonszám: | Telefonszám: | Telefonszám: |
Felszerelés pontos címe: |
Szolgáltatás típusa: ☐ Hangszolgáltatás (VoIP) ☐ e-FAX szolgáltatás ☐ Telefon szám elhordozás ☐ Alközponti szolgáltatás
Szerződés időtartama: ☐ Határozatlan ☐ 1 év határozott idő ☐ Egyéb: .....................................................................
SZOLGÁLTATÁS BEÁLLÍTÁSOK
Havi híváslimit összege Ft
Emelet díjas hívások engedélyezése: ☐ Igen ☐ Nem Nemzetközi hívások engedélyezése: ☐ Igen ☐
Nem
ELŐFIZETŐ ADATKEZELÉSI NYILATKOZATA
Alulírott, mint a Calliotel telefonszolgáltatás előfizetője az alábbiak szerint rendelkezem adataim kezeléséről. Hívószámkijelzés a hívott oldalon: ☐ Igen ☐ Nem
Előfizető adatai megjelenhetnek a telefonkönyvben: | ☐ Igen | ☐ Nem | Teljes cím jelenjen meg: | ☐ Igen | ☐ |
Nem Előfizető adatai megjelenhetnek a tudakozóban: | ☐ Igen | ☐ Nem | Teljes cím jelenjen meg: | ☐ Igen | ☐ |
Nem Előfizető adatai tele marketing és kutatási célokra kiadható: | ☐ Igen | ☐ Nem |
4. Calliotel telefonszolgáltatás havidíjak
Szolgáltatások havidíjának részletezés, összesítése:
5. Calliotel Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) kivonata
1.Szolgáltató adatai, ügyfélszolgálat elérhetősége, illetve internetes honlapjának címe
Szolgáltató neve: Calliotel Kft. Ügyfélszolgálat elérhetősége: 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor utca 1/B. 7. emelet Szolgáltató címe: 1111 Budapest, Bartók Béla út 20. Fszt. 3. Ügyfélszolgálat telefonszáma: +36 76 815 000
Szolgáltató adószáma: 14940868-2-43 Ügyfélszolgálat e-mail címe: info@calliotel.hu
Szolgáltató telefonszáma: +36 76 815 000 Ügyfélszolgálat nyitvatartási idő: munkanapokon 9:00-16:00
Szolgáltató internetes honlapjának címe: www.calliotel.hu Hibabejelentő elérhetősége: 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor utca 1/B. 7. emelet ÁSZF elérhetősége: www.calliotel.hu Hibabejelentő telefonszáma: +36 76 815 000
Elektronikus ügyfélszolgálat elérhetősége: www.calliotel.hu Hibabejelentő e-mail címe: noc@calliotel.hu
Központi e-mail cím: info@calliotel.hu Hibabejelentő nyitvatartási idő: munkanapokon 9:00-16:00
2. Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei. Szerződő felek az Előfizetői szerződést írásban üzletkötőn keresztül illetve ügyfélszolgálaton kötik meg. Az Előfizetői szerződésből fakadó jogok érvényesítése és kötelezettségek teljesítése akkortól történik, amikortól a Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételét biztosítja. A nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, az Előfizető, illetve igénylő (a továbbiakban együtt: Felek) Előfizetői szerződést kötnek. Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételének függvényében köt szerződést az Előfizetővel az alábbiak szerint. Előfizető havi számhasználati díj megfizetése mellett igényelhet földrajzi telefonszámot, valamint hordozhat földrajzi telefonszámot a Szolgáltatóhoz. Hordozott földrajzi telefonszám, vagy Szolgáltató által biztosított földrajzi telefonszám esetén Előfizetőnek nyilatkozni kell, hogy telefonszámát kizárólag az elektronikus szerződésben meghatározott felszerelési címen használja. Előfizetői szerződést a felek kizárólag írásban, a Szolgáltató előzetes jóváhagyása mellett köthetik meg. Az írásban megkötött Előfizetői szerződés kötelező mellékleteit jelen ÁSZF 2.2. pontja tartalmazza. Előfizető a Szolgáltató részére a szerződés megkötésekor az igényelt biztonsági korláttal egyenértékű letétet köteles megfizetni biztosítékul. Szolgáltató a megfizetett letétet nyilvántartásba veszi. Szolgáltató köteles az Előfizető számára a letét összegét jóváírni a szerződéskötéstől számított 4. forgalmi számlán, amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlákat határidőre és maradéktalanul megfizette. Amennyiben Szolgáltató a 4. megküldött számlán nem tudja teljes mértékben jóváírni a letét összegét, úgy azt a soron következő számlákon írja jóvá mindaddig, amíg a befizetett letét 100%-ban felhasználásra kerül. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlát nem fizeti meg határidőre, úgy a fizetési határidő napját követő napon a Szolgáltató a befizetett letétből azt kiegyenlíti, de ugyanekkora összeggel csökkenti a biztonsági korlát mértékét is. A késedelmes, vagy pontatlan fizetés a letét felhasználásának határidejét a késedelmes hónapok számával növeli. Egyedi megállapodás keretén belül Szolgáltatónak jogában áll a letét befizetésétől eltekinteni. A szolgáltatás kizárólag a Szolgáltató által a hírközlési hatósághoz bejelentett, és ott nyilvántartásba vett területeken érhető el. Jelenleg ez Magyarország területe. A szolgáltatás az előfizetői hozzáférési pont létesítése, illetve a szolgáltatáscsomag bekapcsolása után az Előfizető és a Szolgáltató között megkötött Előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. Előfizetői szerződés megkötése esetén a Szolgáltató azt feltételezi, hogy Előfizető az előfizetői hozzáférési pontot önállóan alakítja ki. Előfizetőnek lehetősége van Szolgáltató bármely Átvevő Szolgáltatóéval, vagy bármely egyéb kivitelezővel megállapodni az előfizetői hozzáférési pont kialakításáról. Az előfizetői hozzáférési pont létesítésének határideje ezért jelen pontban nem értelmezhető a Szolgáltató részéről.
3. Az előfizetői szolgáltatás tartalma. A jelen ÁSZF alkalmazásában a szolgáltatás a helyhez kötött telefonszolgáltatást jelenti, amely segítségével az Előfizetők az előfizetői végponton keresztül beszéd célú telefonszolgáltatást vehetnek igénybe.
4. Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere. Szolgáltató Előfizető részére alapesetben nem biztosít végberendezést. A végberendezésről az Előfizetőnek kell gondoskodni, amelynek rendeltetésszerű használhatóságáért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének bármely esetében a szüneteltetés időtartama alatt az Előfizető hívást kezdeményezni és fogadni nem tud. Ez vonatkozik a segélyhívó számokra is. A szolgáltatás a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, rendkívüli karbantartása vagy a hálózaton végzett havi rendszeres karbantartás miatt átmenetileg szünetelhet. A tervezett szüneteltetésről a Szolgáltató az Előfizetőket annak megkezdése előtt legalább 15 nappal értesíti, és a munkát úgy szervezi, hogy a szüneteltetés - amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg, a rendszeres karbantartás idején túl. A szolgáltatás rendszeres karbantartás miatti szüneteltetése miatti időtartam, de maximum havonta 1 nap a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele. Az Előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező
végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, b) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja, c) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló első felszólításban megjelölt - de legalább 8 napos; 50 000 Ft feletti díjtartozás esetén a fizetési határidő lejártát követő 5 napos határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot, d) Tiltott használat miatti szolgáltatás- korlátozás: amennyiben Előfizető súlyosan megszegi a jelen ÁSZF-ben szabályozott szolgáltatásokra vonatkozó nemzetközi vagy magyarországi törvényeket, jog-, etikai szabályokat, elveket. e) Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatónál több szerződéssel is rendelkezik, és azok bármelyikén legalább 8 napos lejárt díjtartozása van, Szolgáltató jogosult valamennyi szerződésen korlátozni a nyújtott szolgáltatást.
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták. A Szolgáltató a hálózat és az előfizetői szolgáltatások folyamatos és zavartalan biztosítása érdekében az ügyfélszolgálat elérhetőségével azonos feltételek szerinti hibabejelentő szolgálatot működtet. Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított hibabejelentő szolgálatnál elsősorban írásban e-mail formában jelentheti be a noc@calliotel.hu címen, vagy a szolgáltató internetes oldalán a „kapcsolat” főmenüben található üzenetküldő alkalmazás segítségével. A Szolgáltató az ügyfélszolgálat nyitvatartási idejében élőhangos hibabejelentőt is működtet. Az ügyfélszolgálat/hibabejelentő szolgálat elérhetőségének biztosítása keretében a Szolgáltató köteles havi átlagban az ügyfélszolgálatra/hibabejelentő szolgálatra érkező hívások legalább 75%-a esetében legfeljebb 120 másodpercen belül ügyintéző bejelentkezését is biztosítani. Az élőhangos szolgálat szünetelése idején a Szolgáltató üzenetrögzítő működését biztosítja. Az ügyfélszolgálat nyitvatartási idején kívül (illetve munkaidőn kívül) a távbeszélőn üzenetrögzítőre, vagy elektronikus, vagy postai úton érkező bejelentéseket a Szolgáltató köteles nyilvántartásba venni, és visszaigazolni az ügyfélszolgálati idő (illetve munkaidő) alatt a bejelentések beérkezésének sorrendjében. A Szolgáltató a hiba bejelentése után a lehető legrövidebb időn belül megkezdi a hibabehatárolást. A Szolgáltató az Előfizetőktől származó panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt az 6 sz. mellékletben megjelölt szerinti időtartamig megőrzi. Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az Előfizető szerződést felmondani. Az Előfizető díjreklamációját a hivatkozott számla fizetési határidejének lejáratáig teheti meg. Az ezt követően beérkezett számlareklamációkat a Szolgáltató nem köteles befogadni. A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az Előfizetőt értesíteni arról, hogy ÁSZF Kivonat Általános Szerződési Feltételek Kivonat (ÁSZF 2. sz. melléklet) a) további helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet), vagy b) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel. A Szolgáltató köteles az előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. A hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig eltelt idő nem haladhatja meg a 72 órát. Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges a fenti határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, azonban a hozzájárulást a szolgáltatónak az (1) bekezdés szerinti határidőn belül meg kell kérnie. A szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul értesíteni az előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az Előfizető szerződést felmondani. Az Előfizető díjreklamációját a hivatkozott számla fizetési határidejének lejáratáig teheti meg. Az ezt követően beérkezett számlareklamációkat a Szolgáltató nem köteles befogadni. Az Előfizetői számlareklamáció a számla fizetési határidejére nincs halasztó hatállyal. Szolgáltató a 100 Ft alatti eltérések kivizsgálására és helyesbítésére nem kötelezhető.
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér. Az Előfizető a Szolgáltató egyes nem rendszeres szolgáltatásaiért alkalmanként a 3. sz. melléklet szerinti egyszeri, illetve adminisztrációs díjakat köteles fizetni. Alkalmazásának eseteit az ÁSZF vonatkozó része határozza meg. A Szolgáltató az esedékes díjakról az esedékesség hónapjában elektronikus számlát, vagy külön igény estén nyomtatott számlát, illetve postai utalványt (sárga csekk) küld az Előfizetőnek postai úton. Előfizető a számla összegét az azon feltüntetett határidőig köteles kiegyenlíteni. Elektronikus számlához nem igényelhető postai utalvány! A fizetési határidő nem lehet kevesebb a számla keltétől számított 8 naptári napnál. Papíralapú számlázás esetén a számla keltétől számított 15 naptári napnál nem lehet kevesebb a fizetési határidő. Ha az Előfizető a számlát nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul, de legkésőbb a számlázási fordulónapot követő 10. napig, papír alapú számlázás esetén 15. napig bejelenteni. A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat, vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja. A Szolgáltató jogosult hóközi számla kiállítására abban az esetben, ha az előfizető bruttó egyenlege eléri vagy meghaladja az 50 000 Ft-ot. Az 50 000 Ft-ot meghaladó számlák fizetési határideje a számla keltétől számított 8 naptári nap. Késedelmes fizetés esetén a jelen ÁSZF 5.2.1. pontjában foglaltak a mérvadóak.
8. A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. Szolgáltató együttműködik a többi távbeszélő szolgáltatóval annak érdekében, hogy a számhordozhatóság teljes egészében megvalósulhasson Magyarországon. Szolgáltató, mint előfizetői hozzáférést nyújtó átadó szolgáltató köteles lehetővé tenni előfizetője számára, hogy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén, ha az előfizető a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatót változtat, megtarthassa előfizetői számát. Átvevő Szolgáltató köteles a munkanapokon 16 óráig bejelentett számhordozási előfizetői igényről az Átadó Szolgáltatót az adott munkanap 20 óra 00 percig értesíteni. A számhordozást az Átvevő Szolgáltató legkésőbb a számátadási időablak napját megelőző nap 12 óra 00 percig köteles bejelenteni a KRA számára. A számhordozás bejelentéséről a KRA az Átadó Szolgáltató részére jóváhagyást kérő üzenetet készít. A bejelentést az Átadó Szolgáltató a tranzakciózárásig, kizárólag a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdésében meghatározott indok alapján utasíthatja el. A behordozott számok hordozásonkénti egyszeri díját az számhordozási folyamat lezárását követően számlázza ki a Szolgáltató.
9. A szerződés időtartama. Az Előfizetői szerződés megkötésekor az ÁSZF 2.1.1. pontja szerint kell eljárni. Az Előfizetői szerződés határozatlan vagy határozott időre jön létre. A Szolgáltató jogosult határozott idejű előfizetési szerződés esetén, az egyedi Előfizetői szerződés megkötésekor a szerződésben meghatározott időtartamra fizetendő díjat egy összegben előre elkérni az Előfizetőtől.
10. Adatkezelés, adatbiztonság. A Szolgáltató által nyilvántartott, az Előfizetőre vonatkozó személyes adatok körét, azok részletes felhasználási és nyilvántartási szabályait jelen ÁSZF 6. sz. melléklete szerinti Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat tartalmazza.
11. Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítéséhez, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat) A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását. A Szolgáltató a kérést akkor teljesíti, ha a kérelmező egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy nem minősül üzleti előfizetőnek, és gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 11.1. pont szerint ezen kategóriát választó kis- és középvállalkozásnak a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan
szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre
12. Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei, azon határidő megjelölése, ameddig az előfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a szolgáltató a szerződést felmondaná. Szolgáltató az Előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 8 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki.
13. Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakozástatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért). Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által indokoltan igényelt és az Előfizető személyes adatainak sérelmével nem járó, a szolgáltatásnyújtással összefüggő adatszolgáltatásokat haladéktalanul teljesíteni.
14. A kiskorúak védelmét lehetővé tevő, könnyen telepíthető és használható szoftverek és azokkal egyező célra szolgáló más szolgáltatások elérhetőségére és használatára vonatkozó tájékoztatás. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
15. Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint
– amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni – az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
16. A hűségnyilatkozat és a hűségszerződés fogalma Hűségnyilatkozatnak, illetve hűségszerződésnek minősül az Előfizetői Szerződés olyan kikötése, amely alapján a Szolgáltató meghatározott kedvezményben részesíti a fogyasztót, Előfizetőt, igénylőt (továbbiakban együttesen: Előfizető) arra való tekintettel, hogy az Előfizető, olyan kötelezettséget vállal a szolgáltatásnak a meghatározott időszak - hűségidő - alatt történő igénybevételére, amelynek a szerződésben meghatározott jogkövetkezménnyel jár a megszegése. A hűségnyilatkozat és a hűségszerződés a határozatlan időre kötött Előfizetői Szerződések mellett jellemzően az Előfizető részéről meghatározott időre szóló felmondási, szüneteltetési és szerződés módosítási tilalom vállalását, a Szolgáltató részéről pedig egyszeri vagy meghatározott ideig tartó kedvezmény biztosítását jelenti. Az Általános Szerződési Feltételekben a hűségnyilatkozat és a hűségszerződés fogalma megegyezik.
Nyilatkozat az ÁSZF elfogadásáról
Alulírott, mint előfizető tudomásul veszem, hogy az ÁSZF. elérhetősége teljes terjedelemben az interneten a http://www.calliotel.hu címen, illetve szolgáltató ügyfélszolgálatán: 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor utca 1/B. 7. emelet érhető el. Továbbá az ÁSZF 7. sz. pontjában, valamint az ÁSZF 3. sz. mellékletében foglalt díjszabását megismertem és elfogadom, valamint tudomásul veszem, hogy az ÁSZF az egyedi Előfizetői szerződés elválaszthatatlan részét képezik. A szerződés aláírásával kijelentem, hogy megismertem és megértettem az ÁSZF tartalmát, és azt elfogadom.
Dátum:
Aláírás
Szolgáltató képviselője Előfizető
1B számú melléklet: Egyedi Előfizetői szerződés Üzleti Előfizető részére
Jelen szerződés (a továbbiakban: „Szerződés”) létrejött egyrészről a Calliotel Korlátolt Felelősségű Társaság (1111 Budapest, Bartók Béla út 20. Fszt. 3. (adószám: 14940868-2-43., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-926995), Bankszámlaszám: 10918001-00000092- 94560001) továbbiakban: Szolgáltató, másrészről Előfizető között.
Ügyfél azonosító | Szerződésszám | Ügyfélkapu azonosító | Ügyfélkapu jelszó |
Előfizető neve (cégnév): | |
Székhelye / telephelye: | |
Levelezési címe: | |
Adószáma: | |
Cégjegyzékszáma: | |
Képviseletre jogosult(ak): | |
Kapcsolattartó(k): | |
Telefonszám(ok): | |
Mobilszám(ok): | |
E-mail cím(ek): | |
Számlázási név: | |||
Számlázási cím: | |||
Számlaküldési név: | |||
Számlaküldési cím: | |||
Számlaszám: | Bank: | Számlaszám: |
Számlázás módja: ☐ Elektronikusan kiállított számla (https://ugyfelkapu.calliotel.hu) ☐ Papír alapú számla (kiállítási díj 500Ft)
Fizetés módja: ☐ Készpénz átutalási megbízás (postai csekk) ☐ Banki átutalás ☐ Csoportos befizetés ☐ Előre fizetett szolgáltatás
Felszerelés pontos címe:
Telefonszám/számmező:
Szolgáltatás típusa: | ☐ Hangszolgáltatás (VoIP) | ☐ e-FAX szolgáltatás | ☐ Telefon szám elhordozás | ☐ Alközponti szolgáltatás |
Szerződés időtartama: | ☐ Határozatlan | ☐ 1 év határozott idő | ☐ Egyéb: |
SZOLGÁLTATÁS BEÁLLÍTÁSOK
Havi híváslimit összege: Forint/hó.
Emelt díjas hívások engedélyezése: ☐ Igen ☐ Nem Nemzetközi hívások engedélyezése: ☐ Igen ☐ Nem
ELŐFIZETŐ ADATKEZELÉSI NYILATKOZATA
Alulírott, mint a Calliotel telefonszolgáltatás előfizetője az alábbiak szerint rendelkezem adataim kezeléséről.
Hívószámkijelzés a hívott oldalon: | ☐ Igen | ☐ Nem | |||
Előfizető adatai megjelenhetnek a telefonkönyvben: | ☐ Igen | ☐ Nem | Teljes cím jelenjen meg: | ☐ Igen | ☐ Nem |
Előfizető adatai megjelenhetnek a tudakozóban: | ☐ Igen | ☐ Nem | Teljes cím jelenjen meg: | ☐ Igen | ☐ Nem |
Előfizető adatai tele marketing és kutatási célokra kiadható: ☐ Igen ☐ Nem
Szolgáltatás havidíjának részletezése, összesítése:
1.Szolgáltató adatai, ügyfélszolgálat elérhetősége, illetve internetes honlapjának címe
Szolgáltató neve: Calliotel Kft. Ügyfélszolgálat elérhetősége: 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor utca 1/B. 7. emelet Szolgáltató címe: 1111 Budapest, Bartók Béla út 20. Fszt. 3. Ügyfélszolgálat telefonszáma: +36 76 815 000
Szolgáltató adószáma: 14940868-2-43 Ügyfélszolgálat e-mail címe: info@calliotel.hu
Szolgáltató telefonszáma: +36 76 815 000 Ügyfélszolgálat nyitvatartási idő: munkanapokon 9:00-16:00
Szolgáltató internetes honlapjának címe: www.calliotel.hu Hibabejelentő elérhetősége: 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor utca 1/B. 7. emelet ÁSZF elérhetősége: www.calliotel.hu Hibabejelentő telefonszáma: +36 76 815 000
Elektronikus ügyfélszolgálat elérhetősége: www.calliotel.hu Hibabejelentő e-mail címe: noc@calliotel.hu
Központi e-mail cím: info@calliotel.hu Hibabejelentő nyitvatartási idő: munkanapokon 9:00-16:00
2. Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei. Szerződő felek az Előfizetői szerződést írásban üzletkötőn keresztül illetve ügyfélszolgálaton kötik meg. Az Előfizetői szerződésből fakadó jogok érvényesítése és kötelezettségek teljesítése akkortól történik, amikortól a Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételét biztosítja. A nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, az Előfizető, illetve igénylő (a továbbiakban együtt: Felek) Előfizetői szerződést kötnek. Szolgáltató a szolgáltatás igénybevételének függvényében köt szerződést az Előfizetővel az alábbiak szerint. Előfizető havi számhasználati díj megfizetése mellett igényelhet földrajzi telefonszámot, valamint hordozhat földrajzi telefonszámot a Szolgáltatóhoz. Hordozott földrajzi telefonszám, vagy Szolgáltató által biztosított földrajzi telefonszám esetén Előfizetőnek nyilatkozni kell, hogy telefonszámát kizárólag az elektronikus szerződésben meghatározott felszerelési címen használja. Előfizetői szerződést a felek kizárólag írásban, a Szolgáltató előzetes jóváhagyása mellett köthetik meg. Az írásban megkötött Előfizetői szerződés kötelező mellékleteit jelen ÁSZF 2.2.1 pontja tartalmazza. Előfizető a Szolgáltató részére a szerződés megkötésekor az igényelt biztonsági korláttal egyenértékű letétet köteles megfizetni biztosítékul. Szolgáltató a megfizetett letétet nyilvántartásba veszi. Szolgáltató köteles az Előfizető számára a letét összegét jóváírni a szerződéskötéstől számított 4. forgalmi számlán, amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlákat határidőre és maradéktalanul megfizette. Amennyiben Szolgáltató a 4. megküldött számlán nem tudja teljes mértékben jóváírni a letét összegét, úgy azt a soron következő számlákon írja jóvá mindaddig, amíg a befizetett letét 100%- ban felhasználásra kerül. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megküldött számlát nem fizeti meg határidőre, úgy a fizetési határidő napját követő napon a Szolgáltató a befizetett letétből azt kiegyenlíti, de ugyanekkora összeggel csökkenti a biztonsági korlát mértékét is. A késedelmes, vagy pontatlan fizetés a letét felhasználásának határidejét a késedelmes hónapok számával növeli. Egyedi megállapodás keretén belül Szolgáltatónak jogában áll a letét befizetésétől eltekinteni. A szolgáltatás kizárólag a Szolgáltató által a hírközlési hatósághoz bejelentett, és ott nyilvántartásba vett területeken érhető el. Jelenleg ez Magyarország területe. A szolgáltatás az előfizetői hozzáférési pont létesítése, illetve a szolgáltatáscsomag bekapcsolása után az Előfizető és a Szolgáltató között megkötött Előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. Előfizetői szerződés megkötése esetén a Szolgáltató azt feltételezi, hogy Előfizető az előfizetői hozzáférési pontot önállóan alakítja ki. Előfizetőnek lehetősége van Szolgáltató bármely Átvevő Szolgáltatóéval, vagy bármely egyéb kivitelezővel megállapodni az előfizetői hozzáférési pont kialakításáról. Az előfizetői hozzáférési pont létesítésének határideje ezért jelen pontban nem értelmezhető a Szolgáltató részéről.
3. Az előfizetői szolgáltatás tartalma. A jelen ÁSZF alkalmazásában a szolgáltatás a helyhez kötött telefonszolgáltatást jelenti, amely segítségével az Előfizetők az előfizetői végponton keresztül beszéd célú telefonszolgáltatást vehetnek igénybe.
4. Az előfizetői szolgáltatás minősége, biztonsága. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere. Szolgáltató Előfizető részére alapesetben nem biztosít végberendezést. A végberendezésről az Előfizetőnek kell gondoskodni, amelynek rendeltetésszerű használhatóságáért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének bármely esetében a szüneteltetés időtartama alatt az Előfizető hívást kezdeményezni és fogadni nem tud. Ez vonatkozik a segélyhívó számokra is. A szolgáltatás a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, rendkívüli karbantartása vagy a hálózaton végzett havi rendszeres karbantartás miatt átmenetileg szünetelhet. A tervezett szüneteltetésről a Szolgáltató az Előfizetőket annak megkezdése előtt legalább 15 nappal értesíti, és a munkát úgy szervezi, hogy a szüneteltetés - amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg, a rendszeres karbantartás idején túl. A szolgáltatás rendszeres karbantartás miatti szüneteltetése miatti időtartam, de maximum havonta 1 nap a rendelkezésre állás időalapjába nem számít bele. Az Előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, b) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére tovább értékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja, c) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló első felszólításban megjelölt - de legalább 8 napos; 50 000 Ft feletti díjtartozás esetén a fizetési határidő lejártát követő 5 napos határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot, d) Tiltott használat miatti szolgáltatás-korlátozás: amennyiben Előfizető súlyosan megszegi a jelen ÁSZF-ben szabályozott szolgáltatásokra vonatkozó nemzetközi vagy magyarországi törvényeket, jog-, etikai szabályokat, elveket. e) Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatónál több szerződéssel is rendelkezik, és azok bármelyikén legalább 8 napos lejárt díjtartozása van, Szolgáltató jogosult valamennyi szerződésen korlátozni a nyújtott szolgáltatást.
6. Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták. A Szolgáltató a hálózat és az előfizetői szolgáltatások folyamatos és zavartalan biztosítása érdekében az ügyfélszolgálat elérhetőségével azonos feltételek szerinti hibabejelentő szolgálatot működtet. Az Előfizető az előfizetői szolgáltatás meghibásodását a Szolgáltató által biztosított hibabejelentő szolgálatnál elsősorban írásban e-mail formában jelentheti be a noc@calliotel.hu címen, vagy a szolgáltató internetes oldalán a
„kapcsolat” főmenüben található üzenetküldő alkalmazás segítségével. A Szolgáltató az ügyfélszolgálat nyitvatartási idejében élőhangos hibabejelentőt is működtet. Az ügyfélszolgálat/hibabejelentő szolgálat elérhetőségének biztosítása keretében a Szolgáltató köteles havi átlagban az ügyfélszolgálatra/hibabejelentő szolgálatra érkező hívások legalább 75%-a esetében legfeljebb 120 másodpercen belül ügyintéző bejelentkezését is biztosítani. Az élőhangos szolgálat szünetelése idején a Szolgáltató üzenetrögzítő működését biztosítja. Az ügyfélszolgálat nyitvatartási idején kívül (illetve munkaidőn kívül) a távbeszélőn üzenetrögzítőre, vagy elektronikus, vagy postai úton érkező bejelentéseket a Szolgáltató köteles nyilvántartásba venni, és visszaigazolni az ügyfélszolgálati idő (illetve munkaidő) alatt a bejelentések beérkezésének sorrendjében. A Szolgáltató a hiba bejelentése után a lehető legrövidebb időn belül megkezdi a hibabehatárolást. A Szolgáltató az Előfizetőktől származó panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a 6 sz. mellékletben megjelölt szerinti időtartamig megőrzi. Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az Előfizető szerződést felmondani. Az Előfizető díjreklamációját a hivatkozott számla fizetési határidejének lejáratáig teheti meg. Az ezt követően beérkezett számlareklamációkat a Szolgáltató nem köteles befogadni. A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az Előfizetőt értesíteni arról, hogy ÁSZF Kivonat Általános Szerződési Feltételek Kivonat (ÁSZF 2. sz. melléklet) a) további helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet), vagy b) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel. A Szolgáltató köteles az előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. A hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig eltelt idő nem haladhatja meg a 72 órát. Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges a fenti határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, azonban a hozzájárulást a szolgáltatónak az (1) bekezdés szerinti határidőn belül meg kell kérnie. A szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul értesíteni az előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet. Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az Előfizető szerződést felmondani. Az Előfizető díjreklamációját a hivatkozott számla fizetési határidejének lejáratáig teheti meg. Az ezt követően beérkezett számlareklamációkat a Szolgáltató nem köteles befogadni. Az Előfizetői számlareklamáció a számla fizetési határidejére nincs halasztó hatállyal. Szolgáltató a 100 Ft alatti eltérések kivizsgálására és helyesbítésére nem kötelezhető.
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér. Az Előfizető a Szolgáltató egyes nem rendszeres szolgáltatásaiért alkalmanként a 3. sz. melléklet szerinti egyszeri, illetve adminisztrációs díjakat köteles fizetni. Alkalmazásának eseteit az ÁSZF vonatkozó része határozza meg. A Szolgáltató az esedékes díjakról az esedékesség hónapjában elektronikus számlát, vagy külön igény estén nyomtatott számlát, illetve postai utalványt (sárga csekk) küld az Előfizetőnek postai úton. Előfizető a számla összegét az azon feltüntetett határidőig köteles kiegyenlíteni. Elektronikus számlához nem igényelhető postai utalvány! A fizetési határidő nem lehet kevesebb a számla keltétől számított 8 naptári napnál. Papíralapú számlázás esetén a számla keltétől számított 15 naptári napnál nem lehet kevesebb a fizetési határidő. Ha az Előfizető a számlát nem kapja meg, úgy ezt a Szolgáltató ügyfélszolgálatának köteles haladéktalanul, de legkésőbb a számlázási fordulónapot követő
10. napig, papír alapú számlázás esetén 15. napig bejelenteni. A Szolgáltató a fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett egyszeri és rendszeres díjat, vagy költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja. A Szolgáltató jogosult hóközi számla kiállítására abban az esetben, ha az előfizető bruttó egyenlege eléri vagy meghaladja az 50 000 Ft-ot. Az 50 000 Ft-ot meghaladó számlák fizetési határideje a számla keltétől számított 8 naptári nap. Késedelmes fizetés esetén a jelen ÁSZF 5.2.1. pontjában foglaltak a mérvadóak.
8. A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. Szolgáltató együttműködik a többi távbeszélő szolgáltatóval annak érdekében, hogy a számhordozhatóság teljes egészében megvalósulhasson Magyarországon. Szolgáltató, mint előfizetői hozzáférést nyújtó átadó szolgáltató köteles lehetővé tenni előfizetője számára, hogy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén, ha az előfizető a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatót változtat, megtarthassa előfizetői számát. Átvevő Szolgáltató köteles a munkanapokon 16 óráig bejelentett számhordozási előfizetői igényről az Átadó Szolgáltatót az adott munkanap 20 óra 00 percig értesíteni. A számhordozást az Átvevő Szolgáltató legkésőbb a számátadási időablak napját megelőző nap 12 óra 00 percig köteles bejelenteni a KRA számára. A számhordozás bejelentéséről a KRA az Átadó Szolgáltató részére jóváhagyást kérő üzenetet készít. A bejelentést az Átadó Szolgáltató a tranzakciózárásig, kizárólag a Számhordozási rendelet 5. § (6) bekezdésében meghatározott indok alapján utasíthatja el. A behordozott számok hordozásonkénti egyszeri díját a számhordozási folyamat lezárását követően számlázza ki a Szolgáltató.
9. A szerződés időtartama. Az Előfizetői szerződés megkötésekor az ÁSZF 2.1.1. pontja szerint kell eljárni. Az Előfizetői szerződés határozatlan vagy határozott időre jön létre. A Szolgáltató jogosult határozott idejű előfizetési szerződés esetén, az egyedi Előfizetői szerződés megkötésekor a szerződésben meghatározott időtartamra fizetendő díjat egy összegben előre elkérni az Előfizetőtől.
10. Adatkezelés, adatbiztonság. A Szolgáltató által nyilvántartott, az Előfizetőre vonatkozó személyes adatok körét, azok részletes felhasználási és nyilvántartási szabályait jelen ÁSZF 6. sz. melléklete szerinti Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat tartalmazza.
11. Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítéséhez, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat) A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását. A Szolgáltató a kérést akkor teljesíti, ha a kérelmező egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy nem minősül üzleti előfizetőnek, és gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 11.1. pont szerint ezen kategóriát választó kis- és középvállalkozásnak a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
12. Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei, azon határidő megjelölése, ameddig az előfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a szolgáltató a szerződést felmondaná. Szolgáltató az Előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 8 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki.
13. Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított. Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakoztatásából, szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel- vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért). Az Előfizető a személyére és elérhetőségi adataira vonatkozó változást haladéktalanul, lehetőség szerint a változást megelőzően, de legkésőbb a változás bekövetkeztét követő 3 munkanapon belül köteles a Szolgáltató részére bejelenteni. Az Előfizető köteles a Szolgáltató által indokoltan igényelt és az Előfizető személyes adatainak sérelmével nem járó, a szolgáltatásnyújtással összefüggő adatszolgáltatásokat haladéktalanul teljesíteni.
14. A kiskorúak védelmét lehetővé tevő, könnyen telepíthető és használható szoftverek és azokkal egyező célra szolgáló más szolgáltatások elérhetőségére és használatára vonatkozó tájékoztatás. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
15. Műsorterjesztési előfizetői szolgáltatás nyújtása esetén a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározása, valamint – amennyiben a szolgáltató fel kívánja tüntetni – az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatok. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.
16. A hűségnyilatkozat és a hűségszerződés fogalma. Hűségnyilatkozatnak, illetve hűségszerződésnek minősül az Előfizetői Szerződés olyan kikötése, amely alapján a Szolgáltató meghatározott kedvezményben részesíti a fogyasztót, Előfizetőt, igénylőt (továbbiakban együttesen: Előfizető) arra való tekintettel, hogy az Előfizető, olyan kötelezettséget vállal a szolgáltatásnak a meghatározott időszak - hűségidő - alatt történő igénybevételére, amelynek a szerződésben meghatározott jogkövetkezménnyel jár a megszegése. A hűségnyilatkozat és a hűségszerződés a határozatlan időre kötött Előfizetői Szerződések mellett jellemzően az Előfizető részéről meghatározott időre szóló felmondási, szüneteltetési és szerződés módosítási tilalom vállalását, a Szolgáltató részéről pedig egyszeri vagy meghatározott ideig tartó kedvezmény biztosítását jelenti. Az Általános Szerződési Feltételekben a hűségnyilatkozat és a hűségszerződés fogalma megegyezik.
Nyilatkozat az ÁSZF elfogadásáról
Alulírott, mint előfizető tudomásul veszem, hogy az ÁSZF. elérhetősége teljes terjedelemben az interneten a https://www.calliotel.hu címen, illetve szolgáltató ügyfélszolgálatán: 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor út 1/B. 7. emeletén érhető el. Továbbá az ÁSZF 7. sz. pontjában, valamint az ÁSZF 3. sz. mellékletében foglalt díjszabását megismertem és elfogadom, valamint tudomásul veszem, hogy az ÁSZF az egyedi Előfizetői szerződés elválaszthatatlan részét képezik. A szerződés aláírásával kijelentem, hogy megismertem és megértettem az ÁSZF tartalmát, és azt elfogadom.
Dátum:
Aláírás:
Szolgáltató képviselője Előfizető képviselője
2. számú melléklet: ÁSZF kivonat
3. számú melléklet: Szolgáltatások díja
4. sz. melléklet: Előfizetői szolgáltatások
Előfizetői szolgáltatások meghatározása
A Calliotel Kft. a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján az alábbiakban meghatározott VOIP alapú távbeszélő szolgáltatásokat nyújtja
SZJ 64.20.11.0. Nyilvános helyi távbeszélő szolgáltatás
SZJ 64.20.12.1. Nyilvános belföldi távolsági távbeszélő szolgáltatás
SZJ 64.20.12.2 Nyilvános nemzetközi távolsági távbeszélő szolgáltatás
1. Alapszolgáltatások
A hívások díjazása
Az előfizetői hozzáférési pontról kezdeményezett hívások esetén a forgalmi díj másodperc alapú, a beszélgetés tényleges másodpercében mért időtartama szerint meghatározott, a hívás időtartamától függ. A díjazás a 3. számú mellékletben meghatározott percdíjak alapján történik.
A forgalmi díjon felül sikeres hívás esetében a Szolgáltató kapcsolási díjat és kiegészítő percdíjat is felszámolhat jelen ÁSZF 3. sz. mellékletének szerint. Sikeres hívásnak az minősül, ha a hívó és hívott hozzáférési pontok között a kapcsolat ténylegesen létrejött. A hívás létrejön akkor is, ha tényleges beszélgetés nem történik, azonban a hívott oldalon lévő végberendezés (pl. hangposta, üzenetrögzítő, fax, alközpont, modem) fogadja a hívást. A kapcsolási díj a hívó és a hívott előfizetői hozzáférési pont közötti távközlési összeköttetés felépítéséért a hívott díjzónától függetlenül hívásonkéntfizetendő.
1.1 Belföldi hívás
Magyarországon belüli földrajzi számozási körzetbe bekapcsolt előfizetői hozzáférési pont között létrejött beszéd- vagy faxhívás, amely nem minősül az 1.2 pont szerint hálózaton belüli hívásnak.
A hívott előfizető vagy szolgáltatás eléréséhez a belföldi előtétetet (06), a belföldi körzetszámot és az előfizetői számot kelltárcsázni.
1.2 Szolgáltató hálózatán belüli hívás
A szolgáltató hálózatához tartozó két előfizetői hozzáférési pont közötti beszédcélú hívás. Ilyen típusú hívás kizárólag a Szolgáltató előfizetői között jöhetlétre.
1.3 Mobil hívás
A helyhez kötött, vagy helyhez nem kötött hálózatba bekapcsolt és mobil rádiótelefon szolgáltató előfizetői hozzáférési pontjai közöttihívás.
A hívott mobil rádiótelefon előfizető vagy szolgáltatás eléréséhez belföldi előtétet (06), két számjegyű mobil
hálózatkiválasztó kódot és 7 számjegyű mobil rádiótelefon-számot kell tárcsázni.
1.4 Nemzetközi hívás
Valamely külföldi és a Magyarország területén lévő előfizetői hozzáférési pont között létrejött beszéd- vagy faxforgalom.
A hívott előfizető vagy szolgáltatás eléréséhez nemzetközi előtétet (00), ország hívó (1-3 számjegy), hálózat azonosító
kódot és előfizetői vagy globális előfizetői számot kell tárcsázni.
1.5 Tudakozó hívás-szolgáltatások
A Szolgáltató biztosítja, hogy előfizetője igénybe vehesse bármely országos tudakozó szolgáltatást, továbbá köteles megadni az ilyen tudakozó szolgáltatóknak, az előfizető hozzájárulásától függően:
- az előfizető nevét,
- lakcímének a szolgáltatóval nyilvánosságra hozatal céljából közölt részét és
- kapcsolási számát.
Az átadott információk csak az egyetemes tudakozó szolgáltatáshoz használhatókfel.
Belföldi és helyi tudakozódás
A belföldi és helyi tudakozódás szolgáltatás igénybevételével az előfizető az előfizetői állomásáról magyarországi előfizetőkről és hívószámokról tudakozódhat.
A tudakozó a 11800-as tudakozószolgálati hívószámon érhetőel.
A tudakozó szolgálat csak azon előfizetők adatairól ad felvilágosítást, akik ehhez hozzájárultak. Hívásonként maximum 4 tudakozódáslehetséges.
Nemzetközi tudakozódás
A Nemzetközi tudakozó-szolgáltatás igénybevételével az Előfizető információt kérhet arról, hogy egy névvel és címmel megjelölt személy előfizető-e, és ha igen, mi az előfizetői száma. A nemzetközi tudakozó a11811-es tudakozószolgálati hívószámon érhetőel.
Tudakozó Plusz
A Tudakozó Plusz egy olyan szolgáltatás, amelynek célja a tudakozó szolgáltatásnál bővebb információátadás lehetővé tétele, ezáltal az előfizetők információigényének szélesebb körű kielégítése.
A Tudakozó Plusz kezelője előfizető által megadott szempontok alapján keresi meg és biztosítja a kívánt információkat. A szolgáltatás a 11824-es tudakozószolgálati hívószámon érhetőel.
A Szolgáltató által biztosított szolgáltatás kizárólag kezelői szolgáltatásnak tekinthető, a Szolgáltató a közölt információk tartalmáért felelősséget nem vállal. A Szolgáltató az információ forrását megjelöli.
1.6 Segélykérő (különleges) hívás
Az alábbiakban felsorolt hívószámokon az igénybe vevő gyors és egyszerű módon adhat hírt valamilyen válságos helyzetről az erre szolgáló szervezetnek.
Hívószámok: Mentők 104
Tűzoltóság 105
Rendőrség 107
Európai egységes segélyhívó 112
A segélykérő hívások díjmentesek.
Földrajzi helyhez kötött hívószámmal rendelkező Előfizetők segélyhívásait Szolgáltató továbbítja, azonban a sikeres hívásátadás nem garantált.
1.7 Belföldi zöld számra irányuló hívás
A Szolgáltató lehetővé teszi előfizetői számára, hogy 80-as előhívószámú telefonszámokra hívásokat kezdeményezzenek. A belföldi zöld szám hívásakor a hívást kezdeményező számára a hívás díjmentes.
A hívást a belföldi előtéttel (06), a szolgáltatás-kijelölő számmal (80) és a hatjegyű, a zöld számhoz tartozó előfizetői számmal kellkezdeményezni.
Az igénybevétel korlátai
Csak olyan hálózatban található zöldszámok érhetőek el a Szolgáltató előfizetői hozzáférési pontjairól, amelyek irányában a szolgáltató hálózat-hozzáférési szerződésekkel rendelkezik.
2. Kiegészítő szolgáltatások
2.1 Hangposta
A szolgáltatás igénybevétele esetén a hívó fél üzenetet hagyhat az előfizető számára, melyet az előfizető előre megadott e-mail címére wav formátumban kap meg. A szolgáltatás a hívó fél döntésére bízza az üzenet hagyás lehetőségét az előfizetőhangpostafiókjában.
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.2 Online hívásrészletező
Az Online hívásrészletező egy olyan elszámoló rendszer, melyben az Előfizető nyomon követheti mikor, milyen irányba, mennyi ideig telefonált, illetve mikor, milyen telefonszámokról fogadott hívásokat. Az Előfizető az elektronikus ügyfélszolgálathoz megadott azonosítója és jelszava segítségével lép be a Szolgáltató által a www.calliotel.hu címen biztosított elektronikus ügyfélszolgálatra, majd lekérdezheti az általa választott tetszőleges időszak forgalmát, három hónapra visszamenőleg. Előfizető a híváslistát CSV fálj formájában letöltheti, és saját rendszerében archiválhatja. Szolgáltató a híváslistákat öt évig tárolja. Előfizető ilyen irányú igénye esetén a Szolgáltató a három hónapnál régebbi híváslistát adminisztrációs díj ellenében küldi meg e-mailben az Előfizető előzetesen megadott e-mail címére. A híváslista azonnali frissítésű, így egy-egy telefonbeszélgetés után azonnal ellenőrizhető annak költsége.
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.3 Biztonsági korlát
A biztonsági korlát háromszintűhíváskorlátozás-szolgáltatás.
1. Az Előfizető és a Szolgáltató együttesen meghatározzák az egy szerződésre vonatkozó, egy elszámolási időszakra eső forgalom maximumát. (a beállított érték a későbbiekben módosítható)
2. Előfizető regisztrált SIP azonosítónként meghatározhatja egy elszámolási időszakra eső forgalom maximumát. Több SIP azonosító esetén az Előfizető és a Szolgáltató által az 1. pontban meghatározott
biztonsági korlát összegét nem haladhatja meg az Előfizető által beállított SIP azonosítóra beállított korlát.
3. Előfizető regisztrált SIP azonosítónként meghatározhatja az egy napra eső forgalom maximumát.
Előfizető a 2. és 3. pontban definiált biztonsági korlátokat a Szolgáltató által biztosított elektronikus ügyfélszolgálaton, a Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának segítségével adminisztrációs díj megfizetése mellett, illetve írásban kezdeményezheti.
Szolgáltató a beállított korlát elérését követően bontja a folyamatban lévő hívást, majd az Egyedi Előfizetői szerződésben előre meghatározott e-mail címre küldött e-mailben figyelmezteti az Előfizetőt a korlát elérésére.
Az 1. pontban meghatározott biztonsági korlát mértékének megváltoztatását az Előfizető írásban kérvényezheti a Szolgáltatótól, fenntartva a Szolgáltatónak azt a jogát, hogy a biztonsági korlát megváltoztatását kaució megfizetéséhez, vagy az addig felhalmozott hátralék megfizetéséhez kötheti.
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.4 Hangrögzítés
A Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetői számára, hogy Előfizetői végpontjukról indított és fogadott hívásokról hangfelvétel készüljön. E szolgáltatás megrendelését követően az Előfizető feladata, hogy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően használja fel a rögzített hangfelvételeket. A Szolgáltató a rögzített beszélgetéseket elérhetővé és letölthetővé teszi az Előfizető számára elektronikus ügyfélszolgálatán, melyet az Előfizető az elektronikus ügyfélszolgálathoz használt azonosítójával és jelszavával érel.
Szolgáltató a hangfelvételeket a rögzítéstől számított három hónapig tárolja és ugyaneddig az időpontig teszi elérhetővé az Előfizető számára. A három hónapos tárolási időn túl a hangfelvételeket a Szolgáltató törli rendszeréből. Szolgáltató abban az esetben is törli a hangfelvételeket, amennyiben az Előfizető a hangrögzítés szolgáltatást időközben felmondja. A szolgáltatás megszüntetését követően nincs mód a hangfájlok visszaállítására.
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.5 Nemzetközi hívószám
Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetője számára, hogy ún. nemzetközi virtuális hívószámot igényeljen. A nemzetközi virtuális hívószámokról az Előfizető irányába érkező forgalmat a Szolgáltató az Előfizető által megjelölt SIP azonosítóra továbbítja. Az előfizető által megjelölt SIP azonosító kizárólag a Szolgáltató kezelésében lehet. Az elérhető országok listája és az igénylési feltételek megtekinthetők a Szolgáltató weboldalán a https://www.calliotel.hu linken. Szolgáltató a beérkező hívások után nem számláz forgalmi költséget. A nemzetközi hívószám szolgáltatás nem garantált, közvetített szolgáltatás. Nemzetközi hívószámkijelzés kizárólag speciális esetekben lehetséges.
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.6. Hívásátirányítás
Hívásátirányítás feltétel nélkül
Az előfizető, ha távolléte miatt nem tudja fogadni az állomására érkező hívásokat, átirányíthatja azokat egy előre megadott másik távbeszélő állomásra. Aktív hívásátirányítás alatt a bejövő hívásokat a központ minden esetben a megadott távbeszélő állomásra kapcsolja.
Az igénybevétel korlátai
A szolgáltatás bekapcsolása a Szolgáltató elektronikus ügyfélszolgálatán lehetséges.
Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő előfizető távbeszélő állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik távbeszélő állomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő előfizetőnek számlázzák.
2.7. Hívó fél előfizetői számának megjelenítése (CLIP) és letiltása szolgáltatás (CLIR)
A hívó fél előfizetői számának megjelenítése (CLIP) szolgáltatás lehetővé teszi az Előfizető számára, hogy a hívott fél készülékén megjelenjen az Előfizető telefonszáma. A hívó fél előfizetői száma megjelenítésének tiltása (CLIR) szolgáltatás az előfizető számára hívószámának a hívott telefonkészülékén történő megjelenítését akadályozza meg. A szolgáltatás ugyanakkor megteremti annak lehetőségét is, hogy az előfizető, mint hívott fél az erre alkalmas előfizetői végberendezés kijelzőjén láthassa a hívószámára érkező hívások telefonszámát, amennyiben a hívást kezdeményező előfizető szolgáltatója a szám küldést biztosítja, illetőleg amennyiben a hívó fél a kijelzést megengedte. A központ a szabad előfizetői hívószámra érkező minden hívásra a csengetéssel egy időben kiküldi annak a hívószámnak az azonosítóját, ahonnan a hívást kezdeményezték - illetőleg amennyiben ez nem lehetséges - jelzi a hívószám hiányát.
A CLIP és a CLIR szolgáltatásokat a Szolgáltató ügyfélszolgálatának segítségével lehet aktiválni és deaktiválni. Az igénybevétel korlátai
A külföldről kezdeményezett hívások hívószámai nem minden esetben jelennek meg.
A 24/1997. (III. 26.) BM rendelet szerinti - az állam működése, a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos
- létesítmények, a rendőrség, a tűzoltóság, mentőszolgálat, európai egységes segélyhívó hívószámaira irányuló hívások esetén a szolgáltató a hívószámot mindig megjeleníti.
Az egységes segélykérő hívás esetén, a további intézkedésre jogosultak a hívó előfizetői azonosítói számot továbbadhatják.
A hívószám megjelenítéshez arra alkalmas készülékszükséges.
Amennyiben az előfőzető a szerződés megkötésekor az adatkezelési hozzájárulási lapon az adatai kezeléséről és a hívószámkijelzés letiltásáról nem nyilatkozik, a szolgáltató úgy értékeli, hogy az előfizető az adatai rendes kezelését kívánja, illetve hívószáma kijelzéséhez hozzájárul.
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.8 Vezérszám
A Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetői számára, hogy kijelöljön egy olyan a Szolgáltató kezelésében lévő hívószámot, ami az Előfizető központi számként funkcionál. Az e telefonszámra beérkező hívásokat a Szolgáltató előre meghatározott ún. alszámokra irányítja, és a központi számmal egyszerre csengeti. A hívás akkor épül fel, ha a vezérszámon lévő, vagy valamelyik alszámon lévő készülékkel fogadják ahívást.
Amennyiben a kijelölt alszám nem a Szolgáltató kezelésében áll, úgy annak hívásdíját az Előfizetőnek úgy kell megfizetni, mintha az a vezérszámról indított híváslenne.
Kimenő hívás esetén bármelyik alszámról indítják a hívást, a vezérszám hívószáma látszik, amennyiben az Előfizető ezt nem tiltotta leelőzetesen.
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.9 Telefonközpont
A Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetői számára, hogy meglévő vonalait telefonközpontba rendezze. Ez alapesetben egy költséges hardverbeszerzéssel lehetne elérhető, ennek alternatívájaként fejlesztettük ki Virtuális telefonközpont szolgáltatásunkat. A szolgáltatásba bármelyik Calliotel vonala bevonható. Használatával lehetősége nyílik a vonalak között átkapcsolni és egyéni mellékszámot megadni. Szolgáltatásunk nem alapszolgáltatás, előfizetési díjhoz kötött.
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.10 Elektronikus FAX
A Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetői számára, hogy csatlakozzanak elektronikus FAX szolgáltatásához. Az elektronikus FAX szolgáltatással Szolgáltató lehetővé teszi, hogy Előfizető elektronikus formátumú dokumentumát egy web felületen keresztül eljuttassa bármely PSTN vagy IP alapú FAX készülékre. A szolgáltatás részletes leírása a www.calliotel.hu oldalon található meg.
Szolgáltató a FAX üzeneteket az érkezéstől számított egy évig tárolja és ugyaneddig az időpontig teszi elérhetővé az Előfizető számára. Egy éves tárolási időn túl a FAX üzeneteket a Szolgáltató törli rendszeréből.
Az elektronikus FAX rendelkezésre állási ideje 85% Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.11 IVR
A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy telefonszáma felhívásakor egy automata üdvözölje a hívó felet, majd a telefon gombjainak megnyomásával elérje a korábban definiált vonalat vagy hangbejátszást. Mind a hangfájlok mind a menüpontok viselkedése beállíthatóak az elektronikus ügyfélszolgálatunkon
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján
2.12 Szépszám
A Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetői számára, hogy telefonszámot válasszanak, az ún. könnyen megjegyezhető számok kategóriájából. Szolgáltató ennek lehetőségét a mindenkori élő számmezőiből biztosítja, és ezeket előre definiálja. Szolgáltató ezen számokat „Arany”, „Ezüst”, és „Bronz” kategóriákba sorolja annak függvényében, hogy milyen típusú az adott szám. A szolgáltatás részletes leírása a www.calliotel.hu oldalon található meg.
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt díjtáblázat alapján.
Díjazás
A 3. sz. melléklet alapján éves díj, számhasználati díj, és kétirányú forgalmi díj fizetendő.
2.13 Zöld szám
A Szolgáltató lehetővé teszi Előfizetői számára, hogy 80-as körzetszámú telefonszámot tartsanak fenn, amely az ország bármely részéből díjmentesen hívható. 80-as körzetszámú telefonszámot a Szolgáltató nem biztosít, de számhordozással lehetséges áthordozása rendszerünkbe.
Díjazás
A 3. sz. melléklet alapján éves díj, számhasználati díj, és kétirányú forgalmi díj fizetendő.
2.14 Földrajzi telefonszám
A Szolgáltató lehetővé teszi, hogy Előfizetői előfizetésükhöz telefonszámot igényeljenek földrajzi számmezőből. A földrajzi telefonszámok földrajzi helyhez kötött számok, amelyet csak az Előfizető lakhelye/székhelye/telephelye szerinti mezőből igényelhet. Földrajzi telefonszám használata esetén a területileg illetékes segélyhívó elérhető, de nemgarantált!
Díjazás
A 3. számú mellékletben foglalt számhasználati díj alapján.
5. számú melléklet: Minőségi mutatók
Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése
1. Új hozzáférési létesítési idő
A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek az esetek 80 %-ában teljesített határideje.
Új hozzáférés létesítésnek minősül az első hozzáférés létesítés, az áthelyezés, az előfizetőnél további hozzáférés létesítés, ha a létesítés fizikai megvalósítást igényel helyhez kötött előfizetői hozzáférés igénybevétele esetén. Amennyiben a szolgáltató és az előfizető megegyezik, hogy több vonal vagy szolgáltatási tétel megrendelését lépcsőzetesen teljesíti, akkor minden egyes jóváhagyott szállítási időpont külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amikor egy igénybejelentő többféle helyszínen létesített szolgáltatást rendel, akkor a szolgáltatásnak az egyes helyszíneken történő biztosítása külön megrendelésnek számít mérési szempontból. Amennyiben az előfizető saját érdekkörében végzi el a bekapcsolást, a szolgáltatót határidőkből adódó kötelezettség nem terheli.
Kizárt esetek különösen:
− visszavont megrendelések,
− az új előfizetői hozzáférési (fizikai) pont létesítése nélküli bekapcsolás,
− ha a létesítés az előfizetői hozzáférési ponthoz való bejutástól függ és ez nem lehetséges a megkívánt időben,
− ha az igénylő halasztást, vagy későbbi időpontot kért a létesítésre.
A szolgáltatáshoz való új hozzáférés létesítésének vállalási határideje: a Szolgáltató által kibocsátott belépési díj számla befizetését követően, legfeljebb az előfizetői szerződés megkötésétől számított 30 napon belül (a Felek eltérő megállapodása hiányában).
Minimál érték: 30 nap Célérték: 30 nap
2. Minőségi panasz hibaelhárítási ideje
A minőségi panaszok alapján indított hibaelhárításnak az esetek 80 %-ában teljesített határideje. A megkezdett órákba beleszámítandók az ünnep- és munkaszüneti napokis.
Minőségi panasz: szolgáltató hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, az érdekkörébe tartozó,
szolgáltatásminőséggel összefüggő hibákra vonatkozó előfizetői bejelentés (hibabejelentés).
Hibabejelentés: a szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az előfizető tesz és a szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatnak, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Többvonalas, többcsatornás előfizetői hozzáférésről bejelentett hibákat egy hibának kell tekinteni, a bekapcsolt, érintett vonalak, csatornák számától függetlenül. A hibaelhárítási idő csak azokra az esetekre vonatkozik, ahol aszolgáltató az előfizetővel az ÁSZF szerinti hibaelhárítási feltételekkelszerződik.
Kizárt esetek különösen:
− végberendezés hibája,
− ha a javítás az előfizető telephelyének elérésétől függ és ez a hozzáférés – a szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt – nem lehetséges a megkívánt időben,
− az előfizető kéri a javítás elhalasztását.
A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási határideje: legfeljebb a hibabejelentés nyilvántartásba vételétől számított 72 óra időtartamonbelül.
Minimál érték: 72 óra Célérték: 72 óra
3. Számlapanasz kivizsgálási és elintézési ideje
Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett panaszok kivizsgálásának és elintézésének az esetek 80%- ában teljesített határideje (megkezdett naptári nap).
A mutató a kiállított számlát érintő számlapanasz szolgáltató általi fogadása és a válaszlevél küldése között eltelt időtartam alapján kerül meghatározásra. Az alapadatokat az iktató rendszer szolgáltatja
Minimál érték: 30 nap Célérték: 30 nap
4. A szolgáltatás rendelkezésre állása
A szolgáltatás-igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest.
Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik:
− a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése,
− a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése.
Kizárt esetek különösen:
− a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése,
− Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.
A szolgáltatás tényleges rendelkezésre állási ideje éves átlagban kerül kiszámításra, úgy, hogy az elvi rendelkezésre állási időből (a naptári év napjai száma szorozva 24 órával) levonásra kerülnek az alábbi, szolgáltatás nélküli időtartamok:
a) a vis major miatti szünetelés időtartama,
b) Szolgáltató érdekkörén kívüli egyéb ok miatti szünetelés (különösen: időjárási viszonyok, baleset, súlyos energia- ellátási zavar, műsorszolgáltatások időjárási és egyéb ok miatti kimaradásai, hálózati eszközt érintő rongálás, lopás) időtartama,
c) Előfizető kérésére történt szünetelés időtartama,
d) Előfizető szerződésszegése miatti korlátozás időtartama,
e) nem saját tulajdonú hálózaton való szolgáltatásnál a hálózati hiba időtartama.
Minimál érték: 98% Célérték:98%
A sikertelen hívások aránya
A sikertelen hívások aránya a megadott időtartamban megkísérelt összes hívások számához képest. (%)
A vizsgált időszakban a megfigyelt forgalom vonatkozásában a sikertelen hívások száma osztva a megkísérelt összes hívás számával és szorozva 100-zal. (%)
Minimál érték: 2,7% Célérték:2,7%
5. A hívás felépítési ideje
A hívás felépítési ideje azon időtartam, amely alatt az összeköttetés felépül. (megkezdett másodperc)
Az adatgyűjtési időszakban végzett teszthívások közül a leggyorsabban felépülő 95%-nyi hívás átlagos felépítési ideje.
Minimál érték: 12 mp Célérték: 12 mp
6. Kezelő, hibafelvevő válaszideje:
A kezelői, hibafelvevő munkahelyekre beérkezett hívások 75%-ában teljesített együttes válaszideje. (másodperc)
A mutató értéke a leggyorsabb válaszidejű kezelői, hibafelvevői munkahelyekre érkező hívások 75%-ának időbeli felső korlátja. (Válaszidő szerint növekvő sorrendbe téve az eseteket, a darabszám szerinti alsó 75%-nak az időbeli felsőkorlátja.)
Az adatok származtatása a szolgáltató szolgáltatási területén méréssel (hívássoroló rendszerből, vagy vizsgálóhívásokból származó adatokból) és az azt követő számítással történik.
A valós adatok alkalmazása esetén minden kezelő, hibafelvevő munkahely válaszidejét figyelembe kell venni a mutató mértékének kiszámításakor. Vizsgálóhívások alkalmazása esetén azok hívószámát az összes vizsgálóhívás számához képest az előfizetői kezelő, hibafelvevő forgalmával arányosan kell szerepeltetni a mutató származtatásakor. Mindkét módszer egyidejű alkalmazása mellett a külön- külön képzett mutatókból forgalomarányosan (az előfizetői forgalom arányában súlyozott átlagot képezve) kell a közös végeredményt számítani.
Minimál érték: 120 mp Célérték: 120 mp
7. Megrendelt havi díjas szolgáltatások aktiválásának határideje:
A havi díjas szolgáltatások megrendelésének beérkezésétől számított munkanapok száma az esetek 80%-ban (munkanap)
Minimál érték: 3 munkanap Célérték: 5 munkanap
6. számú melléklet: Adatkezelési nyilatkozat
Az Calliotel Kft. (a továbbiakban: „Szolgáltató”) az előfizetők személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, valamint megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint az egyéb hatályos jogszabályok adat-és titokvédelmi rendelkezéseinek érvényre juttatásához szükségesek.
Az Szolgáltató elkötelezett az előfizetők személyes adatainak oly módon történő kezelése mellett, amely a vonatkozó hatályos jogszabályoknak teljes körűen elegettesz.
1. A személyes adatok kezelésének jogi háttere
Az előfizetők személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogszabályai előírásokat szolgáltató az adatkezelés minden fázisában köteles betartani. Szolgáltató által végzett adatkezelésre elsősorban az alábbi jogszabályokban rögzített rendelkezések az irányadóak:
• az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény – (Infotv.);
• a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény – (Ptk.);
• az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény – (Ekertv.);
• az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény – (Eht.);
• A kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény;
• az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet;
• a nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó adatvédelmi és titoktartási kötelezettségre, az adatkezelés és a titokvédelem különleges feltételeire, a hálózatok és a szolgáltatások biztonságára és integritására, a forgalmi és számlázási adatok kezelésére, valamint az azonosító kijelzésre és hívásátirányításra vonatkozó szabályokról szóló 4/2012. (I. 24.) NMHH rendelet;
• az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet.
2. A személyes adatokkal kapcsolatos fogalmak és értelmezésük
Személyes adat: Bármely meghatározott természetes személlyel (a továbbiakban: “érintett” vagy “előfizető”) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt - közvetlenül vagy közvetve - név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.
Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS- minta, íriszkép) rögzítése is.
Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől.
Adattovábbítás: ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé; teszik.
Nyilvánosságra hozatal: ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik.
Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja.
Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely az adatkezelő megbízásából – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő megbízást is – személyes adatok feldolgozását végzi.
Adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges.
Közvetlen üzletszerzés: azoknak a közvetlen megkeresés módszerével végzett tájékoztató tevékenységeknek és kiegészítő szolgáltatásoknak az összessége, amelyeknek célja az érintett részére termékek vagy szolgáltatások ajánlása, hirdetések továbbítása, a fogyasztók vagy kereskedelmi partnerek tájékoztatása, üzletkötés (vásárlás) előmozdításaérdekében.
3. A szolgáltató által kezelt személyes adatok köre, az adatkezelés jogcíme, célja és az adatkezelés időtartama
1.1 Az előfizetők személyes adatainak kezelésére a szolgáltató két esetben jogosult:
• egyrészt, ha az adatkezeléshez az előfizető az előfizetői jogviszony létrehozásakor, vagy fennállása alatt bármikor hozzájárul;
• másrészt, ha az adatok kezelését törvény elrendeli.
1.2 Az adatkezeléssel és az előfizetők személyes adatainak a védelmével kapcsolatos jogszabályi előírások kizárólag a természetes személy előfizetőkre, és így a magát egyéni előfizetőnek deklaráló természetes személyre vonatkoznak, tekintettel arra, hogy a személyes adatok is kizárólag természetes személyek vonatkozásában értelmezhetőek. Ennek ellenére a jelen melléklete a nem természetes előfizetőkkel kapcsolatban is tartalmaz adatvédelmi és adatkezelési szabályokat.
1.3 A szolgáltató, illetve a szolgáltató megbízása alapján az adatfeldolgozó által végzett adatkezelés, illetve adatfeldolgozás az alábbiakban található előfizetői adatokra terjed ki. A táblázatban található “előfizető hozzájárulása” típusú jogcím csak a jogszabály által előírt adatkezeléshez képest felmerülő jogcímbeli különbségre utal; az előfizető ebben az esetben is köteles megadni az érintett személyes adatát ahhoz, hogy a szolgáltató a szerződéses ajánlatát megtehesse, illetve, hogy szerződésszerűen teljesíthessen:
Adat megnevezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja/időtartama*** |
1. az előfizető neve (cégszerű megnevezése), címe (lakóhely, tartózkodási hely, székhely) | Eht. 129. § (6) bekezdés b) pontja | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése, a szerződésszerű teljesítés érdekében a szerződés megszűnéséig/elévülésig. |
2. a természetes személy előfizető leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje | az előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig |
3. korlátozottan cselekvőképes természetes személy esetén a törvényes képviselő neve, lakóhelye (tartózkodási helye), leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje is; | Eht. 129. § (7) bekezdés | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig |
4. cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett nagykorú természetes személy gondnokának neve, lakóhelye, tartózkodási helye, születési (leánykori) neve, anyja neve születési helye és ideje | 2013. évi V. tv. | az előfizetői szerződés alapján igénybe vett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződés megszűnéséig |
5. az előfizető számlázási címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási helytől), | az előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve a hírközlési szolgáltatás elérhetővé tétele, valamint az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/a szerződés megszűnéséig |
6. az előfizető személyi igazolvány száma | az előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve a hírközlési szolgáltatás elérhetővé tétele, valamint az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/a szerződés megszűnéséig |
7. nem természetes személy előfizető esetén az előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, valamint az előfizető bankszámlaszáma | Eht. 129. § (6) bekezdés d) pontja | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése, a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig. |
8. az előfizetői hozzáférési pont létesítési címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási vagy a székhelytől) | az előfizető hozzájárulása | a szolgáltatás elérhetővé tétele az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében, hibaelhárítás, karbantartás/a szerződés megszűnéséig |
9. előfizető e-mail címe(i) | az előfizető hozzájárulása | a szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés szerződésszerű teljesítése érdekében történő figyelemmel kísérése /a szerződés megszűnéséig |
10. kapcsolattartó személy neve és telefonszáma | az előfizető hozzájárulása* | az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig |
11. nem természetes személy előfizető esetén a kapcsolattartó személy neve és telefonszáma | a kapcsolattartó személy hozzájárulása* | az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig |
12. az előfizető aláírása írásbeli szerződés esetén | az előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés érvényessége alatt tett előfizetői nyilatkozatok, illetve jogcselekmények érvényességének azellenőrzése /a szerződés megszűnéséig |
13. a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok | Eht. 157. § (2) bekezdés h) pontja illetve 157. § (8) bekezdés | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében az előfizetői szerződésből eredő igények Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig, illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig |
14. a szolgáltatás dátuma, időtartama | Eht. 157. § (2) bekezdés g) pontja illetve 157. § (8) bekezdés | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében az előfizetői szerződésből eredő igények Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig |
15. a tartozás hátrahagyása esetén az előfizetői szerződés felmondásának eseményei | Eht. 157. § (2) bekezdés i) pontja illetve 157. § (8) bekezdés | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében az előfizetői szerződésből eredő igények Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig illetve a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak átadás céljából három évig |
16. előfizető hozzájárulása szerinti személyes adatok | előfizető hozzájárulása | tudományos, közvélemény vagy piackutatás, valamint direktmarketing tevékenység folytatása céljából / az előfizető hozzájárulásának visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig. |
17. közös adatállománnyal kapcsolatos adatkezeléshez jogszabályban előírt adatok | Eht. 158. § | szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
* Az előfizető/használó/kapcsolattartó személy a csillaggal jelölt hozzájárulását nem köteles megadni.
*** Az Eht. 157. § (3) bekezdése más törvény előírása esetén lehetővé teszi a táblázatban megnevezett, adatkezelésre nyitva álló időtartamoktól való eltéréslehetőségét.
A szolgáltató az előfizető hozzájárulásától függő adatokat az Eht. 129. § (6) bekezdés e) pontjának felhatalmazása alapján kezeli.
4. A szolgáltató adatkezeléssel kapcsolatos további előírásai
1.4 A szolgáltató természetes személy előfizetői e-mail címét, kapcsolattartó nevét és telefonszámát személyes adatként kezeli.
1.5 A szolgáltató jelen szabályzatban említett alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai a szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek.
1.6 Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg az előfizető feltétlen hozzájárulását adja a jelen szabályzatban részletezett szolgáltató általi adatkezelési gyakorlathoz.
1.7 A szolgáltatónak az előfizető személyes adatait védenie kell, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás, törlés, sérülés, megsemmisülés ellen, illetve egyéb adatait is törlés, illetőleg sérülés, megsemmisülés ellen.
1.8 Az előfizető köteles minden tőle elvárhatót megtenni személyes adatainak, különösen a szolgáltató által nyújtott szolgáltatások igénybevételéhez szükséges bejelentkezési azonosító, illetve jelszó / jelszavak védelme érdekében. Az előfizető felelősséggel tartozik minden olyan eseményért, tevékenységért, mely bejelentkezési azonosítójának, illetve jelszavának felhasználásával valósult meg.
1.9 A személyes adatoknak a jelen szabályzatban foglaltaktól eltérő használata miatt a szolgáltatót nem terheli semmilyen felelősség akkor, ha az, vagy az abból származó kár az előfizető szándékos vagy gondatlan magatartásából származott, illetve ha a szolgáltató a jelen szabályzatban foglalt rendelkezések szerint járt el.
5. A szolgáltató általános adatkezelésre vonatkozó gyakorlata
A szolgáltató a személyes adatokat elsősorban az alábbiakban bemutatott tevékenységek kapcsán kezeli.
Előfizetői szerződések megkötése, tárolása, őrzése
5.1. Az előfizetői szerződés megkötésének feltétele, hogy az előfizető a hatályos jogszabályi előírásokon alapuló általános szerződési feltételek 9. fejezetében. meghatározott személyes adatait a szolgáltató részére átadja.
5.2. Az írásbeli (papír alapú) előfizetői szerződések, illetve a szerződéses jogviszony kialakításával kapcsolatos egyéb szükséges dokumentumok (továbbiakban együttesen: “előfizetői szerződések”) eredeti és
elektronikus másolati példányát a szolgáltató biztonságos helyen tárolja és őrzi.
5.3. Az előfizetői szerződés írásbeli megkötése esetén a szolgáltató az előfizetői szerződésről elektronikus úton másolatot készíthet. A szolgáltató garantálja, hogy mind az eredeti, mindpedig az elektronikus másolati példányt csak az arra feljogosított alkalmazottak, továbbá a szerződések elektronikus másolatának
elkészítésében és a biztonságos tárolásban, illetve őrzésben részt vevő megbízottai és alvállalkozói részére teszi elérhetővé.
Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszer működtetése
5.4. A szolgáltató ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerét – megfelelő felhatalmazás esetén - a szolgáltató
alkalmazottai, megbízottjai, illetve alvállalkozói csak egyedi azonosítójuk és jelszavuk megadása után érhetik el.
5.5. Az előfizető személyes adatait a szolgáltató a szerződéses jogviszony létrejöttét követően jogosult
rögzíteni ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében. A személyes adatok e kezelésének célja, hogy, a szolgáltató az általános szerződési feltételekben rögzített jogait gyakorolhassa, és kötelezettségeit
teljesíthesse. A szolgáltató e cél elérése érdekében alvállalkozói és megbízottai munkáját is igénybe veheti.
5.6. Az előfizetői szerződés adatainak a szolgáltató ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében történő rögzítését követően a szolgáltató minden, az előfizető egyértelmű azonosítását igénylő, harmadik személy általi megkereséssel kapcsolatos ügyfélkapcsolati tevékenység ellátását csak az előfizető személyes adataival történő azonosítást követően jogosult végrehajtani. Amennyiben a személyes adatokra történő rákérdezés, illetve a személyazonosítás nem ad megfelelő bizonyosságot az előfizető nevében jogszerűen eljáró fél személyének azonosítására, úgy a szolgáltató jogosult az ügyfélkapcsolati tevékenység ellátását további, nem személyes adatok egyeztetéséhez, illetve egyéb eseti feltételek teljesüléséhez kötni.
6. Szerződésmódosítás
6.1. A szolgáltató az előfizetői szerződés adatainak módosítását a szolgáltató ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében történő rögzítését követően csak a fentebbi 5. pontban részletezett azonosítás után jogosult végrehajtani.
6.2. Az előfizető az adatai rendelkezésre bocsátása mellett bármikor indoklás nélkül, az ügyfélszolgálat igénybevételével módosíthatja az adatkezelésre vonatkozó korábbi nyilatkozatait.
7. Reklamációkezelés / Hibabejelentés
A szolgáltató a reklamációkkal kapcsolatos bejelentést, a megkeresés formájától függően személyesen, telefonon vagy írásban azonosítás után jogosult végrehajtani.
8. Követelés behajtás
Amennyiben az előfizető az előfizetői szerződésben foglalt kötelezettségeinek nem, vagy nem megfelelően tesz eleget, úgy a szolgáltató jogosult a szükséges személyes adatokat alvállalkozójának és megbízottjának előfizető azonosítás és/vagy követelés-érvényesítés céljából adatkezelés céljából átadni.
9. Piackutatás
Az előfizető hozzájárulhat ahhoz, hogy személyes, illetve egyéb adatait a szolgáltató tudományos, közvélemény- vagy piackutatás, valamint direkt marketing céljából kezelje, illetve szigorú adat- és titokvédelmi szabályok betartása mellett harmadik személyek számára továbbítsa, az 1995. évi CXIX. törvény szerint. Az előfizető ezen hozzájárulását az előfizetői szerződés megkötésekor, vagy később a szolgáltató ügyfélszolgálatán, illetve írásban vagy szóban, az 6. pontban részletezett azonosítást követően feltétel nélkül bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.
Szolgáltató saját üzletszerzési céljából – kizárólag az előfizető kifejezett előzetes hozzájárulásával - kezelheti az előfizető azonosító (név, cím, telefonszám) és az előfizető forgalmi adatait. A hozzájárulás megadása, illetve visszavonása az előfizetői jogviszony fennállása alatt bármikor lehetséges.
Közvetlen üzletszerzés vagy tájékoztatás célját szolgáló közlés telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton nem továbbítható annak az előfizetőnek, aki úgy nyilatkozott, hogy nem kíván ilyen közlést fogadni. E rendelkezés nem érinti az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény alapján az igénybevevőt megillető jogokat.
Az előfizető kifejezett hozzájárulása ellenére sem lehetséges olyan közvetlen üzletszerzési célú küldemény továbbítása, amelyből nem ismerhetők fel a feladó azonosító adatai.
10. Közös adatállomány (Feketelista)
10.1. Az elektronikus hírközlési szolgáltatók a díjfizetési, illetőleg a szerződésből eredő egyéb kötelezettségek kijátszásának megelőzése, illetve az Eht. 118. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén a szerződéskötés megtagadásának céljából jogosultak az Eht. 157. § szerint jogszerűen kezelhető adatok köréből az előfizető azonosításához szükséges adatokat, valamint az adatátadásnak a 158. § (3) bekezdés szerinti indokáról szóló tájékoztatást másik elektronikus hírközlési szolgáltatónak átadni vagy attól átvenni, illetőleg - azzal az adattartalommal - közös adatállományt létrehozni.
10.2. A szolgáltató a 10.1 pontban meghatározott célból csak a 129. § (6) bekezdésének b)-f) pontjában foglalt előfizetői adatokat adhatja tovább.
10.3 Az előfizető adatai a 118. § (4) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén, illetőleg abban az esetben adhatók át, illetve kerülhetnek be a közös adatállományba, ha
a) számlatartozás miatt a szolgáltató a szerződést felmondta, vagy a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét az előfizető számára részben vagy egészben korlátozta, vagy
b) számlatartozása miatt a szolgáltató bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett az előfizető ellen, illetve az előfizető tartózkodási helye ismeretlen, vagy
c) az igénylő, illetve az előfizető kár okozása érdekében a szolgáltatót megtévesztette vagy a megtévesztésére törekszik (így különösen, ha az azonosítására szolgáló dokumentum nyilvánvalóan hamis, hamisított vagy érvénytelen).
10.4 A szolgáltató köteles az előfizetőt haladéktalanul tájékoztatni az adatátadás tényéről.
10.5 A közös adatállomány kezelésére, annak időtartama tekintetében a 157. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Az adatok kizárólag a 158. § (1) bekezdésben meghatározott célra használhatók fel.
10.6 Amint megszűnnek az adatok jogszerű kezelésének vagy átadásának feltételei, a szolgáltató köteles haladéktalanul intézkedni az előfizető adatainak a közös adatbázisból történő törlése iránt, és értesítést küldeni a korábban értesített szolgáltatóknak és az érintett előfizetőnek a törlés tényéről.
10.7 Az adatállományból adatot igényelhet
a) az elektronikus hírközlési szolgáltató kizárólag a 158. § (1) bekezdés szerinti célra,
b) a 157. § (5) bekezdésben foglalt szerv, illetve hatóság,
c) bármely fogyasztó annak tekintetében, hogy a nyilvántartás milyen rá vonatkozó adatot tartalmaz.
10.8 A közös adatállomány létrehozása, valamint az adatkezelő és az adatfeldolgozó megbízása, valamint azok jogai és kötelezettségei tekintetében az érintetteknek írásban kell megállapodniuk.
11 Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogai és jogorvoslati lehetőségei
11.1 Az előfizető, a kapcsolattartó és a törvényes képviselő (a továbbiakban érintett) tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatai helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését.
11.2 Az érintett tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen, ha
a) a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;
b) a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény- kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
c) a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.
11.3 Az érintett a jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat.
Egyéb
11.4 Az előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a szolgáltató a személyes, illetve egyéb adatait a szolgáltatás minőségének javításához, fejlesztéséhez, továbbá az előfizetői érdekek figyelemmel kísérése és érvényesítése céljából a szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási
tevékenységének megvalósítása céljából felhasználja.
11.5 Az adatkezelés időtartamának lejártával az előfizető személyes adatait a szolgáltató az érintettel történő beazonosítást a továbbiakban lehetetlenné tevő módon törölni köteles.
12 Adatbiztonság
Az adatbiztonság keretében szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközök üzemeltetése vonatkozásában garantálja, hogy a kezelt adatok az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás), az adatok hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége), az adatok változatlanok (adatintegritás), valamint az adatok a jogosulatlan hozzáférés ellen védettek (adat bizalmassága).
Szolgáltató a megfelelő műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának a védelméről, amelynek a keretében felállított védelmi szint az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak mindenkor megfelelő védelmi szintet képvisel.
Szolgáltató a kezelt személyes ügyféladatokat megfelelő szervezési és műszaki (informatikai) intézkedésekkel védi az illetéktelen hozzáférések és felhasználások ellen. Az adatbiztonság keretében az egyes személyes adatokat kezelő informatikai rendszerekhez csak a megfelelő szintű hozzáférés- jogosultsággal rendelkező személyek üzemeltethetik. Megfelelő szintű hozzáférés-jogosultságnak tekinthető az a hozzáférés, aminek a terjedelme igazodik az ún. “need to know” elvhez, melynek lényege, hogy kizárólag olyan terjedelmű hozzáférés engedélyezhető, amely a munka elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges és csak olyan személy részére, akinek az adatok kezelése/feldolgozása a munkaköri feladata. A hozzáférés-jogosultságokat, valamint azok felhasználását szolgáltató meghatározott rendszerességgel felülvizsgálja.
Szintén az adatbiztonság részét képezi az egyes személyes adatokat is kezelő informatikai rendszereken végzett felhasználói műveletek naplózása. A naplózás mélysége (pontosan milyen műveletre terjed ki a naplózás) rendszerenként eltérő lehet, célja az esetleges visszaélések esetén a felelősség telepíthetőségének elősegítése. Az egyes naplófile-okat a szolgáltató szisztematikusan felülvizsgálja.
13 A szolgáltató adatvédelmi felelőse
Calliotel Kft.
Telefon: +36 76 815 000
Levelezési címe: 6000 Kecskemét, Petőfi Sándor út 1/B. 7. emelet E-mail: info@calliotel.hu
7. számú melléklet: Számhordozási nyilatkozat és számhordozási szabályzat
Partner: Érkezés:
ELŐFIZETŐI NYILATKOZAT ÉS SZÁMHORDOZÁSI MEGHATALMAZÁS
Alulírott előfizető (a továbbiakban: Előfizető) az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény („Eht.”) 150. § (1) és a 13/2012. (IX. 28.) számú NMHH rendelettel módosított 2/2012. (I. 24.) számú, a számhordozás részletes szabályairól szóló NMHH rendelet alapján a számhordozhatóságra biztosított jogommal élve jelen meghatalmazás aláírásával meghatalmazom a Calliotel Kft.-t (székhelye: 1111 Budapest, Bartók Béla út 20. Fszt. 3.) mint átvevő szolgáltatót, hogy az előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltatómnál
Jelenlegi szolgáltató: Ügyfélszám:
mint átadó szolgáltatónál, az alábbiakban feltüntetett és általam megtartani kívánt kapcsolási szám(ok) elhordozása tárgyában az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésem megszüntetése érdekében eljárjon, és egyben hozzájárulok ahhoz, hogy jelen Nyilatkozat szerinti adataimat az átadó szolgáltató számára a számhordozási eljárás keretében átadja.
Hozzájárulok továbbá ahhoz, hogy az azonosítómhoz használt okiratokról, okmányokról másolat készüljön.
Kijelentem, hogy jelen Nyilatkozatban megadott adataim valósak, az alábbiakban megadott kapcsolási szám(ok)ra vonatkozóan a hozzáférést biztosító szolgáltatóval megkötött előfizetői szerződéssel rendelkezem, a hozzáférést biztosító szolgáltatóval szemben lejárt díj/számlatartozásom nincsen, a hozzáférést biztosító szolgáltató behajtási eljárást nem kezdeményezett velem szemben, továbbá érvényben lévő szerződésem más szolgáltató szolgáltatásának igénybevételét nem zárja ki.
Előfizető neve: | |||||
Cégjegyzékszám: | |||||
Székhelye: | |||||
Hordozandó telefonszám(ok), vagy számintervallum: | |||||
Vonaltípus: ☐ Egyedi Analóg | ☐ ISDN2 | ☐ISDN30 | ☐VoIP | ☐Egyéb | |
Felszerelési hely: | |||||
E-mail cím: | |||||
Kapcsolattartó neve: | |||||
Kapcsolattartó telefonszáma: | |||||
Számhordozás dőpontja*:1 | 2 | 3. |
*Amelyekre az Előfizető kéri a számhordozást. A Szolgáltató az első időpontot ajánlja fel az átadó szolgáltatónak, ennek eredménytelensége esetén kerülhet sor a rögzített sorrendben a többi időpont alkalmazására.
Jelen Meghatalmazást a fentiekben megjelölt számhordozási eljárásban történő képviselet céljából, határozatlan időre adtam ki.
Kelt
Előfizető aláírása
77. oldal, összesen 82
Számhordozási szabályzat
Előfizető számhordozást akkor kezdeményezhet, ha a hordozni kívánt telefonszám használatára jogosult, azaz érvényes szerződéssel rendelkezik jelenlegi telefonszolgáltatás szolgáltatójánál. Ez azt jelenti, hogy az adott telefonszámhoz tartozó, névre szóló előfizetői szerződése van (ez a feltöltő kártyás csomagokra is érvényes). Számhordozás először az adott előfizetői számra vonatkozó szolgáltatás nyújtását követő 30 nap utáni időpontra kezdeményezhető.
A számhordozást a Calliotel Kft., mint átvevő szolgáltató bonyolítja teljes egészében. Ehhez szükség van jelen meghatalmazásra,amelyben az Előfizető meghatalmazza a Calliotel Kft-t, hogy számhordozási ügyben eljárjon az előfizető helyett jelenlegi szolgáltatójánál.
A számhordozás úgynevezett szám átadási időablakban történik meg. A számátadási időablak az a 4 óra hosszúságú időtartomány, amelyben számhordozáskor szolgáltatás az átadó szolgáltatónál megszűnik, és az átvevő szolgáltatónál megkezdődik, illetve a szolgáltatás az átadószolgáltató előfizetői hozzáférési ponton megszűnik és az átvevő szolgáltató előfizetői hozzáférési ponton megkezdődik. Ezen időtartam alatta szolgáltatás átmenetileg szünetelhet. A számátadási időablakok kezdő időpontjait jogszabály rögzíti: munkanapokon 20.00 és 24.00 óra között. A számhordozás időpontjáról e-mailben küldünk értesítést a hordozást megelőző 2 munkanappal.
Átadó szolgáltató alapos indok fennállása esetén megtagadhatja a számhordozást. Ilyen indok lehet a lejárt számlatartozás. Továbbá számcsoportok részleges hordozása esetén fennálló műszaki indok.
A Calliotel Kft. a számhordozást követően interneten keresztül ún. VoIP hálózaton szolgáltat. Ezt azt jelenti, hogy az ügyfelünk VoIP eszközének össze kell kapcsolódnia a Calliotel Kft. szerverével az interneten keresztül. Az összekapcsolódáshoz szükséges VoIP eszközt az Előfizetőnek kell beszereznie és telepítenie. Eszközök beszerzésében és beüzemelésében kérheti társaságunk segítségét akképpen, hogy ezt jelzi ügyfélszolgálatunkon.
Számhordozást csak a szolgáltatási feltételek rendelkezésre állása és sikeres összekapcsolása esetén kezdeményezhet: élő internet szolgáltatás és meglévő végberendezés (VoIP adapter, telefon, egyéb eszköz) szükséges.
E dokumentum aláírásával az Előfizető tudomásul veszi, hogy a számhordozást követően átadó szolgáltatónál megszűnik a jelenlegi szolgáltatása. Ez érintheti az ADSL szolgáltatást is, mely meglévő telefonvonalán működött. Ennek következményeként a korábbi telefonszolgáltatással együtt az internet-szolgáltatás is megszűnhet. Ilyen esetben Előfizetőnek kell eljárnia az átadó szolgáltatónál a szükséges szerződés módosítás érdekében, vagy más internet szolgáltatót kell választania.
A számhordozás alatt:
• a számátadási időablak alatt a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet,
• az átadó szolgáltatónál tárolt hangposta üzenetek nem vihetők át,
• az átadó szolgáltatónál előre fizetett csomag esetén a fel nem használt összeg elvész, kivéve, ha az átvevő szolgáltató ettől eltérően rendelkezik,
• ha az Előfizetőnek az átadó szolgáltatójával szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában a 2/2012. (I. 24.) számú NMHH rendelet („Rendelet”) 5. § (7) bekezdése szerint lejárt számlatartozása keletkezik, az Előfizető az átadó szolgáltatónál köteles azt 8 munkanapon belül kiegyenlíteni, vagy a Rendelet 5. § (8) bekezdése szerint az átvevő szolgáltatónál az átvevő szolgáltató által megadott feltételek szerint kiegyenlíteni,
• a Rendelet 3. § (8) bekezdés szerinti részleges hordozási esetekben az átadó szolgáltató kérésére az átvevő szolgáltató köteles a számhordozást az átadó szolgáltatóval egyeztetni, amely az Előfizető közreműködését is igényelheti,
• a kijelölt számhordozási időpont előtt legfeljebb 48 órával tudja az átvevő szolgáltató a számhordozást törölni azzal, hogy a munkaszüneti napok miatt ez hosszabb időt is igénybe vehet,
• a számhordozást követően minden egyéb szolgáltatás megszűnik az ügyfél jelenlegi telefonvonalán. Ez érintheti azt az ADSL szolgáltatást is, mely a meglévő telefonvonalán működött. Ennek következményeként a korábbi telefonszolgáltatással együtt az internet-szolgáltatás is megszűnhet.
Mivel a Calliotel Kft. telefonszolgáltatását kizárólag internetkapcsolatonkeresztül lehet igénybe venni, az internetkapcsolatról az Előfizetőnek kell gondoskodnia,
• a VoIP hálózat nem alkalmas analóg fax üzemeltetésére,
• a hordozott telefonszámoknak számhasználati díja van, melyet az Előfizető köteles megtéríteni a Szolgáltató részére.
Számhordozáshoz szükséges dokumentumok:
- Előfizetői meghatalmazás
- Előfizetői szerződés
- Aláírás címpéldány
A számhordozási szabályzatot megismertem, az abban foglaltakat elfogadom és tudomásul veszem.
Kelt:
Előfizető
8. számú melléklet: A felügyeleti szervek elérhetősége
1. A Bejelentéseket és a Panaszokat az alábbi feltételek szerint teheti meg az Előfizető a jelen mellékletben felsorolt hatóságoknál, egyes fogyasztóvédelmi szerveknél és az Előfizető lakóhelye /tartózkodási helye szerinti békéltető testületnél, valamint az alábbi megjelölt bíróságon. Ha az Előfizető a Szolgáltatónak a hibás teljesítéssel kapcsolatos állásfoglalását vitatja, a piacfelügyeleti eljárás megindítását kezdeményezheti.
Az Előfizető Panaszával közvetlenül a felügyeleti jogokat hírközlési szempontból gyakorló felügyeleti szervhez, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz is fordulhat.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság [Eht. 10. § (1) m)] Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Cím: 1133 Budapest, Visegrádi utca 106. E-
Postacím: 1376 Budapest, Pf. 997.
Fax: (+36 1) 468 0680
További ügyfélkapcsolati pontok:
Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43.
Telefon: (+36 52) 522 122
Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17.
Telefon: (+36 46) 555 500
Cím: 7624 Pécs, Alkotmány u. 53.
Telefon: (+36 72) 508 800
Cím: 9400 Sopron, Kossuth L. u. 26. Telefon: (+36 99) 518 500
Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15.
Telefon: (+36 62) 568 300
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2. A Média- és Hírközlési Biztos [Mttv. 139. § (1) és 140. § (1)] Média- és Hírközlési Biztos
Postacím: 1525 Budapest, Pf. 75.
Telefon: (+36 1) 457 7141
Fax: (+36 1) 457 7105
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
3. Az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató általi intézésének rendjével kezelésével, a számla tartalmával kapcsolatban az Eht-ben. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott rendelkezések fogyasztókkal szembeni megsértése, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására
vonatkozóan előírt követelmények fogyasztókkal szembeni megsértése, továbbá a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén (természetes személy ügyében): [Eht. 150/A.
§, Fttv. 10. § (1)]
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím:
1088 Budapest, József krt. 6.
Postacím: 1428 Budapest, PF: 20.
Tel: (1) 459-48-00, fax: (1) 210-46-77
3. A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
4. A szolgáltatónak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénybe ütköző magatartása, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények – az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó követelményeket ide nem értve – fogyasztókkal szembeni megsértése esetén: [Tpvt. 45. §, Fttv. 10. §(3)]
Gazdasági Versenyhivatal
1054 Budapest, Alkotmány u. 5. (levélcím: 1245 Budapest V., Pf. 1036.) Tel: (+36 1) 472-8900
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
5. Fogyasztóvédelmi ügyben segítséget nyújt általában
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) 1012 Budapest, Logodi u. 22-24.
Telefon: (1) 311-7030
Telefax: (1) 331-7386
A panaszok és bejelentések módját tartalmazó jogszabályok, szabályok:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
Az érintett fogyasztóvédelmi szervezet eljárásrendje szerint.
6. Békéltető testület
Az Előfizető lakóhelye /tartózkodási helye szerinti békéltető testülethez is fordulhat.
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület.
A Békéltető Testületek elérhetőségei:
• Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Telefonszáma: (76) 501- 525, (76) 501-500 Fax száma: (76) 501-538 Név: Mátyus Mariann E-mail cím: bkmkik@mail.datanet.hu;
• Baranya Megyei Békéltető Testület Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36. Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf.
109. Telefonszáma: (72) 507-154 Fax száma: (72) 507-152 Név: Dr. Bodnár József E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu;
• Békés Megyei Békéltető Testület Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5. Telefonszáma: (66) 324-976, 446- 354, 451-775 Fax száma: (66) 324-976 Név: Dr. Bagdi László E-mail cím: bmkik@bmkik.hu;
• Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1. Telefonszáma: (46) 501- 091, 501-870 Fax száma: (46) 501-099 Név: Dr. Tulipán Péter E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu;
• Budapesti Békéltető Testület Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. Telefonszáma: (1) 488-2131 Fax száma:
(1) 488-2186 Név: Dr. Baranovszky György E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu;
• Csongrád Megyei Békéltető Testület Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12. Telefonszáma: (62) 554- 250/118 mellék Fax száma: (62) 426-149 Név: Dékány László, Jenei Zoltán E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;
• Fejér Megyei Békéltető Testület Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. Telefonszáma: (22) 510- 310 Fax száma: (22) 510-312 Név: Kirst László E-mail cím: fmkik@fmkik.hu;
• Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a. Telefonszáma:
• (96) 520-202; 520-217Fax száma:(96) 520-218 Név: Horváth László E-mail cím:bekeltetotestulet@gymskik.hu;
• Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10. Telefonszáma: (52) 500-749 Fax száma: (52) 500-720 Név: Dr. Hajnal Zsolt E-mail cím: info@hbkik.hu;
• Heves Megyei Békéltető Testület Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15. Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440. Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék Fax száma: (36) 323-615 Név: Pintérné Dobó Tünde E-mail cím: tunde@hkik.hu;
• Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. Telefonszáma: (56) 510-610 Fax száma: (56) 370-005 Név: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu;
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36. Telefonszáma: (34) 513- 010 Fax száma: (34) 316-259 Név: Dr. Rozsnyói György E-mail cím: kemkik@kemkik.hu;
• Nógrád Megyei Békéltető Testület Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a Telefonszám: (32) 520-860 Fax száma: (32) 520-862 Név: Dr. Pongó Erik E-mail cím: nkik@nkik.hu;
• Pest Megyei Békéltető Testület Címe: 1055 Budapest Kossuth tér 6-8. Telefonszáma: (1)-474-7921 Fax száma: (1)-474-7921 Név: dr. Csanádi Károly E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu;
• Somogy Megyei Békéltető Testület Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6. Telefonszáma: (82) 501-000 Fax száma:
(82) 501-046 Név: Dr. Novák Ferenc E-mail cím: skik@skik.hu;
• Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2. Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180 Fax száma: (42) 311-750 Név: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin E-mail cím: endrediemese@szabkam.hu;
• Tolna Megyei Békéltető Testület Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. Telefonszáma: (74) 411-661 Fax száma: (74) 411-456 Név: Mátyás Tibor E-mail cím: kamara@tmkik.hu;
• Vas Megyei Békéltető Testület Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2. Telefonszáma: (94) 312-356 Fax száma:
(94) 316-936 Név: Dr. Kövesdi Zoltán E-mail cím: pergel.bea@vmkik.hu;
• Veszprém Megyei Békéltető Testület Címe: 8200 Veszprém, Budapest u. 3. Telefonszáma: (88) 429-008 Fax száma: (88) 412-150 Név: Dr. Óvári László E-mail cím: vkik@veszpremikamara.hu;
• Zala Megyei Békéltető Testület Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24. Telefonszáma: (92) 550-514 Fax száma: (92) 550-525 Név: Dr. Jagasits József E-mail cím: zmkik@zmkik.hu.