A kisállatbiztosítás általános feltételei
A kisállatbiztosítás általános feltételei
Érvényes: 2012. február 1-jei technikai kezdettôl
A Kisállat Biztosítás az Általános és Különös feltételek szerint jön létre az AEGON Magyarország Általános Biztosító ZRt. (továbbiakban: biztosító), valamint bármely magánszemély (továbbiakban: szerzôdô) között. Ennek alap- ján a biztosító a szerzôdésben megnevezett kisállattal összefüggésben a különös feltételekben részletezett biztosítási esemény bekövetkezésekor a szerzôdésben meghatározott biztosítási összeg megfizetésére, a szerzôdô pedig a biztosítási díj fizetésére kötelezi magát.
I. SZERZÔDÔ/BIZTOSÍTOTT
Szerzôdô
1. Szerzôdô az a természetes személy, aki a biztosítási szerzôdés meg- kötésére szóló ajánlatot megtette, a szerzôdés létrejötte esetén a díjat megfizeti. A biztosítást a jelen szerzôdési feltételek szerint biztosítható kisállatokra az kötheti meg, akinek a kisállat biztosítási védelme az ér- dekében áll (biztosított), vagy aki a szerzôdést érdekelt személy javára köti meg (szerzôdô).
2. A Biztosító jognyilatkozatainak címzettje a szerzôdô. A szerzôdô jo- gosult és köteles a biztosítással kapcsolatos nyilatkozatok megtételére, valamint a biztosított tájékoztatására.
Biztosított
3. Biztosított az a magán személy, akinek a kisállat biztosítási védelme az érdekében áll, akit a biztosítási kötvény biztosítottként tûntet fel, így különösen a biztosított kisállat tulajdonosa, vagy a biztosított kisállat tartója (állattartó).
4. Amennyiben a szerzôdést nem a biztosított, hanem az ô javára har- madik személy köti, a biztosítási esemény bekövetkezéséig, illetôleg a biztosított belépéséig a díjfizetési kötelezettség a szerzôdôt terheli, a jognyilatkozatokat a biztosító hozzá intézi, és a szerzôdô köteles a biztosító számára a megfelelô jognyilatkozatokat megtenni.
II. BIZTOSÍTHATÓ ÁLLATOK
1. Biztosítható a biztosított tulajdonát képezô vagy tartásában lévô egészséges kutya (Canis familiaris) vagy macska (Felis silvestris catus) (összefoglaló néven: kisállat), amennyiben a biztosítási ajánlat aláírásának idôpontjában már betöltötte a 6 hónapos életkort, de még nem töltötte be a születésétôl számított 7. életévét. A már biztosított állatok esetében a biztosítási védelem nem ér véget a korhatár elérésével.
2. A biztosítási szerzôdés létrejöttének feltétele a biztosított/szerzôdô nyilatkozata arról, hogy a kisállat az ajánlat megtétele idôpontjában egészséges. Az ajánlat csak a valós adattartalmú, kitöltött nyilatkozattal együtt érvényes, a kalkulációs folyamat részét képezi a biztosító online felületén. Érvényes nyilatkozat hiányában a biztosító az ajánlatot visz- szautasítja.
3. A biztosítási szerzôdés létrejöttének további feltétele a biztosítani kívánt kisállat azon valós adatainak közlése a biztosítóval, amelyekre a biztosító rákérdez.
4. Xxxxxxxx/biztosított tudomásul veszi, hogy köteles az elsô káresemény kifizetéséig a biztosítandó állatot az ISO 11784 szabványnak megfelelô elektronikus (mikrochipes) állatazonosító rendszer alkalmazásával tartósan, egyedileg, a saját költségére állatorvossal megjelöltetni és a
megjelölt kisállat adatait elektronikus adatbázisban rögzíttetni úgy, hogy a szükséges dokumentumokon már az elsô kárbejelentéskor feltüntetve legyen a mikrochipes egyedi azonosító számsor. Szerzôdô/biztosított tudomásul veszi, hogy a kárkifizetés feltétele az, hogy az azonosító adatokat a biztosító részére átadja, és azok a biztosítóhoz beérkezzenek. Szerzôdô/biztosított köteles felhatalmazni az elektronikus állatazonosító rendszer adatbázisának kezelôjét, hogy a szerzôdô nevét és címét, továb- bá a rendszerrel megjelölt kisállat adatait a biztosító részére kiszolgáltassa. Xxxxxxxx/biztosított tudomásul veszi, hogy a biztosító csak azokat a dokumentumokat fogadja el biztosítási események igazolására, ame- lyeken fel vannak tüntetve a biztosított kisállat mikrochipes azonosító adatai.
5. A biztosítási védelembe csak azok a 6 hónapos életkort betöltött kutyák vonhatók be, amelyeket a 6 hónapos életkoruk eléréséig legalább
a) két alkalommal védôoltásban részesítettek szopornyica, Rubarth- kór, (kutyák fertôzô májgyulladása) leptospirosis és parvovirosis ellen
b) külön legalább egy alkalommal parvovirosis ellen,
c) továbbá védôoltásban részesítettek veszettség ellen, és
d) a 6 hónapos életkoruk eléréséig legalább négy alkalommal, gyógy- szerkészítménnyel féregtelenítettek.
6. A biztosítási védelembe csak azok a 6 hónapos életkort betöltött macskák vonhatók be, amelyeket a 6 hónapos életkoruk eléréséig legalább
a) két alkalommal védôoltásban részesítettek rhinotracheitis (herpesz- vírus okozta légcsôgyulladás), pánleukopenia, calicivírusos nátha és macska-leucosis ellen
b) a 6 hónapos életkoruk eléréséig legalább négy alkalommal, gyógy- szerkészítménnyel féregtelenítettek.
7. Az 1 éves életkort betöltött kutyák csak abban az esetben vonhatóak be a biztosítási védelembe, ha a biztosítási ajánlat aláírását megelôzô 365 napon belül
a) védôoltásban részesültek szopornyica, Rubarth-kór, (kutyák fertôzô májgyulladása) leptospirosis és parvovirosis ellen
b) továbbá védôoltásban részesültek veszettség ellen, és
c) gyógyszerkészítménnyel negyedévente féregtelenítettek.
8. Az 1 éves életkort betöltött macskák csak abban az esetben vonhatóak be a biztosítási védelembe, ha a biztosítási ajánlat aláírását megelôzô 365 napon belül
a) védôoltásban részesültek részesítettek rhinotracheitis (herpeszvírus okozta légcsôgyulladás), pánleukopenia, calicivírusos nátha és macska-leucosis ellen,
b) gyógyszerkészítménnyel negyedévente féregtelenítettek.
9. Nem biztosíthatók a jelen biztosítási szerzôdés keretei között azok a károk, amelyeket az alábbi fajták, illetve keverékei okoznak:
• Akita
• Argentin dog
• Bullterrier
• Cane corso
• Farkas hybrid
• Fila brasileiro
KAB–SZ–120202 A KISÁLLATBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI 1
• Kanári szigeteki kutya
• Pit bullterrier
• Staffordshire terrier
• Tosa
III. A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS HATÁLYA, LÉTREJÖTTE,
A KOCKÁZATVISELÉS KEZDETE A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS MEGSZÛNÉSE
A biztosítási szerzôdés hatálya Területi hatály
1. A biztosító kockázatviselésének helye Magyarország területe. Kizárt a biztosító kockázatviselése olyan nemzetközi területeken lévô létesít- ményeken, amely a nemzetközi jogi szabályok szerint magyar felség- területnek minôsül (pl. hajók, kikötôk).
Idôbeli hatály
2. A biztosítási szerzôdés egy éves határozott idôtartamra jön létre. A biztosítási év az ajánlat aláírását követô hó elsején (technikai kezdet) kezdôdik, amely egyben a díjfizetés kezdete is. A biztosítási szerzôdés mindig automatikusan újabb egy évvel meghosszabbodik, ha a felek egyike sem jelzi írásban a biztosítási idôszak lejártát megelôzô 30 napig, hogy nem kívánja a szerzôdés újabb egy évvel történô meghosszabbítá- sát, és a szerzôdô a következô egy évre érvényes biztosítási díjat befizeti, amelyet a tárgyévi biztosítási idôszak lejártáig a biztosító számláján jóváírnak.
A biztosítási szerzôdés létrejötte
1. A szerzôdô a biztosítási szerzôdés létrejöttét ajánlattal kezdeményezi. A biztosító jogosult az ajánlatot a kötvény kiállítására jogosult szervéhez történô beérkezésétôl számított 15 napos határidôn belül elbírálni. A biztosítási szerzôdés létrejön, ha a biztosító az ajánlatot e 15 napos határidôn belül elfogadja. Az ajánlat elfogadásának minôsül az is, ha a biztosító a 15 napon belül a kötvényt megküldi a szerzôdônek. Amennyiben az ajánlatot a szerzôdô megbízásából eljáró alkusz vette át, úgy a 15 napos elbírálási határidô az ajánlat a biztosító kötvénykiállításra jogosult szervéhez történô beérkezésétôl számít.
2. A szerzôdés akkor is létrejön, ha a szerzôdô ajánlatára a biztosító 15 napon belül nem nyilatkozik. Ebben az esetben a szerzôdés az ajánlat aláírásának napjára visszamenô hatállyal jön létre, az ajánlattal egyezô tartalommal.
3. A biztosító a szerzôdésrôl kötvényt állít ki, melyet a szerzôdônek megküld.
4. Ha a biztosító az ajánlatot a fentiekben meghatározott határidôn belül visszautasítja, az ezen idôszak alatt bekövetkezett károkért helytállni nem tartozik. A biztosítási ajánlat aláírásakor fizetett elsô biztosítási díjat az ajánlat visszautasítása esetén a biztosító visszafizeti. A visszautasított ajánlat mellett a díj késedelmes visszafizetése nem alapozza meg a biz- tosító kockázatviselését.
5. A biztosító az ajánlat visszautasítását nem köteles indokolni.
6. A biztosító jogosult az ajánlat elbírálási határidôn belül módosítási ja- vaslatot tenni, feltéve, hogy a módosítás lényeges elemeirôl tájékoztatja a szerzôdôt. Ilyen esetben a szerzôdés a biztosító módosított javaslata szerint jön létre feltéve, hogy a szerzôdô a biztosító javaslatára elfogadó nyilatkozatot tesz.
7. Ha a biztosítási szerzôdés a biztosító hallgatása mellett jön létre, és a szerzôdés eltér a biztosítási szabályzattól, a biztosító az ajánlat / kötvény kiállításra jogosult szervéhez történô beérkezésétôl számított 15 napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerzôdést az ajánlatnak megfelelô
tartalommal módosítsák. Ha a szerzôdô a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítástól, illetve a módosító javaslat kézhezvételétôl számított 15 napon belül a szerzôdést 30 napra felmondhatja.
A biztosítási idôtartam meghosszabbításának feltételei
8. A szerzôdô/biztosított - a biztosítás évente történô automatikus meghosszabbításának feltételeként - köteles kutyájának (kutyáinak), macskájának (macskáinak) évente (az elôzô oltástól számított 365 napon belül) állatorvossal védôoltást beadatni
a) kutya esetében
i) szopornyica, Rubarth-kór (kutyák fertôzô májgyulladása) parvovirosis és leptospirosis
ii) továbbá védôoltást beadatni veszettség ellen, és
iii) kutyáját (kutyáit) gyógyszerkészítménnyel negyedévente fé- regteleníteni.
b) macska esetében
i) rhinotracheitis (herpeszvírus okozta légcsôgyulladás), pánleukopenia és calicivírusos nátha és macska-leucosis ellen
ii) macskáját (macskáit) gyógyszerkészítménnyel negyedévente féregteleníteni.
9. A védôoltások beadását és a féregtelenítés elvégzését a beavatkozást végzô állatorvos saját kezû aláírásával és kamarai bélyegzôjével igazolja. Amennyiben a szerzôdô/biztosított az elôzôekben leírt kötelezettségé- nek nem tesz eleget, a biztosítás a biztosítási évfordulóval megszûnik.
10. Ha a biztosítottnak a biztosított állat épségének. egészségének megóvá- sához fûzôdô érdeke megszûnik, és errôl haladéktalanul tájékoztatja a biztosítót, a szerzôdés is megszûnik az érdekmúlással egyidejûleg. A biztosítót érdekmúlás esetén az aktuális hónap végéig számított bizto- sítási díj megilleti.
11. A biztosítási szerzôdés módosításaA biztosító jogosult a biztosítási év végén módosító javaslatot tenni, amelyet írásban köteles közölni a szerzôdôvel legalább a biztosítási idôszak végét megelôzôen 60 nappal. Amennyiben a szerzôdô a biztosítási idôszak végét legalább 30 nappal megelôzôen a módosítást írásban visszautasítja, ha a felek eltérôen nem állapodnak meg, a biztosítási szerzôdés a biztosítási idôszak végével megszûnik. Ha a szerzôdô nyilatkozatában nem kéri a szerzôdés újabb évvel történô meghosszabbítását a biztosítási szerzôdés a biztosítási idôszak végével megszûnik.
A biztosító kockázatviselése
12. A biztosító kockázatviselése az alábbi idôpontokban kezdôdhet:
a) A biztosító kockázatviselése, ha a felek eltérôen nem rendelkez- nek, az azt követô napon 0 órakor kezdôdik, amikor a szerzôdô fél az elsô díjat a biztosító számlájára befizeti, illetôleg, amikor a díj befizetésére vonatkozóan halasztásban állapodtak meg, vagy a biztosító a díj iránti igényét bírósági úton érvényesíti.
b) A betegség biztosítási esemény esetében a biztosító három hónapos várakozási idô után vállalja a kockázatot, így a kockázatviselés a har- madik hónap utolsó napját követô nap 0 órakor kezdôdik, feltéve, hogy a biztosítási szerzôdés létrejött, vagy utóbb létrejön. Mentesül a biztosító a várakozási idô alatt bekövetkezett betegség biztosítási eseménykért való felelôsség alól. A biztosító nem nyújt szolgáltatást azokra a várakozási idô elteltét követôen benyújtott szolgáltatási igényekre sem, amelyek várakozási idô alatt bekövetkezô beteg- séggel közvetlenül vagy közvetve összefüggnek.
13. Ha az elsô biztosítási díjat a szerzôdô a biztosító képviselôjének fizeti, azt legkésôbb a fizetéstôl számított negyedik napon a biztosító szám- lájára beérkezettnek tekinti. A biztosítási díj beérkezéséhez kötôdô kockázatviselés kezdete nem érinti a betegségbiztosítással kapcsolatos halasztott kockázatviselési kezdô idôpontot.
A biztosítási szerzôdés megszûnése
14. Megszûnik a biztosítási szerzôdés,
• ha megszûnik a szerzôdô/biztosított a kisállat biztosításához fûzôdô érdeke,
• a felek közös megegyezésével,
• a határozott idôtartam lejártával,
• a szerzôdô/biztosított halálával,
• a biztosító jogutód nélküli megszûnésével,
• bármelyik fél rendkívüli felmondásával.
Rendkívüli felmondásnak csak jogszabályban1, 2. meghatározott esetek- ben van helye.
A felek a szerzôdés egyéves határozott idôtartamára tekintettel kizárják a rendes felmondás lehetôségét.
IV. A BIZTOSÍTÁSI DÍJ, DÍJFIZETÉS, DÍJMÓDOSÍTÁS
1. A biztosítás díja biztosítási csomagonként választható. A szerzôdô/ biztosított határoz az ajánlat tétele során a választott biztosítási csomag- ról és ezzel a hozzátartozó díjról. A választott biztosítási csomag egy évre a biztosítás teljes idôtartamára szól, és csak a biztosítási idôtartam lejártakor, az újabb egy éves idôtartamra módosítható.
2. Jelen biztosítás díja és díjfizetésének gyakorisága éves, a díjfizetés esedékessége az ajánlat tételkor azonnali, módja bankkártyás fizetés. A díjfizetés elôzôekben hivatkozott részleteirôl a szerzôdô/biztosított az ajánlat tételekor köteles nyilatkozni.
A szerzôdô/biztosított köteles az elôzetesen általa kalkulált és a köt- vényen feltûntetett éves díjat banki átutalással az ajánlat kitöltésével egyidejûleg megfizetni.
3. A biztosító a díjat a betegségbiztosítási halasztott kockázatra tekintettel állapította meg.
4. A díjmódosításról a szerzôdés VI. pontja rendelkezik.
5. A biztosítási szerzôdés érdekmúlás miatti megszûnése esetén a biztosí- tási díj annak a hónapnak a végéig illeti meg a biztosítót, amelyben a veszélyviselése véget ért.
V. A BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG
1. A biztosítási összeg
a szerzôdô által a biztosítási szerzôdés III. számú mellékletében megha- tározott szolgáltatási limit figyelembe vételével választott, a biztosítási ajánlaton feltûntetett összeg, amelynek keretei között a biztosító a II. számú mellékletben részletezett kezelésekre, illetve felelôsségbiztosítási eseményekre pénzbeli szolgáltatást teljesít..
2. A biztosító a fizetendô biztosítási összeget a különös feltételekben leírt szempontok és a II–III. számú melléklet alapján határozza meg.
1 (3) Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerzôdés eltér a biztosítási szabály- zattól, a biztosító tizenöt napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerzôdést a szabályzatnak megfelelôen módosítsák. Ezt a határidôt attól a naptól kell számítani, amelyen az ajánlat a biztosítónak kötvénykiállításra jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerzôdô fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, az elutasítástól, illetôleg a módosító javaslat kézhezvételétôl számított tizenöt napon belül a szerzôdést harminc napra írásban felmondhatja.
2 541. § (1) Ha a biztosító csak a szerzôdéskötés után szerez tudomást a szerzôdést érintô lényeges körülményekrôl, továbbá ha a szerzôdésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, tizenöt napon belül írásban javaslatot tehet a szerzôdés módosítására, illetôleg - ha a kockázatot a szabályzat értelmében nem vállalhatja - a szerzôdést harminc napra írásban felmondhatja.
3. A biztosítás a szerzôdésben feltüntetett mértékû eléréses önrészesedést tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a biztosító biztosítási eseményenként az önrészesedés alatti károkat nem téríti meg, de az önrészesedés összegét meghaladó károk önrész levonása nélkül fizeti ki..
4. A biztosító alapesetben a biztosítási összeget a biztosított részére téríti meg, az eltéréseket e szabályzatban külön jelöljük.
5. A biztosító pénzbeli szolgáltatásait biztosítási eseményenként, alkal- manként és éves szinten is korlátozza. Az egyes kezelésekre irányadó alkalmankénti limiteket a II. számú melléklet részletezi. Az egyes kisállatokra biztosítási csomagonként irányadó alkalmankénti és éves limiteket, továbbá az elérési önrész határt a III. számú melléklet foglalja össze.
VI. ÉRTÉKKÖVETÉS MÓDJA, MÉRTÉKE
1. A biztosítási szolgáltatások reálértékének megôrzése érdekében a bizto- sító minden évben automatikusan végrehajtja a biztosítási szolgáltatások és a teljes biztosítási díj értékkövetô módosítását (indexálását).
2. A biztosító az indexálás mértékét minden év március 1-jéig állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Az indexszám bázisa az indexálást megelôzô naptári évre vonatkoztatott éves fogyasztói árindex, melytôl a biztosító 5 százalékponttal eltérhet. Az így meghatározott index az adott év június hó 1-jétôl a rákövetkezô év május hó 31-éig érvényes és alkalmazandó, feltéve, hogy a biztosítási szerzôdés újabb egy évvel meghosszabbodott (Lásd: III./9. pont)
3. Az értékkövetéssel módosított biztosítási összeget az elôzô biztosítási évre vonatkozó biztosítási összeg és a biztosító által megállapított index szorzata adja. A biztosítási összeg változását a biztosítási díj arányo- san követi. Ugyancsak arányosan változnak a kerekítés szabályainak megfelelôen a biztosítás egyéb elemei (önrész) is.
4. A biztosító által megállapított index mértékérôl, a biztosítási összeg értékkövetô módosításáról, a díj változásáról a biztosító legkésôbb 60 nappal a biztosítási év vége elôtt írásban értesíti a szerzôdôt.
5. A biztosítás indexálásával egyidejûleg a biztosító a biztosítási díjtételek, illetve díjmódosító tényezôk kockázati vagy egyéb okból való megvál- toztatását is kezdeményezheti. A biztosítási díjtételváltozásról a biztosító a biztosítási év végét legalább 60 nappal megelôzôen – az indexálásról való értesítéssel egyidejûleg, külön figyelem felhívás mellett – írásban értesíti a szerzôdôt.
6. A biztosítási szerzôdés az adott évre a biztosító által az indexálás al- kalmával közölt biztosítási összeggel, díjjal vagy díjtétellel érvényes, a szerzôdônek azonban joga van arra, hogy a szerzôdést az évfor- dulóra felmondja. Amennyiben a szerzôdô a díjemelésre vonatkozó szerzôdésmódosítást írásban nem utasítja vissza, vagy arra írásban nem nyilatkozik, úgy azt a biztosító elfogadottnak tekinti.
VII. KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁS-BEJELENTÉSI, KÁRMEGELÔZÉSI ÉS KÁRENYHÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG
Közlési kötelezettség
1. A szerzôdô és a biztosított a szerzôdéskötéskor köteles a biztosítóval a valóságnak megfelelôen, hiánytalanul közölni a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt, amelyeket ismert vagy ismernie kellett, és amelyekre a biztosító írásban kérdést tett fel. A közlésre, illetôleg változás bejelentésére irányuló kötelezettség egy- aránt terheli a szerzôdô felet és a biztosítottat: egyikük sem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett és a közlésre illetve bejelentésre köteles lett volna.
2. Amennyiben a szerzôdô és a biztosított személye nem azonos, úgy a szerzôdô köteles tájékoztatni a biztosított(ak)at a biztosítási szerzôdés tartalmáról, illetve minden, a biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos vál- tozásról.
3. Az adatok valóságtartalmáért a szerzôdô és a biztosított is felelôs. A közölt adatok ellenôrzését a biztosító részére lehetôvé kell tenni. A biztosító ellenôrzési lehetôsége a szerzôdôt és biztosítottat a közlési kötelezettség alól nem mentesíti.
4. A szerzôdônek, biztosítottnak – a túlbiztosítási tilalomra való tekin- tettel – a biztosítási szerzôdés megkötésekor, vagy a szerzôdés hatálya alatt megkötött újabb szerzôdés esetén annak megkötésétôl számított 15 napon belül írásban be kell jelentenie a biztosítónak, ha másik bizto- sítóval olyan biztosítási eseményekre és vagyontárgyakra szóló biztosítási szerzôdése van/jött létre, amelyekre a jelen biztosítási szerzôdés alapján a biztosító kockázatviselése kiterjed.
Változás bejelentési kötelezettség
5. A szerzôdô (biztosított) köteles a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülmények változását a biztosítónak 15 napon belül, írásban bejelenteni. Lényegesnek tekinthetô mindaz a körülmény, amelyre vo- natkozóan a biztosítási ajánlaton adat szerepel, akár kérdésre válaszolva, akár nyilatkozatként.
6. A szerzôdô (biztosított) köteles 15 napon belül bejelenteni a szerzôdô és a biztosított lakhelyének változását.
7. A közlésre, illetôleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerzôdéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében.
8. Abban az esetben, ha biztosított az e szabályzatban meghatározott közlési vagy változás bejelentési kötelezettség sértése csak a biztosítási díj ked- vezményeinek meghatározására volt hatással, a biztosító a szolgáltatási kötelezettség megtagadása helyett, ha egyéb a biztosított érdekkörében felmerült körülmény nem befolyásolja a biztosító szolgáltatási köte- lezettségét, dönthet úgy, hogy a biztosítási összeget a befizetett díjjal arányosan fizeti meg.
Kármegelôzési, kárenyhítési kötelezettség
9. A szerzôdô/biztosított köteles a kisállatot a fajának és fajtájának megfelelôen gondozni, a fajtára jellemezô betegségek megelôzése ér- dekében a tôle elvárható megelôzô intézkedéseket (pl. külsô és belsô élôsködôk elleni védelem, védôoltások) megtenni.
10. A biztosítási esemény bekövetkezése esetén, a kár mértékének csök- kentése érdekében szükséges, ésszerû intézkedéseket haladéktalanul megtenni.
VIII. KÁRBEJELENTÉS, KÁRRENDEZÉS
1. A szerzôdô/biztosított köteles a biztosítási esemény bekövetkeztét a biztosítónak 72 órán belül bejelenteni a Biztosító Call Centerében a 00- 00-000-000 telefonszámon. A biztosító késedelmes igényérvényesítés idejére kamatot nem fizet. A bejelentéssel kapcsolatos további elôírások a Különös Feltételek részben találhatóak.
2. A szerzôdônek/biztosítottnak kell bizonyítania a biztosítási esemény bekövetkezését, és annak idôpontját.
3. A kár bekövetkezését követôen a szerzôdô/biztosított köteles minden tôle elvárható kárenyhítési intézkedést megtenni, illetôleg e célból a biztosító útmutatását kérni.
4. A Biztosító köteles a szerzôdôt tájékoztatni:
a) a szerzôdés adatairól,
b) a bejelentett károk rendezésérôl,
c) a biztosítási összeg(ek) kifizetésérôl, a kárkifizetésekrôl, illetve ezek akadályáról.
5. A szerzôdônek/biztosítottnak lehetôvé kell tenni a biztosító számára a biztosítási eseménnyel kapcsolatos körülmények vizsgálatát.
6. A biztosító az elbíráláshoz szükséges összes iratnak a biztosítóhoz való beérkezését követô 15 napon belül teljesíti szolgáltatásait. A biztosító késedelmes szolgáltatás esetén a Polgári Törvénykönyvben meghatáro- zott késedelmi kamat megfizetésére köteles. Az elbíráláshoz a biztosító által kért iratokat az igény érvényesítôjének kell beszereznie.
7. A biztosító a késedelem jogkövetkezményei nélkül mindaddig megta- gadhatja a biztosítási összeg kifizetését, amíg,
a) a biztosítási összeg jogosultjának személye a szerzôdônek/biztosí- tottnak felróható okból kétséget kizáróan nem állapítható meg;
b) a biztosítási eseménnyel összefüggésben a szerzôdô/biztosított és/ vagy felelôs vezetôje ellen rendôrségi vagy büntetôbírósági vizsgálat indult, a vizsgálat lezárásáig, feltéve, hogy az eljárás eredményétôl függ a biztosítási esemény bekövetkezésének tisztázása, illetve az eljárás eredményeként a biztosító mentesül a szerzôdésben vállalt szolgáltatási kötelezettsége alól.
8. Ha a kár bekövetkezésében a biztosítási eseményen kívül más káro- sító körülmény vagy tényezô is közrehatott, a biztosító a kárt olyan mértékben téríti meg, amilyen mértékben az a biztosítási eseménynek tudható be.
9. Mentesül a biztosító a szolgáltatási kötelezettsége alól, ha a szerzôdô/ biztosított bejelentési kötelezettségének idôben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
10. A Biztosító az adott biztosítási szerzôdéshez tartozó, egy káreseményre, továbbá egy biztosítási évre vonatkozó, bármely biztosítási esemény- hez kapcsolódó kifizetések összegének maximumát a szerzôdés II–III. mellékletében szereplô értékek figyelembevételével határozza meg.
Törvényi engedmény
12. Amennyiben a biztosító megtérítette a kárt, vagy annak egy részét, megilletik ôt mindazon jogok, amelyek a biztosítottat a kárért felelôs személlyel szemben megillették.
IX. SZAKÉRTÔI ELJÁRÁS
1. A biztosítási szolgáltatás igényének elbírálását a biztosító szakértôje (szakértôi) végzi (végzik).
2. Más szakértôk, szakértôi szervezetek döntése nem befolyásolja a károk elbírálását.
3. A szakértôi eljárás nem érinti a biztosított kötelezettségeit.
X. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
1. A biztosítási szerzôdésbôl eredô igények a biztosítási esemény bekövetkeztétôl számított egy év alatt évülnek el.
2. A biztosítás valamennyi feltételének, ajánlatának, esetleges adatközlôinek fogalmai a hétköznapi szóhasználatnak megfelelô tartalommal kerülnek alkalmazásra, kivéve azokat, amelyek speciális tartalmát az Általános vagy Különös feltételek külön meghatározzák.
3. A szerzôdô/biztosított tudomásul veszi, hogy a biztosítási szerzôdéshez kapcsolódó adatait, valamint a biztosított állat adatait a biztosító törvényi felhatalmazás alapján tarja nyilván és kezeli. A törvényi felhatalmazást meghaladó célú adatkezelésekre a szerzôdô/biztosított külön hozzá- járuló nyilatkozata irányadó.
4. A biztosítási szerzôdés kapcsán esetleg felmerülô olyan panaszokkal, me- lyek a biztosító illetékes, a biztosítást kezelô ügyfélszolgálati irodájánál nem orvosolhatók, a biztosító Központi Ügyfélszolgálati Irodájához (Budapest, II. ker., Bécsi út 3–5.), illetve írásban Panaszirodájához lehet fordulni (1813 Budapest, Pf.: 245.).
Felügyeleti szerv: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
(1013 Budapest, Krisztina krt. 39.)
5. A jogosult panasszal fordulhat továbbá a Pénzügyi Békéltetô Testülethez (1525 Budapest BKKP Pf: 172, e-mail: xxx@xxxxx.xx) illetve a biztosító
– számára nem megfelelô – döntése ellen bírói út igénybevételére van lehetôség.
6. A biztosítás Általános, illetve Xxxxxxx feltételeiben nem szabályo- zott kérdéseiben a magyar jogszabályok, így különösen a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
7. A szerzôdés nyelve a magyar. A szerzôdô kérésére a biztosító vállalhatja, írásbeli vállalása esetén pedig köteles idegen nyelven elkészíteni és átadni a szükséges okiratokat, de az iratok magyar nyelvû szövege tekinthetô a hiteles szövegnek.
8. A Biztosító címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0.
A kisállatbiztosítás különös feltételei
Érvényes: 2012. február 1-jei technikai kezdettôl
I. A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK KAPCSÁN HASZNÁLT FOGALMAK JELENTÉSE
Baleset
1. A biztosítás szempontjából balesetnek minôsül minden olyan hirtelen fellépô, közvetlenül, kívülrôl ható, elôre nem látható esemény (kívülrôl ható mechanikai erô és áramütés), amely a biztosított kisállat állatorvosi (állatkórházi, klinikai) kezelését teszi szükségessé.
Betegség
2. A biztosítás szempontjából betegségnek minôsül minden olyan kóroko- zók (baktériumok, gombák, paraziták, vírusok és subvirális kórokozók) által okozott fertôzô megbetegedés, továbbá nem fertôzô szervi beteg- ségek, amelyek a biztosított kisállat állatorvosi (állatkórházi, klinikai) kezelését teszi szükségessé.
Felelôsség
3. A felelôsségbiztosítási szerzôdés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerzôdésben megállapított korlátok között mentesítse ôt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelôs.
Állatorvosi kezelési költség
4. A jelen biztosítás szempontjából állatorvosi kezelési költség alatt értendô a biztosított állat baleset vagy betegség miatti gyógykezelé- sével összefüggô állatorvosi munkadíj, a balesettel vagy betegséggel összefüggésben szükségessé váló laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok díja, a biztosított állat gyógykezelésével összefüggô mûtét során az állat szervezetébe kerülô implantátum(ok) ára, valamint a biztosított állatot kezelô állatorvos által az állatnak közvetlenül beadott diagnosztikumok és gyógyszerkészítmények ára.
A jelen biztosítás szempontjából nem tartoznak az állatorvosi kezelési költségeinek körébe az alternatív gyógyászati módszer alkalmazásával kapcsolatos költségek, még akkor sem, ha azt szakképzett állatorvos nyújtja.
Biztosítási csomag
5. A különös feltételekben felsorolt biztosítási eseményekre csomagszerûen köthetô biztosítási szerzôdés. A választható csomagokat a II. számú melléklet legfelsô sora tartalmazza. A csomagok közötti különbséget a növekvô szolgáltatás és az ezzel arányosan növekedô díj jellemzi.
II. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK
Baleset
1. Jelen biztosítás feltételei alapján baleset biztosítási eseménynek minôsül a biztosított kisállat betegsége miatt szükségessé váló állatorvosi kezelése. Egy biztosítási eseménynek kell tekinteni a kisállatnak az egy konkrét balesetbôl származó állatorvosi kezeléseit, függetlenül attól, hogy esetleg ezeket eltérô helyen és/vagy idôben végezték. Egy biztosítási eseménynek kell tekinteni a kisállatnak az egy konkrét balesetbôl származó állatorvosi kezeléseit, függetlenül attól, hogy az állatorvosi kezelések a balesetbôl közvetlenül vagy közvetetten következnek (ilye- nek például a konkrét a balesettel összefüggô betegség szövôdményei miatti kezelések, illetve a balesettel összefüggô hibás állatorvosi kezelés
miatt szükségessé vált újabb kezelések). Egy biztosítási eseménynek kell tekinteni a balesettel összefüggô betegségek kiújulásából származó állatorvosi kezeléseket, függetlenül attól, hogy a kisállatot korábban gyógyultnak nyilvánították.
Betegség
2. Jelen biztosítás feltételei alapján betegség biztosítási eseménynek minôsül a biztosított kisállat betegsége miatt szükségessé váló állatorvosi kezelése. Egy biztosítási eseménynek kell tekinteni a kisállatnak az egy konkrét betegségbôl származó állatorvosi kezeléseit, függetlenül attól, hogy esetleg ezeket eltérô helyen és/vagy idôben végezték. Egy biztosítási eseménynek kell tekinteni a kisállatnak az egy konkrét betegségbôl származó állatorvosi kezeléseit, függetlenül attól, hogy az állatorvosi kezelések a betegségbôl közvetlenül vagy közvetetten következnek (ilyenek például a konkrét betegség szövôdményei miatti kezelések, illetve a hibás állatorvosi kezelés miatt szükségessé vált újabb kezelések). Egy biztosítási eseménynek kell tekinteni a betegségek kiújulásából származó állatorvosi kezeléseket, függetlenül attól, hogy a kisállatot korábban gyógyultnak nyilvánították.
3. Az állatorvosi kezelés csak akkor minôsül biztosítási eseménynek, ha államilag elismert állatorvosi végzettséggel és érvényes mûködési enge- déllyel rendelkezô személy, vagy ilyen tevékenység végzésére érvényes mûködési engedéllyel rendelkezô egészségügyi szolgáltató intézmény végzi.
Kizárások a baleset és betegség biztosítási események közül
4. Az állatorvosi kezelés csak akkor minôsül biztosítási eseménynek, ha olyan baleset vagy betegség következménye, amely a biztosítási szerzôdés hatálya alatt, betegségbiztosítás esetén a biztosító kockázat- viselésének hatálya alatt történt, illetve kezdôdött.
5. Nem minôsülnek biztosítási eseménynek az I. számú mellékletben felsorolt betegségek miatt, illetve ezen betegségekre visszavezethetô eredetû betegségekkel összefüggésben végzett állatorvosi beavatkozások, és a biztosító nem téríti meg az ezzel kapcsolatos költségeket.
Nem minôsülnek biztosítási eseménynek továbbá az alábbi állatorvosi kezelések ha a kezelést a biztosítási szerzôdés bármely okból történô megszûnése után végezték,
a) ha a kezelést a kockázatviselés kezdete elôtt kezdôdött betegséggel, annak kiújulásával, vagy a kockázatviselés kezdete elôtt bekövet- kezett balesettel kapcsolatban végezték,
b) ha a kezelés célja betegségeket megelôzô (preventív) állatorvosi beavatkozás (pl. védôoltások, külsô és belsô élôsködôk elleni ke- zelések),
c) az ivartalanítási mûtét (kivéve, ha az ivartalanítási mûtét elvégzése betegség miatt válik közvetlenül indokolttá),
d) a kozmetikai jellegû beavatkozások, mûtétek (pl. fül- és farok vágás, fogpótlás, karmok eltávolítása),
e) az öröklôdô betegségek és állapotok (pl. köldöksérv, rejtett here) miatt, illetve az örökletes (genetikai) terheltségekre visszavezethetô balesetek miatt szükségessé váló állatorvosi beavatkozások, mûtétek.
f) a szervátültetés és a szervátültetéshez kapcsolódó kezelések,
g) a kisállat viselkedési problémájával, annak kezelésével, valamint a kisállat képzésével kapcsolatos kezelések,
h) a kisállat túlsúlyának kezelése, kivéve, ha a túlsúlyos állapot maga is egy diagnosztizált betegség következménye,
i) a kisállat túlsúlyából származó betegségek kezelése, kivéve, ha a túlsúlyos állapot maga is egy diagnosztizált betegség következmé- nye,
j) a bejelentési kötelezettség alá esô betegségekkel (pl. veszettség) összefüggô állatorvosi beavatkozás,
k) az idegen tárgy lenyelésébôl származó állatorvosi kezelés, ha nem telt el legalább tizenkét hónap a korábbi ilyen kárbejelentéstôl.
6. A Biztosító nem téríti meg a 7 a)–k) pontok alatt felsorolt biztosítási eseményekkel összefüggô kezelések költségeit.
7. Nem terjed ki a biztosító kockázatviselése mindenfajta háborús ese- mény, valamint belsô lázongás, zendülés, felkelés, terrorcselekmény következtében keletkezô károkra.
8. Ha a kár valószínûsíthetôen, az eset körülményeibôl adódóan, a 7 a)–k) pontban felsorolt egy vagy több okból következett be, úgy az ellenkezô bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a kár fenti okból következett be. A vélelem megdöntése a szerzôdô/biztosított feladata.
A biztosító szolgáltatásából kizárt költségek
9. Jelen feltételek szerint nem téríti meg a biztosító:
• az állatorvos kiszállásának költségét, kivéve, ha az állatorvos igazolja, hogy a kisállat állategészségügyi szolgáltató intézménybe szállítása súlyosan veszélyeztetné a kisállat egészségét,
• az állatorvosi kezeléshez kapcsolódó speciális étrend és diéta költ- ségeit.
• azon állatorvosi tevékenységek azon költségeit, amely nem képezi a kezelés lényegi részét – ilyen például a kisállat állatorvoshoz szállításának költsége.
• a kisállat eutanáziájának (végleges elaltatásának) költségeit, kivéve a kisállat megszüntethetetlen vagy csak hosszú idôtartamú kezeléssel megszüntethetô szenvedése esetében.
• a kisállat tetemének szállításával, temetésével, elhamvasztásával vagy más módon történô kezelésével összefüggô költségeit.
10. Jelen feltételek szerint a biztosító nem téríti meg azokat a költségeket, amelyek olyan balesetbôl vagy betegségbôl származnak, amelyeket a szerzôdô/biztosított, a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban elô családtagok, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban élô családtagok által alkalmazott személyek, a szerzôdô/ biztosított vagy a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban élô csa- ládtagok vendégei, valamint a kisállat felügyeletével, kezelésével vagy gondozásával idôszakosan vagy tartósan megbízott személy szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartása idézett elô közvetlenül vagy köz- vetetten.
11. A jelen biztosítás szempontjából szándékos magatartásnak minôsül különösen:
a) az állat kínzása
b) a mindenkor hatályos állategészségügyi vagy állatvédelmi jogsza- bályok megszegése
c) az állatorvos által elôírt, illetve ajánlott kezelés elôírástól eltérô alkalmazása,
12. A jelen biztosítás szempontjából súlyos gondatlanságnak minôsül kü- lönösen:
a) az állat gondozásának elhanyagolása;
b) baleset vagy megbetegedés esetén az állatorvos értesítésének elmu- lasztása;
c) az állatorvos által elôírt, illetve ajánlott kezelés elmulasztása, az elôírástól eltérô alkalmazása.
Felelôsség
13. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási események minôsülnek azok a Magyarország területén okozott személysérüléses és tárgyrongálási károk, amelyek a biztosított tulajdonában, kezelésében, gondozásában lévô biztosított kisállat tevékenységének következtében keletkeztek, és ezért a biztosítottat a polgári törvénykönyv szabályai szerint jogi felelôsség terheli. Egy biztosítási eseménynek kell tekinteni a kisállat- nak egy konkrét idôpontban és helyszínen elkövetett tevékenységével okozati összefüggésben keletkezett károkat. Ugyancsak egy biztosítási eseménynek minôsülnek azok a károk, amelyek függetlenül attól, hogy ezek a károk eltérô idôpontban és helyen következtek-e be, de azok mindegyikét a kisállat azonos indokból származó magatartása idézte elô. „Macska által okozott személysérüléses kár csak akkor minôsül biztosítási eseménynek, ha a kárt olyan macska okozta, amelyet a kár bekövetkeztét megelôzôen legalább 365 napon belül állatorvos által igazoltan beoltottak veszettség megbetegedés ellen.”
14. Jelen feltételek szerint nem minôsülnek biztosítási eseménynek, és nem téríti meg a biztosító azokat a károkat,
a) amelyeket a kisállat a szerzôdô/biztosított, a szerzôdôvel/biztosí- tottal egy háztartásban elô családtagok, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban élô családtagok által alkalmazott személyek, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/ biztosítottal egy háztartásban élô családtagok vendégei, valamint a kisállat felügyeletével, kezelésével vagy gondozásával idôszakosan vagy tartósan megbízott személy szándékolt magatartása következ- tében idézett elô közvetlenül vagy közvetetten,
b) amelyeket a kisállat a szerzôdô/biztosított, a szerzôdôvel/biztosí- tottal egy háztartásban elô családtagok, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban élô családtagok által alkalmazott személyek, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/ biztosítottal egy háztartásban élô családtagok vendégei, valamint a kisállat felügyeletével, kezelésével vagy gondozásával idôszakosan vagy tartósan megbízott személy súlyos gondatlansága következ- tében okozott,
c) amelyek közvetve vagy közvetetten azon okból keletkeztek, hogy a szerzôdô/biztosított, a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban elô családtagok, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/biztosí- tottal egy háztartásban élô családtagok által alkalmazott személyek, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztar- tásban élô családtagok vendégei, valamint a kisállat felügyeletével, kezelésével vagy gondozásával idôszakosan vagy tartósan megbízott személy megszegte az állattartási elôírásokat,
d) amelyeket a kisállat azoknak a tárgyaknak a megrongálásával okozott, amik a szerzôdô/biztosított, a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban elô családtagok, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban élô családtagok által alkalmazott személyek, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/ biztosítottal egy háztartásban élô családtagok vendégei, valamint a kisállat felügyeletével, kezelésével vagy gondozásával idôszakosan vagy tartósan megbízott személy birtokában, használatában vannak, vagy amelyek ôrzésével meg vannak bízva.
e) amelyek olyan, a kisállat által okozott személyi sérülésbôl származ- nak, amelyeket a szerzôdô/biztosított, a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban elô családtagok, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/biztosítottal egy háztartásban élô családtagok által alkalmazott személyek, a szerzôdô/biztosított vagy a szerzôdôvel/ biztosítottal egy háztartásban élô családtagok vendégei, valamint a kisállat felügyeletével, kezelésével vagy gondozásával idôszakosan vagy tartósan megbízott személyek szenvednek el,
f) amelyet a kisállat közfeladatot ellátó személlyel szemben okozott,
g) amelyet a kisállat gépjármûben vagy segédmotoros kerékpárban okozott,
h) amelyet a kisállat az ürülékével, vizeletével, hányadékával, vagy egyéb testváladékával okozott,
i) amelyek azon okból keletkeztek, hogy a kisállat viadalon vett részt,
j) amelyek a kisállat állatterelési tevékenysége közben keletkeztek,
k) amelyek személysérülés miatt keletkeztek, és amelyeket olyan macska okozott, amelyet 365 napon belül nem oltattak be veszettség megbetegedés ellen,
l) amelyeket
• Akita
• Argentin dog
• Bullterrier
• Cane corso
• Farkas hybrid
• Fila brasileiro
• Kanári szigeteki kutya
• Pit bullterrier
• Staffordshire terrier
• Tosa
fajta kutya, vagy ezek keveréke okozott.
III. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA BALESET
ÉS/VAGY BETEGSÉG BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ALAPJÁN
1. A biztosító teljesítésének feltétele az alábbi iratok bemutatása:
a) az állatorvos által kiállított, a kórismét, a betegségre utaló adatokat (tüneteket, laboratóriumi leleteket), az állatorvos által elvégzett gyógykezelések, mûtétek pontos leírását tartalmazó eredeti iratok, vagy az eredeti iratok hiteles másolata, amelyeken fel van tüntetve a kezelt, mûtött kisállat elektronikus (mikrochipes) azonosítójának a száma is.
b) a biztosított állat állatorvosi kezelésérôl kiállított hivatalos számla eredeti példánya, vagy az eredeti példány hiteles másolata, melyen a kisállat elektronikus (mikrochipes) azonosítójának száma fel van tüntetve.
c) a kisállat utolsó védôoltásait igazoló irat (Kisállat egészségügyi könyv) másolata
2. A biztosító teljesítéséhez az alábbi iratok bemutatását kérheti:
a) kötvény,
b) díjfizetést igazoló iratok,
d) a biztosító kérésére minden egyéb olyan okirat, amely a biztosítási esemény bekövetkezését bizonyítja, illetve a kár összegének elbí- rálásához szükséges adatokat igazolja.
3. A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezésével keletkezô károk és költségek igazolását a fentiekben foglaltakon kívül egyéb okiratok és igazolások benyújtásától nem teszi függôvé. A biztosítottnak minden esetben joga van azonban olyan további bizonyítékok felmutatására, amelyeket – a biztosítás általános szabályai szerint – követelésének érvényesítéséhez szükségesnek lát.
4. A Biztosító szolgáltatása a II.–III. mellékletek szerint biztosítási esemé- nyenként, csomagonként, kezelésenként, továbbá alkalmanként és éves szinten limitált.
4.1. A II. számú melléklet a biztosító szolgáltatásának biztosítási csoma- gonkénti felsô határait rögzíti egyes a balesettel és/vagy betegséggel összefüggô konkrét állatorvosi kezelések tekintetében.
4.2. A III. számú melléklet állat fajtánként jelzi (x) a csomagok tartalmát, továbbá az egyes csomagokban szereplô biztosítási eseményekre a Biztosító által együttesen csomagonként téríthetô, alkalmankénti és éves összegszerû korlátait tûnteti fel, továbbá tájékoztatást ad az alkalmazott önrészrôl, és a biztosítási díjakról.
IV. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA A FELELÔSSÉG BIZTOSÍTÁS KERETÉBEN
1. A biztosító teljesítésének feltétele az alábbi iratok bemutatása:
a) a kisállat utolsó védôoltásait igazoló irat (Kisállat egészségügyi könyv) másolata
2. A biztosító teljesítéséhez az alábbi iratok bemutatását kérheti:
a) kötvény,
b) díjfizetést igazoló iratok,
c) bírósági ítélet / határozat,
d) biztosító kérésére minden egyéb olyan okirat, amely a biztosítási esemény bekövetkezését bizonyítja, illetve a kár összegének elbí- rálásához szükséges adatokat igazolja.
3. A felelôsségbiztosítás alapján érvényesítendô kártérítési igény esetében a jogellenességet, a kárt és a kisállat tulajdonosának/gondozójának/ kezelôjének magatartása és a kár közötti okozati összefüggést a káro- sultnak kell bizonyítania.
4. A biztosító a térítési összeget a károsultnak fizeti, a károsult azonban igényét a biztosítóval szemben közvetlenül nem érvényesítheti.
5. A biztosított csak annyiban követelheti, hogy a biztosító az ô kezéhez fizessen, amennyiben a károsult követelését a biztosított egyenlítette ki.
6. A biztosított és a károsult egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosító azt tudomásul vette.
7. A biztosított bírósági marasztalása csak akkor hatályos, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képviseletérôl gondoskodott, vagy ezekrôl lemondott.
8. A biztosító jogosult ellátni a biztosított perbeli és peren kívüli képvi- seletét, a képviselettel felmerült költségek a biztosítót terhelik.
9. A Biztosító szolgáltatása a III. számú melléklet szerint biztosítási ese- ményenként, csomagonként, továbbá alkalmanként és évente limitált.
I. Melléklet
A biztosítási védelem alól kizárt fajtadiszpozíciós megbetegedések, örökletes terheltségek és állapotok (a felsorolás az adott fajtára és annak keresztezéseire is vonatkozik)
1. KUTYÁK
Affenpinscher (majom-pincsi) cardiomyopathia
Afgán agár Fanconi-syndroma (glucosuria, metabolikus acidosis, aminoaciduria), leucodystrophia, narcolepsia, csípôizületi diszplázia
Afrikai oroszlánkutya degeneratív gerincvelôbántalom, megemel-
(Rhodesian Ridgeback) kedett izomtónus, csípôizületi diszplázia
Airdale terrier narcolepsia, pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás)
Xxxxx Xxx Xxxxxxxxxx betegség, Uveo- dermatologiai szindróma, fiatalkori polyarthritis, cataracta, entropium, glaucoma, microphtalmia, PRA, retina dysplasia, csípôizületi diszplázia
Amerikai eszkimókutya narcolepsia, cink-függô dermatosis, cink-
felszívódási zavarok Amerikai staffordshire terrier csípôizületi diszplázia Amerikai rókakopó amyloidosis
Angol agár lupoid onychopathy, pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás)
Angol bulldog urát húgykövesség, xantin-húgykövesség, a húgycsô elôesése, arteria pulmonalis- stenosis, kamrai sövénydefektus
Angol masztiff csípôizületi diszplázia
Angol véreb (Bloodhound) spinális izomatrophia (SMN)
Ausztrál juhászkutya pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás)
Angol springer spániel ismétlôdô pitvari leállás, narcolepsia,
fehérjevesztéses enteropathia (PLE), Rage- szindróma, Woolly-szindróma
Argentin dog csípôizületi diszplázia
Ausztrál pásztorkutya dermatomyositis, szemlencse-luxáció
Basenji Fanconi-syndroma (glucosuria, metabolikus acidosis, aminoaciduria), intestinalis nyirokértágulat, immunproliferativ bél- betegség
Basset hound Basset Hound thrombopathia, összetett immunodeficiencia, dermatomyositis
Beagle Beagle pain syndroma, réztárolási betegség, réz-függô májbetegség (Wilson-kór), hyperlipidaemia, hyperlipoproteinaemia, hyperammoniaemia, szemlencse-luxáció, narcolepsia, reszketôkór (tremor, shaker), kamrai sövénydefektus, arteria pulmonalis- stenosis
Beauce-i juhászkutya dermatomyositis (Beauceron)
Bedlington terrier réztárolási betegség, réz-függô májbetegség
(Wilson-kór)
Belga malinois myositis
Belga juhászkutya (Tervueren) pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás)
Bernáthegyi kutya narcolepsia, csípôizületi diszplázia
Bichon Frisé reszketôkór (tremor, shaker)
Bobtail (óangol juhászkutya) szív-pitvari sövénydefektus, degeneratív
gerincvelôbántalom
Bordeaux-i dog csípôizületi diszplázia
Border Collie szemlencse-luxáció, canine cyclic neutropenia (gray collie syndroma), pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás)
Border Terrier cranio-mandibuláris osteopathia, ismétlôdô pitvari leállás
Boston Terrier lokális calcinosis (calcinosis circumscripta), cranio-mandibuláris osteopathia,
Boxer aorta-stenosis, szív-pitvari sövénydefektus, szív-ritmuszavar, lokális calcinosis (calcinosis circumscripta), cardiomyopathia, histiocitás fekélyes vastagbélgyulladás, lupoid onychopathy, noduláris dermatofibrosis, szfingomielin lipidosis (Niemann-Pick-betegség)
Brazil masztiff csípôizületi diszplázia
Brie-i juhászkutya (Briard) hyperlipidaemia, állandó éjszakai vakság
Breton vizsla (Brittany spaniel) kisagyi degeneráció, hyperlipidaemia,
a felkarcsont condylusának hiányos csontosodása, szemlencse-luxáció, spinális izomatrophia (SMN)
Bullmasztiff csípôizületi diszplázia
Bullterrier Policysztás vesebetegség, örökletes veseelfajulás, szemlencse lucatio, aorta billentyû stenosis, mitrális billentyû diszplázia, cink-felszívódási zavarok
Cairn terrier cranio-mandibuláris osteopathia, szemlencse-luxáció, A-vitamin függô dermatosis
Cavalier Xxxx Xxxxxxx xxxxxxx a mitrális szívbillentyû ödémás
degenerációja, xantin-húgykövesség
Csau-csau (Chow Chow) entropium, ectropium, hypothyreoidizmus,
vese diszplázia
Chesapeake Bay retriever degeneratív gerincvelôbántalom
Cocker spániel ciklikus hematopoiesis (ciklikus neutropénia),
(amerikai és angol) a felkarcsont condylusának hiányos
csontosodása, szemlencse-luxáció, narcolepsia, proliferatív episcleritis, faggyúmirigy-gyulladás, seborrhoea,
A-vitamin függô dermatosis, Sinus-csomó betegség (sick sinus syndrome), bradycardia, ductus arteriosus (Botalli) persistens, réztárolási betegség, réz-függô májbetegség (Wilson-kór)
Dalmata urát húgykövesség, szôrtüszô-gyulladás (Bron-zing syndroma), görcsös izomösszehúzódás, pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás)
Dandie Dinmont terrier szemlencse-luxáció
Dobermann cardiomyopathia, Dancing dobermann disease (DDD), Fanconi-syndroma (glucosuria, metabolikus acidosis, aminoaciduria), Lupoid onychopathy, narcolepsia, jobb aortaív perzisztenciája, B12-vitamin felszívódási zavara
Drótszôrû foxterrier leucodystrophia (progresszív ataxia),
szemlencse-luxáció, nyelôcsôtágulat, megaoesophagus, Fallot-tetralógia, golyva
Drótszôrû griffon narcolepsia
Flandriai pásztorkutya myopathia
(Bouvier des Flandres)
Fox terrier szemlencse-luxáció, nyelôcsôtágulat, megaoesophagus, Fallot-tetralógia
Francia bulldog histiocitás fekélyes vastagbélgyulladás
Golden retriever degeneratív gerincvelôbántalom, noduláris
dermatofibrosis, proliferatív episcleritis, aortastenosis, csípôizületi diszplázia, hyperammoniaemia
Ír farkaskutya csípôizületi diszplázia
Ír szetter degeneratív gerincvelôbántalom, glutén-függô bélbetegség, jobb aortaív perzisztenciája, lupoid onychopathy, narcolepsia
Xxxx Xxxxxx terrier szemlencse-luxáció, progresszív ataxia
Kanári-szigeteki kutya csípôizületi diszplázia, entropium,
ectropium
Kaukázusi juhászkutya csípôizületi diszplázia
Kelpie pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás)
Kerry blue Terrier cranio-mandibuláris osteopathia, spinális
izomatrophia (SMN), degeneratív gerincvelôbántalom, „spiculosis”
Kis angol terrier (Toy terrier) szemlencse-luxáció
Kínai harcikutya (Shar-Pei) amyloidosis (Shar-Pei láz), szemlencse-
luxáció, synovitis, mucinosis
Korzikai kutya csípôizületi diszplázia Közép-ázsiai juhászkutya csípôizületi diszplázia Kuvasz dermatomyositis
Labrador retriever degeneratív gerincvelôbántalom, mozgás
kiváltotta collapsus (EIC), Fanconi- syndroma (glucosuria, metabolikus acidosis, aminoaciduria), myopathia, narcolepsia,
A-vitamin függô dermatosis, csípôizületi diszplázia
Malamut PRA, cataracta, entropium, chondrodysplasia, polyneuropathia, cink- felszívódási zavarok
Mallorcai masztiff csípôizületi diszplázia
Máltai selyemszôrû kutya nekrotizáló meningoencephalitis,
reszketôkór
(Maltese) (tremor, shaker)
Miniatûr Bullterrier mitralis billentyû diszplázia, policysztás
vesebetegség, allergiás dermatitis, cink függô acrodermatosis, cink-felszívódási zavarok
Mopsz necrotizáló meningoencephalitis (mopsz- encephalitis)
Német dog cardiomyopathia, jobb aortaív perzisztenciája
Német juhászkutya lokális calcinosis (calcinosis circumscripta),
degeneratív gerincvelôbántalom, dermatomyositis, acanthosis nigricans, exocrine pancreatic insufficiency (EPI), hasnyálmirigy-elégtelenség, lupoid onychopathy, noduláris dermatofibrosis, pannus (szuperficiális szaruhártya- gyulladás), aortastenosis, ductus arteriosus (Botalli) persistens, arteria pulmonalis- stenosis, jobb aortaív perzisztenciája, kamrai sövénydefektus, csípôizületi diszplázia
Norvég Elkhound Fanconi-syndroma (glucosuria, metabolikus
acidosis, aminoaciduria), vese eredetû glucosuria
Norwich terrier szemlencse-luxáció, a mozgáskoordináció zavara „Xxxxxxx Xxxxx”
Pireneusi hegyikutya cranio-mandibuláris osteopathia
Pireneusi masztiff csípôizületi diszplázia
Pit bullterrier csipôizületi diszpláia, cataracta
Pointer lupoid dermatosis, pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás), spinális izomatrophia (SMN), aorta-stenosis
Pomerániai törpespicc ciklikus hematopoiesis (ciklikus
neutropénia)
Portugál vízikutya cardiomyopathia
Rókakopó (angol és amerikai) amyloidosis
Rottweiler a felkarcsont condylusának hiányos csontosodása, lupoid onychopathy, narcolepsia, spinális izomatrophia (SMN), polyneuropathia, csípôizületi diszplázia
Sarplaninai juhászkutya urát húgykövesség, csípôizületi diszplázia
Schnauzer (óriás) narcolepsia, arteria pulmonalis-stenosis,
B12-vitamin felszívódási zavara
Schnauzer (törpe) Comedo-szindróma, elsôdleges hyperlipidaemia, hyperlipoproteinaemia, megaoesophagus, izom-dystrophia, Sinus- csomó betegség (sick sinus syndrome), arteria pulmonalis-stenosis, Fallot-tetralógia
Sealyham Terrier szemlencse-luxáció, a mozgáskoordináció
zavara „Xxxxxxx Xxxxx”
Shetlandi juhászkutya (sheltie) dermatomyositis, Fanconi-syndroma
(glucosuria, metabolikus acidosis, aminoaciduria), fekélyes dermatosis, ductus arteriosus (Botalli) persistens
Skót juhászkutya (collie) ciklikus hematopoiesis (ciklikus
neutropénia), degeneratív gerincvelôbántalom, dermatomyositis, proliferatív episcleritis, fekélyes dermatosis, ductus arteriosus (Botalli) persistens
Skót terrier cranio-mandibuláris osteopathia, szemlencse-luxáció, vese eredetû glucosuria, a mozgáskoordináció zavara
„Xxxxxxx Xxxxx”
Skye Terrier réztárolási betegség, réz-függô májbetegség (Wilson-kór), szemlencse-luxáció
Soft-coated wheaten terrier fehérjevesztéses enteropathia (PLE),
fehérjevesztéses vesebetegség (PLN), nyirokértágulat, gyulladásos bélbetegség (inflammatory bowel disease, IBD)
Spanyol masztiff csípôizületi diszplázia
Staffordshire terrier L2 hydroxiglutár aciduria, patella luxatio,
csípôizületi diszplázia, cataracta, PMPV
Sussex spániel izombetegségek
Szamojéd reszketôkór (tremor, shaker), cink-függô dermatosis, cink-felszívódási zavarok
Szibériai husky degeneratív gerincvelôbántalom, szemlencse-luxáció, pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás), cink-függô dermatosis, cink-felszívódási zavarok, hypercholesterolaemia, Woolly-szindróma, kamrai sövénydefektus,
Tacskó acanthosis nigricans, pannus (szuperficiális szaruhártya-gyulladás), Sinus-csomó betegség (sick sinus syndrome), bradycardia, vasculitis, xantin-húgykövesség, cukorbetegség
Thai ridgeback csípôizületi diszplázia
Tibeti masztiff csípôizületi diszplázia
Tibeti terrier szemlencse-luxáció, éjszakai vakság
Törpe foxterrier szemlencse-luxáció
Törpe német pinscher pannus (szuperficiális szaruhártya-
gyulladás), réztárolási betegség, réz-függô májbetegség (Wilson-kór)
Uszkár veleszületett szürkületi vakság (farkasvakság, hemeralopia), állandó éjszakai vakság, narcolepsia, proliferatív episcleritis,
ductus arteriosus (Botalli) persistens, Fallot-tetralógia, kamrai sövénydefektus, cukorbetegség (törpe uszkár)
Vadkacsavadász retriever csípôizületi diszplázia
Weimari vizsla lupoid onychopathy
Welsh corgi, Pembroke degeneratív gerincvelôbántalom,
dermatomyositis, narcolepsia
Welsh springer spániel narcolepsia
Welsh terrier szemlencse-luxáció
West Highland White terrier cranio-mandibuláris osteopathia,
szemlencse-luxáció, reszketôkór (tremor, shaker), réztárolási betegség, réz-függô májbetegség (Wilson-kór)
Yorkshire terrier melanoderma és alopecia yorkshire terrierekben, urát húgykövesség, reszketôkór (tremor, shaker)
2. MACSKÁK
Abesszin (szomáli) amyloidosis, piruvát-kináz elégtelenség
miatt kialakuló anaemia (PK)
Amerikai rövidszôrû cardiomyopathia (HCM)
Brit rövidszôrû cardiomyopathia (HCM), policisztás vesebetegség (PKD)
Burma tricuspidalis/mitralis billentyûdysplasia
Cornish Rex izombetegségek
Maine Coon cardiomyopathia (HCM), csípôízületi dysplasia
Manx (cymric) megacolon
Perzsa cardiomyopathia (HCM), immunodeficiencia (Chediak-Higashi szindróma – CHS), policisztás vesebetegség (PKD)
Sziámi amyloidosis, az endocardium fibroelesztózisa, ismétlôdô pitvari leállás, tricuspidalis/mitralis billentyûdysplasia, gangliosidosis (GM)
II. Melléklet
Csomagonkénti lista a lehetséges kezelések, beavatkozások tételes, szolgáltatási összegeket tartalmazó felsorolásával
(A baleset eredetû szolgáltatási igények esetében a felsorolt beavatkozások közül kizárólag a biztosított kisállat baleseti állatorvosi ellátása során felmerült beavatko- zások téríthetôek a megjelölt összegeknek megfelelôen.)
Beavatkozás/kezelés típusa | I. csomag baleset | II. csomag baleset/betegség | III. csomag baleset/betegség/felelôsség |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Vizsgálat rendelôben | |||
Utókezelésnél | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Idôigényes szaktanácsadás | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Mûszeres kiegészítô vizsgálat és kezelés | |||
Elektromos ingerterápia, elsô kezelésnél | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Elektromos ingerterápia, utókezelésnél | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
CT | 20 000 | 35 000 | 50 000 |
EKG | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Endoscopia, felsô légutak; vaginoscopia | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Gyomor-bél-rendszer | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Lézerkezelés | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
RTG, átvilágítás | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Epidurografia, cysternografia, myelografia | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
RTG-felvétel értékelése | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
RTG-felvétel készítése | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
RTG-felvétel készítése és értékelése | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
RTG-sorozatfelvétel, elsô két kép (együtt) | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
… minden további felvétel | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Ultrahangos vizsgálat, kiv. vemhességv. | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Laboratóriumi vizsgálat | |||
Bôrkaparék, lenyomat, nyúzat vétele | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Mikrobiológiai célra (tampon, faeces, vizelet) | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Punctio, cysta, tályog | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Has, hólyag, ízület, mellkas | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
liquor cerebrospinalis, prostata, szívburok | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Szövettani mintavételezés, bôrbiopszia | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
daganatbiopszia | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Máj-, vesebiopszia | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Nyirokcsomó-biopszia | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Vérvétel | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Beavatkozás/kezelés típusa | I. csomag baleset | II. csomag baleset/betegség | III. csomag baleset/betegség/felelôsség |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Laborvizsgálat | |||
Egyszerû labordiagnosztika | |||
Haematocrit meghatározása | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Mikroszkópos vizsgálat, natív | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
… egyszerû festéssel | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… differenciáló festéssel | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Testfolyadék fizikális vagy egyszerû kémiai vizsg. | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Tesztcsíkkal végzett gyorsvizsgálat | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Véralvadási idô mérése | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Vérkép készítése | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Vérsejtsüllyedés mérése | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Intrakutan teszt | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Laboratóriumi biokémiai vizsg. (/mérés) | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Mikrobiológiai vizsg., rezisztencia | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… tenyésztéses | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Szerológiai vizsgálatok | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Szövettani vizsgálatok | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Életmentô beavatkozások | |||
Elektrosokk-kezelés | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Gyomormosás | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Hánytatás | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Intubálás | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Mesterséges lélegeztetés | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Nyelôcsô-szonda levezetése | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Orr-nyelôcsô szonda levezetése | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Pneumothorax elsôdleges ellátása | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Szúrcsapolás | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Újraélesztés | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Véna felpreparálása | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Belgyógyászati kezelések | |||
Emésztôszervi betegeségek kezelése | |||
Bélsárpangás kezelése, egyszerû | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… közepesen bonyolult | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Végbéltájéki zacskó, kézzel ürítése | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Mûszeres öblítése | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Keringés szervei | |||
Infúzió beadása: intravénás, intraossealis | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
… subcutan | 525 | 630 | 788 |
Vénakanül behelyezése | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Légzôszervek | |||
Tüdôhatárok kopogtatásos vizsgálata | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Beavatkozás/kezelés típusa | I. csomag baleset | II. csomag baleset/betegség | III. csomag baleset/betegség/felelôsség |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Húgyszervek | |||
Húgyhólyag lecsapolása hasfalon át | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Húgyhólyag katéterezése | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Vér és vérképzô szervek | |||
Vérvétel vérátömlesztés céljából | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Vérátömlesztés | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Bôrbetegségek | |||
Fülészet | |||
Külsô hallójárat tisztítása, egyszerû | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… nem egyszerû | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Szôr eltávolítása külsô hallójáratból | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Idegen test eltávolítása külsô hallójáratból | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Sebészet | |||
Érzéstelenítés | |||
Általános érzéstelenítés | |||
Fiatal állat | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Növendék állat | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Kifejlett állat | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Vezetéses érzéstelenítés | |||
Fiatal állat | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Növendék állat | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Kifejlett állat | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Helyi érzéstelenítés | |||
Fiatal állat | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Növendék állat | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Kifejlett állat | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Általános sebészet | |||
Köldökfertôtlenítés | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Kötés felhelyezése, egyszerûbb fedôkötés | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Nagyobb fedôkötés | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Egyszerûbb merevkötés | 3 150 | 3 780 | 4 725 |
Nagyobb merevkötés | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Mûtéti terület elôkészítése egyszerû | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
… nem egyszerû | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Baleseti sebészet | |||
Sebtisztítás egyszerû | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
… közepesen bonyolult | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… bonyolult | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Sebkimetszés, sebvarrás, egyszerû | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… közepesen bonyolult | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
… bonyolult | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Beavatkozás/kezelés típusa | I. csomag baleset | II. csomag baleset/betegség | III. csomag baleset/betegség/felelôsség |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Sebvarrás egyszerû | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
… közepesen bonyolult | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… bonyolult | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Felületi sebészet | |||
Bôrdaganat eltávolítása, egyszerû | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… közepesen bonyolult | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Bursa olecrani mûtéte kutyánál | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Drenage | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Haematoma megnyitása | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Idegen test eltávolítása bôr alól, egyszerû | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… közepesen bonyolult | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Punctio, hasüreg, mellüreg | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Tályog megnyitása | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Tályog megnyitása, üreg tisztítása | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Xxxxxx mûtéti ellátása, egyszerû | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Fülészeti mûtétek | |||
Bulla osteotomia | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Fülkagyló csonkítása | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Külsô hallójárat feltárása | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Külsô hallójárat kiírtása | 18 900 | 22 680 | 28 350 |
Othaematoma mûtéte | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Szakított fülseb mûtéti ellátása, egyszerû | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
… bonyolult | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Hasi sebészet | |||
Béleltávolítás és anastomosis | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Bélmetszés | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Daganat eltávolítása hasüregbôl, egyszerû | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Epehólyag mûtéti kezelése | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Gastropexia kutyánál | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Gyomormetszés kutyánál | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Hasüreg megnyitása és zárása | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Hólyagmetszés | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Lép eltávolítása | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Májlebeny mûtéti eltávolítása | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Traumás sérv mûtéte, egyszerû | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
… bonyolult | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Varratelégtelenség miatti ismételt mûtét | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Beavatkozás/kezelés típusa | I. csomag baleset | II. csomag baleset/betegség | III. csomag baleset/betegség/felelôsség |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Végbélelôesés mûtéte | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Végbéltágulat mûtéte | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Vese eltávolítása | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Mellkasi sebészet | |||
Légcsô vagy nyelôcsô mellkasi mûtétei | 20 000 | 30 240 | 37 800 |
Légmell mûtéti ellátása | |||
… kevésbé bonyolult | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Nagyerek fejlôdési zavarának mûtétei | 20 000 | 35 000 | 50 000 |
Rekeszsérv mûtéte | 20 000 | 35 000 | 50 000 |
Szíven végzett mûtét | 20 000 | 35 000 | 50 000 |
Tüdôn végzett mûtét | 20 000 | 35 000 | 50 000 |
Orthopedia | |||
Amputáció | |||
Ujj | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Végtag, részleges | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
… teljes | 20 000 | 30 240 | 37 800 |
Arthroscopiás mûtéti beav., egyszerû | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
… bonyolult | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Arthrotomia | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Bursa eltávolítása, egyszerû | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
… bonyolult | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Combcsontfej eltávolítása | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Csigolyatörés mûtéti ellátása | 20 000 | 35 000 | 47 250 |
Epiphyseolysis mûtéti kezelése | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Farkaskarom eltávolítása, egyszerû | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
… bonyolult | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Fenestratio | 20 000 | 30 240 | 37 800 |
Ficam mûtéti ellátása | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Fragmentált proc. coronoideus mûtéte | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Hemilaminectomia és laminectomia | 20 000 | 35 000 | 40 950 |
Implantatum eltávolítása, egyszerû | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Ínsérülés mûtéti kezelése, egyszerû | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
… bonyolult | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Izolált proc. anconeus mûtéti kezelése | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Kereszt. szalag(ok) szakadásának mût. | 20 000 | 30 240 | 37 800 |
Meniscusresectio felára | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Korrekciós osteotomia, kevésbé bonyulult | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
… bonyolult | 20 000 | 30 240 | 37 800 |
… varizációs | 20 000 | 30 240 | 37 800 |
… többszörös (DBO) | 20 000 | 35 000 | 50 000 |
Beavatkozás/kezelés típusa | I. csomag baleset | II. csomag baleset/betegség | III. csomag baleset/betegség/felelôsség |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Meniscus mûtéti kezelése | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Osteochondrosis dissecans mûtéte | 20 000 | 30 240 | 37 800 |
Patellaluxatio mûtéte ízületi tok plaszt. | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Árokmélyítés felára | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Crista tibiae áthelyezésének felára | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Pectineus myotomia | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Spongiosa nyerése | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Spongiosa transplantatio | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Szalagszakadás mûtéte, egyszerû | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
… közepesen bonyolult | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
… bonyolult | 20 000 | 30 240 | 37 800 |
Törés mûtéti kezelése, kevésbé bonyolult | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
… bonyolult | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Szemészet (szemenként ill. oldalanként) | |||
Abrasio corneae (curettage) | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Cornea varrása | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Districhiasis mûtéti kezelése | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Ductus parotidicus áthelyezése | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Ectropium mûtéte | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Entropium mûtéte | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Fluoreszcein-próba | 1 050 | 1 260 | 1 575 |
Glaucoma mûtéti kezelése | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Goniscopia | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Harmadik szemhéj mûtéte, egyszerû | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… bonyolult | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Keratectomia | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Könnycsatorna átöblítése | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Könnymirigy eltávolítása | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Kötôhártya-lebeny készítése | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Lencse eltávolítása | 15 000 | 18 000 | 25 000 |
Pislogóhártya porcplasztikája | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Réslámpás vizsgálat | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Schirmer-teszt | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Szemgolyó eltávolítása | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Szemgolyó visszahelyezése a szemüregbe | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Szemfenék vizsgálata | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Szemrésplasztika | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Tarsorraphia | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Tonotomia | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Tumor eltávolítása, egyszerû | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
… bonyolult | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Vitrectomia | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Beavatkozás/kezelés típusa | I. csomag baleset | II. csomag baleset/betegség | III. csomag baleset/betegség/felelôsség |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Fogászat, szájsebészet | |||
Foghúzás, tejfog | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Maradandó fog, egyszerû | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
… közepesen bonyolult | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
… bonyolult | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Fogkôeltávolítás kézimûszerrel | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… ultrahanggal | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Fogsipoly mûtéti kezelése | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Fogtömés, kevésbé bonyolult | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Gingivectomia (paradontosis), egyszerû | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
… bonyolult | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Gyökérkezelés, kevésbé bonyolult | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
… bonyolult | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Idegen test eltáv. szájüregbôl, egyszerû | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
… bonyolult | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Ínyvitorla megrövidítése | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Korona készítése | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Ranula mûtéti kezelése, egyszerû | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
… bonyolult | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Retineálódott fog felszabadítása | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Tályog megnyitása szájüregben | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
Tonsillectomia | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Egyéb sebészeti beavatkozások | |||
Húgycsôsipoly készítése | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Laryngoplasztika | 12 600 | 15 120 | 18 900 |
Légcsômetszés a nyaki szakaszon | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Nyelôcsômetszés a nyaki szakaszon | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Orrüreg képleteinek mûtéti eltávolítása | 20 000 | 24 000 | 35 000 |
Struma mûtéti kezelése | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Trepanatio | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Ureter transpozíciója | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Szaporodásbiológiai kezelések és mûtétek | |||
Ellés felügyelete | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Ellési segítségnyújtás, egyszerû | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
… közepesen bonyolult | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
… bonyolult | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Emlôdaganat mûtéti ellátása, egyszerû | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
… közepesen bonyolult | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
… bonyolult | 20 000 | 25 200 | 31 500 |
Episiotomia | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Hüvelyelôesés mûtéti kezelése | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Beavatkozás/kezelés típusa | I. csomag baleset | II. csomag baleset/betegség | III. csomag baleset/betegség/felelôsség |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Hüvelypolyp eltávolítása, egyszerû | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
… bonyolult | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Lágy szülôutak varrása | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Magzatburok eltávolítása | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Méhmosás | 8 400 | 10 080 | 12 600 |
Penis amputációja | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Penis repozíciója | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Phimosis mûtéti kezelése | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Praeputium öblítése | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Prostata cysta mûtéti kezelése | 16 800 | 20 160 | 25 200 |
Bonyolultabb szaporodásbiológiai mûtétek | 6 300 | 7 560 | 9 450 |
Császármetszés | 10 500 | 12 600 | 15 750 |
Végleges elaltatás | |||
Azonosítás és vizsgálat díja végleges elaltatás elôtt | 2 100 | 2 520 | 3 150 |
Euthanasia munkadíja | 4 200 | 5 040 | 6 300 |
III. Melléklet – Szolgáltatási táblázat
KUTYA | I. csomag | II. csomag | III. csomag |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Baleset (mûtéti és nem mûtéti beavatkozások) | x | x | x |
Betegség (mûtéti és nem mûtéti beavatkozások) | x | x | |
Felelôsségbiztosítás | x | ||
Térítési limit alkalmanként | 20 000 | 35 000 | 50 000 |
Maximális térítés évenként | 80 000 | 140 000 | 200 000 |
Százalékos önrész | nincs | nincs | nincs |
Elérési önrész | 10 000 | 10 000 | 10 000 |
Csomag alapdíja – éves díj | 3 660 | 7 320 | 10 980 |
MACSKA | I. csomag | II. csomag | III. csomag |
Forint (a feltüntetett árak ÁFA nélkül értendôk) | |||
Baleset (mûtéti és nem mûtéti beavatkozások) | x | x | x |
Betegség (mûtéti és nem mûtéti beavatkozások) | x | x | |
Felelôsségbiztosítás | x | ||
Térítési limit alkalmanként | 20 000 | 35 000 | 50 000 |
Maximális térítés évenként | 80 000 | 140 000 | 200 000 |
Százalékos önrész | nincs | nincs | nincs |
Elérési önrész | 10 000 | 10 000 | 10 000 |
Csomag alapdíja – éves díj | 3 660 | 7 320 | 10 980 |
Magyarázat a III. számú melléklethez.
A x jel azt jelenti, hogy az adott csomag tartalmazza-e biztosítási eseményt.
A csomagonként feltûntetett limit összegek a csomagba tartozó valamennyi biztosítási eseményre együttesen fizethetô felsô korlátot jelenti.