TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK
Bevezetés | |
I. Fejezet | Ajánlattételi felhívás |
II. Fejezet | Útmutató az ajánlat elkészítéséhez |
III. Fejezet | Nyilatkozatminták |
IV. Fejezet | Tájékoztató a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról |
V. Fejezet | Szerződéstervezet |
VI. Fejezet | Közbeszerzési műszaki leírás |
BEVEZETÉS
A Semmelweis Egyetem „3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Része szerinti (uniós értékhatárt elérő) hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást folytat le, mint ajánlatkérő.
A megfelelő ajánlat benyújtásának elősegítése érdekében a jelen közbeszerzési dokumentumokat bocsátjuk az ajánlattevő rendelkezésére.
A közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák a műszaki követelményeket (közbeszerzési műszaki leírás), a nyertes ajánlattevővel aláírásra kerülő szerződés tervezetét (figyelemmel a tárgyalás során eszközölt módosításokra), az ajánlat elkészítéséhez szükséges előírásokat, formai követelményeket, nyilatkozatmintákat, továbbá az ajánlattételi felhívásban megadott információk, feltételek részletesebb ismertetését.
Kérjük, hogy az ajánlat összeállítását megelőzően figyelmesen tanulmányozzák át a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakat, és ajánlatukat az azokban meghatározottak szerint állítsák össze, bizonytalanság esetén éljenek a közbeszerzési törvény által lehetővé tett „kiegészítő tájékoztatás” kérés lehetőségével.
Kommunikáció a közbeszerzési eljárás során:
Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos, a Kbt- ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli kommunikáció elektronikus úton, az EKR-ben (xxxxx://xxx.xxx.xx) történik.
Ajánlatkérő felhívja gazdasági szereplő figyelmét, hogy az EKR-en kívüli, úgynevezett egyszerű e-mailek vagy faxok, továbbá papíralapú dokumentumok tartalmát nem veszi figyelembe az eljárás során. Amennyiben az ajánlatkérő olyan dokumentumot kap a gazdasági szereplőtől, amely a fenti írásbeliség alaki követelményeit nem teljesíti, az ajánlatkérő legfeljebb 2 (kettő) munkanapon belül a Kbt. 2. § (3) és (7) bekezdéseiben foglaltak biztosítása érdekében figyelmeztetést bocsát ki a gazdasági szereplő részére, hogy a nyilatkozata nem felel meg az írásbeliség alaki követelményeinek, ezért annak tartalmát ajánlatkérő nem veheti figyelembe az eljárás során. Ha a gazdasági szereplő ismételten megküldi a nyilatkozatot megfelelő alaki formában, annak tartalmát az ajánlatkérő figyelembe veszi a közbeszerzési eljárásban, ha az ismételt megküldés a Kbt. szerinti adott határidőben beérkezik az ajánlatkérőhöz.
EKR rendszer használata:
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az EKR rendszer üzemeltetője a NEKSZT Kft. Az üzemeltető a rendszer felhasználóinak munkanapokon 8 és 16 óra között működő telefonos helpdesk szolgáltatást nyújt, ami a rendszer alkalmazásához kapcsolódó technikai jellegű segítségnyújtást foglalja magában. Erre tekintettel az ajánlatkérő kéri a gazdasági szereplőt, hogy az EKR használatához kapcsolódó technikai jellegű kérdéseikkel a Nekszt Kft-t keresse meg.
Ügyfélszolgálati e-mail-cím: xxxxxxxx@xxxxxx.xx
Ügyfélszolgálati telefonszám: +36/0-000-0000 (hétfő – péntek, és egyéb munkanapokon 8:00-16:00)
Továbbá a NEKSZT Kft. weboldalán (xxxxx://xxxxxx.xx/) tájékoztatást nyújt a tervezett üzemszünetekről és a rendszerben fennálló üzemzavarokról, amelyek figyelembevételével gazdasági szereplő tervezni tudja az EKR-ben végzett munkafolyamatait a közbeszerzési eljárás során.
I. FEJEZET
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
(külön fájlban csatolva)
II. FEJEZET
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
1. A közbeszerzési dokumentumok és rendelkezésre bocsátásának módja:
Az ajánlatkérő – a megfelelő ajánlat elkészítésének elősegítése érdekében – közbeszerzési dokumentumokat készít, amely tartalmazza az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevő részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét, az ajánlott igazolás- és nyilatkozatmintákat, a szerződéstervezetet és a közbeszerzési műszaki leírást.
Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat a gazdasági szereplő számára elektronikus úton, közvetlenül, korlátlanul és teljes körűen, térítésmentesen hozzáférhetővé teszi a következő linken: xxxxx://xxx.xxx.xx
Az ajánlattevő köteles a közbeszerzési dokumentumokban foglalt információkat bizalmasan kezelni. Harmadik fél részére információ kizárólag olyan mértékben adható, amely az ajánlat elkészítéséhez feltétlenül szükséges.
A közbeszerzési dokumentumok, azok egyes részei, vagy a közbeszerzési dokumentumok másolati példányai, illetve azok részei kizárólag az ajánlat elkészítéséhez, a dokumentumokban feltüntetett rendeltetési célnak megfelelően használhatóak fel.
Ennek teljesítéséről az ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban megadottak szerint, írásban nyilatkoznia kell.
Az ajánlattevő köteles ellenőrizni, hogy a közbeszerzési dokumentumok tartalmában megfelelnek-e a tartalomjegyzék szerinti tartalomnak. Bármely eltérést vagy hiányt az ajánlattevőnek haladéktalanul írásban jeleznie kell. Amennyiben ezt elmulasztja, az ajánlat beadását követően már nem hivatkozhat arra, hogy bármely, a tartalomjegyzékben szereplő információ nem volt a részére elérhető.
2. Az ajánlattétel költségei
A dokumentumok átvételével, az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlatkérő semmilyen módon nem tehető felelőssé vagy kötelezetté ezekkel a költségekkel kapcsolatban, az eljárás lefolytatásának eredményétől függetlenül.
3. Kiegészítő tájékoztatás
Az ajánlattevő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt.
56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a xxxxx://xxx.xxx.xx címen. A kiegészítő tájékoztatás kérés megküldésének határideje a Kbt. 56. § (3) bekezdése alapján legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtti harmadik nap. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 3 (hátrom) nappal, a Kbt.56. § (2) bekezdésének megfelelően küldi meg az ajánlattevőnek az EKR-ben.
Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani.
Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevővel szóbeli kommunikációt nem folytat.
Ajánlatkérő kéri, hogy a kiegészítő tájékoztatást kérő gazdasági szereplő a kérdéseit szerkeszthető formátumban (pl. Microsoft Word) is szíveskedjen megküldeni a részére.
4. A közbeszerzési eljárás és az ajánlat nyelve
A közbeszerzési eljárás nyelve: magyar.
Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el.
Az ajánlattétel nyelve: magyar.
Idegen nyelvű dokumentum, irat benyújtása esetén, az idegen nyelvű dokumentummal együtt benyújtandó annak magyar nyelvű egyszerű fordítása is. A fordítás helyességéért az ajánlattevő felel.
Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. (Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján).
5. A benyújtandó iratok eredetisége
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 10. §-a alapján:
(1) Ahol a Kbt. vagy annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. Amennyiben az EKR-ben az adott dokumentumra vonatkozó elektronikus űrlap a nyilatkozattétel nyelvén nem áll rendelkezésre, a nyilatkozat csatolható az EKR-ben legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentumként is, az ajánlatkérő azonban - a 424/2017. Korm. rendelet 10. § (4) bekezdésben foglalt eset kivételével - nem követelheti meg elektronikus aláírás alkalmazását.
(2) Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat vagy részvételi jelentkezés részeként megtenni. Ha az adott nyilatkozatra az EKR-ben elektronikus űrlap áll rendelkezésre, azt akkor is ki kell tölteni, ha az ajánlatkérő az adott nyilatkozat más nyelven történő benyújtását is lehetővé teszi az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben, és az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező eltérő nyelvű nyilatkozatot csatol a rendszerben. Ebben az esetben, ha az elektronikus űrlap magyar nyelven kerül kitöltésre, azt a csatolt nyilatkozat felelős fordításának kell tekinteni.
(3) Ahol a Kbt. vagy annak végrehajtási rendelete közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható a papír alapon hitelesített dokumentum egyszerű elektronikus másolataként vagy olyan formában is, ahol a papír alapon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással elektronikus úton megtett nyilatkozatot közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara - legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy bélyegzővel - elektronikusan látta el hitelesítéssel.
(4) Az ajánlatkérő a Kbt. 47. § (2) bekezdésétől eltérően elektronikus eljárás esetén azt írhatja elő, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
(5) Ahol a Kbt. vagy annak végrehajtási rendelete valamely dokumentum közvetlen megküldését írja elő, azon a dokumentum e rendelet szerinti elektronikus hozzáférhetővé tételét is érteni kell.
6. Aláírásra és benyújtásra jogosult személy(ek)
Az ajánlatban lévő minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén – joghatás kiváltására alkalmas módon – alá kell írnia az adott
gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak, vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
Az aláírási jogosultság ellenőrzése érdekében ajánlattevő és az alvállalkozó vonatkozásában csatolni kell azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát (hiteles cégaláírási nyilatkozatát) vagy aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlatot, illetve annak részét képező nyilatkozatokat aláírták (kivéve természetes személyek esetén).
Amennyiben az ajánlatot, illetve a szükséges nyilatkozatokat az ajánlattevő és az alvállalkozó vonatkozásában cégjegyzésre jogosult képviselőnek felhatalmazása alapján más személy írja alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza.
Amennyiben az ajánlattevő és az alvállalkozó olyan formában működik, melynek tekintetében nem szükséges aláírási címpéldány vagy aláírás-minta készítése, kérjük az aláíró fél nyilatkozatát erre vonatkozóan, valamint a kötelezettség vállalásra jogosult személy aláírásának mintáját is tartalmazó teljes bizonyítóerejű magánokirat benyújtását egyszerű másolatban.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 13. § rendelkezéseire:
(1) Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatkérő szervezet vagy - az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő esetében - a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az ajánlatkérő szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján az ajánlatkérő szervezet, illetve a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.
7. Üzleti titok, az adatok nyilvánossága
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (4) bekezdése alapján a gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza.
A gazdasági szereplő az ajánlatban, hiánypótlásban vagy felvilágosításban, valamint a 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
A gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen az alábbiakat: [Kbt.44. §
(2) bek.]
a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők,
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat,
c) az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az alkalmasság igazolása körében bemutatott
ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés- vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat,
cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat,
d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak,
e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak.
A gazdasági szereplő nem tilthatja meg továbbá nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a 76. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó – részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
Ha a gazdasági szereplő meghatározott információk, adatok üzleti titokká nyilvánítása során az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat nem tartotta be, az ajánlatkérő hiánypótlás keretében köteles felhívni az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő tartalmú dokumentum benyújtására.
A Kbt. 43. § (1) bekezdés d) pontja alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződést a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban
– amennyiben az Adatbázisban való közzététel valamely okból nem lehetséges a saját honlapján – köteles közzétenni.
A szerződésben foglalt adatok közérdekből nyilvános adatok, azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadható meg.
8. Tájékoztatás a Kbt. 73. § (5) bekezdés szerint
Ajánlatkérő javasolja, hogy a gazdasági szereplő ajánlata összeállítását – különös tekintettel az ajánlati ár meghatározására – megelőzően tájékozódjanak a teljesítés helyén, az adózásra, a munkavállalók védelmére és munkafeltételekre, a környezetvédelemre, az egészségvédelemre és a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére irányadó feltételekről.
Azon szervezetek (hatóságok) neve és elérhetősége, amelyektől a kötelezettségekről tájékoztatás kérhető a fenti területek kapcsán:
Munkavállalók védelmére és munkafeltételekre vonatkozó kérdésekben Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály, Munkavédelmi Tanácsadó Szolgálat
Cím: 1054 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2. Tel.: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxxx-xxxx@xxx.xxx.xx
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi Ellenőrzési Osztálya
Cím: 1036 Budapest, Váradi u. 15.
Postacím: 1438 Budapest Pf. 520.
Tel: 00-0-000-0000, 00-0-000-0000
Fax: 00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx
Adózási kérdésekben
Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2.
Tel.: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 00-00-000-000
Környezetvédelemi kérdésekben
Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Cím:1016 Budapest, Mészáros u. 58/A-B
Postacím: 1364 Budapest Pf. 270.
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xx/xxxx/
Egészségvédelemi kérdésekben
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság Cím: 1054 Budapest, Akadémia u. 3.
Központi telefonszám: 00-0-000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxx-xxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxx
Fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére vonatkozó kérdésekben
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Cím: 1054 Budapest, Báthory u. 10.
Tel.: 00-0-000-00-00
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx
9. Az ajánlat tartalmi követelményei
Az ajánlattevőnek az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania.
Az ajánlattételi felhívás, valamint a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák azokat az előírásokat, melyeket az ajánlat összeállítása és benyújtása során be kell tartani. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. rendelkezései az irányadóak.
A közbeszerzési dokumentumok III. Fejezetében megtalálhatóak azok a „bekérő” lapok és ajánlott nyilatkozatminták, amelyek segítségével az ajánlat elkészíthető. Ahol az előírt igazolások/nyilatkozatok becsatolása szükséges, az adott irat benyújtásának szükségességét ismertető lapok találhatóak, amelyek az ajánlattétel összeállítása során kicserélhetőek a szükséges dokumentumokra.
10. Az ajánlat formai követelményei
Az ajánlat formai követelményei a következők (a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerinti elektronikus űrlapok kivételével):
a) Az ajánlatban lévő minden – az ajánlattevő, az alvállalkozó, vagy kapacitást biztosító szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén joghatás kiváltására
alkalmas módon alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak, vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
b) Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
c) Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat, vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni.
d) Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
e) Az ajánlatot az ajánlattételi felhívásban meghatározott számú és formátumú példányban kell beadni.
f) A fent megjelölt kapcsolattartóval közöltek a közbeszerzési eljárás során joghatályos közlésnek minősülnek. A kapcsolattartó személynél megjelölt faxszámra küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
11. Az ajánlat összeállításának ajánlott menete
Az ajánlat részeként benyújtandó aláírt dokumentumok, nyilatkozatok tekintetében az ajánlatkérő a következő előírásokat rögzíti:
a) Először az EKR-ben megadott űrlapok kitöltését javasolt elvégeznie ajánlattevőnek.
b) Ha minden papíralapú irat elkészült, azok sorba rendezése.
c) Az ajánlat oldalszámozása.
d) Tartalomjegyzék aktualizálása (iratok felsorolása, oldalszámok feltüntetése az egyes iratokhoz).
e) Az így véglegessé vált dokumentumok .pdf formátumra történő konvertálása.
f) A .pdf dokumentum feltöltése az elektronikus űrlapok kitöltését követően.
g) Az ajánlat benyújtása az EKR-ben.
12. Az ajánlat benyújtása
Az ajánlattevőnek ajánlatát az EKR-ben szükséges csatolnia.
Az ajánlatot az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani, az ajánlattételi felhívásban megadott címre.
Az ajánlattételi felhívásban meghatározott helyen (xxxxx://xxx.xxx.xx) kívül benyújtott (pl. portaszolgálatnál, személyesen, e-mailen, faxon, stb.) ajánlat nem tekinthető benyújtott ajánlatnak.
A Kbt. 73. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be.
Az ajánlatkérő csak azt az ajánlatot tekinti az előírt határidőre beérkezettnek, amely az ajánlattételi határidőig – az ajánlattételi felhívásban is megadott – címére megérkezik.
A fentiek értelmében az ajánlatkérő határidőn túl érkező, késedelmesen benyújtott ajánlatot csak az ajánlattevő személyének megállapítása céljából bontja fel az EKR.
A Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontjára tekintettel érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő [Kbt. 73. § (4) bek.]
13. A hiánypótlás lehetősége:
Ajánlatkérő a Kbt. 71. § szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, és felhívja a figyelmet a
71. § (3) és (8) bekezdésében foglalt, nem hiánypótolható tényezőkre. A Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján Ajánlatkérő csak egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
A hiánypótlás, illetve a felvilágosítás tekintetében az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (2) és (3) bekezdésére.
Továbbá ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 20. § (5) bekezdésére, amely alapján a Kbt. 71. § (11) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy ha az ajánlatkérő az ajánlatban az értékelésre kiható számítási hibát észlel - a hiba és a javítandó érték, valamint a javítás eredményeként meghatározott érték megjelölésével -, felhívja az ajánlattevőt annak javítására. Ha a számítási hiba javítását nem, vagy nem az előírt határidőben, vagy továbbra is hibásan teljesítették, az ajánlat érvénytelen.
14. Az ajánlatfelbontásának helye, módja:
Ajánlatkérő a bontás során a Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdései szerint jár el.
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése értelmében az ajánlatot tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (4) bekezdése értelmében az elektronikusan benyújtott ajánlat felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlat az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válik.
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (5) bekezdése értelmében az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevő részére elérhetővé teszi.
15. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama:
Az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 (hatvan) nap.
Az Ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően írásban felkéri az ajánlattevőt ajánlata meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 (hatvan) napot. Ha az ajánlattevő az Ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az Ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Ha az ajánlattevő az ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az Ajánlatkérő az eljárás további részében, az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül hagyja.
Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevő részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 30 (harminc) nappal meghosszabbodik.
16. A részajánlat [Kbt. 61. § (4) bekezdés], többváltozatú (alternatív) ajánlat (61. § (1) bekezdés) lehetősége vagy kizárása:
A részekre történő ajánlattétel a beszerzés tárgyára és az eljárás jellegére tekintettel nem indokolt és nem értelmezhető. Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.
17. Ajánlati biztosíték előírására vonatkozó információ
Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásához.
18. Az ajánlathoz – az ajánlattételi felhívásban előírtakon túlmenően – csatolni kell az alábbi dokumentumokat:
1.) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 47. § (2)bekezdésében foglaltakra. A Kbt.
69. § bekezdésében foglaltak alapján nem kérhető igazolás benyújtása, ha az ajánlatkérő az Európai Unió bármely tagállamában működő, – az adott tagállam által az e-Certis rendszerben igazolásra alkalmas adatbázisként feltüntetett – ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül hozzájuthat az igazoláshoz vagy egyéb releváns információhoz. Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén az ajánlatkérő kérheti a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordításának benyújtását. A magyarországi nyilvántartások közül a hatósági nyilvántartások, valamint a külön jogszabályban nevesített nyilvántartások tekintendőek az igazolás benyújtásának kiváltására alkalmas nyilvántartásnak.
19.) Egyéb információk:
1) A közbeszerzési eljárásban a részvétel fenntartására vonatkozó információ: jelen eljárásban a Kbt. 114. § (11)-(12) bekezdései szerinti feltételek nem alkalmazandóak.
2) Az elektronikus közbeszerzési eljárásra tekintettel ajánlatkérő az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése alapján Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevők az ajánlat részét képező dokumentumokat .pdf formátumú fájlban nyújtsák be. Továbbá ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (2)-(3) bekezdéseire.
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 10. § (5) bekezdése érelmében ahol a Kbt. vagy annak végrehajtási rendelete valamely dokumentum közvetlen megküldését írja elő, azon a dokumentum e rendelet szerinti elektronikus hozzáférhetővé tételét is érteni kell.
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 18. §-a alapján a Kbt. 55. § (7) bekezdése az EKR-ben lefolytatott eljárások tekintetében azzal az eltéréssel alkalmazható, hogy az ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia.
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése értelmében az elektronikusan megküldött dokumentum beérkezésének tényéről az EKR haladéktalanul automatikus elektronikus visszaigazolást küld. Az elektronikus dokumentum beérkezésének ideje az automatikus visszaigazolásban szereplő időpont.
Eljárási határidőkkel kapcsolatos speciális rendelkezések:
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése értelmében az ajánlattételi határidő nem jár le, ha az EKR vagy annak az ajánlat elkészítését támogató része az EKR üzemeltetője által közzétett tájékoztatás alapján igazoltan
a) folyamatosan legalább öt percig fennálló üzemzavar(ok) folytán [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés] az ajánlatkérő által meghatározott ajánlattételi határidőt megelőző huszonnégy órában összesen legalább százhúsz percig, vagy
b) anélkül, hogy a határidő meghosszabbítására ezt követően már sor került volna - üzemzavar folytán [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés] az ajánlattételi határidő alatt folyamatosan legalább huszonnégy óráig nem elérhető.
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése értelmében a Kbt. 52. § (4) bekezdésében foglaltakon túl az ajánlatkérő az 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16.
§ (1) bekezdés szerinti esetben is köteles az ajánlattételi meghosszabbítani az EKR működésének helyreállítását követően, amelyről az EKR üzemeltetője tájékoztatást tesz közzé. Az 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a határidőt úgy kell meghosszabbítani, hogy megfelelő idő, de - a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével - legalább a hosszabbításról szóló értesítés megküldésétől számított két nap álljon rendelkezésre az ajánlat benyújtására.
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16. § (3) bekezdése értelmében amennyiben az ajánlattételi határidő módosítása szükséges, de az EKR üzemzavara [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés] miatt a módosításról értesítés megküldése nem lehetséges a Kbt. 55. § (2)-(3) bekezdésében foglalt határidőknek megfelelően, az ajánlatkérő a módosításról szóló értesítést a Kbt. szerinti határidőn túl is kiküldheti, az üzemzavar elhárulását követően haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanapon.
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdése értelmében, ha az ajánlattevő által, vagy más érdekelt gazdasági szereplő vagy szervezet által elvégezhető eljárási cselekmények, így különösen hiánypótlás, felvilágosítás vagy árindokolás megadására, vagy az előzetes vitarendezés kezdeményezésére rendelkezésre álló határidő alatt üzemzavar [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés] következik be, és a vonatkozó határidő az üzemzavar során eltelt, vagy abból az EKR helyreállítását követően kevesebb, mint kettő óra maradt, ajánlatkérő köteles az EKR működésének helyreállítását követően tizenkét órán belül megtett eljárási cselekményeket határidőben teljesítettnek elfogadni.
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése értelmében nem követ el jogsértést az ajánlatkérő akkor, ha a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében valamely eljárási cselekményre meghatározott határidőt azért mulaszt el, mert az EKR üzemzavara [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés] nem teszi lehetővé az adott cselekmény határidőben történő teljesítését. Ebben az esetben az ajánlatkérő az EKR működésének helyreállítását követően haladéktalanul köteles az elmulasztott cselekmény teljesítésére.
Iratbetekintés és előzetes vitarendezés:
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése érelmében a Kbt. szerinti iratbetekintést az ajánlatkérő az EKR-ben található dokumentumok tekintetében a gazdasági szereplő képviselőjének személyes megjelenése útján biztosítja, azonban az iratbetekintési kérelmet az EKR-en keresztül kell benyújtani, és az iratbetekintési kérelemmel kapcsolatos írásbeli kommunikációt az EKR-en keresztül kell bonyolítani.
- A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 20. § (9) bekezdése érelmében az előzetes vitarendezési kérelem megküldése és az előzetes vitarendezés során a kommunikáció az EKR-ben történik.
3) Irányadó idő: a felhívásban és a dokumentumokban valamennyi órában megadott idő magyarországi idő szerint értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlattételi határidő lejártát a xxxxx://xxx.xxx.xx adatai alapján állapítja meg.
4) Irányadó jog: az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei az irányadóak. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésre a Kbt-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
III. FEJEZET NYILATKOZATMINTÁK
Xxxxxxxxxxx neve: …………………………………………….
Ajánlattevő székhelye: …………………………………………….
A közbeszerzési eljárás során kapcsolattartó személy adatai:
Név: …………………………………………….
Beosztás: …………………………………………….
Telefonszám: …………………………………………….
Fax-szám: …………………………………………….
E-mail cím: …………………………………………….
KÖZBESZERZÉSI AJÁNLAT
a
„3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése”
tárgyú, uniós eljárásrend szerinti, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljáráshoz
2018.
TARTALOMJEGYZÉK1
(a benyújtandó igazolások, nyilatkozatok, egyéb iratok jegyzéke)
Irat megnevezés | oldal |
Tartalomjegyzék | |
Felolvasólap - EKR rendszerben létrehozott űrlap kitöltésével | |
Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint - EKR rendszerben létrehozott űrlap kitöltésével | |
Nyilatkozat változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról és a kérelem (adott esetben) - EKR rendszerben létrehozott űrlap kitöltésével | |
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) - EKR rendszerben létrehozott űrlap kitöltésével | |
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja alapján (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani)- EKR rendszerben létrehozott űrlap kitöltésével | |
Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdése és 321/2015. Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésének megfelelően - EKR rendszerben létrehozott űrlap kitöltésével | |
Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdése a)-b) pontja szerint | |
Aláírási címpéldány(ok), aláírás-mintá(k), meghatalmazás (adott esetben) | |
Jogutódlás dokumentumai (adott esetben) | |
Szakmai ajánlat: magyar nyelvű fényképes prospektus vagy termékleírás | |
Ártábla | |
Nyilatkozat a szerződéstervezetről, valamint a szerződésben feltüntetendő adatokról és a szerződés teljesítése során kapcsolattartó személy(ek)ről | |
Nyilatkozat bizalmas adatkezelésről, az eljárás során az ajánlattevő tudomására jutott információk megtartásáról | |
Nyilatkozat idegen nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordításáról (adott esetben) | |
Nyilatkozat az átláthatósági nyilatkozat megtételével kapcsolatban | |
Nyilatkozat üzleti titokról |
1Megjegyzés: A fenti tartalomjegyzéket a benyújtásra kerülő ajánlat tartalmának megfelelően aktualizálni kell!
dokumentumok
NYILATKOZAT2
a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjára vonatkozóan
a közbeszerzés során igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében
a)
Xxxxxxxxx ........................................., mint a(z) (xxxxxxxxxxx
megnevezése) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre3 jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a
„3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése”
tárgyú, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítéséhez az alábbi részek (feladatok elvégzésére) tekintetében kívánunk alvállalkozó(ka)t4 igénybe venni. Az ezen részek (feladatok) tekintetében igénybe venni kívánt, és az ajánlat benyújtásakor ismert alvállalkozók az alábbiak5:
A közbeszerzésnek azon részei (feladatok), amelyeknek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni | Az ezen részek (feladatok) tekintetében igénybe venni kívánt, és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozók | |
1. | ||
2. |
…………………………, 2018. év ………..………. hó nap
….…………………………………. ajánlattevő cégszerű aláírása/aláírás
b)
Xxxxxxxxx ........................................., mint a(z) (xxxxxxxxxxx
megnevezése) cégjegyzésre/ jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a
2 Az ajánlattevőnek vagy az „a)” vagy a „b)” jelzésű nyilatkozatot kell kitöltenie.
3 Megfelelő aláhúzandó.
A Kbt. 3. § 2. szerint alvállalkozó: az a szervezet vagy személy, amely, vagy aki a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,
b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,
c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.
5 Amennyiben ajánlattevő az ajánlat benyújtásakor az igénybe venni kívánt alvállalkozókat nem ismeri, azt a táblázat vonatkozó részének áthúzásával kérjük jelölni.
18
„3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése”
tárgyú, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítéséhez nem kívánunk alvállalkozót igénybe venni.
…………………………, 2018. év ………..………. hó nap
……………….……………………. ajánlattevő cégszerű aláírása/aláírás
ALÁÍRÁSI CÍMPÉLDÁNY(OK)/ALÁÍRÁS-MINTÁK
Ez a lap cserélendő valamennyi jogi személynek minősülő ajánlattevő, alvállalkozó, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (vagy ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintájának) egyszerű másolati példányára, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, az általuk aláírt meghatalmazás egyszerű másolati példányát is csatolni kell az ajánlathoz. A meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírás-mintáját is.
JOGUTÓDLÁS
Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
SZAKMAI AJÁNLAT: PROSPEKTUS/TERMÉKLEÍRÁS
A felhívás V.3.) pont 17.) alpontjában előírtak alapján az ajánlattevőnek az ajánlatába csatolnia kell a megajánlott termék magyar nyelvű fényképes prospektusát vagy fényképes termékleírását.
ÁRTÁBLA
Nettó ajánlati ár | |
1 db 3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró fülimplantátum és processzor(szett): | …………………... HUF + ÁFA6 |
Összesen: 6 db 3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró fülimplantátum és processzor(szett): | …………………... HUF7 + ÁFA |
6 Opció lehívása esetén is irányadó darabár (egységár).
7 Az értékelési szempont alapján értékelés alá eső elem, mely a Felolvasólapon feltüntetésre kerül.
NYILATKOZAT
szerződéstervezetről
Alulírott ………..…………….., mint a(z) …………………………..…….. ajánlattevő jelen eljárásban cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre8 jogosult képviselője nyilatkozom, hogy a
„3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése”
tárgyú, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás szerződés tervezetét
a) módosítás nélkül elfogadjuk
b) észrevételekkel, korrektúrával jelölt szövegét csatoljuk.9
Nyertességünk esetén a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződésben feltüntetendő adatok (cégadatok) az alábbiak:
székhely:
cégjegyzékszám:
adószám:
számlavezető pénzintézet:
számlaszám:
képviselő:
A szerződés teljesítésével, módosításával, és operatív ügyekkel összefüggésben cégünket az alábbi személyek képviselik:
Témakör | Személy adatai |
Szerződéssel kapcsolatos általános és operatív kérdésekben | Név: Beosztás: Telefonszám: Mobil: Fax-szám: E-mail: |
Számlázással kapcsolatos kérdésekben: | Név: Beosztás: Telefonszám: Mobil: Fax-szám: E-mail: |
A fent megjelölt kapcsolattartóval közöltek a szerződés teljesítése során joghatályos közlésnek minősülnek. A kapcsolattartó személynél megjelölt faxszámra küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
……………………, 2018. év ……………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás
8 Megfelelő aláhúzandó!
9 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT
bizalmas adatkezelésről
Xxxxxxxxx ................................., mint a(z) (cég megnevezés)
cégjegyzésre jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a
„3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése”
tárgyú, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás során rendelkezésemre bocsátott dokumentumokban foglalt információkat bizalmasan kezel(t)em, harmadik fél részére információt kizárólag olyan mértékben adtam, amely az ajánlat elkészítéséhez, a Kbt-ben meghatározott jogaimnak gyakorlásához és kötelezettségeimnek teljesítéséhez feltétlenül szükséges volt.
A közbeszerzési dokumentumokat, annak egyes részeit, vagy a közbeszerzési dokumentumok másolati példányait, illetve annak részeit kizárólag az ajánlat elkészítéséhez, a Kbt-ben meghatározott jogainknak gyakorlásához és kötelezettségeink teljesítéséhez használtam fel.
……………………,2018. év ……………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás
NYILATKOZAT
idegen nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordításáról
(adott esetben)
Alulírott …………………………, mint a(z) (ajánlattevő)
cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre10 jogosult képviselője a
„3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése”
tárgyú, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban nyilatkozom, hogy a fent nevezett eljárásban az általam ajánlatom részeként idegen nyelven becsatolt valamennyi dokumentum magyar nyelvű fordítását is becsatoltam. Nyilatkozom továbbá, hogy a becsatolt magyar nyelvű fordítások megegyeznek az idegen nyelvű eredeti dokumentumok tartalmával.
……………………,2018. év ……………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás/aláírás
10 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT
átláthatósági nyilatkozat megtétele kapcsán
Xxxxxxxxx,……….…………….…………(név) mint a (ajánlattevő),
…………………..…………………(székhely) törvényes képviselője teljes felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja értelmében11:
- átlátható szervezetnek minősül
- nem minősül átlátható szervezetnek.
Kijelentem, hogy a „3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése” tárgyú, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban
– nyertességem esetén – legkésőbb a szerződés aláírásáig12 vállalom a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdése alapján kötelezően előírt nyilatkozat megtételét13 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről.
………………………….……., 2018. ……………….. hó nap
………………………………………………...... cégszerű aláírás
11A megfelelő válasz jelölendő.
12Felhívjuk az ajánlattevő(k) figyelmét, hogy a Semmelweis Egyetem - az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 41.§ (6) bekezdés értelmében - nem köthet érvényesen visszterhes szerződést, illetve ilyen szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést olyan jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, amely szervezet nem minősül a Nemzeti Vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek.
13 Felhívjuk az ajánlattevő(k) figyelmét arra is, hogy valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződést a Semmelweis Egyetem az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII.31.) Korm. rend. 50. § (1a) bekezdése alapján jogosult felmondani, vagy - ha a szerződés teljesítésére még nem került sor - a szerződéstől elállni.
NYILATKOZAT
üzleti titokról
Alulírott …………………………, mint a(z) (ajánlattevő)
cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre14 jogosult képviselője, a
„3 Tesla mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése”
tárgyú, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban nyilatkozom, hogy az általam benyújtott ajánlat:
□ üzleti titkot tartalmaz,
□ üzleti titkot nem tartalmaz.15
Amennyiben az ajánlat üzleti titkot tartalmaz, az üzleti titokká minősítés indokolását ajánlatunkban benyújtjuk, továbbá az üzleti titkot tartalmazó iratokat elkülönített módon, az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazva csatoljuk.
Kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozat a valóságnak megfelel és kijelentéseimet polgári jogi felelősségem tudatában teszem meg, azokért mindenkor helytállni tartozok.
………………………….……., 2018. ……………….. hó nap
………………………………………………...... cégszerű aláírás
14 Megfelelő aláhúzandó!
15 A megfelelő rész a □-ben jelölendő vagy a szöveg aláhúzandó!
IV. FEJEZET
TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRÓL
1. Az ajánlat felbontása
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a alapján:
(1) Az ajánlattételi határidő munkanapokon reggel nyolc és délután tizenhat óra közötti időszakra eső időpontban határozható meg.
(2) Az ajánlatot tartalmazó irat felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
(3) Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
(4) Az elektronikusan benyújtott ajánlat felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlat az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válik.
(5) Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevő részére elérhetővé teszi.
2. Hiánypótlás, felvilágosítás
A Kbt. 71. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő számára biztosítani a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőtől felvilágosítást kérni.
Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy amennyiben a hiánypótlással ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, ajánlatkérő e gazdasági szereplő miatt szükségessé váló újabb hiánypótlást csupán egy alkalommal rendel el.
A hiányok pótlása csak arra irányulhat, hogy az ajánlat megfeleljen a közbeszerzési dokumentumok és a jogszabályok előírásainak. A hiánypótlás során az ajánlatban szereplő iratokat – ideértve a 69. § (4)-(5) bekezdése szerint benyújtandó dokumentumokat is – módosítani és kiegészíteni is lehet.
Amíg hiánypótlásra vagy felvilágosítás nyújtására határidő van folyamatban, az ajánlattevő pótolhat olyan hiányokat, amelyekre nézve az ajánlatkérő nem hívta fel hiánypótlásra.
Az ajánlatkérő köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha a korábbi hiánypótlási felhívás(ok)ban nem szereplő hiányt észlelt.
Az ajánlatkérő kizárólag a Kbt. 71. § (1)-(2) bekezdése szerint és csak olyan felvilágosítást kérhet, amely az ajánlat elbírálása érdekében szükséges.
A hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása nem járhat:
a) a Kbt. 2. § (1)-(3) és (5) bekezdésében foglalt alapelvek sérelmével és
b) az ajánlatban a beszerzés tárgyának jellemzőire, az ajánlattevő szerződéses kötelezettsége végrehajtásának módjára vagy a szerződés más feltételeire vonatkozó dokumentum tekintetében csak olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét és az
ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja. [Kbt. 71. § (8) bekezdése]
Az ajánlatkérő köteles meggyőződni arról, hogy a hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása a 71.§-ban foglaltaknak megfelel. A (3) vagy (8)-(9) bekezdés rendelkezéseinek megsértése esetén, vagy ha a hiánypótlást, felvilágosítás megadását nem, vagy nem az előírt határidőben teljesítették, kizárólag az eredeti ajánlati példányt (példányokat) lehet figyelembe venni az elbírálás során.
3. Az ajánlat érvénytelensége
„Az ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. § alapján, ha
(1) a) azt az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejárta után nyújtották be;
b) az ajánlattevőt, részvételre jelentkezőt az eljárásból kizárták;
c) ha az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező alvállalkozója, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a 62. § (1) bekezdés i) pontja, vagy az adott eljárásban felmerült magatartása alapján j) pontja szerinti kizáró ok miatt kizárásra került;
e) egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit;
f) az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező
fa) valamely adatot a 44. § (2)-(3) bekezdésébe ütköző módon minősít üzleti titoknak és ezt az ajánlatkérő hiánypótlási felhívását követően sem javítja; vagy
fb) a 44. § (1) bekezdése szerinti indokolás a hiánypótlást követően sem megfelelő.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl az ajánlat érvénytelen, ha aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást vagy más teljesíthetetlen feltételt tartalmaz [72. §].
(4) Az (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.
(5) Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
(6) Az (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen különösen az ajánlat, ha
a) azt az ajánlati kötöttség fennállása ellenére az ajánlattevő visszavonta. ”
4. Az érvényes ajánlat értékelési szempont szerinti értékelése
Ajánlatkérő a beérkező ajánlatot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján bírálja el.
Értékelési szempont: Nettó ajánlati ár összesen (6 db, HUF+Áfa)
5. Eredménytelen az eljárás, ha Kbt. 75. §. (1) bekezdés:
a) nem nyújtottak be ajánlatot vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában részvételi jelentkezést;
b) kizárólag érvénytelen ajánlatot vagy részvételi jelentkezést nyújtottak be;
c) az eljárásban benyújtott minden ajánlat tekintetében lejárt az ajánlati kötöttség és egyetlen ajánlattevő sem tartja fenn ajánlatát.
(2) Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha
a) a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné vált vagy a szerződéstől való elállásnak vagy a szerződés felmondásának lenne helye [53. § (4)-(6) bekezdés];
b) a - (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható - rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel;
c) valamelyik ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az eljárás tisztaságát vagy a többi ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező érdekeit súlyosan sértő cselekményt követ el;
d) a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisíti az ajánlatkérő valamely döntését, és az ajánlatkérő új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozza el vagy eláll az eljárás lefolytatásának szándékától, az ajánlatkérő azonban nem nyilváníthatja eredménytelennek az eljárást akkor, ha a jogszerűtlen eljárást lezáró döntés megsemmisítését követően jogszerű döntés meghozatalával az eljárás jogszerűsége helyreállítható;
f) a közbeszerzéshez támogatást nyújtó vagy a közbeszerzések jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzését végző szerv megállapítása szerint súlyos jogsértés történt, és a közbeszerzési eljárás szabályai szerint ajánlatkérőnek már nincs lehetősége az eljárás jogszerűségét helyreállítani.
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 20. § (6) bekezdése:
Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható.
Az ajánlatkérő az eljárás eredményéről az ajánlattevőt írásban tájékoztatja az ajánlatról készített írásbeli összegezés megküldésével. A szerződést az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és a végleges ajánlat tartalmának megfelelően köti meg a Kbt. 131. § (6)-(8) bekezdése szerinti időtartam alatt.
6. Az ajánlat példányainak kezelése
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás előkészítésével, lefolytatásával kapcsolatban keletkezett összes iratot a közbeszerzési eljárás lezárulásától [Kbt. 37. § (2) bekezdés], a szerződés teljesítésével kapcsolatos összes iratot a szerződés teljesítésétől számított 5 (öt) évig megőrzi. Ha a közbeszerzéssel kapcsolatban jogorvoslati eljárás indult, az iratokat annak - bírósági felülvizsgálat esetén a felülvizsgálat - jogerős befejezéséig, de legalább az említett 5 (öt) évig megőrzi.
Az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság vagy jogszabályban feljogosított más szervek kérésére a közbeszerzéssel kapcsolatos iratokat megküldeni, vagy részükre elektronikus úton hozzáférést biztosítani.
Az iratok elektronikus megőrzésének a helye az EKR.
V. FEJEZET
ADÁSVÉTELI KERETSZERZŐDÉS
(tervezet)
Jelen Adásvételi szerződés (a továbbiakban: „Szerződés”) létrejött egyrészről a
Semmelweis Egyetem
székhelye: 1085 Xxxxxxxx Xxxxx xx 00. ÁHT azonosító szám: 230254
adószáma: 15329808-2-42
képviseli: Xx. Xxxxx Xxxxxx kancellár számlavezető bank: Magyar Államkincstár
bankszámla száma: Felelős szervezeti egység:
10032000-00282819-00000000
Fül-Orr- és Nyaksebészeti Klinika,
mint vevő (továbbiakban: Vevő), másrészről a(z)
cégnév:
székhelye:
cégjegyzékszáma:
adószáma:
képviseli:
számlavezető bank:
bankszámla száma:
mint Xxxxx (továbbiakban: Eladó)
együtt, mint felek (a továbbiakban: Felek) között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel.
PREAMBULUM
A Semmelweis Egyetem a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 98. § (2) bekezdés c) pontja alapján, uniós eljárásrend szerinti, hirdetmény közzétetele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást folytatott le „3 TESLA mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül implantátumok és processzor(szett) beszerzése” tárgyban. Eladó, aki a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott termék forgalmazásának jogosultságával rendelkező szakcég, részt vett az eljárásban, és a benyújtott ajánlato(ka)t megvizsgáló Bírálóbizottság javaslata alapján az Ajánlatkérő döntése szerint elnyerte a jogot a szerződés teljesítésére, amelynek alapján a Felek - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi
V. törvény (Ptk.) alapján - a jelen adásvételi szerződést (a továbbiakban: Szerződés) kötik.
A közbeszerzési eljárás során a Semmelweis Egyetem, mint Ajánlatkérő értékelési szempontként kizárólag a legalacsonyabb árat vette figyelembe.
1. Szerződés tárgya
1.1. A Szerződés tárgya a Vevő által lefolytatott közbeszerzési eljárás Közbeszerzési dokumentumaiban meghatározott, valamint a Szerződés 1. és 2. számú mellékletében megnevezett 6 db (a továbbiakban: alapmennyiség) 3 TESLA mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül (cochlear) implantátumok és processzor(szett) (a továbbiakban: Eszköz(ök)), adásvétele, szállítása a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- és Nyaksebészeti Klinika részére. Eladó köteles szakmai ajánlatának megfelelően 12 (tizenkettő) hónap időtartamban jótállást biztosítani. Felek rögzítik, hogy Vevő a Szerződés hatálya alatt jogosult az alapmennyiségen felül további, maximum 6 db (továbbiakban: opciós mennyiség) 3 TESLA mágneses erősséget (MRI) elbíró belső fül (cochlear) implantátumok és processzor(szett) lehívására.
1.2. Felek a jelen Szerződést olyan keretszerződésnek tekintik, amely lehívás rendszerén keresztül valósul meg. Eladó tudomásul veszi, hogy a Vevő az 1.1. pontban meghatározott mennyiséget olyan módon köteles tőle megvásárolni, ahogy ez a Szerződés 4. pontjában meghatározásra kerül.
1.3. Az Xxxxx által szállítandó Eszközöknek meg kell felelniük a Közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályban rögzített követelményeknek.
1.4. Eladó tudomásul veszi, hogy az 1.1. pontban meghatározott opciós mennyiség lehívására Vevő nem köteles, ezzel a jogával a Szerződés 2. pontjában meghatározott időpont lejártáig élhet. Amennyiben Xxxx nem él opciós jogával, úgy a Szerződés nem maradéktalan teljesüléséből eredő bevételkiesés az Eladó kockázatát képezi. Eladó kijelenti, hogy a Szerződés megkötését megelőző közbeszerzési eljárás során a jelen pontban meghatározott eladói kockázat ismeretében nyújtotta be ajánlatát, és határozta meg annak tartalmát. Eladó kijelenti, hogy nem él a Vevővel szemben semmilyen kártérítési vagy egyéb igénnyel a Szerződés nem maradéktalan teljesüléséből eredő bevételkiesése miatt, illetve az esetleges ilyen igényeiről a jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg, visszavonhatatlanul lemond.
1.5. A Szerződés elválaszthatatlan részét képezi a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak [közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása, a kiegészítő tájékoztatás(ok) (adott esetben)], valamint a nyertes ajánlat, amelyek azonban fizikailag nem kerülnek jelen Szerződés mellé csatolásra.
1.6. Amennyiben az előző pontban említett dokumentumok között ellentmondás áll fenn, úgy a Szerződésben foglaltak az irányadók. Ha egy adott kérdés tekintetében az ellentmondás a Szerződés rendelkezéseinek alkalmazásával nem küszöbölhető ki, elsődlegesen a Közbeszerzési dokumentumokban, végül a nyertes ajánlat rendelkezései alkalmazandók.
2. A Szerződés hatálya, teljesítési határidő
2.1. A Szerződés a Xxxxx általi kölcsönös aláírás napján lép hatályba és 2018. december 31- éig leadott megrendelés (lehívás) teljesítéséig tart. Amennyiben a Szerződés aláírása a szerződő felek részéről nem egyidejűleg történik, úgy a hatálybalépés napja a Szerződést utolsóként aláíró Fél aláírási dátumával egyezik meg.
2.2. Amennyiben a teljes mennyiség (6 db alapmennyiség és maximum 6 db opcionális mennyiség, azaz összesen maximum 12 db) a Szerződés 2.1. pontja szerinti véghatáridő lejártát megelőzően lehívásra kerül, a szerződés hatályát veszti.
2.3. Felek megállapodnak, hogy az Eladó az Eszközöket a megrendelés visszaigazolásától számított 5 (öt) munkanapon belül (továbbiakban: Teljesítési határidő) köteles leszállítani.
3. A Szerződés teljesítésének helye
3.1. Semmelweis Egyetem, Fül-Orr- és Nyaksebészeti Klinika 1083 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00.
4. A lehívások rendje
4.1. Vevő az 1.1. pontban meghatározott Eszközöket külön megrendelés, lehívás formájában (a továbbiakban: Lehívás) rendeli/vásárolja meg az Eladótól, mely Lehívás kötelező tartalmi elemei: a megrendelésnek Vevő SAP rendszere által generált azonosító száma, a megrendelni kívánt Eszköz megnevezése, mennyisége.
4.2. Vevő képviseletében a Lehívások, illetve a Szerződés teljesítése során a szükséges intézkedések jogát a Semmelweis Egyetem Fül- Orr- és Nyaksebészeti Klinika mindenkori vezetője vagy írásbeli megbízottja gyakorolja (a továbbiakban: Lehívó). Az Eszközök mennyiségi átvételére a Vevő képviseletében a Lehívó által írásban, kifejezetten erre a feladatra meghatalmazott munkatárs jogosult. A teljesítési igazolás kiállítására a Lehívó jogosult.
4.3. Vevő a lehívást az Eladó alábbi elérhetőségeire küldi el: Kapcsolattartó neve:
Telefon:
Mobiltelefon:
E-mail:
4.4. Minden egyes Lehívásról az Eladó rendelés visszaigazolást (továbbiakban: visszaigazolás) küld Vevő részére. A visszaigazolás Vevő általi kézhezvételének a Xxxxxxx Xxxxx általi kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül meg kell történnie. Amennyiben Xxxxx nem küld visszaigazolást a megadott határidőn belül, akkor a Lehívás elküldését követő munkanapon a Lehívást automatikusan visszaigazoltnak kell tekinteni.
4.5. A Visszaigazolásban meg kell jelölni: a megrendelésnek a szerződés Vevő SAP rendszere által generált azonosító számát, a lehívott Eszköz megnevezését, mennyiségét, típusát, méretét (ezen adatok a lehívásban szereplő adatoktól nem térhetnek el), a szállítási napját (év, hónap, nap).
5. Az Eszköz ellenértéke
5.1. Eladót az 1.1 pontban meghatározott feladatok Közbeszerzési Dokumentumokban foglaltaknak megfelelő elvégzése esetén, az alapmennyiség vonatkozásában összesen:
.............................. ,- HUF + ÁFA, azaz ............................... Forint + ÁFA, ellenérték
illeti meg az 1. sz. mellékletben foglaltak szerint (egységár ,- HUF
+ ÁFA, azaz Forint + ÁFA).
5.2. A Szerződés hatálya alatt Vevő rendelkezésre álló keretösszeg az opciós mennyiség vonatkozásában: összesen: .............................. ,- HUF + ÁFA, azaz ...............................
Forint + ÁFA. Eladót - az opciós mennyiségből történő lehívás szerződésszerű teljesítése esetén Eszközönként - az 1. sz. mellékletben foglaltak szerinti egységár:
.............................. ,- HUF + ÁFA, azaz Forint + ÁFA illeti meg.
5.3. A teljesítés során Vevő a teljesítéskor hatályos magyar adójogszabály szerint fizeti az ellenérték ÁFA tartalmát. A fenti 5.1. pontban meghatározott ellenérték teljes egészében tartalmazza a Szerződés 1. pontjában meghatározott és az Eladó által vállalt szerződéses kötelezettségek ellenértékét, így az Eszközök csomagolását, teljesítési helyre történő szállítását.
5.4. A Szerződés hatálya alatt az Eladó a 5 1. pontban meghatározott ellenértéken felül az 1.
pont és 5.2. pont szerinti szerződéses kötelezettségek teljesítésével összefüggésben semmilyen további ellenszolgáltatás követelését nem érvényesítheti a Vevő irányában.
5.5. Az ellenérték a Szerződés 5. pontjában foglaltak szerint kerül kifizetésre.
5.6. Felek a 5.1. pontban meghatározott nettó egységárat fix árnak tekintik, amelynek összegét az Eladó a Szerződés hatálya alatt semmilyen körülményre hivatkozással nem módosíthatja. Az árat nem érinti a magyarországi, vagy a világpiaci árak alakulása, az inflációs ráta és az árfolyamok változása.
5.7. Vevő a beszerzés pénzügyi fedezetét a 40119P0000 OEP forrásból biztosítja.
6. Fizetési feltételek
6.1. A Vevő az Eszközök ellenértékét az Eladónak az egyes eseti Lehívásokat követően, a Szerződés 1. számú mellékletében szereplő egységárakon fizeti meg. A Szerződés időbeli hatálya alatt az Eladó az 1. számú mellékletben meghatározott szerződéses egységárakon felül a szerződéses kötelezettségeinek teljesítésével összefüggésben semmilyen további ellenszolgáltatási követelést nem érvényesíthet a Vevővel szemben, így pl. a csomagolás költségét, a Vevő 3. pontban meghatározott telephelyére történő szállítás költségét és minden egyéb ráfordítást.
6.2. Az Eladó az alábbiak szerint jogosult az egyes eseti Lehívások tekintetében megrendelésenként számlát kiállítani: az Eladó az eseti megrendelésben szereplő Eszköz tekintetében – a megrendelésben feltüntetett mennyiség maradéktalan teljesítését követően – jogosult számlát kiállítani. A kiállított számla eredeti példányát a Semmelweis Egyetem Fül- Orr- és Nyaksebészeti Klinika nevének és címének (1083 Budapest, Xxxxxxx xxxx 00.) feltüntetése mellett, de a Vevő számlázási címére (1085 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00.), és a Semmelweis Egyetem Pénzügyi Igazgatóság nevére köteles kiállítani és benyújtani. A számlán szerepelnie kell a megrendelés SAP azonosító számának. Ennek hiányában a Vevő jogosult a számlát azonosíthatatlanként visszaküldeni, amely esetben a fizetési határidő a megfelelő tartalmi elemekkel kiegészített számla beérkezésétől számítódik. A számla a SAP azonosító szám mellett a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 167. § (1) bekezdésében, valamint az általános
forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 169. §-ban foglaltakat kell, hogy tartalmazza.
6.3. A Vevő a Lehívás(ok) szerződésszerű teljesítését követően 15 (tizenöt) napon belül írásban teljesítési igazolást állít ki, és vállalja az 5.1. pont szerinti ellenérték számla alapján történő kifizetését. A teljesítési igazolás kiállítására a Fül- Orr- és Nyaksebészeti Klinika vezetője vagy az általa meghatalmazott személy jogosult.
6.4. A kifizetés az igazolt teljesítés alapján, a Kbt. 135. § (1), (6) és (10) bekezdései, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja szerint történik, az eljárás lezárásaként megkötött Szerződésben foglalt feltételek szerint, az alakilag és tartalmilag helyes számla kézhezvételétől számított 60 (hatvan) napon belül. A Felek a Szerződés teljesítésével kapcsolatban az előlegfizetést kizárják.
6.5. A teljesítés során Vevő a teljesítéskor hatályos adójogszabály szerint fizeti az ellenérték ÁFA tartalmát.
6.6. Megrendelő a kifizetéseket az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.), az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) és a Kbt. hatályos rendelkezéseinek figyelembe vételével teljesíti.
6.7. Vevő nem esik fizetési késedelembe, ha az Eladó nem teljesíti a díjazása iránt igénye érvényesítéséhez a Szerződésben és az irányadó jogszabályban előírt feltételeket.
6.8. Vevő a szállítás ellenértékét a teljesítésigazolással ellátott számla kézhezvételétől számított 60 (hatvan) napon belül banki átutalással egyenlíti ki Eladó ...................
Banknál vezetett ................................ számú bankszámlájára a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja szerint, figyelemmel a Kbt. 135. § (1), (6) és (10) bekezdésére.
6.9. Vevő fizetési kötelezettsége teljesítettnek minősül azon a napon, amikor Vevő számláját számlavezető pénzintézete megterhelte. Vevő köteles írásban haladéktalanul értesíteni az Eladót abban az esetben, ha a kiszámlázott összeget kifogásolja. Eladó köteles a számlával kapcsolatos kifogásokról szóló írásbeli értesítés kézhezvételét követő 30 (harminc) napon belül a Vevőnek tájékoztatást nyújtani, illetve a számlát kijavítani. A fizetési határidő az ismételten kibocsátott számla elfogadásától újra kezdődik.
6.10. Vevő késedelmes fizetése esetén Eladó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155.
§, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.
6.11. Eladó köteles a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakat megtartani, azaz
a) nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
b) a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti.
6.12. Vevő jogosult és egyben köteles a Szerződést felmondani – ha szükséges, olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy Vevő feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – amennyiben Eladó a Kbt. 143. § (3) bekezdésében foglalt magatartásokat megvalósítja. A Szerződés e pont szerinti felmondása esetén Eladó a Szerződés megszűnése előtt már teljesített szolgáltatás pénzbeli ellenértékével Xxxxx elszámolnak egymással.
7. Adásvétel feltételei, határidők, kapcsolattartás
7.1. A szállítás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos valamennyi feladat az Eladót terheli. A teljesítés akkor teljes körű, ha az Eladó az Eszközöket a Szerződésben foglaltak szerinti mennyiségben és minőségben, a teljesítés helyén a Vevő részére számlával, az átadást-átvételi igazoló jegyzőkönyvvel átadja. Átadás-átvételi jegyzőkönyvnek minősül az árukísérő számlának a Vevő képviselője által aláírt példánya is.
7.2. Amennyiben a Szerződés teljesítése során bármikor az Eladó terhére olyan körülmény áll elő, amely a határidőben történő teljesítést akadályozza, erről a Vevőt haladéktalanul, írásban értesíteni köteles a Szerződés 7.5. – 7.9. pontokban meghatározottak szerint, a késedelem oka és várható időtartama megjelölésével.
7.3. Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződés szerinti valamennyi kötelezettségét a Szerződés hatálya alatt teljesíti.
7.4. Amennyiben a Vevő a Szerződésből eredő valamely kötelezettségének teljesítésével késedelembe esik, és ez a késedelem kihat az Eladó késedelmére, azaz akadályozza az Eladót a teljesítésben, a teljesítési határidő a Vevő késedelmének időtartamával a Felek egyező nyilatkozata alapján meghosszabbodik, tekintettel arra, hogy a Vevő késedelme az Eladó egyidejű késedelmét kizárja.
7.5. A Felek kötelesek a Szerződéssel kapcsolatos minden lényeges körülményről egymást haladéktalanul tájékoztatni. Felek a Szerződéssel és a teljesítéssel kapcsolatos nyilatkozattételre kapcsolattartókat neveznek meg, akik ebben a körben a Felek képviselőinek minősülnek.
Kapcsolattartó Vevő részéről:
Név:
Telefon:
Mobiltelefon:
Fax:
E-mail:
Kapcsolattartó Eladó részéről:
Név:
Telefon:
Mobiltelefon:
Fax:
E-mail:
7.6. A Felek a megnevezett kapcsolattartó személyének megváltoztatása vagy helyettesítése esetén a változást 2 (kettő) munkanapon belül írásban közlik egymással.
7.7. A Felek között a Szerződéssel kapcsolatos, a munkavégzés menetét, a teljesítést érdemileg befolyásoló közlés, értesítés csak írásban érvényes és hatályos. Felek ezért megállapodnak abban, hogy a Szerződés keretében egymással szóban vagy telefonon közölt ilyen közlést, értesítést telefaxon, levélpostai vagy elektronikus úton utólag megerősítik. Felek a visszaigazolt e-mailt az egymás közötti kapcsolattartásban írásbeli formának ismerik el.
7.8. Az iratokat kézbesítettnek kell tekinteni, ha azokat a címzett átveszi az irat másolati példányán, kézbesítőkönyvben vagy tértivevényen, továbbá az elektronikus úton (fax, e- mail) megküldött iratokat visszaigazolja. Az e-mail útján küldött iratok esetében a címzett kérheti a küldemény aláírt, nyomtatott formában való megismétlését. Ez utóbbi esetben is az elektronikus úton továbbított irat megérkezésének időpontja tekintendő az irat kézbesítési időpontjának.
7.9. Felek a teljesítéssel kapcsolatos kérdésekre, észrevételekre a másik félnek legfeljebb 2 (kettő) munkanapon belül, írásban válaszolnak.
8. Az Eszközök átvétele
8.1. A Vevő kötelezettséget vállal arra, hogy a leszállított Eszközök tekintetében biztosítja Xxxxx számára annak rendeltetési helyén való elhelyezésének lehetőségét. A rendeltetésszerű használathoz tartozó követelményekről a Felek egyeztetnek és ebben a tekintetben fokozottan együttműködnek annak érdekében, hogy az eszközök a Szerződés szerinti beszerzési igényt kielégítsék, a Szerződés célját elérje.
8.2. A teljesítés Vevő általi átvétele nem jelenti az Eladó szerződésszegése esetén a Vevőt megillető igényérvényesítés jogáról való lemondást.
8.3. Az Eladó tudomásul veszi, hogy az Eszközök vonatkozásában a kárveszély a szállítás befejezését igazoló átadás-átvételi eljárás befejezésekor (szállítólevél aláírása), az azok feletti tulajdonjog a 5.1. pontban foglalt ellenérték maradéktalan kiegyenlítését követően száll át a Vevőre.
8.4. Hibás teljesítés esetén a szállításból, illetve fuvarozásból eredő hibákkal kapcsolatban a Vevő, a teljesítéstől számított 3 (három) munkanapon belül jogosult Eladóval szemben fellépni. Egyéb minőségi hibákkal, vagy mennyiségi eltérésekkel, hiányokkal kapcsolatos igényeket a Vevő azok észlelését követő 3 (három) napon belül bármikor kifogásolhatja Eladónál.
9. Szerződésszegés és jogkövetkezményei
9.1. Eladó szavatol azért, hogy a Szerződés szerinti feladatokat határidőben elvégzi, a szerződést teljesíti, továbbá a Szerződés teljes időtartama alatt a Szerződés szerinti feladatok elvégzése és Vevő támogatása céljából folyamatosan a Vevő rendelkezésére áll, s biztosítja a Szerződés minőségi teljesítéséhez szükséges szakértelmet, szakemberforrást és technikai hátteret.
9.2. Eladó szavatolja, hogy az Eszközökön harmadik személynek nincsen olyan joga, így különösen szellemi alkotásokra (szellemi tulajdonjogra) vonatkozó joga (pl. szerzői joga, szabadalma, újítása vagy védjegye), amely Vevőnek ezen használati jogát korlátozná, vagy megakadályozná. Eladó vállalja, hogy ha az Eszközökön harmadik
személynek ilyen joga lenne, a lehető legrövidebb időn belül, de Vevő értesítésétől számított legfeljebb 45 (negyvenöt) napon belül megszerzi a harmadik személyek szükséges hozzájárulását. Ha a szükséges hozzájárulásokat Xxxxx e határidőn belül nem tudja megszerezni, Vevő jogosult a hozzájárulásokat Eladó költségére megszerezni, vagy a Szerződés szerint fizetendő díj részét csökkenteni, illetve a Szerződéstől elállni.
9.3. Amennyiben Xxxxx a Szerződés szerinti bármely kötelezettséget határidőben nem, illetve nem megfelelően teljesíti, Vevő kárátalányként a következő pontok szerinti kötbérösszegekre jogosult, azzal, hogy Xxxxx köteles megtéríteni Vevőnek a késedelemből eredő kárát, kivéve ha az Eladó bizonyítja, hogy a késedelmet ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. (Ptk. 6:142§)
9.4. Az Eladó késedelmesen teljesít:
- ha a Szerződésben megállapított teljesítési határidő eredménytelenül eltelt,
- más esetekben, ha kötelezettségét a Vevő felszólítására (a Vevő által megjelölt határidőn belül) nem teljesíti.
Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke: a késedelemmel érintett Eszközök nettó szerződéses ellenértékének 1%-a a késedelem napjaira vetítetten, de maximum 20%-a.
9.5. A késedelmi kötbér maximális mértékének elérése esetén Vevő jogosult elállni a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt. A szerződéstől való elállás illetve felmondás esetén Vevő jogosult jelen szerződésben rögzített meghiúsulási kötbért érvényesíteni, azonban ebben az esetben Vevő nem érvényesíthet késedelmi kötbért.
9.6. Vevő- függetlenül attól, hogy az Eladó a késedelmét kimentette-e követelheti a teljesítést (a késedelmi kötbér nem mentesíti Eladót a teljesítés alól) vagy ha a késedelem következtében a Szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a Szerződéstől, illetve felmondhatja azt. Eladó késedelme a Vevő egyidejű késedelmét kizárja.
9.7. Eladó szavatosságot vállal azért, hogy az Eszközök megfelelnek a jogszabályoknak, a Vevő ajánlattételi felhívásában, a műszaki leírásban, az Eladási ajánlatban és a jelen szerződésben foglalt minőségi és egyéb követelményeknek, illetve rendeltetésszerű használatra, továbbá célzott hatás kiváltására alkalmasak. Eladó szavatosságot vállal, hogy a szállított Eszközök a felhívásnak és műszaki leírásnak és az érvényes szabályoknak maradéktalanul megfelelnek, az Eszközök újak, mentesek mindenféle tervezési, anyagbeli, kivitelezési hibától, valamint azok tulajdonjogát Eladó Vevő részére jogosultan adja át.
9.8. Eladó hibásan teljesít, ha a szerződésben meghatározott Eszközök nem felelnek meg a
9.7 pontban foglalt követelményeknek. Hibás teljesítés esetén Eladó a Vevő felszólításában meghatározott határidőn, de legfeljebb 5 (öt) munkanapon belül köteles biztosítani a hiba jellegétől függően a hiba kijavítását vagy kicserélését a Ptk. 6:159.§
(2) bekezdése a.) pontja alapján. Amennyiben a hiba jellege tekintetében a Vevő és az Eladó között vita merül fel, az Eladó köteles a saját költségére minőségvizsgáló szervek szakvéleményét beszerezni. A kellékszavatossági jogok Xxxxx általi késedelmes teljesítése esetén a Vevő késedelmi kötbérre jogosult.
9.9. Ha a hibás teljesítés miatt Vevő teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt- így különösen, de nem kizárólagosan, ha az Eszköz nem cserélhető illetve javítható ki, az Eladó a kicserélést/kijavítást nem vállalja vagy az Eszköznek (annak egy részének, alkotórészének, tartozékának) kicserélése/kijavítása rövid idő alatt értékcsökkenés és a Vevő érdekeinek sérelme nélkül lehetséges- Vevő, mint súlyos szerződésszegési okként elállhat a Szerződéstől, illetve azonnali hatállyal felmondhatja azt.
Teljesítés elmulasztása vagy a Szerződés meghiúsulása esetén a kötbér mértéke: a meghiúsulással érintett Eszközök nettó szerződéses ellenértékének 25%-a.
9.10. Vevő a teljesítés elmulasztásának tekinti, amennyiben Eladó a részéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, vagy amennyiben Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással – a vis maior esetét kivéve – megtagadja. A póthatáridő maximum 5 (öt) munkanap.
9.11. Amennyiben Xxxxx a póthatáridőn belül nem tudja az Eszközöket leszállítani, Vevőnek jogában áll harmadik cégtől ezeket beszerezni és az esetlegesen felmerülő többletköltséget Eladóval szemben érvényesíteni.
9.12. Amennyiben késedelmes teljesítés vagy a szállítás elmulasztása második alkalommal is megismétlődik, úgy Vevő jogosult a Szerződést haladéktalanul felmondani, a szerződésszegés jogkövetkezményeinek érvényesítése mellett.
9.13. Hibás teljesítés esetén a Vevő nem köteles a teljesítést igazolni; Eladó köteles a hibát póthatáridő vállalásával (9.8. pont szerint) kijavítani.
9.14. A késedelmi kötbér a késedelem megszűnésekor, a meghiúsulási kötbér pedig az Eladó teljesítési képességének megszűnéséről vagy a teljesítés megtagadásáról történő Vevői tudomásszerzéskor, illetve késedelmes teljesítést követően az érdekmúlás és elállás Vevő általi közlésekor válik esedékessé.
9.15. Késedelmes teljesítés esetén Eladó haladéktalanul, illetve a Vevő által kitűzött póthatáridőn belül továbbra is köteles a teljesítésre. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesíti az Eladót a teljesítés alól.
9.16. A teljesítés meghiúsulása esetében Vevő kötbérigényének érvényesítésével a teljesítést nem követelheti.
9.17. Vevő jogosult kötbérkövetelését leszámlázni, és amennyiben azt az Eladó elismeri, az általa az Eladónak fizetendő összegbe beszámítani. Amennyiben Vevőnek Eladó nem teljesítése vagy hibás, illetve késedelmes teljesítése következtében nem keletkezik ellenérték fizetési kötelezettsége, úgy Vevő a kötbért kiszámlázza és azt Eladó köteles a számla kézhezvételétől számított 3 (három) banki napon belül Vevő részére kifizetni. Ugyanígy kell eljárni, amennyiben a kötbér összege az ellenérték összegét meghaladja.
9.18. Vevő fenntartja magának azt a jogát, hogy kötbér-, illetve a szerződésszegésből fakadó egyéb igényét az elévülési határidőn belül akkor is érvényesítheti, ha a szerződésszegésről - késedelmes vagy hibás teljesítésről - tudva a teljesítést elfogadja, és haladéktalanul nem jelenti be igényét.
9.19. Eladó tudomásul veszi, hogy a Vevő a Kbt. 142. § (1)-(2) bekezdései alapján köteles a szerződésszegésből eredő igényeket érvényesíteni és azt dokumentálni.
9.20. Vevő tájékoztatja az Eladót, hogy a Kbt. 142. § (5) bekezdése alapján Vevő köteles bejelenteni a Közbeszerzési Hatóságnak, ha az Eladó jelen Szerződésben rögzített kötelezettségeit súlyosan megszegi és ez a Szerződés felmondásához, attól való elállásához, kártérítés követeléséhez, vagy egyéb a Szerződésben rögzített jogkövetkezmény érvényesítéséhez vezetett, valamint, ha Eladó magatartásával, amelyért felelős, részben vagy egészben a Szerződés lehetetlenülését okozza.
9.21. Ugyanazon jogcímen kizárólag egyféle kötbér követelhető. A kötbérek érvényesíthetőségére a Ptk. 6:186-6:187. §-aiban foglaltak az irányadóak.
10. Jótállás
10.1. Eladó a Szerződés alapján leszállított, beültetésre kerülő belső egységre a beültetéstől számított 10 (tíz) év, a külső egységre (processzorra) 5 (öt) év időtartamra jótállást vállal a 2. sz. mellékletben meghatározottak, valamint a Ptk. 6:171-6:173. §-ai, illetve a vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok szerint. A jótállási jogokat a Vevő érvényesítheti. Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a Vevő az Eszközt nem tudja rendeltetésszerűen használni. Az Eszköz mentes mindenfajta tervezési, anyagbeli, kivitelezési vagy egyéb olyan hibáktól, amelyek Eladó tevékenységéből vagy mulasztásból erednek, vagy amelyek Eladó érdekkörében merültek fel.
10.2. A jótállási idő alatt az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy az eljárást megindító felhívásban foglaltaknak megfelelően a hét minden munkanapján, 08-16 óra közötti időszakban a Vevő hibabejelentésétől számított 2 (két) munkanapon belül, az arra szakmailag alkalmas és felkészült szerviz-szakemberével/szakembereivel a helyszínen megjelenik, illetve hibát, annak jellegétől függetlenül 5 (öt) munkanapon belül elhárítja. Eladó kötelezettséget vállal továbbá, hogy a javítás 5 (öt) munkanap határidejét alkatrész hiányra hivatkozással sem lépi túl, ellenkező esetben a javítás időtartamára az Eszközzel mindenben megegyező cserekészüléket biztosít.
10.3. Vevő köteles a jótállás ideje alatt az általa észlelt, jótállási kötelezettség körébe tartozó hibát haladéktalanul bejelenteni az Eladónak a 7.8 pontban meghatározottak szerint. Amennyiben ezen kötelezettségét a Vevő elmulasztja vagy késedelmesen teszi meg, akkor az ebből eredő károkat ő viseli.
10.4. A jótállási időszak alatt előforduló meghibásodásokat az Eladó – saját választása szerint
– csere vagy javítás útján saját költségére küszöböli ki. A jótállási kötelezettség késedelmes vagy hibás teljesítése a Szerződésben meghatározottak szerinti kötbér fizetési kötelezettséget von maga után; az alkalmazni rendelt kötbér a 9.4 és a 9.9 pontok szerint alakul.
10.5. Az Eladót az általa nyújtott szolgáltatások vonatkozásában felelősség akkor terheli, ha valamely szerződésszegő magatartásért vagy szerződésen kívüli károkozásért felelős. Mentesül Xxxxx a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
10.6. Az Eladó a Szerződésből származó kártérítési kötelezettségekért a Polgári Törvénykönyv rendelkezései értelmében felelős. Nem mentesül az Eladó a felelősség alól a szándékosan, súlyos gondatlansággal vagy bűncselekménnyel, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott kár esetén.
11. A Szerződés módosítása, megszűnése
11.1 A Szerződés és annak mellékletei, írásos formában módosíthatók, a Kbt. 141. §-ban foglaltak figyelembevétele mellett. Nem minősül a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján szerződésmódosításnak a Felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban – így különösen a székhelyében, képviselőiben, bankszámlaszámában – bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett Fél a másik Felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 2 munkanapos határidővel, vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 2 (kettő) napon belül köteles értesíteni.
11.2. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés bármelyik fél részéről csak azonnali hatályú felmondási ok esetén mondható fel, a Szerződés rendelkezései szerint.
11.3. Azonnali hatályú felmondási oknak minősül a Vevő részéről, ha:
a) olyan okból, amelyért Xxxxx felelős, harmadik személy az Eszközt jogosulatlanul elvonja a Vevő használatából: a Vevő az Eszközön és kiegészítő részein (tartozékain) olyan okból, amelyért Eladó felelős nem tud tulajdont szerezni;
b) az Eszközök leszállításával valamint a Szerződés szerinti jótállási kötelezettségével az Eladó több, mint 10 (tíz) napot meghaladó késedelembe esik és ezt a Vevő felszólító levelének kézhezvételét követő 10 (tíz) napon belül nem orvosolja;
c) az Eladó gazdálkodásában, vagy szervezetében olyan változások következnek be, amelyek veszélyeztetik a Szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését, vagy az Eladóval szemben felszámolási- vagy végrehajtási eljárást rendeltek el kivéve a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 11. § (2) h) pontjában foglaltakat;
d) Eladó a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglalt magatartások valamelyikét elmulasztja;
e) Eladó a Kbt. 143. § (3) bekezdésében foglalt magatartások valamelyikét megvalósítja;
f) a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerinti körülmény fennáll;
g) Eladó a Szerződésben foglaltak teljesítését megtagadja;
h) a kötbér mértéke eléri a maximumát.
11.4. Egyéb szerződésszegés esetén a Vevő írásbeli felszólítást küld az Eladónak, 8 (nyolc) napos határidő kitűzésével a fennálló állapot megszüntetésére. Amennyiben ennek Xxxxx nem tesz eleget, a Vevő azonnali hatályú felmondással élhet.
11.5. A Szerződés megszűnése az esetleges meghiúsulási kötbér megfizetésére vonatkozó rendelkezés hatályát elállás esetén sem érinti.
11.6. A Szerződés megszűnését követően Felek haladéktalanul, legkésőbb a megszűnéstől számított 15 (tizenöt) napon belül kötelesek egymással elszámolni.
11.7. A szerződésszegésért felelős Fél köteles a másik Xxxxxx az ebből eredő kárát a polgári jog szabályai szerint megtéríteni.
12. Vis Maior
12.1. A vis maior olyan, a Feleknek fel nem róható, akaratuktól, cselekedeteiktől, mulasztásuktól és eljárásuktól egyébként függetlenül bekövetkező, elháríthatatlan esemény, mint például háború, polgári felkelés, munkabeszüntetés, természeti katasztrófa vagy más elháríthatatlan szükséghelyzet, amely számottevő módon akadályozza vagy lehetetlenné teszi a vállalt szolgáltatás teljesítését.
12.2. A vis maior események által érintett felek kötelesek írásban a lehetőséghez képest azonnal értesíteni egymást az ilyen esemény bekövetkezéséről és megszűnéséről, valamint annak fennállása alatt az azzal kapcsolatos valamennyi lényeges körülményről. Az ennek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli. Mindkét fél – amennyiben ésszerűen lehetséges – a vis maior ideje alatt mindent megtesz a kötelezettségei teljesítésének folytatása érdekében.
12.3. Ha a vis maior esemény következtében az Eladó nem tudja a Szerződés szerinti kötelezettségét teljesíteni és a körülmények hosszantartó, vagy előre meg nem meghatározható elhúzódása miatt a Vevő teljesítéshez fűződő érdeke megszűnik, a Vevő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani az Eladóhoz küldött írásbeli értesítéssel.
12.4. Ha a vis maior nem teszi lehetetlenné a Szerződés teljesítését, de késlelteti azt: a teljesítési határidő meghosszabbodik a vis maior okozta késedelem időtartamával.
13. Részleges érvénytelenség
13.1. Ha a Szerződés vagy mellékleteinek bármely része érvénytelennek bizonyul, a Szerződés fennmaradó része érvényes marad. Ebben az esetben a Felek a Szerződést úgy értelmezik és módosítják, hogy az érvénytelenné vagy hatálytalanná vált részek nélkül a Szerződés a Felek céljának leginkább megfeleljen.
14. A vitás kérdések, jogi eszköz megválasztása, illetékesség
14.1. Amennyiben a dokumentumok között ellentmondás áll fenn, a Szerződésben foglaltak az irányadók. Ha egy adott kérdés tekintetében az ellentmondás a Szerződés rendelkezéseinek alkalmazásával nem küszöbölhető ki, elsődlegesen a Közbeszerzési Dokumentumok, végül az Ajánlat rendelkezései alkalmazandók.
14.2. Amennyiben a Felek között a Szerződéssel összefüggésben vita alakul ki, a Felek vállalják, hogy vitájukat elsősorban megegyezéssel rendezik. Amennyiben a tárgyalások kezdetétől számított harminc (30) napon belül, vagy a Xxxxx által esetenként megállapított határidőn belül Xxxxx nem tudják békés úton megoldani vitás kérdéseiket, jogvitáik rendezésére a magyar Polgári Perrendtartás szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulhatnak.
14.3. A Vevő és az Eladó között létrejött Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, így különösen a Polgári Törvénykönyv adásvételi szerződésre vonatkozó rendelkezései, valamint a 4/2009 (III.17.) EüM. rendelet irányadóak.
15. Alvállalkozók
15.1. Eladó a teljesítésében közreműködő alvállalkozó tekintetében a Kbt. 138. §-ban foglaltakat köteles figyelembe venni. Eladó teljesítésében köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett Eladó alkalmasságának igazolásában. Az ajánlatban megjelölt alvállalkozó személye csak a Kbt. 138. §-ában foglaltak szerint módosítható.
15.2. Az Eladó tudomásul veszi, hogy a Szerződés teljesítése során a teljesítésbe jogszerűen bevont alvállalkozókért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el. Jogellenesen bevont alvállalkozó esetén minden kárért teljes felelősséggel tartozik.
16. Egyéb feltételek
16.1. Eladó nyilatkozik, hogy átlátható szervezetnek minősül és vállalja, hogy az erre vonatkozó nyilatkozatában foglaltak változása esetén haladéktalanul tájékoztatja Vevőt. A valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést a Vevő jogosult felmondani.
16.2. A Kbt. 136.§ (2) bekezdése alapján külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a Szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
16.3. Az Eladó tudomásul veszi, hogy a Semmelweis Egyetem területén, így a munkaterületein is, zárt láncú videó megfigyelő rendszer működik, melynek rögzített felvételeit a Biztonságtechnikai Igazgatóság ellenőrzi.
16.4. Jelen szerződés öt (5) azonos érvényű példányban magyar nyelven készült, melyből Vevő négy (4), Eladó egy (1) példányt kap. A Szerződés elválaszthatatlan részét képezi, azonban fizikailag nem kerül csatolásra a Szerződés alapját képező közbeszerzési eljárásban a Vevő által kibocsátott Ajánlati dokumentáció, valamint az Eladó által benyújtott Ajánlat.
16.5. Felek a Szerződést elolvasás és közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá.
Budapest, 2018. hó napján:
Budapest, 2018. hó napján:
Xx. Xxxxx Xxxxxx kancellár Semmelweis Egyetem Vevő
Eladó
Pénzügyileg ellenjegyzem a Vevő részéről: Budapest, 2018. hó napján:
Dr. Xxxxxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx Gazdasági Főigazgató
Xxxxxxx ellenjegyzem a Vevő részéről:
Budapest, 2018. hó napján:
Jogtanácsos
Mellékletek: 1. sz. melléklet: Felolvasólap és Szakmai ajánlat
2. sz. melléklet: Közbeszerzési műszaki leírás
3. sz. melléklet Átláthatósági nyilatkozat