TÖRZSSZÖVEG ÉS MELLÉKLETEI
3LAN KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉRE
TÖRZSSZÖVEG ÉS MELLÉKLETEI
AZ ÁSZF KÉSZÍTÉSÉNEK IDŐPONTJA: | 2015.05.01. |
AZ ÁSZF UTOLSÓ MÓDOSÍTÁSÁNAK DÁTUMA: | 2015.05.01. |
JELEN ÁSZF HATÁLYBA LÉPÉSÉNEK DÁTUMA: | 2015.06.01. |
Tartalomjegyzék:
Általános adatok, elérhetőség 7
1.1 A Szolgáltató neve, címe 7
1.2 A Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetősége 7
1.3 A Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségei 8
1.4 A Szolgáltató internetes honlapjának címe 8
1.5 A felügyeleti szerv címe, telefonszáma 8
1.6 Az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) célja és hatálya 8
Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei 10
1.9 Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás
igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai 10
1.9.1 Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás 10
1.9.1.1 Előfizetői státuszok és a költségviselő 10
1.9.1.2 Az Előfizetői Szerződés megkötése 11
1.9.1.4 Szerződéskötési kötelezettség és az elállás lehetősége 12
1.9.1.5 Az Előfizetői Szerződés megkötése, az előfizetői jogviszony létrejötte 12
1.9.1.6 Szerződéskötés írásban 13
1.9.1.7 Szerződéskötés szóban, a távollevők között kötött szerződések speciális szabályai 13
1.9.1.8 Faxon kötött szerződés speciális szabályai: 16
1.9.1.9 Az üzleten kívül írásban kötött előfizetői szerződések megkötésének speciális szabályai 16
1.9.1.10 Szerződéskötés ráutaló magatartással 17
1.9.1.11 Interneten keresztül 17
1.9.2 Az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei 17
1.9.3 Az elõfizetõi szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 18
1.9.4.1 Internet hozzáférés szolgáltatások szolgáltatási területei (földrajzi korlátok): 18
1.9.4.2 Vezeték nélküli (mikrohullámú) Internet szolgáltatás esetén 18
1.10 Az Előfizetői Szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája 18
1.11 A szerzõdéskötéstõl számítva az elõfizetõi hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történõ csatlakozására, és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidõ 19
1.12 Az Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele, változás az ajánlattevő és az előfizető adataiban 19
1.12.1 Változás az előfizető adataiban 20
1.12.2 Változás az előfizetői jellegben 20
Az előfizetői szolgáltatás tartalma 21
1.13 A szolgáltató által nyújtott elõfizetõi szolgáltatás tartalma 22
1.13.1 Mobil Internet hozzáférési szolgáltatás (Internet hozzáférési (elérési) szolgáltatás mobil) 22
1.13.2 Helyhez kötött internet esetén (Internet hozzáférési (elérési) szolgáltatás helyhez kötött
esetén): xDSL szolgáltatás esetén 22
1.13.3 Vezeték nélküli (mikrohullámú) hozzáférési szolgáltatás (Internet hozzáférési szolgáltatás): 22
1.13.3.1 A Szolgáltatás aktiválása 22
1.13.3.2 A szolgáltatás használatához szükséges eszközök 22
1.13.4 Kiegészítő szolgáltatások 22
1.14 A szolgáltatás igénybevehetõségének földrajzi területe 23
1.14.1 Internet hozzáférés szolgáltatások szolgáltatási területei (földrajzi korlátok): 23
1.14.2 Mobil Internet hozzáférési szolgáltatás esetén 23
1.14.3 Helyhez kötött Internet hozzáférési szolgáltatás esetén 23
1.14.4 Vezeték nélküli (mikrohullámú) Internet esetében 24
A Szolgáltató meghatározott településeken szolgáltat mikrohullámú internetet, amelyről az
1.15 Szolgáltató nem nyújt egyetemes Szolgáltatást 24
1.16 A szolgáltató felelõsségi határát jelentõ elõfizetõi hozzáférési pont helye 24
Az előfizetői Szolgáltatás minősége, biztonsága 24
1.17 Az elõfizetõi szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minõségének az elõfizetõk és
felhasználók védelmével összefüggõ követelményeirõl szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt szolgáltatásminõségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és
teljesítésük ellenõrzésének mérési módszere 24
1.18 Amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minõségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhetõ más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történõ hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok
1.19 Tájékoztatás azon intézkedésrõl, amelyeket a szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét
befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhetõ pontokkal kapcsolatban tehet 25
1.20 Az elõfizetõi végberendezés csatlakoztatásának feltételei 26
1.21 Az elõfizetõi szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az elõfizetõ által kérhetõ szüneteltetés
leghosszabb idõtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendõ díj mértéke 26
1.21.1 A Szolgáltatás szünetelése az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt 26
1.21.2 Szünetelés a Szolgáltató érdekkörében felmerülő és vis major okból 27
1.21.3 Díjfizetés, illetve díjvisszatérítés a szünetelés alatt 28
1.21.4 Szünetelés egyéb okból 28
1.21.4.1 Nem tervezett üzemkiesés 28
1.21.4.2 Szünetelés közérdekből 29
1.22 Az elõfizetõi szolgáltatás korlátozásának, így különösen az elõfizetõ által indított vagy az elõfizetõnél végzõdtetett forgalom korlátozásának, az elõfizetõi szolgáltatás minõségi vagy más jellemzõi
csökkentésének esetei és feltételei 29
Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták 30
1.23 A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 30
1.24 Az elõfizetõi bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési
1.24.1 Előfizetői panaszok kezelése 32
1.24.2 Díjreklamáció intézése 32
1.25 Az elõfizetõ jogai az elõfizetõi szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az elõfizetõt megilletõ kötbér mértéke, az elõfizetõi szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 33
1.25.1 Panaszkezelés és jogviták 33
1.25.1.1 Az előfizetői szolgáltatás késedelmes vagy hibás teljesítése 33
1.26 Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt
1.26.1 Ügyfélszolgálat működése, az előfizetői bejelentések, panaszok intézése 34
1.26.2 Az ügyfélszolgálat működése 34
1.27 Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggõ jogviták peres és peren kívüli
kezdeményezésének lehetõségérõl és feltételeirõl, a békéltetõ testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltetõ testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetõségeik feltüntetése 34
Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér 35
1.28 Az elõfizetõi szolgáltatásokért fizetendõ díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási idõszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak,
kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy idõtartamra vonatkozó bármely követelményt, a szerzõdés megszûnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási
feltételek, beleértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének idõpontja, minden egyéb díj 35
1.28.1 A szolgáltatási díjak módosítása 36
1.28.2 A Szolgáltatás díjainak megállapítása 36
1.28.4 Havi előfizetési díjak 37
1.28.5.1 A díjcsomagokra vonatkozó általános szabályok 37
1.28.5.2 A hűségnyilatkozat alkalmazásának feltételei 38
1.28.6 A számlázás módja, rendszeressége és a számlák kézbesítésének időpontja 38
1.29 A kínált díjfizetési módok, a különbözõ fizetési módokból adódó, elõfizetõt érintõ eltérések 39
1.30 Az akciók és akciós díjak elérhetõsége 39
1.31 A Szolgáltatót késedelmes teljesítés esetén terhelő kötbér 40
1.31.1 Áthelyezés késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér 40
1.31.2 Átírás késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér 40
1.31.3 A Szolgáltatót hibás teljesítése esetén terhelő kötbér és díjcsökkentési kötelezettség 40
1.31.3.1 Hibás teljesítés esetén fizetendő kötbér 40
1.31.3.2 Hibás teljesítés esetén nyújtandó díjcsökkentés 42
1.31.3.3 A kötbér megállapítása és teljesítése 42
1.31.4 Előfizető kötbérfizetési kötelezettségének esetei 42
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai 42
Az Előfizetői Szerződés időtartama 42
1.32 A szerzõdés idõtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejû elõfizetõi szerzõdés rendkívüli
1.33 Az Előfizetői Szerződés módosításának egyes esetei és feltételei 43
1.33.1 Az Egyedi Előfizetői Szerződés módosítása 43
1.33.2 Az Előfizetői Szerződés módosítása a felek közös megállapodása alapján 44
1.33.3 Előfizetői Szerződés módosításának speciális szabályai 44
1.34 Tarifacsomag váltás speciális szabályai 44
1.35 A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, idõtartama 45
1.36 Adatbiztonsági szabályokról, továbbá elõfizetõ adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és
1.36.3 Mobil Internet Szolgáltatással kapcsolatos adatkezelés speciális szabályai 46
1.37 Tájékoztató az Internet Szolgáltatással továbbított küldemények és személyes adatok biztonságáról 46
Az elõfizetõi szerzõdés megszûnésének esetei és feltételei, azon határidõ megjelölése, ameddig az elõfizetõ díjfizetési kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a szolgáltató a szerzõdést felmondaná 51
1.38 Az Előfizetői Szerződés megszűnésének esetei 51
1.39 Az Előfizetői Szerződés felmondása az előfizető részéről 52
1.40 Az Előfizetői Szerződés felmondása a Szolgáltató részéről 52
1.41 Felmondás a díj nem fizetése miatt 54
Az elõfizetõnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 55
1.43 Az együttmûködési és tájékoztatási kötelezettség 55
1.44 A szolgáltatás rendeltetésszerû használata 55
1.45 A végberendezéssel, illetve az elõfizetõnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képezõ más
elektronikus hírközlõ eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 56
1. számú melléklet: Internet hozzáférés szolgáltatások 57
2. számú melléklet: Minőségi célértékek 64
3. számú melléklet :Etikai Kódex 68
4. számú melléklet: Szolgáltatás csomagok és díjak 70
5. számú melléklet: tájékoztató az adat- és titokvédelemről 76
6. számú melléklet: A felügyeleti szervek címei, telefonszámai 81
Általános adatok, elérhetőség
1.1 A Szolgáltató neve, címe
A Szolgáltató cégneve: 3LAN Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű
Társaság (továbbiakban Szolgáltató) A Szolgáltató rövidített cégneve: 3LAN Kft. (továbbiakban Szolgáltató) A Szolgáltató székhelye: 6000 Kecskemét Xxxxxxxx xx 0.
A Szolgáltató levelezési címe: 6000 Kecskemét Xxxxxxxx xx 0.
A Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájának címe: 6000 Kecskemét Xxxxxxxx xx 0
1.2 A Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetősége
Előfizetői szerződés megkötése, módosítása, megszüntetése, illetve a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos észrevételek, panaszok elintézése illetve hibabejelentés ügyében az Előfizetők az Ügyfélszolgálati Irodát nyitvatartási időn belül kereshetik fel.
Telefonos ügyfélszolgálat
Telefon: x00 00 000 000 Hétfőtől-Péntekig (munkanapokon) 09:00-13:00
Mobil: x00 00 000 0000 Hétfő –Vasárnap 8:00 – 20:00-ig
Fax: x00 00 000 000
Nyitvatatás:
Hétfő-Péntek: 9:00-13:00
Személyes ügyintézés
3LAN Kft. Ügyfélszolgálati Iroda Cím: 6000 Kecskemét Xxxxxxxx xx 0
Hétfőtöl-Péntekig: 9:00-13:00
Online ügyfélszolgálat:
A Szolgáltató Interneten keresztül folyamatosan, az év minden napján, napi 24 órában fogad leveleket és a x00 00 000 0000 számra sms-eket. Valamint rendelkezik online ügyfélkapu szolgáltatással:xxx.0xxx.xx/xxxxxxxxxx
Folyamatos üzenetrögzítő szolgáltatásunk elérhető a x00 00 000 000 0-00 óráig.
Az online fogadott üzenetek legkésőbb 24 órán belül megválaszolásra kerülnek az év minden napján.
Egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen a Szolgáltató Internetes honlapján, a xxx.0xxx.xx internetcímen érhető el.
1.3 A Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségei
Telefon: x00 00 000 0000 Hétfő - Vasárnap 8-20-ig
Telefon: x00 00 000 000 Hétfő - Péntek 8-13-ig.
Fax: x00 00 000 000
A Szolgáltató internetes honlapjának címe: xxx.0xxx.xx
A Szolgáltató Interneten keresztül folyamatosan, az év minden napján, napi 24 órában fogad leveleket és a x00 00 000 0000 számra sms-eket. Valamint rendelkezik online ügyfélkapu szolgáltatással:xxx.0xxx.xx/xxxxxxxxxx
Folyamatos üzenetrögzítő szolgáltatásunk elérhető a x00 00 000 000 0-00 óráig.
Az online fogadott üzenetek legkésőbb 24 órán belül megválaszolásra kerülnek az év minden napján. Egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen a Szolgáltató Internetes honlapján, a xxx.0xxx.xx internetcímen érhető el.
1.4 A Szolgáltató internetes honlapjának címe
1.5 A felügyeleti szerv címe, telefonszáma
A Szolgáltató tevékenysége felett a felügyeleti jogokat a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervei gyakorolják. Elérhetőségeiket az ÁSZF 5. számú melléklete tartalmazza.
1.6 Az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) célja és hatálya
Az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) célja a tárgyi hatálya alá tartozó Szolgáltatásra (Mobil, Helyhez kötött Internet és Vezeték nélküli (mikrohullámú) internet szolgáltatás) és annak igénybevételére vonatkozó egységes feltételrendszer rögzítése, valamint a személyi hatálya alá tartozók közötti jogviszony szabályozása. Jelen ÁSZF a címlapon közölt időpontban lép hatályba.
Az ÁSZF hatálya kiterjed valamennyi, a Szolgáltatóval kötött hatályos előfizetői szerződésre is.
A Szolgáltatás igénybevétele - ha az Előfizető másként nem rendelkezik - időben nem korlátozott, a Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének lehetőségét a Szolgáltatásra érvényes és hatályos Előfizetői Szerződéssel rendelkező, a Szolgáltatás díját megfizető Előfizetők részére a nap 24 órájában, az év minden napján folyamatosan biztosítja, a jelen ÁSZF-ben szabályozott Szolgáltatás szünetelés és korlátozás eseteit kivéve.
A Szolgáltató vállalja, hogy jelen ÁSZF tartalmát az ügyfélszolgálati irodájának helyiségében, valamint a xxx.0xxx.xx Internet címen található oldalain közzéteszi, továbbá az abban foglaltakról telefonon tájékoztatást ad. Az előfizetők jelen ÁSZF-et az Ügyfélszolgálati Irodában, Közvetítő Szolgáltató Ügyfélszolgálati Irodájában, és az Szolgáltató/Közvetítő Szolgáltató Internetes oldalán megtekinthetik.
Jelen ÁSZF tartós adathordozón vagy elektronikus levélben történő megküldés esetén térítésmentesen átvehető, illetve az internetről letölthető. Az ÁSZF nyomtatott formában az előfizető kérésére 2.000,- Ft térítés ellenében bocsátható rendelkezésre.
1.7 Az ÁSZF elérhetősége
Az ÁSZF a xxx.0xxx.xx honlapon belül az internet szolgáltatás menüpontban érhető el. A Szolgáltató általános szerződési feltételeinek már nem hatályos változatait 5 évre visszamenőleg elektronikusan is megőrzi, pontosan megjelölve, hogy azok milyen időszakban voltak hatályban, továbbá ügyfélszolgálatán és internetes honlapján ezeket legalább 24 hónapra visszamenőleg hozzáférhetővé teszi. Előfizetői igény esetén az ÁSZF-ről a Szolgáltató tájékoztatást ad.
1.8 Az ÁSZF módosítása
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy jelen ÁSZF-et saját döntése alapján, a mindenkor hatályos jogszabályok keretei között bármikor egyoldalúan módosítsa.
• A Szolgáltató köteles az ÁSZF módosításának hatálybalépését megelőzően – a jogszabályban foglalt esetekben – legalább 30 nappal az Előfizetőket értesíteni. A Szolgáltató e kötelezettségének az értesítendő Előfizetők körétől függően a következő módon tehet eleget:
• az Előfizető közvetlen, írásbeli értesítésével (értesítés levélben);
• elektronikus levélben;
• egyéb elektronikus hírközlés útján; vagy
• az értesítendő Előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is közzétenni.
A szolgáltató a közvetlen értesítési kötelezettségének az előfizetőknek megküldött számlalevélen feltüntet közlemény útján is eleget tehet.
A Szolgáltató az értesítésben köteles az Előfizetők figyelmét felhívni arra, hogy az értesítést követő 15 napon belül az Előfizető jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani az alábbi feltételek teljesülése esetén:
• Amennyiben a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az Előfizetői szerződést.
• Nem mondhatja fel az Előfizető az Előfizetői Szerződést ha a Szolgáltató nem köteles a fentebb megjelölt értesítési határidőket az általános szerződési feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken.
• Nem mondhatja fel az Előfizető az Előfizetői Szerződést amennyiben lejárt számlatartozása van, vagy a szolgáltatás biztosításához elengedhetetlen, a szolgáltaó által biztosított végberendezés az előfizető hibájából megsérült vagy nem található a telepítési helyen.
Az előfizetői szerződés megkötése és feltételei
Közvetítő Szolgáltatókon keresztül történő szerződéskötés esetében a Közvetítő Szolgáltató a saját nevében, de a Szolgáltató képviseletében jár el.
1.9 Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
1.9.1 Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás
1.9.1.1 Előfizetői státuszok és a költségviselő
Igénylő:
Igénylő az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely a Szolgáltatást igénybe kívánja venni.
Egyéni Előfizető:
Egyéni Előfizető az a természetes személy Előfizető, aki az Előfizetői Szerződés megkötésével egyidejűleg tett nyilatkozata szerint gazdasági vagy szakmai tevékenységén kívül veszi igénybe a Szolgáltatást és arra a Szolgáltatóval Előfizetői Szerződést kötött. A Szolgáltató biztosítja, hogy az Előfizető egyszerű módon és ingyen megtehesse az egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozatát. A 18. életévét be nem töltött kiskorú vagy cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy nevében törvényes képviselője köthet Előfizetői Szerződést. Kis és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amelyről a szolgáltató köteles részletes – az előnyöket és a hátrányokat bemutató – tájékoztatást adni.
Üzleti/Intézményi Előfizető
Az a vállalkozás (ideértve az egyéni vállalkozót), szervezet, amely gazdasági, üzleti, vagy létesítõ okiratában, jogszabályban meghatározott tevékenysége keretében veszi igénybe az elektronikus hírközlési szolgáltatást. Kis és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amelyről a szolgáltató köteles részletes – az előnyöket és a hátrányokat bemutató – tájékoztatást adni.
A Felhasználó
Felhasználó az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy egyéb szervezet, aki vagy amely igényli, vagy használja az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat.
Költségviselő
a. A Szolgáltatás egyszeri, valamint előre havi rendszerességgel megfizetendő díjainak megfizetését az Előfizető helyett harmadik személy („Költségviselő”) is vállalhatja, ez esetben a Szolgáltató az esedékes számlákat az Előfizetői Szerződésben meghatározott Költségviselő nevére és címére állítja ki. A Költségviselő személyének a Szolgáltató részéről történő elfogadásához az szükséges, hogy a Költségviselő írásban nyilatkozzon arról, hogy a Szolgáltatás díjainak megfizetését magára vállalja.
b. Az Előfizetőt a jelen ÁSZF alapján terhelő kötelezettségek értelemszerűen vonatkoznak a Költségviselőre is a Szolgáltatás díja átvállalásának időtartama alatt, de további szolgáltatásokat csak az Előfizető írásbeli hozzájárulásának Szolgáltató felé történő bemutatásával együtt igényelhet, a Költségviselő az előfizetői szolgáltatások lemondására, az Előfizetői Szerződés módosítására vagy megszüntetésére nem jogosult.
c. A Költségviselő és az Előfizető kötelesek a Szolgáltatást érintő minden lényeges információról egymást és a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni. Az értesítés elmulasztása és ennek következtében az ilyen lényeges információról való tudomás hiánya, nem mentesíti sem az Előfizetőt, sem a Költségviselőt a kötelezettségeik megszegéséhez fűzött jogkövetkezmények alól.
d. Amennyiben a Költségviselő a fizetési kötelezettségének az esedékességtől számított 15 napon belül nem tesz eleget, a Szolgáltató a díjakat az Előfizetőtől is követelheti, az Előfizető és a Költségviselő a díjak kiegyenlítéséért egyetemlegesen felelnek.
e. A Szolgáltató az Előfizető kérésére, illetve ha a Költségviselő a számlák megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalását írásban visszavonja, az ezt követő számlákat az Előfizető nevére és címére állítja ki.
1.9.1.2 Az Előfizetői Szerződés megkötése
Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató, az Előfizető és az előfizetői szolgáltatást igénylő más felhasználók kizárólag előfizetői szerződést köthetnek, amely két, egymástól elválaszthatatlan részből áll:
• a mindenkor hatályos Általános Szerződési Feltételekből, mely a Szolgáltató Szolgáltatása igénybe vételének általános feltételeit tartalmazza,
• az Egyedi Előfizetői Szerződés (továbbiakban: EESZ), amely az Előfizetőre és a konkrétan igénybe venni kívánt Szolgáltatásra vonatkozó egyedi, vagy csak az adott Előfizetőre vonatkozó speciális adatokat és feltételeket tartalmazza.
1.9.1.3 Adatok ellenőrzése
EESZ megkötése esetén a Szolgáltató az Előfizető által közölt adatokat jogosult ellenőrizni. Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az Előfizető adatainak ellenőrzéséhez felhasználhatja a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal adatait.
• Természetes személy Előfizető az Előfizetői Szerződésben feltüntetett adatait személyi igazolványával, útlevelével, kártya alapú vezetői engedélyével –lakcímkártyával együttesen – jogosult igazolni.
• Üzleti/intézményi Előfizető, amennyiben gazdasági társaság - 30 napnál nem régebbi – hiteles cégkivonattal, cégbizonyítvánnyal, alapító okirattal, egyéni vállalkozó vállalkozói igazolvánnyal, más vállalkozás egyéb, az arra irányadó szabályok szerinti irattal, és az aláírásra jogosult személy aláírási címpéldányának bemutatásával köteles igazolni.
A fenti okiratok bemutatásának megtagadása esetén a Szolgáltatót szerződéskötési kötelezettség nem terheli.
1.9.1.4 Szerződéskötési kötelezettség és az elállás lehetősége
Szerződéskötési kötelezettség
A Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési kötelezettség. A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés megkötését megtagadhatja, különös tekintettel - de nem kizárólagosan – az alábbi esetekben:
• Igénylőnek az Előfizetői minőségére vonatkozó nyilatkozata nyilvánvalóan valótlan, nem valós adatokat tartalmaz, és azt az Előfizető a Szolgáltató felszólítása ellenére sem módosítja.
• az Igénylő más távközlési szolgáltatót megtévesztett, és ezzel annak kárt okozott,
• az Igénylő számlatartozása miatt ellene más távközlési szolgáltató bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett,
• az Igénylő számlatartozása miatt más távközlési szolgáltató a szerződését felmondta, vagy a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét részben vagy egészben korlátozta,
• az Igénylőnek a Szolgáltatóval szemben bármilyen szolgáltatásból eredően díjtartozása van.
• az Szolgáltató az Igénylő egyéb adatai, körülményei miatt az Előfizetői Szerződés megkötését kockázatosnak ítéli meg.
A Szolgáltató az Elfizetői Szerződés megszűnését követően az Előfizetővel csak abban az esetben köt ismételten Előfizetői Szerződést, ha az Előfizetőnek vagy a Költségviselőnek a Szolgáltatás igénybevételéből eredően díjtartozása a Szolgáltatóval szemben nem áll fenn vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnésére nem az Előfizető szerződésszegése és/vagy a Költségviselőnek felróható okból került sor.
Elállási jog
A Szolgáltató jogosult az Egyedi Előfizetői Szerződéstől elállni, amennyiben annak megkötését követően jut a tudomására olyan objektív, az Előfizetői Szerződés megkötésekor általa bármely okból nem ismert körülmény, amely miatt az általánosan alkalmazott technológiák használatával, a piacon igazolhatóan elfogadott költségek mellett a Szolgáltatás nyújtását nem tudja megkezdeni.
• A Szolgáltató elállhat abban az esetben is, ha bebizonyosodik, hogy az EESZ az Előfizetőnek felróható okból az annak létrejöttére vonatkozó ÁSZF szabályoknak nem felelt meg.
• Az Előfizető jogosult az EESZ-től - legfeljebb a Szolgáltatás aktiválásának naptári napjáig elállni - amennyiben az abban meghatározott időpontig a Szolgáltató a Szolgáltatás aktiválását nem kezdi meg, és ezért az Előfizető a szolgáltatói késedelem miatt előálló, megfelelően igazolt érdekmúlás következtében a Szolgáltatást nem kívánja igénybe venni.
• Az Előfizető nem állhat el az Előfizetői Szerződéstől abban az esetben, ha az elállást tartalmazó nyilatkozatát legkésőbb a Szolgáltatás aktiválásának naptári napját megelőző napig nem juttatja el a Szolgáltató számára, avagy azt ezen időpontig nem adja postára. Amennyiben az elállást a Szolgáltató a szolgáltatás megkezdését követően veszi kézhez, a szolgáltatásnyújtás megkezdésével kapcsolatban felmerült költségeket az Előfizető köteles a Szolgáltató számára megtéríteni.
Az elállást a felek a másik félhez címzett, tértivevényes ajánlott levélbe foglalt írásbeli nyilatkozattal gyakorolhatják, és annak a címzett általi kézhezvételét követő 30 napon belül kötelesek az addig egymás számára teljesített szolgáltatásokat, árukat vagy díjakat megfizetni, visszafizetni vagy visszaszolgáltatni.
1.9.1.5 Az Előfizetői Szerződés megkötése, az előfizetői jogviszony létrejötte
Szolgáltató és az Igénylő az EESZ-t írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – így különösen az előfizetői szolgáltatás igénybevételével – köthetik meg. Az Előfizetői Szerződés határozott vagy határozatlan időre köthető.
A Szolgáltató az előfizetői jogviszony létrejöttének időpontjától kezdődően vállalja a Szolgáltatás nyújtását az Előfizető részére a jelen ÁSZF-ben meghatározott Szolgáltatásaktiválási időponttal és az EESZ-ben szükség szerint meghatározott egyszeri belépési díj és az utólag havi rendszerességgel fizetendő díjak ellenében.
Az Előfizető a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül semmilyen jogcímen nem jogosult az Előfizetői Szerződésből eredően őt megillető jogokat harmadik személyre átruházni, illetve a Szolgáltatást harmadik személy részére bármely jogcímen továbbértékesíteni.
Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevétele során köteles a jelen ÁSZF 3. számú mellékletében részletezett Etikai Kódex előírásait betartani.
1.9.1.6 Szerződéskötés írásban
Az írásbeli Előfizetői Szerződés megkötését a Szolgáltató és az Igénylő egyaránt kezdeményezhetik. Az előfizetői jogviszony úgy jön létre, hogy az Előfizető az Előfizetői Szerződést aláírja, és az egyszeri csatlakozási díjat megfizeti A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés megkötésével egyidejűleg az EESZ-t és a mindenkori ÁSZF kivonatát, valamint az Előfizető kérése és választása alapján az általa igényelt módon és formában – tartós adathordozón, elektronikus levélben ingyenesen, míg nyomtatott formában térítés ellenében – az ÁSZF-et az Előfizető rendelkezésére bocsátja.
A természetes személy előfizető a szerződéskötéskor köteles nyilatkozni arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni előfizetőként kívánja igénybe venni.
• Amennyiben az Előfizető az ÁSZF teljes szövegének átadását elektronikus formában igényli, azt a Szolgáltató Internetes honlapjáról (xxx.0xxx.xx) letöltheti.
Az Előfizetői Szerződés akkor érvényes, ha azt legalább két példányban kitöltötték, és azt az Igénylő, mint Előfizető részéről természetes személy Igénylő esetén az Igénylő saját kezűleg,
• nem természetes személy Igénylő esetén a képviseletre jogosult személy(ek), a Szolgáltató részéről
• az Ügyfélszolgálati Irodában történő igénybejelentés esetén a Szolgáltató arra felhatalmazott képviselője, vagy
• az Ügyfélszolgálati Irodán kívül felvett igénybejelentés esetén a Szolgáltató igazolvánnyal ellátott, aláírásra felhatalmazott képviselője írta alá
Az első példány a Szolgáltatóé, a második az Igénylő/Előfizető példánya. Az Igénylő/Előfizető térítésmentesen egy példányt jogosult átvenni. A szerződéskötés létrejöhet írásban a Viszonteladó Partner Ügyfélszolgálati Irodáiban is.
1.9.1.7 Szerződéskötés szóban, a távollevők között kötött szerződések speciális szabályai
A Szolgáltató telefonon, faxon keresztül is köthet Egyedi Előfizetői Szerződést. A telefon használata útján létrejött szerződések távollevők között kötött szerződéseknek minősülnek, ezért azok megkötésének módjára a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm.
rendelet, valamint a jelen ÁSZF szabályai vonatkoznak. A telefonon vagy faxon kötött szerződés esetén az előfizető személyes adatait a Szolgáltató köteles rögzíteni, amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik.
Az Előfizetőt a Szolgáltató munkavállalója vagy megbízottja (ügynöke) hívja fel, majd a szóbeli szerződéskötési eljárás megkezdésekor részletesen tájékoztatja a hívás céljáról, (vagyis arról, hogy a beszélgetés célja Egyedi Előfizetői Szerződés megkötése), és a megkötendő Egyedi előfizetői szerződés lényeges elemeiről, különös tekintettel:
az általa képviselt Xxxxxxxxxxx nevére, főbb adataira,
• a Szolgáltatás lényeges tulajdonságaira, igénybe vételének módjára, feltételeire, minőségére,
• a díjakra,
• arra a tényre, hogy amennyiben az Előfizetői Szerződést nem köti meg a beszélgetés során, a Szolgáltatónak ajánlati kötöttsége a jövőre nézve nem áll fenn,
• az Előfizetői Szerződés időtartamára,
• az esetleges hőségnyilatkozat fennállására, lényegére, tartalmára, időtartamára,
• következményeire, joghatásaira,
• az Előfizetői Szerződésben foglalt alapvető jogokra és kötelezettségekre, különös tekintettel az előfizetőt megillető elállási jogra,
• az Előfizetői Szerződés módosításának lehetőségére, feltételeire, következményeire,
• az Előfizetői Szerződés megszűnésére, megszüntetésére, különös tekintettel a felmondásának
• módjaira és annak jogkövetkezményeire,
• az ÁSZF (honlap) elérhetőségére vonatkozóan.
Az Egyedi Előfizetői Szerződés az Előfizetőnek a beszélgetés során az ajánlatra tett egyértelmű, kifejezett igenlő kinyilatkoztatása nyomán jön létre, a telefonbeszélgetés napján. A természetes személy előfizető a szerződéskötéskor köteles nyilatkozni arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni előfizetőként kívánja igénybe venni.
Az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötésének dátuma a telefonbeszélgetés napja.
A Szolgáltató a szóban kötött szerződésekről hangfelvételt készíthet, ennek tényéről a beszélgetés megkezdésekor tájékoztatja az Előfizetőt. A hangfelvétel készítésének jogalapja az Előfizető hozzájárulása, mely hozzájárulás megadása önkéntes. A Szolgáltató az engedélyt akkor tekintheti megadottnak, amennyiben az Előfizető az engedélyt kifejezett nyilatkozatával adja meg, és a telefonkapcsolatot fenntartja. Amennyiben az Előfizető nem járul hozzá a hangfelvétel készítéséhez, ezzel a szerződéskötéstől elzárkózhat, vagy a szerződéskötés más módjait (személyesen, írásban) is választhatja.
• A hangfelvétel készítésének célja az Előfizetői Szerződés létrejöttének és tartalmának igazolása. A Szolgáltató a hangfelvételeket az előfizetői adatokra vonatkozó előírások szerint, visszakereshető módon kezeli, amelynek részletes szabályait a jelen ÁSZF 11. fejezete és az 5. sz. mellékletében található Adatvédelmi Tájékoztató határozza meg. A hangfelvételekről a Szolgáltató igény esetén az Előfizető részére másolatot ad. Az adatkezelés időtartamának lejártát követően a Szolgáltató a hangfelvételeket törli.
• A Szolgáltató az Előfizetőt szerződéskötési szándékának megerősítése érdekében a szerződés megkötése dátumától számított 2-5 munkanapon belül telefonon ismételten megkeresheti az Előfizetőt egy megerősítő (ún. „verifikációs”) hívással. A verifikációs hívás célja, hogy a Szolgáltató ismételten megvizsgálja az Előfizető szerződéskötési szándékának, és az ezzel kapcsolatban tett igenlő nyilatkozatának fennállását. A megerősítő („verifikációs”) hívás során az Előfizetőnek lehetősége van korábbi, a szerződéskötésre vonatkozó nyilatkozatát fenntartani, avagy visszavonni. Ha az Előfizető a Szolgáltató által rögzített megerősítő („verifikációs”) hívás során szerződéskötési szándékát nem tartja fenn, vagy a javára más által tett nyilatkozatot utólag
nem hagyja xxxx, úgy a Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést szerződéskötési akarat hiányában nem tekinti létrejöttnek. A megerősítő („verifikációs”) híváshoz a jelen bekezdésében foglaltak kivételével egyéb joghatás (határidők számítása, jogvesztés stb.) nem fűződik.
• Az Előfizetői Szerződés megkötését követően a Szolgáltató az Előfizető számára a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése szerinti írásbeli megerősítést (a továbbiakban: Írásbeli Értesítés) küld „ajánlott” postai különszolgáltatás keretében, könyvelt küldeményként. Az Írásbeli Értesítés tartalmazza a telefonbeszélgetés útján megkötött Egyedi Előfizetői Szerződésre vonatkozó legfontosabb adatokat, kötelezettségeket és jogokat, különösen az egyéni Előfizetőt megillető elállási jog gyakorlásának feltételeit, módját és következményeit.
• Az egyéni Előfizető legkésőbb az Írásbeli Értesítés kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül a Szolgáltatóhoz intézett írásos nyilatkozattal, hátrányos jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az Előfizetői Szerződéstől. A szerződéstől való elállás azt jelenti, hogy a Felek (azaz a Szolgáltató és az egyéni Előfizető) úgy tekintik, mintha közöttük az Egyedi Előfizetői Szerződés létre sem jött volna, azonban
a) az igénybe vett szolgáltatás díját az Előfizetőnek ki kell egyenlítenie,
b) amennyiben a szolgáltatás reményében áru (berendezés) átadása történt, úgy azt az Előfizető köteles visszaszolgáltatni, az ezzel kapcsolatos költségeket viselni,
c) Előfizető köteles a Szolgáltatónak megfizetni a Szolgáltatás nem rendeltetésszerű igénybevételéből eredő kárát.
• Ezen felül az Előfizetőt egyéb költség nem terheli.
• Az egyéni Előfizető az elállási jogát abban az esetben is gyakorolhatja az erre nyitva álló határidőn belül, ha a teljesítést a Szolgáltató már megkezdte.
• Amennyiben az Előfizetői Szerződés teljesítésének megkezdése előtt az egyéni Előfizető bármiféle, a szerződéssel kapcsolatos fizetési kötelezettséget teljesített, úgy a Szolgáltató köteles az Előfizető által befizetett összeget az elállás kézhezvételétől számított 30 napon belül az Előfizetőnek visszatéríteni.
• Az Írásbeli Értesítés megküldése során a Szolgáltató az Előfizető ellenkező tartalmú, igazolt állításáig azzal a vélelemmel él, hogy Xxxxxxxxx a tájékoztatót annak ajánlott levélként történő postára
• adását követő 5. napon vette kézhez. Amennyiben a kézhezvétel napját az Előfizető vitatja, de Szolgáltató a kifogását nem fogadja el, a Szolgáltató a könyvelt küldemények esetében alkalmazható, a küldemény sorsáról való tájékoztatást szolgáló ún. tudakozódás szolgáltatást kezdeményez a Magyar Posta Küldeményforgalmi Üzletszabályzata szerint. A Magyar Posta eljárása a Szolgáltatónak a panasz elbírálására rendelkezésre álló határidejébe nem számít bele.
• Amennyiben Szolgáltató az Írásbeli Értesítés megküldését elmulasztja, az egyéni Előfizető az Előfizetői Szerződéstől annak megkötésétől számított 3 hónapon belül állhat el. Ha az Írásbeli Értesítés kézhezvételére a szerződéskötés napjától számított három hónapon belül kerül sor, ettől az időponttól számított nyolc munkanap elteltéig az egyéni Előfizető akkor is elállhat, ha a szerződéskötés dátumától számított három hónapból kevesebb, mint nyolc munkanap van hátra. Az elállás bejelentését határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha az egyéni Előfizető a nyilatkozatát a határidő lejárta előtt postára adja.
• Ha a Szolgáltató az Előfizetői Szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a megrendelt szolgáltatást nem áll módjában nyújtani, erről a körülményről annak felmerülésekor haladéktalanul, de legkésőbb a szerződéskötést követő 15 napon belül köteles az Előfizetőt tájékoztatni, és az Előfizető által esetlegesen befizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb a harminc napon belül visszatéríteni. Ebben az esetben a Szolgáltató helyettesítő szolgáltatást kínálhat fel, amelynek feltételeiről külön tájékoztatja az Előfizetőt.
1.9.1.8 Faxon kötött szerződés speciális szabályai:
A Szolgáltató abban az esetben, ha telefonon keresztül keresi meg az ügyfelet ajánlattételi lehetőséggel, de a szerződés nem jön létre telefonon keresztül (nem felel meg a 2.1.1.7 pontnak) a következő speciális feltételek lépnek életbe. Amennyiben a Megrendelőt érdekli a felajánlott szolgáltatás, de a szerződést nem kívánja megkötni hangbemondás útján a szerződéskötés a következőképpen zajlik. A Felek a 2.1.1.7 pont szerinti Írásbeli Értesítésnek tekintik a Megrendelő számára megküldött (faxon, emailben, postai úton) Egyéni Előfizetői Szerződést. Amennyiben az Előfizető faxon, emailben (scannelt formában, vagy elektronikus aláírással ellátott módon) visszajuttatja az egyedi Előfizető Szerződés aláírt példányát a Felek a a szerződés létrejöttének a visszajuttatást dátumát tekintik. Amennyiben az Előfizető több módon is visszajutatja a szerződést a szolgáltatóhoz beérkezett első szerződés dátuma az irányadó.
1.9.1.9 Az üzleten kívül írásban kötött előfizetői szerződések megkötésének speciális szabályai
Az üzleten kívül írásban kötött előfizetői szerződések megkötésének módjára az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről szóló 213/1008. (VIII.29.) Korm. rendelet, valamint a jelen ÁSZF szabályai vonatkoznak.
Az üzleten kívül - általában az Előfizető lakásán, vagy székhelyén - kötendő Egyedi Előfizetői szerződések megkötésére vonatkozó ajánlatot a Szolgáltató képviselője (ügynöke) a Szolgáltató Egyedi Előfizetői Szerződése és ajánlatának bemutatása útján teszi.
• Nem minősül üzlethelységen kívül kötött szerződéskötésre irányuló tevékenységnek, amennyiben a Szolgáltató képviselője az Igénylőt annak kifejezett kívánságára kereste fel.
• A Szolgáltató nevében eljáró ügynök az EESZ Xxxxxxx általi aláírásával egy időben tájékoztatja az Előfizetőt az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről és az üzleten kívüli kereskedés folytatásának egyes feltételeiről szóló 213/2008. (VIII.29.) Korm. rendelet szerinti jogairól, ide értve különösen elállási jogát. Az ügynök a szerződés lényegéről, megkötésének alapvető körülményeiről, az Előfizető legfontosabb jogairól és kötelezettségeiről külön Nyilatkozat aláíratásával hívja fel a figyelmet. A Nyilatkozatot a Szolgáltató megőrzi.
• A Szolgáltató az Előfizetőt a 213/2008. (VIII.29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés szerint megillető elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő első napjának a szerződéskötés napját tekinti.
• Az Előfizető a szerződéskötés napjától kezdődő 8 munkanapon belül a Szolgáltatóhoz intézett írásos, indokolás nélküli nyilatkozattal elállhat az Egyedi előfizetői szerződéstől, azonban a már igénybe vett szolgáltatások díját, (az egyszeri díj arányos részét illetve a forgalmi díjakat) meg kell fizetnie. Az elállás bejelentését határidőben megtettnek kell tekinteni, ha az Előfizető e nyilatkozatát legkésőbb az erre nyitva álló határidő utolsó napján postára adja.
• Amennyiben az Előfizető helyett - annak előzetes megbízása nélkül - más személy járt el, és ennek ténye az Egyedi előfizetői szerződésen, vagy a 2.1.1.7 bekezdésben írt Nyilatkozaton feltüntetésre kerül, Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést a jelen pont szabályainak alkalmazásával érvényesen és hatályosan létrejöttnek tekinti.
• A Szolgáltató az Előfizetőt szerződéskötési szándékának megerősítése érdekében a szerződés megkötése dátumától számított 2-5 munkanapon belül telefonon ismételten megkeresheti az Előfizetőt egy megerősítő (ún. „verifikációs”) hívással. A verifikációs hívás célja, hogy a Szolgáltató ismételten megvizsgálja az Előfizető szerződéskötési szándékának, és az ezzel
kapcsolatban tett igenlő nyilatkozatának fennállását. A megerősítő („verifikációs”) hívás során az Előfizetőnek lehetősége van korábbi, a szerződéskötésre vonatkozó nyilatkozatát fenntartani, avagy visszavonni. Ha az Előfizető a Szolgáltató által rögzített megerősítő („verifikációs”) hívás során szerződéskötési szándékát nem tartja fenn, vagy a javára más által tett nyilatkozatot utólag nem hagyja jóvá, úgy a Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést szerződéskötési akarat hiányában nem tekinti létrejöttnek. A megerősítő („verifikációs”) híváshoz az 2.1.1.7 bekezdésében foglaltak kivételével egyéb joghatás (határidők számítása, jogvesztés stb.) nem fűződik.
1.9.1.10 Szerződéskötés ráutaló magatartással
Szolgáltató által meghatározott bizonyos szolgáltatások esetében a szerződés a Szolgáltatás Előfizető által történő jogszerű igénybevételével jön létre.
1.9.1.11 Interneten keresztül
Az Igénylő a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó ajánlatát a Szolgáltató Interneten közzétett regisztrációs oldalán elhelyezett elektronikus adatlap szabályos és valóságnak megfelelő adatokkal történő kitöltésével és elektronikus úton történő megküldésével teheti meg. A Szolgáltató az ajánlat elfogadását az Igénylő felé elektronikus úton haladéktalanul visszaigazolja. Amennyiben a visszaigazolás az Igénylő ajánlatának elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik meg az Igénylőhöz, az Igénylő ajánlati kötöttsége megszűnik. Az ajánlat és annak visszaigazolása akkor tekintendő a másik félhez megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. A szerződés a felek között a visszaigazolás hozzáférhetővé válásával jön létre.
1.9.2 Az előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei
Az Igénylő írásban (papír alapon postán vagy faxon), szóban vagy elektronikus úton jelezheti a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát a Szolgáltató Ügyfélszolgálati pontjain, ezt követően a Szolgáltató tájékoztatja az Igénylőt a választott szolgáltatás igénybevételének feltételeiről, az EESZ megkötésének formai és eljárási szabályairól. A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás igénybevételére vonatkozó, az ÁSZF-ben meghatározottak szerinti elõfizetõi szerződés megkötésére irányuló ajánlat, igény (a továbbiakban: ajánlat) Szolgáltatóhoz való beérkezését, illetve jelenlévők között az igénylő erre irányuló ajánlatáról való tudomásszerzést követően – amennyiben szükséges és a szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor – haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az ajánlat teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen határidőn belül a szerződéses ajánlat beérkezésének megfelelő módon nyilatkozik és értesíti az ajánlattevőt arról, hogy
A) az ajánlatot elfogadja, és az ajánlat elfogadásával egyidejűleg az általa aláírt egyedi előfizetői szerződést átadja, megküldi, vagy távollévők között szóban kötött szerződés esetén az általa írásba foglalt szerződést hozzáférhetővé teszi,
b) a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában 15 napig nem tudja biztosítani, de az ajánlatot elfogadja, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az ajánlat beérkezésétől számított 3 hónapot vagy
c) az ajánlatot elutasítja.
1.9.3 Az elõfizetõi szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei
A Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele, hogy az igénybevevő rendelkezzen a vezetéknélküli internetszolgáltatás igénybevételéhez szükséges alapvető feltételekkel.:
- Tetőárbóc vagy szerelhető megközelíthető magaslati pont a fejállomás optimális rálátás érdekében.
- 230v szabványos hálózati csatlakozási pont megléte.
- A szolgáltató által felszerelt eszközök minimális védelme
- A szolgáltató által felszerelt eszközök megközelíthetőségének biztosítása a szolgáltató munkatársai részére.
A szolgáltatás igénybevételéhez ajánlatos eszközök: router, személyi számítógép vagy egyéb eszköz. Vezetéknélküli (Mikrohullámú) internet esetében, az internet csatlakozás bekötésének sikeressége a további feltétel.
1.9.4 A szolgáltatás igénybevételének esetleges idõbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
1.9.4.1 Internet hozzáférés szolgáltatások szolgáltatási területei (földrajzi korlátok):
Szolgáltatás | Szolgáltatási terület |
Vezeték nélküli (mikrohullámú) Internet | Bács-Kiskun megye |
1.9.4.2 Vezeték nélküli (mikrohullámú) Internet szolgáltatás esetén:
E szolgáltatási körön belül az alábbi szolgáltatásokat nyújtja a szolgáltató az előfizető részére:
-vezetéknélküli internet-hozzáférés szolgáltatás 2,4 GHz frekvenciatartományban,
-vezetéknélküli internet-hozzáférés szolgáltatás 5,8 GHz frekvenciatartományban
Az Előfizetők az előfizetői oldalon elhelyezett végberendezésekkel a szolgáltató adathálózatához csatlakoznak. A hazai Internet szolgáltatók hálózatával a szolgáltató adathálózatából kiindulva a Budapesti Internet Kicserél ponton (BIX) keresztül létesíthetnek kapcsolatot, ahol nemzetközi adatkapcsolatra is lehetőség van.
A szolgáltatás hozzáférési pont a Szolgáltató adathálózati központja, vagy az Előfizető telephelye. A csatorna kapacitás dedikált vagy átlagos lehet. A Szolgáltató a szolgáltatás kiépítéséhez és igénybe vételéhez saját eszközöket és végberendezéseket használ, melyek a Szolgáltató kizárólagos tulajdonát képezik, kivételt képeznek azok az előfizetők, akik a végberendezést megvásárolták.
1.10 Az Előfizetői Szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája
a. Az Előfizetői Szerződés megkötéséhez az Előfizető legalább a következő adatait köteles a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani, feltéve, hogy ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik:
• természetes személy Előfizető esetén neve, lakóhelye, tartózkodási helye, leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje, továbbá életkora miatt korlátozottan cselekvőképes személy esetén a törvényes képviselő fenti adatai. Ha természetes személy előfizető korlátozottan cselekvőképes, az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződés személyes adatok pontjában a természetes személy előfizető törvényes képviselőjének adatait is tartalmaznia kell.
• nem természetes személy Előfizető esetén cégneve, székhelye, levelezési címe, cégjegyzékszáma, bankszámlaszáma, képviselő neve.
b. Az Előfizetői Szerződés megkötésekor az Előfizető köteles írásban nyilatkozni arról, hogy a szolgáltatást egyéni Előfizetőként vagy nem egyéni Előfizetőként (üzleti/intézményi Előfizető) kívánja igénybe venni. Az Előfizető az előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozatát az Előfizetői Szerződés hatálya alatt az ügyfélszolgálaton történő bejelentéssel bármikor visszavonhatja vagy módosíthatja az ekként szükségessé váló további adatok megadása mellett.
c. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a megadott adatok valódiságát ellenőrizze. Ha az adatokat az Előfizető nem vagy nem a valóságnak megfelelően adja meg, úgy a Szolgáltató az előfizető szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatát érvénytelennek tekinti, amelyről az Előfizetőt lehetőség szerint a szerződéskötéssel azonos módon értesíti.
1.11 A szerzõdéskötéstõl számítva az elõfizetõi hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történõ csatlakozására, és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidõ
Az elõfizetõi szerzõdés alapján a Szolgáltató – műszaki okok kivételével – legfeljebb az elõfizetõi szerzõdés megkötésétõl számított 15 napon belül, vagy az elõfizetõ által az elõfizetõi szerzõdésben megjelölt késõbbi idõpontban, de legfeljebb a szerzõdés megkötésétõl számított 3 hónapon belül szolgáltatás nyújtását megkezdi.
Az előző bekezdésben meghatározott, illetve a szolgáltató által legfeljebb 3 hónapon belül vállalt határidõ elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után a belépési díj egy tizenötöd része, belépési díj hiányában az elõfizetõi szerzõdés alapján az adott elõfizetõi szolgáltatással kapcsolatban fizetendõ havi elõfizetési díj, illetve az elõre fizetett szolgáltatások esetén az elõre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa.
Amennyiben az elõfizetõi szerzõdésben foglalt határidõ teljesítésére a szolgáltató mûszaki okból nem képes, és ezért az elõfizetõi szerzõdést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidõ eredménytelen elteltétõl a szerzõdés megszûnéséig a fenti kötbér felét köteles megfizetni.
Ha a Szolgáltató az elõfizetõi szerzõdésben a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidõt túllépi, akkor az elõfizetõi hozzáférési pont létesítését megelõzõen az elõfizetõ jogosult a szerzõdéstõl hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az elõfizetõ elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerzõdés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követõ 30 napon belül visszatéríteni az elõfizetõ számára, az elõfizetõ pedig egyidejûleg köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
1.12 Az Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele, változás az ajánlattevő és az előfizető adataiban
1.12.1 Változás az előfizető adataiban
Az Előfizető köteles az adataiban bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül írásban tájékoztatni. Az Előfizető köteles az ellene indult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgáltatót az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni. Ezen kötelezettség elmulasztásából eredő kárért az Előfizető kártérítési felelősséggel tartozik, illetve a Szolgáltató az ebből eredő károkért nem vállal felelősséget.
1.12.2 Változás az előfizetői jellegben
Amennyiben az Előfizető előfizetői jellegében változás következik be, és az egyéni üzleti/intézményi Előfizetőnek, illetve az üzleti/intézményi Előfizető egyéni előfizetőnek minősül a továbbiakban, köteles a Szolgáltatót a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül írásban tájékoztatni. Az előfizetői jellegben történt változás az Előfizetői Szerződés változását eredményezi. A jellegváltoztatás esetén fizetendő díj összegét jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza.
1.12.3 Átírás
Ha az Előfizető személyében öröklés vagy jogutódlás következtében változás következik be, a Szolgáltató az örökös (jogutód) által előterjesztett átírás iránti kérelem alapján módosítja az Előfizetői Szerződést akként, hogy az Előfizetői Szerződésben az Előfizető helyébe az örökös (jogutód) lép.
Az átírás iránti kérelemhez csatolni kell az öröklés (jogutódlás) tényét hitelt érdemlően igazoló okiratot (hagyatékátadó végzést vagy cégbírósági végzést), és közölni kell az örökös (jogutód) jelen ÁSZF 1.102 pontjában meghatározott adatait.
• Az Előfizető kizárólag a Szolgáltató hozzájárulásával köthet olyan szerződést, amely szerint az Előfizetői Szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit teljes egészében harmadik személyre átruházza. Ebben az esetben az Előfizető az átírás iránti kérelemhez csatolni köteles az átruházásról szóló szerződést, a harmadik személy kötelezettségvállaló nyilatkozatát, amely szerint az Előfizetői Szerződésben foglaltakat magára nézve kötelezőnek fogadja el, továbbá közölni kell jelen ÁSZF-ben meghatározott adatait. A Szolgáltató a hozzájárulás megadását vagyoni vagy személyi biztosíték adásához kötheti. Ha a Szolgáltató a szerződéshez hozzájárul, az Előfizetői Szerződést módosítja akként, hogy az Előfizető helyébe a harmadik személy lép
• Az átírás esetén fizetendő díj összegét jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza. Az átírás teljesítésének határidejét az 7.4.2. pont és az 1. számú melléklet tartalmazza, amelynek feltétele a formai követelményeknek megfelelő átírás iránti kérelem benyújtása. A határidő be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni az Előfizető érdekkörében felmerült késedelemmel a Szolgáltató teljesítési határideje meghosszabbodik.
1.12.4 Áthelyezés
Mobil internet Szolgáltatás esetén áthelyezés nem értelmezhető, mivel a Szolgáltatás nem helyhez kötött, így Magyar Köztársaság területén belül a Vodafone Zrt mindenkori besugárzási/lefedettségi területén szabadon használható.
Helyhez kötött Internet esetében az előfizetői hozzáférés pont áthelyezésére – a szükséges műszaki feltételek fennállása esetén – közös megegyezés alapján a 4. sz. mellékletben foglalt külön díjfizetési kötelezettség mellett nyílik lehetőség, feltéve, hogy az előfizető a xDSL esetén a vezetékes telefon előfizetését (ügyfélszámát) az áthelyezés során fenntartja és az áthelyezés műszakilag lehetséges. Az áthelyezés időtartama alatt az előfizetői jogviszony folytonos, az előfizetőt díjfizetési kötelezettség terheli, és az áthelyezés időtartama a szerződés időtartamában beszámít. A szolgáltató a hiánytalan áthelyezési igény szolgáltatóhoz való beérkezését követõ 15 napon belül végzi el az igény
teljesíthetõsége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen idõn belül írásban értesíti az igénylõt arról, hogy
a) az áthelyezési igénybejelentést elfogadja, és azt az általános szerzõdési feltételekben meghatározott határidõn, legfeljebb azonban az igény beérkezését követõ 30 napon belül, vagy az elõfizetõ által az áthelyezési igényben megjelölt késõbbi, de legfeljebb az áthelyezési igény szolgáltatóhoz való beérkezésétõl számított 3 hónapon belüli idõpontban teljesíti,
b) az elõfizetõi hozzáférési pont áthelyezését mûszaki lehetõség hiányában az a) pont szerinti határidõben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igénybejelentést elfogadja és ezzel egyidejûleg (év, hónap, nap pontossággal) megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésõbbi idõpontját, amely nem haladhatja meg az áthelyezési igénybejelentéstõl számított 3 hónapot, vagy
c) az áthelyezési igényt mûszaki lehetõség hiányában elutasítja.
Az elõfizetõi hozzáférési pont megszüntetésétõl a szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig az elõfizetõi szolgáltatás szünetel. Erre az idõszakra a szolgáltató díjfizetési kötelezettséget nem állapíthat meg.
Az a) és b) pontjaiban meghatározott határidõk be nem tartása esetén a szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada.
Vezetéknélküli (mikrohullámú) internet esetében, az előfizetői hozzáférés pont áthelyezésére – a szükséges műszaki feltételek fennállása esetén – közös megegyezés alapján a 4. sz. mellékletben foglalt külön díjfizetési kötelezettség mellett nyílik lehetőség. Az áthelyezés időtartama alatt az előfizetői jogviszony folytonos, az előfizetőt díjfizetési kötelezettség terheli, és az áthelyezés időtartama a szerződés időtartamában beszámít.
A szolgáltató a hiánytalan áthelyezési igény, szolgáltatóhoz való beérkezését követõ 15 napon belül végzi el az igény teljesíthetõsége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen idõn belül írásban értesíti az igénylõt arról, hogy
a) az áthelyezési igénybejelentést elfogadja, és azt az általános szerzõdési feltételekben meghatározott határidõn, legfeljebb azonban az igény beérkezését követõ 30 napon belül, vagy az elõfizetõ által az áthelyezési igényben megjelölt késõbbi, de legfeljebb az áthelyezési igény szolgáltatóhoz való beérkezésétõl számított 3 hónapon belüli idõpontban teljesíti,
b) az elõfizetõi hozzáférési pont áthelyezését mûszaki lehetõség hiányában az a) pont szerinti határidõben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igénybejelentést elfogadja és ezzel egyidejûleg (év, hónap, nap pontossággal) megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésõbbi idõpontját, amely nem haladhatja meg az áthelyezési igénybejelentéstõl számított 3 hónapot, vagy
c) az áthelyezési igényt mûszaki lehetõség hiányában elutasítja.
Az elõfizetõi hozzáférési pont megszüntetésétõl a szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig az elõfizetõi szolgáltatás szünetel. Erre az idõszakra a szolgáltató díjfizetési kötelezettséget nem állapíthat meg.
Az a) és b) pontjaiban meghatározott határidõk be nem tartása esetén a szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada.
Az előfizetői szolgáltatás tartalma
1.13 A szolgáltató által nyújtott elõfizetõi szolgáltatás tartalma
A Szolgáltató az Előfizetők számára vezetéknélküli (mikrohullámú) Internet hozzáférési (elérési) szolgáltatás szolgáltatásokat nyújt (a továbbiakban együttesen „Szolgáltatás”-nak jelölve). A szolgáltatások részletes ismertetése az 1. sz. mellékletben található.
Az Internet hozzáférési szolgáltatás alapvető használati célja az Előfizetői végberendezések és a központi kiszolgáló berendezések közötti kapcsolat létrehozása különféle távközlő hálózatokon keresztül, és a kapcsolat ideje alatt a szolgáltatások által lehetővé tett protokollok szerinti adatátvitel megvalósítása, vagyis adat, jel, kép, hang adott címre történő továbbítása az Internet hálózaton belül.
A szolgáltatás nem távközlő hálózat-specifikus, a Szolgáltató az Előfizetői végberendezés Internet hálózatra történő csatlakozását az Előfizető igénye szerint különböző távközlő hálózatokon keresztül, különféle technológiai megoldásokat alkalmazva biztosítja.
1.13.1 Mobil Internet hozzáférési szolgáltatás (Internet hozzáférési (elérési) szolgáltatás mobil):
A Szolgáltatás igénybevétele 2015.05.01-től nem . lehetséges.
1.13.2 Helyhez kötött internet esetén (Internet hozzáférési (elérési) szolgáltatás helyhez kötött esetén): xDSL szolgáltatás esetén
A Szolgáltatás igénybevétele 2015.05.01-től nem . lehetséges.
1.13.3 Vezeték nélküli (mikrohullámú) hozzáférési szolgáltatás (Internet hozzáférési szolgáltatás):
1.13.3.1 A Szolgáltatás aktiválása
A szolgáltatás aktiválásának kiépítésnek feltétele, hogy az Előfizetői ingatlanáról a Szolgáltató bázisállomásának megfelelő vételi lehetősége. Valamint az előfizető ingatlanán megfelelő antennatartó megléte, ellenkező esetben a Szolgáltató telepíti azt, (a mindenkori díjazás ellenében) a helyszíni körülményekhez mérten.
1.13.3.2 A szolgáltatás használatához szükséges eszközök
A Szolgáltató az Előfizető ingatlanára telepít egy szabványos UTP (Ethernet RJ45) csatlakozóval ellátott berendezés, amely szabványos TCP/IP kommunikációra. Az előfizetőnek rendelkeznie kell egy olyan programcsomaggal, amely tartalmazza az Internet hálózati szolgáltatás igénybevételéhez szükséges felhasználói programokat. Ezen felül rendelkeznie kell PPPoE (PPP over Ethernet) kliens program működtetéséhez szükséges hardver és szoftver feltételekkel.
1.13.4 Kiegészítő szolgáltatások
A Szolgáltató az Előfizetők számára az Internet szolgáltatáshoz kapcsolódó, távközlési szolgáltatásnak nem minősülő egyéb kiegészítő szolgáltatásokat is nyújt. A kiegészítő szolgáltatások igénybevételére kötött külön megállapodások az Internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó Előfizetői szerződésektől eltérő jogviszonyt jelentenek, így azokra a jelen ÁSZF-ben foglaltak – a felek eltérő megállapodása
hiányában – nem irányadóak. A Szolgáltató ideiglenesen kialakíthat olyan kiegészítő- szolgáltatáscsomagokat, amelyeket az Előfizetők csak, mint egész rendelhetik meg, illetve amelyeket kizárólag valamely Internet szolgáltatást igénybe vevő Előfizetői kör veheti igénybe.
A fenti Internet szolgáltatások egyes típusainak részletes leírását jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az egyes típusokon belül, illetve az egyes típusok elemeiből szolgáltatáscsomagokat állítson össze.
1.13.5 A távközlés védelme
a. Mivel a távközlési eszközök működését zavaró berendezés (készülék, vezeték, jármű vagy egyéb létesítmény) üzemben tartója köteles a zavart megelőzni, vagy a keletkezett zavart megszüntetni, a
Szolgáltató a zavart okozó berendezés tulajdonosát (üzemeltetőjét) a zavarás megszüntetésére megfelelő határidő kitűzésével írásban felszólítja, ennek eredménytelensége esetén a hatóságnál kezdeményezi, hogy a zavart okozó berendezés tulajdonosát
• a berendezés zavarszűrésére,
• a berendezés áthelyezésére, vagy
• a zavar más módon történő elhárítására kötelezze.
b. Az előfizetői berendezést a Szolgáltató bármikor megvizsgálhatja, és rendeltetésszerű használatát ellenőrizheti. Az Előfizető köteles ezt lehetővé tenni.
c. A Internet Szolgáltatás esetén fenti esetekben a Szolgáltató jogosult bármely adathívást megszakítani.
1.14 A szolgáltatás igénybevehetõségének földrajzi területe
1.14.1 Internet hozzáférés szolgáltatások szolgáltatási területei (földrajzi korlátok):
Szolgáltatás | Szolgáltatási terület |
Vezeték nélküli (mikrohullámú) Internet | Bács-Kiskun megye |
1.14.2 Mobil Internet hozzáférési szolgáltatás esetén:
A Szolgáltatás igénybevétele 2015.05.01-től nem . lehetséges.
1.14.3 Helyhez kötött Internet hozzáférési szolgáltatás esetén:
A Szolgáltatás igénybevétele 2015.05.01-től nem . lehetséges.
1.14.4 Vezeték nélküli (mikrohullámú) Internet esetében:
1.15 Szolgáltató nem nyújt egyetemes Szolgáltatást
1.16 A szolgáltató felelõsségi határát jelentõ elõfizetõi hozzáférési pont helye
Vezeték nélküli (mikrohullámú) internet esetében a Szolgáltatás hozzáférési pont a szabványos UTP (Ethernet RJ45) csatlakozóval ellátott berendezésbe csatlakoztatott kábel RJ45 csatlakozó pontja.
Az előfizetői Szolgáltatás minősége, biztonsága
1.17 Az elõfizetõi szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minõségének az elõfizetõk és felhasználók védelmével összefüggõ követelményeirõl szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt szolgáltatásminõségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és teljesítésük ellenõrzésének mérési módszere
A Szolgáltatás egyes típusainak minőségi célértékeit és mérésének módszerét (rendelkezésre állási idő, stb.) a jelen ÁSZF 2. számú melléklete tartalmazza.
A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének lehetőségét – ideértve a hálózat üzemeltetését, a fejlesztést, a karbantartást, a felügyeletet és a hibaelhárítást - a vonatkozó jogszabályokban előírt műszaki előírásoknak megfelelően, a rendelkezésére álló és a Szolgáltatóval együttműködő Partnerszolgáltatókkal kötött (T-Com, Vodafone Zrt.) szerződésekben foglaltaknak megfelelően, valamint a vonatkozó nemzetközi ajánlásokban foglaltaknak megfelelően biztosított műszaki- technikai feltételek mellett a tőle elvárható módon biztosítja.
A Szolgáltató szavatolja, hogy az általa nyújtott Szolgáltatás megfelel az Egyedi Előfizetői Szerződésben és az egyes szolgáltatás típusok leírásaiban foglalt minőségi követelményeknek az együttműködő partnerszolgáltatók szolgáltatásának függvényében.
A Szolgáltató nem felel olyan károkért, amelyek hatósági rendelkezés, hatósági engedély megtagadása vagy késedelmes megadása, a szolgáltatási jogosultság visszavonása vagy módosítása, vis major, illetve egyéb, a Szolgáltató érdekkörén kívüli ok miatt következnek be, vagy az Előfizető érdekkörében álló ok miatt állnak elő.
1.18 Amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minõségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhetõ más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történõ hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése
Az ide vonatkozó szolgáltatás igénybevétele 2015.05.01-től nem . lehetséges
1.19 Tájékoztatás azon intézkedésrõl, amelyeket a szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhetõ pontokkal kapcsolatban tehet
Adatbiztonság
A Szolgáltató által kezelt személyes adatok biztonságát, illetve az Internet hálózat igénybevételével továbbított közlések titkosságát elsősorban a különböző számítógépes visszaélések, támadások fenyegetik. Ilyen visszaélések:
a) a számítógépes vírusok, amelyek a Szolgáltató által tárolt személyes és egyéb adatok sérülését, megsemmisülését eredményezhetik,
b) a számítógépes betörés, amelynek során a Szolgáltató által tárolt személyes és egyéb adatokhoz illetéktelen személyek jogosulatlanul hozzáférhetnek, azokat megváltoztathatják vagy nyilvánosságra hozhatják,
c) a számítógépes kalózkodás, amelynek során az Internet hálózat igénybevételével továbbított közlések tartalmát illetéktelen személyek kifürkészhetik.
Mind a Szolgáltató, mind az Előfizető köteles a tőle elvárható műszaki és szervezési intézkedéseket megtenni a fentebb meghatározott veszélyek csökkentése, illetve elhárítása érdekében.
A Szolgáltató által végrehajtott biztonsági intézkedések
A Szolgáltató biztosítja azokat a technikai feltételeket, illetve kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a személyes és egyéb adatok fokozottabb védelméhez, illetve az Internet hálózaton továbbított közlések kifürkészésének lehető legteljesebb megakadályozásához szükségesek.
A Szolgáltató az írásban megkötött Előfizetői szerződéseket, illetve az elektronikus úton rögzített Előfizetői adatokat biztonságos helyen, irattárban, illetve számítógépeken tárolja és őrzi.
A Szolgáltató a számítógépein tárolt Előfizetői adatokat biztonsági tűzfal rendszerrel és vírusölő programokkal védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás, törlés, sérülés és megsemmisülés ellen.
A Szolgáltató az elektronikus úton rögzített Előfizetői adatokat csak az arra feljogosított alkalmazottai, megbízottai és alvállalkozói részére teszi elérhetővé egyedi azonosítójuk és jelszavuk megadása után.
Az Előfizető által végrehajtható biztonsági intézkedések
Az Előfizető köteles minden tőle elvárhatót megtenni személyes adatainak, különösen a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez szükséges bejelentkezési azonosító, illetve jelszó (kód) védelme érdekében. Az Előfizető felelősséggel tartozik minden olyan eseményért, tevékenységért, mely bejelentkezési azonosítójának, illetve jelszavának (kódjának) felhasználásával valósult meg.
A szolgáltatás igénybevételének fokozott biztonságát szolgálja a jelszó időről-időre történő megváltoztatása. Az Előfizető a jelszót bármikor jogosult az ügyfélszolgálat igénybevételével költségmentesen megváltoztatni. Ha a jelszó illetéktelen személyek tudomására jutott, az Előfizető köteles a jelszót haladéktalanul megváltoztatni. A jelszó megváltoztatásával kapcsolatos további információkról a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán nyújt tájékoztatást.
A hálózati vírusok elhárítása érdekében javasolt, hogy az Előfizető minden olyan programot, amely e- mail-ben ismeretlen címről érkezik az Előfizetőhöz, a dokumentum megnyitása nélkül töröljön, illetve
a vírusok kiszűrése érdekében számítógépére vírusirtó programot telepítsen. A program telepítésével és használatával kapcsolatban az Előfizető a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kérhet tájékoztatást.
A személyes adatok biztonságát és a szolgáltatás igénybevételével továbbított közlések titkosságát fenyegető számítógépes visszaélések elleni védekezés hatásos eszköze a biztonsági tűzfal rendszer kiépítése, amelyet a Szolgáltató az Előfizető részére külön megállapodás alapján vállalja. A lehetséges megoldásokról és azok költségeiről a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán ad tájékoztatást.
A Szolgáltató spam- és vírusszűrési szolgáltatásokat nyújt a szerverein definiált e-mail címek részére. Alapesetben mind a spam- mind a vírusszűrés ki van kapcsolva, ezeket az ügyfél webes felületen keresztül bekapcsolhatja, illetve a spam szűrő érzékenységét hangolhatja.
1.20 Az elõfizetõi végberendezés csatlakoztatásának feltételei
Vezeték nélküli (mikrohullámú internet) csatlakozásának feltétele, hogy az Előfizető végberendezésének rendelkezni kell szabványos ethernet RJ45 ajzattal szerelt hálózati kártyának, valamint internet szolgáltatás igénybe vételét biztosító program csomaggal. Ezen felül rendelkeznie kell PPPoE (PPP over Ethernet) kliens program működtetéséhez szükséges hardver -és szoftver feltételekkel.
Szünetelések, korlátozások
1.21 Az elõfizetõi szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az elõfizetõ által kérhetõ szüneteltetés leghosszabb idõtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendõ díj mértéke
A Szolgáltatás általában az alábbi okok miatt szünetelhet:
• Az Előfizető kérésére
• A Szolgáltató érdekkörében felmerülő okból
• Előre nem látható és el nem hárítható külső ok (vis major) esetén
• Közérdekből
A szünetelés a jogviszony folytonosságát nem érinti. A Szolgáltatás szünetelése esetén a Szolgáltató az Előfizető által bonyolított adathívás forgalmat szünetelteti.
1.21.1 A Szolgáltatás szünetelése az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt
Az Előfizető szüneteltetés iránti kérelme alapján a Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtását – amennyiben ezt a Szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik – köteles szüneteltetni. A Szolgáltató a kérelem végrehajtását a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül teljesíti. A szünetelés a kezdő időpontjától a visszakapcsolás időpontjáig tart. A szünetelés ideje beleszámít az éves rendelkezésre állás idejébe. A szünetelés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti, azonban a szünetelés ideje a határozott idejű vagy hűségidőszakot vállalt Előfizetői Szerződés időtartamába nem számít bele. A szünetelés leghosszabb időtartama egyéni Előfizető esetén 6 hónap, egyéb Előfizetők esetén 1 hónap.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére történő szünetelés esetén az Előfizető által megjelölt időpontban vagy ennek megjelölése hiányában a szünetelés okának megszűnését követően a Szolgáltatást a szünetelést megelőző állapotba visszaállítja.
A Szolgáltatás Xxxxxxxxx által kért szünetelése esetén, illetve amennyiben a Szolgáltatás szüneteltetésére vagy korlátozására az Előfizetőre visszavezethető ok miatt kerül sor, az Előfizető visszaállítási díjat köteles fizetni, kivéve ha helyszíni intézkedés a visszaállításhoz nem szükséges.
Az Előfizető érdekkörében felmerült okból az Előfizetői Szerződés felmondási ideje alatt szünetel a Szolgáltatás, amennyiben az Előfizető fizetésképtelennek bizonyul (beleértve, hogy ellene csődeljárás, felszámolási eljárás indult), illetve amennyiben ellene végelszámolási vagy törlési eljárás indult és emiatt a Szolgáltató az Előfizetői Szerződést felmondja, kivéve ha az eljárás alatt álló Előfizető képviseletére jogosult személy a díjfizetésre vonatkozó kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesz és a Szolgáltató által meghatározott, legfeljebb a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő vagyoni biztosítékot ad.
Szünetel a szolgáltatás, ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott;
Az Előfizető érdekkörében felmerülő okból szünetel a szolgáltatás az Előfizető tulajdonában lévő előfizetéseken, amennyiben az Előfizetővel történő telefonos adategyeztetés során a Szolgáltató részéről egyértelműen feltételezhető, hogy az Előfizetői Szerződés megkötésekor a Szolgáltatót tévedésbe ejtették, vagy tévedésben tartották (így például, ha az adategyeztetés során valószínűsíthető, hogy az Előfizető adataival visszaéltek).
A szolgáltatás díjfizetés elmaradása miatti 15 napot meghaladó korlátozását követõen, amennyiben a Szolgáltató nem él az ÁSZF 12.4 pontjában biztosított felmondási jogosultságával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számíthat fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés idõtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idõvel az elõfizetõi szerzõdést felmondhatja.
Amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínûsíthetõ, hogy az elõfizetõ a szerzõdés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette, a szolgáltató jogosult az elõfizetõi szerzõdést legalább 15 napos felmondási idõvel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni. (lásd még 12.3)
1.21.2 Szünetelés a Szolgáltató érdekkörében felmerülő és vis major okból
Tervezett üzemkiesés
• a Szolgáltató által üzemeltetett eszközök rendszeres karbantartása, vagy
• hálózatának felújítása, cseréje során állhat elő.
A rendszeres karbantartás során a Szolgáltató azon technikai eszközeinek üzemképes állapotban tartásához szükséges munkálatokat végzi, amelyek a Szolgáltatás minőségi célértékeinek elérését és folyamatos fenntartását biztosítják, a hálózat- felújítás és csere pedig ezeknek a technikai
eszközöknek az időről időre szükséges megújítását célozza. A Szolgáltató vállalja, hogy a tervezett karbantartási munkák miatti országos szolgáltatási szünetek éjfél és hajnali öt óra között lesznek, és nem haladják meg a havi egy (1) órát, valamint az évente összesen négy (4) órát.
A Szolgáltató a rendszeres karbantartás megkezdését megelőzően legalább 15 nappal az Előfizetőt értesíteni köteles. A Szolgáltató abban az esetben is köteles az Előfizetőt 15 nappal korábban értesíteni, ha az előreláthatóan szünetelést eredményező rendszeres karbantartási munkálatokra az itt megadott időablakon kívül kerül sor. A rendszeres karbantartás miatt kiesett időtartamok nem számítanak bele a Szolgáltató által vállalt éves rendelkezésre állási időbe.
1.21.3 Díjfizetés, illetve díjvisszatérítés a szünetelés alatt
Előfizető kérelmére történő szüneteltetés esetén és annak időtartamára Előfizető a jelen ÁSZF 4. számú mellékletében meghatározott havi szünetelési díjat köteles fizetni.
• Amennyiben a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve a rendszeres karbantartást – a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díjfizetésére nem köteles.
• A Szolgáltatót a díj-visszatérítési kötelezettség nem terheli, ha a szünetelés oka vis major, feltéve, ha igazolja, hogy a szünetelést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetése érdekében minden tőle elvárható intézkedést megtett.
• A Szolgáltatás szünetelhet minkét fél érdekkörén kívül eső okból (vis maior). Ha a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díjfizetésére nem köteles.
• Közérdekből történő szünetelés esetén Előfizető díjfizetésre, Szolgáltató díjvisszatérítésre nem köteles.
• A Szolgáltatás szünetelésével kapcsolatban okozott károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
• Ha a szüneteltetés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, a Szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat. Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés oka vis maior, feltéve hogy a Szolgáltató igazolja, hogy minden tőle elvárhatót megtett a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére.
1.21.4 Szünetelés egyéb okból
1.21.4.1 Nem tervezett üzemkiesés
• a rendkívüli okból szükségszerűvé váló karbantartási, fenntartási munkák végzésekor (nem tervezett karbantartás), illetve
• a Szolgáltató és az Előfizető érdekkörén kívül eső, előre nem látható és el nem hárítható külső ok (vis major), valamint
• mindkét fél érdekkörén kívül eső ok miatt állt elő.
A nem tervezett karbantartás esetén Szolgáltató az Előfizetőt a várhatóan üzemszünettel járó munkálatokról legalább 24 órával korábban értesíteni köteles.
A karbantartás illetve a felújítás a Szolgáltatás szünetelését csak abban az esetben eredményezheti, ha Szolgáltatónak szüneteltetést nem Igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre. Az ezen okból elrendelt szüneteltetés naptári hetente a 4 órát, naptári hónaponként pedig az 1 napot nem haladhatja meg.
Amennyiben Szolgáltató vis major okra hivatkozva szünetelteti a Szolgáltatást, igazolnia kell, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett.
1.21.4.2 Szünetelés közérdekből
Közérdekből történő szünetelésére sor kerülhet a Magyar Köztársaság honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében, a jogszabályok által előírt módon.
1.22 Az elõfizetõi szolgáltatás korlátozásának, így különösen az elõfizetõ által indított vagy az elõfizetõnél végzõdtetett forgalom korlátozásának, az elõfizetõi szolgáltatás minõségi vagy más jellemzõi csökkentésének esetei és feltételei
A Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítése mellett az Előfizető által bonyolított adathívás forgalmat korlátozhatja, illetve a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőit csökkentheti, ha:
• az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető a mobil rádiótelefon-hálózathoz megfelelőség- tanúsítással nem rendelkező Mobil Eszközt,végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott,
• a Szolgáltatás nyújtását részben vagy teljesen megszakítja, akadályozza, a minőségét hátrányosan befolyásolja, vagy egyéb módon csorbítja, vagy
• az Előfizető túllépte az Egyedi Előfizetői Szerződésben meghatározott díjcsomagjában elérhető forgalmi korlátot vagy
• az Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti vagy azt a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja
• A Szolgáltató a hálózata, valamint az Előfizetői védelme érdekében az Internet Szolgáltatók Tanácsának (xxx.xxxx.xx) iránymutatása alapján köteles a kéretlen levelek továbbításának megakadályozására. A Szolgáltató jogosult az általa nyújtott Szolgáltatás igénybevételét korlátozni abban az esetben, ha az általa kezelt forgalmi adatok alapján megállapítható, hogy az előfizetői Mobil Eszközről az átlagos felhasználási szokásokhoz képest olyan jelentős mennyiségű elektronikus küldemény vagy egyéb adat (így különösen kéretlen elektronikus levél vagy üzenet – SPAM) továbbítása történt, mely a Szolgáltató, vagy a címzett által üzemeltetett rendszerek működését korlátozza vagy akadályozza. A Szolgáltató a fenti cél elérése érdekében korlátozhatja az Internet kapcsolaton keresztül küldött, de nem a Szolgáltató e-mail (SMTP) szerverén át folytatott e-mail kommunikációt annak tartalmi vizsgálata és rögzítése nélkül.
• A Szolgáltató jogosult lassítani az adatforgalmat az ÁSZF 4. számú mellékletében meghatározott sebességre, amennyiben az Előfizető túllépte a díjcsomagjában foglalt adatmennyiséget. Az adatforgalom lassítása nem jelenti a letölthető adatmennyiség korlátozását, a lassítás a hálózat veszélyeztetésének befejeztével, de legkésőbb az adott számlázási ciklus lezárultéval megszűnik.
• az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is van esedékes díjtartozása, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak vagyoni biztosítékot nem adott,
Ha az Elõfizetõ a korlátozás okát megszünteti és errõl a Szolgáltató hitelt érdemlõ módon tudomást szerez, a Szolgáltató köteles az elõfizetõ kérésétõl számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden megkezdett késedelmes nap után kötbért köteles fizetni. A kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke az elõfizetõi szerzõdés alapján az adott
elõfizetõi szolgáltatással kapcsolatban fizetendõ havi elõfizetési díj, illetve elõre fizetett szolgáltatás esetén az elõre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese. A megtévesztés és díjtartozás miatti korlátozás esetén, ha az Előfizető több előfizetéssel is rendelkezik, úgy azok bármelyikével kapcsolatban elkövetett szerződésszegés esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatást valamennyi előfizetésnél egyidejűleg korlátozni.
A Szolgáltató köteles az Előfizető kérelmére újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt, kivéve azon eseteket, melyek fennállása esetén a Szolgáltatót nem terheli szerződéskötési, illetve szolgáltatási kötelezettség az Elektronikus Hírközlésről szóló törvény (Eht)
118. § (4) alapján. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás ismételt biztosításáért a Díjszabásban megállapított díjat az Előfizetőnek felszámítani. A Szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos díjat számíthat fel, ami a havidíj 50%-a lehet. Előfizető magatartása miatt bekövetkezett szolgáltatáskorlátozásnak az Előfizető kérésére történő megszüntetésére csak a jelen ÁSZF 4. számú mellékletében meghatározott visszakapcsolási díj és valamennyi hátralékos tartozás megfizetése után a belül kerülhet sor ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlően tudomást szerez.
A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozása esetén is köteles biztosítani a 9,6/9,6kbit/s forgalmi sebességet.
A Szolgáltatás korlátozását - a korlátozás okának vizsgálata nélkül - a Szolgáltató a korlátozás okának bekövetkezését követő maximum 60 napig engedélyezi, utána a Szolgáltatás nyújtását megszünteti.
A forgalomkorlátozás részletes szabályai az 1. számú mellékletben találhatóak.
Ügyfélkapcsolat, hibaelhárítás, panaszkezelés, jogviták
1.23 A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás
A hibaelhárítási célértékek a 2. számú mellékletben találhatóak.
1.23.1 Hibaelhárítás
Közvetítő Szolgáltatókon keresztül történő hibabejentés esetében a Közvetítő Szolgáltató a saját nevében, de a Szolgáltató képviseletében jár el a jelen pontban foglaltaknak megfelelően.
A Szolgáltató folyamatos ügyfélszolgálatot működtet, ahol az Előfizető közvetlenül személyesen az Ügyfélszolgálati Irodában, Közvetítő Szolgáltató Ügyfélszolgálati Irodájában, írásban faxon és emailen, vagy telefonon bejelentheti a Szolgáltatás meghibásodását. Az ügyfélszolgálat elérhetőségét jelen ÁSZF tartalmazza. Szolgáltató a hibaelhárítást a Mobil Internet Szolgáltatás esetében annak jellegénél fogva a Vodafone Zrt-vel együttműködésben végzi. A Szolgáltatónak a hibabejelentést az Előfizető részére vissza kell igazolnia, és nyilvántartásba kell vennie. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell:
• az Előfizető értesítési címét vagy más azonosítóját,
• az Előfizetői hívószámot vagy más azonosítót,
• a hibajelenség leírását,
• a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra),
• a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,
• a hiba okát,
• a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát), az Előfizető értesítésének módját és időpontját.
A Szolgáltató a hiba bejelentése után haladéktalanul megkezdi a hibabehatárolást. Az elvégzett vizsgálat alapján a Szolgáltató haladéktalanul és megfelelő indokolással köteles az Előfizetőt értesíteni arról, hogy
• a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba az Előfizető érdekkörébe tartozó okból merült fel,
• a hiba kijavítását megkezdte,
• a hiba kijavítását három munkanapon belül nem tudja vállalni, ezért az Előfizető részére meghatározott mértékű díjcsökkentést nyújt.
A Szolgáltató az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult hibát annak bejelentésétől számítva a 2. számú mellékletben meghatározott határidőn belül kijavítja. Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében és az Előfizető által meghatározott időpontban lehetséges, vagy ha a kijavítás a Szolgáltató és az Előfizető megállapodása szerinti időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidő a kiesés időtartamával meghosszabbodik. A hibaelhárításra vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató a hiba bejelentése esetén kötbér fizetésére köteles a hiba bejelentésétől számított harmadik munkanaptól a hiba elhárításáig.
A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon, hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt legalább egy évig megőrzi.
Ha az Előfizető által tett hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a Szolgáltató által használatba adott berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket az Előfizető köteles a Szolgáltató számlája alapján a Szolgáltató számára megfizetni.
Vezeték nélküli (mikrohullámú) internet esetében:
A Szolgáltató technikai-, adminisztratív-, panasz- és hibabejelentő ügyfélszolgálatot működtet. A személyes ügyfélszolgálat igénybevételéhez be kell fáradnia az előfizetőnek a szolgáltató irodájába. A Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetősége az 1. pontban található.
Az előfizető a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos panaszokat írásban vagy e-mail-ben nyújthatja be.
Az ügyfélszolgálaton igénybe vehető szolgáltatások:
• hibabejelentés,
• panaszok, reklamációk fogadása,
• szolgáltatással kapcsolatos egyéb bejelentések,
• tájékoztató a vezeték nélküli egyéni, üzleti és bérelt vonali internet szolgáltatásról.
A bejelentett panaszokat a szolgáltató 3 munkanapon belül kivizsgálja, és a bejelentésen feltüntetett módon, 3 munkanapon belül értesíti az előfizetőt.
Az előfizető a fenti pontokban meghatározott bejelentésének elutasítása esetén jogosult a Területi Hírközlési Hivatal vizsgálatát kérni. Az előfizetői panasz elutasítása esetén követendő eljárást egyebekben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 38. § (3) bekezdése tartalmazza. A telefonos ügyfélszolgálat nyitvatartási időn belül bármikor igénybe vehető.
Az ügyfélszolgálatnak nem feladatai az oktatás, helyszíni installálás illetve hibaelhárítás, az előfizető gépének alkalmassá tétele a szolgáltatás fogadásra. E szolgáltatásokat a Szolgáltató a mindenkori szolgáltatási árainak megfelelően végzi. A Szolgáltató a hibabejelentés vizsgálatát legkésőbb a következő munkanapon megkezdi, és annak befejezéséről haladéktalanul értesíti az előfizetőtt.
1.24 Az elõfizetõi bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése)
1.24.1 Előfizetői panaszok kezelése
• A Szolgáltató az ügyfélszolgálathoz érkező, a szolgáltatás minőségére vonatkozó előfizetői panaszokat kivizsgálja, és a vizsgálat eredményéről a panasz benyújtásától számított 30 napon belül írásban (postai levél, fax, elektronikus levél) tájékoztatja az Előfizetőt. A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató az indokolással ellátott, írásba foglalt választ az Előfizetőnek megküldi. Amennyiben az Előfizetőt a Szolgáltató hibás vagy késedelmes teljesítése miatt kár érte, azonban az ÁSZF rendelkezései szerint kötbér, illetve díjcsökkentés nem illeti meg, vagy álláspontja szerint az igazolt kára az e fejezetben meghatározottak szerint számított kötbér, illetve díjcsökkentés mértékét meghaladja, azt kárigénye érvényesítése érdekében a Szolgáltató számára írásban be kell jelentenie. Ez esetben a Szolgáltató kialakítja a kárigénnyel kapcsolatos álláspontját, arról az Előfizetőt értesíti. Az Előfizető - amennyiben vitatja a Szolgáltatónak a hibás teljesítéssel kapcsolatos állásfoglalását - a Hírközlési Hatósághoz, illetve a Hatóságon belül a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjéhez fordulhat annak figyelembe vételével, hogy a hírközlési hatóságnak díjvita elbírálására nincs hatásköre, arra az illetékes bíróság jogosult.
1.24.2 Díjreklamáció intézése
• Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét írásban vitatja, a Szolgáltató a díjreklamációt haladéktalanul nyilvántartásba veszi és a bejelentés benyújtásától számított 30 napon belül megvizsgálja. E határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az előfizetői szerződést a díjfizetés elmulasztása miatt felmondani.
• Ha az Előfizető a díjreklamációt a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be a Szolgáltatóhoz, és a bejelentést a Szolgáltató nem utasítja el 5 napon belül, úgy a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik.
• Ha az Előfizető a Szolgáltató által követelt díj összegszerűségét vitatja, a Szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a számlázási rendszere zárt, a díj számlálása, továbbá megállapítása helyes volt.
• Ha a Szolgáltató számlázási rendszerének zártságát a miniszter által kijelölt tanúsító szervezet tanúsítja, a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával akkor sem hosszabbodik meg, ha a Szolgáltató a bejelentést 5 napon belül nem utasítja el. A tanúsítás megtörténtét a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán közzéteszi, és erről értesíti az Előfizetőt.
• Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított 30 napon belül a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy azt az Előfizető által írásban vagy elektronikus levélben megjelölt bankszámlára vagy magyarországi címre az Előfizető részére egy összegben visszafizeti, feltéve, hogy az Előfizetőnek nincs a Szolgáltatóval szemben fennálló lejárt tartozása. A
díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az Előfizetőt megillető kamat mértéke megegyezik a Szolgáltatót az Előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértékével.
• Az Előfizető kérésére a Szolgáltatónak biztosítania kell, hogy az Előfizető az adatkezelési szabályok figyelembe vételével, a kezelt adatok törléséig díjmentesen megismerhesse a fizetendő díj számításához szükséges forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatást.
• A bejelentett számlapanaszok kivizsgálási és elintézési határidejét a 2. számú melléklet tartalmazza.
1.25 Az elõfizetõ jogai az elõfizetõi szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az elõfizetõt megilletõ kötbér mértéke, az elõfizetõi szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
1.25.1 Panaszkezelés és jogviták
Közvetítő Szolgáltatókon keresztül történő hibás teljesítés esetében a Közvetítő Szolgáltató a saját nevében, de a Szolgáltató képviseletében jár el a jelen pontban foglaltaknak megfelelően.
1.25.1.1 Az előfizetői szolgáltatás késedelmes vagy hibás teljesítése
A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást abban az esetben teljesíti késedelmesen vagy hibásan:
a) Ha szolgáltatást az előfizetői szerződésben meghatározott időponthoz vagy határidőhöz képest késedelmesen létesíti.
b) Ha az átírást a formai követelményeknek megfelelő kérelem beérkezését követően határidőn túl teljesíti.
c) Az áthelyezési kérelem 30 napon túli teljesítése, avagy a 30 napon belüli teljesítés műszaki feltételeinek hiányában - az erről szóló, valamint a teljesítési időpont megjelölését tartalmazó - 15 napon belül az Előfizetőnek megküldött értesítésben meghatározott időponton túli teljesítése esetén.
d) Ha a Szolgáltatónak felróható okból az előfizetői szolgáltatás meghibásodik és a hiba következtében az korlátozottan, vagy egyáltalán nem vehető igénybe.
• A késedelmes vagy hibás teljesítés esetén az Előfizetőt az ÁSZF szerinti kötbér vagy díjcsökkentés illeti meg. Amennyiben ennek feltételei fennállnak, úgy Előfizető számára a Szolgáltató az Előfizető külön igénybejelentése nélkül kötbért fizet, vagy díjcsökkentést nyújt. Kötbér és díjcsökkentés ugyanazon szolgáltatás hibás vagy késedelmes teljesítése miatt egyidejűleg nem illeti meg az Előfizetőt.
• Amennyiben az Előfizetőt a Szolgáltató hibás vagy késedelmes teljesítése miatt kár érte, azonban az ÁSZF rendelkezései szerint kötbér, illetve díjcsökkentés nem illeti meg, vagy álláspontja szerint az igazolt kára az e fejezetben meghatározottak szerint számított kötbér, illetve díjcsökkentés mértékét meghaladja, azt kárigénye érvényesítése érdekében a Szolgáltató számára írásban be kell jelentenie. Ez esetben a Szolgáltató kialakítja a kárigénnyel kapcsolatos álláspontját, arról az Előfizetőt értesíti. Az Előfizető - amennyiben vitatja a Szolgáltatónak a hibás teljesítéssel kapcsolatos állásfoglalását - a Hírközlési Hatósághoz, illetve a Hatóságon belül a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjéhez fordulhat annak figyelembe vételével, hogy a hírközlési hatóságnak díjvita elbírálására nincs hatásköre, arra az illetékes bíróság jogosult.
• Késedelmes vagy hibás teljesítése esetén a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt hasznot nem. Ez az a ténylegesen felmerült kár, amellyel az
Előfizető meglévő vagyona a Szolgáltató károkozása következtében csökkent. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie az elmaradt hasznot, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget, amely az Előfizetőt ért teljes vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
• A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy azaz adott helyzetben elvárható.
• Az előfizetői szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el, mely időtartamot a késedelem, illetve a hibás teljesítés esetén azok bekövetkezését követő naptól kell számítani.
1.26 Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje
1.26.1 Ügyfélszolgálat működése, az előfizetői bejelentések, panaszok intézése
Közvetítő Szolgáltatókon keresztül történő bejelentések esetében a Közvetítő Szolgáltató a saját nevében, de a Szolgáltató képviseletében jár el a jelen pontban foglaltaknak megfelelően.
1.26.2 Az ügyfélszolgálat működése
• A Szolgáltató az Előfizetők tájékoztatására, az előfizetői bejelentések intézésére, panaszok kivizsgálására és orvoslására az Előfizetők részére nyitva álló helyiségben ügyfélszolgálatot működtet, amely személyesen az Ügyfélszolgálati Irodában, Közvetítő Szolgáltató Ügyfélszolgálati Irodájában, írásban (faxon) és Interneten keresztül is elérhető.
• Az Előfizetők a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos kérdéseket, kérelmeket, bejelentéseket, panaszokat, díjreklamációt személyesen az Ügyfélszolgálati Irodában, Közvetítő Szolgáltató Ügyfélszolgálati Irodájában,, írásban (faxon) és Interneten keresztül is elérhető. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az ügyfélszolgálati telefonszámokra érkezett hívásokról hangfelvételt készítsen, amelyről a hívó felet minden esetben a hangrögzítést megelőzően tájékoztatja. Amennyiben a hívó fél a hangrögzítéshez nem járul hozzá, akkor az adott ügy csak személyesen intézhető. Ha a Szolgáltató a beszélgetést rögzítette, a hanganyagot a hívó fél kérésére a tárolási időn belül rendelkezésre bocsátja. A Szolgáltató a rögzített hanganyagokat a rögzítés napját követő 1 évig tárolja.
• Az ügyfélszolgálat elérhetőségének biztosítása keretében a Szolgáltató a jelen ÁSZF 2. számú mellékletében meghatározott hányadú ügyintéző bejelentkezését biztosítja.
• A Szolgáltató Xxxxxxxxxx által feltett adminisztratív vagy technikai jellegű kérdésekre lehetőség szerint azonnal a kérdés előterjesztésével azonos módon válaszol, illetve szükség esetén egy megjelölt későbbi időpontban tájékoztatja az Előfizetőt. A Szolgáltató az Előfizető tájékoztatásával egyidejűleg mindent megtesz annak érdekében, hogy az Előfizető problémájára a lehető leggyorsabban megoldás szülessen.
• A Szolgáltató az Előfizetői kérelmeket (szünetelés, átírás, áthelyezés, módosítás stb.) és bejelentéseket (előfizetői adatokban bekövetkezett változása, hibabejelentés stb.) a jelen ÁSZF vonatkozó rendelkezései szerint, az ott meghatározott határidők mellett intézi.
1.27 Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggõ jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetõségérõl és feltételeirõl, a békéltetõ testülethez való fordulás
jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltetõ testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetõségeik feltüntetése
A fogyasztó panaszaival a Szolgáltatón kívül az alábbi szervekhez fordulhat:
a) -fogyasztóvédelmi panasz esetén a nemzeti fogyasztóvédelmi hatósághoz (xxx.xx) fordulhat, mely panaszt a hatóság 30 napon belül bírálja e,
b) -kéretlen elektronikus levelekkel kapcsolatban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulhat
c) -előfizető igénybe veheti a lakóhelye szerinti békéltető testület eljárását. A békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett gazdálkodó szervezettel közvetlenül megkísérelje a panaszügy rendezését.
d) -előfizető per elkerülése céljából választhatja a közvetítői eljárást. A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény a polgári jogviták bíróságon kívüli rendezésének elősegítése érdekében olyan sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárást honosított meg, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy (a továbbiakban: közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása.
e) -ha az Előfizető vitatja a Szolgáltatónak a Szolgáltatás minőségére, a Szolgáltató által végzett hibaelhárításra vagy a Szolgáltatással kapcsolatos díjszámításra és számlázásra vonatkozó állásfoglalását a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Hivatalától minőség felügyeleti eljárás megindítását kérheti, továbbá a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez is fordulhat.
f) -az Előfizető a Szolgáltatóval szemben fennálló követelését az elévülési időn belül bíróságon érvényesítheti. Az elévülési idő 1 év. Az Előfizetői Szerződésből eredő esetleges vitás kérdéseik rendezésére a felek a Szolgáltató székhelye szerint illetékes bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
A hatóságok elérhetősége az 6. számú mellékletben találhatóak.
Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, kötbér
Közvetítő Szolgáltatókon keresztül történő számlázás esetében a Közvetítő Szolgáltató a saját nevében, de a Szolgáltató képviseletében jár el a jelen pontban foglaltaknak megfelelően.
1.28 Az elõfizetõi szolgáltatásokért fizetendõ díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási idõszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy idõtartamra vonatkozó bármely követelményt, a szerzõdés megszûnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, beleértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének idõpontja, minden egyéb díj
1.28.1 A szolgáltatási díjak módosítása
A szolgáltatási díjakat a Szolgáltató jogosult minden év január 1. napjától a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított előző évi fogyasztói árindex mértékének megfelelően egyoldalúan módosítani, továbbá jogosult bármikor egyoldalúan módosítani, ha azt a gazdálkodását, illetőleg a szolgáltatást befolyásoló körülmények, így különösen az üzemeltetési, működési költségek emelkedése, a hálózat műszaki korszerűsítése vagy jogszabályi változások indokolják. A Szolgáltató a szolgáltatási díjak módosítását köteles a hatálybalépést megelőzően az ügyfélszolgálatán közzétenni és arról az Előfizetőt közvetlenül - elektronikus levélben, vagy egyéb távközlési úton - megfelelően értesíteni.
1.28.2 A Szolgáltatás díjainak megállapítása
A Szolgáltató a szolgáltatási díjakat a gazdálkodását, valamint a Szolgáltatást befolyásoló körülmények, így különösen az üzemeltetési és működési költségek alapján - a hatósági ár kiszámítására vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi előírások keretei között - szabadon állapítja meg, és azokat a jelen ÁSZF szerint módosíthatja.
A Szolgáltatásért általában:
• egyszeri díjat,
• havi előfizetési díjat
• díjcsomagba tartozó díjat, illetve
• egyéb szolgáltatási díjat kell fizetni
A részletes díjszabást a 4. Melléklet tartalmazza.
• Az olyan berendezés vagy szolgáltatás díját, amelyre a Díjszabás díjtételt nem tartalmaz, a Szolgáltató esetenként állapítja meg. A havi előfizetési díjak és az előfizetési díj jellegű díjak, illetve az előre fizetéses (kártyás) szolgáltatások díja előre, az egyszeri és a forgalmi díjak pedig utólag esedékesek.
1.28.3 Egyszeri díjak
Az egyszeri díjat az Előfizetőnek a Szolgáltató egyetlen alkalommal jogosult felszámítani. A díjakat jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza.
• Belépési (bekapcsolási) díj
A Szolgáltató a választott szolgáltatás díjazási feltételeitől függően a szolgáltatás beindításáért, illetve a választott szolgáltatás keretében az Előfizetőnek biztosított berendezések üzembe helyezéséért egyszeri díjként belépési (bekapcsolási) díjat számíthat fel.
• Átírási díj
A Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben szabályozott átírás teljesítéséért egyszeri díjként átírási díjat számíthat fel.
• Jellegváltoztatási díj
A Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben szabályozott előfizetői jelleg megváltoztatásáért egyszeri díjként jellegváltoztatási díj felszámítására jogosult. ,
• Áthelyezési díj
A Szolgáltatás áthelyezése esetén megfizetett díj. Mobilinternetnél: Nincs, nem értelmezhető.
• Visszaállítási díj
A Szolgáltatás Xxxxxxxxx által kért szünetelése esetén, illetve amennyiben a szolgáltatás szüneteltetésére vagy korlátozására az Előfizetőre visszavezethető ok miatt kerül sor, az Előfizető visszaállítási díjat köteles fizetni
• Műszaki eszközök, és azok üzembe helyezésének díja
A Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele az Előfizető részéről, hogy megfelelő Eszközzel, végberendezéssel rendelkezzen. Ezen berendezések üzembe helyezési díjának összegét – amennyiben azokat a Szolgáltató valamilyen formában biztosítja - a jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza. A műszaki eszközök díja – tekintettel az átadás jogcímének eltérőségére (tulajdonba-, vagy használatba adás, stb.), az eszközfajták nagy mennyiségére, és az igénybe vétel, illetve az eszköztípus gyakorta opcionális mivoltára - az egyedi előfizetői szerződésben kerül meghatározásra
• Behajtással kapcsolatos adminisztráció díja
Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatóval Szolgáltatás igénybe vétele végett létesített előfizetői jogviszonyából eredő fizetési kötelezettségének nem tesz határidőben eleget, és ezért a Szolgáltató kénytelen a követelés érvényesítését behajtási útra terelni, behajtással kapcsolatos adminisztrációs díjátalány felszámítására jogosult.
• Hiteles dokumentum igénylés díja
Előfizető jogosult Szolgáltatótól a Szolgáltató és az Előfizető jogviszonya kapcsán keletkezett dokumentumokból hiteles másolatot igényelni. A hiteles másolat igénylése kapcsán az Előfizető díjfizetésre köteles, amennyiben az ÁSZF vagy az EESZ kifejezetten másként nem rendelkezik valamely típusú hiteles dokumentum kapcsán.
• Felszólító levél díja
Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatóval a Szolgáltatás igénybe vétele végett létesített előfizetői jogviszonyából eredő fizetési kötelezettségének nem tesz határidőben eleget, a Szolgáltató a díjfizetés késedelme miatt felszólító levelet küld az Előfizetőnek, amiért adminisztrációs díj felszámítására jogosult.
• Felmondó levél díja
Amennyiben a Szolgáltató az Előfizetőnek felróható ok miatt az Előfizetői Szerződés felmondására kénytelen a Szolgáltató az Előfizetőt írásban értesíti. A Szolgáltató felmondó levéllel kapcsolatosan adminisztrációs díj felszámítására jogosult.
• Nyomtatott ÁSZF Díja
Papír alapon igényelt ÁSZF díja
1.28.4 Havi előfizetési díjak
Az előfizetési díj minden megkezdett számlázási időszakra számított fix díj, amelyet az Előfizető a választott szolgáltatás és a Szolgáltatás keretében az Előfizetőnek biztosított Eszköz, berendezések rendelkezésre állásáért, illetve a választott szolgáltatásban benne foglalt forgalmi időmennyiségért fizet. Az előfizetési díj a végberendezések bérleti díjait, illetve azok árát nem tartalmazza.
1.28.5 Díjcsomagok
1.28.5.1 A díjcsomagokra vonatkozó általános szabályok
A Szolgáltató jogosult arra, hogy a szolgáltatási jogosultsága körébe tartozó egyes szolgáltatásokat, - így például telefon, műsorterjesztési és Internet szolgáltatását - összevontan értékesítse. Ebben az esetben a szolgáltatás díja megegyezik az összevontan értékesített szolgáltatások díjainak összegével.
• A Szolgáltató jogosult arra, hogy akciók keretében vagy üzleti megfontolásból végleges ajánlatként egyes, a Díjszabásban leírt díjcsomagokhoz képest további kedvezményeket biztosítson.
• A díjcsomag váltásra vonatkozó rendelkezéseket jelen ÁSZF 9.3. pontja tartalmazza.
1.28.5.2 A hűségnyilatkozat alkalmazásának feltételei
Hűségnyilatkozatot csak határozatlan idejű Egyedi Előfizetői Szerződéssel rendelkező Előfizető tehet. A hűségnyilatkozat keletkezése, fennállása és megszűnése nem érinti az Előfizető és a Szolgáltató között fennálló határozatlan idejű előfizetői alapjogviszonyt.
• A hűségnyilatkozat az Előfizető kifejezett előzetes írásbeli nyilatkozata hiányában nem hosszabbodik meg.
• Hónapokban vagy években megállapított hűségidőszak azon a napon jár le, amely számánál fogva a kezdő napnak megfelel, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hó utolsó napján.
• A hűségidőszak lejártával a hűségnyilatkozatra tekintettel a Szolgáltató által adott kedvezmény megszűnik.
• Amennyiben Xxxxxxxxx a hűségidő időtartalma alatt az Előfizetői Szerződést megszünteti a Szolgáltató vele szemben szankciókat jogosult alkalmazni.
1.28.6 A számlázás módja, rendszeressége és a számlák kézbesítésének időpontja
Kedvezmények
A Szolgáltató eseti kedvezményeket kínálhat valamennyi Előfizető, vagy az egyenlő elbánás elvét nem sértve az Előfizetők meghatározott csoportja számára.
• A számla tartalma
Az előre fizetett díjú Előfizetői szolgáltatások esetében a Szolgáltató az Előfizetők részére kiállított számlát küld. A számlában feltüntetésre kerül a felszámított díj, továbbá a díjazási időszakok és kedvezmények is.
• A számla megküldése
A Szolgáltató meghatározott időszakonként számlát bocsát ki az Előfizető számára, amely tartalmazza az Előfizető által igénybevett szolgáltatásért fizetendő díjakat.
A Szolgáltató a számlát annak kiküldését követő 7. napon kézbesítettnek tekinti. Ha az Előfizető a számlát a számlázási időszakot követő 15 napon belül nem kapja kézhez, úgy azt köteles 5 napon belül az ügyfélszolgálaton jelezni.
A számla kiküldése történhet elekronikusan úton e-mailben illetve a számla kiállítását követően ügyfélkapun keresztül megtekinthető, letölthető. A hatályos jogszabályok alapján az előfizetőhöz eljuttatott számla eredetinek, hitelesnek minősül, kinyomtatás után költségelszámolásra, ÁFA visszaigénylésre alkalmas.
Előfizető külön kérésére postai úton megküldésre kerül az ÁSZF 4. számú mellékletében meghatározott külön díj ellenében.
A Szolgáltató által megküldött számlát az Előfizető a számlán feltüntetett fizetési határidőben köteles kiegyenlíteni. Az Előfizető számláinak egyenlegéről az ügyfélszolgálaton bármikor tájékoztatást kérhet.
• A díjfizetés módja
Az Előfizető a szolgáltatási díjakat az Egyedi Előfizetői Szerződésben meghatározott módon, banki átutalással, csoportos beszedési megbízás útján, vagy a Szolgáltató pénztárában történő készpénzbefizetéssel köteles megfizetni azzal, hogy a számla akkor minősül határidőben megfizetettnek, ha a számlán feltüntetett esedékesség napjáig a számla összegének jóváírása a Szolgáltató bankszámláján megtörténik.
• Késedelmi kamat
Ha az Előfizető a számlán feltüntetett fizetési határidőt elmulasztja, a Szolgáltató egyéni előfizetők esetén a mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott mértékű, üzleti/intézményi előfizetők esetén pedig a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot számíthat fel a késedelemes számla/ák teljes összege után az első napjától a tartozás kiegyenlítésének napjáig terjedő időszakra.
• Feltételes kedvezmény elvesztése esetén fizetendő díj
Amennyiben az EESZ a vállalt hűségidőtartam lejárta előtt az Előfizető érdekkörében felmerült okból (az Előfizető szerződésszegése) megszűnik, az Előfizető a szerződés fennállta alatt nyújtott kedvezményeket elveszíti.
1.29 A kínált díjfizetési módok, a különbözõ fizetési módokból adódó, elõfizetõt érintõ eltérések
Az Előfizető a szolgáltatási díjakat az Egyedi Előfizetői Szerződésben meghatározott módon, banki átutalással, csoportos beszedési megbízás útján, vagy a Szolgáltató pénztárában történő készpénzbefizetéssel köteles megfizetni azzal, hogy a számla akkor minősül határidőben megfizetettnek, ha a számlán feltüntetett esedékesség napjáig a számla összegének jóváírása a Szolgáltató bankszámláján megtörténik.
1.30 Az akciók és akciós díjak elérhetõsége
A Szolgáltatónak jogában áll az ÁSZF rendelkezései, valamint a jogszabályok keretei között értékesítést elősegítő akciókat szervezni.
A Szolgáltató jogosult arra, hogy az akcióban történő részvétel feltételeit az ÁSZF rendelkezéseitől eltérően - az Előfizető részére azonban összességében előnyösen – határozza meg.
• Az akciós feltételek nem tekinthetők a Szolgáltató állandó ajánlatának, azokat a meghirdetett időtartamon belül vehetők igénybe, erre tekintettel a Szolgáltató az akció feltételeit nem köteles az ÁSZF-be beemelni, a hatóság részére megküldeni, vagy az ÁSZF- módosítás szabályainak megfelelően közzétenni.
A leggyakoribb kedvezmények, illetve akciós előnyök lehetnek:
a) a nem akciós díjakhoz mérten alacsonyabb díj, díjkülönbözet vagy díjarány alkalmazása
b) egyes díjelemek elengedése vagy csökkentése,
c) kiegészítő szolgáltatások díjmentes vagy csökkentett díjjal történő biztosítása,
d) több szolgáltatás csomagban történő megvásárlásához kapcsolt árengedmény,
e) egyéb díjkedvezmény,
f) hűségjutalom,
g) ajándéksorsolás
h) egyebek.
• Szolgáltató az akciós részvétel feltételeként hűségidőszak vállalását is meghatározhatja, amelyre a jelen ÁSZF szabályai vonatkoznak.
• A Szolgáltató jogosult az Igénylőt az akcióban való részvételből kizárni, ha nem felel meg az akciós feltételeknek.
• Szolgáltató az akciók keretében a díjcsomagok elnevezésénél az ÁSZF-ben feltüntetett díjcsomag nevektől eltérhet.
• A szolgáltatásokat terhelő adók jogszabályon alapuló változása esetén az akció keretében megkötött előfizetői szerződések díjazása, illetve a díjak változása tekintetében ugyanazokat az elveket kell alkalmazni, mint a nem akciós díjcsomagok és szolgáltatások esetében.
1.31 A Szolgáltatót késedelmes teljesítés esetén terhelő kötbér
1.31.1 Áthelyezés késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér
Mobil Internet szolgáltatás esetében áthelyezés nem értelmezhető emiatt kötbér igénnyel sem léphet el az előfizető. Helyhez kötött internetszolgáltatás áthelyezési késedelem esetén a 2.4.4 szerinti kötbérfizetési kötelezettség terheli a szolgáltatót.
1.31.2 Átírás késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér
A 2.4.3 alapján Szolgáltató kötbért köteles fizetni az átírást kérő Előfizető számára, amennyiben az átíráshoz szükséges, a formai követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezését követő 15 napon belül az átírást nem teljesíti.
A kötbér mértéke minden késedelmes nap után az átírás - a kötbérfizetés esedékessége időpontjában hatályos ÁSZF 4. számú mellékletében meghatározott - díjának egytizede, , amelyet a Szolgáltató az Előfizető számláján jóváír.
1.31.3 A Szolgáltatót hibás teljesítése esetén terhelő kötbér és díjcsökkentési kötelezettség
A Szolgáltató teljesítése abban az esetben hibás, ha neki felróható okból a szolgáltatás meghibásodik és a hiba következtében az korlátozottan, vagy egyáltalán nem vehető igénybe. A szolgáltatás megkezdésének késedelme miatti kötbér a 2.3. fejezetben található. A korlátozás feloldása miatti késedelem miatti kötbért az 5.2., a hibaelhárítás késedelme a 6.1.1..
1.31.3.1 Hibás teljesítés esetén fizetendő kötbér
A Szolgáltató köteles az Előfizető részére kötbért fizetni abban az esetben, ha a hiba elhárítására meghatározott időtartamot túllépi.
Az Előfizetőt nem illeti meg kötbér, ha
• a hibát az ÁSZF-ben írtak szerint nem jelentették be,
• a hibaként bejelentett hiányosság a Szolgáltatás rendeltetésszerű használatát nem korlátozta,
• a hibát a Szolgáltató a bejelentést követően a hiba elhárítására meghatározott időtartam alatt elhárította,
• a hibát bizonyíthatóan az Előfizető gondatlan vagy szándékos magatartása okozta,
• a hibát nem a Szolgáltató tulajdonában, üzemeltetésében vagy karbantartásában álló Mobil Eszköz, végberendezés okozta,
• a hibát, típusengedéllyel vagy megfelelőségi jelzéssel nem rendelkező végberendezés okozta, feltéve, hogy a berendezést nem a Szolgáltató biztosította,
• a hibát a végberendezés nem rendeltetésszerű használata okozta,
• az Előfizető a hiba elhárításában az általában elvárható módon nem működött közre, így különösen, amennyiben a hibaelhárítást akadályozta, vagy amennyiben a hibaelhárítás lehetőségét az érintett ingatlanon nem biztosította, feltéve, hogy a hiba elhárításához az ingatlanra történő bejutás szükséges,
• a javítás elhalasztását az Előfizető kérte.
A szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az elõfizetõt értesíteni arról, hogy
a) további helyszíni, az elõfizetõi hozzáférési ponton vagy azt is érintõen lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak idõpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás idõszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet), vagy
b) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhetõ, vagy a hiba nem a szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
A szolgáltató köteles az elõfizetõ által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. A szolgáltató a hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a szolgáltatónál felmerülõ (javítási, kiszállási) költséget, illetve a hiba behatárolása és elhárítása során az elõfizetõ helyiségébe történõ belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az elõfizetõre.
Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az elõfizetõ helyiségében lehetséges és a szolgáltató által az a) pont szerinti értesítésben az arra javasolt idõpont az elõfizetõnek nem megfelelõ, akkor a szolgáltató által javasolt idõponttól az elõfizetõvel elõzetesen egyeztetett újabb idõpontig eltelt idõtartam nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidõbe. Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás idõpontjában a szolgáltató és az elõfizetõ megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott idõpontban a szolgáltató érdekkörén kívül esõ okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidõ a szolgáltató érdekkörén kívül esõ okból alkalmatlannak bizonyult idõponttól a szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas idõpontig terjedõ idõszakkal meghosszabbodik.
Nem minõsül elhárítottnak a hiba, amennyiben az elõfizetõ az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstõl számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidõbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstõl az elõfizetõ által tett ismételt hibabejelentésig eltelt idõtartam.
A szolgáltató kötbér fizetésére köteles
1) az értesítésre nyitva álló határidõ eredménytelen elteltétõl minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig, a kötbér mértéke a vetítési alap kétszerese
2) a hiba kijavítására nyitva álló határidõ eredménytelen elteltétõl a hiba elhárításáig terjedõ idõszakra négyszerese, ha a hiba következtében az elõfizetõ az elõfizetõi szolgáltatást a szolgáltató által vállalt minõséghez képest alacsonyabb minõségben képes csak igénybe venni,
3) a hiba kijavítására nyitva álló határidõ eredménytelen elteltétõl a hiba elhárításáig terjedõ idõszakra nyolcszorosa, ha a hiba következtében az elõfizetõi szolgáltatást nem lehet igénybe venni.
A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap
i. a hiba bejelentését megelõzõ hat hónapra az elõfizetõ által az adott elõfizetõi szerzõdés alapján a hibabejelentéssel érintett elõfizetõi szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (elõre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg,
ii. hat hónapnál rövidebb idõtartamú elõfizetõi jogviszony esetén annak teljes idõtartama alatt, az adott elõfizetõi szerzõdés alapján a hibabejelentéssel érintett elõfizetõi szolgáltatással
kapcsolatban kifizetett (elõre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg,
iii. ha a hiba bejelentését megelõzõen az elõfizetõ az adott elõfizetõi szerzõdés alapján a hibabejelentéssel érintett elõfizetõi szolgáltatással kapcsolatban díjat még nem fizetett, akkor a havi elõfizetési díj alapján egy napra vetített összeg.
1.31.3.2 Hibás teljesítés esetén nyújtandó díjcsökkentés
Amennyiben a Szolgáltató – a hibabejelentés kapcsán elvégzett vizsgálat alapján – megállapítja, hogy az érdekkörébe nem tartozó hiba kijavítását átmenetileg (meghatározott ideig), vagy tartósan (meg nem határozható ideig) nem tudja vállalni, és erről a vizsgálat befejezését követően az Előfizetőt bármilyen igazolható módon tájékoztatta, úgy e tájékoztatást követően a kötbérfizetés helyett, a hiba elhárításáig díjcsökkentést nyújt.
A díjcsökkentés mértéke, amennyiben a Szolgáltatás korlátozottan használható:
a) havidíjas szolgáltatás esetén a havidíj 15%-a,
b) havidíj hiányában az utolsó 6 hónapban - vagy ennél rövidebb szolgáltatási időszak esetén a teljes időszakban – kiszámlázott díj egy havi (30 napi) átlagának 15%-a.
c) Az (a) bekezdésben írt díjcsökkentés mértéke, amennyiben a szolgáltatást nem lehet igénybe venni, a havidíj 100%-a.
d) A díjcsökkentés mértéke az érintett szolgáltatás havidíjának 15%-át akkor sem haladhatja meg, ha Előfizető ugyanazon hónapban ugyanazon szolgáltatással kapcsolatban több hibát jelentett be és azokra egyenként díjcsökkentésre lenne jogosult.
1.31.3.3 A kötbér megállapítása és teljesítése
Ha az ÁSZF-ben írt feltételei fennállnak – az Előfizető erre irányuló nyilatkozata nélkül - Szolgáltató megállapítja, és kötbérfizetési kötelezettségét elsődlegesen jóváírással, ha pedig ennek feltételei nem állnak fenn, kifizetéssel teljesíti.
• A Szolgáltató a kötbért havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított 30 napon belül az Előfizető számláján egy összegben jóváírja, vagy azt az Előfizető által írásban vagy elektronikus levélben jelzett bankszámlára vagy magyarországi címre az Előfizető részére egy összegben visszafizeti, feltéve, hogy az Előfizetőnek nincs a Szolgáltatóval szemben fennálló lejárt tartozása, amely esetben a visszafizetendő összeget a Szolgáltató az előfizetői tartozásba betudja.
1.31.4 Előfizető kötbérfizetési kötelezettségének esetei
Az előfizető az alábbi esetekben köteles kötbér fizetésére: ÁSZF 9. alapján a határozott idő lejárta előtti felmondás esetén.
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai
Internet Szolgáltatás esetében számhordozás nem lehetséges.
Az Előfizetői Szerződés időtartama
1.32 A szerzõdés idõtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejû elõfizetõi szerzõdés rendkívüli felmondásának esetei
Az Előfizetői Szerződés időtartamát a felek az Egyedi Előfizetői Szerződésben határozzák meg. Ennek hiányában az Előfizetői Szerződés a felek között határozatlan időtartamra jön létre.
A határozott időtartamú előfizetői szerződés a meghatározott idő elteltével megszűnik. A szerződés megszűnését megelőzően legalább 30 legfeljebb 60 nappal a Szolgáltató köteles az előfizetőt a számlalevél mellékletében, számlalevél hiányában írásban, postai úton vagy a szolgáltatás jellegéhez igazodó elektronikus úton tájékoztatni a határozott idejű szerződésből hátralévő napok számáról és a szerződés megszűnésének időpontjáról. A felek a határozott időtartamú előfizetői szerződésben szabadon megállapodhatnak a határozott időtartamú előfizetői szerződés megszűnését követő új előfizetői szerződés szerződéses feltételeiről, amely esetben a létrejövő új szerződés csak határozatlan időtartamú lehet. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek. A határozott idejű szerződés rendkívüli felmondásának feltételeit a szolgáltató az általános szerződési feltételekben határozza meg.
Az Egyedi Előfizetői Szerződésben a felek egyező akarattal megállapodhatnak abban, hogy a határozott idejű szerződés minden további jognyilatkozat megtétele nélkül határozatlan idejű szerződéssé alakul át az ÁSZF-ben megtalálható feltételekkel, ha a határozott idő lejárta előtt az Előfizető az Előfizetői Szerződés megszüntetésére vonatkozó írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő, illetve ha a határozott idő lejáratát követően az Előfizető a Szolgáltatást továbbra is, legalább egy alkalommal igénybe veszi.
Amennyiben a határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megkötésekor az Előfizető olyan feltételes kedvezményt vett igénybe, melyet a Szolgáltató az Előfizetői Szerződésben megjelölt szolgáltatási szint igénybevételéhez kötött, az Előfizető nem jogosult a kedvezményes időszak meghatározott időtartama alatt az Előfizetői Szerződés felmondására, szüneteltetésére, módosítására. Ezen esetekben, továbbá ha az Előfizetői Szerződés Szolgáltató általi felmondására az Előfizető szerződésszegése miatt kerül sor, az Előfizető a feltételes kedvezményt elveszti és a kedvezmények mértékével azonos összeget köteles a Szolgáltató részére megfizetni.
A szünetelés, megszüntetés, rendkívüli felmondás további esetei a 3.1.1. pontban és az 5. fejezetben találhatóak.
1.33 Az Előfizetői Szerződés módosításának egyes esetei és feltételei
Közvetítő Szolgáltatókon keresztül történő szerződés módosítás esetében a Közvetítő Szolgáltató a saját nevében, de a Szolgáltató képviseletében jár el a jelen pontban foglaltaknak megfelelően.
1.33.1 Az Egyedi Előfizetői Szerződés módosítása
• Az EESZ módosítására a szerződés megkötésére vonatkozó általános szabályok vonatkoznak. A díjfizetés módosítása esetén a módosított díjfizetési kötelezettség kezdő időpontja a felek eltérő megállapodása hiányában a módosítási kérelemnek a Szolgáltató által történő elfogadásának időpontja.
• A Szolgáltató az Előfizetői Szerződést csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:
• az Egyedi Előfizetői Szerződésben vagy az általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy - amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabály másként nem rendelkezik - a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását;
• jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy
• a Szolgáltató vagy az Előfizető érdekkörében, körülményeiben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás vagy
• Mobil Internet Szolgáltatás esetében a Szolgáltató és a Vodafone Zrt közötti együttműködési megállapodás módosítása indokolja.
Amennyiben a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az előfizetői a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti és az előfizető felmondja a határozott időtartamú előfizetői szerződést a Szolgáltató az előfizetőtól nem követelheti a Szerződés felmondást követő időszakra eső kedvezmény összegét.
1.33.2 Az Előfizetői Szerződés módosítása a felek közös megállapodása alapján
Az Előfizető és a Szolgáltató az Elektronikus Hírközlési Törvényben (Eht.) és az ÁSZF-ben foglaltaktól az Egyedi Előfizetői Szerződésben az Előfizető javára egyező akarattal eltérhetnek.
• Az üzleti/intézményi Előfizetővel történő szerződésmódosítás írásban megkötött Előfizetői Szerződés alapján az ÁSZF-ben eltérő módon egyező akarattal is létrejöhet.
1.33.3 Előfizetői Szerződés módosításának speciális szabályai
Az Előfizető nem ruházhatja át harmadik személyre az Előfizetői Szerződésből eredő jogait, kötelezettségeit és felelősségét a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül.
Az Előfizető szerződésmódosítás keretében jogosult Internet Tarifacsomag-váltásra és/vagy SIM- kártya cserére/pótlásra a jelen ÁSZF 4. számú mellékletében foglalt díjakon.
Előfizető tudomásul veszi és az Előfizetői Szerződés aláírásával kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltatónak az Eht. 132 § (2) bekezdés értelmében az Előfizető minden további külön hozzájárulása nélkül lehetősége van a Mobil Internet Előfizetői Szerződést változatlan tartalommal bármilyen jogcímen – ideértve különösen, de nem kizárólagosan a Szerződés engedményezését, tartozásátvállalást, a szolgáltató társaság vagy annak üzletága átruházását - a Vodafone Zrt.-re átruházni a Vodafone egyoldalú értesítése alapján.
1.34 Tarifacsomag váltás speciális szabályai
A Internet díjcsomag módosítására vonatkozó kérelmet a Szolgáltatóhoz személyesen, telefonon, írásban (e-mailben és faxon) be lehet jelenteni. A választott díjcsomag szerinti számlázást a Szolgáltató az új díjcsomag aktiválásának napjától teljesíti. A díjcsomag módosítást Szolgáltató ráutaló magatartással létrejöttnek tekinti, amennyiben a telefonon választott díjcsomag szerinti díj számlázásának megkezdésétől Xxxxxxxxx a Szolgáltatást igénybe veszi.
Vezeték nélküli (mikrohullámú) internet esetében az Előfizetőnek lehetősége van a szerződésben rögzített sávszélességő csomagot módosítani, havonta egyszer a számlázási időszak kezdete elött 8 nappal.
Az Előfizetőnek lehetősége van arra, hogy a hűségnyilatkozaton belül csomagot váltson,amennyiben a szolgáltató kedvezőbb csomaggal jelenik meg a piacon, azonban ez a csomag nem lehet kisebb, mint az Előfizető már meglévő csomagja.
Adatkezelés, adatbiztonság
Közvetítő Szolgáltatókon keresztül történő adatkezelés esetében a Közvetítő Szolgáltató a saját nevében, de a Szolgáltató képviseletében jár el a jelen pontban foglaltaknak megfelelően.
1.35 A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, idõtartama
A Szolgáltató adatkezelésre, illetve adatbiztonságra vonatkozó feltételeit jelen ÁSZF 12. fejezete tartalmazza.
• A Szolgáltató az Előfizetők adatait a hatályos adatvédelemre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, hozzájárulásuk szerint kezeli. Az Eht. 129.§. (5) e) pontja alapján az Előfizető az EESZ megkötésekor nyilatkozik arról, hogy hozzájárul-e az Eht. 157.§. (2) bekezdésében foglalt adatállományon kívüli adatainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő adatainak az Eht-ban meghatározott céloktól eltérő felhasználásához, így különösen ahhoz, hogy:
• az előfizetői névjegyzékben (elektronikus vagy nyomtatott telefonkönyv), címtárakban az előfizető adatait milyen módon kezelje a Szolgáltató,
• az előfizető adatai felhasználhatók-e közvetlen üzletszerzési vagy tájékoztatási célra.
Az Előfizető tudomásul veszi, valamint kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy az Előfizetői Szerződés hatálya és a jogérvényesítésre nyitva álló határidő alatt a Szolgáltató az Előfizetői Szerződésből eredő díjkövetelésének érvényesítéséhez, valamint az Eht 158.§-a alapján az elektronikus hírközlési szolgáltatók által létrehozható közös adatállományban az Előfizető által az Előfizetői Szerződésben megadott valamennyi adatát harmadik személy részére átadja.
1.36 Adatbiztonsági szabályokról, továbbá elõfizetõ adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeirõl
1.36.1 Adatvédelem
A Szolgáltató a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992.évi LXIII. tv. és az Eht. rendelkezéseinek megfelelően, az Adatvédelmi Tájékoztatóban (5. sz. melléklet) részletezetten kezeli az Előfizetők személyes adatait.
• A Szolgáltató belső adatvédelmi felelőst alkalmaz, aki jogosult és köteles kivizsgálni az adatkezeléssel kapcsolatban érkezett bejelentéseket és panaszokat. A belső adatvédelmi felelős elérhetőségei az Adatvédelmi Tájékoztatóban megtalálhatóak.
1.36.2 Adatszolgáltatás
A Szolgáltató adatszolgáltatásra jogosult az Eht. 157. §-ban meghatározott Hatóságok, a társzolgáltatók, illetve az Előfizető számára. Az adatszolgáltatás szabályait, jogcímét, az adatok körét és a megőrzésük határidejét Szolgáltató Adatvédelmi Tájékoztatója tartalmazza.
1.36.3 Mobil Internet Szolgáltatással kapcsolatos adatkezelés speciális szabályai
A vonatkozó Szolgáltatás 2015.05.01-től nem elérhető.
1.37 Tájékoztató az Internet Szolgáltatással továbbított küldemények és személyes adatok biztonságáról
A Szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:
• az arra feljogosítottak számára hozzáférhető,
• hitelessége és hitelesítése biztosított,
• változatlansága igazolható,
• a jogosulatlanul hozzáférés ellen védett legyen.
• A Szolgáltató olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.
• A Szolgáltató a hírközlési törvény és a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján köteles együttműködni a titkos információgyűjtésre külön törvényben felhatalmazott szervezetekkel, a nyomozóhatóságokkal, valamint a hírközlési hatósággal, melynek keretében köteles lehetővé tenni, hogy az említett szervezetek a távközlő hálózaton továbbított közleményeket és egyéb adatokat a vonatkozó jogszabályok által meghatározott feltételekkel megismerhessék és rögzíthessék.
Az előfizető adatkezeléssel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje (különösen előfizetői névjegyzékhez, a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok nyújtásához, hírközlési szolgáltatások értékesítése, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez, tételes számla igényléséhez, az előválasztással választott közvetítő szolgáltatóra vonatkozó nyilatkozatok, egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat).
A 3 LAN Kft. (továbbiakban: „Szolgáltató”) tiszteletben tartja a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogot, amelynek tartalma szerint mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról.
Az információs önrendelkezési jog érvényesítése érdekében a Szolgáltató a jelen Tájékoztató közzétételével biztosítja az Előfizetők számára annak megismerését, hogy az Előfizetők személyes adatainak milyen körét, milyen időtartamban, milyen jogcímen, milyen célra tárolja, és milyen esetekben továbbítja más személy részére, továbbá miként gondoskodik a személyes adatok biztonságáról, illetve a Szolgáltató által nyújtott Internet szolgáltatás igénybevételével továbbított közlések titkosságáról.
Az Előfizetői szerződés megkötésével az Előfizető feltétlen hozzájárulását adja a Szolgáltató jelen tájékoztatóban részletezett adatkezelési gyakorlatához.
Jogszabályi háttér
A Szolgáltató az Előfizetők személyes adatait a mindenkor hatályos jogszabályokkal összhangban kezeli, amelyeket az adatkezelés minden fázisában köteles betartani. A Szolgáltató által végzett adatkezelésre elsősorban az alábbi jogszabályok adat- és titokvédelmi rendelkezései az irányadóak:
• Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28-án napján kelt egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény,
• A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény,
• Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény XVII. fejezetében foglalt adatkezelési szabályok („Eht.”),
• Az elektronikus hírközlési Szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről, az elektronikus hírközlési szolgáltatások adatbiztonságáról, valamint az azonosító kijelzés és hívásátirányítás szabályairól szóló 226/2003. (XII.13.) Kormányrendelet,
• Az elektronikus hírközlési feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre felhatalmazott szervezetek együttműködésének rendjéről szóló 180/2004. (V.26.) Kormányrendelet.
A Szolgáltató által kezelt személyes adatok felsorolása, az adatkezelés jogcíme, célja és időtartama A Szolgáltató az Előfizetők személyes adatainak kezelésére akkor jogosult, ha az érintett Előfizető az adatkezeléshez hozzájárult, vagy az adatkezelést törvény elrendeli (kötelező adatkezelés).
A Szolgáltató által kezelt személyes és egyéb adatok felsorolását, az adatkezelés jogcímét, célját és időtartamát az alábbi táblázat tartalmazza:
A személyes adat megnevezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja | Az adatkezelés Időtartama |
természetes személy Előfizető neve, leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje, lakóhelye, tartózkodási helye; Nem természetes személy Előfizető cégneve, székhelye, cégjegyzékszáma, bankszámlaszáma | Eht. 154. § (1) bek. | számlázás és díjak beszedése, a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződés megszűnéséig |
kiskorú természetes személy esetén a törvényes képviselő neve, lakóhelye, leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje | Xxx. 154. § (1) bek. | számlázás és díjak beszedése, a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződés megszűnéséig |
Előfizető levelezési címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási helytől vagy székhelytől) | Eht. 154. § (1) bek. | számlázás és díjak beszedése, a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződés megszűnéséig |
Előfizető e-mail címe(i), telefon és telefax száma(i) | az Előfizető hozzájárulása | a szolgáltatás elérhetővé tétele, együttműködés a szerződésszerű teljesítése érdekében | a szerződés megszűnéséig |
nem természetes személy Xxxxxxxxx esetén a kapcsolattartó személy neve és telefonszáma | a kapcsolattartó személy hozzájárulása | együttműködés a szerződés teljesítése érdekében | a szerződés megszűnéséig |
Előfizetői SIM-kártya száma vagy egyéb azonosítója | Eht. 157. § (2) bek. | A szolgáltatás elérhetővé tétele, a szerződés figyelemmel kísérése, hibaelhárítás, karbantartás | a szerződés megszűnéséig |
az elszámolási időszakban elszámolható összes egység száma | Eht. 157. § (2) bek. | számlázás és díjak beszedése, szerződés figyelemmel kísérése | a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
a forgalom vagy egyéb szolgáltatás típusa kezdő időpontja és | Eht. 157. § (2) bek. | számlázás és díjak beszedése, szerződés figyelemmel | a számla teljesítésének határidejét követő hat |
időtartama, továbbá a letöltött és/vagy feltöltött adat terjedelme | kísérése | hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig | |
a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok | Eht. 157. § (2) bek. | számlázás és díjak beszedése, szerződés figyelemmel kísérése | a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
a tartozás hátrahagyása esetén az Előfizetői szerződés felmondásának eseményei | Eht. 157. § (2) bek. | számlázás és díjak beszedése, szerződés figyelemmel kísérése | a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
Jogsértően használt vagy használni megkísérelt Mobil Eszközben detektált előfizetői SIM- kártya száma vagy egyéb azonosítója | Eht 157. § (2) bek. | a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
Jogsértően használt vagy használni kívánt Mobil Eszköz száma és típusa | Eht 157. § (2) bek. | a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
A jogsértően használt SIM- kártyáról és/vagy Mobil Eszközzel bonyolított adatforgalomra vonatkozó adatok | Eht 157. § (2) bek. | a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
Előfizető hozzájárulása szerinti egyéb személyes adatok | Előfizető hozzájárulása | üzletszerzési tevékenység folytatása | hozzájárulás visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig |
közös adatállománnyal kapcsolatos adatkezeléshez jogszabályban előírt adatok | Eht. 158. § (1) bek. | szolgáltatás elérhetővé tétele, szerződés figyelemmel kísérése | a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
természetes személy Előfizető neve, e-mail címe lakcíme, nem természetes személy Előfizető cégneve, székhelye, felhasználó(k) neve, email-címe | Eht. 160. § (1) bek. | elektronikus címtár létrehozatala és működtetése | hozzájárulás visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig |
Az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a személyes, illetve egyéb adatait saját üzletszerzési céljára, így különösen a szolgáltatás minőségének javításához, fejlesztéséhez, továbbá az Előfizetői érdekek figyelemmel kísérése és érvényesítése céljából a szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási tevékenységének megvalósítása céljából felhasználja.
Az Előfizető bármikor indoklás nélkül, az ügyfélszolgálat igénybevételével módosíthatja az adatkezelésre vonatkozó korábbi nyilatkozatait.
A Szolgáltató az adatkezelés időtartamának lejártával az Előfizető személyes adatait az érintettel történő beazonosítást a továbbiakban lehetetlenné tevő módon törölni köteles.
A Szolgáltató titoktartási kötelezettsége
A Szolgáltató a tudomására jutott személyes adatokat köteles bizalmasan kezelni, azok megismerését az érintett előzetes hozzájárulása nélkül más személy számára nem teheti lehetővé, illetve azokat nem hozhatja nyilvánosságra. A titoktartási kötelezettség a Szolgáltató alkalmazottját, tagját, megbízottját a Szolgáltatóval azonos módon terheli és megszegéséért a jogszabályok szerinti felelősséggel tartozik. A titoktartási kötelezettség az alkalmazottat a munkaviszony, a tagot a tagsági viszony, a megbízottat a megbízási jogviszony megszűnése után is terheli.
Forgalmi kimutatásra vonatkozó titokvédelmi szabályok
Az Előfizető kérésére a Szolgáltató köteles az Előfizető rendelkezésére bocsátani a forgalmi kimutatást, amely a forgalmazási és számlázási adatokat a díj kiszámításához és a díjvita eldöntéséhez szükséges mértékben és módon tartalmazza. A kimutatás azonban nem tartalmazhatja a hívott fél hívószámának minden számjegyét, vagy mobil rádió-távközlési szolgáltatás esetén a hívó fél helymeghatározására alkalmas olyan pontosságú adatot, amelyre a díj kiszámításához nincsen szükség. Ha az Előfizető a Szolgáltatótól részletesebb adatokat tartalmazó kimutatást kér, ennek megadása előtt a Szolgáltató köteles az Előfizető figyelmét felhívni arra, hogy a kimutatással együtt a szolgáltatást igénybe vevő, az Előfizetőn kívüli természetes személy felhasználók személyes adatainak birtokába juthat, és ezeknek a megismerésére az Előfizető csak akkor jogosult, ha ahhoz a felhasználók tájékoztatásukat követően hozzájárultak. A Szolgáltató a hozzájárulás meglétét vagy annak tartalmát nem köteles vizsgálni, a hozzájárulásért kizárólag az Előfizető tartozik felelősséggel. Erről a Szolgáltató az Előfizetőt a kimutatás megrendelésével egyidejűleg tájékoztatja.
Kapcsolt vonali Internet szolgáltatás esetén, ha az Előfizető a hívó fél hívószámának megadását kéri, a Szolgáltató köteles az Előfizető figyelmét felhívni arra, hogy a kimutatással együtt a szolgáltatást igénybe vevő, az Előfizetőn kívüli természetes személy felhasználók személyes adatainak birtokába juthat, és ezeknek a megismerésére az Előfizető csak akkor jogosult, ha ahhoz a felhasználók tájékoztatásukat követően hozzájárultak. A Szolgáltató a hozzájárulás meglétét vagy annak tartalmát nem köteles vizsgálni, a hozzájárulásért kizárólag az Előfizető tartozik felelősséggel, amelyről írásban köteles nyilatkozni.
Az adatok továbbításának esetei
A Szolgáltató az általa kezelt adatok közül azokat, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek az Eht. 157. §-ának (5) bekezdése alapján átadhatja:
a) azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfél-tájékoztatást végzik,
b) a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére,
c) a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint a távközlési rendszer jogosulatlan felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak,
d) a bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak.
Az átadott adatokkal kapcsolatban az adatokat átvevőket a Szolgáltatóval azonos titoktartási kötelezettség terheli.
A Szolgáltató a díjfizetési, illetőleg a szerződésből eredő egyéb kötelezettségek kijátszásának megelőzése érdekében jogosult az Előfizető nevét, az azonosításához szükséges adatokat, valamint az adatátadás indokáról szóló tájékoztatást másik távközlési Szolgáltatónak átadni, vagy attól átvenni, illetőleg - azzal az adattartalommal - közös adatállományt létrehozni, ha
a) a Szolgáltató számlatartozás miatt a szerződést felmondta, vagy a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét az Előfizető számára részben vagy egészben felfüggesztette,
b) a Szolgáltató számlatartozás miatt bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett az Előfizető ellen, illetőleg az Előfizető tartózkodási helye ismeretlen,
c) az ajánlattevő, illetve az Előfizető kár okozása érdekében a Szolgáltatót megtévesztette vagy a megtévesztésére törekszik (így különösen, ha az azonosítására szolgáló dokumentum nyilvánvalóan hamis, hamisított vagy érvénytelen),
d) a Szolgáltató a szerződést jogszabályban meghatározott egyéb felmondási ok miatt felmondta. Ebben az esetben a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul tájékoztatni az adatátadás tényéről.
Előfizetői címtár
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a jövőben Előfizetői címtárat hozzon létre és működtessen szolgáltatása minőségének emelése érdekében. A címtárban valamennyi Előfizető alapadatai szerepelnek, és a címtárban a keresés ez alapján történhet. A címtárban való megjelenés nem kötelező, az Előfizető kérésére díjmentesen kimaradhat belőle, illetve nyilatkozatát bármikor, az ügyfélszolgálat igénybe vételével megváltoztathatja. Az egyéni Előfizető kérheti, hogy a Szolgáltató a címtárban feltüntesse, hogy a személyes adatai nem használhatók fel közvetlen üzletszerzési célra.
A szolgáltatás igénybevételével továbbított közlések titkossága
A Szolgáltató a hálózatának igénybevételével továbbított közlések tartalmát kizárólag a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges mértékben ismerheti meg. Ha a Szolgáltatónak a szolgáltatás teljesítése során valamely közlés a tudomására jutott, a közlés tartalmának megismerését más részére nem teheti lehetővé. Azoknak a közleményeknek a vétele, tartalmának közzététele és felhasználása tilos, amelyeket nem a nyilvánosság számára továbbítottak.
A nemzetbiztonsági szolgálatok és nyomozó hatóságok tekintetében külön törvényben foglaltak kivételével - az érintett felhasználók beleegyezése nélkül - tilos a közlések megfigyelése, lehallgatása, tárolása vagy a közlésbe más módokon történő beleavatkozás vagy megfigyelés.
Az életet, a testi épséget, a vagyont veszélyeztető fenyegetés, zsarolás esetén a nyomozóhatóság a felhasználó írásbeli kérelmére a használatában lévő készüléken folytatott telefonbeszélgetés vagy e- mail levelezés útján továbbított közlés tartalmát és a beszélgetést, illetőleg levelezést lebonyolítók személyét a kérelemben foglalt időhatáron belül megismerheti, azt technikai eszközzel rögzítheti.
Adatbiztonság
A Szolgáltató által kezelt személyes adatok biztonságát, illetve az Internet hálózat igénybevételével továbbított közlések titkosságát elsősorban a különböző számítógépes visszaélések, támadások fenyegetik. Ilyen visszaélések:
d) a számítógépes vírusok, amelyek a Szolgáltató által tárolt személyes és egyéb adatok sérülését, megsemmisülését eredményezhetik,
e) a számítógépes betörés, amelynek során a Szolgáltató által tárolt személyes és egyéb adatokhoz illetéktelen személyek jogosulatlanul hozzáférhetnek, azokat megváltoztathatják vagy nyilvánosságra hozhatják,
f) a számítógépes kalózkodás, amelynek során az Internet hálózat igénybevételével továbbított közlések tartalmát illetéktelen személyek kifürkészhetik.
Mind a Szolgáltató, mind az Előfizető köteles a tőle elvárható műszaki és szervezési intézkedéseket megtenni a fentebb meghatározott veszélyek csökkentése, illetve elhárítása érdekében.
A Szolgáltató által végrehajtott biztonsági intézkedések
A Szolgáltató biztosítja azokat a technikai feltételeket, illetve kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a személyes és egyéb adatok fokozottabb védelméhez, illetve az Internet hálózaton továbbított közlések kifürkészésének lehető legteljesebb megakadályozásához szükségesek.
A Szolgáltató az írásban megkötött Előfizetői szerződéseket, illetve az elektronikus úton rögzített Előfizetői adatokat biztonságos helyen, irattárban, illetve számítógépeken tárolja és őrzi.
A Szolgáltató a számítógépein tárolt Előfizetői adatokat biztonsági tűzfal rendszerrel és vírusölő programokkal védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás, törlés, sérülés és megsemmisülés ellen.
A Szolgáltató az elektronikus úton rögzített Előfizetői adatokat csak az arra feljogosított alkalmazottai, megbízottai és alvállalkozói részére teszi elérhetővé egyedi azonosítójuk és jelszavuk megadása után.
Az Előfizető által végrehajtható biztonsági intézkedések
Az Előfizető köteles minden tőle elvárhatót megtenni személyes adatainak, különösen a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez szükséges bejelentkezési azonosító, illetve jelszó (kód) védelme érdekében. Az Előfizető felelősséggel tartozik minden olyan eseményért, tevékenységért, mely bejelentkezési azonosítójának, illetve jelszavának (kódjának) felhasználásával valósult meg.
A szolgáltatás igénybevételének fokozott biztonságát szolgálja a jelszó időről-időre történő megváltoztatása. Az Előfizető a jelszót bármikor jogosult az ügyfélszolgálat igénybevételével költségmentesen megváltoztatni. Ha a jelszó illetéktelen személyek tudomására jutott, az Előfizető köteles a jelszót haladéktalanul megváltoztatni. A jelszó megváltoztatásával kapcsolatos további információkról a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán nyújt tájékoztatást.
A hálózati vírusok elhárítása érdekében javasolt, hogy az Előfizető minden olyan programot, amely e- mail-ben ismeretlen címről érkezik az Előfizetőhöz, a dokumentum megnyitása nélkül töröljön, illetve a vírusok kiszűrése érdekében számítógépére vírusirtó programot telepítsen. A program telepítésével és használatával kapcsolatban az Előfizető a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kérhet tájékoztatást.
A személyes adatok biztonságát és a szolgáltatás igénybevételével továbbított közlések titkosságát fenyegető számítógépes visszaélések elleni védekezés hatásos eszköze a biztonsági tűzfal rendszer kiépítése, amelyet a Szolgáltató az Előfizető részére külön megállapodás alapján vállalja. A lehetséges megoldásokról és azok költségeiről a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán ad tájékoztatást.
A Szolgáltató spam- és vírusszűrési szolgáltatásokat nyújt a szerverein definiált e-mail címek részére. Alapesetben mind a spam- mind a vírusszűrés ki van kapcsolva, ezeket az ügyfél webes felületen keresztül bekapcsolhatja, illetve a spam szűrő érzékenységét hangolhatja.
A Szolgáltató adatvédelmi felelőse
Az Előfizetők a jelen Tájékoztatóban foglalt adat- és titokvédelmi szabályokkal kapcsolatos további kérdéseiket, észrevételeiket a Szolgáltató lentebb megjelölt adatvédelmi felelősének küldhetik meg. Név: Xxxx Xxxxxx
Tisztség: Műszaki felelős
Az elõfizetõi szerzõdés megszûnésének esetei és feltételei, azon határidõ megjelölése, ameddig az elõfizetõ díjfizetési kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a szolgáltató a szerzõdést felmondaná
1.38 Az Előfizetői Szerződés megszűnésének esetei
Az Előfizetői Szerződés megszűnik:
a) a felek közös megegyezésével,
b) a felek bármelyikének jogszerű felmondásával,
c) az EESZ-ben meghatározottak szerint a határozott időtartam lejártával, illetve a felek által meghatározott egyéb feltétel bekövetkezésével,
d) az Előfizető halálával, illetve jogutód nélküli megszűnésével,
e) a Szolgáltató jogutód nélküli megszűnésével,
f) ha a Szolgáltatás a felek érdekkörén kívül eső okból hat hónapig szünetel,
g) a határozott időtartamú Előfizetői Szerződés a meghatározott idő elteltével megszűnik.
Az Előfizetői Szerződés megszűnésével egyidejűleg az Előfizetői Szerződésből eredő valamennyi fizetési kötelezettség esedékessé válik.
1.39 Az Előfizetői Szerződés felmondása az előfizető részéről
Az Előfizető a határozatlan idejű szerződést legfeljebb 8 napos felmondási határidővel bármikor jogosult indoklás és további jogkövetkezmények nélkül írásban felmondani. A felmondást a Szolgáltató ügyfélszolgálatához kell eljuttatni, a szerződés szóban, illetve elektronikus levél formájában nem mondható fel.
• A felmondási határidő kezdő napja az a nap, amelyen az Előfizető írásbeli felmondása a Szolgáltatóhoz megérkezik, és a szerződés a felmondási határidő lejártának napján szűnik meg. A szerződés Xxxxxxxxx részéről történő felmondása az Előfizetőt nem mentesíti az Előfizetői Szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól.
• Amennyiben az Előfizető a határozott időre szóló Előfizetői szerződést a határozott idő lejárta előtt mondja fel a Szolgáltató jogosult vele szemben a jogosulatlan felmondás esetére szankciókat alkalmazni.
• Az Előfizető a határozott vagy határozatlan idejű szerződést a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére a Szolgáltató 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja, vagy nem nyújt megfelelő kompenzációt. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltatóhoz való megérkezését követő napon szűnik meg.
1.40 Az Előfizetői Szerződés felmondása a Szolgáltató részéről
A Szolgáltató a szerződés felmondását írásba, tértivevényes levélben, amennyiben az Előfizetői Szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban, vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek elküldése hitelesen igazolható, kivéve, ha a Szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében foglaltak szerint is értesítheti. A Szolgáltató a nem egyéni Előfizetővel megkötött Egyedi Előfizetői Szerződésben az alábbi pontban felsorolt felmondási határidőt is kiköthet.
A Szolgáltató a határozatlan idejű szerződést 60 nap felmondási határidővel bármikor indoklás nélkül jogosult felmondani, különösen akkor, ha az Előfizető:
1. a Szolgáltatáshoz használt, Mobil Eszközt, berendezést, a Szolgáltató hálózatát az Előfizetői Szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, vagy ahhoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol,
2. a Szolgáltatáshoz használt Mobil Eszközének, berendezéseinek szerződés szerint kikötött ellenőrzését akadályozza.
3. a Szolgáltatáshoz használt Mobil Eszközének, berendezéseinek forgalma a műszaki előírásokban illetve jelen szabályzatban megengedett terhelhetőséget tartósan és jelentősen meghaladja
4. az adatátviteli berendezés fenntartási munkáinak elvégzését akadályozza, illetőleg e berendezések műszaki előírásokban meghatározott felújításáról, kijavításáról, illetve javíttatásáról, kicseréléséről nem gondoskodik
5. előfizetői minőségére vonatkozóan valótlan nyilatkozatot tesz
6. úgy nyilatkozik, hogy a Szolgáltató által biztosított egyéb szolgáltatásokat nem veszi igénybe, ezzel szemben ténylegesen használja azt, a díját viszont nem fizeti meg, (ez esetben a felmondással egyidejűleg a Szolgáltató jogosult a szolgáltatást korlátozni),
7. a Szolgáltatást a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül harmadik személy részére bármely jogcímen továbbértékesíti, vagy azt a hálózati szolgáltatás céljára használja.
8. Adatváltozás-bejelentési kötelezettségének a jelen ÁSZF–ben foglaltak szerint nem tesz eleget, és ezzel a Szolgáltatónak kárt okoz
9. A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fenntartását egyéb körülmények miatt kockázatosnak ítéli meg
10. A Szolgáltató Vodafone Zrt-vel mobil internet szolgáltatás nyújtására vonatkozó együttműködési megállapodása bármely okból megszűnik.
A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés megszegése esetén az Előfizetői Szerződést 15 napos határidővel a fenti feltételek szerint felmondhatja, ha
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítésétől számított 3 napon belül sem szünteti meg,
b) a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínûsíthetõ, hogy az elõfizetõ a zerzõdés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette, a szolgáltató jogosult az elõfizetõi szerzõdést legalább 15 napos felmondási idõvel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni.
c) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges ellenőrzéseket elvégezze,
d) az Előfizető a Szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt továbbra is a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja,
e) az Előfizető a Szolgáltatás használata során a jelen ÁSZF 3. számú mellékletét képező Etikai Kódexben foglaltakat megszegi, és ezt a felszólításban megjelölt határidő alatt sem szünteti meg.
f) Xxxxxxxxx megsérti a SIM kártya használatára, a Szolgáltatás rendeltetésszerű használatára és a mobileszköz (modem) használatára és alkalmazásra vonatkozó jelen ÁSZF-ben rögzített szabályokat.
• A felmondásának tartalmaznia kell a felmondás indokát, a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, továbbá ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról, hogy a szerződésszegés felmondási idő alatt történő megszüntetése esetén az Előfizetői szerződés nem szűnik meg.
• A Szolgáltató a jogviszony felmondását tartalmazó értesítést tértivevényes küldeményként továbbítja. Kézbesítettnek kell tekinteni a tértivevénnyel megküldött felmondást, ha az a kézbesítés egymás utáni két megkísérlését követően „nem kereste”, vagy az „átvételt megtagadta” jelzéssel érkezik vissza.
1.41 Felmondás a díj nem fizetése miatt
A Szolgáltató az Előfizetői Szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. Az értesítésben előírt fizetési póthatáridő az első értesítésben 15 nap. Ha az Előfizető a póthatáridőn belül fizetési hátralékát rendezi, úgy az Előfizetői Szerződést a Szolgáltató nem mondja fel.
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani az Előfizetői Szerződést, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 5000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén az 5000 Ft-ot, vagy ha az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a Hírközlési Hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti.
Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjeszt elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan, határidőben megfizeti.
Az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az előfizetői szerződést felmondani.
A Szolgáltató az Előfizető előzetes értesítését írásban felszólító levéllel vagy a számlalevélen, továbbá elektronikus levélben vagy egyéb távközlési úton teljesítheti, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy értesítés az Előfizetőhöz megérkezett, illetve azt az Előfizető tudomásul vette. Írásban történő felszólítás esetén a Szolgáltató díjat számol fel.
Az Előfizetői Szerződés megszűnése az Előfizetőt nem mentesíti a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Az Előfizető túlfizetése esetén a Szolgáltató a túlfizetés mértékéig a díjat visszatéríti az Előfizető által megjelölt bankszámlaszámra történő átutalással.
A Szolgáltató belépési díj ismételt megfizetése nélkül, szerződésmódosítási díj és visszakapcsolási díj ellenében méltányossági alapon visszakapcsolhatja az Előfizető szolgáltatást abban az esetben, ha az a felmondási idő lejártát követő 30 napon belül díjtartozását kamatokkal együtt rendezi. A visszakapcsolás feltétele a méltányosságon túl az, hogy az Előfizető díjtartozását olyan időpontban fizesse meg, amikor az állomás visszakapcsolásának műszaki és adminisztratív akadálya még nincs. A leszerelésből történő visszakapcsolás díját a Díjszabás tartalmazza.
A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén az egyszeri belépési díjat, továbbá a szerelési díjat nem fizeti vissza az Előfizető részére.
1.42 Technikai eszközök
Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén Előfizető köteles a Szolgáltatóval együttműködni és a használatába bocsátott Mobil Eszközt, végberendezéseket, technikai eszközöket üzemképes, sértetlen állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Amennyiben erre az Előfizetői
Szerződés megszűnését követő 30 napon belül az Előfizetőnek felróható okból nem kerülne sor, úgy az Előfizető köteles a Mobil Eszköz, végberendezések, egyéb technikai eszközök értékét megtéríteni.
Az elõfizetõnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei
1.43 Az együttmûködési és tájékoztatási kötelezettség
Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott Xxxxx Xxxxxx üzemeltetési feltételeit az Előfizetői Szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a Szolgáltatóval együttműködni.
Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén Előfizető köteles a Szolgáltatóval együttműködni és a használatába bocsátott Mobil Eszközt, végberendezéseket, technikai eszközöket üzemképes, sértetlen állapotban a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani. Amennyiben erre az Előfizetői Szerződés megszűnését követő 30 napon belül az Előfizetőnek felróható okból nem kerülne sor, úgy az Előfizető köteles a Mobil Eszköz, végberendezések, egyéb technikai eszközök értékét megtéríteni.
1.44 A szolgáltatás rendeltetésszerû használata
Előfizető köteles a Szolgáltatónak megfizetni a Szolgáltatás nem rendeltetésszerű igénybevételéből eredő kárát Amennyiben magatartásával az Előfizető kárt is okoz, úgy a Szolgáltatónak joga van az Előfizetővel szemben kártérítési igényt érvényesíteni.
Az Előfizető köteles gondoskodni arról, hogy az általa használt internet-hozzáférést olyan Mobil Eszközzel, vagy az adatkapcsolat létrehozására képes készülékhez csatlakoztatott egyéb eszközzel vegye igénybe, mely nem alkalmas arra, hogy veszélyeztesse a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működtetését, és az azok igénybevételével történő szolgáltatás-nyújtást.
Az előfizetői berendezést a Szolgáltató bármikor megvizsgálhatja, és rendeltetésszerű használatát ellenőrizheti. Az Előfizető köteles ezt lehetővé tenni.
Szünetel a szolgáltatás, ha az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott;
A Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítése mellett az Előfizető által bonyolított adathívás forgalmat korlátozhatja, illetve a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőit csökkentheti, ha az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető a mobil rádiótelefon-hálózathoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező Mobil Eszközt,végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést xxxxxxxxxxxxxxx.Xx Előfizetőt nem illeti meg kötbér, ha a hibát a végberendezés nem rendeltetésszerű használata okozta.
A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés megszegése esetén az Előfizetői Szerződést 15 napos határidővel a fenti feltételek szerint felmondhatja, ha az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítésétől számított 3 napon belül sem szünteti meg.
1.45 A végberendezéssel, illetve az elõfizetõnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képezõ más elektronikus hírközlõ eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek
Az Előfizető a saját és Szolgáltató tulajdonában álló eszközöket rendeltetésszerűen köteles használni. Az ebből eredő kárért kártérítési felelősséggel tartozik. A Szolgáltató eszközeit köteles megóvni és hiba esetén haladéktalanul javításra átadni a Szolgáltató részére. A mobil eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek a 3.1.1 pont alatt találhatóak, melyek az egyéb Szolgáltatói eszközök esetén is hasonlóan alkalmazandóak. A Szolgáltató szükség esetén kérésre cserekészüléket biztosíthat.
MELLÉKLETEK
1. számú melléklet: Internet hozzáférés szolgáltatások
A Szolgáltató a szolgáltatás nyújtásához szükséges, Előfizetőt elérő távközlési csatornák biztosításához más szolgáltatók szolgáltatását is igénybe veheti.
• Vezeték nélküli (mikrohullámú) Internet hozzáférés esetén az előfizető ún. wireless bridge eszköz segítségével biztosított a vezeték nélküli (mikrohullámú) szélessávú kapcsolódás az Internethez, a mikrohullámú távközlési hálózatban az előfizetőhöz egyértelműen hozzárendelt wireless bridge eszköz képezi a hálózati végpontot.
• Bérelt vonali hozzáférés esetén az Előfizető számítógépe, vagy számítógépes hálózata a megfelelő interfésszel ellátott berendezés (pl. router) segítségével csatlakozik a bérelt vonali távközlési végberendezéshez (melyet más távközlési Szolgáltató biztosít) és ezen keresztül éri el a hozzáférési pontot.
Az Előfizetőnek rendelkeznie kell a Szolgáltatások igénybevételéhez szükséges műszaki berendezésekkel, szoftverekkel és távközlési szolgáltatással.
Vezeték nélküli (mikrohullámú) Internet hozzáférési szolgáltatás Fogalmak:
Besugárzási/lefedettségi terület:
-Az a terület, amit a Szolgáltató a bázisállomások mikrohullámú sugárzása által lefedettnek tekint.
E terület nagyságáról a szükség szerint megújított és nyilvánosságra hozott lefedettségi térkép ad felvilágosítást, amely tartalmazza a jelenlegi és a tervezett lefedettséget is.
- Kültéri lefedettség: Mindazon terület, ahol az Előfizető a Szolgáltatást épületeken kívül képes igénybe venni. Ez megegyezik a besugárzási területtel.
A szolgáltatás leírása
Az előfizető Ethernet Wireless Bridge összeköttetésen keresztül PPP over Ethernet (PPPoE) protokollt használva Internet kapcsolatot létesít a szolgáltató IP (backbone network) gerinchálózatával.
A szolgáltatás használatához szükséges eszközök
Az előfizetőnek rendelkeznie kell egy olyan programcsomaggal, amely tartalmazza az Internet hálózati szolgáltatás igénybevételéhez szükséges felhasználói programokat. Ezen felül rendelkeznie kell PPPoE (PPP over Ethernet) kliens program működtetéséhez szükséges hardver -és szoftver feltételekkel.
A szolgáltatás használatának korlátai
A Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges felhasználói névvel és jelszóval kell rendelkeznie az előfizetőnek, amit a szolgáltató EESZ-ben feltüntet.
Földrajzi korlát: meghatározott településeken az előfizető ingatlanáról Optikai rálátás a szolgáltató bázisállomására.
Az alapszolgáltatásokhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások köre és igénybevételük módja
A következő kiegészítő szolgáltatásokat az Egyedi Előfizetői Szerződés jogi feltételei mellett, megrendelés alapján lehet igénybe venni.
Elektronikus levelezési szolgáltatások
Alias címek használata meglevő postafiókokhoz
másodlagos MX az Előfizető által birtokolt domain végződésű címekhez extra tárterület a levelek fogadására
az Előfizető által birtokolt domain végződésű e-mail cím használata elektronikus levelek átirányítása az Előfizető által megadott címre
Internet hozzáférés szolgáltatások
Állandó IP cím vagy IP cím tartomány
Kapcsolt vonalas Internet hozzáférés ISDN 2B csatornás csatlakozási lehetőség Router használat
Domain bejegyzés, Domain fenntartás
Domain regisztrációs szolgáltatások
Név szerver (DNS)szolgáltatások
Regisztrátorok időszaki díjainak kiegyenlítése
Vírusszűrés, spamszűrés
állandó vírusszűrés spamszűrés
Elektronikus levelezési szolgáltatások POP3 ,IMAP ,SMTP szolgáltatások
A szolgáltatás leírása
A Szolgáltatás célja üzenetek továbbítása az Interneten, POP3, IMAP, és SMTPprotokollok felhasználásával, a Szolgáltató szerverein keresztül.
A szolgáltatás igénybevételének módja
Az Előfizető a Szolgáltató által biztosított elektronikus levélcímekhez tartozó levelező szerverekhez kapcsolódva küldhet és fogadhat elektronikus üzeneteket, mely a megfelelő kommunikációs protokollok alkalmazásával történik. Az Előfizető által, a kapcsolódáshoz felhasznált kommunikációs csatorna és távközlési összeköttetés nem része a szolgáltatásnak.
A Szolgáltató POP3, illetve IMAP protokollok mellett biztosítja azok biztonságos (SSL) használatát is.
A szolgáltatás használatának korlátai SMTP:
• 60 perc alatt elküldhető levelek száma: 900 darab, azzal, hogy a címzettek száma is legfeljebb mindösszesen (900 darab levélre vetítve) 900 lehet,
• egy elektronikus levél maximális mérete: 20 Mbyte,
• egy elektronikus levélben szereplő címzettek maximális száma: 50,
• párhuzamosan küldhető levelek (session-ok) maximális száma: 5,
• nagy mennyiségű, körlevél/hírlevél küldése esetén az Előfizető köteles azt olyan feladó, (envelope from) címmel küldeni, melyre a kézbesíthetetlen levelek (nem létező címzett
esete például) eseten a visszapattanó (bounce) levél megérkezhet, elkerülve, hogy ezek a Szolgáltató szerverén gyűljenek fel,
• külső hálózatból, azaz a Szolgáltató érdekeltségi körein kívül eső, más szolgáltató hálózatából az SMTP szolgáltatás SMTP authentikáció után vehető csak igénybe, kivétel, ha az adott hoszt RBL (Real-time Blackhole List) listákon szerepel, mely esetben a szolgáltatás nem vehető igénybe tilos a Szolgáltató SMTP szerverét ún. bounce host-nak használni, azaz tilos a Szolgáltató szerverén keresztül visszapattogtatni más mail- szerverek által bármely oknál fogva kézbesíthetetlennek minősült leveleket.
A levélküldési limitek elérésekor a Szolgáltató lassítja a levelek fogadását, úgynevezett tarpit eljárással.
A Szolgáltató a megadott értékektől pozitív irányban előzetes értesítés nélkül eltérhet.
Globális SMTP korlátozás:
A Szolgáltató hálózata védelme érdekében, különös tekintettel a kéretlen levélküldésre alkalmas ártó programok (vírusok, spyware-k) tevékenysége ellen és általuk okozott károk csökkentése érdekében, globálisan korlátozhatja az Előfizetőitől a világ bármely hosztja felé irányuló SMTP (TCP, destination port 25) forgalmat, mely alól állandó kivétel a Szolgáltató által biztosított SMTP kiszolgáló szerver(ek). A globális korlátozás bevezetése előtt a Szolgáltató értesíti érintett Előfizetőit, egyúttal lehetőséget biztosit online ügyfélszolgálati adminisztrációs felületen a korlátozás rájuk eső részének kikapcsolására, mely abban az esetben javasolt, ha az Előfizető telephelyéről más SMTP szervereket kíván igénybe venni.
A globális korlátozás bevezetése után az új Előfizetők részére a korlátozás alapértelmezetten lép életbe, mely kikapcsolására szintén az online ügyfélszolgálati felületen lehetséges.
POP/IMAP:
• 60 perc alatti maximális belépések száma: 60 (hatvan)
• Egy mappában tárolt levelek maximális száma 4000 (négyezer),
Az adott szolgáltatáshoz tartozó maximális email tárhely elérése után a postafiók nem fogad több levelet, a kézbesíthetetlenség tényéről a levél feladója értesül, a Szolgáltató az igénybe vehető email tárhely 90%-os telitettségének elérése eseten egy tájékoztató levelet helyez el a postafiókban.
A Szolgáltató a megadott értékektől pozitív irányban előzetes értesítés nélkül eltérhet.
Másodlagos MX szolgáltatás:
.A szolgáltatás leírása
A Szolgáltatás célja az Előfizető által, a Szolgáltató hálózatában üzemeltetett elsődleges MX (mail exchanger) szerverhez úgynevezett másodlagos MX biztosítása, mely az elsődleges szerver elérhetetlensége esetén tárolja a leveleket a nemzetközi és belföldi ajánlások által meghatározott ideig.
A szolgáltatás igénybevételének feltételei
Másodlagos MX szolgáltatás abban az esetben vehető igénybe, ha az Előfizető által üzemeltetett elsődleges MX szerver a létező, úgynevezett valid címzettek
részéreérkező leveleket a Szolgáltató szerveréről korlátozás nélkül mind elfogadja, ezzel elkerülve azt, hogy a másodlagos szerveren felgyűljenek azok. További feltétel, hogy nem létező címzett esetén az elsődleges MX szerver 5xx (állandó) hibakóddal utasítsa el a levelet
• Az Előfizető elfogadja, hogy a Szolgáltató által üzemeltetett másodlagos MX szerver(ek) egyértelműen beazonosítható, vírussal fertőzött e- mailt nem továbbit
• A Előfizető köteles együttműködni a Szolgáltatóval a Másodlagos MX szolgáltatás megrendelése eseten a szolgáltatáshoz tartozó domain név DNS zónájában történő szükséges módosítás ügyében. Amennyiben a Szolgáltató kezeli ezt a DNS zónafájlt, a szükséges módosítást külön értesítés nélkül hajtja végre
A szolgáltatás használatának korlátai:
A Szolgáltató által üzemeltett másodlagos MX szerver(ek) maximum egy hétig próbálja(ák) az elsődleges szervernek kézbesíteni a levelet.
A Szolgáltató a megadott értékektől pozitív irányban előzetes értesítés nélkül eltérhet. Vírusszűrés, spamszűrés:
A szolgáltatás célja
A Szolgáltató a lehetőségeinek határain belül biztosítja az általa üzemeltetett elektronikus postafiókok védelmét a nem kívánt, illetve ártalmas levelek ellen, ezért állandó vírusszűrést, illetve opcionálisan használható spam (kéretlen elektronikus levél) szűrést alkalmaz, továbbá nem fogad el leveleket RBL listán (Real-time Blackhole List) szereplő hosztokról.
A Szolgáltató on-line ügyfélszolgálati adminisztrációs felületén keresztül lehetőséget, biztosít az általa kezelt postafiókokhoz tartozó SPAM (kéretlen levelek) szűrés aktiválására, érzékenységi szintjének változtatásara. A spamszűrő alapesetben kikapcsolt állapotú. A Szolgáltató nem felel a spamszűrés esetén esetlegesen tévesen spamnek minősített levelekért.
Szerver alapú szolgáltatások
A szolgáltatás leírása
A szolgáltató különféle, szerver alapú Internet szolgáltatásokat biztosít az Előfizetők részére, melyek lehetnek: WEB-hoszting, szerver-hoszting szolgáltatások. A szolgáltatások célja, hogy az előfizető által biztosított tartalmak a szolgáltatónál elhelyezett, az Internet hálózattal folyamatosan, nagy sávszélességű kapcsolatban álló szerverek révén más Internet felhasználók által folyamatosan elérhetők legyenek.
WEB-hoszting
A szolgáltatás igénybevételének módja:
Az Előfizető a Szolgáltató által biztosított azonosítók alkalmazásával FTP, FTPS protokollon keresztül juttatja el a Szolgáltató szerverére a közzéteendő információkat és állományokat. Az Előfizető által, az átvitelhez felhasznált
kommunikációs csatorna és távközlési összeköttetés nem része a szolgáltatásnak. Az információk közzététele az Előfizető által megnevezett (kiválasztott és/vagy birtokolt) azonosító (pl. domain név) alkalmazásával valósul meg.
A szolgáltatás használatának korlátai
- A tárhelyre történő feltöltéshez szükséges FTP belépések száma óránként maximum 60
-A tárhelyen elhelyezett tartalomról http-n keresztül 60 perc alatt letölthető elemek (html lapok, képi elemek,stb együttesen) száma maximum 18,000
-A WEB-hoszting szolgáltatás egyéb korlátait, mint a felhasználható PHP és MySQL adatbázis korlátozás értékeit az Egyedi Előfizetői Szerződés tartalmazza
A Szolgáltató a megadott értékektől pozitív irányban előzetes értesítés nélkül eltérhet.
Minőségi célértékek
A szolgáltató az adott évre vonatkozóan a teljes lehetséges üzemidő 95%-ában biztosítja az előfizető számára a szerver szolgáltatások rendelkezésre állását (minőségi célérték: 95%, vállalt minimálérték: 95%).
A rendelkezésre állás mérése
A Szolgáltatás rendelkezésre állásának mérése a Szolgáltató által üzemeltett belső monitoring rendszer eredményei alapján történik, mely a WEB-hoszting szolgáltatás esetén a Szolgáltató webszervere felé szabványos HTTP kérést küld, s az erre adott válasz meglétét ellenőrzi.
Szerver-hoszting
A szolgáltatás célja az Előfizető által biztosított berendezés hozzákapcsolása az Internet hálózathoz, a Szolgáltató által biztosított telephelyen.
A szolgáltatás igénybevételének módja
Az Előfizető a Szolgáltató áltál kijelölt szerver teremben helyezheti el szerver számítógépét, melyhez a Szolgáltató biztosítja az alapvető működéshez szükséges feltételeket, mint például a klimatizált környezet, szünetmentes áramellátás, újraindítási szolgáltatás, 24 órás felügyelet és hálózati kapcsolat.
A szolgáltatás átadási pontja az előfizető tulajdonában levő szerver számítógép ethernet interface-e.
A szolgáltatás használatának korlátai
-egy szerver maximális teljesítménye: 450W
-naptári hónapot tekintve elszámolási időszaknak, a szerverről kimenő IP forgalom legalább kétszer akkora legyen, mint a szerverre irányuló forgalom. (szerver típusú felhasználás)
Minőségi célértékek:
A szolgáltató az adott évre vonatkozóan a teljes lehetséges üzemidő 95
%-ában biztosítja az előfizető számára a szerver szolgáltatások rendelkezésre állását (minőségi célérték: 95%, vállalt minimálérték: 95%).
Rendelkezésre állás mérése:
A szerver rendelkezésre állása a szerver elérhetőségének pl. ICMP ping protokoll segítségével történő folyamatos ellenőrzésével lehetséges, egy, a szolgáltató hálózatán kívül lévő, folyamatosan jól működő internet-elérési pontról. A rendelkezésre állás azon időszakok, amikor a szerver elérhető és a teljes időszak hányadosaként határozható meg. A rendelkezésre állás ilyen módon történő méréséhez az Előfizetőnek biztosítania kell, hogy szerver számítógépe az ICMP csomagokra válaszoljon. Ennek hiányában a szolgáltatás átadási pontjaként szereplő ethernet interface állapota (up vagy down) a meghatározó.
Domain szolgáltatások
Domain nevekkel kapcsolatos ügyintézés:
A domain nevekkel kapcsolatos ügyintézés kiterjed az Előfizető által igényelt név vagy nevek az azokat kezelő hivatalos szervezetnél történő bejegyzésére, regisztrációjára, valamint a domainhez tartozó, úgynevezett domain name service-hez
–röviden DNS- kapcsolódó ügyintézésre.
Amennyiben az Előfizető határozatlan időre megkötött domain szerződéssel rendelkezik a Szolgáltatónál, és domain regisztrációja lejár, a Szolgáltató az Előfizető előzetes beleegyezésének kérése nélkül meghosszabbítja az Előfizető domain nevét, kivéve, ha a domain regisztrációjának lejáratát 30 (harminc) nappal megelőzően Előfizető írásban jelezte felmondási/törlési kérelmét Szolgáltató felé.
Határozott időre szóló önálló domain szolgáltatás esetén a domain név törlésre kerül, amennyiben Előfizető a domain regisztrációjának lejáratát 30 (harminc) nappal megelőzően írásban nem jelzi hosszabbítási szándékát Szolgáltató felé.
Határozott időre szóló kiegészítő domain szolgáltatás esetén amennyiben a domain regisztrációja lejár, a Szolgáltató az Előfizető előzetes beleegyezésének kérése nélkül meghosszabbítja az Előfizető domain nevét, kivéve, ha a domain regisztrációjának lejáratát 30 (harminc) nappal megelőzően Előfizető írásban jelezte felmondási/törlési kérelmét Szolgáltató felé.
Az Előfizető a domain meghosszabbításáról kiállított számlát köteles kiegyenlíteni a Szolgáltatónak, kivéve, ha előfizetői szerződését határidőben felmondta.
Az előfizető a domain regisztrációnál megadott adatokért, különös figyelemmel az elektronikus levelezési cím aktualizálásáért maga felel, a változásokat önként jelzi Szolgáltató ügyfélszolgálatán.
Előfizető a domain lejárati idejét - .hu végződés esetén - előzetesen maga is ellenőrizheti a xxx.xxxxxx.xx oldalon, vagy Szolgáltató ügyfélszolgálatán keresztül. Nemzetközi domain név esetén a regisztráció, illetve lejárat dátuma a Szolgáltató Ügyfélszolgálata mellett úgynevezett whois segítségével is ellenőrizhető, ez .eu domain esetén például a xxxx://xxx.xxxxx.xx weboldalon található, más, .com .net. org domainek esetén például a xxxx://xxx.xxx.xx weboldal használható, de bármely más, hiteles és korrekt eredményt adó alkalmazás is felhasználható
Magyar domain végződések (.hu) esetében a fenntartási díj a regisztráció időpontjától számított 2 (kettő) év elteltével válik esedékessé, egyéb végződésű domainek esetében a regisztrációtól számítva, évente szükséges a hosszabbítás/díjfizetés.
A domain regisztráció meghosszabbításának díjait a jelen ÁSZF 4. sz. melléklete tartalmazza.
Domain szolgáltatások szüneteltetetesének egyedi eseti:
Domain fenntartás. Illetve DNS name service szüneteltetésére a „Domain parkoltatás” szolgáltatással megrendelésével van lehetőség. A parkoltatás ideje nem változtat a domain lejárati dátumán.
Domain szolgáltatások:
-Domain regisztráció
-Name server módosítás
-DNS zóna módosítás
-Domain átkérés más szolgáltatótól
-Domain átadás
-Domain parkoltatás
2. számú melléklet: Minőségi célértékek
Minőségellenőrzés
A Szolgáltató a minőség folyamatos ellenőrzése, ill. javítása érdekében rendszeresen méri, dokumentálja és archiválja az alábbi minőségi jellemzőket.
A Szolgáltató a jogszabályokban előírt rendszerességgel megküldi a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak a szolgáltatás minőségellenőrzéséhez szükséges adatokat.
Ügyintézésre vonatkozó minőségi célértékek
Hibabejelentő (telefon) szolgálat válaszideje | a) maximális válaszidő az ide irányuló vizsgálóhívások esetében | 60 másodperc |
b) maximális válaszidőn belüli kezelői jelentkezések minimális aránya az ide irányuló összes vizsgálóhíváshoz mérve | 75% | |
Bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási határideje | Minőségi panasz: Szolgáltató hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, az érdekkörébe tartozó, szolgáltatás minőséggel összefüggő hibákra vonatkozó előfizetői bejelentés (hibabejelentés). A minőségi panaszok alapján indított hibaelhárításnak az esetek 80 %-ában teljesített határideje. Kizárt esetek: Végberendezés hibája; Az Előfizető kéri a javítás elhalasztását; Nem helyhez-kötött szolgáltatás esetén a Szolgáltató által az ellátottként közzétett területen kívül eső (ellátatlan) területre vonatkozó panasz. Hibabejelentés: A szolgáltatás igénybe nem vehetőségéről, vagy csökkent minőségéről szóló bejelentés, amelyet az Előfizető tesz és a Szolgáltató által a szolgáltatáshoz használt elektronikus hírközlő hálózatának, illetőleg annak meghibásodásának tulajdonítható. Hibabejelentés esetén a Szolgáltató a hiba behatárolás miatt kötelezően megválaszolandó kérdéseket tehet fel amelyek a Szolgáltató a weboldalán közzétesz. Ezen válaszok hiányban a hibakezelés a vállalt határidőre nem lehetséges. | 72 óra (48 órán belüli kivizsgálással és értesítéssel) |
bejelentett számlapanaszok kivizsgálási és | A bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének ideje: az adatgyűjtési időszakban a kiállított számlákat érintő számlapanaszok | 45 nap |
elintézési határideje | Szolgáltató általi fogadásától, • a panasz elutasítása esetén: az Előfizetőnek kézbesített - a panasz elutasítását tartalmazó –válaszlevél elküldéséig, • a panasz elfogadása esetén: a jóváírás, visszafizetés megtörténtéig, vagy a panasz elfogadásáról történő értesítésig eltelt, megkezdett napok száma. Forgalommérésen alapuló számlázás esetén a bejelentett számlapanaszok kivizsgálásának és elintézésének az esetek 80 %-ában teljesített határideje. Kizárt esetek: A számlára irányuló lekérdezéssel (információkéréssel); A számla kiállításával; A hibabejelentéssel kapcsolatos panasz, | |
A Szolgáltató ügyfélszolgálati ügyintézőjének 60 másodpercen belüli bejelentkezésének aránya | A hívás felépítéséhez szükséges címinformáció vételének pillanatától – a kezelői végberendezésen vagy a hozzá kapcsolódó hálózaton, hívássoroló rendszer alkalmazása esetén a kezelői bejelentkezést Igénylő menüpont hívó általi kiválasztását követően – a kezelő, hibafelvevő személyes bejelentkezéséig tart. A beszélgetés időtartama már nem tartozik bele. | 75% |
Vezetéknélküli (mikrohullámú) Internet hozzáférési szolgáltatás minőségi célértékei:
A Szolgáltató garantálja, hogy az általa nyújtott szolgáltatások működőképesek, és vállalja, hogy a szolgáltatást megfelelő minőségben nyújtja.
A szolgáltatás hibás teljesítésének esetei:
° ha a Szolgáltató az Előfizető tudta nélkül elviszi a szolgáltatáshoz szükséges eszközöket.
° ha a nem tervezett leállás meghaladja az 5 napot egybefüggően, vagy összesen az éves rendelkezésre állást.
° a Szolgáltató rendszerén belüli fejlesztési idő (tervezett leállás) meghaladja a 2 napot egybefüggően vagy összesen 5 napot évente.
° a szolgáltatás sebessége tartósan (4 órán keresztül) a maximális sávszélesség 25%-a alá esik (garantált sávszélesség).
Nem minősül hibás teljesítésnek:
- az Előfizető saját eszközeinek meghibásodása,
- a karbantartás ideje alatti szolgáltatás kimaradás,
- villámcsapás vagy egyéb természeti katasztrófa
- előre nem bejelentett harmadik fél által szüneteltetett energia betáplálás (áramszolgáltató)
A Szolgáltató kifejezetten kizárja a felelősséget az Előfizető azon veszteségeiért vagy bármiféle káráért, melyek a szolgáltatások kimaradásával állnak összefüggésben.
HÁLÓZATI SZOLGÁLTATÁSMINŐSÉGI KÖVETELMÉNYEK CÉLÉRTÉKEI MDSL SZOLGÁLTATÁSRA:
Minőségi mutatók neve | Célérték |
Új hozzáférés létesítési idő | 15 nap |
Minőségi panasz hibaelhárítás ideje | 72 óra |
Számlapanasz kivizsgálása és elintézésének ideje | 15 nap |
A szolgáltató ügyfélszolgálati ügyintézőjének 60 másodpercen belüli bejelentkezésének aránya az ügyfélszolgálatra érkező hívások esetén | 95% |
Bithiba arány hozzáférési vonalanként | N/A |
Éves rendelkezésre állás (1) | 98,0 % |
Átlagos csomagveszteség (2) | 3,0 % |
Maximális csomagkésleltetés (3) | 300 ms |
Csomagkésleltetés középértéke (4) | 30 ms |
Megjegyzések:
(1) Szolgáltatás kiesési értékével együtt
(2) N emzetközi szakaszra.
(3) A csomag késleltetés az adásra kerülő csomag legelső bitjének adási ideje és a végberendezésen vételre kerülő csomag utolsó bitjének vételi ideje között eltelt idő. Kizárólag egyirányú mérés esetén.
(4) A használói végberendezés és a BIX között.
A Szolgáltató törekszik a maximális biztonságvédelemre mind saját eszközeinek, mind az előfizetői oldalon található berendezések és adatainak védelme érdekében, ezért a szolgáltatás nyújtásakor meghatározott portok korlátozásra kerülhetnek.
A Szolgáltató az Előfizető által letöltött adatmennyiséget folyamatosan méri, és havonta összegzi. Az Előfizető a forgalmi adatairól a Szolgáltatótól tájékoztatást kaphat.
A Szolgáltató az extrém internet használatot szabályozza, extrém internet használó az-az Előfizető, aki havonta 200 Gbájt-nál nagyobb adatmennyiséget tölt le a csatlakozási pontnál. Amennyiben az Előfizetőnél az extrém internet használatának ténye áll fenn, a Szolgáltató jogosult az Előfizető csomagjának maximális letöltési sebességét negyedére csökkenteni, amely tényekről köteles az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben az Előfizetőnél az első értesítést követő 1 hét után az extrém internet használat továbbra is fennáll, a Szolgáltató ismét értesíti a felhasználót. Ha a Felhasználó a második értesítés után 1 héttel sem szünteti meg az extrém internet használatot, úgy a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás azonnali hatályú felmondására, és a szerződésből hátralévőrész egy összegben történő kiszámlázására.
Egyedi szolgáltatásminőségi követelmények MDSL szolgáltatásra:
Díjcsomag neve | Sávszélesség [Mbit/s] | Garantált le/feltöltési sebesség [Mbit/s] |
RunNet+ | 4,00/1,00 | 0,75/0,19 |
SpeedNet+ | 6,00/2,00 | 1,00/0,25 |
TurboNet+ | 8,00/4,00 | 1,25/0,50 |
HiperNet+ | 10,00/5,00 | 2,00/1,00 |
Bussines 42 | 4,00/2,00 | 1,00/0,50 |
Bussines 84 | 8,00/4,00 | 2,00/1,00 |
Bussines 105 | 10,00/5,00 | 2,50/1,25 |
CamNet | 1,00/5,00 | 0,25/1,00 |
Az előfizetők számára a garantált átviteli sebesség változatlan marad és a hálózatban az esetek 80 (nyolcvan) százalékában rendelkezésre áll.
A Szolgáltató szúrópróbaszerűen végez méréseket a vizsgálati tervben meghatározott ütemezés szerint, melyet részletesen a vonatkozó műszaki dokumentáció tartalmaz. A Szolgáltató a fentiek szerinti mérési eredményekből kiindulva akként ellenőrzi és biztosítja az előfizetői hozzáférési pontokon a garantált le- és feltöltési sebesség célértékének teljesülését, hogy az adott vizsgálati időszakban mért eredményeket növekvő sorrendbe rendezi, és a mérési eredmények 80 (nyolcvan) százalékában minimálisan teljesült értéket határozza meg, mint garantált le- és feltöltési sebesség- célértéket.
3. számú melléklet :Etikai Kódex
A Csomagkapcsolt adatátviteli szolgáltatások - GPRS igénybevételének etikai szabályai
A Szolgáltató a GPRS alapú szolgáltatásának fenntartása, minőségének biztosítása, továbbá ügyfeleinek és az Internet társadalom egészének védelme érdekében az alább részletezett módon határozza meg a nem etikus tevékenységeket:
1. Nem megengedett kéretlen, közvetlen üzletszerzési, egyéb reklám célú, stb. elektronikus levél (e-mail) vagy bármely más elektronikus közlemény továbbítása olyan címzetteknek, akik a feladót tájékoztatták arról, hogy nem kívánnak ilyen jellegű e-mailt vagy elektronikus közleményt kapni.
2. A Szolgáltató távközlő hálózatán nagy mennyiségű (100 db feletti) e-mail küldése olyan címekre, amelyeknek tulajdonosaival a küldő nem áll személyes vagy üzleti kapcsolatban (spam).
3. Vírussal fertőzött, vagy bármely olyan e-mail (és/vagy e-mail-hoz csatolt állomány) küldése, amely a címzett vagy a Szolgáltató rendszereiben a rendszerhasználó érdekeivel és/vagy akaratával ellentétes tevékenységet fejt(het) ki.
4. Nem megengedett szándékosan hamis vagy elfedett feladói adatokkal megadott, vagy olyan e-mail küldése, amelyben nem szerepel egy érvényes cím, amelyre a címzett elküldhetné a további e-mailek küldésének megtiltására vonatkozó kérelmét.
5. A Szolgáltató GPRS alapú szolgáltatásainak igénybe vételével olyan e-mail, közlemény, adat, információ, stb. küldése, terjesztése, hozzáférhetővé tétele, nyilvánosságra hozatala, közzététele, mások számítógépére, szerverére való elhelyezése, amelynek:
▪ tartalmát a küldő, illetve a hozzáférést lehetővé tévő fél jogosulatlanul, vagy szerzői jogokat megsértve szerezte meg,
▪ tartalma általános társadalmi értékeket, emberi méltóságot sért vagy sérthet (félrevezető, trágár, erőszakos, pornográf, stb. tartalom);
▪ az adott módon való küldésével, terjesztésével, nyilvánosságra hozatalával, hozzáférhetővé- illetve közzétételével, jogszabályba ütköző cselekmény (felbujtás, uszítás, gyűlöletkeltés, szerzői jogok megsértése, stb.) valósul vagy valósulhat meg;
▪ tartalma értékesítésre kínált termék, szolgáltatás vagy egyéb dolog tulajdonságairól, tartalmáról, áráról bárkit félrevezethet.
6. A Szolgáltató GPRS alapú szolgáltatásainak igénybe vételével más(ok) számítógépe(i) és/vagy az azon tárolt adatok illetéktelen használata, igénybe vétele, más(ok) számítógépe(i) működésének illetéktelen befolyásolása illetve ezek kísérlete, így különösen:
▪ mások számítógépein, szerverein tárolt vagy használt, nem nyilvánosságnak szánt (magántitkot, üzleti titkot, szolgálati titkot, államtitkot, stb. képező) és/vagy szerzői jogvédelem alatt álló adatok, állományok illetéktelen megtekintése, megszerzése vagy erre irányuló kísérlet;
▪ mások számítógépein, szerverein tárolt adatok, állományok engedély nélküli megváltoztatása vagy erre irányuló kísérlete;
▪ mások számítógépére vagy szerverére kompromittáló vagy az adott gép működését hátrányosan befolyásoló adatok, állományok engedély nélküli feltöltése vagy ennek kísérlete;
▪ mások tulajdonát képező, vagy mások által használt számítógépek, illetve azok erőforrásainak (pl. proxy, e-mail szerverek, nyomtatók, hálózati átjárók és egyéb kapcsolt hardvereszközök, stb.) engedély nélküli felhasználása.
7. A Szolgáltató GPRS hálózatához mobil szolgáltatás-hozzáférési ponton (mobil telefonon, illetve egyéb mobil távközlő berendezésen, stb.) keresztül csatlakoztatott számítógép szerverként, illetve átjáróként való használata (egynél több felhasználó kiszolgálása; hálózat, illetve egynél több számítógép csatlakoztatása, stb.)
8. Tilos a Szolgáltató hálózatának és/vagy hálózati eszközeinek felhasználásával minden olyan információ tárolása, továbbítása és közzététele, amelynek tartalma:
• mások személyhez fűződő jogát sérti (erkölcstelen, obszcén, rágalmazó, kártékony, erőszakos )
• mások szellemi alkotáshoz fűződő jogát sérti,
• vallási, politikai, faji ellentétet szít,
• törvénybe ütköző cselekedetre buzdít (jogellenes), vagy
• egyébként jogszabályba ütközik
Az Előfizető felel saját hálózatának biztonságos működéséért.
Jogosulatlan hozzáférés
Tilos a Szolgáltató hálózatának és/vagy hálózati eszközeinek felhasználásával:
• más személy számítógépén tárolt adatok, állományok jogosulatlan megszerzése, megváltoztatása, nyilvánosságra hozása, törlése,
• más számítógépére adatok, állományok jogosulatlan feltöltése,
• más számítógépének, illetve erőforrásainak engedély nélküli felhasználása saját célra,
• a hálózaton nem a nyilvánosság számára továbbított közlések tartalmának jogosulatlan kifürkészése, közzététele és felhasználása,
• a fenti magatartások bármelyikének megkísérlése.
Jogsértő tartalom közzététele
Amennyiben valamely ügyfelünk nem etikus tevékenységet észlel, arról az xxxx@0xxx.xx levelező címre küldött értesítéssel tájékoztathatja Szolgáltatót. A Szolgáltatót fenyegető kár megelőzése és/vagy a Szolgáltatót ért kár enyhítése, továbbá a Szolgáltató többi előfizetőjének és/vagy hálózatának védelme érdekében fenntartja magának a jogot arra, hogy vizsgálatot folytasson, a vizsgálat alapján az érintett ügyfelével szemben eljárjon, továbbá szankcionálás céljából értesítsen bármely más szolgáltatót, ha annak előfizetője folytatja a nem etikus tevékenységet.
4. számú melléklet: Szolgáltatás csomagok és díjak
A Szolgáltató a díjak tekinetében a nettó díjakat garantálja! Az árak forintban vannak megadva és tartalmazzák a jelenlegi 27% áfát.
MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNKRA VONATKOZÓ ALAP ÉS KIEGÉSZÍTŐ DÍJAK:
Egyéni Előfizető (bruttó) | Üzleti/Intézményi Előfizető (bruttó) | |
Fix IP cím | 2.000 Ft | 2.000 Ft |
Jellegváltoztatási díj (csomagváltás havonta egy alkalommal) | 500 Ft | 500 Ft |
Átírási és szerződésmódosítási díj (előfizető adat változás) | 2.000 Ft | 2.000 Ft |
Visszaállítási díj (korlátozás,szüneteltetés) | 500 Ft | 500 Ft |
Szolgáltatás korlátozása alatt (böngészés tiltása 80-as port) fizetendő havi díj: | díjcsomag 100%-a/hó | díjcsomag 100%-a /hó |
Visszkapcsolás díja (díjtartozás miatt, kiakapcsolás esetén) | 5.000 Ft | 5.000 Ft |
Szolgáltatási díj kikapcsolt végpont esetén (adatforgalom tíltás) fizetendő havi díj: | díjcsomag 50%-a/hó | díjcsomag 50%-a/hó |
Műszaki eszköz üzembe helyezési díja/eszköz ( nem a szolgáltaó részéről biztosított, de a hálózatával kompatibilis egyébb előfizetői eszköz) | 15.000 Ft | 15.000 Ft |
Szolgáltatás áthelyezésének díja (szolgáltatási körzeten belül MDSL) | 10.000 Ft | 15.000 Ft |
Szolgáltatás áthelyezésének díja, ha az ügyfél az áthelyezendő végberendezést szakszerüen leszereli és átszállítja az új tervezett csatlakozási pontra.(szolgáltatási körzeten belül MDSL) | 5.000 Ft | nem kérhető |
Előfizetői hiba miatti kiszállási díj (Kecskemét 30Km belüli körben: | 6.000 Ft | 6.000 Ft |
Előfizetői hibajavítás amennyiben az előfizető igényli. A hibajavítás megkezdése előtt, minden esetben az előfizetőt tájékoztatjuk a várható költségekről, és csak kifejezett kérésére, ha más megoldás nem elérhető vállajuk azt. pl.:az előfizető számítógépének szoftveres javítása, internet csatlakozás szoftveres beállítása, az előfizető routerének programozása stb… | 5.000 Ft/óra + kiszállási díj | 8.000 Ft/óra + kiszállási díj |
Előfizetői végponton a javítás illetve kiszállás díjmentes amennyiben szolgáltatói híbáról van szó. Ennek kivizsgálása a hibabejeletése után a szolgáltató informatikai rendszerével történik. | díjmentes | díjmentes |
Szolgáltatás szüneteltetésének díja (max 6 hónap/év) | 50Ft/nap | 100Ft/nap |
Hűség idő kiváltásának egyszeri díja (csak MDSL) | 20.000Ft | 20.000Ft |
Behajtással kapcsolatos adminisztrációs díj | követelés 20%-ának megfelelő átalánydíj, de minimum 2000 Ft | követelés 20%-ának megfelelő átalánydíj, de minimum 5000 Ft |
Hiteles dokumentum igénylési díj | 750 Ft | 750 Ft |
Felszólító levél díja | 750 Ft | 750 Ft |
Felmondó levél díja | 1.000 Ft | 1.000 Ft |
Eszköz leszerelési díj (Kecskemét 30km körzetében) Ettől eltekintünk ha az előfizető hiánytalanúl, működőképes sérülés mentes állopotban visszaszolgáltatja a kliens eszközt ügyfélszolgálatunkon keresztül előzetes egyeztetés után. | 5.000 Ft | 5.000 Ft |
Egyéb szerelési segédanyagok és szolgáltaások:
Cat 5e UTP beltéri kábel | 120 Ft/m |
Cat 5e FTP kültéri | 130 Ft/m |
Cat 5e FTP feszítős kültéri | 150 Ft/m |
Patch kábel Cat5e | 150 Ft/m |
(az árak 27%-os általános forgalmi adót tartalmazzák) Kábelek:
Fém,műanyag szerelvények:
Horganyzott 5/4 cső | 3.600 Ft/m |
”bajusz” bilincs | 700 Ft/m |
Csőtoldó bilincs kicsi | 1.600 Ft/m |
Csőtoldó bilincs nagy | 1.900 Ft/m |
Állvány csavar | 150 Ft/m |
Klienseszköz tartó konzol | 3.800 Ft/db |
Egyéb szerlési anyagok:
Kötegelők,RJ45 csatlakozó dugók stb. | 50 Ft/db |
Esővédő (műanyag) | 1.800 Ft/db |
Egyéb szerelés:
Csőállítás (árbóc állítás) | 10.000 Ft/db |
Plusz csatlakozási végpont kiépítés épületen belül, bekötéskor | 5.000 Ft/db |
Általános rezsióradíj | 8.000 Ft/db |
Informatikai szolgáltatások:
Operációs rendszertelepítés (megvásárolt op.) | 6.500 Ft/db |
Vírusirtás | 6.500 Ft/óra |
Adatmentés | 6.500 Ft/óra |
Router programozás | 6.000 Ft/db |
Informatikai eszközök:
8-portos switch 10/100 | 3.800 Ft/db |
Wireles router helyszínen beüzemelve, programozva | 9.500 Ft/db |
VOIP adapter | 16.500 Ft/db |
TOVÁBBI ELŐFIZETŐI ÉS CSATLAKOZÁSI DÍJAKAT AZ ALÁBBI DÍJTÁBLÁZATOK TARTALMAZZÁK
Tarifacsomagok:
Választható egyéni előfizetői csomagok: | MEGA 4 | MEGA 6 | MEGA 8 | MEGA 10 | MEGA 15 | MEGA 30 |
Elérhető maximális letöltési sebesség | 4 Mbit/s | 6 Mbit/s | 8 Mbit/s | 10 Mbit/s | 15 Mbit/s | 30 Mbit/s |
Elérhető maximális feltöltési sebesség | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s |
Garantált letöltési sebesség | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s | 1Mbit/s |
Garantált feltöltési sebesség | 0,5 Mbit/s | 0,5 Mbit/s | 0,5 Mbit/s | 0,5 Mbit/s | 0,5 Mbit/s | 0,5 Mbit/s |
Fizetendő bruttó havi díj: | 4 400 Ft/hó | 6 400 Ft/hó | 8 400 Ft/hó | 10 400 Ft/hó | 15 400 Ft/hó | 30 400 Ft/hó |
Egyszeri csatlakozási díj: (sikeres bekötéskor fizetendő) | 14 990 Ft | 14 990 Ft | 14 990 Ft | 14 990 Ft | 19 990 Ft | 24 990 Ft |
Áraink bruttó árak tartalmazzák a jelenleg hatályos általános forgalmi adót (áfát) Bekötés és igénybevétel feltételei: ✓ Az igénybevételi szándékát elég telefonon jeleznie, minden szükséges dokumentumot, számlát kollégáink a sikeres bekötés követően a helyszínen állítanak ki és azonnal használható a szolgáltatás. ✓ Nincs hűségidő a szerződés felmondható szüneteltethető az ASZF-ben meghatározott feltételek teljesülése esetén. ✓ Nincs letölthető adatmennyiség korlátozás ✓ Csak és kizárólag dinamikus publikus IP címet rendelünk az előfizetésekhez (FiX IP cím különdíj (2.000 Ft) ellenében kérhető ✓ Csomagváltás le vagy fel, havonta egy alkalommal lehetséges külön adminisztrációs díj ellenében. ✓ Csoportos díjbeszedés vagy átutalás esetén évi: 2.400Ft kedvezménybe részesül, bármely díjcsomagot választja. ✓ 12 hónap előre fizetett díj esetén 1 hónap kedvezményt biztosítunk, tehát csak 11 hónap szolgáltatás díja kerül kiszámlázásar. ✓ A csatlakozási díj tartalmazza a szükséges maximum 10m Cat5E kábelezést és a tetőtartó valamint a rádió felszerelését. Az internet szolgáltatást arra alkalmas eszközzel/eszközökkel veheti igénybe.(PC,Tablet stb..) ✓ Router használata nem tiltott, sőt ajánlott, kivéve az alábbi márkák a teljesség igénye nélkül: TENDA, DS-LINK, Media-Tech, TP-Link egyes típusai. ✓ Igény esetén térítés ellenében cégünk megbízható routert biztosít a helyszínre kiszállítva, felprogramozva 2 év csere garanciával! |
Választható egyéni és üzleti előfizetői csomagok: Helyhez kötött egyéni MDSL:
Helyhez kötött üzleti MDSL:
Választható üzleti előfizetői csomagok: | Bussines 5 | Bussines 10 | Bussines 20 | Bussines 30 |
Elérhető maximális letöltési sebesség | 5 Mbit/s | 10 Mbit/s | 20 Mbit/s | 30 Mbit/s |
Elérhető maximális feltöltési sebesség | 5 Mbit/s | 5 Mbit/s | 10 Mbit/s | 15 Mbit/s |
Garantált letöltési sebesség | 1 Mbit/s | 5 Mbit/s | 10 Mbit/s | 10 Mbit/s |
Garantált feltöltési sebesség | 1 Mbit/s | 1 Mbit/s | 5 Mbit/s | 5 Mbit/s |
Fizetendő bruttó havi díj: | 15 000 Ft/hó | 20 000 Ft/hó | 35 000 Ft/hó | 45 000 Ft/hó |
Egyszeri csatlakozási díj: (sikeres bekötéskor fizetendő) | 24 990 Ft | 24 990 Ft | 24 990 Ft | 24 990 Ft |
Áraink bruttó árak tartalmazzák a jelenleg hatályos általános forgalmi adót (áfát) ✓ 1 db fix IP cím (publikus) ✓ 1 db domain fenntartás pl: xxx.xxxxxxx.xx ✓ 5 db e-mail cím pl:xxxx@xxxxxxx.xx ✓ 1 GB/db e-mail tárterület ✓ 2 GB web tárterület (php,sql, cgi stb…) ✓ Igény esetén routert biztosítunk (mikrotik) ✓ Igény esetén telephelyek közötti informatikai kapcsolat kiépítését is vállaljuk. |
Domain szolgáltatások (nettó egyszeri díjak):
Domain végződések | 1 éves regisztráció | 2 éves regisztráció | Hosszabítás | Regisztrátor váltás különdíja |
.hu | - | 3 400 Ft | 1 700 Ft | 2 000 Ft |
.eu | 3 000 Ft | - | 3 000 Ft | 2 000 Ft |
.com | 3 000 Ft | - | 3 000 Ft | 2 000 Ft |
.net | 3 000 Ft | - | 3 000 Ft | 2 000 Ft |
.org | 3 000 Ft | - | 3 000 Ft | 2 000 Ft |
.info | 3 000 Ft | - | 3 000 Ft | 2 000 Ft |
.at | 5 000 Ft | - | 5 000 Ft | - |
.biz | 3 000 Ft | - | 3 000 Ft | - |
.de | 3 000 Ft | - | 3 000 Ft | - |
.in | 5 000 Ft | - | 5 000 Ft | - |
.us | 3 000 Ft | - | 3 000 Ft | 2 000 Ft |
.ws | 3 000 Ft | - | 3 000 Ft | - |
.cc | 6 000 Ft | - | 6 000 Ft | 2 000 Ft |
Webhosting (nettó éves díjak):
Csomag | TH 1000 | TH 3000 | TH 9000 |
Tárterület | 1000 Mb | 3000 Mb | 9000 Mb |
E-mail cím *minden további e- mail cím 200 Ft+Áfa/Db/hó | 10 db | 25 db | 50 db |
E-mail tárhely | 1 GB/fiók | 1 GB/fiók | 1 GB/fiók |
Ftp | van | van | van |
MySQL/PostgreSQL, PHP, PYTHON, CGI | van | van | van |
Korlátlan számú aldomain | van | van | van |
Web forgalom statisztika | van | van | van |
SMTP, POP3, IMAP | van | van | van |
Webmail | van | van | van |
Ügyfél oldali web alapú e-mail adminisztráció | van | van | van |
Korlátlan számú e-mail alias | van | van | van |
Vírus és SPAM szűrés | van | van | van |
Fizetendő nett éves díj: | 6 000 Ft+Áfa/év | 12 000 Ft+Áfa/év | 24 000 Ft+Áfa/év |
5. számú melléklet: tájékoztató az adat- és titokvédelemről
A 3 Lan Bt. (továbbiakban: „Szolgáltató”) tiszteletben tartja a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogot, amelynek tartalma szerint mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról.
Az információs önrendelkezési jog érvényesítése érdekében a Szolgáltató a jelen Tájékoztató közzétételével biztosítja az Előfizetők számára annak megismerését, hogy az Előfizetők személyes adatainak milyen körét, milyen időtartamban, milyen jogcímen, milyen célra tárolja, és milyen esetekben továbbítja más személy részére, továbbá miként gondoskodik a személyes adatok biztonságáról, illetve a Szolgáltató által nyújtott Internet szolgáltatás igénybevételével továbbított közlések titkosságáról.
Az Előfizetői szerződés megkötésével az Előfizető feltétlen hozzájárulását adja a Szolgáltató jelen Tájékoztatóban részletezett adatkezelési gyakorlatához.
Jogszabályi háttér
A Szolgáltató az Előfizetők személyes adatait a mindenkor hatályos jogszabályokkal összhangban kezeli, amelyeket az adatkezelés minden fázisában köteles betartani. A Szolgáltató által végzett adatkezelésre elsősorban az alábbi jogszabályok adat- és titokvédelmi rendelkezései az irányadóak:
• Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28-án napján kelt egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény,
• A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény,
• Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény XVII. fejezetében foglalt adatkezelési szabályok („Eht.”),
• Az elektronikus hírközlési Szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről, az elektronikus hírközlési szolgáltatások adatbiztonságáról, valamint az azonosító kijelzés és hívásátirányítás szabályairól szóló 226/2003. (XII.13.) Kormányrendelet,
• Az elektronikus hírközlési feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre felhatalmazott szervezetek együttműködésének rendjéről szóló 180/2004. (V.26.) Kormányrendelet.
A Szolgáltató által kezelt személyes adatok felsorolása, az adatkezelés jogcíme, célja és időtartama A Szolgáltató az Előfizetők személyes adatainak kezelésére akkor jogosult, ha az érintett Előfizető az adatkezeléshez hozzájárult, vagy az adatkezelést törvény elrendeli (kötelező adatkezelés).
A Szolgáltató által kezelt személyes és egyéb adatok felsorolását, az adatkezelés jogcímét, célját és időtartamát az alábbi táblázat tartalmazza:
A személyes adat megnevezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja | Az adatkezelés Időtartama |
természetes személy Előfizető neve, leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje, lakóhelye, tartózkodási helye; Nem természetes személy Előfizető cégneve, székhelye, cégjegyzékszáma, bankszámlaszáma | Eht. 154. § (1) bek. | számlázás és díjak beszedése, a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződés megszűnéséig |
kiskorú természetes személy esetén a törvényes képviselő neve, lakóhelye, leánykori neve, anyja | Xxx. 154. § (1) bek. | számlázás és díjak beszedése, a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződés megszűnéséig |
neve, születési helye és ideje | |||
Előfizető levelezési címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási helytől vagy székhelytől) | Eht. 154. § (1) bek. | számlázás és díjak beszedése, a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződés megszűnéséig |
Előfizető e-mail címe(i), telefon és telefax száma(i) | az Előfizető hozzájárulása | a szolgáltatás elérhetővé tétele, együttműködés a szerződésszerű teljesítése érdekében | a szerződés megszűnéséig |
nem természetes személy Xxxxxxxxx esetén a kapcsolattartó személy neve és telefonszáma | a kapcsolattartó személy hozzájárulása | együttműködés a szerződés teljesítése érdekében | a szerződés megszűnéséig |
Előfizetői SIM-kártya száma vagy egyéb azonosítója | Eht. 157. § (2) bek. | A szolgáltatás elérhetővé tétele, a szerződés figyelemmel kísérése, hibaelhárítás, karbantartás | a szerződés megszűnéséig |
az elszámolási időszakban elszámolható összes egység száma | Eht. 157. § (2) bek. | számlázás és díjak beszedése, szerződés figyelemmel kísérése | a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
a forgalom vagy egyéb szolgáltatás típusa kezdő időpontja és időtartama, továbbá a letöltött és/vagy feltöltött adat terjedelme | Eht. 157. § (2) bek. | számlázás és díjak beszedése, szerződés figyelemmel kísérése | a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok | Eht. 157. § (2) bek. | számlázás és díjak beszedése, szerződés figyelemmel kísérése | a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
a tartozás hátrahagyása esetén az Előfizetői szerződés felmondásának eseményei | Eht. 157. § (2) bek. | számlázás és díjak beszedése, szerződés figyelemmel kísérése | a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
Jogsértően használt vagy használni megkísérelt Mobil Eszközben detektált előfizetői SIM- kártya száma vagy egyéb azonosítója | Eht 157. § (2) bek. | a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
Jogsértően használt vagy használni kívánt Mobil Eszköz száma és típusa | Eht 157. § (2) bek. | a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
A jogsértően használt SIM- kártyáról és/vagy Mobil Eszközzel bonyolított adatforgalomra vonatkozó adatok | Eht 157. § (2) bek. | a szerződés figyelemmel kísérése | a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
Előfizető hozzájárulása szerinti egyéb személyes adatok | Előfizető hozzájárulása | üzletszerzési tevékenység folytatása | hozzájárulás visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig |
közös adatállománnyal kapcsolatos adatkezeléshez jogszabályban előírt adatok | Eht. 158. § (1) bek. | szolgáltatás elérhetővé tétele, szerződés figyelemmel kísérése | a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
természetes személy Előfizető neve, e-mail címe lakcíme, nem természetes személy Előfizető cégneve, székhelye, felhasználó(k) neve, email-címe | Eht. 160. § (1) bek. | elektronikus címtár létrehozatala és működtetése | hozzájárulás visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig |
Az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató a személyes, illetve egyéb adatait saját üzletszerzési céljára, így különösen a szolgáltatás minőségének javításához, fejlesztéséhez, továbbá az Előfizetői érdekek figyelemmel kísérése és érvényesítése céljából a szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási tevékenységének megvalósítása céljából felhasználja.
Az Előfizető bármikor indoklás nélkül, az ügyfélszolgálat igénybevételével módosíthatja az adatkezelésre vonatkozó korábbi nyilatkozatait.
A Szolgáltató az adatkezelés időtartamának lejártával az Előfizető személyes adatait az érintettel történő beazonosítást a továbbiakban lehetetlenné tevő módon törölni köteles.
A Szolgáltató titoktartási kötelezettsége
A Szolgáltató a tudomására jutott személyes adatokat köteles bizalmasan kezelni, azok megismerését az érintett előzetes hozzájárulása nélkül más személy számára nem teheti lehetővé, illetve azokat nem hozhatja nyilvánosságra. A titoktartási kötelezettség a Szolgáltató alkalmazottját, tagját, megbízottját a Szolgáltatóval azonos módon terheli és megszegéséért a jogszabályok szerinti felelősséggel tartozik. A titoktartási kötelezettség az alkalmazottat a munkaviszony, a tagot a tagsági viszony, a megbízottat a megbízási jogviszony megszűnése után is terheli.
Forgalmi kimutatásra vonatkozó titokvédelmi szabályok
Az Előfizető kérésére a Szolgáltató köteles az Előfizető rendelkezésére bocsátani a forgalmi kimutatást, amely a forgalmazási és számlázási adatokat a díj kiszámításához és a díjvita eldöntéséhez szükséges mértékben és módon tartalmazza. A kimutatás azonban nem tartalmazhatja a hívott fél hívószámának minden számjegyét, vagy mobil rádió-távközlési szolgáltatás esetén a hívó fél helymeghatározására alkalmas olyan pontosságú adatot, amelyre a díj kiszámításához nincsen szükség. Ha az Előfizető a Szolgáltatótól részletesebb adatokat tartalmazó kimutatást kér, ennek megadása előtt a Szolgáltató köteles az Előfizető figyelmét felhívni arra, hogy a kimutatással együtt a szolgáltatást igénybe vevő, az Előfizetőn kívüli természetes személy felhasználók személyes adatainak birtokába juthat, és ezeknek a megismerésére az Előfizető csak akkor jogosult, ha ahhoz a felhasználók tájékoztatásukat követően hozzájárultak. A Szolgáltató a hozzájárulás meglétét vagy annak tartalmát nem köteles vizsgálni, a hozzájárulásért kizárólag az Előfizető tartozik felelősséggel. Erről a Szolgáltató az Előfizetőt a kimutatás megrendelésével egyidejűleg tájékoztatja.
Kapcsolt vonali Internet szolgáltatás esetén, ha az Előfizető a hívó fél hívószámának megadását kéri, a Szolgáltató köteles az Előfizető figyelmét felhívni arra, hogy a kimutatással együtt a szolgáltatást igénybe vevő, az Előfizetőn kívüli természetes személy felhasználók személyes adatainak birtokába juthat, és ezeknek a megismerésére az Előfizető csak akkor jogosult, ha ahhoz a felhasználók tájékoztatásukat követően hozzájárultak. A Szolgáltató a hozzájárulás meglétét vagy annak tartalmát nem köteles vizsgálni, a hozzájárulásért kizárólag az Előfizető tartozik felelősséggel, amelyről írásban köteles nyilatkozni.
Az adatok továbbításának esetei
A Szolgáltató az általa kezelt adatok közül azokat, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek az Eht. 157. §-ának (5) bekezdése alapján átadhatja:
e) azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfél-tájékoztatást végzik,
f) a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére,
g) a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint a távközlési rendszer jogosulatlan felhasználásának üldözése céljából az arra
hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak,
h) a bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak.
Az átadott adatokkal kapcsolatban az adatokat átvevőket a Szolgáltatóval azonos titoktartási kötelezettség terheli.
A Szolgáltató a díjfizetési, illetőleg a szerződésből eredő egyéb kötelezettségek kijátszásának megelőzése érdekében jogosult az Előfizető nevét, az azonosításához szükséges adatokat, valamint az adatátadás indokáról szóló tájékoztatást másik távközlési Szolgáltatónak átadni, vagy attól átvenni, illetőleg - azzal az adattartalommal - közös adatállományt létrehozni, ha
e) a Szolgáltató számlatartozás miatt a szerződést felmondta, vagy a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét az Előfizető számára részben vagy egészben felfüggesztette,
f) a Szolgáltató számlatartozás miatt bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett az Előfizető ellen, illetőleg az Előfizető tartózkodási helye ismeretlen,
g) az ajánlattevő, illetve az Előfizető kár okozása érdekében a Szolgáltatót megtévesztette vagy a megtévesztésére törekszik (így különösen, ha az azonosítására szolgáló dokumentum nyilvánvalóan hamis, hamisított vagy érvénytelen),
h) a Szolgáltató a szerződést jogszabályban meghatározott egyéb felmondási ok miatt felmondta. Ebben az esetben a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul tájékoztatni az adatátadás tényéről.
Előfizetői címtár
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a jövőben Előfizetői címtárat hozzon létre és működtessen szolgáltatása minőségének emelése érdekében. A címtárban valamennyi Előfizető alapadatai szerepelnek, és a címtárban a keresés ez alapján történhet. A címtárban való megjelenés nem kötelező, az Előfizető kérésére díjmentesen kimaradhat belőle, illetve nyilatkozatát bármikor, az ügyfélszolgálat igénybe vételével megváltoztathatja. Az egyéni Előfizető kérheti, hogy a Szolgáltató a címtárban feltüntesse, hogy a személyes adatai nem használhatók fel közvetlen üzletszerzési célra.
A szolgáltatás igénybevételével továbbított közlések titkossága
A Szolgáltató a hálózatának igénybevételével továbbított közlések tartalmát kizárólag a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges mértékben ismerheti meg. Ha a Szolgáltatónak a szolgáltatás teljesítése során valamely közlés a tudomására jutott, a közlés tartalmának megismerését más részére nem teheti lehetővé. Azoknak a közleményeknek a vétele, tartalmának közzététele és felhasználása tilos, amelyeket nem a nyilvánosság számára továbbítottak.
A nemzetbiztonsági szolgálatok és nyomozó hatóságok tekintetében külön törvényben foglaltak kivételével - az érintett felhasználók beleegyezése nélkül - tilos a közlések megfigyelése, lehallgatása, tárolása vagy a közlésbe más módokon történő beleavatkozás vagy megfigyelés.
Az életet, a testi épséget, a vagyont veszélyeztető fenyegetés, zsarolás esetén a nyomozóhatóság a felhasználó írásbeli kérelmére a használatában lévő készüléken folytatott telefonbeszélgetés vagy e- mail levelezés útján továbbított közlés tartalmát és a beszélgetést, illetőleg levelezést lebonyolítók személyét a kérelemben foglalt időhatáron belül megismerheti, azt technikai eszközzel rögzítheti.
Adatbiztonság
A Szolgáltató által kezelt személyes adatok biztonságát, illetve az Internet hálózat igénybevételével továbbított közlések titkosságát elsősorban a különböző számítógépes visszaélések, támadások fenyegetik. Ilyen visszaélések:
A. a számítógépes vírusok, amelyek a Szolgáltató által tárolt személyes és egyéb adatok sérülését, megsemmisülését eredményezhetik,
B. a számítógépes betörés, amelynek során a Szolgáltató által tárolt személyes és egyéb adatokhoz illetéktelen személyek jogosulatlanul hozzáférhetnek, azokat megváltoztathatják vagy nyilvánosságra hozhatják,
C. a számítógépes kalózkodás, amelynek során az Internet hálózat igénybevételével továbbított közlések tartalmát illetéktelen személyek kifürkészhetik.
Mind a Szolgáltató, mind az Előfizető köteles a tőle elvárható műszaki és szervezési intézkedéseket megtenni a fentebb meghatározott veszélyek csökkentése, illetve elhárítása érdekében.
A Szolgáltató által végrehajtott biztonsági intézkedések
A Szolgáltató biztosítja azokat a technikai feltételeket, illetve kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a személyes és egyéb adatok fokozottabb védelméhez, illetve az Internet hálózaton továbbított közlések kifürkészésének lehető legteljesebb megakadályozásához szükségesek.
A Szolgáltató az írásban megkötött Előfizetői szerződéseket, illetve az elektronikus úton rögzített Előfizetői adatokat biztonságos helyen, irattárban, illetve számítógépeken tárolja és őrzi.
A Szolgáltató a számítógépein tárolt Előfizetői adatokat biztonsági tűzfal rendszerrel és vírusölő programokkal védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás, törlés, sérülés és megsemmisülés ellen.
A Szolgáltató az elektronikus úton rögzített Előfizetői adatokat csak az arra feljogosított alkalmazottai, megbízottai és alvállalkozói részére teszi elérhetővé egyedi azonosítójuk és jelszavuk megadása után.
Az Előfizető által végrehajtható biztonsági intézkedések
Az Előfizető köteles minden tőle elvárhatót megtenni személyes adatainak, különösen a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez szükséges bejelentkezési azonosító, illetve jelszó (kód) védelme érdekében. Az Előfizető felelősséggel tartozik minden olyan eseményért, tevékenységért, mely bejelentkezési azonosítójának, illetve jelszavának (kódjának) felhasználásával valósult meg.
A szolgáltatás igénybevételének fokozott biztonságát szolgálja a jelszó időről-időre történő megváltoztatása. Az Előfizető a jelszót bármikor jogosult az ügyfélszolgálat igénybevételével költségmentesen megváltoztatni. Ha a jelszó illetéktelen személyek tudomására jutott, az Előfizető köteles a jelszót haladéktalanul megváltoztatni. A jelszó megváltoztatásával kapcsolatos további információkról a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán nyújt tájékoztatást.
A hálózati vírusok elhárítása érdekében javasolt, hogy az Előfizető minden olyan programot, amely e- mail-ben ismeretlen címről érkezik az Előfizetőhöz, a dokumentum megnyitása nélkül töröljön, illetve a vírusok kiszűrése érdekében számítógépére vírusirtó programot telepítsen. A program telepítésével és használatával kapcsolatban az Előfizető a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kérhet tájékoztatást.
A személyes adatok biztonságát és a szolgáltatás igénybevételével továbbított közlések titkosságát fenyegető számítógépes visszaélések elleni védekezés hatásos eszköze a biztonsági tűzfal rendszer kiépítése, amelyet a Szolgáltató az Előfizető részére külön megállapodás alapján vállalja. A lehetséges megoldásokról és azok költségeiről a Szolgáltató az ügyfélszolgálatán ad tájékoztatást.
A Szolgáltató spam- és vírusszűrési szolgáltatásokat nyújt a szerverein definiált e-mail címek részére. Alapesetben mind a spam- mind a vírusszűrés ki van kapcsolva, ezeket az ügyfél webes felületen keresztül bekapcsolhatja, illetve a spam szűrő érzékenységét hangolhatja.
A Szolgáltató adatvédelmi felelőse
Az Előfizetők a jelen Tájékoztatóban foglalt adat- és titokvédelmi szabályokkal kapcsolatos további kérdéseiket, észrevételeiket a Szolgáltató lentebb megjelölt adatvédelmi felelősének küldhetik meg.
Név: Xxxx Xxxxxx
Tisztség: Műszaki vezető
6. számú melléklet: A felügyeleti szervek címei, telefonszámai
Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) szervei és azok elérhetőségei Honlap: xxx.xxxx.xx
Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Cím: 1015 Budapest Ostrom u. 23-25.
Levelezési cím: 1525 Budapest Pf. 75.
Telefon: 0-000-0000
Telefax: 0-000-0000
Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjének Hivatala Levelezési cím: 1525 Budapest, Pf.: 75.
Telefon: 0-000-0000
Telefax: 0-000-0000
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság ügyfélszolgálati irodáinak címei, telefonszáma:
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000.
Telefon: (00 0) 000 0000 (központi ügyfél-tájékoztatási vonal)
Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43.
Telefon: (06 52) 522 122
Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17.
Telefon: (06 46) 555 500
Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53.
Telefon: (06 72) 508 800
Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (06 99) 518 500
Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15.
Telefon: (06 62) 568 300
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervei és azok elérhetőségei Honlap: xxx.xxx.xx
Szolnoki Kirendeltség
0000 Xxxxxxx, Xxxxxxx X. xx 0.
5001 Szolnok, Pf. 218.
Telefonszám: x00 00 000 000
Telefax: x00 00 000 000
NFH Közép-magyarországi Regionális Felügyelősége
1052 Budapest, Városház u. 7.
1364 Budapest, Pf. 144.
Telefonszám: x00 0 000 0000
Telefax: x00 0 000 0000
NFH Észak-alföldi Regionális Felügyelősége
0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxx x. 36..
4002 Debrecen, Pf. 475.
Telefonszám: x00 00 000 000
Telefax: x00 00 000 000
Nyíregyházi Kirendeltség | |
4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5. | |
4401 Nyíregyháza, Pf. 299. | |
Telefonszám: x00 00 000 000, x00 00 000 | |
397 | |
Telefax: x00 00 000 000 | |
NFH Dél-alföldi Regionális Felügyelősége 6722 Szeged, Kossuth L. 17. 6701 Szeged, Pf. 12. Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 | Kecskeméti Kirendeltség 6000 Kecskemét, Deák X. xxx 0. 6001 Kecskemét, Pf. 209. Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 |
Békéscsabai Kirendeltség | |
5600 Békéscsaba, Xxxxxx A. u. 2-4. | |
5601 Békéscsaba, Pf. 284. | |
Telefonszám: x00 00 000 000, x00 00 000 | |
151 | |
Telefax: x00 00 000 000 | |
NFH Észak-magyarországi Regionális Felügyelősége 3300 Eger, Kossuth L. u. 9. 3301 Eger, Pf. 81. Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 | Miskolci Kirendeltség 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxx xxx 0. 3541 Miskolc, Pf. 589. Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 |
Salgótarjáni Kirendeltség | |
0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00. | |
3101 Salgótarján, Pf. 308. | |
Telefonszám: x00 00 000 000 | |
Telefax: x00 00 000 000 | |
NFH Dél-dunántúli Regionális Felügyelősége 7400 Kaposvár, F_ u. 57. 7401 Kaposvár, Pf. 76. Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 | Pécsi Kirendeltség 7622 Pécs, Bajcsy-Xxxxxxxxxx xx 00-00. 7602 Pécs, Pf. 900. Telefonszám: x00 00 000 000, x00 00 000 000 |
Telefonfax: x00 00 000 000 | |
Szekszárdi Kirendeltség | |
0000 Xxxxxxxxx, Xxxxx X. xxx 00-00. | |
7101 Szekszárd, Pf. 294. | |
Telefonszám: x00 00 000 000 | |
Telefax: x00 00 000 000 | |
NFH Közép-dunántúli Regionális Felügyelősége 8000 Székesfehérvár, Xxxx xxx 00-00. 8050 Székesfehérvár, Pf.: 936. Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 | Tatabányai Kirendeltség 0000 Xxxxxxxxx, X_ xxx 0. 2801 Tatabánya, Pf. 1607. Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 |
Veszprémi Kirendeltség | |
8200 Veszprém, Xxxxxxxx xxx 0. | |
8201 Veszprém, Pf. 2184. | |
Telefonszám: x00 00 000 000 | |
Telefax: x00 00 000 000 | |
Szombathelyi Kirendeltség | |
9700 Szombathely, Xxxxxx Xxxx xx 0. | |
NFH Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelősége 0000 Xxxx, Xxxxx xx 00. 9002 Győr, Pf. 311. Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 | 0000 Szombathely, Pf. 29. Telefonszám: x00 00 000 000 Telefax: x00 00 000 000 Zalaegerszegi Kirendeltség 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 8901 Zalaegerszeg, Pf. 558. |
Telefonszám: x00 00 000 000 | |
Telefax: x00 00 000 000 |