Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 79/2023. (VII. 27.) határozata

védőnői feladatellátás átvételével kapcsolatos megállapodások megkötéséről
Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fenti tárgyú előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta:
1. A Képviselő-testület az Ózd Város Önkormányzata, az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház között kötendő – a határozat 1-7. mellékletét képező – megállapodásokban foglaltakkal egyetért.
A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a megállapodások aláírására. Felelős: Polgármester
Határidő: értelemszerűen
2. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a védőnői feladatellátást szolgáló ingó- és ingatlan vagyont az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény üzemeltetéséből elvonja. Felkéri az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatóját, hogy az üzemeltetésébe adott, védőnői feladatellátást szolgáló ingó- és ingatlanvagyonról tételes leltárt készítsen és annak alapján Ózd Város Önkormányzata részére átadja.
3. A Képviselő-testület a védőnői feladatellátást szolgáló ingó- és ingatlanvagyont 2023. július 1. napjával ingyenesen, határozatlan időre a megállapodásokban foglaltak alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház használatába adja.
Felelős:
- üzemeltetési szerződés módosítás előkészítéséért, vagyonelemek átvételéért és nyilvántartásáért: PH. Településfejlesztési Osztály vezetője
- leltár felvételéért és a vagyonelemek átadásáért: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatója
- dokumentumok aláírásáért: Polgármester Határidő: értelemszerűen
K.m.f.
Xx. Xxxxxx Xxxxx Xxxxxxxx Xxxxx
jegyző polgármester
1. melléklet a 79/2023. (VII. 27.) határozathoz
MEGÁLLAPODÁS
Ingatlan és ingó vagyon ingyenes használatáról és a használat során felmerülő költségek elszámolásáról
(a továbbiakban: Jelen Megállapodás)
amely létrejött egyrészről a
Név: Ózd Város Önkormányzata
Székhelye: 3600 Ózd, Xxxxxxxx xxx 0. Képviseletében eljár: Xxxxxxxx Xxxxx polgármester Xxxxxxx: 1572687-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15350088
KSH szám: 15726487-8411-321-05
mint használatba adó (a továbbiakban: Használatba adó)
másrészről
Név: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (ÓTSZEGYII)
Székhelye: 3600 Ózd, Xxxxxxxx xxx 0. Képviseletében eljár: Xxxxxx Xxxxxx igazgató Adószám: 15814177-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15814177
KSH szám: 15814177-8730-322-05
mint Feladatellátó (a továbbiakban: Feladatellátó)
harmadrészről
Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Székhelye: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
Képviseletében eljár: Xx. Xxxxxx Xxxxx – főigazgató
Adószám: 15837501-2-05
Bankszámlaszám: Magyar Államkincstár 10027006-00337414-00000000 KSH szám: 15837501-8610-312-05
mint használó (a továbbiakban: Használó) együttesen Szerződő felek/Felek
között alulírott helyen és időpontban, az alábbi feltételek szerint:
PREAMBULUM
Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el.
A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult.
Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a feladatellátásra tekintettel a védőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik.
Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a házi gyermekorvosi szolgálat és a védőnői szolgálat felújítása kapcsán az alábbi pályázatban vett részt:
A pályázó neve: Ózd Város Önkormányzata
Projekt címe: Alkotmány úti orvosi rendelők, védőnői szolgálat és mentőállomás épületének energetikai felújítása
Projekttel érintett ingatlan címe: 0000 Xxx, Xxxxxxxxx xx 0.
Szerződés száma: támogatói okirat száma: BMÖGF/535/2022. azonosító: 555124
Záró elszámolás döntés jóváhagyás dátuma: támogató okirat kelte: 2022.03.04. pénzügyi felhasználás határideje: 2023.12.31.
Fenntartási kötelezettség: 2024.01.01-2028.12.31.
A pályázat keretein belüli felújítások rövid leírása:
Homlokzati hőszigetelés, nemesvakolat, lapostető hő- és csapadékvíz elleni szigetelése, homlokzati nyílászárók cseréje, garázsajtók cseréje, padlásszigetelés.
A pályázattal kapcsolatosan leírtakat a Szerződő felek tudomásul veszik. Xxxxxxx előrebocsátását követően Szerződő felek az alábbi megállapodást kötik:
A) INGATLAN HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Felek rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezi 1/1 tulajdoni hányadban a 5261/3 helyrajzi számú „Orvosi rendelők, védőnői szolgálat, mentőállomás” megnevezésű, természetben 3600 Ózd Alkotmány út 3. szám alatt található összesen 673,4 m2 alapterületű épület, mely a Használatba adó használatában áll és azt a feladat-ellátási szerződés alapján jogosult használatba adni.
2. Az A) I. 1. pontban megjelölt épületből összesen 125,53 m2 elszámolás alapját képező alapterületű helyiségcsoport (a továbbiakban: Ingatlan) jelenleg védőnői ellátás céljára szolgál, mely a természetben a következő helyiségeket foglalja magában:
Megnevezés | Alapterület (m2) | Helyiség használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
tanácsadó helyiség | 21,36 | 1/1 | 21,36 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a tevékenységek száma (nem azonos a tevékenységet ellátók számával, azaz a háziorvosi körzet egynek számít az ott dolgozók számától
függetlenül) szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha a védőnői körzet és a háziorvosi körzet közösen használja a tanácsadó helyiséget, akkor 1/2 a használati arány)
Közös használatú helyiségek (csak az épületen belüli helyiségek):
Megnevezés | Alapterület (m2) | Használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
várószoba | 28,28 | 1/1 | 28,28 |
gyermekkocsi tároló | - | - | - |
mellékhelyiségek (mosdó és/vagy WC) | 8 | 1/1 | 8 |
raktár/irattár | 6,6 | 1/1 | 6,6 |
munkaszoba | 17,09 | 1/1 | 17,09 |
munkaszoba | 16,17 | 1/1 | 16,17 |
előtér | 8,02 | 1/4 | 2,005 |
közlekedő | 20,01 | 1/4 | 5,0025 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja a helyiségeket, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a használók száma szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha egy védőnői körzet és kettő háziorvosi körzet használja a váróhelyiséget, akkor 1/3 a használati arány)
2023. július 1. napjától Használatba adó az Ingatlant Használó ingyenes használatába adja védőnői ellátás céljából, tekintettel az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra.
3. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 7. § (1) bekezdése értelmében a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása.
4. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 11. § (13) bekezdése alapján nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából az ahhoz szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe.
5. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 3/A. § (1) bekezdése értelmében közfeladat a jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat.
6. Felek Xxxxx Megállapodás aláírásával szerződést kötnek a Jelen Megállapodás A) I. 2. pontjában körülírt Ingatlan ingyenes használatba adására vonatkozóan.
7. A Használó kijelenti, hogy az Ingatlan használatba vétele védőnői feladatok (a továbbiakban: Közfeladat) megvalósítását szolgálja, ahhoz szükséges.
8. Felek rögzítik, hogy Használatba adó az Ingatlant a védőnői ellátáson túlmenően az alábbi feladatok ellátása céljából hasznosítja: Orvosi rendelők, Mentőállomás
Felek megállapodnak, hogy a Jelen Megállapodás hatálybalépésétől kezdődően az Ingatlan – a jelen pontban felsorolt funkciókon túlmenően – más célra nem használható.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS TÁRGYA ÉS TARTALMA
1. A Felek rögzítik, hogy Használatba adó használatba adja, a Használó pedig használatba veszi az A) I. 2. pontban foglalt Ingatlant védőnői feladatok ellátása céljából. Tekintettel az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra, valamint arra, hogy az Ingatlant a Használó közfeladata ellátása céljából veszi használatba, az Ingatlan használatáért használati díj, illetve bérleti díj fizetési kötelezettsége nem áll fenn.
III. A BIRTOKÁTRUHÁZÁS
1. Felek rögzítik, hogy az Ingatlan birtokba adására a Xxxxx által előre egyeztetett időpontban, de legkésőbb 2023. június 30. napján kerül sor.
Felek kölcsönösen elismerik, hogy a Használó ténylegesen 2023. július 1. napjától használja az Ingatlant.
Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Használó az Ingatlan használatával felmerülő költségeket 2023. július 1. napjától viseli a jelen szerződés A) IV. 4. pontban és a 2. mellékletben foglaltak szerint.
Felek rögzítik, hogy Xxxxx Megállapodás aláírásával tulajdonjog átruházásra nem kerül sor.
2. Felek az Ingatlan birtokba adásáról jegyzőkönyvet vesznek fel (0.xx. melléklet), amely tartalmazza különösen: a birtokba adás tényét, helyét, időpontját, az Ingatlan állagát, fényképmelléklettel (a továbbiakban: Birtokba adási Jegyzőkönyv). A Használó a Birtokba adási Jegyzőkönyv aláírásával az abban rögzített állapot szerinti birtokbaadás tényét elismeri.
3. A Használatba adó az Ingatlant a Használó által megtekintett állapotban adja használatba.
IV. AZ INGATLANNAL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉGEK ÉS KÖLTSÉGEK
1. Az Ingatlan átadására az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltak alapján, valamint a Jelen Megállapodás A) I. 7. pontjában meghatározott Közfeladat ellátása okán, az Nvtv.
11. § (13) bekezdése alapján ingyenesen kerül sor. Használó kijelenti, hogy az Ingatlan teljes egészében szükséges a Közfeladat ellátásához.
2. Használatba adó kijelenti, hogy az Ingatlannak a tulajdonosa a Jelen Megállapodás Preambulumában leírtak szerint, ennek megfelelően jogosult a vagyont hasznosítani, azt a Használó használatába adni.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használatba adó viseli az Ingatlan fenntartásának költségeit, az állagmegóvás, karbantartás, működtetés és az állagmegóváson felüli
rendkívüli javítások és helyreállítások költségeit, köteles továbbá viselni az Ingatlan használatához fűződő közterheket, közüzemi díjakat, rezsi költségeket figyelemmel az
A) IV. 4. pontban foglaltakra is, mely a Használó felé továbbszámlázható tételeket részletezi.
Jelen Megállapodás kapcsán Felek a rendkívüli javítás vagy helyreállítás alatt a dolog hasznaihoz vagy használatából eredő előnyökhöz képest a szokásos mértéket túllépő, aránytalan terheket jelentő javításokat illetve helyreállításokat értik. (pl: épület tetőszerkezetének cseréje)
A Használatba adó köteles az Ingatlant a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet előírásainak megfelelően változatlanul üzemeltetni.
4. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésének, jelen Megállapodásnak, valamint a rendes gazdálkodás szabályainak megfelelően, a közvagyont használó személytől elvárható gondossággal birtokolni, használni.
Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használó az Ingatlannal kapcsolatosan vállalja az Ingatlan alábbiakban részletezett üzemeltetési költségeinek (rezsi költségeinek) továbbá a védőnői feladatok átvételével összefüggő egyéb költségeknek a viselését, illetve megfizetését az alábbi elszámolási elvek, valamint a 2. számú mellékletben foglaltak szerint, azzal, hogy Xxxxx megállapodása szerint a közüzemi költségek hálózati és rendszerhasználati díj nélkül kerülnek elszámolásra:
A számítás alapjául különösen a következő szempontok szolgálnak:
- Az Ingatlant magában foglaló A) I. 1. pont szerinti épület teljes (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlan (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 1. pont szerinti épületet használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlant használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlanban dolgozó védőnők száma.
Közüzemi költségek hálózati, rendszerhasználati díj nélkül
- A vezetékes víz szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában a mérőórával mért elfogyasztott mennyiséget (m3) alapul véve, a védőnők létszámának az épületet használók összes létszámához viszonyított arányában a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A villamos energia szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A földgáz illetőleg a távhő szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- Az épület társasházi vagy szövetkezeti jellegéből adódóan felmerülő közös költség tekintetében a Használó megfizetni vállalja az Ingatlanra eső rezsijellegű költségrészt annak társasházi közgyűlési vagy szövetkezeti közgyűlési/küldöttgyűlési határozattal történő igazolását követően.
Felek megállapodnak, hogy átalány jellegű számlák esetén az elszámoló számla is a fentiek szerinti arányosítással kerül elszámolásra.
Informatikai, kommunikációs jellegű költségek
- Felek megállapodása alapján a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a védőnő(k) által használt az ellátási, gondozási folyamatokat rögzítő szoftver (pl. STEFÁNIA) havi díját a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes telefon szolgáltatás havi díja tekintetében a védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból lefolytatott beszélgetések díja kerül megfizetésre a Használatba adó által elküldött, kizárólag a védőnői hivatalos hívásokat tartalmazó híváslista alapján, melyet Használatba adó továbbszámláz Használó részére.
- A védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból használt mobil telefon szolgáltatás havi díját a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes internet szolgáltatás havi díja a szolgáltatás keretében használt valamennyi számítógép és a védőnő(k) által használt számítógép(ek) számával arányosítva kerül megfizetésre.
Egyéb költségek
- Az Ingatlan takarítási költségének továbbszámlázására az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve arányosítva kerül sor.
- A veszélyes hulladék elszállításának költsége kizárólag a védőnő(ke)t érintően, a védőnői tevékenységgel igazolhatóan összefüggésben keletkezett veszélyes hulladék súlya, darabszáma vagy mennyisége alapján a Jelen Megállapodás 2. számú mellékletében meghatározottak figyelembe vételével megfizetésre kerül.
- A védőnői tevékenységre vonatkozóan a felelősségbiztosítást a kórház közvetlenül fizeti meg, azt a továbbiakban nem kell fizetnie az önkormányzatnak.
Használatba adó vállalja, hogy havonta egy számlát állít ki a fentiekben részletezett, jelen pontban és a 2. számú mellékletben szerepelő díjak, költségek vonatkozásában, mely tételesen tartalmazza a felmerült költségeket költségnemenként. A számla elválaszthatatlan mellékletét képezik a számlán szereplő minden tétel vonatkozásában az azt alátámasztó és igazoló dokumentumok.
Használó vállalja, hogy a számla kiállításától számított 30 napos határidővel a számlát kiegyenlíti a Használatba adó jelen szerződésben rögzített számlaszámára történő átutalással.
5. Az Ingatlan használata során, azzal összefüggésben a Használó által a tulajdonosnak vagy harmadik személynek okozott károkért a Használó felel.
6. Használatba adó az A) III. 1. pontban foglalt időponttól kezdődően biztosítja az Ingatlan Használó általi zavartalan használatát. Használatba adó szavatosságot vállal azért, hogy a szerződés tárgyát képező Ingatlanra vonatkozóan a Feleken kívül harmadik személynek nincs olyan joga, amely Használót használati jogának gyakorlásában korlátozná, vagy akadályozná.
7. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésszerűen használni és minden olyan kárt megtéríteni Használatba adó részére, amely a nem rendeltetésszerű használatból ered. Használó felel minden olyan kárért, amelyet az Ingatlan rendeltetésellenes használatával a Használatba adónak, illetve harmadik személynek okoz, ideértve a hatósági és jogszabályi előírások be nem tartásával okozott – a biztosító által meg nem térített - károkat is. Használatba adó az Ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződéssel rendelkezik. Az ingatlanrészben lévő, Használatba adó tulajdonát képező, a Jelen Megállapodás tárgyát nem képező vagyontárgyak tekintetében a vagyonbiztosítás megkötése Használatba adó feladata és felelőssége.
8. Használó Xxxxx Megállapodás aláírásával kifejezetten nyilatkozik arról és kötelezettséget vállal arra, hogy Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt az Ingatlanban környezetkárosító tevékenységet sem ő, sem vele bármilyen jogviszonyban álló harmadik személy nem folytat. Amennyiben ennek ellenére az Ingatlan Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt környezeti károsodást szenved, Használó köteles a kármentesítést a károsodásról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, saját költségén elvégezni vagy elvégeztetni, egyidejűleg a károsodás tényéről és a megtett intézkedésekről a Használatba adót írásban értesíteni. Használó felel a károsodástól mentes környezeti állapot megőrzéséért.
9. Használó az Ingatlanon/Ingatlanban átalakítási munkálatokat kizárólag a Használatba adó előzetes írásbeli engedélyével végezhet. Felek megállapodnak abban, hogy ilyen esetben egymással írásban megállapodást kötnek ezen munkálatok elszámolásának rendjéről.
10. A Használó köteles megtenni minden olyan intézkedést, amely a közrend, köznyugalom és közerkölcs védelme érdekében szükséges.
11. Használó tudomásul veszi, hogy amennyiben a Xxxxx Megállapodás megszűnik, köteles a Jelen Megállapodás megszűnését követő 5 munkanapon belül az Ingatlant a birtokátruházáskor fennálló állapotnak megfelelően – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal szükség szerint együtt járó elhasználódást - visszaadni.
12. Használó tudomásul veszi, hogy nem jogosult az Ingatlant, vagy egyes részeit albérletbe vagy alhasználatba adni.
13. A Használó kijelenti, hogy:
a) vele szemben nem állnak fenn az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 25. §-ának (1), illetve 25/A §-ának (1) bekezdésében foglalt, a Jelen Megállapodás megkötését kizáró feltételek;
b) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek 1. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül és rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik.
14. Használó tudomással bír arról, hogy amennyiben vele szemben valamely kizáró ok a Jelen Megállapodás időtartama alatt merül fel, köteles arról haladéktalanul, írásban értesíteni a Használatba adót. Használó jóváhagyólag elfogadja, hogy bármely vele szemben fennálló kizáró ok felmerül, az a Jelen Megállapodás megszűnését eredményezi.
B) INGÓVAGYON HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Jelen Megállapodás aláírásával Használatba adó ingyenesen Használó használatába adja a Használatba adó tulajdonában álló/ vagyonkezelésében lévő, Jelen Megállapodás
3. számú mellékletében meghatározott és birtokba adásra kerülő ingóságokat (a továbbiakban: Ingóságok).
Ezen ingóságok részben a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet 5. számú mellékletében felsorolt alapfelszerelések és – amennyiben a védőnői szolgálat végez ilyen tevékenységet – 5/A. számú mellékletében megjelölt népegészségügyi célú méhnyakszűrés (kenetvétel) végzéséhez szükséges eszközök. Használatba adó jelen Megállapodás aláírásával vállalja, hogy abban az esetben, ha a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendeletben foglalt, 5. számú és – ha ez releváns - az 5/A. számú mellékletében felsorolt minimumfeltételek szerinti bármely tárgyi eszköz hiányzik vagy használatra alkalmatlan, úgy Használatba adó azon tárgyi eszközök pótlásáról legkésőbb 2023. július 31. napjáig köteles gondoskodni és azt külön jegyzőkönyvvel Használónak átadni. A 3. számú melléklet tartalmazza a hiányzó vagy használatra alkalmatlan eszközök jegyzékét a minimumfeltételek vonatkozásában.
2. Használó az Ingóságokat a Jelen Megállapodás A) III. 1. pont szerinti birtokbaadással egyidejűleg ingyenes használatra átveszi.
3. Használó Xxxxx Megállapodás aláírásával kijelenti, hogy a részére átadott Ingóságokat kizárólag az Eatv. szerinti közfeladata ellátása céljából használja.
II. A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
1. Használatba adó köteles az Ingóságokat időlegesen Használó használatába adni, Használó köteles az Ingóságokat használatba venni és azokat Jelen Megállapodás megszűnéséig a használatában és birtokában tartani.
2. Használó köteles az Ingóságok állagát megóvni, továbbá az Ingóságokat kizárólag rendeltetésének megfelelően használni, felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes használatból ered. Használó köteles az Ingóságokat, amelyek vonatkozásában használati utasítás került átadásra, az abban rögzítettek szerint használni, felelős minden olyan kárért, amely a használati utasításban foglaltaktól eltérő használat miatt következett be.
3. Használó tudomásul veszi, hogy Használatba adó jogosult az Ingóságok rendeltetésszerű használatának ellenőrzésére.
4. Amennyiben Használó az Ingóságokat nem a rendeltetésüknek megfelelően használja, Használatba adó követelheti Használótól a rendeltetésellenes használat megszüntetését, valamint e használatból eredő bizonyított és biztosító által meg nem térített kárának megtérítését.
Az Ingóságok használatát Használó – a Használatba adó erre irányuló kifejezett engedélye nélkül - nem engedheti át harmadik személynek, ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot Amennyiben Használó az Ingóságok használatát Használatba adó engedélye nélkül harmadik személynek átengedi, felelős azokért a károkért is, amelyek az átengedés nélkül nem következtek volna be.
5. Használó köteles az Ingóságok használata során felmerülő minden lényeges kérdésről, rendkívüli körülményről Használatba adót tájékoztatni.
6. Használó az Ingóságokon átalakítási munkálatokat nem végezhet, ellenkező esetben Használatba adó követelheti az Ingóságok eredeti állapotának helyreállítását.
7. Az Ingóságok fizikai használatával együtt járó költségeket (pl: kopás, törés, megrongálódás, megsemmisülés) Használó viseli azzal, hogy Használatba adó a Jelen Megállapodás szerinti Ingóságok üzemeltetésével kapcsolatosan előírt valamennyi hatósági feltételt (különösen: környezeti, vagyonvédelmi, biztonságvédelmi előírások) biztosítani köteles. Használatba adó köteles az Ingóságok használatával esetlegesen felmerülő és szükségessé váló karbantartásokat a területileg illetékes mentor védőnővel történő előzetes egyeztetést követően elvégezni és jogosult az ezzel felmerült és igazolt költségeket továbbszámlázni.
Használó köteles gondoskodni a védőnő(k) megfelelő anyag-eszköz ellátásáról, fertőtlenítőszerek biztosításáról a Jelen Megállapodás hatályának teljes időtartama alatt.
8. A Jelen Megállapodás megszűnése után Használó köteles az Ingóságokat Használatba adó részére visszaadni.
9. Felek az Ingóságok átadás-átvételéről a 3. számú melléklet szerinti jegyzőkönyvet veszik fel, mely tartalmazza az átadott ingóságok listáját és az átadás-átvétel időpontját, az abban foglalt naptól kezdődően a kárveszély viselése átszáll Használóra.
A Használó által átvett eszközök feleslegessé válása esetén az eszközt köteles visszaadni a Használatba adó részére. Az eszközöket a Használó nem selejtezheti, nem semmisítheti meg. Az átadott Ingóságok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használatba adó köteles azokat selejtezni, Használót erről tájékoztatni.
10. Felek rögzítik, hogy az átadott Ingóságokat, azok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használó a B) I. 1. pontban hivatkozott Ingóságokat köteles pótolni, mely eszközök a Használó tulajdonát képezik.
11. Használó vállalja, hogy az Nvt. 11. § (11) bekezdésének c) pontja alapján az Ingóságok használatában kizárólag olyan személyek vesznek részt, melyek átlátható szervezetek minősülnek, illetve természetes személyek.
12. Használatba adó szavatolja, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a Használó használati jogát bármely módon korlátozná ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot.
C) A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA, A JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
I. A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA
1. Felek kijelentik, hogy Xxxxx Megállapodást 2023. július 1. napjától kezdődő határozatlan időtartamra kötik.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
1. Jelen Megállapodás megszűnik:
a) a Közfeladat megszűnésével,
b) Jelen Megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetésével,
c) a Ptk. 6:359. § (4) bekezdésében, valamint a Jelen Megállapodásban foglaltak szerinti azonnali hatályú felmondással,
d) a Használó jogutód nélküli megszűnésével,
e) amennyiben az Ingatlan a Használó vagyonkezelésébe kerül,
2. A Használatba adó Jelen Megállapodást, kártalanítás nélkül, azonnali hatállyal felmondhatja, ha:
a) a Használó az Ingatlanon/Ingatlanban/Ingóságokban szándékosan kárt okoz vagy magatartása közvetlenül károkozással fenyeget;
b) a Használó jogszabályból vagy a Jelen Megállapodásból eredő lényeges kötelezettségét felróható módon megszegi;
c) a Használó az Ingatlant nem Közfeladat ellátása céljából használja;
d) egyéb, a Jelen Megállapodásban meghatározott esetekben.
3. Az Ingóságok vonatkozásában Xxxxx Megállapodás megszűnik az adott ingóságra vonatkozóan, amennyiben a használatba adott ingóság megsemmisül, selejtezésre kerül vagy kikerül Használatba adó tulajdonából.
4. Használatba adó az azonnali hatályú felmondás jogát – a Közfeladat jellegéből adódóan
– 60 napos felmondási idővel gyakorolhatja.
D) VEGYES RENDELKEZÉSEK
I. TITOKTARTÁSI ÉS ADATKEZELÉSI KÖTELEZETTSÉG
1. Felek rögzítik, hogy a jelen Megállapodás megkötése és teljesítése során megismert adatok és információk üzleti titoknak minősülnek. Felek ezen adatokat, tényeket kizárólag a másik Fél írásban adott engedélyével jogosultak nyilvánosságra vagy harmadik személyek tudomására hozni, illetőleg bármely más módon hasznosítani. Felek rögzítik, hogy e titoktartási kötelezettség nem szűnik meg az idő múlásával, az a jelen Megállapodás megszűnését követően is fennáll. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki azon adatokra, amelyek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.
2. Felek rögzítik, hogy a szerződésben megadott személyes adataik kezelése a mindenkor hatályos jogszabályoknak – így különösen az Xxxx.xx., valamint az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) rendelkezéseinek – megfelelően a szerződés teljesítéséhez szükségesek; kapcsolattartóik adatait a szerződés keretén belül, jogos érdekük alapján adják át egymásnak az adatkezelési célhoz szükséges mértékben és ideig. A kapcsolattartói adatok kezelése tekintetében a szerződéses felek önálló adatkezelőnek minősülnek.
3. Felek kötelezik magukat arra, hogy a szerződés teljesítése során tudomásukra jutott adatokat, információkat a szerződés időbeli hatályától függetlenül bizalmasan kezelik, azokat harmadik személy részére nem adják át, különös tekintettel az üzleti és egyéb titoknak minősülő adatokra, valamint – amennyiben a szerződés a védőnők által végzett közfeladatot is érinti – az egészségügyi adatokra. Jelen rendelkezés nem érinti a szerződés azon részeit, melyek a védőnők közfeladatot ellátó személyek jogállásából fakadóan az Xxxx.xx. alapján bárki számára hozzáférhető közérdekű, vagy közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.
II. KAPCSOLATTARTÁS
1. Kapcsolattartók: Használatba adó részéről:
Név: Xxxxxx Xxxxxxxxx
Beosztás: Hatósági- és Szociális Osztály, Osztályvezető
Telefonszám: 48/574-240
Feladatellátó részéről:
Név: Xxxxxx Xxxxxx
Beosztás: igazgató
E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxxx@xxxxx.xxx
Telefonszám: 48/472-341
Használó részéről:
Operatív feladatok tekintetében:
Név: Naxxxx Xxxxxx Xxxxx Xxxxxxxx: igazgatói szaktanácsadó
E-mail cím: xxxxxx.xxxxx@xxxxxxxxxx.xx Telefonszám: 00-00-000-000/11070
Számlázás tekintetében:
Név: Xxxxx Xxxxxxxxx
Beosztás: pénzügyi és számviteli osztályvezető E-mail cím: xxxxxx@xxxxxxxxxx.xx
Telefonszám: 00-00-000-000, 00-00-000-000/11140
2. Felek rögzítik, hogy Jexxx Xegállapodást érintő nyilatkozataikat írásba kell foglalni, és átvételi elismervénnyel igazolt közvetlen átadás, vagy a másik Fél Jelen Megállapodásban megjelölt címére címzett, tértivevényes levél útján kell kézbesíteni.
3. Felek a kapcsolattartók személyében történő változást haladéktalanul legfeljebb 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni egymással. A kapcsolattartók személyében bekövetkező változást Fexxx xem tekintik a megállapodás módosításának.
III. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
1. Felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük és szerzőképességük jogi korlátozás alá nem esik. Jelen Megállapodás aláírására felek képviselői a szükséges felhatalmazást megkapták.
2. Felek megállapodnak, hogy abban az esetben, ha Jelen Megállapodás tárgyát képező Ingatlan vagy Ingóságok tekintetében bármilyen változás következne be, úgy arról 5 munkanapon belül egymást írásban értesítik.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás bármely pontjának érvénytelensége nem hat ki Jelen Megállapodás egészére, az nem érinti Jelen Megállapodás egyéb rendelkezéseinek érvényességét, kivéve, ha a Felek az érintett rendelkezések nélkül a Jelen Megállapodást nem kötötték volna meg. A Felek jóhiszeműen együttműködnek annak érdekében, hogy az ilyen rendelkezést mindkét Fél számára elfogadható, érvényes rendelkezéssel helyettesítsék,
4. Felek megállapodnak, hogy Jexxx Xegállapodást csak írásban, Jelen Megállapodással azonos formai szabályok szerint módosíthatják, a szóbeli vagy ráutaló magatartással történő módosítás lehetőségét kizárják.
5. Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az Nvtv., a Vtv., az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm.rendelet, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény, a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet, az iskola- egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX.3.) NM rendelet mindenkor hatályos rendelkezései, valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezései irányadók.
6. Felek megállapodnak abban, hogy Jelen Megállapodással kapcsolatos vitás kérdéseket lehetőleg békés úton rendezik. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy Felek az általános illetékességi szabályok szerinti bíróság illetékességét kötik ki.
7. Felek megállapítják, hogy a korábbi egyeztetésekre tekintettel jelen megállapodás 2023. július 1. napjától hatályos azzal, hogy annak aláírására alulírott napon került sor.
8. A Használatba adó tudomásul veszi, hogy az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 23. §. (5) bekezdésében foglaltak az Önkormányzatra nézve jelentenek kötelezettséget, ezért Jexxx Xegállapodás aláírásával a Használatba adó nyilatkozik, hogy az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (Feladatellátó) bármely okból történő megszűnése esetén - a fentiekben hivatkozott jogszabályhely alapján - a védőnői feladat-ellátáshoz szükséges ingatlan és ingóvagyon ingyenes használatát biztosítja.
9. Felek a Jelen Megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag 6 példányban írják alá, melyből 2 példány a Használatba adót, 1 példány a Feladatellátót, 3 példány pedig a Használót illeti meg.
10. Jelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
1. számú melléklet – Birtokba adási jegyzőkönyv
2. számú melléklet – Üzemeltetési költségek (rezsi költségek) és egyéb költségek elszámolásáról szóló összegző táblázat
3. számú melléklet –Ingóságok jegyzéke
Miskolc, 2023. ………………. Ózd, 2023. ……………….
………………………………..…………. …………………………………….
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Ózd Város Önkormányzata Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képv.: Xxxxxxxx Xxxxx polgármester
Képv.: Xx. Xxxxxx Xxxxx xőigazgató Használatba adó Használó
Dátum: Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem: Pénzügyileg ellenjegyzem:
………………………………. ……………………………………….. Xx. Xxxxxxx Xxxx xazdasági igazgató ………………………………………..
Jogi szempontból megfelelő: Jogi szempontból megfelelő:
……………………………. …………………………………..
Ózd, 2023. ……….
……………………………………….. Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény Képv.: Xxxxxx Xxxxxx xgazgató
Feladatellátó
Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem:
…………………………………..
…………………………. Jogi szempontból megfelelő:
………………………………………..
2. melléklet a 79/2023. (VII. 27.) határozathoz
MEGÁLLAPODÁS
Ingatlan és ingó vagyon ingyenes használatáról és a használat során felmerülő költségek elszámolásáról
(a továbbiakban: Jelen Megállapodás)
amely létrejött egyrészről a
Név: Ózd Város Önkormányzata
Székhelye: 3600 Ózd, Xxxxxxxx xxx 0. Képviseletében eljár: Xxxxxxxx Xxxxx xolgármester Adxxxxx: 1572687-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15350088
KSH szám: 15726487-8411-321-05
mint használatba adó (a továbbiakban: Használatba adó)
másrészről
Név: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (ÓTSZEGYII)
Székhelye: 3600 Ózd, Xxxxxxxx xxx 0. Képviseletében eljár: Xxxxxx Xxxxxx xgazgató Adószám: 15814177-2-05
Bankszámlaszám:11734121-15814177 KSH szám: 15814177-8730-322-05
mint Feladatellátó (a továbbiakban: Feladatellátó)
harmadrészről
Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Székhelye: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
Képviseletében eljár: Dr. Révész János – főigazgató
Adószám: 15837501-2-05
Bankszámlaszám: Magyar Államkincstár 10027006-00337414-00000000 KSH szám: 15837501-8610-312-05
mint használó (a továbbiakban: Használó) együttesen Szerződő felek/Felek
között alulírott helyen és időpontban, az alábbi feltételek szerint:
PREAMBULUM
Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el.
A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult.
Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a feladatellátásra tekintettel a védőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik.
Fentiek előrebocsátását követően Szerződő felek az alábbi megállapodást kötik:
A) INGATLAN HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Felek rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezi 1/1 tulajdoni hányadban a 19085 helyrajzi számú, „Védőnői Tanácsadó” megnevezésű, természetben 3661 Ózd, Csépányi út 121. szám alatt található összesen 74,58 m2 alapterületű épület, mely a Használatba adó használatában áll és azt a feladat-ellátási szerződés alapján jogosult használatba adni.
2. Az A) I. 1. pontban megjelölt épületből összesen 74,58 m2 elszámolás alapját képező alapterületű helyiségcsoport (a továbbiakban: Ingatlan) jelenleg védőnői ellátás céljára szolgál, mely a természetben a következő helyiségeket foglalja magában:
Megnevezés | Alapterület (m2) | Helyiség használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
tanácsadó helyiség | 14,73 | 1/1 | 14,73 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a tevékenységek száma (nem azonos a tevékenységet ellátók számával, azaz a háziorvosi körzet egynek számít az ott dolgozók számától függetlenül) szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha a védőnői körzet és a háziorvosi körzet közösen használja a tanácsadó helyiséget, akkor 1/2 a használati arány)
Közös használatú helyiségek (csak az épületen belüli helyiségek):
Megnevezés | Alapterület (m2) | Használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
várószoba | 21,11 | 1/1 | 21,11 |
gyermekkocsi tároló | - | - | - |
mellékhelyiségek (mosdó és/vagy WC) | 7,59 | 1/1 | 7,59 |
raktár/irattár | 13,08 | 1/1 | 13,08 |
munkaszoba | 9,80 | 1/1 | 9,80 |
előtér | 8,27 | 1/1 | 8,27 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja a helyiségeket, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a használók száma szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha egy védőnői körzet és kettő háziorvosi körzet használja a váróhelyiséget, akkor 1/3 a használati arány)
2023. július 1. napjától Használatba adó az Ingatlant Használó ingyenes használatába adja védőnői ellátás céljából, tekintettel az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra.
3. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 7. § (1) bekezdése értelmében a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása.
4. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 11. § (13) bekezdése alapján nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából az ahhoz szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe.
5. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 3/A. § (1) bekezdése értelmében közfeladat a jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat.
6. Felek Jelen Megállapodás aláírásával szerződést kötnek a Jelen Megállapodás A) I. 2. pontjában körülírt Ingatlan ingyenes használatba adására vonatkozóan.
7. A Használó kijelenti, hogy az Ingatlan használatba vétele védőnői feladatok (a továbbiakban: Közfeladat) megvalósítását szolgálja, ahhoz szükséges.
8. Felek rögzítik, hogy Használatba adó az Ingatlant a védőnői ellátáson túlmenően az alábbi feladatok ellátása céljából hasznosítja: -
Felek megállapodnak, hogy a Jelen Megállapodás hatálybalépésétől kezdődően az Ingatlan – a jelen pontban felsorolt funkciókon túlmenően – más célra nem használható.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS TÁRGYA ÉS TARTALMA
1. A Felek rögzítik, hogy Használatba adó használatba adja, a Használó pedig használatba veszi az A) I. 2. pontban foglalt Ingatlant védőnői feladatok ellátása céljából. Tekintettel az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra, valamint arra, hogy az Ingatlant a Használó közfeladata ellátása céljából veszi használatba, az Ingatlan használatáért használati díj, illetve bérleti díj fizetési kötelezettsége nem áll fenn.
III. A BIRTOKÁTRUHÁZÁS
1. Felek rögzítik, hogy az Ingatlan birtokba adására a Felek által előre egyeztetett időpontban, de legkésőbb 2023. június 30. napján kerül sor.
Felek kölcsönösen elismerik, hogy a Használó ténylegesen 2023. július 1. napjától használja az Ingatlant.
Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Használó az Ingatlan használatával felmerülő költségeket 2023. július 1. napjától viseli a jelen szerződés A) IV. 4. pontban és a 2. mellékletben foglaltak szerint.
Felek rögzítik, hogy Jelen Megállapodás aláírásával tulajdonjog átruházásra nem kerül sor.
2. Felek az Ingatlan birtokba adásáról jegyzőkönyvet vesznek fel (1.sz. melléklet), amely tartalmazza különösen: a birtokba adás tényét, helyét, időpontját, az Ingatlan állagát, fényképmelléklettel (a továbbiakban: Birtokba adási Jegyzőkönyv). A Használó a Birtokba adási Jegyzőkönyv aláírásával az abban rögzített állapot szerinti birtokbaadás tényét elismeri.
3. A Használatba adó az Ingatlant a Használó által megtekintett állapotban adja használatba.
IV. AZ INGATLANNAL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉGEK ÉS KÖLTSÉGEK
1. Az Ingatlan átadására az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltak alapján, valamint a Jelen Megállapodás A) I. 7. pontjában meghatározott Közfeladat ellátása okán, az Nvtv.
11. § (13) bekezdése alapján ingyenesen kerül sor. Használó kijelenti, hogy az Ingatlan teljes egészében szükséges a Közfeladat ellátásához.
2. Használatba adó kijelenti, hogy az Ingatlannak a tulajdonosa a Jelen Megállapodás Preambulumában leírtak szerint, ennek megfelelően jogosult a vagyont hasznosítani, azt a Használó használatába adni.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használatba adó viseli az Ingatlan fenntartásának költségeit, az állagmegóvás, karbantartás, működtetés és az állagmegóváson felüli rendkívüli javítások és helyreállítások költségeit, köteles továbbá viselni az Ingatlan használatához fűződő közterheket, közüzemi díjakat, rezsi költségeket figyelemmel az
A) IV. 4. pontban foglaltakra is, mely a Használó felé továbbszámlázható tételeket részletezi.
Jelen Megállapodás kapcsán Felek a rendkívüli javítás vagy helyreállítás alatt a dolog hasznaihoz vagy használatából eredő előnyökhöz képest a szokásos mértéket túllépő, aránytalan terheket jelentő javításokat illetve helyreállításokat értik. (pl: épület tetőszerkezetének cseréje)
A Használatba adó köteles az Ingatlant a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet előírásainak megfelelően változatlanul üzemeltetni.
4. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésének, jelen Megállapodásnak, valamint a rendes gazdálkodás szabályainak megfelelően, a közvagyont használó személytől elvárható gondossággal birtokolni, használni.
Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használó az Ingatlannal kapcsolatosan vállalja az Ingatlan
alábbiakban részletezett üzemeltetési költségeinek (rezsi költségeinek) továbbá a védőnői feladatok átvételével összefüggő egyéb költségeknek a viselését, illetve megfizetését az alábbi elszámolási elvek, valamint a 2. számú mellékletben foglaltak szerint.
Tekintettel arra, hogy a védőnői ellátás céljára egy teljesen különálló épület illetve Ingatlan szolgál, melyben kizárólag védőnői tevékenység folyik, így a Felek megállapodnak abban, hogy a közüzemi költségek hálózati és rendszerhasználati díját Használó megfizeti Használatba adó részére.
A számítás alapjául különösen a következő szempontok szolgálnak:
- Az Ingatlant magában foglaló A) I. 1. pont szerinti épület teljes (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlan (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 1. pont szerinti épületet használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlant használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlanban dolgozó védőnők száma.
Közüzemi költségek:
- A vezetékes víz szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában a mérőórával mért elfogyasztott mennyiséget (m3) alapul véve, a védőnők létszámának az épületet használók összes létszámához viszonyított arányában a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A villamos energia szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A földgáz illetőleg a távhő szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- Az épület társasházi vagy szövetkezeti jellegéből adódóan felmerülő közös költség tekintetében a Használó megfizetni vállalja az Ingatlanra eső rezsijellegű költségrészt annak társasházi közgyűlési vagy szövetkezeti közgyűlési/küldöttgyűlési határozattal történő igazolását követően.
Felek megállapodnak, hogy átalány jellegű számlák esetén az elszámoló számla is a fentiek szerinti arányosítással kerül elszámolásra.
Informatikai, kommunikációs jellegű költségek
- Felek megállapodása alapján a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a védőnő(k) által használt az ellátási, gondozási folyamatokat rögzítő szoftver (pl. STEFÁNIA) havi díját a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes telefon szolgáltatás havi díja tekintetében a védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból lefolytatott beszélgetések díja kerül megfizetésre a
Használatba adó által elküldött, kizárólag a védőnői hivatalos hívásokat tartalmazó híváslista alapján, melyet Használatba adó továbbszámláz Használó részére.
- A védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból használt mobil telefon szolgáltatás havi díját a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes internet szolgáltatás havi díja a szolgáltatás keretében használt valamennyi számítógép és a védőnő(k) által használt számítógép(ek) számával arányosítva kerül megfizetésre.
Egyéb költségek
- Az Ingatlan takarítási költségének továbbszámlázására az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve arányosítva kerül sor.
- A veszélyes hulladék elszállításának költsége kizárólag a védőnő(ke)t érintően, a védőnői tevékenységgel igazolhatóan összefüggésben keletkezett veszélyes hulladék súlya, darabszáma vagy mennyisége alapján a Jelen Megállapodás 2. számú mellékletében meghatározottak figyelembe vételével megfizetésre kerül.
- A védőnői tevékenységre vonatkozóan a felelősségbiztosítást a kórház közvetlenül fizeti meg, azt a továbbiakban nem kell fizetnie az önkormányzatnak.
Használatba adó vállalja, hogy havonta egy számlát állít ki a fentiekben részletezett, jelen pontban és a 2. számú mellékletben szerepelő díjak, költségek vonatkozásában, mely tételesen tartalmazza a felmerült költségeket költségnemenként. A számla elválaszthatatlan mellékletét képezik a számlán szereplő minden tétel vonatkozásában az azt alátámasztó és igazoló dokumentumok.
Használó vállalja, hogy a számla kiállításától számított 30 napos határidővel a számlát kiegyenlíti a Használatba adó jelen szerződésben rögzített számlaszámára történő átutalással.
5. Az Ingatlan használata során, azzal összefüggésben a Használó által a tulajdonosnak vagy harmadik személynek okozott károkért a Használó felel.
6. Használatba adó az A) III. 1. pontban foglalt időponttól kezdődően biztosítja az Ingatlan Használó általi zavartalan használatát. Használatba adó szavatosságot vállal azért, hogy a szerződés tárgyát képező Ingatlanra vonatkozóan a Feleken kívül harmadik személynek nincs olyan joga, amely Használót használati jogának gyakorlásában korlátozná, vagy akadályozná.
7. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésszerűen használni és minden olyan kárt megtéríteni Használatba adó részére, amely a nem rendeltetésszerű használatból ered. Használó felel minden olyan kárért, amelyet az Ingatlan rendeltetésellenes használatával a Használatba adónak, illetve harmadik személynek okoz, ideértve a hatósági és jogszabályi előírások be nem tartásával okozott – a biztosító által meg nem térített - károkat is. Használatba adó az Ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződéssel rendelkezik. Az ingatlanrészben lévő, Használatba adó tulajdonát képező, a Jelen Megállapodás tárgyát nem képező vagyontárgyak tekintetében a vagyonbiztosítás megkötése Használatba adó feladata és felelőssége.
8. Használó Jelen Megállapodás aláírásával kifejezetten nyilatkozik arról és kötelezettséget vállal arra, hogy Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt az Ingatlanban környezetkárosító tevékenységet sem ő, sem vele bármilyen jogviszonyban álló harmadik személy nem folytat. Amennyiben ennek ellenére az Ingatlan Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt környezeti károsodást szenved, Használó köteles a kármentesítést a károsodásról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, saját költségén elvégezni vagy elvégeztetni, egyidejűleg a károsodás tényéről és a megtett intézkedésekről a Használatba adót írásban értesíteni. Használó felel a károsodástól mentes környezeti állapot megőrzéséért.
9. Használó az Ingatlanon/Ingatlanban átalakítási munkálatokat kizárólag a Használatba adó előzetes írásbeli engedélyével végezhet. Felek megállapodnak abban, hogy ilyen esetben egymással írásban megállapodást kötnek ezen munkálatok elszámolásának rendjéről.
10. A Használó köteles megtenni minden olyan intézkedést, amely a közrend, köznyugalom és közerkölcs védelme érdekében szükséges.
11. Használó tudomásul veszi, hogy amennyiben a Jelen Megállapodás megszűnik, köteles a Jelen Megállapodás megszűnését követő 5 munkanapon belül az Ingatlant a birtokátruházáskor fennálló állapotnak megfelelően – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal szükség szerint együtt járó elhasználódást - visszaadni.
12. Használó tudomásul veszi, hogy nem jogosult az Ingatlant, vagy egyes részeit albérletbe vagy alhasználatba adni.
13. A Használó kijelenti, hogy:
a) vele szemben nem állnak fenn az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 25. §-ának (1), illetve 25/A §-ának (1) bekezdésében foglalt, a Jelen Megállapodás megkötését kizáró feltételek;
b) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek 1. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül és rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik.
14. Használó tudomással bír arról, hogy amennyiben vele szemben valamely kizáró ok a Jelen Megállapodás időtartama alatt merül fel, köteles arról haladéktalanul, írásban értesíteni a Használatba adót. Használó jóváhagyólag elfogadja, hogy bármely vele szemben fennálló kizáró ok felmerül, az a Jelen Megállapodás megszűnését eredményezi.
B) INGÓVAGYON HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Jelen Megállapodás aláírásával Használatba adó ingyenesen Használó használatába adja a Használatba adó tulajdonában álló/ vagyonkezelésében lévő, Jelen Megállapodás
3. számú mellékletében meghatározott és birtokba adásra kerülő ingóságokat (a továbbiakban: Ingóságok).
Ezen ingóságok részben a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet 5. számú mellékletében felsorolt alapfelszerelések és – amennyiben a védőnői szolgálat végez ilyen tevékenységet – 5/A. számú mellékletében megjelölt népegészségügyi célú méhnyakszűrés (kenetvétel) végzéséhez szükséges eszközök. Használatba adó jelen Megállapodás aláírásával vállalja, hogy abban az esetben, ha a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendeletben foglalt, 5. számú és – ha ez releváns - az 5/A. számú mellékletében felsorolt minimumfeltételek szerinti bármely tárgyi eszköz hiányzik vagy használatra alkalmatlan, úgy Használatba adó azon tárgyi eszközök pótlásáról legkésőbb 2023. július 31. napjáig köteles gondoskodni és azt külön jegyzőkönyvvel Használónak átadni. A 3. számú melléklet tartalmazza a hiányzó vagy használatra alkalmatlan eszközök jegyzékét a minimumfeltételek vonatkozásában.
2. Használó az Ingóságokat a Jelen Megállapodás A) III. 1. pont szerinti birtokbaadással egyidejűleg ingyenes használatra átveszi.
3. Használó Jelen Megállapodás aláírásával kijelenti, hogy a részére átadott Ingóságokat kizárólag az Eatv. szerinti közfeladata ellátása céljából használja.
II. A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
1. Használatba adó köteles az Ingóságokat időlegesen Használó használatába adni, Használó köteles az Ingóságokat használatba venni és azokat Jelen Megállapodás megszűnéséig a használatában és birtokában tartani.
2. Használó köteles az Ingóságok állagát megóvni, továbbá az Ingóságokat kizárólag rendeltetésének megfelelően használni, felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes használatból ered. Használó köteles az Ingóságokat, amelyek vonatkozásában használati utasítás került átadásra, az abban rögzítettek szerint használni, felelős minden olyan kárért, amely a használati utasításban foglaltaktól eltérő használat miatt következett be.
3. Használó tudomásul veszi, hogy Használatba adó jogosult az Ingóságok rendeltetésszerű használatának ellenőrzésére.
4. Amennyiben Használó az Ingóságokat nem a rendeltetésüknek megfelelően használja, Használatba adó követelheti Használótól a rendeltetésellenes használat megszüntetését, valamint e használatból eredő bizonyított és biztosító által meg nem térített kárának megtérítését.
Az Ingóságok használatát Használó – a Használatba adó erre irányuló kifejezett engedélye nélkül - nem engedheti át harmadik személynek, ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot Amennyiben Használó az Ingóságok használatát Használatba adó engedélye nélkül harmadik személynek átengedi, felelős azokért a károkért is, amelyek az átengedés nélkül nem következtek volna be.
5. Használó köteles az Ingóságok használata során felmerülő minden lényeges kérdésről, rendkívüli körülményről Használatba adót tájékoztatni.
6. Használó az Ingóságokon átalakítási munkálatokat nem végezhet, ellenkező esetben Használatba adó követelheti az Ingóságok eredeti állapotának helyreállítását.
7. Az Ingóságok fizikai használatával együtt járó költségeket (pl: kopás, törés, megrongálódás, megsemmisülés) Használó viseli azzal, hogy Használatba adó a Jelen Megállapodás szerinti Ingóságok üzemeltetésével kapcsolatosan előírt valamennyi hatósági feltételt (különösen: környezeti, vagyonvédelmi, biztonságvédelmi előírások) biztosítani köteles. Használatba adó köteles az Ingóságok használatával esetlegesen felmerülő és szükségessé váló karbantartásokat a területileg illetékes mentor védőnővel történő előzetes egyeztetést követően elvégezni és jogosult az ezzel felmerült és igazolt költségeket továbbszámlázni.
Használó köteles gondoskodni a védőnő(k) megfelelő anyag-eszköz ellátásáról, fertőtlenítőszerek biztosításáról a Jelen Megállapodás hatályának teljes időtartama alatt.
8. A Jelen Megállapodás megszűnése után Használó köteles az Ingóságokat Használatba adó részére visszaadni.
9. Felek az Ingóságok átadás-átvételéről a 3. számú melléklet szerinti jegyzőkönyvet veszik fel, mely tartalmazza az átadott ingóságok listáját és az átadás-átvétel időpontját, az abban foglalt naptól kezdődően a kárveszély viselése átszáll Használóra.
A Használó által átvett eszközök feleslegessé válása esetén az eszközt köteles visszaadni a Használatba adó részére. Az eszközöket a Használó nem selejtezheti, nem semmisítheti meg. Az átadott Ingóságok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használatba adó köteles azokat selejtezni, Használót erről tájékoztatni.
10. Felek rögzítik, hogy az átadott Ingóságokat, azok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használó a B) I. 1. pontban hivatkozott Ingóságokat köteles pótolni, mely eszközök a Használó tulajdonát képezik.
11. Használó vállalja, hogy az Nvt. 11. § (11) bekezdésének c) pontja alapján az Ingóságok használatában kizárólag olyan személyek vesznek részt, melyek átlátható szervezetek minősülnek, illetve természetes személyek.
12. Használatba adó szavatolja, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a Használó használati jogát bármely módon korlátozná ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot.
C) A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA, A JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
I. A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA
1. Felek kijelentik, hogy Jelen Megállapodást 2023. július 1. napjától kezdődő határozatlan időtartamra kötik.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
1. Jelen Megállapodás megszűnik:
a) a Közfeladat megszűnésével,
b) Jelen Megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetésével,
c) a Ptk. 6:359. § (4) bekezdésében, valamint a Jelen Megállapodásban foglaltak szerinti azonnali hatályú felmondással,
d) a Használó jogutód nélküli megszűnésével,
e) amennyiben az Ingatlan a Használó vagyonkezelésébe kerül,
2. A Használatba adó Jelen Megállapodást, kártalanítás nélkül, azonnali hatállyal felmondhatja, ha:
a) a Használó az Ingatlanon/Ingatlanban/Ingóságokban szándékosan kárt okoz vagy magatartása közvetlenül károkozással fenyeget;
b) a Használó jogszabályból vagy a Jelen Megállapodásból eredő lényeges kötelezettségét felróható módon megszegi;
c) a Használó az Ingatlant nem Közfeladat ellátása céljából használja;
d) egyéb, a Jelen Megállapodásban meghatározott esetekben.
3. Az Ingóságok vonatkozásában Jelen Megállapodás megszűnik az adott ingóságra vonatkozóan, amennyiben a használatba adott ingóság megsemmisül, selejtezésre kerül vagy kikerül Használatba adó tulajdonából.
4. Használatba adó az azonnali hatályú felmondás jogát – a Közfeladat jellegéből adódóan
– 60 napos felmondási idővel gyakorolhatja.
D) VEGYES RENDELKEZÉSEK
I. TITOKTARTÁSI ÉS ADATKEZELÉSI KÖTELEZETTSÉG
1. Felek rögzítik, hogy a jelen Megállapodás megkötése és teljesítése során megismert adatok és információk üzleti titoknak minősülnek. Felek ezen adatokat, tényeket kizárólag a másik Fél írásban adott engedélyével jogosultak nyilvánosságra vagy harmadik személyek tudomására hozni, illetőleg bármely más módon hasznosítani. Felek rögzítik, hogy e titoktartási kötelezettség nem szűnik meg az idő múlásával, az a jelen Megállapodás megszűnését követően is fennáll. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki azon adatokra, amelyek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.
2. Felek rögzítik, hogy a szerződésben megadott személyes adataik kezelése a mindenkor hatályos jogszabályoknak – így különösen az Info.tv., valamint az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) rendelkezéseinek – megfelelően a szerződés teljesítéséhez szükségesek; kapcsolattartóik adatait a szerződés keretén belül, jogos érdekük alapján adják át egymásnak az adatkezelési célhoz szükséges mértékben és ideig. A kapcsolattartói adatok kezelése tekintetében a szerződéses felek önálló adatkezelőnek minősülnek.
3. Felek kötelezik magukat arra, hogy a szerződés teljesítése során tudomásukra jutott adatokat, információkat a szerződés időbeli hatályától függetlenül bizalmasan kezelik, azokat harmadik személy részére nem adják át, különös tekintettel az üzleti és egyéb titoknak minősülő adatokra, valamint – amennyiben a szerződés a védőnők által végzett közfeladatot is érinti – az egészségügyi adatokra. Jelen rendelkezés nem érinti a szerződés azon részeit, melyek a védőnők közfeladatot ellátó személyek jogállásából fakadóan az Info.tv. alapján bárki számára hozzáférhető közérdekű, vagy közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.
II. KAPCSOLATTARTÁS
1. Kapcsolattartók: Használatba adó részéről:
Név: Mihali Zsuzsanna
Beosztás: Hatósági- és Szociális Osztály, Osztályvezető
Telefonszám: 48/574-240
Feladatellátó részéről:
Név: Bányai Zsuzsa
Beosztás: igazgató
E-mail cím: otszegyii.titkarsag@gmail.com
Telefonszám: 48/472-341
Használó részéről:
Operatív feladatok tekintetében:
Név: Nagyné Kántor Judit Beosztás: igazgatói szaktanácsadó
E-mail cím: nagyne.judit@bazmkorhaz.hu Telefonszám: 06-46-515-200/11070
Számlázás tekintetében:
Név: Fedor Bernadett
Beosztás: pénzügyi és számviteli osztályvezető E-mail cím: szamla@bazmkorhaz.hu
Telefonszám: 06-46-515-388, 06-46-515-200/11140
2. Felek rögzítik, hogy Jelen Megállapodást érintő nyilatkozataikat írásba kell foglalni, és átvételi elismervénnyel igazolt közvetlen átadás, vagy a másik Fél Jelen Megállapodásban megjelölt címére címzett, tértivevényes levél útján kell kézbesíteni.
3. Felek a kapcsolattartók személyében történő változást haladéktalanul legfeljebb 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni egymással. A kapcsolattartók személyében bekövetkező változást Felek nem tekintik a megállapodás módosításának.
III. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
1. Felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük és szerzőképességük jogi korlátozás alá nem esik. Jelen Megállapodás aláírására felek képviselői a szükséges felhatalmazást megkapták.
2. Felek megállapodnak, hogy abban az esetben, ha Jelen Megállapodás tárgyát képező Ingatlan vagy Ingóságok tekintetében bármilyen változás következne be, úgy arról 5 munkanapon belül egymást írásban értesítik.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás bármely pontjának érvénytelensége nem hat ki Jelen Megállapodás egészére, az nem érinti Jelen Megállapodás egyéb rendelkezéseinek érvényességét, kivéve, ha a Felek az érintett rendelkezések nélkül a Jelen Megállapodást nem kötötték volna meg. A Felek jóhiszeműen együttműködnek annak érdekében, hogy az ilyen rendelkezést mindkét Fél számára elfogadható, érvényes rendelkezéssel helyettesítsék,
4. Felek megállapodnak, hogy Jelen Megállapodást csak írásban, Jelen Megállapodással azonos formai szabályok szerint módosíthatják, a szóbeli vagy ráutaló magatartással történő módosítás lehetőségét kizárják.
5. Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az Nvtv., a Vtv., az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm.rendelet, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény, a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet, az iskola- egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX.3.) NM rendelet mindenkor hatályos rendelkezései, valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezései irányadók.
6. Felek megállapodnak abban, hogy Jelen Megállapodással kapcsolatos vitás kérdéseket lehetőleg békés úton rendezik. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy Felek az általános illetékességi szabályok szerinti bíróság illetékességét kötik ki.
7. Felek megállapítják, hogy a korábbi egyeztetésekre tekintettel jelen megállapodás 2023. július 1. napjától hatályos azzal, hogy annak aláírására alulírott napon került sor.
8. A Használatba adó tudomásul veszi, hogy az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 23. §. (5) bekezdésében foglaltak az Önkormányzatra nézve jelentenek kötelezettséget, ezért Jelen Megállapodás aláírásával a Használatba adó nyilatkozik, hogy az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (Feladatellátó) bármely okból történő megszűnése esetén - a fentiekben hivatkozott jogszabályhely alapján - a védőnői feladat-ellátáshoz szükséges ingatlan és ingóvagyon ingyenes használatát biztosítja.
9. Felek a Jelen Megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag 6 példányban írják alá, melyből 2 példány a Használatba adót, 1 példány a Feladatellátót, 3 példány pedig a Használót illeti meg.
10. Jelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
1. számú melléklet – Birtokba adási jegyzőkönyv
2. számú melléklet – Üzemeltetési költségek (rezsi költségek) és egyéb költségek elszámolásáról szóló összegző táblázat
3. számú melléklet –Ingóságok jegyzéke
Miskolc, 2023. ………………. Ózd, 2023. ……………….
………………………………..…………. …………………………………….
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Ózd Város Önkormányzata Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képv.: Janiczak Dávid polgármester
Képv.: Dr. Révész János főigazgató Használatba adó Használó
Dátum: Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem: Pénzügyileg ellenjegyzem:
………………………………. ……………………………………….. Dr. Somogyi Aliz gazdasági igazgató ………………………………………..
Jogi szempontból megfelelő: Jogi szempontból megfelelő:
……………………………. …………………………………..
Ózd, 2023. ……….
……………………………………….. Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény Képv.: Bányai Zsuzsa igazgató
Feladatellátó
Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem:
…………………………………..
…………………………. Jogi szempontból megfelelő:
………………………………………..
3. melléklet a 79/2023. (VII. 27.) határozathoz
MEGÁLLAPODÁS
Ingatlan és ingó vagyon ingyenes használatáról és a használat során felmerülő költségek elszámolásáról
(a továbbiakban: Jelen Megállapodás)
amely létrejött egyrészről a
Név: Ózd Város Önkormányzata
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Janiczak Dávid polgármester Adószám: 1572687-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15350088
KSH szám: 15726487-8411-321-05
mint használatba adó (a továbbiakban: Használatba adó)
másrészről
Név: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (ÓTSZEGYII)
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Bányai Zsuzsa igazgató Adószám: 15814177-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15814177
KSH szám: 15814177-8730-322-05
mint Feladatellátó (a továbbiakban: Feladatellátó)
harmadrészről
Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Székhelye: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
Képviseletében eljár: Dr. Révész János – főigazgató
Adószám: 15837501-2-05
Bankszámlaszám: Magyar Államkincstár 10027006-00337414-00000000 KSH szám: 15837501-8610-312-05
mint használó (a továbbiakban: Használó) együttesen Szerződő felek/Felek
között alulírott helyen és időpontban, az alábbi feltételek szerint:
PREAMBULUM
Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el.
A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult.
Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a feladatellátásra tekintettel a védőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik.
Fentiek előrebocsátását követően Szerződő felek az alábbi megállapodást kötik:
A) INGATLAN HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Felek rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezi 1/1 tulajdoni hányadban a 8349 helyrajzi számú, „Orvosi rendelők, védőnői szolgálat” megnevezésű, természetben 3600 Ózd, Lehel vezér út 16. szám alatt található összesen 471 m2 alapterületű épület, mely a Használatba adó használatában áll és azt a feladat- ellátási szerződés alapján jogosult használatba adni.
2. Az A) I. 1. pontban megjelölt épületből összesen 84,44 m2 elszámolás alapját képező alapterületű helyiségcsoport (a továbbiakban: Ingatlan) jelenleg védőnői ellátás céljára szolgál, mely a természetben a következő helyiségeket foglalja magában:
Megnevezés | Alapterület (m2) | Helyiség használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
tanácsadó helyiség | 17,2 | 1/1 | 17,2 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a tevékenységek száma (nem azonos a tevékenységet ellátók számával, azaz a háziorvosi körzet egynek számít az ott dolgozók számától függetlenül) szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha a védőnői körzet és a háziorvosi körzet közösen használja a tanácsadó helyiséget, akkor 1/2 a használati arány)
Közös használatú helyiségek (csak az épületen belüli helyiségek):
Megnevezés | Alapterület (m2) | Használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
várószoba | 26,4 | 1/1 | 26,4 |
gyermekkocsi tároló | - | - | - |
mellékhelyiségek (mosdó és/vagy WC) | 6,48 | 1/1 | 6,48 |
raktár/irattár | 6,96 | 1/1 | 6,96 |
munkaszoba | 12,4 | 1/1 | 12,4 |
szélfogó | 8,64 | 1/1 | 8,64 |
folyosó | 6,36 | 1/1 | 6,36 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja a helyiségeket, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a használók száma szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha egy védőnői körzet és kettő háziorvosi körzet használja a váróhelyiséget, akkor 1/3 a használati arány)
2023. július 1. napjától Használatba adó az Ingatlant Használó ingyenes használatába adja védőnői ellátás céljából, tekintettel az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra.
3. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 7. § (1) bekezdése értelmében a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása.
4. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 11. § (13) bekezdése alapján nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából az ahhoz szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe.
5. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 3/A. § (1) bekezdése értelmében közfeladat a jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat.
6. Felek Jelen Megállapodás aláírásával szerződést kötnek a Jelen Megállapodás A) I. 2. pontjában körülírt Ingatlan ingyenes használatba adására vonatkozóan.
7. A Használó kijelenti, hogy az Ingatlan használatba vétele védőnői feladatok (a továbbiakban: Közfeladat) megvalósítását szolgálja, ahhoz szükséges.
8. Felek rögzítik, hogy Használatba adó az Ingatlant a védőnői ellátáson túlmenően az alábbi feladatok ellátása céljából hasznosítja: Háziorvosi ellátás

4. melléklet a 79/2023. (VII. 27.) határozathoz
MEGÁLLAPODÁS
Ingatlan és ingó vagyon ingyenes használatáról és a használat során felmerülő költségek elszámolásáról
(a továbbiakban: Jelen Megállapodás)
amely létrejött egyrészről a
Név: Ózd Város Önkormányzata
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Janiczak Dávid polgármester Adószám: 1572687-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15350088
KSH szám: 15726487-8411-321-05
mint használatba adó (a továbbiakban: Használatba adó)
másrészről
Név: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (ÓTSZEGYII)
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Bányai Zsuzsa igazgató Adószám: 15814177-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15814177
KSH szám: 15814177-8730-322-05
mint Feladatellátó (a továbbiakban: Feladatellátó)
harmadrészről
Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Székhelye: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
Képviseletében eljár: Dr. Révész János – főigazgató
Adószám: 15837501-2-05
Bankszámlaszám: Magyar Államkincstár 10027006-00337414-00000000 KSH szám: 15837501-8610-312-05
mint használó (a továbbiakban: Használó) együttesen Szerződő felek/Felek
között alulírott helyen és időpontban, az alábbi feltételek szerint:
PREAMBULUM
Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el.
A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult.
Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a feladatellátásra tekintettel a védőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik.
Fentiek előrebocsátását követően Szerződő felek az alábbi megállapodást kötik:
A) INGATLAN HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Felek rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezi 1/1 tulajdoni hányadban a 4290/2 helyrajzi számú, „Háziorvosi rendelők, védőnői szolgálat” megnevezésű, természetben 3600 Ózd, Mekcsey István út 199. szám alatt található összesen 361,5 m2 alapterületű épület, mely a Használatba adó használatában áll és azt a feladat-ellátási szerződés alapján jogosult használatba adni.
2. Az A) I. 1. pontban megjelölt épületből összesen 92,07 m2 elszámolás alapját képező alapterületű helyiségcsoport (a továbbiakban: Ingatlan) jelenleg védőnői ellátás céljára szolgál, mely a természetben a következő helyiségeket foglalja magában:
Megnevezés | Alapterület (m2) | Helyiség használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
tanácsadó helyiség | 19,68 | 1/1 | 19,68 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a tevékenységek száma (nem azonos a tevékenységet ellátók számával, azaz a háziorvosi körzet egynek számít az ott dolgozók számától függetlenül) szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha a védőnői körzet és a háziorvosi körzet közösen használja a tanácsadó helyiséget, akkor 1/2 a használati arány)
Közös használatú helyiségek (csak az épületen belüli helyiségek):
Megnevezés | Alapterület (m2) | Használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
várószoba | 21,07 | 1/1 | 21,07 |
gyermekkocsi tároló | - | - | - |
mellékhelyiségek (mosdó és/vagy WC) | 16,53 | 1/1 | 1/1 |
raktár/irattár | 4,72 | 1/1 | 4,72 |
munkaszoba | 12,1 | 1/1 | 12,1 |
szélfogó | 7,7 | 1/1 | 7,7 |
pelenkázó helyiség | 5,58 | 1/1 | 5,58 |
közlekedő | 4,69 | 1/1 | 4,69 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja a helyiségeket, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a használók száma szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha egy védőnői körzet és kettő háziorvosi körzet használja a váróhelyiséget, akkor 1/3 a használati arány)
2023. július 1. napjától Használatba adó az Ingatlant Használó ingyenes használatába adja védőnői ellátás céljából, tekintettel az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra.
3. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 7. § (1) bekezdése értelmében a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása.
4. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 11. § (13) bekezdése alapján nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából az ahhoz szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe.
5. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 3/A. § (1) bekezdése értelmében közfeladat a jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat.
6. Felek Jelen Megállapodás aláírásával szerződést kötnek a Jelen Megállapodás A) I. 2. pontjában körülírt Ingatlan ingyenes használatba adására vonatkozóan.
7. A Használó kijelenti, hogy az Ingatlan használatba vétele védőnői feladatok (a továbbiakban: Közfeladat) megvalósítását szolgálja, ahhoz szükséges.
8. Felek rögzítik, hogy Használatba adó az Ingatlant a védőnői ellátáson túlmenően az alábbi feladatok ellátása céljából hasznosítja: Háziorvosi ellátás
Felek megállapodnak, hogy a Jelen Megállapodás hatálybalépésétől kezdődően az Ingatlan – a jelen pontban felsorolt funkciókon túlmenően – más célra nem használható.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS TÁRGYA ÉS TARTALMA
1. A Felek rögzítik, hogy Használatba adó használatba adja, a Használó pedig használatba veszi az A) I. 2. pontban foglalt Ingatlant védőnői feladatok ellátása céljából. Tekintettel az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra, valamint arra, hogy az Ingatlant a Használó közfeladata ellátása céljából veszi használatba, az Ingatlan használatáért használati díj, illetve bérleti díj fizetési kötelezettsége nem áll fenn.
III. A BIRTOKÁTRUHÁZÁS
1. Felek rögzítik, hogy az Ingatlan birtokba adására a Felek által előre egyeztetett időpontban, de legkésőbb 2023. június 30. napján kerül sor.
Felek kölcsönösen elismerik, hogy a Használó ténylegesen 2023. július 1. napjától használja az Ingatlant.
Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Használó az Ingatlan használatával felmerülő költségeket 2023. július 1. napjától viseli a jelen szerződés A) IV. 4. pontban és a 2. mellékletben foglaltak szerint.
Felek rögzítik, hogy Jelen Megállapodás aláírásával tulajdonjog átruházásra nem kerül sor.
2. Felek az Ingatlan birtokba adásáról jegyzőkönyvet vesznek fel (1.sz. melléklet), amely tartalmazza különösen: a birtokba adás tényét, helyét, időpontját, az Ingatlan állagát, fényképmelléklettel (a továbbiakban: Birtokba adási Jegyzőkönyv). A Használó a Birtokba adási Jegyzőkönyv aláírásával az abban rögzített állapot szerinti birtokbaadás tényét elismeri.
3. A Használatba adó az Ingatlant a Használó által megtekintett állapotban adja használatba.
IV. AZ INGATLANNAL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉGEK ÉS KÖLTSÉGEK
1. Az Ingatlan átadására az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltak alapján, valamint a Jelen Megállapodás A) I. 7. pontjában meghatározott Közfeladat ellátása okán, az Nvtv.
11. § (13) bekezdése alapján ingyenesen kerül sor. Használó kijelenti, hogy az Ingatlan teljes egészében szükséges a Közfeladat ellátásához.
2. Használatba adó kijelenti, hogy az Ingatlannak a tulajdonosa a Jelen Megállapodás Preambulumában leírtak szerint, ennek megfelelően jogosult a vagyont hasznosítani, azt a Használó használatába adni.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használatba adó viseli az Ingatlan fenntartásának költségeit, az állagmegóvás, karbantartás, működtetés és az állagmegóváson felüli rendkívüli javítások és helyreállítások költségeit, köteles továbbá viselni az Ingatlan használatához fűződő közterheket, közüzemi díjakat, rezsi költségeket figyelemmel az
A) IV. 4. pontban foglaltakra is, mely a Használó felé továbbszámlázható tételeket részletezi.
Jelen Megállapodás kapcsán Felek a rendkívüli javítás vagy helyreállítás alatt a dolog hasznaihoz vagy használatából eredő előnyökhöz képest a szokásos mértéket túllépő, aránytalan terheket jelentő javításokat illetve helyreállításokat értik. (pl: épület tetőszerkezetének cseréje)
A Használatba adó köteles az Ingatlant a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet előírásainak megfelelően változatlanul üzemeltetni.
4. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésének, jelen Megállapodásnak, valamint a rendes gazdálkodás szabályainak megfelelően, a közvagyont használó személytől elvárható gondossággal birtokolni, használni.
Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használó az Ingatlannal kapcsolatosan vállalja az Ingatlan alábbiakban részletezett üzemeltetési költségeinek (rezsi költségeinek) továbbá a védőnői feladatok átvételével összefüggő egyéb költségeknek a viselését, illetve megfizetését az alábbi elszámolási elvek, valamint a 2. számú mellékletben foglaltak szerint.
Tekintettel arra, hogy a védőnői ellátás céljára egy teljesen különálló épület illetve Ingatlan szolgál, melyben kizárólag védőnői tevékenység folyik, így a Felek megállapodnak abban, hogy a közüzemi költségek hálózati és rendszerhasználati díját Használó megfizeti Használatba adó részére.
A számítás alapjául különösen a következő szempontok szolgálnak:
- Az Ingatlant magában foglaló A) I. 1. pont szerinti épület teljes (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlan (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 1. pont szerinti épületet használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlant használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlanban dolgozó védőnők száma.
Közüzemi költségek:
- A vezetékes víz szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában a mérőórával mért elfogyasztott mennyiséget (m3) alapul véve, a védőnők létszámának az épületet használók összes létszámához viszonyított arányában a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A villamos energia szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A földgáz illetőleg a távhő szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- Az épület társasházi vagy szövetkezeti jellegéből adódóan felmerülő közös költség tekintetében a Használó megfizetni vállalja az Ingatlanra eső rezsijellegű költségrészt annak társasházi közgyűlési vagy szövetkezeti közgyűlési/küldöttgyűlési határozattal történő igazolását követően.
Felek megállapodnak, hogy átalány jellegű számlák esetén az elszámoló számla is a fentiek szerinti arányosítással kerül elszámolásra.
Informatikai, kommunikációs jellegű költségek
- Felek megállapodása alapján a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a védőnő(k) által használt az ellátási, gondozási folyamatokat rögzítő szoftver (pl. STEFÁNIA) havi díját a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes telefon szolgáltatás havi díja tekintetében a védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból lefolytatott beszélgetések díja kerül megfizetésre a Használatba adó által elküldött, kizárólag a védőnői hivatalos hívásokat tartalmazó híváslista alapján, melyet Használatba adó továbbszámláz Használó részére.
- A védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból használt mobil telefon szolgáltatás havi díját a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes internet szolgáltatás havi díja a szolgáltatás keretében használt valamennyi számítógép és a védőnő(k) által használt számítógép(ek) számával arányosítva kerül megfizetésre.
Egyéb költségek
- Az Ingatlan takarítási költségének továbbszámlázására az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve arányosítva kerül sor.
- A veszélyes hulladék elszállításának költsége kizárólag a védőnő(ke)t érintően, a védőnői tevékenységgel igazolhatóan összefüggésben keletkezett veszélyes hulladék súlya, darabszáma vagy mennyisége alapján a Jelen Megállapodás 2. számú mellékletében meghatározottak figyelembe vételével megfizetésre kerül.
- A védőnői tevékenységre vonatkozóan a felelősségbiztosítást a kórház közvetlenül fizeti meg, azt a továbbiakban nem kell fizetnie az önkormányzatnak.
Használatba adó vállalja, hogy havonta egy számlát állít ki a fentiekben részletezett, jelen pontban és a 2. számú mellékletben szerepelő díjak, költségek vonatkozásában, mely tételesen tartalmazza a felmerült költségeket költségnemenként. A számla elválaszthatatlan mellékletét képezik a számlán szereplő minden tétel vonatkozásában az azt alátámasztó és igazoló dokumentumok.
Használó vállalja, hogy a számla kiállításától számított 30 napos határidővel a számlát kiegyenlíti a Használatba adó jelen szerződésben rögzített számlaszámára történő átutalással.
5. Az Ingatlan használata során, azzal összefüggésben a Használó által a tulajdonosnak vagy harmadik személynek okozott károkért a Használó felel.
6. Használatba adó az A) III. 1. pontban foglalt időponttól kezdődően biztosítja az Ingatlan Használó általi zavartalan használatát. Használatba adó szavatosságot vállal azért, hogy a szerződés tárgyát képező Ingatlanra vonatkozóan a Feleken kívül harmadik személynek nincs olyan joga, amely Használót használati jogának gyakorlásában korlátozná, vagy akadályozná.
7. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésszerűen használni és minden olyan kárt megtéríteni Használatba adó részére, amely a nem rendeltetésszerű használatból ered. Használó felel minden olyan kárért, amelyet az Ingatlan rendeltetésellenes használatával a Használatba adónak, illetve harmadik személynek okoz, ideértve a hatósági és jogszabályi előírások be nem tartásával okozott – a biztosító által meg nem térített - károkat is. Használatba adó az Ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződéssel rendelkezik. Az ingatlanrészben lévő, Használatba adó tulajdonát képező, a Jelen
Megállapodás tárgyát nem képező vagyontárgyak tekintetében a vagyonbiztosítás megkötése Használatba adó feladata és felelőssége.
8. Használó Jelen Megállapodás aláírásával kifejezetten nyilatkozik arról és kötelezettséget vállal arra, hogy Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt az Ingatlanban környezetkárosító tevékenységet sem ő, sem vele bármilyen jogviszonyban álló harmadik személy nem folytat. Amennyiben ennek ellenére az Ingatlan Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt környezeti károsodást szenved, Használó köteles a kármentesítést a károsodásról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, saját költségén elvégezni vagy elvégeztetni, egyidejűleg a károsodás tényéről és a megtett intézkedésekről a Használatba adót írásban értesíteni. Használó felel a károsodástól mentes környezeti állapot megőrzéséért.
9. Használó az Ingatlanon/Ingatlanban átalakítási munkálatokat kizárólag a Használatba adó előzetes írásbeli engedélyével végezhet. Felek megállapodnak abban, hogy ilyen esetben egymással írásban megállapodást kötnek ezen munkálatok elszámolásának rendjéről.
10. A Használó köteles megtenni minden olyan intézkedést, amely a közrend, köznyugalom és közerkölcs védelme érdekében szükséges.
11. Használó tudomásul veszi, hogy amennyiben a Jelen Megállapodás megszűnik, köteles a Jelen Megállapodás megszűnését követő 5 munkanapon belül az Ingatlant a birtokátruházáskor fennálló állapotnak megfelelően – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal szükség szerint együtt járó elhasználódást - visszaadni.
12. Használó tudomásul veszi, hogy nem jogosult az Ingatlant, vagy egyes részeit albérletbe vagy alhasználatba adni.
13. A Használó kijelenti, hogy:
a) vele szemben nem állnak fenn az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 25. §-ának (1), illetve 25/A §-ának (1) bekezdésében foglalt, a Jelen Megállapodás megkötését kizáró feltételek;
b) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek 1. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül és rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik.
14. Használó tudomással bír arról, hogy amennyiben vele szemben valamely kizáró ok a Jelen Megállapodás időtartama alatt merül fel, köteles arról haladéktalanul, írásban értesíteni a Használatba adót. Használó jóváhagyólag elfogadja, hogy bármely vele szemben fennálló kizáró ok felmerül, az a Jelen Megállapodás megszűnését eredményezi.
B) INGÓVAGYON HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Jelen Megállapodás aláírásával Használatba adó ingyenesen Használó használatába adja a Használatba adó tulajdonában álló/ vagyonkezelésében lévő, Jelen Megállapodás
3. számú mellékletében meghatározott és birtokba adásra kerülő ingóságokat (a továbbiakban: Ingóságok).
Ezen ingóságok részben a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet 5. számú mellékletében felsorolt alapfelszerelések és – amennyiben a védőnői szolgálat végez ilyen tevékenységet – 5/A. számú mellékletében megjelölt népegészségügyi célú méhnyakszűrés (kenetvétel) végzéséhez szükséges eszközök. Használatba adó jelen Megállapodás aláírásával vállalja, hogy abban az esetben, ha a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendeletben foglalt, 5. számú és – ha ez releváns - az 5/A. számú mellékletében felsorolt minimumfeltételek szerinti bármely tárgyi eszköz hiányzik vagy használatra alkalmatlan, úgy Használatba adó azon tárgyi eszközök pótlásáról legkésőbb 2023. július 31. napjáig köteles gondoskodni és azt külön jegyzőkönyvvel Használónak átadni. A 3. számú melléklet tartalmazza a hiányzó vagy használatra alkalmatlan eszközök jegyzékét a minimumfeltételek vonatkozásában.
2. Használó az Ingóságokat a Jelen Megállapodás A) III. 1. pont szerinti birtokbaadással egyidejűleg ingyenes használatra átveszi.
3. Használó Jelen Megállapodás aláírásával kijelenti, hogy a részére átadott Ingóságokat kizárólag az Eatv. szerinti közfeladata ellátása céljából használja.
II. A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
1. Használatba adó köteles az Ingóságokat időlegesen Használó használatába adni, Használó köteles az Ingóságokat használatba venni és azokat Jelen Megállapodás megszűnéséig a használatában és birtokában tartani.
2. Használó köteles az Ingóságok állagát megóvni, továbbá az Ingóságokat kizárólag rendeltetésének megfelelően használni, felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes használatból ered. Használó köteles az Ingóságokat, amelyek vonatkozásában használati utasítás került átadásra, az abban rögzítettek szerint használni, felelős minden olyan kárért, amely a használati utasításban foglaltaktól eltérő használat miatt következett be.
3. Használó tudomásul veszi, hogy Használatba adó jogosult az Ingóságok rendeltetésszerű használatának ellenőrzésére.
4. Amennyiben Használó az Ingóságokat nem a rendeltetésüknek megfelelően használja, Használatba adó követelheti Használótól a rendeltetésellenes használat megszüntetését, valamint e használatból eredő bizonyított és biztosító által meg nem térített kárának megtérítését.
Az Ingóságok használatát Használó – a Használatba adó erre irányuló kifejezett engedélye nélkül - nem engedheti át harmadik személynek, ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot Amennyiben Használó az Ingóságok használatát Használatba adó engedélye nélkül harmadik személynek átengedi, felelős azokért a károkért is, amelyek az átengedés nélkül nem következtek volna be.
5. Használó köteles az Ingóságok használata során felmerülő minden lényeges kérdésről, rendkívüli körülményről Használatba adót tájékoztatni.
6. Használó az Ingóságokon átalakítási munkálatokat nem végezhet, ellenkező esetben Használatba adó követelheti az Ingóságok eredeti állapotának helyreállítását.
7. Az Ingóságok fizikai használatával együtt járó költségeket (pl: kopás, törés, megrongálódás, megsemmisülés) Használó viseli azzal, hogy Használatba adó a Jelen Megállapodás szerinti Ingóságok üzemeltetésével kapcsolatosan előírt valamennyi hatósági feltételt (különösen: környezeti, vagyonvédelmi, biztonságvédelmi előírások) biztosítani köteles. Használatba adó köteles az Ingóságok használatával esetlegesen felmerülő és szükségessé váló karbantartásokat a területileg illetékes mentor védőnővel történő előzetes egyeztetést követően elvégezni és jogosult az ezzel felmerült és igazolt költségeket továbbszámlázni.
Használó köteles gondoskodni a védőnő(k) megfelelő anyag-eszköz ellátásáról, fertőtlenítőszerek biztosításáról a Jelen Megállapodás hatályának teljes időtartama alatt.
8. A Jelen Megállapodás megszűnése után Használó köteles az Ingóságokat Használatba adó részére visszaadni.
9. Felek az Ingóságok átadás-átvételéről a 3. számú melléklet szerinti jegyzőkönyvet veszik fel, mely tartalmazza az átadott ingóságok listáját és az átadás-átvétel időpontját, az abban foglalt naptól kezdődően a kárveszély viselése átszáll Használóra.
A Használó által átvett eszközök feleslegessé válása esetén az eszközt köteles visszaadni a Használatba adó részére. Az eszközöket a Használó nem selejtezheti, nem semmisítheti meg. Az átadott Ingóságok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használatba adó köteles azokat selejtezni, Használót erről tájékoztatni.
10. Felek rögzítik, hogy az átadott Ingóságokat, azok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használó a B) I. 1. pontban hivatkozott Ingóságokat köteles pótolni, mely eszközök a Használó tulajdonát képezik.
11. Használó vállalja, hogy az Nvt. 11. § (11) bekezdésének c) pontja alapján az Ingóságok használatában kizárólag olyan személyek vesznek részt, melyek átlátható szervezetek minősülnek, illetve természetes személyek.
12. Használatba adó szavatolja, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a Használó használati jogát bármely módon korlátozná ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot.
C) A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA, A JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
I. A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA
1. Felek kijelentik, hogy Jelen Megállapodást 2023. július 1. napjától kezdődő határozatlan időtartamra kötik.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
1. Jelen Megállapodás megszűnik:
a) a Közfeladat megszűnésével,
b) Jelen Megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetésével,
c) a Ptk. 6:359. § (4) bekezdésében, valamint a Jelen Megállapodásban foglaltak szerinti azonnali hatályú felmondással,
d) a Használó jogutód nélküli megszűnésével,
e) amennyiben az Ingatlan a Használó vagyonkezelésébe kerül,
2. A Használatba adó Jelen Megállapodást, kártalanítás nélkül, azonnali hatállyal felmondhatja, ha:
a) a Használó az Ingatlanon/Ingatlanban/Ingóságokban szándékosan kárt okoz vagy magatartása közvetlenül károkozással fenyeget;
b) a Használó jogszabályból vagy a Jelen Megállapodásból eredő lényeges kötelezettségét felróható módon megszegi;
c) a Használó az Ingatlant nem Közfeladat ellátása céljából használja;
d) egyéb, a Jelen Megállapodásban meghatározott esetekben.
3. Az Ingóságok vonatkozásában Jelen Megállapodás megszűnik az adott ingóságra vonatkozóan, amennyiben a használatba adott ingóság megsemmisül, selejtezésre kerül vagy kikerül Használatba adó tulajdonából.
4. Használatba adó az azonnali hatályú felmondás jogát – a Közfeladat jellegéből adódóan
– 60 napos felmondási idővel gyakorolhatja.
D) VEGYES RENDELKEZÉSEK
I. TITOKTARTÁSI ÉS ADATKEZELÉSI KÖTELEZETTSÉG
1. Felek rögzítik, hogy a jelen Megállapodás megkötése és teljesítése során megismert adatok és információk üzleti titoknak minősülnek. Felek ezen adatokat, tényeket kizárólag a másik Fél írásban adott engedélyével jogosultak nyilvánosságra vagy harmadik személyek tudomására hozni, illetőleg bármely más módon hasznosítani. Felek rögzítik, hogy e titoktartási kötelezettség nem szűnik meg az idő múlásával, az a jelen Megállapodás megszűnését követően is fennáll. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki azon adatokra, amelyek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.
2. Felek rögzítik, hogy a szerződésben megadott személyes adataik kezelése a mindenkor hatályos jogszabályoknak – így különösen az Info.tv., valamint az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) rendelkezéseinek – megfelelően a szerződés teljesítéséhez szükségesek; kapcsolattartóik adatait a szerződés keretén belül, jogos érdekük alapján adják át egymásnak az adatkezelési célhoz szükséges mértékben és ideig. A kapcsolattartói adatok kezelése tekintetében a szerződéses felek önálló adatkezelőnek minősülnek.
3. Felek kötelezik magukat arra, hogy a szerződés teljesítése során tudomásukra jutott adatokat, információkat a szerződés időbeli hatályától függetlenül bizalmasan kezelik, azokat harmadik személy részére nem adják át, különös tekintettel az üzleti és egyéb titoknak minősülő adatokra, valamint – amennyiben a szerződés a védőnők által végzett közfeladatot is érinti – az egészségügyi adatokra. Jelen rendelkezés nem érinti a szerződés azon részeit, melyek a védőnők közfeladatot ellátó személyek jogállásából
fakadóan az Info.tv. alapján bárki számára hozzáférhető közérdekű, vagy közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.
II. KAPCSOLATTARTÁS
1. Kapcsolattartók: Használatba adó részéről:
Név: Mihali Zsuzsanna
Beosztás: Hatósági- és Szociális Osztály, Osztályvezető
Telefonszám: 48/574-240
Feladatellátó részéről:
Név: Bányai Zsuzsa
Beosztás: igazgató
E-mail cím: otszegyii.titkarsag@gmail.com
Telefonszám: 48/472-341
Használó részéről:
Operatív feladatok tekintetében:
Név: Nagyné Kántor Judit Beosztás: igazgatói szaktanácsadó
E-mail cím: nagyne.judit@bazmkorhaz.hu Telefonszám: 06-46-515-200/11070
Számlázás tekintetében:
Név: Fedor Bernadett
Beosztás: pénzügyi és számviteli osztályvezető E-mail cím: szamla@bazmkorhaz.hu
Telefonszám: 06-46-515-388, 06-46-515-200/11140
2. Felek rögzítik, hogy Jelen Megállapodást érintő nyilatkozataikat írásba kell foglalni, és átvételi elismervénnyel igazolt közvetlen átadás, vagy a másik Fél Jelen Megállapodásban megjelölt címére címzett, tértivevényes levél útján kell kézbesíteni.
3. Felek a kapcsolattartók személyében történő változást haladéktalanul legfeljebb 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni egymással. A kapcsolattartók személyében bekövetkező változást Felek nem tekintik a megállapodás módosításának.
III. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
1. Felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük és szerzőképességük jogi korlátozás alá nem esik. Jelen Megállapodás aláírására felek képviselői a szükséges felhatalmazást megkapták.
2. Felek megállapodnak, hogy abban az esetben, ha Jelen Megállapodás tárgyát képező Ingatlan vagy Ingóságok tekintetében bármilyen változás következne be, úgy arról 5 munkanapon belül egymást írásban értesítik.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás bármely pontjának érvénytelensége nem hat ki Jelen Megállapodás egészére, az nem érinti Jelen Megállapodás egyéb rendelkezéseinek érvényességét, kivéve, ha a Felek az érintett rendelkezések nélkül a Jelen Megállapodást nem kötötték volna meg. A Felek jóhiszeműen együttműködnek annak érdekében, hogy az ilyen rendelkezést mindkét Fél számára elfogadható, érvényes rendelkezéssel helyettesítsék,
4. Felek megállapodnak, hogy Jelen Megállapodást csak írásban, Jelen Megállapodással azonos formai szabályok szerint módosíthatják, a szóbeli vagy ráutaló magatartással történő módosítás lehetőségét kizárják.
5. Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az Nvtv., a Vtv., az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm.rendelet, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény, a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet, az iskola- egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX.3.) NM rendelet mindenkor hatályos rendelkezései, valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezései irányadók.
6. Felek megállapodnak abban, hogy Jelen Megállapodással kapcsolatos vitás kérdéseket lehetőleg békés úton rendezik. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy Felek az általános illetékességi szabályok szerinti bíróság illetékességét kötik ki.
7. Felek megállapítják, hogy a korábbi egyeztetésekre tekintettel jelen megállapodás 2023. július 1. napjától hatályos azzal, hogy annak aláírására alulírott napon került sor.
8. A Használatba adó tudomásul veszi, hogy az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 23. §. (5) bekezdésében foglaltak az Önkormányzatra nézve jelentenek kötelezettséget, ezért Jelen Megállapodás aláírásával a Használatba adó nyilatkozik, hogy az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (Feladatellátó) bármely okból történő megszűnése esetén - a fentiekben hivatkozott jogszabályhely alapján - a védőnői feladat-ellátáshoz szükséges ingatlan és ingóvagyon ingyenes használatát biztosítja.
9. Felek a Jelen Megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag 6 példányban írják alá, melyből 2 példány a Használatba adót, 1 példány a Feladatellátót, 3 példány pedig a Használót illeti meg.
10. Jelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
1. számú melléklet – Birtokba adási jegyzőkönyv
2. számú melléklet – Üzemeltetési költségek (rezsi költségek) és egyéb költségek elszámolásáról szóló összegző táblázat
3. számú melléklet –Ingóságok jegyzéke
Miskolc, 2023. ………………. Ózd, 2023. ……………….
………………………………..…………. …………………………………….
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Ózd Város Önkormányzata Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képv.: Janiczak Dávid polgármester
Képv.: Dr. Révész János főigazgató Használatba adó Használó
Dátum: Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem: Pénzügyileg ellenjegyzem:
………………………………. ……………………………………….. Dr. Somogyi Aliz gazdasági igazgató ………………………………………..
Jogi szempontból megfelelő: Jogi szempontból megfelelő:
……………………………. …………………………………..
Ózd, 2023. ……….
……………………………………….. Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény Képv.: Bányai Zsuzsa igazgató
Feladatellátó
Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem:
…………………………………..
…………………………. Jogi szempontból megfelelő:
………………………………………..
5. melléklet a 79/2023. (VII. 27.) határozathoz
MEGÁLLAPODÁS
Ingatlan és ingó vagyon ingyenes használatáról és a használat során felmerülő költségek elszámolásáról
(a továbbiakban: Jelen Megállapodás)
amely létrejött egyrészről a
Név: Ózd Város Önkormányzata
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Janiczak Dávid polgármester Adószám: 1572687-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15350088
KSH szám: 15726487-8411-321-05
mint használatba adó (a továbbiakban: Használatba adó)
másrészről
Név: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (ÓTSZEGYII)
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Bányai Zsuzsa igazgató Adószám: 15814177-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15814177
KSH szám: 15814177-8730-322-05
mint Feladatellátó (a továbbiakban: Feladatellátó)
harmadrészről
Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Székhelye: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
Képviseletében eljár: Dr. Révész János – főigazgató
Adószám: 15837501-2-05
Bankszámlaszám: Magyar Államkincstár 10027006-00337414-00000000 KSH szám: 15837501-8610-312-05
mint használó (a továbbiakban: Használó) együttesen Szerződő felek/Felek
között alulírott helyen és időpontban, az alábbi feltételek szerint:
PREAMBULUM
Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el.
A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult.
Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a feladatellátásra tekintettel a védőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik.
Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a házi gyermekorvosi szolgálat és a védőnői szolgálat felújítása kapcsán az alábbi pályázatban vett részt:
A pályázó neve: Ózd Város Önkormányzata
Projekt címe: Házi gyermekorvosi szolgálat és a védőnői szolgálat felújítása
Projekttel érintett ingatlan címe: 3600 Ózd, Nemzetőr út 19.
Szerződés száma: támogatói okirat száma: BMÖFT/6-9/2021. azonosító: 520550
Záró elszámolás döntés jóváhagyás dátuma: támogatói okira kelte: 2021.07.05.
Fenntartási kötelezettség: 2022.01.28- 2032.01.27.
A pályázat keretein belüli felújítások rövid leírása:
ivóvíz és szennyvíz vezetékek cseréje, új villamosenergia hálózat kialakítása, önálló fogyasztásmérők kialakítása, akadálymentesítés, belső átalakítások, álmennyezet cseréje, új gipszkarton válaszfalak, új padlóburkolatok
A pályázattal kapcsolatosan leírtakat a Szerződő felek tudomásul veszik.
Fentiek előrebocsátását követően Szerződő felek az alábbi megállapodást kötik:
A) INGATLAN HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Felek rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezi 1/1 tulajdoni hányadban a 7341/5/A/121 helyrajzi számú, „Orvosi rendelők, védőnői szolgálat” megnevezésű, természetben 3600 Ózd, Nemzetőr út 19. szám alatt található összesen 197,9 m2 alapterületű épület, mely a Használatba adó használatában áll és azt a feladat-ellátási szerződés alapján jogosult használatba adni.
2. Az A) I. 1. pontban megjelölt épületből összesen 133,61 m2 elszámolás alapját képező alapterületű helyiségcsoport (a továbbiakban: Ingatlan) jelenleg védőnői ellátás céljára szolgál, mely a természetben a következő helyiségeket foglalja magában:
Megnevezés | Alapterület (m2) | Helyiség használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
tanácsadó helyiség | 18,54 | 1/1 | 18,54 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a tevékenységek száma (nem azonos a tevékenységet ellátók számával, azaz a háziorvosi körzet egynek számít az ott dolgozók számától függetlenül) szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha a védőnői körzet és a háziorvosi körzet közösen használja a tanácsadó helyiséget, akkor 1/2 a használati arány)
Közös használatú helyiségek (csak az épületen belüli helyiségek):
Megnevezés | Alapterület (m2) | Használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
várószoba | 30,43 | 1/1 | 30,43 |
gyermekkocsi tároló | 2,88 | 1/1 | 2,88 |
mellékhelyiségek (mosdó és/vagy WC) | 13,11 | 1/1 | 13,11 |
raktár/irattár | 1,78 | 1/1 | 1,78 |
munkaszoba | 16,91 | 1/1 | 16,91 |
munkaszoba | 18,21 | 1/1 | 18,21 |
baba-mama szoba | 6,3 | 1/1 | 6,3 |
méhnyakrákszűrő | 8,55 | 1/1 | 8,55 |
öltöző | 2,33 | 1/1 | 2,33 |
előtér | 6,38 | 1/1 | 6,38 |
szélfogó | 5,81 | 1/1 | 5,81 |
közlekedő | 2,38 | 1/1 | 2,38 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja a helyiségeket, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a használók száma szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha egy védőnői körzet és kettő háziorvosi körzet használja a váróhelyiséget, akkor 1/3 a használati arány)
2023. július 1. napjától Használatba adó az Ingatlant Használó ingyenes használatába adja védőnői ellátás céljából, tekintettel az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra.
3. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 7. § (1) bekezdése értelmében a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása.
4. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 11. § (13) bekezdése alapján nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából az ahhoz szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe.
5. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 3/A. § (1) bekezdése értelmében közfeladat a jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat.
6. Felek Jelen Megállapodás aláírásával szerződést kötnek a Jelen Megállapodás A) I. 2. pontjában körülírt Ingatlan ingyenes használatba adására vonatkozóan.
7. A Használó kijelenti, hogy az Ingatlan használatba vétele védőnői feladatok (a továbbiakban: Közfeladat) megvalósítását szolgálja, ahhoz szükséges.
8. Felek rögzítik, hogy Használatba adó az Ingatlant a védőnői ellátáson túlmenően az alábbi feladatok ellátása céljából hasznosítja: Házi gyermekorvosi ellátás
Felek megállapodnak, hogy a Jelen Megállapodás hatálybalépésétől kezdődően az Ingatlan – a jelen pontban felsorolt funkciókon túlmenően – más célra nem használható.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS TÁRGYA ÉS TARTALMA
1. A Felek rögzítik, hogy Használatba adó használatba adja, a Használó pedig használatba veszi az A) I. 2. pontban foglalt Ingatlant védőnői feladatok ellátása céljából. Tekintettel az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra, valamint arra, hogy az Ingatlant a Használó közfeladata ellátása céljából veszi használatba, az Ingatlan használatáért használati díj, illetve bérleti díj fizetési kötelezettsége nem áll fenn.
III. A BIRTOKÁTRUHÁZÁS
1. Felek rögzítik, hogy az Ingatlan birtokba adására a Felek által előre egyeztetett időpontban, de legkésőbb 2023. június 30. napján kerül sor.
Felek kölcsönösen elismerik, hogy a Használó ténylegesen 2023. július 1. napjától használja az Ingatlant.
Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Használó az Ingatlan használatával felmerülő költségeket 2023. július 1. napjától viseli a jelen szerződés A) IV. 4. pontban és a 2. mellékletben foglaltak szerint.
Felek rögzítik, hogy Jelen Megállapodás aláírásával tulajdonjog átruházásra nem kerül sor.
2. Felek az Ingatlan birtokba adásáról jegyzőkönyvet vesznek fel (1.sz. melléklet), amely tartalmazza különösen: a birtokba adás tényét, helyét, időpontját, az Ingatlan állagát, fényképmelléklettel (a továbbiakban: Birtokba adási Jegyzőkönyv). A Használó a Birtokba adási Jegyzőkönyv aláírásával az abban rögzített állapot szerinti birtokbaadás tényét elismeri.
3. A Használatba adó az Ingatlant a Használó által megtekintett állapotban adja használatba.
IV. AZ INGATLANNAL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉGEK ÉS KÖLTSÉGEK
1. Az Ingatlan átadására az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltak alapján, valamint a Jelen Megállapodás A) I. 7. pontjában meghatározott Közfeladat ellátása okán, az Nvtv.
11. § (13) bekezdése alapján ingyenesen kerül sor. Használó kijelenti, hogy az Ingatlan teljes egészében szükséges a Közfeladat ellátásához.
2. Használatba adó kijelenti, hogy az Ingatlannak a tulajdonosa a Jelen Megállapodás Preambulumában leírtak szerint, ennek megfelelően jogosult a vagyont hasznosítani, azt a Használó használatába adni.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használatba adó viseli az Ingatlan fenntartásának
költségeit, az állagmegóvás, karbantartás, működtetés és az állagmegóváson felüli rendkívüli javítások és helyreállítások költségeit, köteles továbbá viselni az Ingatlan használatához fűződő közterheket, közüzemi díjakat, rezsi költségeket figyelemmel az
A) IV. 4. pontban foglaltakra is, mely a Használó felé továbbszámlázható tételeket részletezi.
Jelen Megállapodás kapcsán Felek a rendkívüli javítás vagy helyreállítás alatt a dolog hasznaihoz vagy használatából eredő előnyökhöz képest a szokásos mértéket túllépő, aránytalan terheket jelentő javításokat illetve helyreállításokat értik. (pl: épület tetőszerkezetének cseréje)
A Használatba adó köteles az Ingatlant a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet előírásainak megfelelően változatlanul üzemeltetni.
4. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésének, jelen Megállapodásnak, valamint a rendes gazdálkodás szabályainak megfelelően, a közvagyont használó személytől elvárható gondossággal birtokolni, használni.
Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használó az Ingatlannal kapcsolatosan vállalja az Ingatlan alábbiakban részletezett üzemeltetési költségeinek (rezsi költségeinek) továbbá a védőnői feladatok átvételével összefüggő egyéb költségeknek a viselését, illetve megfizetését az alábbi elszámolási elvek, valamint a 2. számú mellékletben foglaltak szerint.
Tekintettel arra, hogy a védőnői ellátás céljára egy teljesen különálló épület illetve Ingatlan szolgál, melyben kizárólag védőnői tevékenység folyik, így a Felek megállapodnak abban, hogy a közüzemi költségek hálózati és rendszerhasználati díját Használó megfizeti Használatba adó részére.
A számítás alapjául különösen a következő szempontok szolgálnak:
- Az Ingatlant magában foglaló A) I. 1. pont szerinti épület teljes (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlan (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 1. pont szerinti épületet használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlant használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlanban dolgozó védőnők száma.
Közüzemi költségek:
- A vezetékes víz szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában a mérőórával mért elfogyasztott mennyiséget (m3) alapul véve, a védőnők létszámának az épületet használók összes létszámához viszonyított arányában a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A villamos energia szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A földgáz illetőleg a távhő szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint,
ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- Az épület társasházi vagy szövetkezeti jellegéből adódóan felmerülő közös költség tekintetében a Használó megfizetni vállalja az Ingatlanra eső rezsijellegű költségrészt annak társasházi közgyűlési vagy szövetkezeti közgyűlési/küldöttgyűlési határozattal történő igazolását követően.
Felek megállapodnak, hogy átalány jellegű számlák esetén az elszámoló számla is a fentiek szerinti arányosítással kerül elszámolásra.
Informatikai, kommunikációs jellegű költségek
- Felek megállapodása alapján a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a védőnő(k) által használt az ellátási, gondozási folyamatokat rögzítő szoftver (pl. STEFÁNIA) havi díját a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes telefon szolgáltatás havi díja tekintetében a védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból lefolytatott beszélgetések díja kerül megfizetésre a Használatba adó által elküldött, kizárólag a védőnői hivatalos hívásokat tartalmazó híváslista alapján, melyet Használatba adó továbbszámláz Használó részére.
- A védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból használt mobil telefon szolgáltatás havi díját a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes internet szolgáltatás havi díja a szolgáltatás keretében használt valamennyi számítógép és a védőnő(k) által használt számítógép(ek) számával arányosítva kerül megfizetésre.
Egyéb költségek
- Az Ingatlan takarítási költségének továbbszámlázására az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve arányosítva kerül sor.
- A veszélyes hulladék elszállításának költsége kizárólag a védőnő(ke)t érintően, a védőnői tevékenységgel igazolhatóan összefüggésben keletkezett veszélyes hulladék súlya, darabszáma vagy mennyisége alapján a Jelen Megállapodás 2. számú mellékletében meghatározottak figyelembe vételével megfizetésre kerül.
- A védőnői tevékenységre vonatkozóan a felelősségbiztosítást a kórház közvetlenül fizeti meg, azt a továbbiakban nem kell fizetnie az önkormányzatnak.
Használatba adó vállalja, hogy havonta egy számlát állít ki a fentiekben részletezett, jelen pontban és a 2. számú mellékletben szerepelő díjak, költségek vonatkozásában, mely tételesen tartalmazza a felmerült költségeket költségnemenként. A számla elválaszthatatlan mellékletét képezik a számlán szereplő minden tétel vonatkozásában az azt alátámasztó és igazoló dokumentumok.
Használó vállalja, hogy a számla kiállításától számított 30 napos határidővel a számlát kiegyenlíti a Használatba adó jelen szerződésben rögzített számlaszámára történő átutalással.
5. Az Ingatlan használata során, azzal összefüggésben a Használó által a tulajdonosnak vagy harmadik személynek okozott károkért a Használó felel.
6. Használatba adó az A) III. 1. pontban foglalt időponttól kezdődően biztosítja az Ingatlan Használó általi zavartalan használatát. Használatba adó szavatosságot vállal azért, hogy a szerződés tárgyát képező Ingatlanra vonatkozóan a Feleken kívül harmadik személynek nincs olyan joga, amely Használót használati jogának gyakorlásában korlátozná, vagy akadályozná.
7. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésszerűen használni és minden olyan kárt megtéríteni Használatba adó részére, amely a nem rendeltetésszerű használatból ered. Használó felel minden olyan kárért, amelyet az Ingatlan rendeltetésellenes használatával a Használatba adónak, illetve harmadik személynek okoz, ideértve a hatósági és jogszabályi előírások be nem tartásával okozott – a biztosító által meg nem térített - károkat is. Használatba adó az Ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződéssel rendelkezik. Az ingatlanrészben lévő, Használatba adó tulajdonát képező, a Jelen Megállapodás tárgyát nem képező vagyontárgyak tekintetében a vagyonbiztosítás megkötése Használatba adó feladata és felelőssége.
8. Használó Jelen Megállapodás aláírásával kifejezetten nyilatkozik arról és kötelezettséget vállal arra, hogy Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt az Ingatlanban környezetkárosító tevékenységet sem ő, sem vele bármilyen jogviszonyban álló harmadik személy nem folytat. Amennyiben ennek ellenére az Ingatlan Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt környezeti károsodást szenved, Használó köteles a kármentesítést a károsodásról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, saját költségén elvégezni vagy elvégeztetni, egyidejűleg a károsodás tényéről és a megtett intézkedésekről a Használatba adót írásban értesíteni. Használó felel a károsodástól mentes környezeti állapot megőrzéséért.
9. Használó az Ingatlanon/Ingatlanban átalakítási munkálatokat kizárólag a Használatba adó előzetes írásbeli engedélyével végezhet. Felek megállapodnak abban, hogy ilyen esetben egymással írásban megállapodást kötnek ezen munkálatok elszámolásának rendjéről.
10. A Használó köteles megtenni minden olyan intézkedést, amely a közrend, köznyugalom és közerkölcs védelme érdekében szükséges.
11. Használó tudomásul veszi, hogy amennyiben a Jelen Megállapodás megszűnik, köteles a Jelen Megállapodás megszűnését követő 5 munkanapon belül az Ingatlant a birtokátruházáskor fennálló állapotnak megfelelően – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal szükség szerint együtt járó elhasználódást - visszaadni.
12. Használó tudomásul veszi, hogy nem jogosult az Ingatlant, vagy egyes részeit albérletbe vagy alhasználatba adni.
13. A Használó kijelenti, hogy:
a) vele szemben nem állnak fenn az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 25. §-ának (1), illetve 25/A §-ának (1) bekezdésében foglalt, a Jelen Megállapodás megkötését kizáró feltételek;
b) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek 1. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül és rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik.
14. Használó tudomással bír arról, hogy amennyiben vele szemben valamely kizáró ok a Jelen Megállapodás időtartama alatt merül fel, köteles arról haladéktalanul, írásban értesíteni a Használatba adót. Használó jóváhagyólag elfogadja, hogy bármely vele szemben fennálló kizáró ok felmerül, az a Jelen Megállapodás megszűnését eredményezi.
B) INGÓVAGYON HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Jelen Megállapodás aláírásával Használatba adó ingyenesen Használó használatába adja a Használatba adó tulajdonában álló/ vagyonkezelésében lévő, Jelen Megállapodás
3. számú mellékletében meghatározott és birtokba adásra kerülő ingóságokat (a továbbiakban: Ingóságok).
Ezen ingóságok részben a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet 5. számú mellékletében felsorolt alapfelszerelések és – amennyiben a védőnői szolgálat végez ilyen tevékenységet – 5/A. számú mellékletében megjelölt népegészségügyi célú méhnyakszűrés (kenetvétel) végzéséhez szükséges eszközök. Használatba adó jelen Megállapodás aláírásával vállalja, hogy abban az esetben, ha a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendeletben foglalt, 5. számú és – ha ez releváns - az 5/A. számú mellékletében felsorolt minimumfeltételek szerinti bármely tárgyi eszköz hiányzik vagy használatra alkalmatlan, úgy Használatba adó azon tárgyi eszközök pótlásáról legkésőbb 2023. július 31. napjáig köteles gondoskodni és azt külön jegyzőkönyvvel Használónak átadni. A 3. számú melléklet tartalmazza a hiányzó vagy használatra alkalmatlan eszközök jegyzékét a minimumfeltételek vonatkozásában.
2. Használó az Ingóságokat a Jelen Megállapodás A) III. 1. pont szerinti birtokbaadással egyidejűleg ingyenes használatra átveszi.
3. Használó Jelen Megállapodás aláírásával kijelenti, hogy a részére átadott Ingóságokat kizárólag az Eatv. szerinti közfeladata ellátása céljából használja.
II. A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
1. Használatba adó köteles az Ingóságokat időlegesen Használó használatába adni, Használó köteles az Ingóságokat használatba venni és azokat Jelen Megállapodás megszűnéséig a használatában és birtokában tartani.
2. Használó köteles az Ingóságok állagát megóvni, továbbá az Ingóságokat kizárólag rendeltetésének megfelelően használni, felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes használatból ered. Használó köteles az Ingóságokat, amelyek vonatkozásában használati utasítás került átadásra, az abban rögzítettek szerint
használni, felelős minden olyan kárért, amely a használati utasításban foglaltaktól eltérő használat miatt következett be.
3. Használó tudomásul veszi, hogy Használatba adó jogosult az Ingóságok rendeltetésszerű használatának ellenőrzésére.
4. Amennyiben Használó az Ingóságokat nem a rendeltetésüknek megfelelően használja, Használatba adó követelheti Használótól a rendeltetésellenes használat megszüntetését, valamint e használatból eredő bizonyított és biztosító által meg nem térített kárának megtérítését.
Az Ingóságok használatát Használó – a Használatba adó erre irányuló kifejezett engedélye nélkül - nem engedheti át harmadik személynek, ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot Amennyiben Használó az Ingóságok használatát Használatba adó engedélye nélkül harmadik személynek átengedi, felelős azokért a károkért is, amelyek az átengedés nélkül nem következtek volna be.
5. Használó köteles az Ingóságok használata során felmerülő minden lényeges kérdésről, rendkívüli körülményről Használatba adót tájékoztatni.
6. Használó az Ingóságokon átalakítási munkálatokat nem végezhet, ellenkező esetben Használatba adó követelheti az Ingóságok eredeti állapotának helyreállítását.
7. Az Ingóságok fizikai használatával együtt járó költségeket (pl: kopás, törés, megrongálódás, megsemmisülés) Használó viseli azzal, hogy Használatba adó a Jelen Megállapodás szerinti Ingóságok üzemeltetésével kapcsolatosan előírt valamennyi hatósági feltételt (különösen: környezeti, vagyonvédelmi, biztonságvédelmi előírások) biztosítani köteles. Használatba adó köteles az Ingóságok használatával esetlegesen felmerülő és szükségessé váló karbantartásokat a területileg illetékes mentor védőnővel történő előzetes egyeztetést követően elvégezni és jogosult az ezzel felmerült és igazolt költségeket továbbszámlázni.
Használó köteles gondoskodni a védőnő(k) megfelelő anyag-eszköz ellátásáról, fertőtlenítőszerek biztosításáról a Jelen Megállapodás hatályának teljes időtartama alatt.
8. A Jelen Megállapodás megszűnése után Használó köteles az Ingóságokat Használatba adó részére visszaadni.
9. Felek az Ingóságok átadás-átvételéről a 3. számú melléklet szerinti jegyzőkönyvet veszik fel, mely tartalmazza az átadott ingóságok listáját és az átadás-átvétel időpontját, az abban foglalt naptól kezdődően a kárveszély viselése átszáll Használóra.
A Használó által átvett eszközök feleslegessé válása esetén az eszközt köteles visszaadni a Használatba adó részére. Az eszközöket a Használó nem selejtezheti, nem semmisítheti meg. Az átadott Ingóságok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használatba adó köteles azokat selejtezni, Használót erről tájékoztatni.
10. Felek rögzítik, hogy az átadott Ingóságokat, azok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használó a B) I. 1. pontban hivatkozott Ingóságokat köteles pótolni, mely eszközök a Használó tulajdonát képezik.
11. Használó vállalja, hogy az Nvt. 11. § (11) bekezdésének c) pontja alapján az Ingóságok használatában kizárólag olyan személyek vesznek részt, melyek átlátható szervezetek minősülnek, illetve természetes személyek.
12. Használatba adó szavatolja, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a Használó használati jogát bármely módon korlátozná ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot.
C) A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA, A JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
I. A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA
1. Felek kijelentik, hogy Jelen Megállapodást 2023. július 1. napjától kezdődő határozatlan időtartamra kötik.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
1. Jelen Megállapodás megszűnik:
a) a Közfeladat megszűnésével,
b) Jelen Megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetésével,
c) a Ptk. 6:359. § (4) bekezdésében, valamint a Jelen Megállapodásban foglaltak szerinti azonnali hatályú felmondással,
d) a Használó jogutód nélküli megszűnésével,
e) amennyiben az Ingatlan a Használó vagyonkezelésébe kerül,
2. A Használatba adó Jelen Megállapodást, kártalanítás nélkül, azonnali hatállyal felmondhatja, ha:
a) a Használó az Ingatlanon/Ingatlanban/Ingóságokban szándékosan kárt okoz vagy magatartása közvetlenül károkozással fenyeget;
b) a Használó jogszabályból vagy a Jelen Megállapodásból eredő lényeges kötelezettségét felróható módon megszegi;
c) a Használó az Ingatlant nem Közfeladat ellátása céljából használja;
d) egyéb, a Jelen Megállapodásban meghatározott esetekben.
3. Az Ingóságok vonatkozásában Jelen Megállapodás megszűnik az adott ingóságra vonatkozóan, amennyiben a használatba adott ingóság megsemmisül, selejtezésre kerül vagy kikerül Használatba adó tulajdonából.
4. Használatba adó az azonnali hatályú felmondás jogát – a Közfeladat jellegéből adódóan
– 60 napos felmondási idővel gyakorolhatja.
D) VEGYES RENDELKEZÉSEK
I. TITOKTARTÁSI ÉS ADATKEZELÉSI KÖTELEZETTSÉG
1. Felek rögzítik, hogy a jelen Megállapodás megkötése és teljesítése során megismert adatok és információk üzleti titoknak minősülnek. Felek ezen adatokat, tényeket kizárólag a másik Fél írásban adott engedélyével jogosultak nyilvánosságra vagy harmadik személyek tudomására hozni, illetőleg bármely más módon hasznosítani. Felek rögzítik, hogy e titoktartási kötelezettség nem szűnik meg az idő múlásával, az a
jelen Megállapodás megszűnését követően is fennáll. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki azon adatokra, amelyek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.
2. Felek rögzítik, hogy a szerződésben megadott személyes adataik kezelése a mindenkor hatályos jogszabályoknak – így különösen az Info.tv., valamint az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) rendelkezéseinek – megfelelően a szerződés teljesítéséhez szükségesek; kapcsolattartóik adatait a szerződés keretén belül, jogos érdekük alapján adják át egymásnak az adatkezelési célhoz szükséges mértékben és ideig. A kapcsolattartói adatok kezelése tekintetében a szerződéses felek önálló adatkezelőnek minősülnek.
3. Felek kötelezik magukat arra, hogy a szerződés teljesítése során tudomásukra jutott adatokat, információkat a szerződés időbeli hatályától függetlenül bizalmasan kezelik, azokat harmadik személy részére nem adják át, különös tekintettel az üzleti és egyéb titoknak minősülő adatokra, valamint – amennyiben a szerződés a védőnők által végzett közfeladatot is érinti – az egészségügyi adatokra. Jelen rendelkezés nem érinti a szerződés azon részeit, melyek a védőnők közfeladatot ellátó személyek jogállásából fakadóan az Info.tv. alapján bárki számára hozzáférhető közérdekű, vagy közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.
II. KAPCSOLATTARTÁS
1. Kapcsolattartók: Használatba adó részéről:
Név: Mihali Zsuzsanna
Beosztás: Hatósági- és Szociális Osztály, Osztályvezető
Telefonszám: 48/574-240
Feladatellátó részéről:
Név: Bányai Zsuzsa
Beosztás: igazgató
E-mail cím: otszegyii.titkarsag@gmail.com
Telefonszám: 48/472-341
Használó részéről:
Operatív feladatok tekintetében:
Név: Nagyné Kántor Judit Beosztás: igazgatói szaktanácsadó
E-mail cím: nagyne.judit@bazmkorhaz.hu Telefonszám: 06-46-515-200/11070
Számlázás tekintetében:
Név: Fedor Bernadett
Beosztás: pénzügyi és számviteli osztályvezető E-mail cím: szamla@bazmkorhaz.hu
Telefonszám: 06-46-515-388, 06-46-515-200/11140
2. Felek rögzítik, hogy Jelen Megállapodást érintő nyilatkozataikat írásba kell foglalni, és átvételi elismervénnyel igazolt közvetlen átadás, vagy a másik Fél Jelen Megállapodásban megjelölt címére címzett, tértivevényes levél útján kell kézbesíteni.
3. Felek a kapcsolattartók személyében történő változást haladéktalanul legfeljebb 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni egymással. A kapcsolattartók személyében bekövetkező változást Felek nem tekintik a megállapodás módosításának.
III. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
1. Felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük és szerzőképességük jogi korlátozás alá nem esik. Jelen Megállapodás aláírására felek képviselői a szükséges felhatalmazást megkapták.
2. Felek megállapodnak, hogy abban az esetben, ha Jelen Megállapodás tárgyát képező Ingatlan vagy Ingóságok tekintetében bármilyen változás következne be, úgy arról 5 munkanapon belül egymást írásban értesítik.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás bármely pontjának érvénytelensége nem hat ki Jelen Megállapodás egészére, az nem érinti Jelen Megállapodás egyéb rendelkezéseinek érvényességét, kivéve, ha a Felek az érintett rendelkezések nélkül a Jelen Megállapodást nem kötötték volna meg. A Felek jóhiszeműen együttműködnek annak érdekében, hogy az ilyen rendelkezést mindkét Fél számára elfogadható, érvényes rendelkezéssel helyettesítsék,
4. Felek megállapodnak, hogy Jelen Megállapodást csak írásban, Jelen Megállapodással azonos formai szabályok szerint módosíthatják, a szóbeli vagy ráutaló magatartással történő módosítás lehetőségét kizárják.
5. Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az Nvtv., a Vtv., az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm.rendelet, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény, a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet, az iskola- egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX.3.) NM rendelet mindenkor hatályos rendelkezései, valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezései irányadók.
6. Felek megállapodnak abban, hogy Jelen Megállapodással kapcsolatos vitás kérdéseket lehetőleg békés úton rendezik. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy Felek az általános illetékességi szabályok szerinti bíróság illetékességét kötik ki.
7. Felek megállapítják, hogy a korábbi egyeztetésekre tekintettel jelen megállapodás 2023. július 1. napjától hatályos azzal, hogy annak aláírására alulírott napon került sor.
8. A Használatba adó tudomásul veszi, hogy az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 23. §. (5) bekezdésében foglaltak az Önkormányzatra nézve jelentenek kötelezettséget, ezért Jelen Megállapodás aláírásával a Használatba adó nyilatkozik, hogy az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (Feladatellátó) bármely okból történő megszűnése esetén - a fentiekben hivatkozott
jogszabályhely alapján - a védőnői feladat-ellátáshoz szükséges ingatlan és ingóvagyon ingyenes használatát biztosítja.
9. Felek a Jelen Megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag 6 példányban írják alá, melyből 2 példány a Használatba adót, 1 példány a Feladatellátót, 3 példány pedig a Használót illeti meg.
10. Jelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
1. számú melléklet – Birtokba adási jegyzőkönyv
2. számú melléklet – Üzemeltetési költségek (rezsi költségek) és egyéb költségek elszámolásáról szóló összegző táblázat
3. számú melléklet –Ingóságok jegyzéke
Miskolc, 2023. ………………. Ózd, 2023. ……………….
………………………………..…………. …………………………………….
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Ózd Város Önkormányzata Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képv.: Janiczak Dávid polgármester
Képv.: Dr. Révész János főigazgató Használatba adó Használó
Dátum: Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem: Pénzügyileg ellenjegyzem:
………………………………. ……………………………………….. Dr. Somogyi Aliz gazdasági igazgató ………………………………………..
Jogi szempontból megfelelő: Jogi szempontból megfelelő:
……………………………. …………………………………..
Ózd, 2023. ……….
……………………………………….. Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény Képv.: Bányai Zsuzsa igazgató
Feladatellátó
Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem:
…………………………………..
…………………………. Jogi szempontból megfelelő:
………………………………………..
6. melléklet a 79/2023. (VII. 27.) határozathoz
MEGÁLLAPODÁS
Ingatlan és ingó vagyon ingyenes használatáról és a használat során felmerülő költségek elszámolásáról
(a továbbiakban: Jelen Megállapodás)
amely létrejött egyrészről a
Név: Ózd Város Önkormányzata
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Janiczak Dávid polgármester Adószám: 1572687-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15350088
KSH szám: 15726487-8411-321-05
mint használatba adó (a továbbiakban: Használatba adó)
másrészről
Név: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (ÓTSZEGYII)
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Bányai Zsuzsa igazgató Adószám: 15814177-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15814177
KSH szám: 15814177-8730-322-05
mint Feladatellátó (a továbbiakban: Feladatellátó)
harmadrészről
Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Székhelye: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
Képviseletében eljár: Dr. Révész János – főigazgató
Adószám: 15837501-2-05
Bankszámlaszám: Magyar Államkincstár 10027006-00337414-00000000 KSH szám: 15837501-8610-312-05
mint használó (a továbbiakban: Használó) együttesen Szerződő felek/Felek
között alulírott helyen és időpontban, az alábbi feltételek szerint:
PREAMBULUM
Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el.
A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult.
Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a feladatellátásra tekintettel a védőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik.
Fentiek előrebocsátását követően Szerződő felek az alábbi megállapodást kötik:
A) INGATLAN HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Felek rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezi 1/1 tulajdoni hányadban a 3051 helyrajzi számú, „Orvosi rendelő, védőnői szolgálat” megnevezésű, természetben 3600 Ózd, Rozsnyói út 15. szám alatt található összesen 191,09 m2 alapterületű épület, mely a Használatba adó használatában áll és azt a feladat- ellátási szerződés alapján jogosult használatba adni.
2. Az A) I. 1. pontban megjelölt épületből összesen 86,2 m2 elszámolás alapját képező alapterületű helyiségcsoport (a továbbiakban: Ingatlan) jelenleg védőnői ellátás céljára szolgál, mely a természetben a következő helyiségeket foglalja magában:
Megnevezés | Alapterület (m2) | Helyiség használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
tanácsadó helyiség | 23,10 | 1/1 | 23,10 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a tevékenységek száma (nem azonos a tevékenységet ellátók számával, azaz a háziorvosi körzet egynek számít az ott dolgozók számától függetlenül) szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha a védőnői körzet és a háziorvosi körzet közösen használja a tanácsadó helyiséget, akkor 1/2 a használati arány)
Közös használatú helyiségek (csak az épületen belüli helyiségek):
Megnevezés | Alapterület (m2) | Használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
várószoba | 14,49 | 1/1 | 14,49 |
gyermekkocsi tároló | - | - | - |
mellékhelyiségek (mosdó és/vagy WC) | 10,66 | 1/1 | 10,66 |
raktár/irattár | 0,56 | 1/1 | 0,56 |
munkaszoba | 14,91 | 1/1 | 14,91 |
előtér | 10,80 | 1/1 | 10,80 |
konyha | 11,68 | 1/1 | 11,68 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja a helyiségeket, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a használók száma szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha egy védőnői körzet és kettő háziorvosi körzet használja a váróhelyiséget, akkor 1/3 a használati arány)
2023. július 1. napjától Használatba adó az Ingatlant Használó ingyenes használatába adja védőnői ellátás céljából, tekintettel az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra.
3. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 7. § (1) bekezdése értelmében a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása.
4. Felek rögzítik, hogy az Nvtv. 11. § (13) bekezdése alapján nemzeti vagyon ingyenesen kizárólag közfeladat ellátása céljából, a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátása, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítása céljából az ahhoz szükséges mértékben hasznosítható, valamint adható vagyonkezelésbe.
5. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 3/A. § (1) bekezdése értelmében közfeladat a jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat.
6. Felek Jelen Megállapodás aláírásával szerződést kötnek a Jelen Megállapodás A) I. 2. pontjában körülírt Ingatlan ingyenes használatba adására vonatkozóan.
7. A Használó kijelenti, hogy az Ingatlan használatba vétele védőnői feladatok (a továbbiakban: Közfeladat) megvalósítását szolgálja, ahhoz szükséges.
8. Felek rögzítik, hogy Használatba adó az Ingatlant a védőnői ellátáson túlmenően az alábbi feladatok ellátása céljából hasznosítja: Háziorvosi ellátás
Felek megállapodnak, hogy a Jelen Megállapodás hatálybalépésétől kezdődően az Ingatlan – a jelen pontban felsorolt funkciókon túlmenően – más célra nem használható.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS TÁRGYA ÉS TARTALMA
1. A Felek rögzítik, hogy Használatba adó használatba adja, a Használó pedig használatba veszi az A) I. 2. pontban foglalt Ingatlant védőnői feladatok ellátása céljából. Tekintettel az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltakra, valamint arra, hogy az Ingatlant a Használó közfeladata ellátása céljából veszi használatba, az Ingatlan használatáért használati díj, illetve bérleti díj fizetési kötelezettsége nem áll fenn.
III. A BIRTOKÁTRUHÁZÁS
1. Felek rögzítik, hogy az Ingatlan birtokba adására a Felek által előre egyeztetett időpontban, de legkésőbb 2023. június 30. napján kerül sor.
Felek kölcsönösen elismerik, hogy a Használó ténylegesen 2023. július 1. napjától használja az Ingatlant.
Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Használó az Ingatlan használatával felmerülő költségeket 2023. július 1. napjától viseli a jelen szerződés A) IV. 4. pontban és a 2. mellékletben foglaltak szerint.
Felek rögzítik, hogy Jelen Megállapodás aláírásával tulajdonjog átruházásra nem kerül sor.
2. Felek az Ingatlan birtokba adásáról jegyzőkönyvet vesznek fel (1.sz. melléklet), amely tartalmazza különösen: a birtokba adás tényét, helyét, időpontját, az Ingatlan állagát, fényképmelléklettel (a továbbiakban: Birtokba adási Jegyzőkönyv). A Használó a Birtokba adási Jegyzőkönyv aláírásával az abban rögzített állapot szerinti birtokbaadás tényét elismeri.
3. A Használatba adó az Ingatlant a Használó által megtekintett állapotban adja használatba.
IV. AZ INGATLANNAL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉGEK ÉS KÖLTSÉGEK
1. Az Ingatlan átadására az Eatv. 23. §. (5) bekezdésében foglaltak alapján, valamint a Jelen Megállapodás A) I. 7. pontjában meghatározott Közfeladat ellátása okán, az Nvtv.
11. § (13) bekezdése alapján ingyenesen kerül sor. Használó kijelenti, hogy az Ingatlan teljes egészében szükséges a Közfeladat ellátásához.
2. Használatba adó kijelenti, hogy az Ingatlannak a tulajdonosa a Jelen Megállapodás Preambulumában leírtak szerint, ennek megfelelően jogosult a vagyont hasznosítani, azt a Használó használatába adni.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használatba adó viseli az Ingatlan fenntartásának költségeit, az állagmegóvás, karbantartás, működtetés és az állagmegóváson felüli rendkívüli javítások és helyreállítások költségeit, köteles továbbá viselni az Ingatlan használatához fűződő közterheket, közüzemi díjakat, rezsi költségeket figyelemmel az
A) IV. 4. pontban foglaltakra is, mely a Használó felé továbbszámlázható tételeket részletezi.
Jelen Megállapodás kapcsán Felek a rendkívüli javítás vagy helyreállítás alatt a dolog hasznaihoz vagy használatából eredő előnyökhöz képest a szokásos mértéket túllépő, aránytalan terheket jelentő javításokat illetve helyreállításokat értik. (pl: épület tetőszerkezetének cseréje)
A Használatba adó köteles az Ingatlant a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet előírásainak megfelelően változatlanul üzemeltetni.
4. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésének, jelen Megállapodásnak, valamint a rendes gazdálkodás szabályainak megfelelően, a közvagyont használó személytől elvárható gondossággal birtokolni, használni.
Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás fennállása alatt – a birtokba adás napjától kezdődően - a Használó az Ingatlannal kapcsolatosan vállalja az Ingatlan
alábbiakban részletezett üzemeltetési költségeinek (rezsi költségeinek) továbbá a védőnői feladatok átvételével összefüggő egyéb költségeknek a viselését, illetve megfizetését az alábbi elszámolási elvek, valamint a 2. számú mellékletben foglaltak szerint.
Tekintettel arra, hogy a védőnői ellátás céljára egy teljesen különálló épület illetve Ingatlan szolgál, melyben kizárólag védőnői tevékenység folyik, így a Felek megállapodnak abban, hogy a közüzemi költségek hálózati és rendszerhasználati díját Használó megfizeti Használatba adó részére.
A számítás alapjául különösen a következő szempontok szolgálnak:
- Az Ingatlant magában foglaló A) I. 1. pont szerinti épület teljes (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlan (hasznos) alapterülete.
- Az A) I. 1. pont szerinti épületet használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlant használók száma.
- Az A) I. 2. pont szerinti Ingatlanban dolgozó védőnők száma.
Közüzemi költségek:
- A vezetékes víz szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában a mérőórával mért elfogyasztott mennyiséget (m3) alapul véve, a védőnők létszámának az épületet használók összes létszámához viszonyított arányában a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A villamos energia szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- A földgáz illetőleg a távhő szolgáltatás továbbszámlázására az önálló hiteles mérőórával rendelkező Ingatlan esetén a mérőóra állás alapján kiállított számla szerint, ennek hiányában az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve a számla szerinti mindenkori kereskedelmi bruttó egységáron kerül sor.
- Az épület társasházi vagy szövetkezeti jellegéből adódóan felmerülő közös költség tekintetében a Használó megfizetni vállalja az Ingatlanra eső rezsijellegű költségrészt annak társasházi közgyűlési vagy szövetkezeti közgyűlési/küldöttgyűlési határozattal történő igazolását követően.
Felek megállapodnak, hogy átalány jellegű számlák esetén az elszámoló számla is a fentiek szerinti arányosítással kerül elszámolásra.
Informatikai, kommunikációs jellegű költségek
- Felek megállapodása alapján a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a védőnő(k) által használt az ellátási, gondozási folyamatokat rögzítő szoftver (pl. STEFÁNIA) havi díját a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes telefon szolgáltatás havi díja tekintetében a védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból lefolytatott beszélgetések díja kerül megfizetésre a
Használatba adó által elküldött, kizárólag a védőnői hivatalos hívásokat tartalmazó híváslista alapján, melyet Használatba adó továbbszámláz Használó részére.
- A védőnő(k) által e minőségükben hivatalos célból használt mobil telefon szolgáltatás havi díját a biztonságos és folyamatos ellátás érdekében a Használatba adó köteles továbbra is megfizetni és azt továbbszámlázni a Használó részére 2023. december 31. napjával bezárólag nyújtott szolgáltatásért, melynek alapján a 2023. december hónapra eső szolgáltatási díj számlázható tovább utoljára.
- A vezetékes internet szolgáltatás havi díja a szolgáltatás keretében használt valamennyi számítógép és a védőnő(k) által használt számítógép(ek) számával arányosítva kerül megfizetésre.
Egyéb költségek
- Az Ingatlan takarítási költségének továbbszámlázására az épület és az Ingatlan hasznos alapterületét alapul véve arányosítva kerül sor.
- A veszélyes hulladék elszállításának költsége kizárólag a védőnő(ke)t érintően, a védőnői tevékenységgel igazolhatóan összefüggésben keletkezett veszélyes hulladék súlya, darabszáma vagy mennyisége alapján a Jelen Megállapodás 2. számú mellékletében meghatározottak figyelembe vételével megfizetésre kerül.
- A védőnői tevékenységre vonatkozóan a felelősségbiztosítást a kórház közvetlenül fizeti meg, azt a továbbiakban nem kell fizetnie az önkormányzatnak.
Használatba adó vállalja, hogy havonta egy számlát állít ki a fentiekben részletezett, jelen pontban és a 2. számú mellékletben szerepelő díjak, költségek vonatkozásában, mely tételesen tartalmazza a felmerült költségeket költségnemenként. A számla elválaszthatatlan mellékletét képezik a számlán szereplő minden tétel vonatkozásában az azt alátámasztó és igazoló dokumentumok.
Használó vállalja, hogy a számla kiállításától számított 30 napos határidővel a számlát kiegyenlíti a Használatba adó jelen szerződésben rögzített számlaszámára történő átutalással.
5. Az Ingatlan használata során, azzal összefüggésben a Használó által a tulajdonosnak vagy harmadik személynek okozott károkért a Használó felel.
6. Használatba adó az A) III. 1. pontban foglalt időponttól kezdődően biztosítja az Ingatlan Használó általi zavartalan használatát. Használatba adó szavatosságot vállal azért, hogy a szerződés tárgyát képező Ingatlanra vonatkozóan a Feleken kívül harmadik személynek nincs olyan joga, amely Használót használati jogának gyakorlásában korlátozná, vagy akadályozná.
7. Használó köteles az Ingatlant rendeltetésszerűen használni és minden olyan kárt megtéríteni Használatba adó részére, amely a nem rendeltetésszerű használatból ered. Használó felel minden olyan kárért, amelyet az Ingatlan rendeltetésellenes használatával a Használatba adónak, illetve harmadik személynek okoz, ideértve a hatósági és jogszabályi előírások be nem tartásával okozott – a biztosító által meg nem térített - károkat is. Használatba adó az Ingatlanra érvényes vagyonbiztosítási szerződéssel rendelkezik. Az ingatlanrészben lévő, Használatba adó tulajdonát képező, a Jelen Megállapodás tárgyát nem képező vagyontárgyak tekintetében a vagyonbiztosítás megkötése Használatba adó feladata és felelőssége.
8. Használó Jelen Megállapodás aláírásával kifejezetten nyilatkozik arról és kötelezettséget vállal arra, hogy Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt az Ingatlanban környezetkárosító tevékenységet sem ő, sem vele bármilyen jogviszonyban álló harmadik személy nem folytat. Amennyiben ennek ellenére az Ingatlan Jelen Megállapodás hatályának fennállása alatt környezeti károsodást szenved, Használó köteles a kármentesítést a károsodásról való tudomásszerzést követően haladéktalanul, saját költségén elvégezni vagy elvégeztetni, egyidejűleg a károsodás tényéről és a megtett intézkedésekről a Használatba adót írásban értesíteni. Használó felel a károsodástól mentes környezeti állapot megőrzéséért.
9. Használó az Ingatlanon/Ingatlanban átalakítási munkálatokat kizárólag a Használatba adó előzetes írásbeli engedélyével végezhet. Felek megállapodnak abban, hogy ilyen esetben egymással írásban megállapodást kötnek ezen munkálatok elszámolásának rendjéről.
10. A Használó köteles megtenni minden olyan intézkedést, amely a közrend, köznyugalom és közerkölcs védelme érdekében szükséges.
11. Használó tudomásul veszi, hogy amennyiben a Jelen Megállapodás megszűnik, köteles a Jelen Megállapodás megszűnését követő 5 munkanapon belül az Ingatlant a birtokátruházáskor fennálló állapotnak megfelelően – ide nem értve a rendeltetésszerű használattal szükség szerint együtt járó elhasználódást - visszaadni.
12. Használó tudomásul veszi, hogy nem jogosult az Ingatlant, vagy egyes részeit albérletbe vagy alhasználatba adni.
13. A Használó kijelenti, hogy:
a) vele szemben nem állnak fenn az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 25. §-ának (1), illetve 25/A §-ának (1) bekezdésében foglalt, a Jelen Megállapodás megkötését kizáró feltételek;
b) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek 1. pontja alapján átlátható szervezetnek minősül és rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik.
14. Használó tudomással bír arról, hogy amennyiben vele szemben valamely kizáró ok a Jelen Megállapodás időtartama alatt merül fel, köteles arról haladéktalanul, írásban értesíteni a Használatba adót. Használó jóváhagyólag elfogadja, hogy bármely vele szemben fennálló kizáró ok felmerül, az a Jelen Megállapodás megszűnését eredményezi.
B) INGÓVAGYON HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Jelen Megállapodás aláírásával Használatba adó ingyenesen Használó használatába adja a Használatba adó tulajdonában álló/ vagyonkezelésében lévő, Jelen Megállapodás
3. számú mellékletében meghatározott és birtokba adásra kerülő ingóságokat (a továbbiakban: Ingóságok).
Ezen ingóságok részben a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet 5. számú mellékletében felsorolt alapfelszerelések és – amennyiben a védőnői szolgálat végez ilyen tevékenységet – 5/A. számú mellékletében megjelölt népegészségügyi célú méhnyakszűrés (kenetvétel) végzéséhez szükséges eszközök. Használatba adó jelen Megállapodás aláírásával vállalja, hogy abban az esetben, ha a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendeletben foglalt, 5. számú és – ha ez releváns - az 5/A. számú mellékletében felsorolt minimumfeltételek szerinti bármely tárgyi eszköz hiányzik vagy használatra alkalmatlan, úgy Használatba adó azon tárgyi eszközök pótlásáról legkésőbb 2023. július 31. napjáig köteles gondoskodni és azt külön jegyzőkönyvvel Használónak átadni. A 3. számú melléklet tartalmazza a hiányzó vagy használatra alkalmatlan eszközök jegyzékét a minimumfeltételek vonatkozásában.
2. Használó az Ingóságokat a Jelen Megállapodás A) III. 1. pont szerinti birtokbaadással egyidejűleg ingyenes használatra átveszi.
3. Használó Jelen Megállapodás aláírásával kijelenti, hogy a részére átadott Ingóságokat kizárólag az Eatv. szerinti közfeladata ellátása céljából használja.
II. A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
1. Használatba adó köteles az Ingóságokat időlegesen Használó használatába adni, Használó köteles az Ingóságokat használatba venni és azokat Jelen Megállapodás megszűnéséig a használatában és birtokában tartani.
2. Használó köteles az Ingóságok állagát megóvni, továbbá az Ingóságokat kizárólag rendeltetésének megfelelően használni, felelős minden olyan kárért, amely a rendeltetésellenes használatból ered. Használó köteles az Ingóságokat, amelyek vonatkozásában használati utasítás került átadásra, az abban rögzítettek szerint használni, felelős minden olyan kárért, amely a használati utasításban foglaltaktól eltérő használat miatt következett be.
3. Használó tudomásul veszi, hogy Használatba adó jogosult az Ingóságok rendeltetésszerű használatának ellenőrzésére.
4. Amennyiben Használó az Ingóságokat nem a rendeltetésüknek megfelelően használja, Használatba adó követelheti Használótól a rendeltetésellenes használat megszüntetését, valamint e használatból eredő bizonyított és biztosító által meg nem térített kárának megtérítését.
Az Ingóságok használatát Használó – a Használatba adó erre irányuló kifejezett engedélye nélkül - nem engedheti át harmadik személynek, ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot Amennyiben Használó az Ingóságok használatát Használatba adó engedélye nélkül harmadik személynek átengedi, felelős azokért a károkért is, amelyek az átengedés nélkül nem következtek volna be.
5. Használó köteles az Ingóságok használata során felmerülő minden lényeges kérdésről, rendkívüli körülményről Használatba adót tájékoztatni.
6. Használó az Ingóságokon átalakítási munkálatokat nem végezhet, ellenkező esetben Használatba adó követelheti az Ingóságok eredeti állapotának helyreállítását.
7. Az Ingóságok fizikai használatával együtt járó költségeket (pl: kopás, törés, megrongálódás, megsemmisülés) Használó viseli azzal, hogy Használatba adó a Jelen Megállapodás szerinti Ingóságok üzemeltetésével kapcsolatosan előírt valamennyi hatósági feltételt (különösen: környezeti, vagyonvédelmi, biztonságvédelmi előírások) biztosítani köteles. Használatba adó köteles az Ingóságok használatával esetlegesen felmerülő és szükségessé váló karbantartásokat a területileg illetékes mentor védőnővel történő előzetes egyeztetést követően elvégezni és jogosult az ezzel felmerült és igazolt költségeket továbbszámlázni.
Használó köteles gondoskodni a védőnő(k) megfelelő anyag-eszköz ellátásáról, fertőtlenítőszerek biztosításáról a Jelen Megállapodás hatályának teljes időtartama alatt.
8. A Jelen Megállapodás megszűnése után Használó köteles az Ingóságokat Használatba adó részére visszaadni.
9. Felek az Ingóságok átadás-átvételéről a 3. számú melléklet szerinti jegyzőkönyvet veszik fel, mely tartalmazza az átadott ingóságok listáját és az átadás-átvétel időpontját, az abban foglalt naptól kezdődően a kárveszély viselése átszáll Használóra.
A Használó által átvett eszközök feleslegessé válása esetén az eszközt köteles visszaadni a Használatba adó részére. Az eszközöket a Használó nem selejtezheti, nem semmisítheti meg. Az átadott Ingóságok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használatba adó köteles azokat selejtezni, Használót erről tájékoztatni.
10. Felek rögzítik, hogy az átadott Ingóságokat, azok megrongálódása, használhatatlanná válása esetén Használó a B) I. 1. pontban hivatkozott Ingóságokat köteles pótolni, mely eszközök a Használó tulajdonát képezik.
11. Használó vállalja, hogy az Nvt. 11. § (11) bekezdésének c) pontja alapján az Ingóságok használatában kizárólag olyan személyek vesznek részt, melyek átlátható szervezetek minősülnek, illetve természetes személyek.
12. Használatba adó szavatolja, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely a Használó használati jogát bármely módon korlátozná ide nem értve a közös Ingatlan használatból eredő közös eszköz/ingóság használatot.
C) A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA, A JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
I. A HASZNÁLATI JOGVISZONY IDŐTARTAMA
1. Felek kijelentik, hogy Jelen Megállapodást 2023. július 1. napjától kezdődő határozatlan időtartamra kötik.
II. JELEN MEGÁLLAPODÁS MEGSZŰNÉSE
1. Jelen Megállapodás megszűnik:
a) a Közfeladat megszűnésével,
b) Jelen Megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetésével,
c) a Ptk. 6:359. § (4) bekezdésében, valamint a Jelen Megállapodásban foglaltak szerinti azonnali hatályú felmondással,
d) a Használó jogutód nélküli megszűnésével,
e) amennyiben az Ingatlan a Használó vagyonkezelésébe kerül,
2. A Használatba adó Jelen Megállapodást, kártalanítás nélkül, azonnali hatállyal felmondhatja, ha:
a) a Használó az Ingatlanon/Ingatlanban/Ingóságokban szándékosan kárt okoz vagy magatartása közvetlenül károkozással fenyeget;
b) a Használó jogszabályból vagy a Jelen Megállapodásból eredő lényeges kötelezettségét felróható módon megszegi;
c) a Használó az Ingatlant nem Közfeladat ellátása céljából használja;
d) egyéb, a Jelen Megállapodásban meghatározott esetekben.
3. Az Ingóságok vonatkozásában Jelen Megállapodás megszűnik az adott ingóságra vonatkozóan, amennyiben a használatba adott ingóság megsemmisül, selejtezésre kerül vagy kikerül Használatba adó tulajdonából.
4. Használatba adó az azonnali hatályú felmondás jogát – a Közfeladat jellegéből adódóan
– 60 napos felmondási idővel gyakorolhatja.
D) VEGYES RENDELKEZÉSEK
I. TITOKTARTÁSI ÉS ADATKEZELÉSI KÖTELEZETTSÉG
1. Felek rögzítik, hogy a jelen Megállapodás megkötése és teljesítése során megismert adatok és információk üzleti titoknak minősülnek. Felek ezen adatokat, tényeket kizárólag a másik Fél írásban adott engedélyével jogosultak nyilvánosságra vagy harmadik személyek tudomására hozni, illetőleg bármely más módon hasznosítani. Felek rögzítik, hogy e titoktartási kötelezettség nem szűnik meg az idő múlásával, az a jelen Megállapodás megszűnését követően is fennáll. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki azon adatokra, amelyek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli.
2. Felek rögzítik, hogy a szerződésben megadott személyes adataik kezelése a mindenkor hatályos jogszabályoknak – így különösen az Info.tv., valamint az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) rendelkezéseinek – megfelelően a szerződés teljesítéséhez szükségesek; kapcsolattartóik adatait a szerződés keretén belül, jogos érdekük alapján adják át egymásnak az adatkezelési célhoz szükséges mértékben és ideig. A kapcsolattartói adatok kezelése tekintetében a szerződéses felek önálló adatkezelőnek minősülnek.
3. Felek kötelezik magukat arra, hogy a szerződés teljesítése során tudomásukra jutott adatokat, információkat a szerződés időbeli hatályától függetlenül bizalmasan kezelik, azokat harmadik személy részére nem adják át, különös tekintettel az üzleti és egyéb titoknak minősülő adatokra, valamint – amennyiben a szerződés a védőnők által végzett közfeladatot is érinti – az egészségügyi adatokra. Jelen rendelkezés nem érinti a szerződés azon részeit, melyek a védőnők közfeladatot ellátó személyek jogállásából fakadóan az Info.tv. alapján bárki számára hozzáférhető közérdekű, vagy közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.
II. KAPCSOLATTARTÁS
1. Kapcsolattartók: Használatba adó részéről:
Név: Mihali Zsuzsanna
Beosztás: Hatósági- és Szociális Osztály, Osztályvezető
Telefonszám: 48/574-240
Feladatellátó részéről:
Név: Bányai Zsuzsa
Beosztás: igazgató
E-mail cím: otszegyii.titkarsag@gmail.com
Telefonszám: 48/472-341
Használó részéről:
Operatív feladatok tekintetében:
Név: Nagyné Kántor Judit Beosztás: igazgatói szaktanácsadó
E-mail cím: nagyne.judit@bazmkorhaz.hu Telefonszám: 06-46-515-200/11070
Számlázás tekintetében:
Név: Fedor Bernadett
Beosztás: pénzügyi és számviteli osztályvezető E-mail cím: szamla@bazmkorhaz.hu
Telefonszám: 06-46-515-388, 06-46-515-200/11140
2. Felek rögzítik, hogy Jelen Megállapodást érintő nyilatkozataikat írásba kell foglalni, és átvételi elismervénnyel igazolt közvetlen átadás, vagy a másik Fél Jelen Megállapodásban megjelölt címére címzett, tértivevényes levél útján kell kézbesíteni.
3. Felek a kapcsolattartók személyében történő változást haladéktalanul legfeljebb 5 munkanapon belül írásban kötelesek közölni egymással. A kapcsolattartók személyében bekövetkező változást Felek nem tekintik a megállapodás módosításának.
III. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
1. Felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük és szerzőképességük jogi korlátozás alá nem esik. Jelen Megállapodás aláírására felek képviselői a szükséges felhatalmazást megkapták.
2. Felek megállapodnak, hogy abban az esetben, ha Jelen Megállapodás tárgyát képező Ingatlan vagy Ingóságok tekintetében bármilyen változás következne be, úgy arról 5 munkanapon belül egymást írásban értesítik.
3. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Megállapodás bármely pontjának érvénytelensége nem hat ki Jelen Megállapodás egészére, az nem érinti Jelen Megállapodás egyéb rendelkezéseinek érvényességét, kivéve, ha a Felek az érintett rendelkezések nélkül a Jelen Megállapodást nem kötötték volna meg. A Felek jóhiszeműen együttműködnek annak érdekében, hogy az ilyen rendelkezést mindkét Fél számára elfogadható, érvényes rendelkezéssel helyettesítsék,
4. Felek megállapodnak, hogy Jelen Megállapodást csak írásban, Jelen Megállapodással azonos formai szabályok szerint módosíthatják, a szóbeli vagy ráutaló magatartással történő módosítás lehetőségét kizárják.
5. Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az Nvtv., a Vtv., az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X.4.) Korm.rendelet, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény, a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V.21.) ESzCsM rendelet, az iskola- egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX.3.) NM rendelet mindenkor hatályos rendelkezései, valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezései irányadók.
6. Felek megállapodnak abban, hogy Jelen Megállapodással kapcsolatos vitás kérdéseket lehetőleg békés úton rendezik. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy Felek az általános illetékességi szabályok szerinti bíróság illetékességét kötik ki.
7. Felek megállapítják, hogy a korábbi egyeztetésekre tekintettel jelen megállapodás 2023. július 1. napjától hatályos azzal, hogy annak aláírására alulírott napon került sor.
8. A Használatba adó tudomásul veszi, hogy az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 23. §. (5) bekezdésében foglaltak az Önkormányzatra nézve jelentenek kötelezettséget, ezért Jelen Megállapodás aláírásával a Használatba adó nyilatkozik, hogy az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (Feladatellátó) bármely okból történő megszűnése esetén - a fentiekben hivatkozott jogszabályhely alapján - a védőnői feladat-ellátáshoz szükséges ingatlan és ingóvagyon ingyenes használatát biztosítja.
9. Felek a Jelen Megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag 6 példányban írják alá, melyből 2 példány a Használatba adót, 1 példány a Feladatellátót, 3 példány pedig a Használót illeti meg.
10. Jelen Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik az alábbi mellékletek:
1. számú melléklet – Birtokba adási jegyzőkönyv
2. számú melléklet – Üzemeltetési költségek (rezsi költségek) és egyéb költségek elszámolásáról szóló összegző táblázat
3. számú melléklet –Ingóságok jegyzéke
Miskolc, 2023. ………………. Ózd, 2023. ……………….
………………………………..…………. …………………………………….
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Ózd Város Önkormányzata Kórház és Egyetemi Oktatókórház Képv.: Janiczak Dávid polgármester
Képv.: Dr. Révész János főigazgató Használatba adó Használó
Dátum: Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem: Pénzügyileg ellenjegyzem:
………………………………. ……………………………………….. Dr. Somogyi Aliz gazdasági igazgató ………………………………………..
Jogi szempontból megfelelő: Jogi szempontból megfelelő:
……………………………. …………………………………..
Ózd, 2023. ……….
……………………………………….. Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény Képv.: Bányai Zsuzsa igazgató
Feladatellátó
Dátum:
Pénzügyileg ellenjegyzem:
…………………………………..
…………………………. Jogi szempontból megfelelő:
………………………………………..
7. melléklet a 79/2023. (VII. 27.) határozathoz
MEGÁLLAPODÁS
Ingatlan és ingó vagyon ingyenes használatáról és a használat során felmerülő költségek elszámolásáról
(a továbbiakban: Jelen Megállapodás)
amely létrejött egyrészről a
Név: Ózd Város Önkormányzata
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Janiczak Dávid polgármester Adószám: 1572687-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15350088
KSH szám: 15726487-8411-321-05
mint használatba adó (a továbbiakban: Használatba adó)
másrészről
Név: Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (ÓTSZEGYII)
Székhelye: 3600 Ózd, Városház tér 1. Képviseletében eljár: Bányai Zsuzsa igazgató Adószám: 15814177-2-05
Bankszámlaszám: 11734121-15814177
KSH szám: 15814177-8730-322-05
mint Feladatellátó (a továbbiakban: Feladatellátó)
harmadrészről
Név: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Székhelye: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
Képviseletében eljár: Dr. Révész János – főigazgató
Adószám: 15837501-2-05
Bankszámlaszám: Magyar Államkincstár 10027006-00337414-00000000 KSH szám: 15837501-8610-312-05
mint használó (a továbbiakban: Használó) együttesen Szerződő felek/Felek
között alulírott helyen és időpontban, az alábbi feltételek szerint:
PREAMBULUM
Felek előzményként rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzata a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. § (1) bekezdés 4. pontjában rögzített közfeladatát (egészségügyi alapellátás, felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi rendelők és védőnői tanácsadók fenntartása) az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézményen (a továbbiakban: Feladatellátó) keresztül látja el.
A fentiek alapján a Jelen Megállapodás megkötésére Használatba adóként Ózd Város Önkormányzata, Feladatellátóként az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény jogosult.
Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény egybehangzóan nyilatkozik, hogy a feladatellátásra tekintettel a védőnői feladatok ellátásához kapcsolódó ingatlanok Ózd Város Önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezik, az ingóságok Ózd Város Önkormányzata és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény tulajdonát képezik.
Fentiek előrebocsátását követően Szerződő felek az alábbi megállapodást kötik:
A) INGATLAN HASZNÁLAT
I. PREAMBULUM
1. Felek rögzítik, hogy Ózd Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képezi 1/1 tulajdoni hányadban a 8414/49/A/6 helyrajzi számú, „Orvosi rendelők, védőnői szolgálat” megnevezésű, természetben 3600 Ózd, Újváros tér 6. szám alatt található összesen 446,8 m2 alapterületű épület, mely a Használatba adó használatában áll és azt a feladat-ellátási szerződés alapján jogosult használatba adni.
2. Az A) I. 1. pontban megjelölt épületből összesen 86,26 m2 elszámolás alapját képező alapterületű helyiségcsoport (a továbbiakban: Ingatlan) jelenleg védőnői ellátás céljára szolgál, mely a természetben a következő helyiségeket foglalja magában:
Megnevezés | Alapterület (m2) | Helyiség használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
tanácsadó helyiség | 27,09 | 1/1 | 27,09 |
* Használati arány: Amennyiben egy védőnő kizárólagosan használja, akkor 1/1 arányt kell feltüntetni. Egyéb esetben a tevékenységek száma (nem azonos a tevékenységet ellátók számával, azaz a háziorvosi körzet egynek számít az ott dolgozók számától függetlenül) szerinti arányt kell feltüntetni (pl. ha a védőnői körzet és a háziorvosi körzet közösen használja a tanácsadó helyiséget, akkor 1/2 a használati arány)
Közös használatú helyiségek (csak az épületen belüli helyiségek):
Megnevezés | Alapterület (m2) | Használati arány (tört számban kifejezve)* | Elszámolás alapját képező alapterület (alapterület x használati arány) (m2) |
várószoba | 29,53 | 1/1 | 29,53 |
gyermekkocsi tároló | - | - | - |
mellékhelyiségek (mosdó és/vagy WC) | 5,96 | 1/1 | 5,96 |
raktár/irattár | 0,85 | 1/1 | 0,85 |
munkaszoba | 12,48 | 1/1 | 12,48 |
munkaszoba | 6,64 | 1/1 | 6,64 |
szélfogó | 3,71 | 1/1 | 3,71 |