Letéti szerződés
Letéti szerződés
amely létrejött egyrészről
Név:………………………….......
Lakcím:………………………….
Anyja neve:…………………………
mint letevő,
másrészről pedig
Pedagógusok Szakszervezete Megyei Szervezete/ Országos Iroda
Székhely:………………………….
Képviselő:………………………….
mint letéteményes között,
alulírott napon és helyen, a következő feltételek mellett:
1.A letevő a jelen szerződés aláírásával egyidejűleg letétbe helyezi a letéteményesnél a zárt borítékban elhelyezett, a zárórészénél a kézjegyét tartalmazó, sorszámmal ellátott lemondását/ felmondását (továbbiakban: nyilatkozatát) a külön írásba foglaltak tájékoztatás alapján nyomásgyakorlás céljából, elfogadva ezáltal az alábbiakat:
A lemondást/ felmondás abból a célból kívánom letétbe helyezni, hogy elősegítsem a Pedagógusok Szakszervezete
XXXV. Kongresszusa által elfogadott 6/2023(V.21.) számú határozatban foglaltakat:
“A PSZ XXXV. Kongresszusa úgy dönt, hogy a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága által közzétett, az egész köznevelési ágazatot érintő új státusztörvény tervezetét teljes egészében elutasítja, és annak az Országgyűlés elé történő beterjesztése, valamint elfogadása elleni tiltakozásképpen nyomásgyakorlás céljából bármely a köznevelés rendszerében dolgozók részére biztosítja lemondásának, felmondásának letétbe helyezését a státusztörvény jelen formájában történő elfogadása esetére.”
Egyetértek azzal, hogy a státusztörvény áterőszakolásának nem lehet más célja, mint:
• a pedagógushiány eltakarása;
• még több költségvetési forrás kívonása;
• a pedagógusok elleni bosszú,
• a pedagógusok teljes kiszolgáltatottsága;
• a közoktatás totális leépítése.
A nyilatkozatom letétbe helyezésével kifejezem azon szándékomat, hogy a kormányzat ezen céljaihoz munkámmal a továbbiakban nem kívánok hozzájárulni.
A tájékoztatást megismertem és annak tartalmával egyetértek.
2. A letevő büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti, hogy a zárt borítékban található
nyilatkozat a lemondását/felmondását tartalmazza.
3.A letéteményes vállalja, hogy köteles az átvett nyilatkozatot őrizni és a letevő utasítása szerint azt
visszaadni a letevőnek az ún. státusztörvény jelen javaslat szerinti elfogadása esetén.
A letevő tudomásul veszi, hogy a nyilatkozata a letéteményes részéről semmilyen körülmények esetén sem kerül a munkáltatónak megküldésére.
3. A letevő vállalja, hogy legkésőbb az elfogadott ún. státusztörvény Magyar Közlönyben történő közlését követő 3 naptári napon belül megjelenik a letéteményesnél a nyilatkozat visszavétele érdekében, melynek visszaadási feltétele az átvételi elismervény átadása.
4. Ha a letevő nem jelenik meg az nyilatkozata visszavétele céljából, akkor a letéteményes jogosult és egyben köteles azt a 4. naptári napon megsemmisíteni.
5. A felek kifejezetten rögzítik, hogy a letét legkésőbb 2023. augusztus 31. napjával, külön rendelkezések nélkül megszűnik, akkor is, ha addig az ún. státusztörvény nem kerül elfogadásra, melynek alapján legkésőbb 2023. szeptember 04. napján megsemmisítésre kerül a nyilatkozata.
6. A letevő tudomásul veszi, hogy a nyilatkozatát bármikor jogosult a letétből visszavenni, míg a letéteményes annak visszaadását nem tagadhatja meg.
7. A felek tudomásul veszik, hogy a nyilatkozat visszaadásával, megsemmisítésével, a letéti szerződés időtartamának lejáratával a letéti szerződés megszűnik.
8. A letevő hozzájárul ahhoz, hogy a PSZ részéről a nyilatkozat letétbe helyezésének ténye anonim módon felhasználásra kerüljön statisztikai célból.
9. A letéteményes letéti őrzése ingyenes, azért semmilyen költség felszámítására sem kerül sor.
10. A letevő hozzájárul a jelen szerződésben feltüntetett személyes adatai (név, lakcím, anyja neve) kezeléséhez az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5.§.(1) b) pontja alapján és tudomásul veszi, hogy a jelen letéti szerződés megőrzésére öt évig kerül sor.
11. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2003. évi V. törvény letétre vonatkozó rendelkezései az irányadók.
A szerződő felek a fenti szerződést elolvasták, annak tartalmát megértették és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag aláírták.
Kelt………………………….
…………………………. ………………………….