NORTON LICENCSZERZŐDÉS
NORTON LICENCSZERZŐDÉS
Norton Studio 1.5
FONTOS: KÉRJÜK, HOGY A (LENT MEGHATÁROZOTT) SZOFTVERNEK ÉS SZOLGÁLTATÁSAINAK HASZNÁLATBA VÉTELE ELŐTT GONDOSAN TANULMÁNYOZZA ÁT AZ ALÁBBI LICENCSZERZŐDÉS (A TOVÁBBIAKBAN: A „LICENCSZERZŐDÉS") FELTÉTELEIT. A SYMANTEC CORPORATION, AMENNYIBEN ÖN AMERIKÁBAN TARTÓZKODIK; ILLETVE A SYMANTEC ASIA PACIFIC PTE LTD, AMENNYIBEN ÁZSIA CSENDES-ÓCEÁNI TÉRSÉGÉBEN VAGY JAPÁNBAN TARTÓZKODIK; ILLETVE A SYMANTEC LIMITED, AMENNYIBEN EURÓPÁBAN, A KÖZEL-KELETEN VAGY AFRIKÁBAN TARTÓZKODIK (A TOVÁBBIAKBAN: „SYMANTEC”) ÖNT – MINT A SZOFTVERT ÉS SZOLGÁLTATÁSAIT HASZNÁLÓ TERMÉSZETES SZEMÉLYT, VÁLLALATOT VAGY JOGI SZEMÉLYT (A TOVÁBBIAKBAN: „ÖN”) – CSAK AZ ALÁBBI LICENCSZERZŐDÉS ÖSSZES FELTÉTELÉNEK ELFOGADÁSA MELLETT JOGOSÍTJA FEL A SZOFTVER ÉS SZOLGÁLTATÁSAI HASZNÁLATÁRA. A JELEN DOKUMENTUM ÉRVÉNYES, JOGILAG KÖTELEZŐ MEGÁLLAPODÁS ÖN ÉS A SYMANTEC KÖZÖTT. A CSOMAG FELNYITÁSA, A LEZÁRÓ PECSÉT VAGY RAGASZTÁS FELSZAKÍTÁSA, AZ „ELFOGADOM” VAGY AZ „IGEN” GOMBRA VALÓ KATTINTÁS, ILLETVE AZ EGYÉB ELEKTRONIKUS MÓDON KIFEJEZETT HOZZÁJÁRULÁS, VALAMINT A SZOFTVER ÉS SZOLGÁLTATÁSAI BETÖLTÉSE VAGY HASZNÁLATA A LICENCSZERZŐDÉS FELTÉTELEINEK ÉS RENDELKEZÉSEINEK ELFOGADÁSÁT JELENTI. AMENNYIBEN NEM ÉRT EGYET A FELTÉTELEKKEL, KATTINTSON A „MÉGSE”, „NEM” VAGY „ABLAK BEZÁRÁSA” GOMBRA, ILLETVE EGYÉB MÓDON JELEZZE A FELTÉTELEK ELUTASÍTÁSÁT, ÉS FÜGGESSZE FEL A SZOFTVER HASZNÁLATÁT.
1. A licenc tartalma:
A jelen Licencszerződéshez tartozó szoftver, szolgáltatások és dokumentáció (beleértve a termék csomagolását) (a „Termékdokumentáció”) (a továbbiakban együttesen: „Szoftver és szolgáltatásai”) a Symantec vagy licencadói tulajdonát képezi, és szerzői jogvédelem alatt áll. Bár a Szoftver és szolgáltatásainak tulajdonjogát továbbra is a Symantec vagy annak licencadó birtokolják, a jelen Licencszerződés elfogadását követően Ön bizonyos jogosultságokat szerez a Szoftver és szolgáltatásai használatához számítógépen, virtuális környezetben, mobil vagy mobil számítástechnikai eszközön („Eszköz”) mindaddig, amíg a Symantec a Szoftver és szolgáltatásai használatát az Ön számára fenntartja. Az Ön számára nem kifejezetten megadott jogokat a Symantec és/vagy annak licencadói megtartják. A jelen Licencszerződés a Symantec által az Ön rendelkezésére bocsátott összes szoftverre és szolgáltatásra, azok átdolgozott változataira, frissítéseire és bővítéseire érvényes. A Licencszerződés értelmében a Szoftver és szolgáltatásai használatával kapcsolatosan Önre az alábbi jogosultságok és kötelezettségek vonatkoznak.
Ön jogosult:
A. a Szoftvernek és szolgáltatásainak egyetlen Eszközön történő használatára. Amennyiben a vonatkozó Termékdokumentáció vagy a hivatalos forgalmazó, illetve a viszonteladó által a Szoftver és szolgáltatásai vásárlásakor kiállított vételi dokumentáció több szoftverpéldány vagy Eszköz használatát engedélyezi, Ön a megadott számú példány használatára jogosult;
B. a Szoftverről és szolgáltatásairól egyetlen példányban biztonsági másolatot készíteni vagy azt archiválni, illetve a Szoftvert és szolgáltatásait az Eszköz merevlemezére másolni, és az eredeti példányt biztonsági vagy archiválási célból megőrizni;
C. a Szoftvert és szolgáltatásait hálózatban használni, amennyiben a Szoftvert és szolgáltatásait az adott hálózaton keresztül elérni képes Eszközök mindegyikéhez rendelkezik a Szoftver és szolgáltatásai egy engedélyezett példányával (licenccel);
D. a Szoftver és szolgáltatásai használatát szabályozó Licencszerződésben rögzített összes jogát, valamint azt a fizikai adathordozót, amelyen a Szoftvert és szolgáltatásait beszerezte, egy másik személyre vagy szervezetre véglegesen átruházni, azzal a feltétellel, hogy Ön átadja azt a fizikai adathordozót, amelyen a Szoftvert és szolgáltatásait beszerezte, illetve ezek egyetlen példányát sem őrzi meg, és hogy az engedményes elfogadja a jelen Licencszerződés feltételeit. A félreértések elkerülése érdekében ha az átruházni kívánt Szoftver és szolgáltatásai több terméket tartalmazó ajánlat részét képezik, a Szoftver és szolgáltatásai részét képező minden termékajánlat összes jogosultságát át kell ruháznia. A Licencszerződés hatáskörébe tartozó jogosultságainak részleges átruházása nem engedélyezett, és minden ilyen kísérlet semmisnek tekintendő. Ha például a Dokumentáció vagy a hivatalos forgalmazótól vagy viszonteladótól származó termékdokumentáció a Szoftver és szolgáltatásai
több példányának használatára jogosít, csak a Szoftver és szolgáltatásai összes példányának összes jogosultságának átruházása érvényes. Az előbbiekben foglaltak fenntartásával Ön nem adhatja át a fizikai adathordozón beszerzett Szoftver és szolgáltatásai termékkulcsait harmadik fél számára a fizikai adathordozótól elválasztva. Ön nem adhatja át a Szoftvert és szolgáltatásait és/vagy annak termékkulcsait harmadik fél számára, ha a Szoftvert és szolgáltatásait nem fizikai adathordozón szerezte be.
E. a Szoftvert és szolgáltatásait az alább meghatározott, bármely további engedélyezett használatnak megfelelően használni.
Tilos vagy mások számára nem engedélyezhető:
A. a Szoftvernek és szolgáltatásainak bármely részét licencbe, bérbe vagy lízingbe adni;
B. a Szoftvert és szolgáltatásait visszafejteni, módosítani, visszafordítani vagy forráskódját felfedni, származékos produktumok alapjául felhasználni a törvényben engedélyezettől eltérően vagy nagyobb mértékben;
C. a Szoftvert és szolgáltatásait létesítményüzemeltetés keretében, közös tulajdonban, szolgáltatóként vagy szolgáltató-irodai minőségben biztosítani, felajánlani vagy rendelkezésre bocsátani; vagy
D. a Szoftvert és szolgáltatásait a jelen Licencszerződésben foglaltakba ütköző módon felhasználni.
A Szoftver és szolgáltatásai esetlegesen harmadik féltől származó szolgáltatásokat és funkciókat tartalmazhatnak, vagy harmadik fél webhelyén tárolt tartalomhoz férhetnek hozzá. Ezen szolgáltatások, funkciók és tartalmak a harmadik fél által meghatározott szolgáltatási feltételek és adatvédelmi politikák hatálya alá tartozhatnak.
2. A Szoftver és szolgáltatásai, ezek tartalomfrissítései, illetve a tartalomfrissítések vagy Szoftver és szolgáltatásai használatának megszüntetése:
A. Ön a Szolgáltatási időszakon belül jogosult a Szoftver és szolgáltatásai új fejlesztéseire és verzióira, amint azokat a Symantec saját belátása szerint rendelkezésre bocsátja. A Symantec folyamatosan igyekszik fejleszteni termékeinek és szolgáltatásainak használhatóságát és teljesítményét. A Szoftvernek és szolgáltatásainak optimalizálása érdekében, valamint azért, hogy biztosítani tudjuk a legújabb verziókat, Ön elfogadja, hogy a Szoftver és szolgáltatásai letölthetik és telepíthetik új frissítéseiket és verzióikat, amint azokat a Symantec saját belátása szerint rendelkezésre bocsátja. Ön elfogadja és engedélyezi, hogy a Symantec ilyen frissítéseket és verziókat töltsön le az Eszközére. A Symantec ezenkívül módosíthatja a Szoftver és szolgáltatásai használatára vonatkozó feltételeket, hogy azok idomuljanak a frissítésekhez, és Ön ezeket a frissített feltételeket elfogadja.
B. Egyes Szoftverek és szolgáltatásaik időszakos tartalomfrissítést alkalmaznak, köztük – a teljesség igénye nélkül – az alábbi szoftverek: a vírusvédelmi és kártékony programok elleni szoftverek vírusazonosítókkal, a kémprogramok elleni szoftverek kémprogram-azonosítókkal, a kéretlenlevél-szűrő szoftverek levélszűrési szabályokkal, a tartalomszűrő és adathalászat elleni szoftverek URL-cím listákkal, egyes tűzfalprogramok tűzfalszabályokkal, a sérülékenység-elemző termékek sérülékenységi adatokkal, a webhely-hitelesítő szoftverek a hitelesített weboldalak listáival frissülnek, ezen frissítésekre a továbbiakban együttesen „Tartalomfrissítés” megjelöléssel hivatkozunk. Az Előfizetési időszakon belül Ön a Szoftvert és szolgáltatásait illetően Tartalomfrissítésre jogosult.
C. A Symantec fenntartja a jogot arra, hogy az Ön értesítése mellett vagy anélkül, saját belátása szerint megszüntesse a Tartalomfrissítések biztosítását, és/vagy megszüntesse a Szoftver és szolgáltatásai használati lehetőségét. A Symantec fenntartja magának a jogot, hogy előzetes írásbeli értesítéssel vagy anélkül a Szoftver és szolgáltatásai egyes funkcióit bármikor bővítse, módosítsa, illetve eltávolítsa.
3. A termék telepítése; aktiválás; Norton-fiók
A. A telepítés folyamán a Szoftver és szolgáltatásai eltávolíthatnak vagy letilthatnak más biztonsági termékeket vagy azok bizonyos funkcióit, amennyiben egy adott termék vagy annak egyes funkciói nem kompatibilisek a Szoftverrel és szolgáltatásaival, illetve ezzel javítható a Szoftver és szolgáltatásai általános hatékonysága.
B. A jelen Szoftver és szolgáltatásai olyan technológiai megoldásokat tartalmazhatnak, amelyek a Szoftvernek és szolgáltatásainak engedély nélküli vagy jogtalan használatát hivatottak megakadályozni.
Ön elfogadja, hogy a Symantec a Szoftver és szolgáltatásai illetéktelen használatának megakadályozása érdekében ilyen eszközökkel élhet. A Szoftver és szolgáltatásai a jogszerű használatot érvényesítő technológiát alkalmazhatnak, amely korlátozza annak lehetőségét, hogy a Szoftver és szolgáltatásai egy Eszközre valamely véges számú alkalomnál többször, illetve valamely véges számú Eszköznél többre telepítésre, illetve onnan eltávolításra kerüljenek. A jelen Licencszerződés és a jogszerű használatot érvényesítő technológiákat tartalmazó Szoftver és szolgáltatásai termékaktiválást igényelhetnek, amelynek részleteit a Termékdokumentáció rögzíti. Ez esetben a Szoftver és szolgáltatásai az Ön által végrehajtott aktiválásától számítva csak meghatározott ideig működnek. Az aktiválás során a Szoftver és szolgáltatásai eredetiségének ellenőrzése céljából Önt a Szoftverhez és az Eszközkonfigurációhoz mellékelt, egyedi alfanumerikus aktiválókód online megadására kérhetjük. Amennyiben a Termékdokumentációban megadott vagy a Szoftver és szolgáltatásai által kért határidőn belül nem hajtja végre a termékaktiválást, a Szoftver és szolgáltatásai az aktiválásig nem működnek; az aktiválás visszaállítja a Szoftvernek és szolgáltatásainak működését. Amennyiben a Szoftvert és szolgáltatásait nem tudja az interneten keresztül, illetve az aktiválási folyamat során megadott egyéb módon aktiválni, felveheti a kapcsolatot a Symantec ügyfélszolgálatával a Symantec aktiváláskor megadott információi, illetve az alábbiakban közölt információk alapján.
C. Norton-fiókA Szoftver és szolgáltatásai eléréséhez és használatához Symantec Norton-fiók („Norton- fiók”) lehet szükséges.Ebben az esetben, ha nem rendelkezik Norton-fiókkal, a Szoftver és szolgáltatásai használatához a megfelelő regisztrálási műveletsor végrehajtásával létre kell hoznia egyet. A Norton-fiók jelszavának védelméért kizárólag Ön felel.
4. Safe Search funkció. A Szoftver és szolgáltatásai tartalmazhatják a Safe Search funkciót, amely biztonságos internetes keresést tesz lehetővé. Ez – nem kizárólagos jelleggel – a Symantec keresési eszköztárán keresztül érhető el.
5. A Vállalati ügyfelekkel szembeni felelősség:
Amennyiben Ön Fogyasztó, a jelen 5. pont alábbi rendelkezései nem vonatkoznak Önre, kivéve az Önre vonatkozó jog keretében a Szoftver és szolgáltatásai használatával kapcsolatos egyes fogyasztóvédelmi rendelkezéseket, függetlenül attól, hogy a Szoftvert és szolgáltatásait vállalkozásához, kereskedéséhez vagy munkájához veszi igénybe. Ugorjon az 6. pontra.
Amennyiben Ön vállalati ügyfél (azaz a Szoftvert és szolgáltatásait üzletmenetében, vállalkozásában, kereskedésében vagy munkájában használja (továbbiakban „Vállalati ügyfél”)), a jelen 5. pont alábbi rendelkezései érvényesek Önre (függetlenül attól, hogy elfogadja-e a Szoftvert és szolgáltatásait, vagy sem).
A. A Symantec szavatolja, hogy a Xxxxxxxx által a Szoftver forgalmazása céljából gyártott adathordozó hatvan (60) napig hibamentes lesz attól számítva, hogy Ön először telepíti a szoftvert. Abban az esetben, ha ez nem teljesül, a Symantec mindössze azt vállalja, hogy a jótállási időn belül kicseréli a hozzá visszaküldött hibás adathordozót. A Symantec arra nem vállal garanciát, hogy a Szoftver és szolgáltatásai az Ön elvárásainak megfelelőek lesznek, illetve hogy a Szoftvernek és szolgáltatásainak működése zavartalan és hibátlan lesz.
CSAK AUSZTRÁLIAI FOGYASZTÓK RÉSZÉRE. Amennyiben Ön ausztráliai fogyasztó, a jelen 5. pont rendelkezései nem vonatkoznak Önre, kivéve amely mértékben Ausztrália fogyasztói törvényei vonatkoznak a Szoftvernek és szolgáltatásainak Ön által történő üzleti, kereskedelmi vagy szakmai felhasználására, amely esetben a jelen pont Önre is érvényes.
B. A VONATKOZÓ JOGI SZABÁLYOZÁS ÁLTAL ENGEDÉLYEZETT KERETEK KÖZÖTT (i) EZEN JÓTÁLLÁS KIZÁRÓLAGOSNAK TEKINTENDŐ, ÉS HELYETTESÍT MINDEN MÁS KIFEJEZETT VAGY KAPCSOLÓDÓ JÓTÁLLÁST, IDEÉRTVE A SZOFTVER ÉS SZOLGÁLTATÁSAI KIELÉGÍTŐ MINŐSÉGÉHEZ, AZ ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGÁHOZ KAPCSOLÓDÓ JÓTÁLLÁSOKAT, ILLETVE (ii) A SYMANTEC NEM VÁLLAL JOGTISZTASÁGI SZAVATOSSÁGOT BÁRMELY SZELLEMI TULAJDONJOGRA.
C. A VONATKOZÓ JOGI SZABÁLYOZÁS ÁLTAL ENGEDÉLYEZETT KERETEK KÖZÖTT A SYMANTEC VAGY LICENCADÓI SEMMILYEN ESETBEN SEM FELELNEK ÖNNEK EGYETLEN
KÜLÖNLEGES, KÖVETKEZMÉNYES, KÖZVETETT VAGY HASONLÓ KÁRÉRT SEM, IDEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT A SZOFTVER ÉS SZOLGÁLTATÁSAI HASZNÁLATÁBÓL VAGY HASZNÁLATÁRA VALÓ KÉPTELENSÉGBŐL EREDŐ ELMARADT HASZNOT, BEVÉTELT, ÜZLETI SZERZŐDÉST, VÁRT MEGTAKARÍTÁSOKAT VAGY ADATVESZTÉST ÉS -SÉRÜLÉST, MÉG AKKOR SEM, HA A SYMANTECET ÉRTESÍTETTÉK AZ ILYEN KÁROK LEHETŐSÉGÉRŐL.
CSAK AUSZTRÁLIAI ÜZLETI FELHASZNÁLÓK SZÁMÁRA. A JELEN 5(C) PONT ELŐZŐ RENDELKEZÉSEINEK MEGFELELŐEN A SYMANTEC SEMMILYEN FORMÁBAN NEM FELELŐS ÖNNEK AZOKÉRT A VESZTESÉGEKÉRT, AMELYEK A JELEN LICENCSZERZŐDÉS ÉLETBE LÉPÉSEKOR ÉSSZERŰEN ELŐRE NEM LÁTHATÓ KÖVETKEZMÉNYEI A SYMANTEC SZERZŐDÉSSZEGÉSÉNEK.
D. A VONATKOZÓ JOGI SZABÁLYOZÁS ÁLTAL ENGEDÉLYEZETT KERETEK KÖZÖTT A SYMANTEC VAGY LICENCADÓINAK FELELŐSSÉGE SEMMIKÉPPEN SEM HALADHATJA MEG A VONATKOZÓ SZOLGÁLTATÁS-ELŐFIZETÉSI IDŐSZAK TÉNYLEGESEN KIFIZETETT ELLENÉRTÉKÉT. EGYES ORSZÁGOK JOGRENDSZEREI GARANCIAVÁLLALÁSRA KÖTELEZHETIK A SYMANTECET, VAGY EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEKET RÓHATNAK RÁ, AMELYEK (i) NEM, VAGY
E. A Symantec korlátozás nélkül felelős Önnek, ha (a) a Symanec hanyagságából eredően Ön meghal vagy megsérül, vagy (b) ha a Symantec rosszhiszeműen járt el, és ezzel Önnek kárt vagy veszteséget okozott.
F. A Licencszerződés a Szoftverre és szolgáltatásaira vonatkozó teljes megállapodás a Symantec és Ön között, és: (i) hatálytalanít a tárgyára vonatkozó minden korábbi vagy jelenleg fennálló szóbeli vagy írásos közleményt, ajánlatot és megállapítást (kivéve a valótlan tájékoztatást); valamint (ii) irányadó a felek közt létrejött minden olyan árajánlattal, megrendeléssel, visszaigazolással vagy hasonló közleménnyel szemben, amely vele ellentétes vagy további feltételeket tartalmaz.
6. A Fogyasztókkal szembeni felelősség:
Amennyiben Ön Fogyasztó, a jelen 6. pont érvényes Önre. Kérjük, olvassa el figyelmesen. A 6. pont nem vonatkozik Önre, amennyiben Ön Vállalati ügyfél.
A. A Symantec korlátozás nélkül felelős Önnek, ha (a) a Symantec hanyagságából eredően Ön meghal vagy megsérül, vagy (b) ha a Symantec csalást követett el, és ezzel Önnek kárt vagy veszteséget okozott. A Symantec az alábbiakban leírt jótálláson, illetve az Önnek Fogyasztóként járó jótálláson túl nem nyújt semmilyen egyéb jótállást a Szoftverrel és szolgáltatásaival kapcsolatban.
B. A jelen 6. pont előző rendelkezéseinek megfelelően a Symantec semmilyen formában nem felelős Önnek azokért a veszteségekért, amelyek a jelen Licencszerződés életbe lépésekor ésszerűen előre nem látható következményei a Symantec szerződésszegésének. Fogyasztóként Ön nem kereskedelmi
céllal használhatja a Szoftvert és szolgáltatásait. Ennek megfelelően a Symantec nem felelős Önnek semmilyen, a Szoftver és szolgáltatásai használatának akadályoztatásából eredő elmaradt haszonért, bevételért, várt megtakarításokért, szerződésekért vagy időért.
C. Csak ausztráliai fogyasztók részére. Ausztrália fogyasztói és versenytörvénye 102(1) szakaszának betartása érdekében; „Termékeinket olyan garanciákkal szállítjuk, amelyek nem zárhatók ki Ausztrália fogyasztói törvényei értelmében. Nagyobb hiba esetén Ön jogosult cserére vagy visszatérítésre, illetve kompenzációra bármely egyéb ésszerűen előre látható veszteségért vagy kárért. Jogosult a termékek javítására vagy cseréjére akkor is, ha a minőségük nem elfogadható, és a hiba nem számít nagyobb hibának.”
D. Javasoljuk, hogy az adatairól minél gyakrabban készítsen biztonsági mentést.
E. Ön minden körülmények között köteles megtenni a szükséges lépéseket veszteségei minimálisra csökkentése érdekében.
F. A hibás adathordozó cseréjével kapcsolatban írjon a következő címre: (i) Symantec Consumer Support, PO Box 5689, Dublin 15, Ireland vagy (ii) Symantec Customer Service, Level 7, 000 Xxxxxx Xx, Xxxxx Xxxxxx, XXX 0000, Xxxxxxxxx, vagy keresse fel saját országában vagy régiójában működő támogatási oldalunkat a xxxx://xxx.xxxxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxx/xxxxx.xxx honlapon.
7. Exportszabályozás:
Ön tudomásul veszi, hogy a Szoftver és szolgáltatásai, illetve a kapcsolódó műszaki adatok és szolgáltatások (együttesen az „Ellenőrzött technológia") az Amerikai Egyesült Államok és más országok export- és importszabályozásainak hatálya alá eshetnek, különös tekintettel az Amerikai Egyesült Államok kivitelt szabályozó hivatalának rendelkezéseire (Export Administration Regulations, „EAR"), valamint azon országok törvényeire, amelyekbe az Ellenőrzött technológiát importálják vagy újraexportálják. Ön elfogadja, hogy minden vonatkozó jogszabályt köteles betartani, és az Ellenőrzött technológiával kapcsolatban nem végezhet az Egyesült Államok törvényeibe ütköző exporttevékenységet, amely tiltott országok, entitások vagy személyek felé irányul, s amelyhez exportengedély vagy kormányzati jóváhagyás szükséges. A Symantec termékeit kivétel nélkül tilos Kubába, Észak-Koreába, Iránba, Szíriába és Szudánba, valamint a vonatkozó kereskedelmi szankciók hatálya alá eső egyéb országokba (többek között Afganisztánba és Irakba) exportálni vagy reexportálni. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TÖRVÉNYEI SZERINT TILOS A SYMANTEC TERMÉK HASZNÁLATA VAGY IGÉNYBEVÉTELE – TÖBBEK KÖZÖTT, A TELJESSÉG IGÉNYE NÉLKÜL – OLYAN TEVÉKENYSÉGEKHEZ, MINT A VEGYI, BIOLÓGIAI VAGY NUKLEÁRIS ANYAGOK, VALAMINT – TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK SZÁLLÍTÁSÁRA ALKALMAS – RAKÉTÁK, TÁVIRÁNYÍTÁSÚ REPÜLŐGÉPEK VAGY ŰRBŐL INDÍTOTT JÁRMŰVEK TERVEZÉSE, FEJLESZTÉSE, GYÁRTÁSA, TESZTELÉSE VAGY AZ EZEK HASZNÁLATÁRA VALÓ KIKÉPZÉS.
8. Általános feltételek:
A Licencszerződésre vonatkozóan Anglia és Wales jogrendszere az irányadó. A Licencszerződés egyetlen kikötése sem korlátozza az érvényes fogyasztóvédelmi törvények által biztosított jogait, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok által biztosított jogokat, amelyekről nem mondott le szerződésben. A jelen Licencszerződést a Symantec azonnali hatállyal felbonthatja, ha Ön megszegi annak bármely feltételét (kivéve azok enyhébb, illetve következményekkel nem járó megsértése esetében). A szerződés megszűnését követően nem használhatja tovább a Szoftvert és szolgáltatásait, illetve a Termékdokumentációt, és azok összes példányát meg kell semmisítenie. A jótállás, valamint a felelősség korlátozása és kizárása, beleérve a 5. és 6. pontokban foglaltakat, a szerződés megszűnését követően is érvényben marad.
9. Symantec Ügyfélszolgálat:
Amennyiben bármilyen kérdése merül fel a Licencszerződéssel kapcsolatban, vagy fel kívánja venni a Symantec vállalattal a kapcsolatot, írjon a következő címre: (i) Symantec Consumer Support, PO Box 5689, Dublin 15, Ireland, illetve (ii) Symantec Customer Service, Level 7, 000 Xxxxxx Xx, Xxxxx Xxxxxx,
NSW 2060, Australia, vagy keresse fel saját országában vagy régiójában működő Támogatási weboldalunkat a xxxx://xxx.xxxxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxx/xxxxx.xxx honlapon.
10. IncoTerms:
Amennyiben vállalkozásához, kereskedéséhez vagy munkájához köti meg a jelen Licencszerződést, Ön Vállalati ügyfélnek minősül, és a Szoftvert és szolgáltatásait Ex Works (EXW) szállítjuk a Symantec szállítási pontjára (ICC INCOTERMS 2010).
TOVÁBBI FELTÉTELEK. A fent ismertetett feltételeken túl az alábbi feltételek is vonatkoznak Önre, mint a Szoftvernek és szolgáltatásainak használójára.
11. Biztonság; adatvédelem:
A Szoftver és szolgáltatásai időnként adatokat – beleértve a személyazonosság megállapítására szolgáló információkat – gyűjthetnek az Eszközről, többek között az alábbi témakörökben:
− Mobil termékek esetén a Szoftver hozzáférhet az IMEI (International Mobile Equipment Identity) azonosítóhoz, hogy létrehozza az anonimitást biztosító kódot. Ezt a kódot arra használjuk, hogy statisztikai céllal elemezzük és összesítsük a készülék adatait. A Symantec nem kéri le és nem tárolja az IMEI azonosítót. A Szoftver ezen kívül figyeli az IMSI (International Mobile Subscriber Identity) azonosító változását, hogy folyamatos szolgáltatást tudjon biztosítani abban az esetben is, ha a felhasználó SIM-kártyát cserél. A Symantec nem kéri le és nem tárolja az IMSI azonosítót. A fenti adatokat kizárólag a Szoftver Tartalomfrissítéseinek fogadására jogosult telekommunikációs készülékek azonosítására használjuk. Ezeket az adatokat nem kapcsoljuk hozzá semmilyen személyazonosításra alkalmas információhoz, például az Ön fiókadataihoz. A szolgáltatási időszak után az adatok statisztikai formában maradnak meg, kizárólag belső kutatási célokra. A Symantec megoszthatja ezeket az adatokat harmadik felekkel és/vagy adatfeldolgozókkal, amennyiben ez a fiókkezelés miatt szükséges.
− A potenciális biztonsági kockázatra vonatkozó adatok, valamint azon felkeresett webhelyek URL-címei és IP-címei, amelyeket és Szoftver és szolgáltatásai csalással fenyegetőnek xxxxxxx.Xx URL-ek olyan személyesíthető adatokat is tartalmazhatnak, amelyeket az esetleg csalással fenyegető webhely az Ön engedélye nélkül kísérel meg megszerezni. A Symantec ezeket az adatokat a Szoftver és szolgáltatásai működésének érdekében, valamint az ártalmas tevékenységeket, a csalással fenyegető webhelyeket és az internetbiztonsági kockázatokat észlelő Symantec termékek hatékonyságának javítására és értékelésére használja.
− A felkeresett webhelyek URL- és Internet Protocol (IP) címeit, a keresési kulcsszavakat és eredményeket csak abban az esetben használja fel, ha a Norton Safe Web vagy a Norton Safe Search funkciók engedélyezettek. Ezeket az adatokat a Symantec a védelem és az értékelés céljából, illetve azért gyűjti be, hogy Önt még azelőtt tanácsokkal láthassa el az adott webhellyel kapcsolatos potenciális fenyegetésekkel és kockázatokkal kapcsolatban, mielőtt Ön megtekintené azt.
− A végrehajtható fájlok vagy a potenciálisan rosszindulatú programként azonosított végrehajtható tartalommal rendelkező fájlok, beleértve a telepítéskor általuk végrehajtott műveletek adatait. A fájlok a Szoftver és szolgáltatásai automatikus beküldési funkciójának köszönhetően kerülnek a Symantec vállalathoz. A fentiekben részletezett automatikus elküldési funkció a termék telepítése után az adott termékhez mellékelt Termékdokumentáció útmutatásai alapján letiltható. A továbbított fájlok a veszélyes program által az Ön engedélye nélkül összegyűjtött, személyes adatokat tartalmazhatnak. A Symantec az ilyen típusú fájlokat kizárólag a veszélyes viselkedést észlelő Symantec termékek hatékonyságának javítása céljából gyűjti.
− Az Eszköz neve, amelyet az Eszköz telepítéskor megadott. A lekért nevet a Symantec a későbbiekben az Eszköz fiókneveként használja, amely alatt Önnek lehetősége van további szolgáltatásokat, illetve a Szoftver és szolgáltatásai bizonyos funkcióit igénybe venni. A fióknév a Szoftver és szolgáltatásai telepítését követően bármikor módosítható, és ennek elvégzését javasoljuk is.
− A Szoftver és szolgáltatásai telepítésével és működésével kapcsolatos állapotadatok. Ezek az adatok azt jelzik a Symantec számára, hogy a Szoftver és szolgáltatásai telepítése sikeresen befejeződött-e, valamint hogy a Szoftver és szolgáltatásai észleltek-e hibát. Az állapotadatok csak akkor tartalmazhatnak személyes azonosításra alkalmazás információkat, ha az ilyen információkat a Szoftver és szolgáltatásai a fájlok vagy mappák nevében találnak telepítéskor vagy hiba esetén. Az állapotadatokat a Symantec a Symantec-termékek teljesítményének és telepítési sikerességének kiértékelése és javítása céljából gyűjti. A Symantec ezeket az adatokat a weboldalainak optimalizálásához is felhasználhatja.
− Az e-mail üzenetekben található adatok, amelyeket a kéretlen levelek vagy helytelenül kéretlen levélnek minősített üzenetek jelentése céljából Ön a Szoftveren és szolgáltatásain keresztül a Symantecnek küld. Ezek az e-mail üzenetek tartalmazhatnak a személyazonosság megállapítására alkalmas adatokat, és csak az Ön engedélyével lesznek elküldve a Symantec számára, nem automatikusan. Ha ilyen üzeneteket küld a Symantecnek, azokat a Symantec csak a Symantec kéretlen levelek elleni technológiájának észlelési képességeinek fejlesztésére használja. A Symantec nem társítja ezeket a fájlokat személyek azonosítására alkalmas egyéb információkhoz.
− A jelentésben található adatok, amelyeket a Szoftveren és szolgáltatásain keresztül Ön a Symantecnek küld, amikor a Szoftver és szolgáltatásai problémát észlelnek. A jelentés adatokat tartalmaz a Szoftverről és szolgáltatásiról, illetve az Ön Eszközének állapotáról abban az időpontban, amikor a Szoftver és szolgáltatásai a problémát észlelték. Az Ön Eszközével kapcsolatos adatok tartalmazhatják a rendszer nyelvét, az Eszköz operációs rendszerének verzióját, valamint a futó folyamatokat, azok állapotát és teljesítményadatait, illetve adatokat a fájlokról és mappákról, amelyek akkor voltak megnyitva, amikor a Szoftver és szolgáltatásai a problémát észlelték. Az adatok csak akkor tartalmazhatnak személyes azonosításra alkalmas információkat, ha a Szoftver és szolgáltatásai telepítéskor vagy hiba esetén ilyen információkat találnak a fájlok vagy mappák nevében. Ezek az adatok nem lesznek automatikusan továbbítva a Symantecnek, csak miután Ön engedélyezte. Az adatokat a Symantec a fellépett probléma kijavítása érdekében, és a Symantec-termékek fejlesztéséhez gyűjti. Ezekhez az információkhoz semmilyen, a személyazonosság megállapítására alkalmas információ nem kapcsolódik.
− Annak az eszköznek az IP-címe és/vagy MAC-címe, illetve a készülékazonosítója, amelyre a Szoftver és szolgáltatásai telepítve vannak, a Szoftver és szolgáltatásai működésének céljából, valamint licenckezelési célból.
− A termékelemzés és a termék funkcióinak fejlesztése során felhasznált egyéb általános, statisztikai információk.
Amennyiben nincs választhatóként meghatározva, a fentiekben ismertetett adatok szükségesek a Symantec-termékek működéséhez.
Az adatokat továbbíthatjuk a Symantec vállalatcsoportnak az Amerikai Egyesült Államokban vagy más országokban, ahol esetenként kevésbé szigorú adatvédelmi szabályozás van érvényben, mint jelenlegi tartózkodási helyén (beleértve az Európai Unió tagállamait), és azok hozzáférhetővé válhatnak a Symantec-alkalmazottak számára a fent ismertetett célokra való felhasználáshoz. Ugyanezzel a céllal az adatok megoszthatók a Symantec megbízásából információfeldolgozást végző partnerekkel és alvállalkozókkal. A Symantec gondoskodott arról, hogy az összegyűjtött adatok az átvitel során megfelelő szintű védelemben részesüljenek.
A vonatkozó jogszabályok keretében a Symantec fenntartja a jogot arra, hogy együttműködjön a Szoftver és szolgáltatásai Ön általi használatával kapcsolatos bármely jogi vagy büntető eljárásban vagy más kormányzati vizsgálatban. Ez azt jelenti, hogy a Symantec kiadhat bírósági idézéssel, büntetőeljárással vagy más kormányzati vizsgálattal kapcsolatos dokumentumokat és információkat. Az internetbiztonsági kockázatok tudatosítása, észlelése és megelőzése érdekében a Symantec bizonyos adatokat kutatóintézetek és más biztonságiszoftver-gyártók rendelkezésére bocsáthat. A Symantec ezenkívül az adatok alapján összeállított statisztikákkal nyomon követheti a biztonsági fenyegetések alakulását, és jelentéseket tehet közzé róla. Ön a Szoftver és szolgáltatásai használatával elfogadja és hozzájárul, hogy a Symantec a fentiekben ismertetett célokra adatokat gyűjtsön, továbbítson, tároljon, tegyen közzé és elemezzen.
CPS / OE 22.0 / IE