FlashNet Távközlési Szolgáltató, Tanácsadó és Kereskedelmi Kft.
FlashNet Távközlési Szolgáltató, Tanácsadó és Kereskedelmi Kft.
Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF)
Hatályos: 2020. január 02.
Utolsó módosítás: 2019. december 02.
Tartalomjegyzék
1. ÁLTALÁNOS ADATOK, ELÉRHETŐSÉG: 8
1.1. A SZOLGÁLTATÓ NEVE ÉS CÍME 8
1.2. A SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK ELÉRHETŐSÉGEI (CÍM, TELEFONSZÁM, EGYÉB ELÉRHETŐSÉG, NYITVATARTÁSI IDŐ) ÉS ANNAK A HELYNEK, ELÉRHETŐSÉGNEK A MEGNEVEZÉSE, AHOL EGYÉB ÜGYFÉLSZOLGÁLATAINAK ELÉRHETŐSÉGEI NAPRAKÉSZEN MEGISMERHETŐK 8
1.3. A SZOLGÁLTATÓ HIBABEJELENTŐJÉNEK VALAMENNYI ELÉRHETŐSÉGE (CÍM, TELEFONSZÁM, EGYÉB ELÉRHETŐSÉG, NYITVATARTÁSI IDŐ) 8
1.4. A SZOLGÁLTATÓ INTERNETES HONLAPJÁNAK CÍME 8
1.5. AZ ÁSZF (ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK) ELÉRHETŐSÉGE 8
1.6. A JELEN ÁSZF TERÜLETI, TÁRGYI ÉS SZEMÉLYI HATÁLYA 9
1.6.1. TERÜLETI HATÁLY 9
1.6.2. TÁRGYI HATÁLY 9
1.6.3. SZEMÉLYI HATÁLY 9
2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS FELTÉTELEI: 9
2.1. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉRE VONATKOZÓ ELJÁRÁS, A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL AZ IGÉNYBEJELENTÉST TEVŐ SZÁMÁRA ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉRE ADOTT AJÁNLAT TARTALMI ELEMEI 9
2.2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ADATOK LISTÁJA 11
2.3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK MÓDJA ÉS FELTÉTELEI, A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK ESETLEGES IDŐBELI, SZEMÉLYI, TÁRGYI ÉS EGYÉB KORLÁTAI 14
2.3.1. A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK FOLYAMATA 14
2.3.2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS 14
2.3.3. AZ ÜZLETI ELŐFIZETŐKKEL KÖTÖTT SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK 17
2.4. AZ ELŐFIZETŐI HOZZÁFÉRÉSI PONT LÉTESÍTÉSÉRE, VAGY HÁLÓZATI VÉGPONTHOZ, HÁLÓZATHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRA ÉS A SZOLGÁLTATÁS MEGKEZDÉSÉRE VÁLLALT HATÁRIDŐ 19
2.5. MOBIL INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI, MOBIL RÁDIÓTELEFON, MŰHOLDAS, VALAMINT FÖLDFELSZÍNI DIGITÁLIS MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ SZOLGÁLTATÓK ESETÉN A 8. § (2) BEKEZDÉSÉBEN MEGHATÁROZOTT FELMONDÁS FELTÉTELEI 20
3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS TARTALMA 20
3.1. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL NYÚJTOTT ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA 20
3.2. A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVEHETŐSÉGÉNEK FÖLDRAJZITERÜLETE 21
3.3. A SEGÉLYHÍVÓ SZOLGÁLTATÁSOKHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉSRE, A SEGÉLYHÍVÓ SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁRA, VALAMINT A HÍVÓ HELYÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉSRE, ÉS AZ
INFORMÁCIÓK FELHASZNÁLÁSÁRA VONATKOZÓ LEÍRÁS 21
3.4. TÁJÉKOZTATÁS ARRÓL, HOGY A SZOLGÁLTATÁS EGYETEMES SZOLGÁLTATÁS- E 21
3.5. A SZOLGÁLTATÓ FELELŐSSÉGI HATÁRÁT JELENTŐ ELŐFIZETŐI HOZZÁFÉRÉSI PONT HELYE 21
4. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGE, BIZTONSÁGA 21
4.1. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGÉNEK AZ ELŐFIZETŐK ÉS FELHASZNÁLÓK VÉDELMÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ KÖVETELMÉNYEIRŐL, VALAMINT A DÍJAZÁS HITELESSÉGÉRŐL SZÓLÓ NMHH RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYEDI, TOVÁBBÁ A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL
ÖNKÉNT VÁLLALT EGYEDI SZOLGÁLTATÁSMINŐSÉGI KÖVETELMÉNYEINEK CÉLÉRTÉKEI 21
4.2. AMENNYIBEN A SZOLGÁLTATÓ HÁLÓZATÁBAN FORGALOMMÉRÉST, IRÁNYÍTÁST, MENEDZSELÉST ALKALMAZ, ÉS EZ HATÁSSAL VAN A SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGÉRE, VAGY AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS ÚTJÁN ELÉRHETŐ MÁS SZOLGÁLTATÁSOKHOZ, TARTALMAKHOZ, ALKALMAZÁSOKHOZ TÖRTÉNŐ HOZZÁFÉRÉSRE, AZ ERRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK RÉSZLETES ISMERTETÉSE 22
4.3. TÁJÉKOZTATÁS AZON INTÉZKEDÉSRŐL, AMELYEKET A SZOLGÁLTATÓ A HÁLÓZAT ÉS SZOLGÁLTATÁS BIZTONSÁGÁT ÉS A HÁLÓZAT EGYSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ ESEMÉNYEKKEL ÉS FENYEGETÉSEKKEL, VALAMINT SEBEZHETŐ PONTOKKAL KAPCSOLATBAN TEHET 22
4.4. AZ ELŐFIZETŐI VÉGBERENDEZÉS CSATLAKOZTATÁSÁNAK FELTÉTELEI 22
5. A SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSE, KORLÁTOZÁSA, FELFÜGGESZTÉSE: 23
5.1. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSÉNEK ESETEI, FELTÉTELEI, AZ ELŐFIZETŐ ÁLTAL KÉRHETŐ SZÜNETELTETÉS LEGHOSSZABB IDŐTARTAMA, A DÍJFIZETÉSHEZ KÖTÖTT SZÜNETELTETÉS ESETEI 23
5.1.1. SZOLGÁLTATÓ ÉRDEKKÖRÉBE TARTOZÓ OKBÓL 24
5.1.2. ELHÁRÍTHATATLAN KÜLSŐ OK / VIS MAIOR MIATT TÖRTÉNŐ SZÜNETELTETÉS 24
5.1.3. AZ ELŐFIZETŐ KÉRELMÉRE TÖRTÉNŐ SZÜNETELTETÉS 25
5.2. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS KORLÁTOZÁSÁNAK, ÍGY KÜLÖNÖSEN AZ ELŐFIZETŐ ÁLTAL INDÍTOTT VAGY AZ ELŐFIZETŐNÉL VÉGZŐDTETETT FORGALOM KORLÁTOZÁSÁNAK, AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGI VAGY MÁS JELLEMZŐI CSÖKKENTÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI, TOVÁBBÁ A MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MÓDJAI 25
5.3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS FELFÜGGESZTÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI 28
6. ÜGYFÉLKAPCSOLAT, HIBAELHÁRÍTÁS, PANASZKEZELÉS, JOGVITÁK 29
6.1. HIBABEJELNTÉSEK KEZELÉSE, FOLYAMATA, A VÁLLALT HIBAELHÁRÍTÁSI HATÁRIDŐ, A HIBABEJELENTÉSEK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉRE ÉS A HIBA ELHÁRÍTÁSÁRA VONATKOZÓELJÁRÁS 29
6.1.1. A HIBA BEJELENTÉSE, A HIBABEJELENTÉSEK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉRE ÉS A HIBAELHÁRÍTÁSRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS 29
6.1.2. A SZOLGÁLTATÓ HIBÁS TELJESÍTÉSE 31
6.1.3. ELŐFIZETŐI KÖTELEZETTSÉGEK A HIBABEJELENTÉS ÉS HIBAELHÁRÍTÁS SORÁN 31
6.2. AZ ELŐFIZETŐ JOGAI AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS HIBÁS TELJESÍTÉSE ESETÉN 33
6.3. AZ ELŐFIZETŐI PANASZOK KEZELÉSE, FOLYAMATA (DÍJREKLAMÁCIÓ ÉS
KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNYEK INTÉZÉSE) 33
6.3.1. AZ ELŐFIZETŐI PANASZOK KEZELÉSE 33
6.3.2. EGYÉB RENDELKEZÉSEK 34
6.3.3. DÍJREKLAMÁCIÓ 35
6.4. AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT MŰKÖDÉSE, AZ ÜGYFELEK SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL VÁLLALT KISZOLGÁLÁSI IDEJE 36
6.4.1. AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT MŰKÖDÉSE 36
6.4.2. AZ ELŐFIZETŐ AZONOSÍTÁSA 37
6.5. A TUDAKOZÓ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE 37
6.6. TÁJÉKOZTATÁS A SZOLGÁLTATÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ JOGVITÁK PERES ÉS PEREN KÍVÜLI KEZDEMÉNYEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉRŐL ÉS FELTÉTELEIRŐL, A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETHEZ VALÓ FORDULÁS JOGÁRÓL, AZ ELJÁRÁSRA JOGOSULT HATÓSÁGOK, BÉKÉLTETŐ TESTÜLET ÉS EGYÉB SZERVEZETEK MEGNEVEZÉSE, ELÉRHETŐSÉGEIK (CÍM, TELEFONSZÁM, EGYÉB ELÉRHETŐSÉG) FELTÜNTETÉSE 37
7. DÍJAK, DÍJSZABÁS, DÍJFIZETÉS, SZÁMLÁZÁS, KÁRTÉRÍTÉS, KÖTBÉR: 39
7.1. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOKÉRT FIZETENDŐ DÍJAK MEGHATÁROZÁSA, MÉRTÉKE, ENNEK KERETÉBEN AZ EGYSZERI, RENDSZERES ÉS FORGALMI DÍJAK, A 20/A. § SZERINTI INTERNET - HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁST IS TARTALMAZÓ SZERZŐDÉS ESETÉN KÜLÖN FELTÜNTETVE AZ INTERNET – HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS DÍJÁT, DÍJAZÁSI IDŐSZAKOK, DÍJCSOMAGOK, HIBAJAVÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ DÍJAK, KEDVEZMÉNYES FELTÉTELEKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK, IDEÉRTVE A KEDVEZMÉNY IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES MINIMÁLIS HASZNÁLATRA VAGY IDŐTARTAMRA VONATKOZÓ BÁRMELY KÖVETELMÉNYT, AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, MÓDOSÍTÁSA, A SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSE, KORLÁTOZÁSA ALKALMÁVAL ESEDÉKESSÉ VÁLÓ DÍJAK, DÍJAZÁSI FELTÉTELEK, IDEÉRTVE A VÉGBERENDEZÉSSEL KAPCSOLATOS KÖLTSÉGSZÁMÍTÁST, DÍJ VISSZATÉRÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGET IS, A DÍJFIZETÉS ÉS SZÁMLÁZÁS MÓDJA, RENDSZERESSÉGE, A SZÁMLÁK KÉZBESÍTÉSÉNEK IDŐPONTJA, MINDEN EGYÉB DÍJ 39
7.1.1. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS ALAPJÁN NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOKÉRT FIZETENDŐ DÍJAK 39
7.1.2. EGYSZERI (BELÉPÉSI) DÍJ 40
7.1.3. HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ 40
7.1.4. A DÍJCSOMAGOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 41
7.1.5. A SZOLGÁLTATÁSI CSOMAGOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 41
7.1.6. A DÍJ- ÉS SZOLGÁLTATÁS CSOMAGVÁLTÁS FELTÉTELEI 42
7.1.7. A SZÁMLA MEGKÜLDÉSE 43
7.1.8. KÉSEDELMI KAMAT 44
7.1.9. DÍJTARTOZÁS ESETÉN ALKALMAZANDÓ ELJÁRÁS 44
7.1.10. DÍJMÓDOSÍTÁS 45
7.1.11. AZ AKCIÓK ÉS AKCIÓS DÍJAK ELÉRHETŐSÉGE 45
7.1.12. DÍJ VISSZATÉRÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG 47
7.1.13. KÖVETELÉSKEZELÉSI DÍJ 47
7.2. A KÜLÖNBÖZŐ FIZETÉSI MÓDOKBÓL ADÓDÓ, ELŐFIZETŐT ÉRINTŐ ELTÉRÉSEK
....................................................................................................................................................................48
7.3. A KÁRTÉRÍTÉSI ELJÁRÁS SZABÁLYAI 48
7.4. AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ KÖTBÉR MEGHATÁROZÁSA, MÉRTÉKE ÉS A KÖTBÉRFIZETÉS MÓDJAI 50
7.4.1. SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁNAK KÉSEDELMES MEGKEZDÉSE ESETÉN FIZETENDŐ KÖTBÉR 50
7.4.2. MEGHIÚSULÁSI KÖTBÉR 50
7.4.3. AZ ÁTÍRÁS ÉS ÁTHELYEZÉS KÉSEDELMES TELJESÍTÉSEKOR FIZETENDŐ KÖTBÉR 50
7.4.4. A HIBAELHÁRÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖTBÉR 51
7.4.5. KORLÁTOZÁSBÓL VISSZAKAPCSOLÁS KÉSEDELMES TELJESÍTÉSE ESETÉN FIZETENDŐ KÖTBÉR 51
7.5. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL ALKALMAZOTT JOGKÖVETKEZMÉNY 51
8. A SZÁMHORDOZÁSSAL, A SZÜNETMENTES SZOLGÁLTATÓVÁLTÁSSAL, A KÖZVETÍTŐVÁLAZTÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI 52
8.1. A TELEFONSZOLGÁLTATÓK ESETÉBEN A SZÁMHORDOZÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI 52
8.2. INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ SZOLGÁLTATÓK ESETÉBEN A SZÜNETMENTES SZOLGÁLTATÓVÁLTÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI, AMENNYIBEN A SZOLGÁLTATÁS SAJÁTOSSÁGAI LEHETŐVÉ TESZIK 52
8.3. A KÖZVETÍTŐVÁLASZTÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI A KÖZVETÍTŐVÁLASZTÁST BIZTOSÍTÓ HÁLÓZATI
SZERZŐDÉSEKBEN FOGLALTAKKAL ÖSSZHANGBAN 52
9. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA 52
9.1. A HATÁROZOTT IDŐTARTAMÚ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉSRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK 52
9.2. A HATÁROZATLAN IDEJŰ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉSEK MEGSZÜNTETÉSE 55
10. ADATKEZELÉS, ADATBIZTONSÁG: 55
10.1. SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL KEZELT ADATOK FAJTÁI, TÁROLÁSUK ÉS ESTLEGES TOVÁBBÍTÁSUK CÉLJA, IDŐTARTAMA 55
10.1.1 AZ ADATOK KEZELÉSÉNEK CÉLJA, FAJTÁJA, JOGALAPJA ÉS IDŐTARTAMA 55
10.1.2. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL KEZELT ADATOK TÁROLÁSA, ESETLEGES TOVÁBBÍTÁSA, CÉLJA 56
10.2. AZ ELŐFIZETŐ TÁJÉKOZTATÁSA AZ ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYOKRÓL, TOVÁBBÁ AZ ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGAIRÓL ÉS KÖTELEZETTSÉGEIRŐL 56
10.2.1. ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYOK 56
10.2.2. ELŐFIZETŐ ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 57
11. AZ ELŐFIZETŐ JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT NYILATKOZATAI MEGADÁSÁNAK, A NYILATKOZATOK MÓDOSÍTÁSÁNAK, VISSZAVONÁSÁNAK MÓDJAI, ESETEI ÉS HATÁRIDEJE (KÜLÖNÖSEN ELŐFIZETŐI NÉVJEGYZÉKRE, A FORGALMI ADATOKON KÍVÜLI HELYMEGHATÁROZÓ ADATOK NYÚJTÁSÁRA, ÉRTÉKNÖVELT SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRA, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE, ÜZLETSZERZÉS CÉLJÁBÓL TÖRTÉNŐ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRE, TÉTELES SZÁMLAMELLÉKLET, HÍVÁSRÉSZLETEZŐ IGÉNYLÉSÉRE, AZ ELŐVÁLASZTÁSSAL VÁLASZTOTT KÖZVETÍTŐ SZOLGÁLTATÓRA, AZ EGYÉNI ELŐFIZETŐI MINŐSÉGRE VONATKOZÓ NYILATKOZATOK) 57
11.1. A KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK EGYÉNI ELŐFIZETŐI MINŐSÉGRE VONATKOZÓ NYILATKOZATA 57
11.2. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ÉRTESÍTÉSEKRE VONATKOZÓ NYILATKOZAT 57
11.3. AZ ADATOK FELHASZNÁLÁSA KÖZVETLEN ÜZLETSZERZÉSI CÉLRA, PIACKUTATÁS
....................................................................................................................................................................58
11.4. ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS HATÁLYOS TARTALMÁNAK IGÉNYELHETŐSÉGÉVEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZAT 59
11.5. ELÁLLÁSI, FELMONDÁSI JOGRA, HATÁROZOTT, HATÁROZATLAN TARTAMRA VONATKOZÓ FELTÉTELEKKEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZAT 59
12. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK ÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI: 60
12.1. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT SZERŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETEI, FELTÉTELEI, A SZOLGÁLTATÓ JOGOSULTSÁGA AZ EGYOLDALÚ
SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSRA, AZ ELŐFIZETŐ ERRŐL TÖRTÉNŐ TÁJÉKOZTATÁSÁNAK MÓDJA, AZ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSSAL KAPCSOLATBAN AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ JOGOK 60
12.1.1. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT KÖZÖS MEGEGYEZÉSEN ALAPULÓ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS 60
12.1.2. A SZOLGÁLTATÓ JOGOSULTSÁGA AZ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSRA, AZ ELŐFIZETŐ ERRŐL TÖRTÉNŐ TÁJÉKOZTATÁSÁNAK MÓDJA, AZ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSSAL KAPCSOLATBAN AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ JOGOK 61
12.1.3. AZ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETÉN A SZOLGÁLTATÓT TERHELŐ ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG 63
12.1.4. EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETÉN AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ FELMONDÁSI JOG 63
12.1.5. DÍJMÓDOSÍTÁS 63
12.2. AZ ELŐFIZETŐ ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETEI, FELTÉTELEI, A MÓDOSÍTÁS TELJESÍTÉSÉNEK HATÁRIDEJE 64
12.2.1. ÁTÍRÁS 64
12.2.2. ÁTHELYEZÉS 65
12.2.3. A DÍJCSOMAG ÉS IGÉNYBEVETT SZOLGÁLTATÁSOK KÖRÉNEK MÓDOSÍTÁSA 67
12.3. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTALI SZERZŐDÉSFELMONDÁS ESETEI, FELTÉTELEI 67
12.3.1. A SZOLGÁLTATÓ RENDES FELMONDÁSA 67
12.3.2. A SZOLGÁLTATÓ RENDKÍVÜLI FELMONDÁSA 67
12.4. AZ ELŐFIZETŐ ÁLTALI SZERZŐDÉSFELMONDÁS ESETEI, FELTÉTELEI 69
12.4.1. ELŐFIZETŐ RENDES FELMONDÁSA 69
12.5. EGYÉB ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSI ESETEK ÉS FELTÉTELEK 71
12.5.1. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI 71
12.5.2. AZ ELŐFIZETŐ ELÁLLÁSA 71
12.5.3. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE ELŐFIZETŐ HALÁLA VAGY JOGUTÓD NÉLKÜLI MEGSZŰNÉSE ESETÉN 72
12.5.4. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE A SZOLGÁLTATÓ JOGUTÓDDAL VALÓ MEGSZŰNÉSE ESETÉN (AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS ÁTRUHÁZÁSA MÁS SZOLGÁLTATÓRA) 72
12.5.5. ELJÁRÁS AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE ESETÉN 72
12.5.6. AZ ELŐFIZETŐNEK A SZOLGÁLTATÓ SZERZŐDÉSSZEGÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ RENDKÍVÜLI FELMONDÁSI JOGA, ELÁLLÁSI JOG, ÉS AZ AZZAL ÖSSZEFÜGGŐ FELMONDÁSI JOG 73
12.6. EGYÉB ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSI ESETEK ÉS FELTÉTELEIK 74
13. AZ ELŐFIZETŐNEK A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉVEL KAPCSOLATOS EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEI:
............................................................................................................................................................... 74
13.1. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉS TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG 74
13.2. A SZOLGÁLTATÁS RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLATA 74
13.3. A VÉGBERENDEZÉSSEL, VAGY AZ ELŐFIZETŐNEK ÁTADOTT, DE A SZOLGÁLTATÓ TULAJDONÁT KÉPEZŐ MÁS ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLŐ ESZKÖZÖKKEL KAPCSOLATOSKÖTELEZETTSÉGEK 75
13.4. AZ ADATVÁLTOZÁS BEJELENTÉSE 75
13.5. AZ ELŐFIZETŐ ÁLTAL KÜLDÖTT INFORMÁCIÓK ÉS/VAGY REKLÁMOK TARTALMÁVAL ÉS A KÉRETLEN INFORMÁCIÓ ÉS/VAGY REKLÁM KÜLDÉSSEL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉG 76
13.6. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL POSTAI ÚTON KÜLDÖTT ÉRTESÍTÉSEKRE ALKALMAZANDÓ SZABÁLYOK 76
14. A KISKORÚAK VÉDELMÉT LEHETŐVÉ TEVŐ, KÖNNYEN TELEPÍTHETŐ ÉS HASZNÁLHATÓ SZOFTVEREK ÉS AZOKKAL EGYEZŐ CÉLRA SZOLGÁLÓ MÁS SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRHETŐSÉGÉRE ÉS HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÁS: 76
15. MŰSORTERJESZTÉSI ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ESETÉN A DÍJCSOMAGBA
TARTOZÓ MÉDIASZOLGÁLTATÁSOK FELSOROLÁSA, VALAMINT - AMENNYIBEN A SZOLGÁLTATÓ FEL KÍVÁNJA TÜNTETNI – AZ EHT. 132. § (2A) BEKEZDÉS A) PONTJA SZERINTI ADATOK, TOVÁBBÁ A KIEGÉSZÍTŐ MÉDIASZOLGÁLTATÁSOK FELSOROLÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA 77
1. SZÁMÚ MELLÉKLET 78
2. SZÁMÚ MELLÉKLET 83
3. SZÁMÚ MELLÉKLET 84
4. SZÁMÚ MELLÉKLET 85
5. SZ. MELLÉKLET 86
6. SZÁMÚ MELLÉKLET 88
7. SZÁMÚ MELLÉKLET 89
8. SZÁMÚ MELLÉKLET 110
9. SZÁMÚ MELLÉKLET 111
1.1. A SZOLGÁLTATÓ NEVE ÉS CÍME
Név: FlashNet Távközlési Szolgáltató, Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. Rövidített név: FlashNet Kft.
Székhely: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 0. B. lház. fszt. 3. Adószám: 23723881-2-13
Cégjegyzék szám: 00-00-000000
A bejegyző bíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága
1.2. A SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁNAK ELÉRHETŐSÉGEI (CÍM, TELEFONSZÁM, EGYÉB ELÉRHETŐSÉG, NYITVATARTÁSI IDŐ) ÉS ANNAK A HELYNEK, ELÉRHETŐSÉGNEK A MEGNEVEZÉSE, AHOL EGYÉB ÜGYFÉLSZOLGÁLATAINAK ELÉRHETŐSÉGEI NAPRAKÉSZEN MEGISMERHETŐK:
Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 0. B. lház. fszt. 3. Telefonszám: x00 00 00 00 00 (ingyenesen hívható)
Fax: x00 00 000 000
Nyitvatartási idő: Hétfő: 08:00–18:00; Kedd-Szerda-Csütörtök: 08:00 – 16:00; Péntek: 08:00 – 14:00
Weboldal: xxx.xxxxx-xxx.xx E-mail: xxxx@xxxxx-xxx.xx
Telefonos ügyfélszolgálat elérhető és hibabejelentő elérhetősége:
Telefonszám: x00 00 00 00 00 (ingyenesen hívható) Hétfő Péntek: 8:00–20:00
Szombat: 10:00-20:00
A Szolgáltató a jogszabályban rögzítetett kötelezettségeinek eleget téve a telefonos ügyfélszolgálattal folytatott beszélgetéseket rögzíti, továbbá a törvény által előírt ideig köteles megőrizni.
Amennyiben Xxxxxxxxx utánvételi díj beszedése mellett adja fel a küldeményét vagy utalványt küld a Szolgáltató részére, annak átvételét a Szolgáltató megtagadhatja.
1.3. A SZOLGÁLTATÓ HIBABEJELENTŐJÉNEK VALAMENNYI ELÉRHETŐSÉGE (CÍM, TELEFONSZÁM, EGYÉB ELÉRHETŐSÉG, NYITVATARTÁSI IDŐ)
Az elérhetőségi adatok megegyeznek az 1.2 pontban található adatokkal.
1.4. A SZOLGÁLTATÓ INTERNETES HONLAPJÁNAK CÍME Weboldal: xxx.xxxxx-xxx.xx
1.5. AZ ÁSZF (ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK) ELÉRHETŐSÉGE
A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán (xxx.xxxxx-xxx.xx) teszi hozzáférhetővé.
A Szolgáltató köteles Általános Szerződési Feltételeinek már nem hatályos változatait 5 évre visszamenőleg elektronikusan is megőrizni, pontosan megjelölve, hogy azok milyen időszakban voltak hatályban, továbbá ügyfélszolgálatán és internetes honlapján ezeket legalább 2 évre visszamenőleg hozzáférhetővé tenni. Előfizetői igény esetén az Általános Szerződési Feltételekről a Szolgáltató tájékoztatást ad.
1.6.1. TERÜLETI HATÁLY
Szolgáltató Magyarország területén a jelen hatályos ÁSZF 6. számú mellékletében felsorolt területeken nyújt internet szolgáltatást.
1.6.2. TÁRGYI HATÁLY
A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó, a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások vonatkozásában a szerződő felek között keletkező jogokat és kötelezettségeket szabályozza, és az alábbi szolgáltatásokra terjed ki:
• helyhez kötött internet és adathálózati szolgáltatás,
• helyhez kötött telefonszolgáltatás (továbbított szolgáltatás),
• helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás (továbbított szolgáltatás),
• egyéb információ-technológiai szolgáltatások.
Az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) két részből tevődik össze:
- a törzsszövegből, amely az általános szabályokat tartalmazza a szolgáltatásokra vonatkozóan,
- a mellékletekből, amelyek a szolgálatások speciális rendelkezéseit tartalmazzák, melyek elválaszthatatlan részét képezik az ÁSZF-nek.
A mellékletekben nem szabályozott kérdésekben az ÁSZF törzsszöveg rendelkezései az irányadóak.
1.6.3. SZEMÉLYI HATÁLY
A FlashNet Kft. jelen ÁSZF 1.6.2. pontjában meghatározott szolgáltatásokat nyújt üzleti és egyéni előfizetői számára (továbbiakban: Előfizető).
2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS FELTÉTELEI:
2.1. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉRE VONATKOZÓ ELJÁRÁS, A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL AZ IGÉNYBEJELENTÉST TEVŐ SZÁMÁRA ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉRE ADOTT AJÁNLAT TARTALMI ELEMEI
Az Igénylő, ha az internet hozzáférési, ellátási szolgáltatást igénybe kívánja venni, szerződést kell kötnie a Szolgáltatóval, amely szerződés meghatározza a felek jogait és kötelezettségeit, valamint a választott szolgáltatást és annak díját. Az internet szolgáltatás igénybevételére szóló szerződés egyedi Előfizetői szerződésből és Általános Szerződési Feltételekből áll. Az egyedi Előfizetői szerződés tartalmazza az Előfizető adatait, valamint az igénybe vett szolgáltatáscsomag megjelölését és leírását.
Szolgáltató munkavállalója vagy megbízottja a szóbeli szerződéskötést megelőzően, részletes tájékoztatást ad az Igénylőnek a beszélgetés céljáról (amely cél az előfizetői szerződés megkötése), a megkötendő előfizetői szerződés lényeges elemeiről:
• a Szolgáltató neve, címe és a szolgáltatás neve,
• a szolgáltatás lényeges tulajdonságai, különösen az igénybe vételének módja,
• a díjak,
• a szerződés időtartama,
• a szerződés határozott időtartamának lényege, időtartama, következményei,
• a szerződésben foglalt alapvető jogok és kötelezettségek, különös tekintettel az Előfizetőt megillető elállási jogra,
• a szerződés módosításának lehetősége,
• a szerződés megszűnése, megszüntetése, különös tekintettel a felmondásának módjaira és annak jogkövetkezményeire,
• az ÁSZF elérhetőségei.
Az igénylői bejelentés kötelező minimális tartalmi elemei:
• az igénylő neve (cégszerű megnevezése),
• elérhetősége (telefonszáma, e-mail címe),
• az előfizetői hozzáférési pont(ok) létesítési helye,
• az igényelt szolgáltatás(ok) felsorolása,
• az igénybejelentés helye és időpontja.
Az Igénylő a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó bejelentését (igénybejelentés):
• elektronikus levelezés útján,
• írásban,
• személyesen az ügyfélszolgálaton,
• a Szolgáltató meghatalmazott képviselőjénél, illetve telefonos ügyfélszolgálaton teheti meg, majd a Szolgáltató tájékoztatja az Igénylőt a szolgáltatás igénybevételének feltételeiről.
Az igénybejelentést a Szolgáltatónak kell címezni. Az igénybejelentésnek tartalmaznia kell az igényfelméréshez szükséges elengedhetetlen adatokat. Az Előfizetői igényeket a Szolgáltató nyilvántartásba veszi. Amennyiben az igénybejelentés a szükséges adatokat nem tartalmazza, a Szolgáltató az igénybejelentés kézhezvételétől számított 15 napon belül, amennyiben erre lehetősége van, felveszi a kapcsolatot az Igénybejelentővel az igénybejelentés kiegészítésére. Ebben az esetben az igénybejelentés időpontja az a nap, amikor a hiánytalan igénybejelentés Szolgáltatóhoz megérkezik, illetőleg minden adat rendelkezésre áll. Amennyiben az Előfizető elfogadó nyilatkozata a Szolgáltatóhoz, a Szolgáltató ajánlatának kézhezvételétől számított 15 napon belül nem érkezik meg, a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik.
A szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele az Előfizető részéről, hogy az Előfizető rendelkezzék megfelelő előfizetői szolgáltatás hozzáférési ponttal és a megfelelő végberendezéssel. A Szolgáltató által biztosított internet hozzáférési szolgáltatásnak nincs időbeli korlátja. A FlashNet Kft. által biztosított internet hozzáférési szolgáltatások a 6. számú mellékletben (Szolgáltatási területek) meghatározott területeken vehetők igénybe.
Szolgáltató vagy az általa megbízott vállalkozó az igénybejelentést követő műszaki felmérés után tudja tájékoztatni az Igénylőt a jogszabályban meghatározottak szerint:
Eszr. 5. § (1) Az előfizetői szolgáltatásra vonatkozó igénybejelentést követően - amennyiben szükséges és az előfizetői szerződés megkötésére egyidejűleg nem kerül sor - a szolgáltató haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az igény teljesíthetőségével kapcsolatos vizsgálatait, és e határidőn belül igazolható módon nyilatkozik és értesíti a felhasználót arról, hogy:
a) az igényt teljesíti,
b) az igény teljesíthető, de a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában az igénybejelentéstől számított 30 napon belül nem tudja biztosítani, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az igénybejelentéstől számított 90 napot,
c) az igény teljesíthető, de az előfizetői szolgáltatás nyújtása helyi hurok átengedésével valósul meg, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az
átengedő szolgáltató helyi hurok átengedésére irányuló referenciaajánlatában foglalt létesítési határidőtől számított 15 napot,
d) az igényt nem teljesíti.
(2) Az (1) bekezdés a)-c) pontjában foglaltak esetén a szolgáltató az értesítéssel egyidejűleg ajánlatot tesz az igénybejelentést tevőnek az igénybejelentés alapján a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározottak szerinti előfizetői szerződés megkötésére.
(3) Az (1) bekezdés c) pontjában foglaltak esetén a szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb 5 napon belül kezdeményezi a helyi hurok átengedését.
Amennyiben a Szolgáltató a szolgáltatás hozzáférési pont létesítésére képes, úgy megteszi szerződéskötési ajánlatát az Igénylő számára, és 30 napon belüli időpontra az Igénylő által erre a célra megadott telefonszámon időpontot egyeztet a szolgáltatás telepítésére, amennyiben a Xxxxx egyező akarattal eltérően nem rendelkeznek.
A Szolgáltató jogosult elállni az előfizetői szerződéstől, ha az előfizetői szerződésben megjelölt szolgáltatást objektív, a szerződés megkötésekor a Szolgáltató által bármely okból nem ismert műszaki ok miatt nem képes létesíteni, illetőleg, ha az előfizetői szerződés teljesítésének megkezdése előtt bebizonyosodik, hogy a szerződés annak ellenére nem jött létre, hogy az Előfizetői szerződés megkötésére az Általános Szerződési Feltételekben, illetve az egyedi Előfizetői szerződésben irányadó szabályoknak megfelelt, így különösen ha a Szolgáltató jogosult volt a szerződés megkötésének megtagadására.
Szolgáltató a szerződés megkötését megtagadja különösen, ha:
a) az Igénylőnek a Szolgáltatóval szemben bármilyen szolgáltatásból eredően díjtartozása van; Szolgáltató az egyedi előfizetői szerződés hatálya alatt, illetve annak megszűnését követően az Előfizetővel, illetve a vele egy háztartásban élő személlyel abban az esetben köt újból egyedi előfizetői szerződést, ha az Előfizető a Szolgáltatóval szemben fennálló díjtartozását teljes egészében kiegyenlítette),
b) az Igénylő számlatartozása miatt más, elektronikus hírközlési szolgáltató a szerződését felmondta, vagy a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét részben vagy egészben korlátozta,
c) az Igénylő számlatartozása miatt ellene más elektronikus hírközlési szolgáltató bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett,
d) az Igénylő más szolgáltatót megtévesztett, és ezzel annak kárt okozott,
e) olyan létesítési címre vonatkozóan érkezik igénybejelentés, amelyen létesített hozzáférésre vonatkozóan a Szolgáltató az Előfizető szerződését az igénybejelentés időpontjában még fennálló díjtartozás miatt felmondta,
f) igénylőnek az előfizetői minőségére vonatkozó nyilatkozata nyilvánvalóan valótlan, és ezen nyilatkozatát a Szolgáltató felszólítása ellenére sem módosítja.
Abban az esetben, ha a Szolgáltató az Előfizető részére megküldött vagy meghirdetett ajánlatának nem képezi részét az ajánlat érvényességi határideje (pl. akció lejárati ideje), és az ajánlat nem kerül módosításra, vagy visszavonásra, a Szolgáltató ajánlati kötöttségének maximális időtartama 30 nap.
A Szolgáltató 18 év életkort be nem töltött természetes személlyel nem köt előfizetői szerződést.
2.2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ADATOK LISTÁJA
Személyes adatok:
a) az Előfizető neve, lakcíme, tartózkodási helye vagy székhelye,
b) az Előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
c) egyéni Előfizető esetén az Előfizető neve, születési neve, anyja neve, születési helye és ideje,
d) korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó Előfizetői szerződésben a törvényes képviselő a), b), c) és g) pont szerinti adatai,
e) nem egyéni Előfizető esetén az Előfizető cégjegyzékszáma, adószáma vagy más nyilvántartási száma,
f) az Előfizetői hozzáférési pont helye,
g) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek (telefon, e-mail).
A szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatással kapcsolatos adatok:
a) az előfizetői szerződés hatálybalépése, időtartama
b) az Előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó elektronikus hírközlő berendezések jellege és darabszáma,
c) az Igénylő előfizetői minősége (egyéni vagy üzleti)
d) előfizetői nyilatkozatok az adatkezeléssel, szolgáltatói marketingtevékenységgel, e-mailben küldhető szolgáltatói értesítésekről,
e) az igényelt szolgáltatás(ok) megjelölése, tartama,
f) a szolgáltatások díja, a nyújtott kedvezmények mértéke, az előfizetői felmondás jogkövetkezményei,
g) előfizetői nyilatkozatok az adatkezeléssel, a hozzáférést biztosító ingatlan tulajdonjogáról,
h) az elállás feltételei,
i) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek,
j) határozott idejű szerződések esetén: a Szolgáltató a határozott idejű szerződések megkötését megelőzően tájékoztatja az Előfizetőt a szerződés időtartama alatt az Előfizetőt terhelő valamennyi költségről, illetve a határozott időtartam lejáratának napjáról,
k) díjfizetés módja, pénzintézeti úton történő fizetés esetén az Előfizető pénzforgalmi számlaszáma
(A Szolgáltató a fizetési mód választását csoportos banki díjbeszedés esetén csak akkor fogadja el, ha mellékletként a bank részére szóló megbízás, beszedési megbízás esetén a felhatalmazó levél eredeti példányban a Szolgáltató részére átadásra kerül.)
l) elektronikus számlázás esetén az Előfizető e-mail címe,
m) kis- és középvállalkozásnak minősülő Igénylő esetén az egyéni Előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazásának igénylése.
n) a felek által fontosnak tartott egyéb, a szerződés létrejöttével és az igényelt szolgáltatással összefüggő kérdések.
A Szolgáltató a természetes személy Előfizető által szolgáltatott adatok valódiságának ellenőrzése céljából a személyi igazolvány és lakcímkártya bemutatását kérheti egyedi előfizetői szerződés megkötése esetén. A fent említett dokumentumok bemutatásának megtagadása esetén a Szolgáltatót szerződéskötési kötelezettség nem terheli.
Előfizetői szerződést meghatalmazott útján is lehet kötni. A Szolgáltató jogosult teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazást kérni az Előfizetőtől.
Az Adatkezelő nem vonható felelősségre azért, ha az Előfizető/Xxxxxxx nem pontos személyes adatot ad meg, továbbá az adataiban történt változást nem jelenti a Szolgáltató felé 15 napon belül. A bejelentés elmulasztásából eredő károkért a Szolgáltató nem felel.
Szolgáltató a nem természetes személyek esetében kérheti:
• Cégjegyzékben nyilvántartott szervezetek (korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság, betéti társaság, közkereseti társaság, közös vállalat, szövetkezet, egyesülés, egyéni cég, oktatói munkaközösség, vízgazdálkodási társulat) esetében 30 napnál nem régebbi állapotra vonatkozó, hiteles cégkivonat vagy cégbizonyítvány, vagy a képviseletre jogosult által kinyomtatott, ellenjegyzett, cégkivonat, létesítő okirat, egyéb bejegyző okirat, vagy a cégbírósági bejegyző végzés eredeti példányának hiteles másolata, és a szervezet képviseletére jogosult közjegyző által hitelesített
személy aláírási címpéldányának vagy az azzal egyenértékű, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás- mintájának bemutatása. Abban az esetben, ha nem a képviseletre jogosult jár el, a cég képviseletét igazoló felsorolt okiratokon kívül a képviseletre jogosult által adott érvényes és hatályos meghatalmazás is szükséges, amely igazolja, hogy a szerződéskötő a cég nevében aláírhat.
• Egyéni vállalkozó esetén vállalkozói igazolvány/okmányirodai nyilvántartási szám alapján, őstermelő esetén őstermelői igazolvány bemutatása szükséges. Társasház nevében történő szerződéskötési igény esetén a Társasház Alapító okirata, és/vagy a Szervezeti és Működési Szabályzat bemutatása szükséges a képviseleti jogosultság igazolására, amennyiben ezen okiratok a képviseleti jogosultságra vonatkozó információkat nem tartalmaznak, abban az esetben a szerződéskötésre feljogosító közgyűlési határozatot kell bemutatni.
• Cégjegyzékben nem nyilvántartott szervezetek (alapítványok, egyesületek, egyházak, politikai pártok, társadalmi szervezetek, szakszervezetek, ügyvédi irodák...stb.) esetében:
- az illetékes Megyei Bíróság végzése vagy bejegyzése előtt az alapszabály bíróság által érkeztetett példánya, vagy a nyilvántartást vezető egyéb szervezet nyilvántartási igazolás bemutatása
- a képviseletre jogosult személy azonosító okmányának bemutatása
- meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokirati formában (abban az esetben, ha nem az aláírásra jogosult személy jár el)
Minden személy esetén az ingatlanra vonatkozóan:
Az Előfizető az előfizetői szerződésben köteles nyilatkozni, hogy az előfizetői hozzáférési pontként megjelölt ingatlannak jogszerű használatának jogcíméről. Amennyiben az Előfizető az általa a hozzáférési pont helyeként megjelölt ingatlant bérleti szerződés vagy valamely használati jog alapján jogszerűen használja, köteles a szerződéskötéshez az ingatlan tulajdonosának (kezelőjének, használójának) az ingatlan díjmentes igénybevételéhez történő hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatát mellékelni. Az Előfizető saját tulajdonú ingatlan esetén az igénylés aláírásával adja meg a hozzájárulást az ingatlan (beleértve a külön tulajdonú ingatlan és a közös tulajdonú ingatlanrészt is) díjmentes igénybevételéhez. Az Előfizetői szerződés megkötésével az Előfizető a szolgáltatással érintett ingatlanra (beleértve a külön tulajdonú ingatlan és a közös tulajdonú ingatlanrészt is) vonatkozóan kötelezettséget vállal arra, hogy:
- a Szolgáltató által elhelyezett, kiépített hírközlési hálózati elemeket, berendezéseket a károkozó hatásoktól védi, amennyiben a hálózat áthelyezése, átépítése az Előfizető érdekkörében merül fel, úgy viseli annak költségeit, valamint hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató külön ellenérték nélkül a hálózatot az ingatlanon elhelyezze és ott az Előfizetői szerződés fennálltától függetlenül fenntartsa, továbbá külön tulajdonosi nyilatkozat alapján azt átvezesse további Előfizetők számára történő szolgáltatásnyújtás érdekében, valamint a bármikori hálózattulajdonos kérésére szolgalmi jog (vezetékjog) kerüljön alapításra.
- Abban az esetben, ha szolgáltatás teljesítésének elkerülhetetlen feltétele, hogy a rendszerhez csatlakozó és nem csatlakozó ingatlanok tulajdonosai a vezetékek (kábelek) és szerelvények átvezetéséhez, illetve a létesítéshez szükséges berendezések telepítéséhez hozzájáruljanak, a hálózat létesítésére használati jogot engedjenek, e hozzájárulások beszerzése az igénylő Előfizető kötelezettsége, Amennyiben az Előfizető a telepítéshez szükséges e kötelezettségének nem tesz eleget, elmulasztja azokat az intézkedéseket vagy nyilatkozatok rendelkezésre bocsátását, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kötelezett szolgáltató megfelelően teljesíteni tudjon, ez jogosulti késedelemnek minősül, amely a szolgáltató egyidejű késedelmét kizárja. A jogosulti késedelemre tekintettel a szolgáltató nem tartozik felelősséggel a jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nyújtásért, és kötelezettségek teljesítésért, mentesül késedelmes teljesítés jogkövetkezményei alól. Ha az Előfizető vagy az ingatlan tulajdonosa nem engedélyezi a Szolgáltató számára a lakáshálózat, a házhálózat, illetve a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges előfizetői rendszer egyéb elemeinek kialakítását, telepítését, a létesítési munkák elvégzéséhez szükséges bejutást az ingatlanba, a Szolgáltató megtagadhatja az előfizetői szerződés megkötését, illetve ha az előfizetői szerződés már létrejött,
ebben az esetben ezt a körülményt olyan műszaki akadálynak tekintik a felek, amely miatt a létesítési határidő teljesítésre a Szolgáltató nem képes, ezért a szerződést a Szolgáltató a fenti bekezdésben foglaltakra hivatkozással rendes felmondással megszüntetheti. Ez esetben a jogosulti késedelem okán az Előfizetőt nem illeti meg a meghiúsulás esetére előírt kötbér.
2.3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK MÓDJA ÉS FELTÉTELEI, A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK ESETLEGES IDŐBELI, SZEMÉLYI, TÁRGYI ÉS EGYÉB KORLÁTAI
A szolgáltatás a Szolgáltató szolgáltatási területén és az általa kiépített szolgáltatással - a hozzáférési pontra csatlakoztatott végberendezéssel- vehető igénybe. Az előfizetői szolgáltatások igénybevételére vonatkozó eljárás a 2.1. pontban szerepel. A szolgáltatás nyújtása egyéni formában az előzetesen megkötött Előfizetői szerződés szerinti időponttól a belépési díj befizetése után történik.
2.3.1. A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK FOLYAMATA
Az Előfizetői szerződés megkötése előtt a Szolgáltató köteles az Előfizetőt igazolható módon tájékoztatni arról, hogy az Előfizetői szerződés fennállása alatt, vagy annak megszűnését követően az Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévülési időn belül, az Előfizető évente egyszer ingyenesen kérheti az Előfizetői szerződés általa megjelölt időpontjában hatályos tartalmáról szóló, legalább a 11. § (1) bekezdés szerinti elemeket tartalmazó dokumentum átadását. E dokumentumot a Szolgáltató a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ingyenesen, az Előfizető választása szerint papíron, nyomtatott formában, vagy más tartós adathordozón, vagy elektronikus levélben köteles az Előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni.
Az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötése a szolgáltatásnyújtás feltételeinek rögzítése után, a szolgáltatás nyújtás technikai feltételének teljesítésével jön létre, jogkövetkezményt a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől kell számítani (Eht. 134. § (15) bekezdése).
A szolgáltatás megkezdése az egyedi előfizetői szerződésben, valamint a jelen Általános Szerződési Feltételekben rögzítettek szerint történik.
2.3.2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS
Az Előfizetői szerződés megkötése esetén a Szolgáltató annak létrejöttét követően a megkötött Előfizetői szerződésről legfeljebb 8 napon belül legalább az Eszr. 11. § (1) bekezdése szerinti adatokat tartalmazó dokumentumot ad az Előfizetőnek, ha azt az Előfizetői szerződés létrejöttét megelőzően még nem adta át. E dokumentumot a Szolgáltató a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ingyenesen, az Előfizető választása szerint papíron, nyomtatott formában, más tartós adathordozón vagy elektronikus levélben köteles az Előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni (Eszr. 6. § (1) bekezdés).
A határozott vagy határozatlan időre szóló előfizetői szerződés:
• jelenlévők között – különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében – az Előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának megtételével,
• távollevők között az Előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának hatályosulásával jön létre.
• A távollévők között írásban megkötött Előfizetői szerződés létrejöttét követően a Szolgáltató a megkötött Előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról haladéktalanul, de legfeljebb 8 napon belül értesíti az Előfizetőt. Eszr. 27. § (2) Távollévők között írásban megkötött határozott idejű
előfizetői szerződés esetén a 6. § (3) bekezdésében foglalt értesítésben a szolgáltató a határozott időtartam lejáratának napjáról is értesíti az előfizetőt.
• ráutaló magatartással csak akkor jön létre Előfizetői szerződés, ha az Előfizető számára az elfogadó nyilatkozat megtételekor az ajánlat és az előfizetői szerződés lényeges tartalma ismert volt. Szerződéskötésre irányuló, ráutaló magatartással tett jognyilatkozatnak kizárólag az a tevőleges magatartás minősül, amely minden kétséget kizáróan kifejezi az előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratot. A nyilatkozattétel elmulasztása, vagy valamilyen magatartástól tartózkodás nem minősül előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatnak. Az Előfizetőnek lehetősége van, hogy a Szolgáltató által meghatározott szolgáltatások tekintetében ráutaló magatartás tanúsításával, így különösen számla befizetésével, díjcsomag módosításával a Szolgáltató által biztosított hívószám tárcsázásával hozza létre az egyedi Előfizetői szerződést, ilyen szolgáltatásnak tekinthető különösen, de nem kizárólag a díjcsomag módosítás is.
Ha a természetes személy Előfizető korlátozottan cselekvőképes, az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó Előfizetői szerződés személyes adatok pontjában a természetes személy Előfizető törvényes képviselőjének adatait is tartalmaznia kell. Az Előfizetői szerződés szóban, vagy ráutaló magatartással történő megkötése esetén az Előfizetői szerződés az Eszr. 5.
§ (4) bekezdés szerinti létrejöttét követően a Szolgáltató a megkötött Előfizetői szerződésről legfeljebb 8 napon belül legalább az Eszr. 11. § (1) bekezdése szerinti adatokat tartalmazó dokumentumot ad az Előfizetőnek, amennyiben arra az Előfizetői szerződés létrejöttét megelőzően nem került sor. A Szolgáltató a dokumentumot ingyenesen, a felek megegyezése szerint tartós adathordozón vagy elektronikus levélben írásos formában, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában köteles az Előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni.
Abban az esetben, ha a felek az Előfizetői szerződést írásban kötik meg, a Szolgáltató köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi Előfizetői szerződést írásban, az Általános Szerződési Feltételeket pedig az Előfizető kérése és választása alapján az általa igényelt módon és formában - tartós adathordozón, elektronikus levélben, vagy nyomtatott formában - a rendelkezésére bocsátani. Egyéb módon történő szerződéskötés esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatni az Előfizetőt az Általános Szerződési Feltételek elérhetőségéről. Ha a felek az Előfizetői szerződést írásban kötik meg, a természetes személy Előfizetőnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az Előfizetői szolgáltatást egyéni Előfizetőként vagy nem egyéni Előfizetőként kívánja igénybe venni. Ha az Előfizetői szerződést nem írásban kötik, a Szolgáltató köteles biztosítani, hogy az Előfizető egyszerű módon és ingyen megtehesse az egyéni Előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozatát. A nyilatkozat megtételének módját, annak határidejét egyebekben a Szolgáltatói Általános Szerződési Feltételek határozzák meg.
Az Előfizető az előfizetői szerződés hatálya alatt az előző bekezdésben meghatározott nyilatkozatot az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott módon vonhatja vissza vagy módosíthatja.
A Szolgáltatóhoz beérkezett írásbeli Igxxx xsetén az előfizetői szerződés akkor jön létre, amikor a Szolgáltató által aláírt Egyedi előfizetői szerződést az Előfizető aláírja és az a Szolgáltatóhoz megérkezik.
Az elektronikus úton történő szerződéskötés esetén a Szolgáltató köteles haladéktalanul, de legfeljebb 48 órán belül az Előfizetői szerződés létrejöttét elektronikus úton visszaigazolni és az Előfizetői szerződést maradandó módon rögzíteni. Az Előfizetői szerződést a Szolgáltató a rögzítéstől számított 5 napon belül köteles az Előfizetőnek elektronikus levélben megküldeni, vagy az Előfizetői szerződéshez történő hozzáféréséhez szükséges adatokat elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus úton megadni. A Szolgáltató elektronikus úton történő szerződéskötéskor is köteles biztosítani, hogy a kis és középvállalkozások az Előfizetői szerződés megkötésekor kérhessék az egyéni Előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amennyiben az általuk igénybe venni kívánt szolgáltatás az egyéni Előfizetők számára is elérhető a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételei szerint. Ebben az esetben a
Szolgáltató a részletes – az előnyöket és hátrányokat bemutató – tájékoztatást elektronikus úton köteles megadni, a tájékoztatás megtörténtét a Szolgáltató elektronikus úton, a tájékoztatás módjához igazodóan köteles igazolni.
Szóban távollévők között (telefonon) tett szerződéses jognyilatkozat esetén a Szerződés létrejön, ha az Igénylő 2.2. pontban írt adatai a Szolgáltató rendelkezésére állnak, és az igényelt szolgáltatás létesíthető, valamint az Előfizető a szerződéses feltételek megismerését követően a Szerződést szóban elfogadta. Szolgáltató a szóban kötött szerződésekről hangfelvételt készít, melyről a beszélgetés megkezdése előtt tájékoztatja az Előfizetőt. Az Eht. 138.§ (10) bekezdése alapján a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, panaszokat, valamint a Szolgáltató és az Előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint a Szolgáltatónak rögzítenie kell, és visszakereshető módon legalább egy évig meg kell őriznie, igény esetén az Előfizető részére másolatot ad. Az adatkezelés időtartamának lejártát követően a Szolgáltató a hangfelvételeket törli.
A szóbeli szerződéskötést követően legfeljebb 8 napon belül a Szolgáltató az Előfizető számára – egyedi előfizetési szerződés formájában – írásbeli megerősítést küld, amely tartalmazza a telefonbeszélgetés útján megkötött egyedi előfizetői szerződésre vonatkozó legfontosabb adatokat, kötelezettségeket és jogokat, különösen az írásban létrejött egyedi előfizetői szerződésben egyébként rögzítendő adatokat, és az egyéni Előfizetőt megillető elállási jog gyakorlásának feltételeit, módját és következményeit. A Szolgáltató a dokumentumot ingyenesen, a felek megegyezése szerint tartós adathordozón vagy elektronikus levélben írásos formában, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában köteles az Előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni és mellékeli a fizetendő díjakról (pl. egyszeri belépési díj, szolgáltatási díj) szóló számlát. A kézbesítéskor/átadáskor a fizetendő díjak kiegyenlítésének elmaradása és/vagy az írásbeli értesítés átvételének megtagadása az előfizetői szerződéstől való elállásnak minősül, amely esetben az előfizetői szerződés megszűnik.
Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az előfizetői szerződéstől. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg (Eht. 7.§ (6) bekezdés), ebben az esetben az igénybe vett szolgáltatás időarányos díját Előfizetőnek ki kell egyenlítenie. Az elállási nyilatkozat szóban vagy írásban tehető meg.
Szolgáltató legkésőbb az Előfizető elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríti az Előfizető által fizetett összeget az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módon/ az Előfizető kérésének megfelelően. Szolgáltató mindaddig jogosult visszatartani a fizetett összeget, amíg Elxxxxxxx x Szolgáltató által átadott valamennyi eszközt vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan igazolni tudja a visszaküldés tényét, a visszaszolgáltatással kapcsolatos költségek az Előfizetőt terhelik. Előfizető köteles megfizetni Szolgáltatónak a szolgáltatás nem rendeltetésszerű igénybevételéből eredő kárát.
Amennyiben a hírközlési szolgáltatásra irányuló igény a Szolgáltató ellátási területén kívül eső címre vonatkozik, és a szerződés teljesítéséhez a Szolgáltató általi hálózatépítés szükséges, a Szolgáltató a hálózatépítést és a szerződéskötést jogosult ahhoz a feltételhez kötni, hogy az Előfizető vállalja az építés költségeit. A Szolgáltató és az Előfizető megállapodhatnak a hálózatépítés költségeinek egymás közötti megosztásában, vagy Szolgáltató jogosult vagyoni biztosítékhoz kötni a teljesítést.
Előfizető abban az esetben engedheti át a szolgáltatás igénybevételét harmadik személy részére, ha az egyedi előfizetői szerződés szabályszerűen átírásra kerül. Átíráskor az új Előfizető nem köteles egyszeri belépési díjat fizetni.
A Szolgáltató nem követelhet az Előfizetőtől díjat, ellenszolgáltatást, ha olyan szolgáltatást, terméket vagy elektronikus hírközlőeszközt értékesít, amelyet az Előfizető nem rendelt meg. A Szolgáltató erre vonatkozó ajánlatának hallgatólagos vagy ráutaló magatartással történő elfogadását az Előfizető elfogadó nyilatkozatának elmulasztása esetén sem lehet vélelmezni.
Előszerződés megkötése
A Szolgáltató jogosult előszerződést kötni az előfizetői szolgáltatásra, ebben esetben az Előfizető a Szolgáltató számlája alapján telepítési díjelőleg fizetésére kötelezhető. A díjelőleg mértéke a telepítési díj minimum 50 %-a, amelynek befizetését a Szolgáltató a létesítés feltételeként írhat elő. Amennyiben az Előfizető a díjelőleget a számlán feltüntetett határidőt követő 8 napon belül nem teljesíti, az előszerződés megszűnik. Abban az esetben, ha az Előfizető az előszerződés megkötését követően a szerződést neki felróható okból nem köti meg, úgy az Előfizető köteles a Szolgáltató költségeit, legfeljebb a befizetett díjelőleg erejéig megtéríteni. Amennyiben a Szolgáltató a szerződést neki felróható okból nem köti meg, a befizetett díjelőleget visszafizeti az Előfizetőnek.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az Igénylő fizetőképességét az elektronikus hírközlési szolgáltatók által az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (’Eht.’) 158. §-ban foglaltak szerint létrehozott és üzemeltetett közös adatbázisban ellenőrizze. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötése vagy annak módosítása előtt, ha azt a nyújtott kedvezmények jellege, vagy a szolgáltatás igénybevételéhez a Szolgáltató által biztosított eszközök értéke indokolja, jogosult az előfizető hitelképességét vizsgálni és az ehhez szükséges információkat illetve az ezeket igazoló okmányokat kérni. Ezt az Előfizető hitelképességi nyilatkozata alapján vagy harmadik személy útján is vizsgálhatja a Szolgáltató. A vizsgálat eredményének függvényében a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás igénybevételét vagyoni biztosíték, óvadék vagy egyéb más biztosíték (pl.: bankgarancia, kezesség, előleg stb.) adásához kötni. Az Előfizető által visszautasított hitelképességi vizsgálat esetén a Szolgáltató a szerződés kötését megtagadhatja.
Vagyoni biztosíték
Szolgáltató megfelelő vagyoni biztosíték megfizetésére kötelezheti az Előfizetőt a szolgáltatás igénylése, illetve módosítása esetén, melyet a rendelkezésre álló adatok ( pl. a szolgáltatás típusa, az eszközök értéke, a kivitelezés nagysága, korábbi szerződésszerű teljesítés stb.) alapján állapít meg. A vagyoni biztosíték az Előfizető díjtartozása vagy károkozása esetén közvetlenül kielégítheti a Szolgáltató díj- vagy kártérítési igényét. A vagyoni biztosíték típusát a Szolgáltató határozza meg, amely lehet bankgarancia, kezesség vagy előleg. Abban az esetben, ha az Előfizető a vagyoni biztosíték megfizetését a meghatározott időben nem egyenlítette ki, és a Szolgáltató a megkötött előfizetői szerződést a vagyoni biztosíték teljesítésének hiányában nem tudta teljesíteni, a szerződés, annak megkötésétől számított 90. napon megszűnik. A Szerződés megszűnése ez esetben az Előfizető érdekkörébe tartozó okból történő megszűnésnek minősül, és a Felek kötelesek egymással a Szerződés megszűnésének időpontjában elszámolni.
Amennyiben az Előfizető a biztosítékadási kötelezettségének eleget tesz, úgy a Szolgáltató az előlegként befizetett vagyoni biztosítékot az Egyedi szerződésben meghatározott határozott időtartam leteltét követően átvezeti az Előfizető folyószámlájára, amennyiben az Előfizetőnek nincs a Szolgáltató felé díjtartozása. Az átkönyvelt összeget a Szolgáltató a továbbiakban az Előfizető által történt befizetésként kezeli, az Előfizető kérésére azt visszautalja az Előfizető számára, ennek hiányában az átkönyvelést követően kiállított számlákon szereplő szolgáltatási díjak és készülék- részletek kiegyenlítésére folyamatosan beszámítja.
2.3.3. AZ ÜZLETI ELŐFIZETŐKKEL KÖTÖTT SZERZŐDÉSEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
Üzleti előfizető: az a személy vagy szervezet (ideértve az állami, közigazgatási szervet, civil szervezetet és más, jogszabályban önálló jogi személyiséggel felruházott szervezetet is), aki vagy
amely szakmája, önálló foglalkozása, gazdasági, üzleti tevékenysége vagy jogszabályban meghatározott feladata körében veszi igénybe az elektronikus hírközlési szolgáltatást (2/2015. (III. 30.) NMHH rendelet 2. § (c) bekezdés).
Kis- és középvállalkozás (KKV)
A kis- és középvállalkozások támogatásáról szóló törvényben ekként meghatározott vállalkozások, amelyek a jelen ÁSZF hatálybalépésekor az alábbiak:
KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
Üzleti előfizetői szerződés abban az esetben jön létre a kis- és középvállalkozások tekintetében, amennyiben a kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor nem kérik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok alkalmazását.
Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti Előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre.
Kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amelyről a szolgáltató köteles részletes - az előnyöket és hátrányokat bemutató - tájékoztatást adni. A tájékoztatás megtörténtét a szolgáltató köteles igazolni. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződés semmis.
Üzleti előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a szolgáltató jogosult a szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az előfizető nem ad a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározott, de legfeljebb a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő összegű vagyoni biztosítékot.
Amennyiben az Előfizető nyilatkozatának megfelelően a szerződésmódosítás a szerződés határozott időtartamának (hűségidőszak) lejárta előtt történik, úgy a Szolgáltatónak jogában áll az Előfizetővel szemben az üzleti egyedi Előfizetői szerződésben - az annak az Előfizető általi idő előtti megszüntetése esetére - előírt rendelkezéseket alkalmazni, különösen a kötbérmegfizetése tekintetében.
Nagyvállalat
Nem minősül kis- és középvállalkozásnak. A Szolgáltató és a jelen pont szerinti Előfizető az egyedi előfizetői szerződésben egyező akarattal jogosultak eltérni az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.), előfizetői szerződésekkel kapcsolatos, valamint a 2/2015. (III. 30.) NMHH rendelet (Eszr.) rendelkezéseitől.
4. § (1) Azon üzleti előfizető esetében, amelynek foglalkoztatotti létszáma legalább 50 fő és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legalább 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. előfizetői szerződéssel kapcsolatos, valamint e rendelet rendelkezéseitől.
(2) * Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó üzleti előfizetők esetében, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 127. § (4b), (4c) bekezdés, 128. § (2) bekezdés, 134. § (1), (2), (6), (10), (10b),
(11), (13), (15) bekezdés, 135. §, 140. § (1), (2), (4) bekezdés, továbbá e rendelet 3. § (9) bekezdés,
7. §, 11. §, 17. § (1) bekezdés rendelkezéseitől, valamint a szolgáltató általános szerződési feltételeitől.
(3) Az üzleti előfizetők esetében a szolgáltató az Eht. 129. § (5) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, továbbá e rendelet 10. § rendelkezéseitől eltérhet.
(4) A (2) bekezdés alkalmazása esetén az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a felek az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy általános szerződési feltételtől miben és hogyan térnek el, valamint tartalmazza az üzleti előfizetőnek az eltérés elfogadására vonatkozó kifejezett nyilatkozatát.
(5) A (3) bekezdés alkalmazása esetén az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a szolgáltató az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy általános szerződési feltételtől miben és hogyan tér el.
(6) Az (1)-(3) bekezdésben foglalt feltételeket, mutatókat a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény rendelkezései szerint kell meghatározni, bizonyítani.
(7) A szolgáltató elektronikus úton történő szerződéskötéskor is köteles biztosítani, hogy a kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor kérhessék az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amennyiben az általuk igénybe venni kívánt szolgáltatás az egyéni előfizetők számára is elérhető a szolgáltató általános szerződési feltételei szerint. Ebben az esetben a szolgáltató a részletes - az előnyöket és hátrányokat bemutató - tájékoztatást elektronikus úton köteles megadni, és a tájékoztatás megtörténtét köteles igazolni.
Eltérés esetén az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza azt, hogy a Szolgáltató és az üzleti előfizető az adott jogszabályi rendelkezéstől, vagy az általános szerződési feltételtől miben és hogyan tértek el, továbbá tartalmazza az előfizetőnek az eltérés elfogadására vonatkozó kifejezett nyilatkozatát.
2.4. AZ ELŐFIZETŐI HOZZÁFÉRÉSI PONT LÉTESÍTÉSÉRE, VAGY HÁLÓZATI VÉGPONTHOZ, HÁLÓZATHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSÁRA ÉS A SZOLGÁLTATÁS MEGKEZDÉSÉRE VÁLLALT HATÁRIDŐ
Az Előfizetői szerződés alapján az Előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató legfeljebb az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon belül, vagy az Előfizető által az Előfizetői szerződésben megjelölt későbbi időpontban, de legfeljebb a igénybejelentéstől számított 90 napon belül köteles a szolgáltatás nyújtását megkezdeni.
Nem minősül késedelmes teljesítésnek, ha az Előfizető a Szolgáltatóval előzetesen írásban egyeztetett időpontban a helyszíni szerelés feltételeit nem biztosítja; vagy ha a felek a szolgáltatás-hozzáférési pont létesítésére, illetve a rendszerre kapcsolás teljesítésére, illetve a szolgáltatás megkezdésére 30 napnál későbbi időpontban állapodnak meg. Abban az esetben, ha a műszaki előminősítő rendszer alapján létesíthető vagy valószínű, hogy létesíthető a szolgáltatás, a Szolgáltató az Előfizetővel szerződést köt. Amennyiben a helyszíni telepítés során valamilyen előre nem látható körülmény miatt műszaki okból a szolgáltatás teljesítése az Előfizetői szerződésben meghatározott feltételekkel nem biztosítható, a felek a szolgáltatás létesítése előtt elállhatnak a szerződéstől, vagy a felek megegyezésének értelmében, közös megegyezéssel módosíthatják az Előfizetői szerződést.
Amennyiben a műszaki előminősítő rendszer alapján a szolgáltatás nem létesíthető, a Szolgáltató a megrendelést, a benyújtott igényt elutasítja. A kivitelezés időtartama alatt a munkaterület megközelíthetőségének, valamint a 230 V-os hálózati csatlakozás biztosítása az Előfizető feladata. A kivitelezés időpontjáról a Szolgáltató az Előfizetőt értesíti. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató által megadott kivitelezési időpontot nem fogadja el, az Előfizetőnek és a Szolgáltatónak is megfelelő új időpontot kell egyeztetni a Szolgáltató munkaidején belüli időpontra. Háromszori eredménytelen időpont-egyeztetés után, vagy ha az Előfizető a kivitelezést a Szolgáltató munkaidején kívüli időpontra igényli, a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni. Az Előfizető hibájából történő és Szolgáltató általi elállás esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat – az elállási díjjal csökkentett összegben – legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadni.
Az Előfizető elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszafizetni az Előfizető számára, az Előfizető pedig köteles a Szolgáltató tulajdonában lévő, a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak visszaszolgáltatni.
Nem minősül a Szolgáltató vonatkozásában késedelmes teljesítésnek az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon túli, vagy az Előfizető által az Előfizetői szerződésben megjelölt későbbi időponton túli Előfizetői hozzáférési pont létesítés vagy szolgáltatás megkezdés, amennyiben:
- a felek későbbi időpontban állapodtak meg,
- az Előfizető a helyszíni munkálatok feltételeit az előzetesen egyeztetett időpontban nem biztosítja,
- az Előfizető vagy harmadik személy magatartása miatt a rendszerre való csatlakozás késve, vagy nem valósulhat meg.
Az internet bekötési díj 1 darab végberendezés működtetését biztosító csatlakozás kiépítésére vonatkozik. Ha az Előfizető több készüléket kíván csatlakoztatni, a további kábelszakasz létesítését, illetve az esetlegesen szükségessé váló felszerelését a Szolgáltató az egyedi szerződésben rögzített többletdíjazás ellenében vállalja. Amennyiben az Előfizető a normál feltételek szerinti minőségű és kivitelű eszközöktől eltérő minőségű vagy kivitelű eszközöket kíván beépíttetni, vagy az általa igényelt, a normál feltételektől eltérő kivitelezési technológia munkaidőtöbblet-felhasználást okoz, a Szolgáltató jogosult többletköltségei felszámítására vagy az igénylés teljesítésétől való elállásra.
2.5. MOBIL INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI, MOBIL RÁDIÓTELEFON, MŰHOLDAS, VALAMINT FÖLDFELSZÍNI DIGITÁLIS MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ SZOLGÁLTATÓK ESETÉN A 8. § (2) BEKEZDÉSÉBEN MEGHATÁROZOTT FELMONDÁS FELTÉTELEI
A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szolgáltatások vonatkozásában nem értelmezhető.
3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS TARTALMA:
3.1. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL NYÚJTOTT ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA
Az Internet hálózat a TCP/IP szabványt használva teszi lehetővé az ügyfelek egymás közötti kommunikációját, valamint két szolgáltatás hozzáférési pont között a felhasználó kezdeményezésére Internet protokoll alapú kétirányú vagy egyirányú jelátvitelt. A fenti átviteli formát felhasználva az Előfizetők elektronikus levelezés (e-mail), www szerver szolgáltatások, levelezési listák (mailing list), IP szintű állománycsere (FTP), DNS szolgáltatásokat vehetnek igénybe.
Az Előfizető/használó mikrohullámú összeköttetésen vagy ethernet hálózaton keresztül PPP protokollt használva internet kapcsolatot létesít a Szolgáltató IP gerinchálózatával.
Egy szolgáltatási pont kiépíthetőségét a helyszíni műszaki felmérés határozza meg, mely díjmentes. A belépési díj tartalmazza a telepítési költségeket, amely áll az antenna és távközlési berendezések kihelyezéséből és legfeljebb 20 méter UTP kábel beépítéséből. Ha az ingatlan nem alkalmas az antenna kihelyezésére és/vagy bonyolultabb kábelezést kell alkalmazni, annak költségei az ügyfelet terhelik.
A mikrohullámú szolgáltatás által lefedett területekről az ügyfélszolgálat ad tájékoztatást. A szolgáltatás használatához szükséges szoftver és hardver eszközök:
Az Előfizetőnek rendelkeznie kell egy olyan programcsomaggal, amely tartalmazza az internet hálózati szolgáltatás igénybevételéhez szükséges felhasználói programokat. Ezen felül rendelkeznie kell PPPoE (PPPover Ethernet) kliens program működtetéséhez szükséges hardveres szoftver feltételekkel.
A Szolgáltató tulajdonát képező elektronikus hírközlő hálózat, végberendezés fenntartását a Szolgáltató látja el. Az Előfizető tulajdonában és fenntartásában lévő végberendezés esetén a Szolgáltató felelőssége az előfizetői hozzáférési pontig terjed.
3.2. A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVEHETŐSÉGÉNEK FÖLDRAJZI TERÜLETE A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területi elérését a 1.6.1. pont tartalmazza.
3.3. A SEGÉLYHÍVÓ SZOLGÁLTATÁSOKHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉSRE, A SEGÉLYHÍVÓ SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁRA, VALAMINT A HÍVÓ HELYÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉSRE, ÉS AZ INFORMÁCIÓK FELHASZNÁLÁSÁRA VONATKOZÓ LEÍRÁS
A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szolgáltatások vonatkozásában nem értelmezhető.
3.4. TÁJÉKOZTATÁS ARRÓL, HOGY A SZOLGÁLTATÁS EGYETEMES SZOLGÁLTATÁS- E
A Szolgáltató nem egyetemes elektronikus hírközlési Szolgáltató jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szolgáltatások tekintetében.
3.5. A SZOLGÁLTATÓ FELELŐSSÉGI HATÁRÁT JELENTŐ ELŐFIZETŐI HOZZÁFÉRÉSI PONT HELYE
Előfizetői hozzáférési pont: azon hálózati végpont, amelyen keresztül az Előfizető, vagy Felhasználó egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén hálózati funkciókat és a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat vehet igénybe (Eht. 188. § 23. pont).
Előfizetői hozzáférési pontot csak a Szolgáltató létesíthet. Alhálózatot, valamint házon és telken belül hozzá csatlakozó berendezést a Szolgáltatón kívül más is létesíthet, de az alközpontot a Szolgáltató hálózatával, az Előfizető költségére, csak a Szolgáltató kapcsolhatja össze abban az esetben, ha a Szolgáltató vizsgálata során megállapítja, hogy a belső hálózat kiépítése megfelel a szolgáltatás biztonságos igénybevételéhez szükséges műszaki előírásoknak és követelményeknek. A Szolgáltató az Előfizető bejelentése alapján megvizsgálja, hogy a telepítés megfelel-e a műszaki alaptervek követelményeinek és rendelkezik-e a telepített hálózati eszköz megfelelőségi jelöléssel.
4. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGE, BIZTONSÁGA
4.1. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGÉNEK AZ ELŐFIZETŐK ÉS FELHASZNÁLÓK VÉDELMÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ KÖVETELMÉNYEIRŐL, VALAMINT A DÍJAZÁS HITELESSÉGÉRŐL SZÓLÓ NMHH RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYEDI, TOVÁBBÁ A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT EGYEDI SZOLGÁLTATÁSMINŐSÉGI KÖVETELMÉNYEINEK CÉLÉRTÉKEI
Az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló 13/2011. (XII.27.) NMHH
rendeletben meghatározott egyedi, valamint önként vállalt egyedi célértékeit a jelen ÁSZF 8. számú melléklete tartalmazza.
4.2. AMENNYIBEN A SZOLGÁLTATÓ HÁLÓZATÁBAN FORGALOMMÉRÉST, IRÁNYÍTÁST, MENEDZSELÉST ALKALMAZ, ÉS EZ HATÁSSAL VAN A SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGÉRE, VAGY AZ ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁS ÚTJÁN ELÉRHETŐ MÁS SZOLGÁLTATÁSOKHOZ, TARTALMAKHOZ, ALKALMAZÁSOKHOZ TÖRTÉNŐ HOZZÁFÉRÉSRE, AZ ERRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK RÉSZLETES ISMERTETÉSE
A Szolgáltató a hálózatában nem alkalmaz olyan forgalommérést, irányítást, menedzselést, amely a szolgáltatás minőségére vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre hatással van.
4.3. TÁJÉKOZTATÁS AZON INTÉZKEDÉSRŐL, AMELYEKET A SZOLGÁLTATÓ A HÁLÓZAT ÉS SZOLGÁLTATÁS BIZTONSÁGÁT ÉS A HÁLÓZAT EGYSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ ESEMÉNYEKKEL ÉS FENYEGETÉSEKKEL, VALAMINT SEBEZHETŐ PONTOKKAL KAPCSOLATBAN TEHET
Amennyiben az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, illetve fertőző tartalmakat terjeszt (Dos, DDos) a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, illetve szünteteltetésére az Előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére az Előfizető egyidejű értesítésével.
A Szolgáltató jogosult a 4.4. pont szerinti eredménytelen felszólítás esetén az előfizetői szerződést az előfizető hibájából felmondani.
Ha a hálózat egységességével és a szolgáltatás biztonságát érintő vagy veszélyeztető esemény következtében korábban nem ismert, új biztonsági kockázat jelentkezik, a Szolgáltató legalább ügyfélszolgálatán és internetes honlapján keresztül haladéktalanul tájékoztatja az Előfizetőt a korábban nem ismert, új biztonsági kockázatról, a védelem érdekében az Előfizető által tehető intézkedésekről, és azok esetlegesen várható költségeiről. A Szolgáltató által nyújtott tájékoztatásért külön díj nem kérhető az Előfizetőtől.
A Szolgáltató által nyújtott tájékoztatás nem mentesíti a Szolgáltatót a védelem érdekében indokolt rendelkezések meghozatalát, a hálózat egységességével és a szolgáltatás megszokott biztonsági szintjének visszaállítása érdekében szükséges intézkedések megtétele alól. Szolgáltató ilyen esetben jogosult a szolgáltatás szüneteltetésére.
4.4. AZ ELŐFIZETŐI VÉGBERENDEZÉS CSATLAKOZTATÁSÁNAK FELTÉTELEI
Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést csatlakoztathat.
Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet, egyéb esetben a szolgáltató nem tudja garantálni a szolgáltatás minőségét az Előfizető hálózatán. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek.
Az Előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.
A hálózat Előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében lévő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni.
A Szolgáltató nem felelős a hálózat Előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges végberendezési hiba elhárítása vagy a végberendezés szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalja, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára, vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól.
A végberendezés konfigurálása és a szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tétel az Előfizető felelősségi körébe tartozik. A Szolgáltató nem köteles az Előfizető berendezéseinek a Szolgáltatás igénybevételére való alkalmassá tételére. A bekötéskor a Szolgáltató – díjmentesen – megkísérli az Előfizetői számítógép konfigurálását, azonban amennyiben ez az Előfizetői oldal hiányossága miatt bekötéskor, helyben műszakilag nem lehetséges, a Szolgáltatót nem terheli a továbbiakban ezzel kapcsolatos díjmentes kötelezettség.
A hálózatra történő csatlakozást követő további konfigurálásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató a 1. sz. melléklet szerinti kiszállási díj ellenében végzi el.
Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére a 6.6. sz. pontban felsorolt illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni.
A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat vagy szabálytalanságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az Előfizetői szerződést felmondhatja.
Az Előfizető számítógépében a hardverek okozta károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
5. A SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSE, KORLÁTOZÁSA, FELFÜGGESZTÉSE:
5.1. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSÉNEK ESETEI, FELTÉTELEI, AZ ELŐFIZETŐ ÁLTAL KÉRHETŐ SZÜNETELTETÉS LEGHOSSZABB IDŐTARTAMA, A DÍJFIZETÉSHEZ KÖTÖTT SZÜNETELTETÉS ESETEI
A szolgáltatás szünetelhet:
• Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból,
• az Előfizető kérésére (egy előfizetői szerződésben foglalt több szolgáltatás esetén a Szolgáltató és az Előfizető megállapodhatnak abban, hogy a szüneteltetés kizárólag az Előfizető által kért szolgáltatásra terjedjen ki).
• mindkét fél érdekkörén kívüli okból (vis major) Eht. 136. § (1) bekezdés b) pont)
• Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében (így különösen terrorelhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) a jogszabályok által előírt módon, a Médiatanács határozata alapján, az ÁSZF 5.1. pontjában megjelölt esetekben.
5.1.1. SZOLGÁLTATÓ ÉRDEKKÖRÉBE TARTOZÓ OKBÓL
Karbantartás miatt történő szüneteltetés
A szolgáltatás a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból a hírközlési hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatt – amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre – átmenetileg szünetelhet és mely szüneteltetés naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg. A tervezett szüneteltetésről a Szolgáltató az Előfizetőket annak megkezdése előtt legalább 15 nappal megelőzően értesíti (Eht.136. § (1) a pont)
Jelen pont, valamint az ÁSZF vonatkozásában rendszeres karbantartás a Szolgáltató által időszakonként visszatérően meghatározott és az Előfizetőkkel legalább 15 nappal korábban közölt időpontban és időtartamban, a szolgáltatásnak az ÁSZF-ben meghatározott minőségi célértékei fenntartása, a távközlési hálózat műszaki állapotának fenntartása vagy fejlesztése érdekében végzett tevékenység. A rendszeres karbantartás miatt kiesett időtartamok nem számítanak bele a Szolgáltató által vállalt éves rendelkezésre állási időbe.
Ha a szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles. Ha a szüneteltetés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, a szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat. Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés oka vis maior, feltéve, hogy a szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett (Eht. 136.§.).
A rendszeres karbantartás körébe esik azon harmadik felek, különösen az áramszolgáltatók vagy más közművek által nyújtott szolgáltatások, illetve általuk üzemeltetett hálózatok karbantartása is, amelyek befolyásolják a Szolgáltató hálózatának üzemszerű működését. A Szolgáltató a karbantartási munkák megkezdéséről legalább 15 nappal korábban értesíti Előfizetőit a honlapján közzétett tájékoztatással, amennyiben erről a harmadik fél tájékoztatta a Szolgáltatót.
Az előfizetői szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei
A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él a díjtartozás miatt biztosított felmondási jogosultságával (Eht. 134.§. (7) bek.), a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számít fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az Előfizetői szerződést felmondhatja.
Amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette, a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni.
5.1.2. ELHÁRÍTHATATLAN KÜLSŐ OK / VIS MAIOR MIATT TÖRTÉNŐ SZÜNETELTETÉS
Jogszabály által feljogosított szerv rendelkezése alapján vagy elháríthatatlan külső ok bekövetkezése miatt történő szüneteltetés.
Felek mentesülnek a szerződésben foglalt kötelezettségeik teljesítése alól, amennyiben őket ebben előre nem látható, külső elháríthatatlan ok (vis maior) bekövetkezte akadályozta, így különösen: elemi csapás, rendkívüli időjárási viszonyok, tűzvész, háború, honvédelmi törvényben feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedések, jogszabályi változások.
Vis maior bekövetkeztekor az a fél, akinek teljesítését a vis maior kizárja vagy akadályozza, köteles annak természetéről a másik felet haladéktalanul értesíteni.
Amennyiben a vis maior 3 hónapig folyamatosan fennáll, bármely fél jogosult kezdeményezni az előfizetői szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetését. A másik fél ebben az esetben indokolatlanul nem zárkózhat el az előfizetői szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése elől.
5.1.3. AZ ELŐFIZETŐ KÉRELMÉRE TÖRTÉNŐ SZÜNETELTETÉS
A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást az Előfizető kérésére – amennyiben ezt a szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik – köteles szüneteltetni. A szüneteltetés időtartamára - a Szolgáltató a szüneteltetés időtartama alatt fenntartja az előfizetői jogviszonyt, az Előfizető e-mail címeit, webtárhelyét, IP cím tartományát - az Előfizető a 1. sz. mellékletben meghatározott és csökkentett előfizetési díj fizetésére köteles, melyet a Szolgáltató havonta számláz ki az Előfizetőnek. Egy előfizetői szerződésben foglalt több szolgáltatás esetén a felek megállapodhatnak, hogy a szüneteltetés kizárólag az Előfizető által kért szolgáltatásra terjedjen ki. Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés leghosszabb időtartama naptári évenként 6 hónap, üzleti Előfizető esetén összesen 3 (három) hónap, a szabály alkalmazása alól a Szolgáltató az Előfizető kérésére indokolt esetben eltekinthet. Az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését írásban (levélben vagy e-mailben) vagy személyesen az ügyfélszolgálaton, az esedékes előfizetési díjak megfizetése mellett, legalább 5 munkanappal a szüneteltetés kért kezdő időpontja előtt, a tárgyhónapot követő hónap elsejétől kezdődően kérheti a 1. sz. mellékletben meghatározott kiszállási díj megfizetése mellett, amennyiben a kikapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges. A szüneteltetés az Előfizető által kért visszakapcsolásig vagy – ha ezen körülmények korábban következnek be – a szerződés felmondásáig tart. A visszakapcsolást az Előfizető a szüneteltetés kérésekor, vagy a kért visszakapcsolást megelőzően legalább 5 munkanappal, írásban, a következő hónap első napjától kérheti. A Szolgáltató az Előfizető által kért szünetelési időszak végén a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, melyről legkésőbb 24 órán belül értesíti az Előfizetőt. Amennyiben a visszakapcsoláshoz nem szükséges helyszíni intézkedés, a Szolgáltató külön díjat nem számít fel. Abban az esetben, ha a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges, visszakapcsolási díjként a Szolgáltató indokolt, méltányos egyszeri díjat számíthat fel, amelynek mértékét a díjmelléklet tartalmazza. Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés ideje a rendelkezésre állás idejébe beleszámít, a szüneteltetés – kivéve az előfizetői jogviszony szünetelését - az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti.
Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás szüneteltetését határozott időtartamú szerződések vonatkozásában kéri, úgy ebben az esetben az Előfizetői szerződés időtartama a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik.
Üzleti Előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az Előfizető nem ad a 7.1. pontban meghatározott, de legfeljebb a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő vagyoni biztosítékot.
5.2. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS KORLÁTOZÁSÁNAK, ÍGY KÜLÖNÖSEN AZ ELŐFIZETŐ ÁLTAL INDÍTOTT VAGY AZ ELŐFIZETŐNÉL VÉGZŐDTETETT FORGALOM KORLÁTOZÁSÁNAK, AZ ELŐFIZETŐI
SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGI VAGY MÁS JELLEMZŐI CSÖKKENTÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI, TOVÁBBÁ A MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MÓDJAI
Az Előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult:
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség- tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, vagy a szolgáltatást a Hálózathasználati Elvekbe ütköző módon használja (tiltott internet-használat),
b) a szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja,
c) az Előfizető veszélyezteti a Szolgáltató sávszélességgel való gazdálkodását és ezzel a szolgáltatás minőségét az Előfizető által az adott csomaghoz rendelt sávszélességen átvihető adatmennyiség túllépésével,
d) Az Előfizető a számla kiegyenlítését elmulasztja és a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt
- de legalább 30 napos - határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot. Előfizető a hátralékának egyösszegű megfizetését követően veheti ismét igénybe a szolgáltatást.
e) az Előfizető veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának működését egyéb módon (extrém használat, Spam, Dos, DDos),
f) a Szolgáltató rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette.
Az a)-c) pontok szerinti esetekben a szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor.
A korlátozás a megtévesztés esetét kivéve, valamint - amennyiben az előfizető több előfizetői szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe az Eht. 137. § (1) bekezdés c) pontjában szabályozott díjtartozás esetét kivéve - a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki Eht. 137.§ (2a) bekezdés.
A korlátozás megszüntetéséért Előfizető egyszeri, a Díjszabás szerinti visszakapcsolási díj megfizetésére köteles, amely összeget Szolgáltató a korlátozás feloldását követő első számlával számláz ki Előfizető részére. Amennyiben Xxxxxxxxx az addig esedékessé vált összes tartozását rendezi, úgy Szolgáltató a szolgáltatást automatikusan, 72 órán belül visszakapcsolja a Díjszabás szerinti visszakapcsolási díj érvényesítése mellett. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, köteles a korlátozás okának megszűnéséről való tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet.
Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az előfizetői szerződést felmondja, és arról a Szolgáltató a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató – az Előfizető ellentétes nyilatkozata hiányában - a korlátozást az előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja.
A szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy - a 137. § feltételei szerint - korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat az a mindenkori hatályos ÁSZF tartalmazza.
Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak Eht. 134. § (10) bekezdés.
Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybe vételét biztosító bármely végberendezésekre küldött szöveges üzenet formájában tájékoztassa (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról.
A Szolgáltató a hálózatának megfelelő működése és az előfizetői szolgáltatás nyújtásának ellehetetlenülésének elkerülése érdekében a forgalomelemzés alapján zavarforrásnak vagy célpontnak regisztrált előfizetői hozzáférési ponton meggátolja a további károkozást, mely nem jelenti a Szolgáltatás nyújtásának hibáját, így a rendelkezésre állási időt nem csökkenti, valamint az Előfizető a Szolgáltató általi hibás teljesítés esetén Őt megillető kötbér érvényesítésére nem jogosult.
Az internet-szolgáltatáshoz tartozó e-mail szolgáltatás keretén belül a kéretlen levelek (SPAM) okozta akaratlagos vagy akár vétlen meddő hálózati forgalom mind bejövő, mind kimenő irányban veszélyezteti a, Szolgáltató Internet szolgáltatását és zavarja a többi Előfizető általi igénybe vételét. A Szolgáltató a hálózata, valamint az Előfizetői védelme érdekében az Internet Szolgáltatók Tanácsának (xxx.xxxx.xx) iránymutatása alapján köteles a kéretlen levelek továbbításának megakadályozására. A Szolgáltató a fenti cél elérése érdekében korlátozhatja az Internet kapcsolaton keresztül küldött, de nem a Szolgáltató e-mail (SMTP) szerverén át folytatott e-mail kommunikációt annak tartalmi vizsgálata és rögzítése nélkül. Az internet-szolgáltatás korlátozása esetén a szolgáltatás mellett biztosított e-mail postafiók szolgáltatás korlátozására is sor kerülhet.
A Szolgáltató elfogadja, és magára nézve kötelezőnek tekinti az Internet használata kapcsán kialakult és nemzetközileg elfogadott Hálózathasználati Elveket (AUP – „Acceptable Use Policy”), amelyek Magyarországon az Internet Szolgáltatók Tanácsa tesz közzé és vizsgál felül rendszeresen. A Hálózathasználati Elvek a xxxx://xxx.xxxx.xx/xxxx/xxx.xxxx címen érhetőek el az interneten, valamint a jelen ÁSZF 9. számú mellékletét képezik.
Amennyiben az Előfizető megszegi a ÁSZF 9. sz. mellékletét képző Hálózathasználati Elveket, abban az esetben a Szolgáltató az Előfizető szolgáltatását korlátozza, amely korlátozás a jelen pont értelmében a jogsértő tevékenységgel érintett szolgáltatásrész WEB tárhely; e-mail szolgáltatás Xxxxxxxxx általi használatának felfüggesztését, és/vagy az Előfizető által igénybe vett Internet- hozzáférési csomaghoz rendelt adatátviteli sebesség kikapcsolását jelenti.
Amennyiben az Előfizető bármely, a jelen ÁSZF-ben vagy annak 9. számú mellékletét képező Hálózathasználati Elvekben meghatározott tiltott cselekményt követ el, - ideértve azt az esetet is, amikor ugyan nem az Előfizető a közvetlen elkövető, de az Előfizető gépének felhasználásával követik el a jelen pontban foglalt tiltott tevékenység valamelyikét -, a Szolgáltató azonnal korlátozza az Előfizető hálózati hozzáférését és felszólítja a fenti tevékenység 3 (három) napon belüli megindokolására vagy a fenti tevékenységtől történő tartózkodásra, a jogkövetkezmények feltüntetésével.
A jelen ÁSZF értelmezése szempontjából tiltott Internet használatnak minősül az is, ha az Előfizető nem a Szolgáltató által az Előfizetői szerződés alapján a részére biztosított végberendezés felhasználásával vagy más Előfizető felhasználói nevének és jelszavának felhasználásával kísérli meg a szolgáltatás igénybevételét (pl: router elregisztrálás).
5.2. pont szerinti esetkör kapcsán a Szolgáltató Internet szolgáltatása osztott erőforrásokra épül. Ezeknek az erőforrásoknak a túlzott (indokolatlan mértékű) igénybe vétele vagy ezekkel való visszaélés, akár egy Előfizető részéről is, minden más felhasználó számára negatív hatást válthat ki. A hálózati erőforrásokkal való visszaélések leronthatják a hálózat teljesítményét. A fentiek figyelembe vételével a Szolgáltató túlzott mértékű használatnak tekinti azt az esetet, amikor az
Előfizető adatforgalma adott hónapra nézve a több száz 1 Terabyte forgalmi mennyiséget meghaladja (extrém használat).
Az extrém használat meghatározására a Szolgáltatónak a sávszélességgel való gazdálkodása, és ezáltal a szolgáltatás minőségének fenntartása miatt van szüksége. A Szolgáltató a szolgáltatás megfelelő minőségét nem tudja biztosítani, ha hálózatát az Előfizetők túlterhelik. Extrém használat valósul meg, ha bármely hónap első és utolsó naptári napja között számított adatforgalom átlaga a 1 Terabyte adatmennyiséget meghaladja.
Amennyiben az Előfizető az extrém használatnak minősülő adatmennyiség 80%-át eléri, a Szolgáltató erről e-mail formájában értesíti az Előfizetőt, a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel, és egyúttal felhívja a szerződésszegő magatartástól való tartózkodásra.
Ha a hozzáférési pont forgalma meghaladja az extrém használatnak minősülő átvitt adatmennyiséget, akkor a Szolgáltató az adott Előfizetői hozzáférési ponton keresztüli adatforgalom sebességét a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint jogosult korlátozni. Amennyiben az Előfizető a szerződésszegést a Szolgáltató jogkövetkezményekre történő felhívása esetén sem szünteti meg, a Szolgáltató a szerződést felmondhatja.
A Szolgáltatás korlátozása a jelen pont alkalmazása szempontjából az Előfizető által igénybe vett Internet hozzáférési csomaghoz rendelt adatátviteli sebesség maximum 90%-os lassítását, azaz a rendelkezésre álló sávszélesség csökkentését jelenti.
Amennyiben az Előfizető közreműködő Szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe, az Előfizetői hozzáférést biztosító Szolgáltató a közreműködő Szolgáltató megkeresése esetén is korlátozhatja az Előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltatás igénybevételét, ha 5.2. pontjában meghatározott feltételek az Előfizető által – a Szolgáltató választás bevezetésének és alkalmazásának feltételeiről szóló jogszabály szerint – választott közreműködő Szolgáltató vonatkozásában állnak fenn.
A korlátozás a megtévesztés esetét kivéve, valamint – amennyiben az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy egyedi Előfizetői szerződés keretében vesz igénybe az 5.2. pontjában szabályozott díjtartozás esetét kivéve – a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki.
A Szolgáltatás korlátozása az Előfizető által igénybe vett Internet-hozzáférési csomaghoz rendelt adatátviteli sebesség maximum 1 Mbps történő lassítását, a rendelkezésre álló sávszélesség csökkentését jelenti.
Amennyiben az Előfizető a szerződésszegést a Szolgáltató jogkövetkezményekre történő felhívása esetén sem szünteti meg, a Szolgáltató jogosult a szerződést felmondani.
Ha az Előfizető az 5.2. pont szerinti korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató köteles az Előfizető kérésétől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni.
A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltatót kötbérfizetési kötelezettség terheli a 7.5. pont szerint.
A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a 1. sz. mellékletben feltüntetett díjat számít fel.
5.3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS FELFÜGGESZTÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI
A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató az Eht. 134.
§ (7) bekezdésében foglaltak szerint nem mondja fel az Előfizetői szerződést, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapra felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számíthat fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató
a szolgáltatás felfüggesztése időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az Előfizetői szerződést felmondhatja (Eszr. 19. § (4) bekezdés).
A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel felmondani, és ennek tartamára a szolgáltatást felfüggeszteni, amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette (Eszr. 19. § (5) bekezdés).
6. ÜGYFÉLKAPCSOLAT, HIBAELHÁRÍTÁS, PANASZKEZELÉS, JOGVITÁK:
6.1. HIBABEJELNTÉSEK KEZELÉSE, FOLYAMATA, A VÁLLALT HIBAELHÁRÍTÁSI HATÁRIDŐ, A HIBABEJELENTÉSEK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉRE ÉS A HIBA ELHÁRÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS
Hibabejelentés: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatás nem Előfizetői szerződés szerinti teljesítésével (hibás teljesítés), így különösen a szolgáltatás csökkent minőségével vagy igénybevételi lehetőségének megszűnésével kapcsolatos.
A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani. A Szolgáltató a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a Szolgáltatónál felmerülő (javítási, kiszállási) költséget és a hiba behatárolása, valamint elhárítása céljából az Előfizető helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az Előfizetőre.
A hiba bejelentésétől a szolgáltatást érintő hiba kijavításáig eltelt idő nem haladhatja meg -vis maior kivételével- a 72 órát.
6.1.1. A HIBA BEJELENTÉSE, A HIBABEJELENTÉSEK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉRE ÉS A HIBAELHÁRÍTÁSRA VONATKOZÓ ELJÁRÁS
A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíteni, és az adatkezelési szabályok betartásával egy évig megőrizni.
Az Előfizető vagy az érdekkörében eljáró más személy az előfizetői szolgáltatás meghibásodását az ÁSZF 1.3. pontjában szereplő elérhetőségeken jelentheti be:
- a Szolgáltató ügyfélszolgálatán személyesen vagy telefonon,
- a Szolgáltató ügyfélszolgálathoz küldött levelében vagy elektronikus levélben teheti meg.
A Szolgáltató a hibabejelentést visszaigazolja és nyilvántartásba veszi az Előfizető bejelentése alapján, mely nyilvántartás az alábbiakat tartalmazza:
a) az Előfizető nevét, értesítési címét, telefonszámát vagy más elérhetőségét,
b) az Előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, az előfizetői szerződésszámot,
c) a hibajelenség leírását,
d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra),
e) hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,
f) a hiba okát,
g) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát),
h) az Előfizető értesítésének módját és időpontját, ezen belül is különösen az Előfizető bejelentésének visszaigazolásáról, valamint a g) pontban foglaltakról történő értesítések módját és időpontját.
A Szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az Előfizetőt értesíteni az alábbiakról:
- további helyszíni, az Előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet),
- ha a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a Szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
Nem köteles a Szolgáltató 48 órán belül a hibabehatároló eljárás eredményéről értesíteni az Előfizetőt, amennyiben a valós, a szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba elhárításához nem szükséges helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat.
Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges, a hozzájárulást a Szolgáltatónak a hibabejelentéstől számított 48 órán belül meg kell kérnie. A hozzájárulás beszerzésének ideje nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe. A Szolgáltató a hibabejelentéstől számított 48 órán belül köteles az Előfizetőt a hozzájárulás szükségességéről és okáról, valamint arról értesíteni, hogy a hozzájárulás beszerzésének ideje nem számít be a hiba kijavításának 72 órás határidejébe.
A szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet.
Abban az esetben, ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges és a Szolgáltató által a 6.1.1. pont szerinti értesítésben az arra javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe. Akkor, ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidő a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik.
A Szolgáltató a hibaelhárítás megkezdéséről csak akkor köteles az Előfizetőt előzetesen értesíteni, ha a hiba elhárításához az Előfizető helyiségébe szükséges bejutni.
A hibabejelentés akkor minősül megtettnek és a határidők számítása szempontjából kezdő időpontnak, amikor abból megállapítható a beazonosítható Előfizetőtől való származása, valamint a hibajelenség megjelölése, leírása. Közvetlen írásbeli értesítésnek minősül a hibaelhárításkor a munkalap Előfizető részére történő átadása és az átadás Xxxxxxxxx általi elismerése is.
Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló Szolgáltatói értesítéstől számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló Szolgáltatói értesítéstől az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.
Nem minősül valós hibának az, ha az Előfizetővel szemben a szolgáltatás korlátozására került sor és a korlátozásról a Szolgáltató az Előfizetőt a hibabejelentéskor tájékoztatta.
6.1.2. A SZOLGÁLTATÓ HIBÁS TELJESÍTÉSE
A Szolgáltató hibás teljesítésének minősül: Szolgáltató érdekkörében, neki felróható okból felmerülő műszaki üzemeltetési zavarból keletkező, az egyedi szolgáltatásminőségi célérték alulteljesítését eredményező minőségromlás.
A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles a 7.4. pont szerinti módon és mértékben:
- a 6.1. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig,
- a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra.
Nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének:
a) a hiba az Előfizető érdekkörében vagy vis maior ok (lásd 5.1.2. pont) miatt keletkezett, vagy a hibát nem vagy utólag, a hiba Szolgáltató általi elhárítása után jelentették be, illetve ha az Előfizető az alapvetően biztosított Szolgáltatás minőségétől eltérő Szolgáltatást, illetve szolgáltatási feltételek teljesítését várja el,
b) a hibát az Előfizető által használt, a jogszabályi előírásoknak vagy szabványoknak nem megfelelő végberendezés, az Előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó előfizetői tulajdonú vezetékszakasz, előfizetői tulajdonú hálózat, vagy végberendezés okozta,
c) a hibát a szolgáltatói tulajdonú végberendezés nem rendeltetésszerű használata okozta,
d) a hiba az ÁSZF-ben vállalt határidőben elhárításra került,
e) a hiba azért nem volt elhárítható, mert az Előfizető nem biztosította a hibaelhárítás lehetőségét az Előfizetői hozzáférési pontnak helyt adó ingatlanon, vagy ingatlanrészen (így különösen nem felel meg a biztonságos munkavégzés követelményeinek), feltéve, hogy a hiba elhárításához szükséges bejutni arra az ingatlanra, ingatlanrészre, ahol az Előfizető által használt előfizetői hozzáférési pont található,
f) a hiba az Előfizető által igénybe vett más szolgáltató nem szerződésszerű teljesítéséből ered. Ha az Előfizető a Szolgáltató hálózatán keresztül más szolgáltató információ-, vagy tartalomszolgáltatását veszi igénybe, a Szolgáltató csak az összeköttetés biztosításáért vállal felelősséget.
g) Az Előfizető az ÁSZF 8. sz. mellékletében vállalt szolgáltatás minőségétől eltérő szolgáltatás vagy szolgáltatási feltételek teljesítését várja el.
h) Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
i) A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
6.1.3. ELŐFIZETŐI KÖTELEZETTSÉGEK A HIBABEJELENTÉS ÉS HIBAELHÁRÍTÁS SORÁN
A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető köteles a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni, ha észleli, hogy a Szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, melyek abból kifolyólag merülnek fel, hogy az Előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti.
A Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit az Előfizető köteles biztosítani a szerződés időtartama alatt.
Az Előfizető a hibaelhárítás során köteles a Szolgáltatóval együttműködni, továbbá a felek által előzetesen egyeztetett időpontban a hiba behatárolása és elhárítása során Szolgáltató a hálózathoz, a szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, és a szolgáltatás igénybevételéhez
szükséges műszaki berendezések megfelelő módon történő üzembehelyezéséhez biztosítja az Előfizető helyiségébe történő belépést.
A hiba behatárolásához az Előfizetőnek együtt kell működnie a Szolgáltatóval, hogy a hiba megfelelően behatárolható legyen. A hibabejelentés során, ha az Előfizető nyilvánvalóan téves, megtévesztő tartalmú válaszokat ad a hibabejelentés során, ami alapján a Szolgáltató a hiba forrását tévesen a saját szolgáltatása körében állapítja meg, az Előfizető a téves hibabejelentést köteles megtéríteni, továbbá a helyszínen történő elhárítás esetén a Díjszabásban szereplő kiszállási díjat megfizetni.
Amennyiben a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozó okból (a csatlakoztatott végberendezés illetve az Előfizető által üzemeltetett saját belső hálózati szakasz vagy azok beállítási hibája miatt) merült fel, a Szolgáltató értesíti az Előfizetőt a szükséges intézkedések megtételéről, a hiba elhárítására ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles, azonban - amennyiben a Szolgáltató tevékenységi köre és kapacitása azt lehetővé teszi- egyedi megállapodás szerinti díjazásért elvégezheti. Az Előfizető nem jogosult a hálózatot érintő javítási vagy karbantartási munkálatokat önmaga végezni, vagy a Szolgáltatón kívüli személlyel végeztetni.
Amennyiben a hibakivizsgálás vagy elhárítás során megállapításra kerül, hogy az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező hálózatot vagy hálózati berendezést az Előfizető önmaga kívánta javítani vagy a javításra harmadik személyt vett igénybe és ezzel a Szolgáltatónak kárt okozott, úgy köteles az okozott kárt (beleértve a más Előfizetőket is érintő hibaelhárítás meghiúsításából eredő kárt is), valamint a hibaelhárítással kapcsolatban felmerült költséget a Szolgáltató részére megtéríteni a Díjszabásban meghatározottak szerint.
A Szolgáltató által felszerelt, a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért az Előfizető a jogviszony alatt köteles helyt állni a Díjszabásban meghatározottak szerint.
Abban az esetben, ha a Szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az Előfizetőnek az ÁSZF-ben, illetve vonatkozó mellékleteiben meghatározott valamely magatartása a szerződés Szolgáltató általi felmondására adhat okot, Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ben, illetve mellékleteiben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a Szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az Előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.
Az Előfizető kiszállási díj fizetésére köteles a 1. sz. mellékletben megjelölt mértékben:
a) a Szolgáltató helyszíni vizsgálat alapján megállapítja, hogy a hiba oka az Előfizető érdekkörébe tartozik,
b) a helyszínen végezhető javítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, azonban az Előfizető az ingatlanba való bejutást vagy az Előfizetői hozzáférési ponthoz való jutást nem biztosította,
c) az Előfizető téves vagy megtévesztő vagy nem valós hibára irányuló bejelentést tett,
d) a hiba nem a Szolgáltató érdekkörében merült fel.
Amennyiben az Előfizető kéri és a Szolgáltató azt teljesíteni tudja a feltételek adottsága miatt, úgy a Szolgáltató a hibabejelentés nyilvántartásba vételétől számított 12 órán belül megkezdi a helyszíni hibaelhárítást a 1. sz. mellékletben megjelölt mértékű expressz kiszállási díj ellenében.
6.2. AZ ELŐFIZETŐ JOGAI AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS HIBÁS TELJESÍTÉSE ESETÉN
Az Előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy 1 alatt évülnek el, amelyet az Előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.
Az Előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.
Az Előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja:
- a hibabejelentéssel kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.1. pontja,
- a panaszokkal kapcsolatos eljárást az ÁSZF 6.3. pontja tartalmazza. Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.3. és 7.4. pont tartalmazzák.
Előfizető jogosult az ÁSZF 6.6. sz. pontja szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni Szolgáltatóval szemben, ha díjreklamációja elintézésével kapcsolatos panasza, kötbérigénye elintézésével kapcsolatos panasza, kártérítési igénye elintézésével kapcsolatos panasza, továbbá egyéb jogvita vagy jogvitás helyzet esetén.
A Szolgáltató az Előfizetővel szembeni igényével, valamint az Előfizetővel szembeni egyéb jogvitája vagy jogvitás helyzete esetén jogosult az ÁSZF 6.6. sz. pontja szerinti illetékes szervezetek vagy hatóság(ok) vizsgálatát kérni, amennyiben a szervezetnek vagy hatóságnak van hatásköre az ügy elbírálására.
Az Előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tárgyában (kérelemmel, bejelentéssel) a hírközlési hatóság eljárása a hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezésétől számított hat hónapon belül kezdeményezhető.
Amennyiben a kérelmező a jelen pontban foglalt hatósági eljárás kezdeményezésére okot adó körülmény bekövetkezéséről csak később szerzett tudomást, vagy a kérelem, bejelentés előterjesztésében akadályoztatva volt, úgy a jelen pontban foglalt határidő a tudomásszerzéstől vagy az akadály megszűnésével veszi kezdetét. Az Előfizetői szerződéssel kapcsolatos hatósági ügy tekintetében egy éven túl hatósági eljárás nem kezdeményezhető, e határidő jogvesztő.
Az Előfizetői jogviszonyból eredő esetleges jogvitákra a felek kikötik a Szolgáltató székhelye szerinti bíróságok kizárólagos illetékességét.
6.3. AZ ELŐFIZETŐI PANASZOK KEZELÉSE, FOLYAMATA (DÍJREKLAMÁCIÓ ÉS KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNYEK INTÉZÉSE)
6.3.1. AZ ELŐFIZETŐI PANASZOK KEZELÉSE
Előfizetői panasz: előfizetői szerződés alapján igénybevett elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával összefüggésben az előfizető által tett olyan bejelentés, amely az előfizetőt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek.
Előfizetőnek a szolgáltatással kapcsolatos észrevételével, problémájával az ügyfélszolgálat foglalkozik, ahol az Előfizetők hibabejelentést tehetnek, a szolgáltatással kapcsolatban információt kérhetnek, telefonon, elektronikus úton vagy írásban A panasz bejelentési eljárásra a 6.1 pontban foglaltak az irányadók. A reklamációt a jelen ÁSZF 1.2 pontjában megadott valamennyi ügyfélszolgálati elérhetőségen meg lehet tenni. Szolgáltató a panaszt 30 napon belül kivizsgálja, és ennek eredményéről az Előfizetőt értesíti. Abban az esetben, ha a bejelentés, panasz kivizsgálására (pl. harmadik fél bevonása miatt) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató – a 30 napon belül – köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról.
A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha az Előfizető a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, s annak egy másolati példányát az Előfizetőnek átadni. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát köteles az Előfizetőnek átadni.
Az írásbeli panaszt a Szolgáltató 30 napon belül köteles írásban, érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. A Szolgáltató a jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
Telefonon közölt panasz esetén, ha a beszélgetésről készült hangfelvétel tartalmazza az előírt tartalmi elemeket, a jegyzőkönyv felvétele az előfizető beleegyezésével mellőzhető. A telefonos ügyfélszolgálaton történő Panasz bejelentése az Előfizető azonosításával lehetséges. Az Előfizető azonosítása a 6.4.3 pont alapján történik.
Az Szolgáltató köteles az Előfizetőt az ügyfélszolgálatán közzétéve, internetes honlapján, valamint az Egyedi előfizetői szerződésben tájékoztatni:
• előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentéseket, panaszokat milyen feltételek szerint teheti meg a Szolgáltatónál, az egyes fogyasztóvédelmi szerveknél, illetve illetékes hatóságoknál,
• Ügyfélszolgálatához érkező egyes panaszokat mennyi időn belül fogja kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről mennyi időn belül értesíti az Előfizetőt,
• előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az Előfizető mely
• fogyasztóvédelmi szervekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat.
Az Előfizető - amennyiben vitatja a Szolgáltatónak a hibás teljesítéssel kapcsolatos állásfoglalását - a hírközlési hatósághoz fordulhat annak figyelembe vételével, hogy a hírközlési hatóságnak díjvita elbírálására nincs hatásköre, arra az illetékes bíróság jogosult.
A Szolgáltató az Előfizetőre (illetve felhasználóra) vonatkozó, a panasz elintézéséhez szükséges és ahhoz kapcsolódó adatokat (beleértve a számlázási és forgalmazási jogviták elintézéséhez szükséges adatokat is) akkor bocsátja a hatóság rendelkezésére, ha az Előfizető az eljárásban ügyfélként vesz részt, és a hatóság a megkeresésében nyilatkozik az adatkérés jogalapjáról és céljáról.
A Szolgáltató az Előfizetőre vonatkozó, a panasz elintézéséhez szükséges és ahhoz kapcsolódó adatokat akkor bocsátja a hatóság rendelkezésére, ha az Előfizető az eljárásban ügyfélként vesz részt, és a hatóság a megkeresésében nyilatkozik az adatkérés jogalapjáról és céljáról.
6.3.2. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
A Szolgáltató nem foglalkozik érdemben azon Előfizetői bejelentésekkel/megkeresésekkel, melyek formájuknál vagy tartalmuknál (pl. témájuknál, hangvételüknél vagy érthetőségüknél) fogva alkalmatlanok az azokon alapuló bejelentések, megkeresések kivizsgálására és megválaszolására, továbbá amelyekből nem azonosítható a Szolgáltatóval vagy az általa nyújtott Szolgáltatással kapcsolatos probléma.
Az Előfizető vállalja, hogy az Előfizetői szerződés keretében igénybevett Szolgáltatás használata során, különösen az ügyfélszolgálat igénybevételekor, továbbá az Előfizetői bejelentések megtétele során tartózkodik a zaklató, a közízlést és az emberi méltóságot sértő magatartástól. Az Előfizető tudomásul veszi továbbá, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során tekintettel kell lennie más Előfizető nyugalmára, a Szolgáltató egyéb Előfizetőit nem zaklathatja, akadályozhatja vagy korlátozhatja a Szolgáltatás igénybevételével.
6.3.3. DÍJREKLAMÁCIÓ
Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi és szóbeli bejelentés esetén lehetőleg azonnal, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja és megválaszolja. Előfizető a kifogását szóban, írásban, e-mailben és telefonon nyújthatja be. A Szolgáltató a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az Előfizetői szerződést díjtartozás miatt a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint felmondani.
Ha az Előfizető a Szolgáltató által követelt díj összegszerűségét vitatja, a Szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy a hálózata az illetéktelen hozzáféréstől védett és számlázási rendszere zárt, a díj számlázása, továbbá megállapítása helyes volt. Ha a Szolgáltató számlázási rendszerének zártságát a miniszter által kijelölt tanúsító szervezet tanúsította, a Szolgáltató akkor is jogosult a szerződést díjtartozás miatt felmondani, ha az Előfizető a Díjreklamációt a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be. Ilyen esetben a díjfizetési határidő a Díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával akkor sem hosszabbodik meg, ha a Szolgáltató a Díjreklamációt öt napon belül nem utasítja el (Eht.
138. § (5) bekezdés).
A Szolgáltató jogosult a 6.2. pont szerinti, valamint a díjreklamációra vonatkozó nyilvántartást egységes nyilvántartásként kezelni.
Ha az Előfizető a díjreklamációt a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be a Szolgáltatóhoz, és a díjreklamációt a Szolgáltató nem utasítja el annak nyilvántartásba vételét követő 5 napon belül, a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik. Egyéb esetben az Előfizető a vitatott díj eredeti fizetési határidőre történő megfizetésére köteles és a díjreklamációnak a vitatott díjon (díjtételen) kívüli díjakra nincs halasztó hatálya. A Szolgáltató a számla esedékességétől számított 1 éven túl Díjreklamációt nem fogad el.
Ha a Szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a díjreklamáció elbírálásától számított 30 napon belül – az Előfizető választása szerint – a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy a díjkülönbözetet és annak kamatait az Előfizető részére egy összegben visszafizeti. A díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az Előfizetőt megillető kamat mértéke azonos a Szolgáltatót az Előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértékével.
Ha a Szolgáltató a reklamációnak csak részben ad helyt, Szolgáltató a vitatott összegnek arra a részére vonatkozóan, amellyel kapcsolatban a reklamációt elutasította, új számlát küld előfizetőnek, amelyet Előfizető a számlán megjelölt határidőn belül köteles kiegyenlíteni. A fennmaradó összeg vonatkozásában a számlareklamáció elfogadására vonatkozó fenti rendelkezések az irányadóak.
Ha az Előfizető egy már befizetett számla összege ellen reklamál – erre az Eht. 143. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel csak a számla teljesítését követő egy éven belül van lehetősége
–, és ha a reklamáció megalapozott, akkor a Szolgáltató a tévesen felszámított összeget a fizetési határidőtől számított kamatokkal együtt köteles visszafizetni az Előfizető részére.
Amennyiben az Előfizető számlareklamációja nem volt megalapozott, úgy az Előfizető köteles a számla összegét, valamint a számla fizetési határidejétől számított késedelmi kamatot a Szolgáltató számlájára befizetni.
Ha az Előfizető a Díjreklamáció során a nem vitatott összegről kiállított új számlát befizette, a vitatott összeget a díjvita jogerős lezárásáig nem kell befizetnie, feltéve, hogy a jogorvoslati eljárást az Előfizető a Szolgáltató Díjreklamáció elutasítását tarlamazó értesítést követő 15 napon belül megindította, és erről a kérelem másolatának egyidejű megküldésével a Szolgáltatót értesítette. Abban az esetben, ha az Előfizető Díjreklamácója nem volt megalapozott, az Előfizető a számla
összegét, továbbá a számla fizetési határidejétől számított késedelmi kamatot köteles megfizetni a Szolgáltatónak.
Az Előfizetőnek a Szolgáltató vizsgálati eredményeit is tartalmazó értesítés kézhezvételét követően 30 nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy írásban bejelentse:
a) nem fogadja el a szolgáltatónak a számla helyességére vonatkozó bizonyítékait, illetve
b) a vizsgálat eredményeinek megfelelő, a következő esedékes számlán szereplő összeget, mely az esetleges késedelmi kamatokat is tartalmazza, a számlán feltüntetett határidőig nem egyenlíti ki.
E bejelentés, illetve a tartozás megfizetésének elmaradása esetén a Szolgáltató - a díjtartozásra vonatkozó szabályok egyidejű alkalmazása mellett - a tartozás behajtása érdekében peres eljárást kezdeményezhet.
Ha az Előfizető a reklamált havi számlát követően esedékes díjakat sem egyenlíti ki, akkor a díjmegfizetés elmaradása esetére vonatkozó eljárás szerint – feltéve, hogy a szolgáltatás korlátozásának feltételei fennállnak, - a Szolgáltató az Előfizető kimenő forgalmát a reklamáció jogerős elbírálásáig korlátozhatja.
Az Előfizető kérésére a Szolgáltatónak az adatkezelési szabályok figyelembe vételével biztosítania kell, hogy az Előfizető a kezelt adatok törléséig díjmentesen megismerhesse az általa fizetendő díj számításához szükséges számlázási adatokra vonatkozó kimutatást. Az Előfizető kérésére a Szolgáltató ezen adatokat 12 havonta legfeljebb egy alkalommal köteles díjmentesen átadni. Az Előfizetők részére a 12 hónapon belüli második alkalomtól a Szolgáltató az adatok szolgáltatásért az ÁSZF 1. sz. mellékletében meghatározott adminisztrációs díjat számíthat fel. Amennyiben az Előfizető az adatokat nyomtatott formában vagy tartós adathordozón kéri, úgy az adminisztrációs díj tartalmazza a nyomtatás vagy adathordozó költségét is.
6.4. AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT MŰKÖDÉSE, AZ ÜGYFELEK SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL VÁLLALT KISZOLGÁLÁSI IDEJE
6.4.1. AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT MŰKÖDÉSE
Az előfizetői szolgáltatást nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltató köteles az előfizetői és felhasználói bejelentések intézésére, panaszok kivizsgálására és orvoslására, az előfizetők és felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtetni telefonhálózaton történő eléréssel, lehetőség szerint internetes eléréssel, valamint az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben, melyek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontjai tartalmazzák.
A telefonos ügyfélszolgálat elérhetőségének biztosítása keretében a Szolgáltató az esetek 70%-ában az ügyfélszolgálatra érkező hívások esetén, a hívás megkezdésétől számított legfeljebb 60 másodpercen belül ügyintéző bejelentkezését biztosítja (Eszr. 12. § (1) bekezdés e) pont).
A Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, panaszokat, valamint a Szolgáltató és az Előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint a Szolgáltatónak rögzítenie kell, és visszakereshető módon legalább egy évig meg kell őriznie.
A Szolgáltató a telefonos ügyfélszolgálatra érkezett hívásokról hangfelvételt készít, amelyről a hívó felet minden esetben a hangrögzítést megelőzően tájékoztatja (Eht. 138. § (10); Eszr. 25. § (1) bekezdések). Ha a hívó fél a hangrögzítéshez nem járul hozzá, akkor az adott előfizetői bejelentésre csak az ügyfélszolgálati irodában van lehetőség.
A telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői panaszról és hibabejelentésről a szolgáltató köteles hangfelvételt készíteni, egyedi azonosítószámmal kell ellátnia, amelyet visszakereshető módon – kivételével a hibaelhárítással kapcsolatos valamennyi adatot - a bejelentés időpontjától számítva 5 évig köteles megőrizni. (Fgytv. 17/B. §)
Az Előfizető kérésére a Szolgáltató köteles a hibabejelentésről és az előfizetői panaszról készült hangfelvétel Előfizető általi visszahallgatását a szolgáltató ügyfélszolgálati helyiségében biztosítani, továbbá a hangfelvétel másolatát a Szolgáltató köteles az Előfizető kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A szolgáltató a hangfelvétel kiadását az előfizető azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. Az előfizető részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani.
6.4.2. AZ ELŐFIZETŐ AZONOSÍTÁSA
Az Előfizetőt az előfizetői szerződésből eredő jogok gyakorlásánál a Szolgáltató a következők szerint azonosíthatja:
a) a Szolgáltató rendelkezésére álló, az Előfizetővel és a Szolgáltatással kapcsolatos személyes, illetve szolgáltatási adatok alapján történő azonosítással,
b) a Szolgáltató Ügyfélkapuján történő bejelentkezés az Ügyfélazonosító és az ahhoz tartozó jelszóval történik.
Sikeres azonosítás esetén a Szolgáltató az azonosított személyt Előfizetőnek tekinti.
Ha az Előfizető jelszava az Előfizetőnek felróhatóan illetéktelen személy tudomására jut az ebből eredő károkért a Szolgáltató felelősséget nem vállal, azokért kizárólag az Előfizető felel.
6.5. A TUDAKOZÓ SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELE
A jelen ÁSZF hatálya alatt nyújtott szolgáltatások vonatkozásában nem értelmezhető.
6.6. TÁJÉKOZTATÁS A SZOLGÁLTATÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ JOGVITÁK PERES ÉS PEREN KÍVÜLI KEZDEMÉNYEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉRŐL ÉS FELTÉTELEIRŐL, A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETHEZ VALÓ FORDULÁS JOGÁRÓL, AZ ELJÁRÁSRA JOGOSULT HATÓSÁGOK, BÉKÉLTETŐ TESTÜLET ÉS EGYÉB SZERVEZETEK MEGNEVEZÉSE, ELÉRHETŐSÉGEIK (CÍM, TELEFONSZÁM, EGYÉB ELÉRHETŐSÉG) FELTÜNTETÉSE
Tájékoztatás a szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogoult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőségek) feltüntetése.
Az Előfizető a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése érdekében panaszával az alábbi hatóságokhoz fordulhat:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00-00.
Levelezési cím: 1525 Budapest, Pf. 75.
Telefon: x00 0 000 0000 E-mail: xxxx@xxxx.xx
Központi ügyfélszolgálat: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000. Telefon: x00 0 000 0000
Média- és hírközlési biztos
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0.
Levelezési cím: 1433 Budapest, Pf. 198.
Telefon: x00 0 000 0000
Fax: x00 0 000 0000
Web: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx
Fogyasztóvédelmi hatóságok:
Budapest Főváros Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztály
Címe: 1051 Budapest, Sas u. 19. III.em. Telefon: x00 0 000 0000
E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxxx@xxxx.xxx.xx
Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztály
Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Telefon: x00 0 000 0000
E-mail: xxxxxxx.0.xxx@xxxx.xxx.xx
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége
Cím: 5000 Szolnok, Xxx Xxxxx u. 35-37. Levelezési cím: 5001 Szolnok, Pf. 218.
Telefon: x00 00 000 000
Fax: x00 00 000 000
E-mail: xxxxxxx_xxx_xxxxxxx@xxx.xx
Ceglédi Járási Hivatal Hatósági Osztály
Cím: 0000 Xxxxxxx xxx 0.
Telefon: x00 00 000 000
E-mail: xxxxxx.xxxxxxx@xxxx.xxx.xx
Gazdasági Versenyhivatal
0000 Xxxxxxxx X., Xxxxxxxxx xxxx 0.
Levélezési cím: 1391 Budapest 62., Pf. 211.
Telefon: x00 0 000 0000
Fax: x00 0 000 0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője
Xx. Xxxxxxxxx Xxxxx
0000 Xxxxxx, Xxxxxxx xxx 0.
Telefon: 00 00 000 000
Fax: x00 00 000 000
Az első fokon illetékes bírósági fórum:
Ceglédi Járásbíróság
0000 Xxxxxx, Xxxxxxx xxx 0.
Levelezési cím: 2701 Cegléd, Pf. 52.
Telefon: x00 00 000000
Tel/Fax: x00 00 000000
Fax: x00 00 000000
E-mail: xxxxxxx@xxxxxx.xxxxxxx.xx
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban. [Fgytv. 18.§ (1)]
Budapesti Békéltető Testület
1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefon: x00 0 000 0000
Fax: x00 0 000 0000
E-mail: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx
Pest Megyei Békéltető Testület
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0--0.
Telefon: x00 0 000 0000
Fax: x00 0 000 0000
Fogyasztóvédelmi ügyben általában:
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx xxxxxx xxxx 000. Telefon: x00 0 000 0000
7. DÍJAK, DÍJSZABÁS, DÍJFIZETÉS, SZÁMLÁZÁS, KÁRTÉRÍTÉS, KÖTBÉR:
7.1. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOKÉRT FIZETENDŐ DÍJAK MEGHATÁROZÁSA, MÉRTÉKE, ENNEK KERETÉBEN AZ EGYSZERI, RENDSZERES ÉS FORGALMI DÍJAK, A 20/A. § SZERINTI INTERNET - HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁST IS TARTALMAZÓ SZERZŐDÉS ESETÉN KÜLÖN FELTÜNTETVE AZ INTERNET – HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁS DÍJÁT, DÍJAZÁSI IDŐSZAKOK, DÍJCSOMAGOK, HIBAJAVÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ DÍJAK, KEDVEZMÉNYES FELTÉTELEKRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK, IDEÉRTVE A KEDVEZMÉNY IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES MINIMÁLIS HASZNÁLATRA VAGY IDŐTARTAMRA VONATKOZÓ BÁRMELY KÖVETELMÉNYT, AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, MÓDOSÍTÁSA, A SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSE, KORLÁTOZÁSA ALKALMÁVAL ESEDÉKESSÉ VÁLÓ DÍJAK, DÍJAZÁSI FELTÉTELEK, IDEÉRTVE A VÉGBERENDEZÉSSEL KAPCSOLATOS KÖLTSÉGSZÁMÍTÁST, DÍJ VISSZATÉRÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGET IS, A DÍJFIZETÉS ÉS SZÁMLÁZÁS MÓDJA, RENDSZERESSÉGE, A SZÁMLÁK KÉZBESÍTÉSÉNEK IDŐPONTJA, MINDEN EGYÉB DÍJ
7.1.1. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS ALAPJÁN NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOKÉRT FIZETENDŐ DÍJAK
Az Előfizetői szerződés alapján nyújtott szolgáltatásokért:
- egyszeri díjat
- havi előfizetési díjat
- egyéb szolgáltatási díjat kell fizetni.
A részletes díjszabást az ÁSZF 1. sz. melléklete (Internet szolgáltatás díjszabás) tartalmazza. Az olyan berendezés vagy szolgáltatás díját, amelyre a Díjszabás díjtételt nem tartalmaz, a Szolgáltató esetenként állapítja meg. A havi előfizetési díjak és az előfizetési díj jellegű díjak, illetve az előre fizetéses (kártyás) szolgáltatások díja előre, az egyszeri díjak pedig utólag esedékesek. Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtása során a jelen ÁSZF-be foglalt bármely kötelezettségének teljesítésére alvállalkozót igénybe venni, amely alvállalkozó teljesítéséért Szolgáltató úgy felel, mintha a teljesítést maga végezte volna.
Szolgáltató jogosult a szolgáltatásának teljesítésével kapcsolatban felmerült közvetített szolgáltatást az Előfizető részére más szolgáltatásokkal együtt továbbszámlázni. A Szolgáltató a közvetített szolgáltatás tényét a számlában egyértleműen feltünteti.
A díjmelléklet szerinti díjak az általános forgalmi adó mértékének változása esetén automatikusan megfelelően módosulnak.
A számla előállításakor a Szolgáltató a számla végösszegét – függetlenül a fizetés módjától –forintra kerekíti a matematika szabályai szerint.
Szolgáltató jogosult egy számlát kiállítani valamennyi szolgáltatásról abban az esetben, ha az Előfizető több szolgáltatást vesz igénybe egy hozzáférési ponton.
A Szolgáltató által nyújtott egyes kedvezmények igénybevételének feltétele lehet határozott időtartamú előfizetői szerződés megkötése. Határozott tartamú előfizetői szerződés esetén az Előfizető a Szolgáltaó által biztosított kedvezményes feltételekre (pl. díjcsomagokra vonatkozó kedvezmény, belépési díj kedvezmény ...stb.) tekintettel vállalja, hogy az előfizetői szerződés határozott időtartamán belül az előfizetői szerződést nem szünteti meg, annak megszüntetésére a Szolgáltató részéről az Előfizetőnek felróható okból nem kerül sor, az Előfizető oldalán felmerülő oknak számít a Szolgáltató részéről az Előfizető díjtartozása miatt történő felmondás. Amennyiben a határozott időtartam alatt fenti okokból kerül sor a szerződés megszűnésére, az Előfizető az egyedi előfizetői szerződésben meghatározott mértékű kötbér megfizetésére köteles.
A Szolgáltató önállóan dönthet a kedvezményekről, meghatározott idejű, illetve meghatározott területi hatályú akciókról, amelyek a díjakat csökkenthetik, vagy más előnyöket biztosíthatnak. A Szolgáltató ezek nyilvánosságát a 1. számú mellékletben történő rögzítéssel biztosítja. A Szolgáltató egyedi elbírálás alapján is biztosíthat kedvezményt az azonos helyzetben lévők, azonos elbírálásának elvét szem előtt tartva. A Szolgáltató az egyes akciókban választása szerint határozza meg a részvételre jogosultak körét, és a részvétel egyéb feltételeit. A mindenkori akciók és akciós díjazási feltételek elérhetők a xxx.xxxxx-xxx.xx weboldalon és/vagy az ügyfélszolgálaton (telefonos, személyes). Üzleti előfizetők esetén az akciók, az akciós díjazási feltételek nem képezik a jelen Általános Szerződési Feltételek díjmellékletét az Eszr. 4. § (3) bekezdésében írtak alapján.
7.1.2. EGYSZERI (BELÉPÉSI) DÍJ
A Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtásának megkezdésekor egyszeri díjat (belépési díj) felszámítani. Hasonló szolgáltatások esetén a Szolgáltató akkor jogosult eltérő belépési díjat alkalmazni, ha azt a szolgáltatás nyújtása vagy igénybevételének körülményei, különösen az időtartam, a hozzáférési hely, illetve más igénybe vett szolgáltatások indokolják. A belépési díjból adott kedvezmény nem alkalmazható oly módon, hogy az Előfizetők Szolgáltatók és szolgáltatások közötti szabad választását befolyásolja, gátolja.
Az egyszeri díjat az Előfizetői hozzáférési pont bekapcsolásáért az Előfizetőnek a Szolgáltató egy adott egyedi előfizetői szerződés esetében egyetlen alkalommal jogosult felszámítani. Amennyiben az egyedi előfizetői szerződés megszűnik, majd a Szolgáltató és az Előfizető új egyedi előfizetői szerződést köt, az egyszeri díj ismételten felszámítható.
7.1.3. HAVI ELŐFIZETÉSI DÍJ
Az előfizetési díj minden olyan díj, amelyet a Szolgáltató az elektronikus hírközlési szolgáltatás előfizetői hozzáférési ponton keresztül való igénybevételének lehetőségéért, vagyis a szolgáltatás rendelkezésre állásáért számít fel – általában havi gyakorisággal - az Előfizetőnek. Az előfizetési díj a végberendezések bérleti díjait, illetve azok árát nem tartalmazza.
Az alkalmi állomásért – ha a felek nem a létesítés költségeinek megfizetésében állapodnak meg
– az állandó üzemű állomásra megállapított előfizetési díj jár. Az egy hónapnál rövidebb ideig üzemben levő alkalmi állomásért is az egész havi előfizetési díjat kell fizetni.
7.1.4. A DÍJCSOMAGOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOSSZABÁLYOK
A Szolgáltató jogosult díjcsomagokat kialakítani, melyek lényege, hogy a csomagdíjat az abban foglalt alap és a hozzá kapcsolható kiegészítő szolgáltatások díjainak összegétől eltérő–általában alacsonyabb–mértékben határozza meg, a csomagban foglalt szolgáltatások összetétele, számossága, az egyes szolgáltatások díjai, valamint a szolgáltatások igénybe vételének egyes feltételei, mint díjképző elemek együttes figyelembe vételével. A Szolgáltató jogosult továbbá arra is, hogy akciók keretében vagy üzleti megfontolásból végleges ajánlatként egyes, a Díjszabásban leírt díjcsomagokhoz képest további kedvezményeket biztosítson, vagy kedvezményes díjcsomagokat alakítson ki.
A Szolgáltató jogosult arra, hogy díjcsomag struktúráját időről időre felülvizsgálja:
• új díjcsomagokat vezessen be, illetve meglévő díjcsomagjait az Eht. 132. § (2) bekezdésében írott okok fennállása esetén,
• az egyedi Előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy - amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik - a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását,
• ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja,
• ha azt a körülményekben bekövetkezett lényeges változás indokolja, illetve az irányadó eljárási rend szerint:
- módosítsa,
- az értékesítésből kivezesse, majd
- megszüntesse.
Több szolgáltatás – előfizetéssel rendelkező Előfizető minden előfizetés esetében jogosult – akár előfizetésenként különböző – díjcsomagot előfizetni. Az Előfizető a díjcsomagra vonatkozó igényét írásban, telefonon és e–mailen keresztül juttathatja el Szolgáltatónak. A díjcsomagra előfizetés az egyedi előfizetői szerződés megkötésével, a díjcsomag váltása annak módosításával történik.
Amennyiben a Szolgáltató egyes díjcsomagok értékesítését meg kívánja szüntetni, azt az ÁSZF módosításával teheti. A Díjszabás elkülönítve tartalmazza az értékesítés alatt álló, valamint az értékesítésből kivont díjcsomagok leírását. Amennyiben egy díjcsomag értékesítése megszűnik, az Előfizető az ÁSZF módosításának hatályba lépésétől számított 6 hónapon belül a megszűnő díjcsomag helyett a Szolgáltató bármely más díjcsomagját választhatja, és abba szabadon, hátrányos következmények nélkül átléphet. Amennyiben azonban erre vonatkozóan sem önként, sem Szolgáltató felszólítására nem tesz nyilatkozatot, a hatodik hónap eltelte után Szolgáltató az Előfizetőt a megszűnő díjcsomaghoz hasonló tartalmú díjcsomagba sorolhatja. Abban az esetben, ha átsorolásra az előfizetői szerződés határozott időtartama alatt történik, az Előfizető jogosulttá válik a szerződés jogkövetkezmények nélküli megszüntetésére 8 napos felmondási idővel. Miután a díjcsomagban Előfizető nem marad, a Szolgáltató azt a Díjszabásából való törléssel megszünteti.
7.1.5. A SZOLGÁLTATÁSI CSOMAGOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
A Szolgáltató jogosult arra, hogy a szolgáltatási jogosultsága körébe tartozó több szolgáltatást, - így például tv, telefon és internet szolgáltatását - összevontan értékesítsen.
A Szolgáltató által értékesített szolgáltatáscsomagok kizárólag együttesen vehetők igénybe (egy szolgáltatásként). Az Előfizető kizárólag új Előfizetői szerződés keretén belül módosíthatja az igénybevett szolgáltatások körét.
Az Előfizetők által igénybe vehető szolgáltatáscsomagok leírása és díjszabása az 1. sz. mellékleteiben található.
7.1.6. A DÍJ- ÉS SZOLGÁLTATÁS CSOMAGVÁLTÁS FELTÉTELEI
Új Előfizetői hozzáférési pont létesítése esetén a díjcsomag választás a létesítésre vonatkozó Egyedi Előfizetői szerződésben történik, és a választott díjcsomag szerinti díjazás a bekapcsolás napjával kezdődik. A Szolgáltató biztosítja az Előfizető részére az Előfizetői jogviszony teljes tartama alatt a szabad díjcsomagváltást, a jelen pont rendelkezései szerint.
Díjcsomag váltás során az Előfizetői szerződés alapján igénybe vett szolgáltatások köre és az Előfizetői hozzáférési pont egyéb, az Előfizetői szerződésben meghatározott jellemzői nem változnak.
Szolgáltatáscsomag–váltás során az Előfizetői szerződés alapján igénybe vett szolgáltatások köre megváltozik (bővül vagy szűkül).
A díj- és szolgáltatáscsomag-váltás (továbbiakban: csomagváltás) esetében a lefelé váltás, olyan díj- és szolgáltatáscsomagra (továbbiakban: csomag) történő váltást jelent, amelynek a havi előfizetési díja alacsonyabb, mint az addig igénybevett csomag havi előfizetési díja. A felfelé váltás olyan csomagra történő váltást jelent, amelynek a havi előfizetési díja magasabb, mint az addig igénybevett csomagé volt.
Határozatlan idejű szerződés esetében a csomag felfelé váltása külön feltétel nélkül lehetséges. Határozatlan idejű szerződések esetében a csomag lefelé váltása az Előfizetői szerződés módosításával, díjmentesen történik.
Határozott idejű szerződés esetében a csomag felfelé váltása külön csomagváltási díj megfizetése nélkül lehetséges, azzal a feltétellel, hogy a csomagváltás aktiválásától a határozott idejű kötelezettségvállalás ideje újraindul, a csomagváltással igénybevett csomagra vállalt határozott időtartammal meghosszabbodik a határozott idő. Abban az esetben, ha az eredeti csomagra vállalt határozott időtartam hosszabb, mint a csomagváltással igénybevett csomagra vállalt határozott időtartam, akkor az eredeti csomagra vállalt határozott időtartam érvényes az adott jogviszonyra.
Határozott idejű szerződés esetében a csomag lefelé váltása abban az esetben lehetséges, ha a csomagra vállalt határozott időtartam 75%-a már eltelt. Határozott idejű szerződés esetében a csomag lefelé váltásának további feltétele, hogy a csomagváltás aktiválásától a határozott idejű kötelezettségvállalás ideje újraindul, a csomagváltással igénybevett csomagra vállalt határozott időtartammal meghosszabbodik a határozott idő. Abban az esetben, ha az eredeti csomagra vállalt határozott időtartam hosszabb, mint a csomagváltással igénybevett csomagra vállalt határozott időtartam, akkor az eredeti csomagra vállalt határozott időtartam érvényes az adott jogviszonyra.
A Szolgáltatóhoz csomagváltásra vonatkozó kérelmet:
- személyesen,
- telefonon,
- írásban (e-mailben) be lehet jelenteni.
Amennyiben az Előfizető jelzi díjcsomag módosítási igényét, a fenti elérhetőségek valamelyikén, a Szolgáltató a következő 5 munkanapon, vagy lényeges műszaki jellemző megváltozása esetén 30 napon belül teljesíti azt.
A választott díjcsomag szerinti számlázást a Szolgáltató az új díjcsomag aktiválásának napjától teljesíti. A díjcsomag módosítást Szolgáltató ráutaló magatartással létrejöttnek tekinti, amennyiben a telefonon választott díjcsomag szerinti díj számlázásának megkezdésétől Xxxxxxxxx a szolgáltatást igénybe veszi. A telefonon történő díjcsomag módosítás teljesítését Szolgáltató írásban visszaigazolja.
A többi választható kereskedelmi díjcsomag igénybevételét Szolgáltató meghatározott feltételekhez köti, melyeket az egyes díjcsomagok leírása tartalmazza.
Szolgáltató ügyfeleit a kereskedelmi díjcsomagok választásából díjtartozás esetén, a díjtartozás rendezéséig kizárja. Szolgáltató jogosult az ügyfél kereskedelmi díjcsomagra vonatkozó igényét visszautasítani, amennyiben a díjcsomag igénylésre vonatkozó feltételeknek az ügyfél kérelme nem felel meg.
Kereskedelmi díjcsomagok Előfizetői a meglévő díjcsomagjuk helyett bármely más, a Szolgáltató Díjszabása szerint választható (az értékesítésből nem kivezetett) díjcsomagra bármikor (a más díjcsomag választása során tett hűségnyilatkozat hatálya alatt is) áttérhetnek.
Ha a díjcsomagot igénybevevő Előfizető személye átírásra irányuló kérelem révén megváltozik, az átvevő Előfizetőnek a szerződésmódosítás keretében kell nyilatkoznia a díjcsomag igénybevételéről. Amennyiben az átvevő ilyen értelmű igényét nem jelzi, Szolgáltató a szolgáltatást az átírási kérelem benyújtása napján meglévő díjcsomag szerint nyújtja tovább az átvevő részére.
Szolgáltatáscsomag-váltás során az Előfizetői szerződés alapján igénybe vett szolgáltatások köre megváltozik (bővül vagy szűkül).
Az utólagos megbízás szabálya a díj– és szolgáltatáscsomag-váltással megvalósuló szerződésmódosításra (az elállási jog kivételével) is irányadó.
7.1.7. A SZÁMLA MEGKÜLDÉSE
A Szolgáltató általi számlázás a Szolgáltatónál vezetett előfizetői nyilvántartás, az Előfizető által igénybevett szolgáltatás alapján történik. A Szolgáltató kizárólag az Előfizetői Szerződésben szereplő, illetve az Előfizetőnek biztosított és a jelen Általános Szerződési Feltételeknek megfelelő szolgáltatást jogosult kiszámlázni, az előfizetői szerződésben megjelölt díjak szerint. A számlázás történhet havonta, félévente és évente az Előfizető rendelkezése szerint. A számla az előfizetési díjak tekintetében a tárgyhónap, vagy az ettől kezdődő, a választott fizetési gyakoriságnak megfelelő időszakot tartalmazza.
Amennyiben az Előfizető hozzájárul, a szolgáltató a számlát postai út helyett elektronikus levélben is megküldheti az Előfizető részére az Előfizető által megadott elektronikus levélcímre. A szolgáltató ebben az esetben az előfizető részére díjkedvezményt adhat (Eszr. 26. §. (1) bekezdés). A szolgáltató által küldött elektronikus levél esetén a kézbesítési visszaigazolás napján - az ellenkező bizonyításáig
- az előfizető értesítését megtörténtnek kell tekinteni.
Szolgáltató a számláit legkésőbb minden hónap 10. napjáig állítja ki, és küldi meg az Előfizető kérése alapján postai vagy elektronikus úton. Ha az Előfizető a számlát a tárgyhó 25. napjáig nem kapja meg, úgy ezt haladéktalanul a Szolgáltató ügyfélszolgálatán vagy telefonos ügyfélszolgálatán köteles bejelenteni és számlamásolatot igényelni. Az ezen okból kiállított számlamásolat díjtalan. Ha bármelyik határnap munkaszüneti napra esik, a fizetés határnapja a következő munkanap. Nem mentesíti Xxxxxxxxxx a számla határidőre történő kiegyenlítésének kötelezettsége alól, ha a számlát késedelmesen kapja meg. A díjfizetés akkor tekintendő teljesítettnek (azon a napon), amikor a Szolgáltatóhoz a számla ellenértéke megérkezik. Banki átutalás esetén a teljesítés időpontja az a nap, amikor a pénzösszeget a Szolgáltató bankszámláján jóváírták.
Ha az Előfizető által megadott címadatok megegyeznek a Szolgáltató által nyilvántartott és a számlázási címként feltüntetett címmel, úgy a Szolgáltató a számlát, annak kiküldését követő 5. munkanapon kézbesítettnek tekinti. A Szolgáltató az előfizetőnek kiállított forgalmi számlán szereplő egyenleget elfogadottnak tekinti, amennyiben az Előfizető a számla ellen a fizetési határidő elteltéig nem nyújt be reklamációt.
Új Előfizető esetében a Szolgáltató jogosult a szerződés aláírásakor készpénzben kérni az esedékes egyszeri díjakat.
Amennyiben a tárgyhónapban (tárgyidőszakban) a számlafizetés megtörtént, és az Előfizető által befizetett összeg a Szolgáltatóhoz került, úgy a Szolgáltató a tárgyhavi (tárgyidőszaki) számlában az Előfizető által befizetett összeget a számlában jóváírja.
A Szolgáltató a tárgyhóban (tárgyidőszakban) fel nem számított vagy tévedésből be nem szedett díjat és szerelési költséget az esedékesség napjától számított egy éven belül számlázhatja.
Amennyiben a Szolgáltató valamely jogszabály szerinti értesítési kötelezettségének a számlalevélen tesz eleget, úgy igazoltnak tekintendő az értesítés megtörténte, ha az Előfizető az adott számlát vagy legalább annak egy részét megfizette, illetve azzal kapcsolatban bármilyen észrevétellel, kifogással, számlapanasszal fordul a Szolgáltatóhoz.
A számlázási időszakon kívül szükségszerűen kibocsátott számla összegének beérkezési határideje a számla kiküldésétől számított 8 nap.
7.1.8. KÉSEDELMI KAMAT
A Szolgáltató jogosult évi 20%-os mértékű késedelmi kamat felszámítására, valamint a késedelemmel összefüggő költséget (fizetési felszólítási eljárás díjai) kötbérként megfizettetni abban az esetben, ha az Előfizető a számlán feltüntetett időpontig a számla összegét nem fizeti meg. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdő napja a számlán feltüntetett befizetési határidőt követő nap. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség mindaddig fennáll, amíg az Előfizető a számlát nem fizeti be. Amennyiben az Előfizető a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult díjköteles fizetési felszólításokat küldeni az Előfizető részére követelésének érvényesíthetősége érdekében. A fizetési felszólítás az elévülést megszakítja.
A kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett késedelmét kimenti. Az Előfizetőt alaptalan számlareklamáció esetén - a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig - késedelmi kamatfizetési kötelezettség terheli.
A Szolgáltató a tévesen felszámított és beszedett díj késedelmi kamattal növelt összegét az Előfizetőnek visszafizeti. Díjvisszatérítés esetén a Szolgáltató kamatfizetési kötelezettségének a kezdő napja a számla befizetésének a napja, a kamat mértéke a késedelmi kamattal megegyező.
7.1.9. DÍJTARTOZÁS ESETÉN ALKALMAZANDÓELJÁRÁS
Ha az Előfizető a számla összegét a fizetési határidőig nem egyenlíti ki, akkor az esedékességet követően a Szolgáltató egy telefonhívással, e-mail üzenettel vagy egyéb, az Előfizető által kapcsolattartásra megadott elérhetőségen felhívja a figyelmét a késedelemre, és egyben tájékoztatja a díjtartozás további fennállásának következményeiről. A Szolgáltató a késedelem bekövetkezését követően kiállított számlákon hívja fel az Előfizető figyelmét a fizetési késedelemre, és annak következményeire.
Szolgáltató a számla lejárati napján számla lejárati értesítőben hívja fel az Előfizető figyelmét az esedéskes díjak fizetéséről. A Szolgáltató a díjtartozással rendelkező Előfizetőknek írásbeli (e- mailben, illetve felugró ablak formájában) fizetési felszólítást küld a lejárt számlát követő hónap első napján 30 napon keresztül, ennek díjszabása a 1. sz. melléklet Fizetési felszólítás 1 alapján történik. A Szolgáltató a felszólítás eredménytelensége esetén kárának enyhítése céljából jogosult a szolgáltatás korlátozására.
Az Előfizető díjtartozása esetén a Szolgáltató a jelen ÁSZF 5.2. pontjában foglalt feltételek szerint jogosult a szolgáltatás korlátozására.
Az Előfizető fizetési késedelme esetén, amennyiben tartozását az Előfizető a fizetési felszólítást megelőzően nem rendezi, a szerződésszegésre tekintettel kötbért köteles megfizetni. A kötbér egy számlához kapcsolódó fizetési késedelem esetén egyszer terheli az Előfizetőt.
Amennyiben az ügyfél igazolja tartozása kiegyenlítését az ügyfélszolgálati irodában személyesen, faxon vagy e-mailben jelen ÁSZF 1.2. pontjában szereplő elérhetőségeken, a Szolgáltató 2 munkanapon belül visszakapcsolja a szolgáltatást. A Szolgáltató az e-mailben és telefonon történt igazolásokat a befizetéstől számított legfeljebb 10 napig fogadja el, ha addig nem érkezik meg a Szolgáltatóhoz a befizetés, akkor a díjtartozás miatti korlátozást újból elrendeli. A Szolgáltatóhoz be nem érkezett befizetések érdekében az Előfizető köteles ott eljárni, ahol a befizetés megtörtént. Ha az Előfizető valótlan befizetés adatokat közöl, a Szolgáltató jogosult a bizalmi kezelésből 6 hónapra kizárni és a továbbiakban csak a ténylegesen beérkezett befizetéseket figyelembe venni. A Szolgáltató jogosult a késedelmes befizetésből származó költségeit az Előfizetőre áthárítani, és azokat a következő számlán kiszámlázni, ezek lehetnek: ajánlott levéllel történő felszólítás és a tértivevényes felmondás, továbbá a korlátozásból való visszakapcsolás díjszabásban közzétett költsége.
7.1.10. DÍJMÓDOSÍTÁS
A Szolgáltató az ÁSZF-ben rögzített Előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 9.2.1 pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely Előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik, továbbá egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi Előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi Előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be:
- amennyiben azt Előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az Előfizetői szolgáltatás díja emelhető,
- a Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja, mindkét esetben a díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet.
A Szolgáltató a határozatlan idejű szerződések esetében jogosult a szolgáltatások díjainak emelésére az inflációval egyező mértékben az ÁSZF 12.1.pontja szerint.
A Szolgáltató negyedévente felülvizsgálja az adminisztrációs és egyéb kiegészítő díjakat, különösen jogszabályváltozás, hatósági határozat, bírósági határozat, jogi kötelező erővel bíró vagy jogi jelentőséggel bíró irányelv, iránymutatás, állásfoglalás, valamint az üzletmenetében bekövetkezett indokok alapján. Ez alapján módosíthatja az adminisztrációs és egyéb kiegészítő díjak körét és mértékét.
7.1.11. AZ AKCIÓK ÉS AKCIÓS DÍJAK ELÉRHETŐSÉGE
A Szolgáltatónak jogában áll az ÁSZF rendelkezései, valamint a jogszabályok keretei között az értékesítést elősegítő, avagy a meglévő Előfizetők megtartását célzó akciókat szervezni. Az akciók során a Szolgáltató az Előfizetői szolgáltatások nyújtásának ÁSZF-ben meghatározott feltételeihez képest az ilyen módon elért potenciális vagy meglévő Előfizetők számára kedvezményeket nyújt. A Szolgáltató a nyújtott kedvezményeket általában határozott idejű egyedi előfizetői szerződések megkötéséhez kapcsolja. A kedvezményeket, azok pontos mértékét és egyéb, a felek szempontjából fontosnak tartott jellemzőit az egyedi Előfizetői szerződések tartalmazzák.
A Szolgáltató jogosult arra, hogy az akcióban történő részvétel feltételeit az ÁSZF rendelkezéseitől eltérően - az azt igénybe vevő Előfizető részére azonban összességében előnyösen – határozza meg.
A Szolgáltató az akció ideje alatt is köteles az Előfizetővel az ÁSZF-ben foglalt feltételeknek megfelelő egyedi előfizetői szerződést kötni, ha az Előfizető:
• az akcióban meghirdetett feltételeknek nem felel meg, vagy
• abban nem kíván részt venni.
A kedvezményes feltételek nem tekinthetők a Szolgáltató állandó ajánlatának, azokat az Előfizetők a meghirdetett időtartamon belül létrejött egyedi előfizetői szerződés keretében vehetik igénybe, erre tekintettel a Szolgáltató az akció feltételeit nem köteles az ÁSZF-be beemelni, a hatóság részére megküldeni, vagy az ÁSZF-módosítás szabályainak megfelelően közzétenni.
Az akciókban az Előfizetők számára nyújtott kedvezményeket a Szolgáltató tetszőlegesen alakítja ki, azonban azok legfontosabb elemeiről az akció meghirdetésekor a megcélzott előfizetői csoportot tájékoztatnia kell. A leggyakoribb kedvezmények, illetve akciós előnyök lehetnek:
• a nem akciós díjakhoz mérten alacsonyabb belépési vagy havidíj, állandó díjkülönbözet vagy díjarány alkalmazása,
• egyes díjelemek elengedése vagy csökkentése,
• kiegészítő szolgáltatások díjmentes vagy csökkentett díjjal történő biztosítása
• egyéb díjkedvezmények,
• egyebek.
Amennyiben a Szolgáltató az akció során jelen ÁSZF-ben meghatározott egy vagy több díjelem tekintetében alacsonyabb díj biztosítására vállalt kötelezettséget, majd olyan általános díjemelést hajt végre, amely az akciós egyedi Előfizetői szerződések díjait is érinti, az Előfizetőnek joga van az egyedi előfizetői szerződést az Eht. 132. § (4-6) bekezdése alapján felmondani. Nem illeti meg Xxxxxxxxxx ez a jog akkor, ha az akciós feltételek között a Szolgáltató a nem akciós díjakhoz képest állandó díjkülönbözet vagy díjarány alkalmazását vállalta, és a díjemelés következtében a kedvezménymértéke nem csökken.
Az akció keretében igényelt szolgáltatásokra vonatkozó igénybejelentés és szerződéskötési folyamat eltérhet az általános szerződéskötésifeltételektől.
A Szolgáltató az akciós díjcsomaggal rendelkező szolgáltatásra vonatkozó átírási kérelmet halasztott hatályú fizetés esetén csak akkor teljesíti, ha valamennyi hátralévő részletet az Előfizető egy összegben megfizet. A Szolgáltató jogosult korlátozni az átírásra jogosultak körét oly módon, hogy arra csak abban a körben kerülhessen sor, amely kör az akció feltételeinek megfelel.
A Szolgáltató jogosult az Előfizetőt az akcióban való részvételből kizárni, ha nem felel meg az akciós feltételeknek.
Akció keretében megkötött egyedi előfizetői szerződést a Szolgáltató jogosult az ÁSZF rendelkezései szerint megkötött szerződésként kezelni a szerződés teljes időtartamára vonatkozóan, ha utóbb kiderül, hogy az Igénylő az igény beadásakor nem felelt volna meg az akciós feltételeknek, azonban nyilatkozatával a Szolgáltatót megtévesztette. A Szolgáltató ezen Xxxxxxxxxxxxx a kedvezményt megvonja, a már megkötött előfizetői szerződést pedig, - amennyiben ebben megegyeznek - az ÁSZF-nek megfelelően módosítja. Ha pedig ilyen megegyezés nem jön létre, jogosult a szerződést felmondani.
A szolgáltatásokat terhelő adók jogszabályon alapuló változása esetén az akció keretében megkötött Előfizetői szerződések díjazása, illetve a díjak változása tekintetében ugyanazokat az elveket kell alkalmazni, mint a nem akciós díjcsomagok és szolgáltatások esetében.
Az ÁSZF külön melléklete tartalmazza az akciók részletes leírását, így különösen azok időtartamát, feltételeit, díjait és a nyújtott kedvezményeket. Ezen melléklet módosítása esetén a Szolgáltató köteles e mellékletet az ÁSZF módosítására vonatkozó általános szabályok szerint közzétenni és
rendelkezésre bocsátani, továbbá köteles azt – az Előfizetők értesítését mellőzve – a módosítás hatálybalépését követő 8 napon belül a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak megküldeni.
7.1.12. DÍJ VISSZATÉRÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG
Az Előfizető egyenlegén bármilyen okból nyilvántartott túlfizetés esetén, vagyis olyan esetben, amikor az előfizető befizetései (akár tényleges befizetés okán, akár szolgáltatói jóváírás miatt) meghaladják a Szolgáltató felé fennálló fizetési kötelezettségeit, az Előfizető kifejezett – szóbeli, írásbeli vagy elektronikus levélben előterjesztett – kérésére fizeti vissza a különbözetet. A kérelmében az Előfizetőnek meg kell jelölnie, hogy banki átutalás vagy postai megküldés útján kéri ennek teljesítését. Kérelmében meg kell jelölnie a bankszámlaszámát vagy a címet, amelyre a teljesítést kéri. Xxxxx Xxxxxxxxx részére, aki csoportos beszedési megbízással vagy átutalással teljesíti havi fizetési kötelezettségeit, a Szolgáltató az Előfizető bankszámlájára utalással téríti vissza a díjat.
500,- Ft alatti túlfizetés esetén, a postai költségekre tekintettel csak banki utalással teljesíti a Szolgáltató a visszatérítést.
100,- Ft alatti túlfizetés esetén – tekintettel a díjvisszatérítés költségeire – csak az aktív előfizetők részére teljesíti a Szolgáltató a visszatérítést jóváírás útján.
Aktív előfizető egyenlegén keletkezett túlfizetés visszafizetését elsősorban számlán történő jóváírással teljesíti a Szolgáltató, az Előfizető külön kérelme nélkül is. Jóváírás helyett visszautalásra abban az esetben kerülhet sor, ha a túlfizetés összege az elmúlt egy év – vagy ha az előfizetői szerződés rövidebb ideje jött létre, akkor az azóta eltelt időszak – alapján számított átlagos 1 havi számla összegét meghaladja.
Azoknak az Előfizetőknek, akik számára a jogviszony megszűnése miatt nem készül több számla, legkorábban az elszámoló számlát követő második számlázási ciklusban fizeti vissza a Szolgáltató a túlfizetést.
Az elhunyt előfizető egyenlegén mutatkozó túlfizetést a Szolgáltató a hagyatékátadó végzéssel vagy öröklési bizonyítvánnyal igazolt örökösök számára téríti vissza. Amennyiben az örökös a Szolgáltató aktív előfizetője, úgy az összeget az örökös előfizető egyenlegére vezeti át a Szolgáltató.
7.1.13. KÖVETELÉSKEZELÉSI DÍJ
A Szolgáltató jogosult díjtartozás esetén jogos követelése behajtása céljából, az általa megbízott és vele szerződéses jogviszonyban álló követeléskezelő társaság részére a díjhátralékkal rendelkező Előfizető adatkezelés céljából szükséges adatait az Eht. és a hatályos hazai és uniós adatvédelmi jogszabályok, valamint a jelen ÁSZF 2. számú mellékleteként csatolt Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató rendelkezései szerint jogosult átadni, továbbá a követeléskezelő társaság eljárásának adminisztrációs költségét kártérítésként az Előfizetőre áthárítani.
A teljes tartozás az alábbi tételeket tartalmazhatja:
• az Előfizetőnek a Szolgáltatóval szemben fennálló – akár szolgáltatásból, akár a Szolgáltató szolgáltatásaihoz kapcsolódó eszköz, végberendezés vagy készülék részletfizetésre történő vásárlásából eredő - általános forgalmi adóval együtt (a továbbiakban: bruttó) számított lejárt tartozása, jogkövetkezmény összege, amennyiben az Előfizető a szerződést a határozott időtartam lejárata előtt szünteti meg, illetőleg díjtartozás vagy az Általános szerződési feltételekben meghatározott egyéb ok miatt a Szolgáltató az előfizetői jogviszony felmondására kényszerül
• késedelmi kamat, illetve kötbér összege,
• fizetési felszólítás eljárási díja,
• követeléskezelési díj összege,
• korlátozásból történő visszakapcsolás díja.
A tartozás elismerésének minősül, amennyiben Xxxxxxxxx a részére küldött fizetési felszólítás átvételét követően a tartozást nem vitatja.
Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az (1) bekezdés szerinti esetekben a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani (Eht.143. §. (2) bekezdés).
A követeléskezelési díj mértékét az 1. számú melléklet (internet szolgáltatási díjak) tartalmazza.
7.2. A KÜLÖNBÖZŐ FIZETÉSI MÓDOKBÓL ADÓDÓ, ELŐFIZETŐT ÉRINTŐ ELTÉRÉSEK
A számla összegét a számlán feltüntetett határnapig (az esedékesség napja) kell kiegyenlíteni.
A számla kiegyenlítése jogszabályban megállapított valamennyi fizetési mód igénybevételével történhet, ahogy azt az Előfizető az Előfizetői szerződésben megjelölte. Az Előfizető az első számla kézhezvételét követően dönthet arról, hogy a szolgáltatás díját milyen módon kívánja kiegyenlíteni. A díjfizetés módjának megadása a Szolgáltató ügyfélszolgálatán kezdeményezhető személyesen vagy telefonon, a számlán található szerződés szám alapján. A Szolgáltató az összeg térülését ellenőrzi.
Teljesítés napjának készpénz-átutalási megbízás, banki átutalás esetén azt a napot kell tekinteni, amelyiken a Szolgáltató bankszámláján a díj megjelenik, míg készpénzzel történő fizetés esetén a befizetés napját.
Amennyiben az Előfizető a számláját nem a Szolgáltató által kiküldött postai készpénz átutalási megbízással rendezi, az esetlegesen felmerülő bankköltség és egyéb járulékos költségek az Előfizetőt terhelik.
Hitelintézeten keresztüli fizetés történhet:
- Előfizető részéről átutalással (ekkor gondoskodni kell a pénz azonosítására szóló közlemény rovat ügyfél azonosítóval és számlasorszámmal történő kitöltéséről, melyek elmaradásából eredő károkért az Előfizető felel),
- az Előfizető által adott megbízás alapján hitelintézetnél vezetett folyószámláról (csoportos beszedési megbízás).
Számlamásolat kiállításáért az Előfizetőnek a Díjszabásban meghatározott díjat kell fizetnie.
7.3. A KÁRTÉRÍTÉSI ELJÁRÁS SZABÁLYAI
Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében az elektronikus hírközlési szolgáltató a felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével (Eht. 143. § (1) bekezdés).
Az Előfizető a vagyonában bekövetkezett kár megtérítésére vonatkozó igényét a Szolgáltatónak írásban nyújthatja be a kártérítés elbírálásához és a kár mértékének megállapításához szükséges valamennyi, hitelt érdemlő bizonyítékkal. A Szolgáltató az Előfizető kártérítési igényét nyilvántartásba veszi, majd az érdemi elbíráláshoz szükséges, hiánymentesen benyújtott kérelem alapján lefolytatja vizsgálatát.
Az előfizetői szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el, amelyet a késedelem vagy hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. A felek egymásnak küldött fizetési felszólítása az elévülést megszakítja.
A Szolgáltató felelőssége a tényleges kárra vonatkozóan is csak felróhatósága esetében áll fenn, azaz a Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetve a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható.
Nem téríti meg a Szolgáltató a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfieztő a kár elhárítása és csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható.
Szolgáltató felelőssége az előfizetői hozzáférési pontig terjed.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget azokért a károkért, melyek az Előfizetőt amiatt érik, mert a Szolgáltató szolgáltatási jogosultságát visszavonják, vagy úgy módosítják, hogy ennek következtében a Szolgáltató nem tud eleget tenni az előfizetői szerződésben foglalt kötelezettségeinek.
Az Előfizető felelőssége a berendezés használójának magatartására is kiterjed.
Az Előfizető felel a nem a Szolgáltató tulajdonában álló hálózat és elektronikus híközlési végberendezés meghibásodásából, a nem szabványos, vagy minősített berendezés csatlakoztatásából, a berendezések ellenőrzésének megakadályozásából, a hibaelhárítás nem megfelelő biztosításából a Szolgáltatónak okozott kárért.
A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles az alábbi esetekben:
• ha az Előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az Előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén,
• a szolgáltatás nyújtása megkezdésének jogszabályban meghatározott vagy a Szolgáltató által vállalt határidejének elmulasztása esetén,
• a Szolgáltató az átírást a jelen ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti,
• az áthelyezési igénybejelentést elfogadása esetén az irányadó határidő be nem tartása esetén,
• 6.1. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén,
• a hiba kijavítására nyitva álló 6.1. pont szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén,
• korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén, minden megkezdett késedelmes nap után.
Az egyes kötbérek mértékét a 7.4. pont tartalmazza.
Az Előfizetőt az Eht. és az előfizetői szerződésekre vonatkozó NMHH elnöki rendelet alapján megillető kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától esedékes.
A Szolgáltatót terhelő kötbérfizetési kötelezettségnek a Szolgáltató a szerződésszegő magatartás vagy a szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül - az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről és a kötbér teljesítésének módjáról szóló tájékoztatással együtt - köteles eleget tenni. E kötelezettség teljesítését a Szolgáltató nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez.
A Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy köteles eleget tenni, hogy a kötbért a havi számlán, vagy előre fizetett szolgáltatás esetén az Előfizető egyenlegén jóváírja, az Előfizetői szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az Előfizető részére egy összegben, jelenlévők esetében az ügyfélszolgálaton, amennyiben a Szolgáltató az Előfizető szükséges adataival rendelkezik banki átutalással, egyéb esetben postai úton fizeti meg. A postai úton vagy banki átutalással történő kifizetés esetében a Szolgáltató a fizetendő kötbérből levonhatja a postai úton történő kifizetés vagy a banki átutalás igazolható költségét.
Ha az Előfizető a Szolgáltatónak kártérítési igényét írásban bejelenti, a Szolgáltató a bejelentést haladéktalanul nyilvántartásba veszi, annak jogosságát szóbeli bejelentés esetén lehetőleg azonnal, egyéb esetben legfeljebb 30 napon belül megvizsgálja és postai úton kézbesített tértivevényes levélben értesíti az Előfizetőt a vizsgálat eredményéről.
Ha a kártérítési igény kivizsgálásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való
felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli.
Amennyiben az Előfizetőt a Szolgáltató hibás vagy késedelmes teljesítése miatt kár érte, azonban az ÁSZF rendelkezései szerint kötbér nem illeti meg, vagy álláspontja szerint az igazolt kára a
6. fejezetben meghatározottak szerint számított kötbér mértékét meghaladja, kártérítési igényét a Szolgáltató számára írásban be kell jelentenie. Ez esetben a Szolgáltató kialakítja a kárigénnyel kapcsolatos álláspontját, arról az Előfizetőt értesíti, és ebben az esetben követendő eljárásra a jelen ÁSZF 6.2. pontjában írtak irányadóak.
Ha Szolgáltató nem felelős az okozott kárért, nem állapítható meg a károkozás, az Előfizető nem bizonyította a kárát (akár a mértékét is ideértve), vagy a kártérítés az elmaradt haszon megtérítésére vonatkozik, a Szolgáltató a kárigényt az előzőekben meghatározott határidőn belül elutasítja.
7.4. AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ KÖTBÉR MEGHATÁROZÁSA, MÉRTÉKE ÉS A KÖTBÉRFIZETÉS MÓDJAI
A Szolgáltatónak kötbért kell fizetnie, ha olyan okból, amelyért felelős, nem, vagy nem szerződésszerűen teljesít (kötbér – Ptk. 6:186. § és Eht. 143. § (3) bekezdése).
A Szolgáltató által fizetendő kötbér eseteinek meghatározását és megfizetése módját a 7.3.pontja tartalmazza.
7.4.1. SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁNAK KÉSEDELMES MEGKEZDÉSE ESETÉN FIZETENDŐ KÖTBÉR
Előfizetői szerződés alapján a Szolgáltató a 2.4. pontban foglalt határidőben köteles a szolgáltatásyújtását megkezdeni. A vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató által fizetendő kötbér összege minden késedelmes nap után:
• az Általános Szerződési Feltételekben foglalt kedvezmények nélküli belépési díj egy tizenötöd része,
• belépési díj hiányában az előfizetői szerződés szerinti díjcsomagra az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott kedvezmények nélküli havi előfizetési díj, vagy előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa (Eszr.7. § (3) bekezdés).
7.4.2. MEGHIÚSULÁSI KÖTBÉR
Amennyiben az Előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az Előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti (Eht. 134. §
(2) bekezdés), a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig a 7.4.1. pont szerinti kötbér felét köteles megfizetni (Eszr.7. § (4) bekezdés).
7.4.3. AZ ÁTÍRÁS ÉS ÁTHELYEZÉS KÉSEDELMES TELJESÍTÉSEKOR FIZETENDŐ KÖTBÉR
Amennyiben a Szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az adminisztrációs díjának egytizede (Eszr.14. § (4) bekezdés).
Az áthelyezési igénybejelentés Szolgáltató általi elfogadása esetén a meghatározott határidők be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada (Eszr.15. § (5) bekezdés).
7.4.4. A HIBAELHÁRÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖTBÉR
A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap:
A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap a hibabejelentés hónapjára vonatkozó, egyedi előfizetői szerződés szerinti havi előfizetési díj és az előző havi forgalmi díj összege alapján egy napra vetített összeg (Eszr.23. § (3) bekezdés).
A Szolgáltatónak kötbért kell fizetnie:
a) az 6.1.1. pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig;
b) a hiba kijavítására nyitva álló határidő (6.1. pont) eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után a hiba elhárításáig terjedő időszakra.
A kötbér mértéke:
1. a vetítési alap kétszerese a) pont szerinti esetben,
2. a vetítési alap négyszerese b) pont szerinti esetben, ha a hiba következtében az Előfizető az Előfizetői szolgáltatást csak az Előfizetői szerződés szerinti minőség romlásával, vagy mennyiség csökkentésével tudta igénybe venni,
3. a vetítési alap nyolcszorosa b) pont szerinti esetben, ha a hiba következtében az Előfizetői szolgáltatást nem lehetett igénybe venni (Eszr. 23. § (2) bekezdés).
Az Xxxxxxxxxx nem illeti meg kötbér, ha:
• a hibát az ÁSZF-ben írtak szerint nem jelentették be,
• a hibát a Szolgáltató a bejelentést követően a hiba elhárítására a 6.1. pontban meghatározott időtartam alatt elhárította,
• a javítás elhalasztását az Előfizető kérte,
• a hibát vis major helyzet idézte elő.
7.4.5. KORLÁTOZÁSBÓL VISSZAKAPCSOLÁS KÉSEDELMES TELJESÍTÉSE ESETÉN FIZETENDŐ KÖTBÉR
A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a szolgáltató minden megkezdett késedelmes nap után kötbért köteles fizetni. A kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Ha a szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban a visszakapcsolás időpontja szerinti hónapra vonatkozó havi előfizetési díj, vagy előre fizetett díjú szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese (Eszr.19. § (2) bekezdés).
7.5. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL ALKALMAZOTT JOGKÖVETKEZMÉNY
Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és az előfizetői szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, vagy a Szolgáltató az Eht.-ban és/vagy az egyedi előfizetői szerződésben meghatározott okból az Előfizető szerződésszegő magatartása miatt az előfizetői szerződés felmondására kényszerül, úgy a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűzhet. A határozott időtartamú előfizetői szerződés idő előtti megszüntetéséhez fűzött jogkövetkezményt a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult a Szolgáltató felszámítani.
A Szolgáltató nem alkalmazhatja a jogkövetkezményt, ha az Előfizető az előfizetői szerződést az alábbi okok miatt mondja fel (Eszr. 28. § (3) bekezdés):
• a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani;
• az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el,
• a Szolgáltató az előfizetői szerződést a jelen ÁSZF törzsrésznek 12.1. pontjába írtakba ütközően módosítja,
• a műsorterjesztési szolgáltatást nyújtó szolgáltató az előfizetői szerződést az Eht. 132. § (2a) bekezdésébe ütközően módosítja,
• a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti, és emiatt a 24.
§-ban foglaltak rendelkezések alkalmazásának van helye.
8. A SZÁMHORDOZÁSSAL, A SZÜNETMENTES SZOLGÁLTATÓVÁLTÁSSAL, A KÖZVETÍTŐVÁLAZTÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI:
8.1. A TELEFONSZOLGÁLTATÓK ESETÉBEN A SZÁMHORDOZÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI
Szolgálató önálló telefonszolgáltatást nem nyújt.
8.2. INTERNET-HOZZÁFÉRÉSI SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ SZOLGÁLTATÓK ESETÉBEN A SZÜNETMENTES SZOLGÁLTATÓVÁLTÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI, AMENNYIBEN A SZOLGÁLTATÁS SAJÁTOSSÁGAI LEHETŐVÉ TESZIK
A jelen ÁSZF hatálya alatt nyújtott szolgáltatások vonatkozásában nem értelmezhető.
8.3. A KÖZVETÍTŐVÁLASZTÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI A KÖZVETÍTŐVÁLASZTÁST BIZTOSÍTÓ HÁLÓZATI SZERZŐDÉSEKBEN FOGLALTAKKAL ÖSSZHANGBAN
Szolgálató önálló telefonszolgáltatást nem nyújt.
9. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA:
Az előfizetői szerződések a Xxxxx megállapodása szerint határozatlan vagy határozott időre jöhetnek létre. Azok az egyedi előfizetői szerződések, amelyek időtartama utólag bármely okból nem állapítható meg, határozatlan idejű Előfizetői szerződésnek minősülnek.
9.1. A HATÁROZOTT IDŐTARTAMÚ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉSRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
Határozott időtartamú előfizetői szerződésnek minősülnek azok a szerződések, amelyekben az Előfizető a részére nyújtott kedvezmény ellentételezéseként vállalja, hogy az előfizetői szerződésben rögzített meghatározott ideig az előfizetői szerződést nem szünteti meg (előfizetésre vállalt hűség), vagy az előfizetői szerződésében rögzített díjcsomagot meghatározott ideig igénybe veszi (vállalt hűség). Ahol az előfizetői szerződés vagy az ahhoz kapcsolódó bármely szerződés kiegészítés,
módosítás, nyilatkozat, egyéb szerződéses dokumentum, számla stb. hűségidőt, elkötelezettségi időt tartalmaz, azt a Felek határozott idejű szerződésnek tekintik, s arra a határozott idejű szerződésre vonatkozó szabályozás vonatkozik.
Eht. 127.§ (4) bekezdése szerint a határozott időtartamú előfizetői szerződés -(4c) és (4f) bekezdés kivételével - legfeljebb 12 hónapra köthető meg azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és be kell mutatni annak részletes feltételeit.
Az előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra is megköthető, ha az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik. Az ilyen módon 24 hónapra megkötött határozott idejű előfizetői szerződésnek a készülék vásárlásához kapcsolódó törlesztő részletek nélkül számított előfizetési díja nem lehet magasabb a (4b) bekezdés szerinti 12 hónapra kötött, azonos szolgáltatási tartalmú, határozott idejű szerződések előfizetési díjától. Készülék alatt az internet-hozzáférési szolgáltatás, illetve a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő, kép és hang megjelenítésére alkalmas készüléket kell érteni.
A határozott időtartamú előfizetői szerződés helyébe lépő új, határozatlan idejű szerződésben meghatározott, az előfizetői szolgáltatásra vonatkozó szerződési feltételek nem lehetnek az Előfizetőre nézve hátrányosabbak a korábbi határozott idejű szerződésben szereplő szerződési feltételeknél (Eht. 127.§ (6) bekezdés).
A határozott idő az előfizetői szolgáltatás létesítésekor, illetve a helyszíni kivitelezést nem igénylő esetben az előfizetői szolgáltatás aktiválásakor veszi kezdetét. Abban az esetben, ha az adott Szolgáltatásra vonatkozó szerződéses feltételek a határozott időtartamot megelőzően kipróbálási időszakot biztosítanak, akkor a határozott idő a kipróbálási időszak lejártát követő napon indul. A határozott idő a megrendelés rögzítésétől kezdődik a már létesített előfizetői szolgáltatásra vonatkozó szerződés módosítás esetén, amennyiben annak teljesítése nem igényel műszaki kivitelezést.
Nem számít bele a határozott időtartamba a szüneteltetés, korlátozás és felfüggesztés időtartama, ha az az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történt (így különösen az Előfizető által kért áthelyezés esetén).
A határozott időtartamú előfizetői szerződés helyébe a meghatározott idő elteltével határozatlan időtartamú előfizetői szerződés lép, kivéve, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti.
A Felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek. A határozott idejű előfzetői szerződés megszűnik a meghatározott idő elteltével. A Felek a határozott idejű előfizetői szerződésben szabadon megállapodhatnak a határozott idejű előfizetői szerződés megszűnését követő új előfizetői szerződés feltételeiről, amelybe esetben a létrejövő új előfizetői szerződés csak határozatlan idejű lehet. A Felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról az előfizetői szerződés megkötésekor és az előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződés módosítással dönthetnek (Eht. 134.§ (14) bekezdés.
A határozott idő elteltét megelőző 90 napban a Szolgáltató három alkalommal köteles az Előfizetőt a számlalevél mellékletében, számlalevél hiányában írásban, postai úton vagy a szolgáltatás jellegéhez igazodó elektronikus úton tájékoztatni a határozott idejű szerződés határozatlan időtartamúvá átalakulásának időpontjáról. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a szerződés átalakulásával beálló változásokra, továbbá be kell mutatnia az előfizető részére a szolgáltatónál elérhető, az előfizető jelenlegi határozott idejű szerződéséhez hasonló szolgáltatási tartalommal bíró határozott időtartamú előfizetői szerződési ajánlatokat.
A Felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az Előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek (Eht. 134. §. (14) bekezdés.
A szolgáltatás Előfizető kérésére történő szüneteltetését a Szolgáltató határozott idejű előfizetői szerződéseknél sem zárja ki, ebben az esetben azonban az előfizetői szerződés időtartama a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik.
A Szolgáltató a határozott időre kötött előfizetői szerződést nem jogosult egyoldalúan az alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen előfizetési díj), az előfizetői szerződés időtartama, megszüntetésének jogkövetkezményei, vagy a szolgáltatásminőségi követelmények célértéke tekintetében módosítani, kivéve, ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja, vagy ha az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybe vételére vonatkozó feltételek kizárólag az Előfizető számára előnyös módon változnak meg.
Az előfizetői szerződésnek az Előfizető érdekkörében felmerülő okból történő megszűnése esetén a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti, amelyeket a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani, az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg (Eht. 134. § (15) bekezdése).
A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis. Eszr. 27. § (1)
Határozott időtartamú szerződésekre vonatkozó specifikus szabályok:
a) Előfizető kérésére a szolgáltatás határozott időtartamú szerződés esetén is szüneteltethető. Amennyiben a szolgáltatás szüneteltetésére kerül sor, vagy a szolgáltatás korlátozása az Előfizető szerződésszegő magatartásával összefüggő ok miatt következik be, a szüneteltetés, korlátozás időtartama nem számít bele a határozott időtartamba.
b) Áthelyezés esetén, az áthelyezés miatti szüneteltetés időtartam sem számít bele a határozott időtartamba.
c) Átírás: a határozott tartamú szolgáltatást a Szolgáltató csak abban az esetben írja át, amennyiben az átvállaló Előfizető vállalja, ha a szerződést a határozott idő lejárta előtt szünteti meg, az átadó és az átvállaló Xxxxxxxxx által a szerződés határozott tartama alatt igénybevett összes kedvezményt megfizeti.
d) A határozott idejű előfizetői szerződés ráutaló magatartással nem módosítható.
Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést felmondja a határozott időtartam lejárta előtt, vagy a Szolgáltató az Eht.-ban és/vagy az egyedi előfizetői szerződésben meghatározott okból az Előfizető szerződésszegő magatartása miatt az előfizetői szerződés felmondására kényszerül, úgy a szolgáltató az előfizetővel szemben a 7.5. pontban írt jogkövetkezményt alkalmazza. Határozott időtartamú szerződés esetén Előfizető vállalj, hogy az egyedi előfizetői szerződésben meghatározott határozott időtartamon belül az igényelt szolgáltatásra vonatkozó
előfizetői szerződést/szerződéseket rendes felmondással nem szünteti meg. Az átírás, áthelyezés, előfizetői jelleg váltás a jogkövetkezmény alkalmazása szempontjából az előfizetői rendes felmondás körébe esik, erre tekintettel a határozott időtartamú előfizetői szerződés lejárat előtti felmondásához fűzött jogkövetkezmények alkalmazhatóak, kivéve, ha a jelen ÁSZF, az egyedi előfizetői szerződés eltérő rendelkezést nem tartalmaz.
9.2. A HATÁROZATLAN IDEJŰ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉSEK MEGSZÜNTETÉSE
A határozatlan idejű Előfizetői szerződést az ÁSZF jelen fejezetében foglalt rendelkezéseknek megfelelően bármelyik fél felmondhatja.
A határozott idejű Előfizetői szerződések megszüntetésének általános szabályai:
• A határozott időtartamú Előfizetői szerződés a meghatározott idő elteltével határozatlanra módosul, kivéve ha a Szolgáltató és az Előfizető erről másképp nem rendelkezik.
• A felek a határozott időtartamú Előfizetői szerződésben szabadon megállapodhatnak a határozott idejű Előfizetői szerződés megszűnését követő új Előfizetői szerződés feltételeiről, amely esetben a létrejövő új szerződés csak határozatlan időtartamú lehet, illetve új szerződés megkötésével vállalható határozott időtartamú szerződés is.
10. ADATKEZELÉS, ADATBIZTONSÁG:
10.1. SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL KEZELT ADATOK FAJTÁI, TÁROLÁSUK ÉS ESTLEGES TOVÁBBÍTÁSUK CÉLJA, IDŐTARTAMA
10.1.1 AZ ADATOK KEZELÉSÉNEK CÉLJA, FAJTÁJA, JOGALAPJA ÉS IDŐTARTAMA
Szolgáltató az Előfizető azonosításához szükséges és elégséges személyes adatokat az alábbiak szerint meghatározott célból kezelheti:
1. előfizetői szerződés figyelemmel kísérése, kapcsolattartás céljából (a szolgáltatás igénybevételére irányuló előfizetői szerződés létrehozatala, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítése, kapcsolattartás, bejelentések kezelése);
2. hibabejelentések kezelése
3. számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése, számlakezelés érdekében az adatok rögzítése, tárolása, felhasználása, törlése;
4. az elektronikus hírközlési jogviszonyból eredő igények érvényesítése, igénnyel szembeni védekezés érdekében az adatok, nyilatkozatok tárolása, felhasználása, törlése;
5. hatósági adatszolgáltatás;
6. panaszok, bejelentések kezelése;
7. üzleti ajánlatok kidolgozása, piackutatás, közvélemény kutatás, reklám, egyéb fogyasztói tájékoztatás.
A jogszerű adatkezelés megfelelő jogalappal, az alapelvekkel összhangban történik:
- jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság,
- célhoz kötöttség,
- adattakarékosság,
- pontosság,
- korlátozott tárolhatóság,
- integritás és bizalmas jelleg,
- elszámoltathatóság.
Az előfizetői jogviszonnyal kapcsolatosan a Szolgáltató által kezelt adatok köre, az adatkezelés jogalapja, célja és időtartama a 7. sz. melléklet szerinti Adatkezelési tájékoztató tartalmazza részletesen.
10.1.2. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL KEZELT ADATOK TÁROLÁSA, ESETLEGES TOVÁBBÍTÁSA, CÉLJA
A tárolás módja:
A Szolgáltató az általa kezelt adatokat az alábbi módon tárolja:
- elektronikus úton, adminisztrációs és számlázási rendszereiben történő rögzítés útján;
- a szolgáltatás igénybevétele során keletkezett papír alapú dokumentumok formájában. A személyes adatok esetleges továbbításával kapcsolatos információkat a 7. sz. melléklet szerinti Adatkezelési tájékoztató részletesen tartalmazza.
10.2. AZ ELŐFIZETŐ TÁJÉKOZTATÁSA AZ ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYOKRÓL, TOVÁBBÁ AZ ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGAIRÓL ÉS KÖTELEZETTSÉGEIRŐL
10.2.1. ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYOK
Szolgáltató megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása során kezelt előfizetői adatok védelmével kapcsolatosan.
A megfelelő szintű adatvédelemhez az adatkezelő biztosítja a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét. Adatkezelő az adatbiztonsági intézkedéseket folyamatosan teszteli és fejleszti, napra készen tartja.
Az adatbiztonság keretében a Szolgáltató bizotsítja, hogy az általa alkalmazott elektronikus hírközlő eszközök oly módon üzemelnek, amely szerint:
• az általa kezelt adatok az arra feljogosítottak számára hozzáférhetőek (rendelkezésre állás),
• az adatok hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége),
• az adatok változatlansága igazolható (adatintegritás),
• valamint az adatok a jogosulatlan hozzáférés ellen védettek (adat bizalmassága).
Szolgáltató biztosítja, hogy az adatbiztonság keretében az egyes személyes adatokat kezelő informatikai rendszerekhez csak a megfelelő szintű hozzáférés-jogosultsággal rendelkező személyek üzemeltethetik. A hozzáférés-jogosultságokat, valamint azok felhasználását Szolgáltató meghatározott rendszerességgel felülvizsgálja.
A személyes adatok feldolgozása során a Szolgáltató biztosítja:
• a jogosulatlan adatbevitel megakadályozását;
• az adatok jogosulatlan személyek általi használatának megakadályozását;
• annak ellenőrizhetőségét, mely szervezetek és vagy személyek továbbíthatják/továbbíthatták az adatokat;
• a rendszerek üzemzavara esetén az adatok helyreállíthatóságát;
• az automatizált feldolgozás során fellépő hibákról jelentés készüljön.
Az adatbiztonsággal kapcsolatos további részletes szabályokat a 7. sz. melléklet szerinti Adatkezelési tájékoztató és a Szolgáltató honlapján elérhető Adatkezelési szabályzat tartalmazza.
10.2.2. ELŐFIZETŐ ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
Az előfizető adatkezeléssel összefüggő jogait, a Szolgáltató által nyilvántartott, az Előfizetőre vonatkozó személyes adatok körét, azok részletes felhasználási és nyilvántartási szabályait, az adatkezelésre és adatbiztonságra vonatkozó rendelkezéseket a 7. sz. melléklet tartalmazza.
11. AZ ELŐFIZETŐ JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT NYILATKOZATAI MEGADÁSÁNAK, A NYILATKOZATOK MÓDOSÍTÁSÁNAK, VISSZAVONÁSÁNAK MÓDJAI, ESETEI ÉS HATÁRIDEJE (KÜLÖNÖSEN ELŐFIZETŐI NÉVJEGYZÉKRE, A FORGALMI ADATOKON KÍVÜLI HELYMEGHATÁROZÓ ADATOK NYÚJTÁSÁRA, ÉRTÉKNÖVELT SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRA, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE, ÜZLETSZERZÉS CÉLJÁBÓL TÖRTÉNŐ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRE, TÉTELES SZÁMLAMELLÉKLET, HÍVÁSRÉSZLETEZŐ IGÉNYLÉSÉRE, AZ ELŐVÁLASZTÁSSAL VÁLASZTOTT KÖZVETÍTŐ SZOLGÁLTATÓRA, AZ EGYÉNI ELŐFIZETŐI MINŐSÉGRE VONATKOZÓ NYILATKOZATOK):
Az Előfizető a jogszabályban meghatározott nyilatkozatait a szerződés megkötésekor, a szerződés hatálya alatt bármikor megadhatja, visszavonhatja vagy módosíthatja telefonon megfelelő ügyfélazonosítást követően, személyesen az ügyfélszolgálaton vagy elektronikus úton. Az egyes nyilatkozatok tartalmát, a megtett nyilatkozatokat az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza.
Az Előfizető jelen ÁSZF hatálybalépése előtt megtett nyilatkozatait a Szolgáltató az Eht. és az Eszr. szerint érvényesnek és megadottnak tekinti.
A Szolgáltató az előfizetői adatokat az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon az Előfizető által megjelölt adatkezelési típusnak megfelelően kezeli.
11.1. A KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK EGYÉNI ELŐFIZETŐI MINŐSÉGRE VONATKOZÓ NYILATKOZATA
A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amelyről a Szolgáltató köteles részletes - az előnyöket és hátrányokat bemutató - tájékoztatást adni.
A Szolgáltató elektronikus úton történő szerződéskötéskor is köteles biztosítani, hogy a kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor kérhessék az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amennyiben az általuk igénybe venni kívánt szolgáltatás az egyéni előfizetők számára is elérhető a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételei szerint. Ebben az esetben a Szolgáltató a részletes – az előnyöket és hátrányokat bemutató
– tájékoztatást elektronikus úton köteles megadni, a tájékoztatás megtörténtét a Szolgáltató elektronikus úton, a tájékoztatás módjához igazodóan köteles igazolni.
11.2. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ÉRTESÍTÉSEKRE VONATKOZÓ NYILATKOZAT
Az előfizetői szerződés teljesítésével kapcsolatos kérdésekben az igénybejelentés és a szerződéskötés keretében, az igénybejelentés a szerződéskötés során, az Előfizető nyilatkozatot tehet arról, hogy a Szolgáltató az Eht. 144. § (4) bekezdés b, és c, pontjai alapján, elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján tájékoztassa.
A nyilatkozattal az Előfizető elfogadja, hogy a kapcsolattartásra az általa megjelölt címen, e-mail címen, telefonszámon a Szolgáltató értesíthesse az előfizetői szerződéssel kapcsolatos összes kérdésben.
Az előfizetői szerződés megkötésével – amennyiben az ügyfél kapcsolattartásra telefonszámot, illetve e-mail címet ad meg - hozzájárul, hogy a Szolgáltató az Eht. 144. § (4) bekezdés b, és c, pontjai alapján, elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján tájékoztassa a kapcsolattartásra megjelölt e-mail címen.
Amennyiben a kapcsolattartásra megjelölt címekben, telefonszámokban változás történik, azt az Előfizető köteles jelezni a Szolgáltató részére jelen ÁSZF 2.2. pontja szerint.
11.3. AZ ADATOK FELHASZNÁLÁSA KÖZVETLEN ÜZLETSZERZÉSI CÉLRA, PIACKUTATÁS
Szolgáltató biztosítja, hogy az emberi beavatkozás nélküli, automatizált hívórendszer az Előfizető tekintetében csak akkor alkalmazható közvetlen üzletszerzési vagy tájékoztatási célra, ha ehhez az Előfizető előzetesen hozzájárult.
Szolgáltató saját üzletszerzési céljából – kizárólag az Előfizető kifejezett előzetes hozzájárulásával - kezelheti az Előfizető azonosító (név, cím, telefonszám) és az Előfizető forgalmi adatait. A megfelelő hozzájárulást az Előfizető az előfizető szerződésben adhatja meg a szerződéskötéskor. A hozzájárulás megadása, illetve visszavonása az előfizetői jogviszony fennállása alatt bármikor lehetséges. Az e- mail cím kezelése ettől független, arra csak az Előfizető vonatkozó hozzájárulása esetén van lehetőség.
Az e-mail a Szolgáltató hivatalos és elfogadott elektronikus kommunikációs csatornája. A Szolgáltató az e-mailen történő kommunikáció során az adatvédelmi szempontok figyelembevételével jár el. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Szolgáltató csak abban az esetben alkalmazza, ha az Előfizető szándéka azzal megegyezik, és az erre rendszeresített nyomtatványokon, illetve rögzített, archivált, visszakereshető telefonbeszélgetés útján ennek megfelelően nyilatkozott. Az is ügyfélkapcsolati levelezéshez történő hozzájárulásnak minősül az Előfizető részéről, ha a kapcsolatfelvételt az Előfizető a Szolgáltatónál elektronikus levélben kezdeményezte.
Közvetlen üzletszerzés vagy tájékoztatás célját szolgáló közlés telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton nem továbbítható annak az Előfizetőnek, aki úgy nyilatkozott, hogy nem kíván ilyen közlést fogadni. E rendelkezés nem érinti az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény alapján az igénybevevőt megillető jogokat.
Az Előfizető kifejezett hozzájárulása ellenére sem lehetséges olyan közvetlen üzletszerzési célú küldemény továbbítása, amelyből nem ismerhetők fel a feladó azonosító adatai.
Az Előfizető hozzájárulhat ahhoz, hogy személyes, illetve egyéb adatait a Szolgáltató tudományos, közvélemény- vagy piackutatás, valamint direkt marketing céljából kezelje, illetve szigorú adat - és titokvédelmi szabályok betartása mellett harmadik személyek számára továbbítsa, az 1995. évi CXIX. törvény szerint.
Az Előfizető ezen hozzájárulását az előfizetői szerződés megkötésekor, vagy később a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, illetve írásban, a 6. pontban részletezett azonosítást követően feltétel nélkül bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja. Szolgáltató saját üzletszerzési céljából – kizárólag az Előfizető kifejezett előzetes hozzájárulásával - kezelheti az Előfizető azonosító (név, cím, telefonszám) és az Előfizető forgalmi adatait. A hozzájárulás megadása, illetve visszavonása az előfizetői jogviszony fennállása alatt bármikor lehetséges. Közvetlen üzletszerzés vagy tájékoztatás célját szolgáló közlés telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton nem továbbítható annak az Előfizetőnek, aki úgy nyilatkozott, hogy nem kíván ilyen közlést fogadni. E rendelkezés nem érinti
az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény alapján az igénybevevőt megillető jogokat.
11.4. ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS HATÁLYOS TARTALMÁNAK IGÉNYELHETŐSÉGÉVEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZAT
Az Előfizetői szerződés megkötése előtt a Szolgáltató köteles az Előfizetőt igazolható módon tájékoztatni arról, hogy az Előfizetői szerződés fennállása alatt, vagy annak megszűnését követően az Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévülési időn belül, az előfizető évente egyszer ingyenesen kérheti az Előfizetői szerződés általa megjelölt időpontjában hatályos tartalmáról szóló, legalább az Eszr. 11.
§ (1) bekezdés szerinti elemeket tartalmazó dokumentum átadását.
E dokumentumot a Szolgáltató a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ingyenesen, az előfizető választása szerint papíron, nyomtatott formában, vagy más Tartós adathordozón, vagy elektronikus levélben köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni (Eszr.
6. §. (2) bekezdés).
A nyilatkozat keretében az Előfizető arról nyilatkozik, hogy a Szolgáltatótól a fentiekre vonatkozó tájékoztatást megkapta.
11.5. ELÁLLÁSI, FELMONDÁSI JOGRA, HATÁROZOTT, HATÁROZATLAN TARTAMRA VONATKOZÓ FELTÉTELEKKEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZAT
Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az Előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az előfizetői szerződéstől. Ha a Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg (Eszr. 7. § (6) bekezdés).
Az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatást adni a határozatlan és a határozott idejű előfizetői szerződés megkötésének lehetőségéről, és igazolható módon bemutatni azok részletes feltételeit (Eszr. 8. § (1) bekezdés).
A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve.
Földfelszíni digitális műsorterjesztési szolgáltatásra kötött előfizetői szerződés esetén az Előfizető a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az előfizetői szerződést azonnali hatállyal, jogkövetkezmények nélkül felmondhatja, ha az Előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az Előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám) a Szolgáltatás minősége nem felel meg az Előfizetői szerződésben foglaltaknak, vagy a Szolgáltatás nem vehető igénybe (Eszr. 8. § (2) bekezdés).
A nyilatkozat keretében az Előfizető arról nyilatkozik, hogy a Szolgáltatótól a fentiekre vonatkozó tájékoztatást megkapta.
12. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK ÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI:
12.1. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT SZERŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETEI, FELTÉTELEI, A SZOLGÁLTATÓ JOGOSULTSÁGA AZ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSRA, AZ ELŐFIZETŐ ERRŐL TÖRTÉNŐ TÁJÉKOZTATÁSÁNAK MÓDJA, AZ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSSAL KAPCSOLATBAN AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ JOGOK
Az Egyedi Előfizetői szerződés módosítására jelen fejezetben írott speciális rendelkezések kivételével az Előfizetői szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak.
12.1.1. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT KÖZÖS MEGEGYEZÉSEN ALAPULÓ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS
Az Előfizetői szerződés a Xxxxx egyező akaratával bármikor módosítható. Az Előfizetői szerződés módosítására a szerződéskötésre vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni (Eht. 132. § (1) bekezdés).
Közös megegyezéssel történő módosításnak minősül, ha a Szolgáltató az Előfizetőt az ÁSZF és/vagy az Egyedi szerződés közös megegyezéssel történő módosítására irányuló ajánlattal megkeresi és az Előfizető az ajánlatot elfogadta.
A ráutaló magatartással kötött előfizetői szerződések kivételével közös megegyezéssel történő szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat csak akkor tekinthető elfogadottnak, ha azt az Előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta (Eht. 132. § (8) bekezdés).
Határozott időtartamú szerződés ráutaló magatartással nem módosítható (Eszr. 27. § (5) bekezdés).
Ráutaló magatartással határozatlan időre kötött Egyedi előfizetői szerződés akkor módosítható, ha az Előfizető az előfizetői szerződés ideje alatt igazolható módon szóban vagy írásban nyilatkozik arról, hogy amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződés módosítását kezdeményezi, az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása, vagy tevőleges magatartásának tanúsítása elfogadásnak minősül (Eszr. 12. § (7) bekezdés).
Az Előfizető részéről az elfogadó nyilatkozat megtételére nyitva álló határidő az értesítés kézhezvételétől számított 15. nap.
Előfizető a Szolgáltató közös megegyezésen alapuló szerződésmódosításra vonatkozó ajánlatát a következő módokon fogadhatja el:
1) Kifejezett elfogadó nyilatkozattal:
a) jelenlévők között, a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodáján tett kifejezett szóbeli vagy írásos elfogadó nyilatkozatával (szóban vagy írásban kötött előfizetői szerződések esetén);
b) postai úton megküldött írásbeli kifejezett nyilatkozatával (szóban vagy írásban kötött előfizetői szerződések esetén);
c) elektronikus levélben megküldött kifejezett nyilatkozatával (szóban vagy írásban kötött előfizetői szerződések esetén);
d) szóban kötött szerződés esetén távollévők között szóban (telefonon) tett nyilatkozatok esetén kifejezett elfogadással;
e) elektronikus hítközlés útján tett nyilatkozatával (szóban kötött előfizetői szerződés esetén).
2) Határozatlan idejű, de ráutaló magatartással kötött Előfizetői szerződés esetén, ha az Előfizető az Előfizetői szerződés ideje alatt igazolható módon szóban vagy írásban nyilatkozik arról, hogy a szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlatot elfogadja:
a) ha az Előfizetői szolgáltatást az ajánlatot követően is tovább használja (elfogadás tevőleges ráutaló magatartással); vagy
b) ha az ajánlat elfogadásával kapcsolatos nyilatkozatot adott határidőn belül nem teszi meg az Előfizető (hallgatólagos elfogadás).
3) Előre fizetett díjú határozott idejű előfizetői szerződés esetén akkor, ha az Előfizető szerződési ideje alatt igazolható módon szóban vagy írásban nyilatkozik arról, hogy a szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat elfogadásának minősülnek a 2a) és 2b) pontban meghatározott esetek (Eszr. 29. § (1) és Eszr. 12. § (7) bekezdés).
Az Előfizető fentiek szerinti elfogadó nyilatkozatával az Előfizetői szerződés a Szolgáltató ajánlatában foglalt tartalommal és a nyilatkozat megtételének időpontjában módosul.
Ha az Előfizető a Szolgáltató Előfizetői szerződés módosítására irányuló ajánlatát nem fogadja el, a Szolgáltató a 12.3. pontban írt rendelkezések figyelembevételével jogosult az Előfizetői szerződés felmondására.
Határozatlan időre kötött egyedi előfizetői szerződés ráutaló magatartással akkor módosítható, ha az Előfizető az Előfizetői szerződés ideje alatt igazolható módon szóban vagy írásban nyilatkozik arról, hogy amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződés módosítását kezdeményezi, az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása, vagy tevőleges magatartásának tanúsítása elfogadásnak minősül (Eszr. 12. § (7) bekezdés).
12.1.2. A SZOLGÁLTATÓ JOGOSULTSÁGA AZ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSRA, AZ ELŐFIZETŐ ERRŐL TÖRTÉNŐ TÁJÉKOZTATÁSÁNAK MÓDJA, AZ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSSAL KAPCSOLATBAN AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ JOGOK
Az egyoldalú szerződésmódosítás esete
A Szolgáltató az Előfizetői szerződést az Egyedi szerződésre is kiterjedően csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:
1. az Egyedi szerződésben vagy az ÁSZF-ben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy – amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik – a módosítás nem eredményezheti az előfizetői szerződés feltételeinek lényeges módosítását (Eht. 132.
§ (2) bekezdés a) pont),
2. a jogszabályváltozás vagy hatósági döntés miatt szükséges módosítások esetén (Eht. 132. § (2) bekezdés b) pont);
3. olyan esetben, ha az Előfizetői szerződés vagy a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az Előfizető számára előnyös módon változnak meg (Eht. 132. § (2) bekezdés e) pont);
4. a körülményekben bekövetkezett, az előfizetői szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás miatt (Eht. 132. § (2) bekezdés c) pont);
5. ha a Szolgáltató helyébe az Eht. 133. §-ának megfelelően a Szolgáltató átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében más szolgáltató lép (Eht. 133. §);
6. ha a módosítás az Előfizetői szerződés vagy a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek egyértelművé, egyszerűbbé és közérthetőbbé tételét vagy elírások javítását szolgálja, ideértve az egyes szövegek pontosítását, érthetőséget szolgáló kiegészítéseket, javításokat és szerkesztéseket;
7. egyes díjcsomagok nevét vagy a díjcsomagok nem lényeges tartalmi elemeit érintő kiegészítések és módosítások;
8. olyan módosítások, amelyek nem érintenek megkötött Egyedi szerződést, és nem érintik az alapvető díjszabást sem;
9. olyan Szolgáltatásoknak, kiegészítő szolgáltatásoknak, tranzakciók díjazási feltételeinek, díjtételeinek és szerződési feltételeinek a módosítása esetén, amelyeket az Előfizető (felhasználó) egyedileg vesz igénybe, és azt a Szolgáltató egyedileg számlázza;
10. a megkötött egyedi szerződések feltételeit közvetlenül nem érintő egyéb rendelkezések módosítása esetén;
11. határozatlan tartamra meghirdetett vagy Egyedi szerződésben biztosított kedvezmények esetében a kedvezmény visszavonására vonatkozó módosítások esetén;
12. díjcsomagok, szolgáltatások, opciók, kiegészítő szolgáltatások jövőre nézve történő megszüntetése esetén;
13. Szolgáltatások tartalmának olyan más, elérhető szolgáltatással kiegészítése esetén, amely külön Előfizetői akaratnyilvánítás vagy megrendelés hiányában az Előfizető részére nem jelent többletterhet vagy fizetési kötelezettséget;
14. ha a Szolgáltató helyébe más szolgáltató lép a Szolgáltató átalakulása vagy a Szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében más Szolgáltató lép (Eht. 133. §);
15. a gazdasági, üzemeltetési, működési költségek megváltozásával, vagy műszaki-technológiai fejlesztésekkel összefüggő olyan változások esetén, amelyek miatt az Előfizetőknek nyújtott szolgáltatást a Szolgáltató a korábbiakhoz képest csak megváltozott feltételekkel képes nyújtani, ideértve:
- a végberendezések, technológiák fejlődéséből eredő változtatási igényeket, elősegítve az új technológiák fejlesztését és terjedését, és a technológiasemleges szolgáltatást;
- a Szolgáltató számlázási rendszerét érintő változásával szükségképpen együtt járó változtatásokat;
- a Szolgáltató érdekkörén kívül eső változásokkal összefüggő, elkerülhetetlen módosítási igényeket;
- az Előfizetők kiszolgálásában történő folyamati módosításokat, így különösen az Előfizető azonosításának módjában és a számlázási ciklusban történő módosításokat;
16. a 12.1.3. pont szerinti díjmódosítás esetén;
17. egyéb, az Egyedi szerződésben meghatározott feltétel bekövetkezése esetén;
18. a körülményekben bekövetkezett, az Előfizetői szerződés megkötésekor előre nem látható egyéb lényeges változás (Eht. 132. § (2) bekezdés c) pont), így különösen az olyan költség - az Előfizetői szerződés megkötésekor előre nem látható - növekedése, amely a Szolgáltató harmadik személlyel fennálló szerződéses kapcsolatából ered és közvetlenül beépül az Előfizetői szolgáltatás díjába (Eszr.
13. § (1) bekezdés).
A fenti g), h), j), o) és q) pont szerinti módosítások nem eredményezhetik az Előfizetői szerződés feltételeinek lényeges módosítását, ha a módosítást okozó körülmény előrelátható volt vagy nem volt lényeges. Lényeges módosításnak minősül különösen az Előfizetői szolgáltatás igénybevételének feltételeire (így különösen az Előfizetői szolgáltatásra vonatkozó Alapvető díjszabásra, az Előfizetői szerződés időtartamára és megszüntetésének jogkövetkezményeire, illetve vagy minőségi célértékeire) vonatkozó változtatás (Eht. 132. § (3) bekezdés).
Amennyiben a Szolgáltató működésével, gazdasági érdekével, műszaki vagy technikai lehetőségeivel kapcsolatosan felmerült okból szükséges a módosítás, továbbá az Eht. 133. §-ában foglalt esetben a Szolgáltató jogosult a 12.1.2.1 a) pont szerinti egyoldalú módosítására.
A Szolgáltató a határozott idejű Előfizetői szerződést nem jogosult egyoldalúan az alapvető díjszabás, az előfizetői szerződés időtartama, megszüntetésének jogkövetkezményei vagy a szolgáltatásminőségi követelmények célértéke tekintetében módosítani, kivéve, ha azt az Eht. 132. §
(2) bekezdésének b), illetve e) pontjában foglaltak indokolják. (Eszr. 27. § (4) bekezdés)
12.1.3. AZ EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETÉN A SZOLGÁLTATÓT TERHELŐ ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG
A Szolgáltató az Előfizetői szerződés egyoldalú módosítása esetén, a módosításról annak hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az Előfizetőket értesíti az előfizetőt megillető felmondás feltételeiről szóló tájékoztatással együtt.
Nem köteles a Szolgáltató az előző mondat szerinti értesítési határidőt alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott Előfizetői szolgáltatásokra vonatkozó Előfizetői szerződést nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetési díj csökken (Eht. 132. § (4) és (6) bekezdések).
Az ÁSZF akciókat tartalmazó 5. sz. mellékletének módosítása esetén a Szolgáltató az Előfizetők értesítését mellőzve köteles a mellékletet közzétenni, rendelkezésre bocsátani, valamint a módosítás hatályba lépését követő 8 napon belül a hatóságnak megküldeni.
Ha a Szolgáltató az Előfizetőt az egyoldalú szerződésmódosításról értesíti (postai úton, számlalevélben, vagy elektronikus levélben), az értesítésnek az alábbiakat kell tartalmaznia (Eszr. 12.
§ (2) bekezdés).:
1. pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire;
2. a módosítások lényegének rövid leírását;
3. a módosítások hatálybalépésének időpontját;
4. a közzétett ÁSZF elérhetőségét;
5. ha a Szolgáltató az Előfizetői szolgáltatások díját módosítja, vagy a díjban foglalt szolgáltatás mennyiségét csökkenti, akkor a módosított díjat, mennyiséget és a változás összegét, több szolgáltatást tartalmazó díjcsomag esetében – ideértve azt is, ha a Szolgáltató Előfizetői szolgáltatással együtt más típusú szolgáltatást csomagban értékesít – Előfizetői szolgáltatásonként elkülönítve;
6. azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt (különösen a műsorterjesztés szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkező változás esetén az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot), amellyel a Szolgáltató a módosítást indokolja;
7. az Előfizetőt az ÁSZF egyoldalú módosítása esetén megillető jogokat.
12.1.4. EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETÉN AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ FELMONDÁSI JOG
Amennyiben a módosítás az Előfizető számára bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz - így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a kínált csatornák összetétele vagy a szolgáltatás tartalma - az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést (Eht.
132. § (5) bekezdés).
12.1.5. DÍJMÓDOSÍTÁS
A Szolgáltató jogosult a díjakat egyoldalúan módosítani a 12.1.2. pontban foglalt eseteken túlmenően az alábbi feltételek bármelyikének fennállása esetén:
Határozatlan időre kötött Előfizetői szerződések tekintetében:
a) harmadik személlyel fennálló szerződéses kapcsolatból eredő, az előfizetői szerződés megkötésekor előre nem látható költségnövekedés esetén, ha a díj közvetlenül beépül a szolgáltatás díjába. A Szolgáltató az Eht. 132. (2) bekezdés c) pontja alapján jogosult az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítani (Eszr. 13. § (1) bekezdés);
b) fogyasztói árszínvonal legalább 0,1 %-os változása esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatás díjának naptári évenként legfeljebb egyszeri módosítására, amelynek módosítás következtében a díjváltozás mértéke nem haladhatja meg a megelőző naptári évre a Központi Statisztikai Hivatal által megadott tényleges fogyasztói árindex mértékét. A Szolgáltató az Eht. 132. (2) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint jogosult az Előfizetői szerződést egyoldalúan módosítani (Eszr. 13. § (2)-(3) bekezdés).
Szolgáltató a jelen pontban meghatározott díjmódosítás esetén az Előfizetőket a díjmódosítás hatálybalépése előtt a 12.1.3. pontban meghatározottak szerint köteles értesíteni.
12.2. AZ ELŐFIZETŐ ÁLTAL KEZDEMÉNYEZETT SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETEI, FELTÉTELEI, A MÓDOSÍTÁS TELJESÍTÉSÉNEK HATÁRIDEJE
Az Előfizetői szerződés a Xxxxx egyező akaratával bármikor módosítható. Az Előfizetői szerződés módosítására a szerződéskötésre vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni (Eht. 132. § (1) bekezdés).
Ha a Szolgáltató az Előfizető módosításra irányuló ajánlatát elfogadja, az ajánlat beérkezésétől számított legfeljebb 15 napon belül teljesíti, kivéve az áthelyezést. Az áthelyezésre vonatkozó szabályokat a 12.2.2 pont tartalmazza). Ettől a Szolgáltató és az Előfizető egyező akarata esetén el lehet térni.
Az Előfizető a megfelelő ügyfél azonosítást követően jogosult az Előfizetői szerződésének módosítására telefon útján is. Ez esetben a szóbeli szerződéskötés szabályai lesznek az irányadóak a szerződésmódosításra.
12.2.1. ÁTÍRÁS
Az átírás általános szabályai
Az Előfizető telefonon vagy írásban benyújtott igénye alapján a Szolgáltató az előfizetői szerződést módosítja, ha az Előfizető személyében szerződés vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás következik be (átírás) (Eht. 132. § (9) bekezdés). Nem minősül e pont szerinti átírásnak, ha az Előfizető személyében nem következik be változás, csupán névváltozást kell rögzíteni.
Azon szolgáltatások esetén, amelyeket a Szolgáltató már nem értékesít, átírásra nincs lehetőség.
Az átírás esetén az Előfizető belépési vagy telepítési díjat nem fizet. Az előfizető által a fizetendő átírási díj mértékét a mellékletek tartalmazzák.
Szolgáltató az átírást az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül teljesíti (Eszr. 14. § (2) bekezdés).
Az átírás alapjául szolgáló tényekről az átírást kezdeményező Feleknek kell nyilatkozniuk. Az átírási kérelem legalább az alábbi adatokat és nyilatkozatokat kell, hogy tartalmazza:
a) a Szolgáltatás adatai (Szolgáltatás neve, létesítési cím, hívószám);
b) az átadó és az átvállaló Előfizető adatai az átvállaló Előfizető előfizetői kategóriája;
c) az átadó és az átvevő Előfizető aláírása.
Az átírást a Szolgáltató abban az esetben végzi el, ha az alábbi feltételek maradéktalanul teljesülnek:
1. Az átadó Előfizetőnek nincs lejárt díjtartozása, vagy az átadó Előfizető vállalja, hogy az átírás teljesítéséig az átírással érintett szolgáltatásra vonatkozó összes kiegyenlítetlen tartozását a Szolgáltató felé az előírt fizetési határidőben teljesíti.
2. Abban az esetben, ha az átadó Előfizető elhalálozott, vagy a jogi személy átadó Előfizető ellen csőd- felszámolási eljárás van folyamatban, illetve az eljárás során a jogi személy jogutód nélkül szűnt meg, a Szolgáltató az átírást akkor teljesíti, ha az átvállaló Előfizető az átadó Előfizetőnek az átírással érintett Szolgáltatásra vonatkozóan az átírás időpontjáig felmerült összes kiegyenlítetlen tartozását a Szolgáltató felé a számlán/ számlákon feltüntetett fizetési határidőben teljesíti.
3. Az átírás azon szolgáltatásra, díjcsomagra vonatkozhat, amely az átírás időpontjában is értékesíthető csomag. Ha az adott díjcsomag, szolgáltatás már a Szolgáltató által nem értékesíthető, annak átírására nincs lehetőség.
Ha az Előfizető az átíráshoz szükséges adatokat, iratokat nem csatolja be az átírásra vonatkozó igény benyújtásától számított 10 munkanapon belül, úgy a Szolgáltató az átírásra vonatkozó igényt a fent szabályozott kivételekkel elutasítja, és erről az Előfizetőt értesíti.
A határozott idejű Szolgáltatás átírásának feltételeit a 9.1. pont rögzíti.
Az Előfizetői szerződés átírása esetén az átadó Előfizető előfizetői jogviszonya akkor szűnik meg, amikor az átvevő Előfizető a helyébe lép.
Az Előfizetőnek nincs lehetősége egyidejűleg az előfizetői szerződés átírását és az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését kérni.
Az Előfizető az átíráson és az egyes Szolgáltatásoknál meghatározott egyedi eseteken kívül nem jogosult arra, hogy az Előfizetői szerződés megkötésével az őt megillető jogokat (követeléseket) egészében vagy részben harmadik személyre ruházza át.
Ha az Előfizető személye azért változik, mert az Üzleti előfizető személyében jogutódlás történt (így különösen átalakulás, egyesülés, szétválás), a jogutódlást az ezt igazoló eredeti vagy közjegyző/ügyvéd által hitelesített dokumentumokat az Előfizető a Szolgáltató rendelkezésére bocsátja. Ezen dokumentumok alapján hajtja végre a szolgáltató az átírást. Az Előfizető átírási díj megfizetésére köteles. Üzleti előfizetői jogutódlás esetén a Szolgltató nem számít fel átírási díjat.
Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondása esetén a felmondási idő alatt az Előfizető által kezdeményezett átírási igény teljesítését a Szolgáltató jogosult megtagadni.
Az előfizető kérése alapján lehetőség van nem azonos kategóriába tartozó előfizetők közötti átírásra is. Ha egyéni előfizetőről kérik üzleti előfizetőre a szolgáltatás átírását nem kell megfizetni a két előfizetői kategória közötti egyszeri (telepítési) díjkülönbözetet.
12.2.2. ÁTHELYEZÉS
Az áthelyezés általános szabályai
Az Előfizető kérheti, hogy a szolgáltatást a Szolgáltató a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül az Előfizető által kért más helyen biztosítsa (áthelyezési igény) (Eszr. 15. § (1) bekezdés). Az Előfizető az áthelyezési igényét telefonon, személyesen az ügyfélszolgálaton vagy elektronikus úton nyújthatja be a Szolgáltatóhoz.
Az áthelyezés csak olyan Szolgáltatásra, díjcsomagra vonatkozhat, amelyet a Szolgáltató az áthelyezés igénylésének időpontjában is értékesít.
A Szolgáltató nem köteles áthelyezni az Előfizetői hozzáférési pontot az Előfizető kérésére akkor, ha az Előfizetőnek a Szolgáltatóval szemben díjtartozása áll fenn. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást az Előfizető szerződésszegése miatt korlátozta, az áthelyezési igényt nem köteles teljesíteni mindaddig, amíg az Előfizető a korlátozás okát meg nem szüntette.
Az áthelyezési igény teljesítésének határideje
Ha a hiánytalan áthelyezési igény a Szolgáltatóhoz beérkezik, a Szolgáltató 15 napon belül elvégzi az igény teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen időn belül írásban értesíti az igénylőt arról, hogy:
1. az áthelyezési igényt elfogadja, és azt az ÁSZF-ben meghatározott határidőn, legfeljebb azonban az igény beérkezését követő 30 napon belül, vagy az Előfizető által az igényben megjelölt későbbi (de legfeljebb az áthelyezési igény Szolgáltatóhoz való beérkezésétől számított 90 napon belüli) időpontban teljesíti;
2. az Előfizetői hozzáférési pont áthelyezését műszaki lehetőség hiányában az 1) pont szerinti határidőben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igényt elfogadja és ezzel egyidejűleg (év, hónap, nap pontossággal) megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésőbbi időpontját, amely nem haladhatja meg az igény beérkezésétől számított 90 napot; vagy
3. az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában elutasítja (Eszr. 15. § (2) bekezdés);
4. az áthelyezési igényt a Szolgáltató elutasítja akkor is, ha az Előfizető az áthelyezési igényét a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén kívüli hozzáférési helyre kéri;
5. az áthelyezési igényt- a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt, de legalább 30 napos határidő elteltét követően is esedékes- díjtartozása miatt elutasítja;
6. az áthelyezési igényt elutasítja, abban az esetben, ha a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást az Előfizető szerződésszegése miatt korlátozta.
A 2) és 3) pont esetén az Előfizető választhat, hogy áthelyezési igényét továbbra is fenntartja-e, vagy az Előfizetői szerződést felmondja. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató a határozott idejű Előfizetői szerződés idő előtti megszűnése miatt nem követelheti az Előfizetőtől a határozott időtartam alatt igénybevett összes kedvezmény megfizetését.
Az áthelyezési igényben az Előfizető megadja, hogy az Előfizetői hozzáférési pontot mely címre kéri. Ha az áthelyezési igény nem tartalmazza az Előfizető létesítési címét, a Szolgáltató az áthelyezési igényt elutasítja.
Az Előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a Szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig az Előfizetői szolgáltatás szünetel, amely időszak alatt az Előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli (Eszr. 15. § (4) bekezdés).
Az áthelyezés díja
A Szolgáltató az áthelyezésért áthelyezési díjat számíthat fel, amelynek mértékét a díjmelléklet tartalmazza.
Az áthelyezésre vonatkozó további rendelkezések
Nem lehet a jelen 12.2.2. pontot alkalmazni, ha egyidejűleg az Előfizetői szerződés átírását is kérték. Az Előfizetői hozzáférési pont áthelyezése és átírása kölcsönösen kizárják egymást.
Áthelyezés esetén az áthelyezés miatti szüneteltetés időtartam nem számít bele a határozott időtartamba.
Ha az Előfizető a jogviszonyát megszünteti, és ezt követően a volt Előfizetőtől áthelyezési igény érkezik, azt a Szolgáltató újabb szerződéskötési igénynek tekinti, és az előfizetői jogviszony létrejöttére vonatkozó szabályok szerint jár el.
Abban az esetben, ha az Előfizető egyidejűleg kérte az előfizetői szerződés átírását és áthelyezését, ilyen esetben a Szolgáltató az előbb benyújtott kérlemet, egyidejűleg benyútott kérelmek esetén az átírást teljesíti.
Ha az Előfizető a jogviszonyát megszünteti, és ezt követően áthelyezési igénnyel fordul a Szolgáltatóhoz, azt a Szolgáltató új igénynek tekinti, és az előfizetői szerződés létrejöttére vonatkozó szabályok szerint jár el.
12.2.3. A DÍJCSOMAG ÉS IGÉNYBEVETT SZOLGÁLTATÁSOK KÖRÉNEK MÓDOSÍTÁSA
Az Előfizető bármikor kezdeményezheti díjcsomagjának módosítását más díjcsomagra, valamint kérheti az általa igénybevett szolgáltatások körének módosítását, ha a hatályos Előfizetői szerződése (beleértve az irányadó díjcsomag) ezt nem zárja ki, valamint a módosítás az igénybe venni kívánt díjcsomag és ajánlat feltételei szerint is lehetséges.
Eltérő technológiával nyújtott szolgáltatások között a díjcsomag váltás nem lehetséges. Eltérő technológiájú szolgáltatás igénybevételére az aktuális szerződés felmondásával és új szerződés megkötésével van mód.
12.3. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTALI SZERZŐDÉSFELMONDÁS ESETEI, FELTÉTELEI
12.3.1. A SZOLGÁLTATÓ RENDES FELMONDÁSA
Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi rendes felmondásának felmondási ideje nem lehet kevesebb, mint 60 nap (Eht. 134. § (2) bekezdés). A Szolgáltató a felmondást minden esetben megindokolja. Az Előfizetői szerződés a felmondási idő leteltével megszűnik.
A Szolgáltató általi felmondásnak kötelezően tartalmaznia kell az alábbiakat:
1. a felmondás indokát,
2. a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, és
3. ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az Előfizető tájékoztatását arról, hogy az Előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával (Eht. 134. § (5) bekezdés).
A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását:
• írásban, tértivevényes levélben küldi meg;
• ha az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben küldi meg, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható.
Az előfizetői szerződés felmondása nem mentesíti az Előfizetőt a Szolgáltató előfizetői szerződésből eredő követeléseinek megtérítése alól.
A felmondás kézbesítésére egyebekben az értesítésekre vonatkozó szabűlyok (kézbesítési vélelem) vonatkoznak.
12.3.2. A SZOLGÁLTATÓ RENDKÍVÜLI FELMONDÁSA
1. Az Előfizetői szerződés 15 napra történő felmondásának esetei.
A Szolgáltató az Előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel az alábbi esetekben mondhatja fel:
a) Az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg. Ilyen esetnek minősül különösen a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését veszélyeztető cselekmény, ha az Előfizető a Szolgáltatáshoz használt eszközöket a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, megrongálja, vagy az Előfizető az Előfizetői hozzáférési ponthoz a 4.4. pontban foglalt követelményeknek meg nem felelő
végberendezést csatlakoztat, vagy ha az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket nem az Előfizetői szerződésben rögzített vételi helyen illetve Előfizetői hozzáférési ponton működteti.
b) Az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze.
c) Az Előfizető a Szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja (Eht. 134. § (6) bekezdés).
d) A rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy Szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette. A felmondási idő tartamára Szolgáltató jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni (Eszr. 19. § (5) bekezdés),
e) Ha az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre történő figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti vagy azt továbbra is a hálózati szerződésekről szóló 277/2003. (XII. 24.) Kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja.
f) Az Előfizető az előfizetői szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja (Eht.
134. § (6) bekezdés).
2. Az Előfizetői szerződés 30 napra történő felmondása, és azon határidő megjelölése, ameddig az Előfizető díjfizetési kötelezettségének eleget tehet anélkül, hogy a Szolgáltató a szerződést felmondaná.
A Szolgáltató az Előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki (Eht. 134. § (7) bekezdés).
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést:
- ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget,
- havi előfizetési díj hiányában vagy tízezer forintnál magasabb havi előfizetési díj esetén a tízezer forintot,
- ha az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a Hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti (Eht.134. § (7) bekezdés).
Amennyiben az Előfizető a díjtartozását a felmondási időszak alatt rendezi, a Szolgáltató felmondásával a szerződés nem szűnik meg. Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni (Eht.134. § (4) bekezdés).
Az Előfizető köteles a Szolgáltató költségét, amely a díjfizetési kötelezettségnek az elmulasztása miatt, a fizetési felszólítás kiküldésével kapcsolatban merül fel, a tartozással egyidejűleg megtéríteni. A díj mértékét a díjmelléklet tartalmazza.
A Szolgáltató a figyelmeztető értesítés kiküldését követő 30. naptól jogosult a szolgáltatás korlátozására.
Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni, vagy korlátozni az előfizetői szolgáltatások körét, illetve használatát. A Szolgáltató a figyelmeztető értesítés kiküldését követő 30. naptól jogosult az előfizetői szolgáltatás korlátozására. Amennyiben az Előfizető a
korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak (Eht.134. § (10) bekezdés).
Ha az Előfizető a határozott idejű Előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy Előfizetői szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, ugyanakkor a Szolgáltató Eht. 134. § (6)-(7), illetve (13) bekezdés szerinti felmondására az Előfizető szerződésszegésével okot szolgáltatott a Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti a 7.5. pontban írtak szerint.
Az előfizetői szerződésnek az Előfizető szerződésszegésére tekintettel történő megszűnésével egyidejűleg a szerződésből származó minden fizetési kötelezettség azonnal esedékessé válik.
Az előfizetői szerződés megszűnésekor a Szolgáltató az utolsó tárgyidőszakra vonatkozó számlát, valamint a szolgáltatás alapján járó ki nem egyenlített és esedékes tartozásról számlát küld az Előfizető részére. Az Előfizető köteles a díjfizetési kötelezettségének elmulasztása miatt a Szolgáltató által a részére kiküldött fizetési felszólítások díját a tartozással egyidejűleg kötbérként megfizetni.
A Szolgáltató rendkívüli felmondásának további esetei:
A szolgáltató jogosult rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal megszüntetni az előfizetői szerződést az alábbi esetekben:
• Az Előfizető ellen indult felszámolási eljárás, valamint végelszámolási eljárás esetén
A Szolgáltató rendkívüli (azonnali hatályú) felmondásának joga a felszámolási, végelszámolási eljárás kihirdetése napján nyílik meg.
Vagyoni biztosíték
A Szolgáltató jogosult a szolgáltatás rendkívüli felmondása helyett a 2.3.2 pontban meghatározott vagyoni biztosítékot kérni az Előfizetőtől.
12.4. AZ ELŐFIZETŐ ÁLTALI SZERZŐDÉSFELMONDÁS ESETEI, FELTÉTELEI
12.4.1. ELŐFIZETŐ RENDES FELMONDÁSA
Az egyéni előfizető a határozatlan idejű Előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani (Eht. 134. § (1) bekezdés).
Határozott idejű szerződés esetén az Előfizető a határozott időtartam alatt rendes felmondással, az igénybe vett kedvezményeknek a Szolgáltató részére történő visszafizetése mellett szüntetheti meg az előfizetői szerződést. A Szerződés felmondási ideje ebben az esetben legfeljebb 8 nap lehet (Eht.
134. § (15) bekezdés).
A felmondást az ügyfélszolgálat részére a Szolgáltató formanyomtatványán vagy legalább a 12.4.1.1 pont szerinti adattartalommal kell benyújtani.
Az Előfizetői szerződés megszűnésének napja a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő nap az egyéni előfizető esetében. Telefonos ügyfélszolgálat útján kizárólag az egyéni előfizetők mondhatják fel előfizetői szerződésüket.
Az Előfizető és a Szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnapra mondja fel az Előfizetői szerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott Szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni (Eszr. 17.
§ (2) bekezdés).
• Felmondás tartalmi elemei írásbeli felmondás esetén
1. 2.2. pont szerinti előfizetői adatok;
2. az Előfizető azonosításához használt azonosítók;
3. megszüntetni kívánt szolgáltatás(ok) megnevezése;
4. Szolgáltatás megszüntetésének (az előfizetői hozzáférési pont leszerelésének) megrendelt időpontja, ha az Előfizető meghatározott időpontra kéri a megszüntetést;
5. az Előfizetői szerződés megszüntetésére vonatkozó szándék egyértelmű jelzése;
6. az Előfizető aláírása.
• Felmondás tartalmi elemei szóbeli (telefonos ügyfélszol gálat útján) történő felmondás esetén
Telefonos ügyfélszolgálat útján kizárólag az egyéni előfizetők mondhatják fel előfizetői szerződésüket.
a) az Előfizető azonosításához használt azonosítók,
b) megszüntetni kívánt Szolgáltatás(ok) megnevezése,
c) Szolgáltatás megszüntetésének (az előfizetői hozzáférési pont leszerelésének) megrendelt időpontja, ha meghatározott időpontra kéri a megszüntetést;
d) az Előfizetői szerződés megszüntetésére vonatkozó szándék egyértelmű jelzése.
• Felmondó nyilatkozat Szolgáltató általi ellenőrzése
A Szolgáltató jogosult ellenőrizni, hogy a felmondó nyilatkozatot az arra jogosult tette-e, így a felmondó nyilatkozatot a 12.4.1.2. a) pontban foglalt, azonosítón alapuló azonosítást vagy a 2.2. pontban előírt dokumentumok ellenőrzését követően fogadja el.
Ha a felmondást követően az Előfizető székhelye/értesítési címe megváltozik, az Előfizető köteles az új székhelyről/ értesítési címéről a Szolgáltatót tájékoztatni.
• Elszámolás az előfizetői szerződés megszűnése esetén
Az Előfizetői szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő tartozásai kiegyenlítésének kötelezettsége alól. A 100,- Ft-nál kisebb tartozást az Előfizetőnek nem kell megfizetnie.
Az Előfizetői szerződés megszűnése az Előfizetőt nem mentesíti az Előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól.
Ha az Előfizetői szerződés megszűnését követően az Előfizető a szolgáltatást tovább használja, nem mentesül a tényleges használat díjának megfizetése alól.
Az Előfizető az Előfizetői szerződés felmondása esetén jelen ÁSZF 13.1 pontja szerint együttműködik a Szolgáltatóval.
• Előfizető azonnali hatályú felmondása
Az Előfizető azonnali hatállyal felmondhatja határozott időtartamú előfizetői szerződést, ha:
a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a hibát 15 napig nem tudja elhárítani;
b) az Előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a Szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el,
c) a Szolgáltató az előfizetői szerződést a jelen ÁSZF 12.1.2. pontjába írtakba ütközően módosítja,
d) a műsorterjesztési szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az Előfizetői szerződést Eht. 132. § (2a) bekezdésébe ütközően módosítja-e a Szolgáltató a szolgáltatást 30 napig nem előfizetői szerződés szerint teljesíti és emiatt az Eszr. 24. §-ban foglalt rendelkezés alkalmazásának van helye.
12.5. EGYÉB ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSI ESETEK ÉS FELTÉTELEK
12.5.1. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI
Az Előfizetői szerződés megszűnik:
1. a határozott idejű Szerződés esetén a határozott idő elteltével, ha nem kerül meghosszabbításra a szerződés időtartama (Eht. 134. § (14) bekezdés);
2. a határozott idő letelte előtt új határozott idejű Szerződés megkötésével (Eht. 134. § (14) bekezdés);
3. a Felek közös megegyezésével (Eht. 134. § (10a) d) bekezdés);
4. az Előfizető rendes vagy rendkívüli felmondásával (Eht. 134. § (1) illetve Eszr. 28. § (3) bekezdés);
5. a Szolgáltató rendes vagy rendkívüli felmondásával (Eht. 134. § (2) illetve Eht. 134. § (6)-(7),
(13) bekezdés;
6. Előfizető elállása esetén (Eszr.7. § (6), illetve 8. §. (2) bekezdés);
7. az Előfizető, jogutód nélküli megszűnésével (Eht. 134. § (10a) bekezdés a) pont);
8. a Szolgáltató jogutóddal vagy jogutód nélküli megszűnésével (Eht. 134. § (10a) bekezdés b) pont);
9. azon Szolgáltatóval, amely Szolgáltató az Eht. 133. §-ában foglalt módon átalakul, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy Szerződés következtében más Szolgáltató lép (Eht. 133. §);
10. ha a Szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a Felek nem állapodnak meg a Szolgáltatás nyújtása megkezdésének 90 napon belüli időpontjában, az Szerződés a megkötésétől számított 90. napon megszűnik (Eszr. 17. § (5) bekezdés).
11. ha a határozott idejű Előfizetői szerződést az Előfizető az Eszr. 28. § (3) bekezdésében foglaltak alapján felmondja, a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon (Eszr.
28. § (4) bekezdés).
12.5.2. AZ ELŐFIZETŐ ELÁLLÁSA
Az egyéni Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
1. Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor az Előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az elállással érintett Szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára. Az Előfizető köteles a Szolgáltató tulajdonában lévő a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak visszaadni.
2. Üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az Előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az előfizetői szerződéstől. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indoklás nélküli azonnali hatályú felmondás illeti meg.
3. Az ügyfélszolgálaton jelenlévők között megkötött szerződés esetén a vak- és gyengénlátó Előfizető az előfizetői szerződést a megkötésétől számított 8 napon belül elállhat az előfizetői szerződéstől, vagy ha az előfizetői szolgáltatás nyújtása mármegkezdődött, e határidőn belül indoklás nélkül felmondhatja az előfizetői szerződést.
12.5.3. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE ELŐFIZETŐ HALÁLA VAGY JOGUTÓD NÉLKÜLI MEGSZŰNÉSE ESETÉN
Megszűnik az előfizetői szerződés az Előfizető halálával, jogutód nélküli megszűnésével. A Szolgáltató az Előfizető halála esetén a szerződés megszüntetése körében az Előfizető halála tényének tudomására jutását követően intézkedik. A Szolgáltató a természtes személy Előfizető haláláról a halotti anyakönyvi kivonat eredetijének vagy hiteless másolatának kézhezvételekor értesül, míg a nem természetes személy üzleti előfizető esetében a jogutód nélküli megszűnésről a vonatkozó hiteles cégbírósági végzés vagy az ezt tanúsító hiteles cégkivonat bemutatása, megküldése esetén értesül, kivéve, ha a 9.3.1.1. pontban foglaltak szerinti átírásra kerül sor.
A Szolgáltató az Előfizetői szerződés t az Előfizető halálának időpontjától kezdődőden az Előfizető haláláról történő tudomásszerzéssel megszűntnek tekinti.
12.5.4. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE A SZOLGÁLTATÓ JOGUTÓDDAL VALÓ MEGSZŰNÉSE ESETÉN (AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS ÁTRUHÁZÁSA MÁS SZOLGÁLTATÓRA)
Amennyiben a Szolgáltató helyébe – a Szolgáltató Ptk. szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében – más szolgáltató lép, a korábbi Szolgáltató vonatkozásában megszűnik az Előfizetői szerződés, és az érintett Előfizetők felé a régi Szolgáltató az Eht. 133. § (1) bekezdése alapján az előfizetői szerződés Szolgáltató általi egyoldalú módosítására vagy az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondására vonatkozó szabályai szerint köteles eljárni.
A régi Szolgáltató az egyoldalú szerződésmódosítást abban az esetben alkalmazhatja, ha:
1. a Szolgáltató érdekkörében felmerült, azaz belső körülményeiben bekövetkezett változás miatt szükséges;
2. a módosítás nem eredményezi az Előfizetői szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a Szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket;
3. az új Szolgáltató általános szerződési feltételei a régi Szolgáltató ÁSZF-éhez való közelítés érdekében úgy módosulnak, hogy annak lényeges elemei nem változnak;
4. a régi Szolgáltató az alanyváltozásról az Eht. 132. § (4) bekezdésében foglaltak szerint értesíti az érintett Előfizetőket;
5. az új Szolgáltató a módosított általános szerződési feltételeit megküldi a Xxxxxxxxxx;
6. mind a régi mind az új szolgáltató eleget tesz bejelentési kötelezettségének (Eht. 133. § (2) bekezdés).
Üzleti előfizető esetében a jogutód nélküli megszűnésről a vonatkozó hiteles cégbírósági végzés vagy az ezt tanúsító hiteles cégkivonat bemutatása, megküldése esetén értesül.
12.5.5. ELJÁRÁS AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE ESETÉN
A szolgáltató díj-visszatérítési kötelezettsége a szerződés megszűnése esetén:
A szerződés megszűnése az előfizetőt nem mentesíti az előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Az Előfizető túlfizetése esetén a Szolgáltató a túlfizetés mértékéig teljesíti a visszatérítést. Ha a túlfizetés összege eléri, vagy meghaladja az 50.000,- Ft-ot, abban az esetben a Szolgáltató kérheti a bankszámlaszám, illetőleg a postai cím írásbeli megerősítését az Előfizetőtől.
A szerződés megszűnésekor a Szolgáltató a 100,- Ft-nál kisebb összeget nem téríti vissza, és nem érvényesíti az Előfizetővel szemben.
Amennyiben az Előfizetőn kívülálló okból a rendszerre csatlakozás nem lehetséges, a Szolgáltató az Előfizető által megfizetett telepítési díjat, az Előfizető részére - kamataival együtt - visszafizeti.
Amennyiben az előfizetői szerződés a bekapcsolást követően nem a Szolgáltatónak felróható okból szűnik meg, az Előfizető a telepítési díj visszafizetésére nem tarthat igényt.
Az előfizetői hozzáférési pont megszüntetése:
Az előfizetői szerződés megszűnése esetén az Előfizető kötelezettséget vállal arra, hogy a szolgáltatás hozzáférési pont leszerelése céljából teljes körűen együttműködik a Szolgáltatóval. Kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy az átadott, Szolgáltató tulajdonában álló technikai eszközöket a szerződés megszűnésekor és a szerződés teljes időtartama alatt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a Szolgáltató ügyfélszolgálatán személyesen visszaszolgáltatja, amennyiben az a Szolgáltató által nem kerül leszerelésre, elszállításra.
Amennyiben az Előfizető a visszaszolgáltatási kötelezettségének:
• az előfizetői szerződés Előfizető általi felmondása esetén a felmondás közlésétől számított 30 napon belül, de legkésőbb a szerződés megszűnésének időpontjáig; vagy
• az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondása esetén a felmondásban megjelölt időpontig; vagy
• az előfizetői szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a felek által meghatározott időpontig nem tesz eleget, úgy az előfizető köteles a szolgáltató tulajdonát képező eszköz könyv szerinti értékét megtéríteni.
A szerződésnek a Szolgáltató általi rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató felszámíthatja a kiszállási, leszerelési díjat, amelynek mértékét a díjmelléklet tartalmazza.
Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az előfizetői szerződés megszűnését követően az Előfizető hívószámát 90 nap elteltével a Szolgáltató automatikusan újra felhasználhatja. Az Előfizető a Szolgáltatóval szemben erre hivatkozással semmiféle kártérítési igényt nem érvényesíthet.
Az Előfizető felmondása és az Előfizetői szerződés megszűnése az Előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Ptk. szabályai az irányadók (Eszr. 17. (4) bekezdés).
Az Előfizető rendes felmondása esetén sem kiszállási díj, sem bármilyen egyéb költség (különösen a Szolgáltató tulajdonát képező eszköz amortizációs értékcsökkenése) nem hárítható át az Előfizetőre (Eszr. 17. § (1) bekezdés).
12.5.6. AZ ELŐFIZETŐNEK A SZOLGÁLTATÓ SZERZŐDÉSSZEGÉSÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ RENDKÍVÜLI FELMONDÁSI JOGA, ELÁLLÁSI JOG, ÉS AZ AZZAL ÖSSZEFÜGGŐ FELMONDÁSI JOG
Az Előfizető azonnali hatállyal felmondhatja az Előfizeői szerződést, ha a Szolgáltató az Előfizető hibabejelentéseit követően a hibát szerződésszegő módon 30 napig nem tudja elhárítani.
Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt az Előfizető lakcímének vagy tartózkodási helyének változása miatt a korábbi lakcíméről, vagy tartózkodási helyéről új lakcímére, vagy tartózkodási helyére kéri az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését, és a Szolgáltató az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában teljesíteni nem tudja, az Előfizető a Szolgáltató erről szóló értesítését követő 15 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott időtartamú szerződést (Eht. 132. § (11) bekezdés).
Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények n és indoklás nélkül elállhat -12.5.2. szerint- az előfizetői szerződéstől. Ha
Szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitvaálló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indoklás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. (Eszr. 7. § (6) bekezdés).
A fentiek szerint gyakorolt felmondás esetén a Szolgáltató csak a szerződéskötéstől a felmondásig eltelt időre járó arányos havi előfizetési díjat, vagy az előfizetői szolgáltatással igénybe vett egyéb előfizetői szolgáltatások ellenértékét követelheti. A Szolgáltató egyéb költséget, így különösen felmondási vagy adminisztrációs díjat nem számíthat fel (Eszr. 8. § (3) bekezdés).
Az Előfizető rendkívüli felmondás esetén az előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg (Eszr. 28. § (4) bekezdés).
12.6. EGYÉB ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSI ESETEK ÉS FELTÉTELEIK A szerződés megszűnésének egyéb eseteit az ÁSZF 6. pontja, illetve a 12. pontja tartalmazza.
13. AZ ELŐFIZETŐNEK A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉVEL KAPCSOLATOS EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEI:
13.1. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI ÉS TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG
Az Előfizetőt és a Szolgáltatót együttműködési kötelezettség terheli az előfizetői szerződéses kapcsolatuk során, késedelem nélkül tájékoztatják a Felek egymást az előfizetői szerződést érintő minden lényeges tényről, változásról és körülményről. Továbbá kötelesek megadni egymásnak minden olyan adatot, információt, amelyek a szolgálatás szerződésszerű teljesítéséhez szükségesek.
Az Előfizető és/vagy jogutódja haladéktalanul köteles értesíteni a Szolgáltatót, ha személyét vagy jogállását, gazdálkodását érintő bármilyen jellegű változás következik be. E kötelezettség elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli.
A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a Szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik, továbbá ha a Szolgáltató számlázása eltér a szerződésben foglaltaktól. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, amelyek azzal összefüggésben merülnek fel, hogy az Előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti.
13.2. A SZOLGÁLTATÁS RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLATA
Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevétele során az ÁSZF és az egyedi Előfizetői szerződés alapján eljárni. Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az Előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (különösen nem megfelelő végberendezés meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakoztatásából, Szolgáltató ellenőrzési jogának megakadályozásából, Szolgáltató általi hibaelhárítás biztosításának elmulasztásából, harmadik személy részére történő jogosulatlan jel vagy szolgáltatásátengedésből, illetve jogellenes jelvételezésből eredő károkért).
Az Előfizető az előfizetői szolgáltatást és a Szolgáltató hálózatát rendeltetészsrűen használhatja. Amennyiben Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szolgáltatásnak az előfizető egyidejű értesítésével történő korlátozására az Eht. 137. § (1) bekezdése értelmében.
Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás igénybevétele során telintettel kell lennie más Előfizető nyugalmára, a Szolgáltató előfizetői körének bármely tagját nem zaklathatja, akadályozhatja vagy korlátozhatja a szolgáltatás igénybevételével.
Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, s a használatára bocsátott technikai eszközök Szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az Előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért felelősséggel tartozik.
13.3. A VÉGBERENDEZÉSSEL, VAGY AZ ELŐFIZETŐNEK ÁTADOTT, DE A SZOLGÁLTATÓ TULAJDONÁT KÉPEZŐ MÁS ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLŐ ESZKÖZÖKKEL KAPCSOLATOSKÖTELEZETTSÉGEK
Az Előfizetőt a végberendezéssel kapcsolatban terhelő kötelezettségekre vonatkozóan a jelen ÁSZF szabályai az irányadók.
Az Előfizető másrészről a Szolgáltató tulajdonát képező eszközöket a jó gazda gondosságával köteles megőrizni és kezelni, valamint azokat az Előfizetői szerződés bármely okból történő megszűnése vagy megszüntetése esetén haladéktalanul, de legfeljebb az ÁSZF-ben megjelölt időtartamon belül köteles a Szolgáltató birtokába visszaadni.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató részére biztosítani a hálózathoz szükséges eszközökhöz és a kábelekhez a hibaelhárítás céljából a hálózathoz történő hozzáférést. Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgáltató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedések megtételére. Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a Szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a Szolgáltató kiszámlázhatja az Előfizető részére.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató részére lehetővé tenni, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések elhelyezését és üzembe állítását a felek által előzetesen egyeztetett időpontban véghez tudja vinni.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a Szolgáltatóval együttműködni.
Amennyiben a Szolgáltató hibabehatároló vizsgálata során megállapítja, hogy az Előfizetőnek valamely magatartása a szerződés Szolgáltató általi felmondására adhat okot, a Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét a szerződésszegésnek 15 napon belüli megszüntetésére, mely határidő eredménytelen eltelte esetén a szerződést az ÁSZF-ben részletezett szabályok mellett felmondja. Ha a Szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az Előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.
13.4. AZ ADATVÁLTOZÁS BEJELENTÉSE
Az Adatkezelő nem vonható felelősségre azért, ha az Előfizető/Xxxxxxx nem pontos személyes adatot ad meg, továbbá az adataiban, jogállásában, gazdálkodásában történt változást nem jelenti a Szolgáltató felé 15 napon belül. A bejelentés elmulasztásából eredő károkért a Szolgáltató nem felel, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az előfizetőtől.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató által indokoltan igényelt és az Előfizető személyes adatainak sérelmével nem járó, a szolgáltatásnyújtással összefüggő adatszolgáltatásokat haladéktalanul teljesíteni.
Az Előfizető köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgáltatót az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni.
13.5. AZ ELŐFIZETŐ ÁLTAL KÜLDÖTT INFORMÁCIÓK ÉS/VAGY REKLÁMOK TARTALMÁVAL ÉS A KÉRETLEN INFORMÁCIÓ ÉS/VAGY REKLÁM KÜLDÉSSEL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉG
Az Előfizető által küldött információk és/vagy reklámok tartalmával és a kéretlen információ és/vagy reklám küldéssel kapcsolatos adatvédelemmel összefüggő minden felelősség az Előfizetőt terheli.
Az Előfizető a mindenkori hatályos nemzetközi, illetve magyar adatvédelmi jogszabályoknak minden körülmény között eleget tesz. Ezen felül kötelezettséget vállal arra, hogy ha a körülményeiben olyan változás következik be, amely okán az általa teljesítendő adatvédelmi előírásokat részben vagy egészben nem képes teljesíteni, erről a Szolgáltatót azonnali hatállyal írásban értesíti. Ezen értesítés elmaradásából származó károkért, vétkességre tekintet nélkül, az Előfizető felel. Amennyiben az Előfizető az adatvédelmi előírásoknak nem felel meg, úgy az a Szolgáltató oldaláról az előfizetői szerződés Szolgáltató általi rendkívüli felmondását eredmnyezheti.
Mivel a Szolgáltató sem részben, sem egészben nem ismeri a továbbított elektronikus üzenetek tartalmát, és mivel a Szolgáltató egy közvetítő feladatot lát el, miszerint elektronikus hírközlési úton továbbküldi az Előfizető által megadott címre a szintén az Előfizető által létrehozott elekrtonikus üzenetet, azokkal az adatvédelmi panaszokkal kapcsolatosan, amelyek a kéretlen üzenetekkel és/vagy reklámokkal, illetve az üzenetek/vagy reklámok tartalmával kapcsolatosak, az Előfizető köteles eljárni.
13.6. A SZOLGÁLTATÓ ÁLTAL POSTAI ÚTON KÜLDÖTT ÉRTESÍTÉSEKRE ALKALMAZANDÓ SZABÁLYOK
Amennyiben a szolgáltató tértivevény szolgáltatással, vagy ajánlott szolgáltatással postai küldeményben értesítést küld az Előfizető részére, a Szolgáltató abban az időpontban eleget tesz az értesítési kötelezettségének, amikor az Előfizető vagy az általa a küldemény átvételére meghatalmazott személy a küldemény átvételét megtagadja. Amennyiben a Szolgáltató tértivevény szolgáltatással vagy ajánlott szolgáltatással postai küldeményben értesítést küld az Előfizető részére, a küldemény második sikertelen kézbesítésének (nem kereste jelzés érkezik vissza a Szolgáltatóhoz) megtörténtével a Szolgáltató eleget tesz az értesítési kötelezettségének.
14. A KISKORÚAK VÉDELMÉT LEHETŐVÉ TEVŐ, KÖNNYEN TELEPÍTHETŐ ÉS HASZNÁLHATÓ SZOFTVEREK ÉS AZOKKAL EGYEZŐ CÉLRA SZOLGÁLÓ MÁS SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRHETŐSÉGÉRE ÉS HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÁS:
A különféle gyermekvédelmi internetes szűrőszoftverek az előfizető igénye szerint korlátozzák a neten keresztül elérhető információk szerzését: akadályozhatják a káros tartalmak, játékok, illegális szoftverek letöltését, a nem kívánt oldalak megtekintését, segíthetik a naplózást, a közösségi oldalak megfigyelését, a személyes adatok védelmét, vagy akár segíthetnek megakadályozni gyermek pornográf jellegű támadások és zaklatás terjedését.
A Szolgáltató - a kiskorúakra káros tartalmak elérhetőségének korlátozása érdekében internetes honlapján könnyen megtalálható helyen (a honlap főoldalán, az egyes internet - hozzáférés szolgáltatás csomagokat bemutató aloldalakon, vagy a gyermekvédelemmel foglakozó aloldalon) köteles közzétenni az Eht. 149/A. § (1) bekezdése szerint, a kiskorúak védelmét lehetővé tevő, magyar nyelvű, könnyen telepíthető és használható szoftver (szűrőszoftver) internetes honlapjáról való ingyenes letölthetőségét és azt követően annak ingyenes használhatóságát biztosítani: xxx.xxxxx-xxx.xx/xxxxxxxx/.
15. MŰSORTERJESZTÉSI ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ESETÉN A DÍJCSOMAGBA TARTOZÓ MÉDIASZOLGÁLTATÁSOK FELSOROLÁSA, VALAMINT - AMENNYIBEN A SZOLGÁLTATÓ FEL KÍVÁNJA TÜNTETNI – AZ EHT. 132. § (2A) BEKEZDÉS A) PONTJA SZERINTI ADATOK, TOVÁBBÁ A KIEGÉSZÍTŐ MÉDIASZOLGÁLTATÁSOK FELSOROLÁSA ÉS MEGHATÁROZÁSA:
Az egyes díjcsomagokba tartozó médiaszolgáltatások és kiegészítő médiaszolgáltatások meghatározását az 3. sz. melléklet tartalmazza.
1. számú melléklet
Internet szolgáltatás díjszabás
• Lakossági Előfizetők számára elérhető díjcsomagok
Díjcsomag neve | Névleges sávszélesség | Garantált sávszélesség | Határozatlan idő | 12 hónap hűséggel |
SMART | 20/5 Mbit/s | 4/1 Mbit/s | 6.900 Ft | 4.900 Ft |
COMFORT | 30/6 Mbit/s | 6/1 Mbit/s | 8.900 Ft | 6.900 Ft |
FAMILY | 40/8 Mbit/s | 10/2 Mbit/s | 9.900 Ft | 7.900 Ft |
PRO | 80/10 Mbit/s | 20/4 Mbit/s | 12.900 Ft | 10.900 Ft |
Bekötési díj | 29.990 Ft | 9.990 Ft |
Fix IP | 3.810 Ft | 3.810 Ft |
A feltüntetett árak az ÁFA-t tartalmazzák
• Lakossági Előfizetők számára elérhető vezetékes internet szolgáltatás díjcsomagok
Díjcsomag neve | Névleges sávszélesség | Garantált sávszélesség | Határozatlan idő | 12 hónap hűséggel |
V50 | 50/50 Mbit/s | 20/20 Mbit/s | 6.000 Ft | 4.000 Ft |
V100 | 100/100 Mbit/s | 40/40 Mbit/s | 8.000 Ft | 6.000 Ft |
V500 | 500/500 Mbit/s | 60/60 Mbit/s | 10.000 Ft | 8.000 Ft |
V1000 | 1000/1000 Mbit/s | 80/80 Mbit/s | 14.000 Ft | 12.000 Ft |
Bekötési díj | 29.990 Ft | 9.900 Ft |
Fix IP | 3.810 Ft | 3.810 Ft |
A feltüntetett árak az ÁFA-t tartalmazzák
• Üzleti előfizetők számára elérhető díjcsomagok
Díjcsomag neve | Névleges sávszélesség | Garantált sávszélesség | Határozatlan idő (nettó) | 12 hónap hűséggel (nettó) | 24 hónap hűséggel (nettó) |
Office Start | 30/5 Mbit/s | 6/1 Mbit/s | 25.000 Ft | 16.000 Ft | 13.000 Ft |
Office Central | 60/10 Mbit/s | 10/2 Mbit/s | 35.000 Ft | 24.000 Ft | 18.000 Ft |
Office Plus | 90/15 Mbit/s | 20/4 Mbit/s | 65.000 Ft | 32.000 Ft | 26.000 Ft |
Office Extra | 120/20 Mbit/s | 30/5 Mbit/s | 99.000 Ft | 43.000 Ft | 31.000 Ft |
Bekötési díj | 49.900 Ft | 19.900 Ft | 0 Ft |
Fix IP | tartalmaz | tartalmaz | tartalmaz |
A feltüntetett árak az ÁFA-t nem tartalmazzák
• Üzleti Prémium díjcsomag
Az alábbi árak tájékoztató jellegűek. Az Üzleti Prémium nem kategorizált díjcsomag, az árajánlat a helyszíni felmérést követően kerül kidolgozásra.
Üzleti Prémium Szimmetrikus | Bekötési díj | Nettó havidíj határozatlan időre |
10 Mbps | 250.000 Ft | 40.000 Ft |
20 Mbps | 250.000 Ft | 50.000 Ft |
40 Mbps | 250.000 Ft | 70.000 Ft |
50 Mbps | 250.000 Ft | 100.000 Ft |
80 Mbps | 350.000 Ft | 120.000 Ft |
100 Mbps | 350.000 Ft | 140.000 Ft |
200 Mbps | 500.000 Ft | 200.000 Ft |
500 Mbps | 500.000 Ft | 350.000 Ft |
1000 Mbps | 800.000 Ft | 500.000 Ft |
2000 Mbps | 1.200.000 Ft | 900.000 Ft |
A feltüntetett árak az ÁFA-t nem tartalmazzák
• Domain és tárhely szolgáltatás
Domain és tárhely szolgáltatás díja (nettó) | ||
Domain szolgáltatások | .hu | .com; .eu; |
Domain regisztráció egyszeri díj | 2.880 Ft | 4.800 Ft |
Domain fenntartás | 1.800 Ft | 4.800 Ft |
Igénylő váltás (domain tulajdonosváltás) | 2.880 Ft | 4.800 Ft |
Regisztrátor váltás egyszeri díj | 1.800 Ft | 4.800 Ft |
Prémium Webtárhely szolgáltatás nettó 12.000 Ft/év | |
Webtárhely mérete | 1 GB |
MySQL adatbázis mérete 100 MB | 1 db |
Virtual host | 1 db |
e-mail tárhely mérete (5db fiók) | 1 GB / fiók |
Xxxxxxxxxx és tárhelyre mutató domainek (Server Alias) | Korlátlan |
PHP e-mail kvóta | 100 db / nap |
Külső MySQL kapcsolódás | Nincs |
SMTP levélküldés, vírus és SPAM szűrés, automata válasz e-mail (pl.: out of office), PHP, PHP MyAdmin, Cron tab (időzített futtatás), biztonsági mentés, .htaccess használata, egyéni hibaoldal, www elhagyása, logolás (log fájl elérése) | Igen |
Webtárhely kiegészítő szolgáltatások (nettó) | ||
Webtárhely plusz | 10 GB | 4.800 Ft / év + 27% ÁFA |
E-mail tárhely plusz | 10 GB | 4.800 Ft / év + 27% ÁFA |
E-mail plusz fiók (cím) | 1 db | 1.800 Ft / év + 27% ÁFA |
MySQL adatbázis plusz | 100 MB / db | 3.600 Ft / év + 27% ÁFA |
Virtual host plusz | 1 db | 3.600 Ft / év + 27% ÁFA |
Adatvisszaállítás mentésből | 3.000 Ft / alkalom + 27% ÁFA | |
SSL fenntartás + karbantartás | csak egy címre | 4.800 Ft / év + 27% ÁFA |
A feltüntetett árak az ÁFA-t nem tartalmazzák
• Adminisztrációs díjak, egyéb díjak, kedvezmények
Bruttó ár | |
Adminisztrációs díj | 1.000 Ft |
Bekötési díj szolgáltatásonként határozott időre egyéni előfizetők részére (12 hónap) | 9.990 Ft |
Bekötési díj szolgáltatásonként határozatlan idejű szerződés esetén egyéni előfizetők részére | 29.990 Ft |
Üzleti bekötési díj szolgáltatásonként határozott időre (24 hónap) | 0 Ft + 27% ÁFA |
Üzleti bekötési díj szolgáltatásonként határozott időre (12 hónap) | 19.900 Ft + 27% ÁFA |
Üzleti bekötési díj szolgáltatásonként határozatlan időre | 49.900 Ft + 27% ÁFA |
Kiszállási díj | 5.080 Ft |
Szerelői munkadíj / óra | 6.350 Ft |
Informatikus munkadíj / óra | 12.700 Ft |
Mérnöki munkadíj / óra | 25.400 Ft |
Átírási díj | 2.000 Ft |
Díjcsomag módosítás | 1.000 Ft |
Számlamásolat | 1.000 Ft |
Pótcsekk kiküldésének díja | 1.000 Ft |
Visszakapcsolási díj korlátozásból | 5.000 Ft |
Visszakapcsolás díja szüneteltetésből helyszíni kiszállással | 10.000 Ft |
Tételes számlamelléklet díja postán | 2.000 Ft |
Áthelyezési díj lakossági szolgáltatáson belül | 9.990 Ft |
Áthelyezési díj üzleti szolgáltatáson belül | Kiszállási- és szerelői díj + áthelyezési díj |
Korlátozás alatt fizetendő eszköz bérleti díja (telefon-, tv-, internet eszköz) | Mindenkori havi végződtetési díjak |
Internetszolgáltatás szüneteltetés havi díja- lakossági | 1.905 Ft |
Internetszolgáltatás szüneteltetés havi díja- üzleti | A szolgáltatás nettó havi díjának 30%-a + 27% ÁFA |
Expressz telepítési díja | 19.050 Ft |
Expressz kiszállási díj | 12.700 Ft |
Kiegészítő bekötési díj | 3.1. pontban szereplő normál bekötéstől eltérő kiépítés esetén az Előfizető és a Szolgáltató külön megállapodása alapján fizetendő díj |
Router beállítás díja | 1.270 Ft |
Távszámla (elektronikus számla) kedvezmény | - 185 Ft |
Fizetési felszólítás I. | 600 Ft |
Fizetési felszólítás II. | 1.200 Ft |
Követeléskezelés, késedelmes követelések behajtási díja | 5.000 Ft |
Kihelyezett eszköz megtérítési díja (nem rendeltetésszerű használat, visszavételezés hiánya szerződés megszűnésekor) | |
TP-Link router C20 | 9.990 Ft |
TP-Link router C50 | 13.990 Ft |
Internet szolgáltatáshoz szükséges antenna + tápegység | 31.750 Ft |
Telefonkészülék | 19.990 Ft |
DBV-T antenna | 12.990 Ft |
Beltéri egység / CA-modul | 12.990 Ft |
Kártya | 1.975 Ft |
Bérlés | Vételár | |
TP-Link router C20 | 690 Ft/hó | 9.990 Ft |
TP-Link router C50 | 990 Ft/hó | 13.990 Ft |
Az ÁSZF-ben megjelölt díjak meghatározását és alkalmazásának eseteit a jelen melléklet, valamint az ÁSZF vonatkozó része határozza meg:
1. Adminisztrációs díj
Az Előfizető kérése alapján a Szolgáltató által készített számlamásolat, számlázási adatokra vonatkozó kimutatás, valamint az ÁSZF teljes vagy részleges másolat esetén felszámított, részben a másolat számától függő díj, mely utóbbi megfizetése alól a Szolgáltató az Előfizető részére évente 1 alkalommal díjmentességet biztosít. Az adminisztrációs díj mértékét növeli nyomtatott adatszolgáltatás esetén az oldalanként számított nyomtatási költség, tartós adathordozón való adatszolgáltatás esetén az adathordozó költsége.
2. Áthelyezési díj
Amennyiben az Előfizető érvényes szerződéssel rendelkezik és a szolgáltatást olyan más Előfizetői hozzáférési ponton kívánja igénybe venni, ahol a Szolgáltató szolgáltatása elérhető, azonban a szolgáltatás igénybevétele érdekében a rendszerre kapcsolás szükséges, a Szolgáltató az Előfizetőt az új Előfizetői hozzáférési helyen bekötési díj nélkül, áthelyezési díj ellenében a rendszerre kapcsolja.
Az áthelyezési díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi Előfizető esetén eltérő lehet.
3. Belépési díj
A szolgáltatás igénybevételének lehetővé tétele érdekében, amennyiben a csatlakozás az Előfizetőnél nincs kiépítve, az Előfizető bekötési díjat köteles fizetni. A díj fejében a Szolgáltató egy előfizetői hozzáférési pontot (Előfizetői interfész) épít ki, több hozzáférési pont igény esetén az Előfizető további díj megfizetésére köteles. Ugyancsak belépési díjat köteles fizetni az Előfizető, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését olyan helyre kéri, ahol nincs kiépítve a csatlakozás. A díj magában foglalja a kiépítés után a végberendezés első konfigurálása vagy annak megkísérlése díját is.
A bekötési díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi Előfizető esetén eltérő lehet.
4. Expressz kiszállási díj
Amennyiben ennek feltételei adottak, a Szolgáltató a hozzáférési pont helyén való megjelenést (ún: kiszállást) az Előfizető kérésére soron kívül teljesíti. Ez esetben a Szolgáltató az Előfizető kérésének elfogadásától számított 12 órán belül a kiszállást expressz kiszállási díj ellenében teljesíti.
5. Fizetési felszólítás díja I.
A fizetési kötelezettségét határidőn belül nem teljesítő Előfizető részére megalapozottan küldött e- mail, felugró ablak stb. költsége és a Szolgáltatónál a fizetési felszólítás kibocsátásával kapcsolatban felmerült további költségek és díjak együttesen.
6. Fizetési felszólítás díja II.
A fizetési kötelezettségét határidőn belül nem teljesítő Előfizető részére megalapozottan küldött tértivevényes ajánlott levél postai költsége és a Szolgáltatónál a fizetési felszólítás kibocsátásával kapcsolatban felmerült további költségek és díjak együttesen.
7. Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj
A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.
A Szolgáltatóval történt szerződés megszűnésekor, ha az Előfizető nem biztosít lehetőséget a használatba bocsátott eszköz visszavételezésére, akkor az Előfizető köteles az eszköz teljeskörű megtérítésére.
8. Kiszállási díj
Az Előfizetőt kiszállási díj fizetési kötelezettség terheli minden olyan esetben, amikor az előfizetői hozzáférési ponton vagy házhálózaton való tevékenység végzése érdekében a Szolgáltató helyszíni jelenléte szükséges az Előfizető hibájából vagy az Előfizető érdekében felmerült okból vagy az Előfizető kérésére.
A kiszállási díj fizetésének esetkörei különösen, de nem kizárólag:
- ha a Szolgáltató az Előfizető kérésére az Előfizetővel egyeztetett időpontban a tulajdonában álló vagy általa üzemeltetett ponthoz kiszáll,
- ha a Szolgáltató az Előfizető hibájából nem tud az érintett ingatlanra bejutni, vagy hibabejelentés esetén, amennyiben a hiba oka az Előfizető érdekkörében merült fel (pl. Előfizető hibás végberendezése, rongálása, stb.),
- ha a Szolgáltató az Előfizetői végberendezést az Előfizető külön kérésére a szolgáltatási csomagra installálja vagy ismételten installálja, vagy a Webcamerát installálja, vagy az operációs rendszerprogramot, valamint internet alkalmazásokat újratelepíti, az ÁSZF-ben megjelölt esetekben.
Az Előfizető nem köteles a kiszállási díjat megfizetni, ha a kiszállásra a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból kerül sor, valamint az Előfizető általi jogszerű felmondás esetén, továbbá kikapcsolási, korlátozási vagy visszakapcsolási díj alkalmazása esetén.
9. Visszakapcsolási díj
Amennyiben a szolgáltatás az Előfizető kérésére, vagy egyéb, az Előfizető érdekkörébe eső okból kifolyólag szünetelt, vagy korlátozásra került és az Előfizető a szolgáltatás helyreállítását kéri, visszakapcsolási díj fizetendő, ha a visszakapcsoláshoz a Szolgáltató helyszíni intézkedése szükséges.
Telefonszolgáltatás
A FlashNet Kft. társszolgáltatón keresztül továbbított helyhez kötött telefon szolgáltatást nyújt az Előfizetői számára.
Helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás
A FlashNet Kft. társszolgáltatón keresztül továbbított helyhez kötött műsorterjesztési (TV) szolgáltatást nyújt az Előfizetői számára.
Lezárt díjcsomagok
Díjcsomag neve | Xxxxxxxxxxxx le/fel (Mbit/s) | Garantált le és feltöltési sebesség (Mbit/s) | e-mail cím (db) (…@xxxxx-xxx.xx) | Internet hozzáférés | Internet forgalom | Havi díj Ft (bruttó) | Megjegyzés |
M 10 | 10,00/2,00 | 2,00/0,50 | 1 | korlátlan | korlátlan | 3.900 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
M 20 | 20,00/5,00 | 4,00/1,00 | 3 | korlátlan | korlátlan | 5.900 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
M 30 | 30,00/8,00 | 6,00/2,00 | 3 | korlátlan | korlátlan | 7.500 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
M 40 | 40,00/10,00 | 10,00/3,00 | 5 | korlátlan | korlátlan | 12.000 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
Mini M | 6,00/1,00 | 1,50/0,45 | 1 | korlátlan | korlátlan | 3.400 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
Alap M | 12,00/2,00 | 3,00/0,65 | 3 | korlátlan | korlátlan | 4.500 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
Mega M | 18,00/4,00 | 5,00/0,90 | 3 | korlátlan | korlátlan | 6.800 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
Extra M | 24,00/6,00 | 6,00/0,90 | 5 | korlátlan | korlátlan | 12.400 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
Hiper M | 36,00/6,00 | 8,00/2,00 | 5 | korlátlan | korlátlan | 16.800 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
Alap | 2,00/0,18 | 0,90/0,10 | 3 | korlátlan | korlátlan | 2.520 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
Profi | 6,00/0,25 | 1,50/0,20 | 3 | korlátlan | korlátlan | 3.780 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
Szörf | 8,00/0,38 | 3,50/0,30 | 5 | korlátlan | korlátlan | 5.796 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
K 100 | 100/100 | 20/20 | 2 | korlátlan | korlátlan | 4.000 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
K 500 | 500/500 | 20/20 | 2 | korlátlan | korlátlan | 6.000 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
K 1000 | 1000/1000 | 20/20 | 2 | korlátlan | korlátlan | 8.000 Ft | A csomag aktív, már nem igényelhető. |
5. sz. melléklet
Akciós díjak és feltételek
a) Lakossági internetszolgáltatás akciós feltételei
Díjcsomag neve | Router megnevezése |
SMART | Light (TP-link Archer TL-WR940N) |
COMFORT | Light (TP-link Archer TL-WR940N) |
FAMILY | Strong (TP-link Archer AC1350) |
PRO | Strong (TP-link Archer AC1350) |
Díjcsomag neve | Router megnevezése |
V50 | Light (TP-link Archer TL-WR940N) |
V100 | Light (TP-link Archer TL-WR940N) |
V500 | Strong (TP-link Archer AC1350) |
V1000 | Strong (TP-link Archer AC1350) |
Az akció leírása:
Abban az esetben, ha az Előfizető 12 havi határozott idejű SMART, COMFORT, V50 vagy V100 díjcsomagra szerződést köt, a Szolgáltató egy TP-link Archer TL-WR940N (Light) routert biztosít az Előfizető számára. FAMILY, PRO, V500 vagy V1000 díjcsomagra történő 12 havi határozott idejű szerződés megkötésekor Előfizető számára egy TP-link Archer AC1350 (Strong) routert biztosít.
Az akció keretében a Szolgáltató által biztosított eszközök a Szolgáltató tulajdonát képezik, a szerződés megszűnését követően is. Abban az esetben, ha Előfizető a kedvezmény keretében biztosított eszközt nem szolgáltatja vissza, köteles annak árát a Szolgáltatónak megtéríteni:
TP-link Archer TL-WR940N routert (Light) 9.900 Ft
TP-link Archer AC1350 routert (Strong) 14.900 Ft
A szolgáltatás az ÁSZF-ben meghatározott előfizetési díjért (listaár) vehető igénybe határozott vagy határozatlan idejű Előfizetői Szerződéssel. A Szolgáltató 12 havi határozott idejű szerződés megkötése esetén a Szolgáltató által meghatározott mértékű és időtartamú kedvezményeket biztosíthat a mindenkori akciós feltételeknek és ajánlatoknak megfelelően. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy választása szerint határozatlan idejű szerződés keretében is kedvezményeket biztosítson az Előfizetőnek. A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés hatálya alatt – választása szerint - az Előfizető részére új kedvezményeket kínálhat; új szerződés megkötésére vonatkozó ajánlat vagy szerződésmódosítási ajánlat formájában. A Szolgáltató az Előfizetői Szerződést az egyéb (kiegészítő és járulékos) szolgáltatások díja vonatkozásában jogosult egyoldalúan módosítani, amely a szerződés feltételeinek lényeges módosítását nem eredményezi.
Az előfizetői szerződés a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, vagy személyesen az ügyfélszolgálati irodában köthető meg.
Az akció 2020. január 01-től visszavonásig érvényes.
b) Internet + Mindig Tv bekötési akció határozott (12 hónap)
A Szolgáltató bekötési akció keretében, határozott előfizető szerződés megkötésével a listaártól eltérően a mindenkori akciós feltételeknek és ajánlatoknak megfelelően kedvezményt nyújt az Előfizetői részére. Szolgáltató az akción keresztül az Előfizető két szolgáltatás egyidejűleg történő megrendelésekor az egyik bekötési díjat elengedi:
Internet bekötés díj 9.990 Ft + Tv szolgáltatás bekötési díj 9.990 Ft = 19.980 Ft helyett csak 9.990 Ft.
Az akció 2020. január 01-től visszavonásig érvényes.
Az akciókból történő kizárás okai
A Szolgáltató jogosult az Igénylőt az akcióból kizárni, ha nem felel meg az akciós szabályoknak. A kizárás okai különösen az, ha:
a) az Előfizető akciós igényével egyidejűleg, illetve az akciót megelőző és követő, pontosan meghatározott időtartam alatt meglévő előfizetői szerződését felmondja,
b) az Előfizetővel szemben a Szolgáltatónak lejárt díjkövetelése van,
c) amennyiben az előfizető nem tulajdonosa az ingatlannak (bérlő),
d) földrajzi területen nem érhető el a magasabb sávszélességű internet előfizetés,
e) olyan földrajzi területek, amely anyagi kockázatot jelent a Szolgáltató számára.
Valamely akció keretében megkötött előfizetői szerződést a Szolgáltató jogosult nem kedvezményes szerződésként kezelni, ha utóbb kiderül, hogy az Előfizető az igény beadásakor nem felelt volna meg az akciós feltételeknek, azonban ettől ellentétes nyilatkozatával a Szolgáltatót megtévesztette. A Szolgáltató ezen Xxxxxxxxxxxx a kedvezményt megvonja, a már megkötött előfizetői szerződést a Felek megegyezése esetén az ÁSZF-nek megfelelően módosítják és az Előfizető a díjkülönbözetet – ha van
– megfizeti, vagy ha ilyen megegyezés nem jön létre, a Szolgáltató jogosult a szerződést felmondani
Szolgáltatási területek
Szolgáltató Magyarország területén az alábbiakban felsorolt területeken nyújt internet szolgáltatást:
Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kőröstetétlen, Mikebuda, Nyársapát, Pilis, Pusztavacs, Tápiószőlős, Tiszavárkony, Tiszavárkonyi-Szőlők, Tiszajenő, Törtel, Szolnok, Besenyszög- Palotás és ezen települések külterülete.
Adatvédelem, adatbiztonság
1. A személyes adatok kezeléséről szóló irányelvek
A Szolgáltató az Előfizetők személyes adatait a nemzetközi és hazai hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kezeli, továbbá biztosítja az adatbiztonság követelményeinek érvényesülését, technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása során kezelt előfizetői adatok védelmével kapcsolatosan. A megfelelő szintű adatvédelemhez a Szolgáltató biztosítja a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét, ezen felül az adatbiztonsági intézkedéseket folyamatosan teszteli és fejleszti, napra készen tartja.
A műszaki és szervezési intézkedéseknek - figyelembe véve a legjobb gyakorlatot és a meghozandó intézkedések költségeit - a szolgáltatónál, a hálózat egységességével és a szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő biztonsági szintet kell nyújtaniuk.
2. A személyes adatok kezelésének jogi háttere
Az Adatkezelő által végzett adatkezelésre különösen az alábbi jogszabályokban rögzített rendelkezések az irányadóak:
1. az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (a továbbiakban: GDPR)
2. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.)
3. 4/2012. (I.24.) NMHH rendelet a nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó adatvédelmi és titoktartási kötelezettségre, az adatkezelés és a titokvédelem különleges feltételeire, a hálózatok és a szolgáltatások biztonságára és integritására, a forgalmi és számlázási adatok kezelésére, valamint az azonosítókijelzésre és hívásátirányításra vonatkozó szabályokról. (a továbbiakban Akr.)
4. 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (a továbbiakban Eht.)
5. 2/2015 (III.30.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól (a továbbiakban Eszr.)
6. a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban Fgytv.)
7. az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban Eker. tv.)
8. a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban Grtv.)
9. a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban Számviteli tv.)
10. a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény
3. Az adatkezelés során kezelt adatok és fogalmak
A személyes adatok megadása jogszabályon vagy szerződéses kötelezettségen alapul vagy szerződés kötésének előfeltétele, az érintett köteles a személyes adatokat megadni, amelynek elmulasztása az alábbi jogkövetkezményekkel járhat:
- adatkérés szolgáltatás igénybevétele céljából: szolgáltatás nyújtásának megtagadása
- adatkérés szerződéskötés céljából: szerződéskötés elmaradása
Hozzájáruláson alapuló adatkezelés esetén, ha az érintett visszavonja a hozzájárulását, az Infotv. alapján az adott adat nem kerül törlésre, ha annak további kezelése a Szolgáltató jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges.
• Személyes adat: az azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó́ adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó́ egy vagy több tényező alapján azonosítható.
• Adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés.
• Az adatkezelés korlátozása: a tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük korlátozásacéljából.
• Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja.
• Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
• Címzett: Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb sz erv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél -e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek cí mzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak.
• Harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.
• Nyilvántartási rendszer: a személyes adatok bármely módon- centralizált, decentralizált vagy funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint- tagolt állománya, amely meghatározott ismérvek alapján hozzáférhető.
• Adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges.
• Közvetlen üzletszerzés: Azoknak a közvetlen megkeresés módszerével végzett tájékoztató tevékenységeknek és kiegészítő szolgáltatásoknak az összessége, amelyeknek célja az érintett részére termékek vagy szolgáltatások ajánlása, hirdetések továbbítása, a fogyasztók vagy kereskedelmi partnerek tájékoztatása, üzletkötés (vásárlás) előmozdítása érdekében.
• Álnevesítés: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve, hogy az ilyen további információt külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet kapcsolni.
• Adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
• Adatbiztonság: a személyes adatok jogosulatlan kezelése, így különösen megszerzése, feldolgozása, megváltoztatása és megsemmisítése elleni szervezési, technikai megoldások és eljárási szabályok összessége; az adatkezelésnek az az állapota, amelyben a kockázati tényezőket – és ezzel a fenyegetettséget – a szervezési, műszaki megoldások és intézkedések a legkisebb mértékűre csökkentik.
• Hozzájárulás: az érinett akaratának önkéntes, konkrét, megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozata vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez.
• Vállalkozás: gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy, függetlenül a jogi formájától, ideértve a rendszeres gazdasági tevékenységet folytató személyegyesítő társaságokat és egyesületeket is.
• NAIH: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
4. Az adatkezelés alapelvei és jogalapja
A személyes adatok kezelése jogszerű, amennyiben legalább az alábbiak egyike teljesül:
• az érintett hozzájárult személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez;
• az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges;
• az adatkezelés az Szolgáltatóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges;
• az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges;
• az adatkezelés közérdekű vagy a Szolgáltatóra ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges;
• az adatkezelés a Szolgáltató vagy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadsága, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érinett gyermek.
A jogszerű adatkezelés megfelelő jogalappal, az alapelvekkel összhangban történik:
- jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság,
- célhoz kötöttség,
- adattakarékosság,
- pontosság,
- korlátozott tárolhatóság,
- integritás és bizalmas jelleg,
- elszámoltathatóság.
Szolgáltató az Előfizető azonosításához szükséges és elégséges személyes adatokat az alábbiak szerint meghatározott célból kezelheti:
1. előfizetői szerződés figyelemmel kísérése, kapcsolattartás céljából (a szolgáltatás igénybevételére irányuló előfizetői szerződés létrehozatala, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítése, kapcsolattartás, bejelentések kezelése);
2. hibabejelentések kezelése;
3. számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése, számlakezelés érdekében az adatok rögzítése, tárolása, felhasználása, törlése;
4. az elektronikus hírközlési jogviszonyból eredő igények érvényesítése, igénnyel szembeni védekezés érdekében az adatok, nyilatkozatok tárolása, felhasználása, törlése;
5. hatósági adatszolgáltatás;
6. panaszok, bejelentések kezelése;
7. üzleti ajánlatok kidolgozása, piackutatás, közvélemény kutatás, reklám, egyéb fogyasztói tájékoztatás.
A Szolgáltató valamennyi általa folytatott adatkezelés során a fenti alapelvek figyelembevételével jár el és megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az adatkezelés elveinek való megfelelést igazolni tudja („elszámoltathatóság”). (Gdrp. 5. cikk)
A szolgáltató az elektronikus hírközlési szolgáltatásra irányuló szerződés létrehozatala, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti a felhasználó, illetve előfizető azonosításához szükséges és elégséges személyes adatot. (Eht. 154 § (1) bekezdés).
A szolgáltató a díjak számlázása céljából kezelheti az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos olyan személyes adatot, amely a díj meghatározásához és a számlázáshoz szükséges és elégséges, így különösen a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatot (Eht. 154 § (2) bekezdés).
A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti az azonosító és egyéb személyes adaton túl azon személyes adatot, amely a szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges (Eht. 154 § (3) bekezdés).
A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja, hogy személyes adat kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és a jelen ÁSZF-ben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez elengedhetetlenül szükséges (Eht. 154 §
(4) bekezdés).
Szolgáltató a kezelt személyes adatot az adatkezelésről való tudomásszerzését követően haladéktalanul törli, ha a Szolgáltatónál valamely, előző pontokban nem említett célból történő adatkezelésre került sor (Eht. 154 § (5)).
Az elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtása nem tehető függővé az igénybevevőnek valamely, fentiekben nem említett célból történő adatkezeléshez való hozzájárulásától (Eht. 154 § (6) bekezdés).
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben meghatározott tájékoztatáson kívül a szolgáltatónak biztosítania kell, hogy a felhasználó az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevétele előtt és az igénybevétel során bármikor megismerhesse, hogy a szolgáltató mely adatkezelési célokból milyen személyes adatokat kezel (Eht. 154 § (7) bekezdés).
A szolgáltató - szükség szerint más szolgáltatókkal közösen - megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága) Eht. 155. § (1) bekezdés.
A szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát.
A szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges (Eht. 155. §)
Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű - az adatkezelés céljára is kiterjedő - tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni (Eht. 155. §).
A tervezett, illetve a megvalósított vállalatfelvásárlásokkal kapcsolatos adatkezelés során - ide érteve azokat az eseteket, ahol a szolgáltató más vállalatot vesz meg vagy ad el – az 5. pontban felsorolt előfizetői személyes adatokat felhasználhatja annak érdekében, hogy azonosítsa, illetve megtervezze, hogy hogyan tudja gyorsan és hatékonyan realizálni a vállalatfelvásárlásból fakadó lehetőségeket a szolgáltatás fejlesztésére és az értékesítés növelésére. Ez az adatkezelés kiterjedhet a FlashNet KFt tulajdonában álló más vállalat a vállalatfelvásárlással összefüggésben jogszerűen megismerhető ügyfél-adatbázisának elemzésére abból a célból, hogy a szolgáltató azonosítsa azon ügyfeleket, akiknek termékeit és szolgáltatásait értékesítheti.
5. Az Adatkezelő által kezelt adatok köre, a kezelés célja, időtartama, jogalapja, forrása és továbbítása
Az adatkezelés célja | A személyes adat és forrása | Az adatkezelés jogalapja | Az adatkezelés időtartama |
1. Azonosítás az Ügyfélkapu rendszerben | Felhasználói név (rendszer generálja az Előfizető nevéből) | GDPR. 6. Cikk (1) a) Érintett önkéntes hozzájárulása Info tv. 5.§ (1) Ektv. tv. 13/A.§ | Hozzájárulás visszavonásáig |
2. Az Ügyfélkapu rendszerébe történő biztonságos belépés | Jelszó (rendszer generálja) | GDPR. 6. Cikk (1) a) Érintett önkéntes hozzájárulása | Hozzájárulás visszavonásáig |
3. A telefonos Ügyfélszolgálattal folytatott beszélgetések rögzítése Free PBX rendszer | A hanganyag a Szolgáltató munkatársával és az Érintett/Előfizető között lefolyt beszélgetés. A megkereséshez kapcsolódóan vélelmezhetően rögzítésre kerülhet: Vezeték- és keresztnév Születési hely és idő Anyja neve Lakcím, tartózkodási hely vagy székhely, szolgáltatás igénybevételének címe Szerződésszám Telefonszám E-mail cím Hiba/panasz bejelentése Nem természetes személy esetén: cégnév, székhely, telephely, kapcsolattartó neve, telefonszáma, e-mail cím | GDPR. 6. Cikk (1) a) Érintett önkéntes hozzájárulása a tájékoztató meghallgatását követően. Jogi kötelezettség: 1997. évi CLV. tv. a fogyasztóvédelemről: Fgytv. 17/A. § (7) Fgytv. 17/B.§ (3) Érintett/Előfizető jogosult, hogy bármikor visszavonja hozzájárulását, a hozzájárulás hiányában a beszélgetés nem rögzíthető. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonást megelőző adatkezelés jogszerűségét. Az Érintett kérheti a hanganyag meghallgatását és a másolat rendelkezésére bocsátását. | Rögzítéstől számított: 5 év + 30 nap |
Adatok forrása: Érintett / Előfizető, illetve törvényes képviselő korlátozottan cselekvőképes Előfizető / Érintett esetén | |||
4. A szerződés figyelemmel kísérése, kapcsolattartás | Vezeték- és keresztnév Szerződésszám/ügyfélszám Születési hely és idő Anyja neve Lakcím, tartózkodási hely vagy székhely, szolgáltatás igénybevételének címe, Számlázási cím Számlaszám (szükség esetén) | Jogi kötelezettség: Eht. (2003. évi C. tv. az elektronikus hírközlésről): 157. § (2) 157. § (7) 159/A. § (1) a) Eszr. (2/2015. (III.30.) NMHH rendelet az elektronikus | A szerződés megszűnését követő 1 év (elévülési idő) + 30 nap |
Telefonszám E-mail cím Nem természetes személy esetén: cégnév, székhely, telephely, kapcsolattartó neve, telefonszáma, e-mail Adatok forrása: Előfizető(érintett), illetve törvényes képviselő korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén | hírközlési előfizetőii szerződések részletes szabályairól): 11. § Jogos érdek: Eht. 143. § (2) | ||
5. Felmérés, szerződés létesítés, szerződés teljesítés, szerződés módosítás, szerződés felmondás. | Vezeték- és keresztnév Szerződésszám/ügyfélszám Születési hely és idő Anyja neve Lakcím, tartózkodási hely vagy székhely, szolgáltatás igénybevételének címe, Számlázási cím Számlaszám (szükség esetén) Telefonszám E-mail cím Nem természetes személy esetén: cégnév, székhely, telephely, képviselő neve, telefonszám, e-mail | Jogi kötelezettség: Eszr. (2/2015. (III.30.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési előfizetőii szerződések részletes szabályairól) Eht. (2003. évi C. tv. az elektronikus hírközlésről) | A szerződés megszűnését követő 1 év (elévülési idő) + 30 nap |
Adatok forrása: Előfizető(érintett), illetve törvényes képviselő korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén | |||
6. Szerződéses kapcsolattartók adatkezelése | Szolgáltató szerződéseket köt szolgáltatások igénybevételére, illetve nyújtására. A szerződések teljesítéséhez a felek kapcsolattartókat neveznek meg, akikre vonatkozó adatok forrása a szerződéses partner. Kapcsolattartó neve, telefonszáma, e-mail címe, beosztása, egyéb adatok. | GDPR 6. cikk (1) f) A szolgáltató és harmadik fél jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges a GDPR 6 (1) f) pontja alapján. A szolgáltató és az előfizető jogos érdeke, hogy a szolgáltató az előfizetőt a szerződés teljesítésével kapcsolatban és személyre szabott ajánlatokkal megkeresse. | Adatkezelési cél elérésig, illetve az ezekből fakadó jogok elévülésig kezeli (legkésőbb a szerződés megszűnését követő 1 év+30 nap), illetve a jogvita lezárásáig. |
7. Számlázás, díjbeszedés, befogadott számlák | Vezeték- és keresztnév Szerződésszám/ügyfélszám Felhasználónév Lakcím, tartózkodási hely vagy székhely, szolgáltatás igénybevételének címe, Számlázási cím Adószám Telefonszám E-mail cím | Jogi kötelezettség: GDPR 6.cikk (1) c) 2000. évi C. tv. 165-169. § (2) 2007. évi CXXVII. tv. 169. § Eht. (2003. évi C. tv. az elektronikus hírközlésről): Eht. 157.§ (2) Eht. 157.§ (7) | Számviteli tv. alapján: 8 év + 30 nap |
Nem természetes személy esetén: cégnév, székhely, | Eszr. (2/2015. (III.30.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési előfizetőii |
telephely, csoportazonosító, számlázási cím, szerződésszám, adószám, felhasználónév, kapcsolattartó neve, telefonszám, e-mail Adatok forrása: Előfizető(érintett), illetve törvényes képviselő korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén | szerződések részletes szabályairól): Eszr. 11.§ | ||
8. Panaszkezelés | Vezeték- és keresztnév Lakcím, tartózkodási hely vagy székhely, szolgáltatás igénybevételének címe, számlázási cím Anyja neve Születési hely és idő Telefonszám E-mail cím Szerződés száma Panasz bejelentésének időpontja, leírása és a megtett intézkedés | Jogi kötelezettség: GDPR 6. Cikk (1) c) 1997. évi CLV. tv. a fogyasztóvédelemről: Fgytv. 17/A. § (7) Fgytv. 17/B.§ (3) (5) Eszr. (2/2015. (III.30.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól): Eszr. 25.§ (1) | 5 év + 30 nap |
Nem természetes személy esetén: cégnév, székhely, telephely, csoportazonosító, számlázási cím, szerződésszám, adószám, felhasználónév, kapcsolattartó neve, telefonszám, e-mail | |||
Jegyzőkönyv a törvény által előírt kötelező tartalmi elemekkel, illetve adatokkal | |||
Adatok forrása: Előfizető(érintett), illetve törvényes képviselő korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén | |||
9. Hibabejelentés kezelése és nyilvántartása | Vezeték- és keresztnév Lakcím, tartózkodási hely vagy székhely, szolgáltatás igénybevételének címe, számlázási cím Telefonszám E-mail cím Szerződés száma Hiba száma, bejelentésének időpontja, leírása és a megtett intézkedés | Jogi kötelezettség Eht. (2003. évi C. tv. az elektronikus hírközlésről): 141. § 157. § (7) | A szerződés megszűnését követő 1 év (elévülési idő) + 30 nap |
Nem természetes személy esetén: cégnév, székhely, telephely, csoportazonosító, számlázási cím, |
szerződésszám, adószám, felhasználónév, kapcsolattartó neve, telefonszám, e-mail Adatok forrása: Előfizető(érintett), illetve törvényes képviselő korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén | |||
10. Hatósági adatszolgáltatások teljesítése | Vezeték- és keresztnév Születési hely és idő Anyja neve Lakcím, tartózkodási hely vagy székhely, szolgáltatás igénybevételének címe, Számlázási cím Telefonszám E-mail cím Nem természetes személy esetén: cégnév, székhely, telephely, csoportazonosító, számlázási cím, szerződésszám, adószám, felhasználónév, kapcsolattartó neve, telefonszám, e-mail | Jogi kötelezettség: Eht. (2003. évi C. tv. az elektronikus hírközlésről): 157. § (7), (10) 159/A. § (1), (3) Eszr. (2/2015. (III.30.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól): 11. § | A szerződés megszűnését követő 1 év (elévülési idő) + 30 nap |
Adatok forrása: Előfizető(érintett), illetve törvényes képviselő korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén | |||
11. Követeléskezelés, késedelmes követelések behajtása | Adatok forrása: az Ügyfélszolgálat előfizető neve, címe, azonosítója, ügyféltípus (egyéni/üzleti) számlafizető neve, születési helye és ideje, anyja neve, címe, azonosítója a szerződés száma, a kötés dátuma, a szerződés felmondásának, illetve lejáratának dátuma számlaegyenleg, számlatípus, számlaszám, számla kelte, befizetési határideje és összegyenleg, összbefizetés darabszáma adott ügyfélszám alatti előfizetések darabszáma ügyfél kapcsolattartási emailje, telefonszáma kötbér és késedelmi kamat | A jogos érdek a GDPR 6 (1) f) pontja alapján az Előfizetőkkel szemben fennálló követelések kezelése saját hatáskörben, illetve külső követeléskezelő, ügyvédi partnerek, közjegyző bevonásával, hogy az előfizető nem teljesítése esetén a Szolgáltató a szerződésszegésből eredő kárát mérsékelje. | A szerződésből eredő igények Ptk. 6:22. § (1) szerinti elévüléséig (legkésőbb az engedményezést követő 5 év+30 nap), illetve a jogvita lezárásáig |
12. Kábeltv szolgáltatás Telefonszolgáltatás | Vezeték- és keresztnév Lakcím, tartózkodási hely vagy székhely, szolgáltatás igénybevételének címe, számlázási cím | Szerződés teljesítése | 8 év + 30 nap |
Telefonszám E-mail cím Szerződés száma Nem természetes személy esetén: cégnév, székhely, telephely, csoportazonosító, számlázási cím, szerződésszám, adószám, felhasználónév, kapcsolattartó neve, telefonszám, e-mail Adatok forrása: Előfizető(érintett), illetve törvényes képviselő korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén | |||
13. Webhosting, domain szolgáltatás | Vezeték- és keresztnév Személyigazolvány szám Lakcím, tartózkodási hely vagy székhely, szolgáltatás igénybevételének címe, számlázási cím Telefonszám E-mail cím Szerződés száma Kapcsolattartó neve, telefonszám, e-mail Nem természetes személy esetén: cégnév, székhely, telephely, képviselő neve Az adatok forrása az érintett | Szerződés teljesítése | 5 év + 30 nap |
14. Az ügyfélszolgálati irodában elsődlegesen személy-és vagyonvédelmi okokból, valamint jogsértések észlelése, illetve a jogsértő cselekmények bizonyítása érdekében kamerafelvétel készül | Képmás, továbbá a kamerafelvételen látható más személyes adat A zárolásról jegyzőkönyv készül a jogos érdek igazolásával. Betekintési jogkörrel az ügyvezető és általa kijelölt személy rendelkezik. | Ügyfélszolgálati iroda területén tartózkodók jogos érdeke az Szvtv.30.§ (2) GDPR 6. cikk (1) f | 3 nap + 30 nap tárolási határidő a megkereséstől számítva |
15. Más elektronikus hírközlési szolgáltatókkal közös adatállományba történő adatátadás díjfizetési kötelezettségek kijátszásának megelőzése céljából | előfizető neve, születési neve, születési helye és ideje, anyja neve, személyazonosságának igazolására alkalmas hatósági igazolványának okmányszáma | A szolgáltató és harmadik fél jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges a GDPR 6 (1) f) pontja alapján. A szolgáltató és az előfizető jogos érdeke, hogy a díjfizetési kötelezettségek kijátszását megelőzze. | Az előfizetői szerződésből eredő igények Eht. 143. § (2) szerinti elévüléséig (legkésőbb a szerződés megszűnését követő 1 év+30 nap), illetve a jogvita lezárásáig |
16. Bűnüldözési, nemzetbiztonsági és honvédelmi célú adatmegőrzési és erre irányuló kérelem esetén adatszolgáltatási kötelezettség | a) az előfizető egyedi előfizetői szerződésben rögzített személyes adatai b) az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont az előfizető, felhasználó egyedi azonosításához szükséges állandó műszaki-technikai azonosítók c) az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont létesítési címe és típusa d)a kommunikációban részt vevő előfizetők, felhasználók hívószámai, egyedi műszaki- technikai azonosítói, felhasználói azonosítói, az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa, a kommunikáció dátuma, kezdő és záró időpontja e) internetes elektronikus levelezéskor a szándékolt címzett irányában megkezdett kommunikációra vonatkozóan a d) pont szerinti adatok f) internet szolgáltatás esetén az elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa és a szolgáltatás előfizető vagy felhasználó általi igénybevételének dátuma, kezdő és záró időpontja, az igénybevételnél használt IP cím, felhasználói azonosító | Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges - Eht. 159/A (1-2) | a)-c)adatokat az előfizetői szerződés megszűnését követő 1 évig; d)-f) adatokat keletkezésüket követő 1 évig; |
17. Vállalatfelvásárlással kapcsolatos adatkezelés | a) az előfizető neve és azonosító száma b) az előfizető születési helye és ideje, anyja születési neve c) az előfizető lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye d) az előfizető adószáma és pénzügyi azonosító száma, amennyiben rendelkezik vele e) azon termékek és szolgáltatások, amelyeket az előfizető a szolgáltatótól (ide értve a Vodafone Csoport tulajdonában álló más vállalatot is) igénybe vett f) az előfizető által fizetendő és megfizetett díjak összege, esedékessége, illetve a teljesítésének dátuma | A szolgáltató jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges a GDPR 6 (1) f) pontja alapján. A szolgáltató jogos érdeke, hogy gyorsan és hatékonyan érvényesítse a vállalatfelvásárlásból fakadó kereskedelmi lehetőségeket a szolgáltatás fejlesztésére és az értékesítés növelésére. | A szolgáltató törli, illetve anonimizálja az előfizető személyes adatát az elemzés céljának megvalósulásakor. |
Az adatkezelési határidő lejártát követő 30 napos időtartam a lejárt adatkezelési határidejű adatok anonimizálására/törlésére vonatkozik.
6. Adatbiztonsági intézkedések
A Szolgáltató biztosítja az érintett által megadott személyes adatok bizalmasságát és biztonságát. A személyes adatokat a Szolgáltató székhelyén illetve bejegyzett telephelyein tárolja. A Szolgáltató biztosítja a megfelelő adatbiztonsági intézkedések megtételét, védi az érintett személyes adatait a jogosulatlan hozzáférés, a jogosulatlan megváltoztatás ellen a hálózat védelmével, a hozzáférés védelmével és a vírusvédelemmel és adatbiztonsági rendszabályok betartásával, illetve betartatásával. Az adatbiztonság tárgya maga az adat, amely az adat integritásának és bizalmasságának védelmét jelenti. Az adatbiztonság megteremtését szolgálhatják technikai, szervezési intézkedések.
Adatkezelést érintő főbb érdemi döntések /adatkezelő legfőbb ismérvei/:
- adatkezelés céljának meghatározása,
- adatkezelés időtartamának meghatározása,
- az adatkezelés során alkalmazott eszközöknek a kiválasztása,
- az adatok megismerésére jogosult személyek körének meghatározása,
- az adatok továbbításáról való döntés,
- adatbiztonsági intézkedések meghozatala,
- az érintettek tájékoztatására vonatkozó kötelezettség teljesítése,
- adatfeldolgozó kiválasztása.
Szolgáltató a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, adott esetben:
• a személyes adatok álnevesítését és titkosítását
• a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét;
• fizikai vagy műszaki incidens esetén az arra való képességet, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben vissza lehet állítani;
• az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást (Gdpr. 32. cikk (1))
Szolgáltató a biztonság megfelelő szintjének meghatározásakor kifejezetten figyelembe veszi az adatkezelésből eredő olyan kockázatokat, amelyek különösen a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítéséből, elvesztéséből, megváltoztatásából, jogosulatlan nyilvánosságra hozatalából vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférésből erednek. (Gdpr. 32. cikk (2))
Szolgáltató intézkedéseket hoz annak biztosítására, hogy az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó irányítása alatt eljáró, a személyes adatokhoz hozzáféréssel rendelkező természetes személyek kizárólag az adatkezelő utasításának megfelelően kezelhessék az említett adatokat, kivéve, ha az ettől való eltérésre uniós vagy tagállami jog kötelezi őket. (Gdpr. 32. cikk (4))
Szolgáltató vállalja, hogy az egyes, személyes adatokat kezelő informatikai rendszereihez csak a megfelelő szintű hozzáférés-jogosultsággal rendelkező személyek férhetnek hozzá, és üzemeltethetik. Megfelelő szintű hozzáférés-jogosultságnak tekinthető az a hozzáférés, aminek a terjedelme igazodik az ún. “need to know” elvhez, melynek lényege, hogy kizárólag olyan terjedelmű hozzáférés engedélyezhető, amely a munka elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges, és csak olyan személy részére, akinek az adatok kezelése/feldolgozása a munkaköri feladata. A hozzáférés-