Avizsgált definíciója

Avizsgált a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni. Az 1-3. részszempontok esetén az ajánlatoknak az elbírálás részszempontjai szerinti tartalmi elemeit Ajánlatkérő a ponthatárok között értékeli úgy, hogy a legjobb tartalmi elemre az értékelési pontszám maximumát adja. A többi ajánlat részszempont szerinti pontszáma a legjobb tartalmi elemhez viszonyított arány szerint kerül megállapításra, kettő tizedes jegyre való kerekítés mellett. A fenti módszerrel értékelt egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot az ajánlatkérő megszorozza az ajánlattételi felhívásban is meghatározott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Ha több ajánlatnak azonos az előző bekezdés szerint kiszámított összpontszáma, az az ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányúnak, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott. Az ajánlatkérő jogosult közjegyző jelenlétében sorsolást tartani és a sorsolás alapján kiválasztott ajánlattevőt az eljárás nyertesének nyilvánítani, ha a legjobb ár-érték arányú ellenszolgáltatást két vagy több ajánlat azonos mértékben (azonos pontszámmal) tartalmazza. Az ajánlati árakat a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott árazatlan költségvetési kiírás kitöltésével kell meghatározni
Avizsgált a vizsgált ajánlatban megajánlott nettó ajánlati ár Ft-ban. A nettó ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, melyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához szükségesek. A nettó ajánlati árra vonatkozó megajánlást a felolvasólapon kell szerepeltetni. A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt, az L.1.1) alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében bemutatott szakember L.1.1) pontban előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli többlet szakmai gyakorlati ideje esetében: Az ajánlattételi felhívás L.1.1) pontjában előírt MV-É szakterületre bevonni kívánt szakembernek az ajánlattételi felhívás L.1.1) pontjában előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli többlet szakmai gyakorlati idejének időtartamára vonatkozó egész hónapban megadott megajánlások kerülnek elbírálásra. Az adott szempontra tett megajánlásnak arra a szakemberre kell vonatkoznia, akit az ajánlattevő az ajánlattételi felhívás L.1.1) pontjában előírt szakterületi alkalmassági követelmény teljesítésére kíván bevonni. A szakmai gyakorlati időn felüli többlet szakmai gyakorlati idő tartamaként az ajánlatkérő az értékelésben az ajánlattételi felhívás L.1.1) pontjában előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges időtartamon felüli legfeljebb 60 hónapnyi időtartamot vesz figyelembe. Amennyiben az ajánlattételi felhívás L.1.1) pontjában előírt szakterületre bevonni kívánt szakember már rendelkezik az előírt jogosultsággal, többlet szakmai gyakorlatként csak a jogosultság megszerzéséhez az adott szakmai kamaránál igazolt szakmai gyakorlaton felüli többlet szakmai gyakorlat mutatható be. Amennyiben egy adott időszakban többféle többlet szakmai gyakorlatot is szerzett a szakember, az átfedésnek minősül, ezért ilyen esetben csak egyszer vehető figyelembe az adott időszak időtartama. Többlet szakmai gyakorlatnak a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti, az ajánlattételi felhívás L.1.1) pontjában előírt felelős műszaki vezetői szakterületi jogosultság megszerzéséhez a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenységek minősülnek. Az egyenes arányosítás módszere kerül alkalmazásra, amelyben Ajánlatkérő a legkedvezőtlenebb megajánlás (0 hónap) esetén a legkisebb adható pontszámot (0 pont), míg a legkedvezőbb megajánlás (60 hónap) esetén a legnagyobb adható pontszámot (10 pont) osztja ki. A legkedvezőtlenebb és a legkedvezőbb értékek közötti megajánlás esetén Ajánlatkérő az alábbi pont...

Examples of Avizsgált in a sentence

  • Az alkalmazandó képlet a következő: P − Pmin = Avizsgált Pmax − Pmin Alegjobb P = Avizsgált (P −P ) + P Alegjobb max min min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa, azaz 10 Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 0 Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (legmagasabb érték) Avizsgált.

  • P= Avizsgált/Alegjobb (Pmax – Pmin) + Pmin P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmin: a pontskála alsó határa, jelen esetben 0 Pmax: a pontskála felső határa, jelen esetben 10 Alegjobb: a legkedvezőbb ajánlati elem Avizsgált: a vizsgálat ajánlati elem.

  • P max = adható pontszám felső határa P min = adható pontszám alsó határa P = a vizsgált ajánlattételi elem adott szempontra vonatkozó pontszáma A vizsgált = a vizsgált projektek száma P = Avizsgált ×(P − P )+ P 5 max min min A pontozás három tizedesjegyre kerekítve történik.

  • P = * (Pmax - Pmin) + Pmin A legjobb ahol P: a vizsgált ajánlati elem a bírálati részszempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi értéke Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi értéke.

  • P = ________________ * (Pmax - Pmin) + Pmin A legjobb ahol P: a vizsgált ajánlati elem a bírálati részszempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi értéke Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi értéke.


More Definitions of Avizsgált

Avizsgált a vizsgált ajánlat tartalmi eleme; Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedesjegyre kell kerekíteni. Ajánlatkérő az 1. értékelési szemponttal összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban 60 hónapban határozza meg az ajánlati elem legkedvezőbb szintjét, amelyre, illetve annál magasabb megajánlásra az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad (100). Ajánlatkérő 0 hónapban határozza meg az ajánlati elem legkedvezőtlenebb szintjét, amelyre az értékelési ponthatár alsó határával azonos számú pontot ad (0).
Avizsgált a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ha az adott szempontra vonatkozó legjobb ajánlat megegyezik az ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőtlenebb értékkel (azaz valamennyi ajánlattevő nulla hónapot ajánl) – a nullával történő osztás elkerülése érdekében – valamennyi ezen szempontra vonatkozó ajánlat a minimális pontszámot (1 pont) kapja. Ajánlat egész hónapokban tehető meg érvényesen. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a képletbe akkor is a legkedvezőbbként meghatározott értéket (Alegkedvezőbb) helyettesíti be az Alegkedvezőbb és az Avizsgált értékbe egyaránt, ha a vizsgált ajánlati elem az ajánlatkérő által legkedvezőbbként meghatározott értéknél (amely 60 hónap) értéknél kedvezőbb. Nulla hónap is megajánlható; ebben az esetben az ajánlati elem a kiosztható minimális pontszámot (1 pont) kapja.
Avizsgált a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. A 3. részszempont vonatkozásában Ajánlatkérő a legkedvezőtlenebb megajánlás (0 hónap) esetén a legkisebb adható pontszámot (0 pont), míg a legkedvezőbb megajánlás (60 hónap) esetén a legnagyobb adható pontszámot (100 pont) osztja ki. A legkedvezőtlenebb és a legkedvezőbb értékek közötti megajánlás esetén Ajánlatkérő az alábbi pontszámítási képletet alkalmazza: Képlete: Pvizsgált = (Avizsgált / Alegkedvezőbb) x (Pmax - Pmin) + Pmin Ahol,
Avizsgált a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Az ajánlatkérő számára előnyösebb megvilágításban tudja vizsgálni a mintáit, minél nagyobb a forgatási szög. Az ajánlatnak minimum 220 fok forgatási szöget kell tartalmaznia, ez alatti érték esetén az ajánlat érvénytelen, a 240 fok, vagy e feletti megajánlást Ajánlatkérő a maximum pontszámmal értékeli. A 220 fok feletti többlet vállalást Ajánlatkérő a bírálati részszempontok körében értékelei, azzal hogy a 240 fok vállalását, vagy e feletti vállalást Ajánlatkérő a maximum pontszámmal értékeli. A forgatási szögre vonatkozó ajánlati elemet egy számadattal kifejezve kell megajánlani a Felolvasólapon, az alábbiak szerint: 220 fok + ……….. fok, összesen ……. fok. Ajánlatkérő a többletpontszámmal nem értékelhető maximális értéknél kedvezőbb megajánlás esetén is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be a fent megadott képletbe, tehát a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket (240 fok) helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb. Ajánlatkérő a 4. részben a fluoreszcens gerjesztés fényzára kapcsolási idő értékelése esetében a fordított arányosítás módszerét alkalmazza. Az adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Ajánlatkérő a pontszámítás során kiosztott pontokat a kerekítés szabályainak megfelelően, két tizedesjegyre kerekítve állapítja meg. A pontok kiosztása a fordított arányosítás esetében: P - Pmin / Pmax – Pmin = Alegjobb / Avizsgált azaz P = Alegjobb / Avizsgált x (Pmax – Pmin) + Pmin ahol:
Avizsgált a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Amennyiben ajánlattevő a kötelezően vállalt 0,5% / naptári napot vállalja, abban az esetben 0 pontot kap. Amennyiben minden ajánlattevő 0,5%/naptári napot ajánl meg, abban az esetben mindegyikőjük 0 pontot kap. A képlet azon ajánlattevők esetében használandó, melyek magasabb, mint 0,5% / naptári napot ajánlottak meg. A 2%/naptári napnál magasabb megajánlásra is ajánlatkérő a maximális 10 pontot adja! A 3. és 4. részszempont esetében is a magasabb, mint 2%/naptári nap megajánlásnál a szerződésbe 2%/naptári nap fog kerülni.
Avizsgált a vizsgált ajánlat tartalmi eleme; Az ajánlati ár kialakítása során a kiadott dokumentáció műszaki tartalmának ismerete mellett az alábbiakat is figyelembe kell venni. A szállítási díjnak tartalmaznia kell minden, a Szállító tevékenységével összefüggő, azzal járó költséget, feltételt így különösen:
Avizsgált a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő az adott részszempont esetében az adott ajánlat fenti módszerrel megállapított pontszámát (2 tizedesjegyre kerekítve) megszorozza az adott részszemponthoz tartozó súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Ajánlatkérő minden esetben 2 tizedesjegyre kerekítve számol