Kamatperiódus definíciója

Kamatperiódus az a Szerződésben meghatározott időtartam, amely alatt a kamat mértéke egyoldalúan a Takarékszövetkezet által nem változtatható meg. Az első kamatperiódus a kölcsön folyósítása napján kezdődik és a folyósítás napját követő első kamatfizetési napig tart, illetve minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és a következő kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a kölcsön lejáratának napján végződik. Havi/negyedéves kamatperiódus esetén, ha a hónap/negyedév utolsó napja nem banki munkanapra esik, akkor a hónap/negyedév utolsó napjára eső kamatot is meg kell fizetni a kamatfizetési napot követő első munkanapon.
Kamatperiódus a kölcsön ügyleti kamatára vonatkozó azon időszak, amely időszak alatt a megállapított ügyleti kamat mértéke feltétlen módon állandó. Az első kamatperiódus kezdő időpontja minden esetben a kezdőnap. További kamatperiódusok kezdő időpontja a kamatperiódusok fordulónapja.
Kamatperiódus jelenti azt a naptári félévet, amely január 1. napjával kezdődik, és június 30. napjával végződik, valamint július 1. napjával kezdődik és december 31. napjával végződik, amely időszak alatt a kamatperiódus kezdő napjára megállapított ügyleti kamat mértéke nem változik,

Examples of Kamatperiódus in a sentence

  • A kamatértesítőben közölt Törlesztő részletet az Adós első ízben a Kamatperiódus fordulónapját követő Törlesztési napon köteles megfizetni.

  • Az első Kamatperiódus időtartama a Folyósítás napjától a soron következő Kamatmegállapítás Napját megelőző naptári napig tartó időszak.

  • A Bank a Kamatperiódus fordulónapján Törlesztési táblázat formájában is tájékoztatja az Ügyfelet (valamennyi Adóst és Adóstársat) a tartozásról postai úton (levelezési címre) díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettség mentesen megküldött levélben.

  • A továbbiakban a Kamatperiódus időtartama a Kamatmegállapítás napjától a következő Kamatmegállapítás napját megelőző naptári napig tartó öt éves időszak.

  • A Kölcsön futamideje alatt a választott Kamatperiódus nem változtatható meg.


More Definitions of Kamatperiódus

Kamatperiódus a Hitelszerződésben meghatározott olyan időszak, amely alatt a kamat mértékét a Hitelintézet nem jogosult egyoldalúan megváltoztatni. (A kamatperiódus nem egyezik meg a kamatfizetés gyakoriságával.) Az első kamatperiódus Kölcsönszerződés esetében a Kölcsön folyósítása napján, Hitelkeret Szerződés esetében a Hitelkeret megnyílásának napján kezdődik, és a Szerződésben meghatározott első kamatperiódus utolsó napjáig tart. Minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és az adott kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a Kölcsön lejáratának napján végződik. Külön eltérő rendelkezés hiányában a kamatperiódus kifejezés vonatkozik a Referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén a kamatfelár-periódusra is.
Kamatperiódus az a Szerződésben meghatározott időtartam, amely alatt a kamat mértéke egyoldalúan a Takarékbank által nem változtatható meg. Az első kamatperiódus a kölcsön folyósítása napján kezdődik és a folyósítás napját követő első kamatfizetési napig tart, illetve minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és a következő kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a kölcsön lejáratának napján végződik.
Kamatperiódus a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény szerinti fogalommal összhangban, a hitel- vagy kölcsönszerződésben meghatározott olyan időszak, amely alatt a kamat mértékét a Bank mint hitelező nem jogosult egyoldalúan megváltoztatni.
Kamatperiódus. A Kamatperiódus hossza a Hitelszerződésben kerül meghatározásra.
Kamatperiódus jelenti azt a Szerződésben meghatározott időtartamot, amely alatt az Ügyleti Kamat mértéke egyoldalúan a Hitelintézet által nem változtatható meg. Az első kamatperiódus Kölcsönszerződés esetében a Kölcsön folyósítása napján, Hitelkeret Szerződés esetében a Hitelkeret megnyílásának napján kezdődik, és a Szerződésben meghatározott időtartam utolsó napjáig tart. Minden további kamatperiódus az előző kamatperiódus utolsó napját követő első napon kezdődik és a következő kamatperiódus utolsó napján, illetve az utolsó kamatperiódus esetében a Kölcsön lejáratának napján végződik.
Kamatperiódus a hitelszerződésben meghatározott olyan időszak, amely alatt a kamat mértékét a hitelező nem jogosult egyoldalúan megváltoztatni.
Kamatperiódus a Kölcsön Ügyleti kamatára vonatkozó azon időszak, amely időszak alatt a megállapított Ügyleti kamat mértéke feltétlen módon állandó. Az első Kamatperiódus kezdő időpontja szerződésben rögzített. További Kamatperiódusok kezdő időpontja a periódusok leteltét követő fordulónap.