A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.
A Szolgáltató felelőssége (1) A Szolgáltató tulajdonát képező elektronikus hírközlő hálózat, áramkör és végberendezés fenntartását a Szolgáltató látja el. Előfizetői tulajdonú és fenntartású végberendezés esetén a Szolgáltató felelőssége az előfizetői hozzáférési pontig terjed, ezen a ponton köteles a Szolgáltató a minőségbiztosításról szóló rendeletben megállapított műszaki előírásokat teljesíteni. (2) A Szolgáltató a KTV szolgáltatás nyújtására vonatkozó előfizetői szerződést 18. életévüket betöltött cselekvőképes természetes személyekkel köt.
A Szolgáltató jogai Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a vendégnek azon a személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.
A szolgáltatás leírása (1) A jelen pont szabályai szerint nyújtott szolgáltatás a kötelezett társszolgáltató (a továbbiakban: társszolgáltató) által a Szolgáltató részére átengedett előfizetői hurkon, a Szolgáltató által jelen ÁSZF-ben és az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott feltételekkel nyújtott helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő havi díjat és hívás díjakat a Díjszabás illetve az Egyedi előfizetői szerződés díjazási melléklete tartalmazza. (2) Szolgáltató jogosult arra, hogy a fent említett szolgáltatások keretében az Előfizetők részére adathálózati (Internet) és telefonszolgáltatásokat összevontan értékesítsen. Ennek részletes szabályait és díjait az ÁSZF és a 2. sz. melléklet tartalmazza. (3) A Szolgáltató a telefonszolgáltatás keretében vegyes, részben hagyományos technológián, részben IP alapú hang (ún. VoIP) technológia segítségével továbbítja a hívást. A két technológián elérhető szolgáltatások köre és minőségi paraméterei eltérnek.
Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.
A szolgáltatás díja A szolgáltatás díja éves díj, amelynek mértéke és fizetési gyakorisága a biztosítási ajánlaton illetve a kötvényen kerül meghatározásra.
Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.
A Szolgáltató (1) A jelen ÁSZF tekintetében Szolgáltató az INVITEL Távközlési Zrt., amelynek adatait a jelen ÁSZF 1. fejezete tartalmazza. (2) A Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatot üzemeltető és elektronikus hírközlési és médiaszolgáltatásokat nyújtó gazdasági társaság.
Szolgáltató felelőssége 10.1.1 A Szolgáltató nem vonható felelősségre a Felhasználó által a jelen ÁSZF rendelkezéseinek megszegéséből adódó következmények miatt, így különösen a Felhasználó által a Szolgáltatás nem rendeltetésszerű igénybevételével, valótlan adatok megadásával összefüggésbe hozható, valamint a Felhasználó magatartása, a Felhasználó által a regisztráció során elfogadott szabályok, stb. megsértésével összefüggő események miatt. 10.1.2 A Szolgáltató kizárólag súlyos gondatlansága, illetve szándékossága következtében előállott károkért felel az alábbi rendelkezések szerint. 10.1.3 Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal olyan közvetlen és közvetett károkért, amelyek a Szolgáltatás használatából erednek, kivéve, ha ezek a Szolgáltatónak felróható súlyos gondatlanság vagy szándékosság következményei. 10.1.4 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai az ÁSZF-ben foglalt előírásokat sértő szándékos magatartásából eredő károk viselésére vagy megtérítésére a Felhasználó nem kötelezhető, az ilyen károk bekövetkezéséért a Szolgáltató felelős. 10.1.5 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai súlyosan gondatlan magatartásából (mulasztásából) eredő károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a kár bekövetkezése a magatartás tanúsításakor (mulasztáskor) előre látható volt, és a magatartás a Felhasználó és a Szolgáltató között fennálló jogviszonyból fakadó lényeges kötelezettséget sért. Lényegesnek minősítendő ebből a szempontból minden az ÁSZF-ben vállalt, és olyan kötelezettség, amelynek teljesítése a Szolgáltatás érintett Felhasználó általi igénybevételéhez elengedhetetlen. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre. 10.1.6 A Szolgáltató az ellenőrzési körén kívül eső körülménynek betudhatóan bekövetkező károk viselésére vagy megtérítésére nem kötelezhető, ha a kár bekövetkezése a szerződés megkötésekor nem volt előre látható. 10.1.7 A Szolgáltató nem vonható felelősségre technikai zavarokért, így például, de nem kizárólag internet vagy GPS hálózati kimaradásért. 10.1.8 Szolgáltató nem vállal felelősséget a Mobil Applikáció vagy a Weboldal használatából, nem megfelelő működéséből, vagy a Mobil Applikáció vagy a Weboldal bármely részének vagy tartalmának törléséből eredő károkért. 10.1.9 A Szolgáltató kártérítése nem terjed ki a káresemény következtében elmaradt hasznokra és a következménykárra. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre és a Szolgáltató szándékos magatartásából eredő károkozásra.
A Szolgáltatás Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az ajánlaton, illetve a biztosítási kötvényben feltüntetett Szol- gáltatási táblázatban meghatározott összeget fizeti meg, a Különös feltételekben részletezett szabályok alapján.