A biztosított épület mintaszakaszok

A biztosított épület. 2.1. tetőszigetelésének (vagy- héjalásának) meghibásodása,

Related to A biztosított épület

  • A biztosított A jelen feltételek alapján létrejött szerződésben biztosí- tott az a személy, aki a biztosított vagyontárgy megóvásá- ban érdekelt és

  • A biztosító teljesítése A Biztosító a Biztosított által szolgáltatott dokumentumok, valamint az elvégzett orvosi vizsgálatok eredménye alapján dönt a biztosítási igény teljesítéséről. Döntéséről – a Cofidis közvetítésével – írásban, va- lamennyi igazoló dokumentum biztosított (vagy örököse) általi hiányta- lan benyújtását követően értesíti a Biztosítottat vagy annak örököseit.

  • A biztosított vagyontárgyak 18.1. A jelen feltételek alapján biztosított vagyontárgyak:

  • A Biztosított kötelezettségei Az UBÁBF HU I. részének 11. cikkében megjelölt kötelezettségeken túl a Biztosított köteles továbbá:

  • A biztosító szolgáltatása a) A biztosító a szerződő díjfizetése ellenében a biztosítási esemény bekövetkezése esetén haláleseti, elérési, vagy díjfizetés átvállalási szolgáltatást nyújt. Haláleseti, vagy elérési szolgáltatás esetén a biztosító a feltételekben rögzített biztosítási összeget fizeti ki az arra jogosult kedvezményezettnek.

  • A biztosító szolgáltatásai A szolgáltatási igényt a biztosítási esemény bekövetkezésekor haladék- talanul be kell jelenteni az EUB-Assistance felé. A Biztosító kizárólag az EUB-Assistance szervezésében igénybe vett szolgáltatások megté- rítését vállalja! A biztosító által szervezett szolgáltatások teljesítésé- nek idôpontját – a biztosítottal történt egyeztetést követôen – az EUB- Assistance jogosult meghatározni. A Biztosító a kockázatviselés idôtartama alatt legfeljebb egy bizto- sítási eseményre vonatkozóan a következô szolgáltatások teljesítését vállalja.

  • A biztosítás tartama, a biztosítási időszak 5.1. A biztosítás tartama a kockázatviselés kezdetétől a kockázatviselés megszűnéséig terjedő időtartam, mely tartam biztosítási időszakokra oszlik.

  • A biztosítási összeg 3.1. A többletszolgáltatás-biztosítás induló biztosítási összege 100 000 Ft, amely a szerződő választása szerint többszörözhető (legfeljebb tízszerezhető).

  • A biztosítási díj A biztosítási díj a biztosító kockázatvállalásának ellenértéke.

  • A biztosítási szolgáltatás A biztosító a segítségnyújtó partnere országos és nemzetközi segítségnyújtási hálózatával együttműködve a biztosítási esemény bekövetkeztekor a szerződésben meghatározott alábbi szolgáltatások teljesítésére vállal kötelezettséget.