A családsegítés működtetésének jelentősége mintaszakaszok

A családsegítés működtetésének jelentősége. A gazdasági válság sok család megélhetésére, anyagi helyzetére hatott negatívan, ebben az időszakban fokozódik a felelősségünk abban, hogy észrevegyük, illetve lehetőségeinkhez képest segítsük a rászoruló családokat. Fontos a családok támogatása, illetve az anyukák munka világába való visszailleszkedésének megsegítése. Fontos a gondozás magas színvonala a bölcsődében, hiszen ez az első lépcsőfok az intézményes keretek közötti szocializáció felé és megalapozza a jövő generációja társadalmi beilleszkedését. A hazai munkaerő- piacon a nők elhelyezkedési esélye számos tényezőtől függ. Az intézmény jellege és a minőségi munka fenntartása segíti az anyukákat, hiszen ők is nyugodtan dolgoznak, ha a gyermekeiket magas színvonalon működő intézményben tudhatják.

Related to A családsegítés működtetésének jelentősége

  • A szerződés megszűnésének esetei A kiegészítő biztosítási szerződés megszűnik: – a főbiztosítás megszűnésével egyidejűleg; – ha a főbiztosítás díjmentessé válik díjmentessé válás napján; – a biztosított halála esetén a biztosított halála napján; – annak a biztosítási évnek a végén, amelynek során a biztosított a 75. élet- évét betölti; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (9)-(10) pontok- ban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek a 2.§ (11) pontban foglalt szerződő általi felmondása esetén; – a Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételek 4.§ (2) pontban fel- tüntetett esetben; – a díjfizetés elmulasztása esetén a biztosító által küldött írásbeli felszólítás- ban megállapított 30 napos határidő eredménytelen elteltével az esedé- kességre visszamenő hatállyal.

  • A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Xxxxxxxx figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

  • Változásbejelentési kötelezettség VIII.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor. VIII.2.2. A kockázatvállalás és a biztosítási szerződés szempontjából lényeges okiratok, szerződések, hatósági határo- zatok módosulása esetén, a változott tartalmú okiratokat a szerződő és a biztosított kötelesek 5 munkanapon belül átadni a biztosítónak. VIII.2.3. A szerződő és a biztosított nem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg beje- lentésre köteles lett volna. VIII.2.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, to- vábbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, akkor a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a biztosítási szerződést 30 napos felmon- dási idővel felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra a kézhezvételt követő 15 napon belül nem vála- szol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következ- ményre a szerződő fél figyelmét a módosító javaslat megtételekor felhívta. Ha a biztosító e xxxxxxxx nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad. A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül, ha a biztosító a tudomására jutott lényeges körülmény alapján elutasítaná a szerződés megkötését, kizárást alkalmazna vagy díjszabása szerint legalább 10% mérték- kel magasabb biztosítási díj ellenében vállalná a kockázatot. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a fentiekben meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem gyakorolhatja.

  • Kárbejelentési kötelezettség A szerződő, biztosított, illetve élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult köteles a bizto- sítási eseményt annak bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 10 napon belül, élet-, baleset- és egészségbiztosítási kockázatok vonatkozásában a biztosítási esemény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül a biztosítónak bejelenteni. Ha a biztosított a kár bejelentésében akadályoztatva van, a kárbejelentési határidőt az akadály megszűnését követő naptól kell számítani. 1. személyesen: a biztosító bármely ügyfélszolgálatán, 2. telefonon: a Telefonos ügyfélszolgálat +36 1 452 3333-as telefonszámán nyitvatartási időben 3. interneten: online kárbejelentő rendszeren keresztül (xxxxx://xxxxxxxx.xx/Xxxxxxxxxxxxx.xxxx) 4. levélben a 7602 Pécs, Pf. 888 címen bejelenteni. A Garancia Plusz, valamint az Autósegély kiegészítő biztosításokban részletezett biztosítási eseményeket a biztosító Különös feltételek V. rész 5. fejezetében meghatározott közreműködőjének, a Europ Assistance Magyarország Kft-nek (Cg. 00-00-000000, 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00–00.) kell bejelenteni a kiegészítő biztosításokban meghatározottak szerint és módon. A kárbejelentésnek tartalmaznia kell – a káresemény időpontját, helyét és a káresemény rövid leírását, – a károsodott vagyontárgy(ak) megnevezését, – a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét), – a kárrendezésben közreműködő – a szerződőt (biztosítottat) képviselő – személy vagy szervezet nevét, – a vonatkozó biztosítási szerződés azonosítását lehetővé tevő adatokat (pl. szerződésszám). Interneten, az online kárbejelentő kötelezően kitöltendő adattartalmának a biztosító részére történő elektronikus megküldésével tehető kárbejelentés. Hatósági eljárás lefolytatására okot adó káresemények (pl. tűz, robbanás) esetén a szerződő (biztosított) köteles azt az illetékes hatóság- nak bejelenteni. Bűncselekmény, illetve szabálysértés gyanúja esetén a szerződő (biztosított) köteles az illetékes hatóságnál (rendőrség, kormányhivatal járási hivatala, NAV) feljelentést tenni és a káresemény körülményeit jegyzőkönyvben rögzíttetni. A biztosítási esemény bekövetkezése után a biztosított vagyontárgy(ak) állapotában a szerződő (biztosított) a kárfelvételi szemle megtar- tásáig, de legkésőbb a kárbejelentéstől számított 5. munkanapig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Ha a biztosító részéről a kárbejelentéstől számított 5 munkanapon belül nem történik meg a kár megszemlélése, a szerződő (biztosított) intézkedhet a javításról vagy a megsérült vagyontárgy(ak) helyreállításáról. Ilyen esetben a biztosítási eseménynek, illetve annak következ- ményeinek a kárrendezési folyamat során történő igazolhatósága érdekében célszerű gondoskodni arról, hogy a sérült vagyontárgyak, a helyreállítást vagy kijavítást megelőzően, a kárkép és a kockázatviselési hely azonosítására alkalmas módon rögzítésre kerüljenek. Ennek megfelelő módja lehet, ha a szerződő, vagy a biztosított a kockázatviselési helyről és a sérült vagyontárgyakról fényképfelvételeket készít. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket és egyéb vagyontárgyakat a biztosítóval történt előzetes egyeztetést követően, további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni. A biztosító által legalább kárkori értéken megtérített ingó vagyontárgyak abban az esetben semmisíthetőek meg, amennyiben a biztosító nem kívánja átvenni azokat.

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok, 12.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-re és az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani: a) az egyedi előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy – amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik – a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, b) jogszabályváltozás (új jogszabály hatálybalépése, hatályos jogszabály módosítása) vagy hatósági döntés indokolja, c) a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás indokolja, d) a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja, e) az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az előfizető számára előnyös módon változnak meg. 12.1.2. A 12.1.1. a) pont szerint az ÁSZF-ben foglalt feltételnek minősülnek az alábbiak, melyek nem idézik elő a szerződéses feltételek lényeges változását: - az ÁSZF szövegére irányuló egyéb módosítás, amely nem érinti a már nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit, és amely a szöveg helyesbítésére, pontosítására, átfogalmazására vagy a közérthetőség növelésére irányul, - a műsorelosztó hálózat műszaki paramétereinek megváltozása (fejállomás cseréje, hálózati fejlesztések) miatt a szolgáltatás igénybevételi feltételei nem lényeges mértékben módosulnak, - az előfizetői szerződésben vállaltakhoz képest a szolgáltatás igénybevételének körülményei műszaki okból megváltoznak, ideértve a műszaki indokoltságú csatornaváltoztatást, - gazdasági (különösen az üzemeltetési, működési költség változása, infláció) körülmények olyan változása, amelyek következtében a Szolgáltató az Előfizetőknek nyújtott szolgáltatást a korábbiakhoz képest megváltozott feltételekkel képes csak nyújtani, - a Szolgáltatón kívül álló bármely körülményben (különösen valamely szolgáltatott műsor megszűnése vagy a műsortulajdonosnak műsora terjesztésére vonatkozó rendelkezésének megváltozása, az adókban, közterhekben és szabályzókban történt változások, megnövekedett szállítói és nagykereskedelmi költségek) bekövetkezett lényeges változás indokolja, - a Szolgáltató helyébe - a Szolgáltató gazdasági társaságokról szóló törvény szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében - más szolgáltató (új szolgáltató) lép, és mely esetben a módosítás nem eredményezi a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket, - mindazon módosítás, amely az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás valamely jellemzője, vagy valamely rendelkezés tekintetében az Előfizetőre nézve kedvező változást eredményez, - ha a médiaszolgáltatóval fennálló vagy más szerződéses jogviszonyok, szerzői jogi okok, az előfizetői igények, a jelszolgáltatás körülményei vagy egyéb érdekek, körülmények figyelembe vételével (ide értve az Előfizetői igényeket és a műsorok tartalmi-minőségi/ár értékeinek összevetését is) a programválaszték, a programcsomagokban található csatornák, vagy a programcsomagok száma, összeállítása módosul. A 12.1.1. a) pont vonatkozásában lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (így különösen a szolgáltatásra vonatkozó alapvető díjszabásra, a szerződés időtartamára és megszüntetésének jogkövetkezményeire, illetve minőségi célértékeire) vonatkozó változtatás. Nem minősül ugyanakkor lényeges módosításnak a szolgáltatásra vonatkozó nem alapvető díjszabásra vonatkozó változtatás. 12.1.3. A 12.1.1. c) pont szerint a körülményekben bekövetkezett lényeges változásnak minősülhetnek a konkrét egyedi körülmények felmerültekor bekövetkezett és a jövőbeni szolgáltatási körülményekre is kiható változások, amennyiben azok a szerződés megkötésekor előre nem voltak láthatók, valamint az akciókra vonatkozó ÁSZF melléklet módosítása. 12.1.4. A 12.1.1. d) pont alapján a Szolgáltató az előfizetői szerződés egyoldalú módosítására az alábbi feltételekkel jogosult: a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette az adott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. 12.1.5. A Szolgáltató nem jogosult a határozott időre kötött szerződést a 12.1.1. pont b) illetve

  • A szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 21 19.1. Közlési és változásbejelentési kötelezettség 21 19.2. Titoktartási kötelezettség 21 19.3. Személyes adatkezelésre vonatkozó tudnivalók 26 19.4. Felmentés, felhatalmazás 27 19.5. Szerződésre jellemző értékek módosítása 27 19.6. Napi tájékozódási lehetőség 27

  • A helytállási kötelezettség és annak mértéke A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.

  • Az előfizetői szerződés megszűnésének esetei és feltételei 19 11.1. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.2. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszűnése 19 11.3. A határozott idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20 11.4. A határozatlan idejű Előfizetői Szerződés megszüntetése rendkívüli felmondással 20

  • Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni.

  • A Felek jogai és kötelezettségei 7.1. A Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtása során jogosult közreműködőt igénybe venni, mely közreműködő magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. 7.2. A Szolgáltató az egészségügyi szolgáltatási tevékenysége során mindig a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó érdekeinek figyelembevételével, a tőle elvárható legnagyobb körültekintéssel és gondossággal köteles eljárni, azonban (gyógy)eredmény megvalósítására (az általa nem befolyásolható és előre nem látható számos körülmény miatt) nem tud kötelezettséget vállalni. 7.3. Egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele esetén a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles az előzetesen lefoglalt időpontját 15 perccel megelőzően megérkezni és bejelentkezni a Medicover EÜ Intézmény fogadópultjánál/recepciójánál. Bármely okból bekövetkező késés esetén – a soron következő időpontok tartása miatt – a Szolgáltató az adott időpontban nem köteles szolgáltatást nyújtani. Ez esetben a Szolgáltató új időpontot biztosít Call Centerén keresztül történő időpontfoglalás keretében. 7.4. A gondos tervezés és az időpontok szigorú tartása ellenére is előfordulhat, hogy a szolgáltatásnyújtásban csúszás alakul ki. Ebben az esetben a Szolgáltató csak késedelemmel tudja fogadni a Szerződőt, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozót, vagy a Szolgáltató új időpont foglalását biztosítja Call Centerén keresztül. A késedelemből eredő esetleges károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a késedelem neki felróható okból következett be. 7.5. Amennyiben a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó bármely okból nem jelenik meg és jelentkezik be időben vagy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó oldaláról felmerülő bármely okból az egészségügyi Szolgáltatás nem nyújtható, a vizsgálat nem folytatható le, (így különösen, de nem kizárólagosan, ha az egészségügyi ellátáshoz adott beleegyezését alapos ok nélkül visszavonja, vagy ha nem működik együtt az egészségügyi személyzettel, vagy ha magatartásával akadályozza vagy megnehezíti a szolgáltatásnyújtást stb. – ide nem értve az orvosilag indokolt lemondás esetét) akkor az előzetesen befizetett összeg nem jár vissza, azt a Szolgáltató a fel nem használt időpont, el nem végzett vizsgálat miatti kiesés okán, kártérítés iránti követelésének kielégítésére jogosult felhasználni. 7.6. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos orvosválasztási joga a Szolgáltató működési rendjének függvényében, a Szolgáltató által biztosított keretek között gyakorolható. 7.7. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó az egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele során köteles a Szolgáltató működési rendjét, közzétett házirendjében foglaltakat tiszteletben tartani. 7.8. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles a Szolgáltatóval együttműködni, és tájékoztatni minden olyan körülményről, amely szükséges a kórtörténet megállapításához, a vizsgálat elvégzéséhez, kezelés folytatásához, így különösen: korábbi betegségeiről, kezeléseiről, beavatkozásairól, szedett gyógyszerekről és egyéb készítményekről, továbbá gyógyszerek egyes összetevőivel szembeni érzékenységéről, valamint egészségkárosító kockázati tényezőkről (pl.: életmóddal kapcsolatos károsító szokásokról). A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles továbbá tájékoztatni a Szolgáltatót minden olyan körülményről, amely mások életét, vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen fertőző betegségéről, illetőleg annak gyanújáról. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért, amelyek bekövetkezése arra vezethető vissza, hogy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a jelen ÁSZF és a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tett eleget. 7.9. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a Medicover EÜ Intézményekben köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a többi Ügyfél nyugalmát, ellátását zavarja. 7.10. A Medicover EÜ Intézmények területére élő állatot bevinni tilos, ide nem értve a vonatkozó jogszabály szerinti segítő kutyát (pl.: vakvezető kutya).