A díj mértéke mintaszakaszok

A díj mértéke. Felhasználó köteles a Kereskedő által részére teljesített szolgáltatásokért a Szerződésben vagy az Üzletszabályzat megfelelő mellékletében, illetve függelékében rögzített díjat megfizetni, az ott meghatározottak szerint. A Kereskedő által alkalmazott szabad piaci földgáz energia díjak, tarifák a Hivatal jóváhagyásától függetlenek, azok mértékét a Kereskedő szabadon állapítja meg. A Kereskedő külön számlában számlázhatja ki a földgáz ellenértékét és a rendszerhasználati díjakat. A földgáz számla – közvetített szolgáltatásként – tartalmazza a hatályos és érvényes jogszabályokban foglaltaknak megfelelő szagosítási díjtételeket a tárgyhavi átvett földgáz mennyiségre, ill. a szerződés szerint lekötött és biztosított kapacitásokra vonatkozóan. A Felhasználó által megvásárolt földgázmennyiségek szagosításáért, a felhasznált szagosító anyag mennyisége után a Kereskedő a Xxxxxxx által megállapított szagosítási egységdíjjal (Ft/l) számított szagosítási díjat számítja fel. A Kereskedő a díjak mellett a számla kiállításának időpontjában érvényes általános forgalmi adót (ÁFA), illetve egyéb, földgáz kereskedelemhez és értékesítéshez kapcsolódó, a számlázáskor érvényben lévő adót, illetéket, díjat, költséget, stb. kiszámlázza, és azokat a jogszabályi előírásoknak megfelelően szükség esetén külön HUF-ban is feltünteti a számlán. A Felhasználó köteles a Kereskedő által a számlán feltüntetett adókat, illetékeket, díjakat, járulékokat, költségeket stb. határidőre megfizetni. Közvetített szolgáltatás esetén Kereskedő feltünteti a számlán a közvetítés tényét. Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. § (1) bekezdése alapján, amennyiben a felek határozott időre szóló elszámolásban állapodnak meg, a számlán feltüntetendő teljesítés időpont az ellenérték megtérítésének esedékessége. Felhasználóra automatikusan továbbhárítható minden olyan adó, adó módjára, vagy egyéb módon és/vagy jogcímen megfizetendő pénzügyi teher, egyéb díj, ráfordítás, díjnövekmény vagy pénzeszköz (a továbbiakban: egyéb díj), amely a szerződéskötést követően hatóságilag, jogszabály vagy a felek érdekkörén kívül eső más úton kerül bevezetésre. Kereskedő a fentiek szerinti költségeket jogosult a Felhasználó által fizetendő díjba változatlan módon beépíteni, feltéve, hogy ezt jogszabály nem zárja ki. Ezen felül Felhasználóra továbbhárítható automatikusan minden olyan, a Kereskedő által is megfizetendő, a fentiekben nem említett egyéb díj, amely a köztük fennálló szerződésben meghatározot...
A díj mértéke. A Felhasználó köteles a Kereskedő által részére teljesített szolgáltatásokért a Szerződésben vagy az Üzletszabályzat megfelelő mellékletében, illetve függelékében rögzített díjat megfizetni, az ott meghatározottak szerint. A Kereskedő által alkalmazott szabadpiaci villamosenergia-díjak, tarifák a Hivatal jóváhagyásától függetlenek, azok mértékét a Kereskedő szabadon állapítja meg. A szerződés alapján fizetendő díj nem tartalmazza az általános forgalmi adót (ÁFA), valamint 2016. évi LXVIII. törvény által meghatározott jövedéki adót, esetleges más adóterheket, díjakat, tarifákat, járulékokat, pénzeszközöket, amelyek a szerződés hatálya alatt érvényesek, és amelyeket a Felhasználó köteles a díj mellett megfizetni A Felhasználóra automatikusan továbbhárítható minden olyan adó, adó módjára vagy egyéb módon és/vagy jogcímen megfizetendő pénzügyi teher, egyéb díj, ráfordítás, díjnövekmény vagy pénzeszköz (a továbbiakban: egyéb díj), amely a szerződéskötést követően hatóságilag, jogszabály vagy a felek érdekkörén kívül eső más úton kerül bevezetésre. A Kereskedő a fentiek szerinti költségeket jogosult a Felhasználó által fizetendő díjba változatlan módon beépíteni, feltéve, hogy ezt jogszabály nem zárja ki. Ezen felül a Felhasználóra továbbhárítható automatikusan minden olyan a Kereskedő által is megfizetendő, a fentiekben nem említett egyéb díj, amely a köztük fennálló szerződésben meghatározott kötelezettségeit a Kereskedő hátrányára változtatja meg. A jelen pontban foglaltak a Szerződés Felhasználó általi felmondását nem alapozzák meg.
A díj mértéke. Felhasználó köteles a Kereskedő által részére teljesített szolgáltatásokért a villamosenergia-értékesítési szerződésben meghatározott díjat, az ott meghatározottak szerint megfizetni. A Kereskedő által alkalmazott szabad piaci villamosenergia-díjak, tarifák a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jóváhagyásától függetlenek, azok mértékét a Kereskedő szabadon állapítja meg. A Szerződés alapján fizetendő díj nem tartalmazza az általános forgalmi adót (ÁFA), esetleges más adóterheket, díjakat, tarifákat, járulékokat, pénzeszközöket, amelyek a Szerződés hatálya alatt érvényesek, és amelyeket a Felhasználó köteles a díjjal együtt a Kereskedő részére megfizetni. Amennyiben a Szerződés időtartama alatt jogszabály vagy hatósági határozat alapján további adóterhek vagy más adók módjára megfizetendő pénzügyi terhek kerülnek bevezetésre, azokat a Felhasználó köteles megfizetni. A Kereskedő jogosult tehát minden olyan jogszabály vagy hatóság által kivetett pénzügyi terhet automatikusan, de változatlan összegben – a vonatkozó jogszabályok által lehetővé tett mértékben és módon – a Felhasználóra továbbhárítani, amelyet a Szerződés tárgyát képező villamosenergia- szolgáltatás után neki kell megfizetnie, és amely máshonnan nem térülne meg számára, és áthárítását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
A díj mértéke. Felhasználó köteles a Kereskedő által részére teljesített szolgáltatásokért a Szerződésben illetve függelékében rögzített díjat megfizetni, az ott meghatározottak szerint. A Kereskedő által alkalmazott szabad piaci villamos energia díjak, tarifák a Hivatal jóváhagyásától függetlenek, azok mértékét a Kereskedő szabadon állapítja meg. Ha a szerződés időtartama alatt adóterhek vagy más adó módjára megfizetendő pénzügyi terhek hatóságilag vagy jogszabály által újonnan bevezetésre kerülnek, azokat a Kereskedő a Felhasználó által fizetendő díjba változatlan módon beépíti, feltéve, hogy ezt jogszabály nem zárja ki.

Related to A díj mértéke

  • A díjfizetés módja A felek a biztosítási díj megfizetésének módjára vonatkozóan az alábbi fizetési módokon történô fizetésben állapodhatnak meg: – készpénz – A szerzôdô a biztosítási díjat a biztosítási szerzôdés megkötésekor készpénzben a biztosító képviselôje részére köteles megfizetni, – online bankkártyás fizetés – a szerzôdô a biztosítási díjat a biztosítási szerzôdés megkötésekor online fizetésre alkalmas bankkártyával a biztosító online szerzôdéskötô rendszerén keresztül fizeti meg. A biztosítási szerzôdés egyedi rendelkezése a fentiektôl eltérhet.

  • A biztosítás díja és a díjfizetés módja A fenti életkorú biztosított 25000 Ft (vagy annak megfelelő EUR/USD/CHF stb.) kezdeti díjjal havonta fizetendő rendsze- res díjfizetésű biztosítást köt, ahol a díjfizetés banki átutalással történik. • A TKMNy a biztosítási feltétek szerint kötelezően választandó minimális biztosítási fedezetek kockázati díját veszi figyelembe költségként. • Jelen „Jövőkulcs Bonus” biztosítás esetében a szerződésbe épített kötelező biztosítási kockázat jellemzői a követezők: Ha a biztosított 40%-ot elérő mértékű egészségkárosodást szenved vagy elhalálozik, a biztosító a szerződésen nyilván- tartott megtakarítási, extra, adójóváírás extra és kiegészítő extra befektetési egységeinek értékén felül az – egyébként még nem hozzáférhető – bónusz befektetési egységek értékét is kifizeti, illetve járadékként folyósítja. Amennyiben a biztosí- tott öregségi korhatárának elérése előtt nyugdíjba vonul, a fentiek annyiban módosulnak, hogy a bónusz befektetési egy- ségek 80%-a kerül figyelembevételre. A biztosított elhalálozása esetén, ha a halálesetet a halált meg- előző egy éven belül bekövetkezett baleset okozta, 500000 forint többletszolgáltatás is kifizetésre kerül. A TKMNy számítás a Rendeletnek megfelelően figyelembe vesz minden, a termékhez tartozó, a befektetés értékét csökkentő olyan költséget, ami azért merül fel, mert Ön a befektetést az adott unit-linked nyugdíjbiztosításon keresztül valósította meg. Nem veszi ugyanakkor figyelembe a díjhoz és a kifizetésekhez kapcsolódó esetleges adó- és járulékterheket és/vagy kedvez- ményeket. Amennyiben a különböző eszközalapokhoz kapcso- lódó költségek eltérnek, akkor egyetlen százalékos érték helyett egy minimum-maximum tartományt adnak meg a biztosítók. Jelen Jövőkulcs Bonus nyugdíjbiztosítás TKMNy értéke: Felhívjuk figyelmét, hogy jelen termék egyes eszközalapok ese- tében a 10 és 20 éves kiemelt tartamoknál meghaladja az MNB 8/2016. (VI. 30.) ajánlás (továbbiakban Ajánlás) 29. pontjában rögzített TKMNy határt. A részletes információt a jelen melléklet végén található Táblázat valamint az UNIQA biztosító interne- tes honlapja (xxx.xxxxx.xx) tartalmazza. Fontos tudnivaló, hogy a fentiekben bemutatott TKMNy értékek a típuspélda adatain túlmenően, azt is feltételezték, hogy a szer- ződés az adott tartam alatt mindvégig élő, nem kerül módosí- tásra, a szerződésből pénzkivonás semmilyen formában nem történik, és a megállapított díjak az adott tartam során időben, maradéktalanul megfizetésre kerülnek. Mindezért a TKMNy ér- tékek által bemutatott költségszint nem szükségszerűen azonos a megvásárolni kívánt konkrét szerződés költségeivel, hanem arról megközelítő tájékoztatást nyújt. A szerződés egyedi jel- lemzőinek függvényében a konkrét szerződés költségei akár lényegesen is eltérhetnek a közölt TKMNy értékektől. Felhívjuk a figyelmet továbbá arra, hogy a TKMNy fontos, de nem az egyetlen lényeges pontja a unit-linked nyugdíjbiztosí- tásokra vonatkozó ügyféltájékoztatásnak. Nem elhanyagolható szempont ugyanis a konkrét ajánlatban szereplő biztosítási fe- dezet jellege (élet-, baleset- vagy egészségbiztosítás) és nagy- sága. Hosszú távú megtakarításokról lévén szó, szempont lehet továbbá, hogy a tartam alatt esetleg megváltozó élethelyzetben a termék mennyire testre szabható (például milyen kiegészítő fedezettel bővíthető a biztosítás), mennyire hozzáférhető az adott szerződésben elhelyezett összeg, milyen további kényelmi megoldásokat kínál a társaság az ügyféligények kiszolgálására (például a befektetések online átcsoportosításának lehetősége). Köszönjük figyelmét, és bízunk abban, hogy a TKMNy bemuta- tása is hozzájárul ahhoz, hogy a különböző biztosítók által kínált, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások költségszintje át- látható és összehasonlítható legyen, és így Ön még inkább meg- alapozott, informált döntést hozzon a biztosítási szolgáltatás megvásárlásakor. Az alábbi táblázat eszközalaponként tartalmazza a Rendelet 5.§ (1) a) bekezdése szerinti kiemelt tartamokhoz tartozó TKMNy értékeit. Számszerűsített indoklást fűztünk azokhoz az esetekhez, ahol a TKMNy értéke meghaladja az Ajánlás 29. pontja szerinti határt (10 éves tartamnál a 4,25%-ot; 15 éves tartamnál a 3,95%-ot; 20 éves tartamnál a 3,50%-ot). A határ átlépésének mértéke ugyanakkor egyetlen esetben sem haladja meg az ugyancsak a fenti ajánlásban rögzített 1,5 száza- lékpontot. A számszerűsített indoklás bemutatja, hogy a referenciaindex az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális befektetési időtartam alatt mennyivel haladta meg az RMAX indexnek megfelelő kockázatmentes hozamot. A vizsgált időtartam minden eset- ben a 2016. november 30-át megelőző, ajánlott hosszúságú időszak volt. Eszközalap neve Tartam: 10 év 15 év 20 év A TKMNy határ átlépésének számszerűsített indoklása, ahol ez szükséges BEFEKTETÉSI STRATÉGIÁT KÍNÁLÓ ESZKÖZALAPOK Menedzselt konzervatív TKMNy 3,89% 2,84% 2,56% – TKMNy határ túllépése – – – Menedzselt kötvény- túlsúlyos TKMNy 4,46% 3,44% 3,16% Célzottan 70% kötvény, 30% részvénypiaci befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referen- ciaindexben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív straté- giai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra, kamattrendekre reagálva azzal a céllal, hogy a referenciaindexet meghaladó hozamot érjen el mérsékelt árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközal- lokációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- vagy felülsúlyozását, egyedi értékpa- pír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap vár- ható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 7,12 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múlt- beliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,21% – – Menedzselt kiegyen- súlyozott TKMNy 4,53% 3,50% 3,22% Célzottan 50% kötvény, 50% részvénypiaci befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referen- ciaindexben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív straté- giai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra, kamattrendekre reagálva azzal a céllal, hogy a referenciaindexet meghaladó hozamot érjen el közepes árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközallo- kációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- vagy felülsúlyozását, egyedi értékpapír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 5 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 8,33 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szere- plő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyel- met arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,28% – – Menedzselt részvény- túlsúlyos TKMNy 4,59% 3,56% 3,29% Célzottan 30% kötvény, 70% részvénypiaci befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referen- ciaindexben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív straté- giai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra, kamattrendekre reagálva azzal a céllal, hogy a referenciaindexet meghaladó hozamot érjen el a közepest meghaladó árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközallokációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- vagy felülsúlyozását, egyedi értékpapír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 7 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap vár- ható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 8,70 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban szereplő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múlt- beliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,34% – – Feltörekvő piaci részvény TKMNy 4,70% 3,67% 3,40% Szinte kizárólag fejlett részvénypiaci befektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi ér- tékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referenciaindex- ben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív stratégiai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra reagálva azzal a céllal, hogy a refe- renciaindexet meghaladó hozamot érjen el jelentős árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközallokációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- és felülsúlyozását, egyedi értékpapír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 10 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 1,20 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban sze- replő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyel- met arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,45% – – Fejlett piaci részvény TKMNy 4,70% 3,67% 3,40% Szinte kizárólag feltörekvő piaci részvénybefektetéseket tartalmazó, összetett szerkezetű eszközalap. A vagyonkezelő egyedi értékpapírok és költséghatékony kollektív befektetési formák segítségével diverzifikált portfoliót felépítve, a referenciaindex- ben megadott súlyoktól eltérően, az eszközalap befektetési politikájában meghatározott keretek között aktív stratégiai és taktikai eszközallokációval dönt a befektetések összetételéről, a piaci hozamkilátásokra reagálva azzal a céllal, hogy a refe- renciaindexet meghaladó hozamot érjen el jelentős árfolyam-ingadozások mellett. Az eszközallokációs döntések egyebek mellett a referenciaindexet alkotó egyes befektetések alul- és felülsúlyozását, egyedi értékpapír kiválasztás révén szerkezeti eltérések alkalmazását, valamint aktív devizafedezeti stratégiát is magukban foglalnak. E stratégiával az eszközalap befektetési politikájában ajánlott minimális 10 éves befektetési időtartam alatt az eszközalap várható teljesítményére is iránymutató referenciaindex évesítve 3,13 százalékponttal – tehát a bal oldali táblázatban sze- replő TKM határ túllépés(ek)nél nagyobb mértékben – haladta meg a kockázatmentes hozamot. Felhívjuk azonban a figyel- met arra, hogy a múltbeli teljesítményekből a jövőre nézve biztos következtetések nem vonhatók le, a jövőbeli hozamok a múltbeliektől bármely irányban – akár jelentősen is – eltérhetnek. TKMNy határ túllépése 0,45% – –

  • A helytállási kötelezettség és annak mértéke A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.

  • A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai A Biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg a biztosítási díj. A Biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki, és azt az adott biztosítási időszak alatt nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a Szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötele- zettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapí- tandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére vissza- menőleges hatállyal. A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tar- tamú szerződésre pedig a tartam kezdő napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartal- mazza. Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtari- fánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a hon- lapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesszük. Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meglévő ügyfeleink javára tartalmaz különb- ségtételt. A határozatlan időre szóló biztosítás díját a Szerződő választása szerint biz- tosítási időszakonként egy összegben vagy negyedéves, féléves részletek- ben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, csoportos beszedési megbízással, folyószámláról átutalással, bankkártyával, vagy a Biztosító saját honlapján lévő fizetési rendszerén keresztül történhet. Csekkes díjfizetésnél csak éves díjfizetési gyakoriságot lehet választani. A biztosítási díj a kockázatviselésének időtartamára előre illeti meg a Bizto- sítót. A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányá- ban az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes. Az esedékes díjat a számviteli bizonylaton megjelölt határidőre, de legkésőbb az ese- dékességtől számított 60 napig meg kell fizetni. A határozott tartamú biz- tosítási szerződések egyszeri díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha az üzemben tartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni. A Biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fizetését kérheti. A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a Biztosító bankszámláján jó- váírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár két munkanapot, csekken történő befizetés esetében három-négy munkanapot vehet igénybe! Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a Biztosító a díj esedékességétől számított 30. nap elteltéig fizetési felszó- lítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyide-

  • A szerződés tárgya A jelen szerződés megkötésével az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy díjazás ellenében az Ügyfél javára, a jelen számlaszerződésben meghatározott feltételek szerint Ügyfél-főszámlát nyit, Xxxxx megegyezése szerint az alábbi elemekkel (azzal, hogy ügyfélszámla nyitása az SPB szolgáltatásainak igénybevételéhez kötelező!): - ügyfélszámla - értékpapírszámla Az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy a számla javára és terhére a Számlatulajdonos illetve az általa feljogosított képviselőinek, meghatalmazottjainak rendelkezései szerint a Számlatulajdonos tulajdonát képező − pénzügyi eszközökről, − értékpapírok vételére, más pénzügyi eszköz vételére vagy pozíciók nyitására átadott pénzösszegekről; − az értékpapírokból vagy más pénzügyi eszközből továbbá ezek értékesítéséből befolyt ellenértékről nyilvántartást vezet, az értékpapírokat kezeli, továbbá a számla egyenlegéről az Ügyfelet vagy erre irányuló meghatalmazás esetén a képviselőjét értesíti. Az SPB vállalja, hogy jelen szerződés alapján az Ügyfél részére megnyitott számlákon végrehajtja az Ügyfél, illetve adott számla felett rendelkezésre jogosult rendelkezései szerinti számlaműveleteket, feltéve, hogy annak sem a jelen szerződés, sem az SPB Üzletszabályzata, sem a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján nincs akadálya. Az SPB tájékoztatja az Ügyfelet, hogy befektetési, kiegészítő befektetési szolgáltatásainak igénybevételére kizárólag a jelen Számlaszerződés megkötését követően kerülhet sor. Jelen számlaszerződés megkötését megelőzően az SPB az Üzletszabályzatban előírt módon elvégezte az ügyfél-átvilágítást és a tényleges tulajdonos meghatározására irányuló eljárást, melynek során a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben foglaltak figyelembe vételével járt el. A Xxxxx rögzítik továbbá, hogy az SPB a jelen szerződés megkötését megelőzően Üzletszabályzatának és a jogszabályoknak megfelelően teljesítette előzetes tájékozódási és tájékoztatási kötelezettségét, melynek keretében az Ügyféllel alkalmassági és megfelelési tesztet vett xxx.Xx Ügyfél tudomásul veszi, hogy ezen eljárások elvégzése a jelen Számlaszerződés megkötésének előfeltétele. Az Ügyfél köteles az SPB teljesítését akként is elősegíteni, hogy a jogszabályok által kötelezően előírt előzetes tesztek és ügyfélminősítés végrehajtása során azokban teljes körűen együttműködik, adatszolgáltatási és nyilatkozattételi kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. Az SPB az előzetes tájékoztatási kötelezettségének teljesítése során felhívta az Ügyfél figyelmét a szokásos, illetve a korábbi szerződéses gyakorlattól eltérő rendelkezésekre. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy jelen szerződés aláírásával kifejezetten elfogad minden egyes benne foglalt feltételt, mely feltételekre vonatkozó kérdések, felvetések megtárgyalására a szerződéskötés folyamatában, annak aláírását megelőzően van lehetősége. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az SPB a jogszabályok által meghatározott körben, a jogszabályok által előírt azon tájékoztatási kötelezettségének, mely az Ügyfélre vonatkozó személyes adatot, információt, értékpapírtitkot vagy más jogszabály által védett titkot nem tartalmaz, a xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx/ alatti címen elérhető honlapján történő közzététel útján, nem személyesen az Ügyfélnek szóló tájékoztatás formájában tegyen eleget. Az SPB az Ügyfelet elektronikus úton is értesíti a honlap címéről, és megjelöli, hogy az adott információ pontosan a honlap mely részén érhető el. A Felek rögzítik, hogy az ily módon történő tájékoztatás a Felek közötti kapcsolattartási formának megfelel.

  • A díjfizetés elmulasztásának következményei Amennyiben a szerződő a biztosítás folytatólagos díját az esedékességkor nem egyenlíti ki, a biztosító – a következ- ményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő felet a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatár- idő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség nap- jára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A Felek jogai és kötelezettségei 7.1. A Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtása során jogosult közreműködőt igénybe venni, mely közreműködő magatartásáért úgy felel, mintha maga járt volna el. 7.2. A Szolgáltató az egészségügyi szolgáltatási tevékenysége során mindig a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó érdekeinek figyelembevételével, a tőle elvárható legnagyobb körültekintéssel és gondossággal köteles eljárni, azonban (gyógy)eredmény megvalósítására (az általa nem befolyásolható és előre nem látható számos körülmény miatt) nem tud kötelezettséget vállalni. 7.3. Egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele esetén a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles az előzetesen lefoglalt időpontját 15 perccel megelőzően megérkezni és bejelentkezni a Medicover EÜ Intézmény fogadópultjánál/recepciójánál. Bármely okból bekövetkező késés esetén – a soron következő időpontok tartása miatt – a Szolgáltató az adott időpontban nem köteles szolgáltatást nyújtani. Ez esetben a Szolgáltató új időpontot biztosít Call Centerén keresztül történő időpontfoglalás keretében. 7.4. A gondos tervezés és az időpontok szigorú tartása ellenére is előfordulhat, hogy a szolgáltatásnyújtásban csúszás alakul ki. Ebben az esetben a Szolgáltató csak késedelemmel tudja fogadni a Szerződőt, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozót, vagy a Szolgáltató új időpont foglalását biztosítja Call Centerén keresztül. A késedelemből eredő esetleges károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a késedelem neki felróható okból következett be. 7.5. Amennyiben a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó bármely okból nem jelenik meg és jelentkezik be időben vagy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó oldaláról felmerülő bármely okból az egészségügyi Szolgáltatás nem nyújtható, a vizsgálat nem folytatható le, (így különösen, de nem kizárólagosan, ha az egészségügyi ellátáshoz adott beleegyezését alapos ok nélkül visszavonja, vagy ha nem működik együtt az egészségügyi személyzettel, vagy ha magatartásával akadályozza vagy megnehezíti a szolgáltatásnyújtást stb. – ide nem értve az orvosilag indokolt lemondás esetét) akkor az előzetesen befizetett összeg nem jár vissza, azt a Szolgáltató a fel nem használt időpont, el nem végzett vizsgálat miatti kiesés okán, kártérítés iránti követelésének kielégítésére jogosult felhasználni. 7.6. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos orvosválasztási joga a Szolgáltató működési rendjének függvényében, a Szolgáltató által biztosított keretek között gyakorolható. 7.7. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó az egészségügyi Szolgáltatás igénybevétele során köteles a Szolgáltató működési rendjét, közzétett házirendjében foglaltakat tiszteletben tartani. 7.8. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles a Szolgáltatóval együttműködni, és tájékoztatni minden olyan körülményről, amely szükséges a kórtörténet megállapításához, a vizsgálat elvégzéséhez, kezelés folytatásához, így különösen: korábbi betegségeiről, kezeléseiről, beavatkozásairól, szedett gyógyszerekről és egyéb készítményekről, továbbá gyógyszerek egyes összetevőivel szembeni érzékenységéről, valamint egészségkárosító kockázati tényezőkről (pl.: életmóddal kapcsolatos károsító szokásokról). A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó köteles továbbá tájékoztatni a Szolgáltatót minden olyan körülményről, amely mások életét, vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen fertőző betegségéről, illetőleg annak gyanújáról. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért, amelyek bekövetkezése arra vezethető vissza, hogy a Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a jelen ÁSZF és a vonatkozó jogszabály szerinti tájékoztatási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tett eleget. 7.9. A Szerződő, illetve a jogosultként megjelölt Hozzátartozó a Medicover EÜ Intézményekben köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a többi Ügyfél nyugalmát, ellátását zavarja. 7.10. A Medicover EÜ Intézmények területére élő állatot bevinni tilos, ide nem értve a vonatkozó jogszabály szerinti segítő kutyát (pl.: vakvezető kutya).

  • Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) A jelen ÁSZF vonatkozásában a) Előfizetői bejelentés: az Előfizetői panasz és a hibabejelentés, b) Előfizetői panasz: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az Előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek. 6.2.1. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató ügyfélszolgálatán írásban, elektronikus levélben vagy telefonon bejelentést és panaszt tenni. 6.2.2. A Szolgáltató az Előfizetőktől származó bejelentéseket, panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt 1 évig megőrzi. 6.2.3. A nyilvántartás minden bejelentésről, panaszról a következő adatokat tartalmazza: a) az Előfizető bejelentése illetve panasza alapján tartalmazza • az Előfizető értesítési címét, vagy más azonosítóját; • ha szükséges, az Előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, Előfizető azonosító számát, az Előfizetői hívószámot vagy más azonosítót; • a bejelentés, panasz rövid leírását, • a bejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra). b) a Szolgáltató vizsgálatának eredményeként tartalmazza • a bejelentés, panasz kivizsgálásának eredményeit, • a bejelentés, panasz orvoslásának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), • az Előfizető értesítésének módját és időpontját. 6.2.4. A Szolgáltató az Előfizető panaszát azonnal elintézhető szóbeli panasz esetén lehetőleg azonnal kivizsgálja és eredményéről Előfizetőt igénye szerint szóban, vagy írásban értesíti. Nem szóbeli vagy hosszabb ügyintézést igénylő szóbeli bejelentés esetén legkésőbb a bejelentéstől számított 30 napon belül kivizsgálja és a vizsgálat eredményéről az Előfizetőt írásban értesíti, a kivizsgálás befejezésétől számított 15 napon belül. Amennyiben a bejelentés, panasz kivizsgálására (pl. harmadik fél bevonása miatt) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató az általános elintézési idő lejárta előtt köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról. 6.2.5. Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli. 6.2.6. A panasz elutasítása esetén az ügyfélszolgálat köteles az elutasítást indoklással ellátva írásba foglalni és annak 1 példányát az Előfizetőnek átadni vagy 15 napon belül megküldeni.

  • A törléshez és az elfeledtetéshez való jog A biztosító az általános adatvédelmi rendelet 17. cikke alapján az ott meghatározott esetekben az érintett kéré- sére illetve külön kérés nélkül is, késedelem nélkül törli az érintett általa kezelt adatait. Ha az érintett a biztosító által nyilvánosságra hozott személyes adatai törlését kéri, akkor a biztosító megtesz minden észszerűen elvárható lépést annak érdekében, hogy tájékoztassa az érintett adatait kezelő adatkezelőket arról, hogy az érintett kérte az ada- tai törlését.