Common use of A felhasználók személyes adatainak kezelése Clause in Contracts

A felhasználók személyes adatainak kezelése. A Kereskedő a VET 151. §-a alapján az engedélyköteles tevékenységének végzése, valamint az ehhez szükséges műszaki berendezések létesítésére, üzemeltetésére vonatkozó szerződés megkötése, tartalmának meghatározása, módosítása, a teljesítésének figyelemmel kísérése, a szerződésben meghatározott díjak számlázása, továbbá a szerződésből eredő egyéb követelések érvényesítése, valamint az ellátási szabályzatokban foglalt együttműködési és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából kezelheti a felhasználó, valamint a külön jogszabályban meghatározott fizető azonosításához szükséges és elégséges, a VET vagy a végrehajtására kiadott külön jogszabály szerint a szerződés tartalmát képező személyes adatot. A VET alapján kezelt személyes adatok: a felhasználó neve, lakcíme, anyja neve, születési helye és ideje. A jogszabályban meghatározott adatokon túl, a Kereskedő a következő, a szerződés időtartama alatt a szolgáltatás igénybevételével összefüggésben keletkező, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges adatokat kezelheti: • a felhasználó azonosítója, • vételezés és/vagy a betáplálás időpontja, tartama, helye • vételezés és/vagy a betáplálás mennyisége, • a szerződéses és rendszerhasználati díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok, • a rendszerhasználó által más engedélyestől történt vagy történő villamosenergia vételezés és elszámolás adatai, • a hálózathasználati, illetve a hálózati csatlakozási szerződés felmondásának eseményei, • minden egyéb olyan adat, amelyet kereskedelmi szerződés tartalmaz, illetve amely a szerződéses jogviszony időtartama alatt a szerződésben foglaltak teljesítése érdekében szükséges. A felhasználó fent meghatározott adatai közül az adatkezelés céljához szükséges adatok átadhatók adatfeldolgozás céljából, illetve hozzáférhetővé tehetők (adattovábbítás): • azoknak a természetes személyeknek és gazdálkodó szervezeteknek, akik a Kereskedő. megbízása alapján a szerződés megkötését, a számlázást, a kézbesítést, a díjfizetések és a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfélszolgálati tevékenységet végzik; • a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére a Kereskedő. megbízása alapján jogi képviselő valamint jogszabály alapján jogosult szervek részére; • a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak; • a Hivatalnak; • a fogyasztóvédelmi hatóságnak; • a védendő fogyasztó esetében az egy felhasználási helyen való igénybevételének ellenőrzése céljából az elosztónak és a védendő fogyasztót megillető kedvezménynek vagy különleges bánásmódnak a biztosítása érdekében a villamosenergia-kereskedőnek; • a villamosenergia-iparban fennálló, vagy eltöltött munkaviszonnyal összefüggésben az egyetemes szolgáltató üzletszabályzatában meghatározott kedvezményes villamosenergia-áron történő vásárlásra jogosult személyeket illetően, a kedvezményes villamosenergia-áron történő vásárlás elszámolása céljából az átviteli rendszerirányítónak; • közvélemény (felhasználói elégedettség) kutatás céljából közvélemény kutató cégeknek a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény alapján; • a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény előírásai szerint a bírósági végrehajtónak; • más engedélyesek – így különösen az elosztó hálózati engedélyes – részére a jogszabályokban foglaltak szerint, különösen a szerződések Kereskedő által megbízási szerződés alapján történő kezelése esetén. A jelen pont alapján átadott adatokkal kapcsolatban az adatokat átvevőkre a Kereskedővel azonos titoktartási kötelezettség vonatkozik.

Appears in 3 contracts

Samples: Kereskedelmi Üzletszabályzat, Kereskedelmi Üzletszabályzat, Kereskedelmi Üzletszabályzat

A felhasználók személyes adatainak kezelése. A Kereskedő a VET 151. §-a alapján az engedélyköteles tevékenységének végzése, valamint az ehhez szükséges műszaki berendezések létesítésére, üzemeltetésére vonatkozó szerződés megkötése, tartalmának meghatározása, módosítása, a teljesítésének figyelemmel kísérése, a szerződésben meghatározott díjak számlázása, továbbá a szerződésből eredő egyéb követelések érvényesítése, valamint az ellátási szabályzatokban foglalt együttműködési és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából kezelheti a felhasználó, valamint a külön jogszabályban meghatározott fizető azonosításához szükséges és elégséges, a VET vagy a végrehajtására kiadott külön jogszabály szerint a szerződés tartalmát képező személyes adatot. A VET alapján kezelt személyes adatok: a felhasználó neve, lakcíme, anyja neve, születési helye és ideje. A jogszabályban meghatározott adatokon túl, a Kereskedő a következő, a szerződés időtartama alatt a szolgáltatás igénybevételével összefüggésben keletkező, illetve ill. a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges adatokat kezelheti: • a felhasználó azonosítója, • vételezés és/vagy a betáplálás időpontja, tartama, helye • vételezés és/vagy a betáplálás mennyisége, • a szerződéses és rendszerhasználati díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok, • a rendszerhasználó által más engedélyestől történt vagy történő villamosenergia vételezés és elszámolás adatai, • a hálózathasználati, hálózathasználati illetve a hálózati csatlakozási szerződés felmondásának eseményei, • minden egyéb olyan adat, amelyet kereskedelmi szerződés tartalmaz, illetve amely a szerződéses jogviszony időtartama alatt a szerződésben foglaltak teljesítése érdekében szükséges. A Kereskedő a felhasználó fent meghatározott adatai közül az adatkezelés céljához szükséges adatok átadhatók adatfeldolgozás céljábólhozzájárulása esetén a hozzájárulásban foglaltak szerint kezelhet egyéb személyes adatot, illetve hozzáférhetővé tehetők (adattovábbítás): • azoknak a természetes személyeknek és gazdálkodó szervezeteknekpl. felhasználó telefonszáma, akik a Kereskedő. megbízása alapján a szerződés megkötését, a számlázást, a kézbesítést, a díjfizetések és a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfélszolgálati tevékenységet végzik; • a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére a Kereskedő. megbízása alapján jogi képviselő valamint jogszabály alapján jogosult szervek részére; • a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak; • a Hivatalnak; • a fogyasztóvédelmi hatóságnak; • a védendő fogyasztó esetében az egy felhasználási helyen való igénybevételének ellenőrzése céljából az elosztónak és a védendő fogyasztót megillető kedvezménynek vagy különleges bánásmódnak a biztosítása érdekében a villamosenergiae-kereskedőnek; • a villamosenergia-iparban fennálló, vagy eltöltött munkaviszonnyal összefüggésben az egyetemes szolgáltató üzletszabályzatában meghatározott kedvezményes villamosenergia-áron történő vásárlásra jogosult személyeket illetően, a kedvezményes villamosenergia-áron történő vásárlás elszámolása céljából az átviteli rendszerirányítónak; • közvélemény (felhasználói elégedettség) kutatás céljából közvélemény kutató cégeknek a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény alapján; • a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény előírásai szerint a bírósági végrehajtónak; • más engedélyesek – így különösen az elosztó hálózati engedélyes – részére a jogszabályokban foglaltak szerint, különösen a szerződések Kereskedő által megbízási szerződés alapján történő kezelése esetén. A jelen pont alapján átadott adatokkal kapcsolatban az adatokat átvevőkre a Kereskedővel azonos titoktartási kötelezettség vonatkozikmailcíme.

Appears in 1 contract

Samples: Kereskedelmi Üzletszabályzat

A felhasználók személyes adatainak kezelése. A Kereskedő felhasználó azonosításához a VET 151. §-a alapján az engedélyköteles tevékenységének végzése, valamint az ehhez szükséges műszaki berendezések létesítésére, üzemeltetésére vonatkozó szerződés megkötése, tartalmának meghatározása, módosítása, a teljesítésének figyelemmel kísérése, a szerződésben meghatározott díjak számlázása, továbbá a szerződésből eredő egyéb követelések érvényesítése, valamint az ellátási szabályzatokban foglalt együttműködési és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából kezelheti a felhasználó, valamint a külön jogszabályban meghatározott fizető azonosításához szükséges és elégséges, a VET vagy a végrehajtására kiadott külön jogszabály szerint a szerződés tartalmát képező személyes adatot. A VET alapján kezelt személyes adatok: a természetes személy felhasználó esetén neve, lakcíme (állandó lakcíme, ideiglenes lakcíme, levelezési/számlázási címe), anyja neve, születési helye és idejeszületésének helye, születésének időpontja, nem természetes személy felhasználó esetén elnevezése, székhelye, adószáma, cégjegyzékszáma (egyéb nyilvántartási száma) szükséges. Megadható adat a felhasználó bankszámla száma (csoportos beszedési megbízással történő fizetés esetén), vezetékes és/vagy mobil telefonszáma, e-mail címe. A jogszabályban meghatározott és a fenti adatokon túl, az ÉTV Kft., és ÉTCS Kft. a Kereskedő a következő, a szerződés időtartama alatt a szolgáltatás igénybevételével összefüggésben keletkező, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges következő adatokat kezelhetikezeli: • a felhasználó Felhasználó azonosítója, • vételezés és/vagy a betáplálás szennyvíz bebocsátás megkezdésének időpontja, tartama, helye vételezés és/vagy a betáplálás szennyvíz bebocsátás mennyisége, és elszámolási adatai, • befizetett közműfejlesztési hozzájárulás és utólagos rácsatlakozási díj, • ipari bebocsátással kapcsolatos adatok, • a szerződéses rendelkezésre állási alapdíj és rendszerhasználati díjfizetéssel és fogyasztási díj fizetésével, illetve a díjtartozással összefüggő adatok, • a rendszerhasználó által más engedélyestől történt vagy történő villamosenergia vételezés és elszámolás adataibekötés igényléshez, • a hálózathasználati, illetve a hálózati csatlakozási szerződés felmondásának eseményeiengedélyekhez beadott tervdokumentáció, • minden egyéb olyan adat, amelyet kereskedelmi szerződés a Szolgáltatási Szerződés tartalmaz, illetve amely a szerződéses jogviszony időtartama alatt a szerződésben foglaltak teljesítése és Szolgáltató általi ellenőrzése érdekében szükséges. A felhasználó fent meghatározott adatai közül az adatkezelés céljához szükséges adatok átadhatók adatfeldolgozás céljából, illetve hozzáférhetővé tehetők (adattovábbítás): • azoknak a természetes személyeknek és gazdálkodó szervezeteknek, akik a Kereskedő. megbízása alapján a szerződés megkötésétSzolgáltató jogosult minden, a számlázástSzolgáltatási Szerződésben rögzített személyes adatot, a kézbesítéstfogyasztási helyre, a díjfizetések leolvasásra, a számlázásra és a követelések kezelésétvízmérőre vonatkozó adatot alátámasztó dokumentum (különösen személyazonosító okmányok, szerződések, jegyzőkönyvek, stb.) másolására, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfélszolgálati tevékenységet végzik; • másolatok papíralapú és elektronikus tárolására a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére a Kereskedő. megbízása alapján jogi képviselő valamint jogszabály alapján jogosult szervek részére; • a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak; • a Hivatalnak; • a fogyasztóvédelmi hatóságnak; • a védendő fogyasztó esetében az egy felhasználási helyen való igénybevételének ellenőrzése céljából az elosztónak és a védendő fogyasztót megillető kedvezménynek vagy különleges bánásmódnak a biztosítása érdekében a villamosenergia-kereskedőnek; • a villamosenergia-iparban fennálló, vagy eltöltött munkaviszonnyal összefüggésben az egyetemes szolgáltató üzletszabályzatában meghatározott kedvezményes villamosenergia-áron történő vásárlásra jogosult személyeket illetően, a kedvezményes villamosenergia-áron történő vásárlás elszámolása céljából az átviteli rendszerirányítónak; • közvélemény (felhasználói elégedettség) kutatás céljából közvélemény kutató cégeknek a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény alapján; • a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény előírásai szerint a bírósági végrehajtónak; • más engedélyesek – így különösen az elosztó hálózati engedélyes – részére a jogszabályokban foglaltak szerint, különösen a szerződések Kereskedő által megbízási szerződés alapján történő kezelése esetén. A jelen pont alapján átadott adatokkal kapcsolatban az adatokat átvevőkre a Kereskedővel azonos titoktartási kötelezettség vonatkozikSzolgáltatási Szerződés hatálya alatt.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek