A Gyűjtőedény méretének változása mintaszakaszok

A Gyűjtőedény méretének változása. 4.2.5.1 A Gyűjtőedény méretében bekövetkezett változás esetén a változást rögzíteni szükséges a Területi Szolgáltató nyilvántartásaiban. 4.2.5.2 A Területi Szolgáltató a Gyűjtőedény méretében bekövetkezett változás nyilvántartásában történő rögzítéséről az Ingatlanhasználót postai levél vagy e-mail útján értesíti.

Related to A Gyűjtőedény méretének változása

  • A törléshez és az elfeledtetéshez való jog A biztosító az általános adatvédelmi rendelet 17. cikke alapján az ott meghatározott esetekben az érintett kéré- sére illetve külön kérés nélkül is, késedelem nélkül törli az érintett általa kezelt adatait. Ha az érintett a biztosító által nyilvánosságra hozott személyes adatai törlését kéri, akkor a biztosító megtesz minden észszerűen elvárható lépést annak érdekében, hogy tájékoztassa az érintett adatait kezelő adatkezelőket arról, hogy az érintett kérte az ada- tai törlését.

  • A helytállási kötelezettség és annak mértéke A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.

  • A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”) Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A szolgáltatás korlátozása A Szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az Előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult: a) az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség- tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) az Előfizető az előfizetői Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja c) az Előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt – de legalább 30 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az Egyedi Előfizetői Szerződésben meghatározott vagyoni biztosítékot. A Szolgáltató köteles a korlátozást haladéktalanul megszüntetni, ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez. A korlátozás feloldásának díját a mindenkori Díjszabás (1. sz. melléklet) tartalmazza. Az előfizetői hozzáférést biztosító Szolgáltató a hálózati Szolgáltató megkeresése esetén is korlátozhatja az előfizetői hozzáférési szolgáltatás igénybevételét, az előzőekben felsorolt b)-c) pontokban meghatározott feltételek esetén.

  • Eljárás a jogviszony megszűnése esetén (1) Ha az igénylő az előfizetői hozzáférési pont létesítése előtt a belépési díjelőleget, vagy a belépési díjat megfizette, de a létesítés előtt igénylését visszavonja, vagy az Előfizetői szerződését megszünteti, részére a befizetett díjat Szolgáltató visszautalja. (2) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszűnése esetén a beruházási hozzájárulást vagy belépési díjat, továbbá a szerelési díjat nem fizeti vissza az Előfizető részére. (3) Ha az előfizetői jogviszony megszűnése miatt, vagy bármely más okból a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges, a Szolgáltató által biztosított berendezés leszerelése válik szükségessé, az Előfizető köteles azt a Szolgáltatónak haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül átadni, illetőleg a berendezés leszerelését lehetővé tenni. (4) Az előfizetői szerződés megszűnésekor az Előfizető köteles a részére átadott, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközöket és azok tartozékait hiánytalanul visszaszolgáltatni a Szolgáltatónak. Ha az Invitel szerelője a szerződés megszűnését követően 15 napon belül nem kísérli meg az eszközök leszerelését, akkor az Előfizetőnek kell hiánytalanul visszajuttatnia az eszközöket a Szolgáltató részére 30 napon belül. Előfizető az eszközt vagy eszközöket a Szolgáltató ügyfélszolgálati pontjain adhatja le, vagy saját költségén, postai úton az ügyfélszolgálat levelezési címére is megküldheti. A Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán lehetővé teszi a Szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását. Az eszközöket a Szolgáltató átvételi elismervénnyel veszi át. Az átvételi elismervény 1 évig megőrizendő. Amennyiben az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy amennyiben a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök és azok tartozékai illetve berendezés sérült, megsemmisült, úgy a Szolgáltató jogosult az ÁSZF 2. sz. mellékletében (Díjszabás) meghatározott kártérítési díja(ka)t kiszámlázni, vagy annak hiányában az igazolt kárát az Előfizetőre hárítani. (5) Az Előfizetővel történő előzetes egyeztetés alapján a Szolgáltató végzi el a berendezések leszerelését bérelt vonali, vagy más adatátviteli szolgáltatások, DECT, ISDN30 és alközponti telefonszolgáltatások, IPTV szolgáltatás, FTTH alapú optikai hozzáférés, Wnet mikrohullámú telefon és internet szolgáltatások esetén. (6) Amennyiben az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, vagy amennyiben a berendezés sérült, megsemmisült, úgy a Szolgáltató jogosult az ÁSZF 2. sz. mellékletében (Díjszabás) meghatározott kártérítési díjat kiszámlázni, vagy annak hiányában az igazolt kárát az Előfizetőre hárítani. (7) A Szolgáltató a megszűnt előfizetői szerződéshez rendelt előfizetői hívószámot (telefonszámot) a jogviszony megszűnését követő 3 (három) hónapig nem rendeli más Előfizetőhöz.

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető díjtartozása esetén (1) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. (2) Ha az Előfizető az első értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül díjtartozását kiegyenlíti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az Előfizetőt haladéktalanul értesíteni. (3) Nem jogosult a Szolgáltató díjtartozás miatt felmondani a szerződést, ha a.) bruttó 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve

  • A felelősség korlátozása 10.1. Adományozott Honlapján való adományozás feltételezi a Felhasználó részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a lehetséges hibákra. 10.2. A szerződésszegéssel okozott károkra vonatkozóan Adományozott a jelen ÁSZF-ben a következőket alkalmazza. A Ptk. 6:142. §-a [Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért] alapján, „Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.” A Ptk. 6:143. §-a értelmében [A kártérítés mértéke] „ (1) Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt. (2) A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. (3) Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni.” 10.3. A Felhasználó teljes körű és korlátlan felelősséggel tartozik a más személy személyes adatainak megadásából, illetve az Adományozott Honlapján való közzétételéből eredő károkért. Az üzemeltető ilyen esetben minden segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából. 10.4. A Felhasználó köteles tiszteletben tartani a hatályos jogszabályokat, és a használat során köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely jogellenes, vagy amely más Felhasználók érdekeit sérti. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen: - tiszteletben tartani mások magánszféráját, személyhez fűződő jogait és méltányolható érdekeit; - tartózkodni attól, hogy más személyekről jogosulatlanul információkat gyűjtsön, a megszerzett információkat jogosulatlanul felhasználja; - tartózkodni bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésétől; - tiszteletben tartani a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat, különösen a szerzői jogi védelem alá eső irodalmi, tudományos és művészeti alkotások, találmányok, formatervezési minták, használati minták, védjegyek és forgalmi árujelzők védelmére vonatkozó szabályokat. 10.5. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Honlap rendeltetésszerű használatát akadályozza. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen: - tartózkodni kéretlen levelek („spam”), vagy lánclevelek („hoax”) küldésétől; - tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a Honlap rendeltetésszerű használatában másokat akadályozhat, vagy zavarhat; - tartózkodni a nyilvános kommunikációban az oda nem illő, ismétlődő, egyéb okból zavaró megnyilatkozásoktól. 10.6. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely Adományozott érdekeit sérti. Ezen belül a felhasználó köteles különösen: - tartózkodni a Honlap működésének megzavarásától, akadályozásától; - tartózkodni olyan tevékenységektől, amely az Adományozott üzleti titkainak, általa titokban tartott információknak a megszerzésére, felhasználására irányul; - tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a szolgáltatásra vonatkozó, valótlan információt hordoz; - tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Honlap informatikai biztonságát veszélyezteti; - tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely saját, vagy más személy termékének vagy szolgáltatásának a reklámozására irányul. 10.7. Akinek jogait vagy méltányolható érdekeit a Felhasználó tevékenysége sérti – így különösen a személyhez fűződő jogaiban sérelmet szenvedett személy, a bűncselekmény, vagy szabálysértés sértettje, valamint a szellemi alkotásokhoz való jog jogosultja –, kérheti Adományozottól a kifogásolt tartalom eltávolítását, a Felhasználóval szemben a szükséges intézkedések megtételét. A kérelmező jogosultságát köteles megfelelő módon igazolni. Amennyiben a jogosultság igazolt, a jogosult kérheti, hogy Adományozott a jogsértő tartalmat későbbi eljárás lefolytatása céljából zárolja. Ebben az esetben a jogosultnak az eljárás megindítását 60 napon belül igazolnia kell. A zárolt tartalmat, valamint az azzal összefüggő, Adományozott által tárolt adatokat Adományozott az eljáró szerv rendelkezésére bocsátja, az adott szervre és eljárásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.

  • Az előfizetői szerződés megszűnésének szabályai, következményei 9.15.1. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést jogosult a határozott időtartam lejárta előtt felmondani jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga alapján, a Szolgáltató kizárólag a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket követeli, ha az Előfizető a készüléket a felmondást követően is meg kívánja tartani, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. 9.15.2. Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést a határozott időtartam lejárta előtt - jogszabályban vagy előfizetői szerződésben biztosított felmondási joga hiányában - felmondja, vagy a Szolgáltató 9.12.1., 9.12.2. pont szerinti felmondására szerződésszegésével okot szolgáltat, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti - ideértve a készülékvásárlásból eredő kedvezményeket is -, a felmondáshoz egyéb hátrányos jogkövetkezményt nem fűz. A jelen pont szerinti jogkövetkezményt a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől az előfizetői szerződés megszűnéséig (a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napig) jogosult felszámítani. Ha az Előfizető által megtérítendő összeg csak a szerződés megszűnése után állapítható meg, akkor az Előfizető előzetes érdeklődésére a Szolgáltató ismerteti az összeg megállapításához alkalmazott, az előfizető szerződésére vonatkozó számítási módot olyan részletességgel, hogy az Előfizető az összeget előre ki tudja számítani.

  • Az adatkezelés korlátozásához való jog Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére a Szolgáltató korlátozza az adatkezelést, amennyiben az alábbiak valamelyike teljesül: