Common use of A havi rendszeres kifizetések teljesítésének feltételei Clause in Contracts

A havi rendszeres kifizetések teljesítésének feltételei. A havi részletekben igénybe vehető kölcsönrész kifizetésekor az FHB a rendelkezésre tartás megkezdésekor vizsgálja a folyósítási feltételeket, ezt követően a rendelkezésre tartott kölcsönösszeg terhére, a Kölcsönfelvevő által a Kölcsönszerződésben meghatározott lehívási rendelkezésnek megfelelő összegben és időpontban automatikusan teljesít kifizetést. Az FHB jogosult a jelen ÁSzF-ben meghatározott valamely megtagadási ok alapján valamely kölcsönrész vagy kölcsönrészek kifizetését megtagadni mindaddig, amíg a megtagadási ok fennáll. Az ilyen ok megszűnése esetén, azt követően a ki nem fizetett kölcsönrészeket az FHB – amennyiben a konkrét körülmények mást nem indokolnak – egy összegben bocsátja a kölcsönfelvevő rendelkezésére, deviza alapú hitel esetén ezen összegeknek az aktuális középárfolyamon számított forint ellenértéke kerül kifizetésre. A kumulált forint folyósítási limit első alkalommal bekövetkezett elérésétől kezdve sem a megtagadott korábbi kifizetéseket, sem a rendelkezésre tartási időszak hátralévő kifizetéseit nem bocsátja a Kölcsönfelvevő rendelkezésére az FHB, még abban az esetben sem, ha az árfolyamváltozás következtében ezen megtagadási ok már nem állna fenn. A havi rendszeres kifizetés esetén a Kölcsönfelvevő a kölcsön összegére a rendelkezésre tartási időszak kezdő időpontjától kezdődően a Kölcsönszerződésben meghatározott rendelkezésre tartási időtartam végéig minden hónap

Appears in 4 contracts

Samples: www.takarekbank.hu, www.takarekbank.hu, takarek-csoport.hu

A havi rendszeres kifizetések teljesítésének feltételei. A havi részletekben igénybe vehető kölcsönrész kifizetésekor az FHB a rendelkezésre tartás megkezdésekor vizsgálja a folyósítási feltételeket, ezt követően a rendelkezésre tartott kölcsönösszeg terhére, a Kölcsönfelvevő által a Kölcsönszerződésben meghatározott lehívási rendelkezésnek megfelelő összegben és időpontban automatikusan teljesít kifizetést. Az FHB jogosult a jelen ÁSzF-ben meghatározott valamely megtagadási ok alapján valamely kölcsönrész vagy kölcsönrészek kifizetését megtagadni mindaddig, amíg a megtagadási ok fennáll. Az ilyen ok megszűnése esetén, azt követően a ki nem fizetett kölcsönrészeket az FHB – amennyiben a konkrét körülmények mást nem indokolnak – egy összegben bocsátja a kölcsönfelvevő rendelkezésére, deviza alapú hitel esetén ezen összegeknek az aktuális középárfolyamon számított forint ellenértéke kerül kifizetésre. A kumulált forint folyósítási limit első alkalommal bekövetkezett elérésétől kezdve sem a megtagadott korábbi kifizetéseket, sem a rendelkezésre tartási időszak hátralévő kifizetéseit nem bocsátja a Kölcsönfelvevő rendelkezésére az FHB, még abban az esetben sem, ha az árfolyamváltozás következtében ezen megtagadási ok már nem állna fenn. A havi rendszeres kifizetés esetén a Kölcsönfelvevő a kölcsön összegére a rendelkezésre tartási időszak kezdő időpontjától kezdődően a Kölcsönszerződésben meghatározott rendelkezésre tartási időtartam végéig minden hónaphónap 6. napján jogosult azzal, hogy elsőként az egyösszegű folyósítás szabályai szerint kell eljárni és ezt követően kerülhet sor a részletekben történő kifizetés megkezdésére. A bankszámla tulajdonosa a Kölcsönfelvevő – két Kölcsönfelvevő esetén valamelyikük – kell legyen. Futamidő közben két Kölcsönfelvevő esetében csak a Kölcsönfelvevők teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozata esetén változtatható meg a számlaszám. Az FHB csak magyarországi banknál vezetett számlára teljesít folyósítást illetőleg kifizetést. A havi kifizetésű kölcsönösszegeket az FHB a szerződésben meghatározott rendelkezésre tartási időszak alatt teljesíti. Két Kölcsönfelvevő esetén, ha az egyik fél elhalálozik, és még van ki nem folyósított kölcsönrész, az FHB a rendelkezésre tartási időszak alatt változatlan feltételek mellett és bankszámlaszám javára utalja továbbra is a havi rendszeres kifizetési összeget.

Appears in 2 contracts

Samples: takarek-csoport.hu, takarek-csoport.hu

A havi rendszeres kifizetések teljesítésének feltételei. A havi részletekben igénybe vehető kölcsönrész kifizetésekor az FHB a HITELEZŐ a rendelkezésre tartás megkezdésekor vizsgálja a folyósítási feltételeket, ezt követően a rendelkezésre tartott kölcsönösszeg terhére, a Kölcsönfelvevő által a Kölcsönszerződésben meghatározott lehívási rendelkezésnek megfelelő összegben és időpontban automatikusan teljesít kifizetést. Az FHB A HITELEZŐ jogosult a jelen ÁSzF-ben meghatározott valamely megtagadási ok alapján valamely kölcsönrész vagy kölcsönrészek kifizetését megtagadni mindaddig, amíg a megtagadási ok fennáll. Az ilyen ok megszűnése esetén, azt követően a ki nem fizetett kölcsönrészeket az FHB a HITELEZŐ – amennyiben a konkrét körülmények mást nem indokolnak – egy összegben bocsátja a kölcsönfelvevő rendelkezésére, deviza alapú hitel esetén ezen összegeknek az aktuális középárfolyamon számított forint ellenértéke kerül kifizetésre. A kumulált forint folyósítási limit első alkalommal bekövetkezett elérésétől kezdve sem a megtagadott korábbi kifizetéseket, sem a rendelkezésre tartási időszak hátralévő kifizetéseit nem bocsátja a Kölcsönfelvevő rendelkezésére az FHBa HITELEZŐ, még abban az esetben sem, ha az árfolyamváltozás következtében ezen megtagadási ok már nem állna fenn. A havi rendszeres kifizetés esetén a Kölcsönfelvevő a kölcsön összegére a rendelkezésre tartási időszak kezdő időpontjától kezdődően a Kölcsönszerződésben meghatározott rendelkezésre tartási időtartam végéig minden hónaphónap 6. napján jogosult azzal, hogy elsőként az egyösszegű folyósítás szabályai szerint kell eljárni és ezt követően kerülhet sor a részletekben történő kifizetés megkezdésére. A bankszámla tulajdonosa a Kölcsönfelvevő – két Kölcsönfelvevő esetén valamelyikük – kell legyen. Futamidő közben két Kölcsönfelvevő esetében csak a Kölcsönfelvevők teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozata esetén változtatható meg a számlaszám. A HITELEZŐ csak magyarországi banknál vezetett számlára teljesít folyósítást illetőleg kifizetést. A havi kifizetésű kölcsönösszegeket a HITELEZŐ a szerződésben meghatározott rendelkezésre tartási időszak alatt teljesíti. Két Kölcsönfelvevő esetén, ha az egyik fél elhalálozik, és még van ki nem folyósított kölcsönrész, a HITELEZŐ a rendelkezésre tartási időszak alatt változatlan feltételek mellett és bankszámlaszám javára utalja továbbra is a havi rendszeres kifizetési összeget.

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekjzb.hu

A havi rendszeres kifizetések teljesítésének feltételei. A havi részletekben igénybe vehető kölcsönrész kifizetésekor az FHB a HITELEZŐ a rendelkezésre tartás megkezdésekor vizsgálja a folyósítási feltételeket, ezt követően a rendelkezésre tartott kölcsönösszeg terhére, a Kölcsönfelvevő által a Kölcsönszerződésben meghatározott lehívási rendelkezésnek megfelelő összegben és időpontban automatikusan teljesít kifizetést. Az FHB A HITELEZŐ jogosult a jelen ÁSzF-ben meghatározott valamely megtagadási ok alapján valamely kölcsönrész vagy kölcsönrészek kifizetését megtagadni mindaddig, amíg a megtagadási ok fennáll. Az ilyen ok megszűnése esetén, azt követően a ki nem fizetett kölcsönrészeket az FHB a HITELEZŐ – amennyiben a konkrét körülmények mást nem indokolnak – egy összegben bocsátja a kölcsönfelvevő rendelkezésére, deviza alapú hitel esetén ezen összegeknek az aktuális középárfolyamon számított forint ellenértéke kerül kifizetésre. A kumulált forint folyósítási limit első alkalommal bekövetkezett elérésétől kezdve sem a megtagadott korábbi kifizetéseket, sem a rendelkezésre tartási időszak hátralévő kifizetéseit nem bocsátja a Kölcsönfelvevő rendelkezésére az FHBa HITELEZŐ, még abban az esetben sem, ha az árfolyamváltozás következtében ezen megtagadási ok már nem állna fenn. A havi rendszeres kifizetés esetén a Kölcsönfelvevő a kölcsön összegére a rendelkezésre tartási időszak kezdő időpontjától kezdődően a Kölcsönszerződésben meghatározott rendelkezésre tartási időtartam végéig minden hónap

Appears in 1 contract

Samples: takarek-csoport.hu

A havi rendszeres kifizetések teljesítésének feltételei. A havi részletekben igénybe vehető kölcsönrész kifizetésekor az FHB a HITELEZŐ a rendelkezésre tartás megkezdésekor vizsgálja a folyósítási feltételeket, ezt követően a rendelkezésre tartott kölcsönösszeg terhére, a Kölcsönfelvevő által a Kölcsönszerződésben meghatározott lehívási rendelkezésnek megfelelő összegben és időpontban automatikusan teljesít kifizetést. Az FHB A HITELEZŐ jogosult a jelen ÁSzF-ben meghatározott valamely megtagadási ok alapján valamely kölcsönrész vagy kölcsönrészek kifizetését megtagadni mindaddig, amíg a megtagadási ok fennáll. Az ilyen ok megszűnése esetén, azt követően a ki nem fizetett kölcsönrészeket az FHB a HITELEZŐ – amennyiben a konkrét körülmények mást nem indokolnak – egy összegben bocsátja a kölcsönfelvevő rendelkezésére, deviza alapú hitel esetén ezen összegeknek az aktuális középárfolyamon számított forint ellenértéke kerül kifizetésre. A kumulált forint folyósítási limit első alkalommal bekövetkezett elérésétől kezdve sem a megtagadott korábbi kifizetéseket, sem a rendelkezésre tartási időszak hátralévő kifizetéseit nem bocsátja a Kölcsönfelvevő rendelkezésére az FHBa HITELEZŐ, még abban az esetben sem, ha az árfolyamváltozás következtében ezen megtagadási ok már nem állna fenn. A havi rendszeres kifizetés esetén a Kölcsönfelvevő a kölcsön összegére a rendelkezésre tartási időszak kezdő időpontjától kezdődően a Kölcsönszerződésben meghatározott rendelkezésre tartási időtartam végéig minden hónaphónap 6. napján jogosult azzal, hogy elsőként az egyösszegű folyósítás szabályai szerint kell eljárni és ezt követően kerülhet sor a részletekben történő kifizetés megkezdésére. A bankszámla tulajdonosa a Kölcsönfelvevő – két Kölcsönfelvevő esetén valamelyikük – kell, legyen. Futamidő közben két Kölcsönfelvevő esetében csak a Kölcsönfelvevők teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozata esetén változtatható meg a számlaszám. A HITELEZŐ csak magyarországi banknál vezetett számlára teljesít folyósítást illetőleg kifizetést. A havi kifizetésű kölcsönösszegeket a HITELEZŐ a szerződésben meghatározott rendelkezésre tartási időszak alatt teljesíti. Két Kölcsönfelvevő esetén, ha az egyik fél elhalálozik, és még van ki nem folyósított kölcsönrész, a HITELEZŐ a rendelkezésre tartási időszak alatt változatlan feltételek mellett és bankszámlaszám javára utalja továbbra is a havi rendszeres kifizetési összeget.

Appears in 1 contract

Samples: www.takarekjzb.hu