A kivitelezési dokumentáció megismerése, a Felek nyilatkozatai. 4.1. A Vállalkozó kijelenti, hogy átvette és birtokában van a jelen szerződés mellékletét képező kivitelezési tervdokumentációnak és megrendelői kiegészítéseinek amelyet, mint szakvállalat saját felelősségére a közbeszerzési eljárás során, a közbeszerzés szabályai szerint elolvasott, megértett és felülvizsgált. Az azokban foglalt tényeket, előírásokat megismerte, a megvalósítási lehetőségeket ellenőrizte. A Vállalkozó kijelenti, hogy megkapott, illetve beszerzett minden, a jelen szerződés teljesítéséhez általa igényelt dokumentumot, információt. Vállalkozó kijelenti, az esetleges hiányokat, a kivitelezési tervdokumentációtól való eltérési igényeit a Megrendelő irányába írásban, a közbeszerzési eljárás során, jelezte. Vállalkozó kijelenti, hogy az általa megtett észrevételekre, eltérési igényekre a Megrendelőtől a választ megkapta, és azt a közbeszerzési dokumentumban foglaltak szerint elfogadta. Vállalkozó figyelembe vette, hogy a kivitelezési tervdokumentáció részét képező árazatlan költségvetésben szereplő mennyiségek tájékoztató jellegűek. 4.2. A Vállalkozó kijelenti, hogy a kivitelezési tevékenységgel érintett területet megtekintette, az általa szükségesnek tartott helyszíni felméréseket, ellenőrzéseket elvégezte és a kivitelezési tevékenység megvalósítható. 4.3. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés mellékletét képező kivitelezési tervdokumentáció alkalmas arra, hogy a létesítmény megvalósításra kerüljön, és rendeltetésszerű használatra alkalmas legyen, a törvényes szavatossági és a Megrendelő által elvárt időtartamon belül. 4.4. A 4.2. és 4.3. pontokra tekintettel a Vállalkozó a többletmunka kockázatát magára vállalja és a Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés követelményei szerint vállalja a teljes körű kivitelezési tevékenység elvégzését. A Vállalkozó kijelenti továbbá, hogy a kivitelezési tevékenységet követően a létesítmény a kivitelezési tevékenység eredményeképpen szerződésszerű használatra alkalmas lesz. Erre tekintettel, ha jelen szerződés tárgyát képező kivitelezési tevékenységgel kapcsolatban a Megrendelővel szemben harmadik személy – bírósági, egyéb hatósági vagy nem hatósági eljárásban – bármilyen követeléssel lépnek fel, a Vállalkozó köteles a harmadik személy előtt a Megrendelő helyett feltétel nélkül helytállni, különös tekintettel a tervezett használatra, illetőleg az ehhez szükséges engedélyek megszerzésére. 4.5. A Megrendelő a Vállalkozónak a kivitelezési tervdokumentációra vonatkozó mennyiségi és minőségi kifogásait nem fogadja el a későbbiekben, és a Megrendelő a kivitelezési tervdokumentáció esetleges hiányai miatt a Vállalkozóval szemben nem tartozik felelősséggel. 4.6. A jelen szerződés 4.1-4.5. pontjára tekintettel a jelen szerződés hatályba lépését követően a Vállalkozó viseli annak jogkövetkezményét, amely a kivitelezési tervdokumentáció olyan hiányosságából adódik, amelyet a Vállalkozónak a szerződéskötés időpontjában a tőle elvárható szakmai gondosság mellett észlelnie kellett volna, de a szerződéskötést megelőzően nem jelzett. 4.7. A kivitelezési tevékenység végzése közben fokozott figyelemmel kell lenni az építési terület környékére. Az aktuális munkaterületet olyan mértékben és eszközökkel kell elhatárolni, hogy oda járókelők semmiképpen ne tudjanak belépni. Szükség esetén ideiglenes kerítés megépítése szükséges. A munkaterületeket a szándékos és véletlen behatolás ellen is védeni kell, különös tekintettel a balesetveszélyre. Folyamatos biztonsági felügyeletet ír elő a megrendelő. A felügyeletet végezheti az esetleges vagyonvédelmi személyzet is, de kötelező ellenőrizni, hogy a munkaterületre csak illetékes személyek léphessenek be. A felvonulási és deponálásra használható munkaterületet csak ideiglenes kerítésen belül lehet. A felvonulási, deponálási területet a munkák végeztével, legalább az eredeti állapotukban kell visszaadni. 4.8. Az építési területet megközelítő út forgalmát biztosítani kell, ideiglenesen sem zárható le vagy anyagtárolásra, rövid időre sem használható. 4.9. A Felek kifejezetten megállapodnak, és a Vállalkozó kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezési tevékenység az érintett ingatlan, a létesítmény vagy annak berendezései vonatozásában semmiféle tulajdonjogi, szolgalmi, ingatlan-nyilvántartási jogosultságot nem keletkeztet. A Felek bármiféle, a jelen szerződésre alapított, erre irányuló igényt, követelést kölcsönösen kizárnak.
Appears in 4 contracts
Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés
A kivitelezési dokumentáció megismerése, a Felek nyilatkozatai. 4.1. A Vállalkozó kijelenti, hogy átvette és birtokában van a jelen szerződés mellékletét képező kivitelezési tervdokumentációnak és megrendelői kiegészítéseinek amelyet, mint szakvállalat saját felelősségére a közbeszerzési eljárás során, a közbeszerzés szabályai szerint elolvasott, megértett és felülvizsgált. Az azokban foglalt tényeket, előírásokat megismerte, a megvalósítási lehetőségeket ellenőrizte. A Vállalkozó Vállal- kozó kijelenti, hogy megkapott, illetve beszerzett minden, a jelen szerződés teljesítéséhez általa igényelt igé- nyelt dokumentumot, információt. Vállalkozó kijelenti, az esetleges hiányokat, a kivitelezési tervdokumentációtól tervdo- kumentációtól való eltérési igényeit a Megrendelő irányába írásban, a közbeszerzési eljárás során, jelezteje- lezte. Vállalkozó kijelenti, hogy az általa megtett észrevételekre, eltérési igényekre a Megrendelőtől a választ megkapta, és azt a közbeszerzési dokumentumban foglaltak szerint elfogadta. Vállalkozó figyelembe fi- gyelembe vette, hogy a kivitelezési tervdokumentáció részét képező árazatlan költségvetésben szereplő sze- replő mennyiségek tájékoztató jellegűek.
4.2. A Vállalkozó kijelenti, hogy a kivitelezési tevékenységgel érintett területet megtekintette, az általa szükségesnek tartott helyszíni felméréseket, ellenőrzéseket elvégezte és a kivitelezési tevékenység megvalósítható.
4.3. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés mellékletét képező kivitelezési tervdokumentáció alkalmas alkal- mas arra, hogy a létesítmény megvalósításra kerüljön, és rendeltetésszerű használatra alkalmas legyenle- gyen, a törvényes szavatossági és a Megrendelő által elvárt időtartamon belül.
4.4. A 4.2. és 4.3. pontokra tekintettel a Vállalkozó a többletmunka kockázatát magára vállalja és a Vállalkozó Vállal- kozó kijelenti, hogy a jelen szerződés követelményei szerint vállalja a teljes körű kivitelezési tevékenység tevékeny- ség elvégzését. A Vállalkozó kijelenti továbbá, hogy a kivitelezési tevékenységet követően a létesítmény létesít- mény a kivitelezési tevékenység eredményeképpen szerződésszerű használatra alkalmas lesz. Erre tekintettelte- kintettel, ha jelen szerződés tárgyát képező kivitelezési tevékenységgel kapcsolatban a Megrendelővel Megrendelő- vel szemben harmadik személy – bírósági, egyéb hatósági vagy nem hatósági eljárásban – bármilyen követeléssel lépnek fel, a Vállalkozó köteles a harmadik személy előtt a Megrendelő helyett feltétel nélkül helytállni, különös tekintettel a tervezett használatra, illetőleg az ehhez szükséges engedélyek megszerzésére.
4.5. A Megrendelő a Vállalkozónak a kivitelezési tervdokumentációra vonatkozó mennyiségi és minőségi kifogásait nem fogadja el a későbbiekben, és a Megrendelő a kivitelezési tervdokumentáció esetleges hiányai miatt a Vállalkozóval szemben nem tartozik felelősséggel.
4.6. A jelen szerződés 4.1-4.5. pontjára tekintettel a jelen szerződés hatályba lépését követően a Vállalkozó Vállalko- zó viseli annak jogkövetkezményét, amely a kivitelezési tervdokumentáció olyan hiányosságából adódikadó- dik, amelyet a Vállalkozónak a szerződéskötés időpontjában a tőle elvárható szakmai gondosság mellett mel- lett észlelnie kellett volna, de a szerződéskötést megelőzően nem jelzett.
4.7. A kivitelezési tevékenység végzése közben fokozott figyelemmel kell lenni az építési terület környékérekörnyéké- re. Az aktuális munkaterületet olyan mértékben és eszközökkel kell elhatárolni, hogy oda járókelők semmiképpen ne tudjanak belépni. Szükség esetén ideiglenes kerítés megépítése szükséges. A munkaterületeket mun- katerületeket a szándékos és véletlen behatolás ellen is védeni kell, különös tekintettel a balesetveszélyrebalesetve- szélyre. Folyamatos biztonsági felügyeletet ír elő a megrendelő. A felügyeletet végezheti az esetleges vagyonvédelmi személyzet is, de kötelező ellenőrizni, hogy a munkaterületre csak illetékes személyek léphessenek be. A felvonulási és deponálásra használható munkaterületet csak ideiglenes kerítésen belül lehet. A felvonulási, deponálási területet a munkák végeztével, legalább az eredeti állapotukban kell visszaadni.
4.8. Az építési területet megközelítő út forgalmát biztosítani kell, ideiglenesen sem zárható le vagy anyagtárolásraanyag- tárolásra, rövid időre sem használható.
4.9. A Felek kifejezetten megállapodnak, és a Vállalkozó kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezési tevékenység az érintett ingatlan, a létesítmény vagy annak berendezései vonatozásában semmiféle tulajdonjogi, szolgalmi, ingatlan-nyilvántartási jogosultságot nem keletkeztet. A Felek bármiféle, a jelen je- len szerződésre alapított, erre irányuló igényt, követelést kölcsönösen kizárnak.
Appears in 1 contract
Samples: Guidelines for Bidders
A kivitelezési dokumentáció megismerése, a Felek nyilatkozatai. 4.15.1. A Vállalkozó kijelenti, hogy átvette és birtokában van a jelen szerződés mellékletét képező kivitelezési tervdokumentációnak és megrendelői kiegészítéseinek amelyet, mint szakvállalat saját felelősségére a közbeszerzési eljárás során, a közbeszerzés szabályai szerint elolvasott, megértett és felülvizsgált. Az azokban foglalt tényeket, előírásokat megismerte, a megvalósítási lehetőségeket ellenőrizte. A Vállalkozó kijelenti, hogy megkapott, illetve beszerzett minden, a jelen szerződés teljesítéséhez általa igényelt dokumentumot, információt. Vállalkozó kijelenti, az esetleges hiányokat, a kivitelezési tervdokumentációtól való eltérési igényeit a Megrendelő irányába írásban, a közbeszerzési eljárás során, jelezte. Vállalkozó kijelenti, hogy az általa megtett észrevételekre, eltérési igényekre a Megrendelőtől a választ megkapta, és azt a közbeszerzési dokumentumban foglaltak szerint elfogadta. Vállalkozó figyelembe vette, hogy a kivitelezési tervdokumentáció részét képező árazatlan költségvetésben szereplő mennyiségek tájékoztató jellegűek.
4.25.2. A Vállalkozó kijelenti, hogy a kivitelezési tevékenységgel érintett területet megtekintette, az általa szükségesnek tartott helyszíni felméréseket, ellenőrzéseket elvégezte és a kivitelezési tevékenység megvalósítható.
4.35.3. A Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés mellékletét képező kivitelezési tervdokumentáció alkalmas arra, hogy a létesítmény megvalósításra kerüljön, és rendeltetésszerű használatra alkalmas legyen, a törvényes szavatossági és a Megrendelő által elvárt időtartamon belül.
4.45.4. A 4.2. és 4.3. pontokra tekintettel a Vállalkozó a többletmunka kockázatát magára vállalja és a Vállalkozó kijelenti, hogy a jelen szerződés követelményei szerint vállalja a teljes körű kivitelezési tevékenység elvégzését. A Vállalkozó kijelenti továbbá, hogy a kivitelezési tevékenységet követően a létesítmény a kivitelezési tevékenység eredményeképpen szerződésszerű használatra alkalmas lesz. Erre tekintettel, ha jelen szerződés tárgyát képező kivitelezési tevékenységgel kapcsolatban a Megrendelővel szemben harmadik személy – bírósági, egyéb hatósági vagy nem hatósági eljárásban – bármilyen követeléssel lépnek fel, a Vállalkozó köteles a harmadik személy előtt a Megrendelő helyett feltétel nélkül helytállni, különös tekintettel a tervezett használatra, illetőleg az ehhez szükséges engedélyek megszerzésére.
4.5. A Megrendelő a Vállalkozónak a kivitelezési tervdokumentációra vonatkozó mennyiségi és minőségi kifogásait nem fogadja el a későbbiekben, és a Megrendelő a kivitelezési tervdokumentáció esetleges hiányai miatt a Vállalkozóval szemben nem tartozik felelősséggel.
4.6. A jelen szerződés 4.1-4.5. pontjára tekintettel a jelen szerződés hatályba lépését követően a Vállalkozó viseli annak jogkövetkezményét, amely a kivitelezési tervdokumentáció olyan hiányosságából adódik, amelyet a Vállalkozónak a szerződéskötés időpontjában a tőle elvárható szakmai gondosság mellett észlelnie kellett volna, de a szerződéskötést megelőzően nem jelzett.
4.7. A kivitelezési tevékenység végzése közben fokozott figyelemmel kell lenni az építési terület környékére. Az aktuális munkaterületet olyan mértékben és eszközökkel kell elhatárolni, hogy oda járókelők semmiképpen ne tudjanak belépni. Szükség esetén ideiglenes kerítés megépítése szükséges. A munkaterületeket a szándékos és véletlen behatolás ellen is védeni kell, különös tekintettel a balesetveszélyre. Folyamatos biztonsági felügyeletet ír elő a megrendelő. A felügyeletet végezheti az esetleges vagyonvédelmi személyzet is, de kötelező ellenőrizni, hogy a munkaterületre csak illetékes személyek léphessenek be. A felvonulási és deponálásra használható munkaterületet csak ideiglenes kerítésen belül lehet. A felvonulási, deponálási területet a munkák végeztével, legalább az eredeti állapotukban kell visszaadni.
4.8. Az építési területet megközelítő út forgalmát biztosítani kell, ideiglenesen sem zárható le vagy anyagtárolásra, rövid időre sem használható.
4.9. A Felek kifejezetten megállapodnak, és a Vállalkozó kifejezetten tudomásul veszi, hogy a kivitelezési tevékenység az érintett ingatlan, a létesítmény vagy annak berendezései vonatozásában semmiféle tulajdonjogi, szolgalmi, ingatlan-nyilvántartási jogosultságot nem keletkeztet. A Felek bármiféle, a jelen szerződésre alapított, erre irányuló igényt, követelést kölcsönösen kizárnak.
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Dokumentum