Common use of A KÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSA, FELHASZNÁLÁSA, VISSZAFIZETÉSE Clause in Contracts

A KÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSA, FELHASZNÁLÁSA, VISSZAFIZETÉSE. 7.1 Ha a Cofidis az Adós Hitelkérelmét elfogadja, a Hitelkérelmen megjelölt összegű kölcsönt folyósítja úgy, hogy az Adósnak a Kölcsönszerződés aláírásával tett felhatalmazása alapján a kölcsön összegét helyette és nevében az áru vételára, illetve a szolgáltatás ellenértéke jogcímén közvetlenül az Eladónak utalja. 7.2 Felek kijelentik, hogy a kölcsönösszeg átutalásával a Cofidis maradéktalanul eleget tett a szerződésben vállalt fő kötelezettségének. A Cofidis fenntartja a jogot arra, hogy a Kölcsönszerződés teljesülésével kapcsolatos egyes kötelezettségeit, jogait az Eladó, illetve kijelölt harmadik személy igénybevételével gyakorolja. 7.3 Ha az Adósnak vagy az Eladónak felróható, illetve egyikük vagy mindkettőjük érdekkörében felmerülő bármilyen okból a Kölcsönszerződésben foglaltak teljesítése a Kölcsönszerződés hatályba lépése és a kölcsön folyósítása kö- zötti időszakban lehetetlenné válik, a Cofidis szabadul a Kölcsönszerződésen alapuló kötelezettségei alól. A Cofidis érvényesítheti a Kölcsönszerződés lehetetlenüléséből eredő teljes kárát az Adóssal szemben. 7.4 Az Adós köteles havonta legalább a Kölcsönszerződésben megjelölt havi törlesztőösszeget megfizetni. Az első törlesztőrészlet a Kölcsönszerződés 2.4 pont szerinti létrejöttét követő hónapban esedékes. Az Adós indokolt eset- ben kérheti a havi törlesztőösszeg módosítását. Amennyiben a Cofidis a kérésének eleget tesz, úgy a Felek ezzel összhangban írásban kötelesek a Kölcsönszerződést módosítani. A Hitelkérelmen megjelölt tartós fogyasztási cikk illetve kapcsolódó szolgáltatás megvásárlásához nyújtott kölcsön visszafizetésének futamideje utolsó hónapjában, az utolsó havi törlesztőrészlet esedékességének napján az ezen a napon fennálló teljes tőketartozás után járó még meg nem fizetett kamat és egyéb, még meg nem fizetett költségek, díjak is teljes egészében esedékessé válnak. 7.5 A Cofidis által őrzött könyvelési és banki dokumentumok igazolják az Adós részére végrehajtott pénzügyi műveletek elvégzését. Amennyiben az Adós olyan igazolás kiállítását vagy dokumentummásolat megküldését kéri a Cofidistől, amelynek megküldése vagy kiállítása nem jogszabályi kötelezettsége a Cofidisnek, úgy a Cofidis az ilyen igazolás kiállításáért vagy dokumentummásolat megküldéséért a Hirdetményben megjelölt díjat jogosult felszámítani. 7.6 Az Adós által törlesztett összegeket a következő sorrendben kell elszámolni: behajtás költségei, késedelmi díj/ adósságkezelési díj, késedelmes adminisztrációs költségek (előtörlesztési díj, túlfizetés visszaküldésének esetlege- sen felmerülő postaköltsége, szerződésmódosítási díj, igazolás kiállítási vagy dokumentummásolat megküldési díj), késedelmes 4.5 pont szerinti csekkes és készpénzes fizetési díj, késedelmes biztosítási díj, késedelmes hitelkamat, késedelmes tőketartozás, aktuális adminisztrációs költségek, aktuális 4.5 pont szerinti csekkes és készpénzes fize- tési díj, aktuális biztosítási díj, aktuális hitelkamat, aktuális tőketartozás. 7.7 Az Adós kötelezettséget vállal arra, hogy haladéktalanul tájékoztatja a Cofidist a következő változásokról: címe (értesítési- és lakcíme), telefonszáma, e-mail címe, családi állapota, a banki számlavezető fiókja, szakmai helyze- te (munkáltatója), illetve általában minden olyan körülmény, amely késleltetheti, megakadályozhatja vagy bármely más módon meggátolhatja a szerződéses kötelezettségei teljesítését. A tájékoztatási kötelezettség elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többlet- költségek az Adóst terhelik, azokért a Cofidis nem felel. Adós kijelenti, hogy az általa a Hitelkérelmen megadott telefonszám minden esetben a saját telefonszáma, amelyen a Cofidis őt keresheti. 7.8 Az Adós a tárgyhavi törlesztőrészletet a Cofidis által megadott számlaszámra történő átutalással, csoportos besze- dési megbízással, belföldi postautalvánnyal köteles teljesíteni. Az Xxxxxxx a Hirdetményben meghatározott külön szolgáltatási díj felszámítása ellenében lehetősége van arra is, hogy a tárgyhavi törlesztőrészletet készpénzbefi- zetéssel akár a Cofidis ügyfélszolgálatán közvetlenül, akár valamely olyan pénzforgalmi szolgáltatónál, amelynél a Cofidis számlát vezet, illetve a Cofidis által küldött csekken, postai készpénzátutalási megbízással fizesse meg. A Cofidis a fizetési mód automatikus megváltoztatásának tekinti, ha a korábban banki átutalással vagy csoportos beszedési megbízás útján fizető Adóstól a tárgyhavi törlesztőrészlet nem érkezik be, avagy az Adós azon bank- számláját, melyre nézve csoportos beszedési megbízással élt, megszünteti, vagy a csoportos beszedési megbízást visszavonja; ebben az esetben a Cofidis csekket küld az Adósnak, a Hirdetményben szereplő külön szolgáltatási díj felszámításával, amely díj a csekk befizetésével egyidejűleg esedékes. Amennyiben az Adós valamely hónapban a tárgyhavi törlesztőrészletet banki átutalás útján rendezi, vagy csoportos beszedési megbízásra felhatalmazást ad a bankjának, és az Adós bankja a felhatalmazást a Cofidis felé visszaigazolja, a Cofidis az ezt követő hónaptól nem küld csekket az Adósnak, és nem számítja fel a Hirdetményben szereplő külön szolgáltatási díjat. A Cofidis felajánlhatja ügyfeleinek, hogy az ügyfelek és a Cofidis a fizetési határidő napját közös megállapodásukkal együttesen határozzák meg. A Kölcsönszerződés módosításáért a Cofidis az ÁSZF Hirdetményében meghatározott szerződésmódosítási díjat számítja fel. A Cofidis javára történő fizetés azon a napon minősül teljesítettnek, amikor az összeg a Cofidis bankszámláján jóváírásra kerül. 7.8.1 Amennyiben az Adós a Kölcsönszerződés megkötésekor a csoportos beszedési megbízással történő fizetési módot választja, az Adós a felhatalmazásnak a bankja által a Cofidis felé történő visszaigazolásáig a törlesztő részleteket, lejárt tartozás esetén a késedelemmel érintett összeget illetve a késedelemi kamatot átutalással vagy csekken köteles fizetni, amelyet a Cofidis az esedékességet megelőzően megküld az Adós részére. Csoportos beszedési megbízás esetén a be- szedés időpontját a Cofidis állapítja meg, amely időpont a tárgyhónap 9. és 15. napja között változhat. Lejárt tartozás esetén a csoportos beszedési megbízás időpontja ettől eltérhet; a Cofidis ezen beszedés összegéről és időpontjáról szóló értesítését a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően elküldi az Adós részére. 7.8.2 Amennyiben az Adós átutalással, belföldi postautalvány útján, készpénzbefizetés útján (akár a Cofidis ügyfél- szolgálatán közvetlenül, akár bármely olyan pénzforgalmi szolgáltatónál, amelynél a Cofidis számlát vezet), illetve csekken (postai készpénz átutalási megbízással) fizeti meg a tárgyhavi törlesztő részletet, úgy a fizetési határidő a tárgyhó 12. napja, kivéve, ha a tárgyhó 12. napja bankszünnap, amely esetben a fizetési határidő a bankszünnapot megelőző első munkanap. A jelen pont szerinti fizetési módozatok választása esetén az Adós köteles a „Közlemény” rovatban feltüntetni a Kölcsönszerződésének a Kölcsönszerződésén szereplő sorszámát (szerződésszám); az ennek elmaradásából eredő késedelemért és károkért az Adós tartozik felelősséggel. 7.9 Adós a Hitelkérelem aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Kölcsönszerződés szerinti fize- tési kötelezettségeivel késedelembe esik, és korábban csoportos beszedési felhatalmazást adott a Cofidis részére a havi törlesztő részletek beszedésére, a Cofidis jogosult a havi törlesztő részleten felül a késedelemmel érintett összeget (elmaradt törlesztő részletet, késedelmi díjat és bármely egyéb költség vagy díj összegét) is csoportos beszedés útján beszedni. Ezen csoportos beszedési megbízás időpontja eltérhet az Általános Szerződési Feltételek 7.8.1 pontjában megjelölt beszedési időponttól. A Cofidis a jelen pont szerinti beszedés összegéről és időpontjáról szóló értesítését a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően elküldi az Adós részére.

Appears in 2 contracts

Samples: Klasszikus Áruhitel Általános Szerződési Feltételek, Klasszikus Áruhitel Általános Szerződési Feltételei

A KÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSA, FELHASZNÁLÁSA, VISSZAFIZETÉSE. 7.1 Ha a Cofidis az Adós Hitelkérelmét elfogadja, a Hitelkérelmen megjelölt összegű kölcsönt folyósítja úgy, hogy az Adósnak Adós- nak a Kölcsönszerződés aláírásával tett felhatalmazása alapján a kölcsön összegét helyette és nevében az áru vételára, illetve a szolgáltatás ellenértéke jogcímén közvetlenül az Eladónak utalja. 7.2 Felek kijelentik, hogy a kölcsönösszeg átutalásával a Cofidis maradéktalanul eleget tett a szerződésben vállalt fő kötelezettségének. A Cofidis fenntartja a jogot arra, hogy a Kölcsönszerződés teljesülésével kapcsolatos egyes kötelezettségeitköte- lezettségeit, jogait az Eladó, illetve kijelölt harmadik személy igénybevételével gyakorolja. 7.3 Ha az Adósnak vagy az Eladónak felróható, illetve egyikük vagy mindkettőjük érdekkörében felmerülő bármilyen okból a Kölcsönszerződésben foglaltak teljesítése a Kölcsönszerződés hatályba lépése és a kölcsön folyósítása kö- zötti közötti időszakban lehetetlenné válik, a Cofidis szabadul a Kölcsönszerződésen alapuló kötelezettségei alól. A Cofidis érvényesítheti érvé- nyesítheti a Kölcsönszerződés lehetetlenüléséből eredő teljes kárát az Adóssal szemben. 7.4 Az Adós köteles havonta legalább a Kölcsönszerződésben megjelölt havi törlesztőösszeget megfizetni. Az első törlesztőrészlet a Kölcsönszerződés 2.4 pont szerinti létrejöttét követő hónapban esedékes. Az Adós indokolt eset- ben esetben kérheti a havi törlesztőösszeg módosítását. Amennyiben a Cofidis a kérésének eleget tesz, úgy a Felek ezzel összhangban össz- hangban írásban kötelesek a Kölcsönszerződést módosítani. A Hitelkérelmen megjelölt tartós fogyasztási cikk illetve kapcsolódó szolgáltatás megvásárlásához nyújtott kölcsön visszafizetésének futamideje utolsó hónapjában, az utolsó havi törlesztőrészlet esedékességének napján az ezen a napon fennálló teljes tőketartozás után járó még meg nem fizetett kamat és egyéb, még meg nem fizetett költségek, díjak is teljes egészében esedékessé válnak. 7.5 A Cofidis által őrzött könyvelési és banki dokumentumok igazolják az Adós részére végrehajtott pénzügyi műveletek elvégzését. Amennyiben az Adós olyan igazolás kiállítását vagy dokumentummásolat megküldését kéri a Cofidistől, amelynek megküldése vagy kiállítása nem jogszabályi kötelezettsége a Cofidisnek, úgy a Cofidis az ilyen igazolás kiállításáért vagy dokumentummásolat megküldéséért a Hirdetményben megjelölt díjat jogosult felszámítani. 7.6 Az Adós által törlesztett összegeket a következő sorrendben kell elszámolni: behajtás költségei, késedelmi díj/ adósságkezelési díj, késedelmes adminisztrációs költségek (előtörlesztési díj, túlfizetés visszaküldésének esetlege- sen felmerülő postaköltsége, szerződésmódosítási díj, igazolás kiállítási vagy dokumentummásolat megküldési díj), késedelmes 4.5 pont szerinti csekkes és készpénzes fizetési díj, késedelmes biztosítási díj, késedelmes hitelkamat, késedelmes tőketartozás, aktuális adminisztrációs költségek, aktuális 4.5 pont szerinti csekkes és készpénzes fize- tési fizetési díj, aktuális biztosítási díj, aktuális hitelkamat, aktuális tőketartozás. 7.7 Az Adós kötelezettséget vállal arra, hogy haladéktalanul tájékoztatja a Cofidist a következő változásokról: címe (értesítési- és lakcíme), telefonszáma, e-mail címe, családi állapota, a banki számlavezető fiókja, szakmai helyze- te helyzete (munkáltatója), illetve általában minden olyan körülmény, amely késleltetheti, megakadályozhatja vagy bármely más módon meggátolhatja a szerződéses kötelezettségei teljesítését. A tájékoztatási kötelezettség elmaradásából, késedelmébőlkése- delméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többlet- költségek többletköltségek az Adóst terhelik, azokért a Cofidis nem felel. Adós kijelenti, hogy az általa a Hitelkérelmen megadott telefonszám minden esetben a saját telefonszáma, amelyen a Cofidis őt keresheti. 7.8 Az Adós a tárgyhavi törlesztőrészletet a Cofidis által megadott számlaszámra történő átutalással, csoportos besze- dési beszedési megbízással, belföldi postautalvánnyal köteles teljesíteni. Az Xxxxxxx Adósnak a Hirdetményben meghatározott külön szolgáltatási díj felszámítása ellenében lehetősége van arra is, hogy a tárgyhavi törlesztőrészletet készpénzbefi- zetéssel készpénzbefizetéssel akár a Cofidis ügyfélszolgálatán közvetlenül, akár valamely olyan pénzforgalmi szolgáltatónál, amelynél a Cofidis számlát vezet, illetve a Cofidis által küldött csekken, postai készpénzátutalási megbízással fizesse meg. A Cofidis a fizetési mód automatikus megváltoztatásának tekinti, ha a korábban banki átutalással vagy csoportos beszedési megbízás útján fizető Adóstól Xxxxxxx a tárgyhavi tárgy- havi törlesztőrészlet nem érkezik be, avagy az Adós azon bank- számlájátbankszámláját, melyre nézve csoportos beszedési megbízással élt, megszünteti, vagy a csoportos beszedési megbízást visszavonja; ebben az esetben a Cofidis csekket küld az Adósnak, a Hirdetményben szereplő külön szolgáltatási díj felszámításával, amely díj a csekk befizetésével egyidejűleg esedékes. Amennyiben az Adós valamely hónapban a tárgyhavi törlesztőrészletet banki átutalás útján rendezi, vagy csoportos beszedési megbízásra felhatalmazást ad a bankjának, és az Adós bankja a felhatalmazást a Cofidis felé visszaigazolja, a Cofidis az ezt követő hónaptól nem küld csekket az Adósnak, és nem számítja fel a Hirdetményben szereplő külön szolgáltatási díjat. A Cofidis felajánlhatja ügyfeleinek, hogy az ügyfelek és a Cofidis a fizetési határidő napját közös megállapodásukkal együttesen határozzák meg. A Kölcsönszerződés módosításáért a Cofidis az ÁSZF Hirdetményében meghatározott szerződésmódosítási díjat számítja fel. A Cofidis javára történő fizetés azon a napon minősül teljesítettnek, amikor az összeg a Cofidis bankszámláján jóváírásra kerül. 7.8.1 Amennyiben az Adós a Kölcsönszerződés megkötésekor a csoportos beszedési megbízással történő fizetési módot választja, az Adós a felhatalmazásnak a bankja által a Cofidis felé történő visszaigazolásáig a törlesztő részleteket, lejárt tartozás esetén a késedelemmel érintett összeget illetve a késedelemi kamatot átutalással vagy csekken köteles fizetni, amelyet a Cofidis az esedékességet megelőzően megküld az Adós részére. Csoportos beszedési megbízás esetén a be- szedés beszedés időpontját a Cofidis állapítja meg, amely időpont a tárgyhónap 9. és 15. napja között változhat. Lejárt tartozás esetén a csoportos beszedési megbízás időpontja ettől eltérhet; a Cofidis ezen beszedés összegéről és időpontjáról szóló értesítését a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően elküldi az Adós részére. 7.8.2 Amennyiben az Adós átutalással, belföldi postautalvány útján, készpénzbefizetés útján (akár a Cofidis ügyfél- szolgálatán közvetlenül, akár bármely olyan pénzforgalmi szolgáltatónál, amelynél a Cofidis számlát vezet), illetve csekken (postai készpénz átutalási megbízással) fizeti meg a tárgyhavi törlesztő részletet, úgy a fizetési határidő a tárgyhó 12. napja, kivéve, ha a tárgyhó 12. napja bankszünnap, amely esetben a fizetési határidő a bankszünnapot megelőző első munkanap. A jelen pont szerinti fizetési módozatok választása esetén az Adós köteles a „Közlemény” rovatban feltüntetni a Kölcsönszerződésének a Kölcsönszerződésén szereplő sorszámát (szerződésszám); az ennek elmaradásából eredő késedelemért és károkért az Adós tartozik felelősséggel. 7.9 Adós a Hitelkérelem aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Kölcsönszerződés szerinti fize- tési fizetési kötelezettségeivel késedelembe esik, és korábban csoportos beszedési felhatalmazást adott a Cofidis részére a havi törlesztő részletek beszedésére, a Cofidis jogosult a havi törlesztő részleten felül a késedelemmel érintett összeget (elmaradt törlesztő részletet, késedelmi díjat és bármely egyéb költség vagy díj összegét) is csoportos beszedés útján beszedni. Ezen csoportos beszedési megbízás időpontja eltérhet az Általános Szerződési Feltételek 7.8.1 pontjában megjelölt beszedési időponttól. A Cofidis a jelen pont szerinti beszedés összegéről és időpontjáról szóló értesítését a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően elküldi az Adós részére.

Appears in 1 contract

Samples: Business Regulations

A KÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSA, FELHASZNÁLÁSA, VISSZAFIZETÉSE. 7.1 Ha a Cofidis az Adós Hitelkérelmét elfogadja, a Hitelkérelmen megjelölt összegű kölcsönt folyósítja úgy, hogy az Adósnak a Kölcsönszerződés aláírásával tett felhatalmazása alapján a kölcsön összegét helyette és nevében az áru vételára, illetve a szolgáltatás ellenértéke jogcímén közvetlenül az Eladónak utalja. 7.2 Felek kijelentik, hogy a kölcsönösszeg átutalásával a Cofidis Xxxxxxx maradéktalanul eleget tett a szerződésben vállalt fő kötelezettségének. A Cofidis fenntartja a jogot arra, hogy a Kölcsönszerződés teljesülésével kapcsolatos egyes kötelezettségeit, jogait az Eladó, illetve kijelölt harmadik személy igénybevételével gyakorolja. 7.3 Ha az Adósnak vagy az Eladónak felróható, illetve egyikük vagy mindkettőjük érdekkörében felmerülő bármilyen okból a Kölcsönszerződésben foglaltak teljesítése a Kölcsönszerződés hatályba lépése és a kölcsön folyósítása kö- zötti időszakban lehetetlenné válik, a Cofidis szabadul a Kölcsönszerződésen alapuló kötelezettségei alól. A Cofidis érvényesítheti a Kölcsönszerződés lehetetlenüléséből eredő teljes kárát az Adóssal szemben. 7.4 Az Adós köteles havonta legalább a Kölcsönszerződésben megjelölt havi törlesztőösszeget megfizetni. Az első törlesztőrészlet a Kölcsönszerződés 2.4 pont szerinti létrejöttét követő hónapban esedékes. Az Adós indokolt eset- ben kérheti a havi törlesztőösszeg módosítását. Amennyiben a Cofidis Xxxxxxx a kérésének eleget tesz, úgy a Felek ezzel összhangban írásban kötelesek a Kölcsönszerződést módosítani. A Hitelkérelmen megjelölt tartós fogyasztási cikk illetve kapcsolódó szolgáltatás megvásárlásához nyújtott kölcsön visszafizetésének futamideje utolsó hónapjában, az utolsó havi törlesztőrészlet esedékességének napján az ezen a napon fennálló teljes tőketartozás után járó még meg nem fizetett kamat és egyéb, még meg nem fizetett költségek, díjak is teljes egészében esedékessé válnak. 7.5 A Cofidis által őrzött könyvelési és banki dokumentumok igazolják az Adós részére végrehajtott pénzügyi műveletek elvégzését. Amennyiben az Adós olyan igazolás kiállítását vagy dokumentummásolat megküldését kéri a Cofidistől, amelynek megküldése vagy kiállítása nem jogszabályi kötelezettsége a Cofidisnek, úgy a Cofidis az ilyen igazolás kiállításáért vagy dokumentummásolat megküldéséért a Hirdetményben megjelölt díjat jogosult felszámítani. 7.6 Az Adós által törlesztett összegeket a következő sorrendben kell elszámolni: behajtás költségei, késedelmi díj/ adósságkezelési díj, késedelmes adminisztrációs költségek (előtörlesztési díj, túlfizetés visszaküldésének esetlege- sen felmerülő postaköltsége, szerződésmódosítási díj, igazolás kiállítási vagy dokumentummásolat megküldési díj), késedelmes 4.5 pont szerinti csekkes és készpénzes fizetési díj, késedelmes biztosítási díj, késedelmes hitelkamat, késedelmes tőketartozás, aktuális adminisztrációs költségek, aktuális 4.5 pont szerinti csekkes és készpénzes fize- tési díj, aktuális biztosítási díj, aktuális hitelkamat, aktuális tőketartozás. 7.7 Az Adós kötelezettséget vállal arra, hogy haladéktalanul tájékoztatja a Cofidist a következő változásokról: címe (értesítési- és lakcíme), telefonszáma, e-mail címe, családi állapota, a banki számlavezető fiókja, szakmai helyze- te (munkáltatója), illetve általában minden olyan körülmény, amely késleltetheti, megakadályozhatja vagy bármely más módon meggátolhatja a szerződéses kötelezettségei teljesítését. A tájékoztatási kötelezettség elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többlet- költségek az Adóst terhelik, azokért a Cofidis nem felel. Adós kijelenti, hogy az általa a Hitelkérelmen megadott telefonszám minden esetben a saját telefonszáma, amelyen a Cofidis őt keresheti. 7.8 Az Adós a tárgyhavi törlesztőrészletet a Cofidis Xxxxxxx által megadott számlaszámra történő átutalással, csoportos besze- dési megbízással, belföldi postautalvánnyal köteles teljesíteni. Az Xxxxxxx a Hirdetményben meghatározott külön szolgáltatási díj felszámítása ellenében lehetősége van arra is, hogy a tárgyhavi törlesztőrészletet készpénzbefi- zetéssel akár a Cofidis ügyfélszolgálatán közvetlenül, akár valamely olyan pénzforgalmi szolgáltatónál, amelynél a Cofidis számlát vezet, illetve a Cofidis Xxxxxxx által küldött csekken, postai készpénzátutalási megbízással fizesse meg. A Cofidis a fizetési mód automatikus megváltoztatásának tekinti, ha a korábban banki átutalással vagy csoportos beszedési megbízás útján fizető Adóstól a tárgyhavi törlesztőrészlet nem érkezik be, avagy az Adós azon bank- számláját, melyre nézve csoportos beszedési megbízással élt, megszünteti, vagy a csoportos beszedési megbízást visszavonja; ebben az esetben a Cofidis csekket küld az Adósnak, a Hirdetményben szereplő külön szolgáltatási díj felszámításával, amely díj a csekk befizetésével egyidejűleg esedékes. Amennyiben az Adós valamely hónapban a tárgyhavi törlesztőrészletet banki átutalás útján rendezi, vagy csoportos beszedési megbízásra felhatalmazást ad a bankjának, és az Adós bankja a felhatalmazást a Cofidis felé visszaigazolja, a Cofidis az ezt követő hónaptól nem küld csekket az Adósnak, és nem számítja fel a Hirdetményben szereplő külön szolgáltatási díjat. A Cofidis felajánlhatja ügyfeleinek, hogy az ügyfelek és a Cofidis a fizetési határidő napját közös megállapodásukkal együttesen határozzák meg. A Kölcsönszerződés módosításáért a Cofidis az ÁSZF Hirdetményében meghatározott szerződésmódosítási díjat számítja fel. A Cofidis javára történő fizetés azon a napon minősül teljesítettnek, amikor az összeg a Cofidis bankszámláján jóváírásra kerül. 7.8.1 Amennyiben az Adós a Kölcsönszerződés megkötésekor a csoportos beszedési megbízással történő fizetési módot választja, az Adós a felhatalmazásnak a bankja által a Cofidis felé történő visszaigazolásáig a törlesztő részleteket, lejárt tartozás esetén a késedelemmel érintett összeget illetve a késedelemi kamatot átutalással vagy csekken köteles fizetni, amelyet a Cofidis az esedékességet megelőzően megküld az Adós részére. Csoportos beszedési megbízás esetén a be- szedés időpontját a Cofidis állapítja meg, amely időpont a tárgyhónap 9. és 15. napja között változhat. Lejárt tartozás esetén a csoportos beszedési megbízás időpontja ettől eltérhet; a Cofidis Xxxxxxx ezen beszedés összegéről és időpontjáról szóló értesítését a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően elküldi az Adós részére. 7.8.2 Amennyiben az Adós átutalással, belföldi postautalvány útján, készpénzbefizetés útján (akár a Cofidis ügyfél- szolgálatán közvetlenül, akár bármely olyan pénzforgalmi szolgáltatónál, amelynél a Cofidis számlát vezet), illetve csekken (postai készpénz átutalási megbízással) fizeti meg a tárgyhavi törlesztő részletet, úgy a fizetési határidő a tárgyhó 12. napja, kivéve, ha a tárgyhó 12. napja bankszünnap, amely esetben a fizetési határidő a bankszünnapot megelőző első munkanap. A jelen pont szerinti fizetési módozatok választása esetén az Adós köteles a „Közlemény” rovatban feltüntetni a Kölcsönszerződésének a Kölcsönszerződésén szereplő sorszámát (szerződésszám); az ennek elmaradásából eredő késedelemért és károkért az Adós tartozik felelősséggel. 7.9 Adós a Hitelkérelem aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Kölcsönszerződés szerinti fize- tési kötelezettségeivel késedelembe esik, és korábban csoportos beszedési felhatalmazást adott a Cofidis részére a havi törlesztő részletek beszedésére, a Cofidis jogosult a havi törlesztő részleten felül a késedelemmel érintett összeget (elmaradt törlesztő részletet, késedelmi díjat és bármely egyéb költség vagy díj összegét) is csoportos beszedés útján beszedni. Ezen csoportos beszedési megbízás időpontja eltérhet az Általános Szerződési Feltételek 7.8.1 pontjában megjelölt beszedési időponttól. A Cofidis a jelen pont szerinti beszedés összegéről és időpontjáról szóló értesítését a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően elküldi az Adós részére.

Appears in 1 contract

Samples: Klasszikus Áruhitel Általános Szerződési Feltételei

A KÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSA, FELHASZNÁLÁSA, VISSZAFIZETÉSE. 7.1 Ha a Cofidis az Adós Hitelkérelmét elfogadja, a Hitelkérelmen megjelölt meg- jelölt összegű kölcsönt folyósítja úgy, hogy az Adósnak a Kölcsönszerződés Kölcsön- szerződés aláírásával tett felhatalmazása alapján a kölcsön összegét helyette és nevében az áru vételára, illetve a szolgáltatás ellenértéke jogcímén közvetlenül az Eladónak utalja. 7.2 Felek kijelentik, hogy a kölcsönösszeg átutalásával a Cofidis maradéktalanul ma- radéktalanul eleget tett a szerződésben vállalt fő kötelezettségének. A Cofidis fenntartja a jogot arra, hogy a Kölcsönszerződés teljesülésével teljesülésé- vel kapcsolatos egyes kötelezettségeit, jogait az Eladó, illetve kijelölt harmadik személy igénybevételével gyakorolja. 7.3 Ha az Adósnak vagy az Eladónak felróható, illetve egyikük vagy mindkettőjük érdekkörében felmerülő bármilyen okból a Kölcsönszerződésben Kölcsönszer- ződésben foglaltak teljesítése a Kölcsönszerződés hatályba lépése és a kölcsön folyósítása kö- zötti közötti időszakban lehetetlenné válik, a Cofidis szabadul a Kölcsönszerződésen alapuló kötelezettségei alól. A Cofidis érvényesítheti a Kölcsönszerződés lehetetlenüléséből eredő teljes kárát ká- rát az Adóssal szemben. 7.4 Az Adós köteles havonta legalább a Kölcsönszerződésben megjelölt megje- lölt havi törlesztőösszeget megfizetni. Az első törlesztőrészlet a Kölcsönszerződés Köl- csönszerződés 2.4 pont szerinti létrejöttét követő hónapban esedékes. Az Adós indokolt eset- ben esetben kérheti a havi törlesztőösszeg módosítását. Amennyiben a Cofidis Xxxxxxx a kérésének eleget tesz, úgy a Felek ezzel összhangban össz- hangban írásban kötelesek a Kölcsönszerződést módosítani. A Hitelkérelmen Hitel- kérelmen megjelölt tartós fogyasztási cikk illetve kapcsolódó szolgáltatás szolgál- tatás megvásárlásához nyújtott kölcsön visszafizetésének futamideje utolsó hónapjában, az utolsó havi törlesztőrészlet esedékességének napján az ezen a napon fennálló teljes tőketartozás után járó még meg nem fizetett kamat és egyéb, még meg nem fizetett költségek, díjak is teljes egészében esedékessé válnak. 7.5 A Cofidis által őrzött könyvelési és banki dokumentumok igazolják az Adós részére végrehajtott pénzügyi műveletek elvégzését. Amennyiben Ameny- nyiben az Adós olyan igazolás kiállítását vagy dokumentummásolat megküldését kéri a Cofidistől, amelynek megküldése vagy kiállítása nem jogszabályi kötelezettsége a Cofidisnek, úgy a Cofidis az ilyen igazolás kiállításáért vagy dokumentummásolat megküldéséért a Hirdetményben Hir- detményben megjelölt díjat jogosult felszámítani. 7.6 Az Adós által törlesztett összegeket a következő sorrendben kell elszámolni: behajtás költségei, késedelmi díj/ díj/adósságkezelési díj, késedelmes ké- sedelmes adminisztrációs költségek (előtörlesztési díj, túlfizetés visszaküldésének esetlege- sen visz- szaküldésének esetlegesen felmerülő postaköltsége, szerződésmódosítási szerződésmó- dosítási díj, igazolás kiállítási vagy dokumentummásolat megküldési díj), késedelmes 4.5 pont szerinti csekkes és készpénzes fizetési díj, késedelmes biztosítási díj, késedelmes hitelkamat, késedelmes tőketartozástőke- tartozás, aktuális adminisztrációs költségek, aktuális 4.5 pont szerinti csekkes és készpénzes fize- tési fizetési díj, aktuális biztosítási díj, aktuális hitelkamathi- telkamat, aktuális tőketartozás. 7.7 Az Adós kötelezettséget vállal arra, hogy haladéktalanul tájékoztatja tájékoztat- ja a Cofidist a következő változásokról: címe (értesítési- és lakcíme), telefonszáma, e-mail címe, családi állapota, a banki számlavezető fiókjafi- ókja, szakmai helyze- te helyzete (munkáltatója), illetve általában minden olyan körülmény, amely késleltetheti, megakadályozhatja vagy bármely más módon meggátolhatja a szerződéses kötelezettségei teljesítését. A tájékoztatási tájé- koztatási kötelezettség elmaradásából, késedelméből, valamint a hibás, félreérthető, illetve félrevezető tájékoztatás adásából származó károk és többlet- költségek többletköltségek az Adóst terhelik, azokért a Cofidis nem felel. Adós kijelenti, hogy az általa a Hitelkérelmen megadott telefonszám minden esetben a saját telefonszáma, amelyen a Cofidis őt keresheti. 7.8 Az Adós a tárgyhavi törlesztőrészletet a Cofidis Xxxxxxx által megadott számlaszámra történő átutalással, csoportos besze- dési beszedési megbízással, belföldi postautalvánnyal köteles teljesíteni. Az Xxxxxxx Adósnak a Hirdetményben Hirdet- ményben meghatározott külön szolgáltatási díj felszámítása ellenében lehetősége van arra is, hogy a tárgyhavi törlesztőrészletet készpénzbefi- zetéssel készpénzbe- fizetéssel akár a Cofidis ügyfélszolgálatán közvetlenül, akár valamely olyan pénzforgalmi szolgáltatónál, amelynél a Cofidis számlát vezet, illetve a Cofidis Xxxxxxx által küldött csekken, postai készpénzátutalási megbízással meg- bízással fizesse meg. A Cofidis a fizetési mód automatikus megváltoztatásának megvál- toztatásának tekinti, ha a korábban banki átutalással vagy csoportos beszedési megbízás útján fizető Adóstól a tárgyhavi törlesztőrészlet nem érkezik be, avagy az Adós azon bank- számlájátbankszámláját, melyre nézve csoportos beszedési megbízással élt, megszünteti, vagy a csoportos beszedési megbízást visszavonja; ebben az esetben a Cofidis csekket csek- ket küld az Adósnak, a Hirdetményben szereplő külön szolgáltatási díj esetleges felszámításával, amely díj a csekk befizetésével egyidejűleg egyide- jűleg esedékes. Amennyiben az Adós valamely hónapban a tárgyhavi törlesztőrészletet banki átutalás útján rendezi, vagy csoportos beszedési besze- dési megbízásra felhatalmazást ad a bankjának, és az Adós bankja a felhatalmazást a Cofidis felé visszaigazolja, a Cofidis az ezt követő hónaptól nem küld csekket az Adósnak, és nem számítja fel a Hirdetményben Xxxxxx- ményben szereplő külön szolgáltatási díjat. A Cofidis felajánlhatja ügyfeleinek, hogy az ügyfelek és a Cofidis a fizetési határidő napját közös megállapodásukkal együttesen határozzák ha- tározzák meg. A Kölcsönszerződés módosításáért a Cofidis az ÁSZF Hirdetményében meghatározott szerződésmódosítási díjat számítja feljogosult felszámítani. A Cofidis javára történő fizetés azon a napon minősül teljesítettnek, amikor az összeg a Cofidis bankszámláján jóváírásra kerül. 7.8.1 Amennyiben az Adós a Kölcsönszerződés megkötésekor a csoportos cso- portos beszedési megbízással történő fizetési módot választja, az Adós a felhatalmazásnak a bankja által a Cofidis felé történő visszaigazolásáig visszaigazo- lásáig a törlesztő részleteket, lejárt tartozás esetén a késedelemmel érintett összeget illetve a késedelemi kamatot átutalással vagy csekken csek- ken köteles fizetni, amelyet a Cofidis az esedékességet megelőzően megküld az Adós részére. Csoportos beszedési megbízás esetén a be- szedés időpontját a Cofidis állapítja meg, amely időpont a tárgyhónap 9. és 15. napja között változhat. Lejárt tartozás esetén a csoportos beszedési megbízás időpontja ettől eltérhet; a Cofidis Xxxxxxx ezen beszedés összegéről és időpontjáról szóló értesítését a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően elküldi az Adós részére. 7.8.2 Amennyiben az Adós átutalással, belföldi postautalvány útján, készpénzbefizetés útján (akár a Cofidis ügyfél- szolgálatán ügyfélszolgálatán közvetlenül, akár bármely olyan pénzforgalmi szolgáltatónál, amelynél a Cofidis számlát vezet), illetve csekken (postai készpénz átutalási megbízássalmegbízás- sal) fizeti meg a tárgyhavi törlesztő részletet, úgy a fizetési határidő a tárgyhó 12. napja, kivéve, ha a tárgyhó 12. napja bankszünnap, amely esetben a fizetési határidő a bankszünnapot megelőző első munkanap. A jelen pont szerinti fizetési módozatok választása esetén az Adós köteles a „Közlemény” rovatban feltüntetni a Kölcsönszerződésének Kölcsönszerző- désének a Kölcsönszerződésén szereplő sorszámát (szerződésszám); az ennek elmaradásából eredő késedelemért és károkért az Adós tartozik tar- tozik felelősséggel. 7.9 Adós a Hitelkérelem aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a Kölcsönszerződés szerinti fize- tési fizetési kötelezettségeivel késedelembe ké- sedelembe esik, és korábban csoportos beszedési felhatalmazást adott a Cofidis részére a havi törlesztő részletek beszedésére, a Cofidis jogosult jogo- sult a havi törlesztő részleten felül a késedelemmel érintett összeget (elmaradt törlesztő részletet, késedelmi díjat és bármely egyéb költség vagy díj összegét) is csoportos beszedés útján beszedni. Ezen csoportos beszedési megbízás időpontja eltérhet az Általános Szerződési Feltételek Feltéte- lek 7.8.1 pontjában megjelölt beszedési időponttól. A Cofidis a jelen pont szerinti beszedés összegéről és időpontjáról szóló értesítését a terhelési napot legalább hat munkanappal megelőzően elküldi az Adós részére.

Appears in 1 contract

Samples: Klasszikus Áruhitel Általános Szerződési Feltételei