A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos együttműködés mintaszakaszok

A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos együttműködés. 4.2.1 A Felek rögzítik, hogy a tervező és kivitelező kiválasztását célzó, az ÁMB Korm. rendelet 13.§ (1) bekezdése alapján a Kbt. 53. § (6) bekezdése szerinti - külön kormánydöntés nélküli - feltételes közbeszerzési eljárást (a továbbiakban: „Közbeszerzési Eljárás”) a BMSK és az Önkormányzat közös ajánlatkérőként valósítja meg, oly módon, hogy az Önkormányzat a Kbt. 29.§-a alapján jelen Megállapodásban meghatalmazza a BMSK-t arra, hogy az Önkormányzat helyett és nevében a Közbeszerzési Eljárást lefolytassa. A jelen pontban foglalt meghatalmazás alapján a BMSK az EKR Rendszerben vezető ajánlatkérő szervezetként vesz részt. A Közbeszerzési Eljárás közös lefolytatásának részleteit, a Felek jogait és kötelezettségeit az 1. számú mellékletként csatolt konzorciumi megállapodás tartalmazza.
A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos együttműködés. A Felek rögzítik, hogy a kivitelező kiválasztását célzó, az ÁMB Korm. rendelet 13.§ (1) bekezdése alapján a Kbt. 53. § (6) bekezdése szerinti - külön kormánydöntés nélküli - feltételes közbeszerzési eljárást (a továbbiakban: „Közbeszerzési Eljárás”) a BMSK folytatja le. A Közbeszerzési Eljárás eredményeként megkötendő szerződést (a továbbiakban: „Vállalkozási Szerződés”) a BMSK köti meg a Vállalkozóval, a szerződés teljesítése során a nyertes ajánlattevő (a továbbiakban: „Vállalkozó”) irányában a sikeres műszaki átadás-átvétel lezárásig kizárólag a BMSK járhat el és tehet érvényes és hatályos jognyilatkozatot, az Önkormányzat és Xxxxxxxxxxx Központ tudomásul veszi, hogy a Beruházás egységes irányítása okán a Vállalkozó irányába a sikeres műszaki átadás-átvétel lezárásáig érvényes és hatályos jognyilatkozatot nem tehet, ide nem értve a munkaterület átadás-átvételéről és visszavételéről szóló jegyzőkönyv Önkormányzat általi aláírását. A Felek rögzítik, hogy a 3.1.1. pontban foglalt közbeszerzésen kívüli beszerzési/közbeszerzési eljárásokat – eltérő, írásban megkötött megállapodás hiányában – a BMSK önállóan, egyedül valósítja meg. A Tankerület köteles előzetesen, írásban tájékoztatni a BMSK-t minden olyan beruházásáról vagy tervezett beruházásáról, amellyel kapcsolatban a Beruházás becsült értéke tekintetében a Kbt. 19. §-a rendelkezését alkalmazni kell. A tájékoztatás tartalmáért vagy elmaradásáért és azok minden következményéért kizárólag a Tankerület felelős. Amennyiben a Közbeszerzési Eljárás során helyszíni bejárásra vagy helyszíni konzultációra kerül sor, úgy az Önkormányzat és a Tankerületi Központ vállalja, hogy a BMSK előzetes, megfelelő, legalább 3 (három) munkanappal a helyszíni bejárást megelőzően megtett, írásbeli jelzése alapján lehetővé teszi ezen eljárási cselekmények lebonyolítását, vagyis a szükséges mértékben biztosítja a technikai személyzet (pl.: belépést biztosító személyzet és műszaki információkkal rendelkező személy) helyszíni jelenlétét és az Ingatlan rendelkezésre állását. BMSK jelen pont szerinti igényében köteles, a szintén jelen pontban meghatározott határidőn belül jelezni, hogy a helyszíni bejáráshoz milyen személyi és tárgyi feltételek szükségesek.
A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos együttműködés. 4.2.1 A Felek rögzítik, hogy a Beruházással kapcsolatos a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárást (a továbbiakban: „Közbeszerzési Eljárás”) az NSK és az Önkormányzat közös ajánlatkérőként valósítja meg, oly módon, hogy az Önkormányzat a Kbt. 29.§-a alapján jelen Megállapodásban meghatalmazza az NSK-t arra, hogy az Önkormányzat helyett és nevében a Közbeszerzési Eljárást lefolytassa. A jelen pontban foglalt meghatalmazás alapján az NSK az EKR Rendszerben vezető ajánlatkérő szervezetként vesz részt. A Közbeszerzési Eljárás közös lefolytatásának részleteit, a Felek jogait és kötelezettségeit az 1. számú mellékletként csatolt konzorciumi megállapodás tartalmazza.

Related to A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos együttműködés

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • Az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje 12.2.1. Az Előfizető átírás címén kérheti a Szolgáltatótól az egyedi előfizetői szerződés módosításaként az Előfizető személyének módosítását, ha személyében szerződés, vagy egyéb jogcímen történő jogutódlás következtében változás történik. Az átírás iránti kérelem akkor minősül alaki és tartalmi szempontból megfelelőnek, ha tartalmazza: - a jogelőd Xxxxxxxxx és jogutód Előfizető által aláírt együttes nyilatkozatát az átírás kérelmezésére, és - a jogutód Előfizető mindazon adatait, melyek az előfizetői szerződés megkötéshez szükségesek, és - mellékletként az átírás alapjául szolgáló tények vagy az átírás okának hitelt érdemlő dokumentummal való igazolását (pl. szerződéssel, bírósági végzéssel, ítélettel vagy más dokumentummal). Átírásra – a Szolgáltató eltérő nyilatkozata hiányában – csak abban az esetben kerülhet sor, ha a meglévő esetleges díjtartozást a felek valamelyike illetve a jogutód az átírással egyidejűleg rendezi. Az átírás időpontját az átírást kérő felek az átírási kérelemben határozzák meg azzal a feltétellel, hogy az átírási kérelmet legalább 15 nappal a kért időpont előtt kell benyújtani. E rendelkezésektől a Szolgáltató az Előfizető kérésére eltekinthet, ha azt nyilvántartási rendszere lehetővé teszi. Az átírás teljesítésének határideje nem lehet több mint a Szolgáltató által meghatározott alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezésétől számított 15 nap. A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az általa az átírás teljesítésére általa vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni, vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni. Amennyiben a szolgáltató az átírást az ÁSZF-ben vállalt határidőn belül nem teljesíti, kötbért köteles fizetni a 7.4. pont szerint. Az átírási kérelmet a Szolgáltató az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelő (beleértve a szükség szerinti mellékletekkel való ellátottságú) kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles teljesíteni. Ha az átírás során a régi és új Előfizetők előfizetői kategóriája (egyéni/üzleti) megváltozik, akkor az átírás időpontjától az új Előfizetőnek az új előfizetői kategóriára vonatkozó előfizetési díjakat kell megfizetnie. Amennyiben az Előfizető előfizetői minőségét üzleti előfizetőre olyan csomag vonatkozásában igényli, melyben levő szolgáltatás vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződésmódosítás nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított csomag igénybevételre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont kiépítése előtt kérheti igénybejelentése átírását is. Ha a régi és új Előfizető által a hatályos ÁSZF szerint fizetendő díjak eltérnek, a díjkülönbözetet az átíráskor kell rendezni. Az átírás díját a 4. sz. melléklet tartalmazza. A Szolgáltató átírás esetén az Előfizető nem kötelezheti belépési díj fizetésére. A jelen pontban írtak nem alkalmazhatók, ha az átírással egyidejűleg az előfizetői hozzáférési pont helye is megváltozik (áthelyezés).

  • A telefonszolgáltatók esetében a számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető. Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 13.1.1. Az Előfizetőt együttműködési kötelezettség terheli a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban. Az Előfizető köteles megtenni minden olyan, hatáskörébe tartozó intézkedést, ami a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és ami a Szolgáltató hibás teljesítésének nem minősülő, azonban hibabejelentést eredményező körülmény elhárításához szükséges. Így különösen köteles az Előfizető a hibabejelentés előtt meggyőződni arról, hogy a végberendezés, a modem áramellátása biztosított, valamint a hálózati elemek egységessége és épsége, az összekötő kábelek csatlakozása biztosított .

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.

  • A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben: