A Lízingtárgy biztosítása. 1. Lízingbevevő köteles a Lízingszerződés hatálybalépését követő három (3) napon belül a Lízingtárgyra és/vagy a Lízingtárgy üzemeltetésére vonatkozó kockázatokra, a jogszabályon alapuló szerződéskötési kötelezettségen túl (pl. gépjármű üzembentartók kötelező felelősségbiztosítása) a Lízingbeadó érdekeinek teljes körű megóvására alkalmas, a lízingtárgy jellegétől függően teljes körű CASCO vagy vagyonbiztosítási szerződést kötni, kivéve ha ezen biztosítási szerződést a Lízigbeadó köti meg (beépített biztosítású lízing konstrukció), valamint a Lízingtárgyra vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés(eke)t is kötni. A vagyonbiztosítási és CASCO biztosítási szerződésnek fedezetet kell nyújtania elemi károkra, lopásra és töréskárra, a Lízingtárgyra és annak valamennyi tartozékára vonatkozóan is. Amennyiben a biztosító a Lízingtárgyra vonatkozóan megkötött biztosítási szerződés hatályba lépését, a kockázatviselését vagy a biztosítási szerződés fenntartását feltételhez köti - így különösen, de nem kizárólagosan: riasztó vagy egyéb védelmi berendezés beszerelése, stb. - úgy ennek teljesítése kizárólag a Lízingbevevő kötelezettsége. E feltételeket a Lízingbevevő saját költségén köteles teljesíteni, és köteles ezt Lízingbeadó felé igazolni. 2. A Lízingbevevőnek a lízing tárgyára az alábbi érvényes biztosításokkal kell rendelkeznie: - forgalmi engedély köteles gépjármű lízingtárgy esetén jogszabály által előírt kötelező gépjármű felelősségbiztosítással, valamint elemi-, lopás- és törés kockázatokra szóló, valamint a jármű jellegétől függően munkavégzés közben bekövetkező károkra kiterjedő kiegészítő biztosításra maximum 20%, de legfeljebb 200.000,- Ft önrészesedésű, a Lízingtárgy Lízingbevevő által közölt használatától függően kizárólag Magyarország, vagy Magyarország, egész Európa és Törökország teljes területére - a fuvariránytól függően a FÁK országokra is - érvényes területi hatályú CASCO biztosítással; - gép, berendezés lízingtárgy esetén teljes körű (all risk), elemi kárra és lopáskockázatokra szóló, kizárólag Magyarországra érvényes területi hatályú vagyonbiztosítással, nem forgalmi engedély-köteles jármű esetén vagy forgalmi engedély köteles jármű, de egyéb okból CASCO biztosítás nem köthető rá, az előzőeken túl töréskárra is érvényes vagyonbiztosítással. 3. A Lízingbevevő a biztosítás(oka)t a Lízingbeadó vagy megbízottja által ajánlott biztosító társaságtól eltérő biztosító társaságnál, egyénileg is megkötheti, ha a biztosító társaság írásban vállalja, hogy a biztosítási díj nem fizetése esetén a Lízingbeadót írásban értesíti a nemfizetés tényéről, a kiegyenlítetlen biztosítási díjakról, valamint arról, ha a biztosítási szerződés biztosító általi felmondására okot adó körülmény merült fel, illetve ha a biztosítási szerződést a Lízingbevevő kívánja megszüntetni, és hogy a biztosítási szerződést az értesítés Lízingbeadó által történő kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül nem szünteti meg, lehetőséget biztosítva ezzel a Lízingbeadónak a biztosítási díj utólagos kiegyenlítésére. 4. A Lízingbevevő a fenti 3. pontban hivatkozott, a biztosító társaság írásbeli nyilatkozatát a Lízingbeadónak köteles benyújtani. Lízingbeadó fenntartja a jogot, hogy a Biztosítás módosítását írja elő abban az esetben, ha megítélése szerint a Lízingbevevő által megkötött biztosítás a részére kedvezőtlen feltételeket tartalmaz. 5. A Lízingbevevő kötelezettséget vállal arra, hogy az általa választott biztosító társaságnál a biztosítás(oka)t a Lízingszerződésben foglaltak szerint köti meg, s a biztosítás(ok) egy példányát a lízingtárgy átadás-átvételéről készült jegyzőkönyv Lízingbeadó részére történő megküldésével egyidejűleg a Lízingbeadó részére megküldi, valamint a rendszeres díjbefizetéseinek teljesítéséről a Lízingbeadót értesíti. Amennyiben új biztosítási szerződés megkötése válik szükségessé, és ennek megtörténte előtt Lízingbeadó a Lízingszerződésben foglaltaktól eltérő biztosítási feltételeket határoz meg, és erről a Lízingbevevőt értesíti, úgy a Lízingbevevő az új biztosítási szerződést az értesítésben foglaltak szerint köteles megkötni. 6. Lízingbevevő köteles a Lízingbeadót mint a biztosítás (társ)biztosítottját feltüntető biztosítási szerződés(ek) másolatát a folyósítást megelőzően megküldeni Lízingbeadónak. A Lízingbevevő felelősséggel tartozik azért, hogy a biztosítási szerződés másolati példánya mindenben megegyezzen az eredeti biztosítási szerződéssel. 7. A Lízingbevevő kötelezi magát arra, hogy a Lízingbeadó által meghatározott, a lízing tárgyára megkötött biztosítások első, és a biztosítási szerződésben meghatározott időszakonként esedékes díjait a Lízingszerződés hatályban léte alatt maradéktalanul megfizeti a biztosító társaság által kiállított számla alapján a számlában foglalt teljesítési határidőn belül. 8. A biztosítási szerződés(ek) létrehozásáért, annak folyamatos fenntartásáért, a biztosítási díj(ak) előírás szerinti megfizetéséért valamint a biztosítási jogviszonyban foglaltak betartásáért a Lízingszerződés teljes futamideje alatt a Lízingbevevő felelős még akkor is, ha Lízingbeadó e szerződések megkötésénél közvetlenül, vagy megbízottja útján közreműködött. 9. Lízingbevevő köteles gondoskodni arról, illetve biztosítani azt, hogy az általa kötött biztosítási szerződés(ek) legalább az alábbi minimális feltételeket tartalmazza, és köteles biztosítani, hogy a biztosítás teljes fennállása alatt a biztosítási szerződés(ek) az alábbi kritériumoknak maradéktalanul megfeleljen(ek): a) A biztosítási szerződés kockázatviselésének a kezdete az Átadás-átvételi Jegyzőkönyv aláírásának napja, de legkésőbb az az időpont, amikor a kárveszély Lízingbevevőre átszáll. b) A biztosítási szerződés alanyai: - A biztosító részvénytársaság (a biztosító egyesület kizáró feltétel), a továbbiakban: "Biztosítótársaság". - A megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban a Lízingbevevő, míg biztosítotti vagy társbiztosítotti pozícióban a Lízingbeadó szerepel azzal, hogy a biztosítási díjak megfizetésére vonatkozó kötelezettség a Lízingbevevőt terheli. - A tulajdonosként minden esetben a Lízingbeadót kell megjelölni. - A biztosítási szerződés kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával módosítható vagy szüntethető meg. c) A Lízingszerződésbe beépített biztosítás(ok) - amikor a biztosítási díj a lízingdíjba beépítésre kerül - a Lízingbeadó közvetlen díjfizetési kötelezettségét eredményezi(k) a biztosító irányába. Az így megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban mindig a Lízingbeadó szerepel. A biztosított minden esetben a Lízingbeadó. 10. Bármely biztosítási esemény esetén kifizetésre kizárólag Lízingbeadó javára kerülhet sor, ettől eltérés kizárólag Lízingbeadó előzetes írásbeli jóváhagyásával lehetséges. Lízingbeadó esetenként jogosult meghatározni, hogy a Biztosítótársaság ne neki, hanem valamely harmadik személy javára teljesítsen.
Appears in 6 contracts
Samples: Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat, Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat, Zártvégű Pénzügyi Lízingszerződés
A Lízingtárgy biztosítása. 1. Lízingbevevő köteles a Lízingszerződés hatálybalépését követő három (3) napon belül a Lízingtárgyra és/vagy a Lízingtárgy üzemeltetésére vonatkozó kockázatokra, a jogszabályon alapuló szerződéskötési kötelezettségen túl (pl. gépjármű üzembentartók kötelező felelősségbiztosítása) a Lízingbeadó érdekeinek teljes körű megóvására alkalmas, a lízingtárgy jellegétől függően teljes körű CASCO vagy vagyonbiztosítási szerződést kötni, kivéve ha ezen biztosítási szerződést a Lízigbeadó köti meg (beépített biztosítású lízing konstrukció), valamint a Lízingtárgyra vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés(eke)t is kötni. A vagyonbiztosítási és CASCO biztosítási szerződésnek fedezetet kell nyújtania elemi károkra, lopásra és töréskárra, a Lízingtárgyra és annak valamennyi tartozékára vonatkozóan is. Amennyiben a biztosító a Lízingtárgyra vonatkozóan megkötött biztosítási szerződés hatályba lépését, a kockázatviselését vagy a biztosítási szerződés fenntartását feltételhez köti - így különösen, de nem kizárólagosan: riasztó vagy egyéb védelmi berendezés beszerelése, stb. - úgy ennek teljesítése kizárólag a Lízingbevevő kötelezettsége. E feltételeket a Lízingbevevő saját költségén köteles teljesíteni, és köteles ezt Lízingbeadó felé igazolni.
2. A Lízingbevevőnek a lízing tárgyára az alábbi érvényes biztosításokkal kell rendelkeznie: - forgalmi engedély köteles gépjármű lízingtárgy esetén jogszabály által előírt kötelező gépjármű felelősségbiztosítással, valamint elemi-, lopás- és törés kockázatokra szólókockázatokra, valamint a jármű jellegétől függően munkavégzés közben bekövetkező károkra kiterjedő kiegészítő biztosításra szóló, maximum 20%, de legfeljebb 200.000,- Ft 200.000,-Ft önrészesedésű, a Lízingtárgy Lízingbevevő által közölt használatától függően kizárólag Magyarország, vagy Magyarország, egész Európa és Törökország teljes területére - a fuvariránytól függően a FÁK országokra is - érvényes területi hatályú CASCO biztosítással; - gép, berendezés lízingtárgy esetén teljes körű (all risk), elemi kárra és lopáskockázatokra szóló, kizárólag Magyarországra érvényes területi hatályú vagyonbiztosítással, nem forgalmi engedély-köteles jármű esetén (önjáró és vontatott egyaránt) vagy forgalmi engedély köteles jármű, de egyéb okból CASCO biztosítás nem köthető rá, az előzőeken túl túl, töréskárra is érvényes vagyonbiztosítással.
3. A Lízingbevevő a biztosítás(oka)t a Lízingbeadó vagy megbízottja által ajánlott biztosító társaságtól eltérő biztosító társaságnál, egyénileg társaságnál is megkötheti, ha a biztosító társaság írásban vállalja, hogy a biztosítási díj nem fizetése esetén a Lízingbeadót írásban értesíti a nemfizetés tényéről, a kiegyenlítetlen biztosítási díjakról, valamint arról, ha a biztosítási szerződés biztosító általi felmondására okot adó körülmény merült fel, illetve ha a biztosítási szerződést a Lízingbevevő kívánja megszüntetni, és hogy a biztosítási szerződést az értesítés Lízingbeadó által történő kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül nem szünteti meg, lehetőséget biztosítva ezzel a Lízingbeadónak a biztosítási díj utólagos kiegyenlítésére.
4. A Lízingbevevő a biztosító társaság a fenti 3. pontban hivatkozott, a biztosító társaság hivatkozott írásbeli nyilatkozatát a Lízingbeadónak köteles benyújtani. Lízingbeadó fenntartja a jogot, hogy a Biztosítás módosítását írja elő abban az esetben, ha az megítélése szerint a Lízingbevevő által megkötött biztosítás a részére kedvezőtlen feltételeket tartalmaz.
5. A Lízingbevevő kötelezettséget vállal arra, hogy az általa választott biztosító társaságnál a biztosítás(oka)t a Lízingszerződésben foglaltak szerint köti meg, s a biztosítás(ok) egy példányát a lízingtárgy átadás-átvételéről készült jegyzőkönyv Lízingbeadó részére történő megküldésével egyidejűleg a Lízingbeadó részére megküldi, valamint a rendszeres díjbefizetéseinek teljesítéséről a Lízingbeadót értesíti. Amennyiben új biztosítási szerződés megkötése válik szükségessé, és ennek megtörténte előtt Lízingbeadó a Lízingszerződésben foglaltaktól eltérő biztosítási feltételeket határoz meg, és erről a Lízingbevevőt értesíti, úgy a Lízingbevevő az új biztosítási szerződést az értesítésben foglaltak szerint köteles megkötni.
65. Lízingbevevő köteles a Lízingbeadót - mint a biztosítás (társ)biztosítottját - feltüntető biztosítási szerződés(ek) másolatát a folyósítást megelőzően megküldeni Lízingbeadónak. A Lízingbevevő felelősséggel tartozik azért, hogy a biztosítási szerződés másolati példánya mindenben megegyezzen az eredeti biztosítási szerződéssel.
76. A Lízingbevevő kötelezi magát arra, hogy a Lízingbeadó által meghatározott, a lízing tárgyára megkötött biztosítások első, és a biztosítási szerződésben meghatározott időszakonként esedékes díjait a Lízingszerződés hatályban léte alatt maradéktalanul megfizeti a biztosító társaság által kiállított számla alapján a számlában foglalt teljesítési határidőn belül.
87. A biztosítási szerződés(ek) létrehozásáért, annak folyamatos fenntartásáért, a biztosítási díj(ak) előírás szerinti megfizetéséért valamint a biztosítási jogviszonyban foglaltak betartásáért a Lízingszerződés teljes futamideje alatt a Lízingbevevő a felelős még akkor is, ha Lízingbeadó e szerződések megkötésénél közvetlenül, vagy megbízottja útján közreműködött.
98. Lízingbevevő köteles gondoskodni arról, illetve biztosítani azt, hogy az általa kötött biztosítási szerződés(ek) legalább az alábbi minimális feltételeket tartalmazza, és köteles biztosítani, hogy a biztosítás teljes fennállása alatt a biztosítási szerződés(ek) az alábbi kritériumoknak maradéktalanul megfeleljen(ek):
a) A biztosítási szerződés kockázatviselésének a kezdete az Átadás-átvételi Jegyzőkönyv aláírásának napja, de legkésőbb az az időpont, amikor a kárveszély Lízingbevevőre átszáll.
b) A biztosítási szerződés alanyai: - A biztosító részvénytársaság (a biztosító egyesület kizáró feltétel), a továbbiakban: "Biztosítótársaság". - A megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban a Lízingbevevő, míg biztosítotti vagy társbiztosítotti pozícióban a Lízingbeadó szerepel azzal, hogy a biztosítási díjak megfizetésére vonatkozó kötelezettség a Lízingbevevőt terheli. - A tulajdonosként minden esetben a Lízingbeadót kell megjelölni. - A biztosítási szerződés kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával módosítható vagy szüntethető meg.
c) A Lízingszerződésbe beépített biztosítás(ok) - biztosítások vonatkozásában -, amikor a biztosítási díj a lízingdíjba beépítésre kerül - a Lízingbeadó közvetlen díjfizetési kötelezettségét eredményezi(k) eredményezi a biztosító irányába. Az így megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban mindig a Lízingbeadó szerepel. A biztosított minden esetben a Lízingbeadó.
109. Bármely biztosítási esemény esetén kifizetésre kizárólag Lízingbeadó javára kerülhet sor, ettől eltérés kizárólag Lízingbeadó előzetes írásbeli jóváhagyásával lehetséges. Lízingbeadó esetenként jogosult meghatározni, hogy a Biztosítótársaság ne neki, hanem valamely harmadik személy javára teljesítsen.
Appears in 5 contracts
Samples: Termelőeszköz Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat, Termelőeszköz Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat, Termelőeszköz Nyíltvégű Pénzügyi Lízing Üzletszabályzat
A Lízingtárgy biztosítása. 1. Lízingbevevő köteles a Lízingszerződés hatálybalépését követő három (3) napon belül a Lízingtárgyra és/vagy a Lízingtárgy üzemeltetésére vonatkozó kockázatokra, a jogszabályon alapuló szerződéskötési kötelezettségen túl (pl. gépjármű üzembentartók kötelező felelősségbiztosítása) a Lízingbeadó érdekeinek teljes körű megóvására alkalmas, a lízingtárgy jellegétől függően teljes körű CASCO vagy vagyonbiztosítási szerződést kötni, kivéve ha ezen biztosítási szerződést a Lízigbeadó köti meg (beépített biztosítású lízing konstrukció)vagyonbiztosítási, valamint a Lízingtárgyra vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés(eke)t is kötni. A vagyonbiztosítási és CASCO biztosítási szerződésnek fedezetet kell nyújtania elemi károkra, lopásra és töréskárra, a Lízingtárgyra és annak valamennyi tartozékára vonatkozóan is. Amennyiben a biztosító a Lízingtárgyra vonatkozóan megkötött biztosítási szerződés hatályba lépését, a kockázatviselését vagy a biztosítási szerződés fenntartását feltételhez köti - így különösen, de nem kizárólagosan: riasztó vagy egyéb védelmi berendezés beszerelése, stb. - úgy ennek teljesítése kizárólag a Lízingbevevő kötelezettsége. E feltételeket a Lízingbevevő saját költségén köteles teljesíteni, és köteles ezt Lízingbeadó felé igazolni.
2. A Amennyiben a Lízingbevevő a Lízingszerződés egyedi részében eltérő biztosítási feltételeket nem ír elő, úgy a Lízingbevevőnek a lízing tárgyára az alábbi érvényes biztosításokkal kell rendelkeznie: - forgalmi engedély köteles gépjármű lízingtárgy esetén jogszabály által előírt kötelező gépjármű felelősségbiztosítással, valamint elemi-, lopás- és törés kockázatokra szóló, valamint a jármű jellegétől függően munkavégzés közben bekövetkező károkra kiterjedő kiegészítő biztosításra maximum 20%, de legfeljebb 200.000,- Ft önrészesedésű, a Lízingtárgy Lízingbevevő által közölt használatától függően kizárólag Magyarországegész Európára, vagy Magyarország, egész Európa és Törökország teljes területére - a fuvariránytól függően és a FÁK országokra is - országokba érvényes területi hatályú CASCO biztosítással; - gép, berendezés lízingtárgy esetén teljes körű (all risk), elemi kárra és lopáskockázatokra szóló, kizárólag Magyarországra érvényes területi hatályú vagyonbiztosítással, nem forgalmi engedély-köteles jármű esetén vagy forgalmi engedély köteles jármű, de egyéb okból CASCO biztosítás nem köthető rá, (önjáró és vontatott egyaránt) az előzőeken túl töréskárra is érvényes vagyonbiztosítással. A megkötött biztosítási szerződések egy eredeti példányát és a biztosítás valamennyi feltételét tartalmazó biztosítási szabályzatokat a biztosító társaság bocsátja a Lízingbevevő rendelkezésére.
3. A Lízingbevevő a biztosítás(oka)t biztosítás(oka)t- a Lízingbevevő előzetes írásbeli kérelme alapján - a Lízingbeadó által előzetesen, írásban adott hozzájárulással (kivéve ha az adott Lízingszerződéshez kötelezően előírt biztosítási módozat került előírásra) a Lízingbeadó vagy megbízottja által ajánlott biztosító társaságtól eltérő biztosító társaságnál, egyénileg is megkötheti, ha a biztosító társaság írásban vállalja, hogy a biztosítási díj nem fizetése esetén a Lízingbeadót írásban értesíti a nemfizetés tényéről, a kiegyenlítetlen biztosítási díjakról, valamint arról, ha a biztosítási szerződés biztosító általi felmondására okot adó körülmény merült fel, illetve ha a biztosítási szerződést a Lízingbevevő kívánja megszüntetni, és hogy a biztosítási szerződést az értesítés Lízingbeadó által történő kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül nem szünteti meg, lehetőséget biztosítva ezzel a Lízingbeadónak a biztosítási díj utólagos kiegyenlítésére.
4. A Lízingbevevő a fenti 3. pontban hivatkozott, fent hivatkozott kérelmét és a biztosító társaság írásbeli nyilatkozatát a Lízingbeadónak köteles benyújtani, aki dönt a hozzájárulásról, és a döntésről írásban értesíti a Lízingbevevőt. Lízingbeadó fenntartja a jogot, hogy a Biztosítás módosítását írja elő abban az esetben, ha az megítélése szerint a Lízingbevevő által megkötött biztosítás a részére kedvezőtlen feltételeket tartalmaz.
5. A Lízingbevevő kötelezettséget vállal arra, hogy az általa amennyiben a Lízingbeadó a fentiek szerint engedélyezi a biztosítások Lízingbevevő által választott biztosító társaságnál a biztosítás(oka)t történő megkötését, úgy azokat a Lízingszerződésben foglaltak szerint köti meg, s a biztosítás(ok) azok egy példányát a lízingtárgy átadás-átvételéről készült jegyzőkönyv Lízingbeadó részére történő megküldésével egyidejűleg a Lízingbeadó részére megküldi, valamint a rendszeres díjbefizetéseinek teljesítéséről a Lízingbeadót értesíti. Amennyiben új biztosítási szerződés megkötése válik szükségessé, és ennek megtörténte előtt Lízingbeadó a Lízingszerződésben foglaltaktól eltérő biztosítási feltételeket határoz meg, és erről a Lízingbevevőt értesíti, úgy a Lízingbevevő az új biztosítási szerződést az értesítésben foglaltak szerint köteles megkötni.
6. Lízingbevevő köteles a Lízingbeadót - mint a biztosítás (társ)biztosítottját biztosítottját - feltüntető biztosítási szerződés(ek) másolatát a folyósítást megelőzően Lízingszerződés aláírását követő nyolc (8) napon belül megküldeni Lízingbeadónak. A Lízingbevevő felelősséggel tartozik azért, hogy a biztosítási szerződés másolati példánya mindenben megegyezzen az eredeti biztosítási szerződéssel.
7. A Lízingbevevő kötelezi magát arra, hogy a Lízingbeadó által meghatározott, a lízing tárgyára megkötött biztosítások első, és a biztosítási szerződésben meghatározott időszakonként esedékes díjait a Lízingszerződés hatályban léte alatt maradéktalanul megfizeti a biztosító társaság által kiállított számla alapján a számlában foglalt teljesítési határidőn belül.
8. A biztosítási szerződés(ek) létrehozásáért, annak folyamatos fenntartásáért, a biztosítási díj(ak) előírás szerinti megfizetéséért valamint a biztosítási jogviszonyban foglaltak betartásáért a Lízingszerződés teljes futamideje alatt a Lízingbevevő felelős még akkor is, ha Lízingbeadó e szerződések megkötésénél közvetlenül, vagy megbízottja útján közreműködött.
9. Lízingbevevő köteles gondoskodni arról, illetve ill. biztosítani azt, hogy az általa kötött biztosítási szerződés(ek) legalább az alábbi minimális feltételeket tartalmazza, és köteles biztosítani, hogy a biztosítás teljes fennállása alatt a biztosítási szerződés(ek) az alábbi kritériumoknak maradéktalanul megfeleljen(ek):
a) A biztosítási szerződés kockázatviselésének a kezdete az Átadás-átvételi Jegyzőkönyv aláírásának napja, de legkésőbb az az időpont, amikor a kárveszély Lízingbevevőre átszáll.
b) A biztosítási szerződés alanyai: - A biztosító részvénytársaság (a biztosító egyesület kizáró feltétel), a továbbiakban: "Biztosítótársaság". - A megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban a LízingbevevőLízingbeadó vagy a Lízingbevevő szerepel, míg biztosítotti vagy társbiztosítotti pozícióban azzal a Lízingbeadó szerepel azzalmegkötéssel, hogy szabály szerint a biztosítási díjak megfizetésére vonatkozó kötelezettség a Lízingbevevőt terheli, azonban e rendelkezéstől Lízingbeadó írásbeli nyilatkozattal eltérhet, és a díjak megfizetését akár a teljes Lízingszerződés tartamára, akár annak egy részére átvállalhatja. - A tulajdonosként minden esetben a Lízingbeadót kell megjelölni. - A biztosítási szerződés kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával módosítható vagy szüntethető meg.
c) A Lízingszerződésbe beépített biztosítás(ok) - biztosítások vonatkozásában -, amikor a biztosítási díj a lízingdíjba lízingszerződés kalkulációjába beépítésre kerül - a Lízingbeadó közvetlen díjfizetési kötelezettségét eredményezi(k) eredményezi a biztosító irányába. Az így megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban mindig a Lízingbeadó szerepel. - A biztosított minden esetben a Lízingbeadó. - A tulajdonosként minden esetben Lízingbeadót kell megjelölni.
c) A biztosítási szerződés kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával módosítható vagy szüntethető meg.
10. Bármely biztosítási esemény esetén kifizetésre kizárólag Lízingbeadó javára kerülhet sor, ettől eltérés kizárólag Lízingbeadó előzetes írásbeli jóváhagyásával lehetséges. Lízingbeadó esetenként jogosult meghatározni, hogy a Biztosítótársaság ne neki, hanem valamely harmadik személy javára teljesítsen.
Appears in 3 contracts
Samples: Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing, Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing, Termelőeszköz Zártvégű Pénzügyi Lízing
A Lízingtárgy biztosítása. 1. Lízingbevevő köteles a Lízingszerződés hatálybalépését követő három (3) napon belül a Lízingtárgyra és/vagy a Lízingtárgy üzemeltetésére vonatkozó kockázatokra, a jogszabályon alapuló szerződéskötési kötelezettségen túl (pl. gépjármű üzembentartók kötelező felelősségbiztosítása) a Lízingbeadó érdekeinek teljes körű megóvására alkalmas, a lízingtárgy jellegétől függően teljes körű CASCO vagy vagyonbiztosítási szerződést kötni, kivéve ha ezen biztosítási szerződést a Lízigbeadó köti meg (beépített biztosítású lízing konstrukció)vagyonbiztosítási, valamint a Lízingtárgyra vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés(eke)t is kötni. A vagyonbiztosítási és CASCO biztosítási szerződésnek fedezetet kell nyújtania elemi károkra, lopásra és töréskárra, a Lízingtárgyra és annak valamennyi tartozékára vonatkozóan is. Amennyiben a biztosító a Lízingtárgyra vonatkozóan megkötött biztosítási szerződés hatályba lépését, a kockázatviselését vagy a biztosítási szerződés fenntartását feltételhez köti - így különösen, de nem kizárólagosan: riasztó vagy egyéb védelmi berendezés beszerelése, stb. - úgy ennek teljesítése kizárólag a Lízingbevevő kötelezettsége. E feltételeket a Lízingbevevő saját költségén köteles teljesíteni, és köteles ezt Lízingbeadó felé igazolni.
2. A Amennyiben a Lízingbevevő a Lízingszerződés egyedi részében eltérő biztosítási feltételeket nem ír elő, úgy a Lízingbevevőnek a lízing tárgyára az alábbi érvényes biztosításokkal kell rendelkeznie: - forgalmi engedély köteles gépjármű lízingtárgy esetén jogszabály által előírt kötelező gépjármű felelősségbiztosítással, valamint elemi-, lopás- és törés kockázatokra szóló, valamint a jármű jellegétől függően munkavégzés közben bekövetkező károkra kiterjedő kiegészítő biztosításra maximum 20%, de legfeljebb 200.000,- Ft 200.000,-Ft önrészesedésű, a Lízingtárgy Lízingbevevő által közölt használatától függően kizárólag Magyarországegész Európára, vagy Magyarország, egész Európa és Törökország teljes területére - a fuvariránytól függően és a FÁK országokra is - országokba érvényes területi hatályú CASCO biztosítással; - gép, berendezés lízingtárgy esetén teljes körű (all risk), elemi kárra és lopáskockázatokra szóló, kizárólag Magyarországra érvényes területi hatályú vagyonbiztosítással, nem forgalmi engedély-köteles jármű esetén vagy forgalmi engedély köteles jármű, de egyéb okból CASCO biztosítás nem köthető rá, (önjáró és vontatott egyaránt) az előzőeken túl töréskárra is érvényes vagyonbiztosítással. A megkötött biztosítási szerződések egy eredeti példányát és a biztosítás valamennyi feltételét tartalmazó biztosítási szabályzatokat a biztosító társaság bocsátja a Lízingbevevő rendelkezésére.
3. A Lízingbevevő a biztosítás(oka)t biztosítás(oka)t- a Lízingbevevő előzetes írásbeli kérelme alapján - a Lízingbeadó által előzetesen, írásban adott hozzájárulással (kivéve ha az adott Lízingszerződéshez kötelezően előírt biztosítási módozat került előírásra) a Lízingbeadó vagy megbízottja által ajánlott biztosító társaságtól eltérő biztosító társaságnál, egyénileg is megkötheti, ha a biztosító társaság írásban vállalja, hogy a biztosítási díj nem fizetése esetén a Lízingbeadót írásban értesíti a nemfizetés tényéről, a kiegyenlítetlen biztosítási díjakról, valamint arról, ha a biztosítási szerződés biztosító általi felmondására okot adó körülmény merült fel, illetve ha a biztosítási szerződést a Lízingbevevő kívánja megszüntetni, és hogy a biztosítási szerződést az értesítés Lízingbeadó által történő kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül nem szünteti meg, lehetőséget biztosítva ezzel a Lízingbeadónak a biztosítási díj utólagos kiegyenlítésére.
4. A Lízingbevevő a fenti 3. pontban hivatkozott, fent hivatkozott kérelmét és a biztosító társaság írásbeli nyilatkozatát a Lízingbeadónak köteles benyújtani, aki dönt a hozzájárulásról, és a döntésről írásban értesíti a Lízingbevevőt. Lízingbeadó fenntartja a jogot, hogy a Biztosítás módosítását írja elő abban az esetben, ha az megítélése szerint a Lízingbevevő által megkötött biztosítás a részére kedvezőtlen feltételeket tartalmaz.
5. A Lízingbevevő kötelezettséget vállal arra, hogy az általa amennyiben a Lízingbeadó a fentiek szerint engedélyezi a biztosítások Lízingbevevő által választott biztosító társaságnál a biztosítás(oka)t történő megkötését, úgy azokat a Lízingszerződésben foglaltak szerint köti meg, s a biztosítás(ok) azok egy példányát a lízingtárgy átadás-átvételéről készült jegyzőkönyv Lízingbeadó részére történő megküldésével egyidejűleg a Lízingbeadó részére megküldi, valamint a rendszeres díjbefizetéseinek teljesítéséről a Lízingbeadót értesíti. Amennyiben új biztosítási szerződés megkötése válik szükségessé, és ennek megtörténte előtt Lízingbeadó a Lízingszerződésben foglaltaktól eltérő biztosítási feltételeket határoz meg, és erről a Lízingbevevőt értesíti, úgy a Lízingbevevő az új biztosítási szerződést az értesítésben foglaltak szerint köteles megkötni.
6. Lízingbevevő köteles a Lízingbeadót - mint a biztosítás (társ)biztosítottját biztosítottját - feltüntető biztosítási szerződés(ek) másolatát a folyósítást megelőzően Lízingszerződés aláírását követő nyolc (8) napon belül megküldeni Lízingbeadónak. A Lízingbevevő felelősséggel tartozik azért, hogy a biztosítási szerződés másolati példánya mindenben megegyezzen az eredeti biztosítási szerződéssel.
7. A Lízingbevevő kötelezi magát arra, hogy a Lízingbeadó által meghatározott, a lízing tárgyára megkötött biztosítások első, és a biztosítási szerződésben meghatározott időszakonként esedékes díjait a Lízingszerződés hatályban léte alatt maradéktalanul megfizeti a biztosító társaság által kiállított számla alapján a számlában foglalt teljesítési határidőn belül.
8. A biztosítási szerződés(ek) létrehozásáért, annak folyamatos fenntartásáért, a biztosítási díj(ak) előírás szerinti megfizetéséért valamint a biztosítási jogviszonyban foglaltak betartásáért a Lízingszerződés teljes futamideje alatt a Lízingbevevő felelős még akkor is, ha Lízingbeadó e szerződések megkötésénél közvetlenül, vagy megbízottja útján közreműködött.
9. Lízingbevevő köteles gondoskodni arról, illetve ill. biztosítani azt, hogy az általa kötött biztosítási szerződés(ek) legalább az alábbi minimális feltételeket tartalmazza, és köteles biztosítani, hogy a biztosítás teljes fennállása alatt a biztosítási szerződés(ek) az alábbi kritériumoknak maradéktalanul megfeleljen(ek):
a) A biztosítási szerződés kockázatviselésének a kezdete az Átadás-átvételi Jegyzőkönyv aláírásának napja, de legkésőbb az az időpont, amikor a kárveszély Lízingbevevőre átszáll.
b) A biztosítási szerződés alanyai: - A biztosító részvénytársaság (a biztosító egyesület kizáró feltétel), a továbbiakban: "Biztosítótársaság". - A megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban a LízingbevevőLízingbeadó vagy a Lízingbevevő szerepel, míg biztosítotti vagy társbiztosítotti pozícióban azzal a Lízingbeadó szerepel azzalmegkötéssel, hogy szabály szerint a biztosítási díjak megfizetésére vonatkozó kötelezettség a Lízingbevevőt terheli, azonban e rendelkezéstől Lízingbeadó írásbeli nyilatkozattal eltérhet, és a díjak megfizetését akár a teljes Lízingszerződés tartamára, akár annak egy részére átvállalhatja. - A tulajdonosként minden esetben a Lízingbeadót kell megjelölni. - A biztosítási szerződés kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával módosítható vagy szüntethető meg.
c) A Lízingszerződésbe beépített biztosítás(ok) - biztosítások vonatkozásában -, amikor a biztosítási díj a lízingdíjba lízingszerződés kalkulációjába beépítésre kerül - a Lízingbeadó közvetlen díjfizetési kötelezettségét eredményezi(k) eredményezi a biztosító irányába. Az így megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban mindig a Lízingbeadó szerepel. - A biztosított minden esetben a Lízingbeadó. - A tulajdonosként minden esetben Lízingbeadót kell megjelölni.
c) A biztosítási szerződés kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával módosítható vagy szüntethető meg.
10. Bármely biztosítási esemény esetén kifizetésre kizárólag Lízingbeadó javára kerülhet sor, ettől eltérés kizárólag Lízingbeadó előzetes írásbeli jóváhagyásával lehetséges. Lízingbeadó esetenként jogosult meghatározni, hogy a Biztosítótársaság ne neki, hanem valamely harmadik személy javára teljesítsen.
Appears in 3 contracts
Samples: Financial Leasing Agreement, Nyíltvégű Pénzügyi Lízing, Nyíltvégű Pénzügyi Lízing
A Lízingtárgy biztosítása. 1. Lízingbevevő köteles a Lízingszerződés hatálybalépését követő három (3) napon belül a Lízingtárgyra és/vagy a Lízingtárgy üzemeltetésére vonatkozó kockázatokra, a jogszabályon alapuló szerződéskötési kötelezettségen túl (pl. gépjármű üzembentartók kötelező felelősségbiztosítása) a Lízingbeadó érdekeinek teljes körű megóvására alkalmas, a lízingtárgy jellegétől függően teljes körű CASCO vagy vagyonbiztosítási szerződést kötni, kivéve ha ezen biztosítási szerződést a Lízigbeadó köti meg (beépített biztosítású lízing konstrukció), valamint a Lízingtárgyra vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés(eke)t is kötni. A vagyonbiztosítási és CASCO biztosítási szerződésnek fedezetet kell nyújtania elemi károkra, lopásra és töréskárra, a Lízingtárgyra és annak valamennyi tartozékára vonatkozóan is. Amennyiben a biztosító a Lízingtárgyra vonatkozóan megkötött biztosítási szerződés hatályba lépését, a kockázatviselését vagy a biztosítási szerződés fenntartását feltételhez köti - így különösen, de nem kizárólagosan: riasztó vagy egyéb védelmi berendezés beszerelése, stb. - úgy ennek teljesítése kizárólag a Lízingbevevő kötelezettsége. E feltételeket a Lízingbevevő saját költségén köteles teljesíteni, és köteles ezt Lízingbeadó felé igazolni.
2. A Lízingbevevőnek a lízing tárgyára az alábbi érvényes biztosításokkal kell rendelkeznie: - forgalmi engedély köteles gépjármű lízingtárgy esetén jogszabály által előírt kötelező gépjármű felelősségbiztosítással, valamint elemi-, lopás- és törés kockázatokra szólókockázatokra, valamint a jármű jellegétől függően munkavégzés közben bekövetkező károkra kiterjedő kiegészítő biztosításra szóló, maximum 20%, de legfeljebb 200.000,- Ft 200.000,-Ft önrészesedésű, a Lízingtárgy Lízingbevevő által közölt használatától függően kizárólag Magyarország, vagy Magyarország, egész Európa és Törökország teljes területére - a fuvariránytól függően a FÁK országokra is - érvényes területi hatályú CASCO biztosítással; - gép, berendezés lízingtárgy esetén teljes körű (all risk), elemi kárra és lopáskockázatokra szóló, kizárólag Magyarországra érvényes területi hatályú vagyonbiztosítással, nem forgalmi engedély-engedély- köteles jármű esetén (önjáró és vontatott egyaránt) vagy forgalmi engedély köteles jármű, de egyéb okból CASCO biztosítás nem köthető rá, az előzőeken túl túl, töréskárra is érvényes vagyonbiztosítással.
3. A Lízingbevevő a biztosítás(oka)t a Lízingbeadó vagy megbízottja által ajánlott biztosító társaságtól eltérő biztosító társaságnál, egyénileg társaságnál is megkötheti, ha a biztosító társaság írásban vállalja, hogy a biztosítási díj nem fizetése esetén a Lízingbeadót írásban értesíti a nemfizetés tényéről, a kiegyenlítetlen biztosítási díjakról, valamint arról, ha a biztosítási szerződés biztosító általi felmondására okot adó körülmény merült fel, illetve ha a biztosítási szerződést a Lízingbevevő kívánja megszüntetni, és hogy a biztosítási szerződést az értesítés Lízingbeadó által történő kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül nem szünteti meg, lehetőséget biztosítva ezzel a Lízingbeadónak a biztosítási díj utólagos kiegyenlítésére.
4. A Lízingbevevő a biztosító társaság a fenti 3. pontban hivatkozott, a biztosító társaság hivatkozott írásbeli nyilatkozatát a Lízingbeadónak köteles benyújtani. A Lízingbeadó fenntartja a jogot, hogy a Biztosítás módosítását írja elő abban az esetben, ha az megítélése szerint a Lízingbevevő által megkötött biztosítás a részére kedvezőtlen feltételeket tartalmaz.
5. A Lízingbevevő kötelezettséget vállal arra, hogy az általa választott biztosító társaságnál a biztosítás(oka)t a Lízingszerződésben foglaltak szerint köti meg, s a biztosítás(ok) egy példányát a lízingtárgy átadás-átvételéről készült jegyzőkönyv Lízingbeadó részére történő megküldésével egyidejűleg a Lízingbeadó részére megküldi, valamint a rendszeres díjbefizetéseinek teljesítéséről a Lízingbeadót értesíti. Amennyiben új biztosítási szerződés megkötése válik szükségessé, és ennek megtörténte előtt Lízingbeadó a Lízingszerződésben foglaltaktól eltérő biztosítási feltételeket határoz meg, és erről a Lízingbevevőt értesíti, úgy a Lízingbevevő az új biztosítási szerződést az értesítésben foglaltak szerint köteles megkötni.
65. Lízingbevevő köteles a Lízingbeadót - mint a biztosítás (társ)biztosítottját - feltüntető biztosítási szerződés(ek) másolatát a folyósítást megelőzően megküldeni Lízingbeadónak. A Lízingbevevő felelősséggel tartozik azért, hogy a biztosítási szerződés másolati példánya mindenben megegyezzen az eredeti biztosítási szerződéssel.
76. A Lízingbevevő kötelezi magát arra, hogy a Lízingbeadó által meghatározott, a lízing tárgyára megkötött biztosítások első, és a biztosítási szerződésben meghatározott időszakonként esedékes díjait a Lízingszerződés hatályban léte alatt maradéktalanul megfizeti a biztosító társaság által kiállított számla alapján a számlában foglalt teljesítési határidőn belül.
87. A biztosítási szerződés(ek) létrehozásáért, annak folyamatos fenntartásáért, a biztosítási díj(ak) előírás szerinti megfizetéséért valamint a biztosítási jogviszonyban foglaltak betartásáért a Lízingszerződés teljes futamideje alatt Lízingbevevő a Lízingbevevő felelős még akkor is, ha Lízingbeadó e szerződések megkötésénél közvetlenül, vagy megbízottja útján közreműködött.
98. Lízingbevevő köteles gondoskodni arról, illetve biztosítani azt, hogy az általa kötött biztosítási szerződés(ek) legalább az alábbi minimális feltételeket tartalmazza, és köteles biztosítani, hogy a biztosítás teljes fennállása alatt a biztosítási szerződés(ek) az alábbi kritériumoknak maradéktalanul megfeleljen(ek):
a) A biztosítási szerződés kockázatviselésének a kezdete az Átadás-átvételi Jegyzőkönyv aláírásának napja, de legkésőbb az az időpont, amikor a kárveszély Lízingbevevőre átszáll.
b) A biztosítási szerződés alanyai: - A biztosító részvénytársaság (a biztosító egyesület kizáró feltétel), a továbbiakban: "Biztosítótársaság". - A megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban a Lízingbevevő, míg biztosítotti vagy társbiztosítotti pozícióban a Lízingbeadó szerepel azzal, hogy a biztosítási díjak megfizetésére vonatkozó kötelezettség a Lízingbevevőt terheli. - A tulajdonosként minden esetben a Lízingbeadót kell megjelölni. - A biztosítási szerződés kizárólag a Lízingbeadó előzetes írásbeli hozzájárulásával módosítható vagy szüntethető meg.
c) A Lízingszerződésbe beépített biztosítás(ok) - biztosítások vonatkozásában -, amikor a biztosítási díj a lízingdíjba beépítésre kerül - a Lízingbeadó közvetlen díjfizetési kötelezettségét eredményezi(k) eredményezi a biztosító irányába. Az így megkötésre kerülő biztosítási szerződésben a szerződői pozícióban mindig a Lízingbeadó szerepel. A biztosított minden esetben a Lízingbeadó.
109. Bármely biztosítási esemény esetén kifizetésre kizárólag Lízingbeadó javára kerülhet sor, ettől eltérés kizárólag Lízingbeadó előzetes írásbeli jóváhagyásával lehetséges. Lízingbeadó esetenként jogosult meghatározni, hogy a Biztosítótársaság ne neki, hanem valamely harmadik személy javára teljesítsen.
Appears in 1 contract
Samples: Nyíltvégű Pénzügyi Lízing