A módosítás fogalma mintaszakaszok

A módosítás fogalma. A földgáz-kereskedelmi szerződés módosításának minősül az a változás, amely a felek jogainak és/vagy kötelezettségeinek változását eredményezi. Ebből következően nem minősül a földgáz-kereskedelmi szerződés módosításának:
A módosítás fogalma. A Szerződés módosításának minősül az a változás, amely a felek jogainak és/vagy kötelezettségeinek változását eredményezi. Nem minősülnek a Szerződés módosításának az 5.6. alfejezetben felsoroltak, valamint az olyan adatváltozás, amely a Szerződésben foglalt személyes, illetve céges azonosító adatokat, illetve a szerződéses kötelezettségek teljesítését biztosító adatokat érinti, különösen, de nem kizárólagosan a felek neve, címe, faxszáma, e-mail címe, bankszámlaszáma, a képviseletre jogosult személyek, a szerződéskötés és a teljesítés során eljáró szervezeti egység megnevezése, a kapcsolattartó személyek adatai tekintetében a Szerződés által szabályozott jogviszonyra vonatkozó érdemi rendelkezések érintése nélkül. Az ilyen jellegű adatváltozásokról a Felhasználó a változás bekövetkezését követő 15 napon belül tájékoztatja a Kereskedőt az Üzletszabályzat 12.2.3. alfejezete szerint, míg a Kereskedő a honlapján tájékoztatja a Felhasználókat a változás bekövetkezését követő 10 napon belül. A Felhasználó a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával a Kereskedőnek okozott károkért korlátlanul felel, és az értesítések, illetve jognyilatkozatok emiatti meg nem érkezésére tekintettel az értesítésekről, illetve jognyilatkozatokról való tudomásszerzést nem vitathatja, és kártérítési vagy egyéb igényt a Kereskedővel szemben nem érvényesíthet.
A módosítás fogalma. A villamos energia adásvételi szerződés módosításának minősül az a változás, amely a felek jogainak és/vagy kötelezettségeinek változását eredményezi. Nem minősül villamos energia adásvételi szerződés módosításának a jelen Üzletszabályzat II./2.5. pontjában felsoroltak, valamint az olyan adatváltozás, amely a villamos energia adásvételi szerződésben foglalt személyes, illetve céges azonosító adatokat, illetve a szerződéses kötelezettségek teljesítését biztosító adatokat érinti különösen, de nem kizárólagosan a felek neve, címe, fax száma, e-mail címe, bankszámlaszáma, a képviseletre jogosult személyek, a szerződéskötés és a teljesítés során eljáró szervezeti egység megnevezése, a kapcsolattartó személyek adatai tekintetében a villamos energia adásvételi szerződés által szabályozott jogviszonyra vonatkozó érdemi rendelkezések érintése nélkül. Az ilyen jellegű adatváltozásokról a felhasználó a változás bekövetkezését követő 15 napon belül tájékoztatja a Kereskedőt a X./2.2 pont szerint, míg a Kereskedő a holnapján tájékoztatja a felhasználókat a változás bekövetkezését követő 10 napon belül. A felhasználó a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával a Kereskedőnek okozott károkért korlátlanul felel, és az értesítések, illetve jognyilatkozatok emiatti meg nem érkezésére tekintettel az értesítésekről, illetve jognyilatkozatokról való tudomásszerzést nem vitathatja, és kártérítési vagy egyéb igényt a Kereskedővel szemben nem érvényesíthet.

Related to A módosítás fogalma

  • A kötbér meghatározása, mértéke és módjai 7.5.1. A Szolgáltató által fizetendő kötbér esetei meghatározását és megfizetése módját a 6.2.5.- 6.2.6. pontja tartalmazza.

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • A módosítások ismertetése A módosítás dátuma: 2021/11/08 (éééé/hh/nn) A módosítások jellege és mértéke (a szerződés esetleges korábbi módosításainak feltüntetésével együtt): Az alapszerződés IV.1. pontjának eredeti tartalma:

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Xxxxxxxx figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

  • Fogalom meghatározások A Szerződésben a következő kifejezéseket az alábbiak szerint kell értelmezni:

  • A személyes adatok tárolásának időtartama és módja 2.1. Az 1.1. pont szerinti adatok az előfizetői szerződésből eredő igények Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig kezelhetők, kivéve, ha más törvény az adatkezelésre eltérő határidőt ír elő. A szolgáltató az 1.1. pont szerinti adatokat tartalmazó, a rendszerében keletkezett fájlokat (CDR) az annak alapján kiállított számlára vonatkozó, a 143. § (2) bekezdése szerinti elévülést követő 1 év után, 30 napon belül törölni köteles. Külön törvény ilyen előírása esetén a szolgáltató az adatokat csak e külön törvény előírása szerinti célból kezelheti, az Eht. szerinti adatkezelést a fentiek szerint haladéktalanul meg kell szüntetnie. Az Igénylő 1.1. pont szerinti adatait a Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését követően az Előfizetők adataira vonatkozó szabályok szerint kezeli, az előfizetői szerződés megkötésének végleges elmaradása esetén pedig nyilvántartásából törli.

  • Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával? Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.

  • Tiltakozáshoz való jog Amennyiben a biztosító jogos érdek alapján kezeli az érintett személyes adatát, az érintett jogosult arra, hogy tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, csak az általános adatvédelmi rende- letben meghatározott kivételes esetben.