A panaszok káresemények bejelentése. Az utas, illetve a Szolgáltató bármely, a személyszállításhoz kapcsolódó más szolgáltatását igénybe vevő személy a szolgáltatásokkal kapcsolatos javaslatait, észrevételeit, sérelmeit, panaszait, illetve elszenvedett kárát (továbbiakban együtt: panasz) a Szolgáltatónak bejelentheti és kérheti a kifogásolt esemény vagy magatartás kivizsgálását, illetve javaslatainak elbírálását. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt szolgáltató azonosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, megtörténtének helyét, idejét, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. Amennyiben az utas panaszt kíván benyújtani, azt a menetrend szerinti járat igénybevételét vagy annak meghiúsulását követő három hónapon belül kell megtennie. Az utas panaszát, kárigényét a következő helyeken és címeken, valamint elérhetőségeken jelentheti be: Megnevezés: Weekendbus Zrt. Cím: 0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx xx 000. Rendelkezésre állási (nyitvatartási) idő: H-P 07:00 – 16:00 Telefonszám: 06 -1 /20/30/000-00-00 Fax: 06 -1 /000-00-00 E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxx.xx - A panaszok bejelenthetők szóban (személyesen vagy telefonon) vagy írásban (levélben, faxon vagy e-mailen). Kárigény bejelentést a Szolgáltató csak írásban fogad el. - A szóbeli panaszokat a Szolgáltató azonnal megvizsgálja és szükség, illetve lehetőség szerint orvosolja. Olyan esetben, amikor - a panaszos a szóbeli bejelentésre tett vizsgálattal, annak kezelésével és eredményével nem ért egyet, az intézkedést nem fogadja el, - az azonnali vizsgálatra nincs lehetőség, - más jelen lévők a bejelentő állításával ellentéteset, illetve valamely esemény lefolyásáról mást állítanak, vagy - a bejelentés tartalmával ellentétes tények a helyszínen azonnal megállapíthatóak, a bejelentést, az azzal kapcsolatban végzett azonnali vizsgálatot és annak a bejelentő által el nem fogadott eredményét, illetve a bejelentéssel ellentétes állításokat, tényeket a Szolgáltató jegyzőkönyvbe foglalja és valamennyi érintettel – továbbá lehetőleg tanúkkal – aláíratja és feljegyzi nevüket, lakcímüket. A jegyzőkönyv egy másolati példányát a bejelentőnek kell átadni.
Appears in 2 contracts
Samples: Üzletszabályzat, Üzletszabályzat
A panaszok káresemények bejelentése. 1.1 Az utas, illetve a Szolgáltató bármely, a személyszállításhoz kapcsolódó más szolgáltatását igénybe vevő személy a szolgáltatásokkal kapcsolatos javaslatait, észrevételeit, sérelmeit, panaszait, illetve elszenvedett kárát (továbbiakban együtt: panasz) a Szolgáltatónak bejelentheti és kérheti a kifogásolt esemény vagy magatartás kivizsgálását, illetve javaslatainak elbírálását. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt szolgáltató azonosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, megtörténtének helyét, idejét, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. Amennyiben az utas panaszt kíván benyújtani, azt a menetrend szerinti járat igénybevételét vagy annak meghiúsulását követő három hónapon belül kell megtennie. A szóbeli panaszról minden esetben (a panasz azonnali kezelése, valamint személyes és telefonos bejelentés esetén is) sor kerül jegyzőkönyv felvételére. Minden esetben szükséges írásbeli tájékoztatást is nyújtani a panasztevő részére, kivéve azt az esetet, ha a panasztevő úgy nyilatkozik, hogy arra a panasz azonnali kezelése miatt nem tart igényt. Az utas panaszát, kárigényét a következő helyeken és címeken, valamint elérhetőségeken jelentheti be: Megnevezés: Weekendbus Zrt-az 1. Cím: 0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx xx 000számú mellékletben felsorolt elérhetőségeken telefonon vagy írásban, a xxx.xxxxx-xxxxx.xx oldalon található kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. Rendelkezésre állási (nyitvatartási) idő: H-P 07:00 – 16:00 Telefonszám: 06 -1 /20/30/000-00-00 Fax: 06 -1 /000-00-00 E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxx.xx - A panaszok bejelenthetők szóban (személyesen vagy telefonon) vagy írásban (levélben, faxon vagy e-mailenemailen). Kárigény bejelentést a Szolgáltató csak írásban fogad el. - A szóbeli panaszokat a Szolgáltató azonnal megvizsgálja és szükség, illetve lehetőség szerint orvosolja. Olyan esetben, amikor - a amikora panaszos a szóbeli bejelentésre tett vizsgálattal, annak kezelésével és eredményével nem ért egyet, az intézkedést nem fogadja el, - az azonnali vizsgálatra nincs lehetőség, - más jelen lévők a bejelentő állításával ellentéteset, illetve valamely esemény lefolyásáról mást állítanak, vagy - a bejelentés tartalmával ellentétes tények a helyszínen azonnal megállapíthatóak, a bejelentést, az azzal kapcsolatban végzett azonnali vizsgálatot és annak a bejelentő által el nem fogadott eredményét, illetve a bejelentéssel ellentétes állításokat, tényeket a Szolgáltató jegyzőkönyvbe foglalja és valamennyi érintettel – továbbá lehetőleg tanúkkal – aláíratja és feljegyzi nevüket, lakcímüket. A jegyzőkönyv egy másolati példányát a bejelentőnek kell átadni.
Appears in 1 contract
Samples: Business Regulations
A panaszok káresemények bejelentése. Az utas, illetve a Szolgáltató bármely, a személyszállításhoz kapcsolódó más szolgáltatását igénybe vevő személy a szolgáltatásokkal kapcsolatos javaslatait, észrevételeit, sérelmeit, panaszait, illetve elszenvedett kárát (továbbiakban együtt: panasz) a Szolgáltatónak bejelentheti és kérheti a kifogásolt esemény vagy magatartás kivizsgálását, illetve javaslatainak elbírálását. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehető, amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt szolgáltató azonosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, megtörténtének helyét, idejét, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. Amennyiben az utas panaszt kíván benyújtani, azt a menetrend szerinti járat igénybevételét vagy annak meghiúsulását követő három hónapon belül kell megtennie. Az utas panaszát, kárigényét a következő helyeken és címeken, valamint elérhetőségeken jelentheti be: Megnevezés: Weekendbus Zrt. Cím: 0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx xx 000. Rendelkezésre állási (nyitvatartási) idő: H-P 07:00 – 16:00 Telefonszám: 06 -1 /20/30/000– 1 /20 / 30/ 000-00-00 Fax: 06 -1 /000-00-00 – 1 / 260 – 71 -54 E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxx.xx - A panaszok bejelenthetők szóban (személyesen vagy telefonon) vagy írásban (levélben, faxon vagy e-mailen). Kárigény bejelentést a Szolgáltató csak írásban fogad el. - A szóbeli panaszokat a Szolgáltató azonnal megvizsgálja és szükség, illetve lehetőség szerint orvosolja. Olyan esetben, amikor - a panaszos a szóbeli bejelentésre tett vizsgálattal, annak kezelésével és eredményével nem ért egyet, az intézkedést nem fogadja el, - az azonnali vizsgálatra nincs lehetőség, - más jelen lévők a bejelentő állításával ellentéteset, illetve valamely esemény lefolyásáról mást állítanak, vagy - a bejelentés tartalmával ellentétes tények a helyszínen azonnal megállapíthatóak, a bejelentést, az azzal kapcsolatban végzett azonnali vizsgálatot és annak a bejelentő által el nem fogadott eredményét, illetve a bejelentéssel ellentétes állításokat, tényeket a Szolgáltató jegyzőkönyvbe foglalja és valamennyi érintettel – továbbá lehetőleg tanúkkal – aláíratja és feljegyzi nevüket, lakcímüket. A jegyzőkönyv egy másolati példányát a bejelentőnek kell átadni.
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
A panaszok káresemények bejelentése. 1. Az utas, illetve a Szolgáltató bármely, a személyszállításhoz kapcsolódó más szolgáltatását igénybe vevő vev személy a szolgáltatásokkal kapcsolatos javaslatait, észrevételeit, sérelmeit, panaszait, illetve elszenvedett kárát (továbbiakban együtt: panasz) a Szolgáltatónak bejelentheti és kérheti a kifogásolt esemény vagy magatartás kivizsgálását, illetve javaslatainak elbírálását. Panasz olyan beadvány benyújtásával tehetőtehet , amely tartalmazza a panaszos és a panaszolt szolgáltató azonosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, megtörténtének helyét, idejét, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat. Amennyiben az utas panaszt kíván benyújtani, azt a menetrend szerinti járat igénybevételét vagy annak meghiúsulását követő követ három hónapon belül kell megtennie.
2. Az utas panaszát, kárigényét a következő 2. sz. mellékletben meghatározott helyeken és címeken, valamint elérhetőségeken elérhet ségeken jelentheti be: Megnevezés: Weekendbus Zrt. Cím: 0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx xx 000A Szolgáltató az autóbusz-állomásokon és más utasforgalmi szolgáltatási helyein, valamint az autóbuszokon tájékoztatja az utasokat a székhelyér l, a panaszügyintézés helyér l és elérhet xxxxxx x.
3. Rendelkezésre állási (nyitvatartási) idő: H-P 07:00 – 16:00 Telefonszám: 06 -1 /20/30/000-00-00 Fax: 06 -1 /000-00-00 E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxx.xx - A panaszok bejelenthetők szóban (személyesen vagy telefonon) vagy írásban (levélben, faxon vagy e-mailen). Kárigény bejelentést a Szolgáltató csak írásban fogad el. - A szóbeli panaszokat a Szolgáltató azonnal megvizsgálja és szükség, illetve lehetőség lehet ség szerint orvosolja. Olyan esetben, amikor - a panaszos a szóbeli bejelentésre tett vizsgálattal, annak kezelésével és eredményével nem ért egyet, az intézkedést nem fogadja el, - az azonnali vizsgálatra nincs lehetőséglehet ség, - más jelen lévők lév k a bejelentő bejelent állításával ellentéteset, illetve valamely esemény lefolyásáról mást állítanak, vagy - a bejelentés tartalmával ellentétes tények a helyszínen azonnal megállapíthatóak, a bejelentést, az azzal kapcsolatban végzett azonnali vizsgálatot és annak a bejelentő bejelent által el nem fogadott eredményét, illetve a bejelentéssel ellentétes állításokat, tényeket a Szolgáltató jegyzőkönyvbe jegyz könyvbe foglalja és valamennyi érintettel – továbbá lehetőleg lehet leg tanúkkal – aláíratja és feljegyzi nevüket, lakcímüket. A jegyzőkönyv jegyz könyv egy másolati példányát a bejelentőnek bejelent nek kell átadni. Amennyiben a megtett szóbeli bejelentésre tett vizsgálattal a bejelent nem ért egyet vagy az azonnali vizsgálatra nincs lehet ség, a bejelentést a Szolgáltató írásban rögzíti.
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat