A problémák kezelése mintaszakaszok

A problémák kezelése. Még a legjobban menedzselt szerződés is néha problémákba ütközhet a teljesítési szakaszban. Ha ezek a TFK-kikötésekkel kapcsolatosak, célszerű, ha rendelkezésre áll néhány eszköz a probléma megoldására. Míg a szerződéses szankciókra és a jogorvoslatokra vonatkozó pontos szabályok joghatóságonként eltérnek, az alapelvek hasonlóak. Először is biztosítson lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyen fel a vállalkozónak, és hogy ő meghatározott időn belül válaszolhasson ezekre. Ez a határidő a probléma súlyosságától függően változhat, például a szerződés teljesítése során alkalmazott illegális munkaerővel kapcsolatos bejelentés esetén egy vagy két napon belüli válaszra lehet szükség, míg az alvállalkozók telephelyeit tartalmazó online adatbázissal kapcsolatos problémák megoldása tovább tarthat. Bár nem tud előre jelezni minden lehetséges problémát, próbálja meg végiggondolni az elképzelhető főbb forgatókönyveket és ennek megfelelően dolgozzon ki záradékokat. Ha egy probléma nem oldódik meg a meghatározott határidőn belül, akkor azt tovább kell vinni vagy a vezetés magasabb szintjére, a szerződést irányító testülethez vagy egy objektív harmadik fél, például egy közvetítő elé. A problémák ilyen szintű megoldásának elmulasztása konkrét szankciókhoz vezethet, például pénzügyi büntetésekhez, a szerződés lerövidítéséhez vagy akár felmondáshoz. A közbeszerzési irányelvek előírják, hogy a közbeszerzők számára lehetővé kell tenni a közbeszerzési szerződés felmondását, ha kiderül, hogy a szerződés odaítélésekor a vállalkozó valamelyik kötelező kizáró ok hatálya alatt állt (144). Ezt kiterjesztheti más társadalmi kikötések megsértésére is, és lehetővé teheti a szerződés átruházását egy másik minősített ajánlattevőre vagy felhatalmazhatja a közbeszerzőt arra, hogy „beugorjon”, és közvetlenül kezelje az alvállalkozásokat (145). Az ilyen záradékok nem akadályozhatják meg Önt abban, hogy a nemzeti jog szerint rendelkezésre álló más jogorvoslati lehetőségekkel éljen.‌

Related to A problémák kezelése

  • Mikor és hogyan kell fizetnem? A biztosítás díját a Biztosítási szerződés megkötésével egy időben és egy összegben kell megfizetni.

  • Kamat-, díj-, költség fizetések teljesítése a Hitelszerződésben meghatározott kamat, költség és egyéb díjak megfizetése – eltérő megállapodás hiányában – az Adós Hitelszerződés megkötésekor adott felhatalmazása alapján oly módon történik, hogy azok esedékes összegével a Hitelintézet az Adós nála vezetett fizetési számláját az esedékesség napján megterheli. Amennyiben a hiteldíj esedékessége munkaszüneti napra esik, úgy az esedékesség napja az ezt követő első munkanap.

  • Az előfizetői szolgáltatás tartalma 18 3.1. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás leírása 18 3.2. A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe 21 3.3. A segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférésre, a segélyhívó szolgáltatások használatára, valamint a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférésre, és az információk felhasználására vonatkozó leírás 21 3.4. Tájékoztatás arról, hogy a szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e 21 3.5. A szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye 21

  • Előfizetési díj (Internet-hozzáférési szolgáltatás előfizetési díja) A havi előfizetési díj olyan díj, amelyet az előfizetői szerződés alapján havonta (illetve a számlázási gyakoriságnak megfelelő gyakorisággal és arányos mértékben) számít fel a Szolgáltató a szolgáltatásnak az előfizetői hozzáférési ponton keresztül történő nyújtásáért és a rendszer üzemeltetéséért, karbantartásáért valamint hibaelhárításáért. A havi előfizetési díj mértéke előfizetői kategóriánként (egyéni és üzleti/intézményi), fejállomási területenként, szolgáltatott csomagonként és a hálózat műszaki állapota szerint különbözhet. Az előfizetési díjak alapjául szolgáló csomagtartalmakat, az Előfizetők által fizetendő előfizetési díjakat a jelen ÁSZF 4. számú melléklete tartalmazza.

  • Az Előfizetői panaszok kezelése (1) Előfizetői bejelentés az előfizetői panasz és a hibabejelentés. (2) Előfizetői panasz az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és nem minősül hibabejelentésnek. (3) Az Szolgáltató köteles az Előfizetőt az ügyfélszolgálatán közzétéve, internetes honlapján, valamint az Egyedi előfizetői szerződésben tájékoztatni arról, hogy az a.) előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentéseket, panaszokat milyen feltételek szerint teheti meg a Szolgáltatónál, az egyes fogyasztóvédelmi szerveknél, illetve illetékes hatóságoknál, b.) Ügyfélszolgálatához érkező egyes panaszokat mennyi időn belül fogja kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről mennyi időn belül értesíti az Előfizetőt, c.) előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az Előfizető mely fogyasztóvédelmi szervekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat. (4) Ha az Előfizetőnek az előfizetői szerződéssel vagy az előfizetői jogviszonnyal kapcsolatos reklamációja van, az ügyfélszolgálathoz kell fordulnia. A reklamációt a jelen ÁSZF 1.2 pontjában megadott valamennyi ügyfélszolgálati elérhetőségen meg lehet tenni. Az eljáró szervezeti egység a reklamációt 30 napon belül kivizsgálja, és ennek eredményéről az Előfizetőt értesíti. (5) A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha az Előfizető a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, s annak egy másolati példányát az Előfizetőnek átadni. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát köteles az Előfizetőnek átadni, egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan a (4) bekezdésben írtak szerint köteles eljárni. (6) Az írásbeli panaszt a Szolgáltató harminc napon belül köteles írásban megválaszolni. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. (7) A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles az Előfizetőt írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti. Meg kell adni az illetékes hatóság, illetve a Szolgáltató székhelye szerinti békéltető testület levelezési címét. (8) Az Előfizető - amennyiben vitatja a Szolgáltatónak a hibás teljesítéssel kapcsolatos állásfoglalását - a hírközlési hatósághoz fordulhat annak figyelembe vételével, hogy a hírközlési hatóságnak díjvita elbírálására nincs hatásköre, arra az illetékes bíróság jogosult. (9) A Szolgáltató az Előfizetőre (illetve felhasználóra) vonatkozó, a panasz elintézéséhez szükséges és ahhoz kapcsolódó adatokat (beleértve a számlázási és forgalmazási jogviták elintézéséhez szükséges adatokat is) akkor bocsátja a hatóság rendelkezésére, ha az Előfizető az eljárásban ügyfélként vesz részt, és a hatóság a megkeresésében nyilatkozik az adatkérés jogalapjáról és céljáról.

  • Adatkezelés megnevezése és célja Adatkezelés jogalapja A kezelt adatok köre Adatok tárolásának időtartama Az ügyfél szerződésével kapcsolatos igényei- nek, kéréseinek, kifogásainak, a szerződéssel kapcsolatos kérdéseinek, észrevételeinek, beje- lentésének rendszerezése, a szerződésből eredő kárbejelentések, szolgáltatási igénybejelentések fogadása, illetve a telefonbeszélgetést köve- tően, a később benyújtott panaszok és jogviták esetén a szerződésre vonatkozó korábbi telefo- nos beszélgetések hangfelvétel alapján történő rekonstruálása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés teljesítése. Név, irányítószám, telefonszám, va- lamint a beazonosításhoz szükséges egyéb személyes adatok. A Biztosító a megkeresés eredmé- nyeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Ha a megkeresés eredmé- nyeként a Biztosító tudomására ju- tott adat a Biztosító jogos érdekei- nek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés fentebb meghatáro- zott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolat- ban indult eljárás befejezéséig. Az ügyfelek igényeire szabott egyedi, vagy új és meglévő termékeinek ismertetése, gazda- sági reklámok, hírlevelek küldése. GDPR 6. cikk (1) a) – az Érintett hoz- zájárulása. Név, cím, telefonszám, e-mail cím, Érintett meglévő szerződéseire vo- natkozó adatok (különösen szerző- dés típusa és díja), szerződés lejá- rata. Leiratkozásig, visszavonásig. Veszélyközösség érdekeinek megóvása érdeké- ben, a szolgáltatások jogszabálynak és szerző- désnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések meg- akadályozása céljából. GDPR 6. cikk (1) f) – a Biztosító jogos érdeke. A szerződés megkötéséhez szüksé- ges adatok kezelése. A biztosítási jogviszony fennállásá- nak idején, valamint azon időtartam alatt kezeli, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. Az elhunyt szerződő féllel, illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az Érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biz- tosítási szerződésben nevesített jogosult is gya- korolhatja. GDPR 6. cikk (1) bek. c) – jogi köte- lezettség teljesítése. A szerződéssel kapcsolatos adatok kezelése. Az örökösi jogviszonnyal kapcsolat- ban igény érvényesíthető, de leg- alább nyolc évig. Az egyes nyereményjátékokon, promóciókon történő részvétel esetén a játékszabályzatban külön tájékoztató kerül elhelyezésre az ott megvalósuló személyes ada- tok kezelésével kapcsolatban. A még nem véglegesített ajánlattal kapcsolatos adatkezelés. Az adatkezelés célja a szerződés- kötési folyamat lezárása és a szerződés megkö- tése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. Az Érintett által a szerződéskötéshez, nyomtatvány kitöltéséhez megadott személyes adatok, a biztosítási szer- ződés teljesítése során keletkező sze- mélyes adatok. A biztosítási szerző- dés teljesítése szempontjából rele- váns egészségügyi kockázatok meg- állapítását szolgáló, a Biztosított által átadott, vagy a Biztosított felhatal- mazása alapján harmadik személytől beszerzett egészségügyi adatok. A Biztosító kizárólag a biztosítási szer- ződés teljesítéséhez feltétlen szüksé- ges, a Biztosított egészségi állapo- tára vonatkozó adatokat kezeli („Egészségügyi adatkezelés”). GDPR 17. cikk (3) bek. E) pontja- jogi igény érvényesítése A biztosítási kockázatok felmérése és kezelése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötése és teljesítése. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt. A biztosítási szerződésre vonatkozó ajánlat el- utasítása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. A Biztosító a létre nem jött biztosí- tási szerződéssel kapcsolatos szemé- lyes adatokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsu- lásával kapcsolatban igény érvénye- síthető. Ebben a tekintetben az ada- tok megőrzésére a Ptk. elévülési sza- bályai az irányadók. A FATCA szabályozásban meghatározott köte- lezettségek (pl.: adattovábbítás) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- tése. A jogi kötelezettséget a FATCA szabályozás, így többek között a Magyarország Kormánya és az Ame- rikai Egyesült Államok Kormánya kö- zött a nemzetközi adóügyi megfele- lés előmozdításáról és a FATCA sza- bályozás végrehajtásáról szóló Meg- állapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény keletkezteti. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt, és a biztosítási jogvi- szony megszűnését követően a Biz- tosító igényérvényesítése esetén az igényérvényesítési határidő leteltéig kezeli az adatokat. A CRS szabályozásban meghatározott kötele- zettségek (pl.: adóilletőség megállapítása) tel- jesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a CRS szabályo- zás, így többek között a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illeté- kes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény, valamint az adó- és egyéb közterhekkel kapcso- latos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény ke- letkezteti. A Biztosító pénzmosás megelőzésével kapcso- latos kötelezettségei (pl.: az ügyfél-átvilágítási intézkedések) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a biztosítási jog- viszony, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelő- zéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény keletkezteti.

  • Európai uniós alapokra vonatkozó információk A beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos nem Projekt száma vagy hivatkozási száma:

  • Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette. 6.2.2. Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. 6.2.3. Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.4. pont tartalmazza.

  • Az előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) 6.3.1. A jelen ÁSZF vonatkozásában

  • Európai uniós alapokra vonatkozó információ A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos Nem