A szakaszillesztés szabályai mintaszakaszok

A szakaszillesztés szabályai. A megtett úttal arányos díjfizetési kötelezettség – az ÁSZF-ben meghatározott kivételektől eltekintve – egy adott útdíjköteles elemi útszakasz használatának megkezdésékor keletkezik. Az adatszolgáltatás megküldése kötelező abban az esetben, ha az adott Útszakaszon 50 méternél többet tett meg a Díjköteles Gépjármű a jelen 2.1. pont alpontjaiban meghatározott rendelkezések figyelembe vételével. A Bevallási Közreműködő, az Ügyfél és az Úthasználó minden tőle telhetőt köteles megtenni annak érdekében, hogy az Adatszolgáltatás a lehető leghamarabb, de abszolút időtúllépést megelőzően mindenképpen megtörténjen. Az abszolút időtúllépésen túl megküldött Adatszolgáltatás úthasználati jogosultságot nem keletkeztet, azt a NÚSZ nem fogadja be, átalány költségtérítést az alapján nem teljesít. Erre tekintettel, amennyiben az Ügyfél vagy az Úthasználó tudomással bír arról a körülményről, hogy a Gépjárművel a Fedélzeti Eszközről feltételezhetően abszolút időtúllépést megelőzően adatforgalmazás nem történhet (külföldi tartózkodás roaming kapcsolat nélkül vagy szerviz, stb.), akkor az Ügyfél, illetve az Úthasználó köteles ellenőrizni, hogy a Fedélzeti Eszközben tárolt, Adatszolgáltatáshoz szükséges valamennyi adat a Fedélzeti Eszköz kommunikációjában várható szünet előtt eljutott-e a Bevallási Közreműködőhöz, ellenkező esetben az Úthasználó köteles mindent tőle elvárhatót megtenni annak érdekében, hogy az adatok eljussanak a Bevallási Közreműködőhöz és így az UD Rendszerbe is. Amennyiben az adat beküldésének elmaradása a Közreműködőnek fel nem róható, a bírságért a Közreműködőnek helytállási kötelezettsége nincs az Ügyféllel szemben.
A szakaszillesztés szabályai. A megtett úttal arányos díjfizetési kötelezettség – az ÁSZF-ben meghatározott kivételektől eltekintve – egy adott útdíjköteles elemi útszakasz használatának megkezdésékor keletkezik. Az adatszolgáltatás megküldése kötelező abban az esetben, ha az adott Útszakaszon 50 méternél többet tett meg a Díjköteles Gépjármű a jelen 2.1. pont alpontjaiban meghatározott rendelkezések figyelembe vételével. A Bevallási Közreműködő, az Ügyfél és az Úthasználó minden tőle telhetőt köteles megtenni annak érdekében, hogy az Adatszolgáltatás a lehető leghamarabb, de abszolút időtúllépést megelőzően mindenképpen megtörténjen. Az abszolút időtúllépésen túl megküldött Adatszolgáltatás úthasználati jogosultságot nem keletkeztet, azt a NÚSZ nem fogadja be, átalány költségtérítést az alapján nem teljesít. Amennyiben az adat beküldésének elmaradása a Közreműködőnek fel nem róható, a bírságért a Közreműködőnek helytállási kötelezettsége nincs az Ügyféllel szemben.

Related to A szakaszillesztés szabályai

  • Szakasz a Szerződés Tárgya II.1)MEGHATÁROZÁS II.1.1)Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés Földgáz adásvételi szerződés. II.1.2)A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye Árubeszerzés Adásvétel A teljesítés helye Az ajánlatkérő és a vagyonkezelésébe tartozó cégeknek, a dokumentációban felsorolt felhasználási helyei. NUTS-kód HU101 II.1.3)A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

  • A Szolgáltató adatkezelésének szabályai 5.1. A Szolgáltatót a tudomására jutott személyes adatokkal kapcsolatosan titoktartási kötelezettség terheli, azok megismerését harmadik személy részére csak az érvényes jogszabályokban és jelen Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzatban meghatározottak szerint teheti lehetővé.

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • szakasz Az expozíció ellenőrzése/egyéni védelem

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) Hivatalos név: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Postai cím: Xxxxxxx xxxx 0. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1081 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Xxxxxx Xxxxxx Telefon: +00 00000000 E-mail: xxxxxxx@xxx.xx Fax: +00 00000000 Az ajánlatkérő általános címe (URL): xxx.xxx.xx A felhasználói oldal címe (URL):

  • Hibabejelentő szolgálat Hibabejelentő telefonszám: +00 00 0000 000 E-mailcíme: xxxxxxxxxxxx@x-xxx.xx Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000. E-mail: xxxx@xxxx.xx Postacím:1376 Budapest, Pf. 997. Fax: (+00 0) 000 0000 További ügyfélkapcsolati pontok: Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43. Telefon: (+36 52) 522 122 Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (+36 46) 555 500 Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53. Telefon: (+36 72) 508 800 Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (+36 99) 518 500 Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (+36 62) 568 300 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Média- és Hírközlési Biztos Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0. Postacím: 1433 Budapest, Pf. 198. Telefon: (+00 0) 000 0000 Fax: (+00 0) 000 0000 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Postacím: 1428 Budapest, PF: 20. Tel: (0)000-00-00, fax: 1/000-00-00 Zala Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Cím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Telefon: +00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxxx@xxx.xx 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Gazdasági Versenyhivatal 0000 Xxxxxxxx X, Xxxxxxxxx x. 5. (levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211.) Tel: (0) 000-0000 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól E-mail: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Keszthelyi Járási Bíróság Cím: 8360 Keszthely, Georgikon u. 16. Központi telefonszám: +36-83/515-400 Telefax: +36-83/515-429 E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xxxxxxx.xx 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1959. évi IV. törvény, 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Zala Megyei Békéltető Testület 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00. (92) 550-514 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről

  • Elektronikus szerződéskötés szabályai XXI.1. Elektronikus úton jön létre a biztosítási szerződés, ha a szerződő a biztosító által üzemeltetett elektronikus értékesítési felületek használatával, elektronikus úton teszi meg az ajánlatát. Elektronikus értékesítési felületek különösen a xxxxx://xxxxxxxx.xx weboldal, biztosításközvetítő közre- működésével tett ajánlat esetén a Tanácsadói Honlap.