A SZERZŐDÉS HATÁLYBALÉPÉSÉNEK FELTÉTELEI. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szerződés hatályával érintett Felhasználási helyeken a korábbi villamos energia adásvételi szerződése a Szerződés adott Felhasználási helyre vett hatálybalépési időpontjára – e szerződésekben kikötött - határozott időtartam leteltével megszűnik, ill. egyes Felhasználási helyeken azt a hatálybalépés napjára felmondás útján megszünteti, ekként a szerződések megszüntetésével a Felhasználó a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosítja az eredményes kereskedőváltás feltételeit. Felhasználó a megszűnő szerződések tekintetében a Vet. 47/C. § (3) bekezdésében biztosított bejelentési kötelezettségének eleget tesz, továbbá a felmondáshoz a Vet. 47/B. § (3) bekezdés b) pontja alapján meghatározott feltételeket teljesíti. A Szerződésben meghatározott Felhasználási helyeken a Szerződés hatálybalépésének feltétele, az eredményes kereskedőváltás végrehajtása és az adott Felhasználási helynek a Kereskedő mérlegkörébe való vétele a Szerződés 3.8. pontja szerint. Ennek megfelelően a Szerződés a kereskedőváltás feltételével lép hatályba. Ha a kereskedőváltásra az egyes Felhasználási helyeken esetlegesen a Szerződés 14.1. pontjában meghatározott hatálybalépési időpontot követően kerülne sor, úgy a Szerződés az adott felhasználási helyen a kereskedőváltást jelentő felfüggesztő feltétel teljesülésével – a kereskedőváltás időpontjában - lép hatályba. Felek ennek alapján megállapodnak abban, hogy a Szerződés hatálybalépése – a sikeres kereskedőváltás feltételéhez kötötten – történhet részlegesen is, a részleges hatálybalépést Felhasználási helyenként kell értelmezni. Felek a kereskedőváltás végrehajtásával összefüggésben – az eredményes kereskedőváltás időpontjának megfelelő – hatálybalépési időpontot a Szerződés 5.1.8. pontjának megfelelő adatszolgáltatás szerint határozzák meg Felhasználási helyenként külön-külön. Ha kereskedőváltás esetén – olyan esetben, amikor egyes Felhasználási helyeken a Felhasználó a korábbi villamos energia vásárlási szerződését felmondással szüntette meg - a 273/2007. (X.19.) Korm. rendelet („Vet. VHR”) 26. § (7) bekezdésében meghatározott körülmény miatt a Felhasználó korábbi villamos energia szerződése a Szerződés hatálybalépését követően is hatályban marad a kereskedőváltással kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséig, a Felhasználó a korábbi villamos energia adásvételi szerződés hatályának meghosszabbodásáról és megszűnéséről a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles írásban tájékoztatni a Kereskedőt, megjelölve a szerződés meghosszabbodással érintett Felhasználási helyekre vonatkozóan a jelen Szerződés hatályba lépésének időpontját (mely nem lehet korábbi, mint a korábbi szerződés megszűnését követő nap 00 óra 00 perce). A Szerződés hatálybalépésének és hatályának további feltételei az alábbiak: A Kereskedő a Szerződés teljesítéséhez szükséges érvényes és hatályos villamos energia-kereskedői működési engedéllyel rendelkezik, folyamatosan a Szerződés hatálya alatt. A Rendszerirányítóval jelen Szerződés teljesítéséhez alapul vett hatályos mérlegköri szerződés fennállta, mely alapján Kereskedő saját jogon mérlegkörfelelősként eljárhat, vagy amely szerint mérlegkörfelelőssel megkötött jogviszony alapján rendelkezik olyan joggal, hogy ő a mérlegkörfelelős helyett és nevében eljárva mérlegkör tagsági megállapodást köthet. A Felhasználó a Felhasználási hely(ek) vonatkozásában a Kereskedő mérlegköréhez, vagy a Kereskedő által képviselt mérlegkörhöz csatlakozik – a csatlakozásnak a Szerződés hatálybalépéséhez a hatálybalépéssel érintett Felhasználási helyekre ki kell terjednie – a jelen Szerződés mellékletét képező mérlegköri tagságra vonatkozó szerződés aláírásával és a mérlegköri tagságát a jelen Szerződés hatálya alatt fenntartja.
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Purchase Agreement
A SZERZŐDÉS HATÁLYBALÉPÉSÉNEK FELTÉTELEI. 6.1. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szerződés hatályával érintett Felhasználási helyeken a korábbi villamos energia adásvételi szerződése a Szerződés adott Felhasználási helyre vett hatálybalépési időpontjára – e szerződésekben kikötött - – határozott időtartam leteltével megszűnik, ill. egyes Felhasználási helyeken azt a hatálybalépés napjára felmondás útján megszünteti, ekként a szerződések megszüntetésével a Felhasználó a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosítja az eredményes kereskedőváltás feltételeit. Felhasználó a megszűnő szerződések tekintetében a Vet. 47/C. § (3) bekezdésében biztosított bejelentési kötelezettségének eleget tesz, továbbá a felmondáshoz a Vet. 47/B. § (3) bekezdés b) pontja alapján meghatározott feltételeket teljesíti. A Szerződésben meghatározott Felhasználási helyeken a Szerződés hatálybalépésének feltétele, az eredményes kereskedőváltás végrehajtása és az adott Felhasználási helynek a Kereskedő mérlegkörébe való vétele a Szerződés 3.8. pontja szerint. Ennek megfelelően a Szerződés a kereskedőváltás feltételével lép hatályba. Ha a kereskedőváltásra az egyes Felhasználási helyeken esetlegesen a Szerződés 14.1. pontjában meghatározott hatálybalépési időpontot követően kerülne sor, úgy a Szerződés az adott felhasználási helyen a kereskedőváltást jelentő felfüggesztő feltétel teljesülésével – a kereskedőváltás időpontjában - – lép hatályba. Felek ennek alapján megállapodnak abban, hogy a Szerződés hatálybalépése – a sikeres kereskedőváltás feltételéhez kötötten – történhet részlegesen is, a részleges hatálybalépést Felhasználási helyenként kell értelmezni. Felek a kereskedőváltás végrehajtásával összefüggésben – az eredményes kereskedőváltás időpontjának megfelelő – hatálybalépési időpontot a Szerződés 5.1.8. pontjának megfelelő adatszolgáltatás szerint határozzák meg Felhasználási helyenként külön-külön. Amennyiben a kereskedőváltás a szerződéssel érintett felhasználási helyek vonatkozásában nem valósul meg határidőben, úgy az a jelen szerződés 4.2. a) pontjában meghatározott Szerződött Villamos Energia Mennyiséget nem érinti.
6.2. Ha kereskedőváltás esetén – olyan esetben, amikor egyes Felhasználási helyeken a Felhasználó a korábbi villamos energia vásárlási szerződését felmondással szüntette meg - – a 273/2007. (X.19.) Korm. rendelet („Vet. VHR”) 26. § (7) bekezdésében meghatározott körülmény miatt a Felhasználó korábbi villamos energia szerződése a Szerződés hatálybalépését követően is hatályban marad a kereskedőváltással kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséig, a Felhasználó a korábbi villamos energia adásvételi szerződés hatályának meghosszabbodásáról és megszűnéséről a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles írásban tájékoztatni a Kereskedőt, megjelölve a szerződés meghosszabbodással érintett Felhasználási helyekre vonatkozóan a jelen Szerződés hatályba lépésének időpontját (mely nem lehet korábbi, mint a korábbi szerződés megszűnését követő nap 00 óra 00 perce).
6.3. A Szerződés hatálybalépésének és hatályának további feltételei az alábbiak: - A Kereskedő a Szerződés teljesítéséhez szükséges érvényes és hatályos villamos energia-kereskedői működési engedéllyel rendelkezik, folyamatosan a Szerződés hatálya alatt. - A Rendszerirányítóval jelen Szerződés teljesítéséhez alapul vett hatályos mérlegköri szerződés fennállta, mely alapján Kereskedő saját jogon mérlegkörfelelősként eljárhat, vagy amely szerint mérlegkörfelelőssel megkötött jogviszony alapján rendelkezik olyan joggal, hogy ő a mérlegkörfelelős helyett és nevében eljárva mérlegkör tagsági megállapodást köthet. - A Felhasználó a Felhasználási hely(ek) vonatkozásában a Kereskedő mérlegköréhez, vagy a Kereskedő által képviselt mérlegkörhöz csatlakozik – a csatlakozásnak a Szerződés hatálybalépéséhez a hatálybalépéssel érintett Felhasználási helyekre ki kell terjednie – a jelen Szerződés mellékletét képező mérlegköri tagságra vonatkozó szerződés aláírásával és a mérlegköri tagságát a jelen Szerződés hatálya alatt fenntartja.
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Purchase Agreement
A SZERZŐDÉS HATÁLYBALÉPÉSÉNEK FELTÉTELEI. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szerződés hatályával érintett Felhasználási helyeken a korábbi villamos energia adásvételi szerződése a Szerződés adott Felhasználási helyre vett hatálybalépési időpontjára – e szerződésekben kikötött - határozott időtartam leteltével megszűnik, ill. egyes Felhasználási helyeken azt a hatálybalépés napjára felmondás útján megszüntetimegszünteteti, ekként a szerződések megszüntetésével a Felhasználó a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosítja az eredményes kereskedőváltás feltételeit. Felhasználó a megszűnő szerződések tekintetében a Vet. 47/C. § (3) bekezdésében biztosított bejelentési kötelezettségének eleget tesz, továbbá a felmondáshoz a Vet. 47/B. § (3) bekezdés b) pontja alapján meghatározott feltételeket teljesíti. A Szerződésben meghatározott Felhasználási helyeken a Szerződés hatálybalépésének feltétele, az eredményes kereskedőváltás végrehajtása és az adott Felhasználási helynek a Kereskedő mérlegkörébe való vétele a Szerződés 3.84.8. pontja szerint. Ennek megfelelően a Szerződés a kereskedőváltás feltételével lép hatályba. Ha a kereskedőváltásra az egyes Felhasználási helyeken esetlegesen a Szerződés 14.115.1. pontjában meghatározott hatálybalépési időpontot követően kerülne sor, úgy a Szerződés az adott felhasználási helyen a kereskedőváltást jelentő felfüggesztő feltétel tétel teljesülésével – a kereskedőváltás időpontjában - lép hatályba. Felek ennek alapján megállapodnak abban, hogy a Szerződés hatálybalépése – a sikeres kereskedőváltás feltételéhez kötötten – történhet részlegesen is, a részleges hatálybalépést Felhasználási helyenként kell értelmezni. Felek a kereskedőváltás végrehajtásával összefüggésben – az eredményes kereskedőváltás időpontjának megfelelő – hatálybalépési időpontot a Szerződés 5.1.86.1.8. pontjának megfelelő adatszolgáltatás szerint határozzák meg Felhasználási helyenként külön-külön. Ha kereskedőváltás esetén – olyan esetben, amikor egyes Felhasználási helyeken a Felhasználó a korábbi villamos energia vásárlási szerződését felmondással szüntette meg - a 273/2007. (X.19.) Korm. rendelet („Vet. VHR”) 26. § (7) bekezdésében meghatározott körülmény miatt a Felhasználó korábbi villamos energia szerződése a Szerződés hatálybalépését követően is hatályban marad a kereskedőváltással kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséig, a Felhasználó a korábbi villamos energia adásvételi szerződés hatályának meghosszabbodásáról és megszűnéséről a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles írásban tájékoztatni a Kereskedőt, megjelölve a szerződés meghosszabbodással érintett Felhasználási helyekre vonatkozóan a jelen Szerződés hatályba lépésének időpontját (mely nem lehet korábbi, mint a korábbi szerződés megszűnését követő nap 00 óra 00 perce). A Szerződés hatálybalépésének és hatályának további feltételei az alábbiak: A Kereskedő a Szerződés teljesítéséhez szükséges érvényes és hatályos villamos energia-kereskedői működési engedéllyel rendelkezik, folyamatosan a Szerződés hatálya alatt. A Rendszerirányítóval jelen Szerződés teljesítéséhez alapul vett hatályos mérlegköri szerződés fennállta, mely alapján Kereskedő saját jogon mérlegkörfelelősként eljárhat, vagy amely szerint mérlegkörfelelőssel megkötött jogviszony alapján rendelkezik olyan joggal, hogy ő a mérlegkörfelelős helyett és nevében eljárva mérlegkör tagsági megállapodást köthet. A Felhasználó a Felhasználási hely(ek) vonatkozásában a Kereskedő mérlegköréhez, vagy a Kereskedő által képviselt mérlegkörhöz csatlakozik – a csatlakozásnak a Szerződés hatálybalépéséhez a hatálybalépéssel érintett Felhasználási helyekre ki kell terjednie – a jelen Szerződés mellékletét képező mérlegköri tagságra vonatkozó szerződés aláírásával és a mérlegköri tagságát a jelen Szerződés hatálya alatt fenntartja.
Appears in 1 contract
Samples: Teljes Ellátás Alapú Villamos Energia Adásvételi Szerződés
A SZERZŐDÉS HATÁLYBALÉPÉSÉNEK FELTÉTELEI. 7.1. A Felhasználó kijelenti, hogy a Szerződés hatályával érintett Felhasználási helyeken a korábbi Szerződést megelőzően kötött villamos energia adásvételi szerződése a Szerződés adott Felhasználási helyre vett hatálybalépési időpontjára – e szerződésekben kikötött - határozott időtartam leteltével hatálybalépésének időpontjában megszűnik, ill. egyes Felhasználási helyeken azt a hatálybalépés napjára felmondás útján megszünteti, ekként a szerződések megszüntetésével a Felhasználó a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosítja az eredményes kereskedőváltás feltételeit. Felhasználó a megszűnő megszűntetésre kerülő villamosenergia-vásárlási szerződések tekintetében a VetVET. 47/C. § (3) bekezdésében biztosított meghatározott bejelentési kötelezettségének eleget tesz, továbbá a felmondáshoz a Vet. 47/B. § (3) bekezdés b) pontja alapján meghatározott feltételeket teljesíti. A Szerződésben meghatározott Felhasználási helyeken a Szerződés hatálybalépésének feltétele, feltétele az eredményes kereskedőváltás végrehajtása és az adott Felhasználási helynek Helynek a Kereskedő mérlegkörébe való vétele a Szerződés 3.8. pontja szerint. Ennek megfelelően a Szerződés a kereskedőváltás feltételével lép hatályba. Ha a kereskedőváltásra az egyes Felhasználási helyeken esetlegesen a Szerződés 14.1. pontjában meghatározott hatálybalépési időpontot követően kerülne sor, úgy a Szerződés az adott felhasználási helyen a kereskedőváltást jelentő felfüggesztő feltétel teljesülésével – a kereskedőváltás időpontjában - lép hatályba. Felek ennek alapján megállapodnak abban, hogy a Szerződés hatálybalépése – a sikeres kereskedőváltás feltételéhez kötötten – történhet részlegesen is, a részleges hatálybalépést Felhasználási helyenként kell értelmezni. Felek a kereskedőváltás végrehajtásával összefüggésben – az eredményes kereskedőváltás időpontjának megfelelő – hatálybalépési időpontot a Szerződés 5.1.8. pontjának megfelelő adatszolgáltatás szerint határozzák meg Felhasználási helyenként külön-különvétele.
7.2. Ha kereskedőváltás esetén – olyan esetben, amikor egyes Felhasználási helyeken Helyeken a Felhasználó a korábbi villamos energia villamosenergia-vásárlási szerződését felmondással szüntette meg - – a 273/2007VET. (X.19.) KormVhr. rendelet („Vet. VHR”) 26. § (7) bekezdésében meghatározott körülmény miatt meghatározottak miatt, a Felhasználó korábbi villamos energia szerződése a Szerződés hatálybalépését követően is hatályban marad marad, a kereskedőváltással kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséig, a Felhasználó a korábbi villamos energia villamosenergia-adásvételi szerződés hatályának meghosszabbodásáról és megszűnéséről a tudomásszerzését követően haladéktalanul köteles írásban tájékoztatni a Kereskedőt, megjelölve a szerződés jelen Szerződés meghosszabbodással érintett Felhasználási helyekre vonatkozóan a jelen Szerződés hatályba lépésének Helyekre vonatkozó hatálybalépésének időpontját (mely nem lehet korábbi, mint a korábbi szerződés megszűnését követő nap 00 óra 00 perce).
7.3. A Szerződés hatálybalépésének (és hatályának további feltételei az alábbiakhatályban tartásának) együttes feltételei: A ▪ a Kereskedő a Szerződés teljesítéséhez szükséges érvényes és hatályos villamos energia-kereskedői energiakereskedői működési engedéllyel rendelkezik, folyamatosan engedélye (a Szerződés hatálya teljes időtartama alatt. A Rendszerirányítóval jelen Szerződés teljesítéséhez alapul vett hatályos ); ▪ az átviteli rendszerirányítóval (MAVIR) létrejött mérlegköri szerződés fennállta(a Szerződés teljes időtartama alatt), mely alapján Kereskedő i) vagy saját jogon mérlegkörfelelősként mérlegkör-felelősként eljárhat, ii) vagy amely szerint mérlegkörfelelőssel a mérlegkör-felelőssel megkötött jogviszony alapján rendelkezik olyan joggal, hogy ő a mérlegkörfelelős mérlegkör-felelős helyett és nevében eljárva mérlegkör tagsági megállapodást megállapodás köthet. A ; ▪ a Felhasználó a Felhasználási hely(ek) vonatkozásában villamosenergia-értékesítés megkezdése napjának 0:00 órájától a Kereskedő mérlegköréhez, vagy a Kereskedő által képviselt mérlegkörhöz csatlakozik – a csatlakozásnak a Szerződés hatálybalépéséhez a hatálybalépéssel érintett Felhasználási helyekre ki kell terjednie – a jelen Szerződés mellékletét képező mérlegköri tagságra vonatkozó szerződés Mérlegköri Tagsági Szerződés aláírásával és a mérlegköri tagságát a jelen Szerződés hatálya alatt fenntartja.
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Purchase Agreement