Common use of A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke Clause in Contracts

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy Készletek) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá a Szállítótól – az 1. és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő üzembe helyezését (a továbbiakban együtt: Üzembe helyezés), a Készletek beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerint. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe tartozó termék a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeket, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainak, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsa, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadja. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 db (azaz harmincöt darab) Készlet. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.2. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Üzembe helyezéshez és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve az Üzembe helyezés érdekében, annak során felmerült költségeket, , továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezés, és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.5. pontban megjelölt egységárakra, díjakra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés összértéke nettó ……….- EUR (azaz ………….. euró3) (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).

Appears in 2 contracts

Samples: Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy Készletek) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá Szállítónak (a Szállítótól – Készlet gyártójának) a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt rendelkeznie kell a Készletbe tartozó, beépítendő éghető anyagokra és alkatrészekre az 1. EN 45545-2 szabvány HL2 veszélyességi szintre vonatkozó szakaszaiban megadott előírásoknak való megfelelőséget igazoló tanúsításokkal és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő üzembe helyezését vizsgálati jegyzőkönyvekkel, valamint érvényes ISO 9001 tömegközlekedési járművek belső berendezéseire vonatkozó Gyártás terület tekintetében és/vagy Tervezés és/vagy Fejlesztés és/vagy Értékesítés és/vagy Javítás terület tekintetében kiállított,vagy ezzel egyenértékű tanúsítvánnyal (a továbbiakban együtt: Üzembe helyezésTanúsítványok), a Készletek beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerintilletőleg azokat szükség esetén – kellő időben – meg kell újítania. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe tartozó termék a Tanúsítványok megújítását (a Készlet gyártója) olyan időben kezdeményezze, amely lehetővé teszi a Tanúsítványok Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeketalatti, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainakfolyamatos fenntartását. Amennyiben a Tanúsítványok megújítása válik szükségessé, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (úgy a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat Szállító köteles a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsamegújítás kezdeményezését, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – Tanúsítványokat a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadjaátadni. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 db (azaz harmincöt darab) Készlet. A Szerződés alapján lehívható Készletek tartalmát és nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit, a felhasználási jog ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek Készlet mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.210. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő Szállító az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet Készlet(ek) végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Üzembe helyezéshez és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve az Üzembe helyezés érdekében, annak során felmerült költségeket, , továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezés, és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.51. pontban megjelölt egységárakra, díjakra számú melléklet szerinti egységárakra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés maximális összértéke nettó ……….- .,- EUR (azaz ………….. euró3euró1) + ÁFA (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).

Appears in 2 contracts

Samples: Adásvételi Keretszerződés, Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy Készletek) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá Szállítónak (a Szállítótól – Készlet gyártójának) a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt rendelkeznie kell a Készletbe tartozó, beépítendő éghető anyagokra és alkatrészekre az 1. EN 45545-2 szabvány HL2 veszélyességi szintre vonatkozó szakaszaiban megadott előírásoknak való megfelelőséget igazoló tanúsításokkal és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő üzembe helyezését vizsgálati jegyzőkönyvekkel, valamint érvényes ISO 9001 tömegközlekedési járművek belső berendezéseire vonatkozó Gyártás terület tekintetében és ISO 9001 tömegközlekedési járművek belső berendezéseire vonatkozó Tervezés és/vagy Fejlesztés és/vagy Értékesítés és/vagy Javítás szakterületre vonatkozó,vagy ezzel egyenértékű tanúsítvánnyal (a továbbiakban együttegyütt : Üzembe helyezésTanúsítványok), a Készletek beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerintilletőleg azokat szükség esetén – kellő időben – meg kell újítania. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe tartozó termék a Tanúsítványok megújítását (a Készlet gyártója) olyan időben kezdeményezze, amely lehetővé teszi a Tanúsítványok Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeketalatti, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainakfolyamatos fenntartását. Amennyiben a Tanúsítványok megújítása válik szükségessé, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (úgy a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat Szállító köteles a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsamegújítás kezdeményezését, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – Tanúsítványokat a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadjaátadni. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 db (azaz harmincöt darab) Készlet. A Szerződés alapján lehívható Készletek tartalmát és nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit, a felhasználási jog ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek Készlet mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.210. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) a Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Üzembe helyezéshez és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve az Üzembe helyezés érdekében, annak során felmerült költségeket, , továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezés, és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.51. pontban megjelölt egységárakra, díjakra számú melléklet szerinti egységárakra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés maximális összértéke nettó ……….- .,- EUR (azaz ………….. euró3euró1) + ÁFA (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek készletnek (a továbbiakban együttesentovábbiakban: Készlet vagy KészletekKészlet) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá Szállító köteles gondoskodni arról, hogy (a Szállítótól – az 1. és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 Készlet gyártója) a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt rendelkezzen ISO 9001 szerinti, műanyag (egykompozit) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő üzembe helyezését termékek tervezése, gyártása alkalmazási területre vonatkozó vagy azzal egyenértékű, érvényes tanúsítvánnyal (a továbbiakban együtt: Üzembe helyezés)Tanúsítvány) és azt folyamatosan fenntartsa, a Készletek beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerintilletőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsa. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe tartozó termék a Tanúsítvány megújítását (a Készlet gyártója) olyan időben kezdeményezze, amely lehetővé teszi a Tanúsítvány Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeketalatti, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainakfolyamatos fenntartását. Amennyiben a Tanúsítvány megújítása válik szükségessé, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (úgy a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat Szállító köteles a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsamegújítás kezdeményezését, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadjaátadni. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. A Készletekbe beépítendő éghető anyagoknak és alkatrészeknek rendelkezniük kell az 1302/2014/EU rendelet tűzvizsgálatra vonatkozó pontja szerinti előírásoknak való megfelelőséget igazoló tanúsítványokkal és vizsgálati jegyzőkönyvekkel (a továbbiakban: Tűzvédelmi követelmények), azzal, hogy a szállított Készletbe tartozó termékeknek a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt meg kell felelnie a fent hivatkozott előírásoknak. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 db (azaz harmincöt darab) KészletKészlet műanyag burkolat és műanyag elem. A Szerződés alapján lehívható Készlet tartalmát és nettó egységárát a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti egységár magába foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező Készletekbe tartozó termékek után a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény szerinti környezetvédelmi termékdíj megfizetésére a jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírásának időpontjában a Szállító köteles, a 2011. évi LXXXV. törvényben foglaltak szerint. Szállítónak a jelen Szerződés megkötését megelőző eljárásban a környezetvédelmi termékdíj vonatkozásában tett nyilatkozata a jelen Szerződés 4. számú mellékletét képezi. Felek rögzítik, hogy Szállító teljes körű felelősséggel – ideértve különösen a kártérítési felelősséget – tartozik a jelen Szerződés 4. számú melléklete szerinti nyilatkozatban rögzített adatok – különös tekintettel a Készletekbe tartozó termékek környezetvédelmi termékdíj fizetésének alapját szolgáló termékjellemzők (pl. tömeg) – helytállóságáért. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen Szerződés tárgyát képező Készletekbe tartozó termékek bármelyike után a Szállító által fizetendő és a Megrendelőre a Szállító számlájában áthárított környezetvédelmi termékdíj mértéke módosul – akár nő, akár csökken, akár bevezetésre kerül, akár megszűnik utána a termékdíj-fizetési kötelezettség (ideértve azon esetet is, ha a továbbiakban már nem a Szállítót terheli e fizetési kötelezettség és/vagy annak Megrendelőre történő áthárítására a továbbiakban már nem jogosult) –, akkor Szállító a módosított mértékű termékdíjat jogosult a vonatkozó változás hatálybalépésének időpontjától kezdődően érvényesíteni Megrendelővel szemben az érintett Készletek egységáraiban, mely változás nem minősül a jelen Szerződés módosításának. Az esetleges változás(ok)ról a Szállító köteles a Megrendelőt haladéktalanul, de legkésőbb a változás hatálybalépésének napjáig írásban értesíteni, mely kötelezettség elmulasztásáért Szállító teljes felelősséggel tartozik. A Szállító az értesítése mellékleteként köteles a 4. számú melléklet szerinti nyilatkozatot aktualizált tartalommal megküldeni a Megrendelő részére, melyet Xxxxx a jelen szerződéshez folytatólagos alszámozás (4/1. sz. melléklet, 4/2. sz. melléklet stb.) csatolnak. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak egységárnak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le, a 2.1 pontban foglaltakban meghatározottak szerint. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek Készlet mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.210. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Üzembe helyezéshez és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve az Üzembe helyezés érdekében, annak során felmerült költségeket, , továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezés, és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.51. pontban megjelölt egységárakra, díjakra számú melléklet szerinti egységárakra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés maximális összértéke nettó ……….- EUR ,- HUF (azaz ………….. euró3…… forint) + ÁFA (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy Készletek) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá a Szállítótól – az 1. és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő által beépített Készlet beépítésének ellenőrzését, valamint azt követően annak beállítását, üzembe helyezését (a továbbiakban együtt: Üzembe helyezéshelyezésen való részvétel), a Készletek beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerint. A Szállítónak (a Készlet gyártójának) a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt rendelkeznie kell a Készletbe tartozó, beépítendő éghető anyagokra és alkatrészekre az EN 45545-2 szabvány HL2 veszélyességi szintre vonatkozó szakaszaiban megadott előírásoknak való megfelelőséget igazoló tanúsításokkal és vizsgálati jegyzőkönyvekkel, amennyiben a szabványnak történő megfelelés számításokkal igazolható, számításokkal és nyilatkozatokkal (továbbiakban együtt: Tanúsítvány), melyeket szükség esetén – kellő időben – meg kell újítania. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe tartozó termék a Tanúsítvány megújítását (a Készlet gyártója) olyan időben kezdeményezze, amely lehetővé teszi a Tanúsítvány Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeketalatti, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainakfolyamatos fenntartását. Amennyiben a Tanúsítvány megújítása válik szükségessé, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (úgy a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat Szállító köteles a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsamegújítás kezdeményezését, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadjaátadni. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 70 db (azaz harmincöt hetven darab) Készlet. (35 darab Készlet1 + 35 darab Készlet2) Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező Készletekbe tartozó termékek után a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény szerinti környezetvédelmi termékdíj megfizetésére a jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírásának időpontjában a …………1 köteles, a 2011. évi LXXXV. törvényben foglaltak szerint. Szállítónak a jelen Szerződés megkötését megelőző eljárásban a környezetvédelmi termékdíj vonatkozásában tett nyilatkozata a jelen Szerződés 4. számú mellékletét képezi. Felek rögzítik, hogy Szállító teljes körű felelősséggel – ideértve különösen a kártérítési felelősséget – tartozik a jelen Szerződés 4. számú melléklete szerinti nyilatkozatban rögzített adatok – különös tekintettel a Készletekbe tartozó termékek környezetvédelmi termékdíj fizetésének alapját szolgáló termékjellemzők (pl. tömeg) – helytállóságáért. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen Szerződés tárgyát képező Készletekbe tartozó termékek bármelyike után a Szállító által fizetendő és a Megrendelőre a Szállító számlájában áthárított környezetvédelmi termékdíj mértéke módosul – akár nő, akár csökken, akár bevezetésre kerül, akár megszűnik utána a termékdíj-fizetési kötelezettség (ideértve azon esetet is, ha a továbbiakban már nem a Szállítót terheli e fizetési kötelezettség és/vagy annak Megrendelőre történő áthárítására a továbbiakban már nem jogosult) –, akkor Szállító a módosított mértékű termékdíjat jogosult a vonatkozó változás hatálybalépésének időpontjától 1 A nyertes ajánlattevő ajánlata alapján töltendő ki (Szállító/Megrendelő/átvállalás alapján harmadik személy), illetőleg amennyiben az ajánlat megtételét követően jogszabályváltozás történt, akkor a megváltozott helyzetnek megfelelően. kezdődően érvényesíteni Megrendelővel szemben az érintett Készletek egységáraiban, mely változás nem minősül a jelen Szerződés módosításának. Az esetleges változás(ok)ról a Szállító köteles a Megrendelőt haladéktalanul, de legkésőbb a változás hatálybalépésének napjáig írásban értesíteni, mely kötelezettség elmulasztásáért Szállító teljes felelősséggel tartozik. A Szállító az értesítése mellékleteként köteles a 4. számú melléklet szerinti nyilatkozatot aktualizált tartalommal megküldeni a Megrendelő részére, melyet Xxxxx a jelen szerződéshez folytatólagos alszámozás (4/1. sz. melléklet, 4/2. sz. melléklet stb.) csatolnak. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek Készlet mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.2. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 3 (egyhárom) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Üzembe helyezéshez helyezésen való részvételhez, a Dokumentáció átadásához és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy - az Üzembe helyezésérthelyezésen való részvételért:nettó …,- EUR (azaz euró)2; - a Dokumentáció szállításáért mindösszesen: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1euró)3; - az Oktatásért: :nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 euró)4 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve az Üzembe helyezés érdekében, annak során felmerült költségeket, , továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezés, és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.5. pontban megjelölt egységárakra, díjakra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés összértéke nettó ……….- EUR (azaz ………….. euró3) (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek készletnek (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy KészletekKészlet) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá Szállító köteles gondoskodni arról, hogy (a Szállítótól – az 1. Készlet gyártója) a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt rendelkezzen EN ISO 9001 szerinti vagy azzal egyenértékű, érvényes , „Fémmegmunkáló technológiával készült egységek vagy rendszerek vagy szerelvények tervezése, vagy gyártása és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő üzembe helyezését kereskedelme” területre vonatkozó tanúsítvánnyal/rendszerrel/intézkedéssel (a továbbiakban együtt: Üzembe helyezés)Tanúsítvány) és azt folyamatosan fenntartsa, a Készletek beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerintilletőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsa. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe tartozó termék a Tanúsítvány megújítását (a Készlet gyártója) olyan időben kezdeményezze, amely lehetővé teszi a Tanúsítvány Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeketalatti, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainakfolyamatos fenntartását. Amennyiben a Tanúsítvány megújítása válik szükségessé, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (úgy a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat Szállító köteles a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsamegújítás kezdeményezését, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadjaátadni. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 70 db (azaz harmincöt hetven darab) Készlet. A Szerződés alapján lehívható Készlet tartalmát és nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező Készletekbe tartozó termékek után a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény szerinti környezetvédelmi termékdíj megfizetésére a jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírásának időpontjában a …………………1 köteles, a 2011. évi LXXXV. törvényben foglaltak szerint. Szállítónak a jelen Szerződés megkötését megelőző eljárásban a környezetvédelmi termékdíj vonatkozásában tett nyilatkozata a jelen Szerződés 4. számú mellékletét képezi. Felek rögzítik, hogy Szállító teljes körű felelősséggel – ideértve különösen a kártérítési felelősséget – tartozik a jelen Szerződés 4. számú melléklete szerinti nyilatkozatban rögzített adatok – különös tekintettel a Készletekbe tartozó termékek környezetvédelmi termékdíj fizetésének alapját szolgáló termékjellemzők (pl. tömeg) – helytállóságáért. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen Szerződés tárgyát képező Készletekbe tartozó termékek bármelyike után a Szállító által fizetendő és a Megrendelőre a Szállító számlájában áthárított környezetvédelmi termékdíj mértéke módosul – akár nő, akár csökken, akár bevezetésre kerül, akár megszűnik utána a termékdíj-fizetési kötelezettség (ideértve azon esetet is, ha a továbbiakban már nem a Szállítót terheli e fizetési kötelezettség és/vagy annak Megrendelőre történő áthárítására a továbbiakban már nem jogosult) –, akkor Szállító a módosított mértékű termékdíjat jogosult a vonatkozó változás hatálybalépésének időpontjától kezdődően érvényesíteni Megrendelővel szemben az érintett Készletek egységáraiban, mely változás nem minősül a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben Szerződés módosításának. Az esetleges változás(ok)ról a Szállító köteles a Megrendelőt haladéktalanul, de legkésőbb a változás hatálybalépésének napjáig 1 A nyertes ajánlattevő ajánlata alapján töltendő ki (Szállító/Megrendelő/átvállalás alapján harmadik személy), illetőleg amennyiben az ajánlat megtételét követően jogszabályváltozás történt, akkor a megváltozott helyzetnek megfelelően. írásban értesíteni, mely kötelezettség elmulasztásáért Szállító teljes felelősséggel tartozik. A Szállító az értesítése mellékleteként köteles a 4. számú melléklet szerinti nyilatkozatot aktualizált tartalommal megküldeni a Megrendelő részére, melyet Xxxxx a jelen szerződéshez folytatólagos alszámozás (4/1. sz. melléklet, 4/2. sz. melléklet stb.) csatolnak. Szállító nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások szállítások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhetMegrendelő részére nem keletkeztetnek semmilyen kötelezettséget. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek Készlet mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.210. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Üzembe helyezéshez és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve az Üzembe helyezés érdekében, annak során felmerült költségeket, , továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezés, és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.51. pontban megjelölt egységárakra, díjakra számú melléklet szerinti egységárakra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés maximális összértéke nettó ……….- EUR (azaz ………….. euró3…………euró) + ÁFA (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, készülő a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek Készlet1 és Készlet2-nek (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy Készletek) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re helyre történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá a Szállítótól – az 1. és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek(egy) darab Készlet – Megrendelő általi által történő beépítését követő üzembe helyezését helyezését, beállítását (a továbbiakban együtt: Üzembe helyezés), a Készletek beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerint. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított KészletSzállítónak (a Készletek/Készletbe Készletekbe tartozó termék termékek gyártójának) a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeketrendelkeznie kell a készletbe tartozó, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainak, azaz rendelkezzen beépítendő éghető anyagokra és alkatrészekre az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet veszélyességi szintre vonatkozó szakaszaiban megadott előírásoknak való megfelelőséget igazoló tanúsítvánnyal és vizsgálati jegyzőkönyvekkel (PRM TSI) a jelen bekezdés szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (tanúsítványok és jegyzőkönyvek a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg illetve szükség esetén – kellő időben – megújítsameg kell újítania/újíttatnia. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy a Tanúsítvány megújítását (a Készletek/Készletekbe tartozó termékek gyártója) olyan időben kezdeményezze, amely lehetővé teszi a Tanúsítvány Szerződés teljes időbeli hatálya alatti, folyamatos fenntartását. Amennyiben a Tanúsítvány megújítása válik szükségessé, úgy a Szállító köteles a megújítás kezdeményezését, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadjaátadni. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 70 db (azaz harmincöt hetven darab) Készlet. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen Készlet az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.2. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés alábbi megoszlás szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Üzembe helyezéshez és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve az Üzembe helyezés érdekében, annak során felmerült költségeket, , továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezés, és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.5. pontban megjelölt egységárakra, díjakra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés összértéke nettó ……….- EUR (azaz ………….. euró3) (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).:

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek termékeknek (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy KészletekTermékek) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá a Szállítótól az 1. és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi szerinti egyszeri Szolgáltatást, amely tartalmazza a Termék vonatkozásában a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő késztermék vasúti járműbe történő beépítésének megtervezését; a megrendelt mozgássérült emelő berendezések leszállítását; az első két darab mozgássérült emelő berendezés beépítésének felügyeletét; a további mozgássérült emelő berendezések üzembe helyezését (helyezését, beállítását; a továbbiakban együtt: Üzembe helyezés)beépítés, kezelés, üzemeltetés-fenntartás oktatását, 5 fő részére; a Készletek beépítéséhez kapcsolódó üzemeltetési, karbantartási és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), javítási dokumentációk szállítását a jelen Szerződésben foglaltak szerint. Szállító által átadandó dokumentációkat jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza, amelyeken felül a Szállító a 31/2010 (XII. 23.) NFM rendelet szerinti hatósági engedélyekhez szükséges dokumentumok átadására is köteles Megrendelő részére. A mozgássérült emelő berendezéssel ellátott járművek hatósági engedélyeinek megszerzéséhez szükséges dokumentumok elkészítését és a szükséges tanúsítványok megszerzését a 31/2010 (XII. 23.) NFM rendelet szerint a Szállító végzi el. Az emelő berendezések járműbe történő beépítését, üzembe helyezését, beállítását követő hatósági engedélyek (31/2010 NFM rendelet szerint) beszerzését a Megrendelő végzi el. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe tartozó termék (a Termék gyártója) a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeketrendelkezzen „vasúti járműveknél alkalmazott mozgássérült emelők tervezése és gyártása” tevékenység minősítésére vonatkozó ISO 9001 szerinti vagy azzal egyenértékű, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainak, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014tanúsítvánnyal/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal rendszerrel/intézkedéssel (a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok)Tanúsítvány) és azt folyamatosan fenntartsa, és azokat a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsa. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy a Tanúsítvány megújítását (a Termék gyártója) olyan időben kezdeményezze, amely lehetővé teszi a Tanúsítvány Szerződés teljes időbeli hatálya alatti, folyamatos fenntartását. Amennyiben a Tanúsítvány megújítása válik szükségessé, úgy a Szállító köteles a megújítás kezdeményezését, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadjaátadni. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 keretmennyisége 62 db (azaz harmincöt hatvankettő darab) KészletTermék. A Szerződés alapján lehívható Termékek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit, a felhasználási jog ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. A Megrendelő a keretmennyiség lehívásának 100%-ra, az 62 db (hatvankettő darab) Termék lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. Az 1.1. pont szerinti egyszeri Szolgáltatást Megrendelő az első Lehívásban köteles megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek Termék mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.210. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Tervezéshez, Üzembe helyezéshez és helyezéshez, a az Oktatáshoz és a Dokumentáció átadáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű egyösszegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve a Tervezéshez kapcsolódó, valamint az Üzembe helyezés helyezéseken való részvétel érdekében, annak során felmerült költségeket, valamint a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét, továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben a Tervezés, az Üzembe helyezéshelyezéseken való részvétel, a Dokumentáció elkészítése, átadása és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.5. pontban megjelölt egységárakra, díjakra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés összértéke nettó ……….- EUR (azaz ………….. euró3) (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek termékeknek (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy KészletekTermékek) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá a Szállítótól az 1. és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) szerinti egyszeri Szolgáltatást, amely tartalmazza a Termék vonatkozásában • a késztermék vasúti járműbe történő beépítésének megtervezését; • a megrendelt mozgássérült emelő berendezések leszállítását; • az első két darab IC+ személykocsi vonatkozásában mozgássérült emelő berendezés beépítésének felügyeletét; • a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő további mozgássérült emelő berendezések üzembe helyezését (helyezését, beállítását; • a továbbiakban együtt: Üzembe helyezés)beépítés, kezelés, üzemeltetés-fenntartás oktatását, 5 fő részére; • a Készletek beépítéséhez kapcsolódó üzemeltetési, karbantartási és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), javítási dokumentációk szállítását a jelen Szerződésben foglaltak szerint. Szállító által átadandó dokumentációkat jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza, amelyeken felül a Szállító a 31/2010 (XII. 23.) NFM rendelet szerinti hatósági engedélyekhez szükséges dokumentumok átadására is köteles Megrendelő részére. A mozgássérült emelő berendezéssel ellátott járművek hatósági engedélyeinek megszerzéséhez szükséges dokumentumok elkészítését és a szükséges tanúsítványok megszerzését a 31/2010 (XII. 23.) NFM rendelet szerint a Szállító végzi el. Az emelő berendezések járműbe történő beépítését, üzembe helyezését, beállítását követő hatósági engedélyek (31/2010 NFM rendelet szerint) beszerzését a Megrendelő végzi el. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe tartozó termék (a Termék gyártója) a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeketrendelkezzen „vasúti járműveknél alkalmazott mozgássérült emelők tervezése és gyártása” tevékenység minősítésére vonatkozó ISO 9001 szerinti vagy azzal egyenértékű, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainak, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014tanúsítvánnyal/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal rendszerrel/intézkedéssel (a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok)Tanúsítvány) és azt folyamatosan fenntartsa, és azokat a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsa. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy a Tanúsítvány megújítását (a Termék gyártója) olyan időben kezdeményezze, amely lehetővé teszi a Tanúsítvány Szerződés teljes időbeli hatálya alatti, folyamatos fenntartását. Amennyiben a Tanúsítvány megújítása válik szükségessé, úgy a Szállító köteles a megújítás kezdeményezését, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadjaátadni. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 keretmennyisége 62 db (azaz harmincöt hatvankettő darab) KészletTermék. A Szerződés alapján lehívható Termékek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit, a felhasználási jog ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívásának 100%-ra, az 62 db (hatvankettő darab) Termék lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. Az 1.1. pont szerinti egyszeri Szolgáltatást Megrendelő az első Lehívásban köteles megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek Termék mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.210. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Tervezéshez, Üzembe helyezéshez és helyezéshez, a az Oktatáshoz és a Dokumentáció átadáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű egyösszegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve a Tervezéshez kapcsolódó, valamint az Üzembe helyezés helyezéseken való részvétel érdekében, annak során felmerült költségeket, valamint a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét, továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben a Tervezés, az Üzembe helyezéshelyezéseken való részvétel, a Dokumentáció elkészítése, átadása és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.5. pontban megjelölt egységárakra, díjakra Szolgáltatási díjra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés összértéke nettó ……….- EUR Ft (azaz ………….. euró3forint) + ÁFA (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek termékeknek – prototípus és sorozatgyártott termékek – (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy KészletekTermékek) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re helyekre történő szállítását és átadását beszerelését, üzembe helyezését, kapcsolódó szolgáltatások teljesítését a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá a Szállítótól – az 1. és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő üzembe helyezését (a továbbiakban együtt: Üzembe helyezés), a Készletek beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerint. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe tartozó termék a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeket, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainak, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsa, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadja. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. A Szerződés keretmennyisége: 35 db keretmennyisége összesen 1350 db, azaz ezerháromszázötven darab Termék. A Szerződés alapján lehívható Termékek nettó egységáraiát a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti egységárak magukában foglaljaák a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a gyártási, leszállítási, átadási, rakodási és csomagolási költségeket, a jelen Szerződésben meghatározott beszerelési, üzembe helyezési és kapcsolódó feladatok költségeit, továbbá a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező Termékek után a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény szerinti környezetvédelmi termékdíj megfizetésére a jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírásának időpontjában…………………1 köteles, a 2011. évi LXXXV. törvényben foglaltak szerint. Szállítónak a jelen Szerződés megkötését megelőző eljárásban a környezetvédelmi termékdíj vonatkozásában tett nyilatkozata a jelen Szerződés 5. számú mellékletét képezi. Felek rögzítik, hogy Szállító teljes körű felelősséggel – ideértve különösen a kártérítési felelősséget – tartozik a jelen Szerződés 5. számú melléklete szerinti nyilatkozatban rögzített adatok – különös tekintettel a Termékek környezetvédelmi termékdíj fizetésének alapját szolgáló termékjellemzők (azaz harmincöt darabpl. tömeg) Készlet– helytállóságáért. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen Szerződés tárgyát képező Termékek bármelyike után a Szállító által fizetendő és a Megrendelőre a Szállító számlájában áthárított környezetvédelmi termékdíj mértéke módosul – akár nő, akár csökken, akár bevezetésre kerül, akár megszűnik utána a termékdíj-fizetési kötelezettség (ideértve azon esetet is, ha a továbbiakban már nem a Szállítót terheli e fizetési kötelezettség és/vagy annak Megrendelőre történő áthárítására a továbbiakban már nem jogosult) –, akkor Szállító a módosított mértékű termékdíjat jogosult a vonatkozó változás hatálybalépésének időpontjától kezdődően érvényesíteni Megrendelővel szemben az érintett Termékek egységáraiában, mely változás nem minősül a jelen Szerződés módosításának. Az esetleges változás(ok)ról a Szállító köteles a Megrendelőt haladéktalanul, de legkésőbb a változás hatálybalépésének napjáig írásban értesíteni, mely kötelezettség elmulasztásáért Szállító teljes felelősséggel tartozik. A Szállító az értesítése mellékleteként köteles az 5. számú melléklet szerinti nyilatkozatot aktualizált tartalommal megküldeni a Megrendelő részére, melyet Felek a jelen Szerződéshez folytatólagos alszámozás (5/1. sz. melléklet, 5/2. sz. melléklet stb.) csatolnak. Felek rögzítik, hogy amennyiben a környezetvédelmi termékdíjat Megrendelőnek kell megfizetnie a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján, úgy Megrendelő a Szállító részére a termékdíjjal csökkentett egységárak összegét köteles megfizetni. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. Megrendelő vállalja, hogy a legelső Lehívásban a prototípus Termékek teljes, 50 (ötven) darabos mennyiségét – Terméktípusonként 25-25 db-ot – megrendeli a Szállítótól. A sorozatgyártott Termékekre vonatkozó Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek és beszerelendő, beüzemelendő Termékek mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeketfeltételeket (pl. a teljesítés helyét). Megrendelő egy vállalja, hogy adott Lehívásban legalább 100 (száz) Termék leszállítását és beszerelését rendeli meg, továbbá Xxxxx rögzítik, hogy Megrendelő a kizárólagos döntése alapján határozhatja meg, hogy a Termékek leszállítását és beszerelését – az előbbi korlátozásra is figyelemmel – hány Lehívásban, illetőleg milyen Termék-összetételben rendeli meg. Felek megállapodnak, hogy Megrendelő kizárólagos döntése alapján jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelnimeghatározni, hogy adott Lehívásban hány, választása szerinti teljesítési helyet jelöl meg; Szállító kifejezetten kijelenti, hogy e ténnyel tisztában van és a jelen Szerződés megkötését megelőző közbeszerzési eljárásban az árai meghatározása során figyelembe vette, hogy az egyes lehívások szerinti teljesítések adott esetben számos teljesítési helyet is érinthetnek. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.22. számú pontjában sz. mellékletében megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának teljesítési véghatáridő kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza1.4. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják Szerződésben foglaltaknak megfelelően leszállított Termékeket Szállító az egyes teljesítési helyeken a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen Megrendelő által térítésmentesen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását rendelkezésére bocsátott személyzet igénybevételével köteles az egyes mozdonyokba beszerelni és a Dokumentáció szállításának és Termékeket beüzemelni. Felek rögzítik, hogy Megrendelő járművenként 1 (egy) fő munkavállalót bocsát rendelkezésre, legfeljebb járművenként 1 (egy) munkanapos időtartamra a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhetbeszerelési, beüzemelési munkálatok elvégzéséhez. Felek megállapodnak, hogy ezt meghaladó létszámban és időtartamban Megrendelő a Felek kifejezetten eltérő és a Megrendelő költségeinek megtérítéséről is rendelkező külön megállapodása hiányában nem köteles a munkavállalóit Szállító rendelkezésére bocsátani. Felek a félreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy Szállító a beépítési, beszerelési és beüzemelési munkálatokat kizárólagos döntése alapján jogosult a Megrendelő munkavállalói nélkül, saját költségén elvégezni azzal, hogy amennyiben nem igényli a munkavállalók Megrendelő általi rendelkezésre bocsátását, erről az adott munkavégzés megkezdését legalább 8 (nyolc) naptári nappal megelőzően köteles tájékoztatni Megrendelőt. Megrendelő a beszerelést, beüzemelést végző munkaerő tekintetében biztosítja Szállító számára a munkavállalók felügyeletének, ellenőrzésének jogát. Szállító a munkaerő közvetlen utasítására nem jogosult, a jelen szerződés szerinti feladatok teljesítésével kapcsolatos ilyen jellegű indokolt elvárásait, javaslatait, észrevételeit a Megrendelő jelen Szerződés szerinti kapcsolattartóján keresztül jogosult közölni. Megrendelő Szállító közlése alapján gondoskodik az indokolt elvárások, javaslatok, észrevételek érvényre juttatásáról munkáltatói jogainak gyakorlásával, sürgős esetekben haladéktalanul, de legkésőbb 1 (egy) munkanapon belül. Amennyiben Szállító megítélése szerint a Megrendelő által biztosított valamely munkavállaló nem felel meg a jelen Szerződésben rögzített elvárásoknak, a jelen Szerződésben foglaltakat megsérti, vagy munkavégzése bármely egyéb okból nem felel meg a jelen Szerződésben foglaltaknak, a Szállító jogosult a Megrendelőtől írásban, részletes indoklással az Üzembe helyezéshez érintett munkavállaló lecserélését kérni. Szállító indokolt kérését olyan módon és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és időpontban köteles jelezni, hogy annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetniteljesítése feladatainak ellátását ne akadályozza. Felek a félreértések elkerülése érdekében rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják foglaltak nem kötelezik a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve Megrendelőt az Üzembe helyezés érdekében, annak során felmerült költségeket, , továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezés, és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet.érintett munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésére 1.61.5. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.5. pontban megjelölt egységárakra, díjakra tekintettel rögzítik, hogy Szállító a Megrendelő területein történő munkavégzés során köteles a jelen Szerződés összértéke nettó ……….- EUR (azaz ………….. euró3) (a továbbiakban: Szerződéses Összérték)4. sz. mellékletét képező utasításban foglaltakat maradéktalanul betartani.

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket forgóváz, illetve fékberendezést és azok elemeit tartalmazó készleteknek alkatrészcsomagoknak (a továbbiakban együttesenkülön-külön és együttesen is: Készlet Alkatrészcsomag vagy KészletekAlkatrészcsomagok) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkaldokumentumokkal és szoftverekkel, a 23. számú mellékletben pontban meghatározott teljesítési hely(ek)re helyre történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. Szállító tudomással bír arról, hogy a jelen Szerződés alapján leszállított Alkatrészcsomagokat a Megrendelő a saját tervezésű és kivitelezésű IC+ személykocsijai [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártása során kívánja felhasználni. A Szállító szavatolja, hogy a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt a forgóváz és annak elemeit tartalmazó Alkatrészcsomagba tartozó termékek gyártója rendelkezik érvényes IRIS (International Railway Industry Standard) (Rev. 02) szerinti 3-as (guidance/forgóváz), területre (scope) vonatkozó Tervezés, Fejlesztés és Gyártás tevékenység minősítésére vonatkozó, továbbá ISO 9001 és ISO 14001 Tervezés és Fejlesztés, Gyártás, Beüzemelés, Karbantartás vasúti forgóvázakra vonatkozó vagy ezekkel egyenértékű érvényes tanúsítvánnyal, valamint MSZ EN 15085-2 számú szabvány által előírt CL1 tanúsítási szintnek megfelelő hegesztési vagy ezekkel egyenértékű érvényes tanúsítvánnyal; a fékrendszer és annak elemeit tartalmazó Alkatrészcsomagba tartozó termékek gyártója rendelkezik érvényes IRIS (International Railway Industry Standard) 7-es (brake system) területre (scope) vonatkozó Tervezés, Fejlesztés és Gyártás tevékenység minősítésére vonatkozó, továbbá ISO 9001 és ISO 14001 Tervezés és Fejlesztés, Gyártás, Beüzemelés, Karbantartás vasúti fékrendszerekre vonatkozó vagy ezekkel egyenértékű érvényes tanúsítvánnyal; továbbá a Szállító köteles gondoskodni arról is, hogy a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt az általa szállított valamennyi Alkatrészcsomagba tartozó termék megfeleljen az érvényes TSI HS RST előírásainak, azaz rendelkezzen EN 45545 szabvány szerinti HL 2-es szintnek megfelelő vagy a TSI alapján elfogadható szabvány szerinti érvényes tanúsítvánnyal (a jelen bekezdés szerinti tanúsítványok a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat a gyártó a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartja, illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítja, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt – egy másolati példányban – a Megrendelő részére még a korábban átadott Tanúsítvány érvényességi időtartamának lejárata előtt átadja. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. A Megrendelő a jelen Szerződés alapján megrendeli továbbá a Szállítótól az 1. és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek) Megrendelő általi beépítését követő üzembe helyezését (a továbbiakban együtt: Üzembe helyezés), a Készletek Alkatrészcsomagok beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció (a továbbiakban: Dokumentáció) és szoftverek (továbbiakban együtttovábbiakban: DokumentációSzoftverek) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerint. A Megrendelő megrendeli továbbá Szállítótól – az 1. számú mellékletben meghatározottak szerint – 2 (kettő) darab IC+ személykocsi vonatkozásában 2-2 (kettő-kettő), azaz összesen 4 (négy) darab forgóváz és annak elemeit tartalmazó Alkatrészcsomag, továbbá 1-1 (egy-egy) darab fékberendezés és annak elemeit tartalmazó Alkatrészcsomag – Megrendelő általi – beépítés utáni üzembe helyezését (beállítását), az üzembe helyezés irányítását, felügyeletét, ellenőrzését (a továbbiakban: Üzembe helyezésen való részvétel), valamint az IC+ személykocsik Loc&Pas TSI előírások szerint történő típusmérése során – a hibakeresés és a rendszerbeállítások elvégzése érdekében – mérnöki támogatás (a továbbiakban: Mérnöki szolgáltatás) nyújtását. Szállító köteles gondoskodni arrólkijelenti és szavatolja, hogy az általa szállított Készlet/Készletbe a jelen Szerződés alapján leszállításra kerülő forgóváz és annak elemeit tartalmazó Alkatrészcsomagba tartozó termék termékek, továbbá a fékberendezés és annak elemeit tartalmazó Alkatrészcsomagba tartozó termékek egymással kompatibilisek, együttműködésre képes működő rendszert alkotnak. Felek rögzítik, hogy Szállítót terhelik a jelen Szerződés által elérni kívánt cél maradéktalan megvalósulásához szükséges mindazon kötelezettségek, amelyeket a jelen Szerződés nem tesz kifejezetten a Megrendelő kötelezettségévé. Hacsak a jelen Szerződés kifejezetten eltérően nem rendelkezik, a Szállító jelen Szerződésben vállalt kötelezettségei - ideértve, de nem kizárólag: tervezési, szállítási, közreműködési, oktatási kötelezettséget, a Szoftverek, Dokumentáció jelen Szerződés szerinti felhasználási jogainak átengedését - magukban foglalják az összes olyan tételt, amelyek specifikusan nincsenek a Szerződésben megemlítve, de minden kétséget kizáróan következik a Szerződésből, hogy az Alkatrészcsomagok szállításához, azok Megrendelő általi beépítéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához, kapcsolódó szolgáltatások nyújtásához és a jelen Szerződés szerinti teljesítések maradéktalan megvalósításához ugyanannyira szükségesek, mintha ezeket a tételeket a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeket, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainak, azaz rendelkezzen az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet (PRM TSI) szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg szükség esetén – kellő időben – megújítsa, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadja. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2kifejezetten említette volna. A Szerződés keretmennyisége: 35 20 db vasúti IC+ személykocsihoz 40 db (azaz harmincöt negyven darab) Készletforgóváz és annak elemeit tartalmazó Alkatrészcsomag, továbbá 20 db (húsz darab) fékberendezés és annak elemeit tartalmazó Alkatrészcsomag. A Megrendelő a teljes keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal. A Szerződés alapján lehívható Alkatrészcsomagok tartalmát, valamint nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti egységárak magukban foglalják az Alkatrészcsomag Szállító általi leszállításának, átadásának, az Üzembe helyezésen való részvételnek, a Mérnöki szolgáltatásnak, a Dokumentáció és Szoftverek szállításának, a 11.25. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét, valamint az Oktatásnak (ideértve az oktatási segédanyagok, továbbá a tolmács költségeit is) az összes közvetlen és közvetett költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező Alkatrészcsomagba tartozó termékek után a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény szerinti környezetvédelmi termékdíj megfizetésére a jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírásának időpontjában a …………1 köteles, a 2011. évi LXXXV. törvényben foglaltak szerint. Szállítónak a jelen Szerződés megkötését megelőző eljárásban a környezetvédelmi termékdíj vonatkozásában tett nyilatkozata a jelen Szerződés 10. számú mellékletét képezi. Felek rögzítik, hogy Szállító teljes körű felelősséggel – ideértve különösen a kártérítési felelősséget – tartozik a jelen Szerződés 10. számú melléklete szerinti nyilatkozatban rögzített adatok – különös tekintettel az Alkatrészcsomagba tartozó termékek környezetvédelmi termékdíj fizetésének alapját szolgáló termékjellemzők (pl. tömeg) – helytállóságáért. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen Szerződés tárgyát képező Alkatrészcsomagba tartozó termékek bármelyike után a Szállító által fizetendő és a Megrendelőre a Szállító számlájában áthárított környezetvédelmi termékdíj mértéke módosul – akár nő, akár csökken, akár bevezetésre kerül, akár megszűnik utána a termékdíj-fizetési kötelezettség (ideértve azon esetet is, ha a továbbiakban már nem a Szállítót terheli e fizetési kötelezettség és/vagy annak Megrendelőre történő áthárítására a továbbiakban már nem jogosult) –, akkor Szállító a módosított mértékű termékdíjat jogosult a vonatkozó változás hatálybalépésének időpontjától kezdődően érvényesíteni Megrendelővel szemben az érintett, a Alkatrészcsomagba tartozó termékek egységáraiban, mely változás nem minősül a jelen Szerződés módosításának. Az esetleges változás(ok)ról a Szállító köteles a Megrendelőt haladéktalanul, de legkésőbb a változás hatálybalépésének napjáig írásban értesíteni, mely kötelezettség elmulasztásáért Szállító teljes felelősséggel tartozik. A Szállító az értesítése mellékleteként köteles a 10. számú melléklet szerinti nyilatkozatot aktualizált tartalommal megküldeni a Megrendelő részére, melyet Xxxxx a jelen Szerződéshez folytatólagos alszámozás (10/1. sz. melléklet, 10/2. sz. melléklet stb.) csatolnak. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. A Megrendelő a keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget és az egyes Alkatrészcsomagokat – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 12. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek mennyiségét Alkatrészcsomag fajtáját és mennyiségét, valamint a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egy fajta, azonban egyszerre akár több Készlet darab, de havonta legfeljebb 6 (hat) db, legalább 2 (kettő) db Alkatrészcsomag szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.211. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, ; a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazza. A Szállító a Készlet végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. A Szerződés alapján lehívható Készletek nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Üzembe helyezéshez és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért: nettó ……,- EUR (azaz …..…euró)2 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve az Üzembe helyezés érdekében, annak során felmerült költségeket, , továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezés, és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.51.3. pontban megjelölt egységárakra, díjakra pont szerinti ellenértékre tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés maximális összértéke nettó ……….- EUR (azaz ………….. euró3euró2) + ÁFA (a továbbiakban: Szerződéses Összértéka Szerződés Összértéke).

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés

A Szerződés tárgya, keretmennyisége, ellenértéke. 1.1. 1.1 Megrendelő megrendeli, Szállító elvállalja a sorozatgyártásban készülő, készülő a TSI követelményrendszerét kielégítő IC+ típusú vasúti személykocsik [a továbbiakban: IC+ személykocsi(k)] gyártásához a jelen Szerződés 1. számú mellékletében rögzített termékeket tartalmazó készleteknek Készlet1 és Készlet2-nek (a továbbiakban együttesen: Készlet vagy Készletek) a jelen Szerződés és mellékletei szerinti dokumentumokkal, a 2. számú mellékletben meghatározott teljesítési hely(ek)re helyre történő szállítását és átadását a jelen Szerződésben foglaltak szerint, a Megrendelő eseti megrendeléseinek (a továbbiakban: Lehívás) megfelelően. A Megrendelő megrendeli továbbá a Szállítótól – az 1. és 3. számú mellékletben meghatározottak szerint – 1 (egy) darab IC+ személykocsi vonatkozásában a Készlet(ek(egy) darab Készlet – Megrendelő általi által történő beépítését követő üzembe helyezését helyezését, beállítását (a továbbiakban együtt: Üzembe helyezés), a Készletek beépítéséhez és a beépítés megtervezéséhez, üzembe helyezéséhez, engedélyeztetéséhez, üzemeltetéséhez, karbantartásához szükséges dokumentáció és szoftverek (továbbiakban együtt: Dokumentáció) szállítását, valamint a Megrendelő munkavállalóinak oktatását (a továbbiakban: Oktatás), a jelen Szerződésben foglaltak szerint. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy az általa szállított KészletSzállítónak (a Készletek/Készletbe Készletekbe tartozó termék termékek gyártójának) a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt teljesítse az EN 50153-as szabványban előírt követelményeketrendelkeznie kell a készletbe tartozó, továbbá megfeleljen az érvényes TSI LOC& PAS előírásainak, azaz rendelkezzen beépítendő éghető anyagokra és alkatrészekre az EN 45545 szabvány szerinti HL2-es szintnek megfelelő érvényes Tanúsítvánnyal, valamint rendelkezzen az 1300/2014/EU rendelet veszélyességi szintre vonatkozó szakaszaiban megadott előírásoknak való megfelelőséget igazoló tanúsítvánnyal és vizsgálati jegyzőkönyvekkel (PRM TSI) a jelen bekezdés szerinti EK Megfelelőségi Nyilatkozattal (tanúsítványok és jegyzőkönyvek a továbbiakban együtt: Tanúsítvány vagy Tanúsítványok), és azokat a Termék gyártója a Szerződés teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartsa illetőleg illetve szükség esetén – kellő időben – megújítsameg kell újítania/újíttatnia. A Szállító köteles gondoskodni arról, hogy a Tanúsítvány megújítását (a Készletek/Készletekbe tartozó termékek gyártója) olyan időben kezdeményezze, amely lehetővé teszi a Tanúsítvány Szerződés teljes időbeli hatálya alatti, folyamatos fenntartását. Amennyiben a Tanúsítvány megújítása válik szükségessé, úgy a Szállító köteles a megújítás kezdeményezését, valamint a megújítást követően a Szállító az érintett Tanúsítványt –egy másolati példányban – a Megrendelő részére annak kézhezvételét követően haladéktalanul, de legkésőbb 5 munkanapon belül átadjaátadni. A jelen pont szerinti kötelezettségek nem teljesítése a Megrendelő rendkívüli felmondási jogának gyakorlását vonja maga után. 1.2. 1.2 A Szerződés keretmennyisége: 35 70 db (azaz harmincöt hetven darab) KészletKészlet az alábbi megoszlás szerint: ▪ 35 db Készlet1 a többcélú teres kocsikhoz; ▪ 35 db Készlet2 az 1. osztályú kocsikhoz. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés tárgyát képező Készletbe tartozó termékek után a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény szerinti környezetvédelmi termékdíj megfizetésére a jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírásának időpontjában a ………..1 köteles, a 2011. évi LXXXV. törvényben foglaltak szerint. Szállítónak a jelen Szerződés megkötését megelőző eljárásban a környezetvédelmi termékdíj vonatkozásában tett nyilatkozata a jelen Szerződés 4. számú mellékletét képezi. Felek rögzítik, hogy Szállító teljes körű felelősséggel – ideértve különösen a kártérítési felelősséget – tartozik a jelen Szerződés 4. számú melléklete szerinti nyilatkozatban rögzített adatok – különös tekintettel a Készletbe tartozó termékek környezetvédelmi termékdíj fizetésének alapját szolgáló termékjellemzők (pl. tömeg) – helytállóságáért. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a jelen Szerződés tárgyát képező Készletbe tartozó termékek bármelyike után a Szállító által fizetendő és a Megrendelőre a Szállító számlájában áthárított környezetvédelmi termékdíj mértéke módosul – akár nő, akár csökken, akár bevezetésre kerül, akár megszűnik utána a termékdíj-fizetési kötelezettség (ideértve azon esetet is, ha a továbbiakban már nem a Szállítót terheli e fizetési kötelezettség és/vagy annak Megrendelőre történő áthárítására a továbbiakban már nem jogosult) –, akkor Szállító a módosított mértékű termékdíjat jogosult a vonatkozó változás hatálybalépésének időpontjától kezdődően érvényesíteni Megrendelővel szemben az érintett, a Készletek egységáraiban, mely változás nem minősül a jelen Szerződés módosításának. Az esetleges változás(ok)ról a Szállító köteles a Megrendelőt haladéktalanul, de legkésőbb a változás hatálybalépésének napjáig írásban értesíteni, mely kötelezettség elmulasztásáért Szállító teljes felelősséggel tartozik. A Szállító az értesítése mellékleteként köteles a 4. számú melléklet szerinti nyilatkozatot aktualizált tartalommal megküldeni a Megrendelő részére, 1 Nyertes ajánlattevő nyilatkozata alapján kerül kitöltésre. melyet Felek a jelen Szerződéshez folytatólagos alszámozás (4/1. sz. melléklet, 4/2. sz. melléklet stb.) csatolnak. Szállító a jelen Szerződésben kifejezetten rögzített eseteken kívül egyebekben nem jogosult a jelen Szerződés feltételeinek – így különösen az egységáraknak – a módosítását vagy bármely ellenérték Megrendelővel szembeni felszámításának lehetőségét kérni bármely devizaárfolyam változására, finanszírozási kockázat megváltozására vagy bármely makrogazdasági hatásra hivatkozással vagy ha valamely adókulcs nő vagy csökken, új vám kerül bevezetésre, egy adófajta megszűnik, vagy bármilyen változás történik bármely adófajta értelmezésében vagy alkalmazásában a jelen Szerződés hatálya alatt, amelyet a Szállítóra, alvállalkozójára vagy alkalmazottaira kivetettek vagy kivethetnek, különösen a jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatosan. 1.3. 1.3 A Megrendelő a teljes 1.2. pont szerinti keretmennyiség lehívására kötelezettséget vállal, azzal, hogy a keretmennyiséget – a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le. A Lehívások tervezett ütemezését a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza, azzal, hogy ezen mellékletben foglaltak kizárólag tájékoztató jellegűek, attól a Lehívások tényleges időpontja eltérhet. 1.4. 1.4 Megrendelő a jelen Szerződésben foglaltak alapján Lehívásokkal jogosult a Szállítótól szállítást megrendelni. A Lehívásokban Megrendelő köteles megjelölni a szállítandó Készletek mennyiségét és a teljesítéshez szükséges egyéb lényeges feltételeket. Megrendelő egy Lehívásban jogosult egyszerre akár több Készlet szállítását megrendelni. A Lehívásokat Megrendelő írásban, levélben vagy e-mailben (kézbesítési igazolással vagy faxon megerősítve) köteles megküldeni Szállító jelen Szerződés 10.2. számú pontjában megjelölt kapcsolattartója részére. A Lehívás kézhezvételét a Szállító köteles írásban, annak kézhezvételét követő 1 (egy) munkanapon belül visszaigazolni, a szállítási határidő számításának kezdő napja ezen visszaigazolás hiányában is a Lehívás Szállító Megrendelő általi kézhezvételének napja. A Megrendelő az első Lehívást Készletenként a Design Freeze Megrendelő általi jóváhagyását követően jogosult leadni a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint. A tervezett ütemezést jelen Szerződés 0.xx. melléklete tartalmazzaleadni. A Szállító a Készlet Készletek végleges műszaki tartalmára vonatkozó Design Freeze-t Freeze (a továbbiakban: Design Freeze) Készletenként tervezetét a jelen Szerződés hatályba lépését követő legfeljebb 30 (harminc) napon belül köteles a Megrendelő részére angol angol, vagy német, vagy magyar nyelven, dokumentáltan átadni, jóváhagyás végett. A Megrendelő a Design Freeze-t – annak igazolt kézhezvételétől számítva – legkésőbb 5 (öt) munkanapon belül köteles írásban jóváhagyni, vagy amennyiben a Design Freeze vonatkozásában módosítási igénye merül fel, akkor azt írásban a fenti határidőn belül köteles eljuttatni a Szállító részére. A Szállító az ilyen igénynek a lehető legrövidebb időn belül köteles eleget tenni, azzal azonban, hogy a Megrendelő által kért módosításokat legkésőbb a Megrendelő írásbeli jelzésének kézhezvételétől számított 10 (tíz) naptári napon belül köteles elvégezni. A fentiek szerinti eljárást a Felek – szükség esetén – kötelesek ismételten lefolytatni, míg a Megrendelő a Design Freeze-t írásban jóvá nem hagyja, azzal azonban, hogy amennyiben a Megrendelő Design Freeze-t a fentiek szerinti eljárás három alkalommal történő megismétlését követően sem hagyja jóvá, a Felek a Design Freeze véglegesítése érdekében együttesen szakértő bizottságot hoznak létre. A Xxxxx által létrehozott szakértői bizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt delegál, akik a delegálástól számított 3 (három) napon belül közösen kijelölnek további egy tagot. Ezen 3 tagú bizottság a létrejöttétől számított legfeljebb 3 (három) napon belül köteles a Design Freeze-t véglegesíteni. A szakértői bizottság munkája kapcsán felmerült költségeket egyenlő részben a Felek viselik. 1.5. 1.5 A Szerződés alapján lehívható Készletek tartalmát és nettó egységárait a jelen Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés 1. számú melléklete szerinti nettó egységárak magukban foglalják a Szállító jelen Szerződés szerinti feladatai szerződésszerű teljesítésének összes költségét, így különösen a minőségi átvétel költségét, szállítási, rakodási és csomagolási költségeket, a jótállási és szavatossági kötelezettségek költségeit; valamint a Dokumentáció átadását és a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét; erre tekintettel Szállító Megrendelővel szemben semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem élhet. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Szállító az Üzembe helyezéshez helyezéshez, a Dokumentáció átadásához és az Oktatáshoz (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás vagy Szolgáltatások) kapcsolódó – jelen Szerződésben és annak 1. és 3. számú mellékletében meghatározott – kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti, úgy az Üzembe helyezésért: nettó …,- EUR HUF (azaz ……………… euró)1; az Oktatásért… Forint)2 ▪ a Dokumentáció szállításáért mindösszesen: nettó …,- HUF (azaz … Forint);3 ▪ az Oktatásért mindösszesen : nettó …,- EUR HUF (azaz …..…euró)2 … Forint) 4 összegű díj illeti meg. Az általános forgalmi adót a mindenkor teljesítéskor hatályos ÁFA törvény rendelkezései alapján kell meghatározni és megfizetni. Felek rögzítik, hogy a jelen pontban rögzített díjak magukba foglalják a Szolgáltatások Szállító általi szerződésszerű teljesítésének összes – közvetlen és közvetett – költségét, ideértve az Üzembe helyezés érdekébenhelyezésen való részvétel, annak során felmerült költségeket, valamint a Dokumentáció szállításának és a 10.24. pont szerinti felhasználási jognak az ellenértékét, továbbá az oktatási segédanyagok, az Oktatás lefolytatása során esetlegesen igénybevett tolmács költségeit, utazási- és szállás költséget; , erre való tekintettel Szállító Megrendelővel szemben az Üzembe helyezéshelyezésen való részvétel, a Dokumentáció elkészítése, átadása és az Oktatás vonatkozásban semmiféle többlet-térítési vagy költségtérítési igénnyel, semmilyen jogcímen nem élhet. 1.6. 1.6 Felek az 1.2. pont szerinti keretmennyiségre és az 1.5. pontban megjelölt egységárakra, szolgáltatási díjakra tekintettel rögzítik, hogy a jelen Szerződés összértéke nettó ……….- EUR ,- HUF (azaz ………….. euró3… Forint) (a továbbiakban: Szerződéses Összérték).

Appears in 1 contract

Samples: Adásvételi Keretszerződés