A szerződéskötés és -módosítás megtagadása. A Szolgáltató az alábbi esetekben megtagadhatja az Előfizetői szerződés megkötésére vagy módosítására vonatkozó Igény teljesítését: a) ha az Igénylő a fizetőképesség vizsgálat eredménye alapján nem minősől fizetőképesnek b) ha a korábbi Előfizetői szerződést a Szolgáltató az Előfizető érdekkörében felmerülő okból felmondta az Igény beérkezését megelőző 1 naptári évben; c) ha az Igény olyan létesítési címre vonatkozik, amelyik esetén a Szolgáltató egy éven belül legalább két alkalommal már felmondta az előfizetői szerződést díjtartozás vagy más szerződésszegés miatt; d) ha az Igénylő a Szolgáltatót megkísérelte megtéveszteni (így különösen, ha azazonosítására szolgáló dokumentum hamis, hamisított vagyérvénytelen); e) ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötésének vagy módosításának feltételéül szabja az Igénylő fizetőképességének vizsgálatát, és az Igénylő a megadott feltételeknek nem felel meg vagy az Igénylő a fizetőképességi vizsgálathoz szükséges adatokat, illetve ezek igazolását nem bocsátja maradéktalanul a Szolgáltató rendelkezésére;
Appears in 9 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
A szerződéskötés és -módosítás megtagadása. A Szolgáltató az alábbi esetekben megtagadhatja az Előfizetői szerződés megkötésére vagy módosítására vonatkozó Igény teljesítését:
a) ha az Igénylő a fizetőképesség vizsgálat eredménye alapján nem minősől fizetőképesnek
b) ha a korábbi Előfizetői szerződést a Szolgáltató az Előfizető érdekkörében felmerülő okból felmondta az Igény beérkezését megelőző 1 egy naptári évben;
cb) ha az Igény olyan létesítési címre vonatkozik, amelyik esetén a Szolgáltató egy éven belül legalább két alkalommal már felmondta az előfizetői szerződést díjtartozás vagy más szerződésszegés miatt;
dc) ha az Igénylő a Szolgáltatót megkísérelte megtéveszteni (így különösen, ha azazonosítására az azonosítására szolgáló dokumentum hamis, hamisított vagyérvénytelenvagy érvénytelen);
ed) ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötésének vagy módosításának feltételéül szabja az Igénylő fizetőképességének vizsgálatát, és az Igénylő a megadott feltételeknek nem felel meg vagy az Igénylő a fizetőképességi vizsgálathoz szükséges adatokat, illetve ezek igazolását nem bocsátja maradéktalanul a Szolgáltató rendelkezésére;
e) ha az Előfizető az Egyedi értékhatár alkalmazását nem fogadja el;
Appears in 7 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
A szerződéskötés és -módosítás megtagadása. A Szolgáltató az alábbi esetekben megtagadhatja az Előfizetői szerződés megkötésére vagy módosítására vonatkozó Igény teljesítését:
a) ha az Igénylő a fizetőképesség vizsgálat eredménye alapján nem minősől fizetőképesnek
b) ha a korábbi Előfizetői szerződést a Szolgáltató az Előfizető érdekkörében felmerülő okból felmondta felmond- ta az Igény beérkezését megelőző 1 egy naptári évben;
cb) ha az Igény olyan létesítési címre vonatkozik, amelyik esetén a Szolgáltató egy éven belül legalább két alkalommal már felmondta az előfizetői szerződést díjtartozás vagy más szerződésszegés miatt;
dc) ha az Igénylő a Szolgáltatót megkísérelte megtéveszteni (így különösen, ha azazonosítására az azonosí- tására szolgáló dokumentum hamis, hamisított vagyérvénytelenvagy érvénytelen);
ed) ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötésének vagy módosításának feltételéül szabja az Igénylő fizetőképességének vizsgálatát, és az Igénylő a megadott feltételeknek feltételek- nek nem felel meg vagy az Igénylő a fizetőképességi vizsgálathoz szükséges adatokat, illetve ezek igazolását nem bocsátja maradéktalanul a Szolgáltató rendelkezésére;
e) ha az Előfizető az Egyedi értékhatár alkalmazását nem fogadja el;
Appears in 2 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek