A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Szállítói előleg a 272/2014. (XI. 5.) Kr 118/A. § és 119. § előírásai alapján igényelhető. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megbízási díj tartalmazza a nyertes ajánlattevő szerződés szerinti feladatainak teljesítése során felmerülő költségét Ajánlatkérő a megbízási díjat havonta utólag, az adott hónapban teljesített eseti megrendelésekben foglalt feladatok a Megbízott (nyertes ajánlattevő) általi teljes körű teljesítése esetén, a teljesítésigazolást követően, a benyújtott számla alapján, a Kbt. 135. § (1), (4)-(6) bekezdései, a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásai, a Támogatási Szerződésnek megfelelően, szállítói finanszírozásban, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A §-a szerint, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaktól eltérően teljesíti. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: hibásteljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér, késedelmi kötbér.
Appears in 1 contract
Samples: Szolgáltatásmegrendelés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:: A nagyberuházást megelőző régészeti feltárás végzésére jogosult intézmények és a feltárásban alvállalkozóként részt vevő szervezetek akkreditálásának szabályairól és eljárásrendjéről szóló 14/2015. (III.11) MvM rendelet ill. a 2001. évi LXIV. tv. 23/B. § (2)-(4) bekezdése és 23/E § (2) és (4) bekezdése alapján.
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Szállítói előleg Az ellenszolgáltatás megfizetésének módja: Az ajánlatkérő előleget nem fizet. Nyertes ajánlattevő a 272/2014teljesítés Ajánlatkérő által történő igazolását követően havonta utólag jogosult számla benyújtására. (XI. 5.) Kr 118/A. § és 119. § előírásai alapján igényelhető. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megbízási díj tartalmazza Amennyiben a nyertes ajánlattevő szerződés szerinti feladatainak teljesítése során felmerülő költségét Ajánlatkérő ajánlattevőként szerződő fél a megbízási díjat havonta utólag, az adott hónapban teljesített eseti megrendelésekben foglalt feladatok a Megbízott (nyertes ajánlattevő) általi teljes körű teljesítése eseténteljesítéshez alvállalkozót nem vesz igénybe, a teljesítésigazolást követően, a benyújtott számla alapján, a Kbt. 135. § (1), (4)-(6) bekezdései, a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásai, a Támogatási Szerződésnek megfelelően, szállítói finanszírozásban, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A §-a szerint, kifizetést a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaktól eltérően teljesíti. Az ajánlattételbekezdése szerint teljesíti Ajánlatkérő, a szerződéskötés, az elszámolás leigazolt szerződésszerű teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a kifizetés pénzneme: HUFjogszabályoknak megfelelő számla alapján átutalással. A szerződést Amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően - a Kbt. 135. § (3) bekezdés a)-e) pontjában foglaltak szerint fizeti ki Ajánlatkérő az ellenértéket. További információ a Dokumentációban található. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: hibásteljesítési kötbér, Közbeszerzési Dokumentumokban részletezettek szerint: késedelmi kötbér(értékelési részszempont); meghiúsulási kötbér, késedelmi kötbér.
Appears in 1 contract
Samples: Szolgáltatásmegrendelés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Szállítói előleg a 272/2014Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: A Dokumentáció szerződéstervezetében részletezettek szerint: késedelmi kötbér és meghiúsulási kötbér. (XI. 5.) Kr 118/A. § és 119. § előírásai alapján igényelhető. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megbízási díj tartalmazza a nyertes ajánlattevő szerződés szerinti feladatainak teljesítése során felmerülő költségét Az ellenérték megfizetése: Ajánlatkérő a megbízási díjat havonta szállítás ellenértékét a Szerződés-tervezet VII.4. pontjában meghatározott ütemezés szerint utólag, az adott hónapban teljesített eseti megrendelésekben foglalt feladatok a Megbízott (nyertes ajánlattevő) általi teljes körű teljesítése esetén, a teljesítésigazolást követően, a benyújtott számla alapján, a Kbt. 135. § (1), (4)-(6) bekezdései, a 272/2014bek. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásai, a Támogatási Szerződésnek megfelelően, szállítói finanszírozásban, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A §-a szerint, alapján kiállított teljesítés igazolás alapján a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaktól eltérően teljesítibek. Az ajánlattétel, alkalmazásával a szerződéskötés, az elszámolás és nyertes ajánlattevő által benyújtott számla ajánlatkérő részéről történt átvételét követő naptól számított 30 napon belül utalja át a kifizetés pénzneme: HUFnyertes ajánlattevő által megadott bankszámlaszámra. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: hibásteljesítési kötbérrészletes szabályokat a dokumentáció II. fejezet 11. pontja, meghiúsulási kötbérilletőleg a szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 135. § (5) és (6) bekezdéseit. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőnek megtiltja gazdálkodó szervezet létrehozását, késedelmi kötbérde közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek a jelen eljárásban teljes jogkörrel képviselő ajánlattevőt meg kell jelölni, és az ajánlatukhoz csatolniuk kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást.
Appears in 1 contract
Samples: Beszerzési Szerződés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1III.1.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Szállítói előleg a 272/2014. (XI. 5.) Kr 118/A. § és 119. § előírásai alapján igényelhető. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megbízási díj tartalmazza a nyertes ajánlattevő szerződés szerinti feladatainak teljesítése során felmerülő költségét Ajánlatkérő a megbízási díjat havonta utólag, az adott hónapban teljesített eseti megrendelésekben foglalt feladatok a Megbízott (nyertes ajánlattevő) általi teljes körű teljesítése esetén, a teljesítésigazolást követően, a benyújtott számla alapján, a Kbt. 135. § (1), (4)-(6) bekezdései, a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásai, a Támogatási Szerződésnek megfelelően, szállítói finanszírozásban, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A §-a szerint, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaktól eltérően teljesíti. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: hibásteljesítési (adott esetben) Késedelmi és hibás teljesítési kötbér: naponta a teljes szerződéses értékének 0,5 %-a Teljesítés elmaradásával kapcsolatos biztosíték a nettó vállakozói díj 5%-a, meghiúsulási kötbéramelyet a szerződéskötéskor kell a rendelkezésre bocsátani. Jólteljesítési biztosíték a nettó vállakozói díj 5%-a, késedelmi kötbéramelyet a sikeres műszaki átadás-átvétel időpontjától a jótállási időszak végéig kell ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani. A biztosítékok a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontja szerint teljesíthetők. Ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. 126.§ (5) bekezdés szerint kell nyilatkoznia.
III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) Ajánlatkérő a szerződés ellenértékét a szerződésszerű teljesítést követően a nyertes xxxxxxxxxxx által a jogszabályoknak és az egyéb előírásoknak megfelelően kiállított számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással teljesíti, a Kbt. 130. § (3) bekezdésében meghatározottaknak megfelelően. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérelme esetén fizet előleget, a Kbt. 131. § (1) bekezdése szerint. A szerződés ellenértékét ajánlatkérő a 306/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 12.§ és 14. §-ai szerint fizeti meg.
III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben)
III.1.4) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) nem (Igen válasz esetén) A különleges feltételek meghatározása:
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Hirdetmény
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Szállítói előleg a 272/2014. (XI. 5.) Kr 118/A. § és 119. § előírásai alapján igényelhető. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megbízási díj tartalmazza a nyertes ajánlattevő szerződés szerinti feladatainak teljesítése során felmerülő költségét Ajánlatkérő a megbízási díjat havonta utólag, az adott hónapban teljesített eseti megrendelésekben foglalt feladatok a Megbízott (nyertes ajánlattevő) általi teljes körű teljesítése esetén, a teljesítésigazolást követően, a benyújtott számla alapján, kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1), (4)-(66) bekezdései, a 272/2014bek. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásai, a Támogatási Szerződésnek megfelelően, szállítói finanszírozásban, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A §-a szerint, és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaktól eltérően teljesítibek. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénznemeszerződés szerint, HUF-ban történik. Előleg kifizetése nem biztosított. Ajánlatkérő beszerzési megrendelésenként biztosítja számla benyújtását, gyűjtőszámla benyújtása biztosított. A kifizetésre vonatkozó jszok: HUF2017.évi XX.xx., 0000.xxx CXLIII. tv., 2007.évi CXXVII. tv., 2013.évi V. tv. A részletes fizetési feltételeket a szerződés tartalmazza. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: hibásteljesítési mellékkötelezettségek a DBR ajánlattételi szakaszában kerülnek meghatározásra a Kbt. 107. § (2) bekezdése alapján. Ajánlatkérő késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, késedelmi kötbérjótállás, szavatosság előírását alkalmazhatja. Egyúttal felhívjuk a figyelmet a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kizáró ok alkalmazására.
Appears in 1 contract
Samples: Beszerzési Szerződés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések szolgáltatásmegrendelés esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Szállítói előleg Szerződés teljesítésével kapcsolatos előírások:
1. Az ajánlatkérő a 272/2014. (XI. 5.) Kr 118/A. § és 119. § előírásai alapján igényelhető. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megbízási díj tartalmazza a nyertes ajánlattevő szerződés szerinti feladatainak teljesítése során felmerülő költségét Ajánlatkérő a megbízási vállalkozói díjat havonta utólag, - az adott hónapban teljesített eseti megrendelésekben foglalt feladatok a Megbízott (nyertes ajánlattevő) általi teljes körű teljesítése esetén, a teljesítésigazolást ajánlatkérő Műszaki ellenőre által igazolt - szerződésszerű rész vagy végteljesítést követően, a benyújtott (Kbt. 135. § ez támogatásra vonatkozik) bekezdésében foglaltak, valamint a Ptk. 6:130.§ (1) - (2) bekezdés rendelkezései - szerint, a számla alapjánkézhezvételét vagy - ha bármely, a Ptk. 6:130.§ (2) bekezdés b) pontjában szabályozott körülmény fennáll - az igazolt szerződésszerű teljesítést követő 30 napon belül, számla ellenében, átutalással, forintban (HUF) fizeti meg
2. Amennyiben a teljesítéshez az ajánlattevőként szerződő fél alvállalkozót vesz igénybe, abban az esetben - az előzőektől eltérően - a számla kiegyenlítésére a Kbt. 135. § (1), (4)-(63) bekezdései, bekezdésével összhangban kerül sor. A fizetési feltételekkel kapcsolatban irányadók a 272/2014Kbt. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásai, a Támogatási Szerződésnek megfelelően, szállítói finanszírozásban, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A §-a szerint, a Ptk. 6:130135. § (1)-(25)-(6) bekezdésében foglaltaktól eltérően teljesítibekezdéseiben meghatározottak. Az ajánlattételépítési beruházás ÁFA finanszírozása a hatályos jogszabályok előírásai szerint történik (2007. évi CXXVII. törvény), figyelemmel az Általános Forgalmi Adóról szóló törvény fordított ÁFA-val kapcsolatos szabályaira. (2007. évi CXXVII. törvény, 142. §)
3. Az ajánlatkérő felhívja a szerződéskötésgazdasági szereplők figyelmét, amennyiben kizárólag a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet mértékét meghaladó érvényes ajánlatok érkeznek, az elszámolás és ajánlatkérő a kifizetés pénzneme: HUFKbt. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: hibásteljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér, késedelmi kötbér75. § (2) bekezdés b) alapján - figyelemmel a Kbt. 53. § (5) bekezdés rendelkezéseire is - a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.
Appears in 1 contract
Samples: Construction Contract
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Szállítói előleg Vevő fizetési kötelezettségét – a 272/2014Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (XI. 5a továbbiakban: Ptk.) Kr 118/A. § és 1196:130. § előírásai alapján igényelhető. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megbízási díj tartalmazza a nyertes ajánlattevő szerződés szerinti feladatainak teljesítése során felmerülő költségét Ajánlatkérő a megbízási díjat havonta utólag, az adott hónapban teljesített eseti megrendelésekben foglalt feladatok a Megbízott (nyertes ajánlattevő1) általi teljes körű teljesítése esetén, a teljesítésigazolást követően, a benyújtott számla alapján, -(2) bekezdéseivel és a Kbt. 135. § (1), (4)-(6) bekezdései, bekezdésével összhangban – a 272/2014számla kézhezvételének napját követő 30 napon belül átutalással teljesíti Eladó bankszámlájára. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásai, a Támogatási Szerződésnek megfelelően, szállítói finanszírozásban, Irányadó továbbá az adózás rendjéről szóló 20032017. évi XCIICL. törvény 36/A §-a szerint, a Ptktörvény. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaktól eltérően teljesítiAjánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződéskötésszerződés és kifizetések pénzneme magyar forint (HUF), az elszámolás és nem köthető semmilyen más külföldi fizetőeszköz árfolyamához. Részletes fizetési feltételeket a kifizetés pénzneme: HUFszerződéstervezet tartalmazza. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: hibásteljesítési kötbér2023 évben két számla, meghiúsulási kötbér2024 évben két számla a szállítások szerint (a számlán részletezve kérjük feltüntetni a kiszereléseket) Az opció keretére történő megrendelés esetén annak ellenértékéről a leszállítást követően további részszámla nyújtható be. Irányadó a Kbt. 27/A. §-a, késedelmi kötbérilletve a Kbt. 135. § (5) - (6) rendelkezései.
Appears in 1 contract
Samples: Beszerzési Szerződés