A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: 2005.:XXXXXXX.xx., 2012.:XXX.xx., 116/2018. KR III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: — késedelmi/hibás telj kötbér: 5 000 HUF/esemény, — meghiúsulási kötbér: a szerződés nettó keretösszegének 5 %-a. 2) Szerződéskötési feltétel: AT nem rendelkezik a vagyonvédelmi tevékenység ellátására irányuló felelősségbiztosítással, amelynek éves kártérítési limitje min. 400 millió forint, a káronkénti kártérítési limit pedig min. 140 millió forint 3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). A szerződésben foglalt ellenérték megfizetésére a számla vonatkozásában az aláírt teljesítési igazolás és a számla kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor banki átutalással, a Kbt. 135. § (1), (5)–(6) bekezdései, a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételével. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét Xxxx
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: 2005.:XXXXXXX.xx., 2012.:XXX.xx., 116/2018. KR:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: — késedelmi/hibás telj kötbér: 5 000 HUF/esemény, — meghiúsulási kötbér: a szerződés nettó keretösszegének 5 %-a. 2) Szerződéskötési feltétel: AT nem rendelkezik a vagyonvédelmi tevékenység ellátására irányuló felelősségbiztosítással, amelynek éves kártérítési limitje min. 400 millió forint, a káronkénti kártérítési limit pedig min. 140 millió forint 3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). A szerződésben foglalt ellenérték megfizetésére a számla vonatkozásában az aláírt teljesítési igazolás és a számla kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor banki átutalással, kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1), (5)–(66) bekezdései, bek. és a Ptk. 6:130. § (1)–(21)-(2) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételévelbek. és a szerződés szerint, HUF-ban történik. Az 1. részben előleg kifizetése, részszámlázás lehetősége nem biztosított, a második részben 40% előleg igényelhető. A kifizetésre vonatkozó jszok: 2015.évi CXLIII. tv., 2007.évi CXXVII. tv., 2013.évi V. tv. A részletes fizetési feltételeket a szerződés tartalmazza. Késedelmi kötbér nettó szerződéses ellenértékének 0,5%-a/naptári nap, max. 20 nap, amely elérése esetén Ajánlatkérő előleget nem biztosítjogosult a szerződéstől elállni ill. a szerződést felmondani; meghiúsulási kötbér, a nettó szerződéses ellenértékének 30%-a. Szerződést biztosító mellékkötelezettségeket , részletes fizetési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazza.
III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét XxxxNem
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: 2005.:XXXXXXX.xx., 2012.:XXX.xx., 116/2018. KR:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségekValamennyi rész tekintetében irányadó szabályok: — késedelmi/hibás telj kötbér: 5 000 HUF/esemény, — meghiúsulási kötbér: a szerződés nettó keretösszegének 5 %-a. 2) Szerződéskötési feltétel: AT nem rendelkezik a vagyonvédelmi tevékenység ellátására irányuló felelősségbiztosítással, amelynek éves kártérítési limitje min. 400 millió forint, a káronkénti kártérítési limit pedig min. 140 millió forint 3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeiAK rendelkezik, illetve vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és teljesítés során az egyedi megrendelésekhez rendelkezni fog a kifizetés pénzneme a forint (HUF). A szerződésben foglalt ellenérték megfizetésére a számla vonatkozásában az aláírt teljesítési igazolás és a számla kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor banki átutalással, teljesítést biztosító fedezettel Teljesítés igazolása a Kbt. 135. § (1)) szerint, (5)–(6) bekezdéseirészszámlázás közvetlen megrendelésekben foglaltak szerint, a Ptkteljesítést követően utólag, előleg nem biztosított AK a számlák ellenértékét a telj.ig. 6:130tartalmának és a jogsz.-nak megfelelően kiállított számlák ellenében a Ptk.6:130.§ (1)-(2) szerint, a számlák kézhezvételének napját követő 30 napon belül, átutalással egyenlíti ki Követelések esetleges beszámítása Kbt.135.§(6) szerint Szerződést megerősítő biztosítékok valamennyi rész tekintetében: késedelmi/hibás teljesítés esetén kötbér alapja a közv. § megrendelés értéke, mértéke: a teljesítési határidőtől függően óránként 2, 3,5 vagy 7 %, de max. a kötbéralap 14 %-a; meghiúsulási kötbér alapja a közv. megrendelés vagy a teljes keretösszeg, mértéke: 16 % Részletes feltételek KD-ban (1)–(2) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételével. Ajánlatkérő előleget nem biztosít.szerződéstervezetben)
III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét XxxxNem
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Szerződés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: 2005.:XXXXXXX.xx., 2012.:XXX.xx., 116/2018. KR:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségekAjánlatkérő által előírt jótállási időtartam 36 hónap. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Nyertes ajánlattevőt kötbérfizetési kötelezettség az alábbiak szerint terheli: — késedelmi/hibás telj késedelmi kötbér: 5 000 HUFa teljes nettó szerződéses ellenérték 1 %-a/eseménykésedelmes naptári nap (max. a teljes nettószerződéses ellenérték 15 %-a), — hibás teljesítési kötbér kötbér: a teljes nettó szerződéses ellenérték 20 %-a, — meghiúsulási kötbér: a szerződés teljes nettó keretösszegének szerződéses ellenérték 20 %-a, Ajánlatkérő által előírt biztosítékok: — teljesítési biztosíték: a teljes nettó szerződéses ellenérték 5 %-a, — jótállási biztosíték: a teljes nettó szerződéses ellenérték 5 %-a. 2) Szerződéskötési feltétel: AT nem rendelkezik a vagyonvédelmi tevékenység ellátására irányuló felelősségbiztosítással, amelynek éves kártérítési limitje min. 400 millió forint, a káronkénti kártérítési limit pedig min. 140 millió forint 3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Az ajánlattétel, a szerződéskötés Ajánlatkérő 4 db részszámla és a kifizetés pénzneme a forint (HUF)végszámla benyújtására biztosít lehetőséget. A szerződésben foglalt ellenérték megfizetésére a számla vonatkozásában az aláírt teljesítési igazolás és a számla kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor banki átutalással, teljesítés igazolására a Kbt. 135. § (1), (5)–(6) bekezdései, bek. az irányadó. Az ellenszolgáltatás teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)–(21)-(2) bekezdése, illetve a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételévelszerint történik. Ajánlatkérő előleget nem biztosítA szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét Xxxx
Appears in 1 contract
Samples: Szolgáltatásmegrendelés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: 2005.:XXXXXXX.xx., 2012.:XXX.xx., 116/2018. KR:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: — késedelmi/hibás telj kötbér: 5 000 HUF/esemény, — meghiúsulási kötbér: a szerződés nettó keretösszegének 5 %-a. 2) Szerződéskötési feltétel: AT nem rendelkezik a vagyonvédelmi tevékenység ellátására irányuló felelősségbiztosítással, amelynek éves kártérítési limitje min. 400 millió forint, a káronkénti kártérítési limit pedig min. 140 millió forint 3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). A szerződésben foglalt ellenérték megfizetésére a számla vonatkozásában az aláírt teljesítési igazolás és a számla kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor banki átutalással, kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1), (5)–(66) bekezdései, bek. és a Ptk. 6:130. § (1)–(21)-(2) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételévelbek. Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell és a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét Xxxxszerint, HUF-ban történik. 1-2. részekben: Előleg kifizetése, részszámlázás lehetősége nem biztosított. A 3. részben 30% előleg lehetősége biztosított, 70% végszámla. A kifizetésre vonatkozó jszok: 2015.évi CXLIII. tv., 2007.évi CXXVII. tv., 2013.évi V. tv. A részletes fizetési feltételeket a szerződés tartalmazza. Késedelmi kötbér nettó szerződéses ellenértékének 0,5%-a/naptári nap, max. 20%-a, amely elérése esetén Ajánlatkérő jogosult a szerződéstől elállni ill. a szerződést felmondani; meghiúsulási kötbér, a nettó szerződéses ellenértékének 30%-a. Garancia: a műszaki adatlapok szerint. Szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, részletes fizetési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Beszerzési Szerződés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: 2005.:XXXXXXX.xx., 2012.:XXX.xx., 116/2018. KR:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségekValamennyi rész tekintetében: — késedelmi/hibás telj kötbér: 5 000 HUF/esemény, — meghiúsulási kötbér: a szerződés nettó keretösszegének 5 %-a. 2) Szerződéskötési feltétel: AT nem rendelkezik a vagyonvédelmi tevékenység ellátására irányuló felelősségbiztosítással, amelynek éves kártérítési limitje min. 400 millió forint, a káronkénti kártérítési limit pedig min. 140 millió forint 3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). A szerződésben foglalt ellenérték megfizetésére a számla vonatkozásában az aláírt teljesítési igazolás és a számla kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor banki átutalással, kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1), (5)–(66) bekezdései, bek. és a Ptk. 6:130. § (1)–(21)-(2) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételévelbek. és a szerződés szerint, HUF-ban történik. Előleg kifizetése nem biztosított. Ajánlatkérő előleget nem biztosíta részszámlázás lehetőségét a szerződésterveztben rögzítettek szerint az 1-6 részekben biztosítja. A kifizetésre vonatkozó jszok:, 2015.évi CXLIII. tv., 2007.évi CXXVII. tv., 2013.évi V. tv. A részletes fizetési feltételeket a szerződés tartalmazza. Késedelmi kötbér nettó szerződéses ellenértékének 0,5%-a/naptári nap, max 15%-a, amely elérése esetén Ajánlatkérő jogosult a szerződéstől elállni ill. a szerződést felmondani; Meghiúsulási kötbér, a nettó szerződéses ellenértékének 30%-a;
III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét XxxxNem
Appears in 1 contract
Samples: Közbeszerzési Eljárás
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: 2005.:XXXXXXX.xx., 2012.:XXX.xx., 116/2018. KR:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségekValamennyi részben: — késedelmi/hibás telj Késedelmi kötbér: 5 000 HUF/esemény, — meghiúsulási kötbér: a szerződés :késedelemmel érintett Eszközök nettó keretösszegének 5 vételárának 1 %-a/naptári nap,max 20%. 2) Szerződéskötési feltétel: AT Meghiúsulási kötbér (Ptk. 6:186.§),mértéke a meghiúsulással érintett Eszközök teljes nettó vételárának 25 %-a,ill.súlyos szerződésszegésből eredő felmondás esetén a teljes szerződéses nettó ellenérték 25%-x.Xxxxx teljesítés:esetén a szerződésszerű teljesítésre felhívás történik, mely időtartam alatt a késedelem jogkövetkezményei alkalmazandók.A szerződés finanszírozása az EFOP-2.2.0-16-2016-00002 projekt keretében az Európai Unió által biztosított támogatásból történik utófinanszírozással. AK előleget nem rendelkezik biztosít.Tám.intenzitása:100%. AK a vagyonvédelmi tevékenység ellátására irányuló felelősségbiztosítássalvételárat az igazolt szerződésszerű teljesítést követően átutalással, amelynek éves kártérítési limitje min. 400 millió forint, a káronkénti kártérítési limit pedig min. 140 millió forint 3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). A szerződésben foglalt ellenérték megfizetésére -ban teljesíti a számla vonatkozásában az aláírt teljesítési igazolás és a számla kézhezvételét követő kézhezvételétől számított 30 napon belül kerül sor banki átutalással, a Kbt. 135. § (1), (5)–(66) bekezdései, bek. és a Ptk. 6:1306:130.§ (1) -(2) bek. § (1)–(2) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételévelalapján. Ajánlatkérő előleget nem biztosítAT egy végszámla benyújtására jogosult a teljesítés igazolás birtokában. A részletes feltételeket a szerz.terv. tart.
III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét Xxxx
Appears in 1 contract
Samples: Beszerzési Szerződés
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: 2005.:XXXXXXX.xx., 2012.:XXX.xx., 116/2018. KR:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: — késedelmi/hibás telj kötbér: 5 000 HUF/eseményA számla kifizetésének a feltétele a Vevő által leigazolt teljesítés , — meghiúsulási kötbér: s annak mellékletkénti csatolása. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenszolgáltatás teljesítése a szerződés nettó keretösszegének 5 %-a. 2) Szerződéskötési feltétel: AT nem rendelkezik a vagyonvédelmi tevékenység ellátására irányuló felelősségbiztosítással, amelynek éves kártérítési limitje min. 400 millió forinttárgyi lehívásban szereplő teljes mennyiség igazolt szerződésszerű leszállítását követően teljesítésigazolás alapján, a káronkénti kártérítési limit pedig minjogszabályoknak megfelelően kiállított eredeti számla ellenében xxxxxxxx.Xx előírásoknak megfelelően benyújtott számla annak Vevő általi igazolását követően a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül a Ptk. 140 millió forint 6:130. § (3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). A szerződésben foglalt ellenérték megfizetésére a számla vonatkozásában az aláírt teljesítési igazolás és a számla kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor banki átutalással, a Kbt. 135. § (1), (5)–(65), (6) bekezdéseibekezdésében foglaltak szerint, a Ptkkötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. 6:130évi LXXXIII. törvény 9/A. § alapján kerül teljesítésre. Az ellenszolgáltatás teljes. forintban (1)–(2HUF) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételéveltörténik. Ajánlatkérő előleget Kés. kötbér: a késedelemmel érintett áru nettó értékének 3 %-a, max. 30 %. Meghiúsulási kötbér: a szerződésből még hátralévő, meg nem biztosítrendelt termékmenny. nettó értékének 30 %-a. A részletes fizetési feltét. lsd közbesz dok.