Common use of A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai Clause in Contracts

A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban megjelölt – legalább 15 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot; d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget, az Egyedi értékhatárt; e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; Az a) - c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti. Ha az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy Egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, a korlátozás a c) pontjában szabályozott díjtartozás, valamint a csalás esetét kivéve - műszakilag kivitelezhető mértékben - csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Előfizetői szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. Ennek mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet- hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít. Ha az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 4.2.2.1. pontban meghatározott összeg. A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés felmondása helyett az Előfizetőtől biztosítékot kérni vagy korlátozni a Szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat a 2.2.3. pont tartalmazza. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő kiegészítő szolgáltatásokat nem, vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének korlátozása esetén is biztosítja (ha az adott Előfizetői szolgáltatásnál ez értelmezhető) a) az Előfizető hívhatóságát, b) a segélykérő hívások továbbítását, c) a Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét, d) a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségét, e) olyan sebességi és minőségi jellemzőkkel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást, amely lehetővé teszi legalább az elektronikus levelezést és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások igénybevételét (minimális szolgáltatási szintű internet-hozzáférés szolgáltatás). Szolgáltató a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybevételét biztosító Előfizetői végberendezésekre és/vagy a kapcsolattartásra megadott elérhetőségre küldött szöveges üzenet formájában is tájékoztathatja (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról. A Szolgáltató köteles újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az Előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos – díjat (visszakapcsolási díj) számolhat fel. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az Előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az Előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja. A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. Telekom számlára vonatkozó különös feltételek: amennyiben az Előfizető Telekom számlára kötött szerződést, a Szolgáltató a Telekom számlában foglalt minden szolgáltatásra vonatkozóan alkalmazhatja a korlátozást, amennyiben a korlátozás jogszabályban foglalt feltételei az érintett szolgáltatás tekintetében fennállnak.

Appears in 5 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett végződtete t forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött megküldö t felszólításban megjelölt – legalább 15 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot; d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget, az 5.2.1. pont szerinti Egyedi értékhatárt; e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; Az a) - c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti. Ha az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy Egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, a korlátozás a c) pontjában szabályozott díjtartozás, valamint a csalás esetét kivéve - műszakilag kivitelezhető mértékben - csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Előfizetői szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. Ennek mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet- hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít. Ha az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 4.2.2.1. pontban meghatározott összeg. A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés felmondása helyett az Előfizetőtől biztosítékot kérni vagy korlátozni a Szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat a 2.2.3. pont tartalmazza. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő alapszolgáltatásraépülő kiegészítő szolgáltatásokat nem, vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének korlátozása esetén is biztosítja (ha az adott Előfizetői szolgáltatásnál ez értelmezhető) a) az Előfizető hívhatóságát, b) a segélykérő hívások továbbítását, c) a Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét, d) a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségét, e) olyan sebességi és minőségi jellemzőkkel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást, amely lehetővé teszi legalább az elektronikus levelezést és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások igénybevételét (minimális szolgáltatási szintű internet-hozzáférés szolgáltatás). Szolgáltató a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybevételét biztosító Előfizetői végberendezésekre és/vagy a kapcsolattartásra megadott elérhetőségre küldött szöveges üzenet formájában is tájékoztathatja (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról. A Szolgáltató köteles újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az Előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos – díjat (visszakapcsolási díj) számolhat fel. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a vagya felek az Előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az Előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja. A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. Telekom számlára vonatkozó különös feltételek: amennyiben az Előfizető Telekom számlára kötött szerződést, a Szolgáltató a Telekom számlában foglalt minden szolgáltatásra vonatkozóan alkalmazhatja a korlátozást, amennyiben a korlátozás jogszabályban foglalt feltételei az érintett szolgáltatás tekintetében fennállnak.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett végződtete t forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött megküldö t felszólításban megjelölt – legalább 15 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot; d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget, az 5.2.1. pont szerinti Egyedi értékhatárt; e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; Az a) - c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti. Ha az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy Egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, a korlátozás a c) pontjában szabályozott díjtartozás, valamint a csalás esetét kivéve - műszakilag kivitelezhető mértékben - csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Előfizetői szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. Ennek mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet- hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít. Ha az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 4.2.2.1. pontban meghatározott összeg. A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés felmondása helyett az Előfizetőtől biztosítékot kérni vagy korlátozni a Szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat a 2.2.3. pont tartalmazza. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő alapszolgáltatásraépülő kiegészítő szolgáltatásokat nem, vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének korlátozása esetén is biztosítja (ha az adott Előfizetői szolgáltatásnál ez értelmezhető) a) az Előfizető hívhatóságát, b) a segélykérő hívások továbbítását, c) a Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét, d) a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségét, e) olyan sebességi és minőségi jellemzőkkel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást, amely lehetővé teszi legalább az elektronikus levelezést és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások igénybevételét (minimális szolgáltatási szintű internet-hozzáférés szolgáltatás). Szolgáltató a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybevételét biztosító Előfizetői végberendezésekre és/vagy a kapcsolattartásra megadott elérhetőségre küldött szöveges üzenet formájában is tájékoztathatja (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról. A Szolgáltató köteles újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az Előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos – díjat (visszakapcsolási díj) számolhat fel. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az Előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az Előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja. A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. Telekom számlára vonatkozó különös feltételek: amennyiben az Előfizető Telekom számlára kötött szerződést, a Szolgáltató a Telekom számlában foglalt minden szolgáltatásra vonatkozóan alkalmazhatja a korlátozást, amennyiben a korlátozás jogszabályban foglalt feltételei az érintett szolgáltatás tekintetében fennállnak.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett végződtete t forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött megküldö t felszólításban megjelölt – legalább 15 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot; d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget, az 5.2.1. pont szerinti Egyedi értékhatárt; e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; Az a) - c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti. Ha az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy Egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, a korlátozás a c) pontjában szabályozott díjtartozás, valamint a csalás esetét kivéve - műszakilag kivitelezhető mértékben - csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a kizárólaga nyújtott Előfizetői szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. Ennek mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet- hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít. Ha az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 4.2.2.1. pontban meghatározott összeg. A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés felmondása helyett az Előfizetőtől biztosítékot kérni vagy korlátozni a Szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat a 2.2.3. pont tartalmazza. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő alapszolgáltatásraépülő kiegészítő szolgáltatásokat nem, vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének korlátozása esetén is biztosítja (ha az adott Előfizetői szolgáltatásnál ez értelmezhető) a) az Előfizető hívhatóságát, b) a segélykérő hívások továbbítását, c) a Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét, d) a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségét, e) olyan sebességi és minőségi jellemzőkkel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást, amely lehetővé teszi legalább az elektronikus levelezést és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások igénybevételét (minimális szolgáltatási szintű internet-hozzáférés szolgáltatás). Szolgáltató a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybevételét biztosító Előfizetői végberendezésekre és/vagy a kapcsolattartásra megadott elérhetőségre küldött szöveges üzenet formájában is tájékoztathatja (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról. A Szolgáltató köteles újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az Előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos – díjat (visszakapcsolási díj) számolhat fel. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az Előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az Előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja. A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. Telekom számlára vonatkozó különös feltételek: amennyiben az Előfizető Telekom számlára kötött szerződést, a Szolgáltató a Telekom számlában foglalt minden szolgáltatásra vonatkozóan alkalmazhatja a korlátozást, amennyiben a korlátozás jogszabályban foglalt feltételei az érintett szolgáltatás tekintetében fennállnak.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesítitovább értékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban megjelölt – legalább 15 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot; d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget, az Egyedi értékhatárt; e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybe vétele igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; Az a) - c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti. Ha az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy Egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, a korlátozás a c) pontjában szabályozott díjtartozás, valamint a csalás esetét kivéve - műszakilag kivitelezhető mértékben - csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Előfizetői szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. Ennek mértékét az 3/a–3/d. sz. „Mobil szolgáltatások, értékesíthető díjcsomagok, díjak, díjazások” mellékletek tartalmazzák. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet- hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít. Ha az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 4.2.2.1. pontban meghatározott összeg. A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés felmondása helyett az Előfizetőtől biztosítékot kérni vagy korlátozni a Szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat a 2.2.3. pont tartalmazza. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő kiegészítő szolgáltatásokat nem, vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének korlátozása esetén is biztosítja (ha az adott Előfizetői szolgáltatásnál ez értelmezhető) a) az Előfizető hívhatóságát, b) a segélykérő hívások továbbítását, c) a Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét, d) a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségét, e) olyan sebességi és minőségi jellemzőkkel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást, amely lehetővé teszi legalább az elektronikus levelezést és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások igénybevételét (minimális szolgáltatási szintű internet-hozzáférés szolgáltatás). Szolgáltató a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybevételét biztosító Előfizetői végberendezésekre és/vagy a kapcsolattartásra megadott elérhetőségre küldött szöveges üzenet formájában is tájékoztathatja (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról. A Szolgáltató köteles újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az Előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos – díjat (visszakapcsolási díj) számolhat fel. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az Előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az Előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja. A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. Telekom számlára vonatkozó különös feltételek: amennyiben az Előfizető Telekom számlára kötött szerződést, a Szolgáltató a Telekom számlában foglalt minden szolgáltatásra vonatkozóan alkalmazhatja a korlátozást, amennyiben a korlátozás jogszabályban foglalt feltételei az érintett szolgáltatás tekintetében fennállnak.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett végződtete t forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött megküldö t felszólításban megjelölt – legalább 15 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot; d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget, az 5.2.1. pont szerinti Egyedi értékhatárt; e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; Az a) - c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti. Ha az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy Egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, a korlátozás a c) pontjában szabályozott díjtartozás, valamint a csalás esetét kivéve - műszakilag kivitelezhető mértékben - csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a kizárólaga nyújtott Előfizetői szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. Ennek mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet- hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít. Ha az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 4.2.2.1. pontban meghatározott összeg. A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés felmondása helyett az Előfizetőtől biztosítékot kérni vagy korlátozni a Szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat a 2.2.3. pont tartalmazza. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő alapszolgáltatásraépülő kiegészítő szolgáltatásokat nem, vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének korlátozása esetén is biztosítja (ha az adott Előfizetői szolgáltatásnál ez értelmezhető) a) az Előfizető hívhatóságát, b) a segélykérő hívások továbbítását, c) a Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét, d) a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségét, e) olyan sebességi és minőségi jellemzőkkel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást, amely lehetővé teszi legalább az elektronikus levelezést és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások igénybevételét (minimális szolgáltatási szintű internet-hozzáférés szolgáltatás). Szolgáltató a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybevételét biztosító Előfizetői végberendezésekre és/vagy a kapcsolattartásra megadott elérhetőségre küldött szöveges üzenet formájában is tájékoztathatja (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról. A Szolgáltató köteles újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az Előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos – díjat (visszakapcsolási díj) számolhat fel. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a vagya felek az Előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az Előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja. A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. Telekom számlára vonatkozó különös feltételek: amennyiben az Előfizető Telekom számlára kötött szerződést, a Szolgáltató a Telekom számlában foglalt minden szolgáltatásra vonatkozóan alkalmazhatja a korlátozást, amennyiben a korlátozás jogszabályban foglalt feltételei az érintett szolgáltatás tekintetében fennállnak.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesítitovább értékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban megjelölt – legalább 15 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot; d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget, az Egyedi értékhatárt; e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybe vétele igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; Az a) - c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti. Ha az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy Egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, a korlátozás a c) pontjában szabályozott díjtartozás, valamint a csalás esetét kivéve - műszakilag kivitelezhető mértékben - csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Előfizetői szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. Ennek mértékét az 3/a–3/d. sz. „Mobil szolgáltatások, értékesíthető díjcsomagok, díjak, díjazások” mellékletek tartalmazzák. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet- hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít. Ha az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnakxxxxxxxxxxxx, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 4.2.2.1. pontban meghatározott összeg. A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés felmondása helyett az Előfizetőtől biztosítékot kérni vagy korlátozni a Szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat a 2.2.3. pont tartalmazza. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő kiegészítő szolgáltatásokat nem, vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének korlátozása esetén is biztosítja (ha az adott Előfizetői szolgáltatásnál ez értelmezhető) a) az Előfizető hívhatóságát, b) a segélykérő hívások továbbítását, c) a Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét, d) a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségét, e) olyan sebességi és minőségi jellemzőkkel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást, amely lehetővé teszi legalább az elektronikus levelezést és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások igénybevételét (minimális szolgáltatási szintű internet-hozzáférés szolgáltatás). Szolgáltató a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybevételét biztosító Előfizetői végberendezésekre és/vagy a kapcsolattartásra megadott elérhetőségre küldött szöveges üzenet formájában is tájékoztathatja (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról. A Szolgáltató köteles újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az Előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos – díjat (visszakapcsolási díj) számolhat fel. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az Előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az Előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja. A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. Telekom számlára vonatkozó különös feltételek: amennyiben az Előfizető Telekom számlára kötött szerződést, a Szolgáltató a Telekom számlában foglalt minden szolgáltatásra vonatkozóan alkalmazhatja a korlátozást, amennyiben a korlátozás jogszabályban foglalt feltételei az érintett szolgáltatás tekintetében fennállnak.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett végződtete t forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött megküldö t felszólításban megjelölt – legalább 15 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot; d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott korlátjakéntmeghatározott összeget, az 5.2.1. pont szerinti Egyedi értékhatárt; e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybe vétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; Az a) - c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti. Ha az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy Egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, a korlátozás a c) pontjában szabályozott díjtartozás, valamint a csalás esetét kivéve - műszakilag kivitelezhető mértékben - csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Előfizetői szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. Ennek mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet- hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít. Ha az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 4.2.2.1. pontban meghatározott összeg. A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés felmondása helyett az Előfizetőtől biztosítékot kérni vagy korlátozni a Szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat a 2.2.3. pont tartalmazza. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő alapszolgáltatásraépülő kiegészítő szolgáltatásokat nem, vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének korlátozása esetén is biztosítja (ha az adott Előfizetői szolgáltatásnál ez értelmezhető) a) az Előfizető hívhatóságát, b) a segélykérő hívások továbbítását, c) a Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét, d) a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségét, e) olyan sebességi és minőségi jellemzőkkel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást, amely lehetővé teszi legalább az elektronikus levelezést és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások igénybevételét (minimális szolgáltatási szintű internet-hozzáférés szolgáltatás). Szolgáltató a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybevételét biztosító Előfizetői végberendezésekre és/vagy a kapcsolattartásra megadott elérhetőségre küldött szöveges üzenet formájában is tájékoztathatja (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról. A Szolgáltató köteles újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az Előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos – díjat (visszakapcsolási díj) számolhat fel. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a vagya felek az Előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az Előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja. A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. Telekom számlára vonatkozó különös feltételek: amennyiben az Előfizető Telekom számlára kötött szerződést, a Szolgáltató a Telekom számlában foglalt minden szolgáltatásra vonatkozóan alkalmazhatja a korlátozást, amennyiben a korlátozás jogszabályban foglalt feltételei az érintett szolgáltatás tekintetében fennállnak.Az Egyedi értékhatár mértéke (bruttó összegek): 0-4 hónapig 30.000,- Ft/hó 5-12 hónapig 50.000,- Ft/hó

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltatás korlátozásának esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett: a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető az Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott; b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja; c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban megjelölt – legalább 15 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot; d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget, az Egyedi értékhatárt; e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybe vétele igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette; Az a) - c) pontok szerinti esetekben a Szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató felhívja az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti. Ha az Előfizető több Előfizetői szolgáltatást egy Egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe, a korlátozás a c) pontjában szabályozott díjtartozás, valamint a csalás esetét kivéve - műszakilag kivitelezhető mértékben - csak az Előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki. Díjtartozásnak számít az Előfizetővel szemben fennálló lejárt fizetési határidejű követelés. A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott Előfizetői szolgáltatással arányos díjat számíthat fel. Ennek mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet- hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít. Ha az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 4.2.2.1. pontban meghatározott összeg. A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés felmondása helyett az Előfizetőtől biztosítékot kérni vagy korlátozni a Szolgáltatások körét, illetve használatát. A vagyoni biztosítékkal kapcsolatos szabályokat a 2.2.3. pont tartalmazza. Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő kiegészítő szolgáltatásokat nem, vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének korlátozása esetén is biztosítja (ha az adott Előfizetői szolgáltatásnál ez értelmezhető) a) az Előfizető hívhatóságát, b) a segélykérő hívások továbbítását, c) a Szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetőségét, d) a Szolgáltató hibabejelentőjének elérhetőségét, e) olyan sebességi és minőségi jellemzőkkel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást, amely lehetővé teszi legalább az elektronikus levelezést és az elektronikus ügyintézési szolgáltatások igénybevételét (minimális szolgáltatási szintű internet-hozzáférés szolgáltatás). Szolgáltató a díjtartozás fennállásának ideje alatt az Előfizetőt a Szolgáltatás igénybevételét biztosító Előfizetői végberendezésekre és/vagy a kapcsolattartásra megadott elérhetőségre küldött szöveges üzenet formájában is tájékoztathatja (akár többször is) a díjtartozás fennállásáról. A Szolgáltató köteles újra biztosítani a Szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az Előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos – díjat (visszakapcsolási díj) számolhat fel. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az Előfizetői szerződést felmondja, és erről a Szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az Előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a Szolgáltató - az Előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az Előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja. A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 3/a–3/d. sz. mellékletek tartalmazzák. Telekom számlára vonatkozó különös feltételek: amennyiben az Előfizető Telekom számlára kötött szerződést, a Szolgáltató a Telekom számlában foglalt minden szolgáltatásra vonatkozóan alkalmazhatja a korlátozást, amennyiben a korlátozás jogszabályban foglalt feltételei az érintett szolgáltatás tekintetében fennállnak.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek