A szolgáltatás leírása. (1) A helyi rádiós hozzáférési ponton telepített, hálózatba kötött mikrohullámú AP-nek (Access Point - Szolgáltatás elérési pont) kell lenni. (2) A mikrohullámú internet-szolgáltatást csak olyan előfizető veheti igénybe, akinek a Szolgáltatás Előfizetői- hozzáférési pontja megfelelő távolságra helyezkedik el a bázisállomástól. A mikrohullámú Internet Szolgáltatással egyidejűleg, egymástól függetlenül igénybe vehető analóg távbeszélő szolgáltatás is DECT rendszeren keresztül. A rendszer hatótávolsága ideális hálózati körülmények és környezeti feltételek mellett kb. 1,5-3 km, de ezt befolyásolják a domborzati viszonyok, a bázisállomás és az előfizetői terminál helyzete, továbbá külső zavarok stb. Az átviteli rendszer a maximális teljesítményét a nyílt frekvenciás szolgáltatás (WNET, WDSL) esetén kb. 1 km hatótávolságig tudja biztosítani ideális, közvetlen rálátás esetén. A rádiós rendszer AP és SU egységek között közvetlen, akadálymentes rálátásnak kell lennie a szolgáltatás megvalósításához. Minden esetben előzetes felmérés szükséges a telepítés lehetőségének tisztázásához. Ezen felmérés alapján határozható meg a telepíthetőség és az adott körülmények között elérhető sebesség. (3) A mikrohullámú internet-szolgáltatás használatához szükséges eszközök közül az SU (Subscriber Unit - előfizetői hálózat-végződtető egység) az Előfizetőnél kerül letelepítésére. Az SU a rádiós végberendezéseket telepítő Szolgáltató tulajdona. Az SU (beltéri és kültéri egység együtt) részére szükséges helyről, valamint az SU folyamatos és zavartalan működéséhez szükséges szünetmentes 230V-os táplálásról az Előfizetőnek kell gondoskodnia. A Szolgáltató szünetmentes táplálást nem biztosít. (4) A mikrohullámú internet-szolgáltatás alapesetben az Előfizető részére dinamikus IP cím kiosztást biztosít, helyi szerver üzemeltetését nem támogatja.
Appears in 21 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A szolgáltatás leírása. (1) A helyi rádiós hozzáférési ponton telepített, hálózatba kötött mikrohullámú AP-nek (Access Point - Szolgáltatás elérési pont) kell lenni.
(2) . A mikrohullámú internet-szolgáltatást csak olyan előfizető veheti igénybe, akinek a Szolgáltatás Előfizetői- hozzáférési pontja megfelelő távolságra helyezkedik el a bázisállomástól. A mikrohullámú Internet Szolgáltatással egyidejűleg, egymástól függetlenül igénybe vehető analóg távbeszélő szolgáltatás is DECT rendszeren keresztül. A rendszer hatótávolsága ideális hálózati körülmények és környezeti feltételek mellett kb. 1,5-3 km, de ezt befolyásolják a domborzati viszonyok, a bázisállomás és az előfizetői terminál helyzete, továbbá külső zavarok stb. Az átviteli rendszer a maximális teljesítményét a nyílt frekvenciás szolgáltatás (WNET, WDSL, RLAN) esetén kb. 1 km hatótávolságig tudja biztosítani ideális, közvetlen rálátás esetén. A rádiós rendszer AP és SU egységek között közvetlen, akadálymentes rálátásnak kell lennie a szolgáltatás megvalósításához. Minden esetben előzetes felmérés szükséges a telepítés lehetőségének tisztázásához. Ezen felmérés alapján határozható meg a telepíthetőség és az adott körülmények között elérhető sebesség.
(3) . A mikrohullámú internet-szolgáltatás használatához szükséges eszközök közül az SU (Subscriber Unit - előfizetői hálózat-végződtető egység) az Előfizetőnél kerül letelepítéséretelepítésére. Az SU a rádiós végberendezéseket telepítő Szolgáltató tulajdona. Az SU (beltéri és kültéri egység együtt) részére szükséges helyről, valamint az SU folyamatos és zavartalan működéséhez szükséges szünetmentes 230V-os táplálásról az Előfizetőnek kell gondoskodnia. A Szolgáltató szünetmentes táplálást nem biztosít.
(4) . A mikrohullámú internet-szolgáltatás alapesetben az Előfizető részére dinamikus IP cím kiosztást biztosít, helyi szerver üzemeltetését nem támogatja.
Appears in 8 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Internet Services, General Terms and Conditions for Internet Services, Internet Service Agreement
A szolgáltatás leírása. (1) A helyi rádiós hozzáférési ponton telepített, hálózatba kötött mikrohullámú AP-nek (Access Point - Szolgáltatás elérési pont) kell lenni.
(2) A mikrohullámú internet-szolgáltatást csak olyan előfizető veheti igénybe, akinek a Szolgáltatás Előfizetői- hozzáférési pontja megfelelő távolságra helyezkedik el a bázisállomástól. A mikrohullámú Internet Szolgáltatással egyidejűleg, egymástól függetlenül igénybe vehető analóg távbeszélő szolgáltatás is DECT rendszeren keresztül. A rendszer hatótávolsága ideális hálózati körülmények és környezeti feltételek mellett kb. 1,5-3 km, de ezt befolyásolják a domborzati viszonyok, a bázisállomás és az előfizetői terminál helyzete, továbbá külső zavarok stb. Az átviteli rendszer a maximális teljesítményét a nyílt frekvenciás szolgáltatás (WNET, WDSL) esetén kb. 1 km, zárt frekvenciás szolgáltatás (WIMAX) esetén kb. 5 km hatótávolságig tudja biztosítani ideális, közvetlen rálátás esetén. A rádiós rendszer AP és SU egységek között közvetlen, akadálymentes rálátásnak kell lennie a szolgáltatás megvalósításához. Minden esetben előzetes felmérés szükséges a telepítés lehetőségének tisztázásához. Ezen felmérés alapján határozható meg a telepíthetőség és az adott körülmények között elérhető sebesség.
(3) A mikrohullámú internet-szolgáltatás használatához szükséges eszközök közül az SU (Subscriber Unit - előfizetői hálózat-végződtető egység) az Előfizetőnél kerül letelepítésére. Az SU a rádiós végberendezéseket telepítő Szolgáltató tulajdona. Az SU (beltéri és kültéri egység együtt) részére szükséges helyről, valamint az SU folyamatos és zavartalan működéséhez szükséges szünetmentes 230V-os táplálásról az Előfizetőnek kell gondoskodnia. A Szolgáltató szünetmentes táplálást nem biztosít.
(4) A mikrohullámú internet-szolgáltatás alapesetben az Előfizető részére dinamikus IP cím kiosztást biztosít, helyi szerver üzemeltetését nem támogatja.
Appears in 5 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A szolgáltatás leírása. (1) A helyi rádiós hozzáférési ponton telepített, hálózatba kötött mikrohullámú AP-nek (Access Point - Szolgáltatás elérési pont) kell lenni.
(2) A mikrohullámú internet-szolgáltatást csak olyan előfizető veheti igénybe, akinek a Szolgáltatás Előfizetői- hozzáférési pontja megfelelő távolságra helyezkedik el a bázisállomástól. A mikrohullámú Internet Szolgáltatással egyidejűleg, egymástól függetlenül igénybe vehető analóg távbeszélő szolgáltatás is DECT rendszeren keresztül. A rendszer hatótávolsága ideális hálózati körülmények és környezeti feltételek mellett kb. 1,5-3 1,5 -3 km, de ezt befolyásolják a domborzati viszonyok, a bázisállomás és az előfizetői terminál helyzete, továbbá külső zavarok stb. Az átviteli rendszer a maximális teljesítményét a nyílt frekvenciás szolgáltatás (WNET, WDSL) esetén kb. 1 km hatótávolságig tudja biztosítani ideális, közvetlen rálátás esetén. A rádiós rendszer AP és SU egységek között közvetlen, akadálymentes rálátásnak kell lennie a szolgáltatás megvalósításához. Minden esetben előzetes felmérés szükséges a telepítés lehetőségének tisztázásához. Ezen felmérés alapján határozható meg a telepíthetőség és az adott körülmények között elérhető sebesség.
(3) A mikrohullámú internet-szolgáltatás használatához szükséges eszközök közül az SU (Subscriber Unit - előfizetői hálózat-végződtető egység) az Előfizetőnél kerül letelepítésére. Az SU a rádiós végberendezéseket telepítő Szolgáltató tulajdona. Az SU (beltéri és kültéri egység együtt) részére szükséges helyről, valamint az SU folyamatos és zavartalan működéséhez szükséges szünetmentes 230V-os táplálásról az Előfizetőnek kell gondoskodnia. A Szolgáltató szünetmentes táplálást nem biztosít.
(4) A mikrohullámú internet-szolgáltatás alapesetben az Előfizető részére dinamikus IP cím kiosztást biztosít, helyi szerver üzemeltetését nem támogatja.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions for Telecommunications Services
A szolgáltatás leírása. (1) A helyi rádiós hozzáférési ponton telepített, hálózatba kötött mikrohullámú AP-nek (Access Point - Szolgáltatás elérési pont) kell lenni.
(2) . A mikrohullámú internet-szolgáltatást csak olyan előfizető veheti igénybe, akinek a Szolgáltatás Előfizetői- hozzáférési pontja megfelelő távolságra helyezkedik el a bázisállomástól. A mikrohullámú Internet Szolgáltatással egyidejűleg, egymástól függetlenül igénybe vehető analóg távbeszélő szolgáltatás is DECT rendszeren keresztül. A rendszer hatótávolsága ideális hálózati körülmények és környezeti feltételek mellett kb. 1,5-3 1,5 -3 km, de ezt befolyásolják a domborzati viszonyok, a bázisállomás és az előfizetői terminál helyzete, továbbá külső zavarok stb. Az átviteli rendszer a maximális teljesítményét a nyílt frekvenciás szolgáltatás (WNET, WDSL, RLAN) esetén kb. 1 km hatótávolságig tudja biztosítani ideális, közvetlen rálátás esetén. A rádiós rendszer AP és SU egységek között közvetlen, akadálymentes rálátásnak kell lennie a szolgáltatás megvalósításához. Minden esetben előzetes felmérés szükséges a telepítés lehetőségének tisztázásához. Ezen felmérés alapján határozható meg a telepíthetőség és az adott körülmények között elérhető sebesség.
(3) . A mikrohullámú internet-szolgáltatás használatához szükséges eszközök közül az SU (Subscriber Unit - előfizetői hálózat-végződtető egység) az Előfizetőnél kerül letelepítéséretelepítésére. Az SU a rádiós végberendezéseket telepítő Szolgáltató tulajdona. Az SU (beltéri és kültéri egység együtt) részére szükséges helyről, valamint az SU folyamatos és zavartalan működéséhez szükséges szünetmentes 230V-os táplálásról az Előfizetőnek kell gondoskodnia. A Szolgáltató szünetmentes táplálást nem biztosít.
(4) . A mikrohullámú internet-szolgáltatás alapesetben az Előfizető részére dinamikus IP cím kiosztást biztosít, helyi szerver üzemeltetését nem támogatja.
Appears in 1 contract