A szolgáltatáshoz rendelhető kiegészítő opciók és azok igénybevételének feltételei. (Csak a 62, és 63-as primer körzetekre érvényes!) a.) A belföldi Kék szám előfizetője kérheti a hívások fogadási idejének korlátozását. Hívások fogadási ideje három alapcsoportra korlátozható: - munkanap - szabadnap (szombat) - munkaszüneti nap (vasárnap és ünnepnap) b.) A hívások fogadási idejét egyedileg illetve közösen (valamennyi célállomásra) meg lehet adni. c.) A belföldi Kék szám előfizetője kérheti a hívások területi korlátozását. Hívások fogadásának területi korlátozása azt jelenti, hogy korlátozhatóak azok a körzetek, amelyekből a szolgáltatás előfizetője (hívott) hívásokat elfogad. A korlátozás primer körzetenként rendelhető meg. d.) Jelzőhang a beérkező hívások megkülönböztetésére e.) Az előfizetőnek lehetősége van arra, hogy a korábban igénybevett egyéb feltételeket a díjszabásban meghatározott díj megfizetése ellenében módosítsa. f.) Az előfizető kérheti érkező hívásainak részletezését, melyet a Szolgáltató az utolsó három számjegy letakarásával állít elő és ad át. Az átadott adatok tájékoztató jellegűek, az adathordozón tárolt információk manipulálhatósága miatt azok dokumentációként nem használhatók fel. g.) A belföldi Kék szám előfizetője a Szolgáltatótól – kizárólag tájékoztatási jellegű – hívás- statisztikát kérhet. A statisztikai szolgáltatás nem része a Szolgáltatás számlázási rendszerének, ezért a Szolgáltató nem garantálja, hogy a statisztikai gyűjtő rendszer minden esetben lefedi a célállomásra érkező valamennyi hívást. A szolgáltatás a megrendelését követő első hónapban teszt jelleggel üzemel, mely végén a Szolgáltató nyilatkozik arról, hogy az Előfizető teljes forgalmának mekkora részét fedi le teljes biztonsággal a statisztikai gyűjtőrendszer, ezáltal pedig maga a szolgáltatás. Azt követően, hogy Xxxxxxxxx az első hívásstatisztikát kézhez vette, a kiegészítő szolgáltatást a megadott paraméterekkel megrendelheti, vagy a továbbiakban lemondhatja. Az első (teszt) hónap nem kerül kiszámlázásra. A színes szám hívás statisztika a számlával nem vethető össze, reklamációs célokra nem használható fel.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Electronic Telecommunications Services, Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra
A szolgáltatáshoz rendelhető kiegészítő opciók és azok igénybevételének feltételei. (Csak a 62, és 63-as primer körzetekre érvényes!)
a.) A belföldi Kék Zöld szám előfizetője kérheti a hívások fogadási idejének korlátozását. Hívások fogadási ideje három alapcsoportra korlátozható: - munkanap - szabadnap (szombat) - munkaszüneti nap (vasárnap és ünnepnap)
b.) A hívások fogadási idejét egyedileg illetve közösen (valamennyi célállomásra) meg lehet adni.
c.) A belföldi Kék Zöld szám előfizetője kérheti a hívások területi korlátozását. Hívások fogadásának területi korlátozása azt jelenti, hogy korlátozhatóak azok a körzetek, amelyekből a szolgáltatás előfizetője (hívott) hívásokat elfogad. A korlátozás primer körzetenként rendelhető meg.
d.) Jelzőhang a beérkező hívások megkülönböztetésére
e.) Az előfizetőnek lehetősége van arra, hogy a korábban igénybevett egyéb feltételeket a díjszabásban meghatározott díj megfizetése ellenében módosítsa.
f.) Az előfizető kérheti érkező hívásainak részletezését, melyet a Szolgáltató az utolsó három számjegy letakarásával állít elő és ad át. Az átadott adatok tájékoztató jellegűek, az adathordozón tárolt információk manipulálhatósága miatt azok dokumentációként nem használhatók fel.
g.) A belföldi Kék Zöld szám előfizetője a Szolgáltatótól – kizárólag tájékoztatási jellegű – hívás- statisztikát kérhet. A statisztikai szolgáltatás nem része a Szolgáltatás számlázási rendszerének, ezért a Szolgáltató nem garantálja, hogy a statisztikai gyűjtő rendszer minden esetben lefedi a célállomásra érkező valamennyi hívást. A szolgáltatás a megrendelését követő első hónapban teszt jelleggel üzemel, mely végén a Szolgáltató nyilatkozik arról, hogy az Előfizető teljes forgalmának mekkora részét fedi le teljes biztonsággal a statisztikai gyűjtőrendszer, ezáltal pedig maga a szolgáltatás. Azt követően, hogy Xxxxxxxxx az első hívásstatisztikát kézhez vette, a kiegészítő szolgáltatást a megadott paraméterekkel megrendelheti, vagy a továbbiakban lemondhatja. Az első (teszt) hónap nem kerül kiszámlázásra. A színes szám hívás statisztika a számlával nem vethető össze, reklamációs célokra nem használható fel.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Electronic Telecommunications Services, Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra
A szolgáltatáshoz rendelhető kiegészítő opciók és azok igénybevételének feltételei. (Csak a 62, és 63-as primer körzetekre érvényes!)
a.) A belföldi Kék Zöld szám előfizetője kérheti a hívások fogadási idejének korlátozását. Hívások fogadási ideje három alapcsoportra korlátozható: - munkanap - :
(i) munkanap
(ii) szabadnap (szombat)
(iii) - munkaszüneti nap (vasárnap és ünnepnap)
b.) A hívások fogadási idejét egyedileg illetve közösen (valamennyi célállomásra) meg lehet adni.
c.) A belföldi Kék Zöld szám előfizetője kérheti a hívások területi korlátozását. Hívások fogadásának területi korlátozása azt jelenti, hogy korlátozhatóak azok a körzetek, amelyekből a szolgáltatás előfizetője (hívott) hívásokat elfogad. A korlátozás primer körzetenként rendelhető meg.
d.) Jelzőhang a beérkező hívások megkülönböztetésére
e.) Az előfizetőnek lehetősége van arra, hogy a korábban igénybevett egyéb feltételeket a díjszabásban meghatározott díj megfizetése ellenében módosítsa.
f.) Az előfizető kérheti érkező hívásainak részletezését, melyet a Szolgáltató az utolsó három számjegy letakarásával állít elő és ad át. Az átadott adatok tájékoztató jellegűek, az adathordozón tárolt információk manipulálhatósága miatt azok dokumentációként nem használhatók fel.
g.) A belföldi Kék Zöld szám előfizetője a Szolgáltatótól – kizárólag tájékoztatási jellegű – hívás- statisztikát kérhet. A statisztikai szolgáltatás nem része a Szolgáltatás számlázási rendszerének, ezért a Szolgáltató nem garantálja, hogy a statisztikai gyűjtő rendszer minden esetben lefedi a célállomásra érkező valamennyi hívást. A szolgáltatás a megrendelését követő első hónapban teszt jelleggel üzemel, mely végén a Szolgáltató nyilatkozik arról, hogy az Előfizető teljes forgalmának mekkora részét fedi le teljes biztonsággal a statisztikai gyűjtőrendszer, ezáltal pedig maga a szolgáltatás. Azt követően, hogy Xxxxxxxxx az Elxxxxxxx xz első hívásstatisztikát kézhez vette, a kiegészítő szolgáltatást a megadott paraméterekkel megrendelheti, vagy a továbbiakban lemondhatja. Az első (teszt) hónap nem kerül kiszámlázásra. A színes szám hívás statisztika a számlával nem vethető össze, reklamációs célokra nem használható fel.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Business Subscribers
A szolgáltatáshoz rendelhető kiegészítő opciók és azok igénybevételének feltételei. (Csak a 62, és 63-as primer körzetekre érvényes!)
a.) A belföldi Kék szám előfizetője kérheti a hívások fogadási idejének korlátozását. Hívások fogadási ideje három alapcsoportra korlátozható: - munkanap - :
(i) munkanap
(ii) szabadnap (szombat)
(iii) - munkaszüneti nap (vasárnap és ünnepnap)
b.) A hívások fogadási idejét egyedileg illetve közösen (valamennyi célállomásra) meg lehet adni.
c.) A belföldi Kék szám előfizetője kérheti a hívások területi korlátozását. Hívások fogadásának területi korlátozása azt jelenti, hogy korlátozhatóak azok a körzetek, amelyekből a szolgáltatás előfizetője (hívott) hívásokat elfogad. A korlátozás primer körzetenként rendelhető meg.
d.) Jelzőhang a beérkező hívások megkülönböztetésére
e.) Az előfizetőnek lehetősége van arra, hogy a korábban igénybevett egyéb feltételeket a díjszabásban meghatározott díj megfizetése ellenében módosítsa.
f.) Az előfizető kérheti érkező hívásainak részletezését, melyet a Szolgáltató az utolsó három számjegy letakarásával állít elő és ad át. Az átadott adatok tájékoztató jellegűek, az adathordozón tárolt információk manipulálhatósága miatt azok dokumentációként nem használhatók fel.
g.) A belföldi Kék szám előfizetője a Szolgáltatótól – kizárólag tájékoztatási jellegű – hívás- statisztikát kérhet. A statisztikai szolgáltatás nem része a Szolgáltatás számlázási rendszerének, ezért a Szolgáltató nem garantálja, hogy a statisztikai gyűjtő rendszer minden esetben lefedi a célállomásra érkező valamennyi hívást. A szolgáltatás a megrendelését követő első hónapban teszt jelleggel üzemel, mely végén a Szolgáltató nyilatkozik arról, hogy az Előfizető teljes forgalmának mekkora részét fedi le teljes biztonsággal a statisztikai gyűjtőrendszer, ezáltal pedig maga a szolgáltatás. Azt követően, hogy Xxxxxxxxx az Elxxxxxxx xz első hívásstatisztikát kézhez vette, a kiegészítő szolgáltatást a megadott paraméterekkel megrendelheti, vagy a továbbiakban lemondhatja. Az első (teszt) hónap nem kerül kiszámlázásra. A színes szám hívás statisztika a számlával nem vethető össze, reklamációs célokra nem használható fel.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Business Subscribers