Common use of A számhordozás szolgáltatókra vonatkozó szabályai Clause in Contracts

A számhordozás szolgáltatókra vonatkozó szabályai. 8.1.1 A Szolgáltatónak díjmentes tájékozódási lehetőséget biztosít amennyiben számhordozás esetén a hívott szám hívásának díjazása megváltozhat. Ezen kötelezettségét a Szolgáltató saját hálózatában díjmentesen hívható ügyfélszolgálati, illetve egyéb díjmentesen hívható számán keresztül valósítja meg. 8.1.2 A Szolgáltató biztosítja a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlát mentes szolgáltatás, valamint a nomadikus beszédcélú szolgáltatás előfizetői számainak hordozhatóságát, amennyiben a Felek között számhordozási szerződés jött létre. 8.1.3 A számhordozás megvalósítása során biztosítani kell a hordozott számokra mindazokat a szolgáltatásokat, ideértve a jelzésirányítással megvalósuló elektronikus hírközlési szolgáltatásokat (a továbbiakban: szolgáltatások) is, amelyek mind az átadó, mind az átvevő Szolgáltató hálózatában egyenértékű alkalmazásként rendelkezésre állnak, továbbá amelyeket mind az átadó, mind az átvevő Szolgáltató nyújt előfizetői számára, és amelyek fenntartásához az átadó és az átvevő Szolgáltató együttműködése szükséges. 8.1.4 A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával, vagy az előfizetői hurok átengedésével együtt megvalósuló számhordozás esetén a különböző szolgáltatások átadásának vagy az előfizetői hurok átengedésének és a szám átadásának időpontját az Előfizető érdekében a szolgáltatók kötelesek egyeztetni, összehangolni. 8.1.5 A Szolgáltató a számhordozási eljárás kezdeményezését köteles lehetővé tenni saját ügyfélszolgálatán, ideértve a telefonos és on-line ügyfélszolgálatokat is, amennyiben a jognyilatkozatot tevő Előfizető megfelelően azonosítható, és valamennyi olyan kereskedelmi képviselőjénél, aki ügyfélszolgálati feladatokat is ellát. 8.1.6 Az átadó Szolgáltató a szolgáltatások folyamatosságát a számátadási időablak kezdetéig köteles biztosítani. 8.1.7 A hordozott számokra irányuló hívások megfelelő irányításáért az a Szolgáltató a felelős, - amelynek a hálózatában a hívást belföldön - közvetítőválasztás igénybevétele nélkül - kezdeményezik, vagy - amelyet az adott híváshoz kiválasztanak, amennyiben a hívást belföldön, közvetítőválasztás alkalmazásával kezdeményezik, vagy - amely a hívást a nemzetközi hálózatból fogadja. 8.1.8 A hordozott számról kezdeményezett segélyhívás irányítását az átvevő Szolgáltató biztosítja a területileg illetékes segélyhívást fogadó szolgálatokkal kötött megállapodásnak megfelelően. 8.1.9 A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő Szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja: a) természetes személy esetében:

Appears in 12 contracts

Samples: General Terms and Conditions for Service Provision, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A számhordozás szolgáltatókra vonatkozó szabályai. 8.1.1 A Szolgáltatónak díjmentes tájékozódási lehetőséget biztosít amennyiben 1. Amennyiben számhordozás esetén a hívott szám hívásának díjazása megváltozhatmegváltozhat amiatt, hogy a hívó fél szolgáltatója különböző díjazást alkalmaz a) a különböző helyhez kötött telefonszolgáltatást nyújtó szolgáltatókhoz irányuló, azonos számozási körzetben lévő földrajzi számok hívásánál, illetve b) a különböző mobil rádiótelefon-szolgáltatást nyújtó szolgáltatókhoz irányuló hívásoknál, a hívó fél szolgáltatója köteles a hívó számára, a hívás előtt közvetlenül, saját hálózatából előfizetői készülékről díjmentes tájékozódási lehetőséget biztosítani a következő sorrendben arról, hogy a hívás melyik szolgáltató hálózatában végződik, és annak mennyi a tarifája. Ezen kötelezettségét adatokat a Szolgáltató hívásrészletezőn is fel kell tüntetni. 2. Az (1) bekezdésben említett tájékoztatási kötelezettségének a szolgáltató a) saját hálózatában díjmentesen hívható ügyfélszolgálati, illetve egyéb díjmentesen hívható számán keresztül valósítja megkeresztül, vagy b) előre beállított, megszakítható automatikus jelzés és azt követő – legalább a hívást végződtető szolgáltatót és a hívás tarifájának részletes elérhetőségét tartalmazó – a hívó fél által manuálisan bármikor megszakítható automatikus tájékoztatás útján tehet eleget. 8.1.2 3. A Szolgáltató biztosítja szolgáltatónak biztosítania kell a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlát mentes szolgáltatás, valamint a nomadikus beszédcélú szolgáltatás előfizetői számainak hordozhatóságát, amennyiben a Felek között számhordozási szerződés jött létree rendeletnek megfelelően. 8.1.3 4. A helyhez kötött telefonszolgáltatást nyújtó szolgáltató lehetővé teheti az előfizetői szám megtartását előfizetője kérésére a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének megváltoztatása illetve a szolgáltatás nyújtás technológiájának megváltozása esetén. 5. A mobil rádiótelefon-szolgáltatónak a hordozott mobil rádiótelefon számokra biztosítani kell az előfizetői szám alapján irányított adatátvitel – ide értve a rövid, szöveges üzenetszolgáltatás (a továbbiakban: SMS) és a multimédiás üzenetküldés szolgáltatás (a továbbiakban: MMS) – helyes irányítását. 6. A szolgáltatók kötelesek a számhordozhatóság megvalósítása érdekében együttműködni. A szolgáltatók az együttműködés feltételeit és az ezzel kapcsolatos feladataikat és kötelezettségeiket hálózati szerződéseikben kötelesek rögzíteni, továbbá az összekapcsolásról, illetve az előfizetői hurok átengedésről rendelkező referenciaajánlat készítésére kötelezett szolgáltató a referenciaajánlatában is köteles a számhordozhatóságról, illetve a számhordozással összefüggő, szolgáltatók közötti, szükséges együttműködésről rendelkezni. Az előfizető hurok átengedéssel megvalósuló számhordozás teljesítési határidejébe a hurokátengedés referenciaajánlatában rögzített határideje nem számít bele. 7. A számhordozás megvalósítása során biztosítani kell a hordozott számokra mindazokat a szolgáltatásokat, ideértve a jelzésirányítással megvalósuló elektronikus hírközlési szolgáltatásokat (a továbbiakban: szolgáltatások) is, amelyek mind az átadó, mind az átvevő Szolgáltató szolgáltató hálózatában egyenértékű alkalmazásként rendelkezésre állnak, továbbá amelyeket mind az átadó, mind az átvevő Szolgáltató szolgáltató nyújt előfizetői számára, és amelyek fenntartásához az átadó és az átvevő Szolgáltató szolgáltató együttműködése szükséges. 8.1.4 8. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával, vagy az előfizetői hurok átengedésével vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás esetén számhordozás, a különböző szolgáltatások átadásának vagy kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az előfizetői hurok átengedésének emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a szám átadásának időpontját tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében – az Előfizető érdekében a átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén – az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni.” 9. A szolgáltatók kötelesek egyeztetni, összehangolni. 8.1.5 A Szolgáltató a számhordozási eljárás kezdeményezését köteles lehetővé tenni saját ügyfélszolgálatáneljárással kapcsolatos valamennyi adatcserét, ideértve a telefonos és on-line ügyfélszolgálatokat számhordozás kezdeményezését is, amennyiben a jognyilatkozatot tevő Előfizető megfelelően azonosíthatóelektronikus formában kötelesek biztosítani. A szolgáltatók az elektronikus formán kívül más, és valamennyi olyan kereskedelmi képviselőjénél, aki ügyfélszolgálati feladatokat kiegészítő adatcsere formában is ellátmegállapodhatnak. 8.1.6 Az átadó Szolgáltató a szolgáltatások folyamatosságát a számátadási időablak kezdetéig köteles biztosítani. 8.1.7 A hordozott számokra irányuló hívások megfelelő irányításáért az a Szolgáltató a felelős, - amelynek a hálózatában a hívást belföldön - közvetítőválasztás igénybevétele nélkül - kezdeményezik, vagy - amelyet az adott híváshoz kiválasztanak, amennyiben a hívást belföldön, közvetítőválasztás alkalmazásával kezdeményezik, vagy - amely a hívást a nemzetközi hálózatból fogadja. 8.1.8 A hordozott számról kezdeményezett segélyhívás irányítását az átvevő Szolgáltató biztosítja a területileg illetékes segélyhívást fogadó szolgálatokkal kötött megállapodásnak megfelelően. 8.1.9 A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő Szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja: a) természetes személy esetében:

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek