A teljesítés helye és ideje. 2.1. Vevő a Megállapodás keretében megrendelt termékeket az egyes megrendelésekben rögzített telephelyén veszi át. 2.1.1. Vevő a klór tartalmú vegyületek vételezését a Közbeszerzési műszaki leírásban részletezett, az egyes megrendelőkben meghatározott, telephelyeken végzi. 2.1.2. Eladó feladata a szállításhoz szükséges göngyöleg biztosítása. 2.2. Xxxxx által a Vevő telephelyén biztosítandó Teljesítés időpontja: 2.2.1. Vevő régiónként összesítve, maga szervezi össze – a telephelyi igények és szükségletek alapján – szállítási igényeit, oly módon, hogy az egyes régiók által történő következő naptári hétre esedékes megrendeléseket egységesen adja meg az Eladó számára. 2.2.2. Eladó, az általa meghatározott ütemezés szerint, de a megrendelést követő naptári héten köteles a Közbeszerzési műszaki leírásban, illetve jelen Megállapodásban rögzítettek szerint teljesíteni. 2.3. Az 1. pont szerinti teljesítéshez az Eladó felé jelentkező egyidejű mennyiségi igényeket a Közbeszerzési műszaki leírás részletezi, melyek lehetséges szélső értékei: Elvárt egyidejű szállítás: 25 kg – 2.400 kg; Kiszerelések (szállítási egységek): 25 kg, 60 kg, 1.200 kg; Szállítási gyakoriság: 1 hónap - 4 hónap. 2.4. Eladó saját szállító eszközén, saját költségére szállítja a megrendelt mennyiséget a Vevő heti megrendelésekben rögzítésre kerülő egyes telephelyeire. A telephelyeken az átfejtést, és a szállított mennyiség mérését az általa biztosított eszközökkel, az Eladó köteles biztosítani. Vevő eltekint a méréstől, amennyiben a kiszállítás olyan edényzetben történik, amelynek névleges térfogata meghatározott, dokumentált, az edényzet szállításkor tele van, és ez a teljes mennyiség az adott teljesítési helyre kerül leszállításra. Az áruhoz kapcsolódó kárveszély az átfejtés, illetve edényzetben történő átadás esetén az átadás-átvétel befejezésével száll át a Vevőre. 2.5. Eladó sem a teljesítés megvalósításában, sem az érvényesítendő árban nem jogosult eltéréseket érvényesíteni az egyidejű mennyiségi igény mértékére tekintettel. 2.6. Eladó – a közbeszerzési eljárás benyújtott nyertes ajánlatával egyező módon – köteles vevőszolgálatot működtetni a Megállapodás teljes időtartama, hatálya alatt. (Ajánlat tartalma alapján véglegesítendő.)
Appears in 2 contracts
Samples: Adásvételi Keret Megállapodás, Adásvételi Keret Megállapodás
A teljesítés helye és ideje. 2.1. Vevő a Megállapodás keretében megrendelt termékeket az egyes megrendelésekben rögzített telephelyén veszi át.
2.1.1. Vevő a klór tartalmú vegyületek vételezését a Közbeszerzési műszaki leírásban részletezett, az egyes megrendelőkben meghatározott, telephelyeken végzi.
2.1.2. Eladó feladata a szállításhoz szükséges göngyöleg biztosítása.
2.2. Xxxxx által a Vevő telephelyén biztosítandó Teljesítés időpontja:
2.2.1. Vevő régiónként összesítve, maga szervezi össze – a telephelyi igények és szükségletek alapján – szállítási igényeit, oly módon, hogy az egyes régiók által történő következő naptári hétre esedékes megrendeléseket egységesen adja meg az Eladó számára.
2.2.2. Eladó, az általa meghatározott ütemezés szerint, de a megrendelést követő naptári héten köteles a Közbeszerzési műszaki leírásban, illetve jelen Megállapodásban rögzítettek szerint teljesíteni.
2.3. Az 1. pont szerinti teljesítéshez az Eladó felé jelentkező egyidejű mennyiségi igényeket a Közbeszerzési műszaki leírás részletezi, melyek lehetséges szélső értékei: Elvárt egyidejű szállítás: 25 50 kg – 2.400 1.200 kg; Kiszerelések (szállítási egységek): 25 kg, 60 kg, 1.200 kg; Szállítási gyakoriság: 1 hónap - 4 hét – 1,5 hónap.
2.4. Eladó saját szállító eszközén, saját költségére szállítja a megrendelt mennyiséget a Vevő heti megrendelésekben rögzítésre kerülő egyes telephelyeire. A telephelyeken az átfejtést, és a szállított mennyiség mérését az általa biztosított eszközökkel, az Eladó köteles biztosítani. Vevő eltekint a méréstől, amennyiben a kiszállítás olyan edényzetben történik, amelynek névleges térfogata meghatározott, dokumentált, az edényzet szállításkor tele van, és ez a teljes mennyiség az adott teljesítési helyre kerül leszállításra. Az áruhoz kapcsolódó kárveszély az átfejtés, illetve edényzetben történő átadás esetén az átadás-átvétel befejezésével száll át a Vevőre.
2.5. Eladó sem a teljesítés megvalósításában, sem az érvényesítendő árban nem jogosult eltéréseket érvényesíteni az egyidejű mennyiségi igény mértékére tekintettel.
2.6. Eladó – a közbeszerzési eljárás benyújtott nyertes ajánlatával egyező módon – köteles vevőszolgálatot működtetni a Megállapodás teljes időtartama, hatálya alatt. (Ajánlat tartalma alapján véglegesítendő.)
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Keret Megállapodás
A teljesítés helye és ideje. 2.1. Vevő a Megállapodás keretében megrendelt termékeket az egyes megrendelésekben rögzített telephelyén veszi át.
2.1.1. Vevő a klór tartalmú vegyületek vasvegyületek vételezését a Közbeszerzési műszaki leírásban részletezett, az egyes megrendelőkben meghatározott, telephelyeken végzi.
2.1.2. Eladó feladata a szállításhoz szükséges göngyöleg biztosítása.
2.2. Xxxxx által a Vevő telephelyén biztosítandó Teljesítés időpontja:
2.2.1. Vevő régiónként összesítve, maga szervezi össze – a telephelyi igények és szükségletek alapján – szállítási igényeit, oly módon, hogy az egyes régiók által történő következő naptári hétre esedékes megrendeléseket egységesen adja meg az Eladó számára.
2.2.2. Eladó, az általa meghatározott ütemezés szerint, de a megrendelést követő naptári héten köteles a Közbeszerzési műszaki leírásban, illetve jelen Megállapodásban rögzítettek szerint teljesíteni.
2.3. Az 1. pont szerinti teljesítéshez az Eladó felé jelentkező egyidejű mennyiségi igényeket a Közbeszerzési műszaki leírás részletezi, melyek lehetséges szélső értékei: - Elvárt egyidejű szállítás: 25 kg 120 l – 2.400 kg; 4.000 l. - Kiszerelések (szállítási egységek): 25 kg, 60 kg, 1.200 kg; l - tartályautó. - Szállítási gyakoriság: 1 hónap 1hét - 4 hónap6hónap.
2.4. Eladó saját szállító eszközén, saját költségére szállítja a megrendelt mennyiséget a Vevő heti megrendelésekben rögzítésre kerülő egyes telephelyeire. A telephelyeken az átfejtést, és a szállított mennyiség mérését az általa biztosított eszközökkel, az Eladó köteles biztosítani. Vevő eltekint a méréstől, amennyiben a kiszállítás olyan edényzetben történik, amelynek névleges térfogata meghatározott, dokumentált, az edényzet szállításkor tele van, és ez a teljes mennyiség az adott teljesítési helyre kerül leszállításra. Az áruhoz kapcsolódó kárveszély az átfejtés, illetve edényzetben történő átadás esetén az átadás-átvétel befejezésével száll át a Vevőre.
2.5. Eladó sem a teljesítés megvalósításában, sem az érvényesítendő árban nem jogosult eltéréseket érvényesíteni az egyidejű mennyiségi igény mértékére tekintettel.
2.6. Eladó – a közbeszerzési eljárás benyújtott nyertes ajánlatával egyező módon – köteles vevőszolgálatot működtetni a Megállapodás teljes időtartama, hatálya alatt. (Ajánlat tartalma alapján véglegesítendő.)
Appears in 1 contract
Samples: Adásvételi Keret Megállapodás
A teljesítés helye és ideje. 2.1. Vevő a Megállapodás keretében megrendelt termékeket az egyes megrendelésekben rögzített telephelyén veszi át.
2.1.1. Vevő a klór tartalmú vegyületek vasvegyületek vételezését a Közbeszerzési műszaki leírásban részletezett, az egyes megrendelőkben meghatározott, telephelyeken végzi.
2.1.2. Eladó feladata a szállításhoz szükséges göngyöleg biztosítása.
2.2. Xxxxx által a Vevő telephelyén biztosítandó Teljesítés időpontja:
2.2.1. Vevő régiónként összesítve, maga szervezi össze – a telephelyi igények és szükségletek alapján – szállítási igényeit, oly módon, hogy az egyes régiók által történő következő naptári hétre esedékes megrendeléseket egységesen adja meg az Eladó számára.
2.2.2. Eladó, az általa meghatározott ütemezés szerint, de a megrendelést követő naptári héten köteles a Közbeszerzési műszaki leírásban, illetve jelen Megállapodásban rögzítettek szerint teljesíteni.
2.3. Az 1. pont szerinti teljesítéshez az Eladó felé jelentkező egyidejű mennyiségi igényeket a Közbeszerzési műszaki leírás részletezi, melyek lehetséges szélső értékei: Elvárt egyidejű szállítás: 25 kg 1.000 l – 2.400 kg; 4.000 l, kivétel: Békéscsaba szennyvíztisztító telep, ahol 17.000 l. Kiszerelések (szállítási egységek): 25 kg, 60 kg, 1.200 kg; 1 m3 - 17 m3. Szállítási gyakoriság: 1 hónap 2hét - 4 6 hónap.