A vállalkozói díj. 1. A jelen szerződést felek [ADAT]Ft + ÁFA azaz [ADAT] Forint + ÁFA keretösszegre kötik, amely elérése esetén a szerződés – feltéve, hogy a keretösszeget a felek nem módosítják – automatikusan, felmondás, vagy egyéb megszüntető jognyilatkozat nélkül megszűnik. 2. Szerződő felek a vállalkozói díj számítása szempontjából a jelen keretszerződés 2. számú mellékletében rögzített egységes alapú díjtételekben állapodnak meg. 3. Az egyedi árajánlat alapján meghatározott nettó vállalkozói díj teljes díj, amely magában foglalja a bevizsgálás, illetve a szolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi munka-, anyag- és egyéb költséget. 4. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretjellegéből adódóan Megrendelőnek a IX. 1. pontban meghatározott keretösszeg tekintetében nincs megrendelési kötelezettsége, azaz nem köteles a teljes keretösszegnek megfelelő ellenértékű teljesítés megrendelésére, az eseti megrendelők kiállításáról és így a Vállalkozó tevékenységének igénybevételéről Megrendelő szabadon, érdekeinek megfelelően dönt. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés előbbiekből adódó nem maradéktalan teljesüléséből eredő bevételkiesés Vállalkozó kockázata, mellyel kapcsolatban semmilyen jogcímen nem jogosult Megrendelő felé megtérítési igénnyel fellépni.
Appears in 3 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
A vállalkozói díj. 1. A jelen szerződést keretszerződést felek [ADAT]Ft xxxxxxxxxx Ft + ÁFA azaz [ADAT] Forint xxxxxxxxxxxxxxx forint + ÁFA keretösszegre kötik, amely elérése esetén a szerződés – feltéve, hogy a keretösszeget a felek nem módosítják – automatikusan, felmondás, vagy egyéb megszüntető jognyilatkozat nélkül megszűnik.
2. Szerződő felek a vállalkozói díj számítása szempontjából a jelen keretszerződés 23. számú mellékletében rögzített egységes alapú díjtételekben állapodnak meg.:
3. Az A nettó vállalkozási díj, illetve az egyedi árajánlat alapján meghatározott nettó vállalkozói adott teljes díj teljes díj, amely magában foglalja a bevizsgálás, illetve a szolgáltatás javítás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi munka-, anyag- anyag-, dokumentációs és egyéb költséget.
4. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretjellegéből adódóan Megrendelőnek a IX. 1. pontban meghatározott keretösszeg tekintetében nincs megrendelési kötelezettsége, azaz nem köteles a teljes keretösszegnek megfelelő ellenértékű teljesítés megrendelésére, az eseti megrendelők kiállításáról és így a Vállalkozó tevékenységének igénybevételéről Megrendelő szabadon, érdekeinek megfelelően dönt. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés előbbiekből adódó nem maradéktalan teljesüléséből eredő bevételkiesés Vállalkozó kockázata, mellyel kapcsolatban semmilyen jogcímen nem jogosult Megrendelő felé megtérítési igénnyel fellépni.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
A vállalkozói díj. 1. A jelen szerződést felek [ADAT]Ft ADAT]Ft/év + ÁFA azaz [ADAT] Forint Forint/év + ÁFA keretösszegre kötik, amely elérése esetén a szerződés – feltéve, hogy a keretösszeget a felek nem módosítják – automatikusan, felmondás, vagy egyéb megszüntető jognyilatkozat nélkül megszűnik.
2. Szerződő felek a vállalkozói díj számítása szempontjából a jelen keretszerződés 2. számú mellékletében rögzített egységes alapú díjtételekben állapodnak meg.
3. Az egyedi árajánlat alapján meghatározott nettó vállalkozói díj teljes díj, amely magában foglalja a bevizsgálás, illetve a szolgáltatás javítás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi munka-, anyag- és egyéb költséget.
4. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretjellegéből adódóan Megrendelőnek a IX. 1. pontban meghatározott keretösszeg tekintetében nincs megrendelési kötelezettsége, azaz nem köteles a teljes keretösszegnek megfelelő ellenértékű teljesítés megrendelésére, az eseti megrendelők kiállításáról és így a Vállalkozó tevékenységének igénybevételéről Megrendelő szabadon, érdekeinek megfelelően dönt. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés előbbiekből adódó nem maradéktalan teljesüléséből eredő bevételkiesés Vállalkozó kockázata, mellyel kapcsolatban semmilyen jogcímen nem jogosult Megrendelő felé megtérítési igénnyel fellépni.
Appears in 2 contracts
Samples: Vállalkozási Keretszerződés, Vállalkozási Keretszerződés
A vállalkozói díj. 1. A jelen szerződést felek [ADAT]Ft ……………….,- Ft + ÁFA ÁFA, azaz [ADAT] ……………… Forint + ÁFA keretösszegre kötik, amely elérése esetén a szerződés – feltéve, hogy a keretösszeget a felek nem módosítják – automatikusan, felmondás, vagy egyéb megszüntető jognyilatkozat nélkül megszűnik.ÁFA
2. Szerződő felek a vállalkozói díj számítása szempontjából a jelen keretszerződés 2. számú mellékletében rögzített egységes alapú alapú, valamint a táblázatban nem szereplő hidraulikus elemek javítására készített egyedi árajánlatban szereplő díjtételekben állapodnak meg, a táblázatban szereplő árak nettó árak, az Áfát nem tartalmazzák. Felek megállapodnak, hogy a jelen keretszerződés hatálya alatt Vállalkozó a 2. számú mellékletben rögzített egységárakat nem emelheti.
3. Az egyedi árajánlat alapján meghatározott A nettó vállalkozói vállalkozó díj teljes díj, amely magában foglalja a bevizsgálás, illetve a szolgáltatás javítás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi munka-, anyag- anyag-, szállítási, és egyéb költségetköltségét.
4. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretjellegéből adódóan Megrendelőnek a IX. 1. pontban meghatározott keretösszeg Keretösszeg tekintetében nincs megrendelési kötelezettsége, azaz kötelezettsége és nem köteles a teljes keretösszegnek megfelelő ellenértékű teljesítés megrendelésére, az eseti megrendelők kiállításáról és így a Vállalkozó tevékenységének igénybevételéről Megrendelő szabadon, érdekeinek megfelelően dönt. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés az előbbiekből adódó nem maradéktalan teljesüléséből eredő bevételkiesés Vállalkozó kockázata, mellyel kapcsolatban semmilyen jogcímen nem jogosult Megrendelő felé megtérítési igénnyel fellépni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
A vállalkozói díj. 1. A jelen szerződést felek [ADAT]Ft ………………,- Ft + ÁFA azaz [ADAT] Forint + ÁFA keretösszegre kötik, amely amelynek elérése esetén a szerződés – feltéve, hogy a keretösszeget a felek további eseti megrendelő nem módosítják – automatikusan, felmondás, vagy egyéb megszüntető jognyilatkozat nélkül megszűnikküldhető.
2. Szerződő felek a vállalkozói díj számítása szempontjából a jelen keretszerződés 2. számú mellékletében rögzített egységes alapú alapú, valamint a táblázatban nem szereplő hidraulikus elemek javítására készített egyedi árajánlatban szereplő díjtételekben állapodnak meg, a táblázatban szereplő árak nettó árak, az Áfát nem tartalmazzák.
3. Az egyedi árajánlat alapján meghatározott A nettó vállalkozói díj teljes vállalkozási díj, amely magában foglalja a bevizsgálás, illetve a szolgáltatás javítás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi munka-, anyag- anyag-, szállítási, és egyéb költségetköltségét.
4. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretjellegéből adódóan Megrendelőnek a IX. 1. pontban meghatározott keretösszeg Keretösszeg tekintetében nincs megrendelési kötelezettsége, azaz nem köteles a teljes keretösszegnek megfelelő ellenértékű teljesítés megrendelésére, az eseti megrendelők kiállításáról és így a Vállalkozó tevékenységének igénybevételéről Megrendelő szabadon, érdekeinek megfelelően dönt. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés előbbiekből adódó nem maradéktalan teljesüléséből eredő bevételkiesés Vállalkozó kockázata, mellyel kapcsolatban semmilyen jogcímen nem jogosult Megrendelő felé megtérítési igénnyel fellépni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés
A vállalkozói díj. 1. A jelen szerződést felek [ADAT]Ft Keretszerződést Felek … Ft + ÁFA azaz [ADAT] Forint … forint + ÁFA keretösszegre kötik, amely elérése esetén a szerződés – feltéve, hogy a keretösszeget a felek nem módosítják – Keretszerződés automatikusan, felmondás, vagy egyéb megszüntető jognyilatkozat nélkül megszűnik.
2. Szerződő felek Felek a vállalkozói díj számítása szempontjából a jelen keretszerződés 2Keretszerződés 3. számú mellékletében rögzített egységes alapú díjtételekben állapodnak meg, melyek a szerződés hatálya alatt nem módosíthatóak.
3. Az A nettó vállalkozói díj, illetve az egyedi árajánlat alapján meghatározott nettó vállalkozói adott teljes díj teljes díj, amely magában foglalja a bevizsgálás, illetve a szolgáltatás javítás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi munka-munka- , anyag- anyag-, dokumentációs és egyéb költséget.
4. Felek megállapodnak abban, hogy jelen Szerződés keretjellegéből adódóan Megrendelőnek a IX. X. 1. pontban meghatározott keretösszeg tekintetében nincs megrendelési kötelezettsége, azaz nem köteles a teljes keretösszegnek megfelelő ellenértékű teljesítés megrendelésére, az eseti megrendelők kiállításáról és így a Vállalkozó tevékenységének igénybevételéről Megrendelő szabadon, érdekeinek megfelelően dönt. Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés előbbiekből adódó nem maradéktalan teljesüléséből az ebből eredő bevételkiesés Vállalkozó kockázata, mellyel kapcsolatban semmilyen jogcímen nem jogosult Megrendelő felé megtérítési igénnyel fellépni.
Appears in 1 contract
Samples: Vállalkozási Keretszerződés