A zálogtárggyal való rendelkezés (bérbeadás). Amennyiben jogszabály vagy a Szerződés eltérően nem rendelkezik, a Zálogkötelezett a zálogjog fennállása alatt a Hitelintézet előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a Zálogtárgyat el nem idegenítheti, meg nem terhelheti, bérbe nem adhatja, birtokát, vagy használatát másnak semmilyen jogcímen át nem engedheti, továbbá gazdasági társaságba sem pénzbeli betétként, sem a Zálogtárgy tulajdonát, sem bármilyen jogcímen való használati jogát be nem viheti. Nem szükséges a Zálogjogosult előzetes hozzájárulása a Zálogtárgynak írásbeli bérleti szerződéssel történő olyan bérbeadásához, amely bérleti jogviszonyban a bérleti jogviszony időtartama határozatlan, a felmondási idő legfeljebb három hónap, a bérleti díj az ingatlan fekvése szerint helyben szokásos mértéket eléri, valamint a bérleti díjat előre megfizetni, illetve elfogadni legfeljebb három hónapos időtartamra lehet. Az ilyen bérbeadás tényét a Zálogkötelezett köteles a Hitelintézetnek a bérleti szerződés megkötésétől számított 15 (Tizenöt) napon belül – a szerződés egy eredeti példányának megküldésével – bejelenteni. A Zálogkötelezett e pontban írt kötelezettségeinek megszegése súlyos szerződésszegést jelent, amelynek következtében a Hitelintézet a Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.
Appears in 6 contracts
Samples: Hiteltermékek Általános Szerződési Feltételei, General Terms and Conditions for Loan Products for Enterprises, General Terms and Conditions for Loan Products for Enterprises
A zálogtárggyal való rendelkezés (bérbeadás). Amennyiben jogszabály vagy a Szerződés eltérően nem rendelkezik, a Zálogkötelezett A zálogkötelezett a zálogjog fennállása alatt a Hitelintézet előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a Zálogtárgyat zálogtárgyat el nem idegenítheti, meg nem terhelheti, bérbe nem adhatja, birtokát, vagy használatát másnak semmilyen jogcímen át nem engedheti, továbbá gazdasági társaságba sem pénzbeli betétként, sem a Zálogtárgy zálogtárgy tulajdonát, sem bármilyen jogcímen való használati jogát be nem viheti. Nem szükséges a Zálogjogosult Hitelintézet előzetes hozzájárulása a Zálogtárgynak zálogtárgynak írásbeli bérleti szerződéssel történő olyan bérbeadásához, amely bérleti jogviszonyban a bérleti jogviszony időtartama határozatlan, a felmondási idő legfeljebb három hónap, a bérleti díj az ingatlan fekvése szerint helyben szokásos mértéket eléri, valamint a bérleti díjat előre megfizetni, illetve elfogadni legfeljebb három hónapos időtartamra lehet. Az ilyen bérbeadás tényét a Zálogkötelezett zálogkötelezett köteles a Hitelintézetnek a bérleti szerződés megkötésétől számított 15 (Tizenöt) napon munkanapon belül – a szerződés egy eredeti példányának megküldésével – bejelenteni. A Zálogkötelezett zálogkötelezett e pontban írt kötelezettségeinek megszegése súlyos szerződésszegést jelent, amelynek következtében a Hitelintézet a Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja. A Hitelintézet javára kikötött zálogjog megszűnik, ha a zálogjoggal biztosított követelés, illetve minden olyan jogviszony, amely alapján a jövőben zálogjoggal biztosított követelés keletkezhet, megszűnik.
Appears in 1 contract
A zálogtárggyal való rendelkezés (bérbeadás). Amennyiben jogszabály vagy a Szerződés eltérően nem rendelkezik, a A Zálogkötelezett a zálogjog fennállása alatt a Hitelintézet Bank előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a Zálogtárgyat zálogtárgyat el nem idegenítheti, meg nem terhelheti, bérbe nem adhatja, birtokát, vagy használatát másnak semmilyen jogcímen át nem engedheti, továbbá gazdasági társaságba sem pénzbeli betétként, sem a Zálogtárgy zálogtárgy tulajdonát, sem bármilyen jogcímen való használati jogát be nem viheti. Nem szükséges a Zálogjogosult előzetes hozzájárulása a Zálogtárgynak zálogtárgynak írásbeli bérleti szerződéssel történő olyan bérbeadásához, amely bérleti jogviszonyban a bérleti jogviszony időtartama határozatlan, a felmondási idő legfeljebb három hónap, a bérleti díj az ingatlan fekvése szerint helyben szokásos mértéket eléri, valamint a bérleti díjat előre megfizetni, illetve elfogadni legfeljebb három hónapos időtartamra lehet. Az ilyen bérbeadás tényét a Zálogkötelezett köteles a Hitelintézetnek Banknak a bérleti szerződés megkötésétől számított 15 (Tizenöt) napon belül – a szerződés egy eredeti példányának megküldésével – bejelenteni. 2014. március 15-én vagy azt követőn kötött szerződések esetén A Zálogkötelezett e pontban írt kötelezettségeinek megszegése súlyos szerződésszegést jelent, amelynek következtében a Hitelintézet Bank a Szerződést azonnali hatállyal felmondhatja. A Bank javára kikötött zálogjog megszűnik, ha a zálogjoggal biztosított követelés, illetve minden olyan jogviszony, amely alapján a jövőben zálogjoggal biztosított követelés keletkezhet, megszűnik.
Appears in 1 contract
Samples: Corporate Governance