ADATKEZELÉS ÉS KOCKÁZATOK mintaszakaszok

ADATKEZELÉS ÉS KOCKÁZATOK. 15.1. Kereskedő szolgáltatásait igénybe vevő felhasználók tudomásul veszik, hogy Kereskedő tevékenysége során adatokat kezel. Az adattovábbítás folyamán adatok - a legnagyobb gondosság ellenére is - elveszhetnek, megsemmisülhetnek, esetleg illetéktelen kezekbe kerülhetnek, valamint az Internet nyilvános jellegéből adódóan idegen behatolások történhetnek a rendszerbe, így a felvitt adatok - a személyes adatokat is beleértve - illetéktelen kezekbe kerülhetnek. 15.2. Az ilyen eseteket a jogszabály adatkezelési incidensnek nevezi és a Kereskedő rendelkezik a megfelelő szabályzattal a kockázatok mérlegelésére, az érintett tájékoztatására, valamint a hatóságokkal való együttműködésre vonatkozóan. Ugyanakkor Kereskedőt ilyen esetekben semmilyen felelősség nem terheli, ez irányú kockázattal a Felhasználó tisztában van, és ezt a kockázatot a szolgáltatás igénybevételekor vállalja. 15.3. Természetesen az ilyen esetek elkerülése érdekében Kereskedő minden tőle telhetőt megtesz, Webáruházunk adatforgalmát SSL tanúsítvánnyal titkosítjuk, tárhelyünket biztonsági előírásoknak megfelelő szolgáltatónál üzemeltetjük. Ugyanakkor felhívjuk Vásárlóink figyelmét, hogy adatvesztés a vásárló részéről - a Vásárló saját számítástechnikai eszközén - is előfordulhat. A Kereskedő nem tehető felelőssé a Vásárló számítástechnikai eszközén bekövetkező hibából, hiányosságból adódó jelszó és egyéb adatvesztésért, s az ezekből eredő esetleges károkért. 15.4. Továbbá tájékoztatjuk, hogy a Kereskedő által kezelt adatokat - az adatfeldolgozóink kivételével - harmadik félnek Kereskedő önszántából nem adja ki - kivéve hatósági megkeresés, amennyiben arra megfelelő felhatalmazással rendelkeznek. 15.5. További részletek a Kereskedő Adatkezelési tájékoztatójában olvashatók. A Webáruház adatkezelési tájékoztatója elérhető a következő oldalon: xxxxx://xxxxxxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxx/xxxxx/xxxx/Xxxx%00xxxxxxxxxxxx/Xxx tkezel%C3%A9si%20t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3%20MindigK%C3%A1v%C3%A9

Related to ADATKEZELÉS ÉS KOCKÁZATOK

  • Adatkezelés 1. Az Adatkezelő (Hatvan Város Önkormányzata képviseletében a Hatvani Polgármesteri Hivatal) jelen tájékoztatóval tájékoztatja a Kártyatulajdonost/Vásárlót, hogy a Hatvan Kártya kártyarendszeréhez való csatlakozás, részvétel során személyes adatait a xxxxxxxxxxxx.xx weboldalhoz tartozó Adatvédelmi tájékoztatóban ismertetett módon és szabályok alapján kezeli. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul, amelyet a Kártyatulajdonos/Vásárló regisztrációja során hozzájárulásával, vagy a személyes ügyintézéskor aláírásával ad meg. Az adatszolgáltatás önkéntes, az adatokat a Kártyakibocsátó csak a szükséges mértékben kezeli és használja fel. 2. A Kártyakibocsátót nem terheli felelősség azokért a károkért, melyek a Kártyatulajdonos/Vásárló gondatlanságából adódnak, különös tekintettel arra, ha jelszavát elfelejti, vagy adatai illetéktelenek számára - nem a Kártyakibocsátónak felróható okból - hozzáférhetővé válnak. 3. Az adatkezelés a Hatvan Kártya rendszerben történő regisztrációval kezdődik meg és regisztráció által létrehozott személyes profil törlésével ér véget. 4. A Kártyatulajdonos/Vásárló tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen, ezt külön, az Adatkezelőhöz címzett, írásbeli nyilatkozattal is megteheti, valamint jogosult az erre vonatkozó nyilatkozatot nem kitölteni, ilyen esetben azonban nem igényelheti meg a Kártyát, így nem vehet részt a Kártya kedvezményeinek igénybevételében. 5. Adatkezelő a xxxxxxxxxxxx.xx honlapon közzé tett Adatvédelmi tájékoztatóban rögzített módon jár el az adatok megismerése, kezelése során, különös tekintettel az adatbiztonság követelményének szem előtt tartására. 6. A Kártyakibocsátó tájékoztatja a Kártyatulajdonost/Vásárlót, hogy a 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 15.§-ában meghatározottak szerint, a Kártyatulajdonos/Vásárló kérelmére a Kártyakibocsátó tájékoztatást ad az érintett általa kezelt adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről. 7. A Kártyatulajdonos/Vásárló a jogainak megsértése esetén az Adatkezelő ellen az érintett lakhelye szerint illetékes Törvényszékhez keresettel, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (címe: 1055 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx xxxx 9-11.) kérelemmel fordulhat. 8. Amennyiben a Hatvan Kártya rendelet 9. § (4) bekezdésében meghatározott inaktivitás napjától számított 2 éven belül a Kártyabirtokos/vásárló nem végez újabb online érvényesítést, a személyes profilja automatikusan törlésre kerül a rendszerből.

  • Jótállási igény kezelésével kapcsolatos szabályok A kijavítás kezelésekor az Eladónak törekedni kell arra, hogy a kijavítást 15 napon belül elvégezze. A kijavításra nyitva álló határidő a fogyasztási cikk átvételekor indul. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a tizenöt napot meghaladja, akkor az Eladó a Vásárlót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a vásárló eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a vásárló részére visszatéríteni. A Vásárló az ÁSZF elfogadásával hozzájárul, hogy számára a tájékoztatást elektronikus úton vagy a Vásárló általi átvétel igazolására alkalmas más módon is megvalósulhasson. ha a Vásárló ehhez hozzájárult, számára a kijavítás teljesíthető későbbi határidőben, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül ki kell cserélni, vagy amennyiben a Vásárló nem járul hozzá a kijavítás későbbi teljesítéséhez, vagy ezzel kapcsolatban nem nyilatkozott, de a fogyasztási cikk cseréjére sincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell számára a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül visszatéríteni. az Eladó felé kijavítási igényel fordulni, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a vételár arányos leszállítását kérni az Eladótól, vagy a kijavítási igény helyett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatani, vagy amennyiben a Vásárló ezen jogaival (kijavítás, árleszállítás és mással kijavíttatás az Eladó költségére) nem él, vagy ezekkel kapcsolatban nem nyilatkozott, számára 8. napon belül a fogyasztási cikket ki kell cserélni, ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a fogyasztási cikk számláján, vagy nyugtáján szereplő eladási árat kell nyolc napon belül visszatéríteni számára. A 151/2003 Korm. Rendelet szerinti kötelező jótállás alá eső rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

  • Adatkezelés korlátozásához való jog A biztosító az érintett kérésére az általános adatvédelmi rendelet 18. cikkében meghatározott rendelkezésekre figyelemmel korlátozottan kezeli az érintett személyes adatait. Ha az adatkezelés az érintett kérésére korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a biztosító a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védel- méhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy fontos közérdekből kezeli.

  • Az előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 79 13.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 79 13.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 80 13.3. A végberendezéssel, vagy az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 80 13.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 81

  • Kockázatkizárás (a kockázatból kizárt események) A biztosítási védelem nem terjed ki a jogi érdekek védelmére az alábbi esetekben: a) a biztosított személyek érdekeinek egymással szembeni védelme esetén;

  • Kockázatkizárás (kockázatból kizárt események) Nem terjed ki a biztosítás

  • Az adatkezelés célja, jogalapja A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny. A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől elté- rő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny. Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges. Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti. Az ügyfél a biztosítási ajánlat, csatlakozási nyilatkozat, biztosítási szerző- dés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hoz- zájárul az adatainak a jelen „Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meg- határozottak szerinti kezeléséhez.

  • A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek (1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Pénzügyi Intézmény (e pont alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (e pont alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetőségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen cím alkalmazásában a továbbiakban: illetőségvizsgálat). (2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetőségvizsgálat elvégzésével egyidejűleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben közzétett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja a) az illetőségvizsgálat elvégzéséről, b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségéről. (3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.

  • Kizárt kockázatok 5.1. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki arra az esetre, ha a biztosított baleseti eseménye közvet- lenül vagy közvetve összefüggésben áll harci ese- ményben vagy más háborús cselekményben vala- mely fél mellett történő aktív részvétellel vagy az állam elleni bűncselekményben való részvétellel. Jelen feltételek szempontjából háborúnak minősül a hadüzenettel vagy anélkül vívott háború, a határ- villongás, a felkelés, a forradalom, a zendülés, kormány elleni puccs vagy puccskísérlet, polgár- háború, idegen ország határozott célú hadicselek- ményei (pl. csak légi csapás vagy csak tengeri akció), kommandó támadás, terrorcselekmény. A kommandó támadás és a terrorcselekmény esetén nem minősül háborús cselekményben való aktív részvételnek, ha a biztosított az áldozatok érdeké- ben lép fel. E szerződés szerint állam elleni bűn- cselekmény az, amit a Büntető Törvénykönyv annak minősít, így különösen: lázadás, kémkedés, rombolás. 5.2. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki arra az esetre, ha a biztosított baleseti esemény atom- károk (nukleáris hasadás vagy fúzió, nukleáris reakció, radioaktív izotópok sugárzása, ionizáló vagy lézersugárzás, valamint ezek szennyezése) folytán következik be. 5.3. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki arra az esetre, ha a biztosított baleseti eseménye alkoho- los állapotával, bódító-, kábító- vagy hasonló hatást kiváltó szerek fogyasztásával, toxikus anya- gok rendszeres szedése miatti függőségével össze- függésben következett be. 5.4. Jelen feltétel vonatkozásában nem minősül bal- esetnek: a) a napsugárzás által okozott égési sérülések, hőguta; b) a fagyási sérülések; c) olyan balesetek, melyek következménye a fogak törése, bármilyen jellegű pótlása; d) az olyan balesetek következményei, melyek betegségi előzményekből erednek; ideértve a biztosított olyan balesetét is, amely pszichiátri- ai, neurotikus betegségével okozati összefüg- gésben következett be; e) a szokványos (habituális) ízületi ficamok és alkati sajátosságból adódó ízületi szalag- gyen- geség;

  • Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.