BIZTOSÍTOTT ÉS KEDVEZMÉNYEZETT 1. A jelen kiegészítô biztosítás Biztosítottja a Kárbiztosítás különös feltételeinek I.2. pontjában meghatározott, a szerzôdéskötés, illetve változás bejelentés idôpontjában legfeljebb 65 éves, fogyasztónak minôsülô természetes személy lehet. A Biztosított(ak) az ajánlaton és a biztosítási kötvényen név szerint feltüntetésre kerül(nek). Ha a Biztosított kiskorú és a szerzôdést nem a törvényes képviseletet ellátó szülôje köti meg, a szerzôdés érvényességéhez a gyámhatóság hozzájárulása szükséges. A gyámhatóság jóváhagyásával érvényes a szerzôdés akkor is, ha a Biztosított cselekvôképességében, vagyoni jognyilatkozatai tekintetében cselekvôképtelen nagykorú személy. A szerzôdés létrejöttéhez és módosításához a Biztosított írásbeli hozzájárulása nem szükséges, ha a szerzôdést nem ô köti meg, de a Biztosított hozzájárulása nélkül kötött biztosítási szerzôdésben külön kedvezményezett jelölésre nincs lehetôség. A szerzôdés bármely módosításáról vagy megszûnésérôl a Biztosítottat a Szerzôdô köteles tájékoztatni. A szerzôdésbe a Biztosított Szerzôdôként nem léphet be. 2. Jelen kiegészítô biztosítás szempontjából a Biztosító a Biztosított életkorát úgy állapítja meg, hogy a biztosítás technikai kezdetének (Általános feltételek IV.1. pont) évszámából, illetve változás bejelentése esetén a változás bejelentés hatályba lépésének napjához tartozó évszámból levonja a Biztosított születésének évszámát. 3. Az élet- és egészségbiztosítás kedvezményezettje(i): A Biztosított életében járó valamennyi biztosítási szolgáltatás kedvezményezettje maga a Biztosított. A Biztosított halála esetére kedvezményezett(ek) a Biztosított örököse(i).
Biztosított, kedvezményezett Jelen kiegészítő balesetbiztosítás biztosítottja(i) az alapbiztosítás Különös Feltételek 1. pont a), b), c) és d) alpontjaiban felsorolt, név szerint nyilvántartott természetes személy(ek), aki(k)nek életével, egészségi állapotával kapcsolatos eseményekre a szerződés hatálya kiterjed.
Részletfizetési kedvezmény díja Az Előfizető által kezdeményezett és a Szolgáltató által engedélyezett, bármely eseti vagy rendszeres díj, avagy a Szolgáltatóval szemben fennálló díjtartozás részletekben történő megfizetése engedélyezésének díja.
A kedvezményezett A Csoportos Hitelfedezeti Biztosítási Szerződés Kedvezményezettje, azaz a biztosítási szolgáltatás jogosultja, a Biztosított Csatlakozási Nyilatkozata alapján, a Cofidis. A Biztosító a jelen feltételekben meg- határozott biztosítási esemény felmerülése esetén a kedvezményezett részére köteles kifizetést teljesíteni.
Adatkezelés megnevezése és célja Adatkezelés jogalapja A kezelt adatok köre Adatok tárolásának időtartama Az ügyfél szerződésével kapcsolatos igényei- nek, kéréseinek, kifogásainak, a szerződéssel kapcsolatos kérdéseinek, észrevételeinek, beje- lentésének rendszerezése, a szerződésből eredő kárbejelentések, szolgáltatási igénybejelentések fogadása, illetve a telefonbeszélgetést köve- tően, a később benyújtott panaszok és jogviták esetén a szerződésre vonatkozó korábbi telefo- nos beszélgetések hangfelvétel alapján történő rekonstruálása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés teljesítése. Név, irányítószám, telefonszám, va- lamint a beazonosításhoz szükséges egyéb személyes adatok. A Biztosító a megkeresés eredmé- nyeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Ha a megkeresés eredmé- nyeként a Biztosító tudomására ju- tott adat a Biztosító jogos érdekei- nek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés fentebb meghatáro- zott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolat- ban indult eljárás befejezéséig. Az ügyfelek igényeire szabott egyedi, vagy új és meglévő termékeinek ismertetése, gazda- sági reklámok, hírlevelek küldése. GDPR 6. cikk (1) a) – az Érintett hoz- zájárulása. Név, cím, telefonszám, e-mail cím, Érintett meglévő szerződéseire vo- natkozó adatok (különösen szerző- dés típusa és díja), szerződés lejá- rata. Leiratkozásig, visszavonásig. Veszélyközösség érdekeinek megóvása érdeké- ben, a szolgáltatások jogszabálynak és szerző- désnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések meg- akadályozása céljából. GDPR 6. cikk (1) f) – a Biztosító jogos érdeke. A szerződés megkötéséhez szüksé- ges adatok kezelése. A biztosítási jogviszony fennállásá- nak idején, valamint azon időtartam alatt kezeli, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. Az elhunyt szerződő féllel, illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az Érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biz- tosítási szerződésben nevesített jogosult is gya- korolhatja. GDPR 6. cikk (1) bek. c) – jogi köte- lezettség teljesítése. A szerződéssel kapcsolatos adatok kezelése. Az örökösi jogviszonnyal kapcsolat- ban igény érvényesíthető, de leg- alább nyolc évig. Az egyes nyereményjátékokon, promóciókon történő részvétel esetén a játékszabályzatban külön tájékoztató kerül elhelyezésre az ott megvalósuló személyes ada- tok kezelésével kapcsolatban. A még nem véglegesített ajánlattal kapcsolatos adatkezelés. Az adatkezelés célja a szerződés- kötési folyamat lezárása és a szerződés megkö- tése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. Az Érintett által a szerződéskötéshez, nyomtatvány kitöltéséhez megadott személyes adatok, a biztosítási szer- ződés teljesítése során keletkező sze- mélyes adatok. A biztosítási szerző- dés teljesítése szempontjából rele- váns egészségügyi kockázatok meg- állapítását szolgáló, a Biztosított által átadott, vagy a Biztosított felhatal- mazása alapján harmadik személytől beszerzett egészségügyi adatok. A Biztosító kizárólag a biztosítási szer- ződés teljesítéséhez feltétlen szüksé- ges, a Biztosított egészségi állapo- tára vonatkozó adatokat kezeli („Egészségügyi adatkezelés”). GDPR 17. cikk (3) bek. E) pontja- jogi igény érvényesítése A biztosítási kockázatok felmérése és kezelése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötése és teljesítése. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt. A biztosítási szerződésre vonatkozó ajánlat el- utasítása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. A Biztosító a létre nem jött biztosí- tási szerződéssel kapcsolatos szemé- lyes adatokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsu- lásával kapcsolatban igény érvénye- síthető. Ebben a tekintetben az ada- tok megőrzésére a Ptk. elévülési sza- bályai az irányadók. A FATCA szabályozásban meghatározott köte- lezettségek (pl.: adattovábbítás) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- tése. A jogi kötelezettséget a FATCA szabályozás, így többek között a Magyarország Kormánya és az Ame- rikai Egyesült Államok Kormánya kö- zött a nemzetközi adóügyi megfele- lés előmozdításáról és a FATCA sza- bályozás végrehajtásáról szóló Meg- állapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény keletkezteti. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt, és a biztosítási jogvi- szony megszűnését követően a Biz- tosító igényérvényesítése esetén az igényérvényesítési határidő leteltéig kezeli az adatokat. A CRS szabályozásban meghatározott kötele- zettségek (pl.: adóilletőség megállapítása) tel- jesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a CRS szabályo- zás, így többek között a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illeté- kes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény, valamint az adó- és egyéb közterhekkel kapcso- latos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény ke- letkezteti. A Biztosító pénzmosás megelőzésével kapcso- latos kötelezettségei (pl.: az ügyfél-átvilágítási intézkedések) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a biztosítási jog- viszony, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelő- zéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény keletkezteti.
Kihelyezett hírközlési eszköz használati díja Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az előfizetői szerződés hatálya alatt a hírközlési eszköz használatáért a Szolgáltató – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – használati díj megfizetését írhatja elő.
A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei 10.1.1. A Szolgáltató az előfizetői szerződést az ÁSZF-re és az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően jogosult egyoldalúan módosítani. A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítás esetén köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az adott módosítással érintett előfizetőket tartós adathordozón, az Eszr.-ben meghatározott tartalommal értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. A Szolgáltató nem köteles a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az ÁSZF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti. Ha a Szolgáltató a már megkötött előfizetői szerződéseket nem érintő új szolgáltatás vagy feltételek bevezetése vagy módosítása miatt módosítja az ÁSZF-et, a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-et legkésőbb a módosítás hatálybalépésekor közzéteszi. 10.1.2. A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításáról szóló értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül az Előfizető azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az előfizetői szerződést. Nem jogosult az Előfizető a jelen pont szerint felmondani az előfizetői szerződést, ha a módosítás a) következtében az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek az Előfizető számára kizárólag előnyös módon változnak meg, b) adminisztratív jellegű és nem tartalmaz az Előfizető számára hátrányos rendelkezést, vagy c) kifejezetten jogszabályváltozáson, hatósági vagy bírósági döntésen alapul. 10.1.3. A 10.1.2. a) pont vonatkozásában nem tekinthető az Előfizető számára előnyös módosításnak a díjak, a díjcsomagok, az adatforgalmi korlátozások, az adatátviteli sebességek, a lefedettség, a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének módosítása - ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az Előfizető számára -, vagy a személyes adatok kezelésének az előfizető számára nem egyértelműen előnyös megváltoztatása, még akkor sem, ha azok előnyös változásokkal járnak együtt. A 10.1.2. b) pont vonatkozásában nem tekinthető adminisztratív jellegű módosításnak valamely szerződési feltétel olyan változása, amely a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket érdemben módosítja. 10.1.4. Ha az Előfizetőnek kínált szolgáltatáscsomag vagy szolgáltatásokból és végberendezésből álló csomag tartalmaz legalább egy internet-hozzáférési szolgáltatást vagy egy nyilvánosan elérhető, számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatást, a csomag minden elemére alkalmazni kell – többek közt – az Eht. 132. § (3)-(6) bekezdését, illetve az ÁSZF 10.1.1. és 10.1.2. pontjában foglaltakat. 10.1.5. Ha Szolgáltató helyébe (a továbbiakban: régi szolgáltató) - a Szolgáltatónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szerinti átalakulása, egyesülése, szétválása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése következtében vagy szerződés alapján - más szolgáltató (új szolgáltató) lép, az érintett előfizetők felé a régi szolgáltató az Eht.-nak és az ÁSZF-nek az előfizetői szerződés szolgáltató általi egyoldalú módosítására vonatkozó szabályai szerint jár el, amennyiben az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondására nem kerül sor.
Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat • a szerződés kezdetekor adatközlési illetve díjfizetési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség terheli.
A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök) a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai; b. a biztosított vagyontárgyak jellemző adatai és értéke, a kockázatelbírá- lás adatai; c. élet-, baleset-, betegség- és felelősségbiztosításnál az egészségi állapot- tal összefüggő adatok; d. a kifizetett biztosítási szolgáltatás és kártérítés összege, a kifizetés ideje; e. a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, módosításával, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő, valamint a szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges összes lényeges tény és körülmény. Az a-b. pontokba tartozó, a biztosítási ajánlaton szereplő adatok, valamint a c. pontban meghatározott adatok nélkülözhetetlenek a szerződés meg- kötéséhez, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez. Az adatszolgálgatás minden adat vonatkozásában önkéntes, de a fentebb megjelölt adatok hiánya a kockázat meghatározását lehetetlenné teszi, amely a biztosítási ajánlat visszautasítását vonhatja maga után. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a Bit. 135.§ (1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény ren- delkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. A biztosító kizárólag automatizált adatfeldolgozással az érintett személyes jellemzőinek értékelésén alapuló döntés meghozatalára is jogosult, ha a döntést a szerződés megkötése vagy teljesítése során hozták, feltéve, hogy azt az érintett kezdeményezte. Az automatizált adatfeldolgozással kapcso- latos döntés esetén a biztosító az érintettet – kérelmére – tájékoztatja az alkalmazott módszerről és annak lényegéről, valamint lehetőséget biztosít az érintettnek álláspontja kifejtésére. A biztosító az ügyfél hozzájárulása esetén a tevékenységéhez kapcsolódó információkról hírlevélben, e-mailen tájékoztatást adhat az ügyfeleinek. A biztosító vagy vele szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítő az ügyfél hozzájárulása esetén e-mailen, telefonon, személyesen megkereshe- ti az ügyfelet ajánlattétel céljából, vagy közvetlen üzletszerzést célzó külde- ményt juttathat el a részére. Amennyiben az ügyfél nem kívánja, hogy a biztosító a továbbiakban aján- lataival megkeresse, az xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre, illetve az 1380 Budapest, Pf. 1049 postai címre küldött levelével korlátozásmentesen leiratkozhat. Az ügyfél az általa tett, tájékoztatást célzó és reklám küldeményre vonat- kozó adatkezelési nyilatkozatát megváltoztathatja telefonon keresztül a biztosító TeleCenter +00 0 000 0000 telefonszámán.
A biztosított, kedvezményezett kötelezettségei A biztosított és a kedvezményezett kötelezettségeit az Általános Feltételek 11.A. pontja tartalmazza.